- Egy micsoda? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel. Ez nagyon nem jó, hogy tudtak a harcosokról, vagy egyáltalán arról, hogy léteznek valamifélék, akik titokban tartják a kilétüket. – Milyen titkos harcosok? – ettől függetlenül tökéletesen meg tudtam játszani a hitetlenkedő, semmit nem tudó nőt, a nevetésem is pontosan erre a benyomásra erősített rá, ha minden igaz. Nagyon ez volt a célom, valamint magamban máris azon gondolkoztam, hogy kivel kellene majd egy emlékmódosítást végeztetni ezen a három idiótán. Nem jó, ha tudják, hogy létezünk. Bár ez még a kisebbik gond volt, hiszen esetükben tudtunk lépni, ám arról még mindig nem derítettünk ki semmit, aki felkérte őket a munkára. Bizonyára tőle tudtak valamit szórványosan az őrzőkről, nála ennél fogva nem lehetett végrehajtani efféle beavatkozást, amíg nem derül ki a kiléte. Mindenesetre azt szívből tudtam értékelni, hogy Duane képes volt átváltani a kedvesebb feléről az igazi harcoshoz hasonlóra, mert ezek szerint nem véletlenül volt ebben a kasztban. Ez máris bizakodásra adott okot, és még az is megfordult a fejemben, hogy komolyan fogok vele foglalkozni egy kicsit. - Az engem egy cseppet sem érdekel, hogy mit tudtatok és mit nem arról, hogy mit találtok itt. Ha ennyire ostobák vagytok, akkor magatokra vessetek! – vetettem oda foghegyről, mert kezdett nagyon bosszantani ez a helyzet egyrészről, másrészről meg folyamatosan járt az agyam, hogyan oldjam ezt meg. Nem nevezhettem éppenséggel egyszerű helyzetnek, az már egyszer biztos. – Először is, jobb, ha vigyázol a szádra! – olyan erővel vágtam képen a szájaló idiótát, hogy egyből ki is serkent a vére. Helyes, hadd érezze csak, hogy mennyire sebezhető és esendő velem szemben. – Másodszor, mivel tanár vagyok, úgy ezek szerint kénytelen leszek vágódeszkát csinálni belőled… - ajkaimon ravasz, gonosz mosoly jelent meg, cseppet sem az a kedves, megértő fajta. Sokkal inkább a fenyegető, rosszat sejtető típus. - Én pontosan azt fogok csinálni a saját házamban, amit akarok! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. – Ráadásul, birtokháborítást követettek el, úgyhogy ötünk közül én jelenthetnélek fel titeket a legnagyobb joggal, ráadásul önvédelem lenne részemről az is, ha hidegvérrel lepuffantanálak. Hidd el, ez a fiú igazolná! – böktem a fejemmel Duane felé. Persze erre nem lett volna szükség, tekintve, hogy volt őrző a rendőrségnél, de ők erről nyilvánvalóan nem tudhattak semmit, ami nem is feltétlenül gond. Így is többet tudtak már, mint amennyit lehetett volna, és ez cseppet sem nyugtatott meg. – Nem mondanám éppen rejtőzködésnek az egyetemen való előadást, és a tévében szereplést… - ugrott meg a szemöldököm értetlenül, hiszen én aztán tényleg mindent csináltam a rejtőzködést leszámítva. Aztán végre komolyan vettek minket, vagy túlságosan beszartak tőlünk, de akkor is megtört a jég. Elégedetten hallgattam azt a hevenyészett információhalmazt, amelyet a rendelkezésünkre bocsátottak, de sajnos sokkal okosabb nem lettem tőle, már ami az indokokat és az okokat illeti. Szerettem volna rájönni, hogy mi húzódik meg a háttérben, de ez egyelőre úgy látszik, hogy a jövő zenéje lesz. - Jó, tehát se nevet nem tudtok… - kezdtem bele, mivel biztosra vettem, hogy nem Samuelnek hívják a megbízót. – Se rendes értesüléseitek nincsenek. Egy rakás balek – puffogtam magam elé, a fejemet rázva lemondóan. Azt már nem tettem szóvá, hogy legalább a személyleírás valamelyest segíthetett, mert ezek alapján a fickó nem nagyon álcázta magát, ahhoz valószínűleg túl hiú. Ráadásul, elég egyedi megjelenése lehet a hallottak alapján, úgyhogy talán lesz esélyünk, még név nélkül is. – Ne bőgj már, az istenit! Megfájdul tőled a fejem... – szóltam erélyesen a zokogó férfira. Szánalmas látványt nyújtott, ugyanakkor roppant nevetségesnek találtam. - Remek rájönni, hogy mennyit ér az ember, ugye? – Duanere pillantottam a vállam felett, amikor meghallottam az összeget, amit a likvidálásom fejében kaptak volna. Jobban mondva inkább a felbosszantásomért, mert csupán ennyit értek el ezzel az egésszel. – A kutya igazából veszélyes, és ha utasítom, akkor máris készséggel harapja le a töködet – morogtam, a fejemben azonban lázasan forogtak a fogaskerekek. Ki a franc akar megölni, és mégis miért? – Sajnálom, de nem mentek sehová, amíg én úgy nem döntök. Azt hiszem, hogy az éjszakát egészen biztosan a rácsok mögött fogjátok tölteni, ha még mondotok valami hasznosat, különben sokkal rosszabbat teszek veletek, mint amit el tudtok képzelni. Ó, és remélem nem gondoltad komolyan, hogy meghatsz ezzel a család maszlaggal! – közben felálltam, fel-alá kezdtem járkálni. - Ezeket el kell innen tüntetnünk a lehető leghamarabb. El akarsz menni, vagy akarsz még segíteni? – kérdeztem az ifjú harcos felé fordulva.
Duane arca rezzenéstelen maradt. Ritkán mutatkozott ilyen közömbösnek, most sikerült felöltenie az ártatlanság álcáját. Kate még jobb színész volt, fapofával kérdezett rá. Samson nem tudott többet mondani, csak ugyanazt hajtogatta: - Nem tudom pontosan, csak hallottam magukról. Harcosok, akik az egyetemre járnak és titokban gyakorolnak. Ez így nagyon homályos és megfoghatatlan volt. A kubai gondolatban már ott tartott, hogy akitől ezek, illetve a főnökük hallotta, azt kell megcsípni, különben mások is jönnek a három balfék után. Még Kate se állhat ellen profi bérgyilkosoknak, ha eleget küldenek jól felszerelve, alapos tervezés után. Ezt nem szabad megengedni, gondolta magában. A társa kiosztotta Samsont, szembesítette a hülyeségével és a fickó megszeppent. Most tudatosult benne igazán, hogy semmi esélye, nem is volt soha, átverték a megbízói és el lett trehánykodva az ügy. A másik kapott egy olyan pofont, hogy nézni is rossz volt. Ebből és az újságcsapásból már végre értett és nem beszélt sületlenségeket, csak óbégatott. Az egy fokkal elviselhetőbbnek tűnt és Samson végre kitálalt. - Ez a világ nem a nevekről szól! Aki sokat kérdez, az nem kap zsíros megbízásokat. De már megbántam... - mondta Samson. Valószínűleg csak azt bánta meg, hogy ész nélkül belement az egészbe és nem kérdezett, nem nyomozott maga is. Többet is megtudhatott volna, de szerencsére nem így történt. Így is épp elég bajt okoztak a betöréssel. Az ordítós nem hagyta abba a bömbölést, mert fájt a lába meg a szája is, amire a maflást kapta. - Azt mondják, mindenkinek van egy nettó értéke. Méghogy véget ért a rabszolgatartás világa... - tette hozzá Duane gúnyosan. Eközben a harmadik, akinek a feje bele lett verdesve a fürdő kövezetébe, mozgolódni kezdett. Párás szemekkel nézett fel és kiabálni kezdett, mikor meglátta a vérzőt és az egész jelenetet a szobában: - Mi a faszt csináltatok a bátyámmal? Rohadj meg a ribancoddal együtt, te mocskos mexikói! Elvitetlek a bevándorlásiakkal! A fickó még köpött is egyet. A kubainak ez már sok volt az alakból. Nem várta meg, hogy Kate bosszulja meg a jelzőt, rátérdelt a férfi hátára és a padlóba nyomta a meglincselt betörő fejét. - Szeretettel várom a korrupt hivatalnokaidat! Én hivatalosan lakom az országban, te betörtél egy házba és gyilkosságra készültél. Érzed a különbséget? A zsaruk érezni fogják... - mondta kemény hangon, szinte érzéketlenül. Aki a lábát fájlalta, az megpróbált közelebb mászni most, hogy Kate leszállt róla. Vérben forgó szemekkel nézett a kubaira: - Hagyd békén! Ő is csak áldozat. Matthew, Samson átbaszott minket, kamuzott a szemétláda! Ő tehet mindenről! Amíg a főnöküket szapulták ezek ketten, Samson csak vörösödött a sarokban. Ha nem ültetik le, akkor a társai verik agyon. Duane-nek támadt egy ötlete. Nem úgy tűnt, hogy Kate ráismerne a leírt illetőben valamilyen haragosra. Ez a Samuel közvetítő volt, a főnökéhez kellett eljutniuk. A családra hivatkozás Duane-t jobban meghatotta, mint Kate-et, de ahhoz nem volt elég, hogy csak úgy futni hagyja a bűnbandát. Kate-re nézett, aztán a két testvérre, majd Samsonra. Az Őrző nőhöz kezdett beszélni még mindig Matthew hátáról: - Ahhoz mit szólnál, ha ők vezetnének el minket Samuelhez, az pedig a megbízójához? A fasiszta öcsikét megtartjuk zálognak, hogy ne trükközzön a bátyja meg Samson. Halljuk, főnököm, mit kellene pontosan tenned, ha végrehajtottátok volna a gyilkosságot? Matthew csak kapkodta a fejét. Neki még az se volt tiszta, ki a ház tulaja, most szembesült egy rakás újdonsággal és tátott szájjal nézett Samsonra, hogy mégis mi lesz. Láthatóan nem tetszett neki a túsz szerepe, pedig ha a bátyja így kiállt érte, akkor az Őrzők simán kihasználták ezt. Duane nem volt híve az ilyesminek, de ez egy nagyon mocskos ügynek tűnt és valahogy meg kellett oldani. Várta Kate válaszát, mert lehet, hogy ő nem tenne ilyen látszólag nagylelkű ajánlatot. Duane nem azt tervezte, hogy ezeket elengednék. Elég hülyének látta őket ahhoz, hogy belemenjenek egy alkuba, azt gondolván, így fognak megszabadulni a tanárnőtől és mehetnek majd Isten hírével. Valójában persze nem így lesz, a titkos megbízóval együtt kerülnek sittre, ha minden jól megy. Kate-en és a banda főnökén múlt most minden.
- Nos, barátom, megnyugtathatlak, hogy semmiféle önvédelmi kurzust nem oktatnak az egyetemen, az egyetlen fegyverem ott a tankönyvek, és a jegyzeteim! – közöltem nemes egyszerűséggel, és csak reménykedni tudtam benne, hogy Duane még véletlenül sem fog semmi olyat reagálni, ami gyanút kelthetne ezekben a tökkel ütött betörőkben. Bár volt egy olyan gyanúm, hogy ezeknek már az sem tűnne fel, ha pirossal kiírnánk a homlokunkra, hogy őrző harcosok vagyunk. Teljesen berezeltek – hála istennek, meg nekem! -, és most már az összevissza beszédnél tartottunk. - Egyem a kis szívedet! – megrándult a szám, már-már szánalmasnak találtam ezeket a fickókat. Nem, ezeknek túl könnyű büntetés lenne a halál, elég az nekik, hogy ilyen kevés ésszel kell tovább élniük az életüket. – Késő bánat… - nem fejeztem be a mondást, szerintem mindnyájan tudtuk a befejezését. – Nekem azonban nevekre lenne szükségem, és ha a föld alól is, de kerítened kell nekem valami kézzel foghatót. Nem érdekel, hogyan csinálod, csak csináld! – közöltem parancsként, ahogyan a diákjaimat, vagy a gyakornokaimat szoktam utasítgatni. Nem volt nehéz határozottan beszélnem ezekkel a pasasokkal, mivel ilyen az alaptermészetem is. - Minden csupán nézőpont kérdése – legyintettem egyet Duane szavai hallatán, aztán amikor meghallottam a harmadik felől érkező neszezést, felegyenesedtem és odamentem. – Virágos reggelt! – miközben beszélt, leguggoltam mellé, és olyan erősen fogtam össze a szája két oldalát, hogy megroppant az állkapcsa. – Na, ide figyelj! Az én házamban csak én szidhatok akárkit. Először is, ő nem mexikói, hanem kubai, te seggfej! – azért felpillantottam futólag, hogy jól mondom-e. Nyilvánvaló egyébként, hogy jól mondtam, de a tanoncokkal kapcsolatban nem mindig voltam teljesen képben. Ők annyira nem foglalkoztattak engem, lévén, hogy nem tetszelgek mentor szerepben soha. Talán majd most lesz egy kivétel, még nem lehet tudni… Mivel idő közben Duane is támadásba lendült, hogy megtorolja a sértést, én hátrébb húzódtam, és úgy figyeltem a jelenetet. Mintha csak egy gyakorló edzés lenne, és felügyelném, hogy minden rendben van-e. Persze ez esetben azt felügyeltem, hogy a fickó ne ússza meg szárazon, némi pofonnal. - Maradsz, ha jót akarsz magadnak! – oldalra sem néztem, amikor mocorogni kezdett a lábfájós idióta. Csak a kezemet tartottam ki, mutatóujjammal bökve egyet felé. – Igazából egyikük is elég ahhoz, hogy kiderítsük, ki ez a fazon. A többi pedig mehet szépen a hűvösre, csak be kell szólni az őrsre! – jelentettem ki magától értetődően. Meggondoltam magam, mégsem készültem tömeges mészárlásra, az valószínűleg igencsak megviselte volna a kicsi tanoncot, ráadásul arra esküdtem fel, hogy az embereket védem. Legyenek bármilyen ostobák, vagy veszélyesek is rám nézve, akkor sem bánthattam őket csak úgy. Hárman is kevesek lettek volna ellenem, így a küzdelem nem volt éppen kiegyenlített. Miután válaszoltam, hagytam, hogy Duane feltegye a kérdést, majd közösen vártuk a választ rá. Nagyon reméltem, hogy gyorsan kiköhögi, amire szükségünk van, mert annál hamarabb kezdhetjük el a keresést. - Szóval fiúk, ki lesz az a szerencsés, aki kezét-lábát töri – akár szó szerint is – azért, hogy előkerítsük a megbízót? Csak egyik kiskatona győzhet, melyikőtök akar lenni? – néztem végig mind a három férfin, arra várva, hogy miféle döntést hoznak meg. Amelyikük bevállalja, az ugyan kockáztat, viszont később is kerül sittre. Vagy esetleg azt is hiheti, hogy nem kerül.
A kubai egy szót sem szólt arról, hogy mitől olyan penge egy egyetemi tanár a közelharcban és hogy ő mit keres itt. Már sokat beszéltek eddig is a témáról, főként a betörők. Még mindig nem fért a fejébe, hogy hogy képes valaki ennyire trehányul végezni a dolgát, mikor tudhatja, hogy lecsukják, ha lebukik. Havanna utcáin a kölykök ezerszer profibbak voltak ezeknél és sokkal meredekebb dolgokat is megúsztak. Mert felkészültek, utánanéztek minden fontosnak és használták a józan eszüket is. Ezeknek az luxus volt, úgy tűnik. Kate követelőzésére Samson csak rázta a fejét. A rémület ott játszott a szemeiben és közöttük. Egyszerűen nem tudott többet és most már attól félt, hogy ezért lesz kinyuvasztva. A kubai megjegyzésére Kate is tett egy hasonlót és ezt megbeszélték. Duane bizony tudott volna mesélni a modernkori rabszolgatartásról. A fajgyűlölet szavait még el tudta engedni a füle mellett, de mikor Kate-et ribancnak titulálta a legnagyobb hangú, aki már a fürdő kövén megőrült, a kubainál is elgurult a gyógyszer. Tett gyorsabb volt a gondolatnál és Duane a térdével akarta kipréselni a mosatlan szájú betörőből a tisztességes modort. Ő a hátát nyomorgatta, Kate pedig az állkapcsát kapta el. Tiszta kínzás volt ez és a másik kettő meredten nézett. Ilyet nem vártak a tanárnénitől... Látszott rajtuk, hogy nem értik az egészet, de a szívük úgy dobog, mint egy maratoni futóé. A haláltól való félelem ült ki az arcukra. - Mi a faszért véded a négert, ha azt se tudod, honnan jött? - szólt közbe a visítós, akinek az előbb Duane rácsapott a lábára az újsággal. A kubai olyan tekintetet vetett rá, ami szúr, akár a rózsa tüskéi. A fájdalom még visszatartotta a fickót, de a száját már nem átallotta kinyitni. Balszerencséjére. Duane még egyszer odaverte a szőnyeghez Matthew fejét, vállból, jó erősen, aztán felpattant és elindult a bőgőmasina felé. A karjait szélesebben tartotta, hogy már a fellépésével is megijessze. A fickó elindult hátraflé, araszolva a fenekén, de csak egy grimasz lett belőle, mert túlságosan is hasogatott a lába. Megállt a menekülésben és a fejét nem tudta elkapni, ahogy a kubai edzőcipője becélozta. A fogai játszottak egy körmérkőzést a bennmaradásért és fröccsent a vér. A szőnyegből talán ki se jön, csak ha időben nekiállnak. A kubai most nem foglalkozott ezzel. A sarkára kellett állnia, hogy elhallgattassa azokat, akiknek kuss volt a nevük ebben a kéretlen vendégségben. - Jól mondta. Ő nem a levegőbe beszél, hanem azt mondja, amit tényleg tud. Ellentétben veletek, akik puszira jöttök gyilkolászni és aztán ügyvédet akartok. Befogod a szádat vagy én fogjam be úgy, hogy többet ki nem nyitod? Az általában kedves és mosolygós Duane ilyen helyzetekben keményebb tudott lenni a betonnál. A hangjában nyoma sem volt a barátságosságnak. A fickó a száját tapogatta és mömmögött, ahogy a fogaiba és az egyiknek a helyébe hasított a fájdalom. Úgy látszott, ért a szóból, most, hogy megkéselték, megkínozták és egy fogát is kirúgták. Csak magának köszönhette, hogy erre volt szükség. Duane ránézett Samsonra, aki szintén egy kis féreg volt csak a szemében, gerinctelen és gátlástalan, sunyi alak, de ő mondta eddig a legtöbb érdemi infót. - Őt kell elvinni Samuelhez, a többi nem tud viselkedni - mutatott a főnökre. - A tesókák pedig kapnak egy jó kis priccset ingyenes fegyveres őrséggel. A kubai elfogadta Kate meglátását és most már ő is kezdte belátni, hogy nem jó ötlet ezekkel tovább foglalkozni. Túl labilisak voltak. A lábsérült nem mert megszólalni, félve nézett a szája elé tapasztott keze mögül. Szakadt róla a víz és dudorodott egy ér a homlokán. Duane lassan kezdett megijedni, hogy szívrohamot is kap a fazon. A másik bezzeg most se fogta be, hiába nyomták újra és újra a padlóra. Megrögzött volt és a faji előítéletek dúltak benne. - Vagánykodj csak, nigger! Ez egy szarrágó! Átbaszott minket, azt hiszed, téged nem fog? Ostoba majom! Samson megremegett a sarokban. Először a társára nézett, akinek a szavaiban volt igazság a mocskos stílus ellenére is. Lüktetett az arca jobb oldalán az állkapocscsont, idegesen rángatta és egyre szaporább lett a légzése is. Duane-re és Kate-re nézett olyan szemekkel, hogy a kubaiban ez felidézett valamit. A farmon, ahol a gyerekeket dolgoztatták, többször kaptak a nadrágszíjjal, ha rosszak voltak. Akkor néztek így, mikor nem tudták, melyik őrtől féljenek jobban, melyik fogja kicsapni a szemüket a bőrrel. Mégsem tudta sajnálni a fickót. Gyilkosságra készült, kegyetlenül megfontolva. Nem érdemelt ez könyörületet. A kubai csak sóhajtott és ha Kate eddigre még nem ütötte ki Matthew-t, akkor odafordult, hogy villámgyorsan féltérdre ereszkedjen mellette és olyat bokszoljon a tarkójába, hogy megint átküldje az álmok birodalmába. Ahonnan majd a rabkórházban fog visszatérni, láncra verve, rácsok mögött. Ezután pedig leguggolt az "agytröszt" elé, kezeit maga elé vetette és tárgyalni próbált. - Az embereid leszerepeltek. Nos, küldjünk téged is a dutyiba vagy együttműködsz velünk? Használhatnád már végre az agyadat is... Samson kihúzta magát, amennyire tudta. Ijedt tekintete találkozott a vérző szájú félős szemeivel. Most árulta el újra a társait. Látszott rajta, hogy fél velük egy cellába kerülni. Remek csapat volt, tényleg, gondolta Duane. A belső bomlás mindig ide vezet. Már kicsit határozottabb hangon érkezett a válasz: - Rendben. De utána elengednek, ugye? Ne végezzenek ki, könyörgöm! A feleségem halálos beteg és a gyerekeim egyedül maradnak, ha én nem... Duane tenyerével a padlóra csapott és arcizmait megfeszítve nézett a fickóra. Samson megrázta a fejét, nagy levegőt vett és a szőnyeget kezdte nézni. Duane keze mellé fókuszált. Már nem akarta tartani a szemkontaktust. - A Wendy's Bunches virágüzlet mellett kell megjelennünk hajnali 3-kor. Nem lesz gond, hogy csak én megyek. Lezárt borítékban fényképeket kell mutatnom a holttestről. Valami perverz lehet Samuel főnöke, mert a meztelen karokat és lábakat is látni akarja rajtuk... Ott átadja a lóvé másik felét, ha minden stimmel... Duane elmosolyodott. Ebben a mosolyban már volt egy kis hála is. Végig figyelt, hogy hazudik-e Samson, trükközni próbál-e. Az volt a benyomása, hogy nem. Az a hely elég lepukkant volt, hajléktalanok és drogdílerek kedvelt környéke. A virágbolt is csak valami pénzmosodaként működött a hírek szerint, mivel jó ízlésű ember nem oda megy ajándékcsokorért. A kubai felállt Samson elől és hátat fordított neki. Csak most emelte fel a szemét a csapat főnöke. A kubai Kate-re nézett kérdően. Sejtette, hogy a tetoválások miatt kell az illetőnek a kar- és lábfotó. Lehet, hogy nagy megdöbbenés lesz, mikor kiderül, ki az. Kate múltjából kell lennie valakinek, aki felismeri őt a tetoválásokról. Nagyon mocskos ügy volt ez és a kubai már a szívén viselte. Kate nem egyszerű személyiség, de így vele se lehet bánni.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a kis Alvarez is begőzölt egy kicsit, akárcsak én. Úgy látszik, hogy a nyugodtnak és vidámnak látszó srácnál is elérték azt a határt, amit nem volt jó feszegetni. Azért, ha jobban belegondolok, harcosnak nem viráglelkűek mennek, így elég valószínű, hogy ő sem véletlenül vetődött ebbe az irányba. Csupán nehéz volt kihozni a sodrából, de vannak, akiknek különleges tehetsége van az ilyesmihez. Ez a három barom nagyszerűen ráérzett, hogy mit nem kellene tenni, és ami a nagyobb baj, hogy engem is sikerült istenesen felbosszantaniuk, pedig eleinte nem terveztem, hogy ténylegesen megtorlom tettel azt az arcátlanságot, hogy be mertek törni a házamba. Most már egészen másképp álltam hozzá, ostobák voltak, hogy járatták azt a fene nagy, okosnak hitt pofájukat. - Azt hiszem, hogy felbosszantottátok! – szólaltam meg, leplezetlen elégedettséggel. Láttam a lehetőségeket a fiúban, még ha nem is mondtam ki hangosan a dicséretet, ráadásul szórakoztatott is az egész szituáció. Arra pedig roppant kíváncsi lettem, hogy ha egyedül kellene ezt megoldania, akkor miként tenné. Oké, hogy hosszasan úgysem fogom kibírni, hogy ne szóljak bele, de azért igyekeztem csendben maradni valamennyit, hátha még többet láthatok abból, amit olyan lelkesen elnyom a mindennapokban. Mondjuk azt, hogy felfogható volt egy esetleges edzésnek is, amit én vezetek? Nem szokásom, de ezúttal kivételt tettem volna, ha már így sikerült belekeverednie a véletlen folytán. - Én is pont így gondoltam! – jelentettem ki végül, miután összecsaptam a kezeimet, ajakimon pedig megjelent egy szélesebb mosoly. Kíváncsi voltam, hogy ezek után mennyire fognak berezelni, és kinek jut eszébe még valami plusz információ. Mert szerettem volna, ha így lesz, de lehet, hogy ezek voltak tényleg annyira idióták, hogy annyit tudnak csupán, amennyit előadtak nekünk. Így azonban nehezebb dolog lesz lenyomozni azt, aki utánam küldte őket, ráadásul kedvem se nagyon volt a továbbiakban ezzel a három hülyével vesződni. Ahhoz se lenne eszük, hogy eleget tegyenek a feltételeimnek, már ha bocsátanék alkut feléjük. De nem akartam, nem kockáztathattam, hogy az én akciómat is elszúrják úgy, ahogyan megtették ezt most is. A megbízójuk tuti, hogy nem lesz elragadtatva ettől az eredménytől, amit produkáltak. - Istenem, könyörgöm, tömj valamit a szájába, mielőtt kivágom a nyelvét! – szóltam oda Duanenek, amikor az idióta pasas csak nem bírt lakatot tenni a szájára. Kezdtem attól tartani, hogy ha én hallgattatom el, akkor az bizony végleges lesz, és ha nem is a halálát értem ez alatt, de maradandó sérülése egészen biztos, hogy lenne jócskán, ha a kezeim közé kapnám a jelenlegi hangulatomban. – Ugye nem hiszed, hogy bevesszük ezt a maszlagot, barátocskám? – kotyogtam közbe, bár igazán nem volt szívem félbeszakítani a kubait most, hogy kezdett végre kibontakozni. Kíváncsi voltam, hová fog jutni, mi sül ki abból, hogy ennyire felhúzta magát. Idővel talán remek harcos válik majd belőle. Tényleg. Nem mindenkiben láttam a lehetőséget, első körben benne se, de legalább most teszteltem, hogy milyen tudást szedett magára az elmúlt években, és ha úgy alakulna, akkor már nem kellene a felméréssel foglalkoznom - Te is akarsz jönni, vagy ez már túl sok a tiszta lelkednek? – kérdeztem némi habozás után, miután arrébb sétáltam, és lehalkítottam a hangomat. – Nincs mese, háromkor én mindenképpen odamegyek. Tudni akarom, hogy ki a franc utazik rám. Valószínűleg valaki, aki haragszik, mert a munkámat végeztem egyszer, és eltettem láb alól valami mocsadékot. Nem tudom… - őszintén mondtam, mert tényleg nem volt ötletem. Elég hosszú volt az a lista, amire az esetleges haragosaim rákerültek volna. Sokszor volt már, hogy őrzőként tönkretettem egy-egy bundás életét, és azoknak sokszor voltak hozzátartozóik is. Sajnos ez ezzel jár, ha valaki őrült, vérengző fenevad rokonaként kell, hogy az életét élje. Igazából át tudtam érezni, még ha az itteniek nem is tudtak a Nicholashoz fűződő viszonyomról.
Kezdőlap
//
