Vacsorázni vinnéd a barátnődet egy különlegesen elegáns helyre, vagy csak épp annyi időd van, hogy beugorj harapni valamit a mekibe? Ez itt a random éttermek helye a leglepukkantabbtól, egészen a legnívósabbig. Határ csak a csillagos ég és a fantázia.
Volt egy köröm a védőnőnél, meg egy másik az orvosnál. Még nem döntöttem el, melyik volt kiborítóbb ma - bár esélyesen a védőnő pályáz erre a címre - az viszont biztos, hogy éhen veszek menten, ha nem jutok kajához. Persze, megtehetném, hogy hazamegyek és összeütök valamit, helyette azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább az egyik kifőzde parkolójába fordulok be a kocsival. Ahogy kikapcsolom a biztonsági övet, szeretetteljes mosollyal simítok pocakomra. Így csinálják ezt a nagymenők, igaz kincsem? Még meg sem születtél, de már volán mögött ülsz! Ábrándos gondolataimból motorzúgás "dallama" zökkent ki, a visszapillantóból még látom elhúzni mögöttem az ismerős alakot. Kicsi a világ, itt fent északon meg sokszor túlságosan is, úgy érzem. Mindez persze nem szegi kedvem, sőt! Magamhoz véve táskámat kikászálódok a kocsiból, s lezárva a járművet, ráérős - hülyén is mutatnék jelen pillanatban futkosva - léptekkel haladok a bejárati ajtó felé, mely hogy-hogy nem egybe esik a motorok számára külön fenntartott parkolóhelyek irányával. - Azt hinné az ember, ha már issumatar vagy, házhoz viszik a kaját vagy valami...! - Szélesedik ki mosolyom kissé, mikor az imént elcsípett motorosom mellé érek. - Heló Solomon! - Fejvadász munkáim során nem egyszer kényszerültem az elmúlt hét évben arra, hogy felvegyem a helyi őrzőkkel és persze magával az elöljáróval is a kapcsolatot a törvény elől szökésben levő kóborokkal kapcsolatosan, így azt kell mondjam, nem mai az ismeretségünk, még ha felszínes is - már amennyiben a felszínes alatt a baráti szívességek oda-vissza adogatása mellé némi idegeken való táncolást és egymás húzását is értjük.
// 50 - 5 = 45 (oltalom szárnyait tettem fel úgy két órája, tehát van még három órám. ^^) //
Kajás voltam. Nagyon! Hogy is mondjam, Hannah-t nem a mindent felülmúló konyhaművészetéért haraptam át, nos erre azóta sem cáfolt rá egy-két jobb fogást leszámítva. Ma viszont nem az egy-két jobb fogásával lepett meg, hanem egy értelmezhetetlen... valamivel. Cserébe elismertem neki, hogy tényleg sokat gürizett érte, minden tiszteletem az övé ezen a téren, viszont a gürizés eredménye akkor is ehetetlen. Láttam rajta, hogy szívesen a hajamba kente volna az egész tálnyi ehetetlenséget - ami egy szebb napon talán Caesar-saláta lesz majd -, ehelyett viszont diplomatikusan fújt egyet, felszegte az állát és elvonult vadászni. Mert megenni ugyanúgy nem tudta a cuccost, mint mi. Olivier-vel pedig kiegyeztünk, hogy mivel én étterembe, kajáldában vágytam, külön intézzük az étkezést, együtt buzis lenne. Legalábbis most így döntöttünk, holnap lehetséges, hogy ettől függetlenül elmegyünk piknikezni. Oké, ez annyira azért nem valószínű. Viszont annak hála, hogy elrobogtam csöpp Harleymmal egy kifőzdéhez, összefutottam egy régi, kedves ismerőssel. A Teremtőm erre mondaná, hogy nem léteznek véletlenek, én azt vallom, hogy az Életnek még mindig nem lett jobb a humorérzéke. Végül is, nagyjából egyre megy. Már a hang alapján felismertem, miután leparkoltam, vigyorogva fordultam felé, ez a gesztus viszont az arcomra fagyott, ahogy megláttam a nő állapotát. Az állapotos nőt, hogy teljesen pontosak legyünk. - Te nagyon terhes vagy! - Én se épp köszönéssel nyitottam, előbb hangot kellett adnom a megdöbbenésemnek és utána is csak pislogtam. - Szia... - nyögtem mellé, amikor már eljutottam addig, hogy a hasáról az arcára vándoroltattam a tekintetemet. - Figyelj csak... ha esetleg most itt hirtelen elfolyna a magzatvized, melyik kórházba rohanjak veled? - Nagyon reméltem, hogy véletlenül se Fairbanksben szeretne szülni, hülyeség is lett volna, ő pedig nem egy ostoba nő, de hiába tudhattam magam mögött már egy szülészetis esetet, attól még nem lettem a kezelésükben vérprofi. Távolról sem.
Nincs szebb szó rá: képen röhögtem a megjegyzése hallatán. - Öregem, te született zseni vagy...! Ha nem mondod, fel se tűnik. - Kissé széttárom kezeimet, finom terpeszt felvéve még előre is hajolok kissé, mintha csak lepillantanék a nagy pocakomra, hogy aztán békülésre hívó mosollyal tekintsek a hímre újfent. Megrökönyödésére még el is nevetem magam kissé, rövid, múló kacajjal. Persze, ismertem a történetét, legalábbis lehetett hallani ezt-azt vele kapcsolatosan itt és a fairbanksi őrzők nagyöregei közt is az előző években, de valahogy nem ez járt a fejemben most, pláne nem első blikkre. Az ő története, az ő dolga, amihez nekem semmi közöm nem volt - megvolt a saját nyomorom az életben, köszönöm. Kérdésére ugyanakkor kissé kikerekedik az én pillantásom is, mielőtt felhorkannék korholóan. - Menj, ahova gondolom! Ne akarjon még előbújni itt nekem, van bő egy hónapja odabent, élvezze ki! - Simítok a hasamra, mintha csak attól tartanék, hogy a benti csöppség meghallhatja a hímfarkas által felvetett ötletet. Hagom egyébként nevetős, játékosan neheztelő csupán. - De ha már ennyire tudni akarod, csak az itteni magánkórházig kellene cipelned. A közkórházat inkább nem reszkíroznánk meg, tekintve, hogy én - be vagyok kicsit tojva az egyre inkább közelgő szüléstől, pontosabban attól, hogy mi van, ha egyedül kell mindezt végigcsinálnom. Hülyeség, tudom, de túl sok szabadidőm van ilyeneken agyalnom most, hogy nincs más feladatom, mint meghúzni magam. - ragaszkodom Ja...son jelenlétéhez, ő meg fene tudja, hogy birkózik meg az érzelmi hullámvasúttal, ami a bundását illeti. - Annak nyugodt tudatában vagyok különben, hogy James mindent elintézett ideköltözésünkkor a hímmel, ezért nem jelentkeztem még én is pluszban nála le. Miért zaklassam feleslegesen, ha a pasik már mindent lerendeztek egymás között, nem igaz?
Nos hát, időt tudtam szakítani arra, hogy a cuccaimért meginduljak vissza Anchorage-be. Nem sok minden maradt ott, és ki tudja, lehet ki is raboltak már az elmúlt két-három hónapban. Bár nagyon remélem, hogy nem ez a helyzet, mert akkor még tennem kellene bejelentést is, és aztán ki tudja, milyen gyakran kellene visszajárkálnom Anchorage-be. Bár én pont az vagyok, aki tudja ezt… Elég korán keltem fel megint, és visszaaludni sem tudtam, így végül úgy döntöttem, hogy akkor induljunk el. Mit veszthetek vele, legalább hamarabb le tudom ezt az egészet, és talán még ma vissza tudok térni Fairbanksbe. Bár jó néhány órás az út oda és vissza is, és szerintem elég lesz ma csak az oda utat megtenni, a régi házamban alszom, aztán pedig indulok vissza holnap a városba. Olyan 11-dél körül járt az óra, mikor megérkeztem a városba, ami nem sokat változott, mióta elhagytam. Bár ez csak a látszat, azt nem tudom, hogy a bűnözési mennyire nőtt, vagy csökkent. Bár ez nem is az én dolgom már. Majd az itteniek megoldják. Ha viszont nagyon szükségük lenne rám, akkor visszajönnék egy időre. Egy időre, tehát nem hetekre, hónapokra. Kétlem egyébként is, hogy nagyon értékelné a Protektor, ha eltűnnék a városból ilyen hosszú időkre. De nincs is terveim közt. A városba megérkezve meg is keresem régi kedvenc étkezdémet, a motoromat kint hagyom, aztán pedig be is ülök kajálni. Legalábbis a célom ez volt. Leültem egy asztalhoz, jön is egy fiatal nő, hogy a kezembe adjon egy étlapot. Megköszönöm neki, aztán pedig el is kezdem nézegetni, mik vannak. Van-e valami újdonság esetleg, ha pedig van, kipróbáljam-e. Nem igazán sikerült kiszúrnom egy újat sem, így maradok a régi jól beváltnál. Le is rakom magam elé az étlapot, és hátradőlve a széken szemlélek ki az ablakon, ahol aztán ismerős alakon akad meg a szemem. Inkább ismerem fel arcról, mintsem hajról. Mikor lett belőle szőke? Vagy egyáltalán ő az? Csak nagyon kicsit hajolok közelebb és hunyorítok, hogy tényleg az-e, akire gondolok. Két rendőr fogja közre, és épp viszik a kocsihoz. Megrázom a fejemet, aztán azzal a lendülettel állok is felfele és megindulok feléjük. Sietve lépkedek, miközben egyik kezemet bedugom a zsebembe. Odaérve egyből kérdést is intézik az egyikükhöz. - Valami probléma van? - Csak ekkor ismerem meg az egyiket a két férfi közül, ő viszont látszólag nem ismer meg engem. Az egyik legrohadékabb alak volt, akivel valaha találkoztam az igazságszolgáltatásban, így az sem lehetetlen, hogy megint csak szekálásért van itt. Az egyik kezével elkezdett felém nyúlni, hogy arrébb tessékeljen, mire én megfogtam azt, és a háta mögé szorítottam, és úgy nyomtam oda az egy lépésre lévő kocsihoz. A másik meg is indult felém nagy hevesen, én viszont ugyanúgy szorítottam a férfi karját a háta mögé, talán még kicsit jobban is. A farzsebembe nyúlva pedig felmutattam a másiknak a jelvényemet, azzal pedig el is engedtem a másikat. - Szóval? - Teszem karba a kezemet, és aztán elmagyarázza a látszólag elmésebb egyén az ügyet, és egy képet is mutat. Elveszem, megnézem, és megrázom a fejemet. - Biztos urak, ajánlhatok egy szemészt, ha nagyon akarják. Eresszék el. - Teljesen nyugodt hangnemben beszélek, ők viszont nem igazán akarják tenni, amit szépen kérek tőlük. Sóhajtok egyet, majd pedig újra megszólalok. - Most, vagy erről hallani fognak a feletteseik! - Karba tett kézzel vártam az ítéletre, de végül okosan döntve elengedték a nőt. Bólintok egyet a férfiaknak, majd pedig meg is köszönöm. Aztán pedig Primrose-hoz is intézek egy kérdést. - Csatlakozol hozzám ebédre? - Amennyiben a válasza igen, úgy meg is indulhatunk az étterem felé.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Tény, hogy sose voltam ártatlan angyal, de igyekeztem nem bajt keverni, legalábbis nem minden egyes másodpercben és eddig egészen jól ment. Sok meglepetés volt az új életemben, voltak olyanok, amik jók voltak, míg mások kevésbé, de ettől kerülhet a mérleg egyensúlyba, emiatt vagyunk képesek még a jót is megbecsülni és meglátni. Időközben megtudtam azt is, hogy az egyik „ismerős” is elhagyta a várost és a szomszédságba keveredett. Kezdtem lassan úgy érezni, hogy Fairbanks azon hímek gyülekezetének a helye, akikhez közöm is volt, természetesen kivéve Rhyd-ot, mert ő még mindig itt volt és most már Alec is. Mind a ketten fontosak voltak, ugyanakkor az öcsém is hiányzott, régóta nem beszéltünk, de állandóan zaklatni se akartam, vagy csak reménykedtem abban, hogy én is hiányzom, így előbb vagy utóbb fel fog hívni. Közeledett a hideg tél, de még néha kicsit sütött a nap, nekem pedig az elég volt. Újra az utcán voltam és próbáltam meglátni a jót és a múltat, a fájó emlékeket elengedni. Szép lassan jobb lesz minden és hinni akartam ebben. Hinni szeretem volna abban, hogy kivételesen én is lehetek igazán boldog és semmi se árnyékolhatja be. Az utcán lassan haladtam és figyeltem a karácsonyi díszbe öltözött üzleteket, a daloló embereket és a boldog gyermekeket. Hirtelen minden olyan volt, mintha semmi rossz nem létezve a világban és addig tényleg képes is voltam elhinni, amíg egy rendőrautó nem vágott elém és nem szegeztek rám fegyvert. Ez egyre jobb, hiszen tudtommal semmit se tettem, legfeljebb átsétáltam a piroson, de ki nem tesz olyat manapság?! A kezemet lassan emeletem fel, amikor megszólaltak, de még mindig nem értettem, hogy mi a franc bajuk van. Hamarosan már a bilincs is kattant a kezemen. - Mi bajuk van? – kérdeztem dühösen és eléggé nehezemre esett, hogy visszafogjam a farkasomat, viszont az senkire nézve se lett volna. Ellen álltam, mire kicsit lökdösni kezdek, én pedig felszisszentem. – Elmondanák végre, hogy miért akarnak lecsukni, ezt csak úgy nem tehetik!!! Vannak jogaim!! – s egy nagyobb sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ennyire balszerencsés nem lehetek. Egyszerűen kizárt. Amíg rosszat tettem, addig sose kaptak el. Mindig meglógtam előlük, most hogy semmit se tettem le akarnak csukni és még se mondanak semmit se. Ez már egyre furább, hiszen legalább elmondhatnák, hogy miért. Éreztem az emberek pillantását magamon és ezek után remek lesz itt élni. Mert tuti legszívesebben fenékbe harapnám őket, de helyette inkább próbálok egy kétségbeesett nőnek tűnni és nem pedig farkasnak. – Ügyvédemet akarom! – mondtam végül kapásból és kezdtem már kicsit feladni a dolgot. De aztán megéreztem egy ismerős illatot, majd a hangja is ismerősen csengett. A szőke fürtjeim alól kíváncsian pillantottam rá. Mit keres itt? Úgy volt, hogy elment, vagy még se? Mi a manó…. Talán tényleg rossz csillagzat alatt születtem. Figyelem őket, de nem szólalok meg, majd csak egy önelégült mosoly kúszik az arcomra, amikor végre leveszik rólam a bilincset. Megfogom a csuklómat, a bilincs helyét, de legalább megúsztam azt, hogy a rendszerbe vigyenek, még ha jogtalanul is tették volna, majd én is a képre sandítok és megrázom a fejemet, mert tényleg nem igazán hasonlítok arra a nőre. - Vakegerek. – jegyzem meg duzzogva, majd elsétálok mellettük. S akkor még csodálkoznak, hogy nem szereti senki a rendőröket… A kérdésére viszont felvonom a szemöldökömet és fürkészem őt, majd egy kisebb habozás után bólintok. Józan vagyok, így gond nem lehet… Meg amúgy sincs meg már a lakásom, mert más lakik benne. Hímektől távol kell maradnom, ez az egy fontos… - Miért ne, ha már megmentettél. – adom be végül a derekamat és elindulok mellette. Hamarosan pedig be is sétálunk az étterembe, de még visszapillantok a rendőrökre, mert ezek után kötve hiszem, hogy a szívük csücske leszek, mert egy egész utca előtt beégtek és részben miattam, másrészt meg miatta… - Miért mentettél meg? – fordulok végül Havardr felé, s ha közben elértünk az asztalunkhoz is, akkor helyet foglalok és kíváncsian fürkészem az étlapot, ha azt is kaptam időközben.
Az idősebb férfi szerintem nemrégiben érkezhetett csak. Ő róla viszont legalább úgy tűnik, mintha lenne is valami esze, meg tapasztalata. Jó, persze, rossz személy tartóztattak le, de hát mindenki hibázhat. Legalább elintéztem nekik, hogy ne kelljen mínusz pontokat gyűjteniük, meg hát szereztem magamnak egy beszélgetőpartnert az ebédhez. A fiatal srác pedig… Huszon-akárhány éves még, az érkezésem előtt néhány hónappal került csak be a rendőrségbe. Nem tudja, hogy a nagy pofája itt rohadtul nem elég, meg az állandó kötekedő énje miatt egyszer még nagyon rossz vége lesz. Nem szeretek olyan híreket hallani, mikor rendőröket késelnek meg, vagy hasonlók, de így nagyon sok ellenséget fog szerezni magának. Azt pedig tapasztaltam, hogy azért Alaszkában is vannak ám elvetemült egyedek, akik képesek az ilyenekre. Meg hát meg kellene tanulnia, hogy az idősebbeket tiszteljük és nem köcsögösködünk velük. Nekem ezt tanította legalábbis apám, és eszerint is élek már régóta. Nem vagyok az az ideges típus, ezt elismerem, de az ilyen kis pojácák rendesen fel tudják húzni az agyamat. Szívesen szorítottam volna még egyet a karján, de maradjunk inkább a beszédnél. Az idősebb férfi ért a szóból, ő is mondja a fiatal srácnak, hogy engedje el. Megpaskolom még a fiatal arcát vigyorogva, aztán pedig el is indulok Primrose után. - Ki nem állhatom ezt a gyereket. Várom már, mikor fogják kivonni a forgalomból. Értsd, ahogy akarod. - Szándékosan fogalmazok így. A világnak csak jobb lenne, ha nem foglalkozna többet ezzel a szakmával. Bár ki tudja, bűnözőként lehet még rosszabb lenne, és csak újabb, nagyobb fejfájásokat okozna nekünk. Mármint az Anchorage-ieknek. Én teszek rá, míg nem jön át Fairbanksbe, az én territóriumomra. Beülve az étterembe oda is adom neki az étlapot. Én már választottam, így ő rajta van a sor. Röpke kuncogást hallatok a kérdésére, majd pedig vállat vonok. - Nem szeretek egyedül ebédelni. - Válaszolom neki egy félmosollyal az arcomon. - Rosszul hazudok, mi? Egyébként van benne igazság is, hisz nem mindig futok ismerősökbe. - Vonok vállat. Eléggé látszott a nőn távolról is, hogy valami nagy félreértés történt itt. Tudok az emberek arcáról olvasni az esetek többségében, itt most ez és puszta szerencse játszott közre. Ha valaki nagyon jó, akkor még engem is átverhet. - Na és mi történt veled az elmúlt időben? Úgy köszöntünk el legutóbb egymástól, hogy úgy volt, Fairbanksbe mész. Most mégis itt vagy. Na meg mi ez a szőke haj? Fogadás, vagy csak szimplán megújulás? - Valami olyan érzésem van, hogy ő is rá fog kérdezni az én frizurámra. Ő festeti, én vágatom. Ilyen egyszerű ez.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sose voltam ártatlan angyal, de mostanában azért meghúztam magamat. Régebben meg nem kaptak el, vagy pedig már rég ki is kerültem a rendszerből, mert halottnak kellene lennem. Vannak előnyei és hátrányai is a farkaséletnek, de ha megtanulod a jobbik oldalát nézni mindennek, akkor nem lehet gond. Simán eltéphettem volna bilincset és eltűnhettem volna mielőtt még észbe kapnak, viszont azzal semmi jót nem tettem volna. Az újszerzeménynek se tetszett a helyzet, hiszen eléggé mozgolódott, de ő is megértette, hogy most nem jöhet elő. Ártatlan voltam, így ha be is visznek, akkor nekik lesz nagyobb bajuk belőle, de az is igaz, hogy Rhyd valószínűleg nem örült volna a helyzetnek. Szerencsére viszont nem került erre sor, mert egy régi „ismerős” megjelent és „megmentett” a kissé vaksi rendőrök karmai közül. Nem is értem, hogy miként keverhettek össze azzal a nővel, aki a képen van. Szerintem a szőke tincseimen kívül más nem hasonlított vele, de lehet az én szemmel van a baj… - Szóval egy rendőr, aki nem bánná, ha a „családja” egyik tagját megölnék. Ez fura, hiszen tudtommal a rendőrök, nyomozók mindig összetartanak. – szólalok meg egy apró fintor keretében. Én egyiket se csípem. Néha olyanok miatt keresnek valakit, ami miatt nem kellene. Lehet, hogy illegális futamokban vagy bunyókban részt venni nem törvényes, de nem értem miért. Saját magadat töröd össze és nem mást. Miért nem csinálhatod azt, amit szeretnél? Annyira nem veszélyesek azok a medvebarlangok. - Meg miért érdekel téged, hogy mi lesz vele, hiszen tudtommal többé nem kell elviselned a képét, mert megszöktél innét. – pillantok rá egy sejtelmes mosoly keretében. Egyszer jártam a rendőrőrsön és őt kerestem. Valamiben a segítségét akartam kérni, hiszen úgy éreztem, hogy mostanában valaki követ és lett volna sejtésem is, de kizártnak találtam ennyi évtized után. Viszont talán jobb is, hogy nem volt bent, mert fogalmam nincs, hogy miként adtam volna elő azt, hogy keressen rá az első teremtőmre, hogy merre járhat… Elveszem tőle az étlapot és hamarosan megpillantok rajta egy levest, majd pedig találok hamburgereket. Jó lesz. Sietve adom le a rendelést, ha időközben a pincér újra erre járna, de amikor a miértet kezdi ecsetelni, akkor kicsit feljebb szökik a szemöldököm és úgy pillantok rá, hogy ennél álljon elő jobbal. – Abból ítélve, hogy meglepődtek azon, hogy egy barnaság keres téged, így nem hiszem, hogy túl sokszor ennél mással. Főleg nem egy nővel. – jegyzem meg mellékes egy apró mosoly keretében, majd az egyik szőke tincsemet a fülem mögé tűröm. Meg amúgy is farkas vagyok jó pár évtizeddel mögöttem, így tudom, hogy mikor hazudnak nekem. – Ismerősökbe? Nos, nem gondoltam volna, hogy mi már ismerősnek számítunk, hiszen emlékeim szerint múltkor is eléggé sietősen távoztál. – s egy sejtelmes mosoly kúszik az arcomra. Azért mert hónapokkal korábban összefeküdtünk szerintem nem jelenti azt, hogy ismerősök lennénk. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat és semmi több, illetve azóta is elég sok minden történt. Hónapok teltek el az utolsó találkozásunk óta. - Ott voltam, de már vissza is jöttem. Ide több minden köt, meg ez a város jobb. De ahogy hallottam te odaköltöztél, így helyettem is kapott egy lakost az a város. – ha időközben megjött az italom, akkor lassan belekortyoltam. – Ja, hogy ez? – érintettem meg a hajamat, majd megrántottam a vállaimat. – Kell a változatosság, amúgy meg csak egy jól sikerült Halloween parti eredménye, de szerintem egész jó lett. Bár még szokatlan. – vallom be, mert ennyi idő után is még néha szokatlan, amikor tükörbe pillantok. 95 évig éltem a barnasággal, így nem csoda. – S mi szél fújt erre felé? Fairbanks már túl kicsi számodra? – kérdeztem tőle mosolyogva, s közben őt figyeltem.
A család szón felnevetek, talán egy kis keserűséggel is. Utóbbit csak azok érthetnék meg, akik tudják, már a legelején miért is költöztem ide át, Alaszkába. De nem igazán szoktam túl sok mindenkinek efféle élménybeszámolót tartani. Főként azt figyelembe véve, hogy próbálom minél inkább elfelejteni ezt az időszakot. Már nincs rám akkora hatással ez az egész, mint néhány hónapja, az elhívásomat megelőző időszakban, de azért van még bennem valami ezzel kapcsolatban. - A lényeg, hogy tartsa távol magát ettől a szakmától, de nagyon távol. Biztos vagyok benne, hogy csak beetette valamivel azt az idősebb férfit, ergo az ő ötletére voltál egy ideig bilincsben. Az idősebb pedig biztosra veszem, hogy új, így nem tudhat mindent az itteni dolgokról. Nem akarom most kifejteni, hogy miket magyarázhatott be neki, és szerintem neked sincs kedved hallgatni ezeket. - A következő megszólalásán viszont meglepődöm. Ezt honnan tudja, hogy már nem tartózkodom itt? Meg mi az, hogy megszöktem? Á, lényegtelen. Nem fordítok rá túl sok figyelmet, biztos volt valami, ami ügyben keresett volna a kapitányságon, aztán mondták, hogy már nem dolgozok itt. De akkor sem értem, miért itt van és nem Fairbanksben, ha már annyira oda „vágyott.” - Meg is van rá az okom. - Mondom neki, de tovább nem fejtem. Nem azt mondom, hogy kerülöm a nőket, távol álljon tőlem. Az is bizonyíték rá, hogy eddig tulajdonképpen Camille és Abigail voltak, akik tanítottak engem, mint őrző tanoncot, az elhívásomat pedig Roxannak köszönhetem. Ó, szinte körbevesznek engem a nők. - Miért, te bájcsevegni akartál volna? Elég kínos szituáció volt szerintem így is. - Kacagok fel egyet erre visszagondolva, hogy reggel konkrétan vittem be neki kávét. Bár nem bánom, semmi különösebb problémát nem okozott, hogy csináltam egyet neki is, ahelyett, hogy csak egyszerűen szó nélkül eltűntem volna, mint az első találkozásunkkor. - Egyébként meg úgy emlékszem, egész közelről megismertük egymást mind a ketten. - Mondom neki mindezt egy mosoly kíséretében. Persze túlzottan sok mindent nem tudok róla ezen kívül. Nem épp voltak érdemi beszélgetéseink, legalábbis a legutóbbi alkalommal. A legelsőre meg szimplán csak nem emlékszem. Van néhány tetoválása, meg ha a „radarom” nem csal megint, akkor ő is egy bizonyos tábort erősít. Nem mintha nagyon gondom lenne ezzel. - Ja, választott kényszer hatására költöztem oda. - Elvégre az elhívásomat követően én dönthettem, hogy akarom-e ezt az életet, avagy sem. Az igen választ követően pedig a Fairbanksbe utazás szinte kötelező volt. Végül megérkezik az italunk, a legutóbbi pincérlátogatásnál ugyanis leadtuk a rendeléseinket. Italként kértem egy Sprite-ot. Normál esetben sörrel kezdeném az ebédet, de ma még haladnom kell nekem is. Bár bőven sétálhatnék, de tolni meg nem akarom a motort. - Szokatlan, bizony. - Bólintok rá egyetértően. Na nem mintha olyan sokat láttam volna az eddigi életemben, de ettől függetlenül tényleg kicsit furán hat még nekem is. - Emlékszel, még említettem, hogy egyszer talán te is láthatod a tetoválásaimat? Na, ha a Fairbanksbe költözésemkor te is ott vagy még, vagy akárhol összefutunk az azt követő néhány hétben, akkor láthattad volna. Kopasz voltam egy ideig, sokan ki is néztek a rendőrségen, hogy ez most börtöntöltelék, avagy nyomozó. - Adok a fel nem tett kérdésére választ, hogy mégis miért ilyen az én frizurám is. Valószínűleg nem érdekli, de hát na. Valamivel fenn kell tartani a beszélgetést. - Nos, ugyan még augusztusban átköltöztem a városba, nem minden cuccomat tudtam elvinni. Csak el voltam kicsit havazódva, így most tudtam sort keríteni rá, hogy visszajöjjek értük. - Adom meg rá a választ, miközben az italomba kortyolok. - Na és veled mi történt az elmúlt időben? Eltelt jó néhány hónap. -
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Azt szokták mondani, hogy aki még zsarunak is mocskos, az bűnözőként még veszélyesebb lenne. – billentem oldalra egy picit a fejemet és úgy figyelem őt. Sok évtizede élek már ahhoz, hogy sok mindent halljak, majd egy apró nevetés is elhagyja ajkaimat és megrázom kicsit a fejemet is. – Sok mindent láttam már és hallottam a zsarukról, így nem hiszem, hogy jobban eltudnád venni a kedvemet tőlük, mint amennyire már sikerült ennyi évvel mögöttem. – talán furán hangozhat, amit mondtam, de eleve a látszat nem minden. Más részt olyan világban élünk már, ahol sajnos hiába fiatal valaki még is sok mindent megélhet. A bántalmazás, a túlkapások és a hasonló dolgok egyáltalán nem ritkák már. S rossz látni azt, hogy az évtizedek alatt a világ mit sem változott. Az emberiség még mindig saját magát pusztítja. - Mint például mi? – ohh, sose voltam olyan, aki ne kérdezne rá ilyen dolgokra. Illetve tényleg érdekel, hogy mi történhetett a múltjában, ami miatt nincs nőkkel körülvéve. Mert nem rossz parti, ez tény. Bár azért a szakálla kezd kicsit madárfészekre hasonlítani, de azon eléggé könnyedén lehet változtatni, de mindegy is. Sietve rázom meg picit a fejemet, mert nem akarok semmi ilyenre se gondolni. Pasik nélkül az élet egyszerűbb, vagy egyszerűen csak visszatérek ahhoz a korszakomhoz, amikor élveztem az életet. Nem akarok újra megsérülni. Főleg úgy nem, hogy még mindig nem sikerült kilábalnom abból, ami köztem és Jackson között történt. – Kínos? –vonom fel a szemöldökömet kicsit és majdnem sikerül még megfulladnom ivás közben is. Csodálkozva pillantok a hímre, majd apró mosoly kúszik az arcomra, s visszarakom az innivalómat az asztalra. – Miért is lett volna az? Két felnőtt ember jól érezte magát. Régebben és talán még ma is vannak olyanok, akik ilyenért még fizetnek is a másiknak. Szóval mi ebben a kínos? Vagy te nem szoktad csak úgy élvezni az életet? – fürkészem őt kíváncsian. Most lehet hirtelen könnyűvérűnek fog gondolni, pedig nem vagyok az. Tény, hogy van olyan amikor kicsit szabadlelkűen élem az életemet, de szerintem most jó darabig nem akarok egy pasi közelében se lenni. Még akkor se, ha egy éjszakáról van szó. Időre van szükségem, talán még többre is, mint elsőre hittem. De majd változni fog és szép lassan képes leszek teljesen elengedni a dolgokat. - Csak nem? – kérdezem tőle úgy, hogy sejtheti, hogy mire gondolok. Nem fogom kimondani hangosan azt, hogy esetleg őrző lett belőle. Nem érzem a mágiát ez tény, de tudomásom szerint nem munka miatt költözött oda, s a szavaiból ítélve és a tudásom alapján már csak erre tudok gondolni. Hmm, ez egyre érdekesebb. Bár annyira nem rossz város, viszont én oda mostanában tuti nem megyek. Jobb nekem távol attól a helytől. Túl sok az ismerős ott, akiket szerintem most jobb lenne elkerülni, viszont az öcsém attól még hiányzik és remélem, hogy hamarosan újra láthatom… - De a szokatlan néha jó. – jegyzem meg egy mosoly keretében. Szükségem volt a változásra, s biztos magamtól nem jutottam volna el erre a pontra, így egyáltalán nem bántam, hogy végül így alakult az este Nonóval. - Ohh, szóval kopaszka voltál? Pont télre, amikor jön a hideg és akkor ott is rendőrként dolgozol tovább? - kérdezem kíváncsian, hiszen legalább addig se magamról kell beszélnem, vagy az éppen aktuális lelki nyomoromról. - Akkor ha jól látom, akkor ami eddig a fejeden volt az az álladra került, vagy esetleg menedéket akarsz nyújtani az eltévedt madaraknak? – reménykedtem abban, hogy nem veszi sértésnek, de nem bírtam megállni, hogy ne jegyezzem meg. Egy bizonyos mértékig rendben van a szakáll, viszont egy hossz után már annyira számomra nem vonzó. Sőt, elég furán is tudok nézni néha egy-egy elvetemült illetőre… - Akkor csak jössz és mész. Az itteni lakásodat el is adod? – tovább kérdezősködöm, majd bólintok, hogy értettem, hogy most csak cuccaiért jött. Bár nem értem, hogy miért ennyivel később. – Én pár hónapja kerültem ide, valószínűleg elkerültük a másikat. A lakásomat odaadtam egy ismerősnek, én pedig másnál lakom. De jelenleg még lógatom a lábaimat és semmi érdekes. Egy-két régi ismerősbe belefutottam, de tényleg semmi említésre méltó. – legyintek is kicsit, mert tényleg nem akarok újra sírva fakadni vagy bármi. Elég volt az, hogy mondhatni a lelkemet kisírtam Wendy-nél. S szerencsére a pincér meg is ment, mert a levesem megérkezik, meg talán az ő étele is. – Jó étvágyat!
- Akkor elkapnám, vagy kapnák, és a rács mögé bezárnák. Egyre megy, ő befejezi ezt a munkát. De hagyjuk is ezt a témát. - Nem áll szándékomban most erről beszélni, mikor a gyomrom is korog. Inkább beszéljünk másról, mintsem olyasvalakiről, aki még engem is fel tud idegesíteni. Még mindig jó visszagondolni, hogy próbált nagymenő lenni, nekem meg egy mozdulatomba került észhez téríteni. Bár az észhez térítés túlzás. Csak kicsit lejjebb hoztam a földre, hogy nem ő a mindenható atayúristen. A kérdésére felpillantok rá, aztán pedig az asztalt nézem kicsit bebambulva. Végül sóhajtok egyet megadóan. - Miért is ne mondhatnám el… - Vonok vállat, majd pedig újra ránézek a nőre, és folytatom. - A fele… ex-feleségem nem is egyszer csalt meg, és az egyik ilyen kapcsolatából született egy gyermeke is. Persze próbált magyarázkodni nekem, de hülye azért én sem vagyok. Szerettem őt addig teljes szívemből, de miután mindez kiderült… Adtam is be a válópert, és kértem az áthelyezésemet más városba. Hadd nevelje a kis zabigyerekét, engem aztán hidegen fog hagyni. Lehet durvának, igazságtalannak hangzom, de ez a véleményem, és nem változtatok rajta. - Egész könnyen adtam elő, még magamat is kicsit meglepve. Azt hittem, hogy fog rám valami hatást gyakorolni a történet elmondása, de semmi. - A nők társaságát ugyan nem vetem meg, de együtt ebédelni, vacsorázni nem igazán szoktam velük. - Egy ideig úgy gondoltam, hogy szüneteltetnem kellene ezt az életet, és nem újra vakon szerelembe esni. Nem ismertem eléggé az exemet látszólag, akármennyire is úgy hittem. - Az igazat akarod hallani? Nem, nem szoktam élvezni. - Tárom szét egy pillanatra a karjaimat. Az durva túlzás, hogy nem szoktam egyáltalán, mert szökőévenként néha én is kirúgok a hámból. Az mondjuk érdekes, hogy Primrose-zal már kétszer is sikerült közös húron pendülnünk, és mindez azt követően történt, hogy elhagytam a feleségem. Talán kicsit megváltoztatott az eset, de nem túl nagy mértékben. Még mindig inkább, mint személyre, a visszahúzódottság jellemző. Ezután nem válaszolok a kérdésére, csak bólintok egyet. Remélem, tudom, mire gondol, amennyiben viszont mégsem, akkor sem fogom kínosan érezni magamat miatta. - Nem télre vágattam le a hajamat, egyáltalán nem. Augusztusban kerültem át, szóval inkább őszre, mintsem a most következő évszakra. - Majd eszmélek rá, hogy a másik kérdésére nem válaszoltam. - Nyomozóként, igen. - Bólintok ezzel egy ütemben. Őszintén most kíváncsivá tett, ő vajon mit is dolgozhat. Szerintem egy szó sem esett még róla az eddigi találkozásaink alatt. Bár ismétlem, az elsőre alig emlékszem… - Te egyébként mit is dolgozol? - Kérdezem tőle kíváncsian, a kérdésére pedig fél arcomra mosoly szökik. - Volt már ennél hosszabb, és sokkal keszekuszább szakállam is. Emlékszem, egyszer kint napoztam, és elszenderedtem, teljes mozdulatlanságban voltam. Az öcsém lefotózott, hogy egy madár tök nyugodtan a szakállamra mászott. Persze mire már ő felkeltett, a madár sehol sem volt. De a kép ott van bizonyítékként. Nála, ő róla pedig szintén nem tudok sokat. - Beszélnem kellene már vele is, hisz hónapok óta már, hogy egy szót is váltottunk. Pontosabban az előtt, hogy elhagytam volna a várost a feleségemmel együtt. Az előtt olyan két héttel. - Fogalmam sincs még. Talán itt töltöm az éjszakát. És nem, nem tervezem eladni. Max ki. - Most ezen tényleg elgondolkoztam, hogy akár ki is adhatnám a lakást, ha már úgy sem lakok ott teljesen. Egyszer-kétszer lehet úgy is megfordulok még itt, ki tudja, hogy alakul a sorsom. - Semmi érdekes, és semmi említésre méltó egymást követő mondatokban? Szóval, mi történt? - Kétszeri tagadásnak tűnt ez nekem nagyon is, így felkeltette az érdeklődésemet, de ha nincs kedve róla beszélni, akkor nem fog. Én viszont jó hallgatóság vagyok. - Neked is. - Megérkezik az én kajám is, a szokásos Cordon Bleu néhány zöldséggel, és hasábburgonyával. Ez van, szeretem ezt a kaját. - Egyébként jól értettem, hogy kerestél engem az őrsön? Mi okból? -
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A kijelentésére, a kérésére csak bólintok. nem akarok én semmit se erőltetni, mert semmi értelme se lenne. Meg eleve zsarukról beszélgetni vagy az ő életükről az nem olyan személyre vallana, mint én. Legtöbb esetben csak azért kerültek szóba, hogy elkerüljem őket, vagy kijátsszam a törvényt. Főleg, amikor már vészesen kellett volna az új személyi. Így tényleg nem fogom erőltetni a dolgokat, hiszen megtanultam a leckét, hogy néha jobb nem firtatni és faggatni az embereket. De csak részben tudtam megállni, mert hamarosan lecsaptam a múltjának egy bizonyos pontjára és a nőkhöz való viszonyaira. A reakcióját látva rájövök hamar, hogy tényleg kényes téma lehet és már mondanám azt, hogy inkább felejtsük el és lapozzunk, mintha nem kérdeztem volna semmit se-, mintha remek érzésem lenne ahhoz, hogy mindenki gyenge pontjára rátapintsak, vagy szimplán elszúrjak dolgokat-, viszont ő megszólalt és elkezdte mesélni a dolgot. Az ujjam lassan körözött a pohár szélén és úgy figyeltem őt. Minél többet hallottam, annál inkább a falba vertem volna a fejemet, hogy nekem is pont erre kellett rákérdeznem. - Tényleg kicsit durván hangzik, mert nem a gyermek tehet arról, amit a szülei tettek, vagy csak az egyik. Azóta se hallottál róluk és nem is gondolsz a gyermekre? – kérdezem tőle kíváncsian, mert tényleg érdekel a dolog, de lehet inkább csendben kellene maradnom, de akkor se tudom hova tenni a dolgot. Lehet az a baj, hogy én más világban nőttem el, de akkoriban is voltak ilyenek. De ritka volt az, amikor azt láttam volna, hogy hátat fordítottak volna egymásnak emiatt. – Sose próbáltad megbeszélni vele a dolgot? – továbbra se tudok lakatott tenni a számra. De az se kizárt, hogy amiatt fura számomra, mert ennyi évtizeddel mögöttem se voltam sose megcsalni senkit se. Ha valakivel együtt voltam, akkor mindent a szemnek, de semmi több. Viszont tény, hogy voltak könnyedebb éjszakáim is, amikor tényleg nem sokat töprengtem a dolgokon. De mindenkinek szüksége van néha a kötetlenségre is, vagyis gondolom. – Amiatt, ami történt? Bizalmatlan vagy velünk szemben? – s közben őt fürkészem. Ezt a dolgot megértem én is, hiszen kétszer szerettem túlzottan egyiknek se lett jó vége. Sőt, az utolsónak a sebei még csak mostanában kezdenek összeforrni. - Ahhoz képest úgy tűnt, hogy kedvedre való volt az, ami történt. – s egy huncut mosoly kúszik az arcomra, majd biccentek egy kicsit és megköszörülöm a torkomat. – Szóval nem vagy a kalandok híve. Inkább a kötöttség és a biztonság éltet, vagy tévednék? – vonom le a gyors következtetést és közben apró rezdüléseit figyelem, mintha abból szeretnék olvasni. Mind a kettőnek meg van a szépsége, de ugyanakkor a sötét oldala is. De talán a másodiknak még inkább, hiszen sokkal nagyobbat lehet sérülni, mint talán akkor, amikor a szabadság madaraként élsz, vagy úgy, mint a legtöbb mai fiatal… A bólintását igennek vettem és nem is firtattam tovább a dolgot, hiszen ahhoz eléggé forgalmas helyen vagyunk. Meg eleve semmi kedvem az őrzőket emlegetni, hiszen két ember is eszembe jut róluk és az egyiknek nagyon nem kellene. - Hmm, igaz. De még mindig elég rövid. Nem hiányzik a régi? – könnyű csevegés teljesen semleges dolgokról. Azt hiszem, hogy most erre van szükségem. Jelentéktelen dolgokról való csevegésre, hiszen segítenek elterelni a gondolataimat. Amikor a munkámról érdeklődik, akkor kicsit elhúzom a számat és egy kisebb grimasz is megjelenik az arcomon, mert ez fogós kérdés. – Mikkor éppen mit. Régebben voltam fotós, máskor pultos, vagy éppen ápoló és sok más foglalkozásba is beleszimatoltam. – eszem ágában sincs túl ragozni, mert 95 év alatt az ember sok mindent tesz. – Jelenleg néha besegítek a helyi kórházban és gyerekekkel foglalkozom. – teszem hozzá sietve. Egyedül Rhyd-nak köszönhetem azt, hogy kicsit kezdek visszarázódni ilyen értelemben az életbe. Ő ajánlotta fel a dolgot, én pedig kicsit félszegen, de végül belementem. Eleinte féltem, de most már egészen beleszoktam és a farkasom is nyugodtabb már. A történetét hallva először hitetlenkedve pillantok rá, majd végül egy kisebb nevetésben török ki, hiszen aki ezt megállja mosolygás nélkül, az tuti karót nyelt. – Biztosan pazarul festhettél, de ezek szerint van testvéred. Vele tartod a kapcsolatot? – faggatom tovább a dolgokról, hiszen ha kérdezek, akkor nekem nem kell kérdésekre válaszolnom. Remek taktika, vagy legalábbis időt lehet vele nyerni. - Ha gondolod, akkor szívesen segítek benne. Leszek a közvetítő, ha megbízol egy szőkében. – nézek rá mosolyogva. Legalább elfoglalom magamat, ha már ő úgy se lesz itt, hogy ki tudja adni. Akkor én segíthetek benne. Amúgy se vagyok minden nap a kórházban, vagy pedig nem végig, így bőven beleférne az időmbe. A levest közben megfújom, majd lassan kanalazom, hiszen a csípős kinti idő után jól jön, meg amúgy is szeretem. Amikor viszont meghallom a kérdését és a szavait, akkor sikerül félrenyelnem. Remek ez már másodszor esik meg, hogy hasonló kérdések miatt meg akarok fulladni. Tényleg szerethetnek az istenek. – Mondjuk azt, hogy naiv voltam. Egyszer talán elmesélem. – szólalok meg végül, amint sikerül abbahagynom a köhögést és újra levegőt kapok. Eleve nem szeretném befolyásolni őt, hiszen ha tényleg az lett belőle, akkor még valószínűleg találkozni fognak, mármint ő és Jackson. Ahogyan az se kizárt, hogy barátok lesznek, így inkább hallgatok, meg amúgy se szeretek erről beszélni… Bólintok és sietve nyelem le az utolsó falatot a levesből. Félretolom a tányért és időközben megérkezett „másodikat” kezdem el fogyasztani. - Igen kerestelek. Gondoltam beugrok köszönni, ha már múltkor oly sietősen távoztál. – szólalok meg könnyedén és teljes mértékben természetesen, majd ha látom, hogy nem igazán hiszi el, akkor még hozzá teszem. – Segítséget akartam kérni, de már megoldottam. – rántom meg a vállaimat. - Viszont most már legalább tudom, hogy csak 6 órányira innét utaztál. – nézek rá egy ravasz mosoly keretében, majd egyszerűen folytatom az evést.
- Nem gondolnék, amennyiben nem kellene emlegetnem… - Mondom talán kicsit túlzottan nyersen és mogorván is. Szeretném ezt a témát lezárni, ahogyan csak lehet. Elmondtam az okomat, a történetet, miért is költöztem el, nem kell ezt túlkomplikálni. Az újabb kérdésén már rosszallóan fújom ki a levegőt az orromon, hogy ne is kezdje. Nagyon nincs kedvem ehhez. Az a múlt, én pedig próbálom a jelennek és a jövőnek élni. Ezzel, hogy a régi sebeket most feltépjük, az tényleg kurva jól fogja a napomat befolyásolni. De csak túl kell mindent komplikálni, és addig húzni, míg nem fogom magam, felállok és itt hagyom a nőt. Éhség ide, vagy oda, nem ezért jöttem, hogy a múltamról lelkizzek akárkinek is. - Bocsánat, de utálok erről a témáról beszélgetni. - Elmondani még elmondom, az látszólag megy. De hogy a végsőkig húzzuk ezt az egészet… ahhoz se kedvem, se erőm nincsen. És ezt az előbbiek szavak nélkül is kifejezték a fújtatásomból és egyebekből. A következő kérdése viszont mindkettőnk szerencséjére nem ezzel kapcsolatos. Lehet tényleg itt hagytam volna, ha még mindig tovább fűzi. - Valahogy úgy. - Felelem kurtán. - Egyetlen szóval sem tagadtam, hogy élvezetes esték voltak. – Na hát igen, attól függetlenül, hogy nem vagyok az egyéjszakás kalandok túlzott művelője, vele kétszer is sikerült már eddig eljutnom. Ez már azért valami. - Van benne valami. Abból a két éjszakából biztos vagyok, hogy nem tudtad volna levonni azt, hogy igazából eléggé visszahúzódó személyiség vagyok. Az alkohol ugyan segít kicsit feloldódni, de alkoholista meg nem fogok azért lenni, hogy bulizós legyek, vagy hasonló. - Aki meg nem olyannak elfogadni, amilyen vagyok, akkor arra nem is szánok időt. Nem akarok én senkinek sem megfelelni. Ha meg gondja van valakinek velem, álljon elém és mondja az arcomba. - Elindultam egy úton. Míg el nem végzem ezt, addig hozzá sem akarok nyúlni a hajamhoz. Legalábbis a hossz egyes részeken biztos megmarad, az esélyes ellenben, hogy mondjuk oldalt lenyíratom, vagy tudom is én, hol. Hiányozni nem hiányzik tehát, noha először kicsit fura volt annyi év után. - Nem először voltam kopasz, a legutóbbi alkalomnál lett az egész fejem konkrétan egy vászon, amire az öcsém rajzait voltak megörökítve. Ennyire jelent csak nekem sokat a családom. - Gyerekekkel? - Elég tágan lehet érteni ezt, hogy gyerekekkel foglalkozik. Ha viszont úgy értette, hogy a kórházon belül, akkor persze leszűkül a kör nagyon is. Ellenben jelenthette, hogy külön űzi még ezt a tevékenységet is a kórházi besegítés mellett. - Egy öcsém és bátyám van. Néhány hónapja nem hallottam már felőlük. Mondjuk nem is kerestem őket, ők sem engem. – Nem is értem, hogy miként halhatott meg a kapcsolatunk ennyire. Régebben mindig ott voltunk egymásnak, segítettük a másikat, most pedig még csak nem is beszélünk egymással. Kicsit azért kellemetlen, de hát nekik is biztos megvannak a saját problémáik. Vagy szimplán berágtak rám, hogy egyetlen szó nélkül tűntem el, és azóta sem jelentkeztem. Erre is van esély. - Ahogy gondolod. - Nekem aztán mindegy, hogy miként, csak legyen kiadva a lakás. - De egyelőre még azt sem tudom, hogy egyáltalán mi legyen vele. Egyelőre. - Majd idővel ez is elválik, úgy sem megy sehova az a ház. Az kellene még, hogy elsétáljon. Na akkor biztos el nem adnám. Már készen voltam ugrani, hogy ha csúnyán félrenyelt volna, akkor besegítsek neki, de látszólag ő maga is megoldja. Remek. Miután lényegében azt mondja, hogy nem akar róla beszélni, akkor csak annyiban hagyom. Nem fogom firtatni, ha nem akar róla beszélni, akkor nem fog. Sose voltam az, aki szándékosan mások lelkébe lépne, vagy kutakodna az életében. Ezt nem tervezem Primrose-zal sem. - Na és most komolyan? – Persze nem hiszem el teljes mértékben, hogy mindössze ilyen pitiáner okból felkeresett volna engem a rendőrőrsön. Végül csak kibúj a szög a zsákból, habár nem teljesen. - Hát igen, csak hat órányira. Nem olyan sok az az út. - Fogjuk rá legalábbis. Nekem ez nem megerőltető, de azért naponta nem járnám meg, ha nem szükséges. Főként, hogy csak egy motorom van és mindjárt beköszönt a tél, ergo még jóval hidegebb lesz. Akar a fene fagyoskodni. Majd pedig elkezdek a kabátom belső zsebében matatni, és kihúzok belőle egy kártyát, amit lerakok az asztalra. - Tessék, így könnyebben elérhetsz majd. - Csak remélni tudom, hogy van telefonja, amivel fel tud majd hívni, ha gondja akad. Ha nem feltétlen személyesen, de a központon keresztül el tudnám az ügyeket intézni, ha olyan dologról van szó. A segítségadás ismerősöknek egyébként sem állt soha távol tőlem. - Még mindig ott laksz, ahol legutoljára találkoztunk? - Kérdezem, miközben elfogyasztom végül én is az ételemet. Leöblítem az üdítővel, majd pedig arrébb tolom a tányért jómagam is.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mindenkinek van az életében olyan pillanat, olyan dolog, amiről nem szeretne beszélni. És szemmel láthatóan most is erről volt szó, de még így se bírtam megállni azt, hogy ne faggassam tovább. A kérdés és a szavak automatikusan hagyták el ajkaimat, de amikor meghallom azt, ahogyan kifújja a levegőt, akkor kicsit hátrébb siklom a széken és bocsánat kérően pillantok rá, de már késő, hiszen a kérdés szinte akkor hagyta el ajkaimat, amikor ő fújtatott. Minden ember kíváncsi teremtés, s ha mesél, akkor jobban megismerhetem és akkor az én szememben is ismerőssé válhat. Mert az eddig eltöltött időnek köszönhetően inkább soroltam volna a kalandok közé, még akkor is, ha kétszer is hasonlóképpen végeztük, csak egyszer viszonylag józanabbul… - Sajnálom, nem akartalak faggatni. – szólalok meg sietve, de tényleg inkább nem firtatom a dolgot. Semmi értelme se lenne. Csak a végén még felállni és elmenne. Ha már megmentett, akkor inkább nem kellene tovább vájkálnom az életében, vagy csak elüldöznöm. Bár kezdem úgy érezni, hogy ahhoz elég jól értek. Legutóbb is sikerült valakivel kapcsolatban, pedig nem akartam. De néha nem mi döntünk, hanem a sors szeszélyes szele. A válaszát hallva egy apró mosoly kúszik az arcomra. Figyelem őt és türelmesen várok a folytatásra, mert megérzéseim szerint még van tovább is. Sietetni nem fogom, de közben szép lassan az étel is megérkezik és neki is látok, de természetesen sikerül egyszer-kétszer megégetnem magamat a levessel, de nem igazán törődök vele, mert ez is hamar el fog múlni. - Szerintem nem baj, mert néha kell kisebb őrültségeket is csinálni és hagyni, hogy élet sodorjon minket. Néha igazán érdekes dolgok tudnak kisülni belőle, olyanok, amik később akár fontos része lehet az életünknek. – s egy kisebb vállrándítás is dukál a szöveg mellé. Én is sok őrültséget tettem már életemben és egy-kettőnek köszönhetően ismertem meg olyanokat, akik még a mai napig is fontosak számomra. – Szóval nem vagy olyan, aki másoknak megszeretne felelni? öntörvényű zsaru? Ez érdekes… – pillantok rá, mert ez szerintem nem baj, bár néha nem árt alkalmazkodni se. Amúgy meg nem mindenkinek valók a kalandok, hiszen, ha mindenki azt szeretné, akkor nem lennének házasságok és boldog családi idillek se, meg összetört szívek se. - Te akartad levágatni, vagy ők akarták? – bár elég fura lenne, ha esetleg az elhívásakor levágatták volna vele, de a madárfészket az állán békén hagyják. Bocsánat, de én azt nem tudom másnak látni. Az én szememben ez már picit túlzás, de senki se ugyanolyan. Mindenkinek más jön be, ettől még érdekesebb a világ. - A kórházban a gyerekosztályon. – azt inkább nem részletezném, hogy a világháború idején mennyi gyerekre vigyáztam, amíg nem menekültem inkább a sebesültek ellátásba a húgom elvesztése után. Utána már nem igazán ment az, hogy kedves legyek velük, vagyis nem ez volt a gond. Sokkal inkább az, hogy a testvéremre emlékeztettek, de mostan újra velük foglalkozhatok, és ennek igazán örülök. - Akkor középső gyermek vagy. Biztos nem lehetett unalmas az életed. Amúgy nem gondotál arra, hogy megkeresed őket? Vagy nem volt olyan szoros a kötelék köztetek? – kérdezem kíváncsian, miközben próbálok megbirkózni a másodikkal. Még szerencse, hogy az alakom ellenére is jó étvágyam van, bár tuti ez részben amiatt van, mert egy fenevad lakozik bennem. Csak bólintottam. Egyáltalán nem akartam neki mesélni Jackson-ról neki. Egy idegennek nem akarok ilyenekről beszélni. Wendy már tudja, meg szerintem Rhyd is mondhatni... Ennyi éppen elég. Hálás voltam azért, hogy nem faggat, meg azért is hogy most se sikerült megfulladnom. Komolyan, ha még egyszer feltesz ehhez hasonló kérdéseket kaja közben, annak a feje az asztalon fog koppanni… - Feltalálták már a repülőgépet is. – szólalok meg mosolyogva, hiszen tény, hogy télen nem lehet a legjobb motoron közlekedni. A kiadós dolgot meg korábban se erőltettem. Ha úgy gondolja, akkor segítek benne. Még is csak könnyebb innét kiadni, mint onnét. Más részt meg csak kicsit hazudtam, mert nem oldottam meg, de talán csak amiatt hittem azt, hogy itt lehet a teremtőm, mert a kék rózsa megijesztett, de szerencsére nem tőle kaptam, hanem mástól a macival egyetemben. Sietve törlöm le ajkaimról az ételt, majd lassan kortyolok az italomból, miközben próbálok kimászni ebből a mocsárból, most nem merülhetek el benne, nem szabad. A kérdésére sietve rázom meg a fejemet. – Egyik barátom lakik már ott. Kedves lány, lehet, hogy kedvelnéd. – szólalok meg egy ártatlan pillantás keretében. Szerintem Wendy tuti két vállra fektetné őt, ha csak úgy megpróbálna bejutni oda. Eléggé harcias és hasonló, mint én. Egyikünk se szereti a váratlan idegeneket. – Egyik ismerősömnél lakok, de szerintem most jobb is így. Orvos itt, neki köszönhetően vagyok a kórházban is. Miért? – kérdezem tőle kíváncsian, miközben szemügyre veszem a névjegykártyát. - Nem tartasz attól, hogy esetleg zaklatni foglak éjjelente? – huncut mosoly
Bocsánatkérésére nem reagálok, szeretném minél inkább magam mögött tudni a témát, ezért ne firtassuk tovább. Eleget zaklatott már ezzel a témával, és nem szándékozom folytatni. Egyszer talán már ehhez is úgy fogok hozzáállni, mintha csak egy filmet láttam volna, és nem lesz rám túlzott hatással, így könnyebben tudok majd róla beszélni. Biztos vagyok benne, hogy egyszer ez az idő is eljön, de az nem most lesz. - Azért ne keverjük a szezont a fazonnal. A munka és a magánélet teljesen más téma. - Szögezem le az elején, aztán pedig folytatom is. - A munkában megszoktam már, hogy néha kétszínűnek kell lennem, főként, ha kihallgatásra kerül a sor. Vagy pedig jópofiznom kell egyesekkel, hogy mindenki boldog legyen és ne szítsam a tüzet. A magánéletben viszont már igaz. - Értek egyet végül. Csak kis mértékben tévedett, ezért pedig nem fogom megenni. - Úgy vagyok vele, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz. - És ez így is van. Bár úgy érzem, Primrose inkább az előbbibe tartozik. Elvégre itt van még mindig, nemde? Az ajtó pedig konkrétan itt van néhány méterre tőlünk, szóval ha akarna, el is mehetne úgy, ahogyan bejött ide. Én megállítani nem fogom. - Természetesen én. - Fura is lett volna, hogyha ilyesféle vágyaik lettek volna. Érdekes egy csatlakozási feltétel lehetne ebből, az biztos. Kétlem, hogy oly’ sok nő csatlakozna így az őrzőkhöz, ha meg kellene válnia csodás hajkoronájától. - Ilyen jól kijössz a gyerekekkel? - Azért kérdem, mert nem sok olyan személyt ismerek, aki gyerekekkel foglalkozik, de közben ki sem állhatja őket. Tanító, vagy ápoló, édes mindegy. Bár gyakori az is, hogy egyesek nem azért dolgoznak ott, ahol, mert az álommunkájuk lenne, hanem mert máshol vagy nem veszik fel őket, vagy csak rászorulnak a pluszra. Kíváncsi vagyok, Prim melyik. - Mindig is túl szoros volt köztünk a kapocs, apánk halála után végképp. Lehet be vannak rám rágva, mert egy szó nélkül léptem le. - Jobb lenne ezt a témát is mellőzni, akármennyire is imádtam régen beszélgetni a testvéreimről. Most semmi kedvem nincs ahhoz, hogy felszínre törjön a lelkiismeretem, majd hazaérve egyből őrült hívogatásba kezdjek, és megmagyarázzak mindent. Ha beszéltek azóta Odette-tel, akkor valószínűleg tudják, mi történt, ellenkező esetben pedig tényleg elkélne nekik egy kiadós magyarázat. Majd egyszer meg is kapják. Arnéval amúgy is beszélni szeretnék. - Oda-vissza repülgetni sem jobb. Főként, mivel valószínűleg költségesebb is, mint a jelenlegi közlekedési eszközöm, a motorom. Bár ki tudja. - Nem számoltam még ezeknek utána, és nem is tervezem. Nem fog nekem aztán megártani egy hatórás út, majd vissza még ugyanennyi. Rosszabbat is átéltem már, mondjuk, mikor golyót kaptam. Na az aztán kellemes élmény volt, mondhatom. Vonok vállat a válaszára. Nem tudom, hogy miként viszonyulnék ehhez a lányhoz, akiről beszél, személyesen pedig semmiféle vágyat nem érzek, hogy találkozzak vele. Mondhatnám, hogy van ennél fontosabb dolgom is, pedig csak szimplán nem érdekel. - Ó, szóval ti ketten… Mármint egy pár vagytok? - Majdnem máshogy fejeztem ki magamat, de inkább maradok ennél. Az ismerősből nem sokat tudtam leszűrni, jelenthet az sok mindent. Gondoltam rákérdezek, sosem lehet belőle gond. De aztán rájövök, hogy nem kéne turkálnom az életében. - Bocsánat. Ez magánügy, nem tartozik rám. - Majd fel is emelem a kezeimet megadóan, elnézésemet próbálva kinyilvánítani ezzel. - Egyébként csak kíváncsi voltam. Nem mindennek kell, hogy legyen miértje. - Válaszolok a kérdésére ezzel pedig, majd kicsit elgondolkozva újra megszólalok. - Anchorage-ben csak egy orvost ismerek, aki szintén olyan, mint te. Szívsebész, ha jól emlékszem. Rhydian a neve. Ismered esetleg? - Kérdezem kíváncsian, hogy ha már amúgy is egy helyen dolgoznak lényegében, akkor csak látták már egymást. Két farkas egymást szerintem elég nehezen tudja elkerülni. - Zaklass nyugodtan, de ha annyira akarsz, arra vannak költségkímélőbb megoldások is. Email, skype, hasonlók. - Elég fura is lenne, ha nem ismerném a mai technológiát. Az más kérdés, hogy a munkámon kívül mennyire szoktam használni, de szerintem el tudnék igazodni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgatom, amit mond. Eszem ágában sincs a szavába vágni, hiszen mi értelme lenne? Semmi. Legalább addig se nekem kell beszélni. Néha tényleg sokat tudok beszélni, de az elég ritka pillanat. Ritka az, amikor valakit túl engedek a felszínen és beavatom a dolgokba. Abba, hogy ténylegesen mi is rejlik a jól megszokott látszat mögött. Oké, tény az is, hogy nem vagyok egy kamu gép, de azért a mélyebb és őszintébb dolgokhoz nekem idő kell. Főleg most. Lehetünk barátok, abban semmi rossz nincs, de attól még nem fogok neki kapásból mindent elmondani vagy beavatni. Ha lesz egy kis ideje, akkor úgyis olvashat majd rólam… - Amúgy szerintem ez nem baj. Az ember nem lehet minden helyzetben olyan, amilyen valójában. – szólalok meg végül, majd újra az ételnek szentelem a figyelmemet, majd játékosan még hozzáteszem. – Meg túl jó ez a kaja, hogy csak úgy itt hagyjam. – biztos vagyok abban, hogy érti a célzást, de abban is reménykedtem, hogy feltűnik neki az is, hogy csak poénnak szántam ezt és nem komolyan. Lehet bármennyire is jó a kaja, vagy bármennyire is jó egy buli, ha olyan személlyel akadok össze, akit nem bírok, akkor egyszerűen felállok és otthagyom, ha meg nem ért a szép szóból, akkor szívesen mutatom be rajta az egyik harci fogást. - Hmm, értem… - rántom meg kicsit a vállaimat is. Majd pedig egy pillanatra kipillantok az ablakon, de a zsaruknak már semmi nyomuk nincs. Figyelem az embereket és egy pillanatra még a múlt is beszippant. Akkor se volt békés, háború dúlt, de az egyik kislányról a húgom ugrik be, mire sietve kapom el a fejemet és pár pillanat erejéig csak a poharat fürkészem. - Igen, eléggé jól. Miért ezt annyira nehéz elhinni rólam? – kérdezem kíváncsian és mosolyogva, miközben újra őt figyelem. Tény, hogy nem túl ártatlan a megjelenésem, meg az eddig találkozásaink alapján se gondolhat angyalnak, de attól még nem vagyok egy őrült liba, legalábbis legtöbb esetben. Meg a gyerekekhez van szerintem a legtöbb türelmem, mert bármelyik hasonló korút képes lennék elküldeni negyed annyi idő alatt a francba, ha az idegeimen táncolnak, de a gyerek másabbak és velük teljesen másabb foglalkozni. - Az nem kizárt, de ha te távoztál angolosan, akkor lehet neked kellene kezdeményezni. Szerintem a testvéri kötelékre vigyázni kell, mert aztán egyszer csak elillanhat és többé nem lehet helyre hozni. – a hangom komolyan cseng. Tudom, hogy miről beszélek. Bár Joy és az én viszonyom remek volt, de túl hamar vették el tőlem… Egyszerűen csak a halálangyala kacagva vette el tőlem és én semmit se tehettem. De továbbra se akarom megmondani, hogy mit tegyen. Ez csak egy javaslat volt vagy valami olyasminek nevezhető dolog. - Lehetséges, régóta nem törődöm már azzal, hogy miért mennyit kérnek el a hatalmaskodok… - lehet, hogy most emiatt beképzeltnek fog gondolni, de ennyi év tized után is van bőven pénzem, másrészt meg megtanultam azt, hogy a pénz nem boldogít, azért nem lehet boldogságot vásárolni… Mondhattam volna azt is, hogy előbb vagy utóbb meg fogja ismerni, de nekem nincs kedvem az őrzők dolgaiba beleszólni. Pláne azért, mert fogalmam sincs, hogy Wendy-vel tényleg találkozni fog-e, de biztos vagyok abban, hogy valahol nyilván tartják az itteni őrzőket is. A kérdésére és a következtetésére kicsit feljebb szökik a szemöldököm, de nem szólalok meg. Csak figyelem őt és fürkészem a pillantását. Mondhatni talán kicsit olyan vagyok, mint egy rossz fegyőr, aki az elítéltet fikszirozza. De mire végül rávenném magam a válaszadásra újra megszólal, mire egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat. – Valóban eléggé személyes kérdés, de miért lényeges, hogy milyen a viszonyom az illetővel? – kérdezem tőle kíváncsian. Mert nem értem, hogy miért lényeges az, hogy mi van köztünk, vagy hogy együtt vagyunk. Majd a következő kijelentésére elmosolyodom. – Szerintem őt mindenki ismeri, legalábbis itt tuti. Eléggé szeretik a dokit tudtommal ebben a városban. Szóval találkoztál vele? Mikor? – kérdezem kíváncsian, hiszen ritka az, amikor felfedjük az igazi kilétünket, vagyis az, amikor valakit beavatunk abba, hogy farkasok vagyunk. Igen, mi vagyunk a „csúnya és gonosz” ordas az erdőből. - Skype? Hmmm, az annyira nem is rossz ötlet… - gondolkodom hangosan. – Szóval ennyire modern rendőr vagy, aki él ilyenekkel is? – mosolyodom le, majd az italomba kortyolok.
- Ó, szóval nem a megnyerő személyiségem miatt vagy még mindig itt, csak a kaja miatt? Így is le lehet rombolni az ember önbizalmát. - Húzom el a számat, persze csak tettetem a sértettséget. Ahogyan valószínűleg ő is csak viccelődik. Na meg azt sem hiszem, hogy egy asztalnál ülnénk, ha valami gondja lenne velem. Én legalábbis nem szoktam azokkal ebédelni, akikkel nem kedveljük egymást, és ezt akkor is tartanám magamhoz, ha kihúzna egy ilyen helyzetből, mint amiből én az előbb Primrose-t. Na jó, talán meghallgatnám, amit az illető mond, de ennyi lenne csak. Maximum. - Ha nem emlékeznél, nem igazán tudok rólad sok mindent. A kíváncsiságom pedig szerintem adott ebből fakadóan. És nem vagyok előítéletes. Sokkal fairebb, ha rákérdezek. - Nem hiszem, hogy bármi olyasmit mondtam volna, ami erre a kérdésére adott volna okot. Tudtam volna úgy fogalmazni, vagy olyan hangsúlyban mondani, hogy… Ah, hagyjuk. - Más okokból akarok velük beszélni, és egyik sem a távozásom oka. Főként, mert lehet rájuk csapnám a telefont. - Bátyámmal az új infók tudatában akarok beszélni, egy igazán nyílt beszédre számítok hát vele. Hol volt hosszú évekig, és ne kerülgesse a forró kását, hanem legyen őszinte, mondja el a történetét. Az igazságot. Az öcsém meg… Nos, voltak ígéreteim, hogy én mindig ott leszek mellette, ezt most elég közvetett módon megszegtem. Bocsánatot akarok kérni tőle, és elbeszélgetni vele, hogy jól van-e, minden rendben, van-e már barátnő, ilyenekről. Mint amiről két testvér beszélgetne. Ha más nem, egy korsó sörrel a kezünkben. - Van ugyan megspórolt pénzem, de nem akarok Last Minute jegyeket vásárolgatni folyamatosan. Mármint nem pont ez az, amire el akarom költeni. Mondjuk arról sincs fogalmam, hogy pontosan mire akarom. - Egyedül jó érzés tudni, hogy van egy kis félrerakott pénzem, így akár én, akár valaki megszorul, ki tudom segíteni. Na meg ki tudja, hogy miféle praktikus dolgot láthatok még meg, ami elég költséges. - Nem lényeges, csak hirtelen ez ugrott be az együttlakásról. Meg hogy mondtad, több minden köt ehhez a városhoz. Így logikáztam, és felállítottam egy tézist. Csak utána esett le, hogy ez nem tartozik rám. - Magyarázom ki magamat végül. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem az én hatásköröm, hogy kivel jár, vagy nem jár Primrose, de ember vagyok, hibázok. Kicsúszott a számon. - Még augusztusban. Kis zöldfülűként hagytam el a várost ugyebár, a kíváncsiságom túl nagy volt, és csak a puszta szerencsén múlott, hogy vele találkoztam és nem mással. Akkor lehet nem ülnék ma itt. - Fogalmazom meg úgy, hogy konkrétan egy szó se essen az igazi világunkról. Szerintem így is eléggé érthető, mire akarok kilyukadni. Puszta szerencse, hogy vele és nem más vérfarkassal találkoztam, különben lehet szét lennék ma már tépve. - Az elég nagy bukást jelentene, ha nem élnék velük. Tekintve, hogy nyomozó vagyok és az adatbázisok elég gyakran elkélnek nekem is, ha nem akarok a tech-zsenikre várni, megoldom hát magam. – Sokkal több lehetőség nyíl meg az ember számára egyébként is, amint felfedezi az internet, a modern technika világát. Csak óvatosnak kell lenni, mert beleütközhetünk olyanokba is, akik bárányként állítják be magukat, miközben ők a farkasok. Esetenként konkrétan azok.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mosolyogva figyelem őt, hiszen látszik rajta, hogy nem gondolja komolyan, hanem csak tetteti az egész sértettség dolgot. Ha át akarsz verni egy farkast, ahhoz eleve korábban kell felkelned, vagy idősebbnek kell lenned az illetőnél. Illetve én se komolyan gondoltam azt, amit mondtam és ő se tűnt olyannak, mint aki komolyan vette volna a szavaimat. Ártatlanul pillantok végül rá, majd kicsit még a vállaimat is megrántom, ha ennyivel sikerül valakinek az önbizalmát meggyötörni, akkor eleve nem lehetett valami nagy neki. S nem azért maradtam itt, mert megmentett az előbb. Ilyenkor maximum megköszönni szoktam, de ugyanúgy elsétálok, ahogyan máskor is tenném egy-két ember közelében. - Ez igaz, de tény, hogy régebben is foglalkoztam gyerekkel, csak történt utána valami és rövid időre abbamaradt. Amúgy meg miért szeretnél jobban megismerni, hiszen hamarosan már egy 6 órával arrébb lévő városlakóit fogod boldogítani és én nem túl gyakran flangálok majd arra. – jegyzem meg könnyedén és közben kíváncsian fürkészem őt. Miért pont most akarna még több dolgot megtudni rólam? Vagy esetleg ennyire unatkozik, hogy még a társaságom is jobb, mint esetleg pakolni? Fogalmam sincs és egyhamar szerintem nem is fog kiderül, vagy ki tudja. Lehet őszinteségi lötty volt a kajánkban vagy az italunkban. Na meg a jelenlegi helyzet alapján, történések fényében tényleg nem sokat fogok Fairbanks közelébe menni. Az ismerőseimmel a találkozást meg majd megoldom. - Szerintem a hívás miértje csak részlet kérdése, sokkal inkább az a fontosabb, hogy megtegyük néha az első lépést, mert aztán már csak arra ébredünk, hogy túl késő és nincsenek többé. Nem láthatod és nem is hallhatod őket. – hangom eléggé komolyan cseng, s egy pillanatra még félre is nézek. Nem akarok erre gondolni, hiszen még mindig olyan, mintha tegnap veszítettem volna el a húgomat. Vajon ő mit szólna az új életemhez, az új frizurámhoz? Szeretném megint a karjaim között tartani őt, de már jó pár évtizede halott, illetve nem csak ő jut eszembe, hanem a Teremtőm is, az, akit egykoron szerettem és átvert… Sietve ráncigálom ki magam a gondolataimból, mert nem most kellene ilyen vizekre eveznem, majd újra felé fordulok. - Sose volt olyan álmod, amit mindenképpen meg szeretnél valósítani? Egy utazás, esetleg egy kaland vagy valami hasonló? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen nem is arra akartam utalni, hogy iderepdessen, mert miért tenne ilyet? Ismerjük egymást, de a jelenlegi helyzet alapján még barátnak se nevezném. Ha meg baj van, akkor itt van Rhydian vagy Alec is most már. Tudom, hogy hozzájuk mindig fordulhatok. S talán még jelenlegi találkozás óta is hamarabb fordulnék a két hímhez, mint hozzá. Tudom eléggé bizalmatlan vagyok, de nem tehetek róla, a kalandokhoz meg nem kell mindig bizalom, elég csak egy kósza vágy. - Érdekes gondolat menet, de annyira nem ismerjük még egymást, hogy ilyen mélyen beavassalak az itt maradásom okaiba, vagy abba, hogy milyen viszony köt ahhoz az orvoshoz. – nem akartam ezt a dolgot tovább firtatni. Nem fogom beavatatni azt, hogy mi is a kötelék köztem és Rhydian között. Minél kevesebben tudják, annál kevesebben is tudnak ártani neki, s én nem szeretnék bajt hozni a fejére. – Tény, hogy nem mindig jó minden találkozás, de azt hiszem, hogy tényleg szerencsés vagy, hogy vele találkoztál és nem mással. – mosolyodom el, mert Rhyd tényleg nem olyan, aki csak úgy bántana valakit. De szerintem ez nem baj. Domináns, de még se teljesen. Illetve remek tanár is, s szeretek a közelében lenni, mert mindig képes megnyugtatni. - Attól még, hogy valaki nyomozó nem biztos, hogy ismeri a skype-ot. Vannak régimódiak,de ha jól vettem ki a szavaidból, akkor te értesz a gépekhez, vagyis a hekkeléshez? – kérdezem kíváncsian és közben az ujjam a pohár szélén köröz és úgy figyelem őt.
- Nincsen sok ismerősöm, barátom ebben az országban még. Oké, ott vannak a kollégáim, akármelyikre is gondolsz, de a kapitányságra nem barátkozni járok. Mi pedig egész jól megtaláltuk a közös hangot eddigi találkozásaink alkalmával. Kétszer is. - Emlékeztetem egy cinkos mosollyal, persze ez is teljesen visszafogott volt. Bár még magamat is meglepem, hogy mennyire könnyedén beszélek most vele. Általában kelleni szokott valami hangulatoldó, hogy ilyen jól, vigyorogva, nevetgélve elbeszélgessek valakivel. Bár lehet, hogy a megváltozott klíma van csak rám ilyen hatással, meg a történtek. Elég csak néhány perccel korábbra visszatekinteni, mikor a kis rohadékot leszereltem. Ilyet sem hiszem, hogy csináltam volna még San Antonióban. De hát történtek ott dolgok, amik akarva-akaratlan is megváltoztattak. - Biztos van elég gondjuk nekik is. De majd átgondolom. - Én ugyan nem haragszom a testvéreimre, épp ellenkezőleg. Vannak idők, mikor mindent megadnék azért, hogy beszélhessek velük, de egyedül erre az egész őrzősdire kellene koncentrálnom. Tanulnom kell még, akárhogy is nézem, nem tudok még mindent. Utána talán, miután a gyakorlati részre rátérünk, lesz több időm. Bár ki tudja, mekkora erőbefektetés fog kelleni azokba is. - Nos… nem igazán. Nem vagyok olyan, aki álmokat szövöget. Élek a mának. Ötletekre nyílt szoktam lenni általában, ha valaki felveti, maximum elutasítom. - Hát nem, nem igazán vagyok egy kalandvágyó ember. Bár lehet, hogy csak már befásultam. Elég sok kalandot jelent így is a kapitányság, a nyomozás. Főként, ha valamikor nagyon elfajulnak a dolgok, és nem hagyatkozhatok a nyugalmamra. Akkor aztán rohanhatok az illető után, ahogy csak tudok. Mit ne mondjak, voltak esetek, mikor bekaptam egy-két golyót így is. De még élek, ennek is biztos van valami oka. - Ez így van. - Csak bólintok arra, amit mond. Annyira nem ismerjük egymást, még. Én legalábbis biztosan szeretném őt megismerni. Nem tudom, hogy szimplán azért, mert olyan, amilyen. Szabadszellemű, legalábbis, amennyire eddig le tudtam vonni a következtetéseket. Vagy pedig azért, mert farkas, és kitől mástól lehetne még többet megtudni róluk, mint egy élő, lélegző vérfarkastól? - Hekkeléshez? Közel sem. Ahhoz meg vannak a saját embereink. Egyedül csak tudom használni a modern gépeket, és a különféle adatbázisokat is kiismertem már eléggé. De a NASA-hoz nem tudnék betörni, és nem is szándékozom. - Ezt egyébként sem értem, hogy jutott eszébe, hogy csak mert értek a gépekhez, már hekkelni is tudok. Biztos meg lehetne gyorsítani a munkámat, de mire ezt a részét is kiismerném a modern technikának… Nincs nekem erre időm, sajnos. - Hívsz, ha hívsz, akkor a többi elérhetőségeimet is megadom. - Ha nem hív, hát akkor nem hív. Nem fogok sírni utána, egyedül kicsit csalódott leszek. Aztán pedig fel is állok, és kicsit megigazgatom a ruhámat magamon. - Köszöntem az ebédet. Egy élvezet volt. - Aztán pedig ki is vettem a pénztárcámból elegendő pénzt mindkettőnk ebédjének fedezésére, valamint a borravaló még természetesen. - További szép napot, és vigyázz magadra. - Azzal pedig zsebre is vágom a tárcát, felkapom a kabátomat, aztán megyek is ki a motoromhoz, és folytatom azt, amiért jöttem valójában.
//Ahogy a reagban is írtam, egy élvezet volt. Ha nincs más, zárhatod is. //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Pedig azt hinné az ember, hogy barátokra is lelhet az ember a kollégái között. Főleg, akkor azt mondják, hogy nagyobb is a bizalom. – feleltem neki nemes egyszerűséggel, majd a mondandója végére és a mosolyának köszönhetően egy aprót ajkamba haraptam, majd egy kisebb zavar kíséretében kipillantottam az ablakon. Nem szokásom ilyenekről beszélni, vagy már túl régen volt, hogy azt boncolgassam valakivel, hogy mennyire is volt jó az ágyban, vagy éppen ott ahol csináltuk. Mindegy is, kicsit esélyt látok arra, hogy bármikor megtörténjen ez újra. Eleve nem is ismerjük a másikat, meg most jó darabig csukva szeretném tartani a lábamat, akkor legalább egy gonddal kevesebb lehet… A testvéres dologra csak bólintottam, hiszen nincs közünk egymáshoz, így nem mondhatom meg neki, hogy mit csináljon. Ezt neki kell eldöntenie, hogy felkeresi-e a testvéreit, vagy nem. Egy dolgot tudok, hogy sose szabad túl sokáig halasztani a dolgokat, mert a végén az ember kifut az időből. Én bármit megadnék azért, ha még egy napot legalább a húgommal tölthetnék. Hiányzik, talán túlzottan is, de nem tehetek róla. - Ahhoz képest, hogy a mának ész mindig nem igazán élvezed az életet. Mármint a korábban elmondottak alapján nem vagy nagyon spontán ember. – jegyzem meg egy kisebb barátságos mosoly keretében, hiszen nem bántásból mondom. De a mának élő emberek általában spontánok, így a kalandok is elég gyakoriak náluk. – Amúgy meg szerintem álmodozni is jó dolog, csak sose szabad elfelejteni, hogy tenni is kell az álmunkért, mert a sült galamb nem hullik az ölünkbe. – fűztem hozzá egy kisebb megjegyzést. Majd a szőke fürtjeimbe túrtam, s megettem az utolsó pár falatot is, amit végül az italommal öblítettem le. - Szóval amolyan nagypapa stílusban? – kérdeztem tőle egy ártatlan pillantás keretében, de annál szélesebb mosoly keretében. Persze ez csak egy újabb húzás volt tőlem, hiszen miért ne húzhatnám az agyát? Nem lehet mindenki ártatlan angyal, s én sose voltam az. Mindig is szerettem lecsapni az emberek egy-egy elejtett szavára, s utána kicsit bohókásan visszakérdezni. - Rendben, majd kereslek. – vettem el tőle a névjegykártyáját, majd szemügyre is vettem és mosolyogva pillantottam végül rá. Eggyel több barát, vagyis ismerős sose árt. Főleg, ha esetleg valakit meg akarok keresni, akkor ő még segíthet is benne. Bár nem szokásom mások segítségét kérni, az eléggé ritka dolog. – Én is köszönöm, igazán élveztem! – szólaltam meg, majd az újabb kijelentésére csak elnevettem magamat. – Majd igyekszem vigyázni magamra! – bár én sose voltam túl óvatos teremtés, így eléggé fura ígéret ez tőlem, ezért se mondtam teljesen komolyan. Mielőtt pedig tiltakozhattam volna az ellen, hogy kifizesse az ebédet el is tűnt. Nem szoktam engedni, hogy idegenek fizessenek helyettem. Még rövid ideig maradtam, majd végül én is távoztam… Ideje volt tovább haladni és karácsonyi ajándékokat vadászni.
Mozgalmasabb tavaszom már rég volt. A hóvirágokkal együtt nyílt ki a düh és gyűlölet eszköztára és Alignaknak sikerült úgy a fejemre zúdítania az egészet, hogy megkottyant. Becca konyhatündéri tudásának hála még mindig ujjak nélkül, pontosabban cseperedő ujjakkal rendelkezem a nagy bumszli kötés alatt. A térdem Angel dobálózós kedvétől sajog, mivel egy jól megrakott ruhásszekrény azért még a mi szervezetünknek is árthat, ha egy másik farkas játszik vele kidobóst. Azt a nőstényt is meg kell még keresni, de inkább ésszel kell legyőzni, mert ő is úgy harcol. Kivételesen én éreztem úgy, hogy nem volt jó megfordulni benne. Nem átallt a körmeire nézni unottan, miközben én tömtem, mint májkereskedő a libáját! A farkasom már attól ingerült lesz, ha a kis bosszúállóra gondolok, úgyhogy inkább elhessegetem ezt a fekete galambot a fejemből, mert még megint úgy járok, mint a kórházban. A fentieknél örömtelibb élmény lesz az, hogy hálám jeléül Wendy-t bűnre csábítom és telipumpálom gyorsan felszívódó szénhidráttal, csupa vétkes élvezettel. Én évtizedek óta nem élek ilyenekkel, de ez nem jelenti azt, hogy prófétaként mást is letiltanék róluk. Ha ujjak nélkül szépen kivéreztem volna, akkor a lépcsőházunk rögtön két halált is látott volna a falai között, de a kedvenc ruhatárosnőmnek köszönhetően Becca él és virul és én sem lettem krematórium-töltelék. Megjegyeztem, mi emeli őt a boldogság magasabb szféráiba és kinéztem egy jóféle cukrászdát Anchorage városában. Viszonylag gyakran járogatok át és még fogok is érkezni párszor. A fékre taposva nyugtázom, hogy sikerült egy tenyérnyi helyre beparkolnom a verdával. Hát szó, ami szó, szeretem a szűk helyeket... Hanyag eleganciával szállok ki, kabátom a vállamon átvetve, szakállamat megvakargatom kicsit és egy csippantással zárul Jay mókatára. Mostanában nem törődöm azzal, hogy öregít az arcszőrzet, valahogy jólesik majomembert játszani. Talán az ösztönök eluralkodásával van összefüggésben, sajnos passzol hozzájuk. Még nem tudom, hogy a kétgombócos masszőrnő mit álmodott, de bízom benne, hogy egyikünk sem állítja bele a másikat a fagyasztópultba. A megbeszélt időpont előtt 10 perccel érkeztem az olasz fagyizóba, ahol süteményeket, különféle édességeket, cukros veszedelmeket is felszolgálnak. Megigazítom a szürke izompólómat és sötétkék farmerom zsebébe akarom rakni a bal kezemet, aztán rájövök, hogy sajna még mindig nem fér bele. Tartani kell az álcát, míg el nem telik elég idő, hogy sebhelyek nélkül is meglegyek.
A francba is, hogy fogalmam sem volt, mi az istent vegyek magamra, ami nem üvölti magáról a „dugj meg” feliratot. Nem akartam ezt a hatást kelteni, mert még mindig rohadtul küzdök az ellen, hogy engedjek neki, nem lenne jó vége. Mocskos egy dolog rádöbbenni, hogy szegről-végről mégiscsak női lelkem van, és nem hiába pattintok le mindenkit egy alkalom után. Legalább hatszor átöltöztem. Mindegyikről az köszönt vissza, hogy rohadtul ki vagyok éhezve, maradt hát a klasszikus farmer, ujjatlan póló összeállítás, ez legalább teljesen átlagos, nem rívok ki a tömegből, és még kellemesen rá is simul a nadrág a lábaimra. Pont jó… Bár, ahogy a tükörben nézegettem magam, mintha az április kissé meggyötörte volna kilóimnak számát, vagy a szex mentes élet, tudja a franc, amúgy fogalmam sincs hány kiló vagyok, rég nem stresszelem magam mérlegre állással. Elindultam, bár nem akartam, minden kuszaságtól megkíméltem volna magam, ami ezzel jár, azt a pillanatot és érzést nem kívánom senkinek, amikor megláttam abban az állapotban, nem akartam, hogy tudatosuljon bennem, aggódtam érte, márpedig így volt, s szerencsére mindig sikerült úgy ránéznem, hogy ne legyen ébren, így hát azt sem tudhatta, hogy elég sokszor megtettem, nem akartam adni alá a lovat. A strigula maradjon csak strigula, nemdebár? Nem lakom messze, csak pár sarokra, így nem ülök be a pickupomba, egyébként sem szeretek magassarkúban vezetni, noha általában mindig abban oldom meg, lévén nem vagyok épp égimeszelő. Ellenben kilométereket is nyugisan végigsétálok bennük, ha épp olyan hangulatban vagyok, azonkívül meg jöhet a tornacsuka, teszek én arra, ki az, akinek ez nem jön be. Nincs már messze, noha mielőtt belépek, veszek egy mély levegőt a küszöbön, majd az ajtó nyitásával egyszerre fújom ki. Fogalmam sincs, mire számítsak, nem éreztem szükségét a hála kifejezésének semmilyen téren, a dolgomat végeztem, semmi ilyesmit nem várok el, de nyilván ismerem annyira, hogy tudjam, hajthatatlan, ha a fejébe vesz valamit. Elég hamar kiszúrom, lévén meglehetősen feltűnő jelenség, és mosollyal vértezve fel vonásaimat lépek is közelebb. - Szia! Adnék két puszit, de úgy tűnik, elhagytad a borotvád. – Szemtelenkedek rögtön, talán azzal képes leszek palástolni a saját bizonytalanságomat, ami, azóta rájöttem, csak akkor létezik, ha a közelemben van. Ezzel nem tudok mit kezdeni, de egyszerűen mintha elpárologna, holott tudom, hogy semmi okom nincs rá. Az fel sem tűnik, hogy ruházat színeit tekintve igencsak egy követ fújunk ma, ilyesmire nem szoktam figyelni, ellenben, ha esetleg feláll, vagy valami – lévén megszoktam az utóbbi találkozásaink során -, akkor hagyom, hogy az az ölelés megvalósulhasson, ami azt illeti, érezhetően jóval lelkesebben, mint eddig. Ha kimondani nem is fogom, örülök, hogy nem esett komolyabb baja a Vörös Holdon, és még életben van.
A türelem idegőrlő játékával nem kell játszanom, mert Wendy monumentálisan belép. Valami eléggé feldúlta, esetleg az, hogy megint a múlt árnyékával kell találkozni, aki szerinte megint lövészetre hívja céltáblának és közben megint bombázza aljas vagy csak altesti poénokkal is? Áááá, kizárt dolog, mint Zsugás Jimmy-nél a gyűrött sarkú kártyalap. Egy mosolyt azért elő tud rántani az érzelmi megnyilvánulások nőiesen kiterjedt tárházából, ahogy azt eddig is megtette minden alkalommal. - Pusszantás, drága! Mióta zavar téged, ha köpködni kell egy szájjal végzett művelet után? Kaján vigyoromból tudhatja, hogy én is tudom, régen sem csak borotvált pankrátorokra bukott, hanem a jetiszerű biztonságiak is megfordulhattak az ágyában és kötve hiszem, hogy olyan szőrszálhasogató lett volna. Ma nem akarom a hálómba invitálni, de a humorom attól még maradhat a szokásos, nem? Ő sem hazudtolja meg magát, rögtön csíp, mint a csóka és ismerem, hogy ez mit jelent nála. Az érzései pedig szintén nem bújtak paraván mögé. - Asztal két személyre, aztán majd jön a többi egy személyre, de hadseregnyi adagban. Intek a lefoglalt helyek felé és a közeledő pincérnőt megelőzve felmarom a "J, mint Jégkrémek Krémje" feliratú táblát és a fekete démon kezébe adom egy elbűvölő mosollyal. Zavart nevetést hallat, majd odaáll a kis cetlijével, tollával és ha mindketten a szék pihe-puha párnájára helyeztük az alfelünket, akkor teszi fel a kérdést: - Mit hozhatok? Adok egy esélyt Wendy-nek, hátha meggondolta magát vagy épp gyorsvonaton ül a hasa (aminek annyira örülnék, mint szigorú kaller a büfékocsiban rejtőző potyautasnak), de ha nem utal erre, akkor kikérem, amit megbeszéltünk. - A hölgynek a mai fagyasztott gombócajánlatot kérjük mézes tölcsérben és egy adag mogyorótól folyós palacsintát gigantikus tejszínhabtócsával! Rákacsintok és megvárom, elfogadja-e. Ha esetleg valami kivetnivalót talál benne, akkor pontosíthat, ezért nem fogom megenni. - Én pedig egy friss és gőzölgősen ropogós parajos bourekas-t kérek, utána pedig egy fincsi feketét! Csak hülyítem a csajt, ahogy rákacsintok közben, de érzem a mosolya mögött, hogy valójában komolyan veszi és nem tudja, mitévő vagy mit ne tévő legyen. Mikor elvonul, ahogy tavaszi fellegek a Vörös Hold után, figyelmem teljes egészében az Őrzőé. - Mondj igaz mesét, aranykezű! Megszálltak a nyomkodásra vágyó vendégek? Az egyetem honlapján ott virít a csali és a parafatábláinkat sem kíméltem meg a Wendy Masszázsszalon hirdetésétől. Próbáltam ennyivel segíteni a fejlődést, de azt is tudom, hogy nem csak rajtam múlik. A mély benyomásoknál pedig mélyebbre is akarok még ásni, de addig még pár gombócnak és palacsintadarabkának le kell csúsznia azon a tehetséges torkon, amire most már kissé máshogyan nézek, mint legutóbb.
Kezdőlap
//
