A hegyi kiruccanásomról még nem tudtam beszámolni Castornak, holott Trisha üzente még az Atanerk látogatása napján, hogy sürgősen kerítsem ellő az illetőt. Meg is tettem volna, de a dolgok továbbra is eléggé zsúfoltan jöttek egymás után a naptárban, a helyi falka vezetője pedig pont a holdtölte előtti nap jött látogatóba, így nem volt alkalmam elmesélni, hogy én kóvályogtam odafönt, mert azért Liuval is kellett foglalkoznom. Nem irigyeltem a kölyköt, sikerült elég zavaros időszakot kifognia a falka életében a csatlakozáshoz és élete első, vérfarkasként megélt teliholdjához. Viszont az az igazság, hogy nem féltettem annyira, tekintve, hogy egyszer már átváltozott. Most igaz, hogy a hold miatt vadabb lesz, és a farkasával se fog tudni olyan jól boldogulni, de attól már nem tartottam, hogy nem élné tud, Képes rá, át és vissza is tud változni, most pedig mind számítunk erre, nem váratlanul fog kitörni belőle szőrös fele.
Hárman caplattunk az erdőben, Liu, Castor meg én. Cas kíváncsi volt a kölyökre, nem is tudom már, mikor volt utoljára olyan, hogy ekkora figyelemmel tüntetett ki egy kölyköt. Ha nőstény lennék, most talán még féltékeny is lennék. - Izgulsz, kölyök? - kérdeztem a vállam fölött hátrapillantva. Hülye kérdés, mindenki izgul az első holdtöltéjénél. Ilyenkor viszont alap, hogy ezt megkérdezzük, csak azért is. Igen, mocsok egy társaság vagyunk... - Castor, holnap, vagy holnapután majd beszélnem kell veled - intéztem pár kedves szót az alfához is. - Majd ha ráérsz. - Nekem annyira nem sürgős, mert végül is nem lett abból a kiruccanásból semmi extra. De jobb, ha tud róla.
Hát ez a nap is elérkezett. Persze semmi nincs úgy, ahogy lett volna. Csak az időpont egyezik, a hely a mód és a személyek ... Elvileg Leonak kellene itt caplatnia velem, de ennek a cserének én csak örülni tudok. Azt, hogy Dunnal már ezt a menetet egyszer lejátszottuk, igen megnyugtató. Nem Chicago-ban vagyunk. Hiába kérleltem Leot, hogy menjünk el oda ahová majd a falkával megyünk, s hiába teljesítette a kérésemet, most mégis ismeretlen lesz a terep, és nem csak nekem, hanem mindenkinek. És ráadásnak itt van Castor. Én tudom, hogy ez roppant megtisztelő, de a frászt hozza rám. Na, jó ennyire nem vészes a helyzet, de akkor is feszélyez. Duncan kérésére elvileg nemmel feleltem volna, ha kettesben lennénk. De így ... - Igen. A farkasom "vesztét érzi", nyugtalan, heveskedik, már délután sem volt tőle nyugtom. Most meg... érzem, hogy mindjárt eltépi láncait. De nem akarom teljesen elengedni, elvileg nem is kéne. Nem érzem amgam felkészültnek, és mindig azzal nyugtatom csak magam, hogy a többi kölyök sem lehetett jobb az első holdtölténél.
Isten (ha van) talán tudja, mikor volt utoljára olyan nap, hogy egy kicsit összegyűlve zavartuk le a teliholdas kötelezettségeket. Én nem szóltam semmit, csak büszkén lépdeltem, és magamba szívtam az erdő minden illatát, beeresztettem testembe az itteni energiákat. Mérföldekkel szívhez szólóbbak voltak itt a körülmények a Bestia számára. Hiszen körülölte a természet, még akkor is, ha a hotelszobámban feküdtem. Itt nem volt szükség szavakra, egyszerűen hagytam, hogy vezessen az érzés, és bár ismeretlen volt számomra a terület, valahogy mégis éreztem a helyes irányt a talpam alatt. Hallgattam, ahogy a srácok beszélgetnek, közben pedig a helyes irányt kerestem. Aztán amikor elhallgattak, hátraszóltam Duncannek. - Rendben. Ha csak az Atanerk nem jön repetázni, akkor úgy sincs semmi dolgom. Elvigyorodtam a gondolatra. Már nem fájt igazából semmim. A jobb karomon látszódott a szakadás hege, de vélhetőleg az alakváltás után nyoma sem lesz majd. Elértünk egy tisztásra, ami megfelelő lett volna arra, hogy nekikezdjünk a dolognak. Persze meglehet, hogy még órákig itt fogunk ücsörögni, attól függ, hogy Liu farkasa mikor óhajt majd testet ölteni. A közös kis üzletünk, és a ki nem mondott szimpátiámnak hála most itt voltam, hogy végignézzem, hogy viseli. Aztán ha minden rendben alakul, Trishával fogunk találkozni. Még tartozom neki egy vadászattal, amit be kell vallanom, már nagyon vártam... - Itt jó lesz. Dobjátok le a cuccokat. Mondtam, majd utasítottam őket, hogy tegyék le a táskákat, amiben a váltóruháink voltak. Megálltam, és Liuhoz fordultam, hogy elmagyarázzam neki, hogy most mi fog történni. - Elméletben tudod, hogy most mi lesz. De nem kell tartanod semmitől, itt nem tudsz semmiben és senkiben kárt tenni, úgyhogy emiatt ne hergeld magad feleslegesen. Minden bizonnyal ahogy alakot váltasz, azon fogsz kattogni, hogy minél előbb ölj és érezd a forró vért a fogaid között - egész közel léptem hozzá és a vállára tettem a kezeim - De ez normális. Majd kinövöd. Dun pedig majd terel, hogy mit, merre és meddig. Én most változom át, hátha ösztönzi kicsit a jelenlétem a szőrösebbik feledet. Kész vagytok? Először Liura, majd Duncanre néztem. Ha elmondták a hozzáfűznivalójukat, akkor bólintottam, és elléptem Liu mellől. Levettem a kabátom, lassan lehúztam a tréning felsőm cipzárját, majd a nadrágomból és a cipőmből is kibújtam. Összerezzentem kissé a hidegtől. Tekintetem az égre emeltem, ránéztem a Holdra, és hagytam, hogy magával ragadjon a teltsége és hívogató szava. Mintha csak gumiból lettem volna... Kissé összerogytam félig négykézlábas helyzetbe, majd elrugaszkodtam a földről, és egy hatalmas, éjfekete, parázsló szemű farkasként fordultam a többiek felé. Leültem, és vártam. Tudtuk, hogy micsoda varázslatos lehetőségeink lesznek még vért ontani az éjjel, így nem volt szükség rohanásra. Mint egy szobor, olyan tekintélyt parancsoló volt a tartásom, ám vibrált körülöttem a harag, a félelemkeltő hideg, fagyos vérszomj. Minden kilégzésemkor halkan morrantam, s a hold fényében látszott az orromon kilélegzett levegő. Mi készen álltunk. Na és Liu?
Ez az "igen" nem volt valami őszinte, de nem firtatta. Elhúztam a számat Castor szavaira, majd hamarosan egy tisztásra értünk. A farkasom ekkor kezdett türelmetlenkedni, érezte, hogy mindjárt, hamarosan az övé lesz az éjszaka. Azért az eszébe juttattam, hogy ez alkalommal nem pusztán a saját szórakozásunk fog terítékre kerülni, hanem Liu szőrös fele is, amit nekünk kell majd erre-arra terelgetni. A hideg többször is végigfutott a gerincem mentén, de nem azért, mert fáztam, vagy esetleg féltem... ugyan! Alig vártam, hogy alakot válthassak, és a fák közé vethessem magam, hogy magamba fogadjam a havas erdő minden csodáját és szépségét, és hogy kielégítsem a vérszomjam. Legalább egy kicsit. A tisztáson letettem a hátizsákom a földre, aztán megvártam, amíg Cas útbaigazította Liut. - Nem lesz gond! - tettem hozzá egy biztató mosoly kíséretében, s figyeltem, ahogy Castor egy ugrással átváltozott. Körbesétáltam Liut, a farkasom ott pulzált közvetlenül a felszín alatt, az ő szörnyetegét hívta, kereste, csalogatta. Miután leírtam egy teljes kört, távolabb léptem tőle, levettem kabátot, nadrágot, cipőt, és egy hosszú, elnyújtott vonyítás kíséretében, amivel mintegy a hold hívására feleltem, átváltoztam. Nagyobb lettem, erősebb, ennek a létnek a minden előnyét a magaménak éreztem, hogy hátránya is lehet, meg se fordult a fejemben. Kissé türelmetlenül morrantam egyet, már nagyon szívesen a rengetegbe vetettem volna magam. Castor közelébe somfordáltam, meghunyászkodtam, elismertem, hogy fölöttem állt, kifejeztem a behódolásom, s miután ez megvolt, nyújtóztam egyet. Én nem tudtam nyugton ülni, az elmúlt napokban - amióta elhagytuk Chicagót -, nem csináltam mást, mint pakoltam, ügyeket intéztem, a farkasomat egy az egyben elhanyagoltam, amit ő eddig zokszó nélkül tűrt. Most viszont jelezte, hogy már ideje kicsit őt is kezelésbe venni. Kényelmes, nagy köröket írtam le Castor és Liu között, hogy valamit kezdjek magammal addig, amíg Liu farkasa megmutatkozik.
Megálltunk egy tisztáson, lepakoltunk, és Castor beszélni kezdett. Nem tudom, más kölyköknek magyaráz-e ennyit, vagy rájuk se néz, amíg valamivel korosabbak nem lesznek. Megtisztelő, de valahogy az "ellenőrzöm a befektetésemet" fílingje is van. A szavaira nem tudtam mit mondani, csak bólintottam. Inkább nem szólaltam meg, jelen állapotomban valószínűleg csupa hülyeséget mondtam volna. Aztán Castor vetkőzni kezdett, és átváltozott. A farkasom először felélénkült, ahogy megérezte a változó energiákat, aztán ahogy Castor ugrott, úgy fülét farkát behúzva lelapult, és nemhogy élénkült volna, de egy időre megcsendesedett. Kis híja volt, hogy én nem hőköltem hátra, és halványan felderengett valami késztetés, hogy ordítva fussak bele a bozótba. De állva maradtam. Néztem a hatalmas farkast, és nyeltem egyet. Már rég kísértett meg a bestia képe, aki rám támadt ott az utcán, most az is belém villant. Hogy éltem én azt túl? Dun is vetkőzni kezdett, majd átváltozott. Őt már ismertem így is. De annyira irigyeltem, hogy nemi ilyen gyorsan megy! Én emlékeztem a fájdalomra, és arra, hogy bizony beletelt némi időbe, mire megtörtént. És akkor most mi lesz? Várunk, értem. De levetkőzzek? És ha még itt várunk órákig, akkor idefagyok. Sóhajtottam egyet, és úgy gondoltam, hogy inkább nem. A farkas még mindig kissé cidrizett és nem a hidegtől. És ekkor az eddig kissé fátyolfelhős égen eloszlottak a felhők, és teljes erejéből rám tűzött a hold, bele a szemembe, mert még nem járt magasan. Mint egy robbanás szabadultak el bennem az erők, bennszakadt a levegő, hiába mondtam volna valamit, egy tétova mozdulatot tettem a kabát cipzárja felé, de aztán négykézlábra rántott a megkezdődő metamorfózis. Ott a kaszinóban, a szobámban üvöltöttem a fájdalomtól, ez most már elmaradt. Hibába fájt, már nem volt ismeretlen az érzés, rémület nem kapcsolódott hozzá. S hamarost egy fekete farkas kuporgott a hóban, még kábán a sokktól, kótyagos fejjel.
Csendben és méltóságteljesen figyeltem az eseményeket. Duncan változott át következőleg. Odajött hozzám, lekushadt, én pedig tettem a dolgomat. Rituálé szerűen fogtam rá a torkára, nem veszélyesen... Csak hogy érezze a törődést. Miután a kötelező körökön túl voltunk, Liura fókuszáltam. Éreztem a feszültségét, a zavarát... És nem tehettem mást, mint hogy időnként morrantam egyet, jelezve, hogy itt vagyok és figyelek. Aztán ahogy a felhők közül kibújt a hold teljes alakja, az átváltozás megkezdődött, én pedig velőtrázó vonyítás kíséretében tudattam az egész területtel, hogy a kölyök átváltozott, rettegjen az erdő. Fekete volt, akár csak közülünk a legtöbben, bár neki a származása sem engedett túl sok választást. Felkeltem, jóval Duncan és Liu fölé magasodtam, és megindultam a kuporgó kölyök felé. Egy ideig csak álltam felette, aztán úgy döntöttem, gyorsan cselekszem, mielőtt rettegni kezd, és meggondolatlanságot cselekszik. Ráharaptam a marjára és a föld felé nyomtam a testét. Minél jobban ficánkolt, annál nagyobb erővel. De tűrnie kellett, be kellett hódoljon nekem, mielőtt vadászatra engedem. Ez a részünk volt, olyan rituálé, amely mellett fajtánk miatt nem mehettünk csak úgy el... Ha lenyugodott, még tartottam pár pillanatig, aztán elengedtem, felemeltem a fejem, és belebámultam a sötétségbe. ~Eredjetek.~ Adtam ki a parancsot, s miután eltűntek a szemem elől, a másik irányba kezdtem rohanni, és közben Patrishát szólítottam magamhoz, hiszen ránk várt még legalább egy medveáldozat ma éjjel.
Rögtön érezni lehetett amint elkezdődött az átváltozás. Megtorpantam járkálás közben, és feszültem figyeltem, mohón faltam a látványt, mint aki még sohase tapasztalt ehhez foghatót. Nos, régen láttam már egy kölyök első teliholdját, mi tagadás. A legutóbbi átváltozásakor pedig nem éppen az kötött le, hogy milyen ügyesen, és milyen helyre ki farkassá változott. Castor behódoltatta, a farkasától is az alázatot követelte, és ekkor kicsit távolabb húzódtam. A falkákban szokás, hogy amikor a kölyök először változik át, az alfa ezt teszi vele, de Liu egyszer már átalakult. És nekem hódolt be először - igaz teliholdon kívül, és riadtan. Ez valahol kissé ijesztő elégedettséggel töltött el, és inkább a holdat figyeltem, amíg Castor meg nem adta indulásra a vezényszót. ~ Gyere! ~ morrantam Liura, és ha követett, bevettük magunkat a fák közé.
Én az átváltozás után ott kuporogtam, és megpróbáltam amgara találni. Az emberi énem nagyon gyengén pislákolt, de arra az egyre koncentrált, amit az elmúlt napokban mantraként mondogattam: csak akkor kapod meg a tudásom, ha együttműködünk. Ez volt a fegyverem a farkasommal szemben. És ő nagy harcos akart lenni. Éreztem, ahogy némileg több teret kapok. Ekkor magasodott fölém Castor. Váratlanul ért a dolog, mert a belső történésekkel voltam elfoglalva, így aztán moccanni nem volt időm, nemhogy ostobaságot művelni. Tudtam, mi ez, hiszen az előbb láttam, hogy Duncannel is ezt teszi, sőt Duncan maga ajánlotta fel. És nem volt ez rossz ... Castor már elnyerte a bizalmamat azon az esti beszélgetésen. Nem éreztem magamhoz olyan közel, mint Duncant, de az erejének nagysága viszont lenyűgözött. A farkas félt kicsit, és én újabb teret nyerhettem, mert az emberi felem nem félt mástól, legfeljebb saját magától. Castor elengedett, és aztán eltűnt a fák között. Én pedig lábra álltam, nyújtóztam egy nagyot, és Duncannel tartottam. Az első pár lépés után jött el a felszabadultság, és hirtelen ötlettől hatva kitértem, és szinte fejet ugrottam egy nagyobb hóbuckába. Hamar fel is bukkantam prüszkölve, és visszaszaladtam Duncanhoz, éppen csak képen nem nyaltam. Harci kedv az volt bennem, de vérszomj az most nem sok. Aztán beleszimatoltam a levegőbe, és megéreztem az erdő illatait, és gyökeret vert a lábam. Olyan információáradat volt, amivel hirtelen nem is tudtam mit kezdeni. Csak tobzódtam, egyiket próbáltam kiemelni, másikat ...
Én már rohantam vadásztam, öltem volna, de ez a kajla kölyök játszott, és úgy viselkedett, mint... mint egy kölyök. Megálltam, és bevártam, szemmel tartottam, nem akartam, hogy elkószáljon. A farkaséhség még várhatott egy darabig, ha eddig kibírtam, pár perc, vagy egy óra már nem oszt, nem szoroz. A jókedve, az, hogy ilyen felszabadult volt, kicsit meglepett, tekintve, hogy emberként milyen fegyelmezett volt mindig is, de egyáltalán nem zavart. Hagytam, hogy ismerkedjen azokkal az új érzésekkel, amik elöntötték, más szemel látott, mást hallott meg, más hozta tűzbe, mindez olyan volt, amin én már rég átestem, és szinte el is felejtettem. Ő még nem akart vadászni, még nem volt éhes, ellenben nagyon izgága. Nos, akkor melegítsük be a majdani vadászatra. ~ Gyere, próbálj elkapni! ~ lódultam meg, de nem teljes erőből futottam, inkább játszottam vele, hol hagytam, hogy közelebb érjen, hol méterekkel előrébb jártam mint, ő. Meredek emelkedők torkolltak szakadékszerű lejtőkbe, a hó ropogott a mancsunk alatt, és néha, amikor kiértünk a fenyvesek közül a hold is megmutatta teljes valóját, kilépett a felhők mögül, hogy fürödhessünk a fényében. Hátralestem, aztán úgy döntöttem, szerzek a kölyöknek egy jó estét, lelassítottam, ő meg ha elég lelkesedést és ösztönt érzett magában, akkor rám ugorhatott. Jó volt, hogy egy kicsit én is legálisan lehettem kölyök, és most senki nem szólhatott meg érte, nem vethetett rám megrovó pillantást.
Szinte fárasztó volt, túlontúl leterhelő a sok szag, és a neszek. De egyben csodálatosan érdekes, egy egészen új világ. Aztán Duncan fogócskát ajánlott, és én lelkesen loholtam a nyomában, bár tudtam, hogy úgysem érném utol. De jó volt szaladni. Egyre jobban működött a farkastestem, kevesebb lett suta lépés, nagyobb az iram. Néha átsuhantunk valami nyomvonal, és szagcsík felett, de még nem tudott elterelni, túl maximalista voltam, hogy ilyen mozgáskoordináció mellett vadászni induljak. Aztán Dun lelassított, és én letaroltam. Persze semmi komoly, de megpróbáltam feldönteni, és ha sikerült, akkor most tényleg képen nyaltam. Ez utóbbi reakcióra én sem számítottam, meglepődtem, és kissé zavarba jöttem, de ekkor valami megcsapta az orromat. Prédaszag volt szélirányból. És ekkor elkapott a hév. Átugrottam Duncan felett, és mint az őrült nyargaltam a szag nyomában, mint akit zsinóron húznak.
Jól bírta az iramot, jutalmul pedig hagytam, hogy ledöntsön, aztán kaptam egy képen nyalást. Utólag visszagondolva azokra az alkalmakra, amikor farkasbőrbe bújok, vagy teliholdkor szörnyeteggé válok, mindig meglepődök azon, mennyivel másképp viselkedek, mint emberként. Állat alakban is tudatomnál vagyok, az ösztönök mégis erősebbek, és ilyenkor ez egyáltalán nem furcsa, különös, vagy szégyellnivaló. Ha Liu emberként nyalt volna arcon... na, akkor néztem volna. Ez most viszont teljesen természetes reakció volt egy frissen átváltozott kölyöktől, és a farkasomnak is jól esett, hogy végre nem karmokat és agyarakat kapott. Ha előjöhetett, általában ez várt rá. Liu egy szempillantás alatt újra talpon volt, és úgy lőtt ki, mint a nyílt, amikor szagot fogott. Én is éreztem, és egyből a nyomába eredtem. Szorosan a nyomában voltam, de nem előztem meg, hagytam, hogy ő kövesse azt, mit kiszagolt, hadd érezzen rá az ízére, és élvezze ki teljesen azt, amivé egy felelőtlen vérfarkas jóvoltából vált.
Nem tudtam, mi után futok, csak hogy hús szaga van. Hamarosan egy rémült bégetés adta tudtul az állat faját, és némi ágrecsegés jelezte, hogy menekül. Nem volt esélye. Úgy nyomultam, mint egy tank, a vékonyabb fák miatt még nem is fékeztem, ágak recsegtek-ropogtak kötöttem, és amint ugrás távolba értem, elsodortam a vadjuhot, ledöntötten, és már a fogaim között volt a torka. Még pár rángás és vége lett. Annyira ösztönös volt az összes mozdulat, egy pillanatig nem gondolkodtam semmin közben. Megszagoltam, elkaptam. Kész. Eleresztettem az élettelen testet, a hátsó lábaimra ültem, felszegtem a fejem és vonyítottam egyet hosszan, elnyújtva, diadalmasan.
Hát ez... gyors volt. Komolyan, általában egy kölyök össze-vissza csetlik-botlik, és habár hajtja az ösztön, a vadászat azért nem mindig szokott simán menni. Liu csont nélkül vette az akadályt, szinte már sajnáltam a szegény juhot. ~ Szép volt! ~ dicsértem meg, őszinte elismeréssel, és büszkeséggel. Pedig nem is én változtattam át... de a falka teljes jogú tagja volt, és arra méltán lehettem büszke, hogy egy ilyen kölyök is a csapatunkat bővíti. Nem mentem a zsákmányához, azt ő ejtette, váljék egészségére. Úgyse lett volna elég mindkettőnknek, nekem valami nagyobbra fájt a fogam, de megvártam, amíg befalta élete első vadját. Erős farkas lesz, kiváló, és habár a hangja még csak egy kölyöké volt, aki elejtett egy juhot, később, biztos voltam benne, hogy egy olyan farkasé lesz, aki győzedelmeskedett az alfa fölött. Na, nem Castoron, addigra, ameddigre ő odajut, Cas már szinte biztosan nem lesz alfa. Valaki mást viszont egész biztosan letaszíthat majd, ha ilyen irányú ambíciói lesznek. Letelepedtem mellé, és vártam. Rohadt erős volt a késztetést, hogy én is marcangoljam, tépjem a friss, puha húst, érezzem a vér fémes ízét a számban. A fakasom szörnyen vágyott rá, a gyomrom korgott, de féken tartottam magam, még mindig. Féltem, hogyha én is a juhhoz nyúlok, akkor utána már nem hagytam volna belőle enni Liut, még ha ő is ejtette el. Ezt az éhséget pár falat nem csillapította volna, inkább csak még tovább szítja. Amint végzett, újból talpon voltam. Ő már jól lakott, a farkasával is jól boldogult, szóval - elviekben - nem volt mitől tartani. Csak egy-két idegen farkastól legfeljebb. ~Próbálj nem lemaradni! ~ üzentem neki még utoljára, aztán elindultam, hogy becserkésszek végre valamit, ami minimum jávorszarvas nagyságú volt. Kopogott a szemem az éhségtől.
A vonyítás után megszaglásztam a juhot, megböködtem az orrommal, mintha azt várnám, hogy felkel és továbbfut, de persze nem mozdult. Hét ezt jól kinyírtam. Érzékeltem ugyan Duncan dicséretét, de ekkor eljött néminemű kijózanodást. Még hirtelen képen is nyaltam a szerencsétlen dögöt, de persze ez se segített, csak lenyaltam a vért róla. És akkor haraptam belé. Duncan ült és nézett, én meg falatoztam. De ahogy múlt az éhség, úgy bújt el a farkas és jött elő az ember, akinek ez a szőröstül-bőröstül falás annyira nem jött be, főleg, hogy ha light-osan is de vonzódott a vegetarianizmushoz. Nem fogyott el a juh, maradt belőle egy jó adag, de legalább nem nehezültem el. Próbáljak meg nem lemaradni? Duncan eliramodott, és én próbáltam. Tényleg. Elég hamar hosszú, piros nyakkenőként lobogott a nyelvem, de kitartottam. Látni akartam, ő hogyan csinálja. A farkasom elégedett volt, mert a szövetség működött. Én megnyugodtam, hogy nagyrészt követem, és néha kontrollálom is az eseményeket. Jó volt így létezni. Sokkal rosszabb dolgokat vártam ettől az éjszakától.
Most nem igazán foglalkoztam azzal, hogy Liu bírta-e a tempót, egészen más hajtott. A közelben egy csapat szarvast éreztem, ez pedig újabb löketet adott a farkasomnak. Szinte üvöltötte a fejemben, hogy vért, húst, halált! Mindjárt megkapja... hamarosan... Az erő, amit Bolyhoskának köszönhettem szétáradt bennem, elemibb erővel, mint eddig, és ez már a szarvasok figyelmét sem kerülte el, mozgolódni kezdtek. Féltek, éreztem a rettegésüket, aztán már láttam is őket, ahogy egy kisebb tisztásról nekiiramodtak, hogy a fák között találjanak menedéket. Vagy próbáljanak. A kiszemeltnek viszont esélye sem volt. Egy mordulással rávetettem magam, de a lendület túl nagy volt. A szerves felbukott, én pedig átbucskáztam rajta, de amint újfent szilárd talaj volt a mancsaim alatt, újból nekirugaszkodtam, és ezúttal már nem volt menekvés. Épp felállt volna, amikor torkon ragadtam, és széttéptem a gigáját. A társai közben már az erőben jártak, búsan bőgtek, de semmi egyebet nem tehettek. A zsákmány elterült a havon, nyakánál hamarosan sötét, vörös volt terült szét, ahogy meleg vére kiömlött. Leheletem nehéz párapamacsokká vált a hideg levegőn, és vonyítottam. Liut hívtam, hogyha lemaradt, akkor könnyen megtaláljon, és ha akart, csatlakozzon, mert ebből bőségesen jutott mindkettőnknek. Nem vártam meg, amíg megérkezett és ő is nekilátott, az állat hasához hajoltam, és feltéptem a bőrét, hogy a finom, puha belsőségekhez jussak. A pofám egy pillanat alatt tiszta vér lett, a mancsaim nem különb, de ez érdekelt a legkevésbé. A farkasom elégedett morgott, ahogy végre táplálékhoz jutott, és minden falattal nőt az elégedettsége, vérszomja pedig fokról fokra csökkent.
Igen, lemaradtam egy idő után, de nem volt gond, mert simán követtem Duncan szagnyomát. Érdeke,s új élmény volt ez után tájékozódni. A tájat is másképp érzékeltem, a látásom nem volt olyan jó, mint emberként, de az érzékeim a szagok és a hangok révén mintha kiterjedtek volna, hiszen ezeknek nem okozott gondot a fény hiánya. Éppen úgy lehetett hallani, és szagolni egy prédát, akkor is, ha lebújt a fa mögé. Egy idő után nem is strapáltam már magam, hogy teljes erőből rohanjak, lassú ügetésre váltottam. Hallottam a megriadt állatok patáit, Duncan hördülését, és aztán a vonyítást. Nemsokára odaértem, és lehuppantam a hóra nem messze tőle. A lakomához nem csatlakoztam, így is furán éreztem magam a befalt nyers hús miatt. Kívántam, jól esett, de most kicsit fura a gyomrom. Gondolom ezt is meg kell szokni. Míg Duncan evett, én egy faággal bíbelődtem, megrágcsáltam, megpöcköltem a mancsaimmal, aztán a hóban ástam egy lukat, hogy megszagoljam a földet alatta, és egyéb módon ismerkedtem a világgal.
A szemem sarkából láttam, hogy Liu is befutott, aztán elkezdte felderíteni a világot amíg én a szarvast téptem, faltam, marcangoltam. Nem csatlakozott, nem is erőltettem. Szinte az egész tetemet elfogyasztottam, a javát legalábbis mindenképp. Jóllakott voltam, elégedett és nyugodt, már-már túlságosan is. Lekuporodtam a földre, amikor éreztem, hogy a farkasom visszahúzódott, és pár másodperccel később már emberalakban dideregtem. Rohadt hideg volt! Más valamire is vágytam, de azt itt, főleg tőle nem kaphattam meg. És hogy őszinte legyek, tőle nem is akartam megkapni. Felálltam, csupaszon, ahogy az anyatermészet megteremtett, és fázósan dörzsöltem a felkaromat. Komolyan: minek van az embereken szőr? Tök satnya, védeni nem véd, azért meg hogy legyen... pff! - Hé, kisfarkas! - szóltam oda Liunak, és tettem pár lépést visszafelé. - Mit szeretnél még kipróbálni? Neki nem kellett átváltoznia, anélkül is értettem, ha utalt vagy célzott valamire, én viszont, ha nem is a szörnyeteg alakot, de a sima farkast mindenképpen igényeltem, különben perceken belül megfagyok. Egyelőre viszont kótyagos volt a fejem, a szörnyeteg, a telihold és a friss, nyers lakoma kicsit megrészegített, tényleg olyan volt, mintha megittam volna egy nagy üveg bort egy húzásra. Várnom kellett, amíg kicsit kitisztul a fejem.
Meglepett, hogy Duncan átalakult. Kérdezett, én meg nem is tudtam mit válaszoljak. De aztán rájöttem, hogy éppen elég jó feladat lesz visszatalálni a tisztásra. Kicsit összpontosítottam, és megpróbáltam megfogalmazni, mit is akarok. ~ Menjünk vissza! Én keresek! Aztán lehajtott orral, a földet szaglászva, és a nyomainkat figyelve elindultam visszafelé. Én nem leszek ilyen duhaj, majd csak akkor próbálok meg visszaváltozni, ha a ruháink ott lesznek a közelünkben. Követtem a nyomokat, néha megálltam valami érdekesebb dolgot részletesebben megszaglászni, aztán folytattam az utat. Én is nyugodt voltam már teljesen, bár még mindig fűtött a megismerés vágya, de azt is tudtam, hogy ennyi elég lesz, mert holt fáradt leszek, mire végzünk.
Amikor elkezdet a visszautat szimatolni akaratlanul is elmosolyodtam, de az okát igazán én se tudtam, egyszerűen most jól esett. Követtem őt, és amikor már nem akartam mindenáron vigyorogni, meg erre-arra csámborogni, farkassá változtam. Mindjárt elviselhetőbb lett a helyi klíma, és jobban tudtam követni Liut is. Nem avatkoztam bele a nyomkövetésébe, ha nagyon eltévesztené az irányt, itt vagyok, kisegítem. Lelkes volt, és habár néha elkalandozott, pontos is. Ezt nem róhattam fel neki, hiába volt emberként már felnőtt, farkasként akkor is csak kölyök, és most fedezi fel a világot bundás édestestvére szemével. Amint visszaértünk, emberré váltam, és sietősen magamra kapkodtam a ruháimat. Több réteg volt, valahogy ilyenkor mindig fázósabb voltam, mint átalakulás előtt, itt fent északon pedig nem volt nagy művészet fázni. Amikor a bélelt bőrdzsekim cipzárját is nyakig felhúztam, na akkor már jól éreztem magam.
Amikor visszaértünk, még egy kicsit körbebóklásztam a tisztáson, megnéztem, kik jártak itt korábban, felismertem Castor nyomát, találtam pár nyuszinyomot, és egyéb rágcsálóét, amik feltehetően mind az előtt jártak erre, hogy mi megjelentünk, mert azóta ez a környék eléggé csendes. Duncan közben fel is öltözött, szóval ideje volt tényleg véget vetni a mókának mára. Lekuporodtam a ruháktól tisztes távolban, és visszakértem a hatalmat a farkastól. De mivel ez az éjjel mindkettőnk megelégedésére folyt le, ez nem volt nehéz. Az alakváltás viszont annál inkább. Nagyon kimerült voltam már, és a fájdalmak letaglóztak. Alig bírtam talpra kecmeregni, és elballagni a ruhákig. Mire elkezdtem öltözni, rázott a hideg, és a pólómat kétszer is elejtettem, mire végre a fejembe tudtam húzni. Persze kissé havas lett, és amíg a többi cuccot vettem fel, a hólé a hátamon csordogált. A gyomrom is émelygett, most úgy éreztem, túl tele van, és enyhe hányingerem volt. Mire minden cuccot magamra aggattam, már alig vártam, hogy hazajussunk, de még egy jó adag gyaloglás volt hátra.
Liu elég ramatyul festett, remegett, fázott, és elégé sápadt volt. Sejtettem, hogy mennyire kimerülhetett. Nekem kutya bajom se volt, kicsit elfáradtam, jobban fogok aludni, és nagyon gyorsan meg kell majd találnom Ambert, hogy másfajta éhséget is csillapíthassak. Ilyenkor, telihold idején minden vágy a duplájára nő, és igazi, primitív ösztönök ragadnak el. Liu eléggé bizonytalan lábakon állt. - Egyben vagy, Liu? - léptem oda hozzá, és a vállára tettem a kezem, az arcát fürkészve. - Ha akarod, maradhatunk még egy helyben, hogy kifújhasd magad. Nem rohanunk sehová. Tényleg nem akartam sürgetni. Azzal nem segítek rajta, hogy teljesen kifullasztom, és a nagy megterheléstől még el is hányja magát. Ahogy elnéztem, ez sem állt tőle távol.
Duncan olyan könnyedén vette már ezt az egészet! Átváltozás, vadászat, prédamarcangolás, zabálás, visszaváltozás. Szeretnék én is ilyen gyakorlott lenni, de ez idő kérdése, nem megy egyik pillanatról a másikra. - Egyben. - feleltem. A hangom nem volt panaszos, csak nagyok kimerült. - Jah, az jó lesz. Valóban kell egy kicsit szuszognom, mielőtt elindulunk visszafelé. Mikor már nem rázott a hideg, lehajoltam egy adag hóért, és bedörgöltem vele az arcomat. Felfrissített. Ennél jobb már nem lesz, szóval tovább ácsorogni felesleges. - Mehetünk. Haza akartam érni, ágyba bújni, és aludni egy hétig, de legalábbis jó sokáig. És a következő egy hétben garantáltan nem eszem húst. Viszont azt már alig vártam, hogy kimehessek.
Megvártam, amíg összeszedte magát, aztán elindultunk. Az éjszaka még nem ért véget, de ha nem akartunk eljutni arra a pontra, hogy már lépni se tudjon, akkor épp ideje volt hazamenni. Elégedett voltam, Liu remekül vette az akadályt, és a vadászaton is ügyesen szerepelt. Ennél többet nem is lehetett kívánni. Még pár átváltozás, és azzal sem lesz gondja. Jó szolgálatot fog tenni a falkának és Castornak, bőven megéri vele foglalkozni. Amint lesz erre szabad idő, vagy farkas, meg is lesz. Bár innentől azért ő is boldogulni fog. csak nem csinál nagy ostobaságot! Az mások reszortja.