A kikötőkbe beérkező szállítmányokat vasúton juttatják el Alaszka távolabbi részeibe. Ezek tárolására számos raktár, "lerakat" épült a vonatok garázsai mellett. Mindezek a helyi vasúti társaságok tulajdonában állnak, még tábla is hirdeti, hogy a vasúti sínek ezen területére: Idegeneknek tilos a bejárás!
Ahogy sejtettem... Disznók... még hozzá három megtermett koca. Bűzlöttek, röfögtek, a saját ürülékükben fetrengtek. Hát nem volt túlzottan felemelő látvány. Mindenesetre csak biccentettem egyet Duncan, majd a sofőr felé, majd egyszerűen belekapaszkodva a plató oldalába felrántottam rá magam. A tragacs recsegett, ropogott az érkezésem súlya alatt, kicsit meg is ingott... főleg, mikor a hím is felrángatta rá magát. Jó, hát senki se mondta, hogy kéjutazás lesz, de így a legegyszerűbb, és legésszerűbb átmenni Anchorage-ba.
Az út lassan telt, mállón kúsztak a percek, az órák, mi pedig csak bámultunk ki a fejünkből. A csillagok a kormos égen villództak, a hold pedig simogatón bújt meg dús fénye mögött. Csend volt. A poros út zakatolt alattunk, a teherautó pedig... nos, az már kevésbé sem kényelmesen zörgött, csattogott. Pláne mikor egy-egy kisebb úthibán vergődte át magát. A távolban már látszani kezdett a város, egy-egy magasabb épület csúcsa. Meg sem lepett, hogy az órák óta ránk lapuló némaságot, egyszer csak megtörte Duncan. Pillantásom lassan, egykedvűen kúszott át a hímre. - Mindent idejében. - recsegtem. - Annyi biztos, hogy nem kincset, és egyéb sajátságos kacatot. - ajkaimra fintorba torkolló vigyor ült fel néhány röpke másodpercre, majd már illant is el onnan.
Körülbelül fél órát nyelt még el az előttünk hömpölygő beton folyam, mikor lassan előre másztam, át a disznókon - közöttük, meg-meg taposva pár ürüléket -, majd bekopogtam a vezető térre. - Leszállnánk. - hangom érces volt, hideg, miközben a kerekek csikordulva megálljt parancsoltak az "iramnak". Sietősen ugrottam le a platóról, mihelyst végleg megálltunk, előre sétálva a koros fickóhoz. - Kösz a fuvart. - paskoltam meg a tragacs oldalát, majd egyszerűen bevágtam pár dollárt az anyós ülésre. - Legyen zökkenő mentes útja. - biccentettem is, majd elhátrálva Duncan felé fordultam. Tekintetem azonban nem őt kereste, sokkal inkább a mögötte megülő vasúti lerakatot fürkésztem; az egymásra hányt vasakat, a pihenő idejüket töltő vagonokat. Fáradtan szívtam be a levegőt, ahogy minden szó nélkül megindultam a sínek mentén. A táskám jobb kezem markolatában függött, pillantásom pedig kutatón járt fel és alá. - Most már légy résen. Van a lerakat szélén egy kisebb erdő. Ott megbújunk. És várunk. Ha odaértünk... mindent elmondok. Most még nem szeretném, ha véletlenül is illetéktelen fülek - poloskák - meghallanának minket. Talán sosem látott még ilyen komolynak, és határozottnak. De nem is baj. Én csíptem Duncant, és viszonylag - egész nagy százalékban - jól kijöttünk. Csak remélni mertem, hogy az együtt végzett munka is simulékonyan fog menni. Noha... ettől annyira nem tartottam.
Csak akkor szólaltam meg újra, mikor már az erdő felé cikázó ösvényt kezdtük el taposni. - Néhány bolhás... előszeretettel mászkál át mostanában a városba. - kezdtem bele, mintha csak esti mesét mesélnék. - Egyre többször, egyre többen. A múltkor volt is szerencsém az egyikhez. - emlékeztem vissza az ásatáson töltött órákra. - Nem tudom mit akarnak, de szeretném idő előtt elvágni a kedvüket, a halvány gondolatukat is attól, hogy bevegyék - legalábbis megpróbálják bevenni - Fairbanks-et. Nem kell a fölösleges lázongás, főleg most nem. Gondolom ezt megérted. - sóhajtottam egyet, mialatt már a ritkásabb fák hűvös ölelésébe érkeztünk. Egyelőre nem éreztem senkit, és semmit, aki megzavarhatná az utunkat, de fő a biztonság. Így esett, hogy mindattól függetlenül, hogy bár épp kócos barátomnak meséltem altatót, addig is figyelmesen hegyeztem a fülemet, szívtam be a szagokat... - Meg akarom állítani a későbbi "felkelést". Leszarnám, ha csak átjönnének, de a múltkor már tucatjával szaglásztak. Ezzel pedig rohadtul nem szimpatizálok. - lefordultam az egyik megtermett törzs mellett, mely mögött egy kisebb, sötét tisztás nyílt. A végében lejtő, ahol a horizont összecsókolt, de ha Dun jobban megfigyelte, egy rozogább kunyhó bújt meg az egyik fa tövében. - Itt járnak át. - intettem csupán fejemmel a kijárt útra, a megtört, elhalt fűszálak felé. - Egyelőre megfigyeljük őket... Hányan vannak, mennyire erősek, vagy veszélyesek. Talán még az is világosabbá válik, hogy mi a konkrét céljuk. - persze... mert az is lehet, hogy simán totál K.O.-ra tolják az agyukat, és csak átmászkálnak hepajkodni. Mondjuk, ezzel se szimpatizálok, de mégiscsak kedvezőbb lenne...
Belöktem a nyikorgó, porban csattanó kis ajtót. Odabenn hajdanán élő parasztok/egyszerű földművelők nyomai, maradványai tanúskodtak csak arról, hogy egyszer itt volt élet. Valamikor... Talán néha-néha egy-két tini pár is betévedhetett ide, tekintve, hogy frissebb szagok, illatok, és persze szanaszét baszott hagyott ágy terült el a kunyhó alvégén. - Most pedig várunk... - vágtam le a táskámat a szúk által jócskán megcsócsált kis szekrény mellé, ami mögül egyből elő is rángattam egy hűtő táskát. - Mondtam, hogy készültem. - vigyorodtam el, előkotorva egy sört - magamnak -, és egy doboz narancslét; Duncannek.
- Hammish! Az irodámba! - int a főnök és bevonul az említett helyiségbe. Leteszem a kezemben tartott kávét és felállok az asztalomtól, hogy eleget tegyek a parancsnak. Gőzöm sincs, hogy mit akarhat, tudtommal nincs semmi különösebb oka annak, amiért magához parancsoljon, de nem különösebben aggódok, nyilván pár percen belül amúgy is ki fog derülni, hogy milyen okból vár mindkettőnket a színe elé. (…) Fél órával később egy aktával a kezemben vonulok ki tőle és visszaülök a hátsómra, hogy elolvassam mit is tartalmaz az ügy, amit az imént sózott a nyakamba. Nem tart túl sokáig, míg a végére érek és azzal a lendülettel megint elhagyom az asztalomat, ezúttal azonban a főnök helyett valaki más felé tartva. - Messer, van valami halaszthatatlan dolgod most? – köszönés helyett a lényeggel nyitok – tekintve, hogy a szolgálat kezdetekor az udvariassági köröket már leróttuk(?) - és állok meg előtte. Amennyiben nem éppen most van benne valamiben annyira nyakik, hogy nem tud belőle kivakarózni, úgy folytatom, minek is jöttem és miért is érdekel, hogy éppen mit csinál vagy nem csinál. - Ki kell mennünk a vasúti lerakathoz, több bejelentésben is panasz érkezett, mindegyik mást jelöl meg annak okaként, hogy miért, jobb, ha szétnézünk. – az esetek egy részében a bejelentések alaptalanok, a másik részében pedig pont, hogy nem, nekünk meg minden esetben kötelességünk a végére járni az ügynek. Ezúttal konkrétan nekünk. Már, ha nincs ellenvetés Messer részéről. - Az én kocsimmal megyünk. Útközben elmondom, amit eddig tudunk. – véleményem szerint bőven elég egy négykerekűn kivonulni, ha tényleg az folyik ott, amire egy-két bejelentés utalt, akkor nem kell a feltűnés. Ha nincs ellenvetés vagy bármi egyéb, ami miatt ne indulhatnánk el, akkor a magam részéről a pakoló felé veszem az irányt, remélhetőleg másodmagammal az épületen keresztülhaladva.
Ezer doksi felett ülök. Meglehet kezd tőle még a fejem is zsongani. Profilozók munkája, jellemrajzok, térképek, melyeken vörös filc jelzi merre még és hova tovább. Lábamat összefonva dobom fel az asztalra, mely során hátammal belefeszülök a székem támlájába. Pörgetem a lapokat, majd veszek vissza egyet, amit már letettem, mikor megérzem Hammish érkeztét. És, ha ez nem volna elég, máris szóra nyílik, én pedig kénytelen-kelletlenül pislantok ki rá a papírok felett. Tekintetem végig néz rajta - nem, nem vagyok buzi -, csupán felmérem mit akar. Az öltözködéséből mindent levágok... mindig. Most sincs másként, de azért hagyom, hagy magyarázzon. - Az épp nincs. Csak egy régi ügy aktáit nyálaztam át. - hajítom arrébb az egész köteget; a lapok puhán siklanak végig az asztalon. - Mi kell? - érdeklődöm cinikus vigyorral, a válasz pedig nem is várat. Remek. - Vá-vá... Kell? - ráncolom össze homlokom, ahogy lassan emelkedni kezdek. - Milyen panasz? Mi a gond? - lépek felé, bakancsom sarka töményen dobban meg a kapitányság padlóján. Természetesen nem ágálok, nem is szoktam. Hammishnek amúgy is nehezen mondok nemet, elvégre ő nem csak itt a barátom, a munkától függetlenül is jóban vagyunk. - Jól van, akkor majd ha puhán lézeng a segged, végre beavatsz. Tiszta. - paskolom meg keményen a vállát, miközben lassacskán elindulok mellette kifelé. A megszokott út pedig sok ismeretlent nem tartogat, így addig meg sem szólalok, míg a kocsihoz nem érünk. Tiszteletteljesen várom ki a körömet, és ha kattan a zár, lendületesen, hanyag mód vágom be magam az anyós ülésre. - Na csiripelj. - kulcsolom össze két karom fejem mögött, így dőlve el az ülésben addig is, míg be nem járatja a motort...
Azt mondja: Idegeneknek tilos a bejárás. Hát ez cuki! Minden nehézség nélkül másztam meg és ugrottam át a kerítést, a legsötétebb részen, ahol a legkevésbé lehetett kamerától tartani. Bár a szagokból - meg pár korábban összeszedett morzsából - ítélve ha csak nem lett hirtelen rakodómunkás jópár farkasból, akkor kurvára nem én voltam az egyetlen, aki tilosban járt. Upsz! Konténerek mögött bujkáltam és próbáltam halk meg észrevétlen lenni, de nem vagyok kibaszott ninja, se Árny. Arról nem beszélve, hogy feltűnést és káoszt kelteni sokkal jobban tudtam, mint lopakodni, de hát miért ne erőltessük élesben, ami nem megy? Még a végén a hotelszobámban unatkoznék a plüssmacimmal. Úristenbazmegvanegyplüssmacim. Meg kellett állnom és megráznom magam. Se a hely, sem az idő nem volt erre alkalmas, kurvára nem! Visszaúton, piros lámpánál, bömbölve üvöltő zene mellett rá lehetett hajolni a kormányra és spontán sikítani egyet. Meg a hotelszoba kanapéjának díszpárnája is jól elnyelte ezt. Itt ilyen opcióim nem voltak. Elosontam néhányak mellett, aztán megálltam a konténer iroda előtt, és feltörtem a zárat. Ja, kocsi, ajtó, etc... egy hányatatott sorsú lánynak fel kell találnia magát ugyebár. És hagyhattam volna ezt az egészet addigra nyilván, amikor kicsit összeszedettebb leszek fejben de nem. Addigra eltűnt volna rólam Henry szaga, és bár egyáltalán nem volt tervben, mégis jól jött, hogy a kettőnk keveredésének hála ha utánam is szimatolnak majd, kurvára nem lesz egyszerű megtalálniuk. Háh! Szopacs, faszok! Igazából nem tudtam konkrétan, hogy mit keresek, csak azt, hogy Zach-kel közös kis barátunknak volt errefelé dolga - ezt a kinti három farkas jelenléte is megerősítette. A viadal körülbelüli helyszínén pedig egyre-másra tűntek fel és mindenfélét csacsogtak. Méghogy a nők pletykásak! Áttúrtam az asztalon lévő papírokat, feltörtem az íróasztal felső fiókját, és abban végre szemet szűrt egy szállítmány. Gecinagymennyiségű hús. A várost azért nem lehetne vele jól lakatni, de egy nagyobb vonumenű eseményre betárazhatott belőle, aki akart. Fasza. Előkaptam a mobilom és lefotóztam az oldalt. Persze bazmeg a vakut elfelejtettem levenni, szóval akkorát villantam, mint egy... villám. Pun intended. És természetesen észrevették - legalábbis gyanúsan egyszerre hallgatott el odakint minden neszezés és beszélgetés. Nem vártam meg, amíg esetleg rám nyitják az ajtót. Teló el, nyúlcipő fel, hátsóajtón ki. Még jó, hogy volt hátsó ajtó is, így legalább nyertem pár másodpercet, amire iszonyat nagy szükségem volt. Átlendültem a kerítésen és futásnak eredtem, már elrongyoltam egy raktár mellett, amikor kiáltás harsant mögöttem. Fasza! Befordultam az első sarkon, egy pillanatra megálltam és körülnéztem. A nem elég gyorsnak tűnő tragacsok közt feltűnt egy másik. Az oldalának támaszkodva pedig egy hím. Hát ez kurva jó! 50-50 százalékos esély, hogy velük van. Mi baj lehet? Odasiettem hozzá - sötét haj, szakáll, megnyerő külső; hja, mi baj lehet... - Fuvar kéne, villámgyors, tök mindegy hova, csak innen minél messzebb - toppantam be elé hadarva, Henry-szaggal körbelengve, és az olyan udvariassági körökre, mint a helló-szia-hogyvagy rohadtul nem volt időm. - Lécci! - tettem hozzá, mert ennyi udvariasság járt. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Nagyon-nagyon halványan, mintha Zach illatát éreztem volna. Semmi olyan értelemben, inkább mintha hosszú időt töltöttek volna kisebb zárt térben. Tök mindegy, húzzon ki a szarból, amit kevertem és mentsem meg!
A kocsi motorházán ülve dobtam fel egy újabb cigit az ajkaim közé, és vártam az öngyulladásra, ugyanis a gyújtómat az imént röptettem meg valamerre a sínek felé. Rohadt türelmes embernek tartom magam. Kajak, nem zavar, ha késel, vagy ha az utolsó pillanatban mondod le a találkozót, leszarom. De ha egy órán keresztül váratsz és a telefont is baszod felvenni, az már nálam is generál némi feszültséget. Pont annyit, hogy eljátsszak a gondolattal milyen lenne beletaposni a negyvenötös csukámmal a pofádba. Mindegy, öt percet áldozok még erre a szerencsétlenre a drága időmből, de csak azért, mert rohadtul jól jönne az infó. Mióta visszatértem Alaszkába kissé megrekedtem a dolgaimmal. Mondhatni zátonyra futottam. Pedig éreztem, hogy jó felé keresgélek, de mégsem találtam a rohadt fonal végét. Cserébe elgyapált egy Ősapó elég rendesen. Kisebb csorba esett fene nagy önérzetemen na… Főleg, hogy ezüstöt tolt a pofimba. Ember, ezt a helyes arcot így eltorzítani!? Az Őrzők azt mondták akár heg nélkül is begyógyulhat, csak elég idő kell neki. Ha mégsem, lesz egy új szexepilem. A csajok bomlanak a sebhelyekért, nem? Bár jó lenne, ha már nem kéne még mindig azzal a kis sebösszehúzó genyóval ragasztgatnom minden reggel és este. A többi egész szépen helyre jött, a súlyosabb részeken, mint a nyakam, vagy az oldalam, még felfedezhető némi árnyalatkülönbség az ép bőrszínemhez képest. de ez már nem gátolt szerencsére semmiben. Gyötrelmes volt az első néhány nap, meg a sok hókusz-pókusz. Ja és Henrynek jövök egy hajórakomány köszönömmel meg sörrel. Vele azóta nem volt alkalmam találkozni, de ami késik, nem múlik ugyebár. Kivéve ezt a gyökeret, aki már rég itt kéne, hogy legyen. Elhív ide az isten háta mögé, mert nem akar velem mutatkozni nyilvános helyen, aztán átvágja a fejem. Cöh… Na izzítsuk be azt a szivargyújtót. Lecsúsztam a motorháztetőről és benyomtam a gombot, majd a kattanás után a cigaretta végéhez érintettem az izzó fémet. Egy mély slukk és máris jobban éreztem magam. Malboróék értik a dőrgést. A kocsi oldalának dőlve pöfögtem egyre komorabban, amikor végre megéreztem valaki közeledtét. Hamar kiderült, hogy nem azt akit vártam, az energiái nem hasonlítottak egy csöppet sem, látványra viszont lényegesen jártam vele. Igen sietős léptekkel célzott be, mondjuk más opciója nemigen akadt volna. Felvontam egyik szemöldököm, amit annyira nem díjazott a gyógyuló pofázmányom, így egy fájdalmas fintor kíséretében ellöktem magam a kocsitól és a teteje felé böktem - Bocs, de a taxi táblát nem látom rajta. Te talán igen? - kérdeztem tök komoly arccal, ahogy elpöccintettem a csikket mellette. Az egyre közeledő agresszív kiáltások és ahogy megcsapott a csajt körbelengő Henry „aroma” viszont egy kis enyhülésre késztetett. Ha esetleg köze van a falkához és kihúzom a csávából, jár nekem a piros pont nem? - Hogyne, drága, ha már ilyen szépen kéred.. Ah faszom szállj be. - mondtam megadóan, és mintegy végszóra, mert már a látótérbe kerültek az üldözői is. Persze, hogy farkasok, és nem hétköznapi emberek. A kis csaj meg nem néz ki kimondottan harcos típusnak. Én meg rohadtul nem akartam megint megcsócsáltatni magam, szóval kénytelen voltam egyet érteni az el innennel minél előbb, így becéloztam én is a vezető oldali ülést. Amilyen mákom van, még ki is lyuggatják a kicsikémet ha nem taposok gyorsan a gázba...
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Mr. Sebhelyes arcú akár ijesztő is lehetett volna ebben a megvilágításban, de igazából ha fél arca hiányzott volna se érdekel. Mondhatnám, hogy nekem csak a belső a lényeg és nem ítélkezem, de na, a lányomat hívták Teresának nem engem, anyu se mostanában voltam. Szimplán láttam már rosszabbat, vagy szebb külsőbe csomagolt ordas gecit. Mondjuk ha nem így lett volna is ugyanez a szitu: aki menekül, ne válogasson. Nem örült, hogy megzavartam a magányos bagózását, se a fuvarkérésnek. Hja, én se szoktam - szó szerint - futóbolondokkal spannolni, de jelenleg szarom le az ilyen jellegű megértést. Megmentésre szorulok, oké?! A hátam mögött egyre közeledő, egyre agresszívek hangok harsannak. Ó faszom... Más indulnék tovább, hogy oké, akkor futok még, vagy kölcsön veszem az egyik tragacsot, amikor a lécci után megenyhül. Pislogok párat. Ez tényleg ekkora varázsszó? Többször kéne használnom. - Imádlak! - daráltam minden valóságtartam nélkül az adrenalin hatására, és már téptem is fel az anyósülés felőli ajtót. Amint meglátták, hogy kocsiba szálltam, szétszéledtek - esélyesen azért, hogy ők is járműre/be pattanjanak. - Mondd, hogy kurva jól vezetsz, kurva gyors a kocsid és kurvára leszarod a közlekedési szabályokat - néztem rá, mert hát izé... Ciki lenne, ha a KRESZ becsületbajnokára bíztam volna az életem. - És bocsi, nem szoktam ennyit kurvázni - dobtam meg egy mosollyal, mert hát legalább ennyi jó legyen a velem való találkozásban. Az elmúlt... napok, hetek, hónapok, évek... oké, az egész életem tanulsága alapján ennél több jóra nem számíthatott. És ez nem volt szándékos, de ezt ő még nem tudhatta. Két motor és egy autó tűnt fel a visszapillantótükörben mögöttünk. Hmmmm, fasza... - Kérhetsz bármit, ha lerázod őket - csúsztam lejjebb az ülésen, mint egy riadt kisnyúl. Igen, a tetteim következményei nem szoktak felkerülni a kedvelt dolgok listájára, szóval jah, elég sok mindenre hajlandó voltam azért, hogy megszabaduljak tőlük, így igazából a hím nyugodtan vehette szó szerint a "bármit". És igen, ha olyasmi lesz a kérés mégis, ami megüli a pocimat, háááát, akkor majd futok, hogy megtaláljam a kibúvót. De egyszerre egy életveszélyes problémával foglalkozzunk, méghozzá épp a seggünkben lévővel. Előbb ezt az estét éljem túl, aztán jöhet szép sorban az összes többi...
Nem vetem meg a gyengébbik nemet, ezt szerintem minden az Atlanti- óceánnal határos ország bárjában tudják Vagy tudták. Portugáliában mondjuk jó rég jártam már. De egy éppen a slamasztikában lubickoló bigét normál esetben még én sem viszek el a rosszfiúk elől a két szép szeméért. Az a szerencséje, hogy kb az életemmel tartozok Henrynek. Már ha lehet hinni a mágusoknak. Szóval ha ez a csaj hozzá tartozik, márpedig elég sokat voltak együtt a közelmúltban a szagokat elemezve, akkor nem állhatok elé, hogy kösz amiért megmentettél, és bocs a nőd miatt, hagytam hadd fusson az életéért. - Hogyne! - legyintek, és én is beugrok a Ram-be, aztán izzítom is a motort. Az üldözői nem ugranak eszeveszetten a kocsira, de sanszos, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot, szóval egy kövér gázzal indulok is a kijárat felé. - Hát egy motorcsónakkal jobb lennék – vallom be őszintén. - De talán megoldom. Sok akciófilmet láttam. – vigyorgok én is vissza, az egyik kanyar után. - És akit épp kergetnek, annak elnézhető. - célzok a bocsánatkérésére. Már épp kezdtem elhinni, hogy na mégis ennyi volt, de a motorok hangja hamar eloszlatta a reményt. Fasza… Ha a kis Dodge bibis lesz, én rohadt mérges. - Azt azért elárulod, hogy kik ezek? És addig jönnek, míg el nem kapnak, vagy nem érsz annyit nekik? - nézek rá futólag, mert utána kénytelen vagyok elkapni a kormányt, mikor az autó megpróbál megelőzni. Jó kis kocsi ez, de azért nem egy Ferrari, így a motorokkal simán utol érnek, szóval haditervet kell váltanom. - Kapaszkodj – szólok oda, és a sínek felé kapom a kormányt. Elég nagyot dob, de egy terepjárón nem fog ki. Bízok benne, hogy a kétkerekűeket azért kicsit feltartja bár tök fölöslegesen, mert sajnos rohadtul átjött mindkettő, épp csak egy kicsit maradtak le. Pazar. Akkor kell egy B terv. Míg filózok, próbálok a konténerek felé haladni. Ha kijutunk a főútra még kisebb az esélye, hogy lerázzuk őket, így inkább idebent kéne ezt megoldani. Közben mögénk ér ismét az egyik, így egy határozott mozdulattal satuféket nyomok, és már hallom is a csattanást. Ah, kellett nekem ez? - Akkor jegyzetelj. Elsőnek egy új lökhárító. - indulok is tovább, mert az autó is kezd vészesen közel kerülni. Azt mondta bármit. Na akkor kap egy szép kis listát mire végzünk. És az tuti, hogy be is fogom hajtani rajta.. - Na figyi nyuszifül. Ezt például a John Wickbe volt. - egy viszonylag egyenes szakaszon vagyunk, és ha nem majrézik be a kis utastársam, akkor akár sikerülhet is a dolog. - Ha szólok nyisd ki az ajtódat… - hátranézek közben középen, majd a tükrökbe, hogy biztosra menjünk. A még talpon lévő moci már bőven mellettünk jár jobb oldalon, szóval mikor elég közel ér, felkiáltok:- Most! - ismét a fékre lépek, és rohadtul remélem, hogy a csaj nem tököl, hanem csinálja, amire kértem. Ha ez se jött be, akkor bizony úszni fogunk, mert már más ötletem nincs.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ha tudnám, hogy magában Henry nőjének titulált, lehet, sőt, biztos, hogy sikítanék, de hát éljen a boldog tudatlanság, én ezt mindig is tárt karokkal fogadtam. Akárcsak a strucc-politikát, szóval. - Jó, én meg kisrepülővel vagyok király, de hát baszhatjuk - mondtam, arra viszont elvigyorodtam, hogy fasza, akkor három lehetséges utazási mód közül mi abban az egyben ülünk, ami nem a legeklegje egyikünknek sem. Annyira jellemző a formámra, de tényleg. - Kösz! - vigyorogtam még mindig, mert így, hogy a megmentő megvont, az adrenalin csúcsra járt és javarészt átpasszolva a felelősséget elengedhettem a gyeplőt... ez egy óriási szitu volt. Repesztünk, amennyire a környezet és a járgány engedi, ő mindent is figyel, én leginkább a seggünket bámulom, hogy mikor tűnik fel... hopp, már itt is vannak. - Remélem, a kaszkadőrmutatványok is mennek a filmjeidből - mondtam, és tök hülye dolog, de valahol egy nevetés kívánkozott ki belőlem. - Mert itt az alkalom élesben megmutatni őket. Bár eddigre elég egyértelműen rajtunk voltak, mind látványra, mind hangra. Azért valami hasznom legyen. Mint a kommentátornak sportmérkőzésen. Azért akkora szófosásba nem kezdtem, még a végén felidegesítem és itt hagy a picsába. - Hogy pontosan kik ezek, azt nem tudom - vallottam be. - Van egy seggarc a városban, élet-halál kölyökviadalt akar rendezni, ez meg gondolom a sleppje lehet. Vagy csak bérencek. Én és még más is nagyon szeretne a levesébe köpni. Hogy érek-e nekik annyit... Ez egy piszok jó kérdés volt. Ha az autós inkább jelenteni ment, vagy körbenézni, hogy mit műveltem, mindent rendben fog találni a feltört zárakon túl. Semmit se vittem el, szóval juthatnak arra, hogy nem volt időm bármi hasznosat szerezni. - Derítsük ki! - mondtam végül talán nem épp illendő lelkesedéssel, de hát na. Amikor kiált, fogok mindent is, amit érek, hogy lehetőleg ne zötyögjek ki valami béna módon a kocsiból, ahogy áthajtottunk a síneken. Még jó, hogy a szokásos vacsimennyiség felét ettem csak, különben lehet idetaccsolok neki. Láttam, mit akart, de nem sikerült. Hát bazmeg, tényleg jobbak lettünk volna motorcsónakkal vagy repülővel. Mindkettőnknek kéne egyet-egyet hordani a zsebében, pontosan ilyen helyzetekre. Aztán figyelmeztetés nélküli stauféket nyom, és csak a bődületes reflexeimnek köszönhetem, hogy nem fejelem meg a kesztyűtartót. Köszönöm, Aiden! Morcosan néznék a hímre, de hát épp életet ment, az én arcom pedig pont olyan bájos, mint mindig, szóval spongyát rá. Ellenben az ő lökhárítója kapott egyet. - Meglesz! - bólintottam egyből. - Ismerek egy fasza műhelyet. - De még milyen faszát! Jó, az ő autójával ezek után nyilván nem fogom hagyni, hogy szívózzanak. A John Wick említésére nem tudtam, hogy hirtelen mire számítsak. Ha azt várta, hogy húzzak elő valahonnan egy fegyvert és majd jól lőjem arcon a másikat, csalódnia kellett. Sose gyilkoltam, és isten igazából nem szerettem volna megszakítani ezt a szép hagyományt, ami tök véletlenül jött ki így az évek alatt. Csak nyissam ki az ajtót, oké, ez... Óóóó, értem! Nem tehetek róla: kuncogtam. Tuti teljesen flúgosnak néz - és igaza is lenne. Amikor jelzett, egy hirtelen, határozott mozdulattal nyitottam ki az ajtót, és ahogy a nagykönyvben - meg az akciófilmekben - meg van írva, a motoros nagyot csattant az ajtón. Akkorát, hogy vitte az ajtót is, mire ijedtem húztam vissza a kezem, nehogy az a "darálóban" végezze. Egy egészen picit bűnbánó és sajnálkozó arccal fordultam a hím felé. - Bocsiiiii! Igen, tudom, kell egy ajtó is, felírtam, megjegyzetem, ne fossál. - Egy fél tized másodpercre lefagytam az utolsó két szavamon, mert ez nem az én két szavam volt. Aztán libbentem tovább a problémán. - Az autósunk sehol, szerinte, jók leszünk - kiabáltam túl kicsit a hirtelen túl huzatossá vált utasteret. - Új rendszámtáblát is kapsz - mondtam, bár nem kérte, de szerintem tök egyértelmű volt, hogy a jelenlegivel egy ideig nem volt ajánlott mutatkoznia. Mázli, hogy az arcát nem látták, mert fix, hogy simán megjegyzik és beazonosítják. - Dakota vagyok, egyébként - mosolyogtam rá, hogy nevet is tudjon társítani az esti parádéjához. - Te pedig fairbanksi zsaru? - tippeltem, mert basszus... hja. Simán kinéztem belőle, akkor is, ha elég messze tévedne ezzel a felségterületétől. Meg egyébként is megfogadtam, hogy első kérdéseim közt fog szerepelni ez, főleg ilyen "gyanús" fizimiska esetén.
A nő a parázás ellenére mintha élvezte volna a helyzetet. Én kevésbé, mert hiába vezetek már pár évtizede, eddig sokszor nem kellett leráznom autóval bárkit is. Talán egyszer még Dél-Amerikában, de ott annyi ember van, hogy elég volt egy forgalmas utcán átevickélnem, egy eldugottba meg meglapulnom és voilà. De a beszámolója alapján egy csöppet sem sajnáltam már ha kárt teszünk bármelyikben is - Viadalok? Itt Alaszkában? És azt hogy a bánatba nem kapcsolták még le? - teljes felháborodottsággal kérdeztem vissza. Oké, ez már nem a Falka területe, tudom jól, de bakker, Őrzők itt is vannak. Meg igazán lejöhetnének ettől függetlenül rendet vágni a farkasok is. Azért ha a szomszéd városban kölykök halnak meg mások szórakoztatásáért, az ő renoméjukra is nyom egy csúnya bélyeget. A fékezésnél elfelejtettem szólni szegénynek, de ügyes kislány volt, nem törte ripityára a pofiját a műszerfalon. Mondjuk volt nálam elsősegély készlet a saját pofikám miatt. - Bocs – szóltam oda kissé bűnbánóan, de egy mosoly azért bujkált a szám sarkában. - Remélem tényleg fasza, szeretem ezt a kocsit, most szereztem. - teszem hozzá, bár már megbántam, hogy ezzel jöttem. A motor mégiscsak praktikusabb lett volna. De rohadt hideg van, és nem volt kedvem kockává fagyni. Az ajtó nyílt és ment is, de legalább a potenciális veszélyforrásokat kiiktattuk, az autós meg lelécelt. Király. - Meg lengéscsillapítók, de lehet, hogy egy egész futómű. – sorolom tovább a kívánságlistát, aztán egy kicsit lassabban már de végre kikanyarodok a kijáraton és mikor viszonylag messzebb kerülünk, félreállok. - Most, hogy nyugi van, mondj egy helyet ahová vihetlek. Lehetőleg itt a városban- nézek rá miközben egy nagy sóhajjal hátradőlök. Nem fogom itt hagyni egyedül ezek után, annál azért jobban neveltek a szüleim. - A rendszám frankó ötlet, bár egy ideig biztos hanyagolom Anchorage-ban a kocsikázást. - a cigis dobozt keresve tapogatom végig a zsebeimet. - Örvendek Dakota, asszem. - ha lehet annak örvendeni, hogy egy ismeretlen nő miatt én is belekeveredek egy elég nagy volumenű balhéba - Én pedig Ronny. - mutatkozok be én is félig meddig, és előszedek egy szál cigit a nagy kutakodás után, de ahogy a számba teszem, ki is esik, mert elkap a nevetés kérdése hallatán - Zsaru? Na az még nem voltam. Katona igen, de az se ma volt. - benyomom a szivargyújtót megint. - És te milyen viszonyba vagy egy Henry nevű fairbanksi zsaruval? És a falkával?- a szemöldökfelvonást már inkább hanyagolom, mert eléggé megkínoztam magam így is egy-egy homlokráncolással vezetés közben. Na nézzük, tényleg jár-e nekem az a bazi nagy piros pont ezért a csodás életmentésért. Ha közben kapok infót, hogy hova is mehetünk, akkor elindulok, mert kissé tartok tőle, hogy többen jönnek vissza - Valami hasznosat azért sikerült szerezned, ha már így megkergettek?
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Elég friss a dolog - mondtam, aztán elhúztam a számat. - Plusz olyanokat fogtak össze hozzá, akik senkinek sem kellettek. A tüske továbbra is ott volt bennem ezzel kapcsolatban, mélyen benyomódva, kérlelhetetlenül piszkálva. Ebből tudtam, hogy nem fogok kifarolni belőle és magára hagyni Zach-et az üggyel. Nekem személyes volt - magamat láttam bennük. Az ő életüket még meg lehetett menteni - képletesen és szó szerint is -, nem kellett, hogy ugyanolyan elcseszett legyen, mint az enyém, csak azért, mert történt egy baleset, vagy rosszkor voltak rossz helyen. Képtelen voltam ezt elfogadni. Ez egy szabad város volt. Fairbanks messze - én már csak tudom -, és kétlem, hogy a helyieknek bejött volna, ha helyettük mondjuk az északi falka mondja meg, mi okés és mi nem. Ez nem volt az, tudtuk, léptünk is miatta. A komor gondolataimat viszont szépen elhessegette azzal, hogy majdnem beleverte a fejemet a kesztyűtartóba egy fékezéssel. Csak egy pillanatig voltam morcos miatta, aztán már az én szám sarkában is mosoly bujkált. - Olyan lesz, mint újkorában - legyintettem, és csak remélni tudtam, hogy nem hazudtam... Miközben ezt vitattuk, elintéztünk a két motorost. Szerintem kurva jók voltunk! Bár egy lökhárító és egy ajtó bánta. Meg a lengéscsillapító és a futómű. - Egyszerűbb lenne, ha azt mondanád, hogy vegyek neked egy újat ehelyett - horkantam fel. - Ne mondd! - szóltam rá, mielőtt tényleg megteszi. Az elmúlt huszonnégy órában elég vermet ástam magamnak és estem bele ahhoz, hogy ne akarjak még egyet begyűjteni. Mondjak egy helyet... hirtelen három is beugrott. - Várj egy kicsit. - Dobtam egy üzit Zach-nek: azt hiszem, híreim vannak, főni, tudunk most találkozni? Hol? - Majd a főni eldönti, szerintem hamar válaszol - mosolyogtam rá. - Addig kanyarogjunk sunyiban. A fejemet ingattam az autózás hanyagolására. Meg tudtam érteni. Még szép, hiszen én rángattam bele az egészbe, na nem mintha a léccin kívül olyan sokat kellett volna győzködnöm. Büszke voltam magamra na! A tudatlanság, ugye... Ő cigi után tapogat, én bemutatkozok. A Ronnynál valami karcosabb névre számítottam, mondjuk Sebhelyes Jack vagy valami, de oké. Másra is számítok vele kapcsolatban, remélve, hogy nem jön be a tippem, így dobom a zsaru kérdést. Felnevetett, a cigi meg kiesett a szájából. Ha nem tartottam volna még mindig a választól, kértem volna egy szálat. Katona. Az még rendben van. Így már nyitottam a szám, hogy azért mégiscsak lejmoljak, mire folytatta, nekem meg leesett az állam. Azt hiszem, szó szerint. VISZONY?! Le is fagytam egy pillanatra, majd félvállrándításos, ingatag fejmozdulatos módon reagáltam, és fogalmam sem volt, hogy mégis mi célja volt ennek a gesztus-együttesnek. Henry és a falka. Mint egy rock együttes neve bazmeg, ami épp az életemen turnézik. Persze, hogy ismeri Henryt, miért is ne ismerné Henryt?! - Összefutottunk párszor - feleltem a lehető legsemlegesebb hangon, de közben önkénytelenül mélyítettem, mintha ezzel komolyabban vehető lennék. Mondjuk nem hazudtam, kár, hogy így is égett a fülem, meg azt hiszem, az arcom is melegebb lett, és süvítő huzat ide vagy oda, összességében is melegem lett. Faszom... - Jófej. - Ezaz, maradjunk a tőmondatoknál! - A falkánál megtűrt vagyok. Már csak azért is igyekeztem a lehető legsemlegesebben fogalmazni, mert arról fingom nem volt, hogy neki melyikkel milyen a viszonya. Nem akarom, hogy emiatt kerüljek most meg szarba, vagy esetleg felhasználjon. - És te? - kérdeztem csak úgy, mellékesen, hogy ő mégis hogyan viszonyul hozzájuk. Közben ott visszhangzott a fejemben a saját válaszom: összefutottunk párszor. Igen, baszki, a szagod is pont erről árulkodik... És nyilván olyanba futok bele, aki ismeri az övét! - Talán - mondom némi hümmögéssel. - A semminél több szerintem, de még nem akarok előre örülni. Jóban vagy valakikkel a helyiek közül? - kérdeztem inkább, mielőtt kiadnám neki Zach nevét. Igen, olykor bámulatosan óvatos tudtam lenni, és a hangsúly is ezen volt: olykor.
„ Akik senkinek sem kelletek.” visszhangzott a mondata a fejemben. Sosem volt kölyköm, még nem találtam rá arra az emberre, akit szívesen felemelnék a tudatlanok közül, de rengeteg fiatal farkast treníroztam az évek során, főleg Chicagoban. Azokat, akik bemarják szerencsétleneket, majd magukra hagyják, igen különleges bánásmódban részesíteném. A kihasználóikat meg… Nos a híres Vlad Tepes karóba húzós mutatványa egészen szimpatikus megoldás lenne számukra. Persze csak is ezüsttel. - Már megbocsáss, nem a képességeidet akarom becsmérelni, de ugye nem egyedül munkálkodsz ennek a megoldásán? - Tényleg nem lenézni akartam, egyszerűen csak túl nagy falatnak tűnt ez egy személynek, tekintve, hogy ha nem vagyok itt tök véletlenül, akkor nem is biztos, hogy túléli. Elég rámenősek voltak a fickók mögöttünk. Van jó néhány farkas a városban, de képesek összefogni a falka nélküliek, hogy megoldjanak egy ilyen problémát? Ezer dolcsis kérdés, amire meg kell tudnom a választ, mielőtt kilábalok belőle. - Szerencséd, hogy ragaszkodó típus vagyok, szóval új biztosan nem kell. - vigyorogtam. Ha valamit megkedvelek tényleg nehezen veszem rá magam, hogy lecseréljem. Vagy ez is a kényelmességem kontójára írható? Áá dehogy. - Oké, de egy hiányzó ajtó télvíz idején elég feltűnő, szóval gyorsan csacsogjátok meg a dolgot - igyekeztem a belváros felé lavírozni a kis utcákon, ahol talán így este már nincs sok vizslató szempár, akik bejelentheti, hogy egy lezúzott autóval andalog egy megviselt arcú fószer meg egy csini csajszi, aki épp kellőképpen ledöbbent a visszakérdezésemre. - Aha… Jófej – hangsúlyozom ki a szót és igyekszek visszanyelni a röhögést, több- kevesebb sikerrel. A zavarát látva nem bírom ki, hogy ne firtassam tovább a témát – És ha már pont a szerelem ünnepén futottatok össze, legalább elvitt a Kölyök étterembe meg minden? - eddig bírtam, csak felröhögtem, ahogy megjelent lelki szemeim előtt szívecskés bonbonnal a kezében egy flancos helyen. - Jó bocs, nem rám tartozik. - veszem inkább vissza a cigit a számba és mélyet szívok belőle miután beizzítom. - Én épp sokkal tartozom Henrynek. - vakarom meg kicsit a sebem végét egy újabb slukknál. - Bevallom, örülök, hogy pont én voltam az, akibe belefutottál. Talán azzal, hogy kihúztalak a pácból, törlesztek neki egy kicsit. - újabb vigyor - Az Atanerkkel még nem tudtuk megbeszélni a visszajövetelem részleteit. De mondhatjuk úgy, hogy én is megtűrt vagyok. - Hát ja, pont nem vallatás közepén akartam ezt megbeszélni Mike-al, egy csomó fejes előtt. Éppen elég volt felidézni a történteket. Rohadt mód ellátták a bajom, majdnem kinyírtam az egykori falkatársam és úgy összességében baromi szürreális is volt az egész. Kicsit elkomorodtam a gondolatmenet közben, így inkább félreálltam egy üres utcában és újra a nőstényre figyeltem. - Egy hónapja tengődök csak itt. - vonok vállat – De Zachariah-t ismerem, meló ügyben tárgyaltunk nem rég.- És ezzel ki is merült a lista egyelőre. De a Pit-be ellavírozhatnánk, ha másért nem is, legalább egy pohárka töményért. Most azért, hogy lenyugodtak a kedélyek, rám férne igazán. - Nos, Dakota, merre legyen az arra? Ha nem jutottatok dűlőre, akkor kocsmába megyünk. - jelentem ki kedélyesen. Persze nem kötelező, tőlem gyalogolhat is, ha ahhoz van kedve.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Érzetem a felőle sistergő kis felháborodást, és nem tehetek róla, de elmosolyodtam. Nem vidám, sokkal inkább jól esőn, és közben azon agyaltam, hogy akik ennyire nem nézik el az ilyen húzásokat a kölyökkel, hol voltak, amikor engem haraptak? Oké, a válasz adott: kurvára egy másik kontinensen és jó messzire északon. - Tudom, hogy a látszat csal, de nem őrültem meg - biztosítottam így a felelőtlen kergetőzés után. - Egyedül esélyem se lenne. Az önismeret fontos dolog, segít túlélni. Teátrálisan nagyot sóhajtottam, amikor közölte, hogy nem kell neki új kocsi. Jó, ez tényleg könnyebbség volt, így is szép kis listát sikerült összeszedni rövid út és idő alatt. De legalább nem zabos rám, szóval abszolúte kibaszott jó minden! Szaporán bólogattam a gyors csacsogásra, az üzenet pedig repült is Zach-nek. A totálisan spontán szövetségesnek, akire ráhagytam minden koordinálást, meg bármit, amihez tervezés kellett. Enyém a hajmeresztő improvizálás, aztán meglátjuk, mi sül ki ebből a kettőből. Szerintem eddig tök jók voltunk. Én mindenképp: szarba keveredtem, hosszabb távra - pár hónap nekem már hosszú táv -, de még éltem és vérdíjszerűség se volt a fejemen. Hip-hip hurrá! Aztán Henryre terelődött a szó, és mint aki hirtelen szaros gödörbe lépett, úgy bicsaklottam meg az egész helyzetben, és jöttem nagyon ciki zavarba. Faszér nem bírtam leállni egy vagy max két este után! Ronny meg elkezdi masszívan szívni a vérem, hát bazmeg, ilyen nincs! - Ő akart Valentin-napozni! - kiáltottam felháborodottan a saját védelmem érdekében, leszarva, hogy ezzel akaratlanul is átminősítettem a "párszor összefutottunk"-omat. - Meg faszom csokor, meg étterem... - zsörtölődtem tovább és lejjebb csúsztam az ülésben - dugja fel a virágait. - Lángolt a fülem, baszki, Ronny csak röhögött, én meg úgy viselkedtem, mint egy szerelmes tini... hát ez óriási! - Legközelebb te mész vele nem-randira aztán majd szekállak. - Túl könnyen jött elő belőlem, túl egyszerű volt. A farkasom is nyugiban volt mellette. Azt hiszem, csípem Ronnyt. Hallgattam tovább, hogy milyen minősítésben is van nála Henry, vagy épp fordítva. Felhorkantam arra, hogy hátha törleszt, de egyből meg is bántam, mert bármennyire éljek tagadásban a történteket illetően... jah, ez törlesztés volt. Ha megtudja. De én biztos élet, hogy nem közlöm vele ezt az egészet, majd a fiúk szépen egy korsó sör mellett elpletykálják egymásnak, addig lapítok, mint szar a gazban. - Falkás voltál? - vontam fel a szemöldököm kicsit meglepetten. - Ne már, tökre Anchorage-farkas vibe-od van! - nevettem fel röviden. Tényleg az volt neki, nem tudom, hogy mitől, de úgy illett a közegbe. Lehet a sebhelyek tették, vagy az előbbi üldözés. Zach említésére bólintottam. Eddig azt hiszem, sikerült jól megítélnem, szóval amikor jött a válasz sms főnitől, nem szaroztam mindenféle kerülőúttal vagy egyebekkel. Ki tudja, hátha Ronnyt és érdekli ez az egész egy kicsit jobban! És minél többen vagyunk, annál jobbak az esélyeink. - Így is, úgy is kocsmába megyünk - vigyorogtam rá. - Pit személyzeti bejáróhoz legyen kedves - mímeltem (kurva gyenge) brit akcentust. - És maradhatnál is, hátha érdekel, amit hallasz. Főleg, ha még nincs programod március végére. Könnyedén és játékosan beszéltem, de komolyan gondoltam. Ismeri Zach-et, tartozik Henrynek, megmentett engem, bosszantja a kölyök-dolog. Hátha kicsit jobban is belemerülne az egészbe - mondjuk nyakig? Nem tudom, majd eldönti.
//IDE repülhet is a folytatás, aztán becsatlakozik hozzánk Zackie-boi. //
Kezdőlap
//
