A pincehelyiségből kialakított Club 2000-ben nyitotta meg kapuit. Bő tíz évig egyfajta Elvis emlékhelyként üzemelt, ahol a kezdetekben főként Elvis imitátorok kaptak teret, hogy megmutathassák tehetségüket, és hétvégenként azokat a filmeket vetítették, amikben Elvis is szerepelt. 2012 év elejétől 2014 nyár végéig a Club zárva volt. Úgy tűnt, hogy végleg befellegzett az üzletnek, ám idén nyár elején ismét nagyobb mozgolódás támadt a pinceklub környékén. A tulaj úgy döntött, ismét feléleszti a helyet, s annak érdekében, hogy a vendégek száma növekedjen, teljes arculatváltáson esett át. Egy fiatal, kreatív belsőépítészt kért fel a hely újraálmodására, aki a Club stílusát a nevéhez passzolóvá alakította.
Sok lépcsőn juthatnak le a vendégek a légkondi biztosította kellemes levegőjű térbe. A látvány egészen rendkívüli, hiszen elsőre úgy tűnhet, hogy az egész hely jégtömbökből, és hóból vájt járatokból áll. Azonban elég csak megérinteni a falakat, a szobrokat, és az ülőhelyeket... vagy akár a pultot ahhoz, hogy bárkinek egyértelmű legyen: minden törhetetlen üvegből, és speciális "vakolatból" készült. A plafon a sarki fény színeiben pompázik, és a megvilágítások is ezeket a színeket erősítik fel. A falakon az északi fényről megörökített természetképek kaptak helyet. Étel fogyasztására nincs lehetőség, az italkínálat viszont nagyon széles! Alkohol, üdítők, és koktélok is kaphatók, amiket akár a bárnál, akár az asztaloknál el lehet fogyasztani.
Hétköznap esténként helyi zenészek, és együttesek bérelhetik a kiváló akusztikájú helyet, élőzenével szórakoztatva a vendégeket... hétvégenként pedig "Art mozi" jelleggel régi, fekete-fehér filmek digitálisan feljavított változatait lehet megnézni. Minden hónap első hetébe szórólapokon hirdetik, hogy az adott hónapban milyen filmeket lehet megnézni, a régi filmek kedvelőinek.
Az kérem úgy volt, hogy szabad estém van, szóval igent mondtam a csapatos mulatozásra a kollegáim egy részével, legutóbb hónapokkal ezelőtt vetemedtem ilyesmire, akkor akadtam össze Eeyeekaldukkal, szóval élek a gyanúval, hogy ittasan csak jó dolgok történnek az ember lányával. Annyira azért nem vagyok optimista, hogy ezt bebeszéljem magamnak, de összességében nem lehetett semmi kifogásom a dolog ellen. Pár pohár bor, mit veszíthetek? Nos, három órával később, tizenegy óra magasságában, ki tudja mennyi pohár bor, és miféle egyéb után már nem pont úgy tűnt, hogy minden kerek, azaz, pont hogy de. Úgy vigyorogtam, mint valami tejbetök, és az sem zavart, hogy az egyik szakorvos feltűnően nyomul rám. Csak kuncogni tudtam rajta, eszement rég nem volt közöm férfihoz, szóval nem is tudtam volna, miként kezeljem még akkor sem, ha józan vagyok, így viszont némi baráti vállveregetésre futotta csak. Nagyjából mindennap kikosarazom, nem mozgat meg, ez van, de azért megnyugtató, hogy tudom, kihez kell fordulnom, ha éppen rám jönne a szapora, mint a nyulakra. - Minden oké, Bells? - Persze, csak isteni ez az… izé… nem tudom milyen koktél, de olyan érzésem van tőle, mintha legalább még vagy tíz pohárral meg kellene innom belőle. Emeltem ajkaimhoz a karcsú koktélos poharat, hogy belekortyoljak a lilás, kékes színben játszó csodába. Aztán könnyedén ejtettem vissza az asztalunkra, hogy utána végigsimítsak rajta az ujjaimmal, majd sokadszorra nézzek körbe. Elképesztően hangulatos ez a hely, bár valahogy mindig az az érzésem támad tőle, hogy fázom. - Szerintem mi megyünk, nem jössz? - Máris? Ne már... - Holnap műszak, sajnáljuk, elhiheted, hogy maradnánk még. - Jól van, kitartás! Adtam puszit a két nővér barátnőmnek, majd udvariasan, ami elhihetitek, kuncogás közepette elég nehéz, mert tutira eszement mód csikizte a fülemet, ahogy bele sugdosott, elutasítottam a csodás lehetőséget, hogy hazakísérjem. - Bocsánat, de a párom nemsokára jön értem. Még hiteles is lehetek, az előbb pötyögtem egy ezer smileys sms-t Hattienek, miután képes voltam annyit írni neki, hogy Sziaaaa! Remélem jól vagy. Hát izé, mindegy, szóval kamuztam, nem szoktam, de eskü nem volt már jobb ötletem, hogyan építhetném le a tagot, szépen nem megy, csúnyán meg nem szoktam… Ráadásul úgy gondolta, hogy felettébb jó fej lesz attól, hogy a harisnyába bújtatott combomat tapizza, és megpróbál benyúlni a szoknyám alá, legalább huszadszor veszem le magamról a kezét, ami egész jó játék így kapatosan, de kicsit azért kezd uncsi lenni.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Nem szeretem az unalmas napokat, a mai viszont nem volt túlzottan szórakoztató a parancsnokságon. Párszor körbejártam, benéztem az irodákba beszélgetni a többi tiszttel… aztán megnéztem a kifutópályánál, ahogy felszáll pár gépünk. Csak egyetlen érdemleges telefonhívásom volt az egyik kockafejtől – így hívom az Alibi Trick-nél dolgozó agyasaimat -, hogy elkészültek az egyik mellékes megbízással, és leszállították a megrendelőnek a kért anyagot. Remek. Az Atanerktől kapott ötezer dollár kp-t borítékolva vágtam be a kesztyűtartómba, amikor kihajtottam Fort Wainwright-ból, aztán a belváros felé vettem az irányt, hogy egy kicsit feldobjam a mai napomat. Lehet, majd javaslom, hogy rendszeresítsük az ilyen kis akciókat a jövőben, mert úgy tűnik, hogy az Omega kínzása eléggé jövedelmező üzlet. A bevásárlóközpontba vettem először az irányt, bedobtam egy jó kis Thai vacsorát, és az egyik boltban vettem magamnak egy indigókék bőrdzsekit, amit kifele menet fel is vettem magamra, de előtte azért leszedtem róla a címkét. Visszaülve a kocsimba még mindig nem éreztem azt, hogy túl nagy kedvem lenne a hazamenetelhez. Beültem egy bárba iszogatni, csak azért nem a saját klubomba mentem kapásból, mert ott nem kell fizetnem a piáért, és nem tudnám szórni az ötezremet. Szóval megittam pár rövidet, elnézegettem a bár vendégeit, s amikor már úgy éreztem, hogy elég pénzt elköltöttem a borítékból, a North Pole felé vettem az irányt. Hátul álltam meg a személyzeti parkolóban, a saját kocsim számára fenntartott helyen. A főbejáraton mentem le, majd a pult felé vettem az irányt. - Na mizujs? Milyen volt ma a forgalom? – Kérdeztem, hiszen még egy jó óra, és zárunk. Az emelvényen gitározó és énekelő blues zenész felé pillantottam, aki ma szórakoztatta a vendégeimet. – Egész jól tolja a srác. – Jegyeztem meg, majd nyúltam is a pohár után, ahogy a kezembe adta mixer a kedvenc vodkás koktélomat. Egy jó beosztott mindig tudja, hogy a főnököt mivel kell kiszolgálni. Bal kezemet betolom fekete farmerem zsebébe, miközben iszok egy kortyot a koktélból, aztán körbenézek, hogy milyen a felhozatal. Két… formás… harisnyás lábat szúrok ki keresztbe vetve egymáson. Kicsit kifordulok, és oldalra hajolok, hogy jobban megnézzem, ki tartozik a lábakhoz. Áh! – Csinálj egy olyat, amilyet az a csaj iszik. Az a vörös, ott… - Bökök a fejemmel Annabelle felé. Amíg a mixer megcsinálja a koktélt, széthúzom magamon a kabátomat, és megigazítom világoskék ingem nyakát. A nyakkendőt még a kocsiban leszedtem magamról, amikor kijöttem a bevásárlóközpontból. – Kösz… - Felveszem a pultról a másik koktélos poharat is, majd Annabelle asztala felé indulok. Mivel az elmúlt percekben volt időm egy kicsit hallgatózni, ezért tisztában vagyok vele, hogy jelenlegi partnere nem túl kívánatos személy számára az asztalánál. Néha szeretem eljátszani a hős lovagot, aki megmenti a sárkány karmai közül a királylányt, és mivel ma eddig ez a legizgalmasabbnak ígérkező dolog, ezért nem hagyom ki a lehetőséget. Amúgy inkább csak látásból ismerem a nőstényt. Tudom, hogy a falkához tartozik, meg gyógyító… de eddig személyesen még nem volt hozzá szerencsém, amit részben nem is bánok, mert ez azt jelenti, hogy sikerül vigyázni a bőrömre. – Szia szívem! – Üdvözöltem a kis vöröst megnyerő mosollyal, miközben kérdezés nélkül leültem mellé az üvegbox fehér párnájára, és elé csúsztattam az üvegasztalon egy olyan koktélos poharat, amiben ugyanaz az ital van, amit eddig is fogyasztott. Kezemet laza, hanyagnak tetsző mozdulattal emeltem át a vállán, majd magamhoz húzva szájon csókoltam. – Sokat késtem? – Kérdezem, majd a fickóra pillantok, aki eddig fűzni próbálta. – Ja, bocs. Hello haver… Nem vettelek észre. – Intek a fazonnak, mintegy mellékesen véve tudomást a jelenlétéről. Remélem kapcsol, hogy feleslegessé vált.
Kezd dühíteni, hogy sosem ért a nemből, lassan kénytelen leszek szívességet kérni valakitől, hogy játssza el a nem létező pasimat, amíg Ray itt volt, addig nem volt probléma, néha láthatott vele, nem túl gyakran, de pont elég volt ahhoz, hogy meggyőzze arról, valóban hozzá tartozom. Tartoztam, már nem, a szívem összetört darabjainak porában vergődik, a farkasom pedig, amelyiknek a párja volt, halott. Ám ez a csöppet sem drága lélek már startolt is rám szinte azonnal, hogy megneszelte, megint szabad vagyok. - Hol is van ez a te párod? Nem látom sehol… Célozgat, nyilván levágta, hogy füllentettem, de hát istenem, egy nő próbálkozzon meg mindennel, amivel csak lehet, gurgulázó nevetést hallgatva teszem arrébb a kezét. Megint. -Úgy volt, hogy csak zárásra jön, de szóltam, hogy jöjjön kicsit hamarabb, bármikor megérkezhet. Na most mi a jó istent csináljak? Már épp készültem kimenni a mosdóba, hogy riasszak valakit, mondjuk úgy bárkit a falkából, aki van olyan dinka, hogy kapható az ilyesmire, de megelőzött a felmentő sereg. A szívem megszólításra gondolkodás nélkül fordultam oda, talán valaki meghallotta a kamumat a mieink közül, és kisegít. Ahogy az arcába nézek, már tudom is, hogy igazam van. Elvis, az övé ez a hely, hát persze, azt hiszem, szerencsém van. Széles mosollyal pislogok előbb rá, majd a koktélos pohárra, ó te jó ég, már így is felfordulok, de olyan jól néz ki. Tutira nem kéne többet innom, szerintem csak azért tűröm ilyen jól kedves kollégám rohamát, mert iszonyatosan ellenszenves volt mindig is. Egyszerűen eszembe sem jutna még részegen se hagyni, hogy tapizzon, netán bármi mást. A hideg is kiráz a gondolattól. - Szia drágám! Nyögöm ki nagy nehezen, még szerencse, hogy az aktuális asztaltársaságom nem vérfarkas, máskülönben leszűrni, hogy kamuszag van a levegőben. Mást azonban nem tudok mondani, épphogy az új poharamra kulcsolódna a kezem, és nem sok híja van, hogy nemes egyszerűséggel az ölembe rántsam a röpke csók után. Jesszus úr isten, én már több mint egy éve nem műveltem ilyesmit, hát ez… borzasztó. Mármint nem az, hogy szájon csókolt, az egész kellemes, a maga meglepő módján, de maga a tény, hát fura. Elvégre, nem kell ahhoz a fejem búbjáig szerelmesnek lennem, hogy megtehessek ilyesmit? Noha sosem volt jellemző, hogy csélcsap lélek lennék, hisz 150 évig szerettem valakit, és most nem tudom mi vagyok azon érzés nélkül. Milyen az az Annabelle, akinek a szíve már nem kötődik máshoz? - Ohh, nem, dehogy, pont jókor jöttél. Ha már el kell játszani, hogy van itt valami lamúr, hát akkor hozzá is bújok rögtön, kismacskákat megszégyenítő módon, épphogy csak nem dorombolok. Hm, fincsi az illata. - Hello… akkor én azt hiszem… megyek is! Kicsit nehezen találja a szavakat, de egy perc leforgása alatt már el is húz, mert annyi vér abszolút nincs a pucájában, hogy egy másik férfival szembehelyezkedjen. Ó, és ha tudná… menekülhetne, míg a lába bírja. Nem véletlenül próbálkoztam ezzel, de azt hittem, elég lesz, ha megemlítem a dolgot. - Hétfőn találkozunk, Annabelle! Mosolyogva integetek neki, majd várok legalább fél percet, míg elég messze elhúz reményeim szerint, aztán fordulok csak utána, majd egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel a mellkasomból. - Huhh, örök hálám… egyszerűen nem érti a nemet. Néztem mosolygósan a hímre, aztán azért kicsit visszább vettem a fene nagy közvetlenségből, nem mintha bántam volna, csak épp nem tiszta a fejem, és nem biztos, hogy jót tesz ennyi idő után valakihez ilyen közel lennem…
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Imádom a szép nőket, és szívesen tetszelgek a hős megmentő szerepében. Ráadásul még szórakoztat is a szituáció. Erre vártam egész nap, hogy történjen valami, ami feldobja a munkanap monotonságát. Azt az ábrázatot meg kéne örökíteni, amilyen fejet vág a pasas, amikor behuppanok Annabelle mellé… de nem fecsérlem arra az időmet, hogy a telómat előkapva nyomjak róla egy fényképet, ha már az alkalmat kihasználva csókot lophatok a csini vöröstől. - Köszi, hogy vigyáztál rá haver. Tudod manapság elképesztő, hogy milyen fickók vannak. – Tartom szóval egy percre a pasast. Miközben magyarázok, szabad kezemmel hevesen gesztikulálok, a másikkal látványosan simogatom Bells formás kis vállát. – Előbb akartam már jönni, csak riasztott az egyik haverom… Harry… tudod kicsim, találkoztatok már. – Pillantok röviden Bells-re, majd visszafordulok a pasas felé, hogy folytassam. - Szóval Harry-nek van egy nagyon szép barátnője… elég régóta együtt vannak már… a lényeg, hogy mindenki tudja a környezetükben, hogy együtt vannak. Erre a csajának az egyik kollégája folyamatosan zaklatja, meg bepróbálkozik nála… hiába utasítja el folyton a pasast. Mi összetartó haveri társaság vagyunk, szóval Harry, én… meg még pár haverunk megvártuk munka után a pasit, és egy kicsit elbeszélgettünk vele. – Féloldalas mosoly ül ki az arcomra. - Hihetetlen nem, hogy milyen emberek vannak manapság!? Na mindegy. A lényeg, haver, hogy köszi amiért odafigyeltél az asszonyra. Nem szívesen riasztanám Harry-t és a többi havert, hogy elbeszélgessünk valakivel, aki rányomul, holott tudja, hogy párkapcsolatban él. – Nyújtom felé a kezemet kézfogásra, mintha tényleg megköszönném neki, amiért vigyázott Bellsre. Ha elfogadja a felé nyújtott kezemet, akkor egy kicsit erősebben szorítom meg, mint egyébként tenném. Burkoltan adok nyomatékot a szavaimnak, és a mögöttes tartalmuknak: szálljon le a csajról, vagy megjárja. Ha eltakarodik… márpedig ezek után ha van esze, akkor távozik mielőbb, széles vigyorral az arcomon Bellshez fordulok. - Igazán nincs mit, én nagyon élveztem. Remélem ebből már leesett neki, hogy rossz ajtón kopogtat… de ha szerinted nem, akkor szívesen utána megyek, és bekopogtatok egy ajtón… a fejével. – Biccentem oldalra a fejemet, ártatlan… „jó kis farkas vagyok” pillantásokat vetve rá. - Különben egyáltalán nem hibáztatható, hogy így rád nyomult, mert igazán dögösen festesz ebben a ruhában. – Hümmentek, miközben amennyire az asztal engedi, végigpillantok rajta. Én nem húzódok el mellőle, szóval csak akkorára nő a kettőnk közti távolság, amennyire ő eltávolodik tőlem. - Ünnepeltetek valamit? Csak nem születésnapod van? Mesélj… - Emeltem a saját poharamat a számhoz, majd ittam néhány kortyot az italomból.
- Igen, igen, Harry… Sóhajtok egyet, mintha pontosan tudnám, kiről beszél, és emellé még nem is kedvelném túlzottan az illetőt. Mi tagadás, ilyen alakból nem lófrál sok a földön, mert meglehetősen könnyű velem kijönni, és elérni, hogy kedveljek valakit, de azért még így sem totálisan reménytelen a dolog. Vannak, akiket a pokol legmélyebb bugyraiba kívánnék. Zavartan kuncogok a váll simogatásra, de nem nézek oda, higgye azt bárki, hogy a várható téma miatt van, még részegen is eljut a tudatomig, hogy atyaég, én ilyet nagyon-nagyon rég nem éreztem. Mármint, hogy… hozzámér egy hím. Csak úgy. - Szerintem hasztalan a próbálkozás. Újabb gond terhelte ráncok szaladnak a homlokomra, majd mintha csak biztonságban akarnám érezni magam, odabújok a „páromhoz”. Haha… párom. Na olyan nem lesz már nekem sosem, nincs az az isten, kétszer ugyanabba a verembe nem esünk. Ettől még olykor jó volna, ha nőnek is érezhetném magam, és nem, még véletlenül sem a jelenlévő kollégám társaságában. Mindegy is, elhessegetem a gondolatokat, nem vagyok olyan, még ha jó is lenne olykor könnyedén venni az életet. Szegénynek vörösödik a füle teteje, pirulni nem szokott, azt már észrevettem, de a fülén látszik, ha zavarba jön. Ezek szerint fogta az adást, legalább ezúttal nem tökéletesen ostoba, olykor sírni tudnék, mennyire nem értik egyesek a nemet, ha százszor nem, akkor egyszer sem pattintottam le, már az első napomon betámadott. Ugyanakkor tudom, hogy minden nővérke megvolt már neki, majdnem, szóval nem az a szerencsétlen fajta pasas, de én valami vörös posztó lehetek már a számára, amolyan csak azért is kell jelleggel. Pech. - Hihetetlen, igen… Csóválja meg a fejét a nyilvánvaló testbeszéde ellenére szavakkal nem árulja el magát, és még a kézfogást is viszonozza, majd holnapután kiderül, mennyi foganatja volt az egésznek, nekem az is bőven elég, hogy most lekopik végül, nem sok kedvem volt már a társaságához, fura mód minél többet iszom, annál kevésbé vagyok képes elviselni. - Majd elválik, mindenesetre, legalább tudom, hogy ki használná szívesen kopogtatónak. Kuncogok fel, majd gyorsan kortyolok még párat a koktélomba, ahh, nem tehetek róla, hihetetlenül itatja magát, de nyilvánvalóan pont így lett kitalálva. Nyami. - Dögösen… Atya ég, de rég hallottam ezt a szót magammal kapcsolatban. Nem tehetek róla, még némileg kapatosan is hajlamos vagyok szerénykedni, és némi pír is az arcomra kúszik. Bells egész egyszerűen nem dögös, átlagos, egyszerű, csini, de az nem. Talán ebből a skatulyából akartam kitörni, mikor belebújtam ebbe a ruhába, nem is tudom, mindenesetre én egyáltalán nem bánom, de attól még egészen újszerű élmény. Sosem voltam fogékony más férfiak bókjaira, mert csak egy érdekelt, most pedig… már hallom másokét is. Félelmetes mennyit tud egy év alatt változni valaki hozzáállása a körülmények farigcsálásának következményeképp. - Nem, csak olykor van ilyen munkahelyi ereszdelahajam. Nem szoktam megjelenni rajtuk, de most valahogy kellett. Valami új, ami nem megszokott, nem olyan, bűbájos és kedves, mint én. Nem tudom elmagyarázni. Legyintek derűsen mosolyogva, a kedvem a kellemetlen munkatárs ellenére egész jó, s most oldalt sandítva nézek végig én is a megmentőmön. Vicces, milyen régen nem néztem meg egy pasit sem, erre kénytelen vagyok felnevetni. Nem tudom, ennek örülnöm kell-e, vagy sem, de jelenleg szerintem egy kupac szalmának is örülnék, olyan állapotban vagyok. - Amúgy, nagyon bejön a hely, lehet ide fogok szokni. Ezúttal a club bel terén futtatom végig a tekintetemet, tényleg nagyon kellemes látvány a szemnek, olyan egyedi, nem is voltam soha ehhez hasonló helyen.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Csak riassz nyugodtan, ha úgy érzed, szükséged van segítségre. Én leszek a Fairbanks-i Rémkoppantó! – Még az elnevezés is tetszik. Mint a Hasfelmetsző… Lehet, hogy kérvényeznem kéne, hogy Végrehajtóvá léphessek elő? Úgy legalább legalizálhatnám a rémtetteimet. Lehet még a szexi pókfaszi jelmezembe is belebújnék, és abban kopogtatnék be mások fejével az ajtókon… bár nem, az nem jó. A Fairbanks-i Rémkoppantónak valami egyedibb jelmez kéne. Aaaazt hiszem egy kicsit túlságosan kezdem beleélni magam a dologba. Inkább lapozzunk. Összevonom a szemöldökömet. – Ezek szerint nem öltözöl mindig így… Kár, pedig tényleg dögös vagy. Bevállalnék egy kis ezüstöt, ha tudom, hogy te ápolsz le utána… - Emelem a számhoz a poharamat, és a szemem sarkából Bellsre sandítok, miközben kortyolok egyet. - Persze csak akkor, ha ilyen dögösen kezelsz le… mert ha mondjuk felveszed azt a zöld műtős ruhát, amiben a dokik szaladgálni szoktak a kórházban, még a végén azt hinném, hogy elraboltak a kicsi zöld emberkék, és kísérleteket akarnának végrehajtani rajtam. – Sose lehet tudni, nem? Ha mi létezünk, létezhetnek az ufók is, bár azt kétlem, hogy hasonlóak lennének hozzánk. Mondjuk ha olyanok lennének mint Bells, akkor hagynám magam elrabolni. - Én a szívem mélyén még mindig gyerek vagyok… szóval ha véletlenül elüttetném magam egy autóval, aztán háromszor véletlenül tarkón vágnám magam egy Mozart mellszoborral, és ettől betörne a fejem, akkor te látnál el? – Teljesen „ártatlan” kérdésemhez teljesen ártatlan, érdeklődő pillantások társulnak. Hiszen ez egy teljesen „átlagos” baleset lenne, nem? Végül is gyakran történik ilyen a mindennapokban. Ha még nős lennék, akkor simán rákenhetném Nicole-ra, hogy „véletlenül” lelökött a lépcsőn. Bár nem… ha ilyet tennék, utána már nem véletlenül kerülnék a lépcső aljára, szóval jobb nem belekeverni ilyenbe… pláne, hogy most már egy ideje ő a város Bírája. - Nincsenek ilyen terveim, csak érdeklődök. – Teszem hozzá, mielőtt még azt hinné, hogy bármelyik pillanatban elő kéne vennie az orvosi szaktudását. Azt hiszem ő is, és én is bajban lennénk, mert ahogy elnézem… eléggé spicces már. Egyébként jól áll neki az alkoholizálás. A nők általában nagyon kis helyesek, amikor egy kicsit becsípnek. Olyankor könnyen válnak simulékonnyá. Nálunk férfiaknál ez azért eléggé szélsőséges dolog. Valaki nagyobb tahó lesz, mint egyébként. - Szóval ki akartál törni a monoton hétköznapok szürkeségéből. – Foglalom össze a mondandóját. Hát… szerintem sikerült… legalábbis eléggé feltűnő a megjelenése. Szeretem ha egy nő nőiesen öltözködik, ha kihangsúlyozza a nőies jegyeit, és hát valljuk be… ez a szerelés elég szépen kihangsúlyozza. - Hát. Egészen más, mint az első koncepció volt. Mondtam a tervezőnek, hogy rábízom mit csinál a hellyel, csak hozzon ki belőle valami olyat, ami nem mindennapi. A jelek szerint elég jó munkát végzett, mert azóta egész héten teltház van. Ha szereted a régi filmeket, hétvégenként vetítünk azokat is. – Azért néha-néha még most is becsempészek a filmek közé olyanokat, amikben Elvis is játszott. Én még mindig nagy rajongója vagyok… kár, hogy a mostani világ már nem értékeli annyira, de az a generáció már kiöregedőben van, aki még rajongott érte. Ezt el kellett fogadnom ahhoz, hogy valamire jussak a North Pole-al. Mindenképp szerettem volna itt is valami vendéglátóhelyet. Emberként így nevelkedtem. Megszoktam… a zsigereimbe égett a vendéglátás, és ha nem harapnak be, akkor életem hátralevő részét is az tette volna ki. Szóval kellett az, hogy itt is legyen valamim, amiben ezt kamatoztathatom. Szeretek társaságban… emberek között lenni. Szeretem a pörgést. - Látom ízlik a koktél… kérsz még? A vendégem vagy… - Ajánlom fel, és ha igenlő választ kapok, akkor intek is a mixernek, majd Bells pohara felé mutatok, hogy csináljon még egy ilyet. ~ Milyen érzés? Hogy boldogulsz az új lakótársaddal? ~ Váltok át gondolati kommunikációra. - Tudtad, hogy én is átmentem már egy ilyenen? – Nem feltétlenül kell tudnia róla. Persze a Hegyi falka egy része tud róla, de ott sincs mindenki tisztában azzal, hogy eredetileg nem voltam Fürkész. - Úgy látom, hogy jót tett neked a váltás. Egészen kivirultál… - Kendőzetlen széles mosollyal az arcomon tekintek rá észrevételem megtétele közben.
- Úgy lesz! Elhanyagolható jelenleg az a szempont, hogy nem tudom a számát, de bizonyára akad a falkában olyan, aki igen. Másrészt relatíve ritkán van szükségem segítségre, ha mégis, hát az tuti, hogy telefonálni nincs időm. Sajnálatos. A szavaira rákapom a tekintetem, mondhatni, másodlagossá válik az italom, és csak pislogok, kissé zavartan, de egész bájosan. Dögös… Oké, ezt élvezem, ezt jó hallani, fogalmam sem volt, hogy van ilyen oldalam is, nagyon régen volt már alkalmam flörtölni, vagy bármi hasonlót művelni. Kis túlzással azt sem tudom, hogyan kell. - Hát pont így nem, fura lenne munkában, de szoknyás típus vagyok. Nem tudom, hogy ebből mit lehet leszűrni, de tény és való, hogy általában elég csinosan és nőiesen öltözködöm, de ennyire nem szoktam dögre venni a figurát, mert valahogy nem érzem hozzám valónak, meg eddig okom sem volt rá. Na most már van. - Nincs zöld műtősruhám a szállodában, és igazából fölösleges is, nem kell olyan kényesen ügyelni a sterilitásra. Ettől még vigyázok, de közel sem annyira, és egy fehér köpeny részemről bőven sok, az is csak azért kell, hogy megóvjam a ruháimat a vértől. Azt persze nem hiszem el neki még becsiccsentve sem, hogy bevállalna némi ezüstöt, csak hogy a kezeim alá kerüljön, mert… annak semmi értelme sem lenne. Nem mintha érteném a férfiakat, tök furán működnek néha. - Ha mindez a Hotelhez közelebb történne, és éppen nem a kórházban dolgoznék, akkor igen, én látnálak el, na jó, ötven százalék esélyed lenne rá. A másik jelölt Emily lenne, ettől függetlenül képtelen vagyok nem végigkuncogni az előadását, eszement egy alak ez, kétségtelen, de legalább a szórakoztató fajtából, bár most engem az is rendkívüli módon szórakoztatna, ha bárki feltartaná elém a kisujját. Egy ponton túl már minden vicces. - De ha azt mondod, hogy azt szeretnéd, hogy Bells lásson el, akkor biztos, hogy én foglak. Lehet, hogy így egyszerűbb, nem? Kérdezem szemtelenül vigyorogva, úgy tűnik, a szesz csodákat tesz a személyiségem rejtett oldalát tekintve. Nem mintha visszahúzódó egyed lennék, mert könnyen barátkozom, de a szemtelen megjegyzések nem repkednek tőlem az esetek 99%-ában. - Iiiigen, így is fogalmazhattam volna. Bólogatok elég nagy lendülettel, aztán megint a szívószálam csodás kéksége rejti rabul az ajkaimat pár pillanat erejéig. Nem beszélek a miértekről, mert nem kérdezte senki, meg nem is akarok egy pasinak az exemről nyavalyogni, aki ki tudja, már hol jár, és a kutyát sem érdekli. Engem sem. - Ezek szerint nagyon jó embert bíztál meg a feladattal. Szeretem a régi filmeket, úgyhogy ha lesz még az életben s szabad hétvégém, akkor benézek. Egy ideje mindet bevállalom, úgy kevésbé érzem magam szánalmasnak. Ezt most tényleg kimondtam? Hát, erre is inni kell, nem is értem néha, minek nyitom ki a számat. Azonban amikor megkérdezi, hogy kérek-e még, mintha elfújták volna a pillanatnyi komorságomat, és ismét felcsillannak a szemeim. - Naná! Hú, szerintem már legalább egy évtizede nem ittam ennyit. A részeg szót mégse használja egy nő, annyira alpári… Rayyel borozgattunk egy kicsit, de az nevetséges mennyiség volt. ~Imádom. Sokkal jobban kijövök vele, egyszerűbb minden, és ez kellett, nem hiányzik a régi.~ Talán ez durván hangzik, de így van, én csak őszinte vagyok, amellett, hogy állandóan manipulált, azért sem hiányzik, mert szánalmasan nyüszített Ray után, hisz a párja volt. A mostani szabad, mint a madár, és ha rajtam múlik, soha, de soha többé nem kell senki, aki szerelmet gyújthatna bármelyikünkben is. Csak a baj van vele. - Komolyan? És… hogyan élted meg? Volt választásod? Természetesen lecsapok a témára, nem is én volnék, ha nem így tennék. Érdekel, hogy kiben miként zajlik le ez az egész folyamat, biztos van, akit nem kérdeznek meg róla, hogy élnél-e egy ilyen lehetőséggel, vagy inkább vergődsz az életed romjain. Sőt, nem is kell, hogy mindenki számára olyan gyatra az élet, hogy azért kerülne képbe az ilyesmi. - Bókolj még, ezt élvezem... Tőlem szokatlanul egészen kihívóan pillantok rá, imádom, hogy lehetek ilyen, az alkohol ködfátylába, egy új farkas áldásába csomagolva, valaki más, valaki, aki nincs milliónyi darabra törve, és képes könnyed szórakozásra. Talán szesz nélkül is menne, de most így esik jól. - Egyébként, én is így érzem. Sokkal jobb így, olyan, mintha mindvégig rossz úton jártam volna, és most fordultam csak a helyes irányba.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Nő egyenjogúság van elméletileg… gyakorlatilag Fort Wainwright-on még most is túlnyomó részt férfiak dolgoznak, a katonai állományban levő nők száma elég gyér. Én nagyon szívesen elnézegetnék több nőt is magam körül, de amennyire ismerem magam, még annyira se tudnék a munkámra odafigyelni, mint most. Pedig ha Victor tudná, hogy olykor miket csinálok… lehet, hogy tudja, csak még nem baszott nyakon érte… - Ilyen formás lábakat bűn lenne nadrágba elrejteni… - Jegyzem meg, amikor kijelenti, hogy szoknyás típus. Egy nő öltözködjön nőiesen. Legalábbis szerintem. Félrebiccentem a fejemet, végiggondolom amit mond, majd vigyorogva pillantok rá. - Igen, így tényleg sokkal egyszerűbb lenne a dolog… csak kevésbé tűnne spontánnak… A munkamánia ismerős. Én se hiába foglalkozom ennyi mindennel. Ott van a falkabeli pozícióm, és a hozzá tartozó feladataim. Ott van Fort Wainwright… és a két vállalkozásom, amiből szintén profitál a falka is. Ezek közül én a North Pole-t szeretem a legjobban, mert itt elvegyülhetek a tömegben… és kicsit emlékeztet a régi időkre is, amikor még gondtalan emberként dorbézoltam, és a családunk három fogadója között rohangáltam felváltva. Én élveztem azt az életet… szerettem vendégek közé vegyülni, beszélgetni velük. Ezért sincs gondom a kommunikációval. A szemeim azért alaposan kikerekednek, amikor közli, hogy így kevésbé érzi magát szánalmasnak. Látványosan végigmérem. Nem egyszer testrészeinek adózók kitüntető figyelemmel, hanem az összképnek… aztán megcsóválom a fejem. - Drága… néztél mostanság tükörben? Én sokféle jelzővel tudnálak illetni, de a szánalmas nincs a repertoárban. Gyönyörű nő vagy, erőteljes kisugárzással. Ha valaki nem tud eléggé értékelni, az nem azért van drágám, mert te szánalmas lennél… hanem azért, mert nincs tisztában vele, hogy mekkora mázlista… és elherdálja a lehetőséget. Mi hímek sokszor előbb cselekszünk, majd később gondolkodunk. – Akár beszélhetnék most a saját példámról is. Nicole-nak szeretem szívni a vérét, de ettől függetlenül minden, csak nem szánalmas. Megáll a saját lábán… dolgozik, mellette neveli a kölykeimet. Félreléptem, lebuktam, kidobott. Így jártam. Egyrészt nem bánom, hiszen míg neki csak egy emberöltőnyi ideje van, addig én még nagyon sokáig élhetek. Másrészt a kölyköknek is jobb nélkülem, mert csapnivaló vagyok apának… nem hiába nincs egyetlen kölyköm se, pedig közelebb vagyok már a négyszázhoz, mint a háromszázhoz. Intek a mixernek, hogy hozzon még italt… kérek magamnak is, még bőven fér belém, amúgy se árt meg az olyan könnyen. ~ Akkor jól jártál. A teremtőd gondolom melletted van, és segít megszokni az új dolgokat… ~ Én is jobban jártam minden tekintetben az új farkasommal, szóval azok táborát erősítem, akik szerencseként élték meg, hogy átharaphatták őket. - Igen, de nekem ez már nem újdonság. Több évtizedes dolog. Konkrétan nem lettem megkérdezve róla, hogy akarom-e. Viszont ismertem az illetőt, és felnéztem rá. Ha megkérdezett volna, akkor is rábólintottam volna, úgyhogy nem különösebben zavart, hogy nem kért engedélyt rá. Az eredetire nem is emlékszem. – Röhögöm el magam. - Nem vicc, halál komolyan mondom. Mire az első révületből összeszedtem magam, feldobta a pacskert. Második ember volt a közösségben, ahova tartozott, és általa én is… ezért mondjuk úgy… szívügyüknek tekintették, hogy felneveljenek engem. Mióta megtörtént a váltás, azóta érzem azt, hogy értelme van a létemnek. Az első nagyon hirtelen volt, az ő akarta erősebb volt, mint az enyém… a mostani mellett jobban tudok én is érvényesülni. Teret ad. Egy kicsit lehiggadtam, mióta ő van velem. Régen sokkal rosszabb voltam. – Vigyorodok el. Azért most is vannak stiklijeim, de ennél voltam sokkal… sokkal kiborítóbb is. Strauss erről tudna sokat mesélni. - Az ügyessége hiányzik egyedül. – Igen… azt hiszem, hogy ez az egyetlen, ami hiányzik a régi farkasomból. - Az ő energiái, és a képességei sokkal gyakorlatiasabbak voltak, a mostanié meg más kaliberű… szóval teljes váltást jelentett mentálisan is. Máshogy kell kezelnem a dolgokat. – Nem mondok ki konkrétan semmit, hiszen társaságban vagyunk, bármennyire is van kisebb hangzavar, meg zene. Ezekből a félszavakból is kiszűrheti az információ lényegét. A mixer közben kiküldi az egyik pincérrel a két italt. Megköszönöm, majd Bells koktélját a nő elé csúsztatom, az üres poharakat meg felrámolom a pincér tálcájára. Beidegződés, hogy nem tudok vendégként viselkedni… - Régen tartottak a vörös hajjal születő nőktől, mert boszorkányoknak titulálták őket a ritka hajszínűk miatt. A bőrük fehér volt, nyaranta pedig szeplők jelentek meg az arcukon… - Érintem meg Bells tincseit, hátrasimítva a válláról. - Sokkal jobbak voltak a megérzéseik, sokkal érzékenyebbek voltak. Ami pedig nem átlagos, attól az emberek tartanak. Amire nem tudnak magyarázatot adni, azt üldözik. Az érzékeny nők pedig pontosan azért, mert sokkal kifinomultabbak az érzékeik… szenvedélyesebben élik meg a kapcsolataikat, és a mindennapok történéseit. Erősebbek, céltudatosabbak, és könnyebben felállnak egy pofon után is. Régen sok vörös hajú nő takarta le szégyenkezve a haját kendőkkel, nehogy mások megszólják őket, vagy boszorkányoknak higgyék… manapság pedig rengeteg nő szeretne olyan vörös hajat, mint amilyen neked is van. Beülnek a mesterfodrászhoz, egész nap matatnak a hajukkal, de akkor se tudják elérni, hogy olyan színt összehozzanak, mint például a tiéd. Ilyennel csak születni lehet. Légy büszke, Annabelle, mert van mire büszkének lenned. Vibrál benned az élet, kicsattansz az egészségtől… biztos vagyok benne, hogy rengeteg irigyed van a kórházban is… és nem csak ez a balfék az, aki koslat utánad… csak ő egyszerűen annyira béna, hogy még azt se tudja, hogy kell egy nőnek udvarolni… - Vonok vállat, majd a számhoz emelem a poharamat, hogy megigyam az italomat. - Nézz körül itt. Van nagyjából tíz… tizenöt szingli pasi… kétharmaduknak csak csettintened kellene, és lesnék a kívánságodat. Még ha nem is vágysz ilyenre… csak gondolj erre olyankor, amikor szánalmasnak érzed magad, és egyszerre elszállnak az ilyen baromságok a fejedből…
- Nem is rejtem. Kuncogásom állandósulni látszik, hiába, egész egyszerűen szórakoztat ez a helyzet, nincsen okom szabadkozni, vagy álszerénykedni, szeretem a lábaimat. Igazság szerint, én mindent szeretek magamon, csak épp eddig közel sem érdekelt, hogy ki vesz észre, s ki nem. Nos, úgy hiszem, most már igazán érdekelhet, nincs kinek halálomig hűnek lennem. - Értem, mert amit te felvázoltál, az mind spontánnak tűnne. Nem is tudtam, hogy olykor képes vagyok odaszurkálni, talán a szesz hozza ki belőlem, de nem bánom, jól esik, és most csakis ez a lényeg. Meg aztán, nekem az a spontaneitás egészen ismeretlen fogalom, valahogy mindig mindent jó alaposan meg kell terveznem, máskülönben nem tudok létezni. Vannak olyan emberek, illetve vérfarkasok, akiknek ez megy, hát én nem tartozom közéjük. Bár most azon gondolkodom, hogy fogom Hattiet, és elruccanunk valahová az egy hetes pihenőnket kihasználva, és csak a pillanatnak élünk. Igen, mindkettőnknek remekül megy az ilyesmi… Pff. - Ez nem mondhatni, hogy vigasztalna, de igazság szerint már teljesen mindegy, inkább arról van szó, hogy egyszerűbb beletemetkezni a munkába. Sokat segített az új farkasom abban, hogy visszataláljak önmagamhoz, de attól még nem lesz könnyebb ismét megnyílnom úgy igazán a világ felé. Most nem számítanak a korlátok, de józanul magam köré építettem egy elég szilárd csigaházat, és jobb szeretem abban meghúzni magamat. Ettől még jól esnek a szavai, vigyorgok is, mintha kötelező lenne, nem hallom túl gyakran a gyönyörű jelzőt, de kétségkívül imádom, ha annak titulálnak, mint minden nő, én is szeretem, ha bókolnak. ~Igen, mindenben segít, csodálatos teremtés, jobban kívánni sem lehetne.~ Nyilván ízlések és pofonok, de úgy hiszem, hogy a legtöbben összetennék a két kezüket, ha egy vérvonal alapító lenne a teremtőjük. Én a mai napig nehezen hiszem el, hogy ez megtörtént, de nem baj, így van ez jól, legalábbis régen éreztem magam ennyire fantasztikusan, na, nem az alkoholmámorra értem, hanem úgy amúgy. Nem hittem volna, hogy valaha lesz elég erőm felállni, de olyan nagy segítséget kaptam, hogy annál nagyobbat lehetetlen lett volna. - Az én eredetim is már rég halott, de előtte sem volt soha ott mellettem. Tudod, baleset.... ~Mármint, én szenvedtem balesetet, és azért kellett beharapnia a farkasnak, akit apám rámállított.~ Amúgy meghaltam volna, de azért akadt már olyan pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy kár volt megtennie, főleg eleinte, szívesebben mentem volna anya után. Most már nincs így, de megküzdöttem érte. - Velem is valami hasonló volt, bár én alapból elég higgadt vagyok, de ő egészen fura dolgokat hozott ki belőlem mindig is. Kellemetlenül furákat persze, hiszen sosem mentem volna neki Hattienek, ha ő nem érzi sértve a kis világát, és nem hiszi azt, hogy nekem úgy jobb lesz. Mindig szerette jobban tudni, hogy mi a jó nekem, mint én. Ezen azonban már kár rágódni, most jól vagyok, nagyon is jól, és csak ez számít. - Lehet, hogy ez szívtelenül hangzik, de nekem nem hiányzik. Főleg azért, amit érzett, hogy elveszítette a párját, és még keserűbb lett, mint addig. Jobb volt így neki is, ebben biztos vagyok, sosem tettük volna együtt túl magunkat a történteket. Így sem volt egyszerű, de abban a helyzetben nem tudta már megvédeni a szívem, mert az övé is sebzett volt. - Én eddig el tudtam tűnni a kíváncsi szemek elől, de azt hiszem, az soha nem is illett hozzám igazán, nem tudtam kihasználni. A mostani sokkal testhezállóbb, de még bőven sokat kell tanulnom, hogy megszokjam, és tudjam is használni. Sikerülni fog, ehhez nem férhet kétség, de közel sem fog két perc alatt megtörténni, annyiban van szerencsém, hogy tényleg passzol az Önzetlenek vérvonala hozzám, és az életem elég tetemes részében ténykedtem gyógyítóként. Civilben nem vagyok túl régen orvos, de ez csak az emberi oldalam kiteljesedése is egyben. - Hú, lassan lehet nem fogok hazatalálni. Oké, az esetemben nem telne bele sok idő, míg elkezdene a józanság motoszkálni a tudatomban, de ahhoz nem ártana leállni az ivászattal, de most jól esik elsüppedni ebben a ragacsos masszában. Ettől még elfogadom az italt, noha lassan itt a zárás ideje, de maximum hívok egy taxit. - A szeplőimet kezdetben nem szerettem, de mára már hiányoznának. Igen, nyaranta nekem is előbukkannak, bár itt azért jóval kevesebb ideig van nyár, szóval szeplőmentesség van majd egész évben. Azt nem mondom, hogy minden más is igaz rám, ami a szavai alapján a vörös nőkre, bár az tény, hogy érzékenyebb vagyok az átlagnál, bár lelkileg, nem mondjuk mágiaérzékenység területén. A pofonokat a tavai hármas együttállásig nagyon jól bírtam, de akkor összeestem alattuk, ám erről nem fogok beszélni, ami azt illeti, még csak fel sem merül, csak csendesen mérlegelem, mi az, ami rám is igaz, és mi az, ami nem. - Tiszta önbizalomtuning vagy. Nem arról van szó, hogy ne lennék tisztába önmagammal, egyszerűen fogalmam sincs róla, hogy kell valaki mást… meglátni. Sokáig csak egy férfi körül forogtak a gondolataim, amíg ki nem tépte belőlük magát. És most… nyitnom kellene a világ felé, de gőzöm sincs róla, hogyan. Vajon érti, mit akarok ezzel mondani? Lassan már én sem értem magam, nem mintha annyira új férfit akarnék, mert nem erről van szó, de szeretnék szórakozni, és mivel többé nem óhajtanék belenyúlni a tűzbe, ezért a kötöttségektől mentes mókát díjaznám inkább, de lehet, hogy az nekem nem is megy. Áhh, még ittasan is túlkombinálom a dolgokat. - Nem is tudom, lehet, hogy most erre vágyom… mármint... áhh… Pirulva temetkezek a poharamba, néha úgy érzem, el kéne mennem valami hogyan ismerkedjünk pasikkal tréningre. - Ooooké, tegyük fel, hogy csettintenék. Te benne lennél a két harmadban? Bár, azt sem tudom, hogy szingli pasi vagy-e. Ezt miért is kellett most megkérdeznem? Szó nincs arról, hogy azt várnám, hogy csaholva lesse a kívánságaimat, nem tenné meg amúgy sem, de az ilyen a szememben nem férfi, egész más motoszkál a fejemben, ami valószínűleg józanul meg sem környékezne.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Ez fájt! – Kapok a szívemhez felszisszenve, majd rémültséget színlelve kimeresztem a szemeimet. - Mi kaphatunk infarktust? – Kapok Bells keze után, majd odahúzva magamhoz a mellkasomra tapasztom a tenyerét a szívem fölé. A másik kezemmel felveszem az egyik poháralátétet az asztalról, és látványosan legyezgetni kezdem magam vele, mintha valóban rosszul lennék. - Ti nők fogtok egyszer a föld alá juttatni! – Vigyorodok el, majd egy kézcsókot követően eleresztem a kezét, és a poháralátétet is leteszem, mielőtt valamelyik túl lelkes vendégem még tényleg azt hinné, hogy rosszul vagyok, és elsősegélyben akarna részesíteni. Mondjuk, ha valami dögös bigéről lenne szó, lehet még hagynám is magam… - Értem. A kórházakban azért mindig van mit csinálni. – Bólogatok. A kórházban nincs záróra. Ott éjjel-nappal jönnek a betegek, mindig talál magának elfoglaltságot egy orvos, ha arra van szüksége, hogy a gondolatait elterelje más problémákról. - Dr. Dunway. – Pattan ki a fejemből egy ötlet… mi lenne, ha én is felcsapnék orvosnak. - Dr. Dunway nőgyógyász szakorvos… - Húzom végig a kezemet a levegőben, miközben magam elé képzelem az ajtóra kiszegezett névtáblámat, majd belevigyorgok a poharamba, ahogy felemelem. - Azt hiszem, ez nem lenne túl jó ötlet. – Én, mint nőgyógyász. Ha-ha! Orvosnak kb olyan lennék, mint Dr. House. Kétlem, hogy bárhol is hosszabb távon el tudnának viselni. A másik meg az, hogy nődokihoz se csak fullos pipik járnak, hanem a nyolcvan éves vénasszonyoknak is be kéne kukkantani… ahhoz meg már nem lenne gyomrom. Szeretem én az érett nőket is, csak a túléretteket inkább mellőzöm. ~ Én arra emlékszem, hogy az öcsém esküvőjén félrevonultam, mert ki kellett eresztenem a fáradt olajat. Eléggé be voltam rúgva, szóval fogalmam sincs, hogy pontosan mi történt ezután. Mire kijózanodtam, és magamhoz tértem, már csomó idő eltelt. Mind ismeretlenek vettek körül, akik közölték velem, hogy vérfarkas lettem, de aki beharapott, az megmurdelt. Ő volt az egyetlen Ügyes a falkában, ráadásul a Béta… szóval felnevelni se tudtak úgy, hogy a képességeimet olajozottan elsajátíthassam. Szerintem azért nem tettek el láb alól, mert fent akarták tartani a vérvonalat, vagy marhára szerették a régi Bétájukat. ~ Csak azért nem rántottam a vállamon, mert elég hülyén venné ki magát, hogy csendben ülök egy nő mellett, és egyszer csak rám jön a vállrángás. Ezért inkább vissza is váltok kommunikáció terén az élőszóra. - Én alapból se vagyok túl higgadt… inkább túlpörgős, és ha nem történik semmi, hamar elunom magam. A mostani nem hergel jobban bele ebbe, a régi viszont adta alám a lovat, szóval kiszámíthatatlanabbá és kezelhetetlenebbé tett. – Most se vagyok teljesen kiszámítható, de legalább a farkasom igen. Ő tud kellően mérlegelni, és még ha óvatosabban is, de megpróbál a helyes úton tartani. Több-kevesebb sikerrel. Sokkal semlegesebb mentalitású, mint az első pajtim volt… aki inkább volt domináns nem csak a többiek között, de mellettem is. - Nem hangzik szívtelenül. Inkább örülj neki, hogy így érzel, legalább nem őrlődsz az elvesztése miatt. – Vonom meg a vállamat. Ami volt, elmúlt. Őrlődni rajta tök felesleges, csak saját magát készíti ki vele az, aki nem tud tovább lépni. - Sokat jelent, hogy mennyire áll melletted az új gazdája. Évtizedekig együtt voltam én is az új gazdájával. Sokkal könnyebben összecsiszolódtam így az enyémmel, ráadásul tőle sok olyan plusz információt is megtudtam, aminek a hasznát vehetem… a létünkről. Büszke vagyok rá, hogy az övé lehetek. Hogy fordítva is így van ez… azt nem tudom. – Vigyorodok el őszintén. Remélhetőleg a teremtőm nem bánta meg, hogy átharapott. Igaz, hogy amikor megtette, akkor tényleg kiérdemeltem, de ki tudja, hosszabb távon is így gondolja-e? Már elég rég nem láttam, de a kapcsolatot a mai napig tartjuk. - Megoldjuk, ne aggódj. Szívesen hazaviszlek. – Ajánlom fel. Nekem azért ennél sokkal, sokkal többet kellene innom ahhoz, hogy ne tudjam uralni a cselekedeteimet, és a járművemet. Félrebiccentett fejjel hallgatom Annabelle magyarázatát. - Sodródni az árral annyit jelent, hogy elengeded magad, és hagyod, hogy a dolgok megtörténjenek. Ha valaki észre vesz, az úgyis valahogy a tudtodra adja… Tudod hogy van ez, mindig a nő választ. Eddig elsiklottál a jelzések fölött, mert okod volt rá, hogy ne vedd észre… mostantól járj nyitott szemmel, és válogass kedvedre. Megteheted, nem igaz? – Kacsintok. A puhatolózásra elvigyorodok. A kérdés jó. Nicole-al elváltunk, szóval elméletileg szingli pasi vagyok. A többi feleségemtől nem váltam el, csak felszívódtam… de ez már annyira rég volt, hogy tuti meghaltak… szóval többszörösen özvegy is vagyok. Azt hiszem, akkor kizárhatom azt, hogy bárkihez is tartoznék jelenleg. - Nincs senkim. Sodródok, és élvezem az életet… nyitottan bármire. – Teszem hozzá sokatmondó pillantással.
- Nem hinném. Erre muszáj felnevetnem, és fura, de amikor a mellkasára feszül a tenyerem, nem jövök annyira zavarba, jobban zavar az, hogy van rajta ruha. Na de Annabelle… hát ezt mégis hogy gondolod? Nem is értem, ez hogyan jutott eszembe, lehet kezd elmenni az eszem a koplalástól ilyen téren. Olyan rég nem csináltam, hogy tutira már újra szűznek számítanék, már ha egyáltalán lehetséges lehetne az ilyesmi. - Az érzés kölcsönös. Tavaly majdnem sikerült, bár három hím együttes ténykedése kellett hozzá, és nem fizikailag, hanem lelkileg temettek el élve. Ha engem kérdeztek, ez sokkal, de sokkal rosszabb. - Így van. Mindig csinálok is valamit, sokkal gyakrabban, mint a történtek előtt, pörgök, mint a búgócsiga, sokszor úgy kell hazazavarni. Annak hírére, hogy nőgyógyász szakorvos lenne, kénytelen vagyok felröhögni, aminek az az eredménye, hogy elkezdek fuldokolni az épp megivott kortytól, lévén úrinő semmit sem köp ki az asztalra. Jó egy percbe is beletelik, mire végre kiköhögöm a dolgot, csak utána pillantok rá. - Amint a mellékelt ábra is mutatja, nem lenne túl jó ötlet, igen. Bólogatok, hallottam én már róla azért, de nem zavar, ahogy az sem, hogy csapja a szelet, már ha az állandó bókolásra lehet ezt mondani. Többet nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy beleszeretek valakibe. A hülye sem esik bele kétszer ugyanabba a csapdába. ~Ez akkor amolyan pech a pechben dolog volt. Bár még mindig inkább azt mondom, hogy jobb Teremtő nélkül, mint egy pocsék, nem törődöm, kegyetlen állat mellett felnőni.~ Így sem, úgysem lehet kihez fordulni, csak éppen az utóbbi esetben folyton próbálkozik az ember, hogy egyszer talán mégis foglalkozni fog vele az illető, legalább egy kicsit. - Akkor tényleg jót tett a váltás, mondjuk, az ügyesek kapcsán nem meglepő, hogy nyughatatlanok. Ezt mondjuk mélységesen átérzem, az előző farkasom összességében egy számító, manipulatív dög volt, és sokáig mindent benyeltem tőle, elhittem, hogy jót akar. Akkor kezdtem rájönni, hogy nincs így, amikor Hattienek nekiesett. Magamtól sosem bántottam volna a nőstényt. A barátnőmet. - Határozottan nem őrlődök. Annyival könnyebb most, hogy abszolút megérte a csere. Kicsit azért árulónak érzem magam azért, amiért így gondolkodom a dologgal kapcsolatban, de mindig meggyőzöm magam arról, hogy már nincs kit elárulnom, ő már nem létezik. - Ezzel én is pont így vagyok, mérhetetlenül büszke vagyok, hogy úgy érezte, méltó vagyok utódjául szegődni, és mindenben segít, tanítgat, ott van, ha kellek. Úgy hiszem, ez egy Önzetlennél nem oly meglepő. S még ha elárulhatnám, hogy az Önzetlenek közül is a Legönzetlenebb a Teremtőm, maga Eeyeekalduk, úgy hiszem, értelmet nyerne hamar az ily rövid úton kialakult csodálatom. Nem ismerek nála tökéletesebb lényt, de tényleg nem fogom az egekig magasztalni, túlságosan is feltűnő lenne. - Köszi, édes vagy! Pillogok rá mosolyogva, és ezen a ponton nekem már nagyon mindegy, hogy hol van az a haza, bár a Farkaslakban még sosem jártam, már ha egyáltalán ott lakik, s nincs valami külön kecója. - Biztosan… úgy értem, tudom én, hogy nem vagyok rossz bőr, csak sosem használtam ki, pedig tutira könnyebb életem lett volna, ha felhasználom, amit adott az ég. Vannak nők, ó, de még mennyien, akik gondolkodás nélkül élnek vissza az adottságaikkal. Ha le nem is nézem őket, hisz az nem szokásom, de nem nézem jó szemmel a dolgot. A kórház is egy merő fertő ilyen téren, elvégre a legtöbb nővér gond nélkül fekszik a dokik alá, a gyakornokokat már ne is említsük. ÉÉÉS! Volt olyan, hogy nekem ajánlkozott fel az egyik gyakornok srác. Azt hittem ott menten ájulok el, azért a pofátlanságnak is van határa. - Mondjuk, én még azt sem igazán tudom, mikor adja a tudtomra egy férfi, hogy akar valamit, az idióta kollégámat mellőzzük ilyen téren. Ha belemondják az arcomba, addig okés, de az, hogy tudjam, mikor akar valaki a szimpla flört fölé emelkedni… Néha azt hiszem, sült hal vagyok ilyen téren, és megragadtam azon a ponton, amilyen akkor voltam, mikor megtörtént. A beharapásomnál persze. A szavaira elmosolyodom. Sodródás, igen, nekem is az kell most, bár az jó kérdés, hogy annyira merészre ittam-e magam, hogy kezdeményezzek. - Ezt úgy veszem, hogy benne lennél a kétharmadban. Hazavinnél? Ha én sokatmondó pillantást kaptam, most ő is azt kap, egyértelmű jelét adva annak, hogy nem pont az én hotelszobámra gondoltam, ahol a falnak is rendkívül éles fülei vannak… Azzal a lendülettel már le is húzom a koktélom maradékát, elvégre, lassan úgyis záróra van, hm, remélem, nem kell itt rostokolnia közben, mert az felettébb visszavetné a hirtelen támadt magabiztosságomat ezen a téren.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Félrebiccentem a fejem. ~ Igaz. Annál mindenképp jobb. ~ Ebben nem tudtam volna vitatkozni, ha akartam volna sem. Egyébként is… az iménti köhögő rohama miatt most amúgy se szeretném túlságosan leterhelni a rekeszizmait. Még a végén nekem kellene őt elsősegélyben részesítenem. Nem mondom, hogy nem tenném meg szívesen a szívmasszázst… vagy a szájon át történő lélegeztetést… de valljuk be: egy eleven nővel ezeket szórakoztatóbb csinálni, mint egy alélttal… nemde!? - Még mindig jobban jár az ember, ha a kevésbé jó helyett kap egy kifejezetten jót… mintha egy kifejezetten jó helyett kapna kéretlenül egy kevésbé jót… - Biztos, hogy van ilyenre is példa, de ezek szerint Annabelle is, és én is a szerencsésebbek közé tartozunk. Én a magam részéről nem érzem árulásnak a dolgot. Nem lettem megkérdezve, de ha meg lettem volna, és valamiért nemet mondtam volna, van egy olyan érzésem, hogy akkor is át lettem volna harapva. Ez már csak így megy általában. Nagyon ritka az a farkas, aki foglalkozik azzal, hogy akit kiszemelt magának, az kér-e az ajándékából, vagy sem. Esetleg egy szubmisszív… de egy szubmisszív szerintem inkább ne vállaljon kölyköt, mert az hamar a fejére nő. Bár… ahogy anno apám mondta: mindenki a saját f*szával veri a csalánt, szóval nem az én gondom. - Hogy akadtatok össze? – Kérdezem kíváncsian. Mindenkinek megvan a saját története… - Nem kell megköszönnöd, szeretek gyönyörű nők társaságában időzni. – Mindenképp kellemesebb, mint mondjuk Victor képét bámulni a Farkaslakban. - Pedig megtehetnéd. Nem hiába születnek a nők sokkal szebbnek, és csinosabbnak, mint mi férfiak. Nekünk is kell egy gyenge pont. – Húzódik széles vigyor a képemre. Többször is megnősültem, de azt a nőt, akit igazán szerettem, soha nem vettem el. Ettől függetlenül ő volt az eddigi első és egyetlen sebezhető pontom. - Ez egy eléggé ingatag talaj. Nekünk se mindig olyan könnyű, mert nem lehet sablont húzni a nőkre. Lehet, hogy valaki azt szereti, ha finom utalásokkal körüludvarolják, de van olyan nő is, aki szereti ha hogy is fogalmazzam meg finoman… leigázzák őket. Végső soron úgyis a nő dönt, mi férfiak meg csak reménykedhetünk. – Pillantok végig rajta, majd tekintetem megállapodik az arcán. - Te mit szeretsz? – Ha akarjuk, ha nem… a farkasunk az emberi oldalunkra is hatással van. Más voltam a régi farkasom mellett, és másabb vagyok az új farkasom mellett. Nyilván az átharapás rajta is változtatott valamennyit, szóval abból nem lehet kiindulni, hogy mondjuk egy évvel ezelőtt még mit kedvelt. - Ez nem is lehet kérdés tárgya. – Nevetem el magam. Már hogy a viharba ne lennék benne? A kérést hallva a mosolyom szélesebbé válik. - Természetesen… miután táncoltál velem. Nem gondolhatod, hogy kiengedlek úgy innen ebben a ruhában, hogy nem táncoltattalak meg! – Kacsintottam rá, miközben kicsusszantam mellőle. - Csak egy pillanat. – Mondtam még neki, aztán a karórámra pillantva a klub közepére sétáltam. - Jó estét mindenkinek! Elvis Dunway vagyok, a klub tulajdonosa. Köszönöm, hogy itt töltötték a szabadidejüket. Ugyan még 10perc van a záróráig, de ha megbocsájtanak nekem, szeretném megkérni Önöket, hogy ma kivételesen előbb távozzanak. A megértést és az együttműködést értékelendő a fogyasztásukat ma a klub állja, a vendégeim voltak. – Ajánlom fel nagylelkűen. Az ingyen pia hallatán még annak is szertefoszlik a nemtetszése, aki elsőre felhorkant. Nem telt bele egy perc, és a vendégek vették a kabátjukat, majd elindultak kifelé… széles mosollyal az arcukon. A mixer és a pincérlányok kérdőn néztek rám. Nem értették a dolgot, mert ez nem volt leegyeztetve. - Ti is mehettek. Majd én elrendezem a többit. Az utolsó zárja be az ajtót… - Intettem nekik. Nem egész öt perc alatt kiürült a teljes klub, és kettesben maradtam Annabelle-el. Benyitottam az irodámba, majd felkaptam a bakelit lemezlejátszót az asztalomról, és kivittem. Feltettem a pultra, majd a pult alól kivettem egy lemezt. A megvilágítást átállítottam, hogy a sarki fény színei árasszák el hangulatosan visszaverődve a falakról az egész belső teret. A tűt a lemezre emeltem, majd ahogy felcsendült a zene, Annabelle-hez léptem, és a kezemet nyújtottam neki. - Szabad!?
Ez igaz, nem is firtattam hát, hiszen mi értelme volna vitatkozni az egyértelművel. Tény, hogy akkor sem lelhettem volna jobb Teremtőt, ha a világot átkutatom miatta, egyszerűen nem hiszem, hogy létezhet ugyanis. Van ez így. Nekem tökéletesen megfelel ilyen módon a helyzet, és imádom is, úgy hiszem, megleltem a boldogságom felé vezető utat, és ez a lényeg jelenleg, semmi más. - A buszra vártam, és bár úgy fog hangzani, mintha állandóan ezt csinálnám,…. – mozgattam meg kicsit a poharamat. - de nincs így. Akkor is egy ilyen munkahelyi buliról indultam haza, leültem a kerítés mellé, amíg vártam, és akkor jött ő, elkezdtünk beszélgetni, ittasan meg többet csacsog az ember, mint szeretne, nekem is sikerült. Még aznap este megpendítette, hogyha változást akarok az életembe, találkozzak vele pár nap múlva. Hát, elmentem, aztán ez lett belőle. Nem mondhatni túlságosan érzékletes történetnek, de annak minden mélységével együtt semmiképpen sem tudnám elmesélni, de nem is szeretném. Túl sok ponton kellene eltussolnom a dolgokat, és nem vágyom arra, hogy bárki megneszelje, mi lapulhat valójában a háttérben. - Tapasztalatból mondom, hogy senkinek sem kell gyenge pont. Kihasználják, kegyetlenül, gondolkodás nélkül, olyanok is, akikért az életedet adnád. Persze, az is lehet, hogy csak én tapasztaltam túl sok kellemetlenséget ilyen téren. Sóhajtok fel, inkább a koktélomba temetkezve, nem, most kivételesen nem magamra értettem, de Ray gyenge pontja én voltam, és felhasználtak ellene, épp ezért éreztem mindig sokkal rosszabbnak az egészet, mint amilyen valóban volt. Akkor jöttem rá, tudom, kicsit későn, hogy egyeseknek semmi sem szent, és gondolkodás nélkül gyalogolnak át olyanokon is, akik nem szolgáltak rá arra, hogy kutyaürüléket lapátoljanak a nyakukba. - Jó kérdés, egyelőre nem nagyon volt módom megtapasztalni. A korábban érzékeltetett nyomulást biztosan nem, de azt mindenképpen, ha bókolnak. Villantottam rá egy mosolyt a kacérabbig fajtából, tényleg nem igazán sikerült ezt megfejtenem eddig, ez mind a mai nap tanulsága. Az előzőnek csakis Ray létezett, senki mást nem vettem észre, olykor, mikor már majd megőrültünk mindketten, volt olyan, akivel összeszűrtük a levet, egy-két komolyabb próbálkozásra is ragadtattuk magunkat, de mindig hamar rájöttünk, hogy senki sem az igazi… Azt hiszem, most, hogy végre nem köti a farkasomat egy hím lánca sem, megtudhatom, milyen vagyok én magam is valójában, hiszen tizenhat éves korom óta szerettem, most minden egészen másként esik a latba. - Ohh, mindig szívesen táncolok, szóval ezer örömmel. Amíg ő intézkedett, addig megittam a koktélom maradékát, majd kikászálódtam az asztal mögül, combjaimra simítva a szoknyámat. Tényleg szép ruha volt, annyi szent, és így jobban belegondolva, meglehetősen vérforraló darab, főleg a harisnyával. S most már valahogy nem is zavar, korábban nem mertem ilyen göncöket felhúzni, nehogy valaki megnézzen, nem tudtam volna kezelni, jelenleg úgy hiszem, pont azért vettem fel, hogy megnézzenek. Furcsa, mit tesz egy nővel, ha elhagyja élete szerelme, és még át is harapják. Csípőmet kecsesen az asztalnak döntve figyeltem a ténykedését, és igenis végigmértem, mikor elhaladt az irodája felé, fogalmam sincs, mikor néztem meg utoljára úgy rendesen egy férfit, nem számított. Nos, most számít. - Meglehetősen kellemes látvány. Említem meg a fények váltakozására, jól érzem magam, kicsit ugyan ködös a fejem, de annyira nem, hogy ne legyek tudatában annak, hogy mire kértem az imént, és milyen gondolatok kergetik egymást a fejemben. A felelőtlenség még mindig nem az én asztalom, de igenis szeretném végre nőnek is érezni magam a doktori címem rejtekében. - Természetesen. Már nyújtom is a kezemet felé, hogy bevezethessen a parkettre. Tango, reméljük, nem koptak még meg az emlékeim a lépéseket illetően, táncos sosem voltam, de attól még igen sokszor láttam hasonlót, és párszor még gyakorolni is volt szerencsém. Ritmusérzékem van, és a mozgásom is jó, Elvis pedig értelemszerűen nem kért volna fel, és nem tangózni vágyna, ha nem lenne képes férfihez illő módon tökéletesen vezetni.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Na ugye! Jó dolog a spontaneitás. – Bells története is azt igazolja, amit én korábban ecseteltem neki. Kellenek a spontán dolgok az életbe, nem jó az, ha mindig minden kiszámítható. Egy idő után baromira unalmas, és egysíkú az olyan élet. - Belétek nőkbe amúgy is több érzelem szorult, mint belénk… ezért talán több gyenge pontotok is lehet, mint nekünk. – Egy férfi nehezebben esik szerelembe, ezért nehezebb is rajta fogást találni szerintem. Nekem nem sok gyenge pontom volt eddig az életben, pedig szép hosszú… és eseménydús századokat tudhatok magam mögött. A legnagyobb gyenge pontom azt hiszen én… saját magam vagyok jelenleg. Sokkal kellemesebb, és intimebb hangulatba kerülök, amikor végre kettesben maradok Bells-el. Emberként is nagyon szerettem a mulatságokat, első farkasomnak köszönhetően pedig elég sok mindent sikerült elsajátítanom, rövid időn belül… így táncolni is megtanultam, ami nem hátrány, ha valaki közel akar férkőzni egy nőhöz, és nem akarja közben beégetni magát. Habár az a farkasom már a múlté, s ebből kifolyólag az ügyességem se olyan tökéletes mint vele volt, de attól egyáltalán nem tartok, hogy esetleg megtaposom azokat a kecses kis lábakat. - Egészen természet közeli… - Értek egyet a fényekre tett megjegyzésével. Finoman megragadom a puha kis kacsót, majd a parkettre kísérem. Mivel ez nem kifejezetten szórakozóhely, így a táncparkett se nagy. A közepéhez érve megállok, majd egy határozott mozdulattal magamhoz rántom a csinos kis nőstényt, hogy kénytelen legyen bepörögni a karjaim közé, hátával a mellkasomnak koccanva. Balom végigsiklik cirógatón gömbölyű válláról le a karjára, miközben jobbom ráfog a csípőjére, hogy közelebb vonjam magamhoz, és egy mély lélegzetvétellel magamba szívja hajának kellemes illatát. Bal kezem besiklik az alkar belső… érzékenyebb részére, ott vándorolva végig réveteg mozdulattal, majd a nőstény könyöke alá fogva megemelem a kezét, hogy a nyakam mögé húzzam. Ujjaimat összefonom ujjaival, s jobbom is tovább mozdul a csípőről a lapos hasfalra, ahol megpihentetem. Így mozdulok oldalra, táncba víve Annabelle-t, s hagyom, hogy a tango vérforraló ritmusa magával ragadjon teljesen. Finoman eltolom… aztán határozott, már-már birtokolni vágyó mozdulattal visszarántom magamhoz a nőstényt, hogy szembe kerüljünk egymással. A lábát még a levegőben elkapom, tenyerem felcsúszik a formás… harisnya takarta combon, amin felcsúszik a csinos ruha. Másik kezemmel Annabelle hátát tartom, miközben szemkontaktust felvéve fordulok vele egyet. Olyan könnyű, hogy szinte nem is érzem a súlyát. Ő viszont tökéletesen érezheti ebben a helyzetben az ölének feszülni éledező vágyamat, ami tökéletes visszajelzése annak, hogy mennyire nem hagy hidegen a közelsége. Tekintetem levándorol a ruha dekoltázsára, szemtelenül gusztálva a látványt, aztán a harisnyás combra, amit még mindig a kezemben tartok. Ez az a pont, amikor még meggondolhatja magát. Néhány másodpercet kivárok, mielőtt a hátán nyugvó kezem felsiklana a selymes vörös hajzuhatag közé, és a fejét határozott… de erőszakmentes mozdulattal húznám hátra, hogy szenvedélyes csókot lopjak Annabelle ajkairól.
Jó dolog, bár attól még én nem vallom magam spontánnak, szerintem soha nem is voltam igazán az, ritkán alakul úgy, hogy valamit hasra ütés szerűen tegyek, mondjuk, jelenleg ez a helyzet, de ezen sokad dob ama tény, hogy benyakaltam egy tucat koktélt, legalább. Egyszer-egyszer még egy olyan józan életet élő személy esetében is belefér, mint amilyen én vagyok. - Szerintem személye válogatja, találkoztam már épp elég érzelemmentes némberrel is, és túlságosan érzelmes pasival is. Bár a nagy többségre levetítve valószínűleg igazad van. Viszont a gyenge pont a mi világunkban senkinek sem javasolt. Sóhajtok fel kurtán, nem, többé nem adok olyan nyílt támadási felületet senkinek, mint amit Ray esetében megengedtem magamnak, jobb, ha szívem zárva marad, és anélkül élem világomat, hogy bonyolítanám a dolgaimat holmi fölösleges érzelemtengerrel. - Igen, bár bevallom, a szabad ég alatt nem szívesen táncolnék ezekben a napokban. Mosolyom lágy, kellemes, és sokakkal ellentétben tökéletesen őszinte, beletelt pár hónapomba, míg a veszteség szülte modorosságot és önámítást levetkőztem, de sikerült, és persze sokat segített benne Hope is, nélküle szerintem még mindig a sebeimet nyalogatnám. De őszintén, nem jobb így? Könnyed tánc egy meglehetősen vonzó férfivel, aki nyitott bármire, nos, ideje, hogy én is nyitott legyek bármire, nemde? 167 önmérsékletet gyakorló év után nem akarok többé megtagadni magamtól semmit, ez nem jelenti azt, hogy közben ne adnék, és ne helyeznék másokat magam elé, egyszerűen csak felcsipegetem a morzsákat, amiket elém vet az élet. Könnyedén, kecsesen pördülök be a karjai közé, háttal neki, és bevallom, kellemes ilyen közel lennem hozzá, és talán most először nem szökik a szégyen vöröse az arcomra, amiért másra gondolok Ray helyett, ideje továbblépnem, ő aznap megtette, amikor itt hagyott. A lélegzete felperzseli a bőrömet, kezem engedelmesen simul a tarkójára, futólag végigcirógatva azt, és kezdem úgy érezni, hogy ebből hazamenetel nem lesz, és igazából, nem is számít, elvégre, sokan mondják, hogy az újdonság varázsa lebilincselő tud lenni, és nem csupán ágyban, párnák közt gyönyör a gyönyör. A lendület vinne tovább, karommal kecsesen kitartom a mozdulatot, évődök, mintha nem akarnék visszatérni a forró közelségbe, tekintetem összekapcsolódik az övével, immár szembe, és most tudatosul bennem igazán, hogy Ray sosem volt ennyire határozottan férfias velem szemben. Kár. Nyelek egyet, miként megérzem tenyerét combomnak feszülnél, férfiasságát pedig ölemnek, egyértelműen nem lesz ebből egyhamar hazamenetel. Komisz, élveteg fény csillan a szememben, farkasom is éhesen járja a mélyben könnyed táncát, nem olyan, mint az előző, nem csak arra vár, hogy végre egyszer megérkezzen a párja. Ő szabad és független, csodálatos. Meggondolni magam? Eszembe sem jut, hogy nem kellene, minek megálljt parancsolni? Egész eddigi életem során azt tettem, elég volt belőle. Karjaim összekulcsolom a tarkója mögött, ajkaink perzselőn forrnak össze, egészen kellemes terepre tévedek általuk, azt hittem, tudom milyen, de úgy hiszem, Ray meg én sosem működtünk igazán, szerettük egymást, de sosem égtünk maga hőfokon, talán túl sok minden történt velünk életünk során, és már nem voltunk képesek rá, együtt legalábbis, mire lehetőségünk nyílt rá. A pillanat heve könnyedén ránt magával, és az első, tán kicsit megilletődött pillanatok után a csókja viszonzásra lel, nem kevésbé szenvedélyesre, miként ő adja. Reményeim szerint nem keltem egy tökéletesen kiéhezett nő benyomását, de ha mégis, hát az sem fog érdekelni, most már semmi, nem akarok gondolatokat, múltat, jövőt, semmit, csak a mostot, de azt megélni minden izzó másodpercében
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Sajnos vagy sem, sose voltam képes nemet mondani egy olyan lehetőségre, ami által igencsak vonzó nőszemélyekhez kerülhetek egészen közel. Így négyszáz felé haladva már nem fogok megváltozni, még ha akarnék sem. Persze ittam már meg ennek a levét nem egyszer… hiszen Nicole 4éve elvált tőlem, mert pont itt a klubban kapott rajta egy másik nővel. Férfi vagyok, abból a fajtából, aki képtelen a monogám életre. Túlságosan szeretem ahhoz a nőket. Hülye lennék, ha nem élnék a helyzet adta lehetőséggel… mert Annabelle egy igencsak szemrevaló nőstény, nagyon formás lábakkal, ráadásul értelmes is. Nem kell attól tartanom, hogy pár nap múlva a farkaslak ajtaján dörömbölne, mert esetleg többet gondolt az estébe annál, ami. Két egyedülálló ember, aki történetesen egy férfi és egy nő, jól érzi magát egymás társaságában, minden kötöttség és elköteleződés nélkül. Bízom benne, hogy nem most mond csődöt a tánctudásom. A lépésekre mondjuk elég nehéz úgy odafigyelni, hogy a nadrágomban mocorogni kezd éledő férfiasságom a nőstény közelsége miatt. Farkasom körbefonja az energiáival, neki is igazán kedvére való ez a helyzet. Ő egyébként is jobban szereti, ha fajtánkbeli nősténnyel van dolgunk, mert így ő is „lecsippentheti” a magáét a történésekből. Egy emberre azért oda kell figyelni… őrzőkkel meg ritkábban gabalyodtam össze eddig. A pajzsomat teljesen leeresztem, hogy a képességeimet felhasználva kifürkésszem Annabelle érzéseit. Szeretem tudni, hogy melyek azok a pontok egy nőn, aminek érintésére és simítására érzékenyen reagálnak. Nem lehet sablont húzni rájuk, hiszen minden nő mást szeret, máshol vannak az erogén zónái. Nem próbálom rejtegetni előle a vágyamat, ugyan minek is tennék ilyet, amikor mindketten tisztában vagyunk vele, hogy mire megy ki a játék!? Egy nőnek szüksége van rá, hogy nőnek érezhesse magát, én pedig nagyon szívesen elégítem ki ezen vágyait. Lecsapok a finom ajkakra, határozottan veszem birtokba őket csókjaimmal, majd átfurakodok a nyelvemmel is, hogy megkeresve az övét, érzéki táncba hívjam. Tenyerem lecsúszik a hátára, ujjaim végigzongorázzák a nyaki csigolyákat, majd a cipzárra fognak, és simító mozdulattal lehúzzák. A combját tartó kezem becsúszik Bells ruhája alatt formás fenekére, csatlakozik hozzá a másik kezem is, majd egy könnyed mozdulattal megemelem súlytalannak ható testét. Ajkaim elszakadnak az ajkaitól, levándorolnak a nyakára, és a kulcscsontjára. Farkasom megkergül a finom illattól, amit a nőstény bőre áraszt magából. Kanosan próbál előre nyomakodni, hogy hozzádörgölje magát Bells farkasához. Egy pillanatra feltekintek a nőstény szemeibe, íriszem sötétjeiben borostyános csillogás kavarog, de nem engedem ki, nem engedem a felszínre. Bocs haver, de ez az én estém! Egyelőre csak a pultig jutok el a nősténnyel, felpakolom rá a formás kis fenekét, majd egy gyors mozdulattal kibújok a felsőruházatomból, hogy a továbbiakban ne zavarjon. Nincs mit szégyellnem a felsőtestemen, hiszen ahogy a hímek többsége, én is kigyúrt izomzattal rendelkezek, amit nem holmi konditeremben szedtem magamra, hanem például kétkezi munkával, amit soha nem vetettem meg. Emberként sem. Lesimítok Annabelle lábain, majd először egyik, aztán másik bokáját fogom meg, hogy finoman megtartva kiszabadítsam lábait a magas sarkú cipellőkből. Harisnyás vádliin csúsznak fel újra a kezeim, s bár szívem szerint letépném róla ezt a felesleges ruhadarabot, vagyok annyira úrifarkas, hogy a tőlem telhető legnagyobb odafigyeléssel húzzam le róla, így talán a szála se fog felfutni, s bár kicsit tovább tart, de utána élveztem bőrének közvetlen… selymes érintését…
Új ez a szerep számomra, soha, senkivel kapcsolatban nem kezdeményeztem én, esetleg ajánlottam fel magamat, de őszintén, még élvezem is, valahogy kellemes érzés, nem is csoda, hisz pozitív fogadtatásra találtam. Nem fogok ebből rendszert csinálni, szó nincs róla, de tudni akarom, miként reagál erre a bennem élő új farkas. Eddig határozottan úgy érzem, hogy tetszik neki, és ha így van, hát legalább ilyen módon is nagyban meg fogja könnyíteni az életemet. Eddig fogalmam sem volt róla, milyen az, ha a bennünk élő társunk egyetért velünk, s nem próbál folyton terelgetni minket, a rossz irányba. Arról szó sincs, hogy bármit beleképzelnék ebbe az egészbe, elvégre, hosszú életem végéig nem tervezem, hogy újra szerelembe essek. Ezt a hibát bőven elég volt egyszer elkövetnem. Egészen bizsergető, miként érzem, hogy lelkesedik értem, ajkaim szegletében komisz, elégedett mosoly bujkál, meglep, hogy tudok ilyen is lenni, de előbb utóbb nekem is el kell kezdenem élni. Elég volt százötven évnyi sóvárgás, többé nem teszem. Könnyedén fonom csípője köré lábaimat, alapesetben tán pirulnék, hogy a fenekemnél fogva emel meg, ennyire kendőzetlenül, de jelenleg maximum az alkohol melengető hatása okán vöröslik orcám, nem a zavar miatt. A ruhám feszes darab, cipzár nélkül is nehezen enged, de nem is árt, hiszen egy ilyen ruhához vétek melltartót felvenni, meg aztán, a fajtánknak véleményem szerint elég ritkán van szüksége rá. Munkába hordok, mert nem akarok kellemetlenségeket, de egyébként elég bosszantó ruhadarabnak találom. Csókra szomjazó ajkaim válaszolnak a táncra hívásra, édesen kóstolgatom, vagy éppenséggel szenvedélyesen rohanom le, magam sem tudom, melyik tetszik jelen pillanatban jobban. Hátrahajtom a fejem, könnyed utat engedve a bőrömet hintő csókoknak, úgy fest, a nyakam érzékenyebb pár fokkal, mint az eddigi testrészeim. Farkasom, a meglehetősen szép, s nyugodt példány büszkén állva várja, hogy a hím érkezzen hozzá, ő nem fog tüzelő szukaként szaladni senkihez, noha neki is kedvére való a helyzet. Láthatóan a felszínen ólálkodik, hisz a borostyán csillogás találkozik a karmazsinvörös derengéssel, ám ő nem nyomakszik a felszínre, kellemesnek tartja így is a történéseket. Ujjaim táncba kezdenek vállain, mikor megszabadul a ruha kellemetlen érintésétől, cirógatom, hívogatom, le-lefutok a mellkasára, vagy épp végigszántok a hajában. Egy pillanatra sem vagyok hajlandó elgondolkodni azon, hogy mit művelek, kell, mint egy falat kenyér. S szerencsére Elvis meglehetősen finom falatnak tűnik. A lassúság, amivel megfoszt az útban levő gönceimtől, csak még inkább felcsigáz, míg végül nevetve, szemtelenül akasztom bele lábujjamat nadrágjának korcába, hogy kicsit megpróbáljam elhúzni a testétől, és nevetve kukucskáljak be, akár egy világra rácsodálkozó szűzkislány. Szó sincs róla, egyszerűen szórakoztatónak vélem, s még bőven dolgozik bennem a szesz is. Végül, mintegy engesztelő módon hajolok közelebb, s ezúttal én vételezek csókot tőle. Talán elég célzatosnak sikerült lennem, és megszabadul a nadrágjától is…
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Ahogy nem feltétlenül a legszebb halál ágyban párnák közt… úgy a szex se csak az ágyban lehet jó. Sőt! Én sokkal jobban szeretem az extrém helyzeteket, bár a klub nálam nem tartozik ebbe a kategóriába. Az mondjuk nem igazán jellemző, hogy az összes vendégem kihajítsam, hogy egy nővel kettesben maradhassak, de Bells nem akármilyen nő! Farkasom méltóságteljesen lépdel oda a nőstény vadjához. A lelkes bundás körbejárja a nőstényként, majd megállapodva mellette képen nyalja. Nem csak én, de ő is kedvét leli a párosukban, ezért nem is igazán akar eltávolodni Bells farkasa mellől. A nadrágom lábbal való elkapásán felnevetek. Szeretem, ha egy nő kellően játékos. Mindegy, hogy csak az alkohol oldja-e fel a gátlásait, mert én úgy tartom, hogy akinek egy kicsit már a fejébe szállt az itóka, az sokkal őszintébb, mint a józan ember. Levetkőzi a félelmeit, a gátlásait… és meg meri tenni azt, amihez józanul valószínűleg nem lenne bátorsága. Ha Bells annyira részeg lenne, hogy ne lenne tudatában a cselekedetinek, Fürkészként megérezném, és nem élnék vissza a helyzet nyújtotta előnyökkel. Nem az én stílusom erőszakkal elvenni a nőktől azt, amit önként is odaadnak, ha akarnak. Persze egy átlagos ember már a feje tetején állna attól az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, amit Bells ma esete megivott, de minket farkasokat erősebb fából faragtak. Elkapom a bokáját, majd ahogy visszanyomakszom a combjai közé, kezemmel felsimítva a lábán visszahúzom azt a derekam mögé, hogy aztán a combjára markolva finoman… vágytól fűszerezett türelmetlenséggel megmarkoljam a csók közben. Szabad kezemmel a nadrágomhoz nyúlok, hogy kiengedve a derekát a földre zuhanhasson egy kupacba. Fekete alsónadrágomban már tiszteleg a pajtikám a nősténynek. Eléggé szembetűnő az ottléte. A csókját viszonozva simítok végig formás vállán, kulcscsontjának lágy vonalán, majd tenyerem lesiklik a mellkasára… Ujjaim cirógatva siklanak végig a két mell közti hasadékban, aztán az ajkait elhagyva Bells nyakára siklanak le a csókjaim, finoman ízlelgetve a bársonyos, kellemes aromájú bőrt. A csókok lágysága mellett kezem határozottan markol rá Bells formás mellére, majd ujjaim között morzsolgatni kezdem keblének csúcsát, hogy fokozzam a testében éledő vágyat. Egyelőre még nem nyúlok be a bugyijába. Eléggé kanos vagyok, de ez a pár évszázad elég volt ahhoz, hogy némi önuralomra tegyek szert, ha a szituáció azt követeli magának. Márpedig nem jó ajtóstól rontani a házba, ezt már nagyon korán megtanulta. Még ha csak kalandról is van szó, akkor is minden nő megérdemli a kellő törődést és odafigyelést. Én pedig szeretem megadni a nőknek. Szeretek felejthetetlen élmény maradni.
Abban lehet valami, hogy az ittas ember őszintébb, már csak azért is, mert ilyen helyzetben merünk kockáztatni, másként viselkedni, úgy, ahogy talán csak a képzeletünkben tesszük meg, hisz a mámor ködfátylával utólag könnyű takarózni. Nagyon is eszemnél vagyok, tudom, mit csinálok, és azt is, hogy egy pillanatig sem fogom bánni. Nem, eldöntöttem, úgy élek, hogy az jó legyen, elsősorban a környezetemnek, és aztán nekem, ám annyira azért határozottan egészséges az önképem, hogy tudjam, Elvisnek sem lesz épp rossz a társaságomban eltöltött idő. Akármennyire is ittam meg sok alkoholt, ahhoz nem elég, hogy önkívületi állapotban legyek, ellenben sokkal oldottabb, ezáltal szemtelenebb, és fényévekkel kevésbé vagyok szende, mint alapból. Talán eztán nem is kéne annak lennem, hisz nincs kihez hűnek lennem, nincs okom attól félni, hogy a szerelmem csalódik bennem. Olyanom nekem már nincs. Nem számít az egész. Felkuncogok, ahogy elkapja a bokáimat, de engedelmesen simulnak köré combjaim újfent, lábaimmal kicsit rá is segítve a közelségre. Hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek, és valóban ne érdekeljen jelen pillanatban senki, és semmi más Elvisen kívül. Érzem, miként szökik fel bennem egyre inkább a vágy, és azt is tudom, hogy szükségem van már rá, nagyon is, túlságosan rég volt. Nem mondom, hogy némileg nem követel magának figyelmet zavarom, mikor melleimen érzem az érintését, de hamar elillan, átveszi a helyét az egyre fokozódó várakozás, az, hogy szeretem, amit csinál, és ahogyan csinálja. Meg-megfeszül a testem ujjai áldásos munkája nyomán, kebleim ékei hamar világgá kürtölik, hogy nem éppen érzéketlen pontjai a testemnek. Miként csatlakozik a kiabáláshoz hátravetett fejem is, s lehunyt pilláim, hisz ilyenkor vétek a látásra áldozni a figyelmet, sokkal jobb csupán az érzésekre hagyatkozni. Arra jelenleg határozottan nincs szükségem, hogy még izgatottabb legyek, nem, jelenleg félelmetesen könnyen megy, noha ennek az is lehet az oka, hogy tényleg hiányzott már a testi érintkezés. Ray nem vette a kezébe a gyeplőt, amíg még együtt voltunk. Őszintén, sosem hittem volna, hogy egy hirtelen ötlettő vezérelt, tőlem felettébb idegen dolog lehet ennyire kellemes, lélekemelő, sőt, arra sem, hogy valaha egy pulton ülve fogom az ölem egy híméhez dörgölni, ezzel tán a pattanásig feszítve a húrokat, ám nem tehetek róla, túlságosan sokszor és sokáig fogtam vissza magam, és éltem csak egy valakinek, még úgy is, hogy nem lehettem mellette. Ideje kiengedni a szellemet a palackból…
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Nem vagyok fukar semmilyen téren. Szeretem kényeztetni a nőket, megmaradva azon kereteken belül, ahol még nem csap át a rajongásom papucsállatka üzemmódba, mert az nagyon távol áll tőlem. Szeretek irányítani, de ha érzem egy nőn, hogy inkább magához ragadná az irányítást, hát átadom egy kis időre. Bells úgy tűnik nem vágyik erre, inkább sodródik a történésekkel. Mivel úgy érzem, hogy teljesen szabad kezet kaptam a továbbiakban, hát élek is a helyzet nyújtotta lehetőségeimmel. Kezemet elvonom a mellétől, majd a háta mögé nyúlva egy mozdulattal lesöpröm a pultról a felesleges göncöket. Nem érdekel, hogy pohár törik… ilyen apróságokkal igazán nem foglalkozom. Amint megtisztult a terep, finoman hátradöntöm Bellst a pulton, miközben ajkaim lesiklanak a hasára, és csókjaimmal beborítom a feszes… selymes bőrt. Farkasom megnyalja a pofáját, majd nyel egy nagyot. Nagyon fincsi falat a nőstényke! Egyáltalán nincs kifogása a dolog ellen, sőt! Szívesen kibújna a bőréből, hogy ő is megismerkedhessen vele, de visszazavarom a húsbörtön fogságába, hogy nyughasson. Nyelvem körbejárja köldökének udvarát, tenyereim közben a csípőjére siklanak, majd megragadják a bugyija pántját. Először le akarom róla venni, és illedelmesen félrerakni, ahogy azt a harisnyájával is tettem, ám ezúttal meggondolom magam. Az anyag reccsen, ahogy egy határozott mozdulattal letépem róla, majd vigyorogva behajítom valahova a pult mögé. Két kezem aztán a formás combokra markol, majd megragadva őket a derekamról a nyakamba húzom. Arcom borostájával megkarcolom mindkét comb belső, érzékeny részét, aztán csókokkal halmozva el indulok felfelé, amíg el nem érem a nőstény kitárulkozó szeméremdombjait. Nem vagyok rest bevetni a nyelvemet, miközben kényeztető kezelésbe veszem. A húsos kis bimbócskát meglelve ajkaim közé szívom, felváltva szívogatva és nyelvem hegyével ingerelve hergelem tovább Bells vágyait, és a sajátomat is, hiszen imádom ilyen módon is kényeztetni a nőket. Képességemet kiterjesztve fürkészem ki minden rezdülését, minden heves szívdobbanását… sóhaját. Jobbommal megmarkolom a mellét, balom a csípője alá nyúl, hogy egy kicsit megemeljem a pultról, majd nyelvemmel pofátlanul befurakodjak a forró ajkak lágy katlanjába. Addig korbácsolom, tüzelem a vágyait, amíg meg nem érzem kielégülésének hullámait átvonulni a testén. Első helyen mindig a partner kielégítése áll. Én pedig szeretem, ha már „az előétel is finom”.
Határozottan nem vagyok az a típus, aki irányítani vágyna, eddig legalábbis nem voltam, a jövő ki tudja mit tartogat, ám, jelenleg ez még felfedezetlen terep a számomra, és nem szívesen próbálkoznék olyasmivel, amihez nem értek. Maradandó nyomot hagynék, annyi bizonyos, de közel sem olyan értelemben, amilyenben szeretnék. Bohócnak már régóta öreg vagyok. Meglehetősen új nekem ez a helyzet, pulton még tutira nem csináltam, de van benne valami egészen bizsergető, tetszik, és tovább forralja a vérem, noha tudom, ide ma este már nem jön be senki, de akkor is kellőképpen újszerű ahhoz, hogy ilyen érzéseket váltson ki belőlem. A pult szerencsére relatíve széles, bár nem férek el rajta teljes felsőtesttel, de szerencsére csak a fejem lóg le némileg, így pedig még viselhető a dolog, bár jelenleg abszolút nem a kényelmetlenség az, ami körül járnak a gondolataim. Farkasom hergelni szándékozik a hímet, elvégre kiszúrta, hogy felkeltette a figyelmet, nem rest hát tenni rá pár lapáttal, úgy tűnik, szorult belé némi könnyed rafináltság, talán ez az oka annak is, hogy én így viselkedem. Sok része van, ami még felfedezésre vár, de egyelőre nagyon kellemesnek találom őkelmét, és örülök, hogy immár ő tartozik hozzám. A bugyimnak lőttek, elnevetem magam, mikor elrepül fölöttem, azt hiszem, új értelmet fog nyerni ennek hála a befagy a hátsóm kifejezés, de remélem, meg fogja érni ez a cseppnyi veszteség. Egyelőre nincsenek kétségeim ebben a tekintetben. Utána felgyorsulnak az események, és egész hamar feledkezem be ajkai érintésébe, miközben feszülten vágyakozom azután, hogy szemérmemet illesse velük, arcpirító gondolat volt egykor, most furán természetesnek tűnik, hisz nincs ebben semmi rossz. Sőt, csak jó van benne. Aztán mikor végre megtörténik, először megfeszül a testem, jesszus, már el is felejtettem, milyen érzés, mégis, kicsit más, hisz én magam is más vagyok, szabad, már nem kötnek érzések, már más lapul odabenn is, minden szempontból sokkal inkább megfelelő az életem egy ilyen kis légyottra. Hamar sóhajok szöknek ki ajkaim ketrecéből, és nem bírom oly könnyen ficánkolás nélkül, de bizonyára stabilan tart. Legérzékenyebb pontom ingerlése váltja ki a legintenzívebb hatást, ez elég hamar kiderül, és tekintettel arra, milyen rég volt szerencsém ilyesmihez, igencsak hamar siker koronázza a ténykedését. Először finoman megfeszül a testem, el is némulok pár pillanatra, majd kirobban belőlem kielégülésem hangorkánja, meg-megrándulok, főleg, ha nem hagyja abba közben a nyelve játékát. Alig pár pillanat, s már csitulok is, csupán mellkasom emelkedik, majd süllyed, letaglózva fekszem a pulton, és képtelennek érzem magam arra, hogy megszólaljak, vagy megmozduljak, ám mosoly fagy az arcomra…
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
A bakelit tovább forgott. Kellemes alaphangulatot biztosított a továbbiakban is. Erősen tartottam Bells karcsú, élvezettől összeránduló testét, amíg a kielégülés hullámai el nem vonultak. Ajkaim felcsúsztak az alhasára, és a combhajlatához. Finoman csókoltam, haraptam ajkaim húsával a bőrébe, aztán elengedtem annyi időre, amíg letoltam az alsónadrágomat. Igazi megkönnyebbülést jelentett, hogy ajzott állapotban levő férfiasságomat nem szorította le semmi. Bal kezem besiklott Bells dereka és a pult közé, tenyeremet a bőrére tapasztottam széttárt ujjakkal, majd jobbomat a lapockájára simítottam ugyanígy, és egy határozott, mégse erőszakos mozdulattal ülésbe húztam magamhoz. Jobbommal kisimítottam arcából vörös tincseit, majd lesimítottam a vállán. - Gyönyörű vagy… - Hajoltam az ajkaihoz, csókommal beforrasztva őket. Magamhoz szorítottam a testét, érezhette a hasának nyomódni merev férfiasságom. A következő pillanatban megemeltem a pultról, de nem sok ideig tartottam a levegőben, csak addig, amíg elfordultam vele oldalra, és leültettem az egyik bárszékre. Úgy fordítottam a székkel, hogy a pultnak háttal legyen. Ha úgy kényelmesebb neki, rá tudjon könyökölni, vagy neki tudjon támaszkodni. Forró leheletem a nyakát cirógatta végig, ahogy arcomat a tincsei közé temettem, miközben célirányba igazítottam ágyékomat, és egy mozdulattal bevezettem a nőstény forró katlanjába. Jóleső borzongás futott végig a testemen, majd pár pillanatig így maradtam, élvezve fogságát, aztán ütemes mozgásba kezdtem. Bal kezemmel megtámaszkodtam a pult peremén, jobbommal Bells combja alá karoltam, és szorítottam hozzá tenyeremet puha bőréhez. Mélyen magamba szívtam az illatát, hagytam hogy mámorában farkasom is élvezettel megfürödhessen. Tetszett neki a fiatal nőstényke… az, ahogy át tudta adni magát a szenvedélynek és a hév pillanatai elsodorták magával. Mi már jóval régebb óta alkottunk egy párost, mint Bells és az új farkasa, ezért eléggé ki tudtuk ismerni egymást, hogy mire hogyan reagálunk. Farkasom bezsongva rohangált a nőstényke körül, farkát lelkesen csóválta, amíg én egyre inkább belefelejtkezve a mozdulatok nyújtotta gyönyörbe… tettem magamévá a nőstényt. Hol ajkait csókoltam, hol vállgödrén simítottam végig enyhén borostás arcommal, hol hetyke bimbójának ékét szívtam meg kicsit.
Már most biztosra vettem, hogy nem bánom pillanatnyi erkölcstelenségemet, szükségem volt rá, a bennem gondosan elrejtett nőnek, az érzéki oldalamnak, mert noha nem látszik többnyire, de nekem is van, s már kezdtem elhalványodni abban a tudatban, hogy még erre sem kellek senkinek. Az idióta kollégámat leszámítva. Most így jó, felolvadok az érzésekben, amik elöntenek, hiányzott, még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy elhanyagolom magam ilyen téren. Vörös tincseim pont úgy terülnek szerteszét, itt-ott bőrömre tapadva, mint aki épp az imént esett át egy orgazmuson. Tekintetem kissé réveteg, vágytól csillogó, arcomon békés, mégis várakozó mosoly csücsül, a szavaira beharapom ajkaimat, kezem a vállaira fut, hogy ujjaim finom táncot lejtsen rajtuk, majd a csók közepette tarkójára vándorolnak, beleszaladnak a hajába. Ölem összerándult, mikor megéreztem a hasamhoz nyomódni, már magamban akartam érezni, hagyni, hogy minden elsöpörjön az egyesülésünk, hozzásimultam, mikor megemelt, formás, se túl nagy, se túl kicsi melleim hetykén simultak a mellkasának. Voltam olyan arcátlan, hogy végül az oldalán végigzongorázva ujjaimmal, hogy aztán abban a pillanatban markoljak a hátsójába, amint megtalálja az utat befelé. Kéjes nyögésem egyenest utat talált a füleibe, bizonyára édes dallamként szólva. Kellett a közelsége minden lehetséges értelemben, így eszemben sem volt hátradőlni, csupán hozzá simulva élveztem ki a mozdulatlanság pillanatait is. Farkasom elégedetten szemlélődött belülről olykor hergelve a hímet is, valószínűleg az ő hímek iránti vágya ragadt át rám, fogalmam sincs, mindenesetre sütkérezett a figyelemben. Úgy tűnik, még a választásommal is elégedett volt, lévén kellőképpen erős, tapasztalt példányt fogtam ki neki, magamnak, nézőpont kérdése csupán. Szórakozottan figyelte, ahogy rohangál körülötte, játékosan oda-odakapott, mintha csak jelezni kívánná, nem kell kilométereket lefutni, hogy elérjen valamit. Odaadóan simítottam csípőm újra és újra az övéhez, nem csupán őt várva, én magam is megdolgoztam minden csepp kéjmámorért, hamarosan már szinte önkívületi állapotban vetettem vállaimat a pultnak, úgy könnyebb volt mozogni. Közben az arcát figyeltem, s a bárszéket markoltam, amennyire csak tudtam, élvetegen rebegtek újabb és újabb sóhajt ajkaim, és érezhette, hogy nem lesz túlságosan nehéz dolga velem, elég kiéhezett lehettem már mostanra… Sajnálatos, tudom, de hát, ez van, ha a szívünk irányítja a testünket is, ám ezentúl ez már nem lesz igaz.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Amikor a nőstény játékosan odakap a farkasomnak, a bennem élő hím egy villámgyors mozdulattal ráveti magát oldalról. A nőstény nyaka felé kap, hogy lenyomva megpróbálja behódolásra késztetni, ezzel mintegy elismertetve saját fölényét és erejét a nőstény fölött. Fogai nem marnak a húsába, csak a dús prémes bundát tartják fogságban. Ha a nőstény nem próbál meg ellenkezni, vagy felülkerekedni, hanem behódol, akkor a bennem élő hím elégedetten ereszti el fogai szorításából, és nyalogatja meg a nőstény nyakát, füle tövét, majd odadörgöli magát hozzá, hogy megjelölje a szagával, és a nőstény szaga is érződjön rajta. A fenekem markolására vigyorogva felmorranok. Nocsak nocsak, sok szenvedély lapul a nőstényben, csak kell egy hím, aki kiforgatja a bőréből, és lemorzsolja róla a jólány szerepkörét. Minden nőnek van szenvedélyes oldala, de nem minden férfi képes kihozni a nőkből ezt. A szexben nincs tabu, bármit meg lehet tenni, ami mind a két félnek jól esik. Én mindig is ezt vallottam. Szerencsére sose voltam rászorulva arra, hogy bármit is erőszakkal kaparintsak meg. Mióta új farkasom van, azóta arra is jobban ráérzek, hogy a nőstényeknek mi való a kedvükre. Bellsnek érezhetően arra van szüksége, hogy érezhesse valaki mellett, hogy nő. Aki nem vágyik a szenvedélyre, nem vesz magára olyan szexi szerelést, hanem úgy öltözködik, hogy ne hívja fel magára mások figyelmét. Nem tudom, de nem is érdekel miért hagyta itt a hímje, de nekem lenne jogom legutoljára elítélnem ezért, hiszen nem egyszer szívódtam fel egy-egy kapcsolatokból én magam is, ráadásul a gyerekeimet is hátra hagytam. Vannak, akiknek egy idő után nem megy a kötöttség, és tovább állnak. A hímek génjeibe alapvetően belekódolták a hódítási kényszert. Mi máshogy szeretünk, és máshogy ragaszkodunk, mint a nőstények. A két nem soha nem is fogja igazán megérteni egymást pont emiatt. Megérteni nem is kell, csak elfogadni a különbözőséget. Én kihasználom a lehetőséget, amit az élet elegáns csomagolásban vetett elém mindkettőnk örömére. Nem kell annyira óvatosnak lennem, mint amikor embernővel vagyok együtt. Heves iramot diktálok, magával ragad a szenvedély, a nőstény bőrének illata, ajkai közül felhangzó sóhajai, érintései és a kisugárzása. Szemeim felizzanak, amikor vállait a pultnak veti, és elém tárul testének buja látványa. Ráfogok a bal mellére, élvezettel markolom meg a feszes domborulatot, miközben újra és újra behatolok forró ölébe. Mindaddig hajszolom magunkat az őrületbe, amíg ismét sikerül a nőstényt a csúcsra röpítenem. Minden idegszálam pattanásig feszül, és amint ez megtörtént, kezem a válla mellé csúszik a pult szélére, majd hagyom, hogy az élvezet hullámai az én fejem fölött is összecsapjanak. Felhördülök, testem összerándul, férfiasságom hevesen lüktet, miközben arcomat a vörös tincsek közé fúrva fújom ki magam…
Kezdőlap
