Egy nagy terem, tele zsúfolt íróasztalokkal és számítógépekkel. A teljes stáb itt grasszál általában, és bármennyire ütközik törvénybe: állandó jelleggel úszik a kávé és dohányszagban az egész helyiség. Ez a terem mindig nyüzsög, valaki mindig kiabál valakivel, vagy telefonál, adott esetben a gépelés zaja roncsolja a belépők idegeit.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 18, 2014 1:52 pm-kor.
Az írógép zaján túl a főszerkesztőségi iroda felől erőteljes vita hangjai szűrődnek ki. Csapkodás, egy férfi igyekszik higgadt maradni, de képtelen rá. Cigaretta kell erre és kávé. Ez a nő folyton felhúzza a flúgosságával! A nő - biztos kitalálta mindenki, hogy rólam van szó - közli, hogy ő akkor most inkább távozik, mert képtelenség értelmesen beszélni a pasassal. Majd ajtó nyílik, ajtó csapódik, én pedig kiviharzok ezzel együtt az irodából. Fekete leggingset viselek, hasonló színű csizmával, piros miniszoknyával és fekete pulcsival. Hajam kiengedve, tincseim szerte-szét. Alig győzik követni a mozdulataimat, amikkel elviharzok a sorok között és a saját kis szegletemben behuppanok a gurulós székbe, amit egyébként az elődöm annyira szétült, hogy képtelenség kényelmesen meglenni benne sokáig. Lassan fújom ki a levegőt és túrok színes tincseim közé, hátrasimítva hosszú hajamat. Ekkor szúrom ki az idegen elemet a teremben. Finoman el is csípem a karját Katerinkának, mikor elhaladna mellettem. - Bocs, nem láttalak még erre... esetleg segíthetek valamiben? - kedves és közvetlen a mosolyom, ugyanakkor tekintetem óvatos, kíváncsian fürkészi a másik arcát, hogy vajon mit akarhat itt.
Oké, azt hiszem 50 felett kell rádöbbenjek, hogy eddig burokban éltem, pedig a fél világot bejártam, és több dolgot éltem meg, mint jónéhányan az itteniek közül, de mégis. Hisz ki hallott olyanról, hogy fogalmam sincs, hogyan kell megrendelni egy napilapot. Még ha abból indulunk ki, hogy huszonévesnek nézek ki, tehát mondjuk azt, hogy 25 éves vagyok, még akkor is eléggé kínos. Most, hogy belegondolok, lesznek még hatalmas szürke voltok a mindennapi életben, mert ugyan Dániában normális állásom volt, de mellette szállodában laktam, és minden második héten elutaztam modellkedni, valamint ott ki volt kíváncsi a hírekre, hisz kommunikáció szintjén beszéltem csak dánul. Viszont most nem ártana előfizetni egy napilapra, és ha már ezzel a hatalmas új információval indult a reggelem, hogy bármennyire is törtem a fejem sehogy sem akart beugrani, normális ember miként intézné ezt, nem szeretnék úgy lefeküdni, hogy még mindig tudatlan vagyok. Ezért vállalható öltözékké egészítettem ki a fekete nadrágom és a kicsit bővebb mintás, púderszínű felsőm, ami annyiból állt, hogy felhúztam néhány karkötőt, nyakamba kötöttem egy sálat és egy hosszú lógós nyakláncot, majd egy bőrdzsekivel és bakanccsal felfegyverkezve máris indulásra készen álltam. Sietős léptekkel indultam, s egyenesen a Daily News Miner-szerkesztőségébe mentem, azzal az eltökéltséggel, hogy ha nem is sikerült elintézzem a dolgot, legalább valaki tuti felvilágosít, hogy is megy ez a való világban. Az sem igazán érdekelt, ha hülyének néznek. Annyiszor hitték már rólam, hogy csak egy buta liba vagyok, aki a külső adottságaiból él, hogy szinte hozzászoktam. Az esetek többségében direkt én provokáltam ezt, mert ki gyanakodna KGB ügynökre egy miniszoknya és hebrencs nevetés alatt. Egy szó mint száz, hatalmas küldetésemnek éreztem, hogy végre járjon hozzám egy napilap, így egészen a szerkesztőségig mentem, gondolván, hogy ott majd eligazítanak, s ez így is történt, mert amint beléptem, el is csípett egy szintén vörös hajú nő. -Szia! Iigen... elő szeretnék fizetni a napilapra. Mondd, hogy jó helyen járok!- Válaszolom mosolyogva a kérdésre. Az ismeretlen nő nem sokkal lehetett idősebb nálam, így gyorsan végiggondolva inkább tegeztem, mielőtt hülyének nézne a magázás miatt, bár arra valahogy még mindig jobban hajlom ilyen helyzetekben.
Nem zavar a magázás, hiába érzem én úgy, hogy vagy tíz évvel fiatalabbnak fest nálam a lány... Alig lehet húsz, huszonegy - én kinézek már harmincnak... a fiatalos stílus alig egy-két évet enged meg csupán ebből letagadni, de nem bánom. A hajam sem egészen vörös: sötétbarna, piros tincsekkel az alján. Ombre, vagy minek hívják manapság ezt a stílust. A fodrászom vagdalózott ide-oda a divatos kifejezéssel, én telibe tettem rá magasról! Na de vissza az irodába és a karon csípett leányzóhoz. - Jó helyen jársz. - Mondom egy mosollyal, ahogy kéri, de egyébként is megtalálta, amit keresett. És megtalálta azt az ember, aki soha életében nem foglalkozott az előfizetőkkel. Ennek ellenére túlzubog bennem az anyai segítőkészség, szóval odahúzok egy másik széket a saját kis irodának titulált részembe. - Csüccs le, mindjárt összeszedem, ami kell hozzá! - paskolom meg a széket, s ha helyet foglal, elviharzok. Sajnos Madge ma nincs bent, csak déltől lesz, de hát ne várjon már a lány annyit... egy papírt én is ki tudok tölteni neki, nem lehet olyan nagy ördöngösség, nem igaz? Egy A4-es papirost lobogtatva térek vissza a lányhoz. - Kérsz teát? Kávé is van, de csak automatás és az borzasztó pocsék. Nem is értem, hogy tudják páran meginni. - szusszanok és helyet foglalok végre vele szemközt. Derekam közepéig érő hajamat egy könnyű mozdulattal parancsolom hátra, vállaim mögé és kedves mosollyal pillantok rá. - Csak ki kell töltenünk ezt a papírt, befizetni a csekket, amit majd adok a postán és jövő héttől már házhoz kapod az újságot.
Néhány napja már itt vagyok Fairbanksben. A Jackie-hez való odaköltözésem nem épp úgy alakult, ahogy szerettem volna. Kicsit megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy egy koli szobában él. Persze ez nem New York, csak egy alaszkai városka és a csapatnak nincs annyi szponzora, hogy jobb lakhatást biztosítsanak neki. A hotel amúgy nem olyan rossz, és szerencsére Katya miatt se problémáztak, simán bevihettem. A doki előírta a napi egy óra sétát a friss levegőn. Megerőltetni nem szabad magam, viszont a mozgás szükséges. Úgy gondoltam, hogy a nyakamba veszem a várost, és egy kicsit körülnézek, amíg Jackie a csapatot edzi. A Holiday Inn-ből kilépve letűröm mindkét karomon a pulcsim ujjait, mert rájövök, hogy itt azért már nem olyan kellemes az időjárás szeptember derekán, mint New Yorkban. Felszállok egy buszra, veszek jegyet a sofőrnél, aztán leülve az egyik ülésre a város épületeit nézegetem. Konkrét tervem nincs, csak el akarom ütni az időmet, és egy kicsit emberek közé vegyülni, amire az utóbbi hónapokban nem volt sok lehetőségem. A nővérek, az orvosok, a gyógytornász... mind ugyanazok az arcok vettek körül. A buszból szúrom ki a Daily News-Miner jól látható betűit azon az épületen, ami mellett elhaladunk. A Holiday Innben beleolvastam a reggelinél az újságba, onnan tudom, hogy ez itt a helyi lap szerkesztősége lehet. Felállok, megnyomom a leszállási szándékomat jelző gombot, és két sarok után meg is áll a busz. Leszállva róla megindulok visszafelé, és az épülethez érve kíváncsian megállok a bejárat közelében. Először csak a ki-be menő forgalmat figyelem... érdekel, hogy miféle emberek fordulnak meg odabent, aztán magam is bearaszolok az ebédidőből visszatérők kisebb csoportjába, akik papírpohárban kávét visznek magukkal az épületbe. Nem állok meg. A lendületük engem is tovább visz, és anélkül toppanok be, hogy az különösebben szemet szúrna. Talán itt nem is nagyon figyelnek erre. A Times-nál komoly biztonsági szolgálat felügyelte a ki-be lépőket, és még detektoros kapun is át kellett sétálnunk. Az asztalok között járkálok, majd megállok egy pillanatra a faxgép előtt, és félrebiccentett fejjel olvasok bele kíváncsian az üzenetben.
Meló az van bőven akkor is, mikor épp nem Vörös Holdak és egyéb természetfeletti bullshitekre kell fedősztorit kitalálnom. - Úgy is mondhatnám, ez egy átlagos nap, kissé feszített tempóban. Egyszerű világos inget és öltönynadrágot viselek, a nyakkendőmet már elhagytam, hiába van még csak délelőtt. Pórázt aggassanak a nők a kutyáikra, ne ránk... Vagy mi. Különben is én vagyok itt a főnök, megtehetem, nem érdekel mit gondol rólam a hirdetési ügynök, akivel lenyomtam már egy kört - már tárgyalást - az imént. Sajnos nem vitt eredményre, de hát ez egy helyi lap, hirdessen országosban, ha nagyot akar kaszálni, nálunk a hirdetések ötven százaléka a helyieknek van fenntartva, a többire meg már van országos megrendelőnk - akinek ráadásul helyi érdekeltsége is van, vagy legalább környékbeli. Különben van portaszolgálatunk, kártyás beléptető rendszerrel, mióta rájöttem, hogy ellógják a munkaidő végét páran, szóval esélyesen jól megbámulják Erint, ha nem is szólnak semmit egy megfelelő beengedési indok után. Mindig is nyitottak voltunk az érdeklődőkre, nem az ő távol tartásuk a cél a rendszerrel.
Akárhogy is, halál lazán nyúlok át a válla fölött és veszem el a faxolt papirost, mielőtt a végére érne a történetnek. - Bocs, ez az enyém. Segíthetek valamiben különben? - Firtatom egy pillantással mérve csak fel, aztán már a levelet futom át én is. Az egyik kollegina jószerével ideszült az asztal alá nekem, úgy kellett kérnem, menjen már haza, felveszünk ideiglenesen majd a helyére mást... az ő beleegyező nyilatkozata ez.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Izgatottam falom a sorokat. Ez biztosan, a sors keze! Az egyik újságíró helye a jelek szerint meg fog üresedni, márpedig ha ez még csak folyamatban van, akkor nem hiszem, hogy már felvettek valakit a helyére. Mielőtt azonban teljesen a végére érhetnék a hivatalos levélnek, egy férfikéz jelenik meg a látóteremben, és elhappolja előlem a levelet. Megfordulok, majd kínos mosollyal – pont úgy, ahogy általában más is szokott mosolyogni, amikor rájön, hogy lebukott – az arcomon felpillantok rá. Ebben az emelt talpú cipőben is alig magasodok százhatvan centi fölé, szóval ilyen közelségből rendesen hátra kell döntenem a fejem, hogy felnézhessek rá. - Akkor ezek szerint maga a főszerkesztő… Kyle Prescott? Ha olyan újság kiadványa kerül a kezemben, amit korábban még nem olvastam, mindig meg szoktam nézni az információs és az olvasószolgálati hasábot, hogy kik dolgoznak az adott újságnál, kinek a kezei közül kerülnek ki a cikkek. Ott is láttam már feltűntetve a főszerkesztő nevét, és itt is a fax tetején, hiszen neki volt címezve. - Erin Carter vagyok, örvendek. Veszem át a jobb kezemből a ballba a táskámat, hogy a jobbomat felé nyújthassam. Az öltözködése alapján elég laza lehet. Volt már szerencsém néhány főszerkesztőhöz, de azok nyakig begombolt ingben, fényesre suvickolt cipőben, és kínosan tökéletesre kötött nyakkendőben vonultak végig a Times szerkesztőségén a főszerkesztő szobájáig. - A kíváncsiság hozott be ide, és mivel nem tartóztattak fel a bejáratnál, gondoltam nem gond, ha egy kicsit körbenézek. Nem akarom bemártani a portaszolgálatot, vagy lerázni magamról a felelősséget amiért hívatlanul betértem, csak a tényeket közlöm. A kezében tartott faxra vetek egy pillantást. - Melyik rovat volt Mrs. Wonbridge-é? Érdeklődők kíváncsiskodva. Ha fel is volt tüntetve a faxon, sajnos odáig már nem jutottam el az olvasásban.
Röpke, könnyed kacaj hagyja el számat a kérdése hallatán. - Jó is lenne! - Füllentem szemrebbenés nélkül. Nem ma kezdtem a dolgot, így hiba nem lehet a hitelességében a dolognak, hacsak a munkatársak nem buktatnak le, de annál nagyobb az összetartó erő kis családias csapatunkban, semmint, hogy valaki elrontson egy könnyed délelőtti mókát ilyesmivel. Ha valaki bele is fülel a beszélgetésbe, esélyesen csak jót somolyog az orra alatt. - Az asszisztense vagyok. Tudod, valakinek tartania kell a frontot, míg ő ki tudja mit csinál a városban... - Sandítok el kiszélesedő vigyorral a "ki tudja miket" résznél Erinről a távolba, mintegy jelzés értékkel, de aztán lelkesen fogadom és fogok rá a felém felkínált mancsra. - Erin Carter? Az-az Erin Carter?! A koris? A bátyád lett nemrég a Nanooks edzője és... - Habár magam nem vagyok nagy sportember, a híreket szeretem magam lektorálni, így topon vagyok a fontosabb nevek terén, na meg... Carter is tett említést a testvéréről egy közös sörözés alkalmával. Naná, hogy eme információ birtokában kissé jobban szemügyre veszem a kisasszonyt, kezére fogva. - Scott Hannigan különben, igazán örvendek! - Mutatkozom be, majd elengedve a kezét körbe pillantok mondandója hallatán. Ide jött be körbenézni? Mármint persze, aki nem járatos ilyen helyeken, azoknak lehet, nagy szám, de semmivel sem különb, mint bármelyik helyi szerkesztőség. Modern, felújított, jól felszerelt, családias... - És találtál valami érdekeset? - Firtatom rajta pihentetve pillantásomat meg, a kérdése kapcsán pedig flegma vállvonás keretében, ha már lúd, legyen kövér alapon rávágom hogy: - A horoszkóp és az időjárás! Melyik iránt érdeklődsz jobban? - Szélesedik ki vigyorom szórakozottan.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Ó! Ebben a meglepődött „felszólalásban” benne van minden. Ezek szerint tévedtem. Igaz is… hogy is gondolhattam, hogy ő lehet a főszerkesztő? - Meg is lepődtem egy pillanatra, hogy ennyire lazán venné a dress code-ot. Jegyzem meg hangosan, mert hát elég nehezen tudom csukva tartani a lepcses számat, és megtartani a véleményemet saját magamnak. Én csak patent megjelenésű főszerkesztőkkel találkoztam eddig, el se tudnám képzelni azt, hogy valaki lazább legyen annál, persze bizonyára más a módi egy vidéki lapnál, mint egy nagyvárosi kiadónál. Egy pillanatra felszalad a szemöldököm, hogy kapásból tudja ki vagyok, aztán leesik, hogy Jackie bizonyára mesélt rólam is, amikor interjút adott. - …és tanít az egyetemen is. Igen… az az Erin Carter vagyok. Fejezem be a mondatát, illetve bólogatok, hogy jól az értesülései bár már a koris nem igazán helytálló. Ennek gondolatára egy pillanatra le is hervad a mosoly az arcomról, aztán amikor bemutatkozik, újra elmosolyodok. - Akkor örvendek Scott Hannigan! Egyelőre nincs okom gyanakodni rá, hogy átráz, szóval teljesen abban a hiszemben vagyok, hogy a főszerkesztő jelenleg házon kívül jár. - Csak néhány perce jöttem be, szóval egyelőre a faxon kívül még semmi mást. Vallom be őszintén. A lelkesedésem láthatóan alábbhagy, amikor kiderül, hogy mely rovatok tartoztak a nőhöz. Kényszeredett mosollyal igazgatom meg a tincseimet. - Nem csodálom, hogy inkább elment szülni. Jegyzem meg az orrom alatt. Jesszus… ha nekem napi szinten hülye horoszkópokat kéne összeállítanom, meg a meteorológiai szolgálattól lehúzni a következő napok időjárást, és kis hülye grafikonokkal összeszerkeszteni, szerintem hülyét kapnék. - A közéleti, a bűnügyi és a politikai rovatok a legérdekesebbek szerintem. A közéletinél meg lehet szólaltatni az utca embereit, és több oldalról megközelíteni ugyanazon témát. Ráadásul a közélet elég nagy területet ölel körbe ahhoz, hogy a témalehetőségek végtelenek legyenek. És… milyen a főnököd? Régóta dolgozol neki? Kíváncsiskodok.
- Ez egy helyi kis szerkesztőség azért, nem az USA Today... - Vonok vállat könnyedén, mégis széles mosollyal szavai kapcsán, mintegy jelezve, itt aztán kevés dolgot vesznek véresen komolyan, amíg a meló el van végezve. A kreatív szakmát szerintem egyébként sem szabadna túlságosan korlátozni. Ha valaki chips zabálás közben tud írni, akkor miért ne ehetne azt az irodában is? - Eléggé lesarkított példa, de azt hiszem, érthető belőle mire is akarok kilyukadni. Lelkesedésem személye, illetve az iránt, hogy felismerem/ismerem valamennyire, őszintén jön, hisz franc se gondolta volna, hogy egyszer csak besétál pont ide Jackson húga... És még csak nem is rossz bőr a csaj, ami azt illeti. A kézfogást-bemutatkozást követően felnevetek könnyedén megjegyzése hallatán. - Kegyetlen voltam, hogy elhúztam olyan orvul előled, bocsánat! - Jókedvemet szarkasztikus megjegyzése csak tovább fokozza, úgy tűnik, állandósul a mosoly képemen. - Csak hülyítelek, nyugi. A közéleti, mindennapi témák voltak az övéi. Két másik újságíróval vitték, de tekintve, hogy ő fogta össze az egészet, hogy véletlenül se ugyan arra a történésre repüljenek rá egyszerre többen, eléggé jelentős munkaerőt veszített az iroda. - Nem mintha a koordinálást otthonról ne tudná megcsinálni, legfeljebb terepre nem megy, de amondó vagyok, ha babázik, foglalkozzon a gyerekkel, a családjával és ne stresszelje magát a munkája végett, ha már fizetik is a "szabadságát". - Én is mindig ezt szoktam mondani! - Világítok rá lelkesen a közéleti témákkal kapcsolatban kifejetett vélemény hallatán. - Csak nem újságírói vénához van szerencsém a sportolói múlton túl? - Érdeklődök, vigyorom is mosollyá szelídül, ahogy érdeklődőn pihen meg pillantásom a másikon, kezemben a faxot szorongatva ráérően. Kérdésére vállat vonok flegmán, mosolyom finoman kínossá válik, de mindez csak színészet csupán, ahogy közelebb hajolok kissé. - Főnökről vagy jót vagy semmit, tudod... de ha engem kérdezel, elég laza szerencsére. Leszámítva a határidők közeledtét, akkor egyre inkább hajlamos átmenni hajcsárba, hogy minden meg legyen időre. - Épp csak mint bármely más szerkesztőség vezetője, ezzel nem mondtam sok újat hát, de mégis választ adtam valahol. - Meghívhatlak egy kávéra? Ha már így ide tévedtél...
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Ez nem volt szép! Nevetem el magam, amikor kiderül, hogy csak a bolondját járatta velem. Pedig ha tudnám, hogy nem csak ezzel kapcsolatban rázott át… A szemeim természetesen azonnal felcsillannak, amikor meghallom, hogy valójában melyik rovat tartozott a nőhöz. Bár nem tudom, hogy mit is szeretnék kezdeni ezzel az információval – hiszen nincs biztos tapasztalatom újságíróként – de ez az egész olyan sorsszerűnek tűnik. - Tanultam, ami azt illeti… de dolgozni nem dolgoztam benne. A kötelező gyakorlati időmet letöltöttem az egyik new york-i lapnál, ami évekkel ezelőtt volt. Nem akarok valótlanságokat állítani magamról, hiszen előbb-utóbb úgyis kiderülne, ha szépítek a dolgokon, s mivel ebben a kisvárosban a bátyámat úgy tűnik elég sokan ismerik, nem akarok szégyent hozni a fejére. Illene viselkednem. - Azóta inkább csak olvasom az írott sajtót. Vonom meg mosolyogva a vállaimat. Ezt viszont előszeretettel teszem… Bejártam a fél világot, és még akkor is fellapoztam a helyi lapokat, ha egy kukkot nem értettem a szövegből, mert egy általam ismeretlen nyelven íródtak a cikkek. A hasábolás, a szövegelrendezés és a fotós munka azért elég sokat elárul egy-egy sajtótermékről, nem kell feltétlenül érteni a szöveget, amit leírnak ahhoz, hogy a profizmus meglétéről vagy hiányáról le lehessen vonni következtetéseket. - Nem lehet rossz fej… Jegyzem meg a jellemzés hallatán. A nevén kívül nem tudok róla semmit, de majd ha visszamegyek a szállodába, utána nézek a neten. Biztos találni róla információkat. Ki tudja… talán még bepróbálkozok egy önéletrajzzal is, hátha megfelelek. Igaz, hogy nincs tapasztalatom, de valahol mindenkinek el kell kezdeni, és egy friss szemléletmód sokszor többet ér, mint több éves – ne adj’ Isten befásult – tapasztalat. - Koffeinmentes van? Kérdezek vissza, ezzel lényegében választ is adva a meghívására. Koffeinest nem ihatok a szívem miatt, de ha nincs más, én megelégszek egy pohár vízzel is. Ilyen szempontból nincsenek túl nagy igényeim. - Itt van a nyomda is az épületben? Kíváncsiskodok tovább, mert kérdésem az mindig akad, csak legyen ember a talpán, akinek van türelme mind megválaszolni, ha igazán belelendülök!
Együtt nevettem vele, majd azért választ adtam érdemben is kérdésére a szabadságra ment munkatárs hatáskörébe tartozó témák kapcsán. Tekintetem akkor válik igazán csak érdeklődővé, mikor kibukik, hogy nemhogy újságírói véna bujkál benne, de képzettsége is van hozzá. - Azért ez elég ígéretes alapnak hangzik. - Jegyzem meg szavai kapcsán, majd szemtelenül emelem meg felé a faxot és vigyorral a képemen húzom kicsit a fejét: - Szóval mi lesz? Megpályázod az üres helyet, mielőtt kiírnánk rá a felhívást? - Szavaim csak félig voltak komolytalanok csupán, de franc se tudja, mennyi megy át ebből a csaj számára. Őszintén érdekelt, mihez kezd a véletlenek adta lehetőségekkel, így például ezzel itt. Persze, tökéletesen megérteném azt is, ha másféle tervei lennének, mégiscsak a sport az élete - mint mindenkinek a családjában, úgy fest. A "főnök" személye kapcsán tett megjegyzésére nevetve csóválom meg a fejemet, s persze, addig kell ütnöm nekem is a vasat, míg az meleg. Javíthatatlan vagyok vénségemre... - Látod, ezt is lecsekkolhatnád állásinterjún, ha jelentkeznél! - Persze, azért igyekszek meghúzni egy határt cukkolásában, mondván, eddig és ne tovább. Mert mégis. Szóval meghívom egy kávéra! - Bár ahogy látom, ez kissé problémás lesz, ami az ő ízlését illeti. - Aaaaz sajnos nincs, de tudok a közelben egy kávézót, ahol adnak, innét két saroknyira! Akár... semmi erőszak! - Emelem fel védelmezően kezeimet, mielőtt meggyanúsítana itt bármi olyasmivel, hogy esetleg ráhajtanék, meg biztosan így szedem fel a csajokat és hasonlók. Oké, lássuk be, nem rossz módszer, de ezúttal tényleg nem célom ilyesmi. - Nem, az a város másik végében van az iparterületen kint, itt csak az irodák vannak alapvetően.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Kedvem lenni a lap után kapni, de csak szemeim követik a faxolt iromány mozgását a levegőben. - Nem tudom, ez elég hirtelen jött. Mikor írjátok ki az álláshelyet? Nem számítottam ilyen lehetőségre, amikor elindultam a hotelből és önéletrajz sincs nálam. Jelenleg elég valószínűtlennek, és lehetetlennek tűnik, hogy ezen hiányosságokkal valós esélyem nyílna rá, hogy labdába rúghassak sokkal felkészültebb jelentkezők között. Az önbizalommal sose volt problémám, de azért nem… mert ha valamibe belevágtam, azt felkészülten tettem és ezáltal eredményre is vittem. Egyértelmű nemet viszont nem mondok, mert talán tényleg szükségem lenne az új kihívásokra, és a sikerélményre. Az újságírás épp olyannyira hálás, mint amennyire hálátlan szakma. Igazi bíráink, az olvasók keményen megmondják a véleményüket, amit sokan nehezen tudnak fogadni, de ez a szakma ezzel jár. - Oké, ez teljesen jogos. Nevetem el magam. Az már egyszer biztos, hogy Scott-nak elég jó a rábeszélő képessége. Kíváncsi lennék, hogy tartozik-e hozzá valamelyik rovat, vagy maximálisan a főnöke igényeinek kielégítését szolgálja a jelenléte. Sajnos nem ízlés kérdése, hogy a sima feketét már nem ihatom meg. Régen szerettem, a műtét óta viszont kizárólag koffeinmentest ihatok. Ez természetesen nem ugyanaz, de legalább ízre hasonít az eredetihez. Körbepillantok az irodában, majd mosolyogva megvonom a vállaimat. - Ha neked belefér a munkaidődbe, és nem kapsz érte ejnyebejnyét a főnöktől, akkor részemről mehetünk is. Te pontosan mit csinálsz? Tisztában vagyok az asszisztensek munkájával, csak érdekel, hogy miben más egy kisvárosi szerkesztőségben a főszerkesztő asszisztensének lenni, mint egy olyan hatalmas metropoliszban, mint amilyen New York. Nem a munkádra fenem a fogam, csak tényleg kíváncsi vagyok. Mentegetem magam, aztán ha menetkészen áll, akár indulhatunk is.
Látom a tekintetében, ahogy a papírra tekint azt az apró szikrát, ami arra késztet, hogy tovább húzzam kicsit. Lehet, majd még megiszom ennek a levét, de jelenleg nem ezen gondolkozom, mikor úgy fest, rákapott az előtte meglengetett csalira. - Valamikor a jövő hét folyamán. Szerintem már hét elején. - Bólogatok is nagyban mellé, bizonyosan így lesz, ha már én egyszer ezt mondom. Nevetése üde színfoltja napomnak, meg úgy az irodának is ezen a csúfondáros őszi napon. Kérdésére kissé kihúzva magamat pillantok körbe, előbb egyik majd másik irányba fordítva fejemet és végigtekintve az irodán. A legtöbben terepen vannak vagy otthonról írnak, mert megtehetik, hogy ezt vállalják némileg kevesebb pénzért. - Nem látok olyat, akinek hiányoznék, szóval csak bedobom ezt az irodába, aztán mehetünk is részemről! - Bökök az üvegfalú kalitka felé, amire az újság neve és logója mellett a laptulajdonos (Fairbanks városának önkormányzata) és a főszerkesztő nevei vannak kiírva. - Hüm... nyilvánvalóan kevésbé rohanós. - Mégsem vallhatom be, hogy TÉNYLEG így van, volt szerencsém már mindenfélét megtapasztalnom nekem is az elmúlt hetven évben. - Na de tényleg leteszem ezt, aztán mesélek a kávézó felé! - Javaslom és bizony ekképpen is teszek, hogy azért némileg általánosabb vizek felé is elvigyen bennünket az érdeklődés: mit csinál most a lány, miért van a városban, egymás munkán kívüli hobbijai... A viszontlátás reményében válok el tőle.
Larry habár rosszul állt neki a dolgoknak, annál jobban folytatta. Ezerszer követte meg magát amiatt, hogy akkora barom volt, hogy azt hitte, Erin nem fog ellenkezni. Hogy elsiette, és eszméletlenül sajnálja. És lehet, hogy pletykás volt, mégsem szólt egy szót sem senkinek arról, amit látott. Az alapvetően jóképű, sportos férfi valóban érdeklődött Erin iránt, de rádöbbent, hogy a megközelítés rossz volt, és ennek fejében változtatott. A közel egy hónap alatt a nő rádöbbenhetett, hogy kollégája egy humoros, művelt, és intelligens ember, aki habár megbotlott elsőre, bántani sosem bántotta semmivel. Habár egy igazán remek botanikus kertes séta után még egy korai vacsorára is elvitte, de talpig Úriember maradt. Nem feszegette a pszichiáteres dolgot. Jól látta Erinen, hogy ha volt is bármi futó dolog, annak csúnya vége lett, amit az interjú elnapolása is alátámasztott. - Hé… - gurult oda székével. - …én írom a kritikát az új Star Wars filmről. És… - nyitotta szét kezében a színes lapokat. – Van két sajtóbelépőm a bemutatóra. – vonta fel szemöldökét párszor. - Gyere el velem. Telezabáljuk magunkat kukoricával, és darabokra szedjük a filmet. – pillantott a nő haja alá, ceruzájával emelve meg a tincseket. - Hahó…komolyan. Jó lesz. Legalább kikapcsolsz egy kicsit ebből… - mutatott a sok papírra az asztalán. - …meg ebből is… - koppintotta saját homlokához a radíros véget. - Ms. Erin Carter? – lépett egy langaléta, lehetetlenül sovány férfi a nő mellé. – Ez Önnek érkezett. – nyújtott át a nőnek egy hatalmas csokor, hófehér fréziát. - Kérem, itt írja alá. – nyújtott a szállító egy digitális felületet a nő orra alá, majd szó nélkül távozott is. Lerry élvezettel szívta be a virág annyira jellegzetes, szelíd illatát, majd belepillantva a szálak közé ingatta fejét. - Nincs kártya… - vonta meg vállát. – Bár én senkit nem vennék túl komolyan, aki névtelenül fréziával udvarol. – vigyorodott el, majd az egyik jegyet a nő asztalára csúsztatta.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Egyik fülem be volt dugva a tabletből kilógó fülhallgatóval, amire felvettem a lakossági fórumon elhangzottakat. Ujjaim a klaviatúrán táncoltak, felvezetve a gyár képviselőjének reakcióját, hogy majd egy cikké tudjam összeszerkeszteni az egészet a saját kommentárjaimmal. Hallottam a szék kerekeit fél füllel, de nem hagytam abba a gépelést, mert most nem érek rá beszélgetni. A vállamat felhúzva dörzsöltem meg a fülemet, majd rányomva a tablet érintőfelületére… fordultam Larry felé, és pillantottam a kezében levő jegyre. - Star Wars? Húztam el a számat. - Nem igazán az én műfajom. Egy részt láttam talán a bátyámmal, de azt is csak azért, mert addig járt a nyakamra, hogy már nem bírtam tovább. Kellemesen csalódtam persze Larry-ben, nem olyan bunkó, mint amilyennek elsőre elkönyveltem, de mint férfi, egyáltalán nem mozgat meg. Talán szemét vagyok, hogy ezt így kerek perec nem közlöm vele, és hagyom, hogy hitegesse magát azzal, hogy egyszer lehet valami közöttünk, de a történtek után jól esik valaki figyelme. Egy határt viszont nem lépek át, pláne mert kollégák vagyunk, és szeretnék itt dolgozni még jó darabig. Nem hiányzik, hogy még a munkahelyemen is feszélyezve érezzem magam. Így is bőven elég nekem, amikor hazamegyek az üres falak közé. Azt hittem, hogy majd ha kiköltözök a hotelből egy olyan helyre, ahol Eugéne soha nem járt, akkor kevesebbet gondolok rá. Azóta az este óta többször is álmodtam vele, és riadtam fel éjszakánként. A legrosszabb az egészben, hogy ugyanabban a gödörben vergődök, mint Sergei mellett. Senkivel nem tudom ezt megbeszélni. Jacksonnak se sírhatom el a bánatomat, mert velem ellentétben ő nem maradna olyan nyugodt, arra meg nincs szükségem, hogy rátámadjon Eugéne-re. - Én vagyok. Fordultam ki az asztalomtól, majd a virágot meglátva lassan kihúztam fülemből a bent felejtett kis hangszórót. Átvéve az érintőceruzát kanyarítottam nevemet a vonalakkal körbezárt helyre, aztán átvéve a csokrot meredtem a gyönyörű virágokra. - Köszönöm. Motyogtam az orrom alatt, noha a futár már rég messze járt. Visszahuppantam a székembe, és az ölembe fektetve a csokrot, simítottam végig az egyik virágszirmon. - A kártyára irkált üzenet nem az ő műfaja. Ő ennél felnőttebbnek tartja magát. Szólaltam meg színtelen hangon, mire Larry összevonta a szemöldökét. - Szóval tudod ki küldte. - Igen. Tettem az asztalra a csokrot, és úgy tettem, mint aki nem vesz tudomást róla. - Nem is teszed vízbe? Kár lenne érte, ha hamar elhervadna. Fürkészte oldalról az arcomat. Tüntetőleg meredtem a monitorra, mintha nem is hallanám. - Erin? Érintette meg a kezemet, mire összerezzenve kaptam el azt. - Hé, nyugi! Minden oké? Hőkölt hátra kissé a reakcióm láttán. - Nem. Semmi nincs rendben. Toltam ki magam alól a székemet, majd magamra kaptam a kabátomat, és a táskámat. A csokrot magamhoz fogtam, és Larry-hez fordultam. - Kimentenél, ha keresne a főnök? Sietek vissza, csak ezt elintézem. - Veled menjek? - Semmi esetre! Indultam el lendületes léptekkel kifelé a szerkesztőségből, hogy leintve egy taxist Eugéne rendelőjének a címét adjam meg neki.
- Jó napot! Van bent valaki Dr. Fortier-nél? Torpantam meg az asszisztensnő asztalánál. Kellemes, nyugodt mosollyal mért végig. Szöges ellentéte volt lelki állapota az enyémnek. - Nem. Időpontja van… Ms…? Pillantott a naptárjára, de meg se várva a válaszát, siettem tovább, és kopogás nélkül nyitottam be Eugéne irodájába. - Bocsánat Eugéne, nem tudtam megállítani a kisasszonyt! Érkezett meg szinte azonnal az asszisztensnő, mentegetőzve főnökének.
Ahogy meglátta a besurranó nőt, áthajolva az elválasztófal fölött súgta oda. - Na végre. Azt hazudtam, hogy enyhe ételmérgezést kaptál valami kínai kajától. De igyekezzünk, mert mennünk kell. – fordult vissza, majd kezdte összeszedni, amire szüksége van, oda-oda pillantva a nőre. Jó radarja volt az emberekre, nem véletlenül lett sajtós. Tökéletesen tisztában volt azzal, mikor dühös vagy fáradt, feszült vagy boldog, szomorú vagy enervált a nő. Azt is jól tudta, hogy bármi is történt, kézzel foghatóan zavart volt az amúgy többnyire nyugodt lány. Közelebb lépve vonta össze szemöldökét, miközben óvatosan érintve meg a karját sóhajtott. - Nem akartam az elmúlt hónapban belepofázni, és talán most sem kéne…de akárki miatt is vagy ennyire összetörve, nem érdemli meg. Még akkor sem, ha az egy alapvetően jóképű, remek egzisztenciával rendelkező, „jó partinak” számító, középkorú sármőr. – kapart macskakörmöket a levegőbe begörbített ujjaival. – Aki ha valóban rendelkezne ezekkel a tulajdonságokkal, és nem lenne valami nagy defekt a látszat alatt, már rég nős lenne. – volt nagy igazság szavaiban. - Ha csak a virágot akartad szétverni a fején, de nem volt otthon, vedd úgy, hogy nem szóltam. – mosolyodott el, mitől valóban jóképű és legfőképp jólelkű fickóvá változott. - És most rohanjunk. Már ott kéne lennünk. – kapta kabátját, és jelzett Erinnek, hogy ne vetkőzzön, majd kifele menet beszélni kezdett. - Jó színész vagy? Mert kelleni fog. Van a városban egy titkos irodalmi klub, akikről az a hír terjed, hogy amolyan öngyilkos klub. Spirituális szertartások sorozatával, az irodalom fennköltségébe csomagolva választanak maguk közül valakit, kit az a megtiszteltetés ér, hogy eljön érte a csodálatos, lenyűgöző halál, és szeretőjévé teszi. Ebben az évben 11, a szektához köthető áldozata volt, persze nem bizonyíthatóan. – értek ki az utcára, és intett le egy taxit. – Hónapok óta dolgozom az ügyön. És talán ma sikerül belépnem a medve barlangjába. Azonban amiatt, hogy vonzó legyek a szemükben, végig arról beszéltem, hogy minden vágyam a menyasszonyomé is. Hogy a halál szerelmesei vagyunk, a szó szoros értelmében. Ma a főnök azt mondta, te leszel a gyönyörű menyasszonyom, mert nem bukhat ez a sztori. Be kell épülnünk. – volt felvillanyozva. Jól tudta, az ez összejön, bizony mindketten nagyot lépnek az elismerések létráján, és Larry cseppet sem volt irigy. Szívesen osztotta meg a dicséretet és a kalandot is a nővel. - Szóval Drágám… - nyújtotta kezét mosolyogva. - …A kedved pont megvan egy ilyen estéhez. Kezdj el gondolkodni a legborúsabb versen, ami eszedbe jut, és készülj. A mai napod az enyém és a munkáé. – állt meg végre egy taxi, majd nyitotta ki a nőnek az ajtót, ki észre sem vette, hogy a telefonja a szerkesztőség asztalán maradt. Az autó kilőtt velük a kertváros irányába. - Lehet, azt fogod kívánni, bár a Csillagok háborúját választottad volna. Bár kétség kívül…ez izgalmasabb lesz. – kacsintott a férfi.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Lehajtva a fejemet surrantam be a szerkesztőségbe, mintha más se látna attól, ha én nem látom őket. - Köszi! Volt valami? Kérdeztem, miközben tekintetem Kyle irodája felé siklott, de nem láttam onnan mozgást. Sokszor nincs bent ő se, talán nem vette észre, hogy szó nélkül megpattantam. Elég rugalmas a munkaidőnk, szerencsére. A csokor már nem volt nálam. A taxist megkértem, hogy ejtsük útba a lakásomat, mielőtt visszajönnék ide. A csokrot beletettem egy öblös vázába, és a szépen elrendezve a pulton hagytam. - Most sem kéne, Larry. Ráztam meg a fejem makacsul. Nem akarom, hogy beleszóljon bárki is, pláne olyan nem, akinek tudom, hogy bejövök. Nagyot sóhajtva próbálnék visszarázódni a félbehagyott munkámhoz, de Larry izgágasága megakasztja a mozdulatot, amivel kibújnék a kabátomból. - Ott? De hol? Kerekedtek ki a szemeim, egy gyors pillantást vetve a tabletre, ami ott feküdt az asztalomon a feldolgozatlan anyaggal. A hajmeresztő históriát hallva megvakarom a nyakamat. Hát még a világ ezen eldugott szegletében is élnek ennyire elmeháborodott emberek? - Én nem hiszem, hogy erre most képes vagyok. Mondtam kedvetlenül, miközben mellette sétáltam ki az épületből. Nem volt kedvem a szektásokhoz, egyébként se az én területem. A közélettől kicsit messze áll, inkább sorolható a bűnügyi rovatba ez az egész. - Remek. Sóhajtom, majd ülök be a taxiba. Remélem kapásból nekem akarják majd felvágni az ereimet, amilyen fájdalmasan életunt vagyok ettől az egésztől. Valahogy nem tud felvillanyozni most a történet. Inkább ülnék az íróasztalom mögött, és körmölném be a felvételről az anyagot. - Hatig. Egy perccel se tovább. Dolgom van este. Fordultam Larry felé a taxiban ülve. Ha nem lenne programom Eugéne-el, akkor se maradnék tovább, mert már így is csúszásban leszek hatkor a vérhígítómmal, azzal meg nem akarnék szórakozni, mert tényleg elragad a kegyes halál idejekorán. - Na ne szórakozz már! Mi dolgod van? Bámulod a pókokat a plafonban? Nem hagyhatsz ott! Felsóhajtottam, majd az ablak felé fordultam. A főszerkesztőn kívül senki nem tud a műtétemről, és Kyle-al megígértettem, hogy nem is mondja el senkinek. - Maximum hat. Tényleg bocs. Elhúzva a száját tárta szét egy pillanatra a kezeit, majd megadóan felsóhajtott. - Nyugi, majd kimagyarázom. Elég ha látják, hogy tényleg van menyasszonyod... nem? Vontam meg a vállaimat.
- Ki az a Mia? Felvonva a szemöldökömet húztam ki a tápot a konnektorból, majd megigazítottam magamon a fekete bolero ujját. Larry elkapva a tekintetét a lábaimról pillantott fel rám, ahogy újra felé fordultam, majd zavartan megdörzsölte borostás állát. - Figyelsz te egyáltalán? Az előbb mondtam, hogy a szőke lány… Lasaruss-nál… Hajolt kicsit közelebb, amikor kiejtette a pasas nevét. Önkéntelenül is elfintorodtam. Ha arra a pasasra gondolok, mindenem támad, csak jó érzésem nem. - Jó, oké… értem én, hogy vacsorázni mentek a dokiddal, de megtennéd, hogy legközelebb kicsit… Intett végig rajtam bosszúsan. - Így egy férfi se tud a munkájára koncentrálni, akinek rendben mennek a dolgok odalent! Végigpillantottam magamon. Oké, eléggé kicsíptem magam, de azért annyira szerintem nem. - Ha az asztalod felé fordulva dolgoztál volna, akkor nem zavart volna a látvány. Jegyeztem meg, majd visszakérdeztem, mert eltértünk a tárgytól, és hamarosan Eugéne meg fog érkezni, nekem meg már mehetnékem van. - És miért fontos infó nekem, hogy terhes? Tudod… kiszálltam ebből… Emlékeztettem rá, hogy nem veszek tovább részt ebben. Megígértem Eugéne-nek, de nem csak miatta akarom magam távol tartani a bandától. - Tudom, Erin… de… kérdezett felőled. A terhességed felől, hogy hogyan viseled… Szóval én úgy érzem, hogy megingott, és talán le tudnánk beszélni arról, hogy továbbra is Lasaruss-hoz járjon. Vagyis… Nézett rám sokat mondóan. - Vagyis… úgy érted, hogy én tudnám lebeszélni? …
Az aranyszínű Volvo mögött egy taxi parkol le. Szőkés hajú, magas férfi száll ki a hátsó ülésről, majd a tárcáját a belső zsebébe csúsztatja. Elsétál a szerkesztőség bejáratához, láthatóan alaposan végigméri az épületet, de nem megy be. Felhúzza a csuklóján a zakó ujját, majd rápillant a karórájára. Egymás után veszi szemügyre az utcára kilépőket, aztán a hajába túrva indul meg a járdán… ráérősen sétálva fel-alá. Kiveszi a fém cigitárcát a nadrágzsebéből, aztán egy szál cigarettát a szája sarkába tolva kutat az öngyújtója után, amit nem talál. Nála volt, amikor elindult a hotelből, ezért szinte biztos, hogy kieshetett a zsebéből, amikor a taxiban ült. Hideg kék szemei megakadnak a Volvonak dőlt férfin, aki már elszívta a cigarettája felét. Hezitálás nélkül lép oda hozzá. - Üdv! Kérhetek tüzet? Belarusz akcentussal töri az angolt, bár azoknak, akik nem tudnak különbséget tenni a belarusz és az orosz nyelv között, egyértelműen orosznak érződik. Mindkettő az ősszláv nyelvből fejlődött ki, ezért nem eget rengető, ha valaki összekeveri őket. - Nem vagyok ide valósi, tudod meddig dolgoznak a szerkesztőségben az újságírók? A férfi nagyjából Nathe korabeli lehet, ráadásul inkább tűnik középosztálybelinek, mint olyannak, aki az elit társadalom tagja. Eugéne-el nagyjából azonos magasságú, a maga módján jóképű, bár inkább mondható sármosnak az érdekes arcszerkezete miatt. Miután megkapta a tüzet, és meggyújtotta a cigarettáját, mélyen leszívja az első slukkot. A cigitárca visszacsusszan a zsebébe, de valaminek nekikoppan. - Baszki. Morog az orra alatt, miközben kihúz ugyanonnan egy aprócska ékszerdobozt. Felnyitva a tetejét vet egy pillantást a párnába tűzött gyűrűre, amin szolid méretű gyémánt díszeleg. - Még jó, hogy ezt nem vesztettem el. Fordítja egy pillanatra a dobozt Eugéne felé, beszéd közben is bent tartva a cigarettát a szájában. A doboz visszakerül a zsebébe, majd mutató és hüvelykujja közé fogva a csikket pöcköli le a hamut a földre. - Drukkolj nekem. Meg akarom kérni a csajom kezét… vagyis remélem, hogy még a csajom. Egy ideje nem válaszol se a hívásaimra, se az üzeneteimre, de… ez minden nő álma… Érinti meg magabiztosan a nadrágzseben keresztül a gyűrűs dobozt jelzésértékűen. - Szóval remélem, hogy ez elég nyomós indok lesz rá, hogy megenyhüljön… - Te kit vársz? Az asszonyt?
Kiemeltem a hajamat a kabátom gallérja alól, miközben kifelé tartottunk Larryvel a szerkesztőségből. Cipőm sarkai dühösen koppantak a járólapon, hűen tükrözve aktuális hangulatomat. - Mondtam, hogy nem. De ha gondolod, kérdezd meg tőle. Neked se fog mást mondani, Larry. És mielőtt megint azt vágnád a fejemhez, hogy miatta nem akarok belemenni, elmondom még egyszer: a hideg futkos még a gondolatától is rajtam. Nagyon sajnálom… tényleg, de nem akarok belekeveredni megint, ráadásul… nem tudom eljátszani Miának, hogy terhes vagyok. Fogalmam sincs, milyen terhesnek lenni, érted? Pillantottam fel a szemeibe, majd kiléptem az ajtón a lépcsőre. - Kérdezd meg Charlotte-ot. Úgyis most van szülési szabin… Nem kell vele személyesen találkoznod. Kitalálunk valamit, és beszélsz vele telefonon. Így hamarabb lezárhatnánk ezt az ügyet. A bizalmába tudnál férkőzni Erin! Olyan dolgokat kiszedni belőle, amiket nem mondana el nekem. Azt hiszi, hogy egy cipőben jártok. Zizegett továbbra is a fülembe, úgy követve, mintha hozzám lenne bilincselve, azonban ahogy jobbra fordultam, hogy tekintetemmel megkeressem Eugéne-t, valaki olyat pillantottam meg… ráadásul Eugéne mellett, akitől földbe gyökerezett a lábam. - Hahó! Került Larry keze a látóterembe, ahogy elhessentette a képzeletbeli pillangót az orromról.
- Ő az. Dobta le Sergei a földre a csikket, majd futólag rálépve hagyta maga mögött Eugéne-t, ahogy megpillantotta a kilépő szőke nőt a mögötte érkező, hevesen magyarázó férfi társaságában. Pár lépés után megállt, ahogy Erin észrevette, majd tetőtől talpig végigmérte. - Eszméletlenül festesz bébi! Rohadtul hiányoztál! Mustrálta elégedetten, de Erin arckifejezését látva összevonta a szemöldökét, és a válla fölött hátra pillantott, hogy megnézze magának, ki miatt néz el szíve nője a válla fölött. Hideg tekintete a Volvo-s pasason állapodott meg.
Az ezüstszín vihargyújtó diszkréten kattanva lobbantott lángot, majd kattant is helyére a tető. Tekintete végigfutott az egyértelmű vonásokat viselő férfin, kinek több kedve volt csevegni, mint a hanyag eleganciával a kocsinak dőlő franciának. Azonban aki hajthatatlan, az egy idő után elér valamiféle célt…még ha nem is feltétlen a vágyottat. A gyűrűre pillantva mosolyodott el az orra alatt, és habár enyhén ütődöttnek tartotta a pasast, mégis bíztatóan bólintott. - Sok sikert Öregem! - Jaja, kösz. Az lesz. Brutál szép a csaj. Tiszta ökör vagyok, hogy eddig nem kértem meg. – Eugéne kezdett valóban jól szórakozni a nem túl okos, de annál lelkesebb férfin. - Te figyelj…valami hiányzik. – nyitotta ki az aranyszín autó ajtaját, majd átnyúlva az anyósülésre emelt ki róla egy csokor hófehér fréziát. – Szerintem azért ez nem ártana egy utcán térdeplős lánykéréshez. - Baszki, igazad van! Mekkora ökör vagyok. Komoly? – vette át a csokrot. – Jó arc vagy! – szagolta meg az illatos csokrot. – Oda lesz érte. – szívott bele a szálba egy nagyot, és a magabiztossága ellenére értő szemek jól láthatták a feszültséget. - Te is a csajodra vársz? – Eugéne felvonva szemöldökét a szóhasználatra hümmögött egyet. - Fogalmazzunk így. – volt megengedő. - Jó nő? – a pszichiáter akaratlanul is elmosolyodott a pasas egyszerűségén, és lelki szemei előtt megjelent az épületből kilépő, nagyon helyes, kedves de igen együgyű lénnyel megáldott takarítónő, ki valóban hanyatt fog esni a gyönyörtől, hogy egy ilyen igazi, klasszikus pasas megkéri. - Elég jó! - Te, nem fog berágni, hogy nem kap virágot? - Majd kidumálom! – rendesen jól szórakozott a férfi egyszerű jóindulatán. - Jaja…ez még rám is vár. Van mit kidumálnom. – morogta az orosz. - Szerintem nem lesz gond. – bíztatta Eugéne, majd a perifériájában megjelent a nő. Reflexből lökte volna el magát az autótól, de az orosz szavai, majd lendülete a járdához szegezte. Döbbenten figyelte a szőke férfit, aki rövid litániát ejtve a nő kinézetéről nyomta kezébe a fréziákat, majd térde vágva magát nyújtotta elé a csillogó ékszert. - Erin Carter! Tudom, hogy egy barom vagyok…azaz voltam, most már nem vagyok….látod. Szóval rájöttem, hogy nélküled nagy semmi az életem. Holnap reggel elválok… - mintha ez így menne ugyebár. - …csak mondd, hogy leéled velem az életed. Legyél a feleségem, és „kurvaboldoggá” teszlek!– Eugáne nem tudta, hogy döbbenten bámuljon, vagy felröhögjön-e? Hogy mindezt a helyzet abszurditása miatt, vagy kínjában tegye? Azon hogy Erin valaha összeállt egy ilyen pasassal, vagy azon, hogy hazugság, hogy az emberek nem változtak? Elkapva Erin tekintetét vonta fel szemöldökét egy elfojtott mosollyal, majd keresztbe vetve lábát dőlt vissza az aranyszín autó oldalához, maga is érdeklődőn várakozva a sorsfordító válaszra.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Mielőtt Sergeinek esélye lehetett volna a nagy vallomástételre, és a leánykérésre, lelkesedését letörte az, ahogy Erin tekintete rászegeződött. Ismerte jól, hat évig voltak szeretők, és ez a nézés sok jóval nem kecsegtette. - Sergei, mit keresel itt? Léptem el Larry mellől, aki végképp elvesztette a fonalat. Egyrészt ott volt a kocsijának dőlő dilidoki, aki eleve konkurenciát jelentett számára, másrészt pedig itt van ez a gyanúsan ismerős csokrot szorongató alak, akinek úgy tűnik szintén olyan köze van, vagy volt Erinhez, amire ő is áhítozna. - Azt hittem, ennél jobban fogsz örülni nekem. A gyűrű a zseb rejtekében marad, a csokrot azonban átnyújtja. - Ezt neked hoztam. Tekintetem a csokorra, majd Eugéne-re siklik, végül Sergeire. Érzem, hogy a vérnyomásom az egekbe szökik. Most tényleg hülyének akar nézni? Mindig vörös rózsákat kaptam tőle. Fogalmam sincs mi folyik itt, de az biztos, hogy ezt a csokrot nem ő hozta. Vészjósló mosoly költözik az arcomra, miközben látszólag higgadtan kiveszem a virágokat a kezéből, majd a következő pillanatban megcsapkodom vele. A fréziák szirmai megadva magukat az erőszaknak, hullnak körénk a földre, pusztán száruk marad a kezemben, de még azzal is csapnék rá néhányat, ha Larry nem fogna le. - Hé, mi folyik itt? - Menj el! Nem akarlak látni. - Legalább hadd magyarázzam meg, Erin! Elváltam, oké? Azért voltam távol hónapokig, mert mindent elrendeztem Minszkben, hogy tiszta lappal jöhessek vissza hozzád! De nem találtalak New Yorkban, és senki nem mondott semmit, te pedig nem vetted fel a rohadt telefont! A Timesnál tudtam meg, hogy kikérted ide az egyik régi cikkedet, így akadtam a nyomodra. Semmit nem értek, mit keresel itt? És ki ez az alak? Villant szeme Larry-re. - Larry Stone, Erin kollégája. Eresztette el Erint, amikor már úgy gondolta, hogy nem jelent veszélyt, aztán kifejtette az ujjai közül a csokor maradványait. - Elkéstél, Sergei. Azt hittem egyértelmű volt abból, hogy nem hívtalak vissza. - De… Fordult a nő után zavartan, majd finoman az alkarjára fogva fordította vissza maga felé. - Azért jöttem ide, mert… - Nem érdekel, miért jöttél ide. Vágtam a szavába, nem hagyva végig mondani, amibe belekezdett. - Túl késő Sergei. - Sosincs túl késő. Te mondtad mindig. Vetette a szememre. - Tovább léptem. Fontam ki a karomat a kezéből. - Ezt meg kell beszélnünk. Hat év… ennyit mindketten megérdemlünk, nem gondolod? - Sajnálom. Mennem kell. Kár volt ide jönnöd. - Addig nem megyek el bébi, amíg nem beszéljük meg. Volt hajthatatlan. - Pedig jobban tennéd. Szólt közbe Larry. - Téged senki nem kérdezett haver. Leszel szíves lelépni? Ez nem rád tartozik. - Rám nem, tény… de rá igen. Intett fejével egyértelműen Eugéne felé. Sergei tekintete visszavándorolt a Volvo-s fazonra. Most már egyértelmű volt minden. - Ezzel a díszpinttyel kavarsz? Kérdezte féltékeny indulattal. Nem erre számított, amikor New Yorkból ide jött. - Állítsd le magad. Nincs jogod számon kérni. Menj el. Fordultam el tőle, és indultam Eugéne felé.
Habár egy pár pillanatig valóban szórakoztató volt a helyzet, hamar eljött az a pont, ahol már most belefáradva abba, amivé a helyzet alakulni látszott, lökte el magát az autótól, majd ahogy a nő felé lépett, balja egyértelműen ráfutotta a karcsú derékra, és pihent is meg rajta. Figyelmen kívül hagyva az őt ért megjegyzést nyújtott kezet a szerencsétlenül járt orosznak. - Eugéne Forter – persze felkészült rá, hogy a viszonzás nem fog megtörténni, de nem nagyon mozgatta. Szavait gond nélkül főzte tovább. - Sajnálom. – tudott csak ennyit mondani, és valóban őszintének is tűnt a gesztus. Habár a száján volt a fricska, hogy „Mondtam, hogy jó csaj”, de ezt a magas labdát jobban látta kihagyni. Valószínűleg a nő sem értékelte volna a humorát, pedig valamiért kifejezetten jó kedve volt. Gyengéden sodorva ki Erin szeméből egy, a virág szétverésének lendületében odasodródott tincset, majd hajtotta füle mögé. - Indulhatunk? – pillantott rá várakozóan, és a kérdés kivételesen nem költői volt. Nem volt hozzáfűzni valója a dologhoz, legalábbis itt és most semmiképp. A nő eldönthette, hogy kivel kíván vacsorázni, csak rajta állt. És bárhogy is döntött, látszott rajta, hogy szó nélkül kerül elfogadásra. - Erin! Szeretlek. Mióta csak megláttalak, szeretlek. És te is szerettél, mindig is szerettél. Nem mondhatod komolyan, hogy ezt csak így félredobod… - intett a jóval idősebb féri felé, majd a keze a levegőben maradt. - Csak beszéljünk. Kérlek! Bárhogy is volt, ennyit megérdemlek. Ennyit megérdemel az a hat év…mi érdemlünk meg ennyit. – volt bőven igazság a szavaiban. Ennyit valóban megérdemelt.
Kezdőlap
//
