Ahogy becsukódik az ajtó, az tompít a zene lüktető zaján és ez jó. Szusszanva dőlök neki a hideg csempének a mosdók mellett, ahova az italokat pakoltam le óvatosan. Fejemet hátravetem, s a levegőt lassú ütemben fújom ki a tüdőmből, míg Jenny az ajtóval és az üvegekkel "küzd". A kérdésére felnyögök, mert tudom, muszáj lesz válaszolnom, nem úszom meg a dolgot ennyivel. Amiért elrángattam a buli kellős közepéből önző módon, ez jár neki. És különben is, ő Jenny! Az itteni legjobb barátnőm, akivel már az első pár találkozásunk alkalmával úgy éreztem, mintha évszázadokat éltünk volna le együtt. Pontosabban egyet, ugye. Arra, hogy igyak, elvigyorodtam és a felém nyújtott üveg szájával csókolóztam össze, meghúzva tartalmát. - Nem történt semmi. - Szusszantam és újabb kortyra emeltem az üveget. Mi a fene ez? Pezsgő. Olléé! - Mármint azon felül, amit tudtam, hogy be fog következni, de a fene se gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz, amikor elvállaltam a tudodmit. - Kevesen vannak beavatva, de már így is épp elegen. És akkor ha kiderülne, hogy Sammy is tud róla, hát lehet, Darren istenesen megtépné a bundámat. - És azt mondta, hogy szeret. - Tekintek nagy szemekkel Jennyre, mintha valami halálos ítélet lenne a dolog. Valahol annak is érzem, az az igazság. Ellökve magam a faltól mellé lépek a mosdókhoz. A tükörben látom csak, mennyire falfehér a bőröm. Vagy a neonfények miatt van ilyen beteges színem csak? Mindegy, inkább azzal foglalatoskodom, hogy kibontsam a whiskey-t is, ha már a pezsgőt elfogyasztottam ilyen gyorsan.
Persze, hogy választ vártam a kérdésemre, hiszen nem szoktam csak úgy a levegőbe kérdezősködni. Nem, még abban az esetben sem volt szokásom, amikor az alkohol már erősen kezdett a fejembe szállni. Valahol olyankor és képes volt megmaradni egy ésszerűen gondolkodó énem, ami fel tudott tenni olyan kérdéseket is, amit nem nézne ki az ember általában egy félrészeg emberből. Vagy tök részeg, teljesen mindegy volt most a dolog szempontjából. - Ne nézz már madárnak, még nem tollas a hátam… - hadonásztam közben az üveggel, és igyekeztem elég szigorú arcot vágni ahhoz, hogy komolyan is vegyen. – Ugye? – néztem azért hátra a vállam felett, aztán úgy tettem, mint aki megkönnyebbült. Mondtam én már sokszor, hogy színésznőnek kellett volna mennem. Biztos, hogy van valamennyi színészi vénám, maximum nem túl sok. Előfordul. Amikor rájöttem, hogy miről van szó, egyből elfogott a méreg és egyúttal az aggodalom is, méghozzá olyannyira, hogy késztetést éreztem immár én is az ivásra. Nem is késlekedtem túl sokáig, amint lehetett, már kortyoltam is egy hatalmasat az egyik üvegből, ami éppen a kezembe akadt. Mivel Yetta éppen az én fél pezsgőmet pécézte ki magának, ezért kénytelen voltam a whiskyt választani. Nem lesz ez így jó, hölgyeim és uraim! Köztudott, hogy pezsgőt keverni nagyon, de nagyon nem ajánlatos! - Én már akkor is tudtam, hogy rohadt nehéz lesz. És csak hogy tudd! – böktem felé az ujjammal fenyegetően. – Még mindig nem helyeslem ezt az egészet – ingattam a fejemet lemondóan, de hát nekem ebbe nem volt beleszólásom. Azt elismertem, hogy ez egy nagyon jó lépés lehet a részünkről, csak az nem tetszett, aki ezt a lépést megkíséreli majd megtenni. Nem Yettának kellett volna, hanem inkább valami megtermett hímnek. Egy Tarknak… vagy valami! Nem mintha Olennek jobban örültem volna, de na! Az mégiscsak más, vagy nem? NEM! - Hogy mi van?! – kerekedtek el a szemeim. Darren ilyesmiket legtöbbször csak nekem szokott mondani, amennyire tudom, úgyhogy szerintem teljesen érthető volt a reakcióm. – Az én bátyám ezt mondta? Kimondta az sz betűs szót? – kérdeztem még mindig hitetlenkedve. – Basszus… - és igen, ez azt bizonyította, hogy nem csak én aggódtam az előttem álló szőkeségért, és bizony ez nagy bajt jelentett. Darrent biztos, hogy meg fogja viselni az elkövetkezendő időszak, de szívesen magamra vállaltam a vigasztaló, lelket öntő szerepet. Valószínűleg Olennek is ugyanerre lesz majd szüksége tőlem. A kérdés csak az volt, hogy engem mégis ki a fene fog megvigasztalni és biztatni? - Ezek után még azt sem bánom, hogy megittad a maradék pezsgőmet – jelentettem ki, mintha valami veszettül ünnepélyesen mondtam volna. – Ramatyul nézel ki, barátnőm! – tettem még hozzá. Nem szoktam kertelni, vagy legalábbis nem túl gyakran. Részegen meg aztán fokozottabban érvényes rám az "ami a szívemen, az a számon" szabály.
Akaratlanul belevigyorogtam az üvegbe, ahogy illegette magát a tükör és előttem. Damn, girl... A pillantásom rajta időzik. Pontosan meg tudom érteni a bátyámat, mit eszik a csajon. Hát basszus, elég csak ránézni! Milyen kár, hogy a tesónak a járőrözés jutott. Legalább ők megérdemeltek volna egy normális görbe estét együtt. - Tudtad, tudtad a francokat! Honnét tudtad volna? - morrantam, de pusztán csak azért, mert nem akart nyílni az a hülye üveg. Ha Ryan babrált vele valamit, hogy szívasson, a fején fogom összetörni, de komolyan. És a kimondatlan, mentális síkon történő fenyegetésre persze enged a kupak, én pedig belekortyolok minden úrinős bájt mellőzve. Akkor kellett volna csírájában elfojtani a dolgot Darrennel és most nem érezném magam ennyire nyomorultul. Amikor Jenny közli, hogy nem helyesli a dolgot, fogom az üvegemet és szusszanva mögé lépek, hogy átöleljem, fejemet, államat a vállán nyugtatva és úgy tekintve a tükörbe újfent. - Tudom. És azt is, hogy nem csak nekem lesz nehéz, hanem nektek is. De Olen erős, akárcsak te. Biztos vagyok benne, hogy ha támogatjátok egymást, megbirkóztok a dologgal. Na meg amúgy is veszélytelen az első fele a tervnek. Lehet, nem is sikerül beépülnöm teljesen... vagy nem kell, mert amit Dé tudni akar, azt anélkül is megszerzem. - Már megint becézem, eszem megáll! Mondandóm végén koccintásra emeltem a whiskey-s üvegemet, majd ha ez megtörtént, csókot nyomtam Jenny nyakába és elléptem tőle, hogy belekortyoljak a torkomat oly édesen maró nedűbe. A pezsgőre fantasztikusan gyorsan hat a dolog még a mi szervezetünknek is. - Hjaaa, jól hallottad. Bár lehet, csak azért, hogy végre lelépjek. - Vonok vállat látszólag flegmán, holott a kétség eléggé mardos belülről. Szeretném elhinni a saját szavaimat, hogy csak ennyiről van szó. De mi van, ha mégsem? Mi van ha tényleg komolyan gondolta? Én... - Basszusbasszus. - Duruzsolom bele-belekortyolva az italba, hogy újfent nekidőljek - ezúttal oldalammal a hideg csempének. A megjegyzésére kénytelen vagyok felnevetni. - De legalább te csini vagy kettőnk helyett is! Hányan próbáltak már meg levenni a lábaidról ma este, mi? - Vigyorgok ezerrel felé, tekintetem fürkésző, ahogy az arcát, szemeit figyelem. És iszok.
- Onnan, hogy jók a megérzéseim, és remekül képes vagyok felmérni a helyzeteket! – jelentettem ki komolyan. Oké, most éppen nem voltam a helyzet magaslatán annyira, amennyire szerettem volna, de ez csupán mellékes volt, semmi több. Attól még, amikor felmerült ez az egész ötlet, akkor már tudtam, hogy nem lesz jó. Senkinek sem lesz jó, amellett, hogy rohadt nagy a rizikófaktor benne, és gondolni sem akartam rá, hogy mi lenne akkor… akkor, ha… nem, nem gondolunk rá! Azért amikor átölel, egy kicsit mégiscsak ellágyul a szívem, és fejemet odadöntöm az ő fejéhez, miközben biztatóan megszorítom a karját, amivel éppen átölelt engem. Tekintetem csupán a tükörben találkozhatott vele a jelenlegi testhelyzetünkben, de engem ez egy cseppet sem zavart. Jól volt ez így, ahogy voltunk. - Abban biztos lehetsz! – helyeseltem, amikor elismerte, hogy nekünk is rossz lesz. Naná, hogy rossz lesz, hogyan is lehetne jó? – Főleg, hogy mostanában Olen nincs is itt… - forgattam a szemeimet. Belefáradtam már ebbe az egészbe és abba, hogy miatta keseregjek. Ezért is vágtam bele a ma estébe úgy, ahogyan, mert valamiféle menekülő utat kerestem, és meg is találtam az alkohol mámorában. Mostanában alig találkoztunk, mindig volt valami dolga és nekem ez így nem volt jó. Hiányzott, a fenébe is, ráadásul Yettának olyan hasonló volt az illata. Nem a farkasaik miatt, mint Darrennek meg nekem szokott, hanem a vérük miatt. Máris belesajdult a szívem egy pillanat erejéig, de hamar össze is szedtem magam. - Szerintem semmi nem veszélytelen ebben az egész ostobaságban – ingattam a fejemet már megint. Sohasem fogom felfogni, hogy Darren ezt hogyan engedhette meg. Egyszerűen nem fért a fejembe, de nem is akartam őt piszkálni vele, legalábbis ma nem. Tudtam, hogy neki sem volt könnyebb, de akkor inkább ne ment volna bele, ennél még az is jobb lett volna. Halálos komolysággal mondom én ezt, még ha nem is hallgat rám senki ebben a nyomorult falkában. Jó, a drága öreg Atanerkünk szokott ám, csak ebbe sajnos nem volt beleszólásom. Tudtam én jól, csak elfogadni nem volt egyszerű feladat. - Nem szokta csak úgy kimondani – tekintetemben legalább annyira megjelent a kételkedés a mondat hallatán, mint a hangomban. Darren sohasem mondja csak úgy ki, hogy szeretlek. Egyszerűen nem így volt kódolva és kész. Valami gyári hiba lehetett ez nála, bár én sem könnyedén dobálóztam az efféle komoly szavakkal, de még mindig könnyebben, mint ahogyan néhány férfi szokott. Példának okáért mondjuk Darren. - Nos… - úgy teszek szélesen vigyorogva, mintha számba venném, hogy kik csapták ma nekem a szelet. -… igazából csak a jó öreg James bátorkodott ilyesmit tenni, de ő sem úgy, ahogyan máskor szokta. Kicsit visszafogott volt, attól tartok, hogy talán Olen miatt – vetettem fel a gondolatot, és egyáltalán nem tartottam lehetetlennek. Igaz, hogy egy nőcsábász gazember volt, de talán valahol mélyen még mindig lappangott benne némi tisztesség. – Egyébként pedig, meg kell jegyeznem, hogy te sem panaszkodhatsz. Valószínűleg csak az veszi észre a bajt, akinek olyan élesek a szemei, mint nekem! – az említett testrészemre mutattam, még hunyorítottam is hozzá. Jó, kicsit már kezdtem homályosan látni, de ez van!
- Oké, oké doki, kapcsolj ki! - emeltem fel megadóan a kezeimet, egyikben az itallal, nevetős képpel tekintve barátnőmre. Nem, valahogy nem hiányzik most egy rögtönzött párterápia a nyakamba, na meg a bátyjáról van szó az istenért! Sejtem, hogy neki nem ciki beszélnie róla, de nekem attól még igen. Átöleltem, a nyakába csókoltam, s ha többet iszok, ki tudja mi lesz még itt. Hogy beszélni nem fogok szégyellni, az tuti, de nem mernék megesküdni rá, hogy más nem kap zöld utat a számon kívül. Bár azzal sem csak beszélni tudok... - Majd jól seggbe rúgom, ha visszajövök. - Morranok Olent illetően, miközben meglelem a falat, a hideg csempét újfent, ezúttal oldalammal, vállammal támasztva azt meg. - Nem, tényleg nem veszélytelen. De minimális a lehetősége a legrosszabbnak első körben, szóval kérlek Jen... bízz bennem! - Sokat jelent nekem a csajszi és a támogatása erőt adna, akárcsak a bátyámé. Ő is nehéz szívvel hagyta rám a dolgot és tudom, látom, hogy Jennynek is megvannak a maga démonai az egésszel szemben. Megértem. Csak ne forduljon el tőlem, mert azzal nem segít. A whiskey-be kortyolok újra és újra beszélgetésünk közben és kezdem is érezni a hatását, ahogy lassacskán az elmémre telepszik Mr. Alkohol mámora, Jenny szavaival egyetemben, melyek, mint valami megakadt lemez, ismétlődnek újra és újra. "Nem szokta csak úgy kimondani. Nem szokta..." Mindez mellé adott volt az a fájdalmasan ismerős illat, ami tudtam ugyan, hogy Jennyé, mégis most Darren arcának vonásait idézte elém. - Én... nem akarom hogy újra kimondja nekem. - Szusszanok lemondóan és húzóra lehajtom ami még az üvegben maradt. Mikor fogyott ez el ennyire?! - James bepróbálkozott már máskor is? Jó igaz, kinél nem de... engedtél már neki valaha? - szélesedik ki a vigyorom kislányosan. Party van, miért ne beszélhetnénk ki egy pasit, aki egyikőnknek sem a bátyja? Na ugye! A szavaira felnevetek és ellököm magam a faltól, felé indulva meg: - Akkor azt hiszem, kénytelen leszek az éles szeműek figyelmét is elterelni valahogyan... van esetleg valami tipped? - villan kacér mosolyom, melyet az alkoholnak lehet betudni.
Csak mosolyogtam rajta, ahogyan feltartotta a kezeit, miközben imbolygott velem kicsit a világ. Nem bántam, szerettem ezt az érzést és amúgy sem volt valami jó kedvem, szóval rám fért volna még egy kis pia, de a keverést nem lett volna bölcs dolog túlzásba vinni. Akkor a végén asztalon táncolás helyett valaki vonszolhatna majd vissza a Farkaslakba, már ha szerencsém van. Azért itt csak nem hagyna senki, de ha mégis, akkor reggelig úgyis be lennék zárva és semmi bajom nem történhetne, aztán meg maximum erős fejfájással és taxival mennék egy darabig, mondjuk a hegylábáig. Szép kilátások, mondhatom! - Benned bízom! – jelentettem ki határozottan, úgy néztem rá a tükörből ezúttal viszonylag szigorú tekintettel. – Én bennük nem bízom meg, Yetta! – ingattam a fejemet rosszallóan továbbra is. Nem egyáltalán nem örültem ennek az egész ostobaságnak, de hát nem volt jogom beleszólni abba, hogy mit csináljon és miféle kockázatokat vállaljon be. Ha neki megérte, akkor annak biztosan megvolt az oka, amit én egyszerűen képtelen lettem volna megérteni akkor is, ha mondjuk nagyon akarom. De nem akartam most ilyesmiken agyalni, annak soha nincs jó vége. - Miért? – kérdeztem őszinte meglepettséggel. Nem mintha amúgy én annyiszor mondtam volna eddig Olennek, vagy ő nekem, de ez teljesen más eset volt. Nyilván, ha csak egyszer is elszólna nekem egy ilyet, akkor azt utána a későbbiekben is szívesen hallanám újra. Meg újra. Meg újra. Szóval jó sokszor még. – Nem értelek, Yetta… - jelentettem ki, de tovább nem akartam erről beszélni. Csak úgy, mint az, hogy elmegy innen a chicagóiakhoz, ez sem tartozott rám. Az ő életük volt, az ő döntéseik, hiába szóltam volna bele nagyon szívesen abba, hogy mit és hogyan csináljanak. Ennél azért több eszem volt, és én sem örültem volna, ha meg akarják nekem szabni, hogy mit tegyek. Azt sohasem viseltem jól. - Igen, James mindenkinél bepróbálkozik általában – kuncogtam tovább, és inkább figyelmen kívül hagytam a kérdését. Jobban mondva nem mutattam jelét annak, hogy ez különösebben érintene, mint kellene, pedig így volt. Igazából nagyon szívesen elárultam volna neki, hogy igen, egyszer megtörtént, hogy gyenge pillanatban találtuk egymást, de ezt Darrennek nem véletlenül nem akartuk elmondani. Na, jó, igazából már nem is tudom, hogy miért nem mondtuk el, vagy kinek az ötlete volt, hogy ne mondjuk el. Ennyi idő után viszont már felesleges is lett volna felhánytorgatni az egészet. Bíztam Yettában, de amíg csak James és én tudtuk, addig ez így is maradt. - Nem mondhatnám – ráztam meg végül a fejem elég meggyőzően és már vigyorogtam is mellé. – Hmm… - gondolkodtam el, és nem kerülte el a figyelmem a szöszi mosolya sem, de furcsán vette volna ki magát, ha pont vele történik valami, tekintve, hogy Olen húga. Mióta vagyok én ennyire hűséges?! – Még egy kis ivás és asztalon táncolás, hogy hangzik? – érdeklődtem lelkesen.
Ejteném a témát, hiszen mégiscsak egy lagzi ez és nem halotti tor - ráadásul nem az enyém, szóval igazán nem kellene mindennek rólam szólnia. Hja, hogy csak én érzem így? Mindegy is... vajon Jenny megissza azt a negyedik üveg piát? Negyedik egyáltalán? Negyediknek kell lennie, hisz egy nála, kettőt bepusziltam. Felnyalábolom, mintha valami alvós mackó lenne, hogy a kupakját kezelésbe vegyem, miközben a nyers és egyenes kérdést megkapom. Igen, ez Jenny, kérem szépen! - Mert... ijesztő mindaz, amit magával vonzhat, oké? - tekintek rá duzzogva, noha ez annak szól, hogy már megint baszkodok az üveggel egymagam, ő meg nem segít, csak ilyen butaságokat kérdez. - És én egyáltalán nem vagyok atanerkné típus. - zárom le a dolgot egy tompa szusszanással, hogy felé nyújtsam az üveget kérőn. Léccilécciii! - Neem? Kár, pedig szívesen meghallgattam volna, tényleg olyan jó-e, mint azt állítja vagy csak a szája nagy. - veszem vissza (remélhetőleg) az időközben megnyitott üveget és belekortyolok jólesően, kissé bele is szédülve, hogy szélesen elvigyorodjak Jenny szavaira. - Jól hangzik, csajszi! Aztán meg lehet, visszatérek erre a doktor Howardos témára... Igyáál! - Már nem Jennyvel, hanem magával a dokival. Jennynek meg a kezébe nyomom az italt készségesen a felszólítással egy időben. - Vaaagy megkeresem Jamiet, ő olyan kis cuuki. Biztos szívesen lenne az alvós macim. - Idióta vigyoromra és az italra lehetne fogni a dolgot, de én jelen pillanatban halálosan komolyan gondoltam minden egyes kimondott szót. Abba pedig talán jobb is, hogy nem gondoltam bele, melyik 'J'-vel ütne nagyobbat az egyéjszakás kalandom, ha eljutna Darrenhez.
- Oké! – emeltem fel két kezemet megadóan. Nem akartam én veszekedni vele, vagy ilyesmi, de attól még én nem úgy gondoltam, ahogyan ő. Ez megesik még azokkal is, akik a legközelebb állnak egymáshoz. – Ne beszélj már ilyen hülyeségeket! – szóltam rá, miközben a fejemet ingattam. Ezzel együtt pedig maga a világ is imbolyogni kezdett körülöttem, de nem törődtem vele túl sokat. – Nincs olyan, hogy Atanerkné-típus, ahogyan egyébként Darren sem az a kiköpött Atanerk, úgyhogy hagyd ezt abba, meg a különböző kifogások kiagyalását is! – jelentettem ki határozottan, amennyire csak tőlem telt a jelenlegi helyzetemben. - Biztos jó, csak azt nem tudom, hogy mennyire – vontam meg a vállaimat, és kis híján még én is elhittem, amit mondtam, olyan hitelesen tettem. Pedig igazából nagyon is tisztában voltam azzal, hogy James mire képes, csak éppen szerettem volna elfelejteni, hogy az a dolog megtörtént. A gondot az okozta leginkább, hogy ő mindig ott volt körülöttem, így képtelenség volt elrejteni a gondolataim között azt a kicsi emléket. Talán nem is baj, bár éppenséggel időnként azért ő is emlékeztetett rá. Közben engedelmesen átvettem az üveget, és nagyot húztam belőle. Tudtam, hogy nem kellene, de van az a pillanat, amikor nincs megállás. Ittasan pedig én képtelen voltam nemet mondani, amikor valamivel megkínáltak. Fura dolog ez, de attól még igaz, és nem minden esetben volt ez annyira jó. Nem kellett volna teljesen taccsra vágni magam, de most nagyon jól haladtam abba az irányba, ráadásul azt se felejtsük el, hogy Yetta most nem volt jó kedvű, így kénytelen voltam beáldozni a saját józanságomat, hátha neki ettől jobb kedve lesz. - Azért csak óvatosan vele! – figyelmeztettem két korty között, amikor pedig Jamiet emlegette, kis híján félrenyeltem. – Jézusom, Yetta! Meg akarsz ölni? – köhécseltem kicsit, aztán nevetésben törtem ki. – Jobb lesz, ha inkább elkerülöd a ”J”-ket, és inkább velem bulizol egy jót. Táncolunk, meg ilyesmi. És még ihatsz! – mintegy ezt megerősítvén, újra odanyújtottam neki az üveget. Akkor legalább ne csak én ne tudjam, hogy fiú vagyok vagy lány, hanem ő is legyen legalább olyan ramaty állapotban majd. Megérdemelte, na meg én is!
- Hmpf… - Ennyire, meg egy bájosan kapatos vigyorra telik tőlem a szavaira és inkább odanyújtom neki az üvegemet, hogy bontsa már ki. Közben meg jön a kis intermezzo, amit Dr. Howardnak címzünk innét a mosdóból, s aminek a végére nem leszek okosabb. Kénytelen leszek magam kielégíteni a kíváncsiságomat. Nem láttam, mi lenne benne a rossz, ha elkapnám egy körre. Ha neki meg problémája lesz a dologgal, úgyis ellenkezik majd… A többi vélemény csak felesleges körítés egy állatias, ösztönös „igény” köré. Mikor Jenny kibontja és nagyot húz az üvegből, erőtlen, hanyag mozdulattal kapok az után. Hát tessék már hagyni nekem is! - Megölni?! Eszem ágában sincs. Különben is mikor lettél te ennyire prűd, Jen? Jamie nem valami tizenéves suhanc, szóval totál legalá… legás… legizé lenne. Legális, az! – akad össze a nyelvem olyannyira, hogy a végén már én röhögök magamon. A felém nyújtott üveg tartalmára nem mondok nemet. - Igaz is. Miért foglalkoznék velük, mikor itt van nekem a saját, külön bejáratú J-m? – Somolygóssá válik képemen az ittas vigyor, ahogy a lány felé dőlök és pillantásom leszalad ajkaira. De végül elhajolok széles, kislányos vigyorral, ahogy eljut az agyamig a zene. - Ez a szám már szinte retro, de nem lehet megunni… - Karján simítva végig fűzöm össze ujjainkat és a kijárat felé fordítom Jenny-t, majd a hátsójára paskolok az üveggel finoman. - Nyomás táncolni, ribizlim! – persze, megyek vele, meg sem állva a táncparkettig, hisz az ujjaink még mindig összekulcsolva valának.
Kezdőlap
