Az állandó edzések és szakdolgozat-hajrá közepette kifejezetten jó ötletnek tűnt kicsit kimozdulni a négy fal közül. Már csak azért is, mert mióta farkas lettem - közel másfél éve - nem igazán jelentem meg bulikon, társadalmi eseményeken és ez roppant ciki egy hozzám hasonló (emberi) státusszal bíró nőszemélynek. Előtte bezzeg buli-buli hátán! Aki velem partizhatott, az mindjárt menőnek számított és még a zsaruktól se tartottunk, hiszen apu a jó hírnevének megőrzése miatt kellő összegért cserébe még aznap este kihozott bennünket a sittről, a dologból pedig nem lett hír a sajtóban sem. Arany élet volt - és lehetne most is, ha nem tartanának a hotelnek titulált selyemkalitkában "őrizetben".
A bejáratnál oda-odaköszönve pár ismerős arcnak, beszédbe elegyedve a régi barátokkal várom aktuális bébiszitteremet, aki az autóversenyes fiaskó után persze véletlenül se lehetett holmi "lágy szívű nőstény", ahogyan Dante fogalmazott. Az igazat megvallva a legkevésbé sem bántam ezt: egyrészt, mert Dominic drágával amúgy is szerettem volna beszélni már. Másrészt lássuk be, sokkal menőbb egy helyes pasival az oldaladon érkezni, mint egy másik lánnyal, akivel el kell játszanotok, hogy hú de jó barátnők vagytok. Egy férfi esetében sokkal több az opció...
Én már itt vagyok egy ideje, mert szerettem volna az utolsó simításokat elvégezni, valamerre P.S. is erre kóricált, mert hát, együtt ötöltük ki ezt az egészet. A szellemi szerző elsősorban persze ő volt, én jobbára csak a helyszín dolgait intéztem, de bevallom, nem is lett volna időm sokkal többre. Kedvem meg pláne nem. Elég nagy volt a kísértés, hogy végül azt mondjam, kihagyom ezt az estét, de aztán úgy döntöttem, mégiscsak adok egy esélyt a dolognak, hátha jobb hangulatom lesz. Mondjuk, Pandora mellett ez garantált, maximum megint leisszuk magunkat a sárga földig. Nekem jelen pillanatban az is tökéletesen megfelelne. Sőőőt… Szerintem mindjárt megyek is a pult felé, és lehet ott is ragadok az este további részében. Hacsak P.S. nem bizonyul túlságosan makacsnak, és el nem rángat onnan. Még elvégzem az utolsó simításokat a jelmezemen, aztán már részemről el is hagyom az öltözőt. Mondjuk, ide másnak nincs bejárása, nekem is csak azért, mert itt dolgozom. Tök jól érzem magam így, bár lehet, hogy hamarosan olyan melegem lesz, hogy majd megpusztulok, főleg a paróka fog szerintem a sírba vinni, de nem is érdekel. Ha már lesz egy kis szesz a bucimban, úgyse nagyon fog számítani. Végül csak előkerülök én is, és körbenézek az érdekesebbnél érdekesebb jelmezek között, de mivel ismerőst jelenleg nem igazán látok, már el is indulok a pult felé. Most egész könnyedén áthidalom ama problémát, hogy mennyire ciki már egy lánynak egyedül inni, és megállok, hogy a bútordarabra fektessem a karjaim, és kérjek egy tequilát. Maradjunk annál, ami már bevált, nemde? Aztán remélem, hamarjában lelek valaki ismerőst, mert nem szívesen lépnék valaki lábára, csak hogy legyen apropó beszédbe elegyedni vele. Egyelőre nem iszom meg, csak ujjaimmal körözök elgondolkodva a száján, meg kellene emberelnem magam, mert ilyen síri hangulatban kár itt időznöm.
Amikor Naomi említette nekem a farsangi összejövetelt, akkor még annyira nem csaptam le az ötletre, pedig jó volt. Már nagyon régen volt utoljára olyan alkalom, hogy kikapcsolódtam volna egy ehhez hasonló rendezvényen. Igazából az idejét sem tudnám megmondani, de most talán eljött az ideje. A biztonság kedvéért azért megemlítettem Willnek, mert kitudja, lehet, hogy felbukkannak itt a hotelbeli farkasok is, mert az egyesülés előtt ez az ő fennhatóságuk alá tartozó terület volt. Még ha erről az itt mulató emberek nem is tudtak, én bizony igen. Ebből fakadt az is, hogy aggódtam. Nem biztos, hogy csináltak volna bármilyen galibát, de kitudja? Szóval végül nagylelkűen felajánlottam Willnek, hogy én szívesen elmegyek, és szemmel tartom a népeket. Valószínűleg a legtöbben úgyis csak embernek néznének, egynek a sok közül, hála a remek tetoválásomnak, ami az egész hátamat takarta ugyebár. A jelmezemen valahogy nem gondolkoztam sokat, számomra adta magát. Igaz, hogy a hajamat egy ismerőssel fonattam be, de így volt tökéletes az összkép. Nem volt kedvem végül magamon hagyni azt a pántot, bár nem állt olyan rosszul, de nélküle mégis jobban érvényesült a frizurám, ami lazának és természetesnek hatott, de mégis szépen volt elkészítve. Míg egyik kezemmel továbbra is azt igazgattam, a kocsiból beszaladtam a bejárathoz, ugyanis kabátot nem vettem fel, ebben a vékony blúzban viszont hideg volt kint. Meg amúgy is, ha már itt tartunk. Tekintetemet kutatóan járattam végig a tömegen, de konkrét személy nem volt, akit meg is akartam találni. Egyszerűen csak felmértem a terepet; hány ember van egyelőre, mifélék ezek az emberek, és mennyire öltöztek ötletes jelmezekre. Mindez nem volt utolsó szempont, én meg amúgy is szerettem az ilyen mulatságokat. Halloweenkor sem ódzkodtam a beöltözéstől, bár az akkori Alice jelmezemet inkább a szekrény mélyén hagytam most, mert kétszer ugyanazt mégsem akartam magamra húzni. Gondolataim közül végül Naomi látványa zökkentett ki, mire egyből felé is vettem az utamat. Ajkaimon széles mosoly rajzolódott ki, szoknyám suhogott a lábaim körül, csizmám sarkainak koppanását azonban elnyelte a környező zaj. - Egyedül iszol? Hát milyen dolog ez? És különben is, nincs még korán ehhez? – fontam össze két karomat magam előtt, miután megálltam a barátnőm mellett. Arckifejezésemet megpróbáltam komollyá varázsolni, de nem tartott túl sokáig. Helyette nevetni kezdtem, és ha engedte, akkor üdvözlően magamhoz öleltem Naomit. – Hogy vagy? – kérdeztem vidáman. – Tetszik a jelmezed. Azt hiszem, hogy illik hozzád, de mondd csak… nagykorú vagy már? – viccelődtem máris kedvesen, mivel akinek öltözött, az semmiképpen sem számított nagykorúnak a mese alapján.
- Tudom, egyedül inni gáz, de… most már nem is vagyok egyedül. A korán pedig csak értelmezés kérdése. Erőltettem magamra egy gyengécske mosolyt, de annak azért örültem, hogy itt van Mandy, csak gondjaim voltak még az ilyesmi kifejezésével. Amikor hazajöttünk, akkor megkértem, hogy lehetőleg több szó ne essen az utazásunkon történtekről, és értékeltem, hogy így is történik. Ettől függetlenül még jól nem fogom érezni magam, de talán a társaság és egy kis alkohol majd megoldják ezt a problémát. Természetesen visszaöleltem, mert jó érzés volt olyanokat közel tudni magunkhoz, akik fontosak a számunkra, kicsit talán jobban megszorítottam, mint általában, ez csupán azt jelentette, hogy nem voltam túl jól, de ezt bizonyára sejtette. - Voltam már jobban is, de dolgozom az ügyön. Feleltem gondolkodás nélkül, nem fogok köntörfalazni, hazudni meg minek? Úgyis annyira egyértelmű a dolog. - És te? A visszakérdezés sem maradhatott el, majd a dicséretére azért már valamivel vidámabb mosoly szökött az ajkaimra, és rögvest meg is pördültem, hogy kicsit lebegjen a szoknyám alja, de a nehéz anyag miatt annyira nem volt látványos, szóval inkább pukedliztem egyet. Az még véletlenül sem fenyeget, hogy fázzak ebben a ruhában, még odakint sem… - Nem, de amíg nem látja az anyamedve, nincs vész. Vettem a lapot, és igyekeztem a filmhez hű maradni, bár az abban foglaltakkal ellentétben azt közel sem jelenthettem ki, hogy nekem sikerült elsimítanom a dolgaimat anyámmal. Nem mintha próbáltam volna… de, ha medvévé változna, én bizony szívfájdalom nélkül úgy hagynám. Ennek ellenére sírtam a sztorin, amikor láttam, pontosan azért, mert nekem ilyen téren esélyem sincs a happy endre, mondjuk, más téren se nagyon. - Te sem panaszkodhatsz a jelmezedet illetően, fű van nálad? Öltök nyelvet, megengedve magamnak egy poént, ami mondjuk vele szemben elég furán veheti ki magát, de bízom benne, hogy tudni véli rólam, sosem nyúlnék ilyen szerekhez. - Jól sejtem, hogy te egyelőre kihagyod az iddogálást? A válaszától függően hajtottam le a tequilát, vagy vártam meg, hogy ő is kérjen valamit.
- Ez igaz! – nevettem el magamat akaratlanul is, mert tényleg nem volt korán, ha mondjuk azt néztük, hogy mióta vagyok már talpon ma is. Persze egy kis mulatságra mindig volt energiám, még ha nem is fogom itt ropni hajnalig, vagy akár reggelig. Nekem akkor menni kell majd sajnos dolgozni, de egy kicsit mégiscsak szerettem volna itt lenni. Időt tölteni a barátnőmmel, és egyúttal figyelni az emberek testi épségére is, ha netán kedve támadna néhány farkasnak tiszteletét tenni itt. Kellemeset a hasznossal, igaz? Láttam egyébként, hogy Naomi hangulata nem volt túlzottan felhőtlen, de nem nagyon akartam firtatni. Nagyon jól tudtam, hogy mi az oka és pont ezért akartam teljesen másfelé terelni a témát, hogy most még véletlenül se pörögjön az agya olyanon, amin nem kellene most. Ez a szórakozás ideje volt és nem a kesergésé. Minden embernek vannak gondjai, de nem azért jöttek ide, hogy a mi savanyú képünket nézzék. Elhatároztam hát, hogy valahogy megpróbálok javítani a helyzeten, még ha egyelőre nem is volt ötletem, ráadásul elég lehetetlen kihívásnak is tűnt. Nem mondanám azt kerekperec, hogy szerettem az ilyeneket, de megoldani csak meg kellett valakinek. - Nos, akkor most már ketten dolgozunk rajta – szorítottam meg a karját kedvesen, biztatónak szánva a mozdulatot. – Egyébként én megvagyok, köszönöm. Dolgoztam napközben, de arra gondoltam, hogy néha nekem is kijár egy kis kikapcsolódás, meg bíztam benne, hogy tényleg itt leszel – tettem még hozzá, mert ez is benne volt a pakliban. Nem találkoztunk az elmúlt néhány napban, de itt szinte teljesen biztosra vettem, hogy majd egymásba fogunk akadni. Ha nem is lett volna annyira hangulatom farsangozni, akkor ez egészen biztos, hogy rávett volna az eljövetelre. Még jó, hogy ilyen gondjaim nem akadtak. - Lehet, hogy medvének kellett volna öltöznöm – nevettem el magam újra a viccelődés hallatán, mert ezt már jó jelnek értékeltem, vagy legalábbis előrelépésnek mindenképpen. – Természetesen nincs – böktem oldalba, értettem én a tréfát. Azt is tudtam, hogy ő sem élne ilyen szerekkel, úgyhogy feleslegesnek tartottam elmondani neki, hogy nem szeretem a drogokat. – De, ha tavasz lenne, szedtem volna egy marékkal valamelyik parkban – viccelődtem én is. Tudom én, hogy nem így gondolta, ez egyértelmű, de én még attól poénkodhatok, ha igazából nem is vicces. Mindenesetre nekem tetszett, erről árulkodott a széles mosolyom is. - Igazából amúgy sem szoktam túl sokat inni, hogy őszinte legyek – vallottam be neki, mert úgy éreztem, hogy ezt egyáltalán nem kell szégyellnem. – De iszok veled valami nem túl erőset, nem hagyhatom, hogy egyedül igyál, igaz? – mosolyogtam rá, és ha a pultos rám figyelt idővel, akkor egy Martinit kértem tőle. Úgy gondoltam, ez valami éppen célnak megfelelő most. – Akkor talán igyunk arra, hogy együtt még sosem voltunk bulizni! – fordultam Naomi felé mosolyogva, immár pohárral a kezemben. Jó, nem egy rövidital, de nekem megfelelt, és még az ízét is kedveltem. Az meg már más lapra tartozott, hogy amúgy sem nagyon szokásom kikapcsolódni újabban.
Lehet sokkal nehezebb dolgom lett volna, ha nem ismerem Mandyt, vagy nincs itt nekem P.S., aki bár nem tudott a történtekről, mégis mestere volt annak, miként vidítson fel. Így azért elviselhetővé tették az utóbbi napjaimat, mert képes voltam erőt meríteni belőlük, akkor is, ha nem találkoztunk. - Megígértem P.S.-nek… egy másik barátnőm, hogy jövök, szóval nem volt pofám lemondani, ő úgyis olyan, hogy eljött volna értem, és a hajamnál fogva rángat el. Inkább nem kockáztattam a hajhagymáim épségét. Próbáltam ám humorizálni kicsit, mert ha már többnyire citromba harapott ábrázatom van, legalább most legyek némileg emészthető. Egyébként is, így jelmezben olyan, mintha nem is én lennék, hanem valaki más, más meg lehet vidám, nem? Kifacsart egy logikám van, annyi szent. - Biztos nagyon cuki medve lettél volna. Láttam a neten egy nagyon édes képet egyébként egy Merida jelmezes lányról, meg három kis vörös fiúcskáról medvebocs jelmezben. Halál édes volt. Erre most kicsit azért összeszorul a szívem, de nem hagyom felülkerekedni az érzést, ha már Mandy próbál vidítgatni, nem fogom ilyen könnyen elszúrni a dolgot. - Na, azt biztos viccesebb lenne elszívni. Tipikusan Naomis, viccesebbnek találnám a rendes fű elszívását, mint a marihuánáét. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy jellemző. Mondjuk, szerintem nincs ezzel semmi baj. - Én sem szoktam, ritkán iszom, de most egy-két pohárra befizetek. Egyszerűen szükségem volt rá, hogy tartósan megmaradjon a felszabadultabb hangulatom, mégsem szórakoztathat Mandy egész este, abban neki semmi buli nem lenne. - De még mennyire, hogy nem hagyhatod, mert ugye, csak az ökör iszik magában, nekem meg nincsenek szarvaim. Bólintottam elégedetten, aztán ha megkapta a Martiniét, már koccintottam is vele helyeslő bólogatásom közepette, s jöhetett a só, majd a szesz, végül a citrom. Na, most aztán tényleg citromba harapott lettem. Össze is húzódott az arcom rendesen, de pont azt szerettem benne, hogy elvette az alkohol utóízét. - Hú, majd bemutatlak P.S.-nek, ha előkerül. Ő aztán tud bulizni! Meg örülnék is, ha megismernétek egymást, szerintem jól ki fogtok jönni. Amúgy is be akartalak titeket mutatni egymásnak, de így kicsit egyszerűbb, mint leszervezni egy hármas találkozót.
Nagyon vártam már ezt a napot, hetek óta csak erre készültem. Nem elég, hogy a szervezés elvette minden időmet - micsoda szerencse, így legalább nem értem rá azon gondolkodni, hogy az én bajos lakótársam mégis hol a túróban van mostanában - de aztán otthon még a jelmezemmel is nagyon sok dolog akadt. Nagyot akartam alkotni, olyat, amilyet még soha. Voltam én már mindenfélének beöltözve az életem során, s biztos voltam benne, hogy senki nem venné észre az ismétlést, de nekem az is elég lett volna, ha én tudom. Így hát addig gondolkodtam, amíg ki nem találtam valami olyat, ami kielégítette minden igényemet. 1. Legyen szexi, elvégre bulizni megyek. 2. Ne legyen sablonos, mert nem szeretném, hogyha más is ugyanannak öltözne, aminek én. 3. Illő legyen a személyiségemhez. 4. Legyen felismerhető. Így esett a választásom Dr. Pamela Lillian Isleyre, vagyis Méregcsókra. Rá akartam venni Claudeot, hogy ő meg öltözzön Batmannak, de úgy felszívódott a mocsok az utóbbi időben, hogy esélyem nem volt erre. Szívtam is a fogam amiatt, hogy jöhetek egyedül a buliba, óne kísérő, de most már, hogy eljött ez a nap, s én itt vagyok, nem is érdekel. Fog a rosseb sírni egy pasi után, aki még csak arra sem méltatta, hogy közölje vele, hogy hová tűnik. Bezzeg a cuccait azt nem vitte el a lakásból. Ha kellően megmérgelem magam, akkor elásom minden holmiját a kertben, aztán ha visszatér, majd keresheti őket. Pff! A ruhámon a levelek műnövényből lettek kopasztva, azokat varrtam rá egy zöld tornadresszre, melynek a mellrészét kicsit átszabtam, hogy kellő push-up hatást tudjak kebleimnek biztosítani. Amit nem adott meg a természet, azt megadom én magamnak, vagyok hozzá elég kreatív. Szilikonos melltartópánttal rögzítettem vállaimra a ruhadarabot, így még csak elcsúszni sem fog rajtam az egész. 50 denes, a leveleknél jóval világosabb zöldben pompázó harisnyát nem volt nehéz szerezni, a cipő nagyobb fejtörést okozott. Tövig lejártam a lábamat, mire találtam olyat, ami színben is és fazonban is passzolt az elképzeléseimhez. Végül próbálkozásaimat siker koronázta, s foglalkozhattam a kesztyű megvarrásával és ujjvégeinek megfelelő módra való befestésével. Eztán pedig jött a java: a smink és a haj. Mivel nem vagyok sem profi sminkes, sem fodrász, így inkább hivatásosra bíztam magam. Meg kell mondjam, hogy nem semmi, amit kaptam a pénzemért, tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel. Így utólag mondjuk lehet, hogy kicsit túl sokat foglalkoztam ezzel a jelmez-dologgal, de ha már itt tartunk, pont nem érdekel. Én jól érzem magam így, s az a lényeg. Az Upperbe lépve leadom a kabátomat, majd első dolgom, hogy az egybegyűltek között a tekintetemmel megkeressem Naomit. A délelőtt folyamán a díszítést és a fotósarkot már csekkoltam, szóval nem kell a munkára koncentrálnom. Remélem, hogy minden jelenlévő jól fogja érezni magát ma este, nem szeretnék szégyenben maradni ezzel a szervezéssel. És Naomit sem akarom a főnöke előtt hülye helyzetbe hozni, elvégre ő szerezte nekünk a helyet. - Szia! - integetek Naominak messziről, de mivel szól a zene, úgysem valószínű, hogy meghallana. Közelebb orientálódom hát hozzá, s számomra ismeretlen beszélgetőpartneréhez is. - Sziasztok! - ismétlem meg a köszönést, ezúttal többes számban. Közben leadom a rendelésemet egy Tequila Sunrise koktélra, csak a nosztalgia kedvéért, emlékezve Naomival elköltött legutóbbi bulinkra. - Klassz jelmez! - nézem végig mind Meridát, mind a hippi nőt. Már most imádom ezt az egész farsang-dolgot. Szórakoztatnak a jelmezek, meg úgy az egész. Jókedvem szinte süt rólam, remélem másra is sikerült átragasztanom.
- Hm, értem – mosolyogtam Naomira. Annak azért örültem, hogy eljött és nem otthon gubbasztott, bár kicsit fura volt elképzelni, hogy bárki is a hajánál fogva hurcolná el. Jó, nyilván nem szó szerint értette, de én pont nem voltam az a típus, aki akarata vagy kedve ellenére rákényszerítene valakit arra, hogy elmenjen valahová, ahová nem akar. Talán ezért volt nekem egy kicsit fura ez az elképzelés, de ezt már nem tettem szóvá. Tudom, hogy amúgy is csak viccelődött, hülyét meg nem akartam magamból csinálni. – Kár lett volna a hajadért – fűztem még azért hozzá én is, csak hogy ne hagyjam szó nélkül a témát. - Azt elhiszem, de ha én be is öltöztem volna, úgy látom a fiúkat már nem sikerült beszerezned hozzá – kuncogtam, ahogy körülnéztem. Mondjuk nem is feltétlenül gyerekekre gondoltam volna a három fiú alatt, hanem sokkal inkább helyes férfiakra. Jó, nem vagyok egy nagy pasizós fajta, de attól még megnézem azokat a férfiakat, akik jól néznek ki. Végül is, ezért van az embernek szeme, nem? - Valahogy én nem is akarnám kipróbálni, de igen. Biztos nem sokan próbálták még ki, hogy annak milyen hatása lenne – forszíroztam tovább a sima mezei fű témáját. Lehet, hogy senki nem tud róla, és valójában sokkal ütősebb, mint amit a többség el tudna képzelni. Azért vicces lenne erre rádöbbenni, de hát a parkokból csak nem irthatnánk ki az összes füvet, mert az elég sivár látványt nyújtana utána. Ezen gondolatom inkább megtartottam magamnak, azt hiszem, hogy néha hajlamos vagyok egy kicsit jobban túlgondolni a dolgokat, mint kellene. Ennek meg nem ezen az estén volt most helye. - De, csak mert nem öltöztél ökörnek! – fűztem hozzá ahhoz, hogy nincsenek szarvai, ráadásként meg még a nyelvemet is kinyújtottam rá. Miután én is kézhez kaptam viszonylag hamar az italomat, és koccintottunk is, újra elnevettem magam. – Istenem, látnod kellett volna az arcodat! – nevettem tovább, mert amint beleharapott a citromba, máris grimaszolt. Jó, ez mondjuk teljesen normális reakció volt, ezzel nem vitatkozhattam, de azért aranyosnak találtam, ahogyan fintorgott egy kicsit. Biztosan én is így néznék ki, ha az enyémbe nem olíva bogyó lenne téve díszítés gyanánt. Máris óvatosan lehúztam az ajkaimmal a kis fogpiszkálóról, és jóízűen elfogyasztottam, a féli teli poharamat meg továbbra is ott tartottam magam mellett. - Hát, én igazából nem vagyok egy nagy bulizós – vallottam be őszintén most már. Igaz, hogy azt mondtam, hogy nem buliztunk még együtt, de ha ide nem jöttem volna most el, akkor aligha lehetett volna ezen változtatni. – Nem nagyon rajongok az efféle helyekért – tettem még hozzá, közben a vállamat vonogatva. Szerintem nem ciki ez, én ilyen vagyok. – Igen, az biztos – bólogattam egyetértően, már amit a hármas találkozóról mondott. Aztán a semmiből feltűnt egy számomra ismeretlen nő, bár nem volt nehéz kitalálni az előbbi néhány mondat után, hogy ki lehet az. Ahogy végignéztem rajta, nekem kicsit túlzottan is merész volt a jelmeze, de bizonyára nem nekem akart tetszeni, úgyhogy nem is az én véleményem számít. - Szia! – köszöntem végül mosolyogva, mintha semmi ilyesmi nem járt volna a fejemben. – Köszönöm, a tiéd is elég látványos! – mondtam udvariasan, aztán kortyoltam még egyet a Martiniből, úgysem hozzám jött ide, hanem Naomihoz, nem is nagyon akartam zavarni őket. Az már így is egyértelmű volt számomra, hogy a zöldbe öltözött nőnek elég jó kedve van, én meg ennyire azért nem rajongtam az ilyen rendezvényekért. Az Uppert meg amúgy sem kedveltem soha, hiába nem csak a hotelbeli farkasoké most már a hely.
- Áhh, ez csak paróka. Löktem oda csuklóból, mintha ennyire szőke lennék, de nyilván csak viccelődtem, valahogy adta magát a megjegyzés, én meg úgy voltam vele, hogy nem szeretnék ma vigyázni a számra és túlagyalni bármit is. Minél hamarabb törődöm bele a dologba, annál hamarabb lépek túl rajta, nemde? Nem ilyen egyszerű, tudom, de egy estére azért szerettem volna elhinni, hogy az. - Hát nem, még mindig fiútlan vagyok, nem hogy három, de egy sem állt rendelkezésre. Vontam vállat, mert ez a téma perpillanat nem lombozott le, volt olyan, ami sokkal inkább lefoglalta a gondolataim, szóval kár beszélni róla. Viccelődni azért tudtam rajta, mert én aztán pláne nem az a típus voltam, aki mindig bolondít valami kant, vagy arra vágyna, hogy őt bolondítsák. Oké, szeretnék szeretni, de most nem menne szerintem, úgyhogy nem bánom, hogy nincs senki a láthatáron. Mondjuk, P.S. a múltkor emlegetett valakit, vagyis, azt mondta, hogy mikor rákérdezett, úgy tagadtam, hogy egyértelműnek tűnt, mégiscsak van valaki. De hát nincs. Jobban belegondolva, a New Yorkból való hazaérkezésünk napján nagyi is emlegetett egy fiút, még nevet is mondott, de az most nem jut eszembe. Arról nem is beszélve, hogy volt az a fura dolog az Upperbe, mikor táncoltunk Pandorával. Mindegy, szerintem csak az ment az agyamra, hogy rég volt pasihoz közöm. - Szerintem maximum a röhögő görcs kerülgetne minket. Ettől még nem fogok füvet szedni a kertbe és meggyújtani, de tény, hogy maga az elképzelés is rendkívül nevetségesnek hatott, szóval nem lenne egy idegrendszer kímélő eset, az bizto. - Baaaasszus… ha ökörnek öltöztem volna, ihatnék magamban is. Erre muszáj voltam kuncogni egy kicsit, mert olyannyira adta magát a dolog, hogy csak na. Csupán azért nem jutott eszembe, mert valójában nem szerettem volna egyedül lenni, pláne nem egyedül inni, szóval ez az oka, hogy itt voltam. Nem óhajtottam még több magányos, sírós órát eltölteni a szobám fogságában. - Örülök, hogy örömet okozhattam. Nyújtogattam a nyelvem, még mindig kicsit fintorogva, hiába na, de igencsak érdekes ábrázatokkal szoktam olykor megörvendeztetni a környezetemet. Általában nem bánom, ha ilyenkor kinevetnek, s most sincs ez másként, Mandyn egyébként sem tudnék megsértődni. - Én sem vagyok, ritkán van rá alkalmam, meg eleget látok munka közben belőle, szóval annyi épp elég is. Néha jól esik, de túlzásba sosem fogom vinni, mint ahogy az alkoholfogyasztást sem. S lám, az emlegetett szamár is megérkezik, így teljes az állatkert. Mandy ugyebár a medve, én pedig az ökör, szóval teljesen jók vagyunk. Erre a gondoltra már tényleg nem bírtam ki széles vigyor nélkül. - P.S.! Szia! Adtam neki két puszit gyorsan, a rendelése hallatán egyértelmű, hogy nem sikerült még neki sem elfelednie azt az estét, de hát nehéz is lenne. Én inkább nem akarok emlékezni, mennyire szénné égettem magam több ízben is. - Köszi! Húha, te nem vicceltél, nagyon csini vagy, de… nem fázol? Szívtam egy kicsit a vérét, mert hát, miért ne, ma már csak ilyen kis szúnyog hangulatban vagyok. Azzal fel is álltam, és egyik barátnőmről mutogattam a másikra, hogy bemutassam őket egymásnak. Remélem, jól ki fognak jönni, sajnáltam volna, ha nem, de akkor is meg fogom oldani, hiszen eddig is találkoztam mindkettejükkel, ha módunkban állt összeegyeztetni a dolgainkat. - Pandora, Amanda, Mandy, P.S., osszátok be! Nem voltam éppen tökéletesen illedelmes, de szerintem úgyis elég egyértelmű volt, hogy miért fűztem hozzá a beceneveket is. Mondjuk, ha majd valamelyiküknek nem tetszik, úgyis kijavít.
Farsang idejére, farsangi bált szerveznek, amit nagyon jó kis elfoglaltságnak talál, és már két hete kétségbeesetten azon pörög hogy mi az istennek öltözzön, félelmetes legyen, szőrös rémség, vagy éppen halálosan cuki, és a cukiságával öljön meg mindenkit, és végül az utolsó pillant után kettővel találja ki hogy mégis mi szeretne lenni, és nem is sokat teketóriázik azon, hogy megvalósítsa az elképzelését, és a bál napján fejest ugrik a szekrénybe. Előkotorászik egy elegáns nadrágot, valaha talán egy öltöny alsó része lehetett de a többi része már nincs meg, abba bújik bele, és egy övet is keres hiszen nagy rá egy kicsit, de hát a súlya mindig ingadozik, és most éppen sokat fogyott le a sok sport miatt, és egy fekete inget választ mellé. Belebújik, és elszórakozik a gombokkal, és jó tíz percet bajlódik a mandzsetta gombokkal, amiknek sosem értette mi a lényegük hiszen egyedül szinte lehetetlenség begombolni őket. Aztán jut csak eszébe hogy kell egy zokni is, és fél lábon ugrál ahogy felhúzza, de végül nem bír megállni a lábán és felborul, a szőnyegen köt ki, de nem progblémázik, csak kiröhögi magát, és folytatja a tollászkodást, mert a végén még elkésik szégyenszemre.
A ruhát egy kis nyakkendővel egészíti ki, és bevonul a fürdőbe, hogy a haját is beállítsa, színes tincsei most is kirikítanak a tömegből, és éppen kicsit felzselézi hogy amolyan szélfútta hatású legyen, hátul amúgy is rövidebb, pont emiatt, és elől a színes tincseit eltűri az arca mellől, és elnagyolt mozdulatokkal, kihúzza a szemeit, el is bénázza rendesen, hiszen amúgy sosem szokott sminkelni, de végü sikerül neki viszonylag fekete keretű szemeket csinálni, és fehér alapozót pamacsol az arcára hogy nagyon sápadt hatást keltsen, aztán jön a feketeleves a csillámpor, az arcára és a hajára is bőven jut, na meg néhol a ruhájára is, de nem bánja, igaz utána két hetet takaríthat majd, de megériii. Ahogy ezzel is elkészül egy elegáns cipőt húz fel, zsebre teszi a cuccait, telefon tárca, iratok, kulcsok és elindul a bálra. Nincs messze a hely ahol van így sétál egy fél órát persze jól megbámulja mindenki ahogy csillog de nem érdekli, mindenkire vidáman visszamosolyog és végül a terembe is bejut, leadja a kabátját és a sálát a ruhatárba és beljebb kerülve bámészkodik hátha ismerősnek talál valakit, de nem nagyon lát senkit. Végül egy hölgykoszorú kerül az útjába, és széles mosollyal kerül Amanda mögé, bár nem ismeri őt sem kifejezetten, és gyengéd mozdulattal megveregeti a vállát. - Elnézés szép kisasszony, volna egy szabad vénája egy éhes vámpír számára? - vigyorog, hiszen próbál jó benyomást kelteni de a visszautasítástól sem fog elszontyolodni ha éppen úgy van, de hát aki nem is próbálkozik, ne is várjon sikereket.
A signorina mulatni akart, elsőszámú tanára pedig megengedhette magának azt a kényelmet, hogy ne személyesen kísérje el, hanem másra bízza eme nemes feladatot: rám. A legkisebb mértékben sem tartottam magam alkalmasnak arra, hogy hosszabb ideig kölykökkel foglalkozzak, az esetleges felügyelésük ellen azonban nem ágáltam, tekintve, hogy Testőrként kötelességem vigyázni rájuk is. Meglehetősen elvetemült némely tekintetben belegondolni, hogyan illünk össze mi ketten: a védelmezés és én. Érdekes dolgokat képes produkálni az élet, ezt egy pillanatig se vitathatom. A probléma forrása mindössze annyi volt, hogy a farsanghoz maskara dukált, s habár beöltözhettem volna Elizabethnek, mint érkezésem napján, nem lettem volna elragadtatva, ha ilyen célból esetlegesen el kéne vesztegetnem egyik alteregóm. Nem egyről még a falka tagjai se tudtak, én pedig irtóztam a titkaim kifecsegésétől. Se hozzám, se a képességeimhez nem lenne méltó az efajta nyíltság. Maradtam hát egy egyszerű maszknál. Pontosabban kettőnél, egyazon pálca két végére rögzítve, s elég volt egy könnyed, gyors mozdulat, hogy "arcot" cserélhessek.Kétarcúság, majdnem-pestis-doktor-maszk... A változatosság és a többértelműség gyönyörködtet.
A signorina öltözékét természetesen felmértem. - Ha előre sejtem, minek öltözik, Pán Péter jelmezt bérlek magamnak - sóhajtottam az elszalasztott lehetőség fölött érzett ál bánattal. - Így azonban csak maszkos Klaus lehetek a The Originalsból. Beléptünk az épületbe, s egyből felmértem a vacsora kínálatot jelenlévőket, lustán érdeklődő pillantással, hogy mennyire lenne érdemes egyiküket behálózni, esetleg ki az, aki érdekesebbnek tűnik a többinél. Képességem jótékonyan elrejtett, így ha volt itt farkas, nem érezhette, hogy több lennék embernél, legfeljebb csak abban az esetben, ha korábbról ismert már. Vagy a falka tagja. Pillantásom egy kisebb csoportosuláson állapodott meg, a vámpírt játszani próbáló szavai hallatán megrándult a szám sarka, s a fekete maszkra váltottam. - Mit gondol, signorina, próbát tesz a többi hölgy között, s megpróbálja elnyerni Dracula szívét, vagy velem méri össze állóképességét? - intettem fejemmel a bárpult felé, jelezve, hol szándékoztam felütni az este valószínűleg jelentős hányadára főhadiszállásomat.
[Odabent, Dominic - és részben a többiek is érintettek]
Mikor végre kiszúrom az érkező Dominicot, bűbájos mosolyt varázsolok a képemre, az mögé rejtve a bosszúságomat. Ez persze nem jelenti azt, hogy szóvá ne tenném a dolgot: - Késett. - Ennek ellenére természetes könnyedséggel karolok belé és hagyom, hogy beljebb kerüljünk az Upper villódzó, számomra oly rég látott fényei közé. - Mellesleg tényleg kár a Pán Péter jelmezért, még ha nem is Csingilingnek öltöztem. Megnéztem volna zöld harisnyában. - Villan épp csak kiszélesedő mosolyom a hím felé, energiáimat pedig pajzsom rejti, az őrzők elől biztosan, idősebb farkasokért kölyök létemből kifolyóan nem vállalok kockázatot. Azért csak sikerül fenenagy határozottságomban elbizonytalanítania kérdésével, meg is torpanok félúton a társaság és a pult között. Végigmérem az említett srácot, s tekintetem a lányok jelmezén is elidőzik. Igazán kitettek magukért, én pedig olyan régen voltam már buliban - leszámítva az illegális autóversenyt, de annak is mi lett a vége - hogy az egyik felem oda húz hozzájuk, míg a másik... - Ahogy látom, a pasasnak már megvan a kiszemeltje mára. Nem mintha ez problémát jelentene. - Vonok vállat flegmán, s ezzel együtt szinte már bájos, kacér mosollyal fordulok szemközt Dominiccal. - Mit gondol, miért magát választottam kísérőnek mára? Na meg egyedül úgysem bírnék el ezzel... - Kis zöld táskám rejtekét feltárva előtte egy teli abszintos üveggel találhatta szembe magát a másik. Részemről ezt válasznak is veheti, ugyanis lefejtve karomat az övéről megindulok a pult felé, ahol helyet foglalva úgy helyezkedem, hogy a társaságra, a bulizókra jól ráláthassak.
Sejtettem ám, hogy Naomitól számíthatok némi megjegyzésre, így a kérdése hallatán elvigyorodom. Az 50 denes harisnya inkább már nadrág, mint áttetsző valami, ennek fényében nem fagyok meg benne, a többi ruharésszel meg úgy voltam, hogy azért egy discoban már csak kimelegszem, ha táncolok. - Áh, dehogy! Fűtenek a mérgeim! - célzok ezzel nem túl stílusosan arra, hogy minek is öltöztem. Egy mosollyal még megspékelem a dolgot, megköszönve ezzel, hogy barátnőm megdicsérte a jelmezemet, majd a bemutatásra koncentrálok. Megnézem magamnak a hippi nőt, mosolygok rá is, ahogyan illik, elvégre nem tudhatom, hogy mit gondol a ruhámról, s ha tudnám, akkor sem érdekelne. Ha Naomival jóban van, nekem az is elég ahhoz, hogy bírjam, szóval kedélyesen fogadom a bemutatást, s igyekszem megjegyezni a nevét. - Maradjunk a P. S.-nél, Mandy! - választok helyette becenevet magamnak, s választok ezzel egy időben az ő felsorolt két neve közül is egyet, amely jobban a számra áll. - Régóta itt vagytok? - kérdezek, miközben aprót kortyolok az időközben megkapott, nosztalgikus koktélomból. Tekintetemet közben végigjáratom a helységen, az időközben a pult mellé libbenő zöld tündérnek és kísérőjének is odaintek – szervező vagyok, vagy mi a szösz, illik udvariaskodni mindenkivel. S törzsgyökeres fairbanksiként azért elég jól képben vagyok azzal, hogy a régiek közül ki-kicsoda. Kérdeznék még valamit Naomitól meg Mandytől, de megakasztja a folyamatot egy érkező vámpír, s a lehengerlő szövege. Még a szemeim is elkerekednek a döbbenettől. Hát öregem! Hol tanult ez udvarolni, az Alkonyatban? Kis híján felvihogok, de azért sikerül türtőztetni magam. - Egy Bloody Mary koktélt ajánlok, hogyha vérre szomjazik.. - súgom Naomihoz hajolva barátnőm fülébe. Tudom én, hogy társaságban nem illik sugdolózni, de pont nem érdekel. Ami viszont igen, az az, hogy Mandy mit fog kezdeni a helyzettel. Mindig szerettem figyelni az embereket, ahogy lekoptatják egymást. S valahogy muszáj éljek most azzal a gyanúperrel, hogy Amanda nem akar vénát villantani.
- Nos, ez igazán nagy kár! – állapítottam meg mosolyogva, amikor Naomi részletezte, hogy sajnos egyetlen fiú sem állt a rendelkezésére ahhoz, hogy legyenek mellette medvék is. Pedig szerintem egészen mulatságos lett volna, ahogyan ragaszkodnak hozzá ők is, és mindenhová követik. Én tényleg jót nevettem az elképzelésen, mert lelki szemeim előtt már meg is jelent a dolog. – Egyébként, nekem a nevetés anélkül is megy, hogy a kertemben lévő füvet megpróbálnám elszívni – tettem hozzá vidáman, félig-meddig már nevetősen. Nem is volt olyan rossz döntés, hogy eljöttem ma, de még mindig nem szabadott elfelejtenem, hogy egyfajta felügyelő is vagyok itt. - Igen, ez tény – nevettem fel most már hangosan. – De szerencsére talán akkor sem kéne egyedül innod, mert itt lennék én! – tártam szét a kezeimet, hogy ezzel is mutassam azt, hogy én bizony itt vagyok. – Én el sem tudnám képzelni, hogy egy ilyen helyen dolgozzak – vallottam be Naominak, kicsit odahajolva hozzá, hogy esetleg még hallja is, amit mondok. Tényleg nem volt nekem bajom a bulikkal, de ha minden hétvégémet itt kellene töltenem, akkor biztosan besokallnék tőle egy kissé. És akkor még finoman is fogalmaztam… Közben már fel is tűnt a harmadik leányzó. A jelmezzel nem tudtam mit kezdeni, én nem voltam ilyenek terén annyira otthon, még ha szerettem is a meséket, meg minden egyebet. Ettől függetlenül még mosolyogtam a bemutatkozás során, és biccentettem is, amikor Mandynek hívott. Amúgy is ezt kértem volna tőle, azt viszont nem tudtam elképzelni sem, hogy a P.S. pontosan minek lehet a rövidítése. Erre most inkább nem is kérdeztem rá, bár szívem szerint élből a Pandorát választottam volna, mert tetszett a hangzása. - Rendben, akkor P.S. – egyeztem végül bele mosolyogva, és a kérdése hallatán csak a vállamat vonogattam. – Hát, én a magam részéről még annyira nem. Éppen az előbb csatlakoztam Naomihoz – mondtam a saját magamra vonatkozó dolgokat, azt meg nem tudhattam, hogy a kedves barátnőm mikor érkezett. Úgy sejtettem, hogy ő már régebben, de egyrészt nem akartam helyette válaszolni, másrészt megéreztem a közelben a farkasok energiáját. Remek, már most éreztem, hogy nem lesz olyan könnyed este, bár abban azért reménykedtem, hogy nem lesz semmilyen galiba miattuk és rendben le fog menni a farsang. Gondolataimból a mögöttem felcsendülő hang és a vállamat ért paskolás zökkentett ki. Először majdnem megragadtam a kezet, pedig nem vagyok agresszív alkat, ám végül csupán félig hátrafordultam a vállam felett. Elég is volt meglátnom, hogy ki volt az. Egyrészt nem rajongtam a vámpírokért, másrészt nem is férfiakat gyűjteni jöttem ide, úgyhogy akkor sem lett volna sok esélye, ha esetleg megtetszik. Az én ízlésemnek azonban túl fiatal volt, még a smink ellenére is jól láttam. - Öhm… - kezdtem kissé zavartan, mert hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki. – Amikor legutóbb a tükörbe néztem, akkor még nem áldozatnak voltam öltözve. Talán próbálkozzon más jelmezesnél, akire jobban illik ez a szerep, vagy többet villogtat a testéből – maradtam végül ennél a válasznál, aztán vissza is fordultam a másik két nő felé. Nem szerettem visszautasítani másokat, így nagyon reméltem, hogy nem lesz gond most sem. Egyszerűen én ez a típus vagyok, meg amúgy is elszoktam már az ilyen férfi-nő találkozásoktól, már az ilyen bulik tekintetében.
- Ugye? Határozottan vicces lett volna. Bólogatok serényen, attól tutira egész este jó kedvem lett volna, bár valószínűleg Mandy társasága is sokat fog segíteni, mondjuk, lehet, hogy nem kellene egész este őt nyüstölnöm, biztos van jobb dolga is, mint engem pátyolgatni. - Jó, nekem is megy, de néha kell egy kis hülyülés. Nekem most sokra lett volna szükségem, addig sem kell azzal foglalkoznom, mit vesztettem el végérvényesen. Mindenesetre Mandy hangos nevetése ragadós, egész könnyen ragad át rám is, de főleg azért, mert nem ragaszkodom foggal-körömmel a búskomorságomhoz, annak nincsen semmi értelme. Attól még, hogy néha mosolygok, fájhat ugyanúgy. Nem kell mindenkinek tudnia, mit takar a felszín. - Hát de akkor milyen ökör lennék már? Ütöm tovább a vasat, elvégre, úgy tűnik, ez a kis hasonlat most határozottan jó hangulatot generált. A vallomására csak megvontam a vállam, nekem sem volt mindig a legkellemesebb itt tölteni az estéimet, de legalább lefoglaltam magam. Mondjuk, most már nem is feltétlenül kell másodállás, mert minek… de talán addig jól jön, amíg fel nem dolgozom valamilyen szinten a történteket. - Ezen nem csodálkozom. Én is csak azért veszem könnyen az itteni akadályokat, mert gimiben és a fősulin is a vendéglátásban dolgoztam, ismerem, szóval újdonság nincs benne. Mondanám még, hogy a szükség nagy úr, de immár ez annyira nem állja meg a helyét. Engem egyébként nem zavar, hogy így érez, nyilván nem véletlenül lett rendőr, nem pedig pultos egy discoban. Nekem is a gyógyszerész szakma az életem, és az bizony szintén merőben más terület. - Reméljük, ma este nem lesz szabad a csók. Jegyzem meg P.S. felé, jelezvén, én nagyon is tudom, ki akar lenni, nem ismeretlen számomra a figura, egyúttal pedig vissza is utalok a múltkori dorbézolásunkra, amikor én szó szerint valaki karjában landolta, bár nagyon nem önszántamból. - Egy tequilányi ideje. Felelem rögvest, így tán nem festek olyan szánalmas képet, bár most, hogy Mandyvel bemelegítettük a nevetőizmainkat, már nem vágok gyászos képet, de attól még bizony inni fogok. Nem fenyeget az a veszély, hogy alkoholista legyen, egy hónapban egyszer szerintem tökéletesen belefér. A Mandy mögött megjelenő alakot épp úgy megnézem, mint a tőlünk nem messze a szintén a pultnál megállapodó párost. A csávó szövege viszont hamar visszatereli a figyelmemet, és igyekszem nem rögtön belefulladni a röhögésbe. Jesszus. P.S. arcára elég egy pillantást vetnem, sejtem, hogy hasonlóképpen vélekedik a dologról. Aztán persze nem átall sugdolózni a fülembe, aminek hatására rögtön vállon bököm, amolyan maradj már jelleggel, és persze, hogy vigyorgom. Sejtéseim szerint a hippinek öltözött barátnőmnél sem talált be az ismerkedős szöveg, bár szerintem senki sem szeretne kifejezetten vénát villogtatni egy vámpírnak. Meg úgy egyáltalán, elvégre, meglehetősen elvérzés gyanús a dolog. - Hm, nem láttam potenciális áldozatnak öltözött illetőt. Piroskát igen, de ugye nem farkasnak öltözött, szóval kellemetlen… Kotyogom közbe azért, mert hát, nem én lennék, ha befognám a kicsi szám, még az sem zavar, ha ezzel magamra terelem a figyelmet, mert nem szeretném, hogy Mandy kellemetlenül érezze magát, vagy valami. Pasizni nekem sem áll szándékomban, a múltkor már eldöntöttem, discoban soha többet, semmi értelme.
Nem tudom, hogy miről sikerült lemaradnom Mandy és Naomi beszélgetését illetően, de nem is állok neki visszakérdezgetni. A csókos témára viszont egyértelműen felkapom a fejem, emlékszem én jól arra az estére, meg az esetre is. Nem kicsit kaptam szívrohamot azért, amikor Naomi elájult. A fene se gondolta, hogy képes leszek még ennyire aggódni valakiért az életben. Azt hittem, hogy Pruedence halála végleg kiölte belőlem az érzést, de úgy tűnik elég nagyot tévedtem. - Muszáj megoldást találni? Nem élvezhetnénk egy kicsit a problémát? - vetem fel suttogva Naominak, elnézve a vámpír és a hippi szócsatáját. Szeretném látni a vámpír zuhanását, bár ha angyalnak öltözött volna, akkor biztos viccesebb lenne a bukása. Na mindegy, azért így is benne lennék egy kis ingyencirkuszban, bár nem Mandy rovására akarok én szórakozni, isten őrizzen tőle! Aki Naomival jóban van, azt nem szeretném szivatni semmivel, barátnőitlen lenne, vagy mi. Ha ugyan létezik ilyen szó. Éppen ezért nem adom a lovat a vámpír alá, s még azon sem húzom fel az orromat, hogy a szőke hippi kvázi tálcán kínál fel a vérszívónak. Elvégre a társaságunkból én öltöttem magamra a legkevesebb ruhát, ez tény, de azért nah, a jobb sarokban a tánctéren vonaglik egy miniszoknyás Sailor Moon is, na ő például lényegesen alulöltözöttebb, mint én, szóval azért annyira nem félek attól, hogy éppen rám irányulna vámpírkánk figyelme. - Piroskáról jut eszembe! - intézem a kérdést elsősorban Naomi felé, elvégre ő emlegette a vérszínű naivát. - Te tudtad, hogy a tehenek nem alszanak? Mivel szinte egész nap emésztenek, így elvesztették az alvási ösztönüket. Hogy ez honnan jött, azt nem tudom, de így kimondva nem is hangzott olyan rémesen. Simán belefér a tipikus Mallory-poénosládába, maximum Naomi parókájának a szálai fognak kihullani sürgős ütemben tőle. Ajkaimon kifejezetten széles a vigyor, nem érzem rosszul magam amiatt, mert megint eszement viccet toltam a társaság képébe. Pasizni nekem sem áll szándékomban, de nem szívesen koptatnám le szegény srácot, ha már így lyukra futott Mandyvel, legalább egy kedves mosolyt érdemel. Mondjuk ez nem felhívás keringőre, nagyon remélem, hogy nem is hiszi majd annak, mert akkor nekem is le kell pattintanom, s nem tudom, hogy csillámló alkonyat-lelke elbírna-e egy este két visszautasítást. Két korty koktél között ezen elmélkedem, de nem soká tart a dolog. Feldob a DJ egy számomra kifejezetten kedvelt számot, kérdőn nézek hát a pult körül összegyűlt csoportosulásra. - Nem táncolunk? - csavargatom meg vállaimat, belehevítve a bugit a tagjaimba. Közben egy felénk ólálkodó prémest - hm.. a fene tudja, hogy ez milyen állat akart lenni, mindenesetre szőre van, szóval a jelmez kínai kopasz kutya nem nagyon lehet.. - is megörvendeztetek a szavaimmal, ezzel fejezve ki rajongásomat felismerhetetlen, ám de annál nagyobb műgonddal elkészített jelmeze iránt. - Mitől ilyen fényes a szőröd? Megsimogathatom? A kérdés persze költői, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy nem is illetem hosszan tekintetemmel az illetőt, hanem visszafordulok Naomi és Mandy, no meg a vámpírunk felé.
Annak azért örültem, hogy Naomit sikerült valamelyest jó kedvre derítenem az ökrös dologgal, mert már kezdett kétségbe ejteni, hogy sehogyan sem fog menni nekem ez a felvidítás. Márpedig azt nem hagyhattam, hogy úgy üljön itt egész este, mint aki citromba harapott. Oké, ő szó szerint is abba fog, amint megissza az italát, de ez most teljesen mellékes információ volt véleményem szerint. Csak mosolyogtam hát egy jót, miközben keresztbe tettem a lábamat, ahogyan felültem az egyik bárszékre. - Ó, hát úgy könnyű! Nekem sohasem volt benne részem! – legyintettem egyet nevetve. Csak azután kapcsoltam, hogy tévedtem, mikor már kimondtam. Miután Los Angelesbe költöztem, én is pincérnőként dolgoztam egy étkezdében. Néha hajlamos voltam az ennyire régi emlékeimről megfelejtkezni. Mielőtt még módosíthattam volna az általam elmondottakat, már fel is tűnt Naomi barátnője. A nevéről már hallottam és valamennyire fel is ismertem őt az egyik képről, amelyet róla készített az a magánnyomozó, vagy kitudja, hogy kicsoda. Mosolyogtam én rá kedvesen, ezzel nem volt probléma és a bemutatkozást is elég hamar letudtuk mind a ketten. Küldtem egy mosolyt Naomi felé, amikor a lekoptatásomat követően ő is megszólalt. Nem akartam kellemetlen helyzetbe keveredni csak azért, mert nem nyerte el a tetszésemet sem a srác szövege, sem a kinézete, de azért lehet, hogy mégiscsak muszáj lesz kibírnom valahogy. Miközben gyorsan ittam egy kortyot, hogy addig se kelljen megszólalnom, hallgattam a két barátnő között zajló párbeszédet. Egy kicsit kezdtem magam feleslegesnek érezni látva, hogy ők milyen jól összeszokott páros, szóval kezdtem a távozáson gondolkodni. Amúgy is elég rosszul sült el ez a hirtelen jött ismerkedés. - Én szívesen mennék! – döntöttem végül úgy, hogy inkább maradok még egy kicsit és adok egy esélyt ennek az estének. Legfeljebb hamarosan tényleg a távozás mezejére lépek, bármilyen ciki lesz is a korai távozásom. Végül is, nem kötelező senkinek itt lennie, igaz? Meg amúgy is szerettem volna inkább távolabb lenni a pulttól és a vámpírnak öltözött egyéntől, úgyhogy megittam a maradék Martinit a poharamból, lecsusszantam a székről és meg is indultam a táncoló emberek felé, ha a többiek is így tettek. Közben félig-meddig hallottam Pandora szavait, mire jóízűen el is nevettem magam. Szinte kedvem lett volna nekem is megsimítani a jelmezt, habár én jól ismertem a farkasok szőrzetét. Nagyságát tekintve akár még annak is beillett volna.
- Én azokat nem szoktam élvezni, de azon valahogy nem tudok meglepődni, hogy te képes lennél rá. Öltöttem nyelvet, ez valahogy már bevett szokásom, ha P.S.-ről van szó, nem hinném, hogy meglepném vele. Mindenesetre, részemről a vámpírra már nem igazán figyelek, mivel a barátnőm hamarjában azon van megint, hogy zsibbassza az agyam, bár most mellé fogott, mert ez számomra nem új info. (Viszont még mindig jobb, mintha vicceket kezdene el mesélni.) - Tudtam… négy féle gyomruk van, vagy mi a szösz, és mire az emésztés végére érnek, kezdhetik is elölről. Azt viszont nem akarom tudni, hogy ez miként is jutott eszedbe Piroskáról. Most így hirtelen nem tudom összekapcsolni a farkas jól befalta a nagyit, meg Piroskát, aztán jött a vadász, és jól kivágta őket belőle. Vagy valami ilyesmi. Botrány egyébként, hogy ez egy mese volna… szerintem a legtöbb gyerek összecsinálná magát az eredeti verziótól. Egy szónak is száz a vége, vagy inkább fordítva, de nem nevetek, mert ez nem vicces, inkább tény, és abban épp ezért nincsen semmi móka. Ha így haladunk, még a végén sótlannak fogom gondolni a kedves Pandorát. Szerintem sikító frászt kapna még csak a gondolatától is. Na erre viszont már vigyorognom kell. Ha Mandy gondolatait látnám, szerintem még fenéken is billentem, mert aztán ő a legutolsó, akinek mellettem fölöslegesnek kellene éreznie magát, egész életemben hálás leszek neki azért, amit értem tett, még ha olyan vége is lett, amilyen. Mindenesetre, mivel nem indul meg, visszatartani sem tudom. - Felőlem mehetünk. Legutóbb elég rosszul sült el a táncolásos mutatvány, pláne azért, ami miatt elájultam, de mivel ezt akkor sem árultam el P.S.-nek, s senkinek azóta, fura lenne, ha nagyon ódzkodnék a dologtól. Így hát megindulok én is, lerészegedni úgysem szeretnék, és a pult mellett annak túl nagy az esélye. A kedvem is sokkal jobb két olyan ember társaságában, akiket nagyon szeretek. - Nem tudtam, hogy buksz a szőrös egyedekre… Vigyorodtam el, majd sebtiben lendültem Mandy után, akinek rögvest nyomtam is az arcára egy puszit, csak mert most ilyenem volt, és azt szerettem volna, ha ő is jól érzi magát, mármint, azon túl, hogy engem felvidít… mert az megtörtént, de abban nem vagyok biztos, hogy élvezi az estét. - Na csere már, de mérges csibe. Szólok vissza Pandorának is, hogy ne totojázzon már, aztán a parketten már rophattuk is.
Piroska számomra mindig olyan tehenészlányos volt, ezért jutottak róla eszembe a tehenek, de mivel Naomi nem kérdezi, így nem is tudom elmagyarázni neki. Pedig tisztára egyértelmű, hogy ott ül a kis piros a pöttyös fejkendőjében a tehenecske lábainál és a tőgyeket húzogatja, miközben a tej kicsorgásának ütemére nosztalgikus szeretettel a nagyanyjára gondol. Alap dolog. Alapabb, mint az, hogy tudjam, a tehenek alszanak-e. - Hogy mi van? – rökönyödöm meg totálisan. Ki nem néztem volna Naomiból, hogy ilyesmiket is tud. Ezt a gyógyszerészeten tanítják vajon? Mert hogy a könyvelőknél nem alapkövetelmény a tehénbiológia, az is tuti. Megsemmisülten pislogok Mandyre, mint valami utolsó mentsvárra. - Te is tudtad? - vonom fel a szemöldököm, megmozdítva ezzel a sminkem plasztikus részeit. Ha erre azt mondja, hogy igen, akkor komolyan el kell kezdjek gondolkodni azon, hogy végigaludtam az elemiben a biológiaórákat. Mondjuk nem sokig lamentálok a kérdésen, mert partnernőim beleegyeznek a tánc ötletébe, így azonnal ki is hörpintem a koktélom utolsó cseppjeit a pohárból, majd a koktélcseresznye és az ananász kerül sorra megcsócsálásra, mielőtt visszatenném a poharat a pultra egy „köszi” kíséretében a pultos srácnak címezve. Ellököm magam a pulttól, s felvéve a zene ritmusát már szinte tánclépésekben indulok meg a parkett felé. A puszilkodás egyáltalán nem zavar, nem kapok féltékenységi rohamot tőle, elvégre nem ringattam eddig sem abba a hitbe magam, hogy Naominak én vagyok az egyetlen barátnője. Ha ő kedveli ezt a Mandyt, hát nekem sem lesz bajom vele. Maximum akkor, ha megbántja Naomit. De azt meg nem nézem ki belőle. A kérdés hallatán elnevetem magam. Teljes komolyságot tettetve fordulok Naomi felé. - Jaj, még nem mondtam volna? Egyszerűen odavagyok értük. A lakótársam, Claude is egy álruhába bújt bundás. Biztos azért nem fagyott át a főtéren meztelen felsőtesttel, mert melegítette a bundaszerkezete. – humorizálok nagy elánnal. Mondjuk nincs róla semmi fogalmam, hogy mennyire igaz, amit mondok, elvégre én nem tudok sem farkasokról, sem semmi ilyesmiről a környéken. Ha ő itt lenne, legfeljebb most köhögőrohamban törne ki, főképp, mivel cseppet sem szőrös a mellkasa. Vigyoromból látszik, hogy mennyire nem veszem magam komolyan, s biztos vagyok benne, hogy sem Naomi, sem Mandy nem fogják azt hinni, hogy igazat beszélek. Amennyire nem ismerem a farkasokat, úgy nem tudok semmit az őrzőkről sem, így nem aggódom halálra magam vicces elszólásom miatt. Esélytelennek tartom, hogy ne vegyék a poénlapot.
Amikor Naomi közölte, hogy ő bizony tudott a tehenekről, csak meglepetten néztem rá, legalább úgy, ahogyan Pandora is. Megszólalni nem akartam, legalábbis egészen addig nem szándékoztam ezt tenni, amíg meg nem szólított az újabb vöröske. Hihetetlen, hogy eddig egy vörös hajú ismerősöm sem akadt, most meg kapásból két új ismerősöm is volt, aki ezzel a hajszínnel rendelkezett. Ráadásul mind a ketten egészen szórakoztatóak voltak, úgyhogy ez lehet beléjük volt kódolva. A szőkékre azt mondták, hogy butácskák, akkor lehet a vörösek meg viccesek. Sose lehet tudni… - Hát, ennyire nem vagyok tehénszakértő. Csak azt tudtam, hogy nem alszanak… - vallottam be őszintén. Oké, mondjuk miért is lepődtem én még meg Naomin? Már elég meglepetést okozott nekem, többet is, mint azt ő jelenleg tudja. Néha szívesen megosztottam volna vele mindazt, amit el kellett felejtenie a saját érdekében, illetve saját kívánságának megfelelően, de mégsem tehettem meg. Mire a táncparkett felé indultunk, én már javában mosolyogtam. Mégis kezdtem egy kicsit jobban érezni magam, főleg miután Naomitól kaptam egy puszit is az arcomra. Egyből egy mosollyal ajándékoztam meg cserébe, mert gondoltam, hogy kiülhetett valami az arcomra, ami miatt fel akart egy kicsit vidítani. Nos, némi lelket sikerült belém öntenie szavak nélkül is, úgyhogy kicsit talán kibírom, hogy táncoljak. Már úgyis régen volt rá lehetőségem, és amúgy sem voltam egy hatalmas tehetsége ezen a téren, de talán annyira mégsem fogok kilógni az emberek közül. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, amikor meghallottam, hogy P.S. mit mondott, bár reméltem, hogy nagyon nem látszott rajtam. Meg is álltam néhány másodperc erejéig, hiszen ismertem Claude nevét, nem hiába vagyok informátor, vagy mi a csoda. Az meg, hogy éppen így fogalmazott, meg az, hogy a lakótársa volt ennek a nőnek egy kicsit aggodalomra adott okot, de a lazaságát elnézve esélytelennek tartottam, hogy esetleg tudjon a mi létezésünkről is, úgyhogy hamar észbe kaptam és el is nevettem magam, mielőtt még túlzottan feltűnővé válnék. - Akkor irigylem, mert én nagyon szoktam fázni odakint még több réteg ruhában is – mondtam végül gyorsan, oldva ezzel a bennem felbukkant feszültséget. Közben a zene elég hangos lett, úgyhogy már nem voltam biztos abban, hogy rendesen fogom hallani, amit a másik két nő mond. Amint egy kicsit sikerült bentebb evickélni a tömegben, lassacskán elkezdtem táncolni a zene ritmusára. Csak úgy lazán, inkább lötyögésnek nevezném, mert még rá kellett éreznem az ízére. Többet szerencsére még lökdöstek is kicsit rajtam, így akkor is mozogni lettem volna kénytelen, ha nem akarok, vagy nem vagyok képes rá. Talán a két lány majd még több kedvet hoz nekem hozzá, vagy éppen semmilyennek sem fogom érezni magam mellettük. Ki tudja?
- Lényegtelen. Állapítom meg, mert annyira azért nem érdekelnek a tehenek, de bioszból érettségiztem, szóval nem vagyok totálisan idióta az ilyen témákhoz, akár kinézik belőlem, akár nem. - Na látod… Csapok le Mandy szavaira, miszerint ő is tudta, hogy a tehenek nem alszanak. Egy-null ide, nem mintha ez verseny lenne, csak azért na, örülök, hogy nem egyedül én vagyok űrlénynek nézve, amiért ez számomra annyira nem új dolog. - Ez legalább annyira köztudott, minthogy a lovak állva alszanak. Vonok vállat, bár az is lejön, hogy Mandyt is sikerül meglepnem, és nem tudom, hogy azért, mert amúgy nem néznek túlságosan okosnak, vagy mert maga a biológia tűnik idegennek tőlem. Mondjuk, gyógyszerész vagyok, nem feltétlenül kellene, hogy ez olyan fura legyen, no de mindegy, megsértődni nem fogok, annál azért már felnőttebb vagyok. - Meztelen felsőtesttel a főtéren? Fura egy szerzet ez a te… khm… lakótársad. Kacsintok néminemű pofátlansággal fűszerezve, mert hát, tudom, amit tudni kell az említettről, és nem én lennék, ha ezt kihagynám. Mondjuk, számítok arra, hogy a fagyi visszanyal, de ez sem elég ok arra, hogy gátat szabjak a kitörni vágyó szavaimnak. - Én még a kint gondolatától is meg tudnék fagyni. Bólogatok Mandy szavaira nagy serényen, mert én is igencsak fázós típus voltam, a fesztivál után pont ezért esett a választásom erre a jelmezre, mondjuk, ebbe bele fogok rohadni az este végére, de azért nem fogok elkezdeni nyavalyogni, még a végén azt hinnék, nekem semmi sem jó. Kicsit kellemetlenül érzem magam egyébként a táncparkettre lépve, mert bizony a legutóbbi ájulásom óta nem buliztam, csak melóban láttam a táncikáló embereket, de az is épp eléggé érzékenyen érintett. - Remélem, nem támad kedvem megint megcsókolni a padlót… Kiabálok, de fene tudja, hogy hallja-e már bármelyikük is, és szeretném megőrizni azért a hangomat, szóval nem fogok rendszert csinálni belőle, inkább csak elkezdek táncolni, bár ilyen téren nem vagyok olyan dögös, mint P.S., de mit bánom én, ellötyögök két általam nagyon kedvelt nővel, és ez is tökéletesen megteszi…
- Pont olyan köztudott, jah! – forgatom meg a szemeimet. Mindegy, azért komolyan nem szívom fel magamat Naomira meg Mandyre, de azért jobban esne, hogyha ejtenénk a témát, így nem is állok neki tovább ragozni. Szerintem cseppet sem köztudott semmi a tehenek négy gyomrán kívül, de legyen nekik igazuk. Majd otthon utánaolvasok a biológiájuknak, hogy legközelebb ne égjek be, mert esküszöm azért idegesít a dolog egy kicsit. - Nem is meséltem ezt a részét? - kérdem kissé meglepetten. - Azért is fogadtam be, mert olyan lehetetlenül festett ott a Főtér közepén, s ahogy előadta, hogy mennyire szerencsétlen hajléktalan, az is eléggé groteszk volt, főleg, hogy nem volt se büdös, se zilált, se semmi. Inkább úgy nézett ki, mint aki bepiált az éjjel, s kilopták még a szemét is. Ilyen felvezető után mondjuk én is komolyan elgondolkodom azon, hogy minek is kellett befogadjam, de egy könnyed vállvonással nepirendre térek a dolog fölött. Elvégre megtettem, nem erőszakolt meg, nem fosztotta ki a házamat, sőt, még jól is esik, hogy nem kell egyedül lennem, úgyhogy nem bánom cseppet sem. - Az egyetlen furcsasága számomra csak az volt, hogy a félpucér akciója után egy falatnyi náthát sem kapott el. Bezzeg én egy ilyen után tuti tüdőgyulladással fetrengtem volna otthon hetekig. Irigylem a mázlista immunrendszerét! – mosolyodom el. A parkett felé haladva egyre inkább erőt vesz rajtam a bulizhatnék, de ahhoz, hogy feloldódjak, ki kell űzzem Claudeot a fejemből. Amikor rá gondolok, akkor valahogy nehezemre esik elnyomni magamban azt az érzést, hogy hiányzik a jelenléte, s cseppet sem tetszik ez az egész. Főleg azért nem, mert a mi kapcsolatunk nem alapszik romantikán, s nem is szeretnék sóvárogni valaki után, akit már megkaptam, s meg is kaphatok bármikor. Szeretni úgysem fog, nincs az a pasi, aki engem szeretne, szóval mindegy is. - Ne fesd az ördögöt a falra, mert a végén még megjelenik! – feddem meg Naomit, majd némi magyarázattal Mandy felé fordulok. - Legutóbb egy szabad a csók után ájultan esett össze, ezzel rám hozva a frászt. Szóval érthető okokból kifolyólag nem szeretném, hogyha megint rosszul lenne. – a magyarázkodást ennél a pontnál mondjuk befejezem, mert legszívesebben fejbeverném magam. Ha már én vagyok a szervező, lehetett volna annyi eszem, hogy a „szabad a csók”-ot levetetem a napirendről. Nem tettem viszont meg, így csak szidhatom magam, s a bulitól egy pillanat alatt elmegy a kedvem. Hiába, hogy a felszínen felszabadult maradok, mégis minden idegszálammal Naomira koncentrálok, s szinte mantrázom magamban, hogy ne legyen semmi baja. Azt hiszem, hogy már semmi nem ment meg attól a ténytől, hogy ő az egyetlen barátom, az a barát, akiért bármit megtennék. Bár tény az is, hogy nem is szeretném, ha ettől bármi megmentene.
- Lehet, hogy pont ez történt vele, és csak kihasználta a kedvességed – kotyogtam bele, hiába nem hozzám beszéltek a lányok. Igazából persze tudtam, hogy ez is elég valószínűtlen volt, tekintve, hogy egy farkasról beszélgettünk. Ha nem egy másik fajtájához tartozó egyed akarta kirabolni, akkor egészen esélytelennek tűnt a dolog. Inkább szerintem csak szórakozott, bár nem ismertem a férfit, csak az aktája alapján, meg hallomásból. Ezért jó őrzőnek lenni, az itteni farkas populációról legalább voltak ismereteim, ami más embernek nem is lehetett volna. Sőt, sok őrzőnek még így sem, ezért jó informátornak lenni. Mivel nem igazán értettem, hogy miről beszélt a padló csókolás alatt Naomi, így csak kérdőn felvontam a szemöldökömet, és értetlenül pislogtam a két lány felé. Szerencsére P.S. volt szíves felvilágosítani a történtekkel kapcsolatban, mire egy egészen kicsit aggodalmassá vált az arckifejezésem, úgy fordultam a Merida jelmezes barátnőm irányába. - Reméljük, hogy nem lesz! Ez ma jó este! – jelentettem ki határozottan, arcomon még egy széles mosoly is megjelent, pedig egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy én milyen jól fogom érezni ma magam, de próbálkoztam. Szerintem már az is egészen jó kezdet, hogy az esélyt megadtam azzal, hogy eljöttem és most is próbálom jól érezni magam itt a táncparketten. Ha meg gondok adódnának, akkor úgyis tudok tenni ellene, csak ne legyen nézőközönségem. Amúgy is sejtettem, hogy nem csupán egyszerű rosszullét volt, ami kissé nyugtalanná is tett. Kár, hogy ezt velük nem tudtam megosztani… - Nem vagyok valami jó táncos… - próbáltam meg túlkiabálni a zenét és a tömeget, de ettől függetlenül azért megpróbáltam olyan lötyögősre venni a figurát. Nem tudtam sem olyan szexin vonaglani, mint sokan körülöttünk, sem hiperszuper csábítóan táncolni, mint mások hölgyemények. Nem is vágytam arra, hogy olyan legyek, mint ők, és szerencsére úgy tűnt, hogy Naomi sem akarta magát túlságosan megerőltetni ezen a téren, vagy egyszerűen ő sem volt profi táncos, akárcsak én. Nem tudtam, hogy melyik igaz, de egy-két szám erejéig nem is számított túl sokat. Időnként azért körülnéztem, hogy lássam, miféle emberek akadnak körülöttem, de lassacskán kezdtem ténylegesen is felengedni és nem nagyon foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak mások az én sajátos mozgásomról. Az azért egy kicsit zavart, hogy nekem löktek néhány embert, de mindig igyekeztem még időben félreállni az útjukból. Ezért nem szerettem én magam körül a sok részegest, már rájöttem! Ajkaimon azonban továbbra is ott volt a mosoly, miközben elcsíptem néhány érdeklődő tekintetet. Csak kár, hogy sokan inkább képviselték a tőlem jóval fiatalabb korosztályt. - Egy kicsit kezdek megszomjazni… - kiabáltam újra, abban bízva, hogy meghallja a másik két lány is. – Ti kértek valamit? – érdeklődtem, és még az is megfordult a fejemben, hogy meghívom őket egy körre, mert én ilyen rendes kislány vagyok.
- Hát nem, ezt kihagytad. Nem mintha kérdeztem volna, valahogy leragadtunk a kanapé ecsetelésén, tovább meg nem jutottunk, vagy inkább előrébb, mert utána már nem nagyon érdekelt, miként is találkozott össze a lakótársával. - Az igen… én egy kis esőtől is egy hétig fekszem otthon általában. Szerencsére mostanában nem volt rá példa. De… hát, ez tényleg fura azért, biztos szerencséje volt, és a bacik elkerülték aznap, vagy nem tudom. Rántom meg a vállam, de több szót minek erre vesztegetni, az tuti, hogy nem teljesen százas P.S. lakótársa, de amíg a barátnőmnek nem esik baja, addig különösképpen nem foglalkozom a dologgal. - Jó, hát engem csak ne csókolgasson a sötétben valami idegen pasas, még akkor se, ha amúgy egész cuki, mert ez lesz a vége. Nem is mondtam, hogy megtaláltam a táskámban a névjegy kártyáját. Bróker… Nem épp discoba illő pasi, ha engem kérdeztek. Még nem döntöttem el, hogy felhívjam-e. A mondandóm első fele Mandynek valószínűleg sántíthat, lévén füllentek, nem magának a szituációnak volt köszönhető az ájulásom, hanem annak, ami a színfalak mögött zajlott, de nyílván ezt nem fogom csak úgy elkotyogni nekik, mert tutira bolondnak néznének. - A próféta szóljon belőled! Kacsintottam a rendőr barátnőmre, bár én legbelül, vagy inkább nem is annyira belül, nem éreztem igazán jól magam, de ez talán nem volt meglepő a nem oly rég történtek fényében. P.S. nem tud róla, így a kedvéért megpróbáltam tényleg felengedni, hellyel-közel sikerült, köszönhetően a remek társaságnak, de attól még semmi sem változott. Ugyanúgy álomba fogom sírni magam, mint minden este azóta. - Én se… már legalábbis ilyen eseményeken. Legyintettem Mandy felé, rá, se rántson, nem lehet mindenki tökéletes táncos, a sztenderd táncokkal nem volt bajom, de az ilyen rázzuk a seggünk téma nem volt az én műfajom. Mindenesetre, most elriszálgattam, de inkább a társaságomat figyeltem, próbáltam erőt meríteni belőlük. - Aha… szerintem valami fincsi koktél lecsúszna. Kiabáltam, és ha Mandy elindult a pult felé, mentem vele, mert nem tudtam, mit szeretnék, bár egészen meglepő tőlem, mivel álmomból felkeltve is fújom az italkínálatot. Megkérdeztem még P.S.-t, hogy mit kér, maximum ő is inkább jön velünk. Mindenesetre, az este további részében igyekeztem tartani a csacsogós, jókedvű látszatot, és mindezt úgy, hogy nem ittam le magam a sárga földig. Többé-kevésbé szerintem sikerült, és kicsit reméltem, hogy sikerült becsapnom a barátnőimet, mert nem szerettem volna, ha aggódnak értem. Kicsit úgy éreztem mostanában, hogy mindegy, mi okból, de folyton aggódnak miattam… Kezdett elegem lenni a saját romjaimból, jó lenne kikecmeregni belőlük.
Kezdőlap
//
