A ösvény egy közel 18 km hosszú útszakasz végig a tengerpart mentén, mely kizárólag kerékpáros, illetve gyalogos közlekedésre alkalmas. Futók, görkorisok, rollerezők, bicajosok kedvelt helye jó időben.
Igencsak sok minden vár rám a következő hetekben, hónapokban, de mielőtt még tökéletesen felrúgnám az eddigi életemet, és vele mindenki másét is, akinek komolyabban köze van hozzám, szerettem volna egy-két órán részt venni még, tanulni új varázslatokat, mert nem tudom, mennyire fog elszaladni velem az életem, ha Maya is a részese lesz. Nincsenek illúzióim, nem lesz egyszerű, ám nem szeretnék lemaradni, s ki tudja, talán New Yorkban is akad valaki, akitől kérhetek majd némi fejtágítást, amíg ott leszek, sőt, meg is fogom tenni, a fejlődésemet csak nem akadályoznák, s talán ha látják, mennyire felelősségteljes vagyok ilyen téren, adnak majd esélyt Mayával ők is. Természetesen Roxant kerestem fel ezzel, egyébként sem volt még szerencsém a legutóbbi foglalkozásunk óta találkozni vele, bár a sikeres vizsgám kapcsán felhívtam, s olykor csak úgy is, hogy a hogylétük felől érdeklődjek. Egyszer majd szívesen megnézném a kislányt is, de most kint terepre beszéltük meg a találkozót, ami ilyen kellemes időben talán még jól is jön, és az is biztos, hogy ő is örül, hogy kiszabadulhat a házból, akár babakocsistul teszi, akár sikerült találnia bébiszittert ennyi időre, vagy esetleg addig az apja van a kislánnyal. Szoptatás esetén persze mindkét eset körülményes, de majd meglátom, hogy végül milyen megoldást választott eme kérdéskörre. Én elég lazán öltöztem, ki tudja, hogy fog zajlani, inkább választottam az edzőcipő, farmer együttest egy egyszerű pólóval, mint bármi egyebet. Még egy vékonyabb kardigánt is hoztam magammal, de olyan kicsi, hogy be tudtam hajtogatni a táskámba. Ráérősen várakozom a megbeszélt helyen, az egyik itteni kirendelt őrző jött elém a reptérre, és kísért ide, ezzel nem szerettem volna Roxan idejét rabolni, szóval nem mászkáltam egyedül a városban, pedig szeretném felfedezni, de nem hiszem, hogy értékelné a vezetőség az efféle felelőtlenséget. - Szia! Örülök meg, mikor meglátom a mágusnőt, és rögtön oda is sietek, hogy adjak neki két puszi, már ha nincs ellene kifogása, szívesen meg is ölelném, de fogalmam sincs, hogy mennyire értékeli az ilyesmit, szóval inkább erre nem ragadtatom magam. - Hogy vagy? Amennyiben babástul jött, úgy hogy vagytok-ra módosul a kérdés, s már nyújtok is át neki egy papírzacskót, hiszen mikor legutóbb láttam, akkor még egyben volt a kis poronttyal. Ami benne rejlik, az egy édes, puha babatakaró, valamint egy patchwork cicus, amint bőven van mit felfedezni egy tapogatózó is cukorfalatnak. Biztos van már nekik mindenből egy rakás, de nem szerettem volna üres kézzel jönni.
Ha ismertem volna Naomi terveit, egyfelől lebeszéltem volna a tanulásról, mondván, inkább foglalkozzon kicsit saját magával, mielőtt szintvizsgát tesz - jó példa vagyok erre én magam is, de úgy vélem, van még harminc évem bőven, de legalább tíz, mire a következő szintnek neki merek nyugodt lélekkel vágni, szóval miért ne élhetnék kicsit előtte? - ugyanakkor valahol egyet tudtam érteni az előbb a munka, aztán a magánélet felfogással is. Tudatlanságomnak köszönhetően ugyanakkor megbeszéltük a randevút és leparkolva a megbeszélt helytől nem messze, egy játszótér melletti parkolóban, szállok ki épp a kocsiból. Tekintetem a téren sipítozó, szaladgáló kicsiken réved el. Egy-két hónap és úgy elrepül az idő, már mi is ide fogunk kijárni... Most még azonban szükséges az ugyan összecsukható, de így is dög nagy babakocsit előcitálni a hátsó ülésről, majd az anyósülésen gyerekhordozóban gajdászót átpasszintani a négykerekűbe ülésestől. Elpillantok a parti sétányon, remélve, hogy kiszúrom Naomi vörös üstökét - ééés meg is van! Szelíd mosollyal igazítok a kicsilány takaróján, mielőtt megindulnék, ugyanakkor ő meg nyűgösen rúgná le magáról az egészet. Fáradt, jót fog tenni neki a friss levegő, ebben biztos vagyok.
- Szia! Remélem nem baj, hogy hoztam egy kis segítséget! - Húzódik mosolyra ajkam, mikor a mágustanonc is kiszúrja közeledtem és megindul felém. Kissé sután ugyan, de viszonozom a puszikat. Hirtelen jön és tényleg örülök, hogy látom a fiatal nőt, csak... sosem voltunk ilyen puszi-puszisok mi Ginával! Meg senki mással se, ami azt illeti. - Megvagyunk, köszi. Jóllakottan, de kissé fáradtan, igaz szívem? - Igazítok újfent a lerugdalt takarón szelíd mosollyal tekintve elpilledő kislányomra, majd róla vissza Naomira, meg a kis csomagra, amit: - Igazán nem kellett volna... - Őszintén így gondolom, ennek ellenére persze megköszönöm, érdeklődve veszem sorra a tartalmát. Még azt is megjegyzem, mennyire passzol a takaró a szobájához, s tuti imádni fogja a színes plüssmacsekot is most, hogy már kezdi felfedezni maga körül a világot lassan-lassan. - Feléd mi újság? Remélem tisztességesen megünnepelted azt, hogy sikerült a vizsgád! - Szélesedik ki mosolyom, ahogy ide-oda tologatom a babakocsit, hiába állunk egy helyben egyelőre.
// A szokásos kimozdulós rutin: 50 - 5 (Oltalom szárnya) = 45 //
Nekem azért volt annyira sürgős ez az egész, mert sejtettem, hogy Maya mellett valamivel kevesebb időm lesz, és tisztában vagyok a ténnyel, hogy minél erősebb vagyok, annál több esély van arra, hogy meg tudom majd védeni. Nem mintha különösképpen bárki is eszembe jutna, aki kihasználná őt, mint jövőbeli-reménybeli gyenge pontomat, de nem árt felkészülni mindenre, márpedig én biztosan azon leszek, hogy megóvjam mindentől, amitől csak módomban áll. Mosolyogva lelem meg pillantásommal Roxan és a kislány párosát, babakocsistul, nos igen, nekem ez sajnos kimaradt, és már nem is lesz rá lehetőségem soha, de ez van, az élet nekem ezeket a lapokat osztotta, ezekből kell kihoznom a legjobbat. Meglepő, de most, hogy talán Maya életének része lehetek, annyira nem is zavar a látvány. - Ohh nem, minden segítség jól jön. Pillantok mosolyogva a babakocsiba, az elmúlt jelenet halovány kínossága elől még egy babához is képes vagyok menekülni. Úgy tűnik, túlzás volt a puszi, megjegyzem. Mindenkinél mások a határok, én sokaknál lényegesen közvetlenebb vagyok, de úgy tűnik, Roxan ezzel a kérdéssel másként van, s én nem szeretek másokra olyat testálni, amit nem fogadnak olyannyira szívesen. Tapintatlan voltam. - A friss levegőn lehet a legjobbakat aludni. Időzött továbbra is derűs mosoly vonásaimon, még ha valahol fájt is látnom a csöppséget, sokkal inkább varázsolt el, mintsem bánkódjak miatta. Nekem mást jelentett egy kisbaba, mint a többségnek. Kimaradt szoptatásokat, elhúzódó altatásokat, babaillat nélküli lakást, sehol játékok, ruhák tömege. Nem láthattam az első felfedezéseit, mozdulatait, a gajdolását, majd az első ügyetlen, érthetetlen kis szókezdeményeit. Ám örülök, hogy Roxannak ez megadatik, bájosak együtt. - Tudom, de nem is neked hoztam, hanem a kisasszonynak. Kacsintottam Roxanra, és reméltem, ezen nem fog megsértődni, egy babánál nem lehet mellélőni, maximum a szülei mondják azt, hogy ez meg az nem jó, de a gyerkőc ebből még nem érzékel semmit sem, ő csak örül minden új, apró felfedezni valónak. - Ünnepelni? Igazság szerint ahhoz nem sok kedvem van mostanság, szóval kimaradt, de ettől függetlenül nagyon örültem neki. Fejtegettem, Jackson felbukkanása után nekem valahogy nem megy ez a könnyedség, és addig nem látom értelmét ünnepelni, míg nem zajlanak le a Maya körüli dolgok, utána azért már merőben más lesz a helyzet. - Egyébként, sokkal könnyebbnek éreztem, mint az előzőt, alig izgultam, a múltkorihoz képest legalábbis tutira, akkor nagyon kész voltam. Adam még egy kis szünetet is beiktatott, hogy lazuljunk egy keveset Pandával. - Nos? Merre megyünk? Érdeklődök mosolyogva, hátha van bejáratott útvonaluk, illetve, nem nagyon tudom, hogy ennyire nyilvános helyen miként is működnek a dolgok, szóval egyelőre várakozó álláspontra helyezkedem.
Ebben az őrülten rohanó, szellemekkel, csodás feltámadásokkal és véres éjszakákkal dúlt havas világban ez az egyetlen biztos pont szerintem: ragaszkodni foggal és körömmel a számunkra fontosakhoz, s mindent megtenni a védelmük érdekében. Ezért élünk, mondhatni. A falka a farkasért. A farkas pedig a falkájáért. - Úgy bizony! – nevetek fel kissé, röviden a friss levegő kapcsán tett megjegyzésén Naominak – Ha engem kérdezel, igazi erdőjáró lesz, ha felnő, amennyit a levegőn van már most is. – Fejcsóválok kissé, noha a könnyed szavak ellenére a féltés sikongatva tör utat magának bennem. Egyrészt, mi az, hogy felnő?! Csak ne olyan gyorsan, ki akarom élvezni a babázást, ha már többször esélyesen úgysem adatik meg ily dolog az életemben. Illetve másrészt… az erdő nem épp veszélytelen hely, s Jason sem lehet ott mindenütt vele, hogy vigyázzon rá. Vannak nála nagyobb farkasok a környéken, tudom jól, miként azt is, hogy bizonyos életkorban kifejezetten ciki, ha apád a nyakadra jár – vérfarkas képében vagy sem, teljesen nyolc. De tényleg ne szaladjunk oda, hogy már egyetemet is választok menten neki… még nem azt az életszakaszt éljük! Fejcsóválva, finoman égnek emelt pillantással hagyom rá az ajándékok kapcsán tett megjegyzését, csak annyit fűzve hozzá: - A kisasszony köszöni szépen! – Mosoly húzódik ajkaimra ezzel együtt, minden bizonnyal alaposan meg lesz csócsálva az a plüssmacska majd, ha Rhea felébred és felfedezi magának. Addig viszont Naomié minden figyelmem, hiszen nem pusztán ezért utazott annyit – más céljai is akadnak nyilván.
- Miért? – ráncolom a szemöldökeimet kissé értetlenül arra, hogy nincs sok kedve ünnepelni mostanság. Lehet, nem illene ilyen nyíltan és célirányosan rákérdeznem, de olyan önkéntelenül érkezik az őszinte érdeklődés, nem igazán tehetek róla, hogy kiszalad! - Ennek azért örülök. Nem is igazán lehet összehasonlítani a kettőt, az első vizsga mindig eléggé stressz szagú, mintha visszakerülnél a gimibe vagy én nem is tudom… De ha ez megnyugtat, eztán csak és kizárólag gyakorlati vizsgáid lesznek! – Könnyed hangomban bátorítás bujkál, ahogy a mellettem sétálóra pillantok, övé figyelmem teljes egészében – leszámítva ugyebár azt az 5%-ot, amit az anyuka ösztönök tesznek ki. Azok 0-24 a gyereket „szolgálják”, ha úgy tetszik. - Egyenesen előre! Nem tudom, Savannahval vagy a többiekkel miről beszéltetek már, vagy miről nem, de arra gondoltam, hogy talán neked is jobban tetszik majd, ha élesben látsz és kipróbálsz egy-két hétköznapibb dolgot, nem csak a négy fal között. Úgyhogy első feladat! Gondold végig a varázslatokat, amiket már rengeteget gyakoroltál, illetve, ha a második szintű varázslatokat, amiket ismersz, melyiket és mire tudnád ebben a környezetben hasznosítani. Ha könnyebb úgy, tételezzük fel első körben, hogy nincsenek civilek itt köröttünk most épp!
- Ez nem feltétlenül baj. Bizonyos keretek között… Nyilvánvalóan azért nem engedném a gyermekemet egyedül kószálni az erdőben, még nekem sem épp életbiztosítás, amilyen szerencsétlen tudok lenni, s amennyire vonzom a bajt, no de azért talán lassan már képes leszek valamelyest hasznossá avanzsálni. - Nagyon szívesen! Tudom, tudom, ilyenkor mindenki azt mondja, hogy nem kellett volna, de én kedvelem Roxant, ugyancsak szeretek tanulni is tőle, de annyira sajnos nem ismerem, hogy meglepjem valami személyesebb fajta dologgal, így maradt a baba, akinek azért valljuk be, eleinte sokkal könnyebb ajándékot venni. Remélhetőleg sikerült nem túlságosan haszontalan dolgokat választanom, mert az kellemetlen lenne, bár szerintem úgysem említené a mágusnő. - Teljesen véletlenül olyan vicces kedvében volt a sors, hogy az egykori szerelmem, a kislányom apja Őrző, és ki nem találnád, hová helyezték pár hete… Őszintén, abban sem vagyok biztos, hogy tudja, van egy lányom, bár már egy ideje engedélyt kértem Willtől az eltávra, ami elméletileg nem titok, és azt már sokan tudják, hogy igen fiatalon lettem anya. Eljuthatott hozzá is. S immár abból sem csinálok titkot, hogy Jackson az apa, hiszen onnantól kezdve, hogy ő maga tudja, már fölösleges lenne. Csupán kellemetlenségeket szülne ebben a helyzetben az igazság nem ismerete, ettől pedig szeretnék megkímélni lehetőség szerint mindenkit, akinek olykor alkalma van mindkettőnkkel találkozni, márpedig Jackson sokat mászkál erre. - Nagyon is megnyugtat, valahogy ez jobban fekszik nekem, minthogy csak szóban adjak számot a tudásomról. Felelni sem szerettem sosem. A gimi az pedig különösképp olyan dolog, ami iránt szívem legmélyebb gyűlöletével rendelkezem, és köszönöm, de mellőzném még az emlékezést is rá. Fura, de én is olykor a babakocsi felé pillantok, hogy lássam, mi a helyzet a kislánnyal, akármennyire is nem volt velem soha a lányom, attól még ez ilyen nőkbe táplált dolog, ha babát látunk… Azt hiszem legalábbis. - Egyelőre még nem jutottam el máshoz a vizsgám óta, szóval mondhatni, az utána olvasáson kívül még nem volt módom gyakorolni a dolgokat. Az elméleti része megvan, mert annak én magam is utána tudok járni, illetve, sokat nyüstölöm Mandyt is, már amennyire az ideje engedi, de mivel mágusnak készülök, nem meglepő, hogy inkább tőlük tanulnék. - Húha. Gondolkodom el, hogy mi lenne az, amit érdemes lehet ilyen környezetben hasznosítani, nem tűnik olyan egyszerű feladatnak, meg aztán, kinek mi a hasznos, ez sem mindegy. - Talán az Illanás azért lehet jó, mert elég gyenge vagyok még, és nem lenne hátrány, ha nem hinteném tele az illatommal a környéket. Próbálkozom első körben ezzel, talán hamarabb is eszembe juthatott volna, de mentségemre legyen mondva, még mindig túlzottan be vagyok zsongva, ha a mágia van terítéken. - A Keresés szerintem bárhol eltolható, ahol nem vagyunk kifejezetten ismerősök, márpedig én erre nem vagyok, és nem árthat tudnom, mennyi esély van arra, hogy mászkáljon a környéken olyan, akire figyelnem illene. Természetesen halkabban beszélek, hogy ne hallja meg más Roxanon kívül, elég amatőr dolog lenne, ha illetéktelen fülekbe jutna egy-egy szó. - A Hatodik érzék sem lehet rossz, állítólag itt könnyű bajba kerülni, mert nem olyan kötöttek a szabályok, nekem jól jöhet. Egyébként, alapjáraton is egészen jó vagyok ebben, mágia nélkül, de nem kell mindent a véletlenre bízni. Kicsit zavar, hogy ötletem sincs, mire gondolhat, és úgymond a sötétben tapogatózom, de majdcsak elmondja, hogy mi az, ami valóban hasznos, és mi tűnik csak nekem annak. - Fotómemória? Ez elég érdekesnek hangzik, bár itt most nem történt semmi olyan, amit meg kellene jegyeznem, de ha történne, akkor biztosan jól jönne. Már persze, ha már képes lennék használni. Megvakarom a tarkóm, magamban sorolgatva a második szintű varázslatokat, és tippelgetve, melyik az, ami alkalmas lehet ilyen egyszerű, hétköznapi helyzetben. - Viszont, ami nagyon érdekel, és úgy gondolom, hogy ilyen környezethez még passzol is, az A természet szava. Tudom, hogy sok esetben nem kap értelmes választ az ember, de komolyan nagyon vonz az, hogy kipróbáljam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon képes leszek majd Miloval is „beszélni”, ha megtanulom majd? Nagyon érdekes lenne, és tényleg őrülten felvillanyoz a téma, persze lehet, hogy több a dolog füstje, mint amekkora a lángja, talán csak túl jónak hangzik, közben nem olyan hasznos, de attól még már azóta várom, hogy kipróbáljam, mióta Őrző lett belőlem.
A kicsi békésen szundikál a friss levegőn, s mi magunk is gyorsan napirendre térünk a viszontlátás öröme, a "mi van veled mostanság?" ténye fölött. Azért a kislánya - én töröltem az emlékeit Naominak anno, elég jól ismerem a hátterét, ami azt illeti, lévén utálok félmunkát végezni - édesapjával kapcsolatos hírekre elkerekedik kissé pillantásom. - Mi a franc?! - Fakadok ki, s nevetés tör ki belőlem röpke, múlandó kacaj keretében. - Bocs, de ez... ez azért valahol vicces, lássuk be. - Fejcsóválok, még mindig széles mosollyal képemen. - Biztos vagyok benne, hogy felnőttként fogjátok kezelni a helyzetet. - Jegyzem meg biztatóan, mert oké, hogy hozzánk "nagy öregekhez" képest Naomi fiatal és tanoncként hajlamosak vagyunk gyerekként kezelni kicsit őket, több mindent elnézni nekik, de ez attól még nem mossa el a tényt, hogy nem holmi tizennégy éves kis fruska már.
Lapozunk is, a vizsga-témával az ittlétünk oka felé igyekszem terelni a beszélgetésünket, ahogy aprót bólintok arra, jobban szereti a gyakorlati számonkérést. Teljesen meg tudom érteni, én magam is ekképpen vagyok ezzel. A kérdésemmel pedig, úgy fest, fel van adva alaposan a lecke a lány számára. Az illanás kapcsán bólintok, valóban ez tűnik a legpraktikusabbnak mind közül első blikkre. - Ezek teljesen jók, amiket mondasz! - Biztatom habozását látva, mankót nyújtva ezzel a folytatáshoz, ha van még ötlete, ne tartsa magában, hisz így elsőre csupán alapszintű varázslatokat sorolt. A fotómemória kapcsán kiszélesedik kissé mosolyom. - Képes leszel, csak gyakorlás és kitartás kérdése, tudod jól. Mi lenne, ha ki is próbálnánk. Csak hogy mennyire tudod így minden előzetes rákészülés nélkül kivitelezni... semmi stressz és elvárás! - Vonok vállat könnyedén, rábólintva a Természet Szavára. - Akkor az lesz a következő! Mondjuk nem akarlak kiábrándítani, de a kövek és a növények elég primitív lények, csoda, ha a pokémonok szintjét megütik! - Nevetek fel kissé, miközben zsebembe nyúlok, hogy telefonomért nyúljak és találomra egy telefonszámot előkeressek. No nem telefonbetyárkodásra oktatnám a tanoncot, más célom van vele. - Oké, szóval... Levegő kifúj, vállak ellazít ééés... - Lassítok lépteimen, szinte meg is állunk, csak a babakocsi ring csendesen mellettünk. - Nyisd ki az elmédet! Közöld vele egyszerűen, hogy bármi is érkezik befelé, arra legyen nyitott... Aztán jöhet a varázslat! - Mosolyodom el, majd ha a lány készen áll és úgy érzi, sikerült végrehajtania, elé tolom a telefonom kijelzőjét rajta James telefonszámával. Aztán mutatok egy másikat is, Solomonét. Csak annyi időre, hogy le tudja olvasni, lássa maga előtt rendesen, nem tovább. - Oké, most próbáld meg nekem James számát visszamondani! - Szélesedik mosolyom, nem hagyok időt leülepedni a dolognak nagyon, hiszen tapasztalt őrzőknél is max 5-6 percig tart ki a dolog. - Aztán Solomon számának négy utolsó számjegye is jöhet.
- Örülök, hogy valakit legalább szórakoztat, én nem élveztem annyira a szitut, amikor belefutottam az egyetemen. Hajaj. Nem csak én voltam ezzel így, és azóta számos csörtét megvívtunk egymással, meg bőgtem előtte, mint egy idióta, többször, is, ami azt illeti, de talán mostanra már ki merném jelenteni, hogy igen, tudjuk majd felnőttként kezelni a helyzetet. Eddig ebben közel sem voltam biztos, szóval most sem mondok rá semmit, csupán bólintok egy aprót. Remélem. Végül rátérünk arra, amiért tulajdonképpen megint zaklatom a kismamát, de hát nem tehetek róla, hogy Fairbanksben nincs elég tapasztalt mágus, vagy ha van is, akkor jelenleg nem érnek rá. Szerintem lassan várólistát kellene vezetniük, hogy mikor érnek rá a tanoncokkal foglalkozni. Mindenesetre azért Savannahnak már említettem, hogy örülnék, ha foglalkozna velem, amint visszaértem New Yorkból, hátha közben lesz majd még egy-két tapasztaltabb mágusunk is, ha mégsem, akkor megkeresek egy gyógyítót esetleg. - Rendben, én benne vagyok. Vágom rá gondolkodás nélkül, mert szeretem magam belevetni a mély vízbe, szerintem így tanulok a leggyorsabban. Ugyan eddig nem rontottam el semmit, de még mindig benne van a pakliban, nem sikerülhet minden elsőre, bár azért örülnék, ha legalább részleges sikert el tudnék írni. - A pokémonok cukik voltak, külsőre, csak hangot ne adjanak ki, mert az már agyzsibbasztó. Lehet, hogy túl fiatal vagyok? Kuncogok fel, bizony, én még beleestem a Pokémon lázba, szóval nem meglepő, hogy nem ismeretlen számomra a téma, de túlzásba azért nem fogom vinni az erről való értekezést, mert érdekesnek azért határozottan nem mondanám. - Rendben. Megállok hát rendesen, és rákoncentrálok az adott feladatra, mindig kicsit nehezebb elsőre megcsinálni valamit, de bízom magamban és a mágiámban, eddig sosem hagyott cserben. Már érzem is, szinte látom magam előtt, ahogy felszikrázik körülöttem a varázserőm, és csak irányítanom kell, legyen nyitott a beérkező információkra. Rendben, talán ez menni fog, alapból is elég jó a memóriám, de ki tudja, hogy ez mennyit számít. Végül biccentek Roxannak, jelezve, hogy készen vagyok elméletileg, és jöhet, aminek jönnie kell. James telefonszáma, fura, sosem láttam a pasit, de lassan már az alsónadrágméretét is ismerem, némi túlzással élvez persze. Szerintem én lepődök meg a legjobban, amikor sikerül rögtön visszadarálnom neki a számokat, bár tudat alatt ugyan, de eléggé sietek, mintha attól félnék, hogy elfelejtem nagy hirtelen. Ettől még nekem gőzöm sincs róla, hogy a helyes számokat mondtam, szóval kérdőn nézek Roxanra, de akkor kapok egy másik számot. Hú, az Issumatar telefonszáma, ez menő. Nem mintha valaha az életben fel merném hívni. Mindenesetre itt is megmondom az utolsó négy számot, aztán ismét Roxanra pillantok, hogy vajon működött-e a dolog, vagy sem.
Hallom, meg érzem is felőle, hogy nem épp rózsalugas-témakör ez az újdonsült őrző pasas nála, el is engedem a bólintásával együtt, ha annyira akarok tudni valamit, majd rákérdezek Savannahnál vagy ennél az új csajnál, Wendynél. Mind a ketten annyit ingáznak a két város között, csodálom, hogy Douglas még nem csapott az asztalra érte, döntsék már el, hol teszik le a hátsójukat. A pokémonok kapcsán azért nem tudok nem felnevetni. - Nem hiszem, hogy fiatal lennél, a bátyám is oda meg vissza volt értük, pedig ő már egy lassan hatvan éves vérfarkas! - Tehát nem tizenkét éves fejjel találkozott először a mesével, igaz, élek sokszor a gyanúval, hogy jelenleg sem több tizennyolcnál, valahogy megrekedt ott a beharapás által. Kárpótol érte nővérem, aki viszont akár az anyánk is lehetne, ami jellemét illeti. - De nem akarok családi háttérrel untatni senkit sem. Rátérek inkább a napi programra, mely meglepően könnyen adta magát és igazodott Naomi kívánalmaihoz, szóval akár bele is vághatunk. Ismertettem a varázslat végrehajtásának - meglepő mód, az eddigiektől nem igazán eltérő - menetét, s kérem, hajtsa is végre azt. Mikor pedig úgy érzi, készen áll, megmutatom a számokat, s kérdezek is kisvártatva. Sorolja James számát. Bólogatok már közben is aprókat, a végére érve pedig kiszélesedik mosolyom. - Tökéletes volt! Ééés... ez is rendben van! - Széles mosollyal tekintek fel rá, mikor Sol számából is képes idézni, igaz, direkt nem kérdeztem a közepéről, hanem csupán a végét. - Majd a találkozónk közben még találomra rákérdezek ezekre a számokra. Ne aggódj, ha nem fogsz rájuk pontosan emlékezni, a dolog arra szolgálna, hogy lásd, meddig is képes emlékezni a kis agyad rájuk. Ez öttől akár tíz percig is terjedhet. Kérj meg egyszer egy informátort, mutassa be neked, ők igazán profi szintre fejlesztik a dolgot az évtizedek során! Eszméletlen, mi mindent meg tudnak jegyezni. - Magyarázok lelkesen és őszinte elismeréssel a másik kaszt tagjairól. - Viiszont, ha úgy érzed, mehet a következő, akkor itt a stégnél lassítsunk kicsit, mert ehhez jobb, ha megállunk. Egyszerűbb koncentrálni és fenntartani azt, míg beszélsz a nádassal. - Igen, tudom, rohadt röhejesen hangzik ez így, de... tényleg ez fog történni, ha minden igaz! - A lényeg, hogy egyszerű, minél pontosabb kérdést tegyél fel. Az egész dolog mentálisan működik, elmében, én nem fogok semmit érzékelni belőle, de ha úgy érzed jónak, nyugodtan hangosan is tedd fel a kérdést. Segíthet. Kérdezd meg mondjuk, ühm... hogy milyen volt tegnap a kapás? Meg egy általad választott, tetszőleges kérdést utána.
- Akkor kevésbé érzem magam gyerekesnek miatta. Kuncogom el magam, mert azért más az ilyesmit tizenévesen nézni, mint idősebb fejjel. Inkább bölcsen hallgatok, bár tutira vicces fazon lehet a bátyja. Nem is tudtam, hogy van neki, bár szerintem én sem meséltem még túl sok embernek az öcsémről, szóval annyira nem lep meg. Az az érzésem néha, hogy túl könnyen megy minden, de igazából ez nálam nem jelenti azt, hogy várnám, mikor bukik el, inkább csak kiélvezem, amíg tart, optimistán, legalább ez az egy dolog menjen már prímán az életemben, ha amúgy masszív bénázásra vagyok hajlamos állandóan. Most sem érzem úgy, hogy aggódnom kellene, a mágia mindig ott van, ha megfelelően meditáltam aznap, szóval csak érte kell nyúlni, és készségesen dolgozik a kezem alá, mint most is. El is vigyorodom rögtön, mikor Roxan kimondja, hogy tökéletes volt, de a lelkesedést a gyerkőcre való tekintettel most kihagyom, félő, felébreszteném, és akkor aztán lőttek a tanulásomnak, bár nekem nem gond többször eljönni ide, de azért nem zavarnám olyan sokszor Roxant. Biztos nem hiányoznak neki a plusz feladatok a gyerkőc mellett, bár, ugyanakkor meg lehetséges, hogy pont nem jön rosszul, amikor másokkal is szóba elegyedhet a gügyögésen kívül. Vajon szokott olyat? Nem tűnik olyan típusnak, de a babák különös hatással tudnak lenni az emberre. - Rendben. Tudom én, hogy nem tart örökké, nem árt lejegyzetelni azért minél hamarabb, hogyha azt akarja az ember, hogy megmaradjon. Amúgy mennyire jó lett volna ezzel születni, nagyon hasznos képesség lehet. Csak azt hiszem, ők mind meg is tudják jegyezni a dolgokat hosszabb távon. Az informátorok említésére kissé megfeszülök, hisz ki más jutna először eszembe, mint Jackson. Mandy is az, tudom jól, de ő mostanában elvan Cathyvel, nem akarom sokat zavarni, így kissé kiestünk egymás látóköréből, Jackson meg elég markánsan jelen van, és túráztatja az idegrendszeremet. - Mehet, persze, de azt hiszem, utána ki is fújtam, ilyenkor érzem igazán, milyen kicsi is vagyok még- Az Őrzők közt természetesen, mert amúgy nem gondolom magam kicsinek, tök normális magasságom van. Erre azért még mindig csak vigyorogni tudok. Beszélni a nádassal… komolyan elképesztő, sosem hittem volna, hogy ilyesmi létezhet egyáltalán. Teljesen be vagyok zsongva. - Ez olyan… nem hiszem el, hogy válaszolni fog. Némi önfegyelmet kell gyakorolnom, hogy komolyan képes legyek megállni a nádas előtt, és egy darabig csak szemezek vele, nézem ahogy hajladozik az alig érzékelhető szellőtől, és végül már nyúlik is a varázserőmért, hogy életre hívjam a Természet szavát. Annyira abszurd egyébként az egész, hogy képtelen vagyok hangosan beszélni a nádashoz, de gondolatban felé intézem a „Milyen volt tegnap a kapás?” kérdést, bár, ha nád lennék, én ezt biztos bonyolultnak találnám, vagyis, tudja a fene. Mindenesetre, utána egy talán lényegesen könnyebb, és egyúttal abszurdabb kérdést is kap a „Fúj most a szél?” keretei között… Aztán kíváncsian várom, hogy susog-e majd a fejembe valamit.
//10pont-5pont (Fotómemória) - 5pont (Természet szava)=0 pont kakukk XD//
Jót mosolygok megjegyzésén, s valójában szívesen mesélek testvéreimről – habár vannak témák a családban, amiket jobb nem érinteni, de szerencsére az idő begyógyítja a hegeket is lassan – csak valahogy soha nem kérdezi senki, én meg magamtól minek fecsegjek feleslegesen a családomról, nem igaz? Lehet, még untatnám is a hallgatóságot vele. Különben sem miattam vagyunk most itt. A varázslat sikerrel zárul, nem is vártam volna kevesebbet, ami azt illeti, s lépünk is tovább, mint annak módja és rendje. - Kicsi, de kitartó. – Tekintek rá nyomatékosító, komoly és mégis valahol szeretetteljes pillantással. Én bízok benned, Naomi, mi, a protektorátus minden tagja hisz abban, hogy remek őrző válik majd belőled az évek során. Minden tanonc egy-egy reménysugár, a jövőnk, ha úgy tetszik, éppen ezért felőlünk is adott az alázat, az elhivatottság, hogy a legjobb képzésben részesítsük őket. - Nálunk majd pihenhetsz kicsit, mielőtt vissza kellene menned. Akár meditálhatunk is, ha szeretnél! – Ezen azért el kell, hogy mosolyodjak szélesebben. Legutóbb, mikor együtt végeztük eme békés, feltöltődő tevékenységet, még a pocakomból volt „elszenvedője” a dolognak kislányom. - Biztos, hogy nem maradhatsz holnapig? Tényleg nem teher még egy embernek megágyazni. – Főleg, ha James gondol egyet és haza se jön, hanem a belvárosi lakást célozza meg. Kérdésem nyílt és őszinte, válaszát követően nem is firtatom tovább a kérdéskört, hanem a következő varázslattal kapcsolatos alapvető tudnivalókat vázolom számára, hogy minél jobb képet kaphasson róla, hogyan is működik ez. Persze, más tudni és tapasztalni a dolgokat… - Ó, majd figyeld csak meg! – Csillan csalfa fény tekintetemben, s míg ő a varázslatot hajtja végre, én a babakocsiban szuszogó takaróját igazítom meg gondoskodóan.
A varázslat először úgy fest, nem hozta meg a várva várt eredményt, ám, ha Naomi kicsit jobban fülel, akkor a nádas jellegzetes, zizegő hangja susmorgó tömeg”morajjá” áll össze. Mintha megannyi ember egyszerre beszélgetne normál hangszínen egy előadóteremben, s mindannyian azt suttognák kánonban: Elég… jó, elég, jó elég jó… elég jó volt. Hasonló stílusú választ kaphat második kérdésére is, Roxantól pedig egy kérdő pillantást, elvégre ő tényleg nem érzékel ebből semmit, csak a természet neszei és Naomi arckifejezése az, miből tájékozódhat most.
- Ez igaz. Kétségkívül elég szívós kis lélek vagyok, mert hát volt min megedződnöm, és úgy vagyok ezzel az Őrző léttel, hogyha már majd mindent elszúrtam eddig az életemben, legalább ezt ne… Tényleg, ezt nagyon szeretném jól csinálni, és nagyon is bízom benne, hogy tényleg menni fog. Kedvelem Roxant, és sajnálom, hogy ilyen messze lakik, de az világos, hogy itt azért egy fokkal biztonságosabb nekik, mint Fairbanksben lenne. - Az jó lenne, csak a biztonság kedvéért, újabban nem szívesen indulok el sehová, ha nem vagyok feltöltődve. Öregem, mint valami akkumulátor. Egyébként, főleg a Vörös Hold óta érzem meglehetősen kényelmetlenül magam, és nem is tudom igazán, miért, jobban mondva, mégis. Én nem haltam meg, pedig Payne állítása szerint fejbelőtt, márpedig abba nagyon bele szoktak halni az emberek. Erre nem hogy leállt volna a szívem, még egy karcolás sem volt rajtam sehol sem. Abszolút nem értem, hogyan eshetett ez meg, de mivel perpill mindenkinek, még nekem is nagyobb problémáim vannak ennél, nem támadtam le vele senkit sem. - Nos… igazából, ha nem gond, akkor akár maradhatok is. Ha már felajánlotta, akkor inkább élnék vele, minthogy megint visszabumlizzak, és akkor másból sem áll a napom, mint utazásból, megspékelve némi kis varázslattal. Talán tényleg jobb lesz, ha rápihenek némileg a visszaútra, talán az sem baj, ha Fairbankstől távol gondolom át kicsit a dolgaimat, mielőtt eltűnnék hosszú hetekre. Azt hiszem, nem kifejezetten fog ártani távol lenni fizikailag Jacksontól úgy egyébként, túl sok mindent hoz elő belőlem a jelenléte, és nem igazán szeretnék emlékezni. Fáj, és kész. Fáj, hogy már nincs, hogy így elszúrtam. Csak bólintok, remélem, meg fogom tudni, mert tényleg iszonyatosan kíváncsi vagyok rá, hogyan megy ez, és ha tényleg működik, márpedig miért is ne működne, alig várom majd, hogy állatokkal is beszélgethessek olykor. Ez valami nagyon csúcs lehet. A lelkesedésem miatt kissé lassan csillapodik nyugalmi szintre a szívverésem, de hamarosan rendesen odafigyelek, és mintha hallani vélnék valamit, és már az első mondatot is vigyorogva hallgatom végig, de amikor a fúj a szélt dalolja el nekem legalább négy variációban, akkor már totálisan kikészülök attól, hogy ez mennyire fantasztikus már. - A nád válaszolt nekem. Ez… elképesztő. Elég jó volt a kapás egyébként tegnap. Vigyorgok tovább, mint akinek kötelező, és komolyan nem bírok ezzel betelni. - Ééééééés, a szél is fúj, persze ezt tudtam, de elég egyszerűnek tűnt. Nem hiszem el, és még arra is vetemedek, hogy mérhetetlen hálám jeléül megsimizem a nádat, amelyikkel beszélgettem, és halkan még egy köszönömöt is elduruzsolok felé.
- Egyébként is olyan ritkán van szerencsénk találkozni. - Fűzöm hozzá az invitálás elfogadásához szelíd mosollyal, noha eme mondat mögött épp annyi önzés lakozik, mint őszinteség. Kedvelem Naomit, hiszek benne, hogy az évtizedek tehetséges kis mágussá formálják majd, ugyanakkor ki vagyok éhezve a várossal kapcsolatos infókra is, miután mind Sava, mind pedig Gina félinformációkkal, röpke, kifejtetlen mondatokkal traktál, mondván, hogy "neked most legyen a legnagyobb gondod a gyereked". Hiányzik Fairbanks... - De valamit valamiért, nem igaz? Kiszélesedik mosolyom, ahogy megrázom kissé fejemet. Sötét tincseim alig győzik követni a mozdulatot. - Nem, dehogy probléma! Akkor nem ajánlanám, hidd el nekem. Neked is kényelmesebb, ha nem utazásból áll az egész napod, szerintem legközelebb eleve úgy kellene majd tervezni, hogy egy komplett hétvégére jössz! - Nevetek fel könnyedén, holott nem buta ötlet ez lássuk be. Több idő jutna gyakorlásra is, meg ő se fáradna le ilyen gyorsan, ha kicsit jobban elosztva próbálgatna varázsolni, nem ennyire belesűrítve másfél órányi sétába mindent. Elcsendesedve figyelem varázslat közepette, - Vajon én is így hunyorogtam koncentrálás címén annak idején? - hagyva neki időt és teret, hogy úgy végezze azt el, ahogy jónak látja. Ha segítség kell, nem sikerül elsőre, úgyis jelezni fogja, nem kislány már, hogy kérdezgessem minden második percben, minden okés-e vele. Vigyorát látva azonban már szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a dolgok annak rendje és módja szerint alakultak, miként kell a varázslatnál. Képére nézve magam is el kell, hogy vigyorodjak kissé. Mindig szívet melengető látni, hogy valaki ennyire élvezi azt, amit én magam is imádok űzni. Mintha lenne egy közös titkunk, csak nekünk... - Akkor bánhatjuk, hogy nem jöttünk ki megfogni a vacsorának valót! - jegyzem meg szórakozottan válaszára, a mosoly meg csak nem akar szűnni képemről. Hát lehet máshogy "tűrni" a jelenséget, hogy az ember aktuális mentoráltja úgy vigyorog, mint egy jóllakott ovis? - Növényekkel próbálkozhatsz odahaza is, ha gyakorolni szeretnéd a varázslatot. Mindenképp őket ajánlom, mert békés népség, a ferdítés sem jellemző rájuk. Az egyéb természeti dolgok, mint a kövek is játszanak, de ők tényleg kifejezetten primitívek. Leginkább eldöntendő kérdéseket éri meg tőlük kérdezni. Én leginkább akkor nyúlok ehhez a varázslathoz sziklák, kövek esetében, ha azt akarom megtudni, járt-e arra valaki. De ennél többet ne várj tényleg tőlük. - A nagyobb fák és egyéb élőlények pedig már egy magasabb szint, de erre ő is rá fog jönni, ha majd kipróbálja gyakorlás címén. Mert ismerem a fajtáját (fajtánkat?), ki fogja próbálni egyszer mindenképp ezek után... - Szóval... mi James telefonszámának első négy számjegye? - Mosolyodom el csalfán, ahogy oldalt tekintek rá. Részemről különben visszafelé venném az irányt a parkoló, a kocsi felé, míg békésen alszik kicsi kincsem a babakocsiban. Mire hazaérünk, esélyesen úgyis kialszik majd és nyűgös lesz, aztán esélyünk sem lesz az esti fürdetésig mágusdolgokról beszélgetni, ő fogja minden figyelmünket magáénak igényelni.
// Részemről, hacsak olyat nem írsz majd, amire feltétlen válaszolnék, akkor ez volna a záró is egyben. Megint csak köszönöm a lehetőséget, legközelebb kicsit kreatívabb leszek szimpla varázsolgatásnál, ígérem! //
Valóban kifejezetten ritkán akad módunk találkozni, ebből a szempontból sajnálom, hogy itt él, de a gyermeke érdekében meg kellett tennie. Úgy hiszem, hogy jobb így nekik, talán nyugisabb, legalább nincs Vörös Hold. - Rendben, szerintem akkor legközelebb úgy lesz, legalább többet tudunk majd gyakorolni. Bólintok rá rögvest a dologra, kétségtelen, hogy jóval kényelmesebb ez a megoldás, és akkor legalább egy kicsit többet lehetek velük is, esetleg pátyolgathatom a kislányt, akinek ennyi idő alatt már egész megszoktam a jelenlétét, és furcsa módon nem zavar, pedig eleinte azt hittem, hogy nem fogom jól viselni. Hála az égnek ez úgy tűnik, már nem okoz gondot, de lehetséges, hogy csak azért, mert most készülök Mayáért, és most annyira nem fáj az ilyesmi, de ki tudja, talán ha visszajöttem, megint ez a téma lesz a vörös posztóm. Meglátjuk, miként alakul. Végül elmélyedek a varázslásban, és a náddal való beszélgetésben, ami fantasztikus élmény, és teljesen biztos vagyok benne, hogy még órákig képtelen leszek majd lecsillapodni. Egyszerűen hihetetlen, de komolyan, hogy mennyire felvillanyozott a dolog, pedig nem mondhatni, hogy órákig tartott volna az eszmecserénk. - Rendben. Lehet, hogy majd ki is próbálom odahaza rögtön az orchideámmal. Kíváncsi vagyok rá… Ez annyira izgalmas, teljesen kész vagyok tőle. Már ha nem lenne egyértelmű a dolog. Nyilván az, nem is viszem túlzásba a csacsogást, de az bizony tény, hogy imádom ezt a varázslatot. Már most is, és mi lesz, ha később majd Miloval is beszélhetek? Istenem, úgy várom már, mivel állatokat nem emlegetett, gondolom, velük még nem menne. Bár ez nem jelenti azt, hogy próbálkozni sem lenne szabad. A kérdése hallatán úgy döntök, nem próbálkozom az agyalással, csak mondom, ami legelőször eszembe jut, de sajnos nem a megfelelő sorrendben jönnek a számok, így hát már ki is derül, hogy az én fejemben még elég kevés ideig marad meg a kellő információ. Utána meg már mehetünk is, és azt hiszem, tökéletesen készen állok a babázásra is, sőt, mondhatni, várom is. Mióta van egy majd egyéves húgom, azóta azért már voltam baba közelben, de még szoknom kell, de mindenképpen kíváncsi vagyok. Ha már én nem élhettem meg az anyaságot, legalább másénak lehessek egy kicsit a részese.
Is this the point where we give up? Now, is this the point where we give in? Now, is this the point where we turn ourselves in?
Or, is this the time to ask questions? Or is this the time to seek answers? Now, is this the time to throw it all in?
Pár kilométert négy keréken átugrani bőségesen kedvező ár egy ingyenes thrash-buliért, ha az adott zenekar történetesen ritkán repked az Államokban és északnak északján még kevésbé. Ezt a bandát az egyik diákom dobta fel, mikor társalogtunk a körfűrész hangját utánzó gitárokról és a ráspolyt nyelt énekesekről. Fiatal zenekar, ifjonti lendülettel. 4 év is kevés volt a szarvuk letiprásához, még mindig úgy törnek előre, mint a bulldózer. Nem akartam lemaradni a jóról, mint Zsugás Jimmy a royal flush-ről, ezért összebeszéltünk páran, többek között a fent említett nebuló és még két jómadár, akiket péntek délután láttam először. Harry hozta a metalrajongó cimboráit és egész kedélyes kocsitúra lett az utazásból. A frissen vásárolt Buickom megkapta első vidéki útját, felavattuk, mint ország-világjáró géperejű járművet. Rég vezettem már ennyit, de olyan ez, mint a fojtófogások, nem lehet elfelejteni. Ahogy vádlimban gyűjtöm a kilométereket, fejemben még az előző este zaja szól, a fergeteges bulié és a nőcskéé, akit sikerült a nézőtéri ugrabugra után elcsábítanom a motelbe egy szintén fergeteges mutatványra. A nevét nem kérdeztem meg, de kiderült, hogy nálam is korábban kel, mivel mikor én még csak álmodtam a hajnali futóedzésről, ő már talpig plázaruciban várta, hogy útjára bocsáthassam a morcos reggeli felhőzetre néző tárt szobaajtón át. Szépen teljesített, ezért nem is tettem szóvá, hogy a tyúkokkal kel pirkadat előtt. Szerencsémre le tudtam győzni a démonaimat, amik gyötörtek, mikor más lyukra is játszottam. A módszer egyszerű és nagyszerű volt: beláttam, hogy letakart gödörbe az istenek erejével se gurul be a golflabda, ezért felszabadítottam magam az egyirányú célzás alól. Ha nincs senki a vonal túlsó végén, én szaggathatom a hangszálaimat, az ordításom elvész. A hűség csak lánc, ha a másik nem kötözi magát hozzád, mint Odüsszeusz hajóárbochoz. Én most már bátran hallgatom a különböző szirének őszinte sikítását, a legutóbbi saras-szálkás döbbenet után átéltek elvesztek a múlt mocsarában. Sötétkék melegítőmet már átizzadtam itt Anchorage felé félúton. 6,5 kilométer után már felteheti magának a kérdést egy kengyelfutó is, hogy az idő miért fut vele verejtékes hawaii sortban? Feladni kellene vagy mindent beleadni? Nem kérdéses a válasz: lenyomom a 13-at és visszafelé is sovány malac vágtában érkezem. Harry-ék felöntöttek a garatra és még a másnapos sonkás tojást fogják készíteni, mikor én már hivatalosan is megnyitottam a szombat reggelt kitartó munkával és helyes időbeosztással. Ez a tengerparti ösvény nagy élmény, a Chena-mente és Fairbanks parkjai után üdítően új pálya, ami csak sportembereknek való. Sehol egy kéményseggű autó, ami nyomja a gázt kifelé, csak két keréken, két korcsolyán, két lábon haladó tüdőkínzók között küzdhetek a távolsággal és ez roppantul inspiráló környezet. Lihegek, amint a trópusmintás rövidnadrág és a mackófelső is tapad rám, mint legyek a kicsurgatott méz cseppjeire és lendületesen, már majdnem olimpiára készülők elánjával tiprom a kilométereket bal kezemben egy fél literes flakonnal, aminek már éppúgy a fenekére nézek, mint az előttem kocogó, lóbálódó copfú szőke hölgyeménynek.
Az a nagy büdös helyzet, hogy mostanában totálisan frusztrált vagyok, még jó, hogy eddig nem nyitottam masszázs szalont, mert most bizony tök ciki lenne, ha képtelen lennék rendesen ellátni a hozzám betérőket. Szóval, inkább összes sem számoltam, mennyi idő telt el az utolsó alkalom óta, ami olyan szinten hazavágta a libidómat, hogy azt elmondani sem tudom. Inkább igyekszem nem gondolni rá, helyette többnyire bringázom vagy görkorizom, a futás nekem valahogy nem megy, túl monoton, de lehet, hogy csak a kerekdedebb formáim miatt van, tudja a fene. Most inkább a nyolc kereket választottam, és száguldottam is a futkosó bagázs között, nem zavartatva magam, hogy én nem abban lelem meg a mozgás örömét, most egyébként is inkább feszültséglevezetés volt, semmi egyéb. A mozgás nem hiányzott, párszor megverettem magam az egyik harcossal edzés címén, az is elég jól esett, és bár Primmel találkozhatok végre, és el is sírhatom neki a bánatomat, jobb sajnos nem lett tőle a helyzetem. Az edző szerelésem most pinkben és feketében virított, és elég szorosan simult vonalainra, ami engem szokásomhoz híven most sem zavart, azt azért továbbra is élveztem, ha egy-egy pasi tekintete végigfutott rajtam, de nem kerestem a flörtölési lehetőségeket. Inkább kimenekültem belőlük, ha adódtak. Közben természetesen zenét hallgattam, és nagyon igyekeztem kizárni a külvilágot. Az utóbbi hetekben sötétbarnává, már majdnem feketévé avanzsálódott hajamat szorosan feltűztem, smink semmi, a legtöbben így szerintem fel sem ismernének. Kellett most némi váltás, de én egyébként is gyakran kínzom a sörényemet mindenféle vegyszerrel. A szőke csajt nem nehéz kiszúrni, főleg a hegyomlásnyi pasas miatt, aki mögötte a seggét lesi, és lehetetlen nem észrevenni. Ó a büdös francba. Nem szokásom kimenekülni helyzetekből, de most rohadtul abban bízom, hogy nem vesz észre, vagy ha mégis, akkor leszarja, és békén hagy, én ugyanis terveim szerint igyekszem egyszerűen elgurulni mellette...
A szőke popsi vonaglása olyan szinte maga után vonja a szemeimet, mint őzgidának az anyja fehér farfoltja. Egyszerűen követem, mint vuduzombi a sámán utasításait. Csodásan kerek dombságokat találok ott és elgondolkozom, hogy beérjem-e, felkínálva térképészeti tudományomat a domborzati formák bejárására. Ekkor csap meg egy ismerős energia és már meg is pillantom azokat a gyűlölt vállakat, amik már nem is olyan gyűröttek, hisz a vád gátjait elöntötte az áradat, ami belőlem indult a farönkök között. Nem tudom, régen, mivel tartotta karban azokat a jonatán almához méltó domborulatait, amiket minden kollégám imádott és távolról, meg azon az ominózus estén belülről én is, de most nyilván hajtják a tetováltak, mint szabóasszony a varrógépet. - Görkorcsolyák szárnyán suhan a vágy, kedves masszív asszony! - kiabálok rá arra a lukhordozóra, akit a múltkor rendesen meggyötörtem. A sárba tiportam, de élvezte, csak azt nem, mikor engem a letargia megdöntött, mint a sokéves átlagot egy új rekord. Már a múlté az egyoldalú vonzódás, hisz válasz nélkül a kérdés levegőbe leadott díszlövés, ami szép, szép, de gyakorlati haszna nincs, ahogy a szekrény tetejére pakolt porcelán étkészletnek sem. Amit ő átélt, az lehetett a pokol, de én még az alá sodródtam, bele az izzó lávafolyamba, ami égette a lelkemet és elvett mindent gabonát és húst, nem hagyva táplálékot, sem reményt. Mélységesen hosszú idő kellett a felépüléshez, de újra áll a ház, úgyhogy már vidáman süvöltök Wendy-re. - Hajnalok hajnalán egy szelet szívunk, kedves kerekded édesség! Hadd öleljelek a keblemre! Ezzel lecsapok rá, akár irányt vált, akár hasalást imitál, én bizony átkarolom és úgy magamhoz szorítom, mint akit előző este nyomtam meg, akár Zsugás Jimmy a kártyabarlang csengőjét. A szorítás rövid, mivel edzés van és nem akarok kiesni a gyakorlatból, ezért helybenfutás követi szavaimat és egy bárgyú vigyorral vegyes végigméricskélés. Múltkor józanul néztem meg teljes dicsőségében, most ruhában látom, de kerekeken gurulva és újra meg kell ölelnem. Pár lépést meg is teszek vele, ha nem kezdünk közelharcba és utána teszem le, hogy gurulhasson mellettem, mint oldalkocsi a motor mellett. Rácsatlakoznék szívesen és azt hiszem, most még mélyebbre süllyednénk, mint a saras-mocskos telepi szexparti során. - Mesélj, Andersenné, milyen a svájci levegő ehun-e? Hogyhogy nem a Chena-parti dumaparti élvezőihöz csatlakoztál? Fairbanks helyett Anchorage, ez valami őrzői hierarchia lehet és egy paradicsomszárnyit bosszant, hogy ennyi idő után végre meggyőződhettem ártatlanságáról, ami nála túl nagy szó, így inkább gyilkosságmentes múltnak nevezném és egy békeszexes feloldozásnak, amit pedig nem követ egy légtér szívása. Átköltözött az állam másik végére, de mégis mi a csirkefarhát akciós határideje végének lejártán síró nyugdíjasok könnye cseppjéért? Mindenesetre végtelen öröm mosolya játszik az arcomon, ahogy a színváltós hajú bombalady-t szemlélem újra az út aszfaltján gurulva. Ezek szerint rendszeres vendég leszek Anchorage-ban is, mert ha Wendy itt van, nem fogom kibírni, hogy néha ne bírjon ki.
Nem, nincs olyan szerencsém, hogy ne vegyen észre… Fel is sóhajtok rögvest, és legszívesebben szó nélkül elhúznék innen, de semmi kedvem ahhoz, hogy hallgassam, ahogy utánam ordibál. Így is belevegyült a hangja a zenébe, amit hallgattam, és ráadásul milyen szöveggel… szerintem nincs lélek, aki ne kapta volna rá fel a fejét. Kihúzom hát a fülhallgatókat, és úgy pillantok rá, meg is állok egy pillanatra, bár nem nagyon vágyom most arra, hogy csacsogjak vele, mert még mindig nehéz jó pofát vágnom hozzá. - Suhanna, el innen jó messze, ami azt illeti. Nem bírom csak úgy elengedni azt az esetet, ó… ha tudná. Istenem, milyen szánalmasnak tartana. Mindenesetre nem áll szándékomban elé tárni, hogy mennyire megviselt az az eset, és hogy azóta sem örömködtem hasonlóképp senkivel. Nem kell tudnia, ez az én személyes problémám, puszipajtások meg szerintem sosem leszünk, sem pedig barátok. Túlságosan meghatározó a múltunk, bármennyire is vetettünk rá sáros fátylat legutóbb. - Azt az ölelgetést én azért mellőzném. A jelek szerint azonban teljesen fölöslegesen jártatom a számat, mert magához szorít, én meg fel is emel mellé, amitől totálisan nem tudok mit kezdeni magammal, mert hogy vissza nem ölelem, az biztos. Sosem voltam ilyen bizalmaskodó, közel csak akkor vagyok pasihoz, ha témázás van, ölelni szerintem legutoljára a férjemet sikerült, de lám, ő is milyen jól járt velem. Nem fogok most odacsapni, túl sokan járnak erre, és eszemben sincs kérdésekre okot adni, mert az tuti, hogy el tudnám intézni Lestert. Nem vágyom ilyesmire, csak a közelében lennem se túl kellemes. Főleg így, hogy ennyire napsugaras jó kedve van. Nos, nekem nincsen. - Nos, ez olyasmi, amiről nem én döntök. Jelentem ki elég határozottan, de ha dönthettem volna, akkor is inkább idejövök, minthogy Fairbanksben bármikor összefuthassak vele. Erre hol történik meg? Hát persze, hogy Anchorageban. Nevetséges. Komolyan nem értem néha, hogy miért ilyen büdös ribanc a sors, hát milyen jól megvoltunk mi egymás nélkül az utóbbi évtizedekben, erre most állandóan egymás útjába terel minket. Egyelőre még kibírom, ha kicsit egymás mellett haladunk, de rá nem nagyon nézek, inkább előre figyelek, az a biztos. - Azt azonban meg kell hagyni, hogy itt legalább nem vagy be az ember segge. Az halál biztos, hogy a Fairbanksi időjárás minden, csak nem kellemes. Szóval, ha választani kellene, én bizony maradnék itt, kisebb sokk a szervezetemnek, mint a hűtőkamrába beköltözni. - Hát a te fantasztikus jó kedved minek köszönhető? Csini volt a szőke hátsója, mi? Igazából, ebben semmi nőcis, hisztérikus felhang nincs, tényleg az volt, megnéztem én is. A férfiaknak meg sokszor ennyi is elég a jó hangulathoz, bár szerintem azért most másról van szó, ennyire nem felszínes ő, vagyis nem gondolom annak, de ezt semmi pénzért nem mondanám meg neki.
Ahogy érzékeim is visszaérkeznek a szélesebb horizontra arról a pici, finom dombpárról, megérzem, hogy Wendy legszívesebben az eltűnős tinta láthatatlan állagát tenné most magáévá úgy, ahogy azt a hozzám hasonló vagy tőlem teljes mértékben eltérő sármos vagy igéző hangú hímekkel csinálná. Elhiszem, hogy lelöktem a hegyről, de én az egész láncolattal együtt süllyedtem a mélybe. Amiről persze nem tud és büszkeségem gátat szab a letargia súlyának ismertetése előtt. - Miért kergeted a távolságot, mint kósza esőcsepp a testvérét, mikor úgyis csak a pocsolyában egyesülhetnek? Jobb lesz attól a lelkivilága virágzása, ha az én kontúromat nélkülözi? Dehogyis, sőt ismét levehetem a lábairól és utána az enyéimről is, ha már rajtuk lesz. Nem zavar, hogy az ölelést épp annyira kívánja, mint kínai vázát szállító motoros futár a téglafallal történő közvetlen tárolódoboz-felépítmény kontaktust. Karjaim úgy szorítják, mintha most préselném ki belőle szerelmet, mit kívánok és egyben hasonlatos a szorongatás egy bocsai elvesztésének dühén megtáltosodott medve bosszújáéhoz. A mi kettősünk esetében a vonzalom együtt fog járni a pusztító vággyal és vadállatias ragaszkodásba torkollok a részemről. Nyílt terepen melákot alázó görkoris csajt játszani derogál, ezért a húsa megérzi ujjaim présgépét és az édes sóhajt, ami feltör mély és ráspolyos kacagásom mellett. - A vállalat nem engedi a lelkedet, igaz-e, drága kis kereklő napsugaram? A pozitív érzések teljes hiánya azért már némileg visszaveti a lelkesedésemet. A fizikai közelség ily irányú megnyilvánítása sem oldotta fel csalódása béklyóit? Hiába idéztem Shakespeare-t szexpír közben, a megcsalós identitás leleplezése ekkora trauma volt? Tele van véraláfutással a lelke, de még az én fenenagy büszkeségem is képes ablakot nyitni arra a lehetőségre, hogy nem jómagam vagyok az oka, hanem nálam ezerszer fontosabb és személyesebb terhek nyomják vállát. - A tiedért kár is lenne és első lennék, akik felkínálnák a jégcsákányukat, hogy ismét felszínre hozzák a betokosodott barlangnyílást! Úgy beszélek, mint akinek meg sem kottyant a legutóbbi sártúra, pedig pontosan azt mondta dobhártyát szaggatóan, hogy Kotty! Bizony megtölteném a hátsó csomagtartóját, nem spórolnék az útravalóval. Múltkor szemtől szembe támadtam, de most a hátulról szúrás gondolata környékez meg vele kapcsolatban. - Azt a két kerek hegyormot elengedtem, mikor elém gördült a te részletekben igen gazdag terepasztalod, kedves sárba tiport főnixmadár! A haláláról is szóltak pletykák, de azokat legyőzte és élettől pezsegve libegett elém, mint síelőket szállító szállító lift, hogy szépen betöltsem az ülését. A jókedvemet pedig az iménti szép farpofapár és az előző esti kolbásztöltőverseny egyaránt táplálta, Wendy pedig a fűszerkorona a csirketorta tetején. - Kellően körülnéztél az út során? Mintha a tornafelsőd zsebéből kipottyant volna az egészséges önértékelés, mely szerint utánad döglenek a körből jobbra felfelé mutató egyének, akár szó szerint is. Mesélj inkább, milyen volt sártól izzítva meggyógyított autóval furikázni? Már én is bevetetettem vezetési tudományomat, mert az előző esti koncertre saját négyüteművel érkeztem! Négy kerék, három szoba, két gyerek, egy mindenkiért, mindenki egyben! Ne mondd, hogy egrestől elvásott fogak állapotát érzed, ahogy karakteres arcvonásaim beúsztak szemeid perifériájába! Akár irányt is váltok, de el nem hagyom, hisz ritka találkozás ez. Nem volt szó Anchorage sávjcibicskájáról, de most, hogy tudom, mi a telephelye, gyakoribb vendég leszek errefelé, noha a város kóborkái olykor veszélyeztetik életem könnyű halmait.
- A távolságot kergetni aligha lehet, a pocsolyában egyesülésnek is megvan a maga szépsége, de azt most hagyjuk meg az esőcseppeknek. Van az úgy, hogy valakivel nincs hangulata egymást kergetni az embernek, vagy tán neked mindig fűlik a fogad mindenkihez? Az tökéletesen hidegen hagy, hogy esetleg ezzel megsértem, legalább ennyit kapjon cserébe, még ha nem is fogja megtudni, mi a problémám. Azt sosem mondanám el neki, nem vagyok az a fajta, aki ezt megengedi magának. Tisztább és kellemesebb lenne a jövőben, ha elkerüljük egymást, pont úgy, mint életünk nagy részében. Hamarjában szótlanságra kárhoztat a szorongatása, de tűröm, mert nincs kedvem balhét csinálni. Ez a fajta bizalmaskodás, vagy minek is nevezzem, felettébb újszerű közöttünk. - Nem is kell engednie, én választottam, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Itt legalább kicsit jobb az idő. Nekem nincs bajom azzal, hogy itt kell élnem, kiváltképpen azért nem, mert Prim is itt telepedett le végül. Így legalább nem kell órákat utaznunk, hogy találkozzunk egymással. Ez mindenképpen előnye, és azért valljuk be, a farkas koncentráltság azért nem akkora, mint Fairbanksben. - Nézd, a barlangnyílásomnak most jó úgy, ahogy van, és ezt fölösleges is boncolgatni. Szögezem le, mert elhiszem ám, hogy szívesen megtenné, és korábban én is így voltam vele, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem sérthetetlen az önérzetem. Így hát most elzárkózom egy darabig az ilyesmitől, amíg összeszedem magam, s bár sokan azt vallják, hogy kutyaharapást szőrével, ezzel én nem nagyon tudok azonosulni jelen helyzetben. - Főnixmadár? Na, ez még tetszik is. Mondhatnám, hogy hízelgő, hogy elszakadt a csaj látványától, mikor észlelte a jelenlétemet, de ez most a legkevésbé sem hat rám vigasztalón, eddig tökéletesen tisztában voltam magammal, most kicsit meginogtam, de helyre fogom rázni magam, csak kell egy kis idő, addig másra koncentrálok. Inkább a beilleszkedésem és a reménybeli szalonom foglalkoztat, mintsem éljem tovább léha életemet. - Megesik az ilyesmi olykor mindenkivel, most épp velem, majd elmúlik. Döglenének azok most is, csak épp jelenleg nincs kedvem dögleszteni. Milyen? Hát sáros… lezuhanyoztam az első motelben, az ember nem megy disznó módjára a leendő főnöke elé. Szép is lett volna olyan formán William elé állítani, és persze még előtte össze is futottam azzal a kis gyökérrel, aki elorozta a sim-kártyámat. Csodás egy nap volt, mondhatom, nem bánom, hogy már rég elmúlt. - Élvezetes volt a koncert? Felcsaptál tán dadának, vagy mi a túró? Két gyerek, gondolom inkább tanítványok lehetnek, de különösebben nem érdekel, viszont határozottan szórakoztat, ahogy elképzelem ilyen szerepkörben. - Én legalább nem felrobbanni akartam, mint te a legutóbb. Nekem tán nincs jogom egyszer így, másszor úgy reagálni a környezetemre? Ami most persze őt jelenti, de nem akarom nagyon ragozni, bár ahogy őt ismerem, nem nagyon fogja hagyni, hogy elsikkadjon a téma, mindenesetre ez a harapófogó tökéletes esete lesz…
- Te olyan örökké fűlőfogú joystick felhasználó voltál, hogy ez az arcod már szinte döbbenetes, pedig kívülről ugyanaz a bájportré, mint régen. Még pletykaszinten sem beszéltek olyat, hogy Wendy valakivel ne akart volna dugóhúzósat játszani. Én nem bánom, ha kitágult neki, főleg ha csak a világlátása. A futópályán nyilván nem a testi szerelem oltárára akarom felfektetni kecses manifesztációját, amivel megjelent itt előttem, mint derült égből a villámhárító. Amúgy meg vagy piros betűs női ünnepet ül vagy egyszerűen letolták a hangulatát tyúklétra aljára. Nem célom felcipelni onnan, ha ragaszkodik a mélységi léthez, de azért én ontom magamból a gyári szólövegeket parancs nélkül is. - Hát nem olyan ananászolvasztó az éghajlat, mint a mi egykori "trópusi" városunkban. Minneapolis azért vidámságtól lángoló metropolisz volt és a Fülöp-szigetekre utazni kevésbé viselt meg, mint onnan az ülepet befagyasztó Alaszkába. Ha már itt járunk, nem bánnék egy kis autobiográfiát az amnesztiát kapott ártatlanságtól, kinek bűne oly édes. - Te merrefelé is kerestél azóta kezedbe való vándorbotokat? Aztán regélek én is, de csak fejből fejbe, hisz a hivatalos változat new yorki származásról szól. ~Én visszaröppentem őseim földjére, a vállamról ismert zászlót lobogtató országba és csak január óta taposom a havat efelé.~ A tetovált honjel emlegetése közben kellemesen fülledő tempót diktálok és remélem, hogy az imént összeszeretgetett fekete loboncú csípőcsoda nem kíván irányt változtatni és engem itt hagyni egy faképpel. ~Hallottál-e arról, hogy engem bizony majdnem szó szerint boncolgatni kezdtek, mielőtt a természetnek beintő jelenség megvalósult az itteni farkasélet legszenzációsabb halálosztó veres holdas estjén?~ A boncolásról nem tudtam nem asszociálni. Vagy nála is véres események zajlanak és rajta áll a szédület mindkét lábával vagy a lelke utazott túl sokat macskaköves utakon és szétrázódott, mint Zsugás Jimmy taktikája egy kósza treff hetestől. Képes vagyok én a témáról leszakadni, ezer másról is szól az élet és Wendy... Az a rövid ismeretség túl szorosan köt össze minket és a fejembe csáklyát vert nexus milyensége lassan változik. Az ölelésben is benne volt az erőkifejtés pusztítani kívánó lelkülete, de most is megfordul a fejemben, hogy milyen lenne kettétörni és behajítani a víz aljára nehezékkel. Az az amnesztia időnként elhomályosul és tudom, hogy lesz még köztünk feldühödött bivalyokéhoz hasonló ütközet. A békés korcsolya-futócipő kombó után, hisz most kedélyesen gurulunk és loholunk, mint két mellérendelt tagmondat. - Vésesd réseibe, hogy bőröd is kiáltsa az életösztönt, hehe! Mindketten benéztünk a halál torkába és mielőtt csattant volna rajtunk a soha vissza nem térő állkapocs, valaki kirángatott onnan. Aztán én még átestem a fakó ló túloldalára és mint nem evilági lények hanyag dohányzása során, visszapöccintettek a hamutartó széléről. Főnixek vagyunk, de nekem már van állatom. Nem is akármilyen és az energiamezők miatt szívesen kihívná most a kereken kerekded hölgyeményt. Nyughass, majd az is eljön, mint a folytatás folytatásának a folyománya... - Aggodalmam lassan körbeöleli kebled halmait, hogy ugyan mily kór gyötörhet, mely a vágytól oly messzire sodor, kedves mindig pezsgő kéjtabletta! Sárba tiport tisztaságát visszanyerte, ebben nem is kételkedtem, de a motel recepciósának arckifejezése közösségi oldalakra való lehetett és sajnálom, hogy nem láthattam. Engem akkor a letargia úthengere lapított ki és mire felgöngyölödtem, leköszönt a nappalt fűtő égitest. De nem hinném, hogy ennyi volt a rossz szájíz oka. Bekaphatott még valamit, amit kivételesen nem akart... - A színpadot a művészek zúzták, a küzdőteret pedig én és a társaságom gyötörtük repedtre. Igaz tanítványaim tudják, mi a dörgés és én tudom, hogy attól nem görbül a jegy, hogy velem jöttek vidéki rockerkedésre. Választ adtam a szokásos, kéretlenül teljes körű stílusomban. Csodás este volt, de a koronát a bőrtangás leányzó húzta fel a királykobra fejére. - Dadaista nem lettem, ahhoz még elég fiatal vagyok. Hát te hogy érzed a büfiztetés iránti vonzalmat, taszít-e vagy szólongat? Egy nap eljöhet még a lelkesedés, hogy kis Jay-ek sírásától harsogó gyerekszobára vágyjak, amit természetesen egy kijelölt, különleges asszonyállat gondozgat, míg én majd a szellemi táplálékot szolgáltatom és példaképül feszítek a porontyok előtt, de ez oly távoli, mint a Mariana-árok aljától a legmagasabb marsi hegycsúcs. - A tények elferdítése nyomot hagyott és nézd el nekem, hogy nem léptem Columbo nyomába kölyökképű komaként. Mesélj, mivel telnek a napjaid? Hol találtál új ruhatárat, bundák közti sundabundázásra alkalmasat? Lehet, hogy agya kitaszítja magából az érdeklődés hátsó szándék nélküliségében rejlő kontrasztot az én esetemben, de tényleg szeretném tudni, merre gurulnak amúgy a kerekei, kik lépkednek be helyisége ajtaján és mivel tölti a reggeli és vacsora közti intervallumokat, amikor éppen nem Őriz.
- Tessék, a nap meglepetése, nálam is lehet luftot rúgni, van ez így. Kedves Mikulás haverunk nem környéket, ne is tegye, akkor tudnék csak igazán robbanni, meg azért az a durva, hogy olyankor valahogy sokkal inkább gerjedek a témázásra, de valljuk be, elég undorító ahhoz, hogy lebeszéljem magam róla mindig. Ahhoz meg tényleg semmi köze sincs, hogy ilyen szinten nem vagyok vevő most semmire. Mármint, köze nagyon is van, mert végső soron ő az oka, de hogy ezt nem akarom az orrára kötni, az teljesen biztos. - Egész finoman fogalmaztál, én maradnék a befagy a seggem szófordulatnál. Itt még annyira nem is, de Fairbanks ilyen téren egészen borzalmasnak tűnt, és nem is akarom tudni, milyen lehet télen. Rettenet. Valami normális, kellemes középútra nem lehetne odafenn belőni a klímát? Tudnám értékelni. - Én csak idén jöttem el onnan. Nincs ebben semmi titok, engem nem zavar, ha tudja, hogy ott éltem ez idáig, nem volt okom eljönni, és nem is akartam, ott él a húgom. Ha nem került volna megint szar a ventillátorba, szerintem még mindig Minneapolis lenne a lakhelye, de másként alakult. Jellemző, még egy évben is sikerült errefelé tévednünk. Én ezt nem is értem. Nem az lenne szép, kedves bánásmód a sorstól, ha nem terel össze azzal, aki ennyire megváltoztatott mindent? Meglennénk mindketten a másik nélkül, ebben biztos vagyok. Gurulok mellette, nem vagyok akkora faragatlan tuskó, hogy csak úgy itt hagyjam, bár tény, hogy megfordul a fejemben, mennyivel egyszerűbb lenne szimplán nem tudomást venni róla. - Kajak? Az szép lehetett… Azt tudom, hogy történt egy s más érdekes azon az éjszakán, elég csak rád néznem hozzá. A jelek szerint élő bizonyítéka vagy az akkori eseményeknek. Durva. Hogy kihevert-e, az nem érdekel, lelkisegély szolgálat nem vagyok, soha nem is leszek, és őszintén, nagyon kellene röhögnöm, ha ő valakinek elhintené lelke megszürkült hamvait. Ő egyszerűen nem az a típus. Nem mintha olyan nagyon ismerném, de amennyire igen, annak alapján ez jön le. - Aggodalom? Miről beszélsz? Nem szükséges aggódnom érted, eddig sem tetted, eztán se tedd. Keress más lukat, bizonyára akad elég, én ma zárva tartok, ennyi az egész. Csodás, ez az ember borzasztó hatással van a fogalmazásomra is, rímelek, megáll az eszem. Tényleg gáz, hogy ez a helyzet velem, engem is zavar, de nem pont vele akarnám megbeszélni, hogy mennyire belerongyolt az önértékelésembe, holott tudom jól, hogy le kellene szarnom mások mit gondolnak vagy csinálnak. - Nem is feltételeztem volna ilyen fokú igazságtalanságot senkiről. Az remek, ha jól sikerült este volt. Már, ha az volt, de talán az, elvégre elég szívesen beszél róla, aligha lehetett akkor borzalmas. A kérdésére röhögnöm kell, nem tehetek róla. Én meg egy gyerek? Ennek elmentek otthonról, annyi szent. Talán jó két perc is eltelik, amíg nevetgélek magamra ezen abszurd dolog kapcsán, mire végül sikerül megtalálnom, és egymás mellé fűznöm a betűket is. - Az aztán nem fog engem szólongatni soha. Most őszintén, nincs az a férfi, aki képes lenne megtartani, magamnak meg minek szülnék gyereket… Szerencsétlennek milyen élete lenne már egy ilyen nővel, mint én vagyok? Legyintek, én szeretek így élni, de tudom, hogy sokak szerint elítélendő az, ahogyan tengetem a napjaimat, és egy gyereknek abszolút nem lennék ideális jelölt. Nem is erőltetném soha. Az meg valljuk be, tényleg lehetetlen, hogy a nagy szerelem megérkezzen, és elmossa az ezzel kapcsolatos elgondolásaimat, és megváltoztasson engem is. Nem, kutyából nem lesz szalonna. - Az új ruhatár még azért várat magára, egyébként pedig tervezem az itteni életem, próbálom kialakítani a dolgaimat. Masszázsszalont szeretnék nyitni. Nem titok, szóval nincs okom magamban tartani, ha meg szájal róla, legalább többen fogják tudni, némi reklám úgysem árt, bár, az tény, hogy gőze sem lehet róla, hogy értek-e hozzá, avagy sem.
Az évszázad meglepetése ez, nem a napé. Ez a nő, akiről a Nimfomániás c. filmet újra megrendezhetnék kicsit másképp, mára betömte a lyukát ellenkezéssel. Hogy miféle kórságos lelki nyavaly húzódott rá a szaporító szerveire, azt nem tudom, de ha így nem, hát a lassú folyóáradat erodálja a víz széli földrészt elv alapján majd puhatolózom. Mert bizony jó lenne megint bekopogtatni a csigaházába. - Kár lenne azért a remek bemeneti nyílásért, amibe olyan jó fülhallgatót dugni és full hangerőn élvezni a sikításodat. Múltkor beújítottunk és kipróbáltuk a másikat is. Bevette a védőgyógyszert, nem kellett sapkával indulnom a legfinomabb barlangtúrára. És húúú, amíg be nem ütött a krach, életem egyik legjobb üzekedése volt! Most így emlékszem vissza. Kár, hogy a végén lecsapott rám a letargia gonosz szarkája és kitépte kezemből az élvezet frissen megszerzett kincsét. - És mekkora változáson ment keresztül a város? Remélem, tótágasra nem állt még és a Falka se tör túl sok bioborsot az orrotok alá! Kontaktban vagyok a helyiekkel, úgyhogy sok mindenről én is értesülök, de sok mindenről pedig nem. Hogy él-e vagy hal mindenki kedvenc dugható ruhatárosnője, az sem volt nagy dobra verve, de még kicsire sem. Az meg tiszta sor, hogy biót termeltünk, ezt nyilván Wendy is tudja. Agyamon átfut az időszámítás gyorsvonata és kiinteget belőle a tény, hogy igen, ha az én beharapásomkor csináltak tetovált lányt ebből itt, akkor igencsak ideje volt új levegőt szívni, hisz még ráfognák, hogy megtalálta az örök élet elixírjét az egyik kabátzsebben. Lassan összeáll minden egy nagy puzzle-n. - Ne mondd, hogy arcomon ül a feltámadás kis nevető manócskája! A társaid és a Falka közös koprodukcióban mentette meg az életemet illetve a testemet. Mert az életet valahonnan odaátról pöckölték vissza belé, onnan, ahol az igazság is van. Az a bolond torokfelvágó ősfarkas még azt is elárulta, hogy kivel küzdöttem magam a halálba. A kezetlen közembert azóta lecsekkoltam, mint Zsugás Jimmy a pakli tisztátalanságát, de még szót nem váltottunk. - Találtam már azóta is, legutóbb tegnap este biliárdoztam egy jót lyukra játszással. De nálad az az alapállapot, a testi-lelki egészség megvalósulása, ha a Káma Szútra repertoárját minimum kipróbálni, de inkább bővíteni akarnád! Ha már egyszer nem akarlak miszlikbe aprítani és kolbásztöltőbe adagolni, hát hadd ejtsek már pár szót arról, hogy mégis hol locsolták le a mindig sóváran lobogó tüzedet! Mindig meg fog maradni, hogy ha megbántom 1-2 megjegyzéssel vagy ha netán fáj neki egy megszeretgető ölelés, akkor azt megérdemelte. A logikám felfogta, hogy nem ő volt a névtelen feljelentő, de a szívem még repes ellene. Amellett pedig bosszant, hogy most nem vevő a portékára, amit máskor ő követel két rendkívül ügyes és tapasztalt kézzel. - Őszinte szóval állítom, pont ezt a választ reméltem. Igazságtalanság lenne a világgal szemben, ha te csak egyvalakié lennél! Szomorú a gondolatmenet, ha az aljára nézünk, de a szomorkodás legyen az alkoholisták sajátja, akik a gondolatmeneté után a pohár, aztán az üveg, aztán a rekesz aljára is néznek. Wendy-t látni, hogy két pelenkacsere között nem kíván meg legalább három másik férfit, az már a sci-fi kategória vagy inkább a fantasy, hisz nem igazán tudományos elképzelés. Túl nagyot nem fordult vele a világ, még szerencse, ki is dobná a taccsot, a szája pedig tisztán kell arra, amit olyan jól csinál vele. - Te is homlokegyenest más vizekre eveztél. Nos, például a mai futóedzés után szíves örömest elfogadok egy minden izmot átgyúró kézi nyomorgatást. Az árat megbeszéljük, de tudnom kell, teljes körű szolgáltatást nyújtasz-e? Akár a thaiföldi nőcik, akiktől hangos a világ, hogy vöröslámpás negyednek is lehetne hívni a szalonjaikat csoportosító kerületet. - Elárulom, én merrefelé lapátolom a vizet, de előtte kapaszkodj meg, tudok is egy jó masszív fognivalót! Rávigyorgok kéjesen szorítva a szemöldökeimet. A szél kezdi rámtapasztani az említett kapaszkodót is tartalmazó összeizzadt hawaii-mintás rövidgatyát, ahogy feltárom a valóságot: - Angol nyelvet és irodalmat oktatok Fairbanks tízentúli, húszon inneni vagy épp csak átbucskázott társaságának, amúgy pedig közel állok a professzori cím elnyeréséhez nyelvészeti területen. Nem is rossz egy Zöld Sárkánytól, nem igaz?
- Tényleg roppant jó lehet, ha közben-után elkalandozik a figyelmed, és más iránt epekedsz. Említem meg, mert bár nem akartam, hogy akár sejtse is, fújhat innen a szél, a magabiztosságukban megtiprott nők díszpéldánya vagyok jelenleg, és bizony, sajnos sokkal inkább rányomta bélyegét a lelkemre az, ami akkor történt, mint valaha sejtettem volna. Ám ennél konkrétabban nem vágyom kifejezni magam, igazság szerint joga sincs tudni, de ha már ennyire áradozik a bemeneti nyílásomról, hát öntsünk bele tiszta vizet. Fújj, de perverz. Na mindegy. - Nem változott különösképpen, noha az is tény, viszont a kölyökkel azóta sem vagyok éppenséggel jóban. Rántok vállat, talán sejtheti, hogy történt valami, ami miatt illett megpattannom végre onnan, igazság szerint, parancsba kaptam, ha rajtam múlt volna, akkor nem jövök, ott van a testvérem és az unokahúgom. Az meg pláne nem képezi a lelki segély szolgálat részét, hogy majdnem meghaltam, ha nincs a húgom, már koporsóban szenderegnék. - Nagy élmény lehetett. És megtértél? Szebb az élet? A második esély? Vagy nem változott a világon semmi? Nem tudhatom, annyira nem ismerem, és nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Hogy mi történt vele, az csak az ő dolga, de ha már így beszédtéma lett, hát kérdeztem, maximum nem válaszol, ő döntése. Megsértődni – ezen – nem fogok, az bizonyos. Sok minden lepereg rólam egyébként is hála az égnek. - Miszlikbe aprítani és kolbásztöltőbe adagolni? Maximum megpróbálhatnád, de sikerrel kötve hiszem, hogy járnál, édes… S az, hogy miért nem lobogok, maradjon az én titkom, ha eddig ugyan még nem jutott el az agytekervényeidhez az információ. Ismételni magam nem fogom, s bár azt mondtam Primnek, nem akarom megütni, jobban esne nekiesni úgy, mintsem a számat koptatni, de nem leszek barbár ősasszony, a saját sértettségem az én problémám, majd túlteszem magam rajta, és kész. Előbb-utóbb sikerülni fog, és akkor helyreáll a lelki békém. - Legyek inkább mindenkié, mi? Mily csodásan is hangzik. Igazából, tényleg nincs bajom a címeres ribanc szerepkörrel, bár az az igazság, hogy soha nem fogadtam el érte pénzt, mert ez számomra nem munka, hanem ahogy ő is mondta, ez éltet. Ezért nem voltam jó feleség, és nem is lennék sosem. - Ha megfizeted az árát, lehet róla szó. Rántok vállat, mert mint szolgáltató, nem fogom azt mondani, hogy nem masszírozom meg, ha valóban úgy akarja, de csak úgy se puszi, se pá alapon eszemben sincs szentet játszani mellette. - A masszázs ára nem foglal magába semmiféle más szolgáltatást. Ha olyat nyújtok is, az nem képezi fizetség tárgyát. Volt már, hogy meghúztak a masszázsasztalon, igen, de akkor már túl voltunk a masszázson, és a pasas nemes egyszerűséggel közölte, hogy ő addig innen el nem megy, amíg nem dughat meg. Nos, mivel alig fél órám volt a következő delikvensig, hát szabaddá tettem neki az utat. Egyébként is jó féle volt, én meg szeretem a szexet, szóval miért is mondtam volna nemet. Persze, távozólag azért volt pofája felhúzni a jegygyűrűjét, amitől már égett némileg a pofám, alapból és józanon nem kezdek foglaltakkal. - Elég gáz lehetett a bige éjszaka, ha ennyire kielégületlen vagy. Nem vagyok rest nagy pofával hangot adni a véleményemnek, mert nem sok élmény lehetett benne, ha már most másfelé kacsintgat. Persze az is lehet, hogy a házasságra elpazarolt éveit igyekszik lóhalálában bepótolni. - Wow. A pankrátorból nyelvész? Egészen meglepő, az tény. Képzeld, ráadásként tolmácskodom is. Fura, hogy szegről-végről még akár kollégák is lehetnénk. Állapítom meg, és egy röpke mosolyt azért engedélyezek magamnak.
Kezdőlap
//
<3 //
