Az iroda adta szigorú kereteket hanyagolva a vezető egy nappali helyiség laza hangulatát idéző teremben fogadja vendégeit. Akad itt privát bárpult, biliárdasztal, de még plazmatévé is a bőr ülők és az üveg dohányzóasztal előtt.
A felháborodása maró, de jogos, ezért a Tökéletlen meg se próbálja csillapítani. Van mögötte céltudat és eltökéltség, mi pedig úgy döntünk, hogy engedünk neki. Menjen, állítsa irányba ezt dühöt, használja lendületnek a felháborodását, ha pedig kell, tarolja vele azt, aki felpiszkálta. Kiválasztottad a csatád, vívd meg. Én pedig az oldalvonalról foglak figyelni. És adok pár tippet, például Rayt, mert bár bele nem akarok szólni a dolgodba, de attól még nyilvánvalóan szeretném azt figyelni a partvonalról, ahogy sikerrel jársz, nem pedig beletörik a bicskád, valami számodra fontosba. Ahogy ő, úgy én is emlékeztem Bellamyra. Mindkettőnknek megvolt a maga keresztje. - Van ötleted a felderítésre? - kérdeztem a bűntársakhoz érve. Én se gondoltam, hogy simán egyszemélyes buliról lenne szó. Szervezés, kölyökrablás, a felügyeletük, meg az ellátásuk legalább addig, amíg meg nem küzdöttek, a hely kialakítása, a város felmérése... Ilyesmit még egy zseni is alig, vagy egyáltalán nem tudna kivitelezni, Archie pedig egyértelműen a hajszál "őrült" felére esett. - Melyik lenne neked a leghasznosabb? - kérdeztem vissza a szemöldököm felvonva. - Szükséged van mágiára? Ilyen támogatásra? Szerezd meg. Persze, mérges lennék, ha Jane-nek baja esne, de érted is ugyanúgy fogok aggódni, emellett nem a tulajdonom. Ahogy Roxanne sem a dokié, bármennyire bántsa ez a férfiúi önérzetünket. - Magam ellen beszéltem jelenleg, tudtam jól. De ebben a pillanatban Olivier érdekeit néztem. Neki pedig a sajátját, a ő elképzeléseit kellett a középpontba állítania ebben az ügyben. Nem parancsoltunk, hanem kértünk, meggyőztünk, alkudoztunk, felajánlottunk. Ha úgy tetszik, az egész kereskedelem volt, és az érte el a legtöbbet, aki a legjobb kufár volt. Egyetértően biccentettem, amikor megtalálta az arany középutat az őrzőket tekintve, ugyanakkor tartottam a korábbiakat. Ez egy szabad város, és olyan... ironikus lenne, ha a helytartójaként megkötnék másokat ilyen esetekben. Rátértünk egy kicsit Bambiszemre is, mielőtt zabszemmé válni a seggben. Jó mielőbb minél tisztábban látni az ismeretlen tényezők tekintetében. Mindezt úgy, hogy ne úgy menjen át az egész Olivier-nek, hogy nem bízom az "ember" ismeretében vagy az ítélőképességében. Volt még mit tanulnia, de már elég szépen benőtt a feje lágya. Ostoba pedig sosem volt, legfeljebb olykor megfeledkezett erről. - Jó döntés - értettem egyet a nőstény kapcsán. A március végét említve kellemetlen csomó keletkezik a gyomromban. Valószínűleg jó ideig nem fog még oldódni, hiába csak egyszer voltak érintettek az enyéim a Vörös Holdban. Bőven elég volt. Több, mint elég. Láttam és éreztem, hogy Olivier-nek is leesett, mit jelent az időpont, mi felé tendál, mi előtt adózhat, ha egyáltalán volt bármiféle költői szándék Archie-ban - vagy bárkiben a környezetéből. De nem festettem egyelőre az Ősszellemet a falra, más célom is volt a kérdéssel, ami némi késéssel, de átért a Gyermekhez. - Még annál is biztosabb, minthogy Pascal és Connor épp atomreaktort épít a lakásodon - feleltem felé pillantva, majd felemeltem a kezem, a tarkójára tettem és szeretetteljesen ráfogtam. - Tudom, hogy menni fog. Nem tettem hozzá, hogy amúgy is van hátvédje és biztonsági hálója, nem ez volt a lényeg. Kiváltképp azért nem, mert ezek a biztosítékok azt hiszem, elsősorban a magam megnyugtatására szolgáltak.
Kérdésére aprót bólintottam ismételten. A mi arcunkat meglehet, ismerik, de nem úgy a beszállítókéit, akikkel együtt dolgozom és a fuvarosaim között is akadtak, akik tudtak ebben segíteni. Valami azt súgta, Dakotát sem kellett féltenem különösebben a téma kapcsán, ha információmorzsák felcsipegetéséről volt szó. - Ezeken el lehet indulni, ami pedig az őrzői bevonást illeti... - Igazad van, de nekem akkor is zavaró tényező lenne a jelenlétük. - Nem a haragotokat félem, ha valami történne velük, apa, a saját jóérzésem mondatja, hogy ne keverjem őket bele a kelleténél jobban. - Ráadásul épp elég az neked, ha egyikőnkért aggódsz csak. A túlzott stressz árt a szívednek...! - Hecceltem lapockáját veregetve meg törődő gesztussal. Minden esetre az is teljesen biztossá vált, hogy váltok a helyi mágusunkkal pár szót a dologról, hátha sikerül a távolból további információt szereznünk valahogy. Olyan sok mindenre van varázslatuk... Sok a bizonytalan tényező, de már nem érzem magam annyira elveszettnek, hogy mégis merre, miképp kellene induljak. Fejemben pörögnek az érvek, a tervek, a teendők rendre, épp csak a dátum feletti felismerés akaszt meg, s még egy rovátka kerül Archie neve mellé a képzeletbeli falamra. Eddig se csíptem az ötletet, de immár kifejezetten utálom az egész cirkuszt, amit tervez. Az óvatos kérdésemmel egy időben Sol felé sandítok. Megjegyzésére megereszkedő vállak közepette kúszik halovány mosoly a képemre. - Azt csak úgy mondják...! Remélem. - Horkantam fel, finom nevetéssel, noha nem akartam elvenni a pillanat élét, de kikívánkozott a felvázolt képre a két kölyökkel. Ahogy kezét a tarkómra helyezi, szavai nyomán önkéntelenül is szélesebbé válik a féloldalas mosoly képemen. - Kösz. Nem foglak cserben hagyni. - S ha netalántán mégis, tudom, te itt leszel, hogy ezer szilánkom összeszedd, majd mikor a csontok beforrnak, lökj egyet rajtam újra és újra, hogy ismét nekifussak, bármiről is legyen szó.
// Ésss vágókép. Az IC történések előrehaladottsága végett. //
Párkapcsolati vita. - Ennyi tökéletesen kielégítő magyarázat volt Hannah számára, hogy ne kérdezősködjön és elengedjen haza zárás előtt kicsivel aznap éjjel. Azóta... kivettem egy hetet. Nem vagyok büszke arra az öt napra, de hé, legalább nem gyújtottam fel semmit! A bipolárisnak is beillő hangulatingazodásaim közepette ez kifejezetten sikernek könyvelhető el, azt hiszem. Átírattam a műhelyt a nevemre, meg kitettem az átmenetileg zárva táblát. Kitakarítottam a lakást... kétszer. Dakotát és a többieket kerültem, azt hiszem, nem akarva mérgeskígyóként keseríteni meg a puszta jelenlétemmel boldogságukat. Ettől függetlenül azért persze kihasználtam, hogy jóban vagyunk Henryvel, mikor lekoccoltam az előttem parkoló kocsi hátsó lökhárítóját véletlenül egyik nap. A második héten... elkezdtem kiengedve hordani a hajamat melóban is, takarva nyakamat, noha tisztában voltam vele, hogy mindez és az esténként viselt pólói sem segítenek elfedni egyre fakuló illatának jeleit a helyi farkasokkal szemben. Ha bárki rákérdezett, csak mentem a korábbi szöveggel - vihar a Paradicsomban - s közben képes lettem volna arcon köpni magamat mindazért, hogy itt játszom az agyamat őérte, mindazok után is, ahogy az egészet rendezte. Haragudtam rá. Rettentően hiányzott. A harmadik hétre megérkeztek a kétkedő pillantások is, de igyekeztem nem felvenni őket, pedig rohadjon meg, Raymondot a szokásosnál is nehézkesebb volt leszerelni újabban. A pontot az i-re végül mégsem ő, hanem Anatole tette fel, amikor a délutáni nyitáshoz való készülődésem közepette egy könyvvel találtam szemközt magam a pulton, s körbe tekintve, kihez is tartozhat, nemes egyszerűséggel megemelte a kezében tartott poharat felém. Gesztusával együtt az én arcomról leolvadt a mosoly. Meglehet, nem pontosan annak és akképp szánta a művet, mint amilyen húrokat pendített bennem, puszta figyelmeztetésnek, én mégis gondolkodás nélkül nyaláboltam fel a puhakötéses könyvet és trappoltam be a főnökhöz. Nem volt nála senki, tudom jól, mert épp két perce közölte, vezessük majd le a vendégeit, ha befutnak és hát... eddig nem jöttek még őt keresve. - Ha mondani szeretnétek valamit apáddal, ne üzengessetek...! - Ezzel a "kedves" felütéssel indítottam, mintegy ledobva elé az Odüsszeia éltes példányát. Amennyiben pusztán rossz viccnek szánták az évekig bolyongó hős hazatéréséről szóló történet nekem való címzését... nos, az ciki.
Az október végi hírek után személyesen Hectorral üzentem meg a helyzetet a vancouveri falkának. Természetesen nem szívjóságból, és második fiam lelkére kötöttem, hogy esetükben a Fakírokra vonatkozó részletet se felejtse ki. Jobb a különleges kísérleteket az otthontól távol megejteni, nem kívántam a saját küszöbömre piszkítani. Oly' annyira nem, hogy Próbát álltam leleményét újból tesztnek vetetettem alá: a forrás ne legyen egyértelmű, de mindenképp megbízhatónak hasson az információ. Nem ugrált örömében a feladat hallatán, de miután emlékeztettem rá, hogy egyébként nem szoktam olyasmit kérni tőle, ami szembe mehetne a falkája érdekeivel vagy jólétével - és megegyeztünk, hogy 10%-nyi részesedést kap a Pitből -, tette a dolgát. Kíváncsi voltam, miképp reál az állóvíz, ha ilyen és ekkora követ dobnak közéjük. Reményeim szerint a helyi Protektorátust is értesítette Douglas, így Hectornak könnyebb dolga lehetett. Minden esetre amíg ő Kanada nyugati szegletével volt elfoglalva, engem helyi magánügyek kötöttek le. Pontosabban két helyi egymáshoz fűződő magánügye. Fakírok. Szintén mazochista vérvonal lévén mindig is egyfajta távoli rokonként tekintettem rájuk. Hogy is mondjam... nagy családi összejöveteleken ők lennének a renitens unokatestvér, aki végtelen motorozásokra indul, állandóan fesztiválra jár, legtöbbször le van égve és tőle kér kölcsön. Ehhez képest a városban leledzők angyalok voltak legjobb tudásom szerint, ezt meg kellett hagyni. Legalábbis eddig mindenképp. Aztán pár hete elkezdtek megváltozni a dolgok, legalábbis Hannah elmesélése alapján, és mi tagadás, amikor én is bent voltam, esetleg hosszabban, szintén orrot-szúrt a dolog, mind jobban. Pókerarcot lehet ölteni, színtelen hang mögé soka mindent lehet rejteni, de a szagok, vagy épp azok hiánya már nem ilyen könnyen elfedhetőek. Hallva, hogy "párkapcsolati vita" állt mindennek hátterében elsőre, nem szóltam közbe. Én se értékeltem soha a szemtelen legyeket a magánéletem körül. Hetek múltán viszont úgy, hogy Fakírokról volt szó, a jelen körülmények között, ráadásul az egyik érintett az alkalmazottam volt... Nos, Anatole-lal megittunk egy-két pohárka konyakot róluk diskurálva, mint két falusi vénasszony a fiatalok szerelmi hogylétéről pletykálva, csupán a baboskendő hiányzott a fejünkről. Örökítőmnek azonban ennél több nem kellett, hogy a saját szórakoztatására, és gondolom a régi idők emlékére beavatkozzon. Nem hibáztattam érte, másfél évszázad és valószínűleg én is hasonlóan fogok viselkedni. A belépő Darlene-re érdeklődve pillantottam fel a shipper-füzetemből könyvelésből. Nem őt vártam, és sajnos az elmúlt hetek tanúsága alapján nem volt sokkal kellemesebb társaság, mint akikre számítottam. - Tudtam, hogy lenyúlta, mikor legutóbb nálam járt - ciccentettem felvéve az elém dobott kötetet, majd miután megforgattam, félretettem és felkeltem az asztalom mögül. - És ha üzengetni akarnánk, egy gombolyagnyi fonalat is kapsz mellé, hogy nekiláthass a folyton visszafejtett szőttesednek, Pénelopé. A bárszekrényhez léptem, kivettem belőle két kristálypoharat meg egy üveg bontatlan bourbont. - Foglal helyet - intettem nagyvonalúan a bőrfotelek felé, miközben némileg szerepet cserélve én "csapoltam" a csaposnak. Hm... remélem, ez nem amolyan akasztják a hóhért helyzet. Kár lenne. - Jeget? - érdeklődtem, és ha kért, tettem pár kockát a poharába, majd a magaméba is. Két lépéssel Darlene-nél voltam és átnyújtottam neki az italt, ha vonakodott, kissé noszogattam. Attól nem tartottam, hogy ennyi megártana neki és nyomot hagyna a munkavégzésén, elvégre vérfarkas, három ujjnyi whisky nem lehet kihívás a nem-Troll májnak sem. Miután átvettem a poharat, vele szemben foglaltam helyet. - Úgy látom, hogy szeretsz itt dolgozni, és engedd meg, hogy ezt mondjam: szerintem jót is tesz neked. - Olykor a legjobb maszkok is félre csúsznak, akié tökéletes, az szociopata. - Viszont mióta újra Anchorage-ben élsz, most kifejezetten azt érzem, hogy szükséged is van erre. Hallok és érzek dolgokat, se siket se szimat- és/vagy energiavesztett nem vagyok, de jobb szeretném tőled hallani a teljes változatot. Mi történt, Darlene? Hangom, energiáim a megszokott nyugalmat sugározták, a Tökéletlen békésen hevert félig felvont pajzsom mögött. Nem volt bennem nyomásgyakorlási szándék, rendkívül ritkán rontottam ajtóstól a házba, és nem most terveztem ezen változtatni.
Solomon szavai nyomán a képemre költöző fanyar mosoly közepette is egyértelműen kiolvasható a "Baszódjál meg." a tekintetemből. Kimondani pusztán az iránta érzett tiszteletből nem mondom, noha vékony jégre szaladt szavaival az kétségtelen. Előbb pusztán pillantásommal követtem útját, majd az invitálása nyomán kissé megereszkedő vállakkal foglaltam helyet a felkínált szegleten, nemet intve a jég kapcsán. Minek vizezni, nem igaz? Nem igazán kell noszogatnia, átveszem egy csendes köszönetnyilvánítás közepette a poharat, igaz, bele nem kortyolok, csupán kezeim közt pihentetem azt, némi fojtott várakozással követve nyomon az issumatar minden mozdulatát. Sosem éreztem magam feszélyezve általa, hisz rangjában nem volt felettem álló, ami pedig azt illeti, hogy technikailag a kenyéradóm is egyben... nos, ha a munkámmal lenne baja, nem ilyen kedélyesen kínálgatna itallal valószínűleg. - Kösz. Világéletemben hasonló szockodós munkáim voltak, még a falkás időszakaimban is, szóval nem a társaságukkal van a baj, csak azt a fenenagy kommunista eszmét nem érzem a magaménak, amivel működnek. - Szaladt fáradt mosoly a képemre, s meglehet, belekortyoltam volna a piába, ha nem érkezik a folytatás. Így csupán kissé kihúztam magam önkéntelenül ültemben, s tekintetemnek is pár pillanat erejéig érdekesebb lett hirtelen a pohár tartalma, meg a szőnyeg mintázata, mint a hím képe. Jól látod a helyzetet, szükségem van rá. Jobban, mint eddig bármikor. Jobban, mint azt el tudod képzelni, Solomon... - Nem fog visszajönni. - Feleltem csendesen kérdésére, majd egy mélyebb sóhajt követően erőt vettem magamon, hogy felé tekintsek. - Három hete, amikor bejött, utána el is hagyta a várost. Szerintem még a környéket is, én pedig azóta fegyvert tartok odahaza, mint valami közönséges ember... - Tártam el kissé a karjaimat, s ez az a pont, ahol végre az italt meghúzom. Míg ő igyekezett nem ajtóstól rontani a házba, én igyekeztem úgy adagolni az információkat, hogy véletlenül se ejtsek el többet a lényegi dolgokról annál, mint amit kérdezett.
Ha a helyzet esetleg a szükség úgy kívánta, minden kellemetlen érzés nélkül tudtam ajtóstól rontani a házba. Ez alkalommal, Darlene esetében viszont határozottan nem éreztem volna eredményesnek az ilyen megközelítést. Hamis biztonságérzetben sem szándékoztam ringatni, szimplán értelmetlennek láttam feszültséget kelteni. Lehet, hogy percek választottak el minket a puskaporos hordótól, lehet, hogy az a hordó elzárva maradt. A lehetőségekhez mérten az utóbbi felé mentem, amíg lehetett. Emiatt is voltam olyan szívéjes házigazda és kérdeztem előzékenyen a nőstényt, megadva neki az esélyt, hogy saját kedve, szájíze szerint tálalja a problémát. A hangulatváltozás, a szagkopás, a hiányzó harapás okát. Értékeltem, hogy nem próbált ostobának nézni vagy kibújni a válaszadás alól. - Miért érzed szükségét a fegyvernek? - tettem fel az újabb kérdést, miután hagytam neki, hogy kényelmesen kortyoljon egyet a whiskyből. Fiatal volt, de annyira azért nem, és ha csak valami elfogadhatatlanul hatalmas vakfolt nem terjengett az információs hálómban, akkor legjobb tudomásom szerint egyikük sem keveredett balhéba, mióta visszatértek. Feltételezésem, vad elképzeléseim persze lehettek, de nem regényt írtam, hogy kitaláljam a miérteket. - Tekintve, hogy nem alkalmi partnerről van szó, gondolom nem jókedvéből vagy unalmában hagyott hátra. - Ennyi feltételezés talán megengedett nekem. - Az oka kihathat, visszaüthet rád és zavart kelthetnek a városban? Ha tisztán magánéleti okokról volt szó, az nem tartozott rám. Ha nagyobb ívű dolgok húzódtak meg a háttérben, azok viszont igen, hiszen Darlene a városban élt, a kocsmámban dolgozott, a kölykeim közvetlen közelében. Sem Issumatarként, sem Örökítőként nem engedhettem meg magamhoz, hogy eltekintsek egy potenciális veszélyforrás fölött.
Felesleges erőlködés lett volna holmi hamis biztonságérzetben ringatnia, elvégre, ahogy én nem a közkedvelt, cserfes pultoslány minőségemben voltam itt, úgy ő sem a jófej munkaadó szerepében tetszelgett. Óvatosság. - Ez jellemzett mindkettőnket, - érthető módon - amióta csak rákérdezett, mégis mi a fene folyik a magánéletemben jelenleg. A könyves mizéria csupán a kezdőlöket volt hozzá Anatole részéről, felgyorsítva az elkerülhetetlent: a megjelenést az issumatarnál. S hiába nem volt kisugárzásában számonkérő él (még?) vagy próbált meg energiáival ledominálni, a hátam közepére se kívántam a szituációt. Az a mázlija, hogy kedvelem. Mindkettőnk nagy mázlija. - Nyugtatóan hat rám az ezüst hűvöse. - Feleltem könnyed szórakozottsággal, miközben vonásaimon átfut egy eszelős kis mosoly görbülete, ahogy az italt számhoz emelve kortyolok bele egy apró vállvonást követően. - Különösen, mióta valaki Alignakot kiálltott karácsonykor. - Emeltem tekintetemet a férfi felé, miközben a könnyedség ellenére is tényszerű hűvösséggel peregtek le ajkaimról a szavak. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy van az egésznek egy rettentő depresszív értelmezése is a már-már egyértelműnek tetsző "magányos nő vs csúnya falkátlan közeg" képe mögött meghúzódva, de egyelőre nem kívántam mélyebben belemenni a vörös szeművel való... "kapcsolatomba". - Az oka... az ok, amiért elment pontosan az, hogy a tettei ne üssenek vissza rám. Vagy a városra. - Nyeltem egy aprót, tekintetem most vált csak igazán óvatossá, ahogy az issumatar világos pillantását fürkésztem. - Tudom, hogy hangzik mindez, de Sol, el kell hinned, hogy ő nem... hogy ő soha...! - Ingattam meg a fejemet határozottan, energiáimat sem szennyezte hazugság bűze, legfeljebb a kétségeké. És némi bizonytalanságé, ahogy a férfira tekintettem kérőn. Hinned kell nekem.
Enyhén oldalra billentett fejjem hallgattam a szavait az ezüst megnyugtató hatásáról, hozzá hasonlóan ittam én is egy kortyot. A folytatást is figyelemmel kísértem, nem volt közbeszúrásom, a válasza pedig nem keltett gyanút, kiváltképp, hogy se hazugságot se külön feléledő feszültséget nem észleltem a kiejtett nyomán. Fiatal nőstény, egyedül, Alignak fenyegetettségének árnyékában. Még azzal együtt is, hogy a meglátásom szerint kedvelték a helyiek, soha senki nem lehetett elég óvatos, így ezt ennyiben hagytam. A párját érintő dolgok felé kanyarodtunk, ez a téma pedig jól láthatóan elvett az előbbi könnyed hozzáállásból. Vagy inkább annak tettetéséből. Mit tagadjam, a kapott választól nekem se kerekedett rózsás kedvem. Itt már szembetűnő homályos foltok voltak, egy adag elhallgatási szándékkal. Ó, Darlene, mibe keveredtél? Egy határozott mozdulattal hajtottam fel az italomat, majd tettem a kiürült poharat a kettőnk közötti asztalra. Aztán hátra dőltem, pár másodpercig pedig némán fürkésztem a nőstény vonásait, óvatossá vált tekintetébe fúrva végül a magamét. - A tettei... kivel akasztott tengelyt? - érdeklődtem továbbra is nyugodt hangon, udvariasan. - Vagy esetleg más jellegű problémát húzhat ránk? Az, hogy már nem tartózkodott a városban a hím a jelek szerint jobb helyzetet teremthetett nekünk, de naivitás lett volna részemről ezzel felsóhajtani és úgy venni, hogy minden rendben volt. Ahhoz, hogy szükség esetén reagálni vagy megelőzni lehessen, tudni kell, milyen irányból és milyen jellegű probléma várható. - Ő mit nem? Mit kell elhinnem, Darlene? - kérdeztem enyhén felszegve az állam, majd mielőtt válaszolhatott volna, felkeltem és az italokhoz léptem, hogy újra töltsek magamnak. Ezúttal nem raktam hozzá jeget, és kissé talán hangosabban koppant a konyakosüveg, amikor visszatettem a helyére. - Északról más hír is érkezett Alignak kapcsán, de nem akartam közzé tenni, mert nincs szükségem esztelen pánikra vagy esetleg lincselésre az utcákon. - Megfordultam, ittam, a csípőmmel a pultnak dőltem, onnan néztem a pultosomra. - Az az intés jött, hogy a Fakírokra kiemelten figyelni kell, mert kiemelt célpontok lehetnek toborzáskor. Remélem, szükségtelen magyaráznom, hogy a párod felszívódása az iménti szavaiddal együtt miféle képet rajzolnak ki. Továbbra sem voltam ellenséges vagy fenyegető, nem láttam volna értelmét - egyelőre semmiképp -, de érezhetően vártam tőle valamiféle választ, reakciót. Akár szólt, akár nem, a következő kérdéseim elhangzottak (ha csak nem mondott olyasmit, ami keresztülhúzta mindezt). - Tudod, hogy hol van mos, hol lakik? - kérdeztem, és lejjebb eresztettem a pajzsom. - Érintett a toborzásban? - Ez attól tartok inkább egyfajta ellenőrző kérdés lett mindössze. - Te érintett vagy? Minden kérdés után megvártam a válaszát és csak aztán folytattam. Elsőre megelégedtem egyszavas feleletekkel is, semmibe nem került visszatérni egy-egy ponthoz.
Ahogy a felhajtott ital után megüresett pohár alja koppan az asztallapon, önkéntelenül is nyelek egy aprót. Pontosan látom, érzem, hol az a pont, ahol lejtmenetbe vált a barátinak induló beszélgetés és hullik le a "manír", de hát sejtettem, hogy ez lesz, ekképp nem ér meglepetésként a hangulatváltozás a helyiségben, hiába költözik finom csomó a gyomrom tájékára tőle. Ha szorult belém, ragadt rám bármi a falkavezér apámból, akkor az most egész biztos kiderül, ha más nem is. - Ez ettől azért bonyolultabb... - Vallottam meg a kérdéseire szűkszavúan, csuklóból vetve oda, miközben a gondolataim idegesen cikáztak. A mit-en, a mennyit-en, a hogyan-on. Nem magam miatt, én aztán könnyedén odaborítottam volna a teljes fiókot Solomonnak, aztán hagy hámozza ki magának a számára fontos információkat belőle... pont, hogy őt nem akartam a kelleténél jobban érintetté tenni abban az őrületben, ami a nyomunkban járt párommal. Elkaptam róla tekintetemet a számonkérőnek tetsző - tulajdonképpen tök jogos - kérdések nyomán, s míg ő maga felállt, hogy újratöltse poharát, én mélyebb levegőt véve, majd fújva ki azt tüdőmből, igyekeztem összeszedni gondolataimat, hogy érdemi válasszal szolgálhassak. Kicsit még mintha ki is húztam volna magamat ültemben, igaz, ez a nálamnál kétszer olyan időssel szemben olybá festhetett, mint mikor egy kismacska borzolja fel a szőrét a nagyvaddal szemközt állva. A fakírok kapcsán tett megjegyzésére kaptam csupán csak felé tekintetemet, kék lélektükreimben meglepett felismerés játszott. - A vérvonal átok miatt...? - Sokkal inkább hatott megállapításnak, semmint kérdésnek szavam, s talán mondtam volna még valamit, felpattanva ültemből, de megakaszt a soron következő kérdése benne, akárcsak a mozdulatot, mivel felé lépek. - Nem tudom, Solomon. Aznap este beszéltem vele utoljára. - Ereszkedtek meg vállaim kissé, hogy a következő kérdésre megingassam a fejemet. - Nem tudom biztosan... - Ezt azért én sem hittem el teljesen, de valóban konkrétumot a fakír megölésén túl nem tudtam a dolog mellett felhozni. Ellenben az utolsó kérdésre határozott válaszom volt: - Hjézus, dehogy! Előbb repítenék golyót a saját fejembe. - Ha már így felmerült. - Solomon, én... tudom, hogy festhet mindez kívülről, de ha valamit, azt biztosan merem állítani, hogy Northlakenek nem áll szándékában bajt hozni a városra. Az, hogy belekeveredett ebbe az egészbe, jóval mélyebbre nyúlik, mint ez az egész toborzósdi. - Mondhatnám, hogy kérdezze csak a nejét, ha nem hiszi, de nem teszem. Pedig ő is ott volt, ő is részt vett a rituáléban, mivel örökre kisiklott a kettőnk története... - Ahogy te, úgy ő is a hagyományok embere. - Csak egy kicsit más szinten, legalábbis nagyon remélem, mert ha kiderül, hogy Sol meg annak a megátalkodott Surának az utódja, akkor lehet, a hat láb mélyet sem fogom elég biztos helynek érezni a (nem) léthez. - Ősi, ehhez a vidékhez kötődő hagyományoké, melyeket nem kért, de magára vállalt, és amikért rajtam kívül a büdös életben senki nem fogja tudni se, nemhogy megköszönni mindazt az áldozatot, amit máig is meghozott és még meg fog. - Hűvös hangomban finoman rezgett az idegesség, a fojtott indulat, mely nem neki, inkább a helyzet feletti tehetetlenségnek szólt. - Nem egy szent. Kibasszottul távol áll tőle...! De ha célpontot csinálsz belőle, azzal csak Alignak kezére játszol. - Tudod, hogy igazam van, hogy a célja az, hogy egymásnak ugrasszon mindannyiónkat, kételyt és bizonytalanságot suttogva fülünkbe. - Amennyiben tévednék vele kapcsolatban... akkor tégy belátásod szerint. Az utolsó életben levő kölyke fent van az északi falkánál, én pedig tudod, hol dolgozok. - Emeltem meg kissé államat, állva az issumatar pillantását, reakcióját figyelve.
- Lenne más ok is, mint az átok? - kérdeztem vissza az inkább kijelentő mint kérdő hangsúllyal ejtett szavakra, miután újra töltöttem magamnak és a nőstény felé fordultam ismét. Hittem neki azt illetően, hogy nem tudta a kérdéseimre a válaszokat, már csak azért is, mert nem éreztem felőle hazugság szagát. Lássuk be, ostobaság is lett volna tőle ezzel próbálkozni. Az utolsóra viszont elég határozott, az eddigieknél bőbeszédűbb feleletet adott, én pedig a korábbiakhoz hasonlóan türelemmel hallgattam, minden szónak kizárólagos figyelemmel adózva. Árnyalatnyi megfeszültem hallva, hogy mélyebbre nyúlnak a szálak a toborzásnál. Tippem akadt, hála Emma előző évi látogatásának, de jobb volt nem minden farkast beereszteni a beszélgetésbe, kiváltképp ennyire ingoványos terepen. - Amiben Alignak is érintett, abban tartok tőle, nem sokat számít a mi szándékunk. Bár elismerem, így, hogy nincs a városban, ő valóban kisebb eséllyel okoz fejfájást - mint te. De ezt már nem mondtam ki, csupán hagytam, hogy a mondat vége megüljön közöttünk. Nagyot kortyoltam. Az, hogy a nőstényt elhagyta még védelmet is jelenthetett számára, de túl régóta voltam ebben a bizniszben, hogy tudjam, a védekező szándék ellenére sincs biztosítva, hogy nem azon keresztül nyúlnak utánunk, aki a legközelebb áll vagy állt hozzánk. Kedveltem Darlene-t, és a jelen aggályaim sem vele szemben voltak bezzeg, ha a shipfüzetem szerint élt volna, most nem lenne ilyen helyzetben. Megrándult a szám sarka, ahogy felhozta Northlake hagyományoknak élését. Ügyes. Kicsit nyers, de ügyes. Összehúztam a szemem a folytatásra, úgy méregettem a vonásait, mindazt, amit az energiái, a testtartása, a mimikája elárult. A ködös megfogalmazás, a mondok-is-meg-nem-is... nagyot sóhajtva túrtam fél kézzel a hajamba, majd hajtottam fel a második pohár konyak végét. Egyes dolgok jobb, ha kimondatlanul maradnak. - Hajlok rá, hogy igazat adjak neked - mondtam lassan, minden szót megrágva. - Kiváltképp, hogy ha egy Fakírból célpontot csinálok, mi állít meg bárkit is abban, hogy többet is annak tekintsen? Vagy téged meghurcoljon. Nem vagyok a járulékos veszteség híve - ingattam a fejem finoman, és eszembe jutott, hogy bezzeg annak idején, amikor a Gyermeket kerestem, halmokban álltak a járulékos veszteség gyerektestei a Tökéletlen harapásának nyomán. - Alkalom adtán üzend meg Northlake-nek, hogy nem mindig áldásos a hagyományokat követni. A belátásom szerint... úgy, hogy a Kölyke a falkával volt. Röviden felnevettem, ahogy elképzeltem, leülök Cooperrel vagy Grandmore-ral arról tárgyalni, miképp kéne a falkájuk egy tagját csaléteknek vagy demonstrációnak felhasználni a Teremtőjével szemben. Meghitt, barátságos találkozó lenne minden bizonnyal. - Northlake sorsa nem az én hatásköröm, Darlene. A városért felelek, és egy részben mindazokért, akik hosszabb távon úgy döntöttek, hogy az itteni laza közösség tagjai lesznek. Nem fogok hajóvadászatot indítani és téged se zavarlak el. Cserébe viszont azonnal szólsz, amint megneszeled, hogy visszatért, ha pedig úgy tapasztalod, hogy valaki túl nagy érdeklődést mutat a viselt dolgaid iránt, vagy próbál behálózni - értelemszerűen nem a magánéleti, vagy éjszakás kalandkísérletekre gondoltam -, esetleg a hímmel kapcsolatban érdeklődik nálad, arról szintén tudni szeretnék. Ez vállalható? Nem parancsoltam, egyezséget ajánlottam, és semmiféle kényszert vagy nyomást nem gyakoroltam rá az elfogadását illetően. Ha rábólint, akkor lehetnek elvárásaim, de abban az esetben is csak ezzel kapcsolatban, mert továbbra sem voltam és nem is leszek az alfája.
Fejemet ingatom meg kissé a kérdésre, csendesen ejtve el csupán a meggyőzősédemet a téma kapcsán: - Alignaknak ennyire sincs szüksége. - A vérvonal fejére szórt átok csupán jókor jött kapóra számára talán, de szentül hiszem, elég egy számára kellemetlen válasz, egy ferde pillantás, egy csipetnyivel több befolyás, mint azt az ő kedve elbírná és máris ott van a neved a képzeletbeli vörös listán. Csak arra nem tudok rájönni, az enyémet mi a francért és ki húzta alá kétszer is mindez mellé... Tria? Darren? Én magam voltam? Mindegy ezen a ponton már talán. Kérdéseire legjobb tudásomnak megfelelően válaszoltam, vékony jégen táncolva páromnak tett szavam és a Solomon irányába érzett... bajtársiasság között. Nem nevezném hűségnek, de kétségtelenül sokat köszönhettem az issumatarnak korábbról és most is, ezt pedig bolond lettem volna felrúgni. Fanyar mosoly futott át képemen rosszallóan ama megnyilvánulására, hogy "ő kisebb eséllyel okoz fejfájást". Kösz, csezd meg, mintha nem lenne nyilvánvaló így is, micsoda darázsfészek közepén italozgatok épp...! Nem is szólok semmit, csupán a kezem ügyében levő poharamat nyújtom felé megadó pillantással. És bedobom az egyetlen aduászt, ami összeköti a két hímet valahol: a terület múltja, történelme iránti tiszteletüket. Pillantásom állja az idősebb farkasét, meglehet benne nincsen helye sem meghunyászkodásnak, sem pedig tettre hívásnak. - Köszönöm... - Csendül őszinte pőreséggel reakcióm a szavait hallva. Meglehet, elhamarkodottan, mert a Darrennek tett üzenetére megremeg kissé szám sarka, miközben kiengedem az imént tüdőmben rekedt levegőt. - Oké. Majd átadom. - Haraptam nyelvemre, hogy ha nem gyógyult volna gyorsan be a seb, vérem is serkent volna, meglehet. Ó Solomon... kétlem, hogy lesz még olyan, hogy "alkalomadtán". Ha időközben újratöltötte a poharamat, ez volt az a pont, hogy felhajtom az italt, majd figyelmem ismételten az övé. Nem küldd el. Nem küldd... mi az, hogy nem küldd el?! - Az ajánlatát hallva az irodába léptem óta talán először fut át némi megmosolyogtató, gyermeteg meglepettség energiáimon. Nem kifejezetten szoktam hozzá az elmúlt százhetven évben, hogy a beharapómon vagy a páromon kívül bárki ekkora kockázatot vállalt volna értem, amikor legjobb szándékkal is egy kattogó bomba stabilitásával bírt adott helyzetem - pláne nem egy hellyel-közzel idegen farkas. Lassan bólintottam a vállalás kapcsán feltett kérdését követően. - Amennyiben ezek bármelyike előfordul, jelzem feléd. Ha pedig neccessé vállna a helyzet, odébbállok és ebből nem engedek. Talán nem a legbölcsebb jelen helyzetben, de... így érzem helyesnek. - Vonok vállat fáradt, suta félmosolyt küldve a férfi felé. - Tudod... Akárhányszor erre hoz az élet, én tényleg elhiszem egy fél pillanatra, hogy Anchorage lehet a hely, ahol végre egy kicsit hosszabb időre megállapodhatok, de... úgy fest, nem ilyen lapot osztottak. - Tártam el kissé a karjaimat megadó lemondással. Szusszantam, a mélyebb levegővétellel együtt fülem mögé tűrve pár kósza szőke tincset, hogy mintegy "rendezve" soraimat vonásaimban és energiáimban egyaránt, felé nyújtsam a megüresedett poharat. - Nem is tartalak fel tovább, tényleg köszönöm. És sajnálom is, egyúttal. - Hacsak nem tartott fel valamivel, úgy ideje volt visszatérnem a látszat gondtalan, könnyed Darlene-jéhez, aki a maga szerethető szertelenségével és fáradhatatlan figyelmességével adózott minden este a PIT vendégeinek munkája során. Az, hogy közben hány tőr állt ki a mellkasomból, senkit nem érdekelt. De az issumatarral való beszélgetés közepette, ha csak a ma estére is, de el tudtam hinni, hogy a világunk mégsem olyan menthetetlen, mint amilyennek az elmúlt hetek történései lefestették számomra.
// Hacsak olyasmit nem írsz, amire muszáj reagálnom, úgy köszöntem a lehetőséget! Mindig élmény. :* //
Kezdőlap
