Míg az egyes számú gazdasági épületben az ellátmányt, különféle eszközöket tárolják, addig a félreesőbb, kettes számú mindig lakat alatt van az igazgatóság rendeletének megfelelően. Odabent székek, asztalok, némi ezüst és hétköznapi fegyvertartalék található. Ez a kis zug az itt állomásozó őrzők "játszóterme".
Bár felhasználása a helynek teljesen kötetlen, legtöbbször gyakorolni járnak ide mágiájuk szinten tartása végett vagy taktikai megbeszéléseket folytatnak le maguk közt, illetve az issamatar-ral.
A hajnallal érkezik, de nem ritka dolog ez nála. A helyiek ismerik a szokásait, és egy furcsa szerzetként van elkönyvelve az itt dolgozók szemében is. Ma reggel is tartja magát a tőle megszokott eleganciához: Fekete zakó, fehér ing, zakóhoz passzoló élére vasalt fekete nadrág, fekete köves mandzsetta, és persze egy vékonyított sötétszürke selyem nyakkendő. Efelett a hideg ellen védő combközépig érő vászonkabát, és egy bőrkesztyű mely tökéletesen passzol, a fekete olasz stílusú bőrcipőhöz, mely kissé a negyvenes évek elegáns férfidivatjára hajaz stílusban. Baljában hasonlóan fekete vékonyított bőr aktatáska, míg fején kimért, ám mégis az összképet nézve stílusos levart sötétszürke smici sapka. Ahogy közeledik az épülethez - úgy fél hat tájban - látja, hogy vélhetően ő érkezett elsőnek, de ezt így is tervezte. Hamarosan a lakat lekerül, s be is lép az Őrzők helyi biztonságos menedékébe. A konyhapult felé veszi az irányt, és itt oltja fel az első lámpát is. ~Örülni fognak egy friss, meleg kávénak, teának, ha már ilyen korán ide rángattam őket.~ Így hát a gondolat útján haladva gyakorlatban is cselekszik, és elkezd vizet forralni, mellette pedig felteszi a kávéfőzőbe a közepesen erős eszpresszónak valót is. A percek gyorsan telnek, és úgy 5:50 környékén már kellemes kávéillat lengi be az épületet, melyhez jázmin tea illat is társul, mely érezhetően nem a hétköznapi bolti silány minőségű teának mondott "csodákból" ered. ~Percek kérdése és itt lesznek.~ A hideg is lassan kezd elüldöztetni, ígyhát a kabát is lekerül a sapka mellett Franz fejéről, aki a konyhaasztalnál foglal helyet, s ott rendezkedik be várakozó álláspontra.
Az elmúlt hetek jól alakultak Fairbanksben. Talán alakulóban van egy új zenekar, a Krónikás alapvetően segítőkész a kutatásokat illetően, a labor felszereltségének hála, a hivatalos kísérletek tesztelése is sokat haladt. Végre aktívabban elkezdhettem a mentorálást, talán edzőpartnerem is akad a harci szint fejlesztéshez, és a falka gyógyítójánál is jól alakulnak a dolgok, ami az ideiglenes közös együtt lakást illeti, de azért hiányzik Anchorange. Nem hiába voltunk fent Willow mellett Alice-al tanulmányi úton, és nem hiába örült Franz lelke, amikor maga Tim javasolta, hogy keresse meg a gyógyítói továbbképzését illetően Wendy-t, tudta jól, hogy ez is egy újabb lehetőség lesz arra, hogy időnként hivatalosan visszanézzen Alaszka központjába. A Ford Ranger a koradélutáni órákban indult el Fairbanksből, Franz úgy tervezte, hogy tizenkilenc óra körül érkezik meg a Vadvédelmi Központba, mivel a telefonos egyeztetésük során azt a helyet választották. Mindentől távol, egyetlen kóbor territóriuma sem keresztezi a helyet, és néha-néha nem árt ránézni a készletekre sem, a Protektorátus hajdan jól jelölte ki a helyszínt. Az út eseménytelen volt, kisebb havazás, de szerencsére a köd elkerülte a sztrádát, így a terepjáró viszonylag tempósan tudott haladni. Franznak arra is jutott ideje, hogy egy kései ebédet megejtsen egy általa kedvelt út menti étteremben. Sosem értette igazán, itt Alaszkában ezek a helyek miként tudnak fennmaradni, csodálta az általában családként ott dolgozó közösséget, és ezért is kedvelte ennyire ezt a vidéket, könnyű volt az emberek egyszerűségében meglelni a jóindulatot is, és alapvetően még többségben voltak az őszinte egyének… Amikor befordult a gazdasági épület elé, már jobb kezével az oldalsó ülésen keresgélt, szürke-fekete-fehér kockás sál, fekete kesztyű, egy passzos sötétszürke sapka. A motor leállt, és a kocsi fényei kialudtak, ő pedig olaszos bokáig érő sötétszürke bőrcsizmájában, sötétkék halszálkás öltönyében, és hosszított fekete szövetkabátjában, már lendült is a csomagtartó felé, az éppen elkezdődő havazás dacára. Egy hátitáskába került a ruhája, tisztasági szerei, úgy tervezte az estét is itt fent tölti. Azonban egy öltönytartó zsák is került a kocsi hátsó felébe. A Kuruzsló kissé piperkőc volt a maga módján, két napon egymást követően ritkán lehetett hasonló szettben látni, mint ahogy most is a sötétkék zakó alá egy fehér magasított galléros inget választott, és gyakorlás ide vagy oda felkötött egy élnék, világoskék nyakkendőt, és hozzá tartozó mandzsettát is felhelyezte, melyben hasonló színű féldrágakövet csiszoltak. Vintage darab volt. A raktárba úgy tűnt ő érkezett elsőnek, így miután a kocsit bezárta, és cuccait bepakolta nekilátott kávét készíteni, pontosabban melange-ot. Nem túl körülményes ital, de alapvetően még azok is szeretik, akik a kávéért nem rajonganak túlzottan. Mézet nem volt nehéz találni, a kávé is lefőtt, azonban a tejhab elkészítésével még bajlódott kicsit, de legalább ez idő alatt elkezdett melegedni a helyiség. Habár kipakolni még nem igen jutott ideje, az öltönytartó egy fogason landolt, a szövetkabát egy konvektorhoz közelin, táskáját pedig viszonylag hanyag módon, az asztal lábához helyezte. ~Remélem nem késik túl sokat, mert ez melegen az igazi… Habár a kávét újra tudom melegíteni, na de a tejhab…~ Elmélkedett el kissé hétköznapi problémáján, és az is lehet, hogy eközben már leendő mentora meg is érkezett…
Nem mondom, hogy nem ültem úgy fél percig néma csöndben a vonal másik végén, amikor Franz felhívott, hogy nem készíteném-e fel az ötös szintre. Köpni-nyelni nem tudtam, mert bár egy ideje azért már Őrző vagyok, de sosem tanítottam még senkit, valahogy nem úgy jött ki a lépés. Meg alapjában sem tart soha senki éppenséggel komoly léleknek, aki az ilyesmire használható. A kötelességtudatommal nincs baj, ha gyógyítani kell, ezer örömmel megteszem, de ilyesmire egyelőre nem voltam felkészülve. Nem is tudom, végül miért mondtam igent, talán azért, mert érdekes tapasztalatnak gondolom, vagy mert úgy sejtem, más gyógyító nem alkalmas jelenleg erre. Abigail babázik, őt egy ideig még nem szükséges ilyesmivel zavarni. Mást pedig nem tudok, aki magasabban lenne szintben Franznál. Ami azt illeti, meglehet, hogy elég karcsú a gyógyítói jelenlét a Protektorátuson belül, de hát nem lehet minden tökéletes. Az biztos, hogy sokat fog dobni a dolgon, ha Franz sikerrel megugorja majd ezt az akadályt, és miért is ne tenné. Kiverekedtem magam a Vadvédelmi Központba, és bevettem magam az egyik helyiségbe, hogy úgy ahogy előkészítsem a terepet. Kicsit azért izgultam, mert tényleg sosem csináltam még hasonlót, de mint mindent az őrző létemmel kapcsolatban, ezt is komolyan vettem. Még az öltözködésemben sem volt semmi felháborító, pedig én aztán tudok polgárpukkasztani, ha olyanom van. A mai masszázsokon már túl vagyok, direkt nem is tettem egyet se három óra utánra, hogy még véletlenül se csússzak meg semmivel se, nem lett volna éppenséggel szerencsés, a komolyan vehetőségem így is gyenge lábakon áll általában mindenhol, bár itt még nem ástam el magam szerencsére. Franz inkább meglehetősen elegáns volt, én pedig laza a farmer, mintás póló együttesemben, amin egyébként kinn még helyet kap azért egy vastag pulcsi, meg a szövetkabátom, de idebenn egyikre sem volt szükség. Valljuk be, nem voltam az elegancia mestere, mert nem is akartam soha olyan nő lenni, egész egyszerűen nem illik hozzám, és nem szeretek magamra erőltetni olyat, ami nem vagyok. Szerintem senkinek sem kellene, van egy stílusom, lehet szeretni, nem szeretni, de változni nem fogok senki és semmi kedvéért. Kénytelen voltam kiszaladni a mosdóba, mert hát megittam egy termosznyi forró teát idefele, és meg is lett az áldásos hatása, Franz előtt pedig nem szívesen állnék összeszorított lábakkal, miközben arról magyarázok, hogy mit és hogyan kellene tennie, hogy az adott varázslat megfoganjon. Tutira nem nekem való ez, de tényleg inkább bevállalom, minthogy Abit kelljen zargatni a baba mellől. Valószínűleg az sem fog ártani, ha a Vörös Holdra Fairbanksbe utazom, de erről majd úgyis konzultálok Williammel. Meg is lepett, hogy mire visszaértem, már elég otthonosan érezte magát, de miért is ne tette volna, neki ismerősebb volt a helyiség, egész sokat időzött itt. Alkalomadtán majd megkérdezem, mennyire zavarja, hogy áthelyezték Fairbanksbe. Én jobban örültem Anchoragenak, de csak azért, mert egy bizonyos személy itt van, egy másik meg, akit jobbnak látnám kerülni, inkább Fairbankset járja, de mostanra bebizonyosodott, hogy mindegy, hol vagyok, megtalál. Mintha beépített Wendy radarja lenne. Esztelenség… - Nahát, meg is jöttél? Láthatóan nem most estem be, és még nem is múlt el hét, szóval nem szabadkozom, egyébként sem vagyok a bocsánatkérés nagymestere. Nyugisan lépek beljebb, és pillantok a kávéra, bár akkora mester nem vagyok, nem tudom pontosan, milyen fajtát csinál. - Szervusz! Remélem, kellemesen telt az út! Élek a gyanúval, hogy ma éjszaka már nem fog visszamenni, de azért igyekszem így sem éjszakába nyúlóan elhúzni a foglalkozást, mert ki tudja, mennyire fárasztotta ki az utazás. - Bele is vághatunk a közepébe? Nézd el nekem, ha kissé suta leszek, sosem csináltam még ilyet, mindenhol volt jobb nálam. Esetleg az irányú terved van már, hogy mit szeretnél mesterszavadnak? Mert akkor úgy kalkulálok, hogy azzal többet foglalkozzunk.
Franz meglepetten tekint hátra válla felett, miközben éppen a tejhab tökéletes felhelyezésével bajlódik. Pár pillanatig elgondolkodik, hogy figyelmetlen volt-e és nem vette észre a másik kocsiját, de végül egy apró fejrázást követően elhessegeti a gondolatot, és helyette köszönésre nyitja száját. - Szia Wendy! Örülök, hogy már itt vagy. Bevallom nem láttam idefent a kocsidat, azt hittem még egyedül vagyok. Remélem szereted a melange-t… Apró mozdulat a tejhabot tartalmazó kancsóval, hogy kissé fodrozódjon, a felszín, és a végre egy kevéske kakaópor, hogy megadja a gasztronómiai élvezethez tartozó kissé franciás képet a két bögre tartalmának. - Kész is vannak… Hosszú volt a napom, de szeretek ide visszatérni. Sok emlék köt Anchorage-ba. A Kuruzsló a két bögrét egy tálcára helyez, majd a legközelebbi asztal felé indul vele, hogy ott helyezze el, aztán a jobb oldali székhez lép és kihúzza azt. - Tanárnő! Sanda mosoly, és persze huncut tekintet süt a szeméből jelezvén, apró humorba csomagolta figyelmességét, és egyáltalán nem sértésnek szánta, s ha helyet foglal Wendy, ő is követi az asztalnál, régi vágású úriember, ezt mindenki tudja róla. - Be kell valljam örültem, amikor a Krónikás téged javasolt. Nem lett volna kedvem egy megsavanyodott fakalapos boszorkányhoz. Abit pedig nem lett volna szívem zargatni, élvezze csak ezeket a heteket. Elkezdi a kanalat használva leenni a tejhab felét leenni a bögréről, és elégedetten konstatálja, hogy a körülmények dacára nem is lett rossz a végtermék. - Mesterszó… Nem leszek túl kreatív, a vésztartalék varázslatot kívánom választani, s be kell valljam már önerőből foglalkoztam is vele elég sokat, mivel egy új főzetembe szeretném integrálni, és voltaképpen elég közel állok a tökéletes sikerhez. A Timothy volt olyan bátor és vállalta, hogy teszteli önmagán. Én már túl vagyok a saját szervezetemben történt tesztelésen, de nem árt, ha más őrző is pozitívan vélekedik a végtermékről… Feléd mi újság? Jól viselkednek a ”liberális” kóborok?
- Ohh, elakadtam úgy egy kilométerrel lejjebb, vagy inkább lerobbanásnak nevezném, szóval felsétáltam, az autómentő meg még nem érkezett meg. Legyintek, nem gond, elő szokott fordulni hasonló a kis régiségemmel, már fel sem veszem, valami mindig történik vele. - Ez egy jó kérdés, fogalmam sincs, de az tuti, hogy csodásan néz ki. Igencsak figyelmes, hogy készített nekem is egy kávét, most már látom a másik bögrét is. Nem is számítottam ilyesmire, alapvetően soha nem számítok különleges bánásmódra, tekintettel arra, hogy nagyon nem kedvel mindenki a harsány stílusom miatt. - Sajnálom akkor, hogy el kellett innen menned, részben gondolom miatta, bár én is inkább ingázom, ha kell valakinek valami… Meg aztán, elég laza és mozdítható is vagyok mindig, mert pörgök, mint a gép, bár most már kicsit megköt a vállalkozásom, de ott magam osztom be az időmet, maximum Prim, mint befektetőm kérhet számon, hogy miért kevesebb a bevétel, de mivel ő meg a legjobb barátnőm, és úgyis tud rólam mindent, nem fogja megtenni. - Az, tanárnő, pont remek alapanyag vagyok hozzá. Ironizálok nevetve, mert az tuti, hogy ez aztán nem az én világom. Mindenesetre, a Protektorátus érdekében nyilván megteszem, mert az mindannyiunk érdeke, hogy jobbak és jobbak legyünk. Meglehet, némi harci tudást nekem is magamra kéne kapnom pluszban a közeljövőben. Le is ülök rögvest, ne álljon nekem jót magáért. - Ohh, vannak megsavanyodott fakalapos boszorkányok köztünk? Mindenesetre tény, hogy az aztán nem vagyok, de mint már mondtam telefonban, a mentorok gyöngye sem éppenséggel, nem véletlenül nem akartam soha az lenni, szóval előre is elnézést, hogyha esetleg bukdácsolnék, igyekszem átadni, amit át kell, de a hogyan az még kérdéses. Szívesen segítek bárkinek, és bízom is benne, hogy elég leszek erre, de rendszert szerintem nem fogok belőle csinálni. Közben én is megkóstolom a melangot, főleg az ínycsiklandozónak tetsző kakaóporos habot a tetején, és elégedetten hümmentve nyalom le ajkaimról a kis darabot, ami rajtuk maradt. - Örök hálám érte, most nagyon jól jött. Jegyzem meg, aztán már hallgatom is a véleményét a dolgokat tekintve. - Ami azt illeti, én is szívesen segítek ilyesmiben, elég kattant vagyok hozzá, hogy megkockáztassam. Egyébként pedig, az én mesterszavaim a Vésztartalék, szóval ebben eléggé otthon vagyok. Kár, hogy anélkül elég nehéz tesztelni, hogy kis híján agyon ne verjenek. Mondhatni, ilyen téren elég jó lóra tett, és remélem, valóban hasznosnak fog bizonyulni ez a kis apróság. Majd a jövő eldönti, mivel sosem mentorkodtam, gőzöm sincs, hogy mi jön jól, és mi nem. - Ha már foglalkoztál a vésztartalékkal, élek a gyanúval, hogy esetleg mással is. Van valami, ami szerinted nem megy, illetőleg kimaradt a gyakorlásból, avagy szerinted nem megy úgy, ahogy illene? Ki tudja, talán szükséged sincs rám. Kellő tapasztalattal a hátunk mögött szerintem egyáltalán nem lehetetlen, hogy önképzéssel jussunk egyről a kettőre, bár attól még Protektorátus szinten vannak bizonyos követelmények, amiknek meg kell felelni. - Egyelőre nincs baj, bár ha engem kérdezel kicsit mintha többen lennének mostanában, de amíg nem kavarják a trutyit, addig engem nem zavar.
- Ha a kis magánóránk végére sem érnének ki összedobok egy vacsorát, vagy ha esetlegesen dolgod van, akkor visszaviszlek a városba, lefelé menet pedig ránézünk a kocsidra, hátha orvosolni tudom a dolgot... Ajánlja fel készségesen segítségét a doki, mindig is ilyen volt, alapvető személyiségéhez hozzátartozik a segítőkészség és a megértés, és persze mindez jól nyakon öntve egy nagy adag bohémsággal, ami a 20-40 évek Amerikáját idézi. - Akkor ideje eldönteni. Mosolyogva szemléli az első pár kóstolásnyi másodperc alatt bekövetkező képet, főleg mivel ő maga már túl van az első kanálon, és tudja nem lett rossz a végtermék. Aztán gyorsan tovább seperi elméjéből a csinos vonások és a kakaópor okozta pillanatnyi képzetet... Az elhangzottakon jót vidul, de alapvetően nem lepődik meg, emlékszik ő nagyon is tisztán, amikor az első tanítványt elvállalta. - Örülök, hogy ízlik... Ami pedig az alapanyagot illeti... Aki jól képes tanulni, az a tanítást is eltudja sajátítani. Nekem még a londoni éveim alatt kellett bevállalnom egy tanoncot, és akkor jöttem rá, hogy szeretek oktatni. Talán ez is az egyik fő oka annak, hogy áthelyeztek... Nem félek attól, hogy ne birkóznánk meg a feladattal, te egy jól képzett gyógyító vagy, én pedig egy közismerten tudáséhes Kuruzsló. Azért lehetne ennél rosszabb párosítás is... Például a helenai volt protektorom, na ő bizony az ólomkalapos boszorkánymester kategória csúcsán állt... Azok az idők voltak Franz életének legelszigeteltebb évei, akkoriban csak a kutatásnak élt, távol mindentől, és mindenkitől. Egyedül pár helyi farkassal és a főgyógyítóval ápolt jó kapcsolatot, minden más alól kihúzta magát. Nem egyszer megesett, hogy egy-egy új italával majdhogy nem sikerült halálra mérgeznie magát, de a szellemek, vagy az ősök, vagy Isten vele volt, és nem égett le a kilencedik szál gyertyája... - Akkor feljegyzem a nevedet a titkos kísérleti alanyok listámra. Tudod milyen Will, szeret mindent nagyon formálisan megoldani, sőt a Krónikásunk is ilyen formának tűnik, tehát nem fog ártani egy tőlük távol eső, megbízható, magamfajta, kissé "kattant" kolléganő. Elégedetten hümmögve kezdem el kortyolgatni, az idő közben felkavart melange-t, és rá kell jönnöm, hogy valóban jó munkát végeztem, az évek és a tapasztalat. ~Ha átlátszó lett volna a bögre, még a rétegek is jól elkülönültek volna.~ A kósza gondolatot követően rákanyarodik a téma a lényegre, és örül neki, hogy nincs túlcizellálva a misztikum témaköre, mindketten jól képzett őrzők, tudják jól, hogy a mágiához megfelelő fókusz, koncentráció, és cél kell, és persze egyfajta adottság, de ez már keményvonalas genetika. - Nézzük csak... A vésztartalékkal kapcsolatban mindig felmerül bennem a gondolat, hogy csakis a kimerültség határán alkalmazható, vagy van rá mód, hogy egyfajta folytonossággal töltődjünk, regenerálódjunk... Nekem ezeddig csak, a teljesítőképességem határainak veszegetésekor sikerült kiviteleznem... Miközben a választ várom, felidézem elmémben az elmúlt hetek, hónapok gyakorlásait. lapvetően próbáltam fejleszteni képességeimet Anchorage-ban is, de erre mágikus téren sokszor nem voltak meg a megfelelő eszközök. A protektorátus tudástára, a rituális helyek hiánya, mind olyan tényező, mely nem segíti a fejlődni kívánó elmét, így Franz is inkább a misztikus főzetek kutatásába ölte az éveit, kétségtelenül sikerrel, azonban mostanság már érzi a mágia fejlesztésének hiányából adódó határokat, melyeken csak akkor lesz érdemben képes átlépni, ha tovább lép saját ösvényén, egy magasabb szintre. - A Hold szava varázslat is viszonylag jól működik már, volt egy alanyom, akivel egy kisebb üzletért cserébe alkalmam volt gyakorolni... Az emléktörlés és a lecsendesítés metodikáját viszonylag értem, bár a gyakorlásra nem sok lehetőségem volt. A stigmáról és az eltiltásról mostanság sokat olvasok, és alapvetően úgy érzem, hogy hasonló belső ösztönzés által érhető el az elmémben a kért hatás, de még nem sikerült megfejtenem, miként is tudnám aktiválni ezeket az erőket. Sosem voltam jó viszonyban harcias igékkel, mindig ezeket sajátítottam el utoljára... Felfedtem a lapjaimat, a "tanárnő" mostmár láthatja kivel is áll, vagyis ül szemközt. Franz körülbelül 50-60 százalékát sajátíthatta el az 5. szintű mágiavizsgához szükséges tudásnak. - Ha kell egy kis segítség ideát, dobj egy üzenetet, sokan tartoznak nekem, az idősebbek többsége találkozott már az öltőtűmmel, és megígértettem velük ezt-azt...
- Ez szuperül hangzik. Mekkora arc már ez a Franz, nemhogy kávé, de még vacsi és autószervíz is. Hát behalok. Nem mintha ne ismerném erről az oldaláról a pasikat, de általában csak akkor művelnek hasonlókat, ha akarnak is valamit, róla meg valahogy nem tudom elképzelni. Úgyhogy csak élvezem, hogy egy normálisabb, illedelmes pasas társaságába sodort az élet. - Nekem szerintem nem a világom, persze kötelességből, vagy inkább szívességből megteszem, de alapból nem érzem magam elég türelmesnek hozzá. Mármint félre ne értsd, nyilván neked nem kell annyit pallérozni az elméd, mint egy friss tanoncnak kellene. Arra biztosan nem lennék alkalmas. A vaskalapos Protektor miatt meg részvétem, nekem eddig szerencsém volt velük. William sem tűnik számomra túlságosan nehezen emészthető alaknak, nyilván nem egy körbevigyorgom a fejem figura, de nem is szükséges mindenkinek olyannak lennie. - Áhh, „kattantnak” vallod magad? Valahogy sosem tűntél annak, ahhoz túl rendezett alak látszatát kelted. Egyébként pedig, én tény és való, hogy nem vagyok a formalitások híve, szóval nehéz lenne velük egy kalap alá venni. Az is tény, hogy minden őrültségbe hajlamos vagyok belemászni, szóval részemről tök simán jöhet a móka, nagy bajom úgysem eshet, nemde? Vagy ha igen, hát istenem, egyszer élünk, bár, vannak, akiknek két emberéletnyi is kijut. - Nem tudok olyanról, akinek sikerült volna másmilyen módon kiviteleznie. Kutatások biztosan folynak a témában, illetőleg olvastam egy tanulmányt is pár éve, az nem ért véget túlságosan szerencsésen, mert bár az alkotó úgy gondolta, jó nyomon jár, tulajdonképpen a saját szervezete ment rá a dologra, és sokkal hamarabb elhunyt, mint kellett volna. Tudod, én mindig úgy gondolkodtam erről, hogy a varázslatok nem véletlenül olyanok, amilyenek, és nem biztos, hogy ennyire megéri belenyúlni. Igaz, a nyughatatlan elmének a kellemetlen végkifejlet lehetősége aligha szab gátat. Én sem állnék le, ha lennének ilyen irányú céljaim. Én aztán tökre megértem, hogy őt ez nem zavarja, csak mondtam, mindenesetre én sosem piszkáltam bele a varázslatokba ilyen mélyen, erősíteni a hatásukat szoktam én is főzetekkel, de én kispályás vagyok ilyen téren Franzhoz képest. - Az emléktörlés nehéz ügy, bár igazából mi csak végszükség esetében használjuk, amikor én tanultam, akkor egy mágust kísérgettem párszor, ha ilyen tennivalója akadt, és előtte mindig megpróbáltam én is, de hát mi így is, úgyis csak törölni tudunk, mást a helyébe ültetni nem, az pedig igencsak veszélyes lehet egy magát jól ismerő elmének. Szóval, azt tudom erre mondani, hogy szerintem te is szegődj néha egy mágus mellé, és erről le van a gond véve. Sajnos minden ilyen varázslatnak megvan a maga ártó hatása az elménkre. Sóhajtok fel, hiszen épp ezért nem gyakoroljuk egymáson, máskülönben már mind saláták lennénk, az meg nyilván nem a legkellemesebb dolog a világon. - A lecsendesítést szerintem kinn is tudjuk gyakorolni egy-egy vadon, illetve, azt viszonylag feltűnésmentesen tudod bárkin, aki egy kicsit is füstölög. Aztán, ha az megy, megvan az elméleti tudás, és ki tudja, talán akad olyan ismeretséged, aki vevő lenne egy kis csihi-puhira, ahol szükség lehet a csillapításra, és nem is kell senkinek semmilyen szinten megsérülnie. Én például elég heves természetű vagyok, ha esetleg úgy éreznéd, hogy elgurulna a gyógyszerem, csak nyugodtan használd rajtam, gyakorlásnak az is megteszi. Rábízom magam ilyen téren, bár ami azt illeti, rég szakadt el a cérnám, biztos jót tesz a masszázsszalon. Igazából egyébként nem is értem, hogy mire lenne igazán szüksége, mert mindenbe beleszagolt, innentől meg inkább gyakorlás kérdése. - Húha, nos, ez jó kérdés, valószínűleg mindenkiben másként keresendő ennek a kulcsa, de az eltiltás részben könnyebb az esszenciák miatt, másrészt a megszerzésük okán lehet sokkal nehezebb is. Viszont mindkettő büntetés, egy alapvetően kellemetlen, súlyos dolog, amit az ember nem képes derűsen végigcsinálni, még én sem, pedig ritkán van rossz kedvem. Én igyekszem ilyesmit akkor csinálni, ha már muszáj, ha haragszom, vagy az még jobb, ha az adott farkasnak sok vaj van a füle mögött, hát akkor egyáltalán nem okoz gondot. Viszont én megkértem az egykor mentoromat, hogy csinálja meg rajtam és a húgomon az eltiltást tapasztalatszerzés céljából. Nem mondom, szép kis tanulópénz volt. Lehet, hogy ezt nem kellett volna mondanom, mert te is szeretsz kísérletezgetni. Egyébként, tippre nem ártana megkeresned magadban a harciasabb, dühösebb oldaladat, bár szerencsére ilyet is ritkán csinálunk mi gyógyítók, de attól még szembejöhet a vizsgán, és könnyű megcsúszni rajta, ha nem gyakorolja eleget az ember. Én szépen lassan haladtam, rettentően, ami azt illeti, de úgy voltam vele, hogy attól, hogy elkapkodom, és gyorsan megvan, még nem fogom jól tudni, következésképpen igyekeztem inkább mindenen alaposan átrágni magamat. - Remek, nem lesz benne hiba, ha gond lenne. Kacsintok rá, és be is fejezem a kávémat, azon gondolkodva, hogyan is kéne ebbe belefognom. Végül el is mosolyodtam, és úgy döntöttem, ideje is menni, a kávé legalább kicsit felmelegített mindkettőnket. - Van a közelben egy eléggé elhagyatott tanya, az öreg, aki ott lakik, szinte mindig részegen fetreng az ajtó előtt, be szoktam vinni, lehet ismerős vagy arra is. Szóval neki van két láncra vert, érthető okból idegbajos kutyája. Lehet rajtuk gyakorolni… Kacsintok rá, s mivel én vagyok a tanár, naná, hogy megyünk. A klasszikus ülünk, és nézzük egymást, várva, hogy mi lesz nem az én stílusom.
- Azért egy-egy új szer kipróbálása után, a konyhapadlón fetrengve, miközben Benny Goodman szólt a lejátszóból, elgondolkodtam, hogy nem ártana óvatosabbnak lenni… Félmosoly, és egy korty melange. Aztán láthatóan a tekintete pár másodpercig elkalandozik a múlton, rengeteg emlék, rengeteg élmény, a vele szemben fájdalomtól vicsorgó farkasok arca, miközben éppen leerőszakol a torkukon valami nyugtató szert, vagy éppen fizikailag üti ki őket egy időre, hogy az ébredés után megköszönhessék a púpot a fejükön, és az érezhetően növekvő éhségükkel együtt járó gyors regenerációt. Élvezte az Anchorage-i éveket. - Legyen szó, tudományról, zenéről, mágiáról áldozatokat kell hozni, ha kiakarunk lépni az ősök árnyékából. Ezt követően csendben marad, és hallgatja a gyakorlatias tanácsok sorát. Az emléktörlés pont az az ige, amitől titkon maga is fél. Talán a legszörnyűbb varázslatnak is tartja a világon. A tapasztalatok elvétele, és az utánuk maradó űr, olyan szélsőséges számára, hogy beleborzong még a gondolatba. ~Érezni a londoni szélben a sós levegő illatát, miközben francia parfümmel keveredik, és nem tudni miért ismerős, miért borzolja fel a szívem és a lelkem… Még annál is szörnyűbb lenne, mint tudni, hogy akkor miként éltünk, és ő mit tett… Tudni, hogy préda voltam…~ Gyorsan visszatér az emlékek foszlányai közül, és figyelme nem inog meg. - Azért nem feltétlen próbálkoznék veled, még a végén azon kapnám magam, hogy a szerveim a feketepiacon landolnak. Humorizál persze, és ezért gyorsan hozzá is teszi. - Azonban, ha nem lesz más választásom… Az ezt követő fejtegetés, kifejezetten felkelti az érdeklődését, mindig is úgy gondolta, hogy a gyakorlati tapasztalat elengedhetetlen az elmélet megértéséhez, és most kapott egy kulcsot egy zárt ajtóhoz Wendy-től, ám egyenlőre nem él vele, inkább elrejti elméjének farzsebébe. - Sejtem melyik tanyára gondolsz. Még van egy kevéske kávé a poharában, így mielőtt indulásra fogná, még felteszi az igencsak személyes kérést, kérdést. - Tudom személyes, de bevallom érdekelne, hogy mi zajlott le benned, amikor a mentorod alkalmazta az eltiltás igét. Zenészként jó vagyok mások érzéseinek megértésében, és ez nekem sokat segíthetne. Persze csak, ha nem esik nehezedre róla beszélni. Franz ezt követően kiissza saját csészéjét, és feláll ülőhelyéről, hogy mindkét poharat, az oldalsó mosogatóhoz vigye és elöblítse belsejüket, pár másodperc ez, és utána, már megy is, hogy öltözködjön. Szeretne minél előbb találkozni az ebekkel.
Hagyom, hagy kalandozzon, én ugyan nem sietek sehová, kellemesen elkávézgatok nyugiban, amúgy sem vagyok egy kifejezetten idegbajos arc, a mának élek, sőt, inkább a pillanatnak. Mindenesetre, az, amit művelt magával a jelek szerint, s még ki tudja, kikkel, valahogy kissé aggodalomra ad okot, bevállalós vagyok, de mindenáron azért nem. Az óvatosság azért tényleg hasznos olykor, nem mindenkiben van meg, bennem sem a példának okáért. - Nem mindenki akar kilépni, és van, hogy pont akkor vagyunk jó helyen, ha abban az árnyékban lavírozunk, mert valaki előttünk már megtalálta az arany középutat. Nekem legalábbis ez a véleményem, neki nyilván lehet más, engem nem zavar, mint ahogy többnyire nem is szoktam foglalkozni mások véleményével, mert egész egyszerűen az enyémet úgysem fogja megváltoztatni, túlságosan makacs lélek vagyok én ahhoz. - Ohh, hát kinéznél belőlem ilyesmit? Megsúgom, nem véletlenül vagyok gyógyító. S mint olyan, én a magam részéről inkább segíteni, mint ártani szeretek, ha az utóbbiról van szó, annak célja mások védelme, vagy éppen a saját testi épségemé. Ez viszont aligha meglepő. Az ajánlatom attól még áll, vagy él vele, vagy nem, ezt már döntse el ő maga. Bólintok, nem muszáj rögtön menniük, de a melange fogytán, és haladni is kellene, ha Franz le akar vizsgázni még ebben az életben. Nem ló halálával ugyan, de azért nem árt ütemesen haladni egyről a kettőre. - Nos, én inkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor valakivel szemben olyan mértékű ellenszenved van, hogy amint meglátod, inkább a másik irányba indulsz el. Ez ismerős? Volt olyan, akit ennyire utáltál? Nos, nekem akadt éppenséggel, szóval tudom, miről beszélek. Csak éppen itt, valahogy még csak esélyed sincs a közelébe menni, ha mondjuk le akarnál keverni egy orbitális pofont, csak hogy megnyugtasd a saját ki lelkeset, nem menne, mert magától értetődően kerülöd. Az őrzők verziója a távoltartási végzésre, ha engem kérdezel. Mosolyodom el, aztán én is fellendülök, akkor sem viselt meg a dolog, s most sem, csak megérteni segített jobban a varázslatot, és ez nekem épp elég volt. Fel is öltözöm, mert el is kell indulni valamikor.
Egész jól visszaszoktam már a városba, és annak körforgásába. Persze, ott volt az a kis incidens még április vége-május eleje fele, mikor a bárból sietve belém állítottak egy kést. Szép kis nyoma van, annyit bizton állíthatok, de már kutya bajom. Nem érzek semmiféle fájdalmat, csupán egy túlnyomó részt kellemetlen, de valamilyen szinten vicces helyzeten való szórakozás lehetőségét. Megfogadtam akkor Prim tanácsát és nyugton maradtam, nem kezdtem el vele ellenkezni, mert ha valakiről, hát róla tudom, hogy tényleg azzal a lendülettel penderítene ki, ahogy én beállítottam… úgy ebbe a városba, meg a lakásába is, hogy jelentkeznék a lakótársi felhívásra. Egyébként hasznos tapasztalat volt az előbb említett eset, hiszen rádöbbentem arra, hogy a mágiatudásom rettentő nagy fejlesztésre szorul. Nem hiszem, hogy csodákat tettem volna, ha már tudok valami gyógyító varázslatot, de az biztos, hogy nem kényszerültem volna a kórházba. De semmi gond, rég voltam már úgy is betegágyon, ideje volt már, nem? Az itteni őrzőket hamar megismertem, legalább egy-két szó erejéig próbáltam is beszélni mindegyikükkel. Nem vagyunk túl sokan itt közülünk, épp ezért gondoltam jó ötletnek, ha legalább ezt a néhányat megismerem valamennyire. De legjobban talán Festerrel jövök ki ezen kevés közül, és meg is kérdeztem tőle a késelésem után, hogy ha ráérünk mind a ketten, akkor nem tudna-e esetleg okítani engem mágia terén. Rám fér, ahhoz kétség sem fér. Végső soron, még mindig tanonc vagyok, és ennek már azért van körülbelül két éve. Mások ilyenkor már teljes szintű őrzőkké válnak, én meg még a lépcsőfok legalján pihengetek. Szerencsére Fester kapható volt erre az egészre, én pedig csak örülni tudtam ennek, hogy legalább van kivel tanulni, gyakorolni az őrző létet. Helyszín tekintetében rá hagytam a lehetőséget, hogy válasszon, mert biztosra vettem, hogy jobban ismeri Anchorage-t, mint én. Mármint azt, hogy mik azok a helyek, ahol nyugodtan ellehetünk, és gyakorolhatunk ilyesféle dolgokat. Végül a Vadvédelmi Központ lett a nyerő, mert említése szerint van itt egy olyan helyiség, ami lényegében erre van fenntartva. Jártam már itt – mármint a központban -, és biztos voltam benne, hogy ide is eltalálok. Az épülethez szokásomhoz hűen korábban érkezem, és ott várom be őt, nekidőlve az épület falának. Mikor megpillantom, akkor ellököm magam tőle, és köszöntöm is a férfit, kezemet nyújtva feléje. - Hello Fester. Hogy vagy mindig? - kérdezem tőle kedvesen, a válaszát követően pedig újfent megszólalok. - Van valami konkrét terv a tanulást illetőleg, vagy maradunk a spontaneitás talaján? - nekem nem számít igazából, az egyetlen, ami igen, az a tudásának átadása, amennyire lehetséges.
Nem vagyunk sokan ebben a városban. Esemény sincs sok, így lehetne mondani, hogy elég ennyi őrző. Mikor viszont arra gondolok, amit azon az április hajnalon láttam és éreztem, minden a feje tetejére áll. Az első farkasok első kölykei átadták az erejüket néhány "fiatalabbnak" és ki tudja, mi lesz ebből? Hősöknek tartom őket, minden résztvevőt, mert a mi életünket, a farkasokét, őrzőkét, emberekét emelték magasra, feláldozva a sajátjukat. Kicsit máshogy nézek azóta a farkasokra, viszont tudni, hogy mik léteztek és mik léteznek, elég megterhelő. Nem mondhatom el akárkinek. Sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy még lelkesebben és felelősségteljesebben kell segítenem a társaimnak és az embereknek is. A szem legyen nyitva, a fül álljon készen a hallásra. Mindig. Örömmel nyújtottam kezet az egyik új jövevénynek, aki korábban már itt élt, még az elhívása előtt. Ha egy nap megment valakit, már megérte. Jó karma. Készültem is rá. A kocsit leparkolom kint, messze, ahol még meg lehet állni. Kiadós sétára van szükség, hogy elérjem a házikót, ami tökéletes álca. Sima raktárépület, egyszerű fészer, de belül már sok minden történt, amit a mezei halandók el se hinnének. Addig jó. Már távolról intek egyet lelkes mosollyal. Szeretek tanítani. Már a seregben is bontogattam a szárnyaimat, de mióta a magam ura vagyok, edző és rutinos őrző, azóta el se tudnám képzelni a napjaimat a tudás átadása nélkül. Küldetéstudat, az bizony. Mikor közelebb érek, kezet nyújtok és határozottan, de nem túlzóan szorítom meg. - Üdv Havardr! Remekül, köszönöm! Látom, te is! Ha elfedi a sebhelyét, ha nem, jó erőben van. A sebhelyek amúgy sem stigmák. Inkább mutatják, miket éltünk túl, milyen harcokat vészeltünk át. Nekem is van pár, még lesz is. - Terv? Hát...lehet, hogy van. De meg kéne hozzá találni valamit, ami egy vérfarkastól származik. Hová tettem, hová tettem... - vakargatom az államat és nézelődök az asztalok, székek között. - Segítesz megkeresni? Közben mondhatnál pár szót arról, mit érzel könnyebbnek vagy nehezebbnek a varázslatok közül. Nem egy nagy rejtvény, de úgy adom elő, mintha tényleg komoly lenne. Az idő drága kincs, úgyhogy nem pazarlom, rögtön feladom a leckét. Ha nem találja ki, milyen varázslattal lehet megtalálni azt a hajszálat, amit egy nősténytől szereztem, akkor persze segítek. Nem minden a gyakorlás, a gondolkodás is ugyanolyan fontos. Tudni, mikor mit húzzunk elő a tarsolyból. Hiába ért valaki minden fegyverhez, ha nem tudja, melyiket érdemes használni egy adott helyzetben. - Mi újság egyébként? Visszaszoktál már a városba? - érdeklődöm, hogy ne száraz tanulásból álljon a találkozás.
Kezdőlap
