Túl sok minden történt az elmúlt hetekben, vagy csak én éreztem úgy, mert előtte hónapokig ingerszegény környezetben voltam a kórház falain belül. Minden esetre én megpróbálkoztam valami olyannal, amit még soha nem csináltam… de a Nanook’s pincérnőjeként elég rövid volt a pályafutásom, mert a főnök nem értékelte, hogy visszaszóltam a pimasz vendégeknek. Be kellett látnom, hogy valóban vannak dolgok, amik nem nekem valók. Tegnap két órát ültem a városi lap fölött tűnődve. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy beadjam-e a jelentkezésem, mert – bár ez korábban nem volt rám jellemző – tartok a kudarctól, hogy talán már nincs meg bennem az, ami a műtét előtt megvolt, hogy nem csak sportolóként, de újságíróként is becsődölök. A kezembe vettem a telefonomat, és a jegyzetek közül előkerestem Scott e-mail címét. A sok szarság mellett, ami a nyakamba ömlött, üdve színfolt volt a férfivel való rövid kávézásom, és a biztatása, hogy próbáljam meg, adjam be a jelentkezésemet. Mivel ennél jobban már nehezen lehetne padlónak küldeni, ezért erőt vettem magamon, és a laptopomon gyorsan megírtam az önéletrajzomat. E-maileztem a Times-nál levő mentoromnak, akinél annak idején tanultam, hogy legyen kedves átküldeni nekem egyet a régi cikkeim közül. Mivel archiváltan mindent megtartanak, és nagyon jó kapcsolatban váltunk el, ezért viszonylag hamar meg is érkezett az e-mail. Természetesen végigolvastam a cikket, mielőtt az önéletrajzomhoz csatolva átküldtem volna egy rövid kísérő, és egy lényegre törő motivációs levél kíséretében Scottnak. Furcsa volt egy sok évvel ezelőtt megírt cikkemet ismét olvasni, és arra sarkallt, hogy végre hosszú hónapok után megint kinyissam a naplómat, és legalább beleolvassak. A gyors behívás az állásinterjúra meglepett. A megírt időpontra érkezek pontosan, szétgombolva magamon fehér szövegkabátomat. Gyűlölöm a kosztümöket, így egy szolid… nem kihívó, viszont csinos ruha mellett döntöttem. A biztonság kedvéért azért kinyomtattattam mindent, és lefűztem egy mappába még reggel, hogy papíron is meglegyen, ha esetleg Mr. Prescott elkérné. Útbaigazítást kérek és készségesen elkísérnek a főszerkesztő irodájához, majd mély lélegzetet véve bekopogok.
Egy ideig még vártam kíváncsian, beküldi-e egyáltalán Erin a jelentkezését az időközben kiírt posztra, vagy sem, de aztán ahogy teltek-múltak a napok, szépen lassan elfelejtődött az egész. Éppen ezért is ért kellemes meglepetésként az - egyébként sokadik - e-mailem postaládájában csücsülő üzenet és önéletrajz Miss Carter részéről. Utolsó pillanatban, de... jobb később, mint soha, nem igaz? Írtam is neki vissza - a hivatalos mail címemről immáron - hogy várom szeretettel személyes interjúra holnap, megadott időpontban, aláírás: Kyle Prescott. Nem estem túlzásba és még egy burkolt üzenetet is megengedtem mellé magamnak. Vagy kiszúrja, vagy nem, ez már csak rajta állt onnantól, hogy rányomtam a küldés gombra.
Mire elérkezik az a bizonyos időpont, már minden apró-cseprő dolgot letudok a munka kapcsán, kiosztom a napi feladatokat is - olajozottan működik a társaság, összeszokottak vagyunk annyira, hogy ne aggódjak azon, csak lazsálnak, míg nem figyelek. Tudom, hogy nem így van, hát nyugodt szívvel várakozom a hölgyre, kinyomtatom a CV-jét is, átböngészve újra. Erős hátszél, ambiciózus hozzáállás... mindenképp felírhat magának két piros pontot, nem sok ilyen karakteres jelentkezőnk akadt eddig, ami azt illeti. Ha kopog, jelzem neki, hogy fáradjon csak be. Inget viselek, nyakkendővel meg szürke öltönynadrággal - értekezlet volt délelőtt az egyik legnagyobb reklámosunkkal - de a képemen a vigyor az határozottan a régi, ahogy felállok és köszöntöm, mikor beljebb lép.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A kiszűrődő hangra határozottan benyitok, aztán Scott-ot megpillantva az asztal mögött, meglepetten nézek körbe jobban az irodában, mintha valaki más is hiányozna. - Szia! Köszönök, majd összevonom a szemöldökömet. - Egy pillanat… Lépek vissza a folyosóra, majd nézem meg magamnak ismételten a névtáblát. Ekkor esik le, de úgy, hogy szinte csörömpöl. PreSCOTT… Hát persze! Még néztem is az aláírást, mert feltűnt, hogy valami nem stimmel, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, most viszont összeállt a turpisság utolsó darabkája is egy komplett képpé. Jól meg lettem szívatva! Visszaléptem az irodába, és behúztam magam után az ajtót. - Te vagy Kyle Prescott. Húzódott kínos mosoly az arcomra, miközben lázasan pörögtek agytekervényeim, próbálván felidézni magamban, hogy miket is mondtam neki, amikor találkoztunk. Remélem semmi olyat, amivel elvágtam az esélyeimet a munkára. Végigmértem. Így ingben és nyakkendőben azért már jobban emlékeztetett egy főszerkesztőre. Zöld szemeim visszaugrottak nyakkendőjéről a vonásaira, miközben közelebb sétáltam, és kibújva a kabátomból az egyik üres szék támlájára hajtottam azt. - Valószínűleg szükségtelen, de… Erin Carter, örvendek! Nyújtom kezemet, majd ha hellyel kínál, akkor le is ülök, keresztbe vetve a lábaimat. Tudom, hogy én jöttem interjúra, és interjún általában a reménybeli munkáltató szokott kérdezni, de én nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek rá, annyira furdalja az oldalamat a kíváncsiság. - Scott Hannigan ugye nem is létezik?
- Szi... - Köszönnék én lelkesen, de a csaj megtorpan, időt kér, mint a bokszmeccseken szokás, én meg bazsalygós mosollyal a képemen meg is adom neki, apró sóhajjak igazítva nyakkendőmön. Ahogy visszalép az irodába a folyosóról, felpillantok rá, arcára és fel is állok ültemből, elvégre mégis csak egy hölgy lépett be az irodába. - Teljes életnagyságban! - Tárom szét kezeimet kiszélesedő mosollyal és némileg megadóan, mikor kiléptem az asztal mögül. - Azért remélem nem haragszol olyan nagyon... - Kár lenne tagadnom, mennyire élvezem a szituációt, amit magamnak sikerült kevernem, holott ujjgyakorlat volt mindez ahhoz képest, amikbe évtizedekkel ez előtt belemásztam. Kicsit hiányzik is a dolog, meg igazából nem is, jól elvagyok a mostani közegben is, távol a "titkosügynökösditől". - Én is örvendek! - Fogok rá kacsójára, nem rázogatva azt. - És tényleg bocsánat, ha bármivel is megbántottalak, kérlek foglalj helyet! - Intek a szék felé a rend kedvéért, de már úgyis befoglalta kabátjával magának, szóval... Akkor ülök csak le, mikor már ő is helyet foglalt. Kérdésére barátságos mosoly ül meg képemen. - Attól függ, honnét nézed, tekintve, hogy csak a nevemről füllentettem, minden másról nem. Meg ugye... sajnálatos módon a saját magam asszisztense vagyok. - Vonok vállat kissé felnevetve. - De különben olykor szeretek Scott néven publikálni az újságba, ha időm engedi. De Miss Carter, nem rólam kellene most szót ejtenünk! - Húztam magam elé kinyomtatott önéletrajzát és próbáltam némi komolyságot - lol - magamra ölteni. Ahogy lepillantottam a lapra, úgy festett, sikerül is, ám mikor megint a nőre tekintettem... ha szám nem is, tekintetem szüntelenül mosolygott, élénk csillogással. - Meséljen kicsit az újságírói karrierjéről bővebben, mint ide fel van sorolva, kérem! - Persze, ezt-azt átbeszéltünk már, de ezek főleg a "civil" tapasztalatok, anekdoták voltak a maguk komolytalan valóságában hintve el a kávéházi beszélgetésben.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Nem haragszom. Legalább kreatív a reménybeli főnököm. Mondom őszintén. Azon egy kicsit meglepődök, hogy nincs asszisztense. Ha belegondolok, hogy a Times-nál a főszerkesztőnek sokszor még a két asszisztens is kevés volt… Igaz, hogy ez kisebb lap, de azért itt is lehet teendő bőven. Mély levegőt veszek, majd bólintok. Sok mindenről csevegtünk a kávézás alkalmával, de konkrétumokba nem mentem bele. Most viszont a helyére kell tennem a dolgokat, és a miérteket. - Elég hamar rájöttem, hogy szeretem a gondolataimat papírra vetni, viszont ez önmagában nem jelentené azt, hogy valakiben szunnyad írói véna is. Sokan írnak naplót. Pillantok futólag az önéletrajzomra, amit maga elég húzott, majd fel Kyle szemeibe. - A sportkarrierem mindig is prioritást élvezett, és az írás megmaradt hóbort szinten középiskoláig. A tanárom volt az, aki felfedezte, hogy van hozzá tehetségem, és az alapokat ott sajátítottam el. Az iskolaújság szerkesztése és írása éveken át volt a műkorcsolya mellett a másik fő elfoglaltságom. Akkor még nem igazán forrt ki, hogy melyik téma is érdekel igazán, ezért több mindenben is kipróbáltam magam. Készítettem interjúkat, írtam tudósítást sporteseményekről… hirdetés szöveget, sőt mozikritikát is. Mikor egyetemet kellett választanom, számomra teljesen egyértelmű volt, hogy az újságírást szeretném tovább vinni. Nem voltam rossz, de szerettem volna profiktól… profik mellett tanulni. Az első év után kezdtem a Timesnál gyakornokként. Nyaranta kellett volna csak eltöltenem az újságnál néhány hetet, de én évközben is bejártam, ahogy a sport mellett belefért. Nagyon jó mentorom volt a lapnál. Az első pillanattól kezdve belevont minden feladatba. Azt mondta, nem baj Erin, ha elsőre nem megy olyan jól… ezért vannak a gyakornoki évek, hogyha egyszer majd önállóan kell dolgoznod, már legyen tapasztalatod! Idézem fel a szavakat mosolyogva. - A Times-nál gyakorlaton lenni egyszerre volt megtiszteltetés, és hatalmas kihívás is. Egy Times-os gyakornoknak könnyen mondanak igent, ha interjút akarnak készíteni… viszont az elvárások sokkal nagyobbak pontosan az újság múltja és a neve miatt. A legfontosabb dolgok, amiket ott megtanultam… az írónak mindig elfogulatlannak kell lennie, úgy kell megfogalmaznia az írásait, hogy az ne lehessen félreérthető. Magas fokú precizitást, és gyors munkavégzést vártak el a szűkös határidők miatt, ezért az első pillanattól hozzá kellett szoknom a nyomáshoz. Minden cikkemet átolvasta a mentorom, mindig szakított időt arra, hogy átbeszélje velem mi az ami tetszett neki, és mi az, amin pontosítanom kell. Utolsó éven már néhány cikkem be is került a lapba. Azok közül csatoltam egyet az önéletrajzomhoz. Addigra forrt ki, hogy a kultúrával és a közélettel kapcsolatos eseményeket tudom legjobban megragadni. Bár írtam más témában is, de a mentorom is inkább abba az irányba terelt. A diploma után kaptam állásajánlatot, de a sportkarrierem miatt visszautasítottam. Az elmúlt három évben nem publikáltam sehol, viszont az írott sajtót folyamatosan nyomon követtem azóta is. Felmerülhetett benned az a kérdés, hogy mégis mit keresek én itt… miért szeretnék újságíróként dolgozni, amikor vélhetőleg a Times is szívesen fogadna. Keringnek pletykák rólam a sportvilágban, amit se cáfolni… se megerősíteni nem áll szándékomban hivatalosan. Utalok arra finoman, hogy amit most mondani fogok, az szeretném, ha négyszemközt maradna függetlenül attól, hogy fel fog-e venni, vagy sem. - A profi sportolói karrierem idén nyár elejével befejeződött. Egy velem született szívbillentyű rendellenesség miatt Anchorage-ban sürgősségi műtétet hajtottak végre rajtam, és most szeptemberig a kórházban rehabilitáltak. Soha többé nem versenyezhetek emiatt. Az élettől viszont kaptam egy esélyt, hogy más módon folytassam tovább az életem, és szeretnék élni azzal a lehetőséggel, amit megelőlegeztem magamnak, amikor egyetemet és szakot választottam. Nem akarok visszamenni New Yorkba. Azért esett Fairbanksre a választásom, mert a bátyám is itt él. Nem akartam hazudni, így teljesen őszintén tártam elé a miérteket. Ha Jackie Szibériába ment volna edzőnek, akkor valószínűleg most Szibériában lennék. Zöld szemeim Kyle tekintetét fürkészték kíváncsian.
- Legalább... - Nevettem röviden válaszára, majd hellyel kínáltam a hölgyet, mellé kérdést szervírozva számára, miközben én magam is leültem vele szemközt és az egyébként már részletesen áttanulmányozott önéletrajzát a látszat kedvéért magam elé húztam. Apró biccentést követően kaptam meg pillantását, valóban nem nagy kunszt írni, megtanítanak rá bennünket második osztályos korunkban, amikor mondatokká fűzzük össze az addig csak betűkként, szavakként ismert dolgokat, az újságírás ellenben számos más készséget is megkövetel az embertől. Egy cikk nem regény, nem novella, nem életrajzi mű és még sorolhatnám, mennyi minden nem tartozik a műfaji keretbe, de nyilván tisztában van vele a velem szemközt ülő hölgyemény is, hisz papírjai szerint oktatták annak idején ilyesmire - ahogy erről ő maga is beszámol verbálisan a következőkben. - Azt mondod, nem volt kérdés az irányválasztásod, de... hogy-hogy nem a sportösztöndíjjal éltél az egyetem esetében? - Mert le merem fogadni, bármelyik neves fősuli megadta volna neki, hogy ilyen téren képviselje iskoláját, mégsem ez volt a fő érv a lánynál, mindezt pedig kifejezetten érdekesnek találom, érdekelne hát, mégis mi vitte rá - az esetleges lázadáson túl - hogy ne abból "éljen meg", amit a szülői háttér elég szépen nyomott előre. Minden tisztelettel, de lássuk be, ez így van, akármennyire is bírom Jacksont és kedves csajszi ez az Erin is... Mondjuk, ha valaki, hát én ismerem a kivételezett kölykök létezésének hátrányait is, hála jóapám egykori pozíciójának. A pletykákkal kapcsolatosan nem bírom megállni, hogy mosolyom ki ne szélesedjen: - Ez esetben itt egy tipp: Került el a bal szélső asztalt erőteljesen, ha kifelé mégy, mert Rob azóta téged figyel, hogy beléptél ide, néha, még most is errefelé tekintget - éljen a félig-meddig üvegfalú iroda - és hidd el nekem, nem a formás lábaid érdeklik a sportrovat szerkesztőjét. - Ciccenek fejcsóválva, intve felé, hogy eszem ágában se volt megszakítani mondandóját igazán, folytassa csak. Amit mond, az egyszerre lep meg és ébreszti fel bennem a "nem vagyunk jótékonysági intézmény" gondolatot, amit igyekszem ugyan visszatoloncolni tudatom hátsó felébe, mégis előretüremkedik rendre a racionalitás bennem, elvégre vezetőként ülök vele szemközt, nem a haverjaként. - Hja, tudok róla, már volt is szerencsénk találkozni Jacksonnal. - Szélesedik azért mosoly képemre megint csak, s hümmentve birizgálom az önéletrajz szélét. - Hát ez bizony nem a Times kisasszony, fizetést sem tudunk olyan magasat ajánlani, mint ők tennék, a működési struktúránk is kissé... szabadabb, ami azt illeti, ráadásul december végéig próbaidőben vennénk fel... Nem tudom, eddig van-e esetleg valami kérdésed? - Tekintek Erinre világos pillantásommal.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Én kiváltságos helyzetben voltam a szüleim… és a közeg miatt, amiben felnőttem. Talán furcsán veheti ki magát a szemedben, de meg akartam hagyni azt olyan tehetséges sportolóknak, akiknek anélkül nem lett volna esélyük egy egyetemen a szerényebb körülményeik miatt. Soha nem irigyeltem senkitől a sikerét, ha tudtam, hogy valódi… kemény munka állt mögötte. Apa mindig is szorgalmazta, hogy több lábon álljunk. Minden tudatos sportoló tisztában van vele, hogy eljön egyszer az ideje annak, hogy vissza kell vonulnia, és más foglalkozást választani. Én ezt megalapoztam. Nem volt egyszerű összeegyeztetni az edzéseket és az előadásokat, de megoldottam, és büszke vagyok arra, hogy bírtam azt a terhet, amit éveken át a vállamon cipeltem az egyetem, a gyakorlat… az edzések és a versenyek formájában. Sokszor voltam fáradt, és kimerült… sokszor volt tele a hócipőm az egésszel, de soha, egyetlen pillanatra se gondoltam arra, hogy kihátráljak. Nem fordulok hátra, elég feltűnő lenne, ha most megbámulnám ezt a Robot, de nyugtázva Kyle szavait, csak mosolyogva bólintok egyet. - Köszönöm a figyelmeztetést! Ha most nem egy állásinterjún lennék, talán venném a bátorságot arra, hogy replikázzak a „formás lábaid” megjegyzésére, de nem teszem, csak elraktározom magamban… még ha valószínűleg teljesen ártatlan megjegyzésnek szánta is a dolgot… Ha tudnám, hogy milyen gondolatok kavarognak Kyle fejében, valószínűleg heves tiltakozásba kezdenék. Semmi esetre se akarnám, hogy jótékonyságból vegyen fel. Már ketten is ajánlottak állást, de pontosan azért nem akartam elfogadni őket… holott az egyik asszisztensi, a másik titkárnői lett volna, ami amúgy nem olyan rossz… csak nem akartam, hogy a fenekem alá toljanak valamit. Ha ezt akarnám, visszamentem volna New Yorkba, vagy felhívom aput, hogy intézzen nekem valamit protekcióval. Azt szerettem volna, és most is azt szeretném, ha nem kivételeznének vele csak azért, mert ismert sportoló vagyok. Voltam. - Tudom, hogy errefelé mások a szokások, és más az anyagi vonzat is… szerényebb, mint egy metropoliszban, de szeretném megkapni ezt az állást. Szeretnék a csapat tagja lenni. Nem okozok csalódást, ha adsz egy esélyt, bebizonyítom év végéig, hogy megállom a helyem a csapatodban. A próbaidő tényére bólintok. Sejthető, hogy itt is van ilyen… ez teljesen korrekt, hiszen ha neki.. vagy esetleg nekem nem felelne meg az amit nyújtok, vagy amit ők nyújtani tudnak, akkor megválunk egymástól. - Egyelőre még nincs kérdésem. Lenne, csak az túlságosan direkt, és talán elhamarkodott lenne, ha már most rákérdeznék, hogy mikor kezdhetek, ha felvesz, szóval ezzel inkább még várnék addig, amíg eldől a sorsom.
Őszinte érdeklődéssel hallgatom, s valóban eltér a szokásostól a gondolatmenet, amit követ, de semmiképp sem találom furcsának. Szerintem ez kifejezetten logikusnak tetsző érv és szimpatikus a tény, hogy képes értelmesen megindokolni a döntését a "mert csak" helyett valami racionális érvvel. Szeretem az önálló gondolkodásra képes egyéneket magam körött, a nézőpontjaikat alátámasztani tudókat pedig különösképpen. A világ ugyanis pont attól érdekes, hogy nincs két teljesen egyforma vélemény, nézőpont. - Ám sajnálatos módon kevesen képesek kifejteni értelmes érveléssel, miért is gondolják azt, amit. Vagy vakon vagdalkoznak vele, vagy birka módjára állnak a többségi gondolat mögé be a sorba. Apró mosollyal a képemen hallgatom, mikor pedig személyesebb területekre evezünk, elejtek egy kéretlen jó tanácsot a sportrovatosunk kapcsán. Kissé megszállott a téli sportok kapcsán, ami pedig a formás combokat illeti... meg is tudom érteni. Úgy értem, én is csak férfiból vagyok, ráadásul megvan a szemeim világa, hogy lássam az engemet körülvevő dolgokat. Az ember, mint olyan, természeténél adódóan fogékony a szépre, ami azt illeti... Felvázolom a kritériumokat, lehetőségeket is, hiszen így tiszta, ha valami kérdése van, felteheti és ha nem tetszik, amit kínálni tudunk neki, még meggondolhatja magát. A döntés ugyanis közben formálódik a fejemben már úgy... két perce, de hagyok némi egérutat a számára, biztos, ami tuti. - Nekem viszont lenne egy. Tudnál hétfőn kezdeni? - Szélesedik mosolyom kissé ki. Persze, akadt egy másik erős "versenyző" is mellette, őt ugyan úgy felvettem próbaidőre, akárcsak Erint, aztán majd december végéig eldől, ki és mennyire bírja a nyomást, mennyire felel meg az elképzeléseinek, amit mi nyújtani tudunk és hasonlók. Bízva a legjobbakban, kezelek le a lánnyal és irányítom a gazdaságisunkhoz a papírozós meló kapcsán, amennyiben vállalja a munkát, részemről pedig... hétfőn találkozunk!
// Habár történetileg már mindketten túlhaladtunk ezt a szálat, azért üdv a fedélzeten hivatalosan is! //
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Pillanatok alatt ragyogott fel 200 wattos mosoly az arcomon, amikor tudatosult bennem, hogy felvesz. - Hétfőn? Természetesen, tudok! Akár már most is tudnék, hiszen semmi dolgom a világon, de nem akarok még ennél is túlbuzgóbbnak tűnni. Izgatottam állok fel, lesimítva magamon a ruhámat. - Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, nem fogok csalódást okozni. Fogtam kezet Kyle-al, aztán összeszedve a holmimat léptem ki vele az irodájából. Minden papírom nálam van, amire csak szükség lehet, nem szeretek semmit se a véletlenre bízni, és ha az embert behívják állásinterjúra, akkor esélyes a munkára, szóval jobb, ha mindenre felkészül előre. Kitöltöttem minden papírt, amit az orrom elé toltak, türelmesen megvártam, hogy lefénymásolják a dolgaimat, majd háromnegyed órával később már a mappába csúsztatott szerződésemmel léptem ki a gazdasági iroda ajtaján. Kis híján feldöntöttem az ott tollászkodó, a telefonját épp elrakó pasast. - Bocsánat. Pillantottam fel rá, majd magamhoz ölelve a mappát, nyújtottam neki a kezem. - Erin Carter, hétfőn kezdek… Mutatkoztam be, mire elmosolyodva fogadta a felé nyúló ujjaim érintését, finoman megszorítva a kezem. - Ugyan, nem történt semmi! Larry Stone… szólíts csak Larry-nek. Áh, akkor te vagy az egyik új kollegina, aki Charlotte helyére kerül! Az asztalom ott van a közelben, szóval ha kell majd valami, szólj nyugodtan… a bűnügyi rovat egyik írója vagyok. Üdv a fedélzeten, Erin! Biccentett mosolyogva, majd intve neki elindultam kifelé. Ahogy kiléptem a szerkesztőségből, már nyúltam is a telefonomért, hogy megoszthassam Jackie-vel a hírt. Végre van normális munkám!
Sok minden kavargott a fejemben és szerettem volna Abie-vel is beszélni, ahogyan Cel-el is, de igazából azt se tudtam, hogy miként kellene, vagy hogyan foghatnék hozzá, hiszen sose volt egyszerű annyira beszélni arról, amit legbelül zajlik. Meg egyébként is miként önthetné valaki szavakba azt, a káoszt, amit még maga se ért teljesen? Emiatt pedig mostanában nem sok időt töltöttem el az egyetem alagsorában se, ahogyan a könyvek bújásával se. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis pihenőre, amíg senki se koppint esetleg az orromra emiatt, ehhez pedig tökéletes lehetőséget nyújtott a munkám és a farm, ami a város szélén volt. Ott legalább sokszor sikerült elterelnem a gondolataimat, ahogyan ebben akadt segítségem is, még ha ő ezt nem is tudtam. A kocsit jóval arrébb hagytam, hiszen be is kellett vásárolnom, ahogyan azt is tudtam, hogy nem fogunk mi olyan egyszerű hazajutni Noah-val. Főleg, hogy most már kicsit jobb lett az idő is, így felesleges lett volna az óvoda elé átállnom, mert még várt ránk egy kis séta és játszóterezés is, mintha sose lenne képes elfáradni kisherceg. Ezt pedig irigyeltem tőle, bár ez néha rám is igaz volt, mert az egész napos szaladgálás ellenére is egyre többször kötöttem ki a táncteremben este, amikor lehetőségem adódott, de legalább addig se gondoltam Hansra, hiszen bármennyire is igyekeztem elfelejteni őt, valahogy nem ment és bármekkora veszély is lengte őt körbe, akkor is éreztem, hogy nem tudna ártami ismét nekem. Talán lehet tényleg naiv vagyok, vagy csak néha bizonyos emberek lelkébe jobban belelátok, mint azt mások hinnék. Fogalmam sem volt, hogy melyik az igaz és túl sok időm nem is volt gondolkozni, mert pár pillanattal később majdnem egy néni esett el az utcán, ahogyan a kocsi felé indultunk. Sietve kaptam utána, de egy-két zöldség a szatyrából könnyedén szétgurult, hiszen elég volt nekem őt megtartani, nem még a szatyrait is elkapni. - Jól van? – pillantottam rá aggódva, majd óvatosan elengedtem Noah kezét a másik kezemmel. – Ne szökj meg, jó? Inkább segíthetsz összeszedni, mint szólsz? – pillantottam le Jonathan kisfiára, majd ismét a hölgyre pillantottam, aki szerencsére tényleg nem ütötte meg magát. A következő pillanatban pedig alig, hogy egy-két dolgot összeszedtem a földről Noahnak nyoma is veszett, csak annyit láttam, ahogyan még egy utolsó hátrapillantva eltűnik egy ajtó mögött… - Menjen csak angyalom, azok majd visszatalálnak hozzám! – szólalt meg az időshölgy, mire sietve indultam el az a személy után, akinek a dajkája lettem hónapokkal ezelőtt, amikor is eszembe jutott, hogy a répa és paprika a kezemben maradt, így sietve adtam vissza, hogy utána megtaláljam azt a személyt, aki úgy gondolta, hogy a bújócskának még nem lett vége. - Noah! Noah, merre vagy?! – kiállítottam el magam alig belépve az épületbe, majd amikor nem jött válasz, akkor még beljebb sétáltam és hamarosan meg is pillantottam. – Hála az égnek, hogy semmi bajod nem esett, különben apád biztosan mérgesebb lenne, mint a tegnapi mesében a farkasok. – mondtam sietve, miközben közelebb húztam magamhoz és kellett egy kis időre, mire rájöttem, hogy valószínűleg neki szaladt az illetőnek, hiszen Noah fagyijának egy része a férfi nadrágján díszelgett. - Én igazán sajnálom! Csak egy percre fordultam el és máris elrohant, de van nálam törlőrongy, ha gondolja. – mondta hebegve-habogva, és ha még mindig nem szólalt meg, akkor csak a törlőkendő megtalálása után tűnt fel az, hogy ismerős az, aki velünk szemben áll. – Kyle, ha nem tévedek. – szólaltam meg óvatosan, hiszen azt se hittem volna, hogy pont egy őrzőbe fogunk botlani és ilyen balszerencsésen. A korábbi tapasztalatok alapján pedig már vártam is azt, hogy ő miként fog lekapni mind a 10 körmömről, ahogyan Keldron teszi minden egyes alkalommal, amikor csak lehetősége adódik rá. Mintha tényleg az lenne a lételeme, vagy azt élvezné, hogy miként köthet bele másokba és ölheti meg a hangulatot. Tudom, őrzöknél se mindenki ilyen, de szerencsémet ismerve nem lepődnék meg, ha Abien kívül az összes hasonló alakot kifognám. Főleg egy ilyen nyitány után.
Az élet mindig megy tovább - szokták mondani, s valóban így van. Tavaly a szöszi, idén Gloria. Csúnya ilyesmit kigondolni is, de még a végén állandósul a dolog és éppen olyan hétköznapi lesz, ha nem vigyázunk, mint a reggelire elkortyolt kávé. Csak a "főszereplő" változik az öt perces hírnévben. Elpoénkodom, de valahol ez a sanyarú igazság. És bosszant. A könnyedség álcája mögött retekmód bosszant az egész helyzet, meg az, hogy fogalmam sincs, merre induljak. Megéri egyáltalán elindulni bármerre is vagy Keldron úgyis jóval többet tud és majd lerendezik ők, a fejesek ezt a témát. Kétlem, eddig se tették... Én minden esetre ma is teszem, amihez értek és a városban levő történéseket kozmetikázom a pletykás szájú népek számára. Hiszen, amit megír az újság, úgy is van! Állattámadás volt, medve, s nem más. A vörös színben játszó hold meg áltudományos magyarázat csupán. Épp egy cikket olvasok át, szerkesztői szemmel, ennek következtében pedig lassú léptekkel haladok közben a folyosón - nézzék el, a férfiagy nehezen szakad kettőnél több felé - irodám felé. Békés a jelenet, már csak egy kávé hiányozna a kezemből a hétköznapok boldogságához, ám ehelyett hirtelen koccanást és combközéptől lefelé szaladó hideg érzés érkezik szemből. Mielőtt még bárki bármi rosszra gondolna, az előbbi egy kisfiú, aki nem előre figyelt, sokkal inkább maga után. Utóbbi meg a fagylaltja, mi végigszánkázott farmeromon. Oltári... Bár az első gondolatom sokkal inkább az, hogy vajon mi/ki elől menekülhet a kiskrapek. Nem tűnik ijedtnek, mégis lépek egyet hátrébb a meglepettségét látva és leguggolok hozzá, "szintjére ereszkedve". - Hát szia! Minden okés? - Kérdezném, hogy miként hívják, elárulja-e nekem, mikor berobog a "gazdája" a kölyöknek az épületbe. Felismerve benne az egyik magamhoz hasonlót, már néhány lépésnyi távolságból intek felé. Nem kell úgy sietni, nem szökött messzire akis kópé. Felegyenesedem a guggoló helyzetből, miközben a fiatal lány örül a gyerek testi épségének, én meg fájdalmasan veszem tudomásul, hogy haza kell ugorjak a délutáni meeting előtt. De ennál nagyobb bajom ne legyen az életben, nem igaz? - Hízelgő, de nem történt semmi, komolyan! A padlót meg majd megoldja a takarítónő, azért tartjuk. - Szélesedik kissé mosolyom, mit nehézeldönteni, hogy a lány zavara vagy a magázása vált ki. Bár inkább előbbi, utóbbitól csak mérhetetlenül öregnek kezdem magam érezni, mint amilyen amúgy tényleg vagyok, de ezt hagyjuk inkább. A Pán Péter szindróma létező dolog. - Az bizony. Te pedig Connnn... Corinne! Ugye? - Valamiért a Connie ált a számra elsőre, talán a szőke haj, kék szem páros tette az értelmezésemben ártatlanul kedvesnek hangzó névre való asszociálást. Nem tudom, de mindegy is, csak abban bízok, nem mondok rossz nevet. Informátorként ciki lenne ilyen apróságon elbukni ennyi év után. - És a fiatalúr? - Érdeklődöm, a kölyökre vezetve tekintetem, onnét pedig vissza a lányra.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Még mindig rengeteg kételyt élt bennem azzal kapcsolatban, hogy vajon jól döntöttem-e, amikor igent mondtam arra, hogy őrző legyen belőlem. Egy részem úgy gondolta, hogy igen, de az elmúlt időszakban történtek elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanodjak ismét. Pedig biztosan van ezerszer nagyobb baj is, amiről a nagyok tudnak, mi kicsik meg aligha. Emiatt is vetettem el azt, hogy bárkit csak úgy felkeressek és a hülye kérdéseimmel zaklassam, de úgy néz ki, hogy Noah helyettem is talált valakit, akivel esetleg lehet nem ártan beszélgetni. Még mindig furán éreztem magam ettől az egésztől, hogy csak úgy letámadjak valakit, de most sok időm nem volt ezen agyalni, hiszen próbáltam menteni a menthetőt, mielőtt esetleg újra megesz valaki. Kicsit meglepődtem, amikor egészen kedvesen reagált Kyle az egész helyzetre. Kicsit talán meg is nyugodtam és egy alig hallható sóhaj is kiszökött az ajkaim között, amolyan megkönnyebbülés jeleként. - Rendben van, köszönöm. – felelem barátságosan és kicsit zavarban is vagyok, miközben Noah ismét kicsit arrébb csatangol és ha volt számára bármi olyan, amit éppen ülőalkalmatosságnak nézhetett, akkor könnyedén leül rá, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog. Az pedig nem csoda, hogy részben a zavarom miatt magázom, másrészt meg tuti ő is idősebb, mint amilyennek kinéz, mint majdnem mindenki az őrzők között. - Igen, bár jobb szeretem, ha June-nak hívnak. – pontosítok kicsit, hiszen ez az igazság. Ha már két nevet kaptam a szüleimtől, akkor vétek lenne nem kihasználni ennek az előnyeit. Ritka az, amikor elárulom, hogy melyik nevet is használom szívesebben, de igazából a másikkal sincs nagy gond. Arra is hallgattam világéletemben. - Ő Noah, az egyik helyinek a kisfia, akire vigyázni szoktam, ha tehetem. Általában nem ilyen rosszcsont. – mosolyodom el, ahogyan a kisfiúra téved a tekintetem. Legalább ez segít kicsit abban, hogy ne érezzem magam ennyire elveszettnek. – Nem szokott ilyen rosszcsontot lenni, de úgy néz ki mára még nem fáradt ki eléggé. – közben pedig a zsebéből elő is vette a kisautóját és már azzal játszik. Fülem mögé simítom jobb oldalt a szőke tincseimet. – Bocsánat, nem akartunk feltartani. – kapcsoltam hirtelen, hiszen lehet, hogy siet. Azt pedig könnyedén érezhette, hogy ehelyett majdnem inkább mást mondtam, de elharaptam a mondandómat, hiszen az előbb kente össze a kisherceg őt, így még inkább nem akartam letámadni azzal, hogy esetleg nem tudnánk e beszélni valamikor arról, amiről csak úgy nyilvánosan nem lehet.
|| Bocsánat, nagyon bénus lett, de mostanában nem érzem annyira a karit. :/
Kezdőlap
//
