- Így van. Lelkesen álltam ehhez a kérdéshez, bár igaz, költhettem volna másra is azt a pénzt, lett volna helye, de szerettem volna, hogy anya kicsit boldogabb legyen általa. Nem egyszerű a helyzete neki sem, és becsülöm, amiért volt ereje megtenni ezt a lépést. Szerintem a minimum, hogy ezt megteszem a kedvéért, s egyébként is, a babákról sosem lehet elég képet készíteni. - Köszönjük szépen! Noel kapálódzik egy kicsit, kedélyesen próbálja elérni a zsinórt, amin a pultra biggyesztett tol függ, és amivel írhatnak az ügyfelek, ha úgy adódik. A jelek szerint nagyon tetszik neki. - Evangeline Grimmore. Árulom is el rögvest a nevem, boldog-boldogtalant nem bombázok vele, hiszen minél kevesebb ismerik a teljes nevem, annál nagyobb biztonságban vagyok. Nem mintha Jacobtól számítanék arra, hogy utánam jöjjön, el sem hitte a gyerek dolgot, és talán akkor is letagadnám előtte, ha rákérdezne legközelebb. Az én fiamat nem lökheti el magától senki, nincs második esély, mert tőlem nem kap. Jelen helyzetben abszolút nem ismerem a megbocsájtást. - Rendben. Nyugtázom, még jó, hogy hoztam magammal pénzt, bár jobb szeretek kártyával fizetni, de ki tudja, hogy itt van-e, szóval bármennyire is kellemetlen nagyobb pénzösszeggel mászkálni, inkább megelőztem a kínos nem fogadunk el kártyát jelenetet. - Persze, ez magától értetődik. Részt vettem már pár fotózáson, nagyjából tudom, milyen irányvonalakat érdemes követni. Vannak ugyan olyan projektek, ahol kifejezetten előny a kirívó megjelenés, de a kisbabámból nem csinálnék ilyesmivel bohócot. - Igazából még nem nagyon fogdos semmit, csak én teszek mellé mindig egy kis flüss kendőt, de azt hiszem, akkor azt elhozzuk. Egyébként nem szükséges ezzel fáradnod, meg biztos hamarosan jön másik ügyfél, szóval nem rabolnám az idődet. Elhozzuk a kedvenceit, vagy egyelőre még inkább az én kedvenceimet, és az megfelelő lesz. Szélesedik ki a mosolyom, hát igen, egyelőre inkább azok vannak a közelében, amiket én preferálok. Közben igyekeztem leszámolni neki az előleget is, mert egyébként lassan etetés idő lesz, azt meg inkább tenném a négy fal közt, szóval nekem sem árt, ha nem húzom az időt. - Nem, nincsen, köszönöm az információkat. Azzal már alá is írom a papírt, illetőleg kérek belőle egy másolatot, mert nekem árt, ha van mivel bizonyítanom, hogy kifizettem az előleget. - További szép napot! Köszöntem végül el tőle, és mehettünk is a járgányomhoz, hogy elindulunk Caliék otthona felé, mert oda kuckóztunk be, amíg nem találunk magunknak megfelelő lakást.
~*~
Másnap három óra előtt öt perccel már elő is verekedtem magam a kocsiból, és hamarjában kioperáltam a törpémet is, hogy a stúdió felé vehessük az irányt. Elég izgatott voltam, a kellemes fehér és homokszínt választottam mindkettőnk számára, elegáns, s nem túl harsány. Noel persze még nagyon pici volt az elegánsabb ruhákhoz, hiszen még bőven nem áll, nem is ül, csak fekszik, alszik és eszik, szóval az esetében nem olyan látványos az elegancia. Besétálok az üzlethelyiségbe, és ismét nyugodtan várakozom arra, hogy megjelenjen valaki, s mikor meglátom Paynet, már üdvözlöm is mosolyogva. - Kellemes délutánt!
- Nagyon szívesen! - válaszoltam őszintén és mosolyogva, próbálva ebben azt is éreztetni, hogy én is köszönöm, hogy minket választott. Csak az annyira formális lett volna és.. nem is tudom, komoly? Mintha csak arra utaznék, hogy minél több pénzt csaljak ki belőlük, pedig nem egészen így van, nekem tényleg célom, hogy értékes munka kerüljön ki a kezeim közül az ügyfél kezeibe és ő is örömét lelje bennük. - Kész is, a holnapi három órás időpont ezennel a tiétek! - nyomok rá lelkesen a nyomtatás gombra, hogy egyből két példányt vegyek ki a nyomtatóból. Egyelőre még a pult felém eső részén töltögettem ki azokat a részeket, amik rám várnak, például hogy babafotó és közepes csomag. - Ez nagyszerű! Sajnos nem mindenkinek egyértelmű, ezért inkább elmondjuk előre, nehogy a végén ebből legyen probléma - előfordult már az ilyesmi, de akkor ezek szerint Evangeline-nek nem kell különösebben magyarázni. Arra mondjuk szívesen rákérdeznék, hogy miként keveredett fotózás közelébe, van egy tippen, hiszen csinos és szép az arca, de legfeljebb majd holnap, nem tartanám fel most ilyennek és amúgy sem hiszem, hogy túl ildomos lenne ennyire kíváncsiskodnom. - Rendben, ahogy érzed - bólintottam, hiszen nem erőltetek én aztán semmit, tényleg az ügyfél igényeihez igyekszünk mindig alakítani a dolgokat, ezúttal sincsen másként. - Ilyen pici babáknál amúgy is szebb képek lesznek, ha nem zsúfoljuk tele mindenféle játékkal, egy kendő is tökéletesen tud mutatni - nyilván előre nehéz ítélkezni, hiszen sok minden függ attól, hogy Noel holnap mondjuk aludni fog-e éppen, vagy nem, a hangulatáról nem is beszélve. Úgyhogy ezek majd holnap úgyis kiderülnek. - Ha bármi kérdés felmerül, telefonon el tudsz érni minket - pakolom fel a pult tetejére a lapokat, hogy amint átadta az előleget, írjak arról is egy nyugtát, manapság már az ilyenre is figyelni kell, szívás lenne egy büntetést bekapni ilyen miatt. - Nektek is! - köszöntem el tőlük, amikor minden szükséges holmit elintéztünk, hogy elpakoljak a megrendelőlapot a megfelelő helyre, illetve aztán az érkező ügyféllel foglalatoskodjak.
[másnap]
Szerencsére a két órára érkező ügyféllel rettentő gördülékenyen mentek a dolgok, hamarabb végeztünk is, mint azt terveztem volna, úgyhogy még maradt időm Evangeline-ék érkezése előtt előkészíteni kicsit a terepet. Puha plédet hoztam elő, hiszen a kicsit mégsem fogom a hideg földre fektetni. Játékokat nem hoztam elő, hiszen azt mondta a fiatal anyuka, hogy hoz magukkal mindent, amit gondol. Az utolsó simításokat végeztem, amikor megszólalt a kis csengő, én pedig máris siettem. Szimpatikusnak tűnt tegnap, vártam a mai fotózást, sajnos nem minden szülővel olyan könnyű szót érteni, mint Evngeline-nel, remélem ma sem lesz ez másként. - Sziasztok! - köszöntöttem őket mosolyogva, hála égnek ma sem volt különösebb problémám a fehér bundással, emberek között mozogva más volt a helyzet, mint például a Lakban, ez pedig lényegesen megkönnyítette a munkámat is. - Ha készen álltok, akkor én is! Gyertek csak beljebb, odabent le tudtok cuccolni - húztam is el a stúdiórészt az előtértől elválasztó függönyt, hogy tartsam nekik ezáltal az „ajtót”, majd be is léptem mögöttük. A kanapé felé intve megvártam, amíg Evangeline előkészíti a fiúcskát és ha minden rendben volt, akkor kezdhettük is a „munkát”. - Meg tudja már tartani a fejét, ha a hasára fekteted? - nem tudom ránézésről megmondani, hogy Noel milyen idős, ezért inkább kérdezek, mert ettől is függ, miként állok neki a dolognak. Ha megvan a válasz, meg is kérem, hogy tegye a picit a megfelelő helyre és ha még most is minden rendben van, akkor neki is látok. - Ha bármi nem tetszik közben, vagy eszedbe jut egy ötlet, kívánság, miként szeretnéd, akkor ne tartsd magadban! - fordulok még mosolyogva Lin felé, mert nekem rengeteg ötletem van, de hátha neki is akad olyan, amit szeretne megvalósítani.
- Ez mondjuk valószínűleg így van, te úgyis jobban értesz hozzá, mint én. Én csak a kamera másik oldalán voltam olykor, némi mellékes fejében, bár előfordult, hogy hívtak akkor is, ha nem jelentem meg egy-egy válogatáson, de értelemszerűen ez már a múlté. Mióta állapotos lettem, eszükben sincs foglalkoztatni, de talán így is van jól, nem az volt az én utam. - Rendben, mindenképpen csörgök, ha lenne valami. Ez alatt értem azt is, hogyha esetleg közbejönne bármi, mert egy babánál sosem lehet tudni, bár azért remélem, hogy egyik napról a másikra nem áll tótágast a világunk, és rendben leszünk. Amint minden megvolt, az elköszönést követően már indulhattunk is haza Noellel, haza… na olyanunk azért még nem volt, de nehéz levetkőzni az ilyen szófordulatokat. Mindenesetre, ha közben bealszik, szerintem én is ledőlök picit, elég fáradnak érzem magam, nem aludtunk túl jól az éjszaka.
~*~
Szerencsére cseppet sem tartottam attól, hogy bármi probléma történhetne ma, nem mintha az, hogy valaki kedves, egyben azt is jelentené, hogy ért a szakmájához, de azért optimistán álltam a dologhoz. - Szerintem készen, igaz Noel? Pillantottam le a picimre, aki épp egy nagyobb alvás után volt, s ettünk is, mielőtt idejöttünk, szóval remek hangulatban volt hála az égnek. Nem tartottam attól, hogy ne viselne jól bármit is, elvégre, általában elég kényelmesen zajlanak az ilyen fotózások. Mindenesetre, nem iszom előre a medve bőrére, mert sosem lehet tudni, mire törik el végül a mécses. - Igen, igen, az már megy, és pont tegnap délután kezdett el játékok után nyúlkálni is, bár ezt még meglehetősen ritkán csinálja. Közben kicsomagoltam Noelt a rengeteg réteg ruhából, azért elég hideg van mostanság, valljuk be, és én is kibújtam a kabátomból. Kikészítettem a magunkkal hozott játékokat, leginkább csörgőket, azokkal fel lehet hívni a figyelmét is, a világoskék plüss takaróját, meg a színesebb alvós nyusziját, plusz hoztam még egy adag váltásruhát, egy kis világoszöld szettet, ha esetleg a mostaninak valami baja esne, vagy netán lenne lehetőség átöltöztetni. Utána a kérésnek megfelelően már le is tettem az előkészített terepre a kisfiamat, egyelőre nem pakoltam mellé semmit, majd Payne megmondja, hogyan mutatna a legjobban, vagy én azt sem bánom, ha ő rakosgatja a dolgokat, vélhetően lényegesen jobb a szépérzéke, mint nekem. - Rendben! Egészen szimpatikus, hogy nyitott a felmerülő ötletekre, viszont aligha szeretnék beleszólni a munkájába, mindenesetre majd meglátjuk, megszáll-e az isteni szikra. Noel egyelőre remekül tűri a dolgokat, bár mosolyt nem látni az arcán, ahhoz azért még erőteljesen szórakoztatni kell, ezért kicsit messzebbről, hogy ne zavarjak bele a képbe, hülyéskedek is neki. Oké, hogy komolyan is cuki – szerintem mindenhogyan -, de azért pár mosolygós sem árthat. - Egyébként, régóta fotózol? Csupán a kíváncsiság kérdezteti velem, meg alapjáraton is szeretek beszélgetni, szóval eszemben sincs esetleg azt sugallni, hogy túl fiatal hozzá. Láttam én már alig húsz éveseket is, akik zseniálisak voltak ilyen téren, abszolút nem a koron múlik.
- Szuper! Akkor talán beleesünk a ritka intervallumába, de az sem lesz gond, ha nem - osztottam meg a gondolataimat Evangeline-nel. Én már annak nagyon örülök, hogy Noel meg tudja már emelni a fejét, az csak hab lenne a tortán, ha játékért is nyúlna. Szerintem már így is nagyon jók vagyunk, pláne, hogy a nagyfiúnak úgy tűnik, hogy jó a kedve, remélem ez így is marad végig, lényegesen megkönnyítené a munkámat. Persze akkor sem fogok kétségbeesni, ha eltörik a mécses, de nyilván mindenkinek egyszerűbb, ha ez nem következik majd be. A gépet készítettem elő, amíg Lin Noelt öltöztette, hogy aztán megkérjem, tegye le a mutatott helyre, a hasára, hiszen ha meg tudja emelni a fejét, akkor véleményem szerint így érdemes kezdeni. - Először mindenféle kellék nélkül, aztán utána jöhet majd a takaró, illetve az alvós nyuszi - tájékoztatom még erről is, tisztában legyen azzal, mit hogyan képzeltem el, aztán ha valami nem tetszik, akkor majd szól, legalábbis bízom benne, hogy szólni fog. Én a magam részéről hasra fekszem a baba előtt, hogy így csinálhassam meg az első képeket. - Na nézzük csak, nagyfiú, ne ijedj meg ettől a masinától, ez egy olyan gépezet, ami csodálatos fényképeket fog csinálni róla, mindössze csak kinyitja a nagy szemét és pislant egyet és tádáá, máris kész a kép! - ilyen és ehhez hasonló szöveggel beszéltem szinte végig a babához, hogy megpróbáljam a figyelmét magamra vonni, illetve a kamerára, bár a szemem sarkából pont láttam egy helyezkedésnél, hogy Lin is bohóckodik neki, nem is baj, ha nem minden képen a kamerába néz. Én sem vagyok rest olykor egy-egy grimaszt vágni, amikor éppen rám figyel, hátha sikerül egy mosolyt előcsalnunk. - Közel tíz éve, de eleinte csak hobbi volt, sulis felkérések, rendezvényekre mentem, aztán a szakmában dolgozni már itt kezdtem, Fairbanks-ben, nagyjából két éve - válaszolok a kérdésére, megeresztve egy pillantást és kedves mosolyt a lány felé, aztán a figyelmem már a fiúcskáé. Több oldalról is készítek így képeket, hogy aztán a takarót terítsem úgy a hátára, hogy valamilyen szinten előre is lógjon. Így is készül egy sorozat és végül a nyuszi is odakerül hozzá. - Igazán fotogén a kis törpe, azt kell mondjam! - fordulok Lin felé, amikor felállok a nyuszis képeket követően. - Készítenék néhány képet úgy is, hogy a hátán fekszik, aztán jöhetnek a közös képek! - tájékoztatom ismét a menetrendről, illetve meg is kérem, fordítsa a hátára, én is szívesen megtenném, de nem mindenki szereti, ha nagyon piszkálják a gyerkőcét, úgyhogy jobb biztosra menni. - Tegnap azt mondtad, hogy vettél már részt néhány fotózáson, esetleg modellként dolgoztál? - puhatolózom finoman, mert ez már tegnap felkeltette a kíváncsiságom, de nem akartam tolakodó lenni a kérdésemmel, most viszont időnk is van, amíg elkészítem a néhány képet Noelről, ezeket már javarészt felülről. Amint végeztünk ezekkel is, akkor fordulok ismét Lin felé. - Ha készen állsz, akkor jöhetnek a közös képek - őket is úgy igazgatom, hogy ne a szimpla anya karján ülő gyermek pozíció legyen, persze abból is csinálok egyet, legyen miből válogatni. - Először fogd csak a kezedbe és öleld magadhoz. Szuper! - kattan is a fényképező. - Most fog a kezedbe úgy, hogy lássátok egymás arcát. Nagyon jól csináljátok, remek kép lett! - vázolom folyamatosan az általam elképzelt pozíciókat, miközben mászkálok körülöttük, el-el csípve a tökéletesnek vélt pillanatokat. - Az eszkimó puszi sem maradhat el - nevetős hangon kerülök melléjük, hogy oldalról kaphassam el a következő pozíciót. - Szuperek vagytok! Most emeld föl kicsit és jöhet a puszi - ezeken kívül is van még néhány elképzelt kompozícióm, de ha Linnek van kívánsága, illetve ötlete, akkor azt is ezer örömmel hallom. Még néhányat kattintgatok, aztán a gép visszakerül a helyére. - Nagyszerűek vagytok, végeztünk is! - zárom ennyivel az egészet abban az esetben, ha nem történt semmiféle nehezítés a fotózás alatt. - Máris feltöltöm a gépre a fényképeket, hogy meg tudd őket úgyis nézni.
- Igen, az jó lenne, bár sok esélyt nem látok rá. Nyilván erőszakoskodni egyikünk sem fog vele, hogy azért is nyúlkáljon a dolgokért, ahogy természetesen jön. Nagyobb babáknál sem olyan egyszerű, Noel legalább még nem mászik el sehová, és nem kell folyton utána loholni, hogy egy helyben maradjon. Amikor elkészültünk a lurkóval, már le is tettem oda, ahová kellett, s mivel friss és üde volt, elég hamar el is kezdte gyújtóztatni magát, felfelé pislogva. Én csupán bólogatva nyugtáztam az instrukciókat, elvégre, tökéletesen rábíztam magam Paynere, ő ért hozzá, én csak a kamera másik oldalán álltam mindig. Az máris szimpatikus, hogy hasra fekszik, nem minden fotós tesz meg mindent egy-egy jó képért, szóval ez mindenképpen pozitív. Szerencsére ő is képes arra a jelek szerint, hogy magára vonja Noel figyelmét, s ha épp nem beszélt, akkor én igyekeztem megragadni a figyelmét, így tényleg más oldaláról lehetett fényképezni a figyelmes kis arcocskát. Egyszer-kétszer még el is mosolyodott egész szélesen, szóval simán el lehetett csípni a dolgot, és mivel Payne elég sűrűn kattintgatott, meg láthatólag odafigyelt, biztosan nem mulasztotta el az értékes pillanatokat. - Csoda, hogy volt lehetőséged egyáltalán, ahogy nézelődtem, nem teng túl a város stúdiókban, sőt, másikat nem is találtam. Mindenesetre, ez egy nagyon szép hivatás szerintem, olyan csodálatos képeket látni, hogy csak na… Azt konkrétan még nem tudom, ő milyen képeket készít, de ha helyet kapott a város egyetlen fotóstúdiójában, akkor biztosan tehetséges. A takarót még nem igazán veszi észre Noel, de a nyuszit, ami nem sokkal van előtte, már kiszúrja, és úgy tűnik, szerencsénk van, mert megmozdítja felé a kis kezét. - Ez jó hír, talán idősebb korában sem fog tiltakozni a fényképezés ellen. Rendben, akkor megfordítom. Mosolyodom el, és már le is térdelek a kis Don Juanom mellé, és az ölembe veszem, hogy kiosszak neki pár nagy puszit, aztán már a hátára teszem le. Nem is azért jobb, hogy én csinálom, mert nem bízom benne, hanem egyrészt a gyerkőcről nem tudom, miként reagálna rá, másrészt pedig eleve ott van a nyakában a gép, nehogy beleakadjon, és kárt tegyünk benne, mert tutira nem lennék képes kiköhögni az árát annak a masinának. - Igen, volt jó pár munkám még a szülés előtt, bár azóta nem kerestek, nyilván érthető okokból… Nem mintha lenne rajtam egy deka felesleg is, azt sem lehetett tudni hónapokig, hogy babát várok, és bevallom, fel sem tűntek a kimaradó havik, túlságosan bajos volt a magánéletem, simán ráfogtam a stresszre, és még csak rosszul sem voltam soha. - Készen állok. Mosolyodtam el, aztán követtem az utasításait, szerencsére azzal nagyon is tisztában voltam, hogy mikor hogyan kell fordulni, vagy merre nézni, hogy a kívánt hatást elérjük, bár a lurkómmal a karjaim között igazán nem éreztem úgy, hogy bármit meg kell játszanom, egyszerűen mindig elolvadtam, ha beszívtam a csodás babaillatát. Mindenesetre annak örültem, hogy nem magamtól kell kitalálnom a beállításokat, mert míg egyedül lazán ment a dolog, azért babával együtt már nem volt annyira egyszerű szerintem megtalálni a megfelelő pózokat. Az eszkimó puszinál én is felnevetek, így jóval derűsebb leszek bizonyosan a képen, de ez csak jó. Nem mintha egyébként nem mosolyognék, de a nevetés az teljesen más dolog, képen is más a hatása. Utána felemelem, és úgyis megkapja a kis pusziját, sőt, még meg is pördülök vele, tudom, mozgást nehezebb fényképezni, de manapság nagyon szuper gépeket gyártanak már, csak az nem valósítható meg velük, amit nem akar az ember, még olyan egymás mellett fekvős képet azért kérek, amikor a fejünk van a másiké mellett, a lábaink viszont másfelé mutatnak, azok olyan cukik szerintem. Fel is merül bennem, hogy minden évben kellene egy adott kompozícióban képeket csinálni. Majd meglátjuk, melyik kép tetszik a legjobban, és kitalálom. - Szuper, köszönjük szépen! Persze közben egyszer átöltöztettem a manót, a magam részéről maradtam az eredetinél, úgyis kevesebb képen szerepelek jóval. - Rendben! Olyan fura, hogy manapság már minden ilyen gyors. Amikor még én voltam gyerek, akkor elő kellett hívni a képeket, és ki tudja, hogyan sikerültek.
- Igen, valóban nincsen túl sok rivális errefelé - mosolyodtam el. - Szerencsém volt, mert amikor én ideérkeztem, azelőtt nem sokkal nyílt meg ez a stúdió, aztán kerestek fotósokat, jobban mondva az a hölgy, akié a stúdió és szerencsém volt, mert felvett, úgyhogy örültem, mint majom a farkának - kuncogtam röviden két kép között. Tényleg rettentő hálás voltam Emmának, egyrészt azért, mert felvett, másrészt azért, mert a beharapásom után is vállalta, hogy itt dolgozhassak, azért ez nagyon kedves dolog tőle! - Igen, az lehetséges, bár kár előre levonni ilyen következtetéseket, nem azért mondom, hogy elkeserítselek, vagy valami, csak jobb félni, mint megijedni, csakhogy egy kisarkított közhellyel éljek. Bár tény, hogy nagyon jól viseli! - fűzöm azért még hozzá, nehogy bántásnak vegye a szavaimat, mert a vakutól is sok gyerkőc megijed, fejletlen látás ide, vagy oda, de Noel tényleg nagyon jól tűri. - És nem gondolkodtál esetleg azon, hogy visszaállj a kamera elé? - kérdezem kíváncsian, hiszen szerintem gyönyörű az arca, az alakja is, biztosan lenne rá kereslet, bár nyilván babával az oldalán más a helyzet, de ezt nyilván ő érzi és tudja. Mosolyogva bólintottam arra, hogy készen áll, aztán mondtam is, mit hogyan képzeltem el, szerencsére Lin partner ebben és nem köt belém, hogy ez neki így nem tetszik. Sajnos vannak olyan szülők, akik mindenben a saját akaratuk akarják előtérbe helyezni, aztán meg panaszkodnak, hogy nem lettek jók a képek és nem látszik eléggé a baba… Lin és Noel minden szempontból a tökéletes ügyfelet személyesítették meg, ez pedig elmondhatatlan könnyebbséget jelentett. Annak örülök, hogy Evangeline azért nem fogja vissza magát, a mozgás tényleg jó ötlet, ezekkel a masinákkal ebből is tök jó képeket lehet kihozni. A kérésre bólintok és természetesen meg is csinálom, nem is tudom, miért nem jutott ez nekem eszembe, mert ebből is remek kép lesz! És hosszútávra is tényleg nagyon jó, mert ebből a legegyszerűbb minden évben készíteni egyet és amellett, hogy egyszerű a pillanat elkapása, a sok egymás után tett, minden évben elkészített fénykép baromi jól néz ki. - Ugyan, nagyon szívesen. Én köszönöm a lehetőséget, igazi álom ügyfelek voltatok, de tényleg! - közöltem még szélesen mosolyogva, hiszen azért ilyet biztos mindenki szívesen hall, én pedig nem voltam rest az igazságot közölni velük. - Igen, ismerős - nevettem fel röviden. - Nekem sem ilyen volt az első gépem, mint azok ott bent - böktem a fejemmel arrafelé, ahol az előbb fényképeztünk. Olyan volt az első, amibe még filmet kellett rakni, aztán előhívatni, valóban sokkal macerásabb volt, mint manapság. Közben a képek feltöltődnek, úgyhogy ki is fordítom a monitort feléjük, hogy könnyebben láthassák ők is a képeket. - Azt kellene eldönteni, hogy melyikből szeretnél nagyobb méretet, a csomag szerint ugye jár tíz darab nagy kép, a többiből pedig normál méretűek. Ezen felül persze van lehetőség utánrendelésre, akár valamelyikből szeretnél még néhányat, vagy több nagyobbat képzeltél el, ezek némi plusz költséggel fognak járni, ha ilyen mellett döntesz - tájékoztatom őt a plusz opciókról. Végignézzük a képeket, sőt, át is adom neki az irányítást, egyszerűbb, ha pörgeti és nézi át a képeket. Én pedig bőszen jegyzetelek, ha közben elkezdi kiválogatni, melyik képekből kérné a nagyobb méretet.
- Ezek szerint te sem vagy tősgyökeres fairbanksi. A jelek szerint jókor voltál jó helyen. Kacsintottam rá mosolyogva, mert tényleg nem mindegy, hogy beletenyerelünk a tutiba, vagy éppen hogy lecsúszunk róla. Mikor még modellkedtem, nekem is sokszor volt szerencsém, sőt, majdnem mindig, a legtöbb válogatáson taroltam, és ha akartam egy munkát, megkaptam, sőt, már az utóbbi időszakban, már azelőtt, hogy egyértelművé vált, babát várok, jöttek felkérések is egész szép számmal. Azóta sajnos már nem keresnek, de végül is, időm se lenne rá. Jelenleg semmiképp sem. - Persze, bármikor eltörhet a mécses, tudom én. Nem csodagyerek, hogy már most kész modell legyen, bár őszintén, annyira nem is akarnám, hogy az váljon belőle, férfiként valahogy számomra túl feminin a modellszakma, de lehet, csak én gondolom így. - Dehogynem, csak most elég nehezen lenne kivitelezhető a gyerkőc miatt, meg ugye mikor kiderült, hogy babát várok, már nem voltam olyan kapós. Nyilván azt gondolják, hogy már úgysem nézek ki ugyanúgy, pedig hajaj, a kilók leolvadtak rólam hetek alatt, szerencsés génekkel vagyok megáldva ilyen téren, és mivel természetes úton szültem, semmi olyan nyoma nincs, ami egy fotón zavaró tényező lenne, csíkjaim nincsenek, de amennyit kenegettem a hasam mindenféle krémmel, nem is csoda. A fotózást én a magam részéről nagyon élveztem, pusztán azt is, hogy közben Noelt lestem, és szórakoztattam, mint valami ügyeletes bohóc. Azt meg aztán utána pláne, amikor nekem is pózolnom kellett, nem hiába, azért látszik, hogy van hozzá érzékem, de hát ilyen szinten csinosan felrúgta a karrieremet a kisfiam, ugyanakkor soha, semmiért nem cserélném el, mert vele lett teljes és tökéletes az életem. Érdekes egyébként, mert míg meg nem tudtam, hogy érkezik, addig egész egyszerűen nem is gondoltam arra, hogy valaha akarnék gyereket, valahogy fontosabbnak tűnt a suli, aztán a munka… Nos, most már egész mások a prioritások. - Noel baba nevében is nagyon köszönjük, igyekeztünk. Én magam is szélesen mosolygok rá vissza, nincs is annál jobb, mikor egy együttműködés mindkét fél részéről ennyire remekül összejön, és senkinek sincs oka panaszra. Noel most már a karjaimban van, meg igyekeztem összerakni közben a holmijainkat, és kihordani mindent a külső váróba, vagy nem is tudom, minek nevezzem. Itt a pult is, szóval gondolom az akar lenni. Itt már el is kezdhetjük nézegetni a gépeinket, tényleg félelmetes, hogy manapság már rögtön meg lehet nézni mindent, nagyon fura, bár tény, hogy én eme technikai fejlődésözön közepette nőttem fel, de azért akkor is fura. - Húha, ez ilyen tipikus melyik kezembe harapjak dolog, mert szerintem mindegyiken tökéletes. Szuper képek lettek. Jaj, de ugye digitálisan is megkapom az összes képet? Mert bár utánrendelni nem áll szándékomban, de ki tudja, mikor szeretném majd kinyomtatni egyiket másikat, lehet, hogy csak sima papírra, hogy felrakjam a hűtőre, vagy majd később bevigyem a munkahelyemre, ilyenek… Azért úgy háromszor átnézem, szerencsére van jó pár, ami már az első körben egyértelmű számomra, de utána már agyalgatok azon, hogy mi legyenek. A közös képekből is kiválasztok hármat, mert azok is szuperek lettek, és jól mutatnának a falon, meg erősítik az emberben az anya-fia kapcsolatot. Mondjuk azon is elidőzök, hogy melyikek legyenek, de nagy nehezen azért sikerül választanom, és lediktálnom a számokat Paynenek. - Ne haragudj, hogy eddig tartott, de azért ezt csak meg kell gondolni. Nézek rá elnézést kérően, bár biztos vagyok abban is, hogy megszokta már a bizonytalanságot ilyen szinten, és tuti vannak nálam sokkal rosszabbak is. - Mennyit is kell most fizetnem? Azt hiszem, mondtad, hogy egy részét most, aztán a maradékot majd akkor, ha átveszem a képeket. Bevallom, elfelejtettem, hogy hányad részét emlegette tegnap.
- Nem, én kicsit arrébb születtem, Yukon-ban, de igen, ahogyan mondod, tökéletesen időzítettem a költözködésemet - hasonló mosoly terült szét a képemen, mint amit az övén láttam, ebben teljesen igaza volt. Nagyban megkönnyítette a dolgomat, hogy a stúdió is akkortájt nyílt meg, amikor idejöttem. - Te honnan valósi vagy? - érdeklődöm én is kíváncsian és nem csak azért, mert ha már rólam is szó volt, akkor udvariasságból visszakérdezek, hanem azért, mert tényleg érdekel. Szeretek az ügyfelekkel jó viszonyt ápolni, vagy legalábbis megpróbálni, hiszen kicsi ez a város, bárhol újra egymásba futhatunk, arról nem is beszélve, hogyha pozitív élménnyel távoznak, nagyobb az esélye, hogy legközelebb is minket választanak. Vagy legalábbis szívesen jönnek, merthogy konkurencia tényleg nem sok van errefelé. - Igen, ez mondjuk érthető - bólintottam egyetértésem jeléül, hogy bizony kisgyerekkel nehéz kivitelezni a dolgot, bébiszitterre meg nem tudom, milyen szívesen bízná már ilyen kicsi korban, de ebbe nem fogok mélyebben belemászni, ez már túlságosan magánszféra számomra, nem szeretném megsérteni a túlzott kíváncsiskodásommal. Mosolyogva bólintottam, szívesen mondtam azt, amit, hiszen igaz volt. Az ilyen eseteket nagyon szeretem, mert amellett, hogy egyszerűek, még élvezem is őket, jó társaságban dolgozni is egyszerűbb. A holmik kihordásában szívesen segédkezem, ha elfogadja, de ha meg tudja egyedül oldani, akkor nem erőltetek semmit sem. - Igen, ez sajnos ilyen, talán ez a legnehezebb része az egész fotózásnak - mert habár nekem még ilyen téren nem nagyon kellett válogatni, de rengetegszer csináltam már végig ezt a szülőkkel, mindenkinek nehézséget okoz. - Természetesen! - válaszoltam egyből a képek digitálisan történő továbbítására. Be is jelölöm a megrendelő lapon, hogy digitális verzió is szükségeltetik. A választás alatt teljesen türelmesen várakozom, bőven van időnk, úgyhogy jóval többször is végignézhetné őket, ha szeretné, én nem sietek sehova, mivel a fotózással hamar végeztünk, így erre is több idő jut az átlagosnál. - Ne viccelj, ez ilyenkor természetes, ahhoz képest még egészen hamar sikerült is dűlőre jutnod - mosolyodtam el, hiszen akadtak olyanok is, akik jóval több időt töltöttek el a képek kiválogatásával. Ilyenkor ezt is belekalkuláljuk az időbe, úgy adjuk az időpontokat is. - Igen, nagyon jól emlékszel rá. A teljes összeg harmadát és amikor majd jössz a képekért, akkor a hátralevő részt - tájékoztattam kedvesen és ha kifizette a most szükséges ötletet, máris írtam a nyugtát róla. - Amint elkészültek a képek, fel fogunk hívni benneteket és akkor lehet majd jönni a képekért. Ha nincsen kérdésetek, akkor ezennel végeztünk is - tűztem össze a szükséges papírokat, hogy a megfelelő fakkba kerüljön be a csomag, oda, ahol a nyomtatásra váró megrendelések sorakoznak. - Nagyon örültem, hogy együtt dolgozhattunk és akkor a mielőbbi viszontlátásra! - köszöntem el tőlük, ha nem volt több kérdésük, a jó kedvem pedig még jó ideig megmaradt, miután távozták a stúdióból.
- Bismarck, Észak-Dakota. Egyetemre már Québecbe jártam. Ha térképet lesünk, a kettő között nem nagyon van különbség éghajlatot tekintve, szóval az sem volt nagy váltás, de a fairbanksi idővel sincsen semmi bajom, sőt, ami azt illeti, talán kicsit még jobban is élvezem a hűvös napokat. Mondhatni, akár ide is születhettem volna. Igazán kedves lány ez a Payne, az biztos, hogy nagyon szimpatikussá vált a szememben pillanatok alatt, és a munkáját is lelkiismeretesen végezte, ha pedig még szuperek a képek is, akkor tutira ő az eszményi fotós. S szerencsére nem is kell ezen sokáig aggodalmaskodnom, mert amint meglátom a képeket, már biztos vagyok benne, hogy elégedett leszek a végső eredménnyel is, hisz már a nyers képek is csodásak. Épp ezért választanom is nehezebb, mint gondoltam volna, pedig elég határozott nőnek vallom magam, és általában döntéseket is gyorsan hozok. - Nem szeretem túlzottan elhúzni a döntéseket. Mosolyogtam én is, mert bár nyilván nem tartozik a tárgyhoz, de beszélni meg szeretek, szóval teszem, és kész. Főleg, ha még a hallgatóság is rendkívül kellemes. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy többnyire ennél jóval tovább tart a dolog sokaknak, én meg részben azért is tudom, mit keresek, mert dolgoztam a divatiparban, és rengeteg kép készült rólam, tudom, hogy mi szép fotós szemmel, és mi az nekem magamnak, a kettő többnyire szerencsére fedi is egymást. - Rendben! Azzal át is nyújtottam a pénzt, és legközelebb szerintem maximum akkor fotózkodunk hivatalosan, hogyha lesz állásom is, mert nem árthat, ha nem fenyeget a takarónál tovább nyújtózkodás veszélye. - Remek, alig várom. Mosolyogtam rá szélesen, aztán már magamra is kaptam a kabátomat, és felnyaláboltam Noelt, hogy indulhassunk is hazafelé, illetve, Caliékhoz, ahol bár nagyon szeretek lenni, de mégsem az otthonom. Bízom benne, hogy a legújabb szobahirdetés, amit kinéztem, be fog majd válni, szuper lenne… - Mi is nagyon örültünk! További szép napot, Payne! Búcsúztam el tőle én is, és mehettünk is szeretett járgányomhoz, hogy kocsikázzunk még egy kicsit. Lassan úgyis szükségszerű lesz egy etetés, ahogy így elnézem Noelt.
Nem hittem volna, hogy egy fogadás képes Fairbanksig sodorni engemet, ám nagyon úgy fest, hőn szeretett húgom feltett célja, hogy a szomszéd város előtt csináljon totál hülyét belőlem idő előtt, kezdve azzal, hogy beneveztet erre a Valentin-napi hacacáréra. Persze, igyekszem poénnak felfogni a helyzetet, elvégre tényleg egy játék mindez csupán, ráadásul némi kompenzáció - értsd esetleges nyeremény - hírével is kecsegtettek a szervezők, mikor leadtam a jelentkezésemet. Most pedig, eleget téve értesítésüknek, a megadott fotóstúdió előtt parkolok le a kocsival - nem, ez nem a platós teherautó, azt a munkás hétköznapokra tartogatom - s a nyálasan pink színű borítékot lobogtatva, miben a feladat helyszínének leírását kaptam egy pár soros invitálás keretében, lépdelek a fotóstúdió bejárata felé. Egyszerű farmert és fehér pólót viselek, hozzá bőrdzsekit; nem vittem túlzásba a flancot, mert hát a kutya se említette, hogy ki kellene nyalnom magam itt vajmi ismeretlen fehérnép kedvéért! Belépve ennek ellenére mégiscsak hajamba túrok, némi rendezettnek tűnő kócosságot kreálva a mozdulattal fejemre, hiszen ezt a hátsót... akarom mondani, hangot, ezer között se tudnám eltéveszteni. - Wendy! - Tárom szét kissé karjaimat lelkesen üdvözölve őt, a nála levő, az enyémhez kísértetiesen hasonló boríték láttán pedig határozottan farkasvigyor az, mi képemre kerül. - Csak nem te is...? Pedig már azt hittem, valami dögös csajt kapok. - Húzom, ez egyértelmű, nem is próbálom meg tagadni. Azért, ha nem szedi le a fejemet a nem is oly távoli ismerős, üdvözlésül legalább megölelném, vagy valami. Úgyse hagy sok időt nekünk az előkerülő fotós, ki fogadjon bármily tüneményesen is bennünket, süt a minket méregető pillantásából, hogy fejben már azon sakkozik, mit tud kihozni az "alapanyagból", azaz kettősünkből.
Gőzöm sincs, mi vezetett addig, hogy nevezzek erre a baromságra, talán a mindenféle kuszaság odabenn, mert valljuk be, még mindig nem voltam éppenséggel jól, de azt tudtam, hogy ideje lenne kivernem a fejemből a kedvenc professzorjelöltemet. Azóta lehet, már azzá avanzsált, fogalmam sincs, igyekszem minden olyan helyzetet kerülni, ahol esélyem lehet összefutni a párjával. Egyszerűen semmi ingerenciám találkozni a hölgyeménnyel, annyira nem vagyok jótét lélek, sem pedig béketűrő, és egyébként is sokkal többet tudok Jayről, mint kellene. A benzinkutas fiaskója után tulajdonképpen semmi kedvem találkozni vele úgy valaha még az életben, szóval egyel több indokom volt mindenféle hülyeséget csinálni az összezavarodott szívemre terhelve a számlát. Hátha nyerek, az jól jönne az egómnak, meg ki tudja, talán jóféle pasik nyerek meg magam mellé, és ha így, talán még az ujjam köré is csavarhatom. Mindezt addig így is gondolom, amíg mögém nem pillant a fotós csaj, jelezvén érkezett valaki, megfordulván seperc alatt rájövök, hogy egyrészt mókás lesz a dolog, ez biztos, másrészt az ujjam köré csavarnom nem igazán kell, mert se szeri, se száma a pikáns megjegyzéseknek, amik röpködnek közöttünk, bár addig még nem jutottunk, hogy a szavak szintjét magunk mögött hagyjuk. Lazán megfordulok, a pultnak dőlve kissé, ami engem illet, a passzos miniruha és a magas sarok tökéletesen passzolt az elképzeléseimhez, a rövid bőrdzseki kevésbé passzol, de azt meg túlságosan szeretem, szóval elmaradhatatlan. - Nahát, nahát, téged mi az isten kergetett rózsaszín borítékközelbe? – Ha valakiről, hát róla nem feltételeztem volna, hogy ilyesmibe belevágna, de csöppet sem bánom, hogy így alakult, vele legalább nem kell azon munkálkodnom, hogy oldott légkört teremtsek, mert az hibátlan így is. Közelebb libbenek hozzá, és ha már alapvetően jóban vagyunk, nem vagyok rest puszival köszönteni, kiváltképp azért, mert ahogy a fotós az ötleteit ecsetelgette korábban, ennél jóval közelebb is leszünk egymáshoz. - Ez van, csak én jutottam, remélem túléled. – Siklik ki nyelvem ajkaim közül, így válik teljessé a pimasz grimasz, és közben a pusziból ráadásul ölelés lesz. Még jobb. Így sokkal szerencsésebb, mintha egy ismeretlennel sorsolnak össze, nem mintha nehezen oldódó némber lennék, de nem minden pasival könnyű. - Jól vigyázz, a fotós szerint szükség lesz pikáns képekre is, ha már Valentin-nap… – Cukkolom, aztán mosollyal pillantok a fotósra, aki gondolom seperc alatt levágja, hogy távolságtartás abszolút nincs köztük, így esélyesen az ő dolga is sokkal könnyebb lesz. - Sziasztok! Akkor… bele is kezdhetünk, ugye? Laura vagyok, én fogom megcsinálni a képeiteket. Lenne egy darab külsős helyszínűnk, a többire megfelel a stúdió. Mi legyen a sorrend? Vegyük nyakunkba a várost most, vagy előbb tudjuk le a benti fotókat? Azt sem ártana tudnom, hogy meddig szárnyalhat a fantáziám, meddig vagytok hajlandóak elmenni? - Részemről elég bevállalós vagyok, szóval szárnyaljon csak nyugodtan, Zach-en múlik. – Én senkinek sem fogok álmatlan éjszakákat okozni pár pikánsabb képpel, és zavarban sem jövök, ha kevesebb a textil a normálisnál.
Szerintem kifejezetten feldobja a szettet az a dögös bőrdzseki... na de témához! - Isten aligha! - Nevettem fel kérdésére, közelebb lépve a pultnak támaszkodó és leendő fotósunk felé. - De ismered a húgomat, Hannah-t milyen. Sosem hagyná ki a lehetőséget, hogy szívja a véremet, szóval muszáj lesz nyernünk, hogy én is húzhassam kicsit őt! - Szélesedik farkasvigyor a képemre, mert azt hiszem, ilyen szempontból kifejezetten mázlistának számítok, hogy Wendyt kaptam alkalmi páromul. Sokkal egyszerűbb lesz ez az egész, mintha valami félénk kis penészvirágot dobott volna a gép, akit győzködni kell, hogy márpedig nyerni akarok. - Igen így. Akarok. Más opció nem létezik, de hát pont az előttem levő őrzőnek kell bemutatkozzak? Szerintem ismer, s ha engem nem is, híremet biztosan. (Habár magunk közt szólva az 'Anchorage hercege' titulust akárki találta ki a pletykálkodók közül, kifejezetten soknak és sértőnek ítélem meg, hisz az Issumatar rangja nem holmi kiskirályé, s családunk sem állhatna messzebb holmi uralkodói famíliáktól.) A puszira félvigyor kúszik képemre, s ölelésbe torkollik üdvözlésem , meg egy keresetlen "bókra" futja még mellé, amit könnyedén vesz - hála az égnek! - Majd valahogy túlélem, azt hiszem. - Kacsintok cinkosan, engedve, hagy menjen, na meg, hogy a fotós is szóhoz jusson tőlünk kicsit, bármennyire engedne bennünket kibontakozni. Ez mégiscsak az ő terepe. - Miért nekem kellene vigyáznom? Lemaradtam valamiről? - Ráncolom kissé "elbocsátó szép szavai" hallatán össze szemöldökeimet. - Nem én leszek az, akivel fél Anchorage szívesen cserélne, ha ezek a képek kikerülnek. Lehet, egyesek ölnének is, hogy a helyedben lehessenek... - Kaccanok szórakozottan sandítva a csajra, majd tényleg lapos a pofám, mert szegény fotóst örökre elveszítjük, ami a szituáció dominancia-szerepeit illeti, holott tényleg neki kellene vezetnie - azt hiszem, őt sajnálom (egy egészen kicsit) ma egyedül, hogy két ilyen illetőt kapott, mint Wendy és jómagam. - Rajtam aztán rohadtul nem múlik semmi, de nem lehetne ejteni azt a kintit vagy mindet oda tenni? Vagy nem túl macera mászkálni? Már, nekem mindegy, te vagy a főnök, csak érted... időkiesés! - Győzködöm még egy kicsit, kötélnek is áll a fotósunk, hogy megoldható idebent is ama kinti kép, úgyhogy hamarosan azon kapom magamat, hogy kihámozva a dzsekimből egy farönkön ücsörgök néhány művirág társaságában egy nyomtatott erdei tájkép előtt. Ha van, aki benyalja, hogy ez valós "outdoor" fotó, esküszöm, lemegyek hídba! Ám előbb nem vagyok rest megpaskolni magam mellett a pink esernyővel bajlódó Wendy számára a farönköt. - Dobd le magad, nincs is romantikusabb, mint ebből a szögből bámulni a művirágokat! - Röhögök, hangom csendes, mert annyira azért nem vagyok neveletlen tuskó, hogy direktbe megbántsam esetleg a műhelyben dolgozót. Bár azt hiszem, ezen mondatom sokkal inkább a Valentin-nap körüli giccsparádénak szól egy az egyben.
- Rajtam ne múljon, törjünk borsot a húgi orra alá. – Kacsintottam jó kedélyűen, nem fogom gátolni eme törekvésében, elvégre én is nyerni szeretnék, és a lehetőségekhez mérten mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Az csak plusz, hogy az éppen aktuális társam is éppen így van ezzel. - Szerénységed párját ritkítja. Ám legyen, majd alkalmasint viselek valami védőpáncélt a biztonságom érdekében. – A Jay-es fiaskók után valljuk be, az önbizalmam nem igazán a régi, de nem veszem fel a szavait, mert hiszem, hogy poénnak szánja, bár tény, hogy attól még igazság ugyanúgy akad benne. Ettől még nem gondolnám, hogy bárkinek bármi baja esne, bár tény és való, hogy vannak olyan kattant nők, akik egy dugás után már úgy gondolják, életre szóló kapcsolat alakult ki közöttük az adott pasival. Bízom benne, hogy Zach életében senki olyan nincs, aki ki akarná kaparni a szemeimet, bármilyen képek készüljenek most. A röpke helyzetmódosítás engem nem zavar, tényleg jobb, ha nem kell ide-oda rohangászni, már csak azért is, mert így maradhat időm bemenni az egyetemre is, hátha akad valami, amit rám tudnak testálni, szóval pluszban hasznossá tenném magam. Az lenne az igazi. Ez az erdei farönkös romantika valahogy nagyon nem az én világom, kész szerencse, hogy hátulról fognak fotózni bennünket, és nem elölről, esélytelennek látnám, hogy ne nevessek a kamerába, annyira abszurdnak érzem. A rózsaszín esernyőről szót ne ejtsünk, remekül passzol a kezembe, mondhatom. - El tudom képzelni. – Végül csak megtalálom a helyemet a farönkön, és a magam részéről sem nyalnám be, hogy valóban a természetben vagyunk, de elméletileg nem ez a dolog lényege, remélem, nem von le az értékéből majd semmit, meg aztán, manapság nagyon durván utána lehet dolgozni a képeknek, és könnyen lehet, hogy a végén mi nem fogjuk elhinni, hogy „modellt” ültünk ehhez a képhez. A röpke instrukciókat követően Zach vállára hajtom a fejem, miként kívánja a fotós, a legnagyobb kihívás úgy tartani azt a hülye ernyőt, hogy az megfelelő legyen, de pár perc alatt sikerül áthidalni az összes problémát, és már nyergelhetünk a következő témakörre. Azért az elkészült képeket futólag megtekinthetjük a gép kijelzőjén, a kutya nem mondaná meg, hogy mi vagyunk rajta szerintem… - Rendben, a következő egy intimebb pozíció lenne, olyan pillanatot képzeltem el elkapni, ami egy elcsattanó csók előtt van. - Világos. – Én meg a csókok, na azt mondjuk hagyjuk, de volt már rá példa, szóval elszaladni nem fogok, meg egyébként sem tényleges csókról van szó – nem mintha esetemben ne lenne halálosan mindegy, simán megcsinálnám. A fotós közben terepet rendez, a fás háttér helyett egyszerű fehér háttér lesz, a fényekkel is játszik, míg végül késznek titulálja, és odaterel minket az általa megfelelőnek ítélt helyre. - Itt jó lesz, a többi rajtatok múlik. - Még egy kacsintást is kapunk, na hurrá, csapjunk bele. - Gyere Casanova, csókolózzunk majdnem. - Nevetem el magam, s mivel a kezeimmel kezdenem kell valamit, és szerintem úgy hat természetesebbnek eleve, hát ujjaimmal ráfogok a kabátja aljára, és elkezdek közeledni a szemtelen szája felé, mintha legalábbis le szeretném kapni... Kicsit pipiskednem kell, elvégre nem nőttem magasra.
Ez a beszéd! Kifejezetten öröm a helyzetben, hogy Wendy nem holmi szende, félénk kiscsaj - bár annak is meg volna a maga érdekessége, ha engem kérdeztek - hanem belevalóan vállalja a feladatot. - Én csak tényt közöltem! - Kaccantam nevetős komolytalansággal megjegyzésére, s a hatás kedvéért védekezően felemeltem tenyereimet is felé, mielőtt közelebb lépve a beállított térhez rátértünk volna a pontos feladatunkra és belevágtunk volna annak végrehajtásába. A fényképezőgép kijelzőjéhez hajolva a kész eredményt is megtekinthetjük, én pedig nevetve jegyzem meg, hogy majd egy dedikált példányt azért szeretnék a kedves modell kisasszonytól valamelyik jobban sikerült fotóból. Aztán megkapom instrukcióként, hogy vegyem vissza a dzsekimet. Igaz nem farmer, mint a képen levő pasasé, hanem bőr, de ezt egy percig sem bánom, mert szerintem sokkal mutatósabb, ha fogalmazhatok így. Örök klasszikus, vagy minek jellemzik a divatguruk. Közben hallgatom fotósunk szavait, aprót biccentve a feladatra, bár magamat ismerve nem tudom megígérni, hogy hecceléstől mentesen fog zajlani az egész, profik módjára viselkedve, faarccal hajtva végre minden egyes "szintet" - az eddigi fotók alapján ugyanis biztos vagyok benne, hogy valamiféle nehézségi fok szerint rendezték őket sorba számunkra a szervezők. - Kiábrándító vagy, ugye tudod? - Horkanok nevetős éllel - Pasi van a dologban? - egyúttal az újrarendezett térbe lépek, vele szemközt fordulva, s bár eredeti terveimben az szerepelt, hogy zsebre vágom kezeimet nemes egyszerűséggel, s akképpen hajolok felé, ám ahogy a kabátomra kulcsolja ujjait, önkéntelenül is közelebb vonva, mint adva volt a mintafotón, s pipiskedik, úgy szaladnak szemtelenül tenyereim hátsójára, hogy így emeljek rajta kicsit. A segítőkészség a harmadik nevem... - Remélem a fotósunk eléggé szemfüles, hogy elcsípje a pillanatot, mikor letekintek a nő közelebb kerülő arcára, vonásaira, de még nem húzódik félsódéros vigyor képemre.
- Vigyázz, mit kívánsz. Engem aztán nem zavar az igaziból sem. – Azért ennyire már szerintem kiismert, csipkelődünk egy ideje, bár sosem lendültünk át a képzeletbeli határon. - Egyébként nincs, lehetne, ha akarná, de nem akarja, szóval a petrezselyem nagy barátom. – Nem mintha olyannyira vágynék arra, hogy valaki bekösse a fejem, de tény, hogy a szívem bevett vár, és akármennyire akarnám kirugdosni onnan az illetőt, egyszerűen nem megy. Még úgy sem, hogy rusnya mód rajtakaptam mondhatni inflagranti azzal a kígyóval, és azóta sem értem, hogy a francba volt erre képes. Mi több, még csak nem is láttam. Ha valaminek, hát annak használnia kellett volna, és észre térítenie engem, de sajnos határozottan nem így jött össze. Egy szemernyit megrándul ajkaim szeglete, amint a hátsómra pofátlankodik a kezeivel, de a szent cél érdekében mindent, nemde? Egyébként sem zavar kifejezetten, még intimebbnek is hat az egész. Még épp időben sikerül uralni a vonásaimat, és szinte valós vágyakozást mímelve hajolni azért a csókért. A gép kattog, hálistennek, mert szerintem pillanatokon belül elröhögjük az egészet. Hiába, egyikünk sem a komolyság mintaképe, pár pillanaton belül már nevetve dőlök neki, és megcsóválom a fejem. - Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. – Kuncogom el magam, de meglepő módon a fotó lelkesen nyögi be a tökéletes jelzőt, és máris elkezdi átfazonírozni a stúdiót a következő képhez. Felénk meg felmutat egy mintát, amitől azért még az én állam is leesik. - Jól van Danvers, akkor mostantól csukott szemmel létezel. – Kacsintok rá szórakozottan, egyébként nem kifejezetten zavar, hogy a csajon csak egy bugyi van, én elégedett vagyok önmagammal, bár csíkos bugyival nem szolgálhatok, szimpla fekete csoda feszít a hátsómon, de szerintem az is tökéletes lesz. - Jó, oké, én bevállalom a dolgot, a szent cél érdekében bármit. Csak vigyázz, nehogy a végén még tényleg megkívánj. – Szemtelenkedek, bár igazság szerint csak félig komolytalanul. A magam részéről nem vagyok profi modell, és úgy bizony nem látott pasi egy szál bugyiban, hogy ne történt volna egy, s más utána. De aztán ki tudja, talán meg tudunk maradni a professzionalistás talaján. Bevonulok egy paraván mögé, és ledobom magamról a ruháimat, közben hallom, hogy a fotós benavigálja Zachet egy ablak elé, és meg leveteti róla a pólót, már ha bevállalja, de nem olyannak ismerem, aki emiatt zavartatná magát. Végül nagy levegőt véve kioldalgok a paraván mögül, látszat szégyenlősen takargatva magam, azért a fotós ugyan ne leskelődjön, épp elég, hogy Zacc tök totálban látni fog. - Látod, Casanova, már rajtam is csak bugyi van, pedig semmit sem csináltál. – Ismét csak egy széles mosoly költözik a képembe, és a fotós kívánalmainak megfelelően beállok Zach lábai közé. Hümm… nos igen, ez már igencsak intim.
Nevetősen kaccanok, fejemet ingatva könnyed válaszát hallva, hogy rosszallóan ciccenjek a pasas kapcsán. - Rá se ránts, az eunuchokkal csak a probléma van, úgy mondják! - Szélesedik képemre vigyor a tudatlanok könnyelmével, igaz, különösen mélyen nem is vágyom tudni a csaj gondját-baját. Elég a felszín belőle, miként számára is belőlem. - Azt hiszem, ettől (is) olyan remek a kettőnk kapcsolata. Számíthatunk a másikra, ha kell, de nem lihegünk egymás nyakában minden áron. Kabátomban kapaszkodik meg, miközben tenyereim pofátlanul simítanak hátsójára. Pipiskedik, én felé hajolok - egy pillanat varázsa csupán, mi a fotósnak kijut, s ha elég ügyes, meg sem kell ismételjük a dolgot, mert bizony, ahogy feljebb szalad pillantásom szép ívű ajkairól tekintete felé, úgy szélesedik vigyor képemen újfent, s törünk ki szinte egyszerre nevetésben. Tenyerem hátára simít fel, ahogy nekem dől, baráti a gesztus, ezerszer őszintébb és valódibb, mint az iménti idétlenkedés. De ha már belementem, nem most fogok visszatáncolni. Valahol még élvezem is, hogy mindenféle komolytalan él nélkül keveredtem efféle szituációba, s hozzám hasonlóan Wendy sem veszi túlságosan komolyan a feladatát. - Csukott szemmel? Mi van?! - Túrok tarkómnál hajamba értetlenül, mert nem férek a mintaként szolgáló képhez, csupán egy fél pillanattal később, mint a nő. A kép láttán szélessé válik vigyorom, mely oda is ragad fejemre Wendy válaszát hallva. Hát ez szép lesz, mit ne mondjak! Bár látszatra igyekszem megmaradni lazának, azért vak lennék - vagy homár - ha efféle elejtett dolgokra nem indulna be bennem legalább gondolati szinten a vezérhangya. A kamaszkorból meg azért már rég kinőttem, hogy bírjak a véremmel... - Haha... vicces vagy. Ne felejtsd el, hogy vetkőzni bárki tud. - Szúrok vissza, megtartva magamnak az infót, hogy felöltözve is megvan benne az az apró plusz, mi képes lehet beindítani, így ledobva a testét borító anyagokat... hajajj, meglehet, mégiscsak be kellene csuknom a szemeimet? (Farkasként nem hoz zavarba sem tulajdon, sem pedig más pőresége mázlimra.) Helyet foglalok, ahol és amiként azt fotósunk kéri, könnyed mozdulattal válva meg felsőmtől. Aprót nyelek, ahogy megpillantom az előbukkanót, egyúttal hangosabb szusszanással engedem el a bennem keletkező finom feszkót, hogy helyére könnyedséget plántáljak és egy invitáló mozdulattal tárjam szét karjaimat felé. Jöjjön csak, majd kitakarom széles mellkasommal mezítelen felsőtestét. Ahogy közelebb lép, illata orromba tódul, közelsége a látszatnál komolyabb erőfeszítést igényel részemről. Oly könnyű lenne érinteni újfent derekának vonalát, bőrét... mégis meg kell maradjak térdeimen támaszkodó nyugodtnak, miközben az ő ujjai combjaimra simítanak igézőn. Tetoválásai sejtem, kifejezetten dögösen mutatnak majd a képen, sokkal inkább, mint a mintaként csaj rajzolatai. Idegőrlő és pofátlan az a lassúság, mivel csókot hintek nyakába, de komolyságunkat újfent képes vagyok elütni egy ezt követően fülébe súgott megjegyzéssel. - Ebből kellene küldj egy példányt az eunchodnak, mert úgy fest, fogalma sincs, mit veszít veled. - Hogy genyózás-e részemről ez vagy valóban jót akarok, nem tudom. Talán kicsit mindkettő és bár fogalmam sincs, ki az a vakegér, aki hagyná Wendyt futni, egyértelműen a csaj pártján állok a képletben.
Kezdőlap
<333 //
