A kórház alagsorában rendezték be a patológiát. Erre a szintre az épületen belülről is le lehet jutni, de van egy külön bejárata is, amin keresztül a testek ki- és beszállítását bonyolítják. Több teremben végzik a boncolásokat, elkülönítve a többitől azokat az eseteket, melyekben a rendőrség is vizsgálódik bűntény gyanúja miatt. A patológia modern, jól felszerelt. Belépés az itt dolgozókat leszámítva, csak az ügyeletes orvos engedélyével lehetséges.
- Ez talán szíven fogja ütni, de hálás vagyok, amiért leszarja. Meg persze azért is, mert nem pszichológus. Önszántamból, sőt, kényszerre sem boncoltatnám a lelkiállapotomat a világon senkivel sem. Ha ez a nő komolyan azt gondolja, hogy egy cseppet is érdekelnek a sértései, elég rossz úton jár. Bár már ennyi ismeretségből is kiderült számomra, hogy talán egészen sok közös van bennünk. Milyen kár, hogy hogy bennem egészen egyetlen farkassal több van, nem? Kár lenne azon morfondírozni, hogy mégis hogy dolgozhat az egészségügyben egy ilyen jellemű némber, mivel kétlem, hogy a hullákat kimondottan érdekelné, hogy milyen bánásmódban részesülnek. A baj persze most az, hogy én még nem vagyok hulla. - Tényleg ezt akarja? Nem vagyok semmi jónak az elrontója. Vigyorodom el, de úgyse látja, úgyhogy megtartom magamnak a piszkos kis fantáziaképeket arról, meddig fajulhatnának a dolgok abban az esetben, ha netalántán tényleg úgy dönt, hogy megszabadít a heréimtől. Már csak azért is beállítanék hozzá pár hét múlva, hogy az arcába dörgöljem, hogy szebbek és jobbak, mint új korukban. És még csak nem is hisztizik azért, mert felrúgtam a tetemet. A reakcióiból ítélve egészen biztos, hogy amolyan feminista nőszemély, aki nem csak a nőtársainál, de a férfiaknál is többre tartja azt a szaktudásnak nevezett valamit, ami képessé teszi arra, hogy halott embereket hímezzen. Én ugyan nem fogom kiábrándítani ebből az illúziójából, az biztos. Karba tett kézzel állok, amíg meg nem kér arra, hogy nyaljam fel a testet a földről. Csak megnyalom a számat, nem tudom, talán ez a rezignált semmittevés volt-e az oka annak, hogy kávéra invitált, vagy egyébként is megtette volna - de lássa csak, velem lehet beszélni, mi több, üzletelni is, ha elég érdekfeszítő az ajánlata. - Kimondottan szeretem a szar kávét. Elbaszott egy gusztusom van, mások szerint. Grimaszolok, aztán oldalra tartott kezekkel nyújtózom egy látványosat, mielőtt nemes egyszerűséggel megragadom a pasast, és hangos csattanással feldobom az asztalra. Olyan, mint egy kibelezett bálnatetem, gusztustalan. - Maga szabta össze először is? Kérdezem eltűnődve, és már csak unaloműzésből is úgy döntök, hogy az itt-ott lógó belsőségeket visszarendezgetem a bordák közé, ha egyszer össze lesz varrva, szerintem a kutyát sem fogja érdekelni, hogy bél van a szíve helyén. - Mert ha igen, akkor inkább megcsinálom én, maga csak főzze azt a kávét, és már itt sem vagyok. Az kéne még, hogy másodzor is elszakadjon nekem, előbb törném le a nő kezeit, minthogy rábízzam a varrást...
//Bocsánat, hogy elhúztam, totál off okai voltak, mostantól itt vagyok 100%-osan //
Habár alapjába véve meghatározó emberi ismereteim hiányosak voltak, most még is hamar levontam a következtetést, hogy ez a férfi még csak a közelében sem táncolt annak a hajszálvékony mezsgyén, aminek kapcsán megbillogohzattam volna az úgynevezett "normális" felirattal, merthogy láthatóan nem volt az, ami némiképpen üdítően hatott rám, éppen evégett indokolatlanul is felfelé görbült a szám a megjegyzséére, mert tulajdonképpen szórakoztató volt ez a megnevezhetetlen hozzáállás – pontosabban fogalmazva, ilyennel még nem találkoztam. Feltételeztem, hogy csak azért nem csinálta összemagát, mert láthatóan veszélytelennek bizonyultam számára, ami lássuk be: nagyon is reális meglátás volt, ami természetesen bökte a csőrömet. – Más különben nem vetettem volna fel az ötletet – jelentettem ki nyugodtan, miközben keresztbe fontam magam előtt a karomat – bár mi tagadás a lelkesedése felettébb meglepő, valószínűleg, nem ártana meglátogatni egy pszichiátert alapos elbeszélgetés céljából, bár ha gondolja én szívesen bejelentem egy elmegyógyintéezbe is. – Vetettem fel két újabb lehetőséget, habár legszívesebben mégis csak megpaskoltam volna az egyik letisztított fémes aztalt azt mondvánk, hogy feküdjön le rá és rögtön neki is láthatunk a kasztárlásnak. Kíváncsi lettem volna, hogy arra mit reagál, de volt egy olyan merész gondolatom, hogy simán megtette volna, amire tulajdonképpen nem tudom, hogy mit léptem volna, elvégre élő lénybe nem most vágtam bele utoljára, személy szerint előnyben részesítettem, hogy ha már az előttem heverő test egyáltalán nem mozgott. Megnyugtatóbb volt. – Ha ezt szeretni fogja, akkor kénytelen vagyok alátámasztani mások igazát. – Elhúztam a számat. Nem örültem a gondolatnak, hogy mások igazát kell alátámasztanom, s még ha egyet értettem is, alkalmodtan még úgy is kötözködtem, ha tulajdonképpen egyet értettem a többséggel, pusztán csak azért, mert szórakoztatott a konfliktus helyzet. Jelenleg a kávé ténylegesen abba a kategóriába tartozott, ami ellen nem akartam érvelni, mert akkor kénytelen lettem volna meginni, ami pedig állandó mosdóba járás lett volna – és nem egészen szépítkezés céljából. – Ha én szabtam volna össze, némi túlzással de betonnal is melkason vághatta volna nem szakadt volna fel és mellesleg nem kellene itt lábatlankodnia. – Feleltem nyugodtan a kérdésre, habár valahol mégis csak sértette az önérzetemet, hogy azt gondolta, hogy ilyen munkát hagynék magam után. A hullában túrkál, nyugtáztam magamban nagyokat pislogva. – Gondolom egy pillanatra sem tart attól, hogy esetleg egy nem evilági lény mászkál abban a testben, mint a Men in Black-ben. Habár, már lehet magában van. – Utáltam azt a filmet, tulajdonképpen éppen valami ilyesmi részt sikerült elcsípnem belőle, de már arra sem emlékszem, mert inkább tovább kapcsoltam. Míg hülyeségeket hordtam össze addig előkötörtam a táskámból a tárcámat, majd kikotortam belőle az aprót, mert természetesen a gép mással nem működött itt lent, nem úgy mint fentebb. – Rögtön visszajövök, addig ha lehet, ne nagyon nyúlkáljon sehova a továbbiakban, nem szeretem ha a dolgok más helyre vándorolnak, mint ahová tettem. Remélem azt mondanom sem kell, hogy nem árt ha kezet mos. – Bár engem aztán a legkevésbé sem érdekelt, hogy milyen betegség viszi el, csak éppen engem ne tapicskoljon össze a mocskos kezeivel. Nem sokkal később már az automatán nyomkodtam a gombokat – természetesen teljesen fölösleges, mert csak egy fajta kávéval szolgált a gép; odakozmált, túlcukrozott expresszóval. Két pohárral siettem vissza – az egyiket magamnak vettem, ha már nem volt időm kimenni és elszívni egy füves cigarettát legalább ez boldogítsa az életemet. – Itt a kávéja, remélem ízleni fog. – Hangom csöpögött az iróniától. Megvártam még elveszi és csak aztán mentem az asztalhoz és vettem el magamnak a kesztyűt. Hátrafordultam, hogy megkérjem hogy még véletlenül se köpje a padlóra, de a hulla alvadt vérnyomát látva teljesen felesleges lett volna, így inkább csöndben maradtam, mg fel nem húztam a kesztyűt – merthogy nekem eszem ágában sem volt puszta kézzel a hullában turkálni. – Feltételezem nem áll szándékában kimenni. – Pillantottam fel, miközben már neki is láttam kiszedni a korábbi varratokat, mert nem volt szívem így hagyni.
Kissé összeráncolom az orromat, mert voltaképpen inkább elgondolkodtat a felajánlása, mintsem sért. Sőt, még a számat is eltátom kissé, eljátszadozva azzal a gondolattal, hogyha magamnak nem is szívesen kanyarítanék gyogyós papírt, az öcsémet talán meglepném vele csak úgy, puszta testvéries szeretetből. - Magának van erre felhatalmazása? - bököm ki végül, hogy mi bassza a csőrömet úgy igazán - Írhat receptet, meg adhat beutalót úgy rendesen? Elvégre a hullák marhára nem igényelnek ilyen szolgáltatásokat. És a végén az orvosi kamara nevében is kifejezhetném aggályaimat az esetleges visszaélés gyanúja miatt, de hol nem szarom én le, ha teszem azt, saját magának állít ki receptet orvosi marihuánára? Ha így van, az elég tré, a normális emberek normális utakon szerzik meg az ilyesmit. Persze lehet, hogy megint túlságosan magamból indulok ki, hiszen.... Végül is ez itt csak egy halandó fehérnép. Nincsenek olyan spéci "jogkörei", mint nekem. - És azt a világért sem akarná, mi? Röhögök fel ércesen, ahogy elhúzza a száját, bár szívesen közölném vele, hogy igazán kár energiát fecséreljen az ilyen gesztusokra, hiszen megérzem a kis hangulatingadozásait, ha nagyon akarom. Ha. És nem. Nem akarom még jobban lefárasztani magamat a nyűgjeivel. Kihívó hümmentéssel nyugtázom a saját profizmusáról való meggyőződését, miközben továbbra is teljes nyugalomban "pakolászok". Megfordul a fejemben, hogy talán hatásos lenne, ha felé fordulva nyalnám le a kezemre tapadt cafatkákat, de elvetem az ötletet a megvalósítás előtt, mert amit mond, az egyszerre szórakoztató és a társadalmi megegyezés szerinti negatív értelemben nevetséges. Fel is röhögök - megint, szórakoztató egy társaság ez az emberi faj. - Hát ebben itt már nincs kurvára semmi a belein kívül. Utóbbit pedig... - rápillantok a vállam felett, csak egy röpke pillanatra engedve a fenevadnak, lusta fénnyel szalad át a szürke tekinteten valami borostyán árnyék, talán meg sem történt igazán, de ez persze nem lombozza le a játékosságomat - ...nem biztos, hogy vitatom. Mosolyodom el végül, bár ez tőlem inkább tudható be valamiféle bizarr vicsornak, mintsem felhőtlen jó kedvnek. - Nagyfiú vagyok, megoldom. Méghogy mossak kezet... Előbb törölném a nadrágomba, ha engem kérdez... Minden esetre megvárom, amíg kimegy, aztán se szó, se beszéd: munkához látok. Feltúrom azt, amit eddig begyömöszöltem, először a szívet veszem ki, aztán a májat és az epét, meg az egyik vesét, mert pont elfér a kezemben. A szív egy íróasztal fiókjába kerül, a máj és az epe egy szemeteskukába, a vesét pedig... nem, a szekrény olyan snassz, a halottnak már úgyis mindegy, szóval a szájába tömöm, aztán az ingujjammal letörlöm az ajkaira tapadt váladékokat, amik a procedúrával jártak. Aztán megmosom a kezem. - Köszönöm, igazán kedves. Visszakapja az irónia-adagot, de egyébként elképesztő, mennyire finnyásak egyesek. Ez a kávé sokkal jobb, mint az ivóvíz, ami a régi szép háborús időkben kijutott, és jobbára sáros léből állt. - Maga egy kibaszott gondolatolvasó. - biccentek, és most rajtam a sor, hogy a falnak támasszam a vállamat, és blazírt arccal fürkésszem a csaj ténykedéseit - A világért sem maradnék le erről az előadásról. Az nem érdekel, hogyan tervezi csipkésre hímezni a tetemet, az viszont sokkal inkább, hogy mit reagál, ha majd feltűnik neki bizonyos szerves alkotóelemek hiánya. Vagy mi.
Kellemesnek mondható csend honol. Ritka alkalmak egyike, amikor teljesen egyedül tartom a frontot a Patológián. November elseje lévén a legtöbben a halottaik sírját látogatják, s mivel nekem ugyebár nincs senkim Fairbanksben, se a környéken, akihez kilátogathatnék, így csak egy Írisz illatú lila illatgyertyát gyújtottam a holtak emlékére, és azt tettem ki az asztalomra, miközben dolgoztam. Kaptunk három napja egy összeégett holttestet, és a tesztek eredményeit nézem át éppen. Egy külvárosi épületnél keletkezet tűzben halt meg az illető, akinél nem találtak semmit, ami alapján azonosítani tudták volna a tűzoltók. A helyszín se sokat segített ez ügyben, hiszen az épület már három éve lakatlan volt pont azért, mert életveszélyesnek lett minősítve, és a múlt hónapban ki is adták rá a bontási engedélyt, csak így is csúszásban volt a városfejlesztés a feladataival, ezért a bontás tolódott. Állítólag ki volt téve a figyelmeztető tábla az épületre, hogy tilos bemenni, mert életveszélyes, de hát nem minden ember született kellő felfogóképességgel, hogy megértse azt, ha valamit nem lehet. A drága páciensem is valószínűleg hátul állt a sorban, mikor az észt osztogatták. A telefon csörgésére elengedtem egyik kezemmel a papirost, s a kagylóért nyúltam, hogy felvegyem azt, de tekintetem nem szakítottam el az adatokról. - Dr. Santiago, Patológia… tessék!? – Szólok bele érdektelen hangon a telefonba, mire az egyik ügyeletes biztonsági őr szólal meg a vonal túloldalán. - Bocs doki, ha megzavartam, de van itt egy nő… valami Tedrow a Tűzoltóságtól. Hivatalos papírokat lobogtatott az orrom előtt, és valamilyen megégett hullával kapcsolatban küldték ide. Azt mondta, mindenképpen beszélni akar önnel. – Hadarta a telefonba az üvegfal mögött, ami elválasztotta a nőtől, azt gondolván, hogy úgyse érti, amit mond. Valami rémlett, hogy majd felkeresnek, talán Taima szólt futtában, mielőtt tegnap hazament. - Jól van, akkor kísérje le hozzám. Kimegyek elé a folyosóra. – Tettem le a kagylót, majd a papírok is az asztalomra kerültek, aztán felálltam az asztalomtól, és az irodámból kilépve a Patológia előterébe léptem. Volt még annyi időm, mielőtt leértek volna, hogy a szóda automatából engedjek magamnak a műanyag pohárból, és bekapjak egy tablettát fejfájás ellen. A pohár a kukában landolt, én pedig kiléptem a Patológiáról az alagsori folyosóra, fehér köpenyem zsebébe csúsztatva a kezeimet. Ott fityegett a szívem fölött egy kis névtábla: ”Dr. Paloma Santiago igazságügyi orvosszakértő, vezető patológus” A köpenyem nincs összegombolva, ezért látható az alatta viselt fehér-barna ruhakombinációm. Lábaimon fehér orvosi klumpát viselek, munka közben az a legkényelmesebb. Amint felbukkan a tűzoltóság embere, oldalán a biztonsági őrrel, kezeimet kiveszem köpenyem zsebéből. - Köszönöm, elmehet! – Biccentek a férfinek, aztán a nőhöz fordulok. - Üdv, Dr. Paloma Santiago vagyok! – Nyújtom felé a kezem, s ha elfogadja, akkor határozottan meg is rázom.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Szeretem a munkámat, tényleg, és egyelőre a világért se váltanék szakmát, de a sajtótól egyszerűen falra tudok mászni! Nem elég, hogy életveszélynek tesszük ki magunk nap mint nap, életeket mentve hivatásszerűen, amikor néha mi is hibázunk, és ezek megneszelik… na, akkor kő kövön nem marad, a bolhából is elefántot csinálnak. Ha nem épp egy egész csordára valót… A pár nappal ezelőtti hívás sem ígérkezett másnak, mint a többi – egy elhagyatott, az elmúlt pár évben üresen álló, kissé lepusztult, bontás előtt lévő épület kapott lángra. Mivel nem használták, így a spontán öngyulladás esélyét is hamar kizártuk, valószínűleg valamelyik hajléktalan gondatlanságának tudható be a tűz – hisz ha már ide telepedtek be, gondolná az ember, hogy nem akarják felgyújtani a fejük felett a tetőt. Véleményem szerint azonban egy pirománt tudhatunk kis városunkban, nem ez az első eset, amikor hasonló történt a városban, pedig még csak nem is vagyok itt olyan régóta, ráadásul most egy halálos áldozata is volt a tűznek – valószínűleg egy hajléktalan, amire egyből le is csaptak az újságírók. Csak tudnám, honnan a búbánatban neszelték meg a dolgot, bár olyanok ezek, mint a keselyűk… De annyit a szólásszabadságról, kellett nekem megszólalni, mi volt a hála amikor említettem a feltevésemet a kapitánynak? A kezembe nyomott egy rakás papírt, hogy inkább csináljak valami értelmeset ahelyett, hogy összeesküvés-elméleteket gyártok, menjek el a patológiára és nézzek utána, mire jutottak a boncolás során… Így hát aztán hónom alá csaptam a kis mappát, zsebre vágtam Dr. Santiago névjegykártyáját, aztán útnak indultam a patológiára – ritka pillanatok egyike, amikor munkaidőben civil ruhában mozgok. Nem elég, hogy a főnököm is gyökér, de hogy még a patológián is szívózzanak velem… most komolyan, kérjek írásos engedélyt arra, hogy bejussak? Az eszem megáll, még munkát is „adunk” nekik, és ez a köszönet érte… Hogy jöjjek vissza később? Meg a bús fenéket! Nekem se kell több, minden iratlobogtató képességemet bevetve addig nem hárítottam, amíg a portás fel nem hívta nekem a dokit. Győzelem! Muhahahaaaa… Bejutottam! Ahogy a portás mellett elindultunk a… terem (?) felé, egy pillanatra diadalittas mosoly ült ki az arcomra, de mire megtaláltuk a keresett boncmesternőnket, már újra a megszokott, vidám mosollyá szelídült… -Üdvözlöm, Michelle Tedrow. -viszonzom magam is a kézfogást, majd jövetelem tárgyára is térek. Gondolom – akarom mondani, nagyon remélem – hogy képben van a dologgal, ha már a portás is említette, de biztos ami biztos. -Ahogy a kollégája is említette, a Fairbanks Fire Department-től érkeztem. Sikerült valamire jutni a 3 nappal ezelőtt talált kis „barátunkkal”? Azért egyszerre vicces és kellemetlen, hogy még semmi biztos nincs az ügyben, de már azzal van tele minden újság, hogy csak azért nem mentettük ki a férfit, mert hajléktalan volt. -grimaszoltam hitetlenkedve. Mint ha rendszert csinálnánk belőle, hogy őket direkt bent hagyjuk, had égjenek! Komolyan, ha rajtam múlna, inkább az ügyvédeket meg a politikusokat hagynám, értük kisebb kár lenne. -Szóval gondolom megérti, hogy jó lenne mielőbb pontot tenni az ügy végére, hogy normálisan folytathassuk a munkánkat. Maguknak is gyakran meggyűlik a bajuk a médiával? - érdeklődtem pusztán kíváncsiságból.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
A bűnügyi esetek kivizsgálása miatt nehezített a Patológiára való lejutás. Azért van szükség a biztonsági személyzetre, nehogy valaki esetleg kárt akarjon tenni a holttestekben, ezzel megsemmisítve a felhasználható bizonyítékokat. Jól ki van ez találva. Ha úgy tetszik, a mínusz egyedik szinten kaptunk helyett, közismertebb nevén a kórház alagsorába, ahova a biztonsági személyzet, vagy az itt dolgozó személyzet mágneskártyáival lehet csak lejutni lifttel, vagy a hátsó bejáraton át, szintén mágneskártya segítségével. Ott hozzák be a holttesteket, és ott adjuk ki azokat. Ott nincs biztonsági személyzet, csak térfigyelő nappali, és éjszakai kamerák. A liftből kilépve egy „L” alakú folyosón kíséri végig a biztonsági őr Michelle-t, a Patológia bejáratához. Egy tágas előtérbe nyílik az ajtó, mintha egy sürgősségi váróterme lenne, persze itt a pácienseket nem szokás leültetni, hogy „na várj a sorodra, addig ha lehet, ne bomolj”, vagy hasonlók. Itt a hivatalos szerveket szoktuk fogadni, vagy a hozzátartozókat, akik azért érkeznek, hogy azonosítsák az elhunyt hozzátartozójukat, már ha lehetséges a holttest állapota miatt az ilyen azonosítás. Néhány szék, szódaautomata, kávéautomata, és egy asztal. Nem túl gazdag a berendezés, de pont elég ennyi. A lényeg úgyis a tisztaság, ami mindig kifogástalan. Michelle érezheti is a fertőtlenítő jellegzetes szagát maga körül, ahogyan belépünk ide. Innen több ajtó is nyílik. A Patológia is több részre bontható, csak mi az alapján különítjük el az eseteket, hogy a boncolás bűnügy gyanúja, tisztázatlan körülmények közötti halál miatt lett-e kérve az igazságszolgáltatás megbízásából, vagy csak azért… mert a hozzátartozók magánszemélyként kérik mondjuk a szívbetegségben elhunyt nagyijuk felboncolását, hogy biztos a szíve miatt tért-e jobb létre, vagy valami más szervi baja volt, ami miatt aztán zsíros pert akaszthatnak mulasztás címszó alatt a kórház nyakába. Az utóbbi „polgári” kategória nem hozzám… hozzánk tartozik, ezért is van a polgári és a bűnügyi esetek fizikális szétválasztása is. A polgári eseteken másik team dolgozik. Az előtérből a kártyám lehúzásával jutunk beljebb egy szűkebb folyosóra, ahonnan három ajtó is nyílik. Az egyik az irodám ajtaja, a másik a boncteremé, a harmadik pedig a laboré. Rendesen fel vagyunk szerelkezve mindennel. Az irodám ajtaját nyitom ki Michelle előtt, és tessékelem be oda, majd hellyel kínálom az asztalomnál. Semmi extra berendezés, amolyan tipikus orvosi szoba… csak ablak nincs, tekintve, hogy a föld alatt vagyunk, hanem légkondi keveri kicsit a levegőt. - Még nem végeztünk minden teszttel. Az ünnepek miatt több kolléga is szabadságot vett ki, meg van most ez a hányásos-hasmenéses járvány, úgyhogy meg vagyunk csúszva a határidőkkel. Részeredményekkel viszont tudok már szolgálni. – Ülök le Michelle-el szemben, majd a korábban átnyálazott dokumentumokra pillantok. - Továbbra se tudjuk még az elhunyt személyazonosságát, azt viszont határozottan állíthatom, hogy nem volt hajléktalan. Vagy ha igen, akkor nagyon nagyot bukhatott az elmúlt maximum két hónapban, és hirtelen került az utcára. A holttest ropogósra sült, de a fogak analizálása, és a test röntgenes vizsgálata egyértelműen kimutatta, hogy egy rendkívül drága implantátumot ültettek be a jobb felső négyesbe, és ötösbe. A szövetek még nem nőttek rá teljesen az implantátum csapjára, amit az állkapocsba rögzítenek. Utána kérdeztünk a helyi fogorvosoknál, ők azt mondták, hogy legalább negyed év, mire a szervezet ténylegesen befogadja, és „beszövi” az ilyen implantátumokat. Ezeket az információkat megosztottuk a nyomozókkal is, akik az ügyön dolgoznak. Ők felkeresték személyesen is a röntgenképpel Fairbanks összes olyan szájsebészét, akik ilyen beavatkozásokat végeznek. Volt is egy egyezés, egy nő, akinek szintén oda ültettek be implantátumot, de ő él és virul, és az ismeretlen személy ugyebár egyértelműen férfi. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint ezt a műtétet nem Fairbanksben hajtották végre az elhunyton. Legutóbbi információim szerint a nyomozók jelenleg azon dolgoznak, hogy a Fairbanks közeli városok szájsebészeit felkeressék, hátha így sikerül kideríteni a férfi kilétét. – Fűzöm össze ujjaimat, és támasztom le kezeimet magam előtt az asztalon. - Ide nem jutnak le egykönnyen, de ha nagy sztorit szimatolnak, akkor előszeretettel bukkannak fel az ember orra előtt a parkolóban, vagy a bejáratnál… Én meg előszeretettel terelem őket a kapitányság felé. Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy bármilyen információt közöljek a sajtónak. Ugyanúgy leszerelem őket, mint a telemarketinges kereskedőket. – Az elején persze engem is bosszantott, de egy idő után hozzászoktam, felbukkannak és akadékoskodnak. Most már próbálok nem tudomást venni róluk. Egyszerűen nem nyilatkozom. - Azt említettem már, hogy nem a tűzben halt meg? – Pillantok a papírra, aztán a tűzoltóra. - A tüdeje belseje meglepően jó állapotban megmaradt. Kívülről megsült, belül viszont nyers maradt, és nem találtunk benne égésterméket. Nem lélegezhette be a tűz által keletkezett füstöt, annak nyoma lenne. Viszont az egyes, a kettes és a hármas csigolyája eltört. Súlyos, tompa tárggyal nagy ütést kapott. Leütötték, vagy rázuhant valami. Ebbe halt bele. – A pecsétet rányomon a papírra, majd odafirkantom a nevemet is, és átnyújtom Michelle-nek. - A haláláért nem a tűzoltóság a felelős. – Kihúzom a fiókomat, és előveszek belőle egy nagy borítékot. - Megnézi? – Kérdezem felvont szemöldökkel. Gondolom nem csak azért küldték ki, hogy egy papírt elvigyen a főnökének, mert azt futárral is elküldhettem volna, vagy átfaxoltam volna. Ha én lennék a tűzoltóság parancsnoka, valószínűleg teljes bizonyosságot szeretnék, és személyesen kiküldenék valakit, hogy alátámassza az írásban foglaltakat.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Mondanám, hogy miután átjutottam a vérmes-makacs portáson, érdekelt is engem, hogy hová visz, csak kerítse elő nekem – akár a föld alól is – az ügyeletes dokit, aki az üggyel foglalkozik. A múltamat és jelen titulusomat tekintve azonban azt hiszem, ez már elmegy szakmai ártalomnak nálam, hogy ha akarnám, se tudnám figyelmen kívül hagyni a környezetemet. Egyrészt, mert korábban még sosem jártam ebben az épületben és ki tudja, hogy mikor fog hasznomra válni, ha fejben az alaprajza legalább egy kis részével tisztában vagyok, másrészt meg… felderítő vagyok. Ki tudja, lehet, a végén még itt találok valami olyat, ami falka szinten is említésre méltó. Mondanám, hogy ha valami gáz lenne, legalább magamtól kitaláljak, de tekintve, hogy milyen biztonsági berendezéseik vannak… nem mint ha idővel nem jönnék rá, hogy hogy lehet feltörni vagy hatástalanítani, de ezek a mai mágneskártyás zárak elég pepecselősek tudnak lenni. Hogy a börtönökben hasonló készültség van, azt még megértem, de innen azért már csak nem menekülne el egyik „páciens” sem, miután bemajrézik, nem igaz? Tudom, tudom… ők lehet, hogy nem, de akiknek esetleg közük van a halálukhoz, lehet, nem szívesen hagynák itt bizonyítéknak őket. Mindenesetre azért bármelyik itt dolgozót megnéztem volna, hány másodperc alatt jut el a mosdóig, ha rájön a hasmars. Már ha eljut egyáltalán. Látom, automatákból nincs hiány… szóda, kávé, ez utóbbiból még tea, szörp és forró bögrés leves is nyerhető… Nem, még csak véletlenül sem borscs, pedig enni azt kell, és azt hiszem, lenne fantázia egy olyan automatában is, amiből valami ehetőt tud nyerni az ember. Pilmenyi, pirog, belashi, szoljankaleves, angyalbögyörő… Bár lehet ez legutóbbi inkább a templomban lenne népszerű, a papok biztos egyből ráharapnának. Mire elérünk a doktornő irodájáig, a tüdőm is megtelik a fertőtlenítő semmivel sem összehasonlítható, feledhetetlen illatával. Az irodájába belépve el is foglalom az ülőhelyet, az asztala előtt lévő széket, majd hallgatom, hogy mire jutottak. Szóval még nem végeztek minden teszttel… Hát ez nagyszerű! Nem mondom, hogy el vagyok ragadtatva a hírtől, de legalább annyi önuralmam még van, hogy mellőzzem a szemforgatást. Esküszöm, ha nem nő, hanem férfi ülne velem szemben, megkérdezném tőle, hogy „Mégis miért? A zsebhokizás vagy a zacsipacsizás foglalta őket le ennyire?” Ünnepek, na persze… A halottak napja már elmúlt, bár mondhatnánk, hogy itt minden nap az, a karácsony meg hol van még? Meg egyébként is, bezzeg az én időmben, hol volt ilyen, hogy ünnepek miatti szabadság? Hányós-hasmenős járvány… már el is felejtettem, milyen szar embernek lenni. -Nos, ha nem is sikerült a végére jutni, a részeredményeket mindenképp meghallgatnám. -a semmitől az is több, nem igaz? Amit azonban hallok, egyértelműen felkelti az érdeklődésemet. Mi, „hozzá nem értők” eddig is férfinak tippeltük a halottat, de különösebben nem is foglalkoztunk vele, hogy hogy kerülhetett oda egyáltalán, vagy ki volt ő – a keselyű módjára élősködő újságírók dobták fel a témát, onnantól meg, mint futótűz a szavannán… Azt hiszem, nem kell különösebben ragozni. Amilyen szép, részletes beszámolót kaptam, komolyan mondom, le a kalappal a nő előtt! -Látom, akkor ez az ügy sem lesz egyhamar lezárva… -szusszantam fáradtan, ahogy hátradőlök a széken. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyivel nyugodtabb és egyszerűbb életem lenne, ha nem ragaszkodnék annyira ahhoz, hogy tűzoltó legyek, helyette inkább felcsapnék nyúlgyűjtőnek… Aranyos, bolyhos kis szőrgombócokkkal foglalkozni egész nap, etetgetni őket dióbéllel meg eperfalevéllel… Vagy azt a selyemhernyóknak szokták tartalékolni? -Nem igazán értek hozzá, de gondolom, hogy ilyesmi beavatkozást nem végeznek minden egyszerű fogorvosi rendelőben… Ami feltételezi, hogy elsősorban a nagyobb városok jönnek számításba, abból viszont nem akad túl sok az államban. Lehetséges, hogy nem is ide valósi volt, csupán átutazó, aki rosszkor volt rossz helyen? Vagy valami más, nagyobb városból akarták nyom nélkül eltüntetni? Egyáltalán biztos, hogy nem lett manipulálva a holttest? Kicserélve a fog, vagy bármi hasonló, hogy megtévesszék az orvosokat is? Nem tudom, hogy az ilyesmi hogy működik, de azt hiszem, ablációnak nevezik, amikor a test valamely részét műtéti eljárás során elvátolítják… vagy azt csak akkor hívják így, ha betegség vagy károsító anyag a kiváltó ok? -doboltam a szék karfáján eltöprengve. -Megnyugtató tudni, hogy még nincs a zsebükben az összes hatóság. -engedtem meg egy mosolyt magamnak, amikor azonban említi, hogy nem tűz okozta a férfi halálát, a kíváncsiságtól felszökik a szemöldököm. -Valóban?-kérdezek vissza érdeklődve, s már hallgatom is a részleteket a tüdő állapotáról. Azért valahol félelmetes belegondolni, milyen ellenálló is az emberi test. Ahhoz képest, hogy milyen hatalmas volt a tűz, azt hittem, hogy teljes mértékben átsült az illető… ehhez képest belülről még nyers? Ahogy tovább hallgatom a nőt, egyre inkább erősödik bennem a gyanú, hogy ha valóban gyilkosságról volt szó, és nem a mi mulasztásunknak tudható be a haláleset, akkor ki lehet az áldozat? Ki lehet az elkövető? És mégis, mi áll az egész ügy mögött? -Köszönöm. -felelem hálásan, ahogy elveszem a hitelesített jelentést. Érezheti a hangomon a megkönnyebbülést, mert… hisz tűzoltó vagyok, bár nem az én posztom képviselni magunkat a média előtt és a hírekben, de mégis, ha rosszul jövünk ki ebből az egészből, az az én életemet, jövőmet is jócskán befolyásolja. Ilyen ez a szakma, összetartás nélkül sehol sem lennénk. -Ha lehetséges, akkor mindenképp! -felelem, igaz, elsőre meglep a kérdése. De ha már van ilyen lehetőség, ki vagyok én, hogy ne éljek vele? Bár sokan azt hinnék, hogy nőként nem tesz jót a harmatos lelkünknek az ilyen elborzasztó látvány, de… őszintén? Mindig is szerettem ilyen téren meglepni az embereket, talán ennek is tudható be, hogy az ilyen szörnyű és morbid helyzetek nem hogy taszítanának, még vonzanak is. -Nem volt nehéz a holttesttel dolgozni, így, hogy ilyen mértékben összeégett? Az egyik kollégám még azzal „poénkodott” kínjában amikor meglátta, hogy előbb építenek hódarából iglut, mint hogy bármi használhatót kiderítsenek róla. Ahhoz képest, egész sokra jutottak vele. –feleltem eltöprengve.
[Tízlövetű]
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Kevés olyan ügy kerül hozzánk, ami könnyen lezárható kategóriának nevezhető. Többnyire az ilyen kétes esetek kerülnek az igazságügyi részre. – A végelgyengüléses… betegségben elhalálozott esetekkel csak akkor foglalkozunk, ha felmerül a gyanúja idegenkezűségnek. Egyébként azokat az eseteket elkülönítve végzik. Nekik más is a vezetőjük, azt a csapatot nem én viszem… de ők is természetesen idelent dolgoznak az alagsorban. - Ráadásul sok minden függ attól is, melyik nyomozó kapja az ügyet. – Forgatom meg a szemeimet sokatmondóan. Én nem zavartatom magam ilyen szempontból. Volt már néhánnyal konfliktusom közöttük. Rögtön azonnal kértek mindent, mondván mert sürgős. Bent maradtam az egész csapattal fél éjszakára, hogy elvégezzünk, aztán rácsipogtam, hogy jöhet az anyagért. Annyira nagyon sürgős volt, hogy nagyjából három nappal később a rágóján csámcsogva sétált be érte. Nem csoda, hogy felcsesztem rajta az agyam. Ha sürgős, akkor jöjjön érte. Ha meg nem olyan sürgős, akkor ne szívassa már le a patológiát. - Az abláció, ha orvosi beavatkozás útján történik, annak van egy kötelező gyógyulási ideje. Attól függően, hogy mi lett eltávolítva. Amikor a hegek beforrnak, utána lehet plasztikázni a területet. Teljesen kizárt, hogy a halál beálltát követően ezt el tudják végezni nyom nélkül. Egy halott test ugyanis nem gyógyul. Halál előtt pedig hosszú fogságban kellene lennie ilyen esetben. Egy olyan helyen, ahol az feltételek adottak egy ilyen beavatkozás elvégzéséhez. Ehhez kellene egy donor, akinek az állkapcsát beültetnék… egy vércsoporttal. Ráadásul rengeteg komplikáció léphetne fel, ami miatt a műtőasztalon akár meg is halhat. Túl nagy kockázat, és túl költséges ahhoz, hogy valaki ebbe energiát fektessen és pénzt. Szóval, ha a véleményemre kíváncsi, magánemberként is, és a röntgenképek alapján is azt mondom, hogy teljesen kizárom annak lehetőségét, hogy manipuláltak volna bármit az elhunyt állkapcsával, vagy a fogazatával. Egyébként is nagyon kevés orvos vállalkozna ilyenre. Kétlem, hogy bármelyik maxillofaciális sebész kollégámnak érne annyit ez az egész, hogy kockáztassa vele a karrierjét, vagy akár a szabadságát. – Ráztam meg a fejem nemlegesen, nyomatékosítva ezzel a szavaimat. Felállok, megvárom, hogy ő is így tegyen, aztán kilépek az irodámból, és a boncterem ajtajához sétálva lehúzom a kártyámat. A zár elektromosan zizeg, majd ahogyan kinyitom az ajtót, enyhén hideg fuvallat csap meg. Nekem már fel se tűnik az extrém klórszag, de Michelle-t valószínűleg elbódítja egy pár pillanat erejéig. Felkapcsolom a lámpákat, aztán a fal melletti fém tároló állványról leveszek két csomag „M”-es gumikesztyűpárt rejtő zacskót. Az egyiket átnyújtom a nőnek, a másikat feltépem, kiveszem belőle a kesztyűket. A zacsit a tároló melletti szemetesbe hajítom, majd rutinos mozdulatokkal húzom fel a kesztyűket a kezemre. - Első ránézésre mi se gondoltuk volna, hogy sokra jutunk vele, de szerencsénk volt. – Mosolyodtam el. - Hirtelen-égéssel van dolgunk ugyanis. A test nem fokozatosan, hanem hirtelen égett meg. Lényegében a bőr ropogósra sült, belül viszont a szervek egy része nyers maradt. A hasi szerveknek annyi, de a mellkast védték a bordák pluszban. A szív, és a tüdő a test állapotához képest egész jól átvészelte a dolgot. – Mondom, miközben a hűtősorhoz lépve megállok az egyiknél, és kinyitva az ajtaját előhúzom belőle a tálcára helyezett testet. Mivel folyamatban levő ügyről van szó, ezért nincs bezsákolva. Még mindig érezni a ropogós „sülthús” illatot, ami körbelengi. - Hello, John Doe… - Hülye szokás, tudom… de mindig köszöntöm a pácienseimet… s mivel őt még nem azonosítottuk, ezért az ilyenkor általánosított nevet használjuk az emlegetésekor. A mellkason elnagyolt öltéssel összevarrott „Y” bemetszés látható, de nem azért hívtam most ide a tűzoltónőt, hogy a mellkasban matassak előtte, ezért azzal most nem is foglalkozom. Egyik kezemmel megtartom a test fejét, a másikat a háta alá csúsztatom, majd átfordítom oldalfekvésbe. Így tartom meg, s pillantok a tűzoltóra. - Húzza végig a kezét a nyakától a gerincén. A csigolyákra figyeljen… - Magyarázom. Nem tűnik finnyásnak, egy tűzoltó nem is lehet az, ráadásul kesztyűn keresztül semmit baja nem lesz, ha hozzáér. Csak akarom, hogy saját maga is meggyőződjön a törött csigolyákról. - Mintha diót törtek volna, és a darabkái elmozdultak volna… érzi? – Próbáltam hétköznapi hasonlattal élni. - Ilyen törést csak nagy erejű ütés eredményezhet. – Fűzöm hozzá. Persze sérülékenyek a csontjaink, a csigolyáinkra meg pláne nagyon kell vigyáznunk, de van egy tűréshatár, amit minden esetben ki kell bírnunk, különben már egy kisebb eséstől is tömegével halnánk egymást után.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Csak figyelmesen hallgatom a nőt, s ahogy szóba kerülnek a nyomozók, meglepetten, hosszan bólintok a szavaira. -Ezek szerint Önöknek sem teljesen zökkenőmentes az együttműködés a többi hatósággal. Szerencsére eddig még egyikükhöz sem volt szerencsém, viszont Chicagóban volt néhány átvizsgálás nálunk, miután a nyomozók kapcsolatba hozták a tűzoltóságot a bűnténnyel. -sóhajtok fel, hisz ha nem is szánt szándékkal követünk el gyilkosságot, ezer meg egy módja van, hogy a mi életünket is megnehezítsék… drogtesztek, felülbírálások, gondtalanság vádja, és még sorolhatnám. Figyelmesen hallgatok a korrekciója hallatán, annyira sosem voltam otthon az ilyen orvosi dolgokban, csupán az évszázadok alatt szedtem fel akarva-akaratlan némi tudást… Tudást? Lehet, hogy túlzás lenne így nevezni. Mindenesetre hálás vagyok a hosszas kifejtésért, az ok-okozatokért, példákért, hisz így jóval könnyebben „emészthető” az egész, mint ha csupa latin kifejezésekkel dobálózna. Csendesen veszem tudomásul, hogy újabb összeesküvés-elméletem megdőlni látszik, de sebaj! Attól még a gyújtogatással kapcsolatosan mindig lehet igazam. Ahogy a doktornő felkel, én is csatlakozok hozzá, hogy kövessem az irodából a boncterembe. A klórszag? Amilyen tömény volt, ha ember lennék, is sok lenne, nem még így, vérfarkasként… nem így, hogy Chulyin örökségét hordozom! Fintorogva tartom a kezem az orrom elé, megtorpanva egy pillanatra, hogy aztán néhány pillanattal később kövessem én is a nőt. Ha már meg akartam nézni a holttestet, meg hogy mire jutottak, akkor igazán nem egy kis klórszag fog eltántorítani a céltól, másfelől viszont félelmetes és hihetetlen, hogy némelyek szaglása mennyire „érzéketlen” és „tompa”. Jelen esetben egy csöppet irigykedtem, hisz hiába imádtam a vérvonal-képességemet, sok ilyen és ehhez hasonló helyzetben jelentett már kellemetlenséget. Ahogy megkapom a gumikesztyűt, belebújtatom a kezeimet, igaz, kevésbé rutinosan, mint az, akinek ez a napi rutin részét jelenti, utána azonban már ott is vagyok mellette hogy kövessem. -Értem. Akkor lényegében, ha jól értelmezem, a külső, égett réteg konzerválta, a többit, megvédve a károsodástól? -kérdezek vissza, hogy jól értettem-e, majd a tálca túloldalára sétálok, hogy a nővel szemközt álljak meg. -John Doe? -nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el a köszöntésen, igaz, az általam tervezett „Szevasz, kispajtás!” sem kevésbé morbidabb, azt hiszem. Mondanám, hogy az égett hús illata kevésbé zavar, hisz egyrészt ragadozó voltam, másfelől tűzoltóként jobban hozzászokott az orrom az ilyesmihez, mint a tömény klórhoz, ettől függetlenül ahogy megéreztem, megborzongtam egy kissé – akaratlanul is eszembe jutott az eset, amikor kis híján én is ott hagytam a fogamat az egyik tűzesetnél… elég csúnya égési sérülésekkel sikerült csak megúsznom. -Hogy micsoda? Ja igen, azonnal! -kaptam észbe, amikor meghallottam a nő utasítását, kizökkentve a rossz emlékekből, s egyből közelebb is léptem, eleget téve az utasításának. A nyaka tövétől indítom a kezem, ahogy szép lassan, kitapogatva a csigolyákat meg nem találom azt, amelyikre a nő utalt. -Igen, megtaláltam, azt hiszem… igen, ez lesz az! Itt. -néztem fel rá, némi megerősítésért. -Egyébként hogy szokott menni egy ilyen vizsgálat? Azt látom, hogy felnyitják a holttestet, gondolom a belső szervek állapotából is sok mindent meg lehet állítani… De egyébként? Tetőtől talpig végignézek nagyító alatt a testet, hátha találnak valami árulkodó jelet, esetleg végigtapogatják kívülről a csontokat, vagy helyette röntgennel nézik meg a csontok állapotát…? -faggattam kíváncsian a nőt, hogy magamtól biztos, hogy nem jutott volna eszembe, hogy a csigolyáit kezdjem tapogatni, nincs-e eltörve véletlen valamelyik, amikor tetőtől talpig korom fekete, és egyértelmű, hogy mekkora kárt tett benne a tűz.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Chicago-ból jött? – Kérdezem meglepetten. - Chicago Fire. – Jut eszembe, bár gondolom, nem én vagyok az első, aki párhuzamot von a sorozat, és közte. Még egy mosoly is átsuhan az arcomon. – Tényleg olyan dögösek arrafelé a tűzoltók? – Kérdezem vigyorogva, egy kicsit eltérve a tárgytól. Nem mintha azon nyomban mocira pattannék, ha igen lenne a válasza, csak legalább van valami könnyedebb téma is az összeégett hullánkon felül. Odabent azért már félreteszem ezt a dolgot, és csak a munkára koncentrálok, illetve a tájékoztatására, hiszen azért van itt. - Igen, ez a lényege a dolognak. – Bólintok. Persze nincs mindig ilyen szerencsénk. Van, amikor kívül-belül ropogósra sül valaki. Ez nagyban függ a tűz milyenségétől. A tűzben égő dolgokról… magától a test zsírszázalékától, és hogy mennyi időn keresztül ég. Szóval sok mindentől függ, hogy a holtest milyen állapotban kerül be hozzánk. Odahajolok, majd bólintok. – Igen, jó helyen tapogatózik. – Erősítem meg szavaimmal is a mozdulatomat. - Nos. Igazságügyi boncolásra a rendkívüli halált halt holttestek kerülnek. Például ha valaki balesetben halálozik el… hirtelen, látszólag minden előzmény nélkül következik be a halál, gyilkosság… vagy gyaníthatóan orvosi műhiba áldozata lett… vagy a halál feltételezett oka önkezűség. Mi boncoljuk a fogvatartott embereket is, és azokat is, akik közterületen haltak meg. Például összeestek egy játszótéren, vagy legurultak a városháza lépcsőjén, és a nyakukat törték. – Próbálok olyan példákat hozni, amiből könnyen érthető, mire gondolok. Néha elgondolkodok azon, hogy ha majd megöregszem, és vén szatyor leszek, akkor pályát módosítok, és valamelyik egyetemre elmegyek tanítani, mert a munkámról nagyon szeretek beszélni, a diákok meg úgyis akkor beszélhetnek, ha én szót adok nekik. - A boncolás nem mindig ugyanúgy zajlik. Attól is függ, hogy a test milyen állapotban érkezik. Volt néhány hónapja egy fejetlen hullánk. A feje azóta se került elő. Aztán még Los Angelesben volt egy „kirakós” esetünk. Gondolom nem kell részleteznem, miért kapta az eset ezt a becenevet. De ha ideális eset áll fenn, tehát vegyünk alapul egy fiatal, sportos… harmincas éveiben járó férfit, aki összeeset a buszmegállóban, és behozzák a fiúk, hogy kiderítsük a halálának az okát, akkor elsőként külső vizsgálatoknak vetjük alá a testet. Természetesen a ruhákat, és amiket viselt… vagy ami nála volt, külön-külön bezacskózzuk, és beküldjük laborvizsgálatra, ahol tüzetesen átvizsgálják azokat. Ha volt nála irat, ami alapján azonosítani tudjuk, akkor feljegyezzük arról az adatait. Ha nem volt nála irat, akkor szemrevételezéssel első körben az illető nemét állapítjuk meg. Alapvetően ez a legkönnyebb, néhány extrém esetet leszámítva. – Teszem hozzá, de nem fejtem ki, mire gondolok. - Jegyzőkönyvbe kerül a szemrevételezés során megállapított látszólagos életkora, megmérjük a testmagasságát, a súlyát… feljegyzésre kerül a testalkata. Ha van valami testi elváltozása, abnormalitása… gondolok akár a dactylogryposis-ra… ami az ujjak tartós eldeformálódása… ferdesége… az ujjpercek görbesége. Feljegyezzük a hajszínét, a hosszát… a szemei színét… de nem csak a szivárványhártyáét, hanem a szemfehérjét is. A szemfehérje elváltozása ugyanis utalhat betegségre. A sárgás szín májelégtelenségre például. A szemnél még fontos feljegyeznünk a pupilla nagyságát is, és teljes fogászati feltérképezést végzünk, a fogazat állapotáról. Ha vannak tetoválások, különleges anyajegyek vagy sebhelyek, műtéti hegek, friss sebesülések, azokat szintén dokumentáljuk, fényképet készítünk róluk. A testen bekövetkező változásokat is feljegyezzük, amik a halál beállta óta keletkeztek. Például az oszlásnak indult területeket, azoknak mértékét, a nekrózist, a hullafoltokat, a testhőfokot. Ha a külső szemrevételezéssel elkészültünk, utána visszük át röntgenre, MRI-re… CT-re… Csak azután vágjuk fel a holttestet, ha már minden olyan vizsgálatot elvégeztünk, ami szükséges. Általában elsőként a koponyát nyitjuk fel, és az agyat távolítjuk el, hogy a testtől külön felboncolható legyen. Vannak kivételek, amikor nem ezzel kezdjük az eljárást. Például ha embóliát gyanítunk a helyszínelők, és a tanúk vallomásai alapján, akkor elsőként a mellkast nyitjuk fel. Egyébiránt a koponya felnyitását a mellkas felnyitása követi. Az esetek legnagyobb százalékában „Y” bemetszéssel. A mellüregi szerveket… a tüdőt és a szívet távolítjuk el, aztán a hasüregből kivételre kerülnek: a lép, az éhbél, a csípőbél, a vakbél, a vastagbél, a vesék, a gyomor, a patkóbél, a hasnyálmirigy, a máj, az epehólyag, az aorta, a vena cava inferior, a mellékvesék. A sorrend betartása nagyon fontos, hiszen így férünk hozzá a belső szervekhez anélkül, hogy a még bentlevőkben kárt tegyünk, és a vizsgálat hitelességét ne veszélyeztessük. Ha ezekkel megvagyunk, jöhet a hugyhólyag, a végbél. Nőknél a méh és a petefészkek következnek ezután… A nyaki komplexum kivétele marad a végére. A nyelv, a gége, a pajzsmirigy, a nyelőcső majd a légcső… az aortaív és annak leágazó artériái. Minden egyes belső szerv külön boncolás alá kerül. A boncolás részét képezi az agy, a szív, a tüdők, a lép, a vesék és a máj súlyának lemérése is. Amikor egy eset lezárásra kerül, akkor minden belső szervet visszahelyezünk a halott testébe, és összevarrjuk. Általában meg szoktuk kérdezni a hozzátartozókat, hogy milyen temetést szeretnének. Ha nyitott koporsós temetést, akkor próbáljuk olyan állapotba hozni a holttestet, hogy az megtekinthető legyen. Ha zárt koporsós, vagy hamvasztásos temetésben részesül az elhunyt, akkor nem szükséges a holttest ilyen szintű elrendezése.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
A nő visszakérdezésére bólintok, amikor azonban megtudom, mire fel a meglepettsége, mosoly kúszik a számra. Egész addig, amíg meg nem hallom a következő kérdését, ott aztán halk nevetés az első reakcióm. -Ó, bocsánat. -csóválom a fejem - Nos… Ezek szerint ismeri a sorozatot… és meg kell hagyni, hogy bár ott is akadnak helyesek, azért nem minden kollégám volt olyan, mint Kelly Severide vagy Matt Casey… Ellenkező esetben azt hiszem, sokkal nagyobb lenne a nők aránya a tűzoltóságnál. –teszem hozzá vigyorogva, hisz szép is lenne - De legalább megvan az előnye annak, hogy nem bomba pasi minden férfi kollégánk – kisebb az esélye, hogy eltereljék a figyelmünket a munkáról. -fűzöm tovább az előbbi gondolatmenetet. Amikor megtudom, milyen esetekkel foglalkoznak, bólintok rá, ezek szerint ha máshoz is hullára akadunk munka közben, jó eséllyel ismét náluk fog kikötni. Már épp kezdenék megörülni, hogy ezek szerint jó eséllyel fogunk még együtt dolgozni a közeljövőben, de úgy tűnik, sikerült olyanra rákérdeznem, amire nem lett volna szabad… Ennek következményeként pedig hosszas és alapos bepillantást nyerhetek a patológia tudományába. Dicséretes, hogy ilyen lelkesen és lelkiismeretesen végzi Dr. Santiano a munkáját, de sajnos akármennyire is igyekeztem „lépést tartani” vele, ilyen mennyiségű rám zúdított információ azért kicsit nekem is sok volt. Még jó, hogy nem kérdezik vissza, vagy nem vizsgáznom kell belőle, így aztán érdeklődve hallgatom, mint ha épp nem hullákról, hanem mondjuk a vándorló madarak fészkelési szokásairól tartana nekem rögtönzött kiselőadást. Csodálatos, nemde? -Nem is gondolná az ember, hogy milyen… bonyolult és összetett munka ez valójában… ahogy azt sem, mennyi mindent ki lehet deríteni egy holttestről. Szabad? -mutatok a hullára, majd ha igenlő választ kapok, akkor magam is megszemlélem közelebbről, óvatosan megbökdösve… Igaz, hullákhoz köszönöm szépen, volt szerencsém bőven pályafutásom során, de azok többnyire frissek voltak. Nem friss, ropogósra sült… -Szóval minden belső szervet kiszednek és megvizsgálnak… -próbáltam visszaidézni a nő szavait – Mi volt a… legextrémebb dolog, amit valaha holttestben találtak? Akár Ön, akár a kollégái? -érdeklődök kíváncsian, hisz megannyi rémtörténetet hallani nap mint nap a médiából… ebben a betegben a kisollót felejtették benne, a másik úgy élt évekig, hogy a fejébe egy puskagolyó ékelődött, míg a harmadik lenyelte a rózsafüzérjét, ami azóta is a gyomrában pihen… Az emberi hülyeség határtalan, azt hiszem. -Gondolom, ilyen esetekben nem igazán javasolják a koporsós temetést… Legalábbis nyitott koporsóval. Kíváncsi vagyok, a rendőrségen mire jutottak… nem-e véletlenül egy eltűnt személynek sikerült a nyomára bukkanni. -néztem végig a holttesten, bár azt hiszem, jelen állapotában egy hozzátartozó sem lenne képes azonosítani. Ha nem ilyen érzékszervekkel lennék megáldva, szerintem a saját bátyáimat sem ismerném fel, ilyen állapotukban…
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Kellynek nagyon jó a teste, viszont szerintem egy kicsit nagy az arca. Az a fajta pasi, aki tudja, hogy jól néz ki, és emiatt szerintem el van szállva magától. Matt nekem szimpatikusabb a két szereplő közül, viszont kinézetre meg annyira nem az ideálom… de az ágyamból biztos nem rúgnám ki. Nekem a kedvencem Peter… Mills. – Egy pillanatra el kellett gondolkodnom a családnevén, mert nem voltam benne teljesen biztos. - Ő jó fej, és elég jól néz ki. – Vigyorgok. Mondjuk nekem általában az idősebb pasik jönnek be, viszont ő tényleg szimpi. Persze… ez csak amolyan plátói egészséges évődés. Én nagyon jól elvagyok Adam-el, de vak továbbra sem vagyok, és szívesen megnézem a formás férfiakat… Ugyanúgy szerintem ő is megnézi magának a csinos nőket, ami egyáltalán nem zavar. Bizonyos szintű féltékenység persze megvan bennem is, mégis csak nőből vagyok, de túlzásokba nem szokásom esni. - Hát az biztos, hogy ha olyan kollégák vennének körül, én is nehezen tudnék a munkára koncentrálni. – Húzódik széles, egyetértő mosoly az arcomra. - Csak elsőre tűnik annak. Alig van olyan eset, aminél nem tudjuk megállapítani a halál valódi okát. – Válaszolom elgondolkodva, majd a kérdés elhangzásakor John Doe-ra pillantok. - Persze. – Bólintok. Kétlem, hogy „John”-t zavarná, hogy egy fiatal nő tapogatja. Neki már olyan mindegy, ráadásul ez egyáltalán nem tartozik a hullagyalázás kategóriájába. Figyelem azért, hogy mit csinál. Nem mintha attól tartanék, hogy letöri az egyik ujját emlékbe, de azért mégis csak én tartozok érte felelősséggel. - Igen. A halál következtében megsérült… sült szerveket is. – A ropogósra sült halottunk a hullahűtő miatt eléggé hűs, ezt érezheti is Michelle, amikor hozzáér… illetve a rugalmatlanságot. A bőr merev keménységének részben az égése, részben a beállt hullamerevség az oka. - Huh, hát… ez jó kérdés. – Kinek mi, ugyebár. Elgondolkodva a hűtő ajtajának dőlök a vállammal. - Los Angelesben voltak durva dolgok… nem is tudom. – Sok olyan halottunk volt, aki kis zacskókban lenyelte a kokót, és kiszakadt a gyomrukba, abba haltak bele. Sok lenyeléses eset miatt következett be halál. Volt aki egy nyakéket nyelt le, és az lyukasztotta át a gyomrát. - Ami az egyik legmorbidabb eset volt… még csak gyakornokként voltam az egyik Los Angelesi patológián… egy férfi testét hozták be. A feje szét volt lapulva, a karjai és a lábai kicsavarodva. Úgy nézett ki, mint akit egy mamut a földbe döngölt volna. A zsaruktól tudtuk meg, hogy a nyolcadikról repült ki, és úgy placcsant szét a járdán. Mivel tiszta vér volt, ők nem vették azt, amit mi észrevettünk a vizsgálat közben. A férfi nyelőcsövében a saját pénisze volt beszorulva. A nyomozók elfogták a feleségét, aki később vallomást is tett. Rájött, hogy a férje megcsalta őt a legjobb barátnőjével, bosszúból leharapta a férje péniszét, majd letuszkolta a torkán, hogy lenyelesse vele. A férj azonban megfulladt, a nő megijedt. Felöltöztette a férfit, és kidobta az ablakon. A hülyéje azt hitte, hogy bárki is beveszi, hogy csak baleset volt. Hát… sok morbid esetünk volt, de amikor valaki nyelőcsövéből kell kihúzni a péniszét… az elég… bizarr. – És akkor most még finoman fogalmaztam. - Úgy tudom többszörös életfogytiglant kapott a nő, szóval jó eséllyel élete végéig ülni fog ezért. – Nem mintha sajnálnám ezért, csak plusz infóként közöltem. - Nem. Általában a zárt koporsós… vagy hamvasztásos temetés az, ami egy ilyen esetben a legcélravezetőbb. Jobb, ha a családtagok, a rokonok, a barátok és az ismerősök úgy emlékeznek rá, amilyen még életében volt, nem pedig így. Remélhetőleg minél hamarabb kiderül, hogy ki volt ő. – Könnyebb lenne, ha az arca alapján azonosítható lenne, csak szétküldenék a fotóját, és ha valaki jelentette az eltűnését, már meg is találnák a családját… de így még a családja se ismerne rá. - Hogy került ide Chicago-ból? – Váltok témát. Magamból kiindulva nem hiszem, hogy a klíma vonzotta volna ide, vagy a bér… mert itt azért jóval kevesebbet fizetnek, mint egy Los Angeles… vagy Chicago volumenű városban…
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
-Ó, tudja, hogy van az ilyesmi, kellenek a kigyúrt álompasik is a sorozatba, már csak azért is, hogy a női nézőket megnyerjék maguknak az írók. Számomra a maga módján mindkét karakter szimpatikus, ahogy mindkettőnek vannak olyan pillanatai a sorozatban, amikor csak a fejem fogom miattuk és egyáltalán nem értem, hogy ez most miééért? -csóválom a fejem, amikor pedig elhangzik mindenki kedvenc újoncának neve, magam is elvigyorodok - Aranyos pasi, az biztos. Kicsit olyan… fiatalosan tétova, de aranyos, pláne, amikor megpróbál komolyan és felelősségteljesen viselkedni.-gondolkozok hangosan. Igaz, ő meg a féltékenykedésével tudott az őrületbe kergetni, amikor a sorozatot néztem – nézem. Mert ugyebár a legújabb évad még folyamatban van… -Az azért szép teljesítmény. Tekintve, hogy időnként milyen használhatatlannak hitt hullákat sikerül összehoznia az eseményeknek… -teszem hozzá. Nem elég, hogy egy emberi testről van szó, ami már alapból ad egy nyomasztó légkört, ráadásul halott, amitől már egy csomó embert kiverne a frász… ha ehhez még hozzávesszük, hogy lehet akár ropogósra sütve, félig szétrohadva, vagy víztől felpüffedve, vérben úszva… Tényleg le a kalappal előttük. Meg a gyomruk előtt is, bár gondolom, aki ilyen szakmát választ, az egyrészt nem akar telibe rókázni minden hullát, amivel dolga akad, másrészt valami féle immunitást is kifejlesztenek, hogy ne zavarja őket egy bűzlő hulla közelsége, és az, hogy épp benne kell matatniuk, 3D puzzle módjára szétszedni-összerakni. Ahogy engedélyt kapok a „vizsgálatra”, óvatosan magam is megtapogatom, kíváncsiságból, hogy vajon állagra milyen lehet – sok meglepetés nem ér, sült hús, sült hús, mondhatni egyre megy – de aztán némileg közelebb hajolok, aprókat szimatolva a levegőből a holttest felett. Nem annyira egy hulla szagára vagyok kíváncsi, mintsem hogy érezni-e rajta bármilyen anyagot, vegyszert, vagy ilyesmit… Persze, nem találok semmit, hogy is hihettem? Hisz valószínűleg amit nem pusztított el a tűz, arra már úgy is rájöttek a különböző laboreredményeknek köszönhetően. Mindenesetre amíg a hullával „ismerkedek”, kíváncsian hallgatom, hogy milyen sztorival rukkol elő a doktornő. Amíg csak odáig ismerem a történetet, hogy kilapult, egész hétköznapinak tűnt, már-már épp közbevágtam volna, hogy nem hiszem el, hogy ettől cifrábbat még nem látott… Ám ahogy folytatja, úgy szakítom el a tekintetem a holttesttől, hogy egyre elkerekedő tekintettel nézzek a nő felé. -Wow… úgy értem, hogy ez aztán tényleg nem rossz. Mármint hétköznapi… Gondolom, gyakornokként érdekes tapasztalat lehetett. Nem fordult meg a fejében, hogy „úr isten, hova kerültem?” Vagy hogy inkább szakmát váltson? -kérdeztem érdeklődve, amikor pedig a nő sorsáról is említést tesz, csak elmosolyodok - Nos… úgy tűnik, kellően díjazták a kreativitását. Ilyenkor csak azt nem értem, hogy az emberek sohasem gondolkoznak előre? Lehet, hogy jó ötletnek tűnik a bosszúállás, de nekem annyit mégsem érne, hogy csak ezért az egész hátralevő életemet a hűvösön töltsem. -magyaráztam, pláne ha azt nézzük, hogy vérfarkasként jóval hosszabb élettel lettem megáldva. Áh, még csak az kéne! Egy férfi sem ér ennyit… -Érthető. Az egyik bátyám még akkor hagyott el minket, amikor tizenéves voltam… Elindult a világba, szerencsét próbálni, és azóta sem hallottunk róla semmit. Azt hiszem, én is nehezen viselném, ha egy nap hasonló állapotban kéne viszont látnom, pedig láttam már cifrákat tűzoltóként. –magyaráztam, amikor pedig visszakérdez, egy szusszanással fújom ki a levegőt. -Nos, ez elég… hosszú történet, de megpróbálom röviden összefoglalni. Még pár éve volt egy kisebb balesetem az egyik mentés közben, ami miatt egy darabig nem tudtam folytatni a munkámat… Így, amíg úgy is el voltam tiltva a szolgálattól, elhatároztam, hogy felkeresem az egyik barátomat, utazgattam, világot láttam… Végül megtudtam, hogy az egyik bátyám – nem, nem akit az előbb említettem, ő egy másik a háromból – épp itt él, Fairbanksben, így hát… -vontam vállat - Végül maradtam én is, itt, a közelében. Mellesleg ez a hely is jobban emlékeztet a szülőhazámra, mint Chicagó, úgyhogy egész nosztalgikus. -mosolyodtam el, de ezek után egyértelmű, hogy én is visszapasszolom a kérdést neki. -És Ön? Minden sértő szándék nélkül, de a vonásai alapján nem épp észak szülöttének tippelném, ha kéne… inkább valami mediterrán régióra, mint származási hely.
// bocsi, hogy csak most T__T valahogy elkallódott a többi között és csak most vettem észre, hogy én jövök… //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- A nők többsége bukik az egyenruhásokra. Gondolom a biztonságérzet illúziója miatt. Ha ehhez még kigyúrt testet is társítunk… - Kaján vigyor suhan át az arcomon. Az izomagyaktól sose dobtam hátast, viszont elvitathatatlan, hogy tényleg jól néznek ki, de úgy vagyok velük, mint a múzeumban kiállított tárgyakkal. Szépek szépek… szívesen megnézem őket, de otthonra nem kellenének. Az én ízlésem ilyen tekintetben inkább egyedi. A külső nem az elsődleges szempont. Talán azért, mert tudom, hogy külsőtől függetlenül is, minden ember egyforma legbelül. Ami a testet illeti. - Érdekes, de nem. – Ráztam meg a fejemet. - Ha valaki igazán elköteleződik valami iránt, szerintem ilyen dolgok nem tudják eltántorítani a céltól. Persze nem volt gusztusos látvány… na de melyik hulla az!? Az orvosin az elsők között azt tanítják meg, hogy sose kezeljük személyes ügyként a dolgokat, mert egy idő után lelkileg kikészülünk. Talán érzéketlenül hangzik, de nem szabad átérezni mások kínját, ezért én is igyekszem tárgyilagos maradni, ha az elhunyt családtagjait kell tájékoztatnom. – Vannak dolgok, amik csak így működnek. Traumatológusként is rengetegszer hallottam ezt, amikor gyakorlaton voltam, és láttam nem egy társamat elvérezni ezen a terepen, mert lelkileg nem bírták a terhelést. - A harag nagyon rossz tanácsadó. Az elkövetők nagy része megbánja a tettét, miután elkövette, mert rájön, hogy ezzel az ő élete nemhogy jobb lesz, inkább rosszabb. Soha nem tudhatjuk, hogy kiből mit vált ki egy negatív hír. Talán ha másik városban szerzett volna tudomást róla, lehiggad, mire hazaér, és meg se fordul a fejébe, hogy ezt tegye. Sok az első felindulásból elkövetett bűncselekmények száma. – A legbrutálisabb gyilkosságokat ráadásul olyanok szokták elkövetni, akikből a környezetük ki sem nézné, mert nem olyannak ismerték meg. - Én mindig azt szoktam mondani, hogy a világon semmi nem ér annyit, hogy azért feláldozzuk hátralevő életünkre a szabadságunkat. Egy apa lelőtte az egyik Los Angeles-i kórház szülészorvosát, mert a felesége belehalt a babájuk szülésébe. A baba most állami gondozott. Sőt, már nem is annyira baba, mert ez két éve volt. Jobb most annak a gyereknek, szülők nélkül? Sajnos még a mai világban is vannak nők, akik belehalnak a szülésbe… de legalább ott lett volna a kicsinek az apja, aki vigyázhat rá, így meg senki… mert az apa azóta is a hűvösön ül, és még fog is. – Mondjuk könnyű úgy ítélni, hogy az ember soha nem került olyan helyzetbe, amikor ennyire drasztikus fordulatot vett volna az élete. Én túl vagyok egy elég zűrös váláson, egy még zűrösebb időszakon… de mégse fordult meg a fejemben, hogy kinyírjam Cooper-t. Egyszer szerettem őt, pusztán nem vagyunk egymáshoz valók. Neki több idő kell ahhoz, hogy erre rájöjjön, ezt feldolgozza. Viszont az is biztos, ha Cooper nem üldözött volna a szerelmével Los Angeles-ben, akkor soha meg se fordult volna a fejemben, hogy elköltözzek, és ezáltal Adam-et se ismerném. Szóval… végső soron hálás lehetek Coopernek. - Nekem nincs testvérem, de ha lenne, akkor se foglalkozhatnék az ügyével. A törvény tiltja, hogy saját hozzátartozó esetében eljárjunk. – Szerintem ez teljesen érthető. Ahogy nem szívesen húzná ki Michelle a saját testvérét a lángok martalékából, úgy én se szívesen boncolnám fel valamelyik szülőmet. Amikor meghallom, hogy nem is egy, hanem három bátyja van, egy pillanatra megugrik a csodálkozástól a szemöldököm. Manapság már nem annyira megszokottak az ennyire nagy családok. Egy vagy két gyereket vállalnak be a házaspárok, többet csak azok, akik anyagi biztonságban érzik magukat, vagy van elég türelmük. Én jelenleg úgy érzem, hogy még egy háziállathoz se lenne türelmem, nemhogy saját gyerekhez. - Nahát! Biztos meglepődött, hogy pont itt akadt rá. Azért ez nem mindennapi eset, valljuk meg. Honnan származnak? – Kérdezem, miközben jobban megnézem magamnak a vonásait. - Decemberben lesz egy éve, hogy Fairbanksben élek. Eredetileg Kaliforniából származom, Santa Claritában születtem… Los Angeles közelében. Apai ágról a nagyszüleim, és a többi felmenőm mexikói… anyai ágról meg a nagyszüleim Fairbanks környékéről származtak. Sajnos nem ismertem őket, de szerettem volna egy kis levegőváltozást, és ide jöttem, hogy megismerjem ezt a környéket is, ha már részben ide köt a vérem. Mexikóban még nem jártam, de majd egyszer oda is el szeretnék jutni. – Tettem hozzá. Akkor már legyen kerek a történet, ne csak anyai ágról ismerjem meg a hazát, hanem apairól is. Nem árt, ha az ember tudja, honnan származik.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Még szerencse, hogy fordítva is igaz az állítás… -jelent meg hasonlóan kaján vigyor az én képemen is. Bár tény, ha már egyenruhás nők, akkor a rendőrségen sokkal többen akadnak, mint a tűzoltóságon… - Nem, egy hulla valóban nem a legszebb látvány, pláne napi szinten… Ez az érzelmi elhatárolódás pedig érthető is, elég megterhelő lenne. Vagy inkább nyomasztó… Ilyen szempontból kicsit a pszichológusokra emlékeztet, napi szinten mentálisan beteg, sérült emberekkel sem lehet könnyű, pláne egy életen át. De van, akinek ezt is meg kell csinálni, nem? Önöknek legalább nem kell végeláthatatlan locsogást meg fecsegést hallgatni a páciensektől, sőt… a maga nemében egész érdekes és megnyugtató munka lehet, leszámítva, hogy a fő „munkatársak” a hullák. -nem a legjobb hasonlat, tudom én, de valahogy akkor is hasonlóan éreztem, már amennyire az adott munkákra rálátásom volt így kívülállóként. - De sokra megy vele az ember, ha a gyilkosság után döbben rá, hogy ez sem segít… -húzom el a számat - Sajnos ezzel a harag-fűtötte-motiválta személyekkel nekünk is meggyűlt a bajunk, már nem egyszer, a rendszeresen gyújtogatók egy jó része is ide tartozik… a maradék meg szimplán piromán. -sóhajtok, egyik jobb, mint a másik… Csak míg az egyik jobb belátásra bírható, addig a másik… inkább a pszichológusok, pszichiáterek hatásköre. És ami a legrosszabb, egy-egy ilyen gyújtogatással sokkal nagyobb kárt tudnak okozni, és sokkal több életet veszélyeztetni, mint egy egyszerű gyilkosság során. - Megdöbbentő, hogy mik vannak. Elhiszem, hogy nagy fájdalom lehet ilyen helyzetben elveszíteni a párunkat, de ha valaki olvasott már valaha történelemkönyvet… az uralkodói családokban sem volt ritka az ilyesmi, ahol orvosokkal felszerelkezve zajlott a szülés, hát még a szegényebb körökben… -csóváltam a fejem az újabb történet hallatán, úgy tűnik, a doktornőnek sem kell a szomszédba mennie, ha meghökkentő sztorival akar előállni. - Mondjuk az is igaz, hogy könnyű úgy ítélkezni másokról, hogy mi csupán kívülállók vagyunk. Ettől függetlenül, érdekes… Legalább felfegyverkezve kísérte a férfi a feleségét a szülőszobáig, vagy utólag ment vissza, „köszönetet mondani” az orvosnak? -kérdeztem vissza csupán kíváncsiságból. Aztán önkéntelenül is eszembe jut, hogy én hány szerettemet veszítettem el a bátyámnak, Petrovnak köszönhetően… igaz, nálam több mint 300 év telt el, mire meguntam és megmutattam neki a halálához vezető utat. Azt hiszem, egész türelmes típus vagyok. - Ó, tényleg… Mint a rendőrségi ügyeknél, igaz? -csapok a homlokomra, hogy ez eddig nem jutott eszembe – Szerencsére nálunk nincs ilyesmi… mármint, ha egy hozzátartozónk vagy ismerősünk kapcsán kapunk hívást, ugyanúgy szolgálatot teljesíthetünk, mint a többiek. Kivéve, ha valamelyik felettesünk úgy ítéli meg a helyzetet, hogy jobb, ha kimaradunk belőle, a saját biztonságunk érdekében… – mert igaz, hogy napi szinten kerülünk életveszélyes helyzetekbe, életeket mentünk, de attól a saját biztonságunk is fontos szempont – hisz nélkülünk ki oldaná meg a problémákat? - Az biztos… -bólogatok a megjegyzésére - Kelet-Európa. Oroszország. -felelem, a meghökkenését látva „kis családom” hallatán. Igaz, elég rég nem jártam arra, de gondolom, még mindig teljesen más világ lehet odaát, mint itt, Amerikában. - Ezek szerint Ön is nagy utazó! És ezek szerint egész szerteágazó a családfája is… Mindig is érdekeltek az ilyesmik, bár a saját családunk ilyen szempontból egész „unalmas”, ahogy tudom, minden felmenőnk orosz volt, szóval… -vonok vállat, nem hiába, az Alaszka-Mexikó párosítás egyértelműen viszi a pálmát a maga különlegességével és egzotikusságával. - De legalább az éghajlatváltozás nem volt vészes. Néha nem tudom eldönteni, hogy melyik hely a hidegebb… De azt hiszem, egyiket sem kell félteni. -utalok jelenlegi, és származási helyemre.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Tudom, hogy nem ezért van itt, de ha már szóba került, valamit nem értek… - Kanyarodok vissza kicsit a sorozathoz. - Az első évadban Severide-nak volt a csigolyatörése. Azt mondták neki, hogy rehabbal együtt nagyjából egy év a felépülési idő… de utána se kapja meg egy ilyen műtét miatt az alkalmasságit, hogy újra terepre mehessen. – Ha rosszul emlékszem, úgyis kijavít. - Aztán a következő rész úgy kezdődött, hogy már a begyógyult heget mutatták, és az orvos alkalmasnak nyilvánította. Én először azt gondoltam, hogy biztos időugrás történt… bár évad közben alapvetően furcsa lett volna, ha ilyen eszközhöz folyamodnak. Aztán amikor megláttam, hogy Clarice-nek ugyanakkora a hasa, mint az előző részben volt, akkor felvontam a szemöldökömet. Vagy ő hordta túl a babát, vagy extragyorsan felépült Kelly, bár kétlem, hogy azt a lehetőséget választotta volna, aminek a részleges bénulás lett volna a kockázata… vagy őrült nagyot bakiztak a készítők, és nem vették figyelembe ezeket a dolgokat. Tudom, hogy ez csak egy filmsorozat, de orvosként valahogy összeegyeztethetetlenek voltak nekem ezek a történések így. Nekem itt egy kicsit elcsúszott az egész… de egyébként is rémesen kritikus szemmel tudom nézni az ilyen sorozatokat. – Forgattam meg a szemeimet. - Igazság szerint nem sokban különbözik a munkánk a szülészorvosokétól. Csak… amíg ők a születéseknél vannak jelen, úgy mi az elmúlást követően. – Ideális esetben, természetesen. Vannak olyan sajnálatos esetek, amikor a gyereket halva szüli meg az anya, vagy az anya meghal a szülésben. Olyanra is volt már számtalanszor példa, hogy valakit tévesen halottnak nyilvánítottak, és a hullaházban tért magához. Egyik esethez se volt „szerencsém”, remélem nem is lesz. Mindegyik szituáció elég kínos. - Érdekes kérdéskör a „mániákusság”. Lényegében függőség… de hogy azért teszik-e, mert a tűzre eszközként tekintenek, amivel elpusztíthatnak valamit, vagy azért, mert az egyik őselemet tisztelik benne. Pusztítási vágy, vagy gyönyör és tisztelet? Esetleg a kettő egyszerre. A láncdohányosoknál foglalkozott egy tanulmány azzal, hogy nem feltétlenül magától a nikotintól válnak függővé az emberek, hanem magától a cigarettázás szertartásosságától. A mozdulattól, amivel a szájukhoz emelik, beleszívnak, aztán a csikket elnyomják, vagy odébb pöckölik… igazából a feszültséget vezetik le. A beszívott plusz levegőmennyiségtől telítettség érzet lesz a gyomorban, emiatt a dohányosok kevesebbet esznek, és nehezebben híznak el, vagy fogyni kezdenek. Ezért is lehet az, ha valaki leteszi a cigit, akkor meghízik. Megnövekedik az étvágya. – Persze sokféleképp meg lehet ezt magyarázni, sokan okoskodnak ezzel kapcsolatban, de ezek orvosilag bizonyított, és bizonyítható dolgok. Sokan magyarázzák például betegséggel az elhízásukat, hogy a hormonjaik… a pajzsmirigyük a hibás azért, mert olyan a testük, amilyen, és nem tudnak lefogyni. Ez igazából baromság. Annak idején a nácik munkatáborában egyetlen kövér ember se volt, idővel az összes lefogyott… nem ettek annyit, és sokat dolgoztak. Persze ez csak egy példa, mert egy pillanatig se gondolnám azt, hogy helyes volt az, amit műveltek azokkal a szerencsétlenekkel, akiknek talán annyi volt az egyetlen „bűnük”, hogy zsidóknak születtek. - Utólag. – Válaszolom a kérdésére. - Igen, úgy. – Bólintok. Bírósági eljárásoknál a védelemben általában részt vehet hozzátartozó, de jogászként nem jellemző. Elfogultság miatt közvetlen hozzátartozó viszont nem köteles tanúskodni, ha nem akar. Persze az, hogy ez milyen fényt vet a vádlottra, az már egy másik kérdés… de például olyan bíró, és olyan esküdtszék nem „asszisztálhat” egy ügynél, akik érintettek valamilyen módon. Szintén az elfogultság kizárása miatt. - Annyira nem! – Nevetem el magam. - Inkább csak az Államokon belül utazgattam, de szeretnék több helyre is eljutni, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. – Mosolyodok el. - Na igen, azért Oroszországban javarészt hasonló éghajlat uralkodik, mint Alaszkában… pláne ha északabbi területéről származik. Ázsia felől, vagy Európa felől lehet közlekedés szempontjából könnyebben Alaszkába jönni? – Nem mintha mostanság Oroszországba terveznék menni, csak szimplán érdekel a dolog.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- No, mi lenne az? -reagáltam a nő felvezetésére, majd hallgattam, hogy mi is foglalkoztatja pontosan… - Ha emlékem nem csal, akkor végül Kelly mégiscsak belement a rizikósabb megoldásba… amelyiknek köszönhetően, ha a műtét sikeres, akár egy hónapon belül felépülhet, igaz, ez még csak kísérleti fázisban jár, míg a másik, biztosabb megoldással kérdéses, hogy valaha újra munkába állhatott volna… Azt hiszem, végül az apja tanácsára döntött így, túlságosan is szerette a munkáját, hogy lemondjon róla, szóval inkább rizikózott. De hogy orvosi szempontból ez pontosan mit takart, vagy mennyire lehetséges, létezik-e ilyesmi igazából, vagy csupán kitaláció… -tárom szét a kezem kérdő tekintettel, hisz ezzel már jóval kevésbé vagyok képben - Egyébként, visszatérve a sorozatra… ilyen néhány hetes, hónapos időugrásokat gond nélkül belettek a sorozatba, még ha nem is túl feltűnő… Lásd Gabriela, vagy akár Rafferty eltiltása… Bár ha jól emlékszem, a kórházban történt robbanás és Shay halála, illetve az utána következő rész között is eltelt úgy… 6 hét? Szóval ilyen szempontból elég rugalmasak. Igaz, ha megnézzük, hogy minden részben van valami akció, tűzeset, baleset, bomba, túszejtés, vízi mentés, nem is csoda… azért ennyire nem pörgős minden áldott műszak. Azt hiszem, jóval előbb „kiégnének” a tűzoltók mind idegileg, mind fizikailag… Gondolom, azért csaltak a rendezők azzal, hogy felpörgessék az eseményeket, hogy ne üljön le a sorozat. Azzal, hogy Mouch egy héten keresztül döglik a kanapén, meccset bámulva, nemigen lehet milliókat a képernyő elé ültetni. -tettem hozzá nevetve, még ha nem is feltétlenül tunyul így minden tűzoltó az üres járatokban, az azonban biztos, hogy a való életben sokkal kevesebb az ilyen eset… Hát még egy ilyen kis városban, mint Fairbanks! - Érdekes hasonlat, ezt sem hallottam még korábban másoktól. -jegyeztem meg, bár valóban volt benne igazság, ha úgy nézzük. Azért érdekes belegondolni, hogy ha visszaemlékszem a fiatal koromra, milyen ritkán láttunk orvost… Most meg? Már megszületni, meg meghalni sem lehet szinte anélkül, hogy ne fordulna meg az ember számtalan egészségügyis kezei között… Hogy ez mennyire jó, vagy nem jó, arról azt hiszem, hosszasan lehetne vitatkozni… Jó, mert jóval kisebb a halálozási arány, mint gyerekkoromban, ellenben akkoriban csak azok éltek túl, akik valóban elég erősek, életképesek voltak… Nem is volt ennyi betegség, beteg ember, mint most. - Annyira nem vagyok képben, hogy mi motiválja őket a gyújtogatásaik során, de azt hiszem, inkább az előbbi… a lángok babonázzák meg, a táncuk, a megfoghatatlanságuk, az, ahogy képesek mindent felemészteni maguk körül… Nem hiszem, hogy szánt szándékkal a pusztítás lenne a cél, inkább a csodálat, ha engem kérdeznek. Bár nem vagyok pszichológus, lehet, hogy ők teljesen másképp vélekednek az ilyesmiről. -vonok vállat, annyira sosem vonzott az orvostudomány, hogy komolyabban belevessem magam, meg igazából az sem vonz, hogy éveken keresztül beteg emberek között mozogjak, őket próbáljam meg kikúrálni, akkor is, ha magukban már lemondtak az életről… A doktornő dohányzással kapcsolatos felvetését érdeklődéssel hallgatom, és önkéntelenül is eszembe jut az elhízásról, hogy belegondolva, vérfarkasok között sem igazán találkoztam eddig olyannal, akit az elhízás veszélye fenyegetett volna… Legalábbis olyan igazi, látványos módon. - Hát, manapság már ez sem túl nagy akadály, vagyis… az egyetlen akadályt talán csak a pénz jelentheti, tekintve, hogy repülővel szinte egy napon belül eljuthat az ember, a világ bármely pontjára… Erről jut eszembe, nemrégiben láttam egy képet arról, hogy az 1800-as évek Amerikájában, New Yorkból indulva, melyik korszakban adott idő alatt milyen távolságot voltak képesek az emberek megtenni. Gyalog, lóháton, postakocsival, majd később a vonat elterjedése után… félelmetes látni, hogy mennyit fejlődött a világ az elmúlt időkben. -meséltem, némileg megbabonázva, pláne úgy, hogy én nem csupán a kép alapján tudtam elképzelni, hanem személyesen is tapasztaltam. Annak idején hány évbe telt, mire San Diegóból egyáltalán eljutottunk Chicagóig… Ahhoz képest, manapság csupán néhány óra lenne, repülőgéppel… - Európa felől talán a nyelvi különbségek ellenére is egyszerűbb… mégiscsak elterjedtebb az angol, mint az ázsiai térségekben. Ellenben az Ázsiai részek kevésbé lakottak, így ha valaki papír nélkül akar a határok között mozogni, ott nagyobb eséllyel sikerülhet. -feleltem nevetve, legalábbis legutóbbi értesüléseim szerint… Aztán ki tudja, mennyire kemények drága honfitársaim odaát, a tengeren túlon.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Homlokomat ráncolva, elgondolkodva bámulok ki a fejemből. – Nekem ez valamiért egyáltalán nem rémlik, pedig eddig minden részét láttam a sorozatnak. Lehet elbambultam, vagy már félálomban voltam, amikor ezt a részt fejtegették. – Gondolkodok hangosan. Tényleg nem emlékszem rá… nekem derült égből villámcsapásként érkezett a következő rész eleje, mikor Kelly munka alkalmassági vizsgálaton volt. Majd ha lesz rá időm, talán valamilyen úton-módon visszakeresem azt a részt, és megnézem alaposabban. A neten manapság már minden elérhető. - Ha jól emlékszem nem fejtegették részletekbe menően, hogy pontosan milyen beavatkozásról is van szó, de én úgy gondolom, hogy egy csigolyatörésből felépült férfi, még ha ereje teljében is van, olyan… a csontozatára megterhelő munkát már nem végezhet, mint amit a tűzoltólét jelent. Nem tudom, én soha nem öltöztem be teljes felszerelésbe, de gondolom elég nagy az önsúlya ezeknek. Egy törött csont lehet, hogy beforr, de tökéletes már soha nem lesz. Száz százalékos semmiképp, függetlenül attól, hogy milyen „csodakezeléssel” akarják bizonygatni, hogy de… igen… - Nekem ez az orvosi véleményem. Én nem hinném, hogy a való életben egy lelkiismeretes, betegéért felelősséget vállaló, a praxisát féltő alkalmassági orvos visszaengedne valakit aktív szolgálatba, terepre egy ilyen után. De hát… ezért film a film. A filmekben bármi megtörténhet. - Igen, ez igaz. Néhány résznél kifejezetten érzékelhető volt az időugrás. Amit említett… a kórház robbanása például. Ott Shay is megsérült, és a rész végén rosszul is lett. Én azt vártam volna, hogy a következő részben majd valamit ezzel kapcsolatban kicsit fejtegetnek, de szó se esett a sérüléséről… sőt, rendesen dolgozott… holott elég rendesen megvágta… vagy szúrta magát a törmelékkel. Egyébként ez a huszárvágás nekem egy kicsit gyors volt. Nekem az is megfordult a fejemben, hogy talán a karaktert muszáj volt kiírni a sorozatból, és így oldották meg hirtelenjében, mert a színésznő nem tudta valamilyen oknál fogva tovább vinni a szerepét, és nem akartak színészcserét, nehogy bezavarjon. Néhány sorozatnál volt ilyenre példa, amikor a karaktert megformáló színész életében történt valami, ami miatt a karakterét jobbnak látták teljesen kiírni. – Hm, hát eléggé eltértünk a tárgytól ami azt illeti. Mondjuk azt kétlem, hogy John Doe-t túlságosan zavarnánk az eszmefuttatásunkkal, viszont ha a tűzoltónő nem akar mást megnézni a maradványokon, akkor jobb lenne ha visszatolnám a mélyhűtőbe, mielőtt elkezdene… felengedni. - Alapvetően nem lenne baj ez a csodálat, ha nem veszélyeztetnék vele más emberek életét… - Szó se legyen róla, én is nagyon tudom imádni hideg, hózáporos napokon a kandallómban pattogó tűz látványát és hangját, de én tökéletesen megelégszem azzal, hogy ott ég, nem érzek késztetést arra, hogy még nagyobb tüzet rakjak… mondjuk a házamból. Ilyen szempontból mondjuk nem lakok éppenséggel tűzbiztos helyen, mert rönkökből épült a házam, gondolom elég könnyen lángra kap. - Én rönkházban élek a város szélén… lényegében szinte az erdő szélén. Kandallóval fűtök, a kéményt rendszeresen nézetem, nehogy a szél visszafújja a szénmonoxidot. Ha már úgyis itt van, kérhetek tanácsot, hogy mire figyeljek oda fokozottan, ha nem akarok porig égett ház látványára hazatérni, vagy épp arra ébredni, hogy ég körülöttem minden? – Természetesen nem olyan alapdolgokra gondolok, hogy a tűzhelyet zárjam el, ne öntsek vizet forró olajba, vagy oltsam el a kandalló tüzét, ha nem vagyok otthon. Elég tudatosan élem az életem, hogy az ilyen kézenfekvő dolgokkal tisztában legyek, inkább speciálisabb dolgokra gondolok, amiről nem feltétlenül hallhat az ember a mindennapokban. - Még Los Angelesben voltam egyszer lovardában. Akkor ültem életemben először, és azóta is utoljára lóháton. Nagyjából fél órán keresztül ügettem a lóval, mellettem egy lovász másik lovon, ő vezette az én lovamat is. Miután leszálltam az állat hátáról, pár órával később csak azt éreztem, hogy úgy fáj a fenekem, mintha le akarna szakadni. Szerintem mi rettentően táposak vagyunk a régi világ embereihez képest, akik mondjuk napi tizenkét órát lovagoltak úgy, hogy meg se kottyant nekik. – Széles vigyorral idézem fel magamban ezt az élményt. Akkor elég kellemetlen volt, utólag már csak nevetek rajta, de azért tényleg elgondolkodtató. - Persze nincs olyan korszak szerintem, aminek ne lett volna ugyanúgy előnye, mint hátránya. Hacsak az orvostudomány fejlődését nézzük. Száz éve még rengetegen meghaltak tüdőgyulladásban. Manapság gyógyítható… inkább csak az idős, eleve beteg embereket viszi el, akiknek a bajukon felül pluszba összeszedik ezt is. Nekem például már kétszer volt. Egyszer kisgyerekként, egyszer tinédzserként. Ha mondjuk száz évvel ezelőtt születtem volna, jó eséllyel az elsőbe belehaltam volna kisgyerekként. – Kétlem, hogy bármilyen korszakra is azt lehetne mondani, hogy az a tökéletes. Semmi se tökéletes. - Hm igen. Meg aztán a Csendes-óceánon talán még át is lehet evezni Alaszkába, mint Európán keresztül az Atlanti-óceánon át keresztül szelni egész Kanadát, vagy az Államok felől közelíteni. Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha azt hallottam volna valakitől itt a városban, hogy régen simán átsétáltak Alaszkából Ázsiába a befagyott Csendes-óceánon… meg Ázsiából Alaszkába is érkeztek ilyen módon. De… lehet, hogy félreértettem valamit, nem tudom. – Vonok vállat, majd ismét John Doe-ra pillantok. - Ha mást nem szeretne megnézni, akkor visszahelyezem a hűtőbe. – Nem teszem hozzá, hogy mielőtt még „kiengedne”… talán kicsit morbidnak hangzana.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Túl sokat nem magyarázkodtak miatta, szóval nem csodálom, ha kimaradt… nem nehéz átsiklani pár mondat, vagy jelenet, pillanat felett, pláne, ha fáradt az ember. -jegyeztem meg. A magam részéről pont ezért volt az, hogy csak akkor ültem le filmet, vagy sorozatot nézni, ha közben semmi másra nem kellett figyelnem, teljes egészében a műnek szentelhettem a figyelmemet. Hogy csak mint háttérzaj, menjen a tv, vagy szóljon a rádió… Azt sohasem szerettem különösebben, azt hiszem, nem az én műfajom. Hisz inkább zavar és eltereli a figyelmemet ahelyett, hogy csak… mint háttérzaj létezne. Hallgatom a doktornő orvosi véleményét a témáról, és csak itt ott bólintok a szavaira, egyetértően. - Túl sok tapasztalatom nincs orvosi téren, de… van az az állítás, hogy a törött csont a forradás helyén kissé megvastagszik és ellenállóbb lesz… vagy ez a csigolyáknál nem érvényes? -gondolkozok hangosan - Bár ettől függetlenül, valahol magam is furcsállottam az egészet… Gondolom, valahol az is közrejátszhatott az „orvosi csodában”, hogy a nézők nem díjazták volna, ha az egyik kedvencüket írják ki a sorozatból. -vigyorodok el, hisz mit tagadjuk, Kelly a sorozat egyik leghelyesebb szereplője - És való igaz, hogy a felszerelésünknek is van súlya… Igaz, magában a ruha még annyira nem vészes, de ha megnézzük, hogy sisak, csákány, esetleg oxigénpalack, a mindenféle vágóberendezések, vagy épp a tömlő cipelése milyen fizikai kondíciót kíván… – igaza volt Dr. Santiagonak, nem hiába voltak a fizikai alkalmasságik és a folytonos orvosi vizsgálatok, kellett az erőnlét ahhoz, hogy valaki képes legyen helyt állni tűzoltóként. - Az az időugrás speciel nekem is zavaró volt, először azt hittem, hogy véletlenül lemaradtam egy köztes részről, de nem… később jöttem rá, hogy mi lehet az oka… Valahogy akkoriban indult a Chicago P.D. is, a rendőrös társsorozatuk, és valószínűleg annak valamelyik részében volt. Tudja, ahogy ebben szerepelnek Voight-ék, úgy időről időre abban is felbukkannak a tűzoltók a Chicago Fire-ből. Igaz, azt én sem követem. -vallottam be. A tűzoltós része már csak szakmai szempontból is tetszett, ahogy Chicago helyszíneit is kellemesen nosztalgikus érzés volt tűzoltó szemmel viszont látni, de hogy a mindenféle rendőri ügyeket kövessem ilyen szinten… nem vagyok én se nyugdíjas, se egyetemista, hogy időm nagy részét a képernyő előtt görnyedjek, sorozatozva. - No igen, ez már egy sokkal komolyabb probléma… Mint a fegyverek. Egy dolog az, ha valaki szereti őket, de teljesen más téma az, ha valaki gyilkolásra használja őket. -ilyen vagy olyan módon, de mindkettő halálos tud lenni, a körülményektől függően, vagy akár egy életre megnyomoríthat egy embert, romba döntve az életét. Az, hogy végül magam is szakmai jellegű kérdést kapok, első pillanatra meglep, hisz nem számítottam rá… ennek ellenére azonban örömmel segítek. Ha már iskolákba is rendszeresen járunk kiselőadásokat tartani, akkor azt hiszem, ez a legkevesebb, pláne, ha azt nézzük, hogy ő is milyen segítőkésznek és gyorsnak bizonyult az ügy kapcsán, amivel felkerestem. - A szénmonoxid ellen jelenleg talán a jelzőkészülék a legbiztosabb. Nem mint ha semlegesítené, de amilyen élesen vijjogó hangjuk van, szerintem még a holtak is kikelnének a sírjukból a hangjára, nem hogy egy alvó ember. Ami pedig a kandallót illeti, gondolom, az olyan ovis szintű dolgokat nem kell sorolnom, mintsem ne hagyjon gyúlékony tárgyakat a kandalló közelében, nehogy egy kipattanó szikra lángra kapjon, vagy a cigarettázással, meg egyéb háztartási felszerelésekkel is csak óvatosan, ha túlmelegednek, azok is képesek bajt okozni. -mosolyodtam el, hisz gondolom, ha valaki képes elvégezni egy orvosi egyetemet, akkor tisztában van az ilyen alapvető dolgokkal is. Józan paraszti ész, ugyebár… A lovaglós sztorira csak jót mosolygok magamban, és ha meg kéne mondanom, hogy magam mikor ültem utoljára lovon… azt hiszem, hirtelen meg sem tudnám mondani, de az biztos, hogy már jó régen volt… - Elkényelmesedtünk, nincs mit szépíteni. Bár valószínűleg a régi idők kevésbé tápos embereit is megviselte, amikor elsőre kapásból több órányi lovaglással kezdték lovaglói pályafutásukat. -hisz amilyen mozgáshoz nincs hozzászokva az ember szervezete… Előfordul ilyesmi a legjobbakkal is. - De gondolom, ez is ilyen ördögi kör… -mármint a betegségek - Régebben a pestis, torokgyík, meg a tüdőgyulladás volt az, ami emberek tömegeit tizedelte, napjainkra a rák lett az aktuális „mumus”, ami ellen mindenki bőszen keresi a megfelelő gyógymódot. Kíváncsi vagyok, mikor fogják megtalálni, száz év múltán meg már szinte el is felejtjük, hogy hányan estek áldozatul neki, nem igaz? -kérdeztem vissza, némi megerősítést várva, hisz gondolom, orvos létére jobban képben van az ilyesmikkel, mint én. Pláne úgy, hogy vérfarkasként úgy se fogok soha semmi hasonló bajtól szenvedni… Tessék, a tökéletes gyógymód minden betegségre! - Hát, amilyen hidegek vannak… nem tartom kizártnak, bár akkor is kicsit hihetetlen laikus ember számára, hogy akkora, hatalmas nagy vízfelület egyáltalán képes lehet befagyni úgy, hogy azon népvándorlás is történhessen. -feleltem elmerengve, s csak Dr. Santiago kérdése zökkentett ki a meditálásomból, hogy végül is, ha megnézzük mindkét hely őslakosait, akadnak hasonló vonások. Például az a húzott tekintet… - Ó persze, nyugodtan. Ennyi is bőven elég volt a csodás társaságából, had menjen csak vissza „pihenni”. -mondtam szórakozottan, ahogy kicsit hátrébb is léptem, néhány lépés távolságból figyelve, ahogy visszakerül a hűtőjébe. - Kíváncsi vagyok, hogy a nyomozás mikor derít ki valami használhatót az ügy kapcsán. Mondjuk már az is nagy megkönnyebbülés számunkra, hogy legalább kiderült, nem a mi sarunk a férfi halála. -igazgattam meg a kezemben lévő papírokat, kicsit visszaterelgetve a témát az eredeti vizekre.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- A csigolyák kicsit másképp működnek, mint egy lábszárcsont. – Lényegében a gerincünk… a vázunk az egész testet tartó „szerkezetünk”. Az mozgat mindent, és jóval sokrétűbb és nagyobb terhelésnek van kitéve, mint bármely más csontunk. Ezért is annyira kényes dolog az, ha valakit ott ér sérülés. - Tényleg kár lett volna kiírni, meg aztán… ha nem is írták volna ki, maximum aktákat tologathatott volna egy irodában, az meg nem az ő műfaja lenne. – Állapítottam meg tényként. Szeretem, ha egy férfi szorgalmas, és nem veti meg a kétkezi munkát sem. Manapság elég sok a nyámnyila fazon. Nem valami vidám a felhozatal, bár én már nem is keresek kapcsolatot, mert jelenleg foglalt vagyok. - Igen… tudok róla, hogy van olyan is, bár csak futólag néztem bele néhány részbe. Megvallom, engem annyira az a vonal nem tud lekötni. Helyszínelős sorozatot nézek inkább, vagy Doktor Csontot. – Na, vajon miért!? Gyerekként persze csíptem a Vészhelyzetet is, az volt az első nagyobb volumenű sorozat az életemben, amit elég sokáig nyomon is követtem. Aztán egy időben néztem House dokit is, de az újabb évadai annyira már nem kötöttek le… inkább csak a kezdetiek. A szappanoperákat viszont nagyon utálom. Nem csípem a nyáltól csöpögős romantikus sztorikat, nagyon távol állnak tőlem az ilyen ömlengések. Bólogatok a tippeket hallva, bár őszintén szólva nem lettem sokkal okosabb, mert ezeket én is tudtam. Viszont valamilyen szinten mégis csak okosabb lettem, mert legalább kiderült, hogy jól csinálok otthon mindent. Csak Adam ne engedjen a konyha közelébe, mert ott tényleg életveszélyes tudok lenni! - Elképesztő pusztítást tud végezni egyes rákfajta az emberi szervezetben. Mint egy féreg, ami addig rágja magát, amíg a test fel nem adja a küzdelmet. Sajnos sok esetben a korai diagnózis életmentő lehetne, de az emberek nem figyelnek oda a testükre, és az intő jelekre. Van értelme a nőgyógyászati szűréseknek, de törekedni kell a rendszerességre. A korán észlelt tumor jó eséllyel gyógyítható. Amikor már valakinek áttéte van, nagyon csekély az esély. Meglehet, hogy van már rá gyógyszer, vagy lesz a közeljövőben. Ha végre sikerül eljutnia az orvostudománynak arra a szintre, hogy gyógyítani tudja, akkor generációkkal később már nem fog okozni annyi problémát az emberek életében ez a betegség, mint most. – Ez az én véleményem, de ha más orvost kérdezne meg, talán mást mondana. John Doe-t visszahelyeztem a hűtőbe, majd lehúztam a kesztyűket a kezeimről. - Ehhez kétség sem férhet. Amit maximum a rovásukra írhatnának a rokonok, hogy nem túl szalonképes állapotban lehet majd felravatalozni. – Fekete humorom megcsillogtatva mosolyodtam el. Ha megtaláljuk a családját, és ha végre kiderül, hogy mi történt vele valójában, akkor végső nyugalomra helyezhetik, addig viszont az én vendégszeretetem kénytelen élvezni. - Bocsánat, de ha nincs más, akkor visszatérnék az „izgalmas” papírmunkámhoz. Minél előbb le szeretném tudni. Ha bármi van, akkor telefonáljon ide nyugodtan. – Dobom ki a kukába a gumikesztyűket, majd megmosom és megtörlöm a kezem. Kezet fogok Tedrow tűzoltóval, majd kikísérem, és elbúcsúzok tőle.
// Köszi a játékot! Ha nem írnál már erre, akkor kérnél zárást, légyszi!? Köszi ^^ //
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Jó, jó, igaz… -nevetek fejcsóválva, annyit még én is konyítok a témához, hogy kicsit bonyolultabb a felépítése, meg nagyobb kár okot tud okozni, ha az törik, mint ha egy sima lábszárcsont. Ettől függetlenül hallgatom a doktornő szavait, amikor pedig hangot ad a véleményének a Chicago P.D. kapcsán, csak csendben felnevetek. - Igen, valahol érthető… Annyira engem se tudott lekötni, hogy pár résznél tovább jussak belőle. -magyaráztam, akármennyire is csípjek belőle néhány szereplőt. Hiába, biztos szakmai ártalom. Meg ami azt illeti, olyan hú de nagy sorozatos se vagyok, szóval… Aztán éles váltásként térünk át a sorozatokról a rákra, én pedig csak aprót bólintok a doktornő monológjára. Érdekes lehet elképzelni… megtapasztalni, milyen lehet ez az egész… ettől függetlenül azonban örülök, hogy engem ez a kór sohasem fog megtámadni. Önkéntelenül is eszembe jut a megannyi pletyka ami itt-ott terjed a világhálón meg az újságokban évek óta, hogy valójában már réges rég feltalálták az ellenszert, csak azért titkolják, mert így a kezelésekből rengeteg bevételre tesznek szert – vagy akár azt, hogy maguk az orvosok, gyógyszerészek indították útjára ezt a betegséget, hogy saját maguk tegyenek szert haszonra belőle. Hangot is adok a kérdéseimnek, hátha okosabb leszek e témában, még mielőtt még így búcsút vennénk egymástól, hogy visszatérjünk a munka sokszor oly monoton mókuskerekébe. Néztem, ahogy kis barátunk visszakerül a hűtőrekeszébe, majd követve a példát, én is megszabadultam a kesztyűktől. - Rendben, nem szeretném feltartani… Köszönöm a segítséget, és ha bármi kérdés felmerülne a későbbiekben, akkor majd telefonon jelentkezem. -feleltem, majd a kézfogást követően el is indultam visszafelé – egy darabon a doktornő kíséretében, hogy aztán a maradék pár folyosón a portás kísérjen vissza a kijáratig.
// Köszönöm a játékot! …azért egy rövidke zárót véstem én is, és persze, kérek //
A szétgombolt ingnyak és a farmer lezsersége szöges ellentétben volt mindazzal, amit a nő napokkal azelőtt ismerte meg a kiszuperált halászhajóból lett étteremben. Ismeretsége miatt könnyeden jutva le a patológia síri csendjének világába lökte be a lengőajtót, majd pillantott körbe. Tekintete befogta a hideg fémasztal mellett álló nőt, majd kihagyva a köszönést tette az üveg tequilát a halott kissé szétnyíló bokái közé. Hideg tekintete a sötét szemekbe fúródott. - Nem tudtam milyen kávét iszik. – morogta, ezzel adva magyarázatot a fél literes italra, mi legalább biztos, hogy betalált. Nem várva meg az esetleges ellenvetést, lépett közelebb, és tekerte le a kupakot. - Erin nem tudja, hogy itt vagyok. Ahogy Larry sem. És ez maradjon is így. – pillantott végig a kinyitott mellkasú szerencsétlenen. - Gondolom ő tud titkot tartani. – biccentett fejével a hulla felé, majd a mellette lévő üres fémasztalra ülve jelezte, hogy ez a beszélgetés valóban meg fog történni. - Miért érinti személyesen az ügy? És kérem! Tiszteljen meg azzal, hogy nem kezd el félrebeszélni. – tette egyértelművé, hogy átlátott az érzéketlenségbe burkolt szitán. - Amennyiben ez megy, én is hajlandó vagyok visszafogni a… - elnyomott egy fölényes vigyort. - …a szexista hozzászólásaimat…még ha annyira meg is ragadta… - az őszinteség utána ígérte és nem előtte! - és segíteni abban, hogy ne unja halálra magát az akasztások és a tetőről való leugrálások miatt. – intett fejével biztatóan az üveg felé, jól tudva, hogy este hatkor már a kutya se jár erre.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Szeretek rálicitálni munkaidő tekintetében is a csapatomra, sokszor maradok bent estére, és a mai napon is ráhúzok kicsit a munkaidőmre, hogy a média ne zizegjen már annyit a nyakunkba a buszsofőr halálának körülményei miatt. Más ugyan nem halt meg a balesetben, de elég nagy visszhangot váltott ki az egész államban az eset ahhoz, hogy a főnök sürgessen. Sajnos nekem is van olyanom. Nem szokott ilyenkor már látogatóm érkezni, esetleg Adam szokott lejönni, ezért amikor meghallom a neszezéseket, egyből az a gondolatom támad, hogy csak ő lehet, aki ilyenkor idelent járkál. Hófehér… már-már kényszeresen tiszta és rendezett köpenyem nincs végiggombolva rajtam. Szintén hófehér streccses… kerek nyakkivágású felsőm bele van simítva térd fölött érő hófehér ceruzaszoknyám derekába, amire rácsíptetve viselem kitűzőmet, amin informatív jelleggel szerepelnek adataim: „Igazságügyi orvosszakértő”.. alatta pedig a másik tisztségem „Vezető patológus”.. Testszínű üvegszálas harisnyát viselek, a lábaimon pedig nagyon kényelmes fehér bőr, orvosi klumpát. Jobb kezemben fekete írótáblát tartok, félig magamhoz ölelem. A boncolási jelentések vannak rácsíptetve, és ebből pillantok fel, amikor a pszichiáter besétál. - Nem vagyok meglepve… - Hogy ezt arra érthettem-e, hogy előtte minden ajtó nyitva áll, vagy arra… hogy számítottam arra: fel fog keresni, ezt már nem fejtem ki. Figyelem, ahogy az üveg ital a néhai Mr. Walker bokái között ér asztalt, majd enyhén felvonom a szemöldökömet. – Munka közben nem iszom. – Közöltem az egyszerű, de nagyon is valós tényt. - Azért jött, hogy a motivációmról faggasson? Ezek szerint nem csak én túlórázom ma? – Lábammal az állványos nagyítós lámpa után nyúltam, majd egy rutinos mozdulattal húztam oda az asztalhoz. A kerekek nyikorogva adták meg magukat a határozott erőszaknak. A latex vizsgálókesztyűbe bújtatott ujjaimmal felnyomom a világítást, és felnyitva a nagyítólencse fedelét Mr. Walker jobb vállához irányítom, s miközben a bőrén talált gyanús pöttyöt vizsgálom, válaszolok a kérdésre. - Dr. Fox remek pszichoterapeuta. Mióta Fairbanksben végzem a munkámat, ő felügyeli a lelki világomat. Higgye el… ha érzéketlennek tűnök, az is vagyok. Gyűlölöm az elvakult szektásokat. Ez a motivációm. Nekem pedig ennyi bőven elég ahhoz, hogy segíteni akarjak.
Kezdőlap
//
Ha nem írnál már erre, akkor kérnél zárást, légyszi!? Köszi ^^ //
