Ma kísérletezős hangulata van, pláne, hogy pár edzést ki kell hagynia, és el akarja ütni az időt. Mivel Castor a falka konyhájára nagyon kényes, hát akkor ide jön, azaz biceg, meg mindent csinál két gyönyörű mankó segítségével, amiket inkább húz maga után, és hősiesen szenved. A lövések nem múltak el nyomtalanul, fájnak is, de azért sem hajlandó ilyen hülye botokkal rohangálni. Sütni szeretne, de nem egy konyhatündér, így segítséget kell kérnie hozzá, és mivel kivételesen nem akar senki mást zargatni, a nyilvános konyhát keresi fel, még receptet is visz. Kopog, de már be is nyit, és simán besántikál, hogy találjon valakit, aki segít neki ebben az egészben. Ha talál fehér ruhát, még fel is veszi őket, de egy kukta sapkát biztos, mert az jól néz ki. Aztán betámadja az első, nem morcosan ránéző egyedet, aki ráadásul még nő is. -Szia! Tudom, nem lehet ide bejönni, meg ilyesmi, deeeee... nem vagyok valami nagy ász a konyhában, és szeretnék sütni. Receptem van, kukta sityakom van, meg vagyok én. Tudsz nekem segíteni? Nori vagyok. Mindent egyszerre, azaz recept átadás, bemutatkozás, miért jött. Nem aprózza el, a mankóit pedig ha már eddig elhúzta, hát akkor letámasztja, már ha nem zavarják ki, és esetleg a recept is felkeltette a nő érdeklődését. Nem túl bonyolult első olvasásra, elméletben grillezett steak áfonyás és gyömbéres mártással. Na de ő a húst se tudná úgy megsütni, nem még a mártást is megcsinálni. A lényeg azonban a hús, a desszertje fent csücsül csoki és gumicukor formájában. Tehát a kérdés az, hogy esetleg megtanítja valaki egy konyhai analfabétának, hogyan kell ilyet csinálni, vagy soha nem fog próbálkozni, mert nincs türelme hozzá. Az utóbbi erősen esélyes, mert egyébként is utál várni.
*A nap már magasan járt, de hát az élet nem áll meg. S bár nem kedvencem az utóbbi időben a korán kelés, de kárpótol az, amiért mégis már egy jó ideje itt vagyok. Imádok főzni, pláne ha van kinek. A nagy méretű konyha pedig lehetővé tesz bármit, amit csak a vendég épp rendel még akkor is ha nem a napi ajánlat része. Így volt ez a borjúval is, ami épp a kezem alatt készült. Hosszú hajam hátra fogva, a fehér ruha helyett azonban egy kényelmes rövidnadrág volt rajtam és egy testhezálló felső. Sosem szerettem a munka ruhát, majd ha valakinek nem tetszik úgy is szól. Ja igen, az már megvolt egyébként de ettől függetlenül sem. Nem a ruhám az, mely elkészíti és mint fő Séf azt hiszem ezt megengedhetem magamnak. Pláne, hogy a kötényt azért felvettem. Amin jelenleg csak egy kis liszt volt, hisz minden másra ott a konyharuha ami a kötény derékkötőjébe volt fűzve.* - Kész a borjú... * Kiabáltam előre, amint rákerültek a citromkarikák is a húsra egyrészt díszítésnek, másrészt pedig van aki így szereti. Ajkaimról szinte lesem lehetett törölni a mosolyt, dolgozni így is lehet. Már vettem is le a következő rendelést amit csak ki kellett szedni. Fordultam is a tányérok felé, mikor tekintetem megakadt a kis szőkeségen. Pajzsom csak mint mindig tessék, lássék módon volt felhúzva. Épp csak annyira, hogy a vérvonalam elrejtse. A többi nem érdekelt. De nem csak nekem akadt meg a tekintetem a gyereken hanem az egyik mogorva köpcös kisegítőnek is, aki már indult is, hogy rendre tegye a helyzetet.* - Hagyd, majd én. * Indultam meg a tányérral a kezemben a lánykához aki előtt leguggoljak, hogy egyrészt a szemébe nézhessek, másrészt mert gyerek. De megelőzött és máris célirányosan indult hozzám. Nyitottam a szám, hogy szóljak... de megmukkanni sem volt időm, annyira határozottan és megállíthatatlanul kezdte el darálni, hogy miért is van itt. Ráadásul mankóval, sapkában. A ruhákat mindenkinek személyre szabottan osszák ki, így ahhoz nem jutott a másik. Maximum az ajtó mellől egy kötényhez. Ahogy végzett már vigyorogva guggoltam le hozzá.* - Szia Nori. Vittoria vagyok. - nyújtottam a kezem a kicsinek és átvettem a receptet. - Merész próbálkozás elsőre... de, ha szeretnéd segíthetek. Viszont itt meleg van, sokan vagyunk és közben haladni kell a rendelésekkel is. Én segítek neked, Te pedig segítesz nekem. Mit szólsz? * Kérdeztem egy vigyorral az arcomon, aztán eszembe jutott még valami. Méghozzá az, hogy a gyerek valóban nem lehetne itt, melyre tökéletesen emlékeztet a morgolódás mögöttem, amire nem figyeltem.* - De tényleg nem lehetnél itt. Tudják, hogy ide jöttél? * Kérdeztem finoman, hisz kölyök a másik ráadásul az itt tartózkodó falkába való. Nem szívesen szeretnék összetűzést, de ez csak egy udvarias kérdés volt.* - Maradj mellettem és ha jön valaki, itt sem vagy. Az asztal alá beférsz, vagy ott a raktár ajtó. * Kacsintottam a lányra, miközben kezemmel a raktár felé intettem. Azon keresztül kijut a Hotel hátuljába, hisz a szállítmány is ott szokott érkezni. Nekem az állásomba kerülhet, neki meg... nem tudom. Sosem éltem hosszú ideig olyan emberek mellett ahol ilyen pici farkasok voltak emberként is. Felállva nem nyújtottam a kezem neki, de ha a kötényt nem vette fel akkor arra megkértem.* - A főzés mindig is türelem játék volt. Előkészítés, darabolás de a legnagyobb az, míg kész lesz. Nem egy két perces folyamat, a sütés meg végképp nem az és figyelni kell, sok apróságra is. De leginkább kitartásé, hisz a meleg gyorsan szívja az ember energiáját pláne, hogy itt nem tudsz leülni hanem végig állsz. A földre megtehetnéd, de akkor másokat és a saját testi épséged is veszélyezteted. * Ezt csak a mankói miatt mondtam, hisz azt nem hozhatja ide magával, mert egyrészt nem tudja fogni, másrészt ha csak letámassza a munkafelületnek akkor mások vagy épp Ő esik össze benne. Tehát burkoltan, de ott volt, hogy lehet nem fogja bírni a lábával. Azonban gyerek, én is voltam az ráadásul elég sokat foglalkoztam gyerekekkel. Ha nyíltan rákérdezek tagadni fog és csak azért is alapon kibírja. Viszont így nincs meg az, hogy gyengének nézem és talán szól ha elfáradt. Persze ez csak általános, fogalmam sincs, hogy milyen kimondottan Nori. Persze azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy majd a szavaim eltántorítják. Így folytattam is. * - Nah de lássuk azt a receptet... Ez a mennyiség egy hat fős családnak van összerakva. Hány emberre szeretnél főzni? Az alapján le osztod vagy épp felszorzod és megkapod a hozzávalók új értékeit. De nem minden helytálló, ami egy receptben van. Ezek csak iránymutatóak hisz az ételek mindenki saját szája íze szerint készülnek le. Lehet, hogy ami itt van neked épp nem ízlik és teszel hozzá sót vagy valami mást. * Nem kérdeztem rá, hogy mit csinálta a lábával. De ha a lány akart, akkor a munkafelületnek tudott támaszkodni és még csak piszkos sem lesz. Szeretem a tiszta konyhát így arra mindig oda figyelek, vagy épp ha nem jön össze, folyamatosan takarítok. Míg várom a választ kiszedem a levest egy kis bazsalikom levél a tetejére és szólok, hogy vihetik is.*
Tiltott terület? Az nincs kiírva, csak az, hogy idegeneknek tilos a bemenet. Ő meg nem idegen, lévén itt lakik már mióta, tehát már mosolyogva várja azt a morcos alakot, aki felé indul, hogy kizavarja innen. Még sipkája is van, jó, köpenyt nem talált, de készült, nem úgy jött be, hogy jééé, konyha, hanem céltudatosan, és még kötényt is a nyakába akasztott. Itt mindenki harap? Rosszabb mint a hímek a falkában... végül a nő felé indul, mert az legalább nem ivott ecetet, és sokkal bizalomgerjesztőbb, mint a többiek. Egy szuszra hadarja el, miért jött, mit szeretne, nem rabolja ő senkinek az idejét, ha nem muszáj. Maximum elhajtják, de akkor majd visszajön újra és újra, meg újra. Jól választott, és nem csak azért, mert a másik nő, meg farkas -bár nem a falkából-, hanem azért, mert tényleg nem mogorva. Na de minek hajol le hozzá? Lehet, nem lát jól? Mindegy, ezzel most nem foglalkozik, de kezet nyújt természetesen ő maga is. -Örülök, Ria, és ezt is tudom, de nem akartam rántottával kezdeni, az tök gáz. A meleg nem zavar, segítek én, de most szólok, hogy egyedül pogácsát tudok sütni, itt kész kifújtam. Majdnem nyelvet nyújt a morgós férfire is, meg a többiekre is. Gyerek, na és? A gyerekek nem tanulhatnak főzni? Nesze neked felnőttek, bezzeg amikor ők tanultak, azt elfelejtik. Arról meg nem tehet, hogy neki volt annyi esze, ne a falkatársakat kezdje el zrikálni, hanem oda jöjjön, ahol értenek hozzá. -Ja, azt nem, de a kamera úgy is mutatja, ide jöttem be, tehát tök mindegy. Meglepetést akartam, tudod? Oké. Különben pedig nincs is tiltott helyen, ez a szállodához tartozik, és a szabályzat sehol nem írja, hogy a konyhába belépni nem szabad. Ez is konyha, az is konyha, és azt legalább nem gyújtja fel, ennyire egyszerű. Bárhol eltűnik, ha arról van szó, nem fog megriadni attól, ha becsúszó szerelést kell alkalmaznia az asztal alá éppenséggel. A mankói sem kellenek, azok csak úgy vannak, és azért hurcolja magával, hogy ne mondják azt, nem használja. Azt sem írták elő, hogyan kell, tehát húzza, és kész. -Egen, azt már mondták mások is. A darabolás meg ezek... azok nem problémák. De a többi... ott állni és arra várni, hogy az a hús megsüljön, na az őrület. Túl fogja élni, azért is, mert tényleg meglepetést akar. Az sem zavarja, hogy állni kell, ezt is ki fogja bírni, nem akar leülni, a lába erős, csak nem úgy néz ki. Egyszerre sérült, van ilyen, de ez nem hátráltatja semmiben sem, ebben meg pláne nem. Érzi, hogy arra megy az egész, hogy ha fáj, vagy fárad, szóljon, és igen, szólni fog, mert lehet, makacs, de nem lökött, hogy tetézze a bajt. A receptet odaadja, a mennyiséget nem nézte, csak kiírta, na de Brad hím, tehát tuti sokat eszik, de ő se keveset. -Kettő, de mindkettő nagyétkű. Aha, értem. Tehát itt elég az, ha azt nézem, mi kell bele, a többivel ne foglalkozzak annyira? Vágja rá szemrebbenés nélkül, és igen, ő az egyik, bár nem látszik rajta. Na ezért jött ide, mert ha most ezt egyedül áll neki megcsinálni, akkor felgyújtja a konyhát, elégeti a húst, és ehhez aztán semmi kedve nem volt. Ria meg tudja, mit kell csinálni, így van esély arra, hogy ehetőt pakol le az asztalra. Ő. Készen áll, kezdheti a sütést, meg az előkészítést és ilyesmit, tényleg nem akar feltartani senkit, csak meglepetést próbált összehozni. Ez nem lehet akkora bűn.
*A lány tekintetét fürkészem és várom a szavaimra a válaszát. A választ mely egy mosolyt csal az ajkaimra, vagyis a meglévő szélesedik ki. Fiatalság és az Ő nyelvezetük. De nem akarom kijavítani, ahogy mások tennék. Hozzá szoktam a gyerekekhez.* - A pogácsa is több, mint amit általában tudnak a többiek. Kérdezz meg egy korodbeli srácot, még csak a rántottáig sem jutna el. * Burkolt ugyan, de a dicséret az dicséret. Bár tény, hogy nem egy nagy ördöngösség a pogácsa, viszont legalább tud valamit és mivel itt van, így valószínűleg szereti is csinálni. Mindenki így kezdte, anno még én is. Bár tény, hogy kissé korábban de az már mellékes. * - Igazad van... azokról a ketyerékről mindig megfeledkezem. * Forgattam meg a szemeim kelletlenül. Hát most na, a technika ördöge pont nem én vagyok. Inkább fordítva, Ő az Én ördögöm. Örülök, ha egy emailt eltudok intézni anélkül, hogy fel kéne hívnom valakit aki egyébként rendszerint a szerviz, hogy elromlott az a vacak és ki nem derül, hogy csak be kéne dugni az egeret, mert kihúzódott. Szóval köszönöm szépen, de a kamerák már egyenesen mester tudomány. Már az is, hogy léteznek. Arra, hogy meglepetést szeretne bólintottam és már mentem is a munkafelülethez, hogy a receptet kiterítve ismertessek pár apróságot.* - Akkor legyen négy fő. És majdnem. Kezdetnek jó ha alapul veszed, hisz irányt mutat de még mindig utólag pótolhatod ha nem ízlik. * Kezdtem el válaszolni a kérdésére, miközben kiléptem egy kicsit oldalra és bekapcsoltam a grill lapokat. Nem olyan, mintha ha a szabadban csinálnák, de attól még a grillezett hús, grillezett hús lesz.* - Egy tálba öntsél olajat. De figyelj, mert az olíva olaj az megég. Azonban találsz ott sima napraforgót is. - Intettem az egyik állvány felé, hogy ott megtalálj az olajakat üvegekben. - Nem kell sok. De csak azt mondtam, hogy a recept hozzávalói egy bizonyos mennyiséghez vannak. Itt hat fő van, és mint láthatod, hat szelet hús is. Ti ketten vagytok, de mivel azt mondtad, hogy nagyétkű, így legyen négy. Tehát már sem hat hús kell, hanem csak négy és ugyanígy le kell osztani a többi hozzávalót. A számokat amik itt vannak, elosztod hattal és azt megszorzod néggyel. Az eredmény lesz az a mennyiség ami neked kell. - Miközben beszéltem figyeltem, hogy a lány jó olajat vesz-e le és én magam a húsos dobozhoz sétáltam, hogy kivegyek egy nagyobb darab marha combot. - Ebből kell levágni négy, ujjnyi vastagságú szeletett. Szeretnéd? * Nyújtottam felé a kést természetesen a markolatánál. Nem figyelmeztettem, hogy éles. Nem hülye a lány, csak gyerek. Azért figyeltem rá, nehogy komoly baja legyen és a vastagság megfelelő legyen. Persze ha nem akarta, akkor levágtam én. Miközben tovább folytattam a beszédet.* - Ha kész van mind a négy, vékonyan be kell kenni őket az olajjal. * Mondtam mosolyogva és vártam, hogy megcsinálja. Gyakorlat teszi a mestert, ha megcsinálom helyette abból nem tanul ha csak magyarázok közbe. Csinálja csak, úgy ragad meg a folyamat is az embernek és nem hallás után.* - Szabad tudni, hogy kit szeretnél meglepni? * Kérdeztem rá végül, de nem tolakodóan csak érdeklődve.*
-Ilyet ne mondj, mert én sem. Oké, azt tudom, hogy a héját nem kell belekeverni, ezt sima paraszti ésszel is ki lehet logikázni, de hidd el nekem, ha azt mondanád, rántotta, hát nem tudnám megcsinálni jóra. Igaz, sosem próbálta még, de hát honnan tudja, meddig kell kutyulni, meg mikor jó, ő simán odaégetné az egészet, és lenne belőle lepény, de nem rántotta. Azt, hogy a korabeliek mit tudnak, na azt sosem kérdezte, lévén a konyhás témákat messze elkerülte. Nem tudna ott álldogálni minden nap, és kevergetni mindent, azt nem neki találták ki. -Én nem, minden nap látom őket. Sokszor már poénból integet is nekik, nehogy azt mondják, hogy már a kamerákat is letojja mindenki. Ő nem, azért is boldogítja mindet. Aztán vár, míg Ria átolvassa a receptet, és figyeli, mit csinál. Oké, azok a lapokat be kell kapcsolni. Megfigyeli, hova kell tekerni és mit, és el is raktározza magában, hogy legközelebb is tudja. -Négy? Oké, nézzük, mit kell csinálni. Olaj... hozom. Négy fő? Az elég lesz? Ha egy szeletet kell számolni, és a szelet akkora, mint a feje, akkor igen, de ha kisebb, akkor nem igazán, de majd elválik. Egyelőre elrobog az olajért, illetve sántikál, mert a rohanás kicsit odébb van. Ria olivát mondott, így azt hozza, maximum figyel arra is, ne égjen meg. -Igen két főre lesz... négy szelet hús? Az kevés, hat. Nem tudja, ki képes jól lakni kevés husival, de az nem ő. Látja, mekkora az, amiből vágni kell, hát abból tényleg kelleni fog a több, mert akkor éhesek maradnak, vagy rendelnek valami kaját még hozzá. -Persze, nem vágom meg magam, főleg ha vastagabb a szelet. Akkor hat szelet húst vágok. Szegény Ria... ha értené, miért választja a többet... de majd elmondja. Most viszont lelkesen szeletel, remélhetőleg nem mellé, nem csálén, de azért az is segítség, hogy nem kell vékonyat vágni. Oké, nem lett szögegyenes, de azért elfogadható... neki. Miután végez, ragyogó arccal néz a nőre. Hát tőle már ez is teljesítmény. -Készen van, most már nem csak a négy, hanem a hat is. Oké, bekenem, Alaposan, ugye? Azt értette, hogy vékonyan, nem is önti rá, de kerít egy olyan tollszerűséget és szépen festegetni kezdi a szeletek mindkét oldalát. Hát az oliva olaj nem fogja elnyerni a tetszését, mármint így ízre, mert meg kell kóstolnia, és egyszerűen borzalmas. Na de ha nem kóstolja meg, akkor sosem tudja, mit használ. A hús illata, a vér látványa ingerlő dolog, de bezabált mielőtt ide jött, így nem okoz nagy problémát a dolog... egyelőre. -Igen, az apámat. Tehát kelleni fog az a hat szelet. Ebből én simán becsapok 3-at, a többi az övé. Rendes kislány, leosztja a vacsorát, simán annyit eszik mint egy felnőtt hím, bár ki nem nézné belőle senki, az biztos. Azért vigyorogva magyaráz, mert hát na, így már Ria is értheti, miért toldotta meg a szeletek számát, és nem állt meg a négynél. Már ha nem csapták fejbe ezért, bár mindig javította a 4-et a 6-ra, és nem véletlenül. Olajozás megvan, most várja a további teendőket, és ahhoz képest, hogy nem kedveli a konyhát, most igenis lelkes.
*A lány szavaira csak szélesebb mosoly szalad az ajkaimra, ahogy kissé megfed, hogy leminősítettem a többieket, azzal, hogy egy rántottát sem tudnak meg csinálni. Pedig nem rosszból mondtam, de hát annyi baj legyen. * - Ha szeretnéd egyszer megtanítom. Annyi, hogy megbeszéljük és zárás után. Akkor a többiek sem morgolódnak. * Kacsintottam a lányra. Szerettem gyerekekkel foglalkozni és ha épp a konyhában szeretne lenni vagy tanulni, hát istenem, amennyire elfoglalt vagyok akár egy hadseregnek is segíthetnék. Nincs más... ez a munkám és csak akkor kell mennem a kórházba ha riasztanak. Elvégre két teljes állású munkát én sem tudnék végezni. Áttérve a receptre nem követem a lány mozdulatait hanem én magam a húsért megyek, míg idehozza az olajat. Viszont a hús szeletelését átengedem a lánynak, ha szeretné és persze szeretné, azért most figyelem. S nem, nem szólok, hogy kissé ferde így az egyik oldala vastagabb. Kiküszöböljük, azon ne múljék. Azonban a javításaira csak összevonom a szemöldököm, de nem szólok rá, hogy elég a négy is. Ha neki a hat szimpatikusabb, legyen hat. Elvégre csak tudja, hogy mennyit tudnak megenni. Mikor végez leemelem a húsklopfolót és a kislány mellé állok.* - Ügyes vagy. Ilyenkor, ha látod, hogy az egyik oldala kicsit vastagabb mint a másik semmi baj. Mások általában levágják, de ez pocsékolás. Fogod a húsklopfolót és kiegyengeted. Így... * S kisebb, de annál határozottabb kalapálással kezdtem el a szelet húst korrigálni. * - De nem szabad nagyon, mert akkor meg vékony lesz, vagy rosszabb esetben átlyukasztod az egészet. * Beszéltem közben és nem kezdtem el kiabálni, hisz tudtam jól, hogy a másik így is hallja. Ha szerette volna, akkor a kezébe adtam, hogy Ő is kipróbálja és a többit megcsinálja. PErsze figyeltem, hogy ne legyen nagy a lendület. A lány láthatta, hogy nem erőből hanem csuklóból irányítottam a kloffolót. Ha megtette a másik hárommal, hisz az utolsó kettő tényleg jó lett, akkor már elértünk a kenésig is.* - Igen, alaposan, vékonyan, mind a két felét. * Nyújtottam át neki a tollat, amit én eleinte miniseprűnek hívtam. Persze volt idő, mikor nem voltak ilyenek, de akkor annak is örültünk ha húst ehettünk, nem még annak, hogy az elkészítésén pepecseljünk. * - Ria, rendelés... * Már fordultam is és meglátva csak sóhajtottam egyet. De továbbra is figyeltem a lányra, miközben a hűtőből olajon felpirítottam az előkészített hús kockákat. Hogy aztán egy tejszínes öntettel összefőzzem. Nagy volt a konyha így Norina is kényelmesen elfért és én is a másik oldalt. Mikor végzett a lány, én még a rendelést kavargattam, hogy nehogy megkapja.* - Azokat a szeleteket tedd rá, arra a rácsra, amit az előbb bekapcsoltam. De vigyázz Nori, mert meleg. Ott előtted van felakasztva a hús csipesz, azzal fogd meg. * Tekintetemben némi aggodalom csillant, nem szerettem volna ha pont mellettem sérül meg egy gyerek. Persze tudom, farkas, nem vágja a földhöz de attól még... ne mellettem. Közben persze a csipesz felé intettem, még mielőtt nekem itt szabad kézzel akarná rápakolni.* - Már csak az a kérdés, hogy hogyan szeretitek. Szárazan, átsülve, véresen? * Igen, rá tekintettem egy pillanatra és ha nem volt semmi galiba, akkor mentem is a tejszínért. Hisz a serpenyőben a hús már megkapta a maga fehér kérgét. Mikor visszaértem és ha Norina is felpakolta a húst akkor máris rátértem a mártásra.* - Az asztal alatti fiókban találsz lila hagymát. Azt hámozd meg légyszíves és vágd el hat felé, hogy a gép összetudja darabolni rendesen. * Mosolyogtam a kislányra és még ezt csinálta én magam elkészültem a hússal. Mármint rákerült a tejszín, egy pohár víz és már csak figyelni kellett, hogy ne kapja meg. *
//Áfonyamártás 4. ez csak nekem kell, hogy meglegyen a link. o.o//
A hozzászólást Vittoria de Luca összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 03, 2013 3:05 am-kor.
-Ó, köszi, azt hiszem a tojás lassan kiesik az életemből, a húst sokkal jobban szeretem, deeeee... azért megnézném, ha nem baj. Persze élni fog a lehetőséggel, mert akkor engedéllyel léphet be ide, és nem úgy, hogy sajátságosan értelmezi a szabályokat, ahogyan szokta. Igaz, ha egyszer kiskaput hagynak, akkor azt ki is fogja használni, mert nem vehetik elő érte, hiszen nem volt minden kikötve, leírva, kivilágítva, akkor meg? Csak élelmes, és él a lehetőségekkel, mindennel, amivel csak lehet. Na pont ilyen lesz a rántotta is. -Mi? Ki kell egyengetni? Nem sül meg így is? Az nem időpocsékolás? Neki aztán tök mindegy, hogy a szelet milyen, ehető és kész. Figyel, ő egyszerűbben oldaná meg, ez biztos, odavágna egy hatalmasat, és ezzel le van tudva a dolog. Tiszta szerencse, hogy Ria érti, mit kell csinálni, mert ha rajta múlt volna, a végén húscafatokat tálal fel, úgy nyersen. Azért csak átveszi a klopfolót, és nekilát a verésnek, próbálja finomabban, hogy ne az asztal túloldalán kössön ki minden. Nem lesz konyhatündér, ez már egészen biztos, erre nem áll rá a keze. -Oké. Akkor kifestem, mint a képeket. Neki is lát, alaposan bekeni a szeleteket, bár ha ezt rábízták volna, akkor tuti bedobja az olajba az összeset, aztán majd lecsöpög róla. Miután minden úszik az olajtól vele együtt, vigyorogva néz Riára. Ő végzett, tényleg alapos volt. -Oda? De minek hozzá az a húsizé? Én nem vagyok artista. Gyorsan méri fel a helyzetet, ha most nekiáll a csipesszel bajlódni, akkor a húsok többsége a földön fog kikötni, vagy péppé szorítja őket. Ha kézzel teszi rá, akkor maximum kicsit megégeti magát, ez a logikusabb egy konyhai analfabétának, így marad ennél, és szépen sorban feldobálja a szeleteket a rácsra. A csipeszt csak igazításra használja, és láss csodát, nem égette össze magát. -Szerintem félig véresen, nem? Fogalma sincs, ő már mindenhogyan, na de az apja? Azt eszi amit kap, kész, és ha nem eszi meg, akkor a fejére fogja borítani az egészet. Persze Riára figyel, ő hogyan ajánlaná, mert ő a szakács. Rajta múlik, nyersen is levágta volna az asztalra, külön a gyömbért, külön az áfonyát, mondván az úgy pont jó, majd összekeveredik belül. -Oksa, de pont hatfelé? Ennek nem kell egyformának lennie, ugye? Kihalássza a hagymát, a pucolását hagyjuk, csak a felét sikerült levakarnia a fejről, így a végén lehet, már felvágni sem kell, mert kb. akkora, mintha eleve egy kisebb darabot már előkészített volna. Na jó, neki ennyi is elég, de hogy ebből hogyan csinál hat, azaz hat darabot, az még rejtély, maximum miszlikbe aprítja az egészet.
- Nem baj, csak akkor gyere ha itt vagyok. * Bólintottam a szavaira, persze ha bántam volna nem mondom, hogy jöjjön. A kiegészítés csak azért van, mert nem biztos, hogy más is jó néven veszi a gyereket a konyhában. De annyi baj legyen, majd megszokják vagy nem. De azt biztosan. Viszont ahogy a klopfolásra kerül sor, Norina ismét kérdez én pedig mosolyogva tekintek ki rá egy pillanatra a műveletből.* - Nem időpocsékolás. Mert, bár meg sül, de egyenletlenül. A vékonyabb részénél jó, de ahol vastag marad ott a közepe nyers. Ha a vastag rész jó, akkor a vékonyabb meg már száraz lesz, túl sül. * Adtam meg a választ és talán már megint kissé szájba rágós voltam, de mentségemre legyen mondva, hogy nem a lányt néztem hülyének, hanem sokkal kisebb gyerekekkel foglalkoztam, foglalkozok és ez mellett mást sem csináltam nyolcvan éven keresztül mint nap, mint nap ugyan azokat mondtam el, magyaráztam, szájba rágtam. Feleslegesen.* - Igen. Szoktál festeni? * Érdeklődtem közben, hogy ne legyen olyan száraz és eltereljem a gondolatait arról amit csinál. Nem a figyelmét, csak, hogy ne vegye észre az időtelését. Nekem legalábbis szokott segíteni, de ha neki nem, hát nem fárasztom majd, úgy is ki fog derülni. * - Nem is kell annak lenni. De egyrészt, nem égeted meg magad. Másrészt pedig egy idő után kényelmesebb is, ha megszokja az ember. * Mondtam el, hogy miért is kell a csipesz, persze nem egyszerű megszokni, tudtam én jól. Nekem sem ment elsőre, de még másodikra sem. Viszont a lány nem használja, csak mikor eligazítja a húst és így bár csinálom a magam dolgát azért szemmel tartom.* - Kapd el.* Dobtam neki oda az egyik tiszta konyharuhát magam mellől, hogy megtudja törölni a kezét. Bár sokat nem segít a száraz rongy, de a többségét leszedi a kezéről, ha pedig kezet akar mosni a tűzhelyek mellett akadt egy zöldségmosó csap, nyugodtan megteheti.* - A legtöbben úgy szeretik, pláne a... szóval mi, mert véres. * S ezzel enyhítik valamilyen szinten a farkast is. De nem fejtettem ki, tényleg nem néztem hülyének a szőkeséget összelogikázza Ő ha szeretné. Ha meg nem, akkor talán nem is érdekli.* - Nem, ezt nem kell egyenlőre csak kisebbre, hogy a gép eltudja végezni a dolgát. Négynél több legyen, az a lényeg. * Vigyorodtam el és még az is mindegy volt, hogy hosszába, keresztbe vagy ferdén vágja. Közben ez a vacak is elkészült és tésztát pakoltam egy tányérra, majd ráöntöttem a tejszínes húst és egy mentalevelet tettem a tetejére, miközben előre szóltam, hogy vihetik. Mikor kivitték csak a lányra pillantottam, meg a hagymára. * - Ezt elég két felé... * Állapítottam meg, és lehajolva előttem még egy közepes méretűt és én magam hámoztam meg, hogy aztán szét vágjam. Háromszor hosszában és egyszer keresztben. Persze nem tudtam megállni vigyorgás nélkül. A kis Benito jutott eszembe, aki először próbált segíteni a konyhában, pedig még az asztalt sem érte fel a kicsi fiú. De olyan kis lelkes volt, hogy egy vajazó kést adtam a kezébe, hogy hámozza meg. De megoldotta. Viszont ugyan ez, egyszerre el is keserített egy pillanatra. Így inkább megfogtam és a gépbe dobáltam, majd bekapcsolva mentem a gyömbérért. Amit egy sajtreszelővel együtt adtam a lány kezébe.* - Tessék, itt egy tányér és erre reszelj egy kicsit. Nem kell sok, durván egy evőkanálnyi. Addig én előre hozok egy kis vörös bort. * Nem kellett messzire mennem, csak épp a berendezés kitakarta a lányt és csak reméltem, hogy nem lesz vele semmi baj ebben a két percben míg eltűnök. De aztán visszatértem, úgy, hogy már ki volt nyitva és csak a dugó félig volt benne. HA nem volt baj, akkor csak lekapcsoltam a gépet és a lányra néztem.* - Ebbe a serpenyőbe önts egy pici olajat és a gépből kapard bele a hagymát. * Ha volt, nos akkor majd kiderül. De persze akkor az utasítások egyenlőre elmaradnak.*
-Oké, ebből nem lesz gond, majd mindig megérdeklődöm, mikor dolgozol. Így megfelel? Akkor nem lehet belőle vita, hogy beteszi ide a lábát, és azért annyira nem pofátlan, hogy úgy sétáljon ide, hogy Ria nincs is itt. Ezt az egyet be fogja tartani, és ha ez éjszaka kell, hogy legyen, akkor majd éjszaka jön ide, ez nem probléma. Most aztán van ideje rendesen, hogy nem rohangálhat kedvére egész álló nap. -Jaj, hát véres hús esetében is fontos a dolog? Véres marad, véres marad, úgy is finom. Oké, nem sikerültek szépen a szeletei, ezért kellett kiklopfolni az összeset, de na. Most át fog sülni az összes már ha nem tol el valamit, de nem egészen érti, hogy ez miért okoz problémát? Bradnek most normális vacsija lesz, nem kell attól tartania, hogy elcsapja a hasát. Nem is tudná. -Nem én, azt nem nekem találták ki. Az unalmas. Festeni, ő? Soha, bár állítólag tud, csak nem szeret. Azzal egy csomó idő elmegy, neki pedig erre most nincsen, meg egyébként sem tud fél percet egy helyben ülni a hátsóján, ahhoz meg az kell. Az neki túl nyugis elfoglaltság. -Ó, hát dehogynem, én ezzel fogni sem tudok, mert kicsúszik, nem ott sikerül, csak a baj van vele. Nem bajlódik a csipesszel, mert már az elején is szerencsétlenkedik vele, és a húsokat nem akarja a padlón viszont látni, ha lehet. Így is morognak miatta a konyhában, akkor legalább ezt kerülje el. Sikerül úgy felpakolnia, azaz dobálnia mindet, hogy nem égeti meg magát. Egy baleset megúszva, pipa. -Ugye? Na ezért nem baj, hogy az kicsit ferde lett, már az, amit én vágtam. Véresen jó a hús, igen, így van, ezzel egyetért. Bár régen is húst evett hússal, de az utóbbi időben kifejezetten szereti a steak-eket. Na jó, Raven husiját nagyon is szerette, az finom volt, pedig át volt sütve teljesen, de az más. -Jaaa, jó. De ez kicsi lett. A felét lepucoltam. Kettőbe? Oksa, az szerintem is elég neki. Hálás, hogy Ria pucolja a következőt, mert ha rajta múlik, elfogyasztja az étterem egész hagymakészletét. Az ő kis hagymája... az már inkább csak kezdemény, így még az is szép teljesítmény, hogy ketté tudja szelni... aztán bepakolja a gépbe. De miért nem bírja egyben? Akkor sokkal egyszerűbb lenne az élet, nem kellene ügyelni ilyesmikre, hogy mekkora darabokra sikerül valami. A gépet azért még megtalálja, főleg, hogy Ria megmutatta neki. -Csak annyi? Ennyiből? Az tuti elég lesz? Akkor kimérem. Kerít egy evőkanalat és lelkes reszelésbe kezd, legalább ezt nem tudja elrontani. Minden egyes alkalommal megnézi, mennyit sikerült már lerángatnia a darabról, és amikor megvan az evőkanálnyi, akkor oda is tolja a tányért Riának. Kíváncsian nézelődik, hát ennyi cuccot, a feléről azt sem tudja micsoda. Várja Riát, és amikor visszajön, akkor máris lóbálja a serpenyőt. -Mennyi az a pici? Éppen hogy? És máris bele kell kutyulni a hagymát is? Jóóó. Ezt is sikerül megcsinálni, és még áll a konyha. Na, ha ezt egyedül akarta volna összehozni, akkor úgy festene, mintha súlyos vérengzés történt volna.
- Meg. * Bólintottam és bár néha vannak húzósabb napok vagy időszakok a konyhán, de bizonyára nem fogunk össze veszni ha netalántán azt kell mondanom, hogy esetleg jöjjön vissza egy kicsit később vagy zárás után, hogy tényleg nyugi legyen. * - Igen fontos, lévén, hogy azért mert valami véres marad még nem jelenti azt, hogy teljesen nyers. Egyenletlenül sül, a kórokozók benne maradnak és akkor elronthatja az ember hasát. Na meg, az ilyen helyeken azért az esztétikára is adnak. Néha többet, mint maga az ízekre. * Húztam el a számat, de hát van ilyen. Van akinek az fontos, hogy miként néz ki az, amit megesznek és az íz csak másodlagos. Persze sejtettem, hogy Norinát épp ez nem fogja érdekelni.* - Neked mit találtak ki? * Kérdeztem érdeklődve, hogy mivel foglalkozik mikor épp nem veszi a fejébe, hogy meglepi az Apukáját egy kis normális kajával. De mindenesetre tényleg érdekelt, hogy mit csinál. Mármint a tanuláson kívül, hisz mivel még fiatal így bizonyára nem hagyják nyugton a nagyobbak és pláne nem a Teremtője. De gőzöm sincs róla, csak tipp. De a csipeszt nem erőltetem rá, időm sem volna, hisz eldöntötte, hogy nem kell és már rakja is a húsokat amit aggódva szemlélek végig de végül is nem lett baj. Nah de mikor a lány megállapítja, hogy lepucolta a felét akaratlan is elnevetem magam.* - Ezért lett kicsi. Nem kell az egészet, csak a felső réteget. * Nem kezdtem el mutogatni, hisz én magam pucoltam a következőt és láthatta, hogy mire gondoltam. Ha nincs kedve a felső vékony réteggel szórakozni, akkor is elég a külső burkot leszedni, még mindig kevesebb pocsékolás. De nem baj... ennyi belefér.* - Annyi, hogy a hagyma rendesen megtudjon pirulni. Durván egy két evőkanál. * Tippeltem be a dolgot és a hagymát felé toltam, hogy bizony egyből mehet is bele, hogy meg dinsztelődjön, aztán jöhet a gyömbér, egy pohár vörös bor és a mustár. De még mielőtt ezt mind oda adogatnám a lánynak a fejemmel a hús felé intek.* - Meg kell forgatni. A külseje már kissé kérges lett így nem folyik, a másik oldalát is így kell, utána már sülhet tovább. * Mutattam a lánynak a fehér csíkot ameddig a hő megkapta a húst és kissé kifehéredett, de nem nagyon. Ott voltam mellette míg megforgatta és csak egyszer pillantottam a hagymára, hogy ne égjen meg. Ha sokáig tartott, akkor meg is kavartam neki. Azonban az elsőt mindenképp megmutattam, hogy miként kell használni a csipeszt és hogy a legkényelmesebb megfogni. Reméltem, hogy ezt nem szabad kézzel akarja megfordítani mert babrás a csipesz. Ha szükség volt rá, akkor a kezét fogva igyekeztem megmutatni, hogy ráérezzen. Ha pedig ez kész volt, mehettünk vissza a hagymához, hogy az odatolt alap anyagokat is belerakhassa.*
-Oké, megegyeztünk. Na nem fog minden nap itt ácsorogni, erről szó sincs, tényleg csak akkor jön, ha nem zavar. Ennyire még ő sem pofátlan, bár képes lenne rá, ha nagyon muszáj. A félig véres húsról szóló dolgot végighallgatja, de neki más a véleménye, bár itt tényleg esznek emberek is, elvégre ez egy szálloda. -Kimondtad a kulcsszót. Az ember hasát, de a miénket nem. És ha annyira félni kellene, akkor nem is vadásznánk, mert ki tudja, mi minden van a frissen lemészárolt állatban? Na ez az, szóval ha így nézi, máris megdőlt az egész teória. Persze érti, hogy ezt egy ilyen konyhán igenis be kell tartani, de őt aztán egyáltalán nem zavarja, ha a hús nem sül át rendesen. Sőt, így fogja értékelni leginkább, na de ha most az kell, hogy átsüljön a hús, akkor nem fog tiltakozni. -Minden egyebet, ami nem kötődik a konyhához, a festéshez meg ilyesmikhez. Egyszerűbb azt elmondani, mit nem szeret, azaz mit nem tudna csinálni huzamosabb ideig, és még affinitása sincs hozzá, mint azokat, amiket kedvel, mert abból sok van. Inkább nem untatja ilyesmivel Riát, mert lehet, neki egészen más az érdeklődési köre, mint az övé. Szeret harcolni, csatázni, logikázni, edzeni, lőni, karddal harcolni, és minden egyébbel. Na meg figyelni és információt gyűjteni, amiből szépen össze tudja rakni a kis mozaikdarabkákat. -Jaaa, de az túl macerás, így sokkal gyorsabb. Nincs ilyen hagymahámozó cucc? Ha rajta múlik, tényleg elpucolja a legtöbb hagymát, de az, hogy szépen türelmesen pucolássza itt őket, hát az tényleg hosszú idő. Az ő technikája viszont pazarló, az sem jó. Azért figyeli, Ria mit csinál, legközelebb már neki is menni fog, de ha úgy nézi, akkor legalább nem kellett annyifelé vagdosni a hagymát így, mint eredetileg. -A gyömbér erős fűszer, ugye? Ha túl sok megy bele, akkor máris elveszi minden másnak az ízét. Ezt tudom. Szépen kiméri a két evőkanálnyi mennyiséget, a reszelőt meg elteszi a mosogató irányába. A hagymát bevágja az olajba, a többivel akkor vár, csak akkor adagolja, amikor Ria azt mondja, lehet. Neki kellene tippelnie, mindent egybe tett volna bele, mondván akkor hamarabb készül el a kaja, és nem kell annyit pepecselni vele. -Oké, de nem csipeszezek, ha nem baj, villával is meg tudom. Remélem. Persze figyeli a csipesz használatát, de érzése szerint azzal csak szerencsétlenkedne, így egy villát választ, amivel szépen lassan elkezdi forgatni a hússzeleteket. Ha egyet sem szór mellé, akkor máris jól járt, és mehet hagymázni. Azaz gyömbér bevág, pohár bor is bevág, na meg a mustár. Ezt meg már kutyulni is lehet, itt tök mindegy, mennyire keveri összevissza.
*Hallgatom Norina szavait és meg kell hagyni, hogy bizony minden egyes szavával csak szélesebb lesz a mosolyom. Érdekes kis kölyök, ám mindenképp üdítő társaság.* - Ez igaz... deee... nem minden dolgozó olyan mint mi. * Halkítom lejjebb a hangom, hogy azért ennyire nyilvánvalóan mégse diskuráljunk farkasokról. Bár... maximum hülyének néznek minket vagy azt hiszik, hogy az esti mesét beszéljük meg. De annyi baj legyen, de azért na... mégse kelljen magyarázkodnunk. Viszont kifordított válaszára csak a fejem ingattam meg. Egyértelmű volt; Minden olyat szeret ami nem pepecselős. De fiatal, idővel talán ezeket is megszereti vagy legalábbis meglátja a jó oldalát is. Hisz a konyhában a kreativitást is kamatoztathatja, bár kétlem, hogy abból hiányt szenvedne.* - Nem, nincs hagymahámozó... * Ingattam meg a fejem. Krumplihoz, zöldséghez van... de hagymához nincs. Viszont ahogy a gyömbérre tér ki, vigyorogva bólintok miközben Ő csinálja is amit kell és nekem is akadt közben egy kis kitérő munkám.* - Igen. Töményen pedig kicsit sem finom. De kóstold meg nyugodtan... de ne sokat mert még jövőhéten is az ízét érzed. * Mondtam, hisz láttam ahogy korábban az olajat is megízlelte. De farkas, szag alapján könnyű a fűszereket azonosítani. De attól még az íz elmaradhatatlan. Viszont csillogó szemekkel várom, hogy milyen arcot vág ha meg kóstolja. Ha nagyon fancsali képet vág, akkor töltök neki egy pohár vizet még mielőtt hirtelen a boros üveget akarná meghúzni, hogy leöblítse azzal az izét. Nah de mikor már megint ágál a csipesz ellen, előveszek egy hús villát és azt adom a kezébe, hogy ha nem akarja akkor nem kell szórakoznia a csipesszel, még úgy sem, hogy az elsőt megmutatom. De nem ejt le semmit, a rácsok között sem csúszott be a hús, szóval siker. Vissza is térünk a hagymához ami már jó és sorban mondom, hogy mit rakjon bele. De persze nem mutatom meg, megtalálja magától is. No meg, addig is gyakorolja az illatok alapján illetve a korábbi kóstolókból. * - És most jön a türelem játék... le kell főzni a felét... úgy, hogy ott állsz és kavargatod. * Mert különben megég. De ez evidens, én magam pedig a maradék hozzávalót készítem oda; áfonyalekvár, só, bors és vaj. Kellett egy jó öt, tíz perc mire lefőtt, és már mondtam is neki a többit, hogy keverje bele. * - Összefő és már jó is... ez még egy öt perc. * Nyugtattam meg, hogy már nincs messze a vég, de persze továbbra is kavargatni kell. Én pedig addig, leszedtem a húst és két tányérra szervíroztam, egységesen. A tűzhelyet lekapcsoltam és a munka felületen összepakoltam, illetve a mosogatóba pakoltam a cuccot amit használtunk. Mikor kész volt a szósz ismét Norihoz fordultam.* - Szóval... leveheted, ebbe a mixer gépbe pedig bele kell önteni. De azt majd én... * Vettem át ha hagyta és öntöttem bele, zártam le a tetejét.* - Ezt pedig nyomd meg és tartsd is rajta az ujjad. Ettől lesz pépes és egységes. * Magyaráztam meg, de ezzel elég volt egy perc, ha csak nem volt kedve játszani a búgó hanggal. Én régen élveztem, mintha csak egy motort akarnék beindítani, de aztán kitudja. Mikor végzett csak ráöntöttem esztétikusan a húsokra és a tányér szélére. Egy-egy gerezd citrommal mellette, hisz kitudja, hogy miként szereti az apukája. Mikor ez meg volt, vigyorogva tekintettem rá.* - Készen is vagyunk... szóljak valakinek, hogy segítsen? * Mivel falkatag, így tudtam, hogy én magam nem is mehetnék vele. No meg, lássuk be, dolgozom. Azért én sem hagyhatok itt mindent csak úgy. Ha szerette volna akkor szóltam, ha nem, csak kinyitottam neki az ajtót.* - Remélem még találkozunk Norina... és jó étvágyat. * Köszöntem el a leányzótól. Ha akar megtalál itt többnyire, ha nem, okos kislány és kideríti, hogy melyik az én szobám. De én magam ha távozott és nem volt már semmi visszatértem a munkámhoz és vártam a következő rendelést... messze még a nap vége.*
-Azt tudom, néha zavaró is, mert az. Főleg ha kajás vagyok. Az embereknek meg az a baj, hogy elkényelmesedtek. Régen az őskorban meg az ókorban nem figyeltek ennyi baromságra mint most kell, mégis éltek. Na mindegy. Emberek és a hasuk... kényes népség, mindenre megfájdul, neki csak korogni szokott, és akkor eszik is, tehát nem várja meg, míg mardossa az éhség. De még mindig nem érti, miért kell ekkora óvatosság? Az öregek is túlélték, akkor meg? Finnyás társaság, ezzel tudja le az egészet. -Nincs? Azt fel kell találni, máris egyszerűbb lesz az élet. Szerintem a halpucolóval is menne, az majdnem olyan, de jó, akkor bajlódok késsel. Siralmas, nincs hagymahámozó, így ha rajta múlik, egy zsák hagymából csak a negyede maradna meg a végére, nem több. Vagy a másik megoldás, olyan kaját keres, amibe egyben mehet bele a hagyma, és nem kell pucolni. Egyáltalán van ilyen recept? Lehet, jobb, ha olyat talál, amibe hagyma sem kell, mint a sütikbe. -Viszont egészséges. Nézzük. Hm... erősnek erős, és fúj, ez nem jó, így nem. Kihagyom. Megkóstolja a gyömbért, minden végletben, azaz először egy kicsit, aztán egy nagyobb darabot. Nem nyeri el a tetszését, tömény, és különben is... most ég a nyelve, hát kellett ez neki? Kellett, mert így legalább tudja, hogy milyen az íze. Már csak azt nem érti, ki az a mazochista, aki képes egy egész gyökeret ebből elrágni? Vagy az a ginseng? Mindegy, az is g-vel kezdődik. -Ez most komoly? Itt kell állni mellette? Az is megvan, mikor melyik irányba kell keverni, vagy az tök mindegy? A kavargatás része hót unalmas, bár ha szép kis mintákat kezd el huzigálni a fakanállal, akkor még vicces is. Mivel tényleg nem túl szórakoztató dolog itt kutyulgatni, hát ezzel üti el az időt. Rajzolgat mosolyokat, szívecskéket, macikat a hecc kedvéért, és a végén azzal játszik, hogy előbb legyen kész a minta, minthogy összefolyjon. 5 perc, erre viszont felvillanyozódik. -Szuper, kezdtem aggódni, hogy most azt mondod, innentől kezdve még legalább 1 óra. Az sok. Ennyi idő nincs egy vacsorára. Még 5 perc... ez a megváltás. Macerás hely a konyha, kinek van erre ideje, meg hogyan? Hát mindenről lemaradnak, ha itt állnak órákon keresztül. Sosem lenne szakács, ezt nem neki találták ki, azaz ezt sem. -Így forrón? A mixer túléli? Oké. Ő leveszi a cuccot, abban nincs hiba, de hogy forrón belapátoljanak oda mindent, na az meglepi. Ki bírja tovább? A cucc vagy a mixer, a mixer vagy a cucc? Riára hagyja ezt a részét, mert képes melléönteni az egészet, bár akkor így kotorná a tányérra, nem csinálna belőle problémát. Bradnek van foga, egye meg így, rágja meg. -Nyomom. De miért nem akad be? Ja, hogy ez nem olyan. Akkor óvatos leszek, nem akarom kitolni a másik oldalon. Mivel tetszik neki ez az egész, elkezd szórakozni, hol éppen csak megnyomja a gombot, hol bömbölteti, hol ütemesen játszadozik vele. Ez még így élvezetes is, nem unalmas, és nem kell attól tartania, hogy kilazítja az alkarját. -Készen van? Köszönöm a segítséget. Öööööö.... megoldom, csak majd vigyáznom kell. A mankót egy kis spárgával a derekára köti, és így már a tálcát is el tudja vinni. Nem egy elveszett kölyök, feltalálja magát, megoldja a kérdést, még ha most hülyén is néz ki. Csak fel ne akadjon valahol, mert akkor lőttek az egésznek. -Én is Ria. Tényleg köszi a segítséget. Egy normális farkas... na jó nőstény, hát ezen miért is lepődne meg? Bár Dylan is az volt hím létére, talán az első, akire a falkából azt tudja mondani, nem teljesen őrült. Az mondjuk lehet, azért van, mert Matuzsálem, és idővel a többi hím is lehiggad. Na jó, Dylan sem higgadt le, de azért jó reménykedni. Ellavirozik a tálcával egyenesen Brad szobája felé, hogy ez legyen a szülinapi vacsora. Már ha épségben érkezik oda, de ha nem, akkor is ez a kaja, kész.
Kezdőlap
