A bosszú élteti, az a bosszú, amit egykor megfogadott, és nem felejtett, a kegyetlen bosszú, mint amilyen ő maga is. Eljött az idő, hogy beteljesítse, hogy vér folyjon, vagy az őrület legyen úrrá azokon, akik a listáján szerepelnek. A Teremtője áll az első helyen, Victor, aki nem hitte el, hogy képes lesz egyedül boldogulni, hogy képes lesz arra, hogy hatalma legyen, márpedig van. A vénember nem ismeri, sosem ismerte, csak azokból az információkból táplálkozik, amiket engedett neki, hogy lássa, hallja, tudja. Halvány sejtése sincs arról a hatalomról, aminek birtokosa, amivel bárkit megvesz kilóra, Kevés vagy sok, teljesen mindegy, éppen elég ahhoz, amennyire neki kell. Utána pedig a két kölyke, Ed és Aurorette. Az öccse más lapra tartozik, vele más tervei vannak, kevésbé sem mocskosak, aljasak, mint a többiekkel szemben, és ez már önmagában is alap arra, hogy egy igazi, kíméletlen, rideg mosoly üljön ki az arcára.
Ezért jött most a városba Nikolajjal együtt, hogy a felmérje a viszonyokat, találkozzon Nataljával megbeszéljék a részleteket. Kiszáll az autóból, ez a ház tökéletesen megfelel a céljainak. Idegen, aki nem olvad bele a város forgatagába, mégis jelét adja annak, hogy megérkezett. Tökéletes álca, benne van a korban, senki nem gondolná róla, hogy közeledvén az 500-hoz cseppet sem veszélytelen. Ellenségei gyanakvását elaltathatja azzal, ő már öreg korára nem akar háborút, békülni jött, és ez a lépése hihető, máskülönben ki hozna ide egy ilyen fiatal kölyköt, mint ő tette, közéjük. Mélyet szippant a hideg alaszkai levegőből, a hold megvilágítja az arcát, Nikolaj önkéntelenül is hátrahőköl a látványtól. Ő az egyik aki érti, ez a mosoly ami ott virít az arcán, mit jelent. Halált. Kezdődhet a játék.
Nem rég kaptam egy e-mailt Alekszejtől, hogy idejön. Nem mondom, hogy nem sokkolt a hír, mert igen. Valahogy nem gondoltam volna, hogy ide fog jönni, de azt meg pláne nem, hogy majd éppen most. Egy ideje kissé hanyagoltam, hogy jelentsek neki a családról és Edről és még mindig nem küldtem neki képeket Ashleyről. Egy ideje már ígértem, hogy majd küldök Ed lányáról is több információt, de az utóbbi években kezdtem egyre jobban elbizonytalanodni. Alekszejt '45 óta nem láttam, akkor is csak egy futó pillanatig, amikor berohantam Jennyért. Azóta pedig nem maradt nekünk más, csak a levelezés, majd az internet forradalmával az e-mailezés, ami azért jelentősen megkönnyítette a dolgomat. Ma már mindenkinek van laptopja, vagyis inkább nem ritkaság és senki sem kezd el gyanakodni, ha éppen azon dolgozom és ugyebár maileket is küldök, de korábban nem volt egyszerű úgy leveleket küldenem neki és kapnom is, hogy az ne legyen feltűnő a családnak. Jenny is azóta néz rám ferde szemmel, hogy egy alkalommal meglátott, miközben szorgosan levelet körmöltem az apámnak. Holott ő úgy tudta akkoriban, hogy nincs senkim, akinek írhatnék. Ma már persze nem így van. Mondjuk azóta hatalmasat változott a minket körülvevő világ és ami azt illeti az életünk is. Alekszej pontosan megadta, hogy hová is menjek és mikor, szóval az ékszerboltból még zárás előtt jövök el és útközben megállok egy italboltnál, majd orosz vodkát veszek és azzal együtt folytatom az utamat. A városból kiérve a megfelelő helyen fordulok le és kocsikázok tovább a fákkal körülvett úton. Kicsit izgulok, de ezt egyáltalán nem mutatom kifelé, ugyanolyan jégszoborszerű vagyok, mint mindig. Pedig belül szeretnék szétszakadni, egy részem majd kiugrik a bőréből, hogy Kirill nekem a minden. Ő a családom, az apám, a Teremtőm, az a farkas, aki bármit kérhet tőlem - bár lassan ezt a posztot Ed is kezdi betölteni, ami elég ijesztő számomra -, egy másik felem viszont nem akarja a találkozást, mert egy ideje Victor, Ryan, Ash és Ed jelenti számomra a valódi családot. És még Jenny is. Ugyan nem hagyományos és nem is túl jó a viszonyunk, de egy család vagyunk és érte is megtenném azt, amit a többiekért. Ahogy kibontakozik a ház képe, úgy látok meg két alakot előtte. Az egyiket bárhol és bármikor felismerném, a másikról viszont fogalmam sincs, hogy kicsoda. Pajzsom nincs fent teljesen, nem fogok a saját apám előtt titkolózni, bár a vívódásomat olyan mélyre ásom el magamban, hogy még én se találjam meg. Leállítom az autóm és kicsit körbetapogatom az idegent. Ha nincs fent teljesen a pajzsa, akkor feltűnik, hogy közünk lehet egymáshoz, hiszen hasonlóak az energiái, mint az enyémek. Farkasom - aki egyébként ugyanolyan rideg, mint én magam is -, most előre szalad és így üdvözli a maga apját, én pedig kiszállok az autóból, kezemben az üveg minőségi vodkával és lassan lépdelek Alekszej felé. Megállok előtte és olyan mimikát produkálok, amit szinte sohasem. Őszinte mosoly jelenik meg az arcomon, nem az a cinikus, vagy gunyoros, ami szokott. Most azonban őszinte és mondhatni meleg, de kis mosoly húzódik az ajkaimra. Alekszejjel egy vérből valók vagyunk, ő más, mint a többiek. - Papus. - szólalok meg az anyanyelvemen, oroszul. Majd odalépek hozzá és megölelem. Ennyitől még nem kerül rám a szaga olyan szinten, hogy bárkinek feltűnjön. Az egyik csak egy pillanatig tart, mert nem lettem érzelgősebb, mióta legutoljára személyesen beszélhettünk egymással, de nem titkolom, hogy boldoggá tesz a jelenléte. - Ajándék. - adom át a vodkát, aztán a fiatalabb hím felé fordulok. - Ő kicsoda? - a kérdés az apámnak szól, de a másikat figyelem.
Az egyetlen, aki tud az érkezésükről, illetve az érkezéséről, az Natalja, vagy Nathalie, ahogy mostanában hívják, miután az örege átkeresztelte. Angol nemes, aki utána nem tűri az orosz nevet, de majd megtanulja, hogy az orosz név többet nyom a latba, mint ő azt bármikor is sejtené. Kutatott utána, szaglászott, szinte mindig a nyomában volt, utoljára a lágerben engedte közelebb magához a Teremtőt, hogy némi információhoz jusson, ha már Victor annyira szerencsétlen, hogy másra nem képes. Meg akarta ölni, őt is, ahogy a többieket is, de az idióta fia előbb ugrott, mint kellett volna. May legalább ment, úgy is a terhére volt már, tehetségtelen, alja munkára képes nőstény, nem akarta megtartani, így pedig megszabadulhatott tőle anélkül, hogy ezért bárki elővenné. Rajtaütés volt, mindenki láthatta, és ez ment a jelentésekbe is. A múltnak vége, ez a jelen, és ezzel foglalkozik, ezért tartotta maga mellett Nikolajt és ezért jött a városba, hogy Nataljával ismét egy csapatot alkosson. Csapatot... finom megfogalmazás, a látszatra adni kell. A tetű játékában pedig ez is benne van, része, bár nem annyira, hogy ha kell, ne tudja nélkülözni. Majdnem hatvan év telt el, látnia kell, hogy a lánya mennyire fordult meg, vagy mennyire maradt az, aki volt. Semeddig nem tart majd visszafordítani a szálakat, Natalja ragaszkodik hozzá, ahogyan Nikolaj is, és csak ez számít.
Egy lépést sem tesz a lakás felé, kint vár, nem titkolja, hogy itt van, ez is része a gennyes tervének, tudják csak, itt van, békülni jött, családra vágyik, elég volt a különélésből, öreg már, eleget harcolt. A mosolya egyre csak szélesedik, gyönyörű álca, és úgy fognak belesétálni a csapdájába, ahogyan akarja. A motorzúgásra sem tesz semmit, egyvalaki érkezhetett csak, érzi az energiáit. -Kedvesem. Ideje volt a találkozásnak. -az ölelést tűri, még viszonozza is pár tized másodpercig, mégis csak a lánya, aki tökéletesen játssza a szerepét, ahogyan azt várta, elvárta tőle. Az ajándékra vet egy pillantást, sokkal enyhébb mosollyal veszi át -ezzel köszöni meg-, mint ami eddig az arcát uralta, és tovább nyújtja Nikolajnak, aki most már közelebb ép hozzájuk. -Ismerkedj meg Nikolajjal, Natalja, ő az öcséd. Mindent tud, amit tudnia kell, amit magam is tudok. -bólint a fia felé, mozduljon csak, a nővérével elég sokat fogják egymást látni, ha úgy tetszik, együtt fognak dolgozni. -Menjünk a lakásba! -ő maga elindul, a hangja ellentmondást nem tűrő, felszólítás volt, jelzi, nem óhajt az utcán beszélgetni, viszont ő az úr, ő megy előre. Nyitja az ajtót, majd zárja is maguk után, a berendezés nem foglalkoztatja, az ráér, fontosabb dolgok vannak, amiket még most le kell fektetni.
Azt hiszem némi izgalom van bennem. amit olyan mélyre ások el magamban, amennyire csak tudok, de ettől még akkor is ott van. Nagyon régen láttam az apámat, a teremtőmet, az én papuskámat, akire mindig is csodálattal néztem, akinek örökké hálás leszek, hogy azzá tett, ami vagyok és akinek mindig meg akartam felelni, maximálisan. Leállítom a motort, kiszállok az autómból, megölelem az apámat - visszafogott lelkesedéssel, mert sejtem, hogy ezért nem fog különösképpen lelkesedni -, viszonozza - majd' kiugrok a bőrömből titokban -, aztán átadom a vodkát, majd érdeklődöm az idegen felől, akinek a farkasa nagyon ismerős. Aztán kiderül, hogy van egy öcsém is. Végignézek rajta, majd egy lágyabb, de csak apró mosoly kúszik az ajkaim szélébe és odalépek hozzá. - Drága öcsém! - megölelem őt, nem hosszan és nem túl szorosan, de határozottak a mozdulataim. Egy család vagyunk, ő is Alekszej teremtménye, és mellette van, tehát kedves nekem, már most. - Nagyon örülök a találkozásnak! - teszem még hozzá, aztán papuska felé fordulok, hiszen őmiatta vagyok itt. - Rendben. - nyugtázom, és az apámat követve megyek be a házba. Nem különösebben érdekel, hogy milyen a berendezés - vagy, hogy van-e egyáltalán - az apám viszont annál inkább. - Megleptél, mikor azt írtad, hogy eljössz. De örülök. Minden úgy alakult, ahogyan azt elvártad tőlem. Bíznak bennem, kivéve Jennyt. De ő gyenge, nem sokat jelent. - kezdek bele minden kertelés és körítés nélkül. Jennyvel mindig is érdekes volt a viszonyunk, mert sosem kedveltem különösebben, viszont egy család vagyunk és érte is megtenném azt, amit mondjuk Ryanért, akit még kedvelek is. Apropó Ryan... - Ryan azt akarta, hogy kutassalak fel, keresselek meg. Az okát nem teljesen kötötte az orromra, elhárítottam a kérést. Bár gondolom le akar számolni, vagy valami ehhez hasonló baromság jár a fejében. - fűzöm még hozzá, aztán elcsendesedek, mert nem tudom, hogy miért jött ide Alekszej, vagy miért akart látni. De úgy sejtem majd megosztja velem, amit tudnom kell. - Ed pedig... - kezdek bele még végül, hiszen ez is fontos - ... lefeküdtünk egymással. Igyekszem minél közelebb kerülni hozzá, a bizalmát már így is élvezem. Mit tehetek még érted? - papuska bármit kérhetne tőlem, azt hiszem nem lenne olyan, amire nemet mondanék. Vagyis ezt gondolom és igyekszem elnyomni magamban azt az idegesítő, nyugtalanító érzést, ami azt hiszem a lelkiismeret furdalás és azóta mardos valahol mélyen, amióta kiszálltam az autómból...
Kicsit sem foglalkozik azzal, hogy Natalja és Nikolaj megölelik egymást, ennek így kell lennie, együtt fognak dolgozni, nem árt az ismeretség. Közömbössége jel arra, nem tiltja meg, hogy ez megtörténjen, inkább szorgalmazza, a maga módján. A fiún látszik, valóban örömmel tölti el, találkozhat azzal a személlyel, akiről sokat hallott, akinek az üzeneteit ezerszer átolvasta, hogy tájékozódjon, kívülről-betéve tudja a jelenleg fennálló állapotokat, megjegyezze mindenki pontos jellemét, gyengéit, erősségeit. Készült. Visszaöleli Natalját röviden, határozottan, kimondatlanul is felvillanyozódva. A felszólításra a lakásba lép az apja után, majd megáll tőle nem messze, és kíváncsi tekintettel méricskéli a nővérét. -Eljött az idő, Natalja, eleget vártunk, az idő nekünk dolgozott eddig is, ezután is nekünk fog. Tudom jól Kedvesem, ez volt a lényeg, hogy úgy illeszkedj be közéjük, elnyerd a bizalmukat, teljes jogú családtagként tekintsenek rád. Jenny... fiatal, nőstény, és ha nem is vallja be, mindig is lesz benne egy adag féltékenység, ahogyan az nőstények között lenni szokott, ebben nincs semmi rendkívüli. -annyira nem lepi meg a dolog, hogy Aurorett nem hajlandó Nataljában megbízni, amíg hímek is vannak a közvetlen környezetében, és azt látja, hogy azok esetleg a lányát jobban kedvelik nála. -Ám említetted, hogy azért tekint rád ferde szemmel, mert levelet írtál akkor, amikor azt állítottad magadról, senkid nincsen. Ez hiba volt Natalja, óriási hiba. Hogyan mehetett be úgy hozzád, hogy lássa, mit teszel? Lebukhattál volna. A fedősztorid a következő, amennyiben ez esetleg ismét felszínre kerül, annak a főúrnak írtál, akinél akkor laktál, amikor Edwardék úgymond kimenekítettek. Levél létezik, a te kézírásoddal, a főúr megkapta, és nagyon örült neki, köszöni a tájékoztatást a sorsodról. -a szeme egy pillanatra villámokat szór, a hibákat nem tűri el, ám ez régen történt, elsimította, a leveleket megsemmisítette, azt az egyet hagyta meg, ami bizonyítja, Natalja akkor valóban oda írt, akinek a kitartottja volt. -Ryan, ő kemény dió lesz, van esze és használja is, bár sok esetben ahogy hallottam, inkább tűnik infantilis idiótának, mintsem észlénynek. Vele óvatosan, ez mindkettőtöknek szól, nagyon vigyázzatok arra, hogyan fogalmaztok előtte, mit mondtok, és mit mutattok. Magam mellett akarom tudni. -az öccse az egyetlen, aki semmit nem ártott neki, az egyetlen, akit ha megnyer, illetve mocskos módon átfordítják, akkor a hasznukra lesz. Ecsetelni semmit sem fog, mindkét kölyke tudja, miről van szó, és mit kell tenniük. A következő bejelentést olyan fapofával fogadja, ahogyan csak lehet. -Tökéletes munka, Natalja, ne engedd ki a kezedből, hitesd el vele, hogy valóban odáig vagy érte, és ha esetleg felmerül a kérdés, miért is nem tetted meg ezt a lépést eddig, a válaszod egyértelmű legyen. May miatt. Senki nem gyanakodhat arra, hogy ez esetleg a tervünk része, viszont így szét tudod választani az öcsémet és Edwardot, ez a lényeg. -elégedett az eredménnyel, ezért bízik Nataljában, ezért merte elengedni Victorékkal annak idején. Nikolajt is bedobja a mély vízbe, bizonyított eleget, kamatoztassa a tudását. -Tisztázzuk, amiért én idejöttem, az az, hogy megettem a kenyerem javát, ideje békülést kezdeményeznem a családommal. Tökéletes alibi erre Nikolaj, hiszen melyik Teremtő vetné farkasok közé a jóval gyengébb kölykét, ha nem mondana igazat. Puhatoljátok ki, melyik nőstény vagy hím keveredik bele bármilyen viszonyba, és itt az sem érdekel, ha éppen két hímről van szó. Akin érzitek, esetleg bizonytalan, főleg te -itt Nikolajra mutat- arra azonnal ráhajtasz, okosan, behálózod és az ujjad köré csavarod. Az sem érdekel, ha ez a személy Victor, vagy Ryan. Tudod mit kell tenned. Nem sietünk, van elég idő arra, hogy elhitesd bármelyikkel, tiszta szívből szereted, és neki csak te kellesz, te vagy élete szerelme, akkor onnantól kezdve te irányítod. Amennyiben nem érzed rajtuk, hogy vevők lennének az ilyesmire, akkor addig dolgozod, amíg rá nem vezeted arra, hogy márpedig neki te kellesz, nem egy nőstény, és ez az amire mindig is vágyott, csak titkolta, elnyomta magában. -Nataljára pillant, az előbbi feladat Nikolaj terepe, az övé marad Edward. -Továbbra is játssz Edwarddal, tartsd abban a hitben, hogy oda vagy érte. Bízzon csak benned jobban, mint bárki másban. -kiosztotta a feladatokat, természetesen maga is be fog szállni a játékba, mindig azon az oldalon, ahol éppen kell. Victorral is beszélgetni fog, nem keveset, sokat, el fogja altatni a Teremtője gyanakvását, ahogyan azt kell.
Összeszedtem Vinct és elhagytuk a Farkaslakot. Én is hatalmasat csalódtam Edben, szóval a dolog abszolút kölcsönös. És arra is rádöbbentem - véljek érezni bármit is -, hogy az apámon és a kölykömön kívül számomra nincs senki. Azt a tényt pedig, hogy mit gondolok, vagy, hogyan is állok Eddel kapcsolatban olyan mélyen nyomom el magamban, mintha nem is létezne. Előbb-utóbb, pedig ez is valósággá válik majd. Elhajtok a laktól, elég messzire ahhoz, hogy a hátam mögött legyen az egész társaság és ő is, néha pedig a mellettem lévő ülésen, eszméletlenül roskadozó Vincre pillantok. Kell valaki, aki összerak minket. Hát ez remek. Előveszem a telefonom és kikeresem a fodrászom számát - igen, fodrászként van benne, főleg, hogy biztosan tudom, Jenny előszeretettel veszi fel olykor mások telefonját, mint mikor összeakaszkodtam az egyik betolakodóval és Edet hívtam, majd Jenny jött értem... - és benyomtam a hívást...
... Begördülök papuska feljárójára. Én sem vagyok túl jól, de azt hiszem Vinc még rosszabbul van. Mindenesetre jóval szarabbul fest. Ha Alekszej nincs kint, akkor rácsörgök, ha kint van, akkor értelemszerűen nem teszem, csak leállítom a motort, kiveszem a kulcsot, majd kiszállok a járműből, hogy megkerüljem azt és kiszedjem Vinct is az anyósülésről. A karomban veszem ki - lévén, hogy úgy tűnik nincs magánál - és indulok el az ajtó felé. Még nem magyaráztam el semmit sem papuskának és azt hiszem mélységes csalódást fogok okozni neki, de a múltat már nem tudom megváltoztatni. Valahol azért megkönnyebbülök, hogy vége az évtizedes napi színjátéknak, bár ezt sosem mondanám senkinek sem, és nem is mutatnám ki. Elég, ha én tisztában vagyok ezzel és kész. Egyelőre még nem tudom mi lesz a következő lépés azon túl, hogy el kell látni a nyomorult kölykömet, aki nem tudja mikor kell befognia a száját, és nekem is szükségem van pár óra pihenésre, amíg rendbe jövök nagyjából.
Victorral beszélgetett délután, az öreg ugyanolyan szerencsétlen hülye, mint volt annak idején. A szemét nem szúrja ki az, ami ott van előtte. Néha elgondolkodik azon, hogy ez a farkas hogyan maradhatott életben ennyi ideig, mert hogy a saját erejéből és eszéből nem, az nyilvánvaló. Már hazaért, és Nikolajjal beszélte meg éppen azokat, amik rá is tartoztak, amikor csörög a telefonja. A kijelzőre pillant, Natalja az. Fogadja a hívást, hallgatja a tömör, rövid, lényegretörő beszámolót, ám csak pár szóban válaszol. Dühösen nyomja ki a készüléket, Nikolajnak kiadja az utasítást, készítse elő az egyik ágyat, az egészségügyi felszerelést, ő maga pedig a ház elé siet, de csak azért, hogy az ajtót maga nyissa ki. A többi bentre tartozik, nem az utcára, nem az erdőre és egyebekre. -Mégis mit jelentsen ez, Natalja? -lánya sérülései nem tűnnek vészesnek, ám a kölyök itt léte is zavarja, idegesíti. Nagyon alapos indokot remél, valami olyan extrának kell ebben a hímben lennie, amire rá tud bólintani. Várja a magyarázatot mind Natalja ideges hívására, mind a kölyök jelenlétére, akit maga cipelt be a házába.
Nincsenek eget verő okaim, nincs hűha magyarázatom. Fogalmam sincs ki az az elmebeteg, aki azt gondolja, hogy mindig mindenre nyomós okom van. Ugyanis nincs. Nem vagyok egy jól megalkotott gépezet, akit tökéletes és örökösen kitervelt dolgok mozgatnak. Ez baromság. Ahogy meglátom papuskát megnyugszom, bár eddig sem vetett szét az ideg. Legalább is kifelé nem mutatom annak semmi jelét sem, hogy ideges lennék, vagy izgulnék, vagy bármilyen más dolgot éreznék. Amúgy is most leginkább csak zsibbadok, semmint mást tennék. Vinct beviszem a házba, amikor Alekszej ezt engedi és leteszem oda, ahová mutatja. - Ő a kölyköm, Vinc. Kegyetlen és érzéketlen és kellően aljas. Viszont féktelen. Még. Ed elüldözött minket, mert zokon vette, hogy... sok mindent zokon vett. Hogy a kölyköt nem akartam és nem engedtem, hogy megölje. Hogy nem feleltem arra, amikor szerelmet vallott korábban... hogy Vinc nem bírta tartani a száját, amikor kellett volna... - és folytatom még a beszámolót arról, ami mostanában a falka háza táján történt, elmesélek neki mindent töviről hegyire, a legapróbb részletekig. Vonásaim semmit sem változnak ezalatt, jégszoborszerű vagyok, mint mindig. Mikor befejezem, szusszanok egyet. - Ennyi lenne nagyjából. Szerintem Vinc beleillene a családunkba. A mi családunkba. - itt egyértelműen magunkra gondolok, akik jelenleg épp jelen vannak ebben a házban. - Sajnálom, hogy elbuktam és, hogy csalódást okoztam neked papuska. - teszem még hozzá, mert sajnos csak jó néhány évtizedig tudtam teljesíteni neki, ebben az egész játszmában. - Szeretném rendbe rakni. - bökök a fejemmel Vinc felé, hogy a csontjai normálisan forrjanak össze.
Az energiái fagyosak és ridegek, mert az még rendben van, hogy Natalja idejön, ám az, hogy idehot egy kölyköt, akire rá sem kell néznie, hogy tudja, kihez tartozik, az valahogy érdekessé teszi a játszmát. Komoran figyeli a nőstényt, tiszta választ vár, nem mellébeszélést, körítést. -Ennyi lenne? Mi az extrája? Mit tud, ami miatt a kölyköddé tetted? Az, hogy aljas, kegyetlen, érzéketlen, az édes kevés, Natalja. Tudni akarom, hogy mi történt. -vár, türelmesen vár, bár nem kérést intézett a nőstényhez, hanem parancsot, látni akarja, mi történt pontosan a fia és a lánya között. Ez a kölyök egyelőre felesleges koloncnak tűnik, aki semmire nem jó azon kívül, hogy előre küldje, mint valami kamikazét, és amíg a többiek vele vannak elfoglalva, ő felrobbanthatja az egész pereputtyot. Az emlékeket látva ordítania kellene, ám olyan higgadtságot érzékelhetnek a kölykei, ami meglepheti őket, bár Nikolajt talán nem. -Elbuktál bizony, és mint tudod, a kudarcot nem tűröm el. Azt hiszem, nem esett olyan nagyon a nehezedre, hogy Edward mellett legyél és eltereld a figyelmét kicsit, igaz? Mit teszel? Kitör belőled a nőstény hisztéria, és majdhogynem lebuktatod saját magadat. Edward nem hülye, Natalja, azt hiszed, hogy nem gondolkodik el azon, vajon mennyire voltak tiszták az érzéseid felé? Kaptál egy olyan posztot, ami a teljes bizalomra épül, Natalja. Ezt dobtad el magadtól, holott az ujjad köré csavarhattad volna az egész bandát, te mégis eldobtad ezért a hímért itt. -dühös, nem csak amiatt, mert a nőstény elbukott, és a saját hibája miatt, hanem azért is, mert összeszedett egy ágról szakadt hímet, akivel aztán kint van a vízből. Mit ér el azzal, hogy kegyetlen és aljas, ha nincsen esze, és nem tud hallgatni, amikor kell. Meg kellene ölnie, most azonnal, mert hátráltatja őket, az egyetlen szerencséje, hogy pontosan illik a fedősztoriba ez az egész, miszerint ő, mint jótevő, befogadja Natalját a kölykével együtt, mint aki pontosan tudja azt, mit élt át Edward, amikor magára hagyta. Akárhonnan nézi, ezzel az ő malmára hajtotta a fia a vizet. -Fektessük le az alapokat, Natalja. Amennyiben a kölyök ezt a stílust megengedi magának velem szemben, amit Edwarddal, azonnal megölöm. Lehiggadva beszélsz Edwarddal, elmondod, hogy túlreagáltad az egészet, és biztosítod arról, hogy valóban szereted. Az öcsédet is viheted, lássák, én bárkivel el merem engedni Nikolajt. -összegezeve mindent, azt nem állíthatja, hogy rosszul alakulnak az események, bár ez a kölyök, aggasztó. Bólint, a felszerelés adott, ez a Vinc pedig kezdheti a regenerálódás gyakorlását.
Töviről-hegyire mesélek el mindent papuskának, hogy jobban megértse és egyáltalán, hogy tudja, mi is történt pontosan. Tudom, hogy elbuktam és, hogy csalódást okoztam, amit szégyellek. Nem azért, mert érzelgőssé váltam volna, hanem mert igaza van Alekszejnek, egyszerűen elbuktam, ami tőlem nem megszokott és nem is elfogadható. Átharaptam egy farkast, mert a magaménak akartam egyet hirtelen ott és akkor. Ettől még nem hiszem, hogy haszontalan lenne, és bár nekem nem létfontosságú a jelenléte, a farkasom igenis ragaszkodik a kölykéhez. Ez a természetben sincs másként, az anya nőstény védelmezi a kölykét akár az élete árán is... Hogy az életemet adnám-e Vincért? Nem hiszem. De elég sokat tettem kockára vele kapcsolatban és vesztettem. Arra, hogy mi lesz a feladatom és, hogy megöli Vinct, ha nem változtat a hozzáállásán, érzelem mentesen bólintok. - Értettem papuska. - szavakkal is megerősítem, hogy meg fogom tenni, amit akar tőlem. Az egyetlen személy, akiben valaha is bízhattam, az az a személy volt, aki előtt most itt állok és aki előtt szégyent érzek a bukásom miatt, de nem mutatom ki. Újra visszanyerem minden jégszobor, vagy jégkirálynői tartásom. Az Ed iránt érzett, vagy érezni vélt érzéseim megkavartál az amúgy hideg és ésszerű gondolkodásomat, amit soha többé nem engedhetek meg magamnak. Soha. Én nem érzek, nincs lelkem és nem vagyok már ember, egy szikrányit sem. - Hogy ne legyen átlátszó a dolog, kérek pár napot. Nem mehetek vissza azonnal Edhez, mert akkor gyanút fog. De úgy fogom intézni, hogy összefussak vele és megkapja tőlem, amit korábban nem. Hogy valóban szeretem. - ismétlem meg papuska szavait, hiszen ezt kérte tőlem. Érzelemmentesen beszélek és nem hagyom, hogy a gondolataim kiüljenek az arcomra. Az, hogy én mit gondolok, most teljesen másodlagos. Csak az a fontos, hogy papuska mit szeretne. Ahogy engedélyt ad rá, összerakom Vinct, mindenféle tutujgatás nélkül, egyszerűen és gyorsan.
Elégedetlenség szaga terjed a levegőben, csupán egy pillanatig, mert amint felsóhajt, máris rejti mindenki elől az érzéseit. Natalja beszámolóját hallgatja, érthetetlen a számára, hogyan volt képes a célegyenesben ekkorát hibázni, mi vitte rá arra, hogy kizökkenjen abból, amit 236 évig olyan tökéletesen alakított, ahogy kell. -Meg kellene értenem, hogy mit miért teszel, el kellene fogadnom, hogy ennyi év után természetes, miszerint másként reagálsz bizonyos helyzetekben, mint régen, ám nem tudom megtenni Natalja. Egyáltalán nem értem, hogy egy kölyök hogyan volt képes kiforgatni önmagadból, hogy a józan észt eldobva olyat tegyél, amire nincsen magyarázat. Önzőség lenne? Akartad ezt a kölyköt? Azt mondom, rendben van, én sem kérdeztem meg Victortól, hogy mit szólna hozzá, ha. Az viszont akkor is érthetetlen marad a számomra, hogyan voltál képes a saját trónodról így megfeledkezni. Nyert helyzetben voltál, mattot adhattál volna, és felrúgtad az egészet. Végiggondoltad egyáltalán? Nőstényként irányíthattál volna egy teljes falkát, megkoronázhattad volna a saját pályafutásodat, és te eldobod, így. -erre tanította volna a lányát? Soha, soha nem hangzott el olyasmi a szájából, hogy a józan eszét félretegye amikor a szülői ösztön előtérbe kerül. A higgadtság, a taktika és a stratégia, erre tanította Natalját, kiegészítve olyan eszközökkel, amikkel bármit elérhet. [color:4bf9=gold-Megkapod, való igaz, ha most jelennél meg, az gyanúsabb lenne minden másnál. Pár nap, míg átértékeled a történteket, és heves vérmérsékletedet félretéve felkeresed Edwardot. -hihető történet kell, azonnal visszatérni egyenlő a halállal és a lebukással. -Meg kellene, hogy öljem. -int a hím felé -Mégis botor dolog lenne. Az erdőben találtam rátok, mindketten sebesültetek, és mi sem természetesebb annál, hogy befogadlak titeket. Rakjátok össze. -távolabbról figyeli, ahogy a gyermekei ellátják a fiatal hímet. Vajon milyen képességekkel bír azon felül, amit Natalja felsorolt? A látottak alapján nincs elragadtatva attól, hogy átharapták. Amennyiben megfelel a követelményeknek, és gyönyörűen illeszkedik az elképzelésébe, akkor foglalkozni is hajlandó vele, ám ha nem, a sorsa megpecsételődött.
Hallgatom papuskát és nem igazán értem, amit mond, vagy miért mondja. Nem az értelmi képességeimmel van gond, csupán fogalmam sincs, hogy mi volt abban olyan önkifordulás, hogy hazahoztam a kölykömet. - Nem Papuska, ez így nem teljesen kerek. Nem fordultam ki önmagamból, csupán átharaptam egy farkast. Nem én vagyok az első, aki megtette és nem is az utolsó. Számtalan olyan példány teszi ezt meg, mint amilyen én is vagyok. És nem feledkeztem meg semmiről. Ed azt állította szeret, és habár fogalmam sincs, hogy az érzés maga milyen, azt állítják róla, aki ezt érzi, nem dobja el azt, aki az érzés tárgya, vagy alanya. Az elutasítása meglepő volt és gusztustalan, hiszen neki is megvan a maga kölyke. - bár ahogy most gondolom, már nem hiszem, hogy sokáig így lesz. Mármint, hogy életben marad a kölyke. De ez egy másik lapra tartozik és egyelőre nem ide. Az pedig, hogy az enyém lehetett volna a falka, nonszensz. Tisztában vagyok a képességeimmel és azzal, hogy mekkora erővel és tudással rendelkezem. Ehhez pedig még nincs meg a kellő erőm, maximum manipulálva tarthattam volna a kezemben mondjuk Eden keresztül. De ez már mind a mi lett volna ha? kategória, ami nevetséges és nem is éri meg ezzel foglalkozni tovább. Mikor engedi, hogy összerakjam Vinct, megteszem. Nem finomkodok, csupán egyszerűen és gyorsan, célratörően teszem, amit kell, majd Alekszej felé fordulok. - Avass be a terveidbe Papuska. Mit akarsz elérni, mit tervezel Eddel tenni? Mert azt hiszem, ha ugyanazt akarjuk, akkor volna mivel hozzátennem a tervedhez azon túl, hogy kérdés nélkül teszem meg, amit kérsz. Ahogyan eddig is, úgy eztán is. - az elmúlt órák történései kserű kavarként vannak bennem és legyen bármi, amit éreztem, vagy érezni véltem Ed iránt, azt eltemettem magamban. Gyorsan és egyszerűen. Én nem az a fajta vagyok, aki leállna picsogni...
//ha beavatsz a pontos tervbe, akkor pm-ben tedd, hogy megmaradjon a játékélmény //
*Követi Alekszej utasítását, s léptei a vendég szobába vezetnek, hogy az ágyat készítse elő az idegennek. Igen, számára a testvére kölyke idegen. Egy hátráltató tényezőnek látja, hisz bár nem tudja miről van szó. Ha Natalja ide tart s apja is ideges... na ott baj van. De nem is kicsi. Kíváncsi, hogy mit cseszett el... bár nem kell sok ész kitalálni, hogy az a kölyök az oka. Mindenesetre nem szól egy szót sem, csak pusztán teszi a dolgát, azt amit az Apja kért tőle. Natalja érkezésekor köszön a nőnek de csak egy biccentéssel, hisz nem szívesen vágna bele semmibe csak azért, hogy nővérét köszöntse. Az ajtót kinyitja mikor a hímet - pff... annak még kicsi. - leteszi a nő, s megmutatja, hogy hol lesz a helye. A beszélgetést a háttérbe húzódva hallgatja végig. Energiái nem árulkodnak csak nyugalomról, nem zaklatja fel a dolog. Inkább azon gondolkozik, hogy mégis hogyan lehetne a problémát megoldani, elhárítani vagy a javára, a javukra fordítani. Azonban a nő válaszára kissé összeszalad a szemöldöke, s egy könnyed lépéssel lép előrébb a háttérből Atyja mellé. Pillantása elárulja, hogy ritka, de ezúttal szólni szeretne, s szól is. - De Te vagy az első, aki egy ilyennel kockáztatja a terveink. Darren maximum a lánya életét kockáztatta azzal, hogy beharapta... HA az akkori Atanerk nem fogadja el. De értesítésed szerint Darren akkor már Ikkuma volt több éve... bizonyított, letett az asztalra azért, hogy a kölykét életben hagyják. Míg Te csak pár hete kaptad a rangod, a bizalma jelét a kezedbe, amit ezzel el is dobtál. Ami pedig a szerelmet illeti... Kétlem, hogy nem ismered, a múltkori itt létedkor... mintha lelkiismeret furdalást éreztem volna felőled, mikor Atyánk beszélt Darrenről s te a nemi életetekről . Mintha azt említetted volna korábban, hogy Darren a markodban van. HA eléred... úgy irányítod ahogy akarod, manipulálod kedved, Atyánk kedve szerint. S vele együtt, rajta keresztül a falkát is. Ez volt a feladatod... de ahogy látom, a kor meglátszik... csak nem kapuzárási pánikod lett Nővérkém? Ne vesd meg azért, mert Atanerkként viselkedett, úgy, ahogy a rangja elrendeli. Ne Őt hibáztasd a saját butaságod miatt. Azzal csak elkendőzöd. Mellesleg... én meg is öltem volna a helyében. * Ajkai egy halovány mosolyra húzódnak s ujjai a tincseibe túrnak. Fogai aprón villannak fehéren. Reméli senki nem hitte azt, hogy nem fogja valami női bolondériának betudni az egészet, pláne úgy, hogy hallott mindent. Alekszej utasítására ismételten csak bólint és a már odakészített felszereléssel majdhogynem szakszerűen kezdi el ellátni a... nem, a világért sem képes az unokaöccsének nevezni. Ahhoz le kell tenni valamit az asztalra. Jelenleg meg, csak bajt s gondot tett le, nem mást. De persze, Alekszej majd kitalál valamit. Egy ostoba, zavarodott nőstény miatt nem fogja hagyni, hogy ennyi év munkája vesszen.* - Hozzá tenni? Még egy kölyökkel? * Horkan fel önkéntelen, de még mielőtt Alekszej haragja lecsaphatna inkább elhallgat és ezzel a mócsinggal foglalkozik. Számára az, nem más. De persze, lehet bizonyítani. Lehetősége mindenkinek van, csak élni kell vele.*
Natalja szavaira sötét pillantást vet, hirtelen hűlni kezd a levegő, s amint a nőstény a végére ér, a szobában dermesztő hideg érződik. -Csupán csak átharaptál egy farkast, ami nem is érdekelne, Natalja, ha éppen nem a tervünk kellős közepén lennénk. Miért, vajon miért utasított el Edward? Azért, mert a bizalmi pozíciód mellé nem fér el egy saját kölyök, még nem. Ő mikor harapta be a sajátját? Amikor már rég Ikkuma volt, amikor már bizonyította az Amarok felé is, hogy elbír a feladattal, akkor, Te pedig rögtön az elején. Mit nem értesz Natalja? Tökéletesen dolgoztál eddig, és most mi történt? A kezedben lett volna egy atanerk és a kompániája, maradhattál volna a háttérben gyönyörűen, elérhetted volna azt, amit más nőstény nem nagyon, és neked mégis mi volt a fontos? Az, hogy átharapj egy kölyköt. -amikor suttog, annál rosszabb nincsen, s ezt teszi végig, amíg beszél. Natalja eddig tökéletesen tisztában volt azzal, mit terveznek, hogyan tervezik, most pedig ő, aki a manipulációban ugyanolyan jártas, elfelejt mindent? Kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés, hűvösen reagál, nem kel ki magából, és éppen szóra nyitná a száját, amikor Nikolaj megteszi, mert úgy gondolja, hogy annak most van itt a helye, és ideje. -Elég! -két kézzel vágja falhoz Nikolajt, majd dobja tovább a friss kölyök mellé, hogy besegítsen az ellátásba. -Amit kell, azt elrendezem magam, Nikolaj, viszont ezt a hangnemet nem tűröm el egyikőtöktől sem, egymással szemben sem. Tudd, hogy milyen stílust engedsz meg magadnak, fiam. Ugye elég érthető voltam? -félelmetesen hat, hogy továbbra sem emeli meg a hangját, ugyanúgy suttog, mint tette az a jó előbb. Testvérek nem fognak marakodni, más nem hiányzik már, csak az, hogy egymást nyírják ahelyett, hogy a feladatra koncentrálnak. -A terv egyszerű, az, hogy milyen eszközzel érjük el, az másodlagos tényező, tehát, minden bevethető, viszont azt szeretném tudni, hogy ő mitől lesz jó nekünk. -részletesen kifejti, mi a teendő, ám Nikolaj újabb megszólalását fenyegető morgással viszonozza, miközben Vincentre bök. Mennyi lehetőség van benne, mert az édes kevés, hogy aljas, kíméletlen és érzéketlen, ez számára roppant kevés, vagy van ott még valami, amire azt mondja, egy próbát megér, vagy vége, nincs tovább. Fel fogja keresni az itteni kapcsolatait, akikkel még Victorék érkezése előtt paktált le, hiszen itt vannak, már találkoztak futólag, ezért pontos információi vannak a kóborokról, a másik falkáról is, ami nem hátrány, főleg ha előre gondolkodik, mint mindig.
Mindketten felálltunk és elhagytuk az éttermet. Amióta megszabadultunk egymástól, nem hittem volna, hogy lesz olyan alkalom, amikor mi még együtt egy helyre megyünk, ráadásul nem erdőbe, hogy ott széttépjük egymást, hanem azért, hogy... szövetkezzünk? A felszínen. De én magamban talán azért is mentem, hogy azt a változást, ami az elmúlt hónapokban elindult, végbevigyem, hogy kikössek a pöcegödör alján, amit aztán kipucolok és tanyát verek ott lent, a hideg sötétben. Ahova illetéktelen nem jutnak be... Illetékesnek lenni Kirillnél legalább annyira jó, mint rossz, s hogy én most ilyen értelemben véve az lettem, és nagyon örültem, hogy a száz évvel ezelőtti önmagam nem látott most. A Teremtőmmel együtt léptem ki és mentem tovább vele. Két északi, fagyos, kísértetiesen hasonló energiájú farkas, apa és fia... Volt ebben valami félelmetesen erős és rémisztően sötét, amit nem tudtam volna megmagyarázni, csak zsigerileg éreztem. Mintha elárulnám Victort, a többieket, magamat. A legrosszabb mégis, hogy ebből semminemű lelkiismereti dolgot nem csináltam. Belefáradtam, hogy azon aggódjak, kinek mi a legjobb, kinek mivel kedvezek leginkább. Fáradtam és ez most több, mint veszélyes, mert könnyebben elcsábulok olyan dolgok felé, amiket mélyen eltemetnék. Amit meg kell(ene) tagadnom.
A házba lépve mindenhonnan a Teremtőm szagát éreztem, és még... Nikolajét és Nathalie-ét. Hasonlóak, akárcsak az energiák. - Impozáns - mondtam kurtán a házra, s amelyik helyiségbe terelt, arra mentem. Jó fiú, ügyes fiú, okos fiú... undorító. - Tudod... igazából derogálna téged felkérni, hogy segíts és támogass - fanyarul elhúztam a szám -, de nem csak a múlt miatt. - Ha tényleg... olyan vagyok, mint ő, akkor értenie kell, tudnia kell, hogy zavarna, ha más hátán felkapaszkodva jutnék előrébb, hogy nagy mértékben másra kell támaszkodnom. - Tanulni szeretnék tőled - néztem rá komolyan, eltökélten. Muszáj. Egészen eddig elnyomtam magamban valamit, valami kihasználatlanul maradt, nem is kicsit, ezt viszont nem engedhettem meg magamnak. Több kellett, minden kellett, ami valamilyen úton-módon az enyém lehetett. Hatalom.
A látszatra adni kell, pontosan ezt teszi, mert mégis mi mutatná a legjobban szándékainak hitelességét, mint az, hogy mindenféle szívfájdalom nélkül a házába invitálja a fiát. Egyáltalán nem probléma, mint ahogy sok más sem az, a cél az egyetlen, ami számít, az elérési útvonal az nem. Edward falkája gyenge, széthúzó, képtelenek együtt működni, kiállni egymásért, ha kicsit veszélyesebb a terep, a harcosaik fele kitáncol a feladat alól. Így belemenni egy egyesítésbe, őrültség, az elkeseredettség jele, ám mindig van kiút, már ha valaki gondolkodik is. Mocskos dolog vagy sem, tovább kell lépni, az erős megmarad, a gyenge elpusztul, ő pedig ebből aztán semmiféle lelkiismereti kérdést nem csinál. Eddig sem csinált, akkor mégis miért változtatna a stratégián? A látszólag gyenge segítése egészen más történet, abból lehet profitálni, ott kiderülhet, hogy az az elesett azért olyan gyámoltalan, mert nincs egy erős támogatottság mögötte. Ez az, amit kihasznál, és most is azt teszi, hiszen a fia nem gyenge, csak kell egy erős háttér mögé, akkor is, ha ennek ára van.
Előre tessékeli Edwardot, ez is azt mutatja, semmi titkolnivalója nincs, nem éri váratlanul a dolog, és nem rohan előre, hogy bármit is elpakoljon. A nappali talán a legkényelmesebb, ott leülhetnek, arról gondoskodott, hogy ami itt elhangzik, az soha ne kerülhessen ki, illetéktelenek fülébe. A kijelentésre halkan felnevet, micsoda kifejezés, és mégis mi történik? Segítségkérés, kimondatatlanul. -Derogálna, tudom, hiszen a jellemed nem engedi, hogy megtedd, inkább belehalnál mindenbe, mintsem azt mondd, egyedül nem vagy képes. Miért, Edward? A legjobbak nem szélmalomharcot vívnak, nem magányos hősként vonulnak be a történelembe, ez derogál? Mégis tulajdonképpen segítséget kérsz, más megfogalmazásban. -mosolyog a makacsságon, mert ez már tényleg nem csak a múlt miatt van, a bizalmatlanság miatt, hanem azért, mert a büszkeség nem engedi kimondatni azt, ami a napnál is világosabb. Semeddig sem tartana, mint körbeírni, díszcsomagolásba kötni, vagyis azt mondani, "Alekszej, szarban vagyok, a terveimet nem tudom egyedül kivitelezni, segíts". -Tanulni szeretnél, pont attól, akit gyűlölsz, akit egy kanál vízben meg tudnál fojtani, akit holtan akarsz látni. Mégis mit szeretnél tanulni, Edward? -ismét szemét, aljas és provokatív, hiszen tudja, a fia mit akar, de nem válaszol rá, míg ki nem mondja. Tanítsa, természetes dolog... lenne, viszont nem olyan hülye, hogy felfedje a a lapjait, és megmutassa, mi mindennel rendelkezik, mivel vesz meg bárkit kilóra. Azzal nem csak saját magát, de Nikolajt is lebuktatná, aki lehet, fiatal, de többet tud a módszerekről, mint maga Victor.
Leültem, mint egy jó kisfiú, aztán előadtam, amit akartam, majd hallgattam a reakcióját. Hátradőltem a kanapén egy percre, de aztán felálltam és mászkálni kezdtem. Megráztam a fejem, megvakartam a tarkóm és azon agyaltam, hogy ezt most hogyan adjam elő úgy, hogy ne adjam ki vele magam. Már ha van még egyáltalán olyasmi, amit nem tud, és kifecseghetem... De egyébként meg nekem is új keletű volt a dolog. - Mert a farkas, amit tőled kaptam, már uralkodónak érzi magát. Vele együtt pedig én is. - Elhúztam a szám. - És azt, mert te külsős vagy. Meg azért, mert általában én vagyok a támasz, nem pedig én szorulok arra, arról nem is beszélve, hogy ha segítség kell, nem félek én kérni azt... csak nem tőle. Illetve tőle se félek, csak vannak fenntartásaim, s azt hiszem, őrült lennék, ha nem volnának. - Így van - biccentettem a tanulási szándékra. Nekem se jött természetesen és magától értetődően, azt viszont sehogy se tudom megtagadni vagy megmásítani, hogy ő a Teremtőm, a farkasom pedig kötődik, a maga rideg módján pedig ragaszkodik is hozzá. Olyan ösztönös kötelék ez, amitől csak egyféleképpen tudnék már megszabadulni, de annak még nincs itt az ideje. - Mindent, amit tudsz, amit nem taníthattál meg eddig nekem, amire... érdemesnek tartasz. - Komoly voltam, kíváncsi és mohó. Emellett felütötte a fejét némi becs- és hatalomvágy is. Most van itt, most tudok tőle tanulni, és csak azért, mert a végcél a halála, nem jelenti azt, hogy előtte érzelmi alapon el kell szalasztanom és taszítanom egy esetleges lehetőséget. Ha ezt tenném, rémesen szűk látókörű lennék, azt pedig inkább tágítani kell, minél több irányba, minél jobban. Megálltam a kanapé mögött és a háttámlájára támaszkodtam. - Válogatós vagyok, de csak ha megengedhetem magamnak ezt a luxust. Most nem. - Hideg mosolyra húztam a szám. - Természetesen nem várom el, hogy szívjóságból, vagy túlcsorduló atyai szeretetből tedd. Mit kérnél cserébe? Üzlet. Ez azt hiszem a legmélyebb viszony, ami lehet közöttünk, amíg mindkettőnknek gyümölcsöző.
Edward idegessége szembetűnő, nem így lenne, akkor nem áltt volna fel azonnal, hanem a helyén marad, és tárgyal, ahogyan kell. Kellemetlen lehet a szituáció, amikor is kénytelen ahhoz a valakihez fordulni segítő kézért, akit ki nem állhat, ám megteszi, mert már nincs más lehetősége. Elgondolkodva figyeli a fiát, milyen szánalmas, amikor inkább az ördöggel is cimborál, lepaktál, mert rájött arra, hogy a benne rejlő farkas, a vad egészen másra született, nem arra a pocsolyára, amiben eddig élt. Ezt megvalósítani Victorral sosem fogja tudni, mert az apja egészen más világot képvisel, a hűvös angol arisztokrata, aki nem volt képes sosem beteljesíteni azt, amire vágyott, ami járt volna neki, még ha fattyú is volt. Ez jelzi, a fia sosem jut el oda, ahova szeretne, ha csak és kizárólag az ő oldalán dolgozik. Nem minden az adottság, nem minden az, amit készen kapsz, ha nincs mellette tehetség, kitartó és ádáz munka, a lehetőségek kihasználása. -Uralkodónak? Ahhoz képest nagyon jól eléldegéltél Ikkumaként, ahelyett, hogy már rég megszerezted volna az Atanerki széket, nem? Ennyire későn érő típus lennél? Bár jobb később, mint soha. Most már érted, milyen lehetőséget láttam benned annak idején, Edward? Most már érted? Többre vagy hivatott, mint amit eddig mutattál magadból. -italt tölt, mindkettejüknek, és az egyik poharat átadja a fiának, míg a másikkal helyet foglal az egyik fotelban. Külsősnek lett titulálva, zavarja? Dehogy, végül is nem volt a családja közelében, miért tekintenének rá másképp. Azt amit elért, nem fogja taglalni, nem fogja villogtatni, a tények tények maradnak, és aki azokat megnézi, nem vitathatja, mi az, amihez érzéke van, és mi az, amiben roppant erős, ha valaki őt választja. -Tanulni, tőlem. Mire tartalak érdemesnek, ez egy igen érdekes kérdés, hiszen miért bíznék meg benned, ha te sem bízol meg bennem? Hogyan adhatnék át olyan tudást, amivel elérheted a célodat, ha nincs biztosítékom, ahogyan én sem adok azt neked? Nos? -érdekeken alapuló kapcsolat, olyan, ami mindkettejüknek előnyös, sikeres, tökéletes, akárcsak egy vállalkozás. Az egyetlen hátulütője az, hogy tudja, Edward célja az, őt holtan lássa, vagyis máris nem őszinte a az üzleti lehetőség felvetése. -Vezetővé akarsz válni, akkor is, ha csatlakoztok, azonban ezt a sajátjaiddal soha nem érheted el, mert ahhoz kevesen vagytok. Hatalomra segíthetlek, Edward, de azt tudnod kell, hogy ha akárcsak egy lépést is teszel abba az irányba, hogy kinyírj akár engem, akár Nikolajt, abban a pillanatban halott vagy magad is, fiam. Tehát arról a kis szándékodról nyugodtan tegyél le, hogy majd a vén marha megtanít mindenre, megszerzem a "trónt", aztán végzek vele. -viccelődésnek helye nincs, vannak kapcsolatai, éveket töltött el itt, mielőtt a kis duó megérkezett ide, és semmi mást nem kell tennie, mint az átutazó, vagy ideig-óráig itt tartózkodó öreg rókákat összeszedje, illetve Oroszországból mozgósítsa. Azt nem említi, honnan tudja, hogy mit terveztek, vagy terveznek ellene, bár ha szegény Edward sejtené, hogy a saját lánya említette ezt a találkozásukkor, még ha nem is szánt szándékkal, és egészen más szövegkörnyezetben, akkor lehet, megrettenne a saját családjától is. Nataljától pedig réges régen tudja ezt, így nem olyan nagy meglepetés, ahogyan az sem, ezt Victor is a fejéhez vágta.
- Az a helyzet, hogy az a szék teljesen hidegen hagyott - vontam vállat. - Csak beleszoktam és megtetszett. Nem hatalomvágyból szereztem meg, annak az ízét jóval később éreztem csak meg, nem volt rossz, de igazából zavar, hogy annyi felelősség is társul mellé, megkötés és miegymás, ennyiből egyáltalán nincs ínyemre. Elfogadtam az italt, de csak utána ittam. Az, hogy mire voltam hivatott... hát ez volt az a dolog, amiben mostanában úgy ingadoztam, ahogy épp a szél fújt, ami nem jó és nem örültem neki, de majd csak meg tudok állni egyenesen. Aztán hajolgatok tovább ide-oda, mert az már olyan jól megy. - Nem tudom - mondtam szórakozottan és végighúztam az ujjam a kanapé háttámláján, ahogy elindultam, ki mögüle, hogy aztán megálljak az egyik fotel mellett. - De ha békülni jöttél, ez nem lenne rossz első lépés. Én megláthatom, hogy őszintén gondolod, te pedig hogy nyitok feléd. Nem bízom benned, mégis itt vagyok, önként jöttem veled. Elmosolyodtam, amikor megfenyegetett, nem volt öröm mögötte, mosolyhoz képest igazán kifejezéstelenre, üresre és hűvösre sikeredett. Ő meghal, én meghalok, mi meghalunk, mind meghalunk, tisztára, mint Shakespeare Hamletje, ott is mindenki meghal a végére. Csendesen, hang nélkül tettem le a poharam a dohányzóasztalra. - Én nem úgy játszok szerintem, ahogy te azt hiszed, tudod, vagy tudni véled - mondtam szelíden, de elbizakodottság vagy beképzeltség nélkül, egy darabig még a poharat nézegetve, majd Kirill tekintetét keresve találkozott az enyém az övével. - Ne adj rá plusz okot és nem teszek ellened. Ellenkező esetben nem érdekel, hogy hogyan és kikkel vagy miképp ölsz, öletsz meg. - De azt köszönöm, hogy megsúgtad, megvan hozzá a hatalmad és befolyásod. - De ha nem, hát nem. - Nem fogok kétségbeesetten esdeklő pincsivé avanzsálni, lehet, hogy kéne a helyzetünkből kifolyólag, de nem fogok. Szóval szép kényelmesen elindultam a kijárat felé, mert akkor innentől nagyon nincs is miről beszélni.
-Beleszoktál, értem. Egy mód van rá, akkor az álszentséget hagyd az ajtón kívül. -ettől olcsóbb kifogást még életében nem hallott, pedig nem kétszáz éve űzi az ipart, és ez mégis megtörténik. Edward mindig is vezető volt, ott van a képesség benne, az, amit nem lehet megtanulni, sem megtanítani, és akkor jön egy olyan szöveggel, hogy beleszokott, megtetszett neki. A következő megállapítás után egyre szélesedő mosoly ül ki az arcára, ne csináljuk már, ez annyira átlátszó, hogy neki is fájdalmat okoz. -Komolyan azt gondolod, hogy a békülési szándékom üzlet? Edward, tudom, hogy nem ismersz, aláírom, viszont ez nem más, mint megvásárlás. Mondd ki akkor, hogy konkrétan terveid lennének a csatlakozás után, amihez minden mozgatható farkasra szükséged van, minden létező tudásra, hogy megcsináld. Nekem ne kertelj, ne gyere hátulról, ne fogd a békülési szándékomra, mert semmi értelme. Azért vagy itt, mert neked kell valami tőlem, amit én tudok szerinted, te pedig nem, ha jól értem. Akkor minek fussuk a felesleges köröket, fiam? -egyszerűen vicc ez az egész, mintha nem is egy felelős, érett hím szájából hangzott volna el az előző kijelentés. Ennyire azért ne nézze már hülyének, ha lehet, ezt a szöveget egy pár éves kölyök sem veszi be, nemhogy ő. Semmi baj nincsen azzal, hogy érdekek húzódnak mindkét oldalon, jelenleg főként Edwardén, na de az, hogy bizalom alapjának nevezze azt, hogy tanítja, ez nem más, mint szimpla zsarolás, azt pedig soha nem kedvelte. -Fogalmad sincs arról, én mit hiszek, vagy mit gondolok. Ne tegyél olyan kijelentést, amiről nem vagy megbizonyosodva. Pontosan tudod, hány éves vagyok, azt is, honnan jöttem, akkor miből gondoltad azt, hogy egy esetleges eltűnés után engem nem fognak keresni? Azt hiszed, eltitkolom azt, hogy bizony-bizony nem pici kapcsolati hálóval rendelkezem? Ennyire ne nézz amatőrnek Edward, könyörgöm, az, hogy Victor esetleg titkolja előled a sajátját, az nem az én gondom, nem az én reszortom. Én nyílt lapokkal játszom, ha nem így lenne, akkor nem lennék itt. -magában lenne, hangosan nevetne, most csak mosolyog. A fia sokat tud, de mégsem eleget, ha kinézte belőle, hogy majd előadja a szegény, védtelen öregembert, hatalmasat téved. Olyan könnyedén beszél arról, hogy milyen erő áll mögötte, ami ijesztő lehet Edwardnak. Sosem titkolta az ilyesmit, nem ma jött le a falvédőről, ő nagyban játszik, és a tétet is emeli, amikor kell, ahogyan most is. -Máris feladnád, anélkül, hogy a válaszomat hallanád. Ezt ha így folytatod, soha nem leszel az, aki lehetnél valójában, mindig is az a farkas leszel, aki futni hagyja a lehetőségét, és eldobja azt, ami az övé lehet. Annak idején nem így ismertelek meg Edward, tűzön-vízen keresztül mentél két halért is, akkor tessék, tedd ugyanezt. -megadta a választ, az viszont már az ő dolga, mit mutat meg és mit nem. Talán ha eljutnak arra a szintre, hogy valamennyire bízzanak egymásban, és nem csak az üzleti, kölcsönös érdek a biztosíték, akkor ő is eljut odáig, hogy ténylegesen beavassa a fiát a tudásába.A falszínt pedig addig is lehet kapargatni, Edwardnak az is újdonság lesz.
Kezdőlap
//
