A városka egyetlen felnőtt szórakozóhelye nem ad sem többet, sem kevesebbet, mint amit az ember egy ilyen helytől várna: gyönyörű lányokat a rúd körül tekeregve, olcsó sört sötétedéstől pirkadatig. A bejáratnál a hely lazasága ellenére is szigorú ellenőrzés folyik a belépők életkorát tekintve, hiszen nem szeretnék idő előtt lehúzni a rolót.
Turisták képezik többnyire a vendégek sorát - talán nem véletlenül, hiszen ez egy kis város. A pletykák gyorsan terjednek és biztos akad ismerős arc a villódzó fények és vonagló testek tömegében.
Az ellenőrzésen túlesve balra bárpult, jobbra ruhatár és mosdók, beljebb haladva pedig egy körbeülhető "kifutó" és tánctér található. Klisés, egyszerű, aki ide betér, úgyis a lányokat figyeli és nem a berendezést.
Már három napja a városban van, de eddig minden nap csak a gondok jöttek. Megérkezni egy vadidegen helyre, egy távolsági busszal úgy, hogy az embernek mindössze annyi holmija van, ami egy nagyobb hátizsákban elfér... szálláshelyet találni úgy, hogy a legfontosabb szempont az olcsóság... munka után kajtatni úgy, hogy rovott múltja, képzetlensége és kora miatt csak a legócskább munkákra számíthat. Na, egy szó mint száz, nagyon kell már neki valami JÓ az életébe. Van, akinek ez egy könyv, vagy egy kiadós beszélgetés a legjobb barátokkal, de Robert sose volt nagy könyvkedvelő, és a barátaitól több száz mérföld távolság választja el. Neki marad ez az alantas férfi-szórakozás: szép, fiatal lányok testét bámulni egy korsó sört kortyolgatva. Először körbenéz, nagyjából felméri a terepet. Rengeteg ilyen helyen járt már, úgyhogy némi öniróniával veszi tudomásul: most először érzi magát "otthon", amióta megérkezett Fairbanksbe. Ez pont ugyanolyan, mint bármelyik hasonló hely, bárhol az Államokban vagy Kanadában - talán a világ más tájain is. Látja, hogy vannak pincérnők, úgyhogy nem a pulthoz megy, hanem az egyik színpad mellé. Előkészít pár dollárt, hogy legyen mivel megjutalmazni az ismeretlen lányokat, akik egy kicsit feledtetik vele az élet nyomorúságait...
Mondhatjuk, hogy ez egy kemény nap volt. Ha tudnám, hogy a helyi Alfa kölkét temettem el éle, talán kicsit jobban rám törne a nyugtalanság, de most csak azt érzem, hogy lazítanom kell, méghozzá úgy, ahogy azt az öcséim nem tudják megadni nekem. Vagyis biztosan meg tudnák, de ebbe inkább ne menjünk bele. Már az ötödik sört döntöm magamba, és a legnagyobb gondom még mindig az, hogy melyik kurvát válasszam ki magamnak. De mivel nagy a bizonytalanság, inkább rendelek még egyet. Ezzel, a hatodikkal azonban már felkerekedek. Hosszú ujjú, szürke inget viselek, hogy eltakarja a korábban szerzett karmolásokat a karomon. Mit karmolás, az a gyerek lenyúzta a fél alkaromat... Kiskirályként járok a nők közt, amelyik odajön, utamba áll, áldozata lehet a gusztálásomnak, de még mindig senkit nem látok, akit szívesen elvinnék egy körre. Vagy kettőre. Persze öltánc, de ha az ember eleget fizet, jut azért ennél több is, ezt mind tudjuk. Azt nem mondanám, hogy elszoktam a különösen sokat látott arcúaktól, de az egyik mégis felkelti a figyelmem. Az egyik lány éppen felé közeledne, ha jól sejtem, de igyekszem felvenni a ritmust, és odaérni, mielőtt beszélhetnének egymással. Mélyet szívok a levegőbe, aztán az üveggel a kezemben a pasas felé bökök. - A helyében másikat keresnék. Le merném fogadni, hogy trippere van. És nem is zavartatom magam sem a nő tekintetétől, sem a férfi reakciójától: nagy sóhajjal vetem le magam a férfi mellé, vagy épp a hozzá legközelebb eső ülőalkalmatosságra, és szemérmetlenül mérem végig az arcberendezését, fizikumát, öltözetét. - Nem láttam még errefelé Mr... Vonom le a hatalmas következtetést, de valahol hűen tükrözi az értékrendemet, hogy egy nőkkel teli placcon is az egyetlen valamire való férfival elegyedek társalgásba ahelyett, hogy kurvákra szórnám a pénzt.
Kap végre egy sört, az olcsóbbik fajtából. Amilyen vacak íze van, még az sem kizárt, hogy vizezik. De nem baj, úgyse célszerű berúgnia. Abból általában valami baj szokott lenni. Ahogy ott ül, és a lányokat stíröli, az egyik úgy látszik végre rászánja magát, hogy megszabadítsa pár gyűrött dollártól. Egész formás, és az arcán se látszik még az a kiégett közöny, szóval pont jó lenne egy privát táncra. Lehetne néhány izgalmas tetoválása, de hát ne legyen telhetetlen az ember. Még valami csábosnak szánt mosolyt is az arcára erőltet, ahogyan Roberthez közel ér, s talán már nyitná is rúzsozott, húsos ajkait egy köszöntésre, amikor váratlanul berondít a képbe egy vadidegen, és a beszólásával teljesen porrá zúzza a pillanat hangulatát. Ráadásul a lány - újabb bizonyságát adva annak, hogy még nincs túl régen a "szakmában" - vérig sértődik, és dühösen fújtatva elsétál. Csak úgy ring a formás hátsója, ahogyan elviharzik, Robert még sokáig néz utána, miközben dörmögő hangon így felel. -Tudtommal attól még nem lehet trippert kapni, hogy bámulod őket. Szúrós tekintettel néz a másikra, gyorsan végigméri. Alacsony, nyeszlett, és baromira lezser. Az ilyenek rengetegszer keverednek bajba, úgyhogy a fickó vagy nagyon szerencsés, vagy van valami aduja, amit vész esetén kijátszik - mondjuk ő a klub tulajdonosának a fia vagy valami hasonló. Robert sok emberrel találkozott, főleg a rosszabb fajtából, úgyhogy ilyen következtetésre jut, bár lehet, hogy teljesen rossz úton jár. Minden esetre nem koptatja le azonnal az idegent. - Nem olyan kicsi ez a város, hogy az emberek mindig összefussanak, Mr. feleli közönyösen, egyelőre elhallgatva a nevét. Annyira nem közvetlen típus. - De ha ennyire értesz hozzá, megmondhatnád, melyikkel járok a legjobban. veti fel.
Micsoda megállapítás barátom, te aztán nem ma kezdted, ez már nyilvánvaló. De mégis ki lenne az a majom, aki néhány percnyi bámészkodás után ki meri jelenteni, hogy neki ennyi elég volt és beéri ennyivel? Fő az óvatosság, bár engem nem nagyon érintenek a nemi betegségek, finnyás sem különösebben vagyok, de a bolhák engem sem kímélnek, aztán franc se tudja, mit lehet ezektől összeszedni. - Hát ha valaki ennyivel is beéri... Visszarángassam neked? Röhögök fel ércesen, keresve a kalandot, bármit, ami több lehet egy csajnál és néhány üveg piánál. Most, hogy már ittam egy keveset, valamivel jobban kihallatszik a szláv akcentussal kevert angolban az idegenszívűség, de ez legyen ma a legkevesebb. - Vagy inkább engem szeretnél? Vicsorodom el, ahogy tetőtől talpig végigmér, aztán megengedem magamnak, hogy átnyúljak a széken és kissé a fazon vállaiba boxoljak. - Csak szopatlak, ne szarjál. Nem, valóban nem olyan kicsi ez a város (sem), ettől függetlenül a szagát még sehol nem éreztem, itt sem hagyta még, legalább is biztosan kiszellőzött már, ha járt erre valaha, mivel elég gyakran benézek. Ja, tényleg csak benézek. - Coyle. - egészítem ki, aztán eltöprengve nézek végig a csajokon - Őszintén? Egyiket se. De ha már mindenképp innen akarna választani, ott az a szőke, aki épp a cipőjét igazítja. Leah vagy mi. Ő már benne van az iparban. Bökök az említett felé a sörösüveggel, aztán egészen hátrafolyok a széken, tökéletes kényelembe helyezve magam.
Sittest meleg poénokkal ugratni, meg szopatást emlegetni nem a legszerencsésebb dolog, habár (annak ellenére, amit néha hisz) Robert arcára nincs ráírva, hogy sokat volt a hűvösön. Jó, azok a hegek ott vannak az arcán, de annyi hely van még, ahol az ember bajba keverheti magát. Például egy night klub. Az ugratást nemtetszést sugallón összevont szemöldökkel tűri, de amikor a másik bemutatkozik, Robert is felenged. Végül is nem kell mindent félreérteni, és egyből a legrosszabbra gondolni. Ez is nem a börtönudvar, ahol nincs időd mérlegelni. Itt megengedheti magának az ember, hogy a jót feltételezze. - Brute. mutatkozik be, egyelőre csak a becenevén, amit a termetének köszönhet. Kihallja a szláv akcentust a másik hangjából, anno New Yorkban volt alkalma elég ilyet hallani. - Te európai vagy, nem? Román vagy ukrán, talán? Orosz az biztosan nem. mondja. Az orosz akcentust különösen jól ismeri, és annyit megtanult már, hogy a többi szláv nép, bármilyen hasonló is a kiejtésük és hasonló a vartyogásuk, kifejezetten rühelli ha orosznak hiszik. A többség, legalábbis. Azok a keménytökű/csöcsű vodkavedelők, akikkel neki volt dolga. Szóba kerül egy másik lány, Robert alaposan megnézi magának. - Ja, látszik rajta. dörmögi maga elé. Csak egy táncért jött, többre nincs pénze, de ezt nem köti a másik orrára. - Ajánlod? kérdi még, ha már ilyen jól "összehaverkodtak".
Fogalmam sincs, mi baja van, nem kell lássam az összevont szemöldökeit ahhoz, hogy még ezen a fülledt sártengerben is kiérezzem belőle az elégedetlenség szagát. Jobban érződik, mint a hatnapos mosdatlan izzadtság. De ő tudja, balhéból baszottul elég volt mára. Egy kedvesnek is bélyegezhető biccentéssel üdvözlöm Brute-ot, micsoda név, nem is gondoltam volna. Persze én is mindig megtalálom azokat, akik kellően zűrösek ahhoz, hogy jó társaságnak bizonyuljanak. És meglehet, hogy a faszi arca egy térkép, cseppet sem hajt a vágy, hogy megismerjem az útját - ennyire kedvesre még nem ittam magam. Alapjáraton szarok mások életére, miért lenne ez alól kivétel az újdonsült társaságom? Mondjuk úgy, hogy rohadt nagy szerencséje van a csávónak, amiért még véletlenül sem gondolta rólam, hogy orosz vagyok. Fel is horkanok a gondolatra. - Milyen jó füled van Brute. - mondom, csak úgy a levegőbe - Szerb vagyok. Régi motoros. Mondhatni. Azt azért már nem teszem hozzá, hogy vér szerint csak félig, a másik felem pedig hungarikum, mert kurvára nem osztana és nem szorozna a dolgainkon. Meg amúgy sem terápián vagyunk, hogy minden szart elmeséljünk magunkról. - Ha eleget csengetsz érte, mindenképp. - bólogatok, kortyolok a sörből, aztán a nadrágzsebemből előtúrok egy köteg pénzt - Ennek a tizedéért megmutatja neked, hogy kurvára nem érdemes arra a negyven szűzre apellálni odaát. Röhögök fel elégedetten, unottan pergetem a pénzt az ujjaim közt, és én még ebben a zajban is kristálytisztán hallom a ropogásukat. - Na, mi legyen? Lefoglaljam neked? Fordulok felé pofával, aztán még mielőtt bármit mondhatna, elfüttyentem magam, a kezeimet a magasba emelve jeleznék a csajnak, hogy dobálja ide a tejcsárdáit....
Jól tippelt, ami sose hátrány. Ki hitte volna, hogy valaha hasznát veszi még a new yorki alvilágban szerzett tapasztalatait valami normális célból is? Új-keletű cimborája máris szívélyesebb, és váratlanul egy kiadós köteg bankó is előkerül a zsebéből, csak úgy mellesleg. Több, mint Robert teljes vagyona. A férfi szeme kapzsin összeszűkülve mered a pénzre, és rögtön a kezd töprengeni, miképp tudná elszedni azt a tulajától. Nem lenne olyan nehéz alaposan leitatni, kihívni a hátsó sikátorba brunyálni, aztán jól leütni és elszedni mindenét. Ha elég jól leitatja, talán még arra se emlékezne, ki lopta meg... Aztán észbe kap, össze is rezzen. Ez már a múlt, ő ilyet már nem csinál. A pénzért megdolgozik, nem pedig elveszi. Az egyik legnagyobb lecke, amit megtanult, hogy neki nem jár csak úgy valami, ha akarja. - Tedd azt el. Dörmögi maga elé halkan, de határozottan. - Nekem nincs ennyi pénzem, hogy ráköltsem egy nőre, tartozni pedig nem akarok. Lekötelezetté válni még kevésbé. Majd megveszem magamnak a csajt akkor, ha lesz rá saját pénzem. Folytatja ugyanazon a komor hangon, majd rosszkedvűen egy hajtásra elpusztítja a maradék sörét. Nem éppen egy felvidító társaság, aki éppen a saját démonaival küzd.
Valami nem teljesen kerek ezzel a csókával, esküszöm, viszket az orrom a hangulatingadozásaitól. Nem vagy szívbajos típus, úgyhogy egészen pofátlanul legeltetem rajta a szemeimet a nők helyett, mintha pontosan tudnám, hogy valami zavar van a gépezetben - pedig gondolatot olvasni még én sem tudok. Azt viszont elég nehezen viselem, ha valaki dirigálni óhajt nekem, még akkor is, ha pusztán ennyiről van szó, inkább kérésnek nevezném, mintsem parancsnak, mégis összébb szűkülnek a szemhéjaim, megnyalom a szám, a pénzt pedig - akár a zsetont szokás - a mutató és középső ujjaim közé csípem össze. - Nem kell úgy mellre szívni. Egyébként meg kurvára szívesen. - biggyesztem hozzá, és megforgatom a pénzt tartó kézfejem - Aztán miből lesz? Mit csinálsz? Érdeklődöm egészen szolidan, egye meg a franc, a végén még szerzek magamnak egy barátot. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem feltétlenül fog beavatni a teljes igazságba vagy abba, hogy eddig mit csinált. Gondolja a rosseb, hogy pont ezekben a napokban készül megváltani saját magát - minden esetre én kérek még két sört az egyik elhaladó felszolgálólánytól.
Nem mondhatni, hogy annyira ingadozna a hangulata: komor. Próbál jobb kedvre derülni, hiszen ezért is jött ide - csak éppen időről-időre történik valami, ami visszarántja az apátiába. Hol a felismerés, hogy már megint valami rosszon járt az agya, hol a tudat, hogy mennyire csóró és remény nélküli. Na igen, kissé megviselték a börtönévek, és még inkább a szabadulását követő időszak. - Jó kérdés. mosolyodik el fanyarul, aztán felel. - Munkát keresek. Bármit, ami tiszta és törvényes. teszi még hozzá, mert még mindig az a legjobb tippje, hogy a szerb valami alvilági figura, vagy azokhoz kötődik. Ha valaha lenne gengszter-kereső TV reality, Robert már pusztán a külseje miatt is tuti hogy átvészelné a fél műsoridőt. Ha egy maffiózó verőlegényt keres, ő aztán remek esélyekkel pályázhatna a melóra. De az a helyzet, hogy pont az ilyesmiből akar kimaradni, ezért is igyekszik előre tisztázni a helyzetet. - De mivel senkit nem ismerek a városban és szinte semmilyen képzettségem nincs, nem igazán kapkodnak utánam.
Nem tehetek róla, már-már hitetlenkedve horkanok fel a "tiszta és törvényes" munkakeresés kihangsúlyozására. Persze, én meg a pápa vagyok, cimbora... Mindennek ellenére a komorságát nem mocskolja be a hazugság orrfacsaró bűze, ez meghökkent, láthatja is kissé elnyúlni a vonásaimat, mert valljuk be: nem éppen erre a válaszra számítottam. Bár ez talán több mindent elárul Brute-ról, mint azt elsőre gondolná - pusztán azért, mert a dögömnek hála képes vagyok egy-két olyan dolgot is kiszagolni, amit a halandó emberek az életben nem vennének észre. - Újrakezdés, mi? Hát, sok sikert. Nem is nagyon akarok foglalkozni a dologgal, inkább csak a következő sörre vágyom, és ha meg is érkezik, úgy a másikat átadom a mellettem gubbasztó pasasnak. Ha nem fogadja el, akkor a lába mellé hajolva teszem le a földre, addig nem fogok hisztizni, amíg nem rúgja fel. Különben is gondolkodom. - Azt' az ásóval hogy állsz? Erőd az van, azt látom. Várjál... Újra elmerülök a saját zsebemben, hogy a sok zörgő cigicsomagolás és rágópapír között megtaláljak egy megviselt névjegykártyát. Matthew Coyle - Temetkezési vállalkozó, hirdeti a gyűrött betűáradat címmel, elérhetőségekkel. - Vedd el. - nógatom, ha éppen szükséges - Törvényesnek törvényes, tisztának már kevésbé nevezném, de gondolom nem vagy finnyás. Nem vagyok udvariaskodó "bizniszmen", hogy körbeudvaroljam az álláslehetőséggel kapcsolatban. Ha ennyiből nem érti a célzást, akkor még sírásónak is gyökér, bár szinte biztosra veszem, hogy ez a gesztus pont eléggé adja magát ahhoz, hogy ne kelljen visszakérdeznie, hogy mégis mi a halált csinálok.
-Jah. Kösz... feleli, majd tekintete a színpad felé téved, ahol egy lányka épp most kezd erotikusnak szánt vonaglásba. Nyilván nem ő a hely ünnepelt csillaga, mert eléggé szaggatottak a mozdulatai és unott az arca. Vajon elgondolkodott-e már azon, miért kap olyan kevés jattot? Váratlanul terem mellette egy sör, ami meglepi. - Kösz. Mondja megint. Ezt elfogadja, egy sör azért még nem olyan, mint ha nőre fizetnék be. Aztán újabb, meglepő kérdést kap, de nem válaszol azonnal, mert látja, hogy Coyle épp kutat valami után. Aztán előkerül a névjegykártya, amit ő a színes lámpák fényében kissé nehézkesen tud csak elolvasni. Aztán felvonja a szemöldökét és majdhogynem felnevet. - Temetkezési vállalkozó? Hát erre nem tippeltem volna. De figyelj, ha a hullákat nem nekem kell gyártanom, akkor nagyon örülnék a melónak. Tudok keményen dolgozni, az ásás meg a cipelés nem okoz gondot. Gyomrom is van a hullákhoz. Rövid szünetet tart, aztán hozzáteszi azt, amit a másik vélhetően már amúgy is kitalált. - De azt tudnod kell, hogy van némi priuszom. Kb. fél éve szabadultam, és most próbálok felszínen maradni. A magamfajtákat tisztességes munkára nem nagyon kapkodják.
Felröhögök - nem épp a legkonszolidáltabb módon, de egyrészt egy ilyen helyen mit vár az ember, másrészt pedig egyébként is azt csinálok, ami éppen jól esik. Egészen aranyos, hogy emiatt aggódik, bár... Azt nem teszem szóvá, hogy ne aggódjon, a saját hulláimat egyébként is én ásom el. - Nem mi? - kérdezek vissza - Ha én is olyan előítéletes lennék, mint te, nem ajánlottam volna melót. Azért a hanghordozásomból kiveheti, hogy továbbra is csak szórakozom. Nagyon is jól sejti, hogy talán más is akadhat a dolgok mögött, de ő csak egy ember, nem kell mindenbe belelásson, még akkor sem, ha lenne hozzá gyomra vagy ő maga is benne volt már egy-két kétes bizniszben. - Szarni bele. - rántom meg a vállamat, kortyolok és böfögök nem sokkal később. Utálatos dolog úgy pofázni, hogy közben feszít a gyomrod. - Figyelj ide, amíg nem baszod meg a hullákat, és nem lopsz meg, addig nem érdekel, ki vagy. És emiatt is csak azért fogok morogni, mert egyrészt: ne már, másrészt: nem harapunk etető kézbe. - ellenkező esetben rövid úton kicsinállak, ám ezt már megtartom magamnak. Talán a könnyelműség, amivel a témát kezelem, csak még inkább befeketíthet a szemében, de annyi baj legyen. Én örülnék, ha valaki helyettem melózna, neki kell a lé. Más nem kell, hogy számítson. És különben is, egy ekkora városban senki sem fogja firtatni, hogy a sírásónak van-e egyetemi diplomája arról, hogy szabványméretű gödröt tud ásni. - Te gürizel, én fizetek. Lesz róla papírod is, bejelentve meg minden. - legyintek, csak hogy megnyugodjon a lelke - Mikor kezdesz? Ennyit akarok csak tudni, hogy legalább otthon legyek majd, amikor először jön hozzánk látogatóba (majd megkérem az öcsit, hogy süssön valamit). Onnantól pedig csak a kikapcsolódásra apellálnék.
Na, most már tényleg kezd jobb kedve lenni. Egyáltalán nem ezért tért be ide, de ez sokkal jobb, mint egy öltánc - már abból is látszik, mennyire kilátástalan helyzetben van, hogy ezt így gondolja. - Attól nem kell félned, sose szerettem a "merev" nőket. Mondja elvigyorodva, majd komolyabbra fordítja a szót. - Amikor kell, holnap akár. A gyűrött névjegykártyából gondosan letépi azt a részt, amin épp nincsen semmi adat írva, és ráírja a saját mobilszámát (mert az azért még neki is van, hiszen elengedhetetlen, hogy elérhessék). Valamint a nevét. A rendeset. Nem szokása tollat tartani magánál, de az utóbbi napok inkább szóltak kellemetlen bürokratikus ügyintézésekről, mint értelmes munkáról. Egyúttal kezet is nyújt. - Ez a számom, bármikor hívhatsz, ha munka van. A rendes nevem pedig Robert. Robert Tyrell. A Brute a becenevem. Mutatkozik be, hiszen ez most már mégiscsak dukál a másiknak.
Végre vigyorog! Na nem mintha vonzana a vigyorgó férfiak sármja, de valljuk be, sokkal jobban érzem magam attól, hogy nem egy lélegző és beszélő farönkkel töltöm a drága perceimet. Nem gondoltam, hogy így "feldobom", még ha ez a kifejezés szélsőséges is. Alapvetően én nem szoktam másokkal jót tenni, úgyhogy minden erőmmel azon leszek, hogy ne szoktassam hozzá magam ahhoz az elégedettségérzethez, ami a hatalmába kerít. - Ennyire ne kapkodjuk el. Holnap valószínűleg másnaposan fogok fetrengeni, úgyhogy maradjunk a holnaputánban. Értem én, hogy túlteng benne a lelkesedés, de mindkettőnk érdekében jobb, ha várunk még egy napot. Valaki más talán megsértődne azon, hogy tépkedik a névjegyét, én csak érdeklődve figyelem a műveletet, és amint megkapom a fecnit, az első gondolatom az, hogy ezt el fogom hagyni. A második az, hogy nem érdekel, holnapután úgyis találkozunk. Erőteljesen szorítom meg a férfi kezét, gondolja nyugodtan, hogy azért ez a domináns tartás, mert mostantól a főnöke vagyok. - Nahát, ha nem mondod, sosem jöttem volna rá... - vigyorodom el - Minden esetre üdv a csapatban Robert. Mi egyelőre maradjunk a Coyle-nál. Nem fecsérelem az időmet arra, hogy valami hangzatos sztorival magyarázzam a nevem és a származásom közti összefüggést - és különben is, ha majd a hivatalos papírjaink kerülnek az asztalra, azon is pontosan ez a név fog szerepelni, úgyhogy a továbbiakban vagy töri rajta a fejét vagy belátja, hogy jobb neki, ha inkább a munkára koncentrál.
//Szeretnél munkahelyi eligazítást kijátszani? Csak mert akkor ugorhatunk, ha gondolod //
- Oké. Biccent. Hirtelen úrrá lesz rajta az a kényelmetlen érzés, hogy már nem viselkedhet akárhogy, hiszen mégiscsak a (leendő) főnöke mellett üldögél. Megfelelési kényszer, vagy valami hasonló. Az ő helyzetében az ember nem engedheti meg magának, hogy magára haragítsa a kenyéradóját. Nincs másik helyette. Aztán viszont belegondol, hogy végül is hol és milyen körülmények között találkoztak. Még csak azt hiányozna, hogy most elkezdjen magázódni, meg minden efféle. - Akkor viszont, ha már ezt megbeszéltük, a legkevesebb, hogy visszahívlak egy sörre. Azt még meg tudom engedni magamnak. Ha öltáncot is kérsz, akkor holnap nem kávézom. Mondja félig viccelődve. Egész feldobódott, ezzel együtt viszont el is ment a kedve a nőcskék bámulásától. Pontosabban: melankolikus, önsajnáló hangulatban érkezett, hogy némi vigaszra leljen a lányok bámulásában, és most, hogy ez az önsajnálat már elmúlt és "fény gyúlt a sötétben", már valahogy nincs hozzájuk kedve. Később, ha nem azzal érkezik, hogy a sorsán tépelődjön, biztosan változni fog ez.
Érzem, hogy a tag kissé feszeng, vagy nem is tudom, mi lehet a jó szó rá, minden esetre viszket a tarkóm a beállt változás hatására, ami miatt meg én kezdem magam kissé kényelmetlenül érezni. Egye meg a rosseb, még alá sem írtunk semmit, plusz nézzen már rám. Pont úgy nézek én ki, mint egy igazi, nagybetűs főnök? Pont azért szúrtam ki magamnak őt ma este, mert pont olyan harcedzettnek tűnik, mint én, csak úgy három évszázaddal fiatalabb kiadásban. Eddig olyan jól megvoltunk, hát most komolyan ezzel kell elrontani a hangulatot? Inkább iszom, az úgy tűnik, minden problémára megoldást tud nyújtani - átmenetileg legalább is. - Ó, hát azt nem venném a lelkemre. - a mimre? - De a sör az mindig jöhet, kösz. - biccentek felé, bár még akad bőven abból, amit utoljára kértem ki. Nem vagyok szívbajos, hamarosan úgyis tőlem kapja a fizetését, akkor meg nem tök mindegy? - És mit követtél el? Nyugi, nem mint főnök kérdezem, csak érdekel. Vonok vállat. Azért nem árt némi tájékozódás, ráadásul fogalmam sincs róla, hogy a mai világban mégis miért jár börtönbüntetés. Valahogy sosem fenyegetett az ilyesmi, egészen érdekesnek találom. Vagyis találnám, ha beavatna.
Valóban van még söre mindkettejüknek, úgyhogy egyelőre nem rendeli meg az újabb kört (nem tesz jót annak, ha csak úgy áll). Csak egy bólintással jelzi, hogy tudomásul vette a választ, és ha itt lesz az ideje, majd intézi a következő kört. Aztán elhangzik a kérdés, amiről a legkevésbé se szeretne beszélni. Érzékeny téma egy olyan embernek, aki már szégyenli a múltját, nem pedig kérkedik vele. Voltak idők, amikor Robert még büszkélkedett a börtöntapasztalataival, de az már a múlt. Azért a kérdés alól nem búvik ki. - Sokféle kisebb-nagyobb gazemberséget. De erőszakért soha nem ültem. Ez így, ebben a formában még igaz is. Volt ő verőember, volt uzsorás, volt testőr, és mindegyik munkakörben mások bántása volt a feladata. De történetesen azért soha nem emeltek vádat ellene. Remélhetőleg nem fogják feszegetni a témát. - Los Angelesben, a San Quentinben húztam le pár évet legutóbb. Az volt a legkeményebb. Soha többé nem akarok okot adni rá, hogy hűvösre tegyenek. teszi még hozzá. Na nem maga San Quentin volt kemény igazából. Csak ő oda már nem mint bűnöző vonult be, legalábbis lélekben nem. Úgy pedig teljesen más a vadállatok között időzni, hogy már csak tetteted a keménységet, és nem élvezettel veszed ki a részed az erőszakból, hanem csak azért, hogy békén hagyjanak. - Mostantól messzire kerülöm majd a bajt. Remélem, Fairbanks elég messze van tőle. Jegyzi meg tréfásan, hiszen az államok két legpezsgőbb városát (New Yorkot és Los Angelest) hagyta hátra, hogy ebbe az "álmos kisvárosba" tegye át a székhelyét.
Valahol, valamilyen morális normák szerint tisztelnem kellene azért, mert az energiáiból érzem, hogy nem szívesen beszél a múltjáról. Megbánta talán, visszacsinálná, ha tudná vagy ilyesmi, de én pont nem az a fajta vagyok, akit az ilyesmi érdekel. De ő csak egy halandó, az ideje véges, ettől fogva pedig sokkal kevesebb ideje és esélye van mindenre. Lehet, hogy én is hozzá hasonló lennék, ha nem húztam volna le már több, mint háromszáz évet ezen a sárgolyón. Halk, hümmögő morranással adom jelét annak, hogy értem, erőszakért nem ült, mondanám, hogy sajnálatos, de nem vagyunk egyformák. - Nem vagy kezdő, Brute. - kacagok fel röviden, ércesen - De túlélted, nem? Nyugi, a szaftos részletekre nem vagyok kíváncsi. - teszem hozzá gyorsan, és tartok egy röpke ivószünetet. Bármennyire is legyen érdekes a fazon, szeretnél távol tartani magam a ki-kinek-a-köcsöge jellegű kérdésektől - Azért kíváncsiságból kipróbálnám. Ha nem lennék olyan cseszettül klausztrofóbiás. Illetőleg ha nem kellene minden Teliholdkor átváltoznom: gyanítom vannak dolgok, amiken még a magánzárkák sem igazán tudnak segíteni. Az utolsó megjegyzésén szeretnék sírva felröhögni, ha tudná, hogy pont az egyik legnagyobb baj közepébe sétált bele azzal, hogy velem közösködik... De nem. Végül is csak a főnöke leszek, helyettem végzi a melót, ha én szart kavarok, ő csak egy ember lesz, a természetvédő hippigárda meg majd kezelésbe veszi, hogy továbbra is nyugodt, gondtalan életet élhessen. - Azért ezt nem mondanám. - pillantok rá jelentőségteljesen - Mivel kisváros, itt mindennek baromi nagy visszhangja van. Állattámadások, ámokfutások, a piti kis bűnözők szarságai... Felérnek egy nagyvárosi maffialeszámolással, már ha a hírértéket tekintjük. - hagyok egy apró szünetet - De ha megunod, az se nagy baj. Lehet, hogy nyitunk egy irodát Anchorage-ben is, szóval a lehetőség adott, ha esetleg... - úgy döntenél, hogy kavarsz valamit magad körül, és olajra akarsz lépni. - A nyarak rövidek, télen meg kurva hideg van. Mehettél volna Mexikóba is. Na nem mintha zavarna az ittléte - cseppet sem -, de a helyszínválasztás... Nekünk volt miért idejönnünk, de hogy csak úgy hobbiból sosem toltam volna fel ide északra a seggem, az is fix.
- Hát, kétlem, hogy Mexikót annyira élvezném. jegyzi meg. Be lehet tudni akárminek ezt a megjegyzést. Robert - kanadai születésű révén - sokkal jobban bírja a hideget, mint a déli hőséget. Ennél sokkal komolyabb ok, hogy minden alkalommal, amikor börtönben ült, akkor az Árja Testvériség soraiban húzta meg magát aktívan, vagy utóbb már csak azt mímelve. A börtönbandák pedig nem csak a rácson belül léteznek. Ha a Testvériség egyik tagja megjelenik Mexikóban, könnyen hullaként végezheti, kutyakonzervbe darálva. Nekik aztán magyarázhatná, hogy csak a túlélésért állt a börtönnácik közé. - És azt is kétlem, hogy túlzottan élveznéd a börtönt. Azt csak azok közül bírják páran, akik soha életükben nem szabadulnak már ki. Nekik már mindegy, odabent azt tehetnek, amit csak akarnak. feleli. De kicsit jobban belemerült a témába, mint szerette volna, jobb is, ha a városról beszélnek. - Ja, ezt értem. Hát, én igyekszem majd nem városi pletykatémává válni. Legfeljebb valami jó módon. Akkor csak nem lesz gond. mondja, aztán elégedetten meghúzza korsó sörét.
Lövésem sincs a börtönbandákról, az emberek szarjai már azóta nem érdekelnek, amióta megharcoltuk Szerbia függetlenségét. Sőt, ami azt illeti, valahol még örülök is neki, ha egymást nyírják ki, kevesebb idióta marad nekem, nekünk. És különben is sokkal kellemesebb mondjuk... Nőkre áldozni azt a kevés szabadidőt, amivel rendelkezem, mint nagypofájú bazári majmokra, akik azt feltételezik, hogy ágyelőt nyúzhatnak a bőrömből csak azért, mert még száznyolcvan centi sem vagyok - legfeljebb magassarkúban, arról meg még ne is álmodjunk. - Ja, vágom. Igazából nem, de csak meglegyintem a sörömet, ha nem élvezné, akkor nem élvezné, kár is belé a szó, ha ennyire nem akar nyilatkozni. De mégis mit kérdezzek tőle? Hogy mi a kedvenc színe? Közel sem et tartom benne a legérdekesebbnek, valahogy minden kérdés és gondolat a börtönéveihez vezet vissza - gondolom ettől lassan agyérgörcsöt kap -, de az ő hibája, hogy ez a múltja legérdekesebb szegmense. - Még jó, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy erre fogadást kössünk. A középső nevem Houdini. - röhögök fel, hiszen némi rács és néhány fegyver nem lenne akadály egy olyan farkasnak, mint én. Strapálj le, és én annál inkább begőzölök, ciki, mi? Éljenek a Főnixek, szeretlek Apa. - Ide látom! Díszpolgár leszel a közösségi szolgálataidért. - viccelem el a témát - Ja, kérdés. Kocsid van-e? Jogsi, valami? Nem mintha érdekelne, ha büntetnének, úgyse fizetném ki helyetted, de nem árt, ha nem gyalog trappolsz majd a melóhelyedre. Hozzánk nem hoz ki busz, csak mondom. Ha kell járgány, kapsz a melóhoz cégeset, de a jogsi a te dolgod. Gyanítom nem lenne túlságosan fair bedobni, hogy ha nagyon égető a történet, akkor szerzünk neki hamis papírokat. Emlékeztetnem kell magamat, hogy Robert jó útra akar térni...
Bólint, de akaratlanul is elfintorodik egy pillanatra Zarko szavait hallva. Ő egy fiatal, keménytökű fazont lát, de még nem érzi benne a fenyegetést, csak az erőszakra való hajlamot. Ennyi tudással simán azt gondolja, hogy a másiknak csak a szája jár, amikor olyan félvállról veszi a börtön keménységét. Ha közönséges ember lenne - aminek Robert gondolja - akkor Zarkonak bizony elég nehéz sora lenne egy amolyan igazi amerikai fegyintézetben. Hacsak nem egy szadista, brutális állat veszítenivaló nélkül, mert azoknak nem kell fenyegető külső, elég megkéselni egy-két fogvatartottat. Előjön egy érdekes téma, ami mindjárt gondolkodóba ejti. - Igen, van jogsim autóra, kisteherautóra meg motorokhoz is. Bár kissé megkopott a tudásom. Ha tudsz adni valami egyszerű járgányt a munkába járáshoz, az nagyon jó lenne. De amint lesz rá lehetőségem, veszek magamnak valamit, hogy ne legyen ezzel gond. Szerencsére az USA-ban bagóért lehet venni a használt autókat. Robert egy korábbi életében elég sokféle járgányt vezetett, ezek között akadt pár elég "vagány" példány is, most azonban bőven beéri majd egy megkímélt pickuppal is. Majd, ha lesz miből megvennie. - Miért, egyébként merre van a telep? Mármint a székhely. Vagy az iroda. Vagy a krematórium, vagy a fene tudja, hogy minek hívják egy temetkezési vállalkozás főhadiszállását.
Ahogy sorolja a jogosítványai típusait, kissé felszalad a szemöldököm. De anélkül, hogy megosztanám vele a gondolataimat, csak elégedettnek tűnő bólintással nyugtázom a dolgot. Végső soron a lényeg, hogy van papír. Az meg megint más kérdés, hogy vajon mikor volt minderre ideje két sitt között - vagy előtte, amikor azt a sok csúnyaságot művelte hivatásszerűen. De hadd ne legyen ez az én gondom. - Ja, ezét kérdeztem. Majd ha jössz holnap... után, majd kapsz valami platósat. - lehet azt kéne, amivel idejöttünk, hátha... - Ezen nem múlik semmi. Bár a kezébe nyomtam a névjegyet, abba bele sem gondoltam, hogy a cím neki így nem mondhat semmit, mivel gyanítom, kurva lövése nincs arról se, hogy ennek a nyomortanyának mi a neve, ahova bejöttünk - igazából nekem sincs, már csak ezért is gondolom. - Bőven a városon kívül. Az utolsó mérföld már csak földút, télen jókat lehet seggelni rajta. - röhögök fel, mintha annyi telet megértem volna már errefelé. A kacaj után elmondom pontosan, hogy melyik főútról hol kell letérni ahhoz, hogy biztosan ne tévessze el. - Tudod mit? Szerintem bejövök érted kocsival. Ne trappolj annyit, én meg különben is halálra unom magam reggelente. Visszafelé meg sajáttal jöhetsz. Lehúzom a söröm maradékát, és mikor kieresztek egy emberes böfögést, azon morfondírozom, hogy biztos a sör tehet arról, hogy ma este ennyire konszolidált és kedves vagyok. Picsába, nem kéne többet inni.
Hazudnék, hogyha azt állítanám, hogy van bakancslistám, ám ettől függetlenül van pár dolog, amivel igyekszem kiélni magam. Engem nem vonz, hogy mindenféle falkákba beépüljek, ám az igen, hogy botrányos viselkedésemmel magamra vonjam a figyelmet. Nem, mint farkas – jó, úgy is sikerült, de az nem az én hibám, hanem a garázshuszáré – hanem mint ember. S mi módot találtam ma a polgárpukkasztásra? Életem első fellépését a helyi érzékborzoló szórakozóhelyen. Mielőtt elindultam azért tettem egy kitérőt szebbik lakótársam szobája felé, mert az ilyen jó buliból senkit nem szeretek kihagyni, s tudom, hogy ő sem tartja olyan izgatottnak az itteni létet, mint amilyet szívesen venne be a gyomra. Ha minden igaz, akkor most ketten tanyázunk az öltözőben – a többi sztriptízes madonnával együtt persze, de ők baromira nem tudnak érdekelni – és én a magam részéről éppen a tükör felé bámulva rúzsozom a szám. Tökéletesen tudok így is Eskával kommunikálni. Csak ő fog hallani, azt is tudom. ~ Mennyire röhögnék már, ha Tipike követett volna minket ide is! ~ jegyzem, miközben elvégzem az utolsó simításokat. Emlékszem én még arra a lepedős műsorra legutóbbról, azóta is fel kell röhögjek, amikor eszembe jut, milyen elánnal vetette bele magát a megtorlásba csak azért, hogy ő se maradjon ki a buliból. Hallom, ahogy beszólnak az öltözőbe. Természetesen álnéven jöttem, még csak nem is Autumn vagyok azon a munkaszerződésen, hanem Annarose, de így is felkapom a fejemet a hangra, mely egyértelműen nekünk szól. Kijártam, hogy egy műsorban lehessünk, úgyis egymásra vagyunk hangolódva, mint állat, kell a szórakozás a népnek, hát még nekünk. - Az első egy perc után tiéd a terep! – dorombolok Theácska fülébe, s szemtelenül cuppantok az arcára egy vörös ajaknyomot, hadd törölgesse, vagy hagyja ott. Nekem mindkettő feküdne, rendesen. A színpad kifutószerű végén előjőve a vörös gyöngyök zene által elnyomott zenéjére első dolgom, hogy kecses léptekkel végiglejtsek a kifutón, egészen a kör alakban kiszélesedő végéig, ahol mit ad isten még egy króm rúd is emelkedik a plafonig. ~ Ízléses! ~ megy hátra az üzenet Eskának, majd a továbbiakban csak azzal foglalkozom, hogy adjak a hangulatnak. A köntös alatt egyébként zakót, férfiinget, nyakkendőt és kalapot viselek a combfixes harisnyán kívül a fehérneműm felett. Az első, aminek a gombját kioldom, az a zakó. Közben persze előszedem a kígyókat megszégyenítő mozgásomat, meg-megnyalom ajkaimat, kacér pillantásokat vetek a számomra teljesen érdektelen férfiközönségre és rettenetesen élvezem, ahogyan élveteg, szánalmas energiájuk birizgálja a nem létező csőrömet.
Ujjaimmal dobolok az asztalon, ahogy meredek a monitorra. A kíváncsi kisfiú, a rég itt volt, most itt lévő, minden új érzésével töprengek. Nagyot húzok a kólából, amibe kis gint is tettem. Robbanó íz, és a legjobb, hogy azonnal ki is megy a szervezetemből, nem kell azon aggódnom, hogy fejbevág, kontrollálatlanul hagyva a képességem. Amikor legelőször találkoztam az internettel, nagyon elcsodálkoztam rajta, de ha úgy veszem, várható volt. Teljesen olyan, mint a Szellemvilág tudástára, csak a ott a kulcsszavak a szimbólumok, a leírások pedig emlékek, érzések. Csupán csak ebből a szempontból tartottam érdekesnek, ki is használtam a világ megismerésére, de az újság, a könyvek jobban megfogtak. Még bennem van az a büszkeség, amikor először írta le hosszú mondatot, vagy amikor rendesen el tudtam olvasni a szöveget. Ez itt érzelmektől mentes tudástár, semmi több. Apropó rég itt nem volt. Egy ötlet merül fel bennem, mégpedig: az ismerjük és élvezzük az életet. Régen volt benne részem, a kisfiús énem, aki évszázadok alatt sem kopott ki belőlem, és még mindig naív vagyok, tudom, a telefon után tapogatózok. San számához pörgetek, eddig minden megy. De hogy utána már muszáj röhögnöm magamon, hogy még felhívni sem olyan egyszerű ezzel a telefonnal, már kínos. Túl bonyolult, ide-oda nyomogatni és folyton összekeverem a sorrendet. Előtte egy sokkal egyszerűbb telefonom volt, de egy erdei vad rohangászás alkalmával a befolyt hólé tönkretette, vettem másikat. De az okostelefon kifogott rajtam, még félév után sem tudok csak úgy felhívni akárkit vagy sms-t, mms-t küldeni. Nagyon azon vagyok, hogy le fogom cserélni, ha továbbra is ilyen macerás lesz. Végre megtalálom a módját, felhívom. - Szia tesó! – a másik kezemmel kinyúlok oldalra az asztalon, ami mutatja a zavaromat is. Hiába, még mindig én vagyok az öccs. - Ma ne tervezz mára semmit, arra gondoltam, hogy kipróbálhatnánk valamit. Évszázadokkal ezelőtt nem szólaltam volna így hozzá. Mart a ki nem mondott irigység és féltékenység, mert neki minden megadatott, ami nekem nem volt. De ez már nincs. És ezen nem a farkaslétem változtatott, hanem az idő. Eltűnt belőlem a szerelem érzése Unalaq iránt, mert az csak egy gyerek ábrándja volt, amibe kapaszkodhattam. A többi pedig érdektelen érzéssé vált. A közös sors, a történések és események az együttérzésémet helyezték előtérbe. Ha felveszi, akkor folytatom. - Mennyi idő, míg elkészülsz? – semmi, ha dolgod van, vagy jaj, nem akarlak zavarni. Ebből részben kinőttem, már nem tartom magam annyira jelentéktelennek, hasztalannak, mint azelőtt. A jelenléte, mint mindig, gondolatban meghátrálásra késztet. Erő, energia, lendület, szemben az én szilárd képlékenységemmel, az elme túlműködésével. Ugyanakkor rajongok ezért benne. Felpezsdít, felráz és kidob a holtpontomból, ami annyira jellemző rám még ma is. A túlzott nyugalmam, vagy éppen a kisfiúsnak mondható megnyilvánulásaim viszont bárkit falmászásra tudnak késztetni. Én tényleg képes vagyok végignézni, ahogy a fű nő. - Akkor megyek. – a letesz gomb megvan, és ha valóban ráér, akkor máris pattanok az autóba, satufékkel vágódok be majd kopogok be hozzá, míg az ajtófélfának támaszkodok az egyik kezemmel. - Ne kérdezz semmit, csak gyere. – somolygok. Nem tudom, hogy mennyire jönne, ha megmondanám, hova megyünk, de ha velem tart, a parkolóban, amikor leállítom a motort, odaérve az épülethez, jelentőségteljesen megsimítom a combom, megtámaszkodom rajta tenyérrel és ránézek. Előveszem a legártatlanabb, legkisfiúsabb mosolyom. Ezzel a képpel lehet is, főként, hogy csintalan is kicsit. - Na, meggondoltad magad? – tudom, mivel kell arra biztatni, hogy jöjjön. Valahogy mindig ráérzek az ilyenekre. Ugyanakkor őszintén kiváncsi vagyok, hogyan fog erre reagálni. Az is lehet, hogy a következő pillanatban a súlytalanság kellemes állapotában leledzek, ki tudja.
Kezdőlap
![Reflections - night club [21+] - Page 2 I_vote_lcap](https://2img.net/s/t/18/32/18/i_vote_lcap.png){kind=small}
![Reflections - night club [21+] - Page 2 I_voting_bar](https://2img.net/s/t/18/32/18/i_voting_bar.png){kind=small}
![Reflections - night club [21+] - Page 2 I_vote_rcap](https://2img.net/s/t/18/32/18/i_vote_rcap.png){kind=small}
![Reflections - night club [21+] - Page 2 Datastorm03](https://2img.net/h/www.hugi.scene.org/online/hugi36/datastorm03.jpg)
![Reflections - night club [21+] - Page 2 Alien-resurrection-ron-perlman-scowling](https://2img.net/h/cdn2.screenjunkies.com/wp-content/uploads/2011/04/alien-resurrection-ron-perlman-scowling.jpg)
![Reflections - night club [21+] - Page 2 Jkh91u](https://2img.net/h/oi41.tinypic.com/jkh91u.jpg)
![Reflections - night club [21+] - Page 2 64lb2v](https://2img.net/h/oi61.tinypic.com/64lb2v.gif)
//![Reflections - night club [21+] - Page 2 30a5lac](https://2img.net/h/oi41.tinypic.com/30a5lac.png)
![Reflections - night club [21+] - Page 2 Tumblr_m9m89lyscl1rcnrx8o1_500](https://2img.net/h/31.media.tumblr.com/tumblr_m9m89lyscl1rcnrx8o1_500.gif)
