A kúria hátsó ajtajával egybekötött, profi sátor. Fűtéssel rendelkezik, tehát nem kell attól tartani, hogy valaki fázni fog. Némileg modernebb berendezéssel büszkélkedhet, mint a benti hangulat, a technikának köszönhetően hangfalakból szól a bent hallható zene, valamint itt is akad egy kisebb pult, ahol alkoholt vásárolhattok.
A benti járkáló személyzet néha ide is kinéz és pezsgőt kínál. Hangulatosan sötét fényekben pompázik, egyértelműen intimebb valamelyest, mint a benti fergeteg.
Szerző
Üzenet
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Egy idő után kezdtem nagyon megunni a helyzetet. A pezsgő… nos. Minden pohárral egyre könnyebben csúszott, s noha nem szerepelt a terveim között az, hogy ma este berúgjak, egy idő után jelentkezett az a tipikus zsibbadás halánték tájékon, ami akkor szokott, ha túl sokat iszom. Itt az ideje kiszellőztetni kicsit a fejem. Felálltam, és elindultam kifelé. A járásom korántsem volt olyan biztos már, mint amikor megérkeztem. Egyértelműen észrevehető rajtam, hogy becsíptem. Elkeveredtem a tömegben az ajtóig, amin át a kinti sátorhoz el lehetett jutni. Félreálltam egyelőre, engedve a szemből jövő forgalomnak, hogy elsőként ők érkezzenek meg úti céljukhoz, mert hát én… ráérek.. végül is. Ahogy kiléptem, azon tanakodtam magamban, hogy vajon mennyi idő telhetett el, mióta itt vagyok? Az időérzékem mondhatni.. megcsalt egy kicsit. A csuklómra lazán felcsatolt ékszerórámat igazgatva indulok vakon botorkálva előre, nem is nézem merre lépek, csak visznek a lábaim valamerre. - Mi a franc? Bepárásodtál? – Morgok, miközben rendületlenül dörzsölöm az óra számlapját védő törhetetlen üveget. Persze annak semmi baja, csak én látok homályosan kissé, de ez most nem esik le.. jelen „mámoros” állapotomban. Ahogy próbálok zöld ágra vergődni az órámmal, úgy ütközök neki sikeresen valaminek… pontosabban valakinek, akin van valami, amin fennakadok. - Bocs… - Próbálok ellépni mellette, de valami mintha visszatartana. Kicsit rántok magamon, de bár ne tettem volna! Reccsenést hallok… olyan fajtát, amit anyag szakadásakor hall az ember… aztán érzem, hogy a ruhám mintha engedne egy kicsit rajtam. Ösztönösen az oldalamhoz kapok, és a ruha anyaga mellett kitapintom a saját bőrömet is. A büdös… - Harapom el a káromkodásom végét… mert hát annyira azért még nem vagyok berúgva, hogy szabadjára engedjem énem sötétebb, trágár szegletét. Hát azt nem tudom, hogy mibe sikerült ennyire fennakadnom, de az biztos, hogy feltette a pontot a mai „szuper” estémre. Hát most komolyan… kellett nekem eljönnöm? Inkább maradtam volna otthon.. döglöttem volna be a tv-m elé, vagy olvastam volna. Mióta Fairbanks-ben élek, a szerencsétlenség mintha a nyakamban ülne. Egész életemben nem voltam peches… de most bármibe fogok, bármihez nyúlok… én húzom a rövidebbet. Már csak azt nem tudom, hogy ezek után sírjak-e, vagy nevessek…?
-Kettőn áll a vásár. Ők sem tűnek túl érdeklődőnek, vagy csak túl biztosak saját magukban. Ahogy hallottam, akkor sem igazán tett semmit a hazai falka, mikor egy másik érkezett a területükre. Akkor pont ez a legnagyobb probléma, hogy egy kóbornak nevezett nem integet be, hogy megjött? Nem hiszem, bár ha jobban belegondolok, a mi falkánk játszi könnyedséggel söpörhetné el az egész kompániát, ha nagyon akarná. A felelete engedi sejtetni, hogy tényleg nem követik számon, kik tévednek ide, és lehet ez elég nagy baj, mert ahogy mi hazajöttünk, bárki más is megteheti, hogy itt telepszik le. -Osztom a válaszát. Amit tudok, azt tudom, vissza lettünk hívva, tehát nem kérdés, hogy maradunk, no de egyelőre nem tiszta a kép, hogy ezt külön, vagy az ide települt falkákkal együtt értendő. George kölyke, meglett, érett nőstény, akiről süt, hogy bizony pozícióban van, nem lótifuti dolgokra hivatott. Azért eljátszadozom a gondolattal, milyen lenne beállítani az Alfájukhoz, a koromból fakadóan egy tejfölösszájú kölyökhöz, hogy héló, maradni óhajtok, ugyan, fogadjon már be. Majd elválik, merrefelé kell haladnunk, addig pedig semmiféle kijelentést nem teszek. -Akinek kijár, annak kijár. Sima udvariasságból nem szoktam ilyesmivel dobálózni. -abból a korból már kinőttem, hogy feleslegesen erőltetett, nyálas szöveggel akarjak lehengerelni bárkit is. -Örömmel hallom, szintúgy, bár ez nem okozhat meglepetést önnek. -ritka eset volt részemről, ha esetleg nyilvános helyen utasítottam rendre bárkit is, ha pedig mégis, igyekeztem úgy intézni, hogy ne okozzon nagy felfordulást. A táncparkett a miénk, vagyis becsatlakozunk, Unalaq feleletére elmosolyodok, az őszinte, ám amit érzek, az keserű. ~Sejtem, bár remélem, hogy nem rohan ki a világból egy üdvözlés miatt. A többiek is érkeznek, Yee, a vejem... újabb mosoly az arcomon. Érzelmektől túlfűtött a helyiség, ami nem is csoda, bár igen, keserűen veszem tudomásul, hogy a mieink ennyi idős fejjel is képesek a régmúlt sérelmeit magukban hordozni. A pajzsomat teljesen felhúzom, semmit nem mutatok magamból, ami bennem játszódik most le, azt senki nem érzékelheti. Nem,nem erre a falkára emlékszem, hanem arra, amelyik összetartott, és ha voltak is nézeteltérések, mindig rendeződtek. Most erőltetett mosolyokat, üdvözléseket érzékelek sok ehlyről, olyan gondolatokat, amiket nem szeretnék. Fájó pont, és ilyenkor el kell gondolkodnom azon, hogy kiváltság, vagy átok ez az élet, a képességem, a vérvonal, amit képviselek. -Tán hazudnom kellene? Mi értelme lenne? A nevetés az, ami visszazökkent, és hallom a megjegyzését is, amire már magam is felnevetek. Farkasom körbejár, minden testvért üdvözöl a maga boldog, ám visszafogott módján, az ismeretleneknek pedig "beköszön", ne okozzon feltűnést. -Nem tagadom. George? Sokat, nagyon sokat, bár jómagam nem ismertem, de atyám fivére volt. I. Szulejmán az, akit így nevezhetek, vagyis így él a köztudatban. Kegyes hazugság, mi nem vagyunk sokan, Uryen a harmadik és André a francia nemes, a negyedik kölyköm, akiről tudomásom van, tényleg nem vittem túlzásba, sőt, ha belegondolok, a többiek hozzám képest haraptak mindenkit, akit értek. Így tűnhet, persze tudom, hogy ez azért nem egészen így volt. Az én vonalam komoly felelősség, nagyon erős fegyver lehet, ha valaki tudja használni, bár a mai emberek sok olyasmit lebecsülnek, ami nem úgymond kézzelfogható, vagy látványos. A legfiatalabb kölyköm otthon hagytam, azaz Görögországban, ő volt az a lehetőség, ami mellett már nem mentem el, mint a többi mellett, amikor ott volt az orrom előtt. Késő bánat, bár azt hiszem, ennek így kellett lennie. Magamat felfedni pedig nem szeretném, és az sem nagyon foglalkoztat, hogy testvéreim közül kik azok, akik ezt már megtették, akár most, akár régebben, ha én eljutok odáig, hogy valakivel megosztom, ki is vagyok valójában, az azt jelenti, hogy az illető minden tekintetben megfelel annak a bizalomnak, amit nagyon de nagyon kevesen birtokolhatnak. Ki tudja, lehet, egyszer George leánya lesz az egyik. A parketten irányítok, érzem a határozottságot a partneremből, ám azt is, hogy most lemond erről a szerepéről. Sok kérdésem lenne, elmondhatatlanul sok, ám sem tapintatlan nem akarok lenni, sem túlbuzgó, pedig tény és való, nem minden egyes nap találkozom olyan farkassal, aki az én leszármazottam. -Megkérdezhetem, mi zavarja? Érzem azt a pillanatnyi feszültséget, bizonytalanságot, elgondolkodást, és tudom, hogy mi okozza. A farkasa nem úgy viselkedik az enyémmel, mintha sima rokont üdvözölne, látna, sokkal erősebb az a kötelék, mint normális esetben lenne.
- Pedig az ilyesfajta megjegyzéseket pont udvariasságból szokták tenni – jegyeztem meg mintegy mellékesen, de közben arra is figyeltem, hogy a tánclépéseket követni tudjam. Nem vittem túlzásba, lazán követtem a zene ritmusát, lépegettem annak megfelelően, ahogyan a partnerem irányított most. Régen volt már, hogy bármilyen értelemben is kiadtam a kezemből a gyeplőt, de néha igazán megtehettem, ha arra méltóval találtam szembe magam, igaz? – Valóban nem! – ráztam a fejemet mosolyogva arra, hogy nem okozott meglepetést, hogy ő is képes volt viselkedni. Egy velünk egy idős farkastól az ilyesmi már azt hiszem, hogy teljes mértékben elvárható lenne. - Semmi. Úgyis átlátnék rajta – ismertem be végül, hiszen tényleg nem lett volna értelme, ha hazudik nekem. Ezzel valószínűleg ő is tökéletesen tisztában volt, mert valószínűleg olyan képességekkel rendelkezett, mint én. Mármint a szintjét tekintve. Én azért egészen tehetségesnek tartottam magam ezen a téren, jól ráéreztem a dolgokra, amiket nem mondtak ki a társaságomban a társaim. – Én nem sokat tudok a többiekről, hiába mondja. Úgy látom, hogy maga jóval tájékozottabb, mint én… - állapítottam meg érdeklődően. Mondjuk én George-ot soha nem tekintettem atyámnak, ahogyan ő nevezte a saját beharapóját, de nem vagyunk egyformák. Nekem inkább volt ő afféle testvér, hogy úgy mondjam. A kinti feszültségből egyébként én nem sokat érzékeltem, legalábbis biztos, hogy nem olyan formában, mint a velem táncoló hím. Ő más kapcsolatban volt azokkal a farkasokkal, ám még innen is érzékeltem, hogy mintha valami történne odabent. Mivel nem az én házam volt, így nem is tekintettem feladatomnak, hogy megoldjam ezt a problémát. Legalább most az egyszer nem lett az én nyakamba varrva az ilyesmi, mert az O’Connorsban ugyebár nekem volt a reszortom, hogy rendet tegyek a kellemetlenkedők között. Gondolataimból a férfi szavai zökkentettek ki, mire néhány pislogást követően világoskék íriszeim rátaláltak az arcára. Először csupán megráztam a fejemet, mert nem akartam neki válaszolni, végül azonban mégis úgy döntöttem, hogy miért ne? - Valószínűleg őrültség… - böktem ki egészen könnyed hangsúllyal. – Igazából a farkasom másként viszonyul a magáéhoz, mint azt gondoltam volna, de ezt biztosan nem csak én érzem – szavaim határozottak voltak a bizonytalan érzéseim ellenére is. Ilyen típusú ember vagyok alapvetően is, ebből nem tudtam volna kivetkőzni semmilyen körülmények között sem. – Meg bentről is érzek némi feszültséget – vallottam be őszintén, amivel valószínűleg arról tettem tanúbizonyságot, hogy elég jól birtokolom a képességeimet ahhoz, hogy ilyen apróságok is feltűnjenek, ekkora távolságból is. Csak halványan éreztem ugyan, de a foszlányok is elégnek bizonyultak bőven.
- Szuper, köszönöm! Megvárom, míg pózba vágja magát a szöszi, aztán már le is kapom. Már a fényképezőgéppel. Sarah és a jégkorongmeccs óta sokkolóan jókislány vagyok. Unom is, mint a fene, szóval ideje lenne változtatni kicsit a dolgon. Egyébként, lassan a nem létező himbilimbim ki van azzal, hogy minden bokorban ilyen háromszáz-négyszázas farkasok teremnek. Ezeket valaki tenyészti, vagy mi a picsa van? A végén még kialakul nálam valami kisebbségi komplexus. - A mélyen tisztelt polgármester nem jut tovább a bejáratnál. Egyébként, Ridley. Említem meg a vezetéknevem, ha már így fejezte be a mondatát, bár kötve hiszem, hogy megjegyezné, inkább csak… illedelmes? Van benne valami, ami piszkálja a csőrömet, de nem lelem rá a választ, csak olyan tarkóbizsergetően idegesítő érzés. Tudja a bánat. Mindegy, én itt jobbára dolgozom, fogom még tépni a hajam, az holt biztos, de egyelőre még elvagyok, mint hal a vízben. Valahol ezen a ponton akad fenn Paloma a kis ernyőmben, amit úgy sodor magával, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és le is ránt minden létező cuccot rólam, azt észre sem veszem, hogy a telefonom elszánkázik Kínáig, fogom is a fejem rendesen. Mi a francnak iszik az, aki nem bírja? - Tanítani kéne, komolyan. Morgok az orrom előtt, miközben felszedem a földről az össze-vissza gurult cuccaimat, és bepakolom a fotóstáskámba, miközben néha szúrós szemmel nézek a dögös barnára. Vígasztal a tudat, hogy legalább jól néz ki, igen, én már csak ilyen sekélyes vagyok olykor. - Amúgy, nem olyan gáz szerintem, tépd el a másik oldalon is, és azt hiszik majd, hogy direkt olyan. Mondtam még Palomának némileg megenyhülve, de aztán a tekintetem visszasiklott a szőkére, akihez most egészen közel merészkedtem, már-már illetlenül közel, s belenéztem a szemeibe. Honnan ennyire ismerős nekem ez a nő? Miért bizsereg tőle minden porcikám, és a farkasom miért sétál fel, s alá, újra meg újra nekifeszülve húsbörtönének?
//Akkor a szerencsekártyás meg lesz-e a telefonom, avagy nem dobás: 1-3: Nem nyert 4-6: Gratulálok, az ön nyereménye 1 db mobiltelefon//
The member 'Emma Ridley' has done the following action : Dobókocka
'Sikeresség' : 5
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Jennifer és Michelle és némi reakció a Belső helyiségben történtekre
Az ismeretlen kóborok arcain el-el időzik a szemem, férfiak és nők vonásain siklik végig tekintetem. Jenni alkarját már megcsodáltam, Tetováló művészként azonnal észreveszem, csupán oly természetes már számomra, hogy nem teszek róla említést. - Bármikor szívesen rendelkezésedre állok. Szólj, és megbeszéljük, hogy mit szeretnél. A kitérő válaszra csak bólintok. Elég is, nem kell, hogy elmesélje az egész életét. Van időnk bőven, hogy ismerkedjünk egymással. Közben az újonnan hozzánk csapódott Misha szavait hallgatom, néha belekortyolva whiskeys poharam tartalmába. Néha bólintok egyetértően, nem vagyok pofátlan, oda figyelek, csupán közben a környezetet is szemlélem. - Az összevonás előtt. - felelem egyszerűen. A Falka szóbeszédeiből vagy pletykáiból úgyis megtudhatta már az Omega történetét, ha meg nem, akkor meg úgyis rákérdez. Minden estre nem nézem ki belőle, hogy előítéletes lenne. De nem különösebben zavarna, ha az is lenne. Elmosolyodok ahogy ecseteli, hogy "lemaradt". Nos igen. Lemaradt, igen sok mindenről. Sok olyan dolog történt mostanában, ami furcsává tette mindannyiunk életét. Az Istenek s Szellemek úgy döntöttek fajtánkat próbák elé vetik. Legalábbis a Fekete s Vörös Hold ezt tanúsítják. De... - Nem igazán, max csak egy fotóról. - szólalok meg szórakozottan. A bálokon lemaradni valamiről? Nem igazán lehetséges. - Sok mindent űzünk életünk folyamán. Én jelenleg tetoválok, és fegyvereket készítek, de voltam katona, rádiós műsorvezető, edzőterem vezető, kocsmáros, jávorszarvas tenyésztő... Hirtelen elhallgatok, ahogy hideg fut végig a hátamon. Átvillan egy pillanatra a gerincem mentén, aztán már el is tűnik. Mi a...? Azért annyira nem vagyok hülye, hogy valami itt nincs rendjén. Körül nézek, reakciót várok arcokról, vajon ők érezték-e ugyanezt, vagy csak az Omega cím tett paranoiássá? A poharamba kortyolok, majd a két nőstényre pillantok, ők is érezték-e ezt a baljós, ám mégis rövidke hullámfoszlányt.
- Rendben! – biccentettem a becenév hallatán, azt meg már inkább reakció nélkül hagytam, hogy bármikor mehetnék Natanhoz egy tetoválás ügyében. Ha aktuális lesz, majd úgyis tudunk még beszélni erről a dologról, addig meg abszolút felesleges volt igazából. Közben meghallgattam az új nőstény beszámolóját arról, hogy merre járt egészen eddig, bár különösebben azt nem éreztem át, hogy milyen új helyre kerülni. Túlzottan régóta tengettem már itt a mindennapjaimat ahhoz, hogy emlékezzek az ilyesmire. Persze mindig szükség volt valamilyen álnévre, de hála istennek eddig az idősebbeknek annyira nem szúrt szemet, hogy még mindig itt lebzselek, a falka több idős tagjával egyetemben. - Jó pár évtizede már az őslakos falkához tartozom, úgyhogy gondolom megérted, hogy nem vagyok túlzottan elragadtatva ettől… - a poharat tartó kezemmel körbemutattam a helyiségen. Igazából ezt rá is a férfira itt mellettem szintén értettem, de kénytelen voltam megbarátkozni az új helyzettel. Annyira meg azért tartottam magam intelligensnek, hogy normális tudjak viszonyulni az új tagokhoz. Ettől függetlenül nem volt nehéz kitalálni, hogy a nőstény már korábban is a chicagóiakhoz tartozott. Miért is vágtam volna jó képet ahhoz, hogy egyre csak jöttek a régi tagjaik? - Én sok dologgal foglalkoztam már – adtam meg a választ a kérdésére. Kicsit furcsának találtam, hogy ennyire érdeklődő, éppen ezért az volt a sanda gyanúm, hogy hozzám hasonlóan ő is felderítői pozíciót tölthet be. Rá ugyan nem kérdeztem, de majd később is ráérek kideríteni, igaz? – Most én vezetem a Síparadicsomot, meg van egy magánpraxisom. Párterapeuta vagyok – magyaráztam nemes egyszerűséggel, közben beleszívtam a cigarettába. Alapvetően nem dohányzom, de most a szerep kedvéért megtettem, ráadásul a remek házasságkötésem óta amúgy is kicsit rosszabb idegállapotnak örvendtem. - Voltam már egyébként tűzoltó, építész… - kezdtem el sorolni azt, ami eszembe jutott, bár itt a mesélést félbe is hagytam, mert hirtelen odabent megugrott valaki energiája. Mivel nem rendelkeztem olyan vérvonallal, hogy jobban megérezzem az ilyesmit, így nem tudtam mire vélni. Csak abban voltam biztos, hogy történt valami odabent, de annyira mégsem érdekelt, hogy belefolyjak. Gyanítottam, hogy valamiféle balhé lehet kibontakozóban, de majd a szervezők biztosan meg fogják oldani ezt a kis problémát, én itt most kikapcsolódás miatt voltam itt, ráadásul nekem is megvolt a magam baja, amiért nem akartam részese lenni mások civakodásának. – És te, mivel foglalkozol, Misha? – érdeklődtem inkább én is a jövevény felől, hogy kicsit jobban megismerjem. – Gondolom még Chicagóban tartoztál a többiekhez… - roppant elmés megállapítás Jennifer, bravó!
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Natan szavaira csak bólintok, Jennyé hallatán azonban már nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el egy kissé. Hozzá hasonlóan én is körbetekintek az egybegyűltek előtt, mielőtt belekortyolnék az italomba: -Azt el tudom képzelni. -felelem diplomatikusan. Elvégre ki élvezné, ha be kéne hódolnia egy másik falkának? Ettől függetlenül azonban úgy gondolom, hogy még mindig jól jártak az itteniek az összevonással – minimális veszteséggel megúszták, mondhatni a legnagyobb „kár” ami őket érte, hogy bele kell törődniük, nincsenek egyedül, és nem az ő emberük áll a falka élén… -Azt még valahogy túlélem. -reagálok a fotós megjegyzésre, aztán ahogy mesélni kezdenek, milyen dolgokkal foglalkoztak már az életük során, kíváncsian hallgatom őket. Szép vegyes a felhozatal, azt kell mondjam, van itt mindenféle szakterület… Ha a többi falkatárs is ilyen tehetséges, akkor azt hiszem, nagyon jók vagyunk. -Jávorszarvas tenyésztő? Mindig is meg akartam kóstolni egy jávorszarvas-burgert. -jegyzem meg csak úgy mellékesen, amikor érezhetően megugrott az energiaszint a közelben. Önkéntelenül is abba az irányba kaptam a fejem, néhány pillanatig mozdulatlanul meredve az irányba, ahonnan éreztem, kiélesítve az érzékeimet… De úgy tűnik, vagy túl messze vannak tőlünk, vagy kevésbé jelentős dologról van szó, hogy mást nem igazán hallottam. Illetve… úgy tűnik, néhányan épp távozni készülnek, de egy ilyen nagy bálon, mint ez, ez annyira nem mondható különösnek. -Hm, akkor mondhatni, sorstársak vagyunk, én most dolgozok tűzoltóként. Azért kellemes meglepetés más szakmabélivel találkozni, pláne, hogy egyébként milyen kicsi a nők aránya a tűzoltók között. -mennyi is? Talán az összes 2%-a? Vagy valami hasonló volt, amikor legutóbb utánanéztem. -Talált, süllyedt. Majd’ egy évszázada csatlakoztam hozzájuk. -pár évtized ide vagy oda… de aki már annyi évet tudhat a háta mögött, mint én, annál azt hiszem, elnézhető az ilyen jellegő „pontatlanság”. -Mit gondoltok… Vajon nekiállnak odaát bunyózni, vagy nem? Kérem, tegyék meg tétjeiket! -utaltam vissza az előbbi kis „zavarra az erőben”.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Bámulok, mint borjú az új kapura, miközben a fényképész összeszedi a cuccait. Igazából csak akkor kapcsolok már, hogy talán illene neki segítenem, amikor mindent felszedett. - Öhm. – Köszörülöm meg a torkomat, még mindig az oldalamat markolgatva. – Bocs, én azt hiszem, nem figyeltem. Remélem nem lett kár az erényedben. Ernyődben… - Javítom ki magam zavartan vigyorogva. Lassan lepillantok a ruhámra, próbálom felmérni mekkora a gond. Hát, ahonnan én nézem, eléggé ramatyul fest a helyzet. Most ha a másik oldalon is eltépem, szimplán leesik rólam az egész gönc, hiszen eleve az elején is mélyen hasított. Oké, hogy fehérnemű modell voltam, és nem vagyok szégyenlős, de azért aktot nem vállaltam soha, és nem is vállalnék. Ebből következik az is, hogy nem áll szándékomban itt pucéran grasszálni a vendégek között. Kétlem, hogy díjaznák a főnökeim, ha a holnapi újságban az lenne az első oldalon, hogy a városi igazságügyi orvosszakértő a bájait mutogatta a bálon. - Paloma vagyok egyébként, és ha bármi károd lett, én szívesen megtérítem. – A mini táskámból előkotrok egy névjegyet, és átadom a nőnek. – Bocsánat, még egyszer… Azt hiszem, nekem most jobb lesz, ha inkább távozom. Meg a ruhámnak, és a vendégeknek is. – Nem vagyok a toppon, mint az látható. A vendégeket kerülgetve indulok meg kifelé, aztán az egyik kúria előtt dekkoló taxiba beszállok, és hazavitetem magam, még mielőtt nagyobb kalamajkát okoznék. Bírom a piát úgy egyébként, de ma este valamiért rácáfoltam erre. Azt mondják, hogy a kivételek erősítik a szabályt. Kell ilyen is… hiszen még fiatal vagyok, nem? De.
-Igaza van, de tudja, feleslegesen tényleg nem urvariaskodok, ha valójában nem úgy gondolom. Konfliktust okoz, akkor azt, és tény, már megtanultam viselkedni is, viszont a véleményemet akkor sem rejtem a véka alá. Mi miből következett, vagy következik, nem ezen fogunk vitázni, ha annyira érdekeltem volna az itteni falkát, akkor már találkoztunk volna... elméletben. Mosolyogva bólintok a megjegyzésére, rendbontásnak semmi értelme, nincs olyan helyzet. Szép is lenne, ha kivetkőznénk önmagunkból a hecc kedvéért. -Na látja? Okom pedig nincs rejtegetni, hogy mit gondolok. Mintha nem tudnám rejteni egy fiatalabb farkas elől, úgy jelentem ki, mert most bizony közel egyidősnek tűnök vele, nem többnek, még véletlenül sem, sőt. Mosolyra késztet, hogy érzem, használja a képességeit, amikor szüksége van rá. Büszke vagyok, büszke az unokámra, mert ez a nőstény bizony az. -Sokat nyüstöltem a Teremtőmet, míg elárulta a fivérei nevét, de érdekelt, hogy kiket tekinthetek családtagoknak, ha fogalmazhatok így. Ezért hallottam az ön atyjáról is, ahogyan a többiekről is. Előttem nőttek fel, előttem cseperedtek meglett férfivá és farkassá, és soha nem bántam meg azt, hogy őket választottam utódul. Az ami bent zajlik, inkább figyelmen kívül hagyom, nem óhajtok azzal foglalkozni, hogy a testvéreim még mindig haragszanak egymásra. Érzem és "hallom", nem esik jól, de most ezt félre teszem. Tudom, hogy mi zavarja Deirdret, a farkasa, aki nem úgy köszönti az enyémet, mint egy vértestvért szokás, hanem sokkal bensőségesebben, mintha sokkal erősebb kötelék lenne kettejük között. Az én bestiám is hasonlóképpen viselkedik, hiszen az utódja, és ritka, ha viszontlátja az övéit. Ráadásul ami belülről jön, azt nehéz lenne leplezni, pontosan érzem, hogy a nőstényben mi játszódik le, de úgy teszek, mintha erről nem lenne tudomásom. -Igen, én is érzem, bár lehet, ez azért van, mert nagyon de nagyon ritka, ha olyasvalakivel találkozom, aki ugyanoda tartozik, ahová én. Kevesen vagyunk, azt hiszem ez nem titok, így a reakció is egészen más, mint a többiekkel szemben. Szívem szerint megölelném, mint egy nagyapa teszi az unokájával, de nem tehetem meg, akkor fel kellene fednem magam, elmondanom neki, ki vagyok valójában, és ezt el szeretném kerülni. Egyelőre mindenképp. Esetleg ha eljön az ideje, talán akkor, de az nem most van, és az is lehet, sosem következik be.
- Jaj, hát hogyne! A rajongói nem hagyják élni. – eresztek meg egy mosolyt, meg egy szemforgatást. Nagyon szarok én a polgármesterre meg a bürokráciára is, én ugyan nem beszélgetnék vele, hacsak nem tudna olyat mondani, ami engem kifejezetten felvillanyoz. Nehéz dolga lenne, hiszen, mint férfi sem csigázott fel semmilyen szinten és különben is olyan pöfeteggomba a modora, ütném, hogy pukkadjon. - Örvendek Ms. Ridley! Nem szoktam azon izgatni magam, hogy kinek találom el a családi állapotát, momentán is jobban érdekel egy piszok a körmöm alatt, mint ez. Bár rossz megfigyelő azért nem vagyok és a hölgy ujján nem díszlik jegygyűrű, ahogyan látom, szóval mellé nem lőhettem. Kicsit komfortnélküli ez a beszélgetés számomra, főleg azért, mert nagyon jól emlékszem Emmára. Minden mozdulata a zsigereimbe ivódott, minden tettére emlékszem és mindent tudok abból, amit én tettem vele. Örülök, hogy él, szó nincs róla, de az nem tetszik, hogy itt áll velem szemben, s a farkasomat őrült táncra készteti húsbörtönében. Nyughass-t kiált minden zsigerem, s míg mosolygok kedélyesen a barnára, közben legszívesebben a nyakába ontanám nyolcszáznál is több évem tapasztalatát, ezzel takarítva el őt a személyes teremből. Nem szabad, hogy felismerjen, így pajzsomon nem hagyok rést, csak annyit, amennyitől álcakoromnak tűnőnek érezhet bárki más. A ruhaszakítós műsoron csak vigyorogni tudok, leplezetlen kárörömmel nézek végig Palomán, majd pedig Emma is kap a jókedvemből. Rám senki nem borított semmit így egészen addig kedélyes vagyok, amíg fel nem hangzik a zenekar irányából egy iszonyatos Sinatra szám. - Ő túl sokat ivott én meg túl keveset ehhez a szarhoz! – fitymálom le a zenét, s legszívesebben az énekes hangszálaira csomót kötnék, vagy egyesével tépkedném ki a faszőreit, hátha attól elmegy a dalos kedve. A farkas is ideges bennem, de az ember is tombol. Ilyen egy elcseszett zenét, mint ez a z Amikor te mosolyogsz.. rettenet. - Ha megbocsátanak a hölgyek.. El kell vágjak pár torkot! – eresztek meg egy poénnak is felfogható sziporkát. Egyelőre nem megyek sehová, de ha nem szólnak hozzám fél percen belül, akkor biza' itt sem vagyok. Arra már nem is fecsérlem az időt, hogy a belső vészharangommal foglalkozzam. Kell egy vödör pezsgő, amivel szomjamat oltom és az érzékeimet is. Mondjuk messze innen.. jó messze, azt hiszem.
{Paloma, Tria} - Hasonlóképpen… ha jól emlékszem, maga az egyik itt lakó, aki volt olyan kedves, hogy rendelkezésre bocsájtotta ezt az épületet. Elég csinos kis vityilló, meg kell hagyni, bár az én ízlésemnek marha nagy, elvesznék benne, de ez nem túlságosan meglepő, ha valaki egy hotelszobában tengeri mindennapjait. A családi állapotomat eltalálta, de az sem zavarna, ha gondolatban meggyűrűzött volna, ilyen apróságokra nem adunk. Elég, ha én tudom, hogy sosem leszek férjnél, nem az én műfajom, még szeretni is félek valakit, nemhogy bevonulni az oltár elé vele, isten, már ha létezik, szerintem amúgy is halálra röhögné magát a jeleneten. - Rossz emlék? Kérdezem a szőkét, mert hát, teljesen biztos vagyok benne, hogy csak úgy nem húz le valaki ennyire egy dalt, ha nem fűzi hozzá valamiféle kellemetlenség. Mindamellett attól az érzéstől sem vagyok képes szabadulni, hogy ismerősek az energiái, az illata, mindene. - Csak nyugodtan, jó mészárlást. Torok. Basszameg, torok. Úgy nézek rá, mintha szellemet látnék, aztán ő el is viharzik, én meg ott maradok a feltételezésemmel, hogy ő volt az. Az én Vörös Holdam. A fakírok atyja, aki valójában nő, elég dögös, ha engem kérdeztek, de attól még... te jó ég. Pillanatok múlva azonban ismét Palomáé a figyelmem, noha rögvest szaladnék a szőke után, de nem vagyok akkora tahó azért. - Na, az erényemben biztosan nem. Erre muszáj vagyok felnevetni, mert én meg az erény, az legalább hat külön fogalom. Szerencsére nem vagyok ittas, hogy átmenjen a reakcióm vihogásba, helyette hamarosan abbamarad. Elég abszurd elképzelés, még egy részeg nőtől is. Csórikám, elég csúnyán felöntött a garatra. Nem gáz, engem nem zavar, remélhetőleg senki nem fogja kiszúrni ilyen állapotban, aki esetleg kihasználná az alkalmat. Ember… itt még csúnyán is járhatna. - Ne szórakozz... Csak annyit tegyél meg, hogy megcsörgeted a telefonom, mert nem találom. Ha kapok tőle egy telefont, akkor bepötyögöm a számom, és felhívom magam, ha nem, úgy majd keresek más megoldást, ezen ne múljék. A névjegyét tutira megkapom, egy pillanatra elkerekedik a szemem a foglalkozásán, de úgy vagyok vele, hogy emberek közt is lehetnek kattantak. Félreértés ne essék, én magamat is annak tartom, szóval ez nálam nem ledegradálás. - Rendben, vigyázz magadra! Intek utána, és remélem, hogy sikerül hazajutnia valahogy, bár a részeg embereknek van az a különös képességük, hogy egyszer csak otthon lesznek, ki tudja miként. Amint kitántorgott az ajtón, én is elszáguldok a belső helyiségek felé, persze csak miután megtaláltam a telefonomat.
- Azt hiszem, hogy akkor ebben nagyon hasonlítunk. Én sem szoktam véka alá rejteni a véleményemet. Ennyi idősen már meg is tehetem, hogy hangot adjak a gondolataimnak, nemde? – a kérdés inkább költői volt igazából, hiszen nem tudhatta, hogy a falkán belül milyen pozíciót töltök be. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy van szavam a kis közösségünk életében, és ez valahol azért mégiscsak imponált nekem. Kinek ne imponált volna, ha már sikerült ennyire hosszú életet leélnie? Legalább volt valamiféle jutalma ennek az egésznek. - Furcsa, hogy mennyire nem vagyunk egyformák… - állapítottam meg elgondolkozva, bár a hangsúlyból valószínűleg következtetett arra, hogy nem feltétlenül gondolom én ezt olyan rossz dolognak. – Én valahogy nem igazán érdeklődtem soha a többiek iránt – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel, miközben a zene dallamára lépkedtem hol jobbra, hol balra, igazodva az engem vezető hím mozdulataihoz. Szinte észre sem vettem, hogy milyen könnyedén idomultam hozzá. Maradjunk annyiban, hogy már elég régen volt részem hasonló táncban. Általában a rock vett körül, vagy éppen az, amit a vendégeim hallgatni akartak. - Gondolja? – érdeklődtem kíváncsian. Én nem voltam erről teljesen meggyőződve, de kivételesen nem tettem szóvá, hogy nem értek egyet azzal, amit mondott. Persze, ez így kényelmes volt neki valószínűleg, de engem nem ejtettek a fejemre, a farkasomat általában nem lehetett csak úgy megtéveszteni, úgyhogy a gyanakvásom nem csillapodott egy szikrányit sem. Faggatózni viszont inkább nem kezdtem el, mert jobb a békességet megtartani. Helyette inkább más felől óhajtottam érdeklődni. – Szóval a falkába nem tervez csatlakozni, de a városban gondolom, hogy marad, igaz? – kérdeztem mintegy mellékesen. Úgy voltam vele, hogy jobb tisztában lenni a dolgokkal, ha már összesodort a szél ezzel az idegen hímmel. - És ha olyan helyzet lenne, hogy veszélyben van a falkánk, akkor inkább távozna, vagy segítő kezet nyújtana? – kíváncsiskodtam tovább könnyedén, kicsit közelebb lépve a férfihoz, mert hátulról erősen közel került hozzám egy nő, akit a partnere nagyobb hévvel forgatott meg, mint kellett volna. Nem zavartattam magam emiatt, ráadásul a hím közelségétől sem éreztem magam rosszul. Egyszerűen szükséges volt, hogy itt legyek és kész, ráadásul a farkasomnak sem volt különösebben kellemetlen. Sőt, mintha még élvezte volna, hogy a másikkal ismerkedhet. Ez még mindig roppant furcsa volt számomra, de ajkaimon csupán egy szolid kis mosoly jelent meg, ahogyan jeges íriszeim felkúsztak az enyhén borostás arcra.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Figyelek a nőstények beszélgetésére. Jenni véleményét megtudom érteni, de pontosabban fogalmazok, ha azt mondom, el tudom képzelni, mit érezhet. Elvégre, mégiscsak ők az "Ősök", évszázadok óta itt élnek, sőt, meg merem kockáztatni, esetleg az öregjeik közt van olyan, akinek a felmenője személyesen is ismerte a Nagy Vérvonalalapítókat. Holmi városi ficsúrok, sehonnai bolhás korcsok elcsúfítják a dolgot. De persze, ezt az Ősök maguknak köszönhetik. Ha bírtak volna magukkal, nem hívják a nyakukra a chicagóiakat. Minden nézőpont kérdése, s ok nélkül semmi sem történik. Mondom én, akinek igazából sem oka, sem keresnivalója nem lenne itt. Hiszen, mi hozott ide? Kérdezhetné ezt bárki. Az, hogy lealázzon egy Alfa? Vagy hogy miattam haljon meg egy Testőr? És stb. Ez mind. Fairbanks hívott, s én jöttem. Mosolygok magamban, és ezektől a gondolatoktól finom bizsergés fut rajtam végig, s Bundásom kinyújtóztatva tagjait lazul el. Vagy ez a whiskey? Pedig még alig ittam valamit. - Finom az, ha ért hozzá az elkészítője. - kacsintok a burgeres megjegyzésre. Bár, személy szerint a jávorszarvas tenyésztési időszakban inkább nyersen fogyasztottam az állatokat, ha ért hozzá az ember remek, és ízletes dolgokat készíthet belőlük. Elterelem a gondolatomat az előbbi kellemetlen hullám foszlányról, s egy könnyed, utolsó nyeléssel öntöm le magamba a poharamban lévő maradék piát. - Nem hiszem, hogy lennének olyan ostobák. - vállat vonok - De ha mégis egymásnak esnének, akkor én a kidobóemberekre szavazok - gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon, s előveszek egy újabb szál cigarettát, majd a hölgyek felé nyújtom, hogy ha akarnak, vegyenek nyugodtan.
Nem nagyon ragoztam tovább, hogy miért nem őszinte az örömöm a falkaegyesítés kapcsán, mert úgy tűnt, hogy mind a kettejük számára világos. Remek, így legalább ez nem volt plusz vita forrása, ha úgy nézzük. Hiába nem vagyok domináns, azért ez még nekem sem tetszett, főleg a körülményeket tekintve, hogy néhányan belehaltak ebbe a döntésbe. Valószínű, hogy ha előre tudják, akkor nem állnak ki ennyire a döntés mellett. - Tényleg? – kérdeztem vissza érdeklődően azzal kapcsolatban, hogy ő is tűzoltó. – Én csak unalomból csináltam, nem teljesen hivatásosan. Csak önkéntes voltam… - legyintettem egyet. – Általában hamar megunom a dolgokat, és akkor váltok valami újra vagy izgalmasabbra – vontam meg a vállaimat, mert nálam tényleg így működött. Egyszerűen csak gondoltam egyet, és lehet, hogy következő nap már valami más után néztem, vagy beiratkoztam az egyetemre valami újat tanulni. - Akkor jól gondoltam – nyugtáztam a hallottakat. Hiába nem szívleltem mindenkit a betolakodók közül, ettől függetlenül szívesen ismerkedtem velük, csak nem leszek a legjobb barátjuk. Ez minden, attól még elítélni senkit nem fogok – megpróbálok! -, mert közéjük tartozott alapvetően is. Ugyanez igaz visszafelé is, mi is követtünk el ellenük olyanokat, amiket talán nehezen bocsátanak meg. Ez már csak ilyen, ha két falka van egy helyre bezsúfolódva, főleg, hogy a város sem valami nagy metropolisz. - Én nem szívesen fogadnék ilyesmire, bár szeretek nyerni! – mosolyogtam cinkosan, amíg meg nem szólalt Natan. Arra már felvontam a szemöldökömet és úgy néztem rajta végig, mintha valami hatalmas nagy ostobaságot mondott volna. – Én nem feltétlenül szavaznék rájuk. Elég erősnek tűntek energia alapján… - jegyeztem meg elgondolkozva, bár nem az én feladatom volt, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzak. Maximum azt kideríteni, hogy kik ők, de megfékezni nem tisztem. Nem vagyok én testőr, sem harcos, de ki tudja még, hogy mi lesz a jövőben. Lehet, hogy annyit fejlődök, hogy előre fogok lépni. - Nem kérek, köszönöm. Alapvetően nem dohányzom, csak a szerep kedvéért van most nálam! – emeltem meg a szipkába helyezett szálat. Közben szereztem magamnak egy újabb pohár pezsgőt az éppen elhaladó pincér tálcájáról. Gondolataim némiképp elkalandoztak, ahogyan tekintetem is a környezetünket pásztázta. Láttam néhány ismerős arcot, idővel pedig Castor energiáit is sikerült felfedeznem a tömegben.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
-Az biztos. Majd utánajárok, van-e valami hely a közelben, ahol készítenek ilyesmiket. -és persze nem a legalja sarki, lakókocsiban tanyázó hamburgeres minőségre gondolok, hanem valami elfogadhatóbb minőségre… Két műszak között úgy is van időm felderíteni a várost. -Ó, hogy csak önkéntes… Végül is, a semmitől az is több. -felelem egy kissé csalódottan, az ilyen „csak unalomból csinálom” hozzáállásért sosem rajongtam túlzottan, mert többnyire minőségre olyan, amilyen… mindenesetre még csak meg se szokta közelíteni azt, aki szívből csinálja, mert ez a hivatása. Igaz, választhatott volna ezer meg egy más hobbi közül, ami kevésbé veszélyes, meg minden, de valahol mégis kisebb az elköteleződés az ügy irányába, ha nem rendesen vállalta be, hanem mint önkéntes. Szerintem. Aztán lehet, tévedek. -És mik voltak azok a szakmák, amiket érdekesebbnek találtál a tűzoltó életnél? -kérdeztem vissza kíváncsian, mert lehet, csak nálam nem múlt még el ennyi év után az újdonság varázsa, de önszántamból biztos, hogy nem hagynám ott a mostani munkámat. Annyi eset, annyi féle, és szinte sosincs két egyforma köztük… kivéve, amikor macskát kell leszedni a fa tetejéről. Az mind ugyanolyan idegesítő tud lenni. -Pedig a fogadás része az érdekes. A nyeremény csak növeli az izgalmakat, súlyt, tétet ad az egész fogadásnak. -fejtettem ki a véleményem, majd Natan felé fordulva folytattam is- Csak van annyi eszük, hogy nem ilyen közönség előtt esnek egymásnak… Vagy ha nincs, akkor én inkább a főnök „elismerésétől” tartanék, nem a kidobó fiúktól… -tettem még hozzá, akár kóborok, akár nem. Sőt, ha kóborok, akkor csak még rosszabb lehet a helyzetük, pláne, hogy még őrzők is akadnak köztünk. Idő közben a pezsgőmet is sikerült elkortyolgatnom, így meg is állítottam az épp felénk haladó pincért, kicserélve a poharamat egy telire, ráadásul még bókot is kaptam mellé, hogy milyen csinos a ruhám. Kell ennél több? Egyébként meg tipikus! Amikor az utolsó pillanatra hagyom a választást, nem győzöm fogadni a dicséreteket, akárcsak ma… Bezzeg, amikor napokig azon fáradozok, hogy mit vegyek majd fel! Tisztára, mint a rajzolás. Lehet, célszerű lenne máskor is lazábban kezelni ezt az egész „mit-vegyek-fel?” kérdést? -Talán majd máskor, de azért köszönöm. A cigarettával való kínálgatást most én is hárítom, egyébként nincs különösebb bajom vele, de jobban kedvelem olyankor, amikor szűkebb társasággal vagyunk, és nem ekkora tömegben. Ha már a megjelenésre adunk, akkor ne a dohányzással tegyük már tönkre az összképet… Kíváncsi vagyok, vajon itt van-e az az imposztor, aki Annakpoknak adta ki magát? Mindenesetre igyekszem minél több arcot megjegyezni magamnak, sőt… lehet, hogy lassan nem ártana körbenéznem, hogy jobban felfedezzem a terepet. -Jut eszembe, helyileg egyébként merre lehet fellelni titeket? Nem rémlik a nevetek a hotel listáján. -jegyzem meg csak úgy mellékesen, visszafordulva a páros felé. Egyrészt, hogy ne haljon el a beszélgetés, másfelől pedig ki tudja, mikor lesz szükségem pont az ő segítségükre?
Kezdőlap
