A Transzalaszkai Csővezeték (Trans-Alaska Pipeline System – TAPS, más néven Alyeska Pipeline vagy Alaska Pipeline) egy Alaszkát észak-déli irányban átszelő, 1286 km hosszú kőolajvezeték, mely a Prudhoe-öböl partján lévő lelőhelyeket köti össze az Alaszkai-öbölben lévő jégmentes kikötővel, Valdezzel.
Az acélcső elvileg ellenáll a lövéseknek is, de 2001. október 4-én egy erősen ittas vadásznak mégis sikerült lyukat ütnie rajta egy hegesztési helyen, ezzel 6000 barrel (950 m³) veszteséget okozott. A vadászt letartóztatták.
A városban található szakasz egy rövidebb része turistalátványosság, táblák és egy kis pihenő szolgálnak menedékül és információforrásul az arra járóknak. A szakasz további része átszeli a vadont, végigfutva az egész államon.
Hang nincs, csupán csücsörítő szája és az a tolakodó közelség, amitől enyhe undorral hátrálok el. Ne essen túlzásba, hagyja meg a személyes terem, ha már mást úgy tűnik képtelen volt a világ egyedül a magam számára tartogatni. A külsőm, a mimikám - én. Kérem vissza! Nem érdekel a magyarázat, a miként és a hogyan, csupán az számít, hogy létezik egyáltalán és képtelen egy csettintésre eltűnni. Kérdezném az Urat, hogy mivel érdemeltem ki mindezt, ám lassan hozzászokom, hogy kedve szeszélyes, füle neki is siket, tekintetét pedig fél évvel ezelőtt elfordította rólam. Átkoznám e percben, gyűlölködve köpném nevét, örömmel nézném végig egy templom leégését, ám gúzsba kötöm minden vágyam. Mert ezt látná, ezt hallaná, jutalmam pedig újabb csapás lenne. Ez a fruska előttem viszont nem lát. Boldog tudatlanságod van, amit most elirigylek tőled, s valahol remélem, hogy ha egyszer tudni fogsz, neked is úgy fog fájni, mint nekem. Titkolom a pillantásomban megbúvó szánalmat, ahogy fehér botos valóját nézem, miképp szórja nedves zsebkendőit a szemetesbe. Én másikba teszem meg ugyanezt - nem vágyom a vele való közösködést, mégis ráveszem magam, hogy csituljon körülöttünk a kíváncsiság, oszoljon az érdeklődés. Akkor egyszerűbben eltűnhetek majd. Beszéd közben felém fordul, és habár nem érdekel a véleménye, száját figyelem, ha esetleg sértő szó hagyná el, akkor ne szórjam feleslegesen nagylelkűségem látszatát se. - Gyere! - karolok belé könnyedén mosolyát követően, bár hanglejtésem továbbra is őrzi a távolságtartást. - Válassz kedvedre. Nagylelkűségem bájával vértezem fel magam a büféhez érve. Tényleg nem jelentene gondot az sem, ha mindenből kérne, a gondot az jelenti, hogy szívem szerint a legkeserűbb, legundorítóbb feketét sem venném meg neki, mert ellopott engem. Arcátlanság, kétszínűséggel felelek neked. Újfent teát kértem, ízesítés nélkül, hiszen ez a nap is elvesztette minden zamatát ezzel a találkozással. A kiszolgáló csodálkozására hűvös mosollyal és "ma így szeretem" szavakkal feleltem, majd fizettem és egy padhoz kísértem ezt a világtalant. - Szép arcod van - dicsérem őt, dicsérem magam - de a szőke rémesen áll, talán... a fekete előnyösebb volna. Szeretném, ha csak festék vagy paróka volna, ha már meglopott, tegye igényesen és ne csúfítsa el a tökéletest. Felé fordulok, hogy ha beszél, szájáról leolvashassam, amit csak tudok, miközben átkozom, siketségem, ami arra kényszerít, hogy csökött tükörképemként kelljen őt bámulnom. Igazságtalan. Ó, te gyermek, ha leszel olyan átkozott, hogy megszületsz, egyetlen kívánságom van csak feléd: a legcsekélyebb mértékben se hasonlíts rám. Emlékeztess inkább átkozott apádra, sose ismert szüleimre, megvetett nevelőimre, csak ne kelljen még benned is magamat látnom.
Érzem, ahogy a levegő megrezzen, tovareppen eme "angyali" teremtés, de aligha bánom, nem vágyom a közelségére, nőből van, érdektelen a számomra. Miként a saját nővérem is csupán annyira érdekes, hogy kifejezetten mókás megbotránkoztatni. Szegényt olykor sajnálom magam miatt, de ez nem elég ahhoz vissza óhajtsam fogni nyelvem metsző élét, vagy tovább köpjem szemei közé a hazugságot, ez nem így megy. Nem kímélem, s egyszer majd talán elszakad a vak hitétől. Most is úgy fáj, s fog még jobban is, minden percben tépi a lelkem, hogy van egy másik belőlem, egy jobbik, szelídebbik, kedvesebbik, egy olyan, aki hiszi, hogy Ethan valóban egy szent. Ostobaság. Szentek nincsenek. Isten sincs. Malloryt akarom, olyan jól esne, ha itt lehetne, ha arcom elé képzelhetném a vonásait, mellette valahogy sosem éreztem, hogy nem vagyok elég jó. Anica mellett én csak tökéletlen lehetek, az örök lázadó, az erkölcstelen. Zavar, igen, s gyűlölöm is érte, haragudni könnyebb, mint megkísérelni megérteni, és talán kedvelni. Nem megy. Nocsak. Hová lett a kezdeti ellenséges hangnem? Vajon mi változott? Próbálom felmérni, farkasom tehetségét használva érezni rá dolgokra, de nehezen megy még, foszlányok csupán, alig értelmezhetőek a számomra. Ettől még próbálkozom, másként nem fejlődhetnék semmit sem. Haladok, csak félelmetesen lassan. - Kedves tőled. Van ebben az egészben valami hamis, keserűség érzete telepedik a nyelvemre, nem kellemes, de nem említem, furcsának találná, elég, ha én tudom, nem az őszinteség barátja, ha nem volnék vérfarkas, akkor is tudnám, én is megannyi hálót fontam már hazugságokból, hogy az valami félelmetes, felismerem. Ám ha kapok, nem fog érdekelni, mi lapul a háttérben, nem számít. Elgondolkodom, mi esne jól, végül egy latte mellett döntök, valamiért most az volna ínyemre. Ízesítetlen tea, pont olyan jellegtelen számomra, mint a csaj, de nem illik ilyet gondolni arról, aki épp meginvitál bennünket, nemde? Kár, hogy mindez engem egy cseppet sem érdekel. Sem eddig, sem eztán nem fog. Illedelmesek és tapintatosak legyenek az Anica féle szentek. Eddigre persze már eleresztettem, magam sem vágyom idegenek tapizására, az övében van valami zavaróan ismerős, amit nem tudok, és nem is akarok hová tenni, egyszerűen nem érdekel. - Köszönöm... Az őszinteséget. Kúszik metsző villanás vak tükreimben, mosolytalan vonásaim híven tükrözik az érdektelen vállvonást, nem számít, ki és mit gondol rólam, kevesek szavai képesek meghatni, különösképpen az ilyen egyik kezemmel adok, a másikkal elveszek típusúak. Nem világosítom fel, hogy feketék a tincseim, s nem fejeztem ki mély hódolatom a szőke nők előtt festéssel, avagy parókával, noha pontosan az utóbbiról van szó, bár bevallom, gondolkodom rajta, nem tetszik, hogy hasonlítunk Anicával. Mit hasonlítunk, szakasztott ugyanolyan a küllemünk, az öltözködést leszámítva persze. - Sajnos nem viszonozhatom, fogalmam sincs, milyen vonásokat adott neked az ég. Vagy épp a pokol, a szülő szó aligha jön a számra, előbb hiszek istenben, mint a mérhetetlen szülői szeretetben. Nem akarom tudni, kik hoztak össze minket Anicával, de szeretném, ha a pokolban rohadnának meg. - Hálás köszönetem! Egészségünkre. A hála valós, a forró ital tényleg kedvemre való, de ennél többre tőlem ne számítson senki lelkesedés terén. Egy helyen vagyok kifejezetten az, de oda nőknek aligha van bejárása. Műanyag poharat értelmetlen egymáshoz koccintani, meg úgy amúgy bármit, ami nem perzseli a torkot, nem ám a meleg, sokkal inkább az alkoholtartalma végett.
Kezdőlap
