A ösvény egy közel 18 km hosszú útszakasz végig a tengerpart mentén, mely kizárólag kerékpáros, illetve gyalogos közlekedésre alkalmas. Futók, görkorisok, rollerezők, bicajosok kedvelt helye jó időben.
Is this the point where we give up? Now, is this the point where we give in? Now, is this the point where we turn ourselves in?
Or, is this the time to ask questions? Or is this the time to seek answers? Now, is this the time to throw it all in?
Pár kilométert négy keréken átugrani bőségesen kedvező ár egy ingyenes thrash-buliért, ha az adott zenekar történetesen ritkán repked az Államokban és északnak északján még kevésbé. Ezt a bandát az egyik diákom dobta fel, mikor társalogtunk a körfűrész hangját utánzó gitárokról és a ráspolyt nyelt énekesekről. Fiatal zenekar, ifjonti lendülettel. 4 év is kevés volt a szarvuk letiprásához, még mindig úgy törnek előre, mint a bulldózer. Nem akartam lemaradni a jóról, mint Zsugás Jimmy a royal flush-ről, ezért összebeszéltünk páran, többek között a fent említett nebuló és még két jómadár, akiket péntek délután láttam először. Harry hozta a metalrajongó cimboráit és egész kedélyes kocsitúra lett az utazásból. A frissen vásárolt Buickom megkapta első vidéki útját, felavattuk, mint ország-világjáró géperejű járművet. Rég vezettem már ennyit, de olyan ez, mint a fojtófogások, nem lehet elfelejteni. Ahogy vádlimban gyűjtöm a kilométereket, fejemben még az előző este zaja szól, a fergeteges bulié és a nőcskéé, akit sikerült a nézőtéri ugrabugra után elcsábítanom a motelbe egy szintén fergeteges mutatványra. A nevét nem kérdeztem meg, de kiderült, hogy nálam is korábban kel, mivel mikor én még csak álmodtam a hajnali futóedzésről, ő már talpig plázaruciban várta, hogy útjára bocsáthassam a morcos reggeli felhőzetre néző tárt szobaajtón át. Szépen teljesített, ezért nem is tettem szóvá, hogy a tyúkokkal kel pirkadat előtt. Szerencsémre le tudtam győzni a démonaimat, amik gyötörtek, mikor más lyukra is játszottam. A módszer egyszerű és nagyszerű volt: beláttam, hogy letakart gödörbe az istenek erejével se gurul be a golflabda, ezért felszabadítottam magam az egyirányú célzás alól. Ha nincs senki a vonal túlsó végén, én szaggathatom a hangszálaimat, az ordításom elvész. A hűség csak lánc, ha a másik nem kötözi magát hozzád, mint Odüsszeusz hajóárbochoz. Én most már bátran hallgatom a különböző szirének őszinte sikítását, a legutóbbi saras-szálkás döbbenet után átéltek elvesztek a múlt mocsarában. Sötétkék melegítőmet már átizzadtam itt Anchorage felé félúton. 6,5 kilométer után már felteheti magának a kérdést egy kengyelfutó is, hogy az idő miért fut vele verejtékes hawaii sortban? Feladni kellene vagy mindent beleadni? Nem kérdéses a válasz: lenyomom a 13-at és visszafelé is sovány malac vágtában érkezem. Harry-ék felöntöttek a garatra és még a másnapos sonkás tojást fogják készíteni, mikor én már hivatalosan is megnyitottam a szombat reggelt kitartó munkával és helyes időbeosztással. Ez a tengerparti ösvény nagy élmény, a Chena-mente és Fairbanks parkjai után üdítően új pálya, ami csak sportembereknek való. Sehol egy kéményseggű autó, ami nyomja a gázt kifelé, csak két keréken, két korcsolyán, két lábon haladó tüdőkínzók között küzdhetek a távolsággal és ez roppantul inspiráló környezet. Lihegek, amint a trópusmintás rövidnadrág és a mackófelső is tapad rám, mint legyek a kicsurgatott méz cseppjeire és lendületesen, már majdnem olimpiára készülők elánjával tiprom a kilométereket bal kezemben egy fél literes flakonnal, aminek már éppúgy a fenekére nézek, mint az előttem kocogó, lóbálódó copfú szőke hölgyeménynek.
Az a nagy büdös helyzet, hogy mostanában totálisan frusztrált vagyok, még jó, hogy eddig nem nyitottam masszázs szalont, mert most bizony tök ciki lenne, ha képtelen lennék rendesen ellátni a hozzám betérőket. Szóval, inkább összes sem számoltam, mennyi idő telt el az utolsó alkalom óta, ami olyan szinten hazavágta a libidómat, hogy azt elmondani sem tudom. Inkább igyekszem nem gondolni rá, helyette többnyire bringázom vagy görkorizom, a futás nekem valahogy nem megy, túl monoton, de lehet, hogy csak a kerekdedebb formáim miatt van, tudja a fene. Most inkább a nyolc kereket választottam, és száguldottam is a futkosó bagázs között, nem zavartatva magam, hogy én nem abban lelem meg a mozgás örömét, most egyébként is inkább feszültséglevezetés volt, semmi egyéb. A mozgás nem hiányzott, párszor megverettem magam az egyik harcossal edzés címén, az is elég jól esett, és bár Primmel találkozhatok végre, és el is sírhatom neki a bánatomat, jobb sajnos nem lett tőle a helyzetem. Az edző szerelésem most pinkben és feketében virított, és elég szorosan simult vonalainra, ami engem szokásomhoz híven most sem zavart, azt azért továbbra is élveztem, ha egy-egy pasi tekintete végigfutott rajtam, de nem kerestem a flörtölési lehetőségeket. Inkább kimenekültem belőlük, ha adódtak. Közben természetesen zenét hallgattam, és nagyon igyekeztem kizárni a külvilágot. Az utóbbi hetekben sötétbarnává, már majdnem feketévé avanzsálódott hajamat szorosan feltűztem, smink semmi, a legtöbben így szerintem fel sem ismernének. Kellett most némi váltás, de én egyébként is gyakran kínzom a sörényemet mindenféle vegyszerrel. A szőke csajt nem nehéz kiszúrni, főleg a hegyomlásnyi pasas miatt, aki mögötte a seggét lesi, és lehetetlen nem észrevenni. Ó a büdös francba. Nem szokásom kimenekülni helyzetekből, de most rohadtul abban bízom, hogy nem vesz észre, vagy ha mégis, akkor leszarja, és békén hagy, én ugyanis terveim szerint igyekszem egyszerűen elgurulni mellette...
A szőke popsi vonaglása olyan szinte maga után vonja a szemeimet, mint őzgidának az anyja fehér farfoltja. Egyszerűen követem, mint vuduzombi a sámán utasításait. Csodásan kerek dombságokat találok ott és elgondolkozom, hogy beérjem-e, felkínálva térképészeti tudományomat a domborzati formák bejárására. Ekkor csap meg egy ismerős energia és már meg is pillantom azokat a gyűlölt vállakat, amik már nem is olyan gyűröttek, hisz a vád gátjait elöntötte az áradat, ami belőlem indult a farönkök között. Nem tudom, régen, mivel tartotta karban azokat a jonatán almához méltó domborulatait, amiket minden kollégám imádott és távolról, meg azon az ominózus estén belülről én is, de most nyilván hajtják a tetováltak, mint szabóasszony a varrógépet. - Görkorcsolyák szárnyán suhan a vágy, kedves masszív asszony! - kiabálok rá arra a lukhordozóra, akit a múltkor rendesen meggyötörtem. A sárba tiportam, de élvezte, csak azt nem, mikor engem a letargia megdöntött, mint a sokéves átlagot egy új rekord. Már a múlté az egyoldalú vonzódás, hisz válasz nélkül a kérdés levegőbe leadott díszlövés, ami szép, szép, de gyakorlati haszna nincs, ahogy a szekrény tetejére pakolt porcelán étkészletnek sem. Amit ő átélt, az lehetett a pokol, de én még az alá sodródtam, bele az izzó lávafolyamba, ami égette a lelkemet és elvett mindent gabonát és húst, nem hagyva táplálékot, sem reményt. Mélységesen hosszú idő kellett a felépüléshez, de újra áll a ház, úgyhogy már vidáman süvöltök Wendy-re. - Hajnalok hajnalán egy szelet szívunk, kedves kerekded édesség! Hadd öleljelek a keblemre! Ezzel lecsapok rá, akár irányt vált, akár hasalást imitál, én bizony átkarolom és úgy magamhoz szorítom, mint akit előző este nyomtam meg, akár Zsugás Jimmy a kártyabarlang csengőjét. A szorítás rövid, mivel edzés van és nem akarok kiesni a gyakorlatból, ezért helybenfutás követi szavaimat és egy bárgyú vigyorral vegyes végigméricskélés. Múltkor józanul néztem meg teljes dicsőségében, most ruhában látom, de kerekeken gurulva és újra meg kell ölelnem. Pár lépést meg is teszek vele, ha nem kezdünk közelharcba és utána teszem le, hogy gurulhasson mellettem, mint oldalkocsi a motor mellett. Rácsatlakoznék szívesen és azt hiszem, most még mélyebbre süllyednénk, mint a saras-mocskos telepi szexparti során. - Mesélj, Andersenné, milyen a svájci levegő ehun-e? Hogyhogy nem a Chena-parti dumaparti élvezőihöz csatlakoztál? Fairbanks helyett Anchorage, ez valami őrzői hierarchia lehet és egy paradicsomszárnyit bosszant, hogy ennyi idő után végre meggyőződhettem ártatlanságáról, ami nála túl nagy szó, így inkább gyilkosságmentes múltnak nevezném és egy békeszexes feloldozásnak, amit pedig nem követ egy légtér szívása. Átköltözött az állam másik végére, de mégis mi a csirkefarhát akciós határideje végének lejártán síró nyugdíjasok könnye cseppjéért? Mindenesetre végtelen öröm mosolya játszik az arcomon, ahogy a színváltós hajú bombalady-t szemlélem újra az út aszfaltján gurulva. Ezek szerint rendszeres vendég leszek Anchorage-ban is, mert ha Wendy itt van, nem fogom kibírni, hogy néha ne bírjon ki.
Nem, nincs olyan szerencsém, hogy ne vegyen észre… Fel is sóhajtok rögvest, és legszívesebben szó nélkül elhúznék innen, de semmi kedvem ahhoz, hogy hallgassam, ahogy utánam ordibál. Így is belevegyült a hangja a zenébe, amit hallgattam, és ráadásul milyen szöveggel… szerintem nincs lélek, aki ne kapta volna rá fel a fejét. Kihúzom hát a fülhallgatókat, és úgy pillantok rá, meg is állok egy pillanatra, bár nem nagyon vágyom most arra, hogy csacsogjak vele, mert még mindig nehéz jó pofát vágnom hozzá. - Suhanna, el innen jó messze, ami azt illeti. Nem bírom csak úgy elengedni azt az esetet, ó… ha tudná. Istenem, milyen szánalmasnak tartana. Mindenesetre nem áll szándékomban elé tárni, hogy mennyire megviselt az az eset, és hogy azóta sem örömködtem hasonlóképp senkivel. Nem kell tudnia, ez az én személyes problémám, puszipajtások meg szerintem sosem leszünk, sem pedig barátok. Túlságosan meghatározó a múltunk, bármennyire is vetettünk rá sáros fátylat legutóbb. - Azt az ölelgetést én azért mellőzném. A jelek szerint azonban teljesen fölöslegesen jártatom a számat, mert magához szorít, én meg fel is emel mellé, amitől totálisan nem tudok mit kezdeni magammal, mert hogy vissza nem ölelem, az biztos. Sosem voltam ilyen bizalmaskodó, közel csak akkor vagyok pasihoz, ha témázás van, ölelni szerintem legutoljára a férjemet sikerült, de lám, ő is milyen jól járt velem. Nem fogok most odacsapni, túl sokan járnak erre, és eszemben sincs kérdésekre okot adni, mert az tuti, hogy el tudnám intézni Lestert. Nem vágyom ilyesmire, csak a közelében lennem se túl kellemes. Főleg így, hogy ennyire napsugaras jó kedve van. Nos, nekem nincsen. - Nos, ez olyasmi, amiről nem én döntök. Jelentem ki elég határozottan, de ha dönthettem volna, akkor is inkább idejövök, minthogy Fairbanksben bármikor összefuthassak vele. Erre hol történik meg? Hát persze, hogy Anchorageban. Nevetséges. Komolyan nem értem néha, hogy miért ilyen büdös ribanc a sors, hát milyen jól megvoltunk mi egymás nélkül az utóbbi évtizedekben, erre most állandóan egymás útjába terel minket. Egyelőre még kibírom, ha kicsit egymás mellett haladunk, de rá nem nagyon nézek, inkább előre figyelek, az a biztos. - Azt azonban meg kell hagyni, hogy itt legalább nem vagy be az ember segge. Az halál biztos, hogy a Fairbanksi időjárás minden, csak nem kellemes. Szóval, ha választani kellene, én bizony maradnék itt, kisebb sokk a szervezetemnek, mint a hűtőkamrába beköltözni. - Hát a te fantasztikus jó kedved minek köszönhető? Csini volt a szőke hátsója, mi? Igazából, ebben semmi nőcis, hisztérikus felhang nincs, tényleg az volt, megnéztem én is. A férfiaknak meg sokszor ennyi is elég a jó hangulathoz, bár szerintem azért most másról van szó, ennyire nem felszínes ő, vagyis nem gondolom annak, de ezt semmi pénzért nem mondanám meg neki.
Ahogy érzékeim is visszaérkeznek a szélesebb horizontra arról a pici, finom dombpárról, megérzem, hogy Wendy legszívesebben az eltűnős tinta láthatatlan állagát tenné most magáévá úgy, ahogy azt a hozzám hasonló vagy tőlem teljes mértékben eltérő sármos vagy igéző hangú hímekkel csinálná. Elhiszem, hogy lelöktem a hegyről, de én az egész láncolattal együtt süllyedtem a mélybe. Amiről persze nem tud és büszkeségem gátat szab a letargia súlyának ismertetése előtt. - Miért kergeted a távolságot, mint kósza esőcsepp a testvérét, mikor úgyis csak a pocsolyában egyesülhetnek? Jobb lesz attól a lelkivilága virágzása, ha az én kontúromat nélkülözi? Dehogyis, sőt ismét levehetem a lábairól és utána az enyéimről is, ha már rajtuk lesz. Nem zavar, hogy az ölelést épp annyira kívánja, mint kínai vázát szállító motoros futár a téglafallal történő közvetlen tárolódoboz-felépítmény kontaktust. Karjaim úgy szorítják, mintha most préselném ki belőle szerelmet, mit kívánok és egyben hasonlatos a szorongatás egy bocsai elvesztésének dühén megtáltosodott medve bosszújáéhoz. A mi kettősünk esetében a vonzalom együtt fog járni a pusztító vággyal és vadállatias ragaszkodásba torkollok a részemről. Nyílt terepen melákot alázó görkoris csajt játszani derogál, ezért a húsa megérzi ujjaim présgépét és az édes sóhajt, ami feltör mély és ráspolyos kacagásom mellett. - A vállalat nem engedi a lelkedet, igaz-e, drága kis kereklő napsugaram? A pozitív érzések teljes hiánya azért már némileg visszaveti a lelkesedésemet. A fizikai közelség ily irányú megnyilvánítása sem oldotta fel csalódása béklyóit? Hiába idéztem Shakespeare-t szexpír közben, a megcsalós identitás leleplezése ekkora trauma volt? Tele van véraláfutással a lelke, de még az én fenenagy büszkeségem is képes ablakot nyitni arra a lehetőségre, hogy nem jómagam vagyok az oka, hanem nálam ezerszer fontosabb és személyesebb terhek nyomják vállát. - A tiedért kár is lenne és első lennék, akik felkínálnák a jégcsákányukat, hogy ismét felszínre hozzák a betokosodott barlangnyílást! Úgy beszélek, mint akinek meg sem kottyant a legutóbbi sártúra, pedig pontosan azt mondta dobhártyát szaggatóan, hogy Kotty! Bizony megtölteném a hátsó csomagtartóját, nem spórolnék az útravalóval. Múltkor szemtől szembe támadtam, de most a hátulról szúrás gondolata környékez meg vele kapcsolatban. - Azt a két kerek hegyormot elengedtem, mikor elém gördült a te részletekben igen gazdag terepasztalod, kedves sárba tiport főnixmadár! A haláláról is szóltak pletykák, de azokat legyőzte és élettől pezsegve libegett elém, mint síelőket szállító szállító lift, hogy szépen betöltsem az ülését. A jókedvemet pedig az iménti szép farpofapár és az előző esti kolbásztöltőverseny egyaránt táplálta, Wendy pedig a fűszerkorona a csirketorta tetején. - Kellően körülnéztél az út során? Mintha a tornafelsőd zsebéből kipottyant volna az egészséges önértékelés, mely szerint utánad döglenek a körből jobbra felfelé mutató egyének, akár szó szerint is. Mesélj inkább, milyen volt sártól izzítva meggyógyított autóval furikázni? Már én is bevetetettem vezetési tudományomat, mert az előző esti koncertre saját négyüteművel érkeztem! Négy kerék, három szoba, két gyerek, egy mindenkiért, mindenki egyben! Ne mondd, hogy egrestől elvásott fogak állapotát érzed, ahogy karakteres arcvonásaim beúsztak szemeid perifériájába! Akár irányt is váltok, de el nem hagyom, hisz ritka találkozás ez. Nem volt szó Anchorage sávjcibicskájáról, de most, hogy tudom, mi a telephelye, gyakoribb vendég leszek errefelé, noha a város kóborkái olykor veszélyeztetik életem könnyű halmait.
- A távolságot kergetni aligha lehet, a pocsolyában egyesülésnek is megvan a maga szépsége, de azt most hagyjuk meg az esőcseppeknek. Van az úgy, hogy valakivel nincs hangulata egymást kergetni az embernek, vagy tán neked mindig fűlik a fogad mindenkihez? Az tökéletesen hidegen hagy, hogy esetleg ezzel megsértem, legalább ennyit kapjon cserébe, még ha nem is fogja megtudni, mi a problémám. Azt sosem mondanám el neki, nem vagyok az a fajta, aki ezt megengedi magának. Tisztább és kellemesebb lenne a jövőben, ha elkerüljük egymást, pont úgy, mint életünk nagy részében. Hamarjában szótlanságra kárhoztat a szorongatása, de tűröm, mert nincs kedvem balhét csinálni. Ez a fajta bizalmaskodás, vagy minek is nevezzem, felettébb újszerű közöttünk. - Nem is kell engednie, én választottam, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Itt legalább kicsit jobb az idő. Nekem nincs bajom azzal, hogy itt kell élnem, kiváltképpen azért nem, mert Prim is itt telepedett le végül. Így legalább nem kell órákat utaznunk, hogy találkozzunk egymással. Ez mindenképpen előnye, és azért valljuk be, a farkas koncentráltság azért nem akkora, mint Fairbanksben. - Nézd, a barlangnyílásomnak most jó úgy, ahogy van, és ezt fölösleges is boncolgatni. Szögezem le, mert elhiszem ám, hogy szívesen megtenné, és korábban én is így voltam vele, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem sérthetetlen az önérzetem. Így hát most elzárkózom egy darabig az ilyesmitől, amíg összeszedem magam, s bár sokan azt vallják, hogy kutyaharapást szőrével, ezzel én nem nagyon tudok azonosulni jelen helyzetben. - Főnixmadár? Na, ez még tetszik is. Mondhatnám, hogy hízelgő, hogy elszakadt a csaj látványától, mikor észlelte a jelenlétemet, de ez most a legkevésbé sem hat rám vigasztalón, eddig tökéletesen tisztában voltam magammal, most kicsit meginogtam, de helyre fogom rázni magam, csak kell egy kis idő, addig másra koncentrálok. Inkább a beilleszkedésem és a reménybeli szalonom foglalkoztat, mintsem éljem tovább léha életemet. - Megesik az ilyesmi olykor mindenkivel, most épp velem, majd elmúlik. Döglenének azok most is, csak épp jelenleg nincs kedvem dögleszteni. Milyen? Hát sáros… lezuhanyoztam az első motelben, az ember nem megy disznó módjára a leendő főnöke elé. Szép is lett volna olyan formán William elé állítani, és persze még előtte össze is futottam azzal a kis gyökérrel, aki elorozta a sim-kártyámat. Csodás egy nap volt, mondhatom, nem bánom, hogy már rég elmúlt. - Élvezetes volt a koncert? Felcsaptál tán dadának, vagy mi a túró? Két gyerek, gondolom inkább tanítványok lehetnek, de különösebben nem érdekel, viszont határozottan szórakoztat, ahogy elképzelem ilyen szerepkörben. - Én legalább nem felrobbanni akartam, mint te a legutóbb. Nekem tán nincs jogom egyszer így, másszor úgy reagálni a környezetemre? Ami most persze őt jelenti, de nem akarom nagyon ragozni, bár ahogy őt ismerem, nem nagyon fogja hagyni, hogy elsikkadjon a téma, mindenesetre ez a harapófogó tökéletes esete lesz…
- Te olyan örökké fűlőfogú joystick felhasználó voltál, hogy ez az arcod már szinte döbbenetes, pedig kívülről ugyanaz a bájportré, mint régen. Még pletykaszinten sem beszéltek olyat, hogy Wendy valakivel ne akart volna dugóhúzósat játszani. Én nem bánom, ha kitágult neki, főleg ha csak a világlátása. A futópályán nyilván nem a testi szerelem oltárára akarom felfektetni kecses manifesztációját, amivel megjelent itt előttem, mint derült égből a villámhárító. Amúgy meg vagy piros betűs női ünnepet ül vagy egyszerűen letolták a hangulatát tyúklétra aljára. Nem célom felcipelni onnan, ha ragaszkodik a mélységi léthez, de azért én ontom magamból a gyári szólövegeket parancs nélkül is. - Hát nem olyan ananászolvasztó az éghajlat, mint a mi egykori "trópusi" városunkban. Minneapolis azért vidámságtól lángoló metropolisz volt és a Fülöp-szigetekre utazni kevésbé viselt meg, mint onnan az ülepet befagyasztó Alaszkába. Ha már itt járunk, nem bánnék egy kis autobiográfiát az amnesztiát kapott ártatlanságtól, kinek bűne oly édes. - Te merrefelé is kerestél azóta kezedbe való vándorbotokat? Aztán regélek én is, de csak fejből fejbe, hisz a hivatalos változat new yorki származásról szól. ~Én visszaröppentem őseim földjére, a vállamról ismert zászlót lobogtató országba és csak január óta taposom a havat efelé.~ A tetovált honjel emlegetése közben kellemesen fülledő tempót diktálok és remélem, hogy az imént összeszeretgetett fekete loboncú csípőcsoda nem kíván irányt változtatni és engem itt hagyni egy faképpel. ~Hallottál-e arról, hogy engem bizony majdnem szó szerint boncolgatni kezdtek, mielőtt a természetnek beintő jelenség megvalósult az itteni farkasélet legszenzációsabb halálosztó veres holdas estjén?~ A boncolásról nem tudtam nem asszociálni. Vagy nála is véres események zajlanak és rajta áll a szédület mindkét lábával vagy a lelke utazott túl sokat macskaköves utakon és szétrázódott, mint Zsugás Jimmy taktikája egy kósza treff hetestől. Képes vagyok én a témáról leszakadni, ezer másról is szól az élet és Wendy... Az a rövid ismeretség túl szorosan köt össze minket és a fejembe csáklyát vert nexus milyensége lassan változik. Az ölelésben is benne volt az erőkifejtés pusztítani kívánó lelkülete, de most is megfordul a fejemben, hogy milyen lenne kettétörni és behajítani a víz aljára nehezékkel. Az az amnesztia időnként elhomályosul és tudom, hogy lesz még köztünk feldühödött bivalyokéhoz hasonló ütközet. A békés korcsolya-futócipő kombó után, hisz most kedélyesen gurulunk és loholunk, mint két mellérendelt tagmondat. - Vésesd réseibe, hogy bőröd is kiáltsa az életösztönt, hehe! Mindketten benéztünk a halál torkába és mielőtt csattant volna rajtunk a soha vissza nem térő állkapocs, valaki kirángatott onnan. Aztán én még átestem a fakó ló túloldalára és mint nem evilági lények hanyag dohányzása során, visszapöccintettek a hamutartó széléről. Főnixek vagyunk, de nekem már van állatom. Nem is akármilyen és az energiamezők miatt szívesen kihívná most a kereken kerekded hölgyeményt. Nyughass, majd az is eljön, mint a folytatás folytatásának a folyománya... - Aggodalmam lassan körbeöleli kebled halmait, hogy ugyan mily kór gyötörhet, mely a vágytól oly messzire sodor, kedves mindig pezsgő kéjtabletta! Sárba tiport tisztaságát visszanyerte, ebben nem is kételkedtem, de a motel recepciósának arckifejezése közösségi oldalakra való lehetett és sajnálom, hogy nem láthattam. Engem akkor a letargia úthengere lapított ki és mire felgöngyölödtem, leköszönt a nappalt fűtő égitest. De nem hinném, hogy ennyi volt a rossz szájíz oka. Bekaphatott még valamit, amit kivételesen nem akart... - A színpadot a művészek zúzták, a küzdőteret pedig én és a társaságom gyötörtük repedtre. Igaz tanítványaim tudják, mi a dörgés és én tudom, hogy attól nem görbül a jegy, hogy velem jöttek vidéki rockerkedésre. Választ adtam a szokásos, kéretlenül teljes körű stílusomban. Csodás este volt, de a koronát a bőrtangás leányzó húzta fel a királykobra fejére. - Dadaista nem lettem, ahhoz még elég fiatal vagyok. Hát te hogy érzed a büfiztetés iránti vonzalmat, taszít-e vagy szólongat? Egy nap eljöhet még a lelkesedés, hogy kis Jay-ek sírásától harsogó gyerekszobára vágyjak, amit természetesen egy kijelölt, különleges asszonyállat gondozgat, míg én majd a szellemi táplálékot szolgáltatom és példaképül feszítek a porontyok előtt, de ez oly távoli, mint a Mariana-árok aljától a legmagasabb marsi hegycsúcs. - A tények elferdítése nyomot hagyott és nézd el nekem, hogy nem léptem Columbo nyomába kölyökképű komaként. Mesélj, mivel telnek a napjaid? Hol találtál új ruhatárat, bundák közti sundabundázásra alkalmasat? Lehet, hogy agya kitaszítja magából az érdeklődés hátsó szándék nélküliségében rejlő kontrasztot az én esetemben, de tényleg szeretném tudni, merre gurulnak amúgy a kerekei, kik lépkednek be helyisége ajtaján és mivel tölti a reggeli és vacsora közti intervallumokat, amikor éppen nem Őriz.
- Tessék, a nap meglepetése, nálam is lehet luftot rúgni, van ez így. Kedves Mikulás haverunk nem környéket, ne is tegye, akkor tudnék csak igazán robbanni, meg azért az a durva, hogy olyankor valahogy sokkal inkább gerjedek a témázásra, de valljuk be, elég undorító ahhoz, hogy lebeszéljem magam róla mindig. Ahhoz meg tényleg semmi köze sincs, hogy ilyen szinten nem vagyok vevő most semmire. Mármint, köze nagyon is van, mert végső soron ő az oka, de hogy ezt nem akarom az orrára kötni, az teljesen biztos. - Egész finoman fogalmaztál, én maradnék a befagy a seggem szófordulatnál. Itt még annyira nem is, de Fairbanks ilyen téren egészen borzalmasnak tűnt, és nem is akarom tudni, milyen lehet télen. Rettenet. Valami normális, kellemes középútra nem lehetne odafenn belőni a klímát? Tudnám értékelni. - Én csak idén jöttem el onnan. Nincs ebben semmi titok, engem nem zavar, ha tudja, hogy ott éltem ez idáig, nem volt okom eljönni, és nem is akartam, ott él a húgom. Ha nem került volna megint szar a ventillátorba, szerintem még mindig Minneapolis lenne a lakhelye, de másként alakult. Jellemző, még egy évben is sikerült errefelé tévednünk. Én ezt nem is értem. Nem az lenne szép, kedves bánásmód a sorstól, ha nem terel össze azzal, aki ennyire megváltoztatott mindent? Meglennénk mindketten a másik nélkül, ebben biztos vagyok. Gurulok mellette, nem vagyok akkora faragatlan tuskó, hogy csak úgy itt hagyjam, bár tény, hogy megfordul a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne szimplán nem tudomást venni róla. - Kajak? Az szép lehetett… Azt tudom, hogy történt egy s más érdekes azon az éjszakán, elég csak rád néznem hozzá. A jelek szerint élő bizonyítéka vagy az akkori eseményeknek. Durva. Hogy kihevert-e, az nem érdekel, lelkisegély szolgálat nem vagyok, soha nem is leszek, és őszintén, nagyon kellene röhögnöm, ha ő valakinek elhintené lelke megszürkült hamvait. Ő egyszerűen nem az a típus. Nem mintha olyan nagyon ismerném, de amennyire igen, annak alapján ez jön le. - Aggodalom? Miről beszélsz? Nem szükséges aggódnom érted, eddig sem tetted, eztán se tedd. Keress más lukat, bizonyára akad elég, én ma zárva tartok, ennyi az egész. Csodás, ez az ember borzasztó hatással van a fogalmazásomra is, rímelek, megáll az eszem. Tényleg gáz, hogy ez a helyzet velem, engem is zavar, de nem pont vele akarnám megbeszélni, hogy mennyire belerongyolt az önértékelésembe, holott tudom jól, hogy le kellene szarnom mások mit gondolnak vagy csinálnak. - Nem is feltételeztem volna ilyen fokú igazságtalanságot senkiről. Az remek, ha jól sikerült este volt. Már, ha az volt, de talán az, elvégre elég szívesen beszél róla, aligha lehetett akkor borzalmas. A kérdésére röhögnöm kell, nem tehetek róla. Én meg egy gyerek? Ennek elmentek otthonról, annyi szent. Talán jó két perc is eltelik, amíg nevetgélek magamra ezen abszurd dolog kapcsán, mire végül sikerül megtalálnom, és egymás mellé fűznöm a betűket is. - Az aztán nem fog engem szólongatni soha. Most őszintén, nincs az a férfi, aki képes lenne megtartani, magamnak meg minek szülnék gyereket… Szerencsétlennek milyen élete lenne már egy ilyen nővel, mint én vagyok? Legyintek, én szeretek így élni, de tudom, hogy sokak szerint elítélendő az, ahogyan tengetem a napjaimat, és egy gyereknek abszolút nem lennék ideális jelölt. Nem is erőltetném soha. Az meg valljuk be, tényleg lehetetlen, hogy a nagy szerelem megérkezzen, és elmossa az ezzel kapcsolatos elgondolásaimat, és megváltoztasson engem is. Nem, kutyából nem lesz szalonna. - Az új ruhatár még azért várat magára, egyébként pedig tervezem az itteni életem, próbálom kialakítani a dolgaimat. Masszázsszalont szeretnék nyitni. Nem titok, szóval nincs okom magamban tartani, ha meg szájal róla, legalább többen fogják tudni, némi reklám úgysem árt, bár, az tény, hogy gőze sem lehet róla, hogy értek-e hozzá, avagy sem.
Az évszázad meglepetése ez, nem a napé. Ez a nő, akiről a Nimfomániás c. filmet újra megrendezhetnék kicsit másképp, mára betömte a lyukát ellenkezéssel. Hogy miféle kórságos lelki nyavaly húzódott rá a szaporító szerveire, azt nem tudom, de ha így nem, hát a lassú folyóáradat erodálja a víz széli földrészt elv alapján majd puhatolózom. Mert bizony jó lenne megint bekopogtatni a csigaházába. - Kár lenne azért a remek bemeneti nyílásért, amibe olyan jó fülhallgatót dugni és full hangerőn élvezni a sikításodat. Múltkor beújítottunk és kipróbáltuk a másikat is. Bevette a védőgyógyszert, nem kellett sapkával indulnom a legfinomabb barlangtúrára. És húúú, amíg be nem ütött a krach, életem egyik legjobb üzekedése volt! Most így emlékszem vissza. Kár, hogy a végén lecsapott rám a letargia gonosz szarkája és kitépte kezemből az élvezet frissen megszerzett kincsét. - És mekkora változáson ment keresztül a város? Remélem, tótágasra nem állt még és a Falka se tör túl sok bioborsot az orrotok alá! Kontaktban vagyok a helyiekkel, úgyhogy sok mindenről én is értesülök, de sok mindenről pedig nem. Hogy él-e vagy hal mindenki kedvenc dugható ruhatárosnője, az sem volt nagy dobra verve, de még kicsire sem. Az meg tiszta sor, hogy biót termeltünk, ezt nyilván Wendy is tudja. Agyamon átfut az időszámítás gyorsvonata és kiinteget belőle a tény, hogy igen, ha az én beharapásomkor csináltak tetovált lányt ebből itt, akkor igencsak ideje volt új levegőt szívni, hisz még ráfognák, hogy megtalálta az örök élet elixírjét az egyik kabátzsebben. Lassan összeáll minden egy nagy puzzle-n. - Ne mondd, hogy arcomon ül a feltámadás kis nevető manócskája! A társaid és a Falka közös koprodukcióban mentette meg az életemet illetve a testemet. Mert az életet valahonnan odaátról pöckölték vissza belé, onnan, ahol az igazság is van. Az a bolond torokfelvágó ősfarkas még azt is elárulta, hogy kivel küzdöttem magam a halálba. A kezetlen közembert azóta lecsekkoltam, mint Zsugás Jimmy a pakli tisztátalanságát, de még szót nem váltottunk. - Találtam már azóta is, legutóbb tegnap este biliárdoztam egy jót lyukra játszással. De nálad az az alapállapot, a testi-lelki egészség megvalósulása, ha a Káma Szútra repertoárját minimum kipróbálni, de inkább bővíteni akarnád! Ha már egyszer nem akarlak miszlikbe aprítani és kolbásztöltőbe adagolni, hát hadd ejtsek már pár szót arról, hogy mégis hol locsolták le a mindig sóváran lobogó tüzedet! Mindig meg fog maradni, hogy ha megbántom 1-2 megjegyzéssel vagy ha netán fáj neki egy megszeretgető ölelés, akkor azt megérdemelte. A logikám felfogta, hogy nem ő volt a névtelen feljelentő, de a szívem még repes ellene. Amellett pedig bosszant, hogy most nem vevő a portékára, amit máskor ő követel két rendkívül ügyes és tapasztalt kézzel. - Őszinte szóval állítom, pont ezt a választ reméltem. Igazságtalanság lenne a világgal szemben, ha te csak egyvalakié lennél! Szomorú a gondolatmenet, ha az aljára nézünk, de a szomorkodás legyen az alkoholisták sajátja, akik a gondolatmeneté után a pohár, aztán az üveg, aztán a rekesz aljára is néznek. Wendy-t látni, hogy két pelenkacsere között nem kíván meg legalább három másik férfit, az már a sci-fi kategória vagy inkább a fantasy, hisz nem igazán tudományos elképzelés. Túl nagyot nem fordult vele a világ, még szerencse, ki is dobná a taccsot, a szája pedig tisztán kell arra, amit olyan jól csinál vele. - Te is homlokegyenest más vizekre eveztél. Nos, például a mai futóedzés után szíves örömest elfogadok egy minden izmot átgyúró kézi nyomorgatást. Az árat megbeszéljük, de tudnom kell, teljes körű szolgáltatást nyújtasz-e? Akár a thaiföldi nőcik, akiktől hangos a világ, hogy vöröslámpás negyednek is lehetne hívni a szalonjaikat csoportosító kerületet. - Elárulom, én merrefelé lapátolom a vizet, de előtte kapaszkodj meg, tudok is egy jó masszív fognivalót! Rávigyorgok kéjesen szorítva a szemöldökeimet. A szél kezdi rámtapasztani az említett kapaszkodót is tartalmazó összeizzadt hawaii-mintás rövidgatyát, ahogy feltárom a valóságot: - Angol nyelvet és irodalmat oktatok Fairbanks tízentúli, húszon inneni vagy épp csak átbucskázott társaságának, amúgy pedig közel állok a professzori cím elnyeréséhez nyelvészeti területen. Nem is rossz egy Zöld Sárkánytól, nem igaz?
- Tényleg roppant jó lehet, ha közben-után elkalandozik a figyelmed, és más iránt epekedsz. Említem meg, mert bár nem akartam, hogy akár sejtse is, fújhat innen a szél, a magabiztosságukban megtiprott nők díszpéldánya vagyok jelenleg, és bizony, sajnos sokkal inkább rányomta bélyegét a lelkemre az, ami akkor történt, mint valaha sejtettem volna. Ám ennél konkrétabban nem vágyom kifejezni magam, igazság szerint joga sincs tudni, de ha már ennyire áradozik a bemeneti nyílásomról, hát öntsünk bele tiszta vizet. Fújj, de perverz. Na mindegy. - Nem változott különösképpen, noha az is tény, viszont a kölyökkel azóta sem vagyok éppenséggel jóban. Rántok vállat, talán sejtheti, hogy történt valami, ami miatt illett megpattannom végre onnan, igazság szerint, parancsba kaptam, ha rajtam múlt volna, akkor nem jövök, ott van a testvérem és az unokahúgom. Az meg pláne nem képezi a lelki segély szolgálat részét, hogy majdnem meghaltam, ha nincs a húgom, már koporsóban szenderegnék. - Nagy élmény lehetett. És megtértél? Szebb az élet? A második esély? Vagy nem változott a világon semmi? Nem tudhatom, annyira nem ismerem, és nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Hogy mi történt vele, az csak az ő dolga, de ha már így beszédtéma lett, hát kérdeztem, maximum nem válaszol, ő döntése. Megsértődni – ezen – nem fogok, az bizonyos. Sok minden lepereg rólam egyébként is hála az égnek. - Miszlikbe aprítani és kolbásztöltőbe adagolni? Maximum megpróbálhatnád, de sikerrel kötve hiszem, hogy járnál, édes… S az, hogy miért nem lobogok, maradjon az én titkom, ha eddig ugyan még nem jutott el az agytekervényeidhez az információ. Ismételni magam nem fogom, s bár azt mondtam Primnek, nem akarom megütni, jobban esne nekiesni úgy, mintsem a számat koptatni, de nem leszek barbár ősasszony, a saját sértettségem az én problémám, majd túlteszem magam rajta, és kész. Előbb-utóbb sikerülni fog, és akkor helyreáll a lelki békém. - Legyek inkább mindenkié, mi? Mily csodásan is hangzik. Igazából, tényleg nincs bajom a címeres ribanc szerepkörrel, bár az az igazság, hogy soha nem fogadtam el érte pénzt, mert ez számomra nem munka, hanem ahogy ő is mondta, ez éltet. Ezért nem voltam jó feleség, és nem is lennék sosem. - Ha megfizeted az árát, lehet róla szó. Rántok vállat, mert mint szolgáltató, nem fogom azt mondani, hogy nem masszírozom meg, ha valóban úgy akarja, de csak úgy se puszi, se pá alapon eszemben sincs szentet játszani mellette. - A masszázs ára nem foglal magába semmiféle más szolgáltatást. Ha olyat nyújtok is, az nem képezi fizetség tárgyát. Volt már, hogy meghúztak a masszázsasztalon, igen, de akkor már túl voltunk a masszázson, és a pasas nemes egyszerűséggel közölte, hogy ő addig innen el nem megy, amíg nem dughat meg. Nos, mivel alig fél órám volt a következő delikvensig, hát szabaddá tettem neki az utat. Egyébként is jó féle volt, én meg szeretem a szexet, szóval miért is mondtam volna nemet. Persze, távozólag azért volt pofája felhúzni a jegygyűrűjét, amitől már égett némileg a pofám, alapból és józanon nem kezdek foglaltakkal. - Elég gáz lehetett a bige éjszaka, ha ennyire kielégületlen vagy. Nem vagyok rest nagy pofával hangot adni a véleményemnek, mert nem sok élmény lehetett benne, ha már most másfelé kacsintgat. Persze az is lehet, hogy a házasságra elpazarolt éveit igyekszik lóhalálában bepótolni. - Wow. A pankrátorból nyelvész? Egészen meglepő, az tény. Képzeld, ráadásként tolmácskodom is. Fura, hogy szegről-végről még akár kollégák is lehetnénk. Állapítom meg, és egy röpke mosolyt azért engedélyezek magamnak.
- Kizárólagosságról nem volt szó és a te esetedben meglepő is ilyet hallani, hisz talán nincs is annyi zoknid, ahány horogra te már ráakadtál. Megbánás aztán nem kerül elé aranytálcán, mert én sokkal jobban szenvedtem, mint ő. Képtelen voltam felállni a sárból. Én, aki már annyi helyzetet megéltem, legutóbb az egyikbe bele is haltam, de onnan is kimásztam (mert engedték). És erre egy szimpla dugás játszik velem tömegvonzósat? - A kölyök ugyan mit vétett, hogy kivívta a haragodat? Talán ő is másfelé kacsintgatott, miközben a barlangodat fedezte fel? Bocsánatot kérni nem fogok, de azért egy kicsit bosszant ez a félreértés. Elmondani szintén nem lehet, mert gyengeséget nem mutatunk, még a múlt bakijait sem illik felemlegetni. A sajátjaimat nem, másét szívesen. De Wendy-t nem akartam úgy földhöz csapni, ahogy megtettem. Nem emelné fel onnan, ha elmesélném, hogy én mélyebben feküdtem. Valamit viszont kezdeni kell ezzel a parajelenséggel... - Korábban is kerültem már a halálverem tátongó mélysége környékére, de úgy, hogy meg is fürödtem a végzet pocsolyájában... Az odaát történtek illatát elszippantotta a túlvilági szagelszívó, de akik között ébredtem és akik hasonlóakat jártak meg, azok között otthonosabban érzem már magam. Érdekes szocializációs módszer a feltámadás utáni ismerkedés. Nem mintha addig magányos lélek lettem volna, ki a szoba sarkában sír. Wendy ismer és annyit nem változtam, hogy kifordultam volna magamból. Egyszerűen kaptam egy pluszt, meg egy jó nagy mínuszt is. Amit sajna ráragasztottam a ruhatárosok gyöngyére. Nem, akármennyire is játszik a gondolataim polcán a bosszú csábító cukorkája, lepofozom onnan, mert a gyorsan oldódó szénhidrátok bűnös népségbe sorolandó. - Ha ráérsz a kerekezés után, isten bizony megpróbálom! Amolyan barátságos mérkőzés, ráadásul te vagy hazai pályán. A hangomban érezheti, hogy nem vonom kétségbe a szavait, hanem egyszerűen arról van szó, hogy egy jó csata mindig lázba tud hozni, ha pedig egy ilyen remek nővel küzdhetek, aki még közel is került hozzám, elég érdekes módon, de tényleg közel, az kihagyhatatlan ajánlat. A történtek után ő se fogja bánni, hogy ha pofonnal illetheti egyik orcámat, mire a másikat természetesen nem fordítom oda, hanem meg kell dolgoznia a Győztes címéért. Azt sosem adják ingyen vagy ha mégis, annyit ér, mint Zsugás Jimmy legendás szerencséje, mikor az utolsó centjét is elvesztette. - Amikor egy prüszkölésért a víz fölé ugró és aztán megint a mélyben lapuló ármányos bálnát játszik a titok és a víz alól ássa alá a partot, azt éppannyira kedvelem, mint padlóváza a földrengést. Morranok is egyet és a dühfaktorom beindul a cinikus megjegyzés hallatán. Ezt a tüskét, amit ottfelejtettem Wendy-ben, nem hagyom felfedezetlenül. Inkább kiásom, megráncigálom, összenyálazom és a végén kettéharapom, hogy ami elkezdett felépülni, azt ne bökje szét egy ilyen aprómarhaság. - Kisunyítottad, hogy kivételesen hosszan tartó élményben lett részed és a vádlottak padján engem látsz, ez a Nap legaranyozottabb sugarainál is világosabb tény. Feleslegesnek látom azon agonizálni, hogy te ugyan nem vagy elég a fél fogamra sem. Mintha többet vártál volna, mint amit adni voltam képes, de ha a mélyre mászó lélekterroristádat ez elűzi, tudd meg, hogy én is elűztem a betöltetlen vágy ócska megnyilvánulását, ami hamis illúziók hintaszékében ringatja a szabad lelket. Mellényúltam, a mágnesemmel nem mágnesezhető tárgy felé irányultam és be kellett látnom, hogy a fölös ragaszkodás olyan, mint macskának a pillanatragasztó. Érdekesnek és vonzónak tűnik, de aztán nem ereszt, csak ha kitép belőled egy darabkát. Ha most préselném Wendy-t a sár mélyére, nem ismétlődne meg a történelem, de kivételesen ennél elegánsabb módszerrel próbálom kúrálni a lelkibajos fertőzést. - Á, nem muszáj egyszerre, hisz a te befogadóképességed is véges. Nem mondok újdonságot azzal, hogy mi időnként bevállaljuk a sorbaállást, ha megéri. Büszkén vállalja, hogy övé a feneketlen mélység, ami sosem telik meg és mindig új töltőt kell beledugni, nekem meg kesereg most, hogy minek nevezem? Megfordult a világa, mint körözött bűnöző a zsaruk láttán. - Meg hát. Mellesleg... Itt rápillantok a két csodás húsgombócra, amik mellé nem kell paradicsom és kézzel is mutatom a szó másik értelmét: - Gyömöszölted-e már ekkora zöld sárkány húsát egészségmegőrző jelleggel? Financiális megoldásból nem lesz hiány, ne aggodalmaskodj! Ha üzletasszonyt játszik, nekem az is megfelel pettingnek. Ha végre kihúzza magából a csalódottság vészterhes parafadugóját, akkor anyagi vonzatok nélkül adhatunk magunknak egy második esélyt a testi szerelem oltárának kinevezett masszázsasztalon. Mert ha őt látom, ez a téma bizony nem kerülhető meg. - Óh, hát nem úgy van az, hogy egy nyomás történelmet ír! Azok kivételes esetek vagy leginkább egy másképp is lobogó tűz fényénél látszanak múlhatatlannak. Donna-val pontosan így volt. Amíg ő másik városban építette a karrierjét, én képes voltam a hétvégi élményekből élni és nem léptem félre. De olyan tűz nem ég bennem most és másban sem gyújtottam ilyet, mert csak halovány lángocskát akartam vagy azt se és beértem egy gyertyafénymentes, fedeztetésjellegű pásztorórával. De ezt Wendy-nek magyarázni annyi értelme volna, mint Chena-ra vizet önteni. - És mely népcsoport beszédstílusát utánozod professzionális módon? Kolléga, bármikor szeretettel látlak a szegem végén! Töröm-töröm a fejem, de a nyelvtudásáról egész más dolgok jutnak eszembe. Az elmúlt évtizedek terménye lehetett, hogy ezt is kitanulta a szolidabb kézimunka mellé. Elfogadom kollégának, ha bizonyítja, hogy tényleg profi a területén, mert az igazi tudást én tisztelem. Ettől persze egy altesti célzást nem hagyhattam ki, az ő esetében ez sosem maradhatna el...
- Ki beszél itt kizárólagosságról? Nem, erről szó sincs, de addig, amíg az én zavarosomban halászik valaki, ha már a horgoknál tartunk, addig lesz szíves nem elkalandozni gondolatban. Kötöm az ebet a karóhoz, tök mindegy, hogy gyakorlatilag utána feküdte meg valami a gyomrát, attól még más nőre gondolt, mikor még felettem lehelte fáradtságát kifelé. Le kellene tojnom, igencsak nagy ívből, de nem megy, mocskosul zavart, és nem akarom, hogy valaha az életben még egyszer ilyen megessen, nem tesz jót az egómnak. Az egy dolog, hogy többnyire csak egy éjszakás, saras, akármis témákra utazom, de akkor legalább csak én számítsak, ha már nem horgonyozom le egy alaknál. - A kölyök konkrétan a beleim felé harangozott, de olyan jól, hogy csak azért élek, mert a húgom volt ott a műtőben, és nem engedett el. Vágom vissza, mert ha valami, akkor ez most roppant mód undort keltő volt a szájából. Lófaszt sem tud rólam, és legszívesebben ezen a ponton vágnám pofán, és hagynám itt a büdös francba, kergessen csak más lukakat, engem rohadtul nem érdekel. Összefonom karjaimat a mellkasom előtt, mert ez az a pont, ahol totálisan elvágta a lehetőségét annak, hogy én bármiféle komolyabb témába bele óhajtsak menni vele. Mi a túrónak, ha csak oldalba rúg közben? - Ha te mondod… Nem tehetek róla, a flegma parasztság még az előzőek hozadéka, én is tudom, milyen az, újraélesztettek, leállt a szívem, gyakorlatilag két percig halott voltam, bár én lótúróra sem emlékszem, és még azt sem mondhatnám, hogy mély lelki kötődést érzek mindenkihez, aki valaha átélt hasonlót. - Gyógyító vagyok, nem harcos, nem foglak leamortizálni, hogy utána össze kelljen raknom. Felejtsd el. Nem intézem így a dolgaimat, ha feszkót akarsz ilyen téren levezetni, keress valakit a sajátjaid közül, biztos hamar feltekernéd bárkiben a hőfokot harag tekintetében. Az nem csata lenne, mert nem vagyok hülye, mágiát használnék ellene. A csoffadt kis kettes harcképzettségem nem lenne elég, és van egy olyan érzésem, hogy a szemében csalás lenne ilyen formán a dolog. Csupán azt akartam érzékeltetni vele, hogy nem igazán tudna ártani nekem, mert megvannak a módszereim még arra is, hogy a közelembe se tudjon jönni. - Nyugodjál le, nagyfiú, nem a te partodat ássa alá a víz, az enyémmel meg ne foglalkozz. Elvégre, mégis mi köze lenne hozzá? Semmi, az, hogy nekem kivel, miféle problémám van, hagy ne vele beszéljem már meg, mert egyrészt annyira empatikus, mint egy döglött víziló, velem szemben legalábbis, másrészt, akivel dugok, azzal nem lelkizek, a kettő semmilyen körülmények között nem fér össze. - Meszet ettél, vagy mi van? Nem vágytam se többre, se kevesebbre, mint arra, hogy amíg engem döngölsz a sárba, és utána fújtató vadkanként lihegsz fölöttem, nem rág szét a lelkiismereted belülről, és nem gondolsz másra, akit szívesebben tűznél a zászlódra. A többi marhaság. Pont te gondolsz efféléket rólam? Jah, majd többet várok tőled, aki az elmúlt évtizedekben gyűlölt. Hülye nem lettem az elmúlt időkben, efelől biztosíthatlak. Nesze, tedd zsebre, nem érdekel, mi rágja még, vagy rágja-e, azt sem, mit kezdett a dologgal, bármit is, kedves egészségére, de még egyszer engem erre a lóra nem ültet fel. - Mondjuk úgy, hogy egyszerre egy is elég. Hetek óta annyi sincs, egy sem, és fura mód nem érzem, hogy olyan nagyon vissza akarnék ülni a kis hullámvasutamra, egyelőre eszemben sincs. Élvezem, hogy nem élvezek senkit, pont, majd elmúlik, vagy nem, de egyelőre nem megyek falnak a kiéhezetlenségtől. - Nem, ekkora zöld sárkányét még nem. Aggódni eszemben sincs. Az üzlet az üzlet, és szerencsére az nem indít be, hogyha én masszírozok valakit, fordított esetben már előfordul, de nyilván nem olyan lesz a felállás, szóval abszolúte semmilyen téren nincs bennem aggodalom. - Nos, azt hiszem, azt sosem fogom megtapasztalni, hogy milyen lehet az, ami múlhatatlannak látszik. Talán egy leheletnyit keserű a mosolyom, de tudom jól, felettébb ostoba dolog volna a részemről hűséget hazudni bárkinek, és még csak azt sem gondolom, hogy esetleg nem akarnék félrekacsintgatni, ha felragyognának bennem bizonyos eddig ismeretlen érzések. Őszintén… esélyét nem látom. - Franciául és japánul tudok, belekóstoltam az olaszba is kicsit, de azon van még mit csiszolni. A célozgatására csak a fejem csóválom, nem, nagyfiú, te abból már nem eszel, ha rajtam múlik. Azt hiszem, bőven elég volt belőle az a két alkalom, először majdnem belehaltam, másodjára csupán csak a büszkeségem tépázta meg, de azt hiszem, az is több volt a kelleténél. - A szeged végét meg látogassa más. Egy szemtelen kacsintást azért megengedek magamnak, majd lendületet véve kísérlek meg kicsit elsprintelni mellette, ezzel is húzva kicsit az agyát, noha éppenséggel futhatna gyorsabban, de az azért szemet szúrna. A masszázst nem felejtettem el, szóval csak szórakoztatom magam a dologgal.
A női önérzetesség megint feladta a rejtvényt, én meg azt adtam fel, hogy ezt megértsem a maga kendőzetlen valóságában. A napi bugyiviseletétől függően változik ez is, gondolom, mert Minneapolis-ban nem hallottam róla, hogy ilyen mérvű kifakadásokkal élne. Nem lehet hétköznapi téma, amit produkáltam, számomra sem megszokott a sárba taszajtó letargia, amit egyébként Wendy sem érthet, ha még én magam sem foghatom fel. - Ha jól sejtem, ritkán fordul meg benned olyan pecás, aki beakasztás közben másik harcsával akasztaná össze a bajszát. Nem érzem magam bűnösnek, hiába olvassa rám a vádpontokat. Annyi viszont biztos, hogy nem szeretném, ha egy ilyen rohadt banán héján csúszna el a már-már béke felé hajló kapcsolatunk. - Akkor szépen összegyűlt a család aznap este - szólok némi cinikus összegzéssel. Mint később az én temetésemen szintén, Maddockék együtt kísérték utolsó útjára a gigantikus méretű koporsót. Néha jólesik egy kis gonoszkodás, ilyenkor visszaköszön az acsargás, amit éreztem, mikor megláttam az esőtől megzuhanyoztatva a fatelepen és életem megrontóját ismertem fel benne. Ambivalens érzések kerülgetnek ilyenkor, bántan is élvezetes, meg keblemre ölelni is. Farkamra pattintani még inkább. Amúgy ézékeny téma ez, nem tudtam, hogy a kis Camason mozgatta aznap éjjel a szikét és a tampont. Kicsavartam az együttérzést, mint edzés után az összeizzadt izompólót és Wendy-t kiöntöttem, mint gyereket a mosdatóvízzel együtt. A kézifékre jól rámarkolt, rutinos ebben a mozdulatban. - A hisztérikus óvónéni feeling nem áll igazán jól neked, drága sokkerekű jófenekű! Nem kívánok arra reagálni, hogy most már bármit mondok, felhasználható ellenem és inkább jogomban állna hallgatni. Egyszer márpedig elkapom egy mérkőzésre és akármelyikünkre is kell rászámolni, ha tisztességes a csata és nem 3 másodperc alatt lezavart kihaénnem-deinkábbmegyekvacsorázni-éskülönbenis leterítés, akkor utána őszinte kézfogásomat fogadhatja. Értem én, hogy nem ma van az ütközet napja, de egyszer elküldöm a hadüzenetet. - A mész nem kifejezetten tesz jót a metabolizmusnak, de az se, hogy kerülgetjük a forró kását és nem döntjük ki, mikor már megromlott. Abban a szent minutában, ami jó pár percesre sarasodott, csak te léteztél az univerzumomban, az ikerholdjaiddal és a fekete lyukaddal. A végén elkapott az ősrobbanás, de mint ismeretes, annál egy kortárs tudós sem volt jelen személyesen, így a tippelések és a számítások bizonytalan biztonságára lehet csak alapozni. Marhaság, ahogy mondod és én a csirkét-pulykát preferálom helyette. A habzó szájra okom volt és a veszettséget kristálytiszta érveléssel már kikúráltad, úgyhogy most ne hajítsuk le a szemétledobóba, mint egy zsák rohadt krumplit. Ha hiszed, ha nem, te egy fókuszpont vagy a múltamból és nem szeretnék rád spongyát dobni, hisz jobb téged látni, mint nem. Szenátusi felszólaláson nem mondanak ekkora lózungokat, de most már muszáj volt kifejtenem. Ez a kocogó-korcsolyás párosítás egész gondolatébresztő egyébként, megvan a feelingje, hogy egymást kergetjük. Időnként oldalt váltok és a pillanatnyi lemaradást hamar behozom. Lehet, hogy gyakrabban fog ideenni a fene, mert most, hogy már látok a düh vörös betűin túl is, egy kedvelhető ribiszkével találom szembe magamat. Az egyezséget aláírtuk, hogy szakmai szempontok alapján gyúr majd, mint a tésztát és a magánéleti megállapodás témája pedig nála még mindig a sci-fi kategória. - Én a tagalog ösvényeit járom megboldogult öregapám filippínó örökségét továbbadva, meg még egy közeli rokonnal tartom a kapcsolatot, ő a spanyol. Mi ketten együtt 5 nyelven tudnánk kommunikálni, ha akarnánk, az anyanyelvünkön mégsincs meg az egyetértés, zavar adódik a csatornában. Ahogy elutasítja az ajánlatot, azzal a büszke makacssággal, azon óriási hahotázok és még hátba is vágom, de csak úgy, hogy az orra ne szántson barázdát a futópályára. A kacsintás startpisztolyának eldördülésével nekiiramodik, mintha Usain Bolt feleségének képzelné magát. - Boszikám, seprű nélkül is érzed a tempót, de lehet, nem ártana egy kis magaslati levegő! Ha nem fajul önvédelmi bemutatóba a részéről, akkor egy robbanásszerű gyorsítással beérem és deréktájt rámarkolva két kézzel a fejem fölé emelem, hogy utazzon kicsit a sokat emlegetett Zöld Sárkány hátán illetve nyakában, mint valami kínai mesehős. Mikor már nyakamon ül az édes teher, kicsit visszaveszek, mert még egy ekkora izomzatú sportember se képes reális keretek közt villámkodni egy komplett asszonysággal a fejbúbján. De ha sikerült, akkor még Alaszka hidege is kevés, hogy lefagyjon az arcomról a vigyor...
- Jól sejted, mert ha így van, valamit nagyon rosszul csinálok… Vagy egyszerűen nem jó velem, amit nem igazán venne be a gyomrom semmiféle értelemben sem, úgyhogy ez az oka, amiért ennyire megvisel a dolog, ha vall rám, ha nem. Eddig még nem volt rá példa, ennyit tudok. Nyilván a második, ha lenne, nem vágna ennyire pofán, bár, vagyok olyan önérzetes, hogy mégis, mindenesetre jobb, ha nem ragozzuk. Az ironikus megjegyzésére jobbnak látom nem felelni semmit, már csak azért sem, mert annak semmi jó nem lenne a vége. Lehet élcelődni azon, hogy tulajdonképpen meghaltam, csak éppen nem érdemes, mert egyet ér el vele, totálisan elvadít magától, ami valljuk be, talán a mi esetünkben nem is hülyeség, mert hogy szépen nem tudunk viselkedni egymással, az hétszentség. - Te is tudod, hogy szar lennék óvónéninek, arra meg senki sem kötelez, hogy beszélj velem, lehet tovább kocogni, nem fogok utánad loholni, elhiheted. Dacos, sértődött vállvonásomból tudom én jól, hogy csak a hiszti süt, de ha ő faszkalap, én meg hisztis leszek, szerintem ez simán belefér. Amúgy sem esnék hasra a szomorúságtól, ha úgy döntene, mára elég belőlem. Nem tudom, miért fixa ideája, hogy olyan mókás lenne megcsapkodni engem ököllel, már csak azért sem, mert inkább a mágia áll közel hozzám, mintsem addig csépeljek valakit, ameddig bírom. - Magyarázhatod nekem napestig, a lényegen nem változtat. Mondhatod azt is, hogy nem érezted magad szarul utána, mert eszedbe jutott valaki, de ezt meg nem fogom elhinni. Sajnálatos módon elég kemény a fejem, szóval… ez van Spongyát dobni nem kell rám, de a témát kerüljük. Mármint, úgy kompletten a szexuális érintkezés témakörét, mert köszönöm, de egyszer épp elég volt sárba harapni, képletesen legalábbis, mert amúgy élveztem, amíg tartott, de sajnos igen hamar megkeseredett az élmény íze a számban. - A spanyol és az olasz egész hasonlóak. Nem mintha oly nagyon lényeges lenne ez a megállapítás, de valahogy ennyi futja most tőlem, igaz, ez az örökség átadós téma igencsak figyelemreméltónak hangzik, de nem szokásom a szexpartnereim magánéletébe belemélyedni, mert abból jó sosem sülhetne ki. Következésképpen nem kérdezek vissza, jobb lesz ez így. A felszínesség a mentsváram ilyenkor, de szerintem mindenkinek, aki képtelennek érzi magát értelmes kapcsolatra, szerelemre, efféle marhaságokra. Tisztelem azokat, akik ilyen mértékben képesek átadni magukat, kitárni a szívüket, nekem nem menne, de nem is hiányzik, hiába mondják azt, hogy a legtisztább, legvarázslatosabb érzés a szeretet/szerelem. Én mást mondanék erre, mert bár nincs gyermekem, de világra hoztam egyet, és ennél csodálatosabb dolog nincs. Az, hogy ott növekszik benned valaki kilenc hónapig, örök lenyomatot hagy. Az már a szerencse része, hogy nem nekem kellett felnevelnem, mindkettőnk oldaláról, hisz a húgomnak tettem szívességet. Egyébiránt nem akarnék anya lenni, saját nem kell, istencsapása lennék bármilyen emberpalántának. Úgy tűnik, hiába próbálnék lendületet véve elstartolni mellőle, pillanatokon belül érkezik, és a magasba emel, amitől azért pár pillanatra megáll bennem az ütő, és azt sem mondanám, hogy a biztonságérzet hiányával ellentétben a kényelem megvan, de ha már ott vagyok, elkezdek dobolni a kopasz fején, vagy a hátán, amelyik megvalósítható, hisztérikusan kiáltozni azonban nem fogok. - Szerintem ennyi bőven elég volt a magaslati levegőből. Letennél? A hangom tök nyugodt és laza, nem fogok hisztizni, ezért nem, mert amúgy elvagyok, csak azzal van némi problémám, hogy a jelek szerint ő rohadtul élvezi, én pedig nem igazán szeretném, hogy az én káromon élvezkedjen. Igencsak szemet szúró kép vagyunk ebben a felállásban, de ez a része túlzottan nem mozgat, viszont az biztos, hogy kellemesebbnek érezném tőle távolabb, mert hát, valljuk be, azért megmozgatja a fantáziámat minden macera ellenére, de tényleg nem vágyom többé pofára esni.
- Te is tudod, hogy mennyire szoktam külső kényszerítő erők nyaklója alá vetni magam. Ha én melletted loholok, akkor azért teszem, mert a belső láng errefelé lobog. Értem én, hogy szívesen venné, ha találnék egy rövidebb utat és hagynám saját kerekein gurulni. Ez mókás, amíg csak szavak háborúja zajlik, de sokkal durvább csatát most nem kéne megvalósítani. A csata legyen baráti, vele legalábbis olyan kell. - A Nap vöröslő lementéig még rengeteg időnk van, szóval akár szavadon is foghatlak. Nevetve játszom el a gondolattal, hogy a zaklatás kategóriáját kimerítve egész estig nem hagyom békén a kimentő szövegek ecsetelésével. Persze ennyit nem ér egy csepp harag, de részemről még nincs vége a történetnek. - Nem fogom letagadni, hogy még órákig laktam a sár alján és a szárazabb idő beköszöntével kész agyagkatonává váltam, kit leterített az idő ökle. Az én fejem a tiédnél is keményebb, akkor bizony nagyon beütöttem, de azóta már figyelek, hogy ilyen váratlan koccanásoknak ne tegyem ki magam. Megmagyarázhatatlan az egész. Talán az az Ulfred tudná, ha nem véreztette ki magát. Vele viszont nem óhajtok újra egy levegőt szívni. Maximum a kis szolgájával, aki majdnem ugyanaz, de mostanában gyorsan felszívódó szénhidrátot játszik, mert hiába keresem, kalapáccsal üthetem a nyomát. - Egy tőről erednek, csak más utat jártak be, akár a te fajtád és az enyém. Valahogy azt érzem, nem most van itt az ideje egy nyelvtörténeti szimpóziumnak, úgyhogy inkább egy vérfarkas-Őrző hasonlattal visszatérítem a témát a gyakorlat által kijelölt útra. A szavak után pedig tetteknek kell következniük és Wendy megismerheti a madártávlatot. Tudom, hogy van ilyen varázslatuk is, soknak a nevét ismerem, mert érdekesnek találtam. Ez most más, Jay-nyakból szemlélni a világot tisztább, szárazabb érzést biztosít még ezen a nehéz napon is. - Nem is mondtad, hogy bantu dobkörbe jársz! Biztos, hogy szeretnéd megkezdeni a leszállást? Hagyok neki időt hisztizni vagy átgondolni, mikor üldögélhet legközelebb úgy, mint egy kisgyerek. Ha érzem benne, hogy teljes mellbedobással landolni akarna, akkor a fenekénél fogva feltolom, jó nagy lendületet adva. Talán labdajátékkal kéne próbálkoznom és nem őt dobálnom, de most ez jó ötletnek tűnik. Egy pillanatra megállok és ha nem oldja meg máshogy, például fültövön rúgással, akkor a két vállára markolok rá és olyan mérnöki pontossággal eresztem le, mint építődaru a betonelemet. Aztán pedig széttárom a karjaimat, mert lassan elérünk az út végéhez, ahonnan már külvárosi utcák vége kacsintgat ránk. A többi gyorstalpaló végigvigyorogva a produkciónkat, ami nekem roppantul imponál. - Nos, fürge ujjú masszázskirálynő, van kedved a napi sportóra után rögtön dolgozni vagy csapjuk fel a határidőnaplót egy későbbi időpontért? Elszakadni még nem szeretnék tőle, csak az a kérdés, hogy nyomkodással avagy kellemes kellemesebb társalgással töltsük az időt, mondjuk egy kiadós táplálkozást nyélbe ütve.
Ötletem sincs, ezzel mit akart mondani, de az tuti, hogy elég nyálasan hangzott. Mondjuk a láng lehet éppen a vágy is, de oltogattuk már egymásét elégszer szerintem, én egyébként sem szeretem, ha többször nyársal fel ugyanaz, egész egyszerűen, ha túl sokszor történik meg, mindig fennáll valamiféle kötődés veszélye, amitől én meg menekülök. Nem is ragozom inkább, mert mi a túrónak. - Miért, tán addig akarsz az idegeimen táncolni? Nagyon ráérsz. Vagy vegyem megtiszteltetésnek, hogy az itt töltött idődet rám pazarlod? Mert őszintén, a mi kapcsolatunkat illetően minden maximum csak az lehet, elvégre sem csodás, példaértékű kapcsolat nincs köztünk, sem semmi több annál, minthogy kétszer örömünket leltük egymásban. Így hát nem mondhatnám, hogy sok értelme van a dolognak, de az ő ideje, nekem nincs kifejezetten tennivalóm egyéb ma, és nem is rühellem a pofáját, hogy ne tudjam elviselni, szóval felőlem. - És melyik nő volt képes ennyire letaglózni, hogy bár a jelek szerint semmi sincs köztetek, mégis bűntudat fertőzött? Nem mintha most már látnám nyomát, de érdekel, tudhat valamit. Kérdezek rá nyíltan, hagy tudjam már, ki az, aki miatt kedvem sincs széttenni a lábam senkinek újabban. Nem hibáztatom, erről szó sincs, illetve nem őt, de azért hajt a kíváncsiság ezt illetően. Nem kifejezetten örvendek annak a ténynek sem, hogy a magasba emel, és a vállára csap, mint valami tornazsákot, de nem nagyon tudok ellene tenni, csapkodom, mint egy eszelős, és ennyivel van ennyi, amit mások előtt tenni áll módomban ellene. Furán felelősségteljes lettem ilyen téren Őrzőként, de legalább ezt elmondhatom magamról, több, mint a semmi. - Biztosan, mert ha nem, akkor még meg is haraplak. Isten úgyse, beleharapok a vállába, és az aztán nem kéj szülte édes fájdalom lesz, mert tényleg nehezen kezelem azokat a helyzeteket, amiket nem tudok semmilyen szinten uralni, márpedig most ez van. S mivel úgy tűnik, hogy nem hajlandó ereszteni, meg is teszem hamarjában, érezze csak fogaim nyomát a bőrén, úgysincs rajta sok gönc, hisz edz. Igaz, amikor megérzem az izzadságot még az anyagon keresztül is, rögvest megbánom, de üsse kavics, nem ettől fogok hanyatt esni. Attól lehet, hogy letesz, bár első körben úgy tűnik, mintha pofára akarna ejteni. Végül, számomra rejtély hogyan de egy darabban, és a talpaimon landolok a földön, jobban mondva, kerekeimen. - Bájos elgondolás, még nincs meg a szalonom, magamhoz pedig nem viszlek fel, úgyhogy térjünk vissza rá mondjuk január második hetében, akkorra vélhetőleg már minden le lesz papírozva. Ami viszont a kajálást illeti, nos abban benne voltam, azzal a kitétellel, hogy hazamegyek átöltözni, és nem, azt tutira nem engedtem meg, hogy feljöjjön zuhanyozni, még csak esélyt sem akartam adni arra, hogy bármiféle szexuális tevékenységbe torkolljon a találkozásunk. Addig biztos nem, amíg nem lépek túl valahogy ezen az egészen.
//Köszönöm szépen a játékot! <3 Ez most részemről záró, de jöhet is a masszázs, ha gondolod, a topic már elkészült hozzá. ^^//
- Hát ennyire nincs benned a boogie, hogy mikor más ropja az idegeiden, nem szállsz be? Pazarlás és megtiszteltetés. Pirosbetűs ünnepi megemlékezésekhez hasonló a hangulata és nem fér a fejembe, hogy egy melléfogással hogy tudtam ezt elérni. A lényeg, hogy még mindig nagy hatással tudok lenni a nőkre, ez letagadhatatlan tény. - Amit a jelek mutattak, az már eltűnt a radar képernyőjéről. Épp ezért nevesíteni sem szükséges a kis kéretős csinibabát. Iris-nál sok frizura megnyirbáltatik és nem akarom bajba keverni amiatt, hogy én messzebbre néztem a távollátómmal, mint kellett volna. Lehet, hogy ez a létezhető legrosszabb válasz volt, de attól még csípőből jött és az általában kellemetes élmény. Mint a sózsákosdi is egy ilyen könnyű és légies teremtéssel, aminek Wendy-t érzékelem. A törzsi ritmusozást kannibalisztikus megmozdulás követi és hangosan hahotáznom kell, ahogy a húsomat rágná. - Az a csöppnyi száj nem a vállam nyálazására termett, kedves nyakba valóm! A végletekig nem akarom húzni az idegrendszere íját, mert a végén még ki talál lőni egy túl hegyes nyílvesszőt és valaki mehet a traumatológiára. Például a közöttünk lévő kapcsolat, aminek liliomát megtiporta a múltkori szex utáni letargiám látványossága. Wendy kísértő elpusztítandóból kellemesen nosztalgikus (szex)szimbólummá vált a szememben és nem szeretném elidegeníteni. Azt megjegyeztem, hogy ez egy gyenge pont volt, amire máskor még lecsaphatok. Az ember nem a levegőbe termett, de még a farkas sem, sőt az Őrző sem. Elveszettnek érezheti magát, ahogy Zsugás Jimmy a cinkelt lapjai nélkül. - Figyelem, a leszállást megkezdjük. Köszönjük, hogy a Wendy Légitársaság járatát választották! Ránézek, hogy biztosan áll-e a csinos kis virgácsain illetve kellő erővel gurul-e a kis szerkezeten. Úgy látszik, időben leengedte a futóműveit, úgyhogy elégedetten vigyorgok a szemei közé és a homloka közepére. - Papír nélkül nem masszázs a masszázs? Sietség nem hajt, úgyhogy majd a nyitási kedvezményt kívánom igénybe venni, mint az első ügyfél. Nem az első ügyfelek egyike akarok lenni, hanem konkrétan a dobogós. Semmi nem múlik rajta, de ha már lehet, ne előzzenek meg! A kirohant, kikerekezett energiák pótlását viszont együtt kivitelezhetjük. Ahogy ő tesz egy kört a tusfürdő dédelgető érintésével, én is eltüntetem a kellemetlen szagokat és frissen, üdén, citromillatúan jelenek meg a gyomrom megtöltésére szolgáló helyen, ahol már ott szobrozik a sportos masszázskirálynő.
// Én is nagyon köszönöm! Mindjárt megy a pm, hogy merre guruljunk tovább //
Egészen furcsa, hogy míg napközben tömve van ez a hely emberekkel, addig az éjszaka és a hajnal tök nyugodt errefelé, rajtam kívül szerintem nem is nagyon ólálkodik errefelé senki. Pedig tiszta nyugalom-szigete, komolyan mondom. Jó, nyilván nem az élet problémáin fogok itt merengeni, csak.. itt vagyok. És hogy miért pont itt? Hát, az egy kicsit hosszabb történet. Szabadulnom kellett Fairbanks-ből, enyhén szólva is kezdett kissé fullasztóvá válni a helyzet. Aimée újfent lelépett, apa nagyon hősiesen tartotta magát, bár az a kiltes "felvonulás" azért.. na jó, szóval hol is tartottam? Ja igen, ott volt még Bastien, akivel komolyabb bajom nem volt mint Bastien, egyszerűen csak a létének tényével nem tudtam megbarátkozni. Mert bármennyire is vágtam jópofát a közös ebédhez és bármennyire is próbáltam könnyedén viselkedni, azért nem volt egy egyszerű szituáció és még most sem mondanám annak. Arról nem is beszélve, hogy még mindig ott motoszkált bennem mindaz, amit apa mondott ezzel az egész vétkezés, szembe nézés, megbocsátás dologgal. Olyan miatt ítéltem el Dakotát, amit tulajdonképpen én is megtettem és olyanért nem voltam neki hajlandó megbocsátani, amiért én viszont elvártam, hogy megbocsássanak nekem. Szar egy szitu, baszki... Szóval fogtam magam, autóba ültem és eljöttem ide. Nem azért, mert remélem, hogy mivel Dakota délre tartott, esetleg itt megtalálom - legfeljebb csak tudat alatt volt ez jelen, egy egészen kicsit. Egyszerűen csak szükségem volt némi levegőre, egy kis térre, hogy ne kelljen attól tartanom, mikor lépek a falka sarkára, itt nincs ismerős, itt nincs lista, amire felkerülhetnek a rossz pontjaim. Itt szabadság van. És meg kell mondjam, igencsak vonzó. És hogy a tengerpartra hogyan keveredtem? Kissé sokat ittam, ami azt illeti, szóval addig megvan, hogy enyhén ittas állapotban autóba ültem, aztán a következő már az, hogy itt fekszem a frissen hullott hóban. Az autómat mondjuk látom, az út szélén dobtam le valami bokrosabb közegben, de mivel elég kihalt ez a része a partnak, itt világítás sem annyira van, szóval nem leszek feltűnő. Már nem fekszek, már ülök és nem is a földön, hanem valami padon, kezemben pedig cigaretta parázslik. Asszem a negyedik szál. Vagy az ötödik? Franc tudja, azzal sem vagyok tisztában, hogy mióta ücsörgök itt. De a pad jobb, mint a hideg föld, már nem mintha a felfázás veszélye fenyegetne, egyszerűen csak nem olyan kellemes élmény, amikor átázik az ember gatyája... Szóval itt ücsörgök, bár a naplemente előtt távozni készülök, az már azért túl giccs lenne. Most csak olyan.. nyugodt és csendes itt, rég volt ilyesmiben részem, szóval igyekszem kiélvezni. Még nagyjából öt percig, amikor is megérzem a felém közeledő energiákat. Hát frankó... - Remélem nem fogsz elszaladni - mondom magam elé, amikor már biztos vagyok benne, hogy hallótávolságon belülre ért. Tekintve farkas mivoltunkat azért még így sincsen túl közel, hiába nem ordibálok. Semmi gúny, egyszerűen csak... fogalmam sincsen, mire számítsak tőle az elválásunkat követően, igencsak mellbe vágna, ha elrohanna, mindamellett, hogy tökéletes meg is érteném.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Olyan voltam, mint egy kóbor árnyék. Nem zavartam sok vizet, sőt, semennyit sem igazából. Prim rengeteget segített, már csak azzal is, hogy egyáltalán ide hozott, a náluk lakást viszont elutasítottam. Túl fix, lehet, hogy el kellett volna számolnom arról, hol vagyok, mit csinálok, nehogy rajtuk csattanjon a saját hülyeségem ostora... Egyébként sem akartam túl gyorsan kimeríteni a szívességkeretem. A motelt választottam, mint már oly sokszor, a penészszagú ágyneművel, a foltos falakkal és szőnyeggel, a kókadt szobanövényekkel, amik erőltetetten igyekeztek némi otthonosságot csempészni a szomorú lepukkantságba. Olykor felkerestem Primet kérni ezt-azt, mindig csak apróságokat, ami kellett, azt általában megszereztem valahogy - lopással, édesgetéssel, csalfasággal. Eltűnődtem a tisztes munka lehetőségén is, ám egyelőre nem tudtam magam rávenni, hogy beszálljak ebbe a mókuskerékbe. Sehogy sem volt jó, semmi sem volt elég, semmi sem tetszett, semminek sem volt értelme. Ha jött egy nagyobb és erősebb, önként félreálltam, nem cicóztam farkasokkal, így több esélyem van túlélni. Ha nem lett volna az erdő és a vadászat, biztosan csonttá-bőrré fogyok. Erdő nélkül pedig nem tudtam volna hol eltölteni a napjaim zömét. Egyre hosszabb időt töltöttem farkas alakban, mind észrevétlenebbül nyújtva meg ezt az intervallumot. Több tér jutott az ösztönnek, kevesebb a helyzetem fölötti agonizálásnak. Az erdőjárás mellett a kihaltabb, csendesebb helyeken tett hosszú sétákat is megkedveltem, mindegy volt, hogy parkos rész, a tavak környéke, vagy a tengerpart. Csak legyen szinte teljesen kihalt, ne legyen farkas a közelben és én jól elvoltam a magam magányában. Most is a partot választottam, állig gombolt szövetkabátban, bokacsizmában, vastag göncökben. Már egész jól megszoktam ezt az éghajlatot, de a többiekhez képest még így is sokkal több rétegre volt szükségem ahhoz, hogy ne dideregjek. Dél forróságához szoktam inkább, hiába. Szórakozottan követtem egy sor lábnyomot, azzal szórakoztatva magam, hogy igyekeztem pontosan oda lépni, ahova az előttem járó. Kicsit csálé volt a lépte itt-ott, mintha viszonytalan lenne. Olykor nyújtottabb, máskor egész apró, csoszogó... Vajon mi lelhette? Mindenféle elméleteket kezdtem gyártani az ismeretlenről, nem figyelve, igazán környezetemre. Elkalandoztam gondolatban, ez volt a legjobb, ilyenkor nem figyeltem magamra, se másra. Így történt, hogy csak akkor eszméltem, amikor már energiáiban tapicskoltam, a felismerés viszont kegyetlen, karmos pofonnal térített magamhoz és rántott vissza a valóságba. Szemem elkerekedett, gyomrom tűhegynyire zsugorodott. Zsigeri menekülési vágy fogott el, ösztön hajtotta, aminek engedve egyből hátrálni kezdtem. Remegtem, de nem a hidegtől, émelyegtem és minden idegszálammal azt kívántam, hogy tűnjön el, egyszerűen váljon kámforrá, mintha sose lett volna! A szavai állítanak meg. Ha akar, úgyis utolér. Könnyedén, semmi perc alatt, a rövid üldözésre pedig szánalmas kis vaddá, prédává válnék. Nem akartam megszerezni neki ezt az örömet. A dac és a félelem viaskodott bennem. Kifejezetten messze volt tőlem, egy ember biztosan nem hallotta volna egy szavát sem, de én még pont megfelelő távolságban álltam tőle. Mégis túl közel, mert ez a táv neki semmi, a tudattól pedig elemi pánikot kellett leszuszakolnom a saját torkomon, bár esélyesen mindent érzett felőlem. Hátráltam még két lépést. - Menj el. - Kérés, könyörgés, utasítás masszája a két szó, amit remegő hanggal ejtek. Nem csalogat a Farkas, nem igézi a pillangót a láng. Megégetett, már félek tőle, ezzel együtt pedig lassan de biztosan kopott, fakult bennem napról napra a csodálatraméltó ragadozó képe és vált szörnyeteggé, ami álmaimban kísértett, ami elérte, hogy a motel csendjét felverve sikítva ébredjek. A vörös szempár nem ígért titkokat, csak vért és kínt, a fekete bunda tömött puhasága nem melengetett, a gyász színét hordozta csak. Soha nem gondoltam volna, hogy eljön a nap, amikor ennyire félni fogok tőle.
Éreztem mindent, minden egyes apró rezdülést, a pánikot, a félelmet, ott kavargott körülötte, az orromba kúszott, mintha beitta volna magát minden ruhámba, a bőrömbe. Cseppet sem volt jó érzés. Amikor elküldtem, akkor vad vigyort fakasztott mindez a képemen, hiszen ez volt a célom, most viszont.. most viszont csak egy keserű görbületre futja, hiszen mindez miattam van. Én okoztam ezt benne. Én törtem össze valamit. Remeg a hangja, nem tudom eldönteni, hogy kér, vagy utasít, talán mindkettőt egyszerre. Mélyen szívom be a füstöt a számhoz emelt cigarettából, jó néhány lassú, lomha, súlyos másodperc eltelik, mire ismét meg tudok szólalni. - Félsz tőlem - nyugodt a hangom, éppen annyira halk, hogy még tudjam, biztosan hallja. Mit sem törődve a kérésével közlöm a teljesen nyilvánvalót. Fél, retteg. Amennyire ezt akartam, most annyira megrémiszt ez a felőle áradó masszív félelem. Szeretném azt mondani, hogy sajnálom, hogy már bánom, ami történt, amit tettem, de.. nem teljesen volt igaz. Semmivel sem lett volna jobb, ha legyintek és közlöm, hogy ponyvát rá, nem is várhatott el ilyesmit. Én epekedve vágytam arra, hogy az apám kiabáljon velem, hogy levezze rajtam a dühét, mégsem tett semmit. És talán az az állapot sem volt semmivel sem jobb, mint az, amiben Dakota tengődött. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy megérdemelte, amit kapott, képtelen lettem volna szótlanul elmenni a történtek mellett. - Nem akarlak bántani - továbbra is nyugodtan beszélek, némi keserűséggel a hangomban. Nekem sincsen ínyemre a kialakult helyzet, talán ha figyel egy kicsit, észre is veszi. Nem akarom bántani és nem is szeretném többet. Nem azért jöttem. Talán egyszerűbb lenne tényleg elmenni, hagyni, hogy élje tovább az életét. De biztosan ezt akarja? Befejezés, lezárás nélkül? Vagy neki jó így? Mert ha neki jó így, ahogyan most van, akkor sarkon fordulok, elmegyek és soha nem is jövök vissza.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
I'm like your dirty little drug Just a little bad habbit that you hide from your friends
Kényszeredett, már-már hisztérikus nevetést hallattam. - Nahát, Sherlock, erre mind magadtól jöttél rá? - Maró a hangom, kezem ökölbe szorul. Szeretném elüldözni valahogy, akárhogy. Legyen dühös, pattanjon fel és hagyjon itt, vissza se nézzen, többé a város felé se szagoljon. Miért tetted ezt velem? - Ezzel elkéstél - mondtam szárazon, egy árnyalatnyit felszegve állam. A keserűség undok kígyóként tekergett körülöttem. - De megnyugtatlak, pazar munkát végeztél - hangom gúnytól csepegett -, minden egyes éjjel rémálmom van. Remélem ez már elég neked. Mert nekem több, mint bőség. Nem is volt más közlendőm, ennyi tartozott rá, de csak mert ő érte el, mert mióta megcsaltam, más vágya sem volt, minthogy végleg eltűnjek az életéből, mert végre célt ért. Élvezze a diadalt, a megfutamodásomat, mert az ösztönbe égett félelem erősebb lett vele szemben, mint bármi más, ami bennem lakott. Zsebre tett kézzel indultam el, nyújtott léptekkel, hogy mielőbb népesebb helyre érjek, vagy ki az útra. Kis szerencsével le tudok inteni valakit, vagy akad egy hülye, aki a kulcsot a kocsijában hagyta és el tudom kötni. Ebben az esetben nem biztos, hogy a városon - vagy egyáltalán az államon - belül maradnék. Miért tenném? Aki, ami itt tartott, szinte teljesen eltűnt, saját magamnak okozok fejfájást és dermesztő félelemben töltött perceket azzal, ha továbbra is maradok. Eleve hülyeség volt itt megállnom. Hegyeztem a fülem, mert bár mérhetetlenül gyorsabb volt nálam, az alkohol szagát is éreztem. Talán ez jelentene némi előnyt. Ugyanakkor... ittasan talán még ijesztőbb, mert most már nem tudom, nem lehetek biztos abban, hogy ilyen állapotban miképp viselkedik, viselkedne velem. Nem is akarom tudni. Ha nem állít meg, úgy tűnik el a közeléből, ahogy betoppantam.
Felszisszentem az első marását hallva, de nem zavartattam magam különösebben a szavak gúnyosságán. Nyugodtan szívtam bele a cigarettámba, mintha az enyém lenne a világ összes ideje. Látszat nyugodtság volt, mert belül cseppet sem voltam ennyire harmonikus állapotban, de a világért sem mutattam volna ezt meg Dakotának. A következő szavait hallva rajtam volt a sor, hogy kényszeredett nevetést hallassak. Cseppet sem éreztem jól magam, hogy ilyesmit kellett hallanom, mert valahol tisztában voltam vele, hogy ilyesmi érzelmeket váltottam ki belőle, de így, hogy kimondta, túlságosan kézzelfoghatóvá vált. - Igazán bájos, hogy még te érzed magad megsértettnek - válaszoltam teljesen nyugodtan, hangom minden gúnytól mentes volt. Nem fogok elkezdeni a bocsánatáért esdekelni, főleg, mivel a jeleket tekintve egy cseppet sem kíváncsi rám. Nem akartam ezt tenni, Dakota… Most már nem. Akkor elégedett voltam, hogy sikerült megijesszelek, de most már nem… Lassan álltam fel, szívtam egy utolsó a cigimből, hogy aztán könnyed mozdulattal pöcköljem el a megmaradt csikket, csak eztán fordultam Dakota felé, hogy a távozni készülő alakját pillantsam meg. - Komolyan kergetőzni akarsz? - hitetlenség csendült a szavamban, ahogyan teljesen nyugodtan indultam meg felé. Ne akarja, hogy utána fussak, mert ha nem áll meg, bizony megteszem és tudhatja jól, hogy semmi esélye sincsen ellenem. Lehet, hogy érzi a pia szagát, de tekintve, hogy már órák óta a parton ücsörgök, nem sok maradt belőle a szagán kívül. Ha megállt, akkor nemes egyszerűséggel megálltam elé kerültem, ha viszont tovább folytatta az útját, akkor kénytelen voltam utána rohanni, hogy így állítsam meg azzal, hogy elé állok. Nem akartam erőszakot alkalmazna és nagyon bíztam benne, hogy nem ad rá okot, hogy megtegyem. - Nem is érdekel, miért nem húztam el egyből a csíkot, amint megéreztelek? - néztem rá kérdőn, ha sikerült megállnunk egymással szemben. Ismert, tudhatja jól ő is, hogy az elválásunk után aligha akartam volna vele találkozni, így kézenfekvő lenne a távozás megoldása, csakhogy nem mentem el. Nem akarom bántani, már közöltem vele, ha pedig ezeket összerakja, akkor rájön, hogy akarnék valamit. Kissé csalódott vagyok, hogy nem is érdekli és alapjáraton lehet hagynám is a dolgot, had menjen, aztán másnap megkeresném, de ismerve a jellemét tartok attól, hogy holnap már hiába keresném Anchorage-ben, úgyhogy kénytelen vagyok kihasználni az adódott lehetőséget, akár tetszik neki, akár nem.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
A nevetése sérti a fülem, ám a szavai jobban betalálnak, és félelem ide vagy oda, nem állom meg mordulás nélkül. - Ez. Nem. Sértettség. - Bár az volna! Annyival könnyebb lenne rajta túllépni, esküszöm. - De ha te annak hiszed, váljék egészségedre. Nem kell a bocsánatkérése, meg úgy nagyjából semmi sem tőle - és ez sokkal jobban fájt, mint kellett volna. Sose gondolkodtam azon, milyen lenne, ha egyszer csak tényleg nem láthatnám többet, esélyem se lenne összefutni vele a világ valamely pontján, ám abban biztos voltam, hogy nem arra akartam emlékezni vele kapcsolatban, hogy rettegéstől hajtva hagyom faképnél. Mégis mentem, igyekezve kizárni motoszkálása hangjait. Könyörgöm, Uram, add, hogy csak helyezkedett egy kicsit és eszbe sincs követni! Mintha ostorral hasítottak volna hátam vékony húsába, olyan volt, felszólalása, ehhez társult léptei hangja, aminek hála a sajátjaimat megszaporáztam. Gonosz hang duruzsolt bennem, kaján örömmel mantrázva, hogy a világon semmi esélyem elmenekülni. Jól esne a lelkemnek, ha azt mondhatnám, hogy a kudarc tudata okozta a kudarcot, de ez nem mentális kondíció kérdése volt. Épphogy nekiiramodtam, amikor Aiden már előttem is termett. Csak azért nem rohantam neki, mert ha eddig így reagáltam rá, elképzelni se mertem, hogy a fizikai kontaktus mit váltana ki. Inkább megtorpantam, ijedt kisnyúl módjára, még ez is jobb volt. - Biztos akartál lenni a tartós hatásban? - kérdeztem karjaim széttárva, némileg türelmetlenül, miközben hátráltam. Hatalmas tér állt a rendelkezésünkre, mégis sarokba szorítva éreztem magam, mindennek hála lassan kezdtem komolyan kétségbe - vagy épp pánikba - esni. - Nem tudom, Aiden, oké? Tippem sincs, csak... el akarok tűnni a szemed elől és úgy tenni, mintha sose léteztem volna. Akkor most ez sem lenne. Majdnem lesütöttem a szemem, hogy inkább a földet fixírozzam, de nem mertem megkockáztatni, hogy szem elől tévesztem. Felszínesen szedtem a levegőt, kiúton agyaltam, de teljesen feleslegesen. Amíg ő azt nem mondja, végeztünk, mindegy, mit teszek vagy mondok, ebbe pedig kénytelen voltam beletörődni. Leigázott, alatta álltam, nyomorultul éreztem magam, gyomoridegem volt, méghozzá egyre durvább. Csak azt reméltem, hogy bármit is akar mondani, gyorsan teszi, hamar túl leszünk rajta, mielőtt vagy elájulok, vagy kiadom azt is, amit nem ettem.
- Akkor ne viselkedj úgy - válaszoltam teljesen nyugodtan, nem véve tudomást az ezután elhangzó szavairól. Nem az volt, igaza van, de valóban egyszerűbb lett volna, ha csak annyi lett volna. Túl mélyre szúrtam, túl hatásosra sikerült az elijesztése és amennyire régen vágytam erre, most éppen annyira gyűlöltem magam miatta, hogy sikerült elérnem. Talán nem is lett volna baj, ha Emma és az apám nem nyitja fel a szememet és világít rá egy hatalmas igazságra. Jobban mondva kettőre, merthogy mindegyikük társaságában másra döbbentem rá. Azonban ezzel egyelőre fogalmam sem volt, mit kezdhetnék, abban viszont biztos voltam, hogy nem hagyhatom, hogy kicsússzon a kezeim közül. Hogy így csússzon ki. Hogy fél tőlem, hogy retteg, rémálmok gyötrik minden este. Miattam. Nem ért semmit a nekiiramodása, hamar előtte teremtem, nem volt körülöttünk senki hála égnek, aki előtt titkolnom kellett volna farkasom nyújtotta előnyömet. Cseppet sem tetszett sem az, amit hallottam, sem az, amit láttam, sem az, amit éreztem felőle. Nem léptem felé, amikor hátrálni kezdett, mindössze az arcát fürkésztem, a tekintetét próbáltam elcsípni. Belém vájnak a szavai, mégsem akartam ezt kimutatni neki, mindössze a homlokom ráncoltam. Néhány szívdobbanásnyi ideig még figyeltem az arcát, enyhén húzva összébb a szemeimet is, mielőtt megszólaltam volna. - Nem ezért - oszlattam el minden tévhitét, talán a legegyszerűbb az lett volna, ha ledobom a pajzsom, de nem akartam mindent egyből a nyakába zúdítani, valószínűleg csak többet ártottam volna vele. - Meg akarok bocsátani - határozottan, mégis őszintén keltek szavaim, eltökéltség látszódott a tekintetemben is, ahogyan továbbra sem akartam elereszteni a tekintetét. Nem léptem közelebb, nem mozdultam, csupán figyeltem, egyetlen apró rezdülést sem szerettem volna elmulasztani.
Kezdőlap
Ez most részemről záró, de jöhet is a masszázs, ha gondolod, a topic már elkészült hozzá. ^^//
Mindjárt megy a pm, hogy merre guruljunk tovább 
