Az a néhány helyiség, amit esetleg nyitva találsz, lehetőséget adhatnak arra, hogy kicsit kifújd magad, ha már a fejedbe szállt a vodka, leszakadnak a lábaid vagy éppen csak szükséged van egy kis magányra.
Nagyon régen volt már példa arra, hogy utoljára megjelentem volna egy társasági eseményen. Mivel ideköltözésemnek nemsokára egy éves évfordulója lesz, így arra gondoltam, hogy itt az ideje megejteni egy ilyet is, ha már van rá lehetőségem. Az volt a szomorú igazság, hogy szinte egyáltalán nem éltem társasági életet, ami egy bizonyos fokig meg is felelt nekem. Mostanra azonban kezdtem azt gondolni, hogy nem ártana néhány barátot, vagy legalábbis ismerőst szereznem a városban. Akadtak ugyan régi arcok, de majdnem mindenki el is költözött, ami igazán szomorúvá tett. A másik legfontosabb oka pedig nem volt más, mint Colin. Felejteni szerettem volna, megpróbálni túllépni azon, ami történt. Ehhez pedig arra volt szükségem, hogy elterelje valami a figyelmemet és ki tudjak kapcsolódni. Így tehát, ez a bál sok szempontból is kitűnő programnak ígérkezett. Már direkt a beosztásomat is úgy csináltam meg, hogy ne legyen probléma belőle a kórházban. Ritkán fordult elő, hogy huzamosabb ideig távol voltam, de ezúttal kivettem az egész hétvégét. Jó, azt azért meghagytam, hogy bármilyen sürgős eset fut is be, szóljanak nekem és máris rohanok, de végül nagyon úgy nézett ki, hogy nincs rá szükség. Ezért bátran kezdtem el készülődni az estére, a hajamat pedig egy fodrásszal csináltattam meg, hogy tökéletes legyen. Sajnos magamnak soha nem tudtam olyan jól megcsinálni, mint másoknak. A legtöbb időt a felkészülésből az töltötte ki, mire megtaláltam a ruhámat. Volt olyan szerencsém, hogy akadt abból a korszakból egy, amit még emléknek tettem el annak idején. Azt hiszem, hogy akkoriban ez volt a legszebb viseletem, afféle ünneplő vagy kisestélyi. Talán egyszer, vagy kétszer viseltem, de jelenleg a legjobb választásnak bizonyult, így legalább nem kellett keresnem egy ruhakölcsönzőt, ahová vissza kellene vinnem a ruhadarabot az estét követően. Taxival érkeztem meg, csupán néhány perc kellett hozzá. Mivel nem érkeztem túlzottan korán, ezért nem lepődtem meg a tömeg láttán. A gond az volt, hogy szinte egyetlen ismerős arcot sem sikerült felfedeznem, amikor megtettem az első körömet. Hiába volt nálam az a pezsgővel töltött pohár, valahogy annyira még mindig nem sikerült ellazulnom, pedig máskor nem voltak efféle problémáim. Valószínűleg az idegen közeg volt érte a hibás, de azért nem adtam fel. Tettem még egy sétát kintről indulva, majd bent is körülnézve. Végül az egyik félreeső szobában állapodtam meg, mert össze kellett szednem magam egy kicsit. Hihetetlen, hogy alapvetően kedves és nyílt természetem ellenére az idő ennyire elidegenített az ilyen fajta eseményektől. Egyszerűen el sem akartam hinni, hogy ilyen nagy dolog lett számomra megjelenni valahol csak úgy, mindenféle kötelezettség nélkül. Megálltam az ablaknál, kezemben még mindig a poharat szorongatva. Kicsit ugyan arrébb hajtottam a függönyt, hogy jobban láthassam a kint sétálgató embereket, de most valahogy nem volt hangulatom kimenni közéjük. Jól esett kicsit ez a csend.
Próbálok úgy tenni, mintha osztoznék a lányok eszméjén, ami ezt az estét illeti, de valahol az erre félre tett elszántságom elhagytam... talán épp a folyosón vagy a tetőtéri ablakba maradt, amikor a párkányának dőlve figyeltem a beözönlő siserehadat. Mindenki a megszabott témához illő öltözékben és ha pont én maradnék ki a sorból, érzem megbosszulná az egyszerű ruházatomat a mesterpáros. Zsebre tett kézzel torpanok meg a szobám ajtajánál és elhúzott szájjal marom el a fogasra feltett zakót, ami ugyanolyan sötétszürke, mint a nadrág vagy a mellény. Kalapot már túlzásnak vélném - magamhoz képest, így a meggondolás kísértésétől mentesen döntök újfent a tetőri kilátás mellett, hol egyszerre részt veszek az eseményen és mégse. Kérdezhetnek rafináltat, nem lesz rajtam fogásuk, ha arra hivatkoznak nem láttak... én kiválóan láttam mindent, ki kit öntött le ügyetlen módon, ki mártotta mancsát a tortába és van, akit szem nélkül is felfedeznék. Lám, bárányfelhők járják erre felé a házat! Később beköszönök, ne érje szó a ház elejét miattam... egyelőre el vagyok egymagam, míg összekaparom az ünnepelni vagy szórakozni vágyó felemet. Gondolom pár percig mit sem sejtőn, amikor meglátok egy szőke kobakot, annak ezüstös fejpántját. Feljebb ugrik szemöldököm és lassan fordulok meg. Ec-pec-kimehetsz... Kilaun vagy Chévrier kisasszony. ...s utóbbira esik a választás. Lássuk meg tud-e újból lepni. A vendégek többsége odakint cseverészik s ha meg is látja egy szerencsétlen bolond, hogy egyik pillanatról a másikra termek a lépcső alján: miért hinné többnek káprázatnál... ? Leemelek egy pohár édespezsgőt az előszobában található tálcák valamelyikéről, mielőtt keresésre indulnék - de hamar megtaláltatik a kis fürge. Az ajtófélfának támaszkodva várom ki, míg észrevesz, ha nem tette volna meg előbb még a megállapodásom előtti szekundákban. Némán emelem ekkor a poharat, de szemem rajta marad. - Csinos ma. - jegyzem meg az utolsó korty legurítása előtt könnyed hangnemben, mintha ma született bárány lennék és semmi nem szerepelne a számlámom. Rá lehet fogni, hogy terelek, de marad egy bók kézcsók helyett a meglévő, kissé kopott illemkódexból lopva az ötletet. Ha már ennyitől is zavarba jönne kíváncsi lennék mit szólna a régi idők szokásaihoz... abszolút szolid voltam. Szolidabb a ruha vonalánál.
Igazából elképzelésem sem volt azzal kapcsolatban, hogy kivel fogok összefutni ezen a nyárköszöntő bálon. Nem is nagyon terveztem előre, de valahol mélyen azért reménykedtem, hogy egy-két ismerős arccal mégis összefuthatok majd. Már csak azért is, mert partner nélkül érkeztem és szerettem volna beszédbe elegyedni valakivel. A kapcsolatépítés volt ugyanis a fő célom ma, valamint beilleszkedni a városba. Sejtettem, hogy a központi emberek közül sokan lesznek itt, én meg a városban szintén egyfajta vezető szerepét töltöttem be, úgyhogy oszlopos tagként talán nem ártott az ilyesmi. Főleg, hogy viszonylag kis városról beszélünk, tehát a polgármestert is szívesen megismertem volna, ha mást nem. Gondolataimból a kísértetiesen ismerős energia zökkentett ki. Nem fordultam meg egyből, mert nem voltam biztos benne, hogy máris itt van. Ajkaimon azonban máris megjelent egy mosoly, amikor a közeledő lépteket is felfedeztem. Még kortyoltam egyet a pezsgőmből, afféle bátorítást nyerve belőle, csupán ezt követően fordultam a férfi felé. - Mr. Valen! – olyan elbűvölő mosolyt villantottam felé, amilyet a kórházon kívül szinte bárkinek szívesen ajándékoztam. – Köszönöm, nagyon kedves! – egyelőre még nem mozdultam az ablak elől, helyette alaposan végignéztem rajta. – Ön sem panaszkodhat! – viszonoztam a bókot, és nem pusztán udvariasságból. – Nem sűrűn vesz fel ilyet, igaz? – ugyan nem látszott rajta, hogy feszélyezett lenne, de a korábbi találkozásunk miatt az volt a benyomásom vele kapcsolatban, hogy nem szokott elegánsan felöltözni. Tőlem annyira nem állt távol, bár ilyen stílusú ruha már évtizedek óta nem volt rajtam. - Nem gondoltam volna, hogy éppen itt fogunk újra találkozni – ismertem be őszintén, és máris oldódott bennem valamelyest a feszültség, hiszen nem kifejezetten volt vadidegen számomra. Most már simán csak idegennek tekintettem, ami egy fokkal még mindig jobb, mint a kint lévő emberek. Olyannyira, hogy végül el is léptem a függönytől, is néhány lépésnyivel csökkentettem a kettőnk között lévő távolságot. A farkasom már megint valamilyen furcsa oknál fogva mintha különösen vonzódott volna az övéhez, de megmagyarázni nem tudtam. A fehér bundás nem inkább csak érdeklődően szemlélte egyelőre a hímet, legalább úgy, mint én a velem szemben álló férfit. - Hogy van? – érdeklődtem barátságosan, ahogyan máskor is tettem volna.
Kezdőlap
