Túraútvonal vezet „Tupilek templomához”, azaz a barlanghoz, ahol állítólag Tupilek elmélkedett és társalgott annak idején a nagy szellemekkel. A barlangtól nem messze, egy sík területen az idők során a helyi őrzők pihenőhelyet építettek ki, mely remek helyszínéül szolgálhat kirándulásoknak, szabadidős programoknak egyaránt.
Állunk, várunk, induljunk már... Kire várunk még egyáltalán? Végigtekintek a társaságon, de mindenkinek itt van a padtársa, tanonca, egyéb hozzátartozója. Tanonc. Aha! - Már meg sem lepődök azon, mikor leesik, hogy a görögre várunk. Ettől többet csak Cruz tudna késni. Lehet valami ott az Egyenlítő környékén körbe-körbe, ha ezek a mediterrán népek ennyire lassúnak ismerik az idő múlását... Végre befut Dimitris is, előkerülnek a rajtjelző térképek. Mint valami nagy gyerek, csapok le a kiosztás közepette egyre, büszkén lobogtatva. Mert ugye... mást nem tanítottak meg térképet olvasni rendesen az Őrző-Akadémián. Ha-ha. - Na ki az a két bátor hölgy, aki eltévedne velem? - Vigyorom ezer wattos, sejtem, mennyi lesz a jelentkező. Annál több a fintor, meg az önkéretés... Pedig látható arcomon is, hogy nem komolynak szánom szavaimat - noha kétségtelenül örülnék két hölgy versenyzőnek magam mellett. Lehetőleg nem harcosnak - azok mind amazonok, csak mellé megvan mindkét mellük is.
Akárkik is lesznek oly szerencsések - vagy épp szerencsétlenek - hogy velem kerülnek egy csoportba, biztosan már az elejétől fogva kérdezősködök, szóval tartom őket, miközben a piros (női szemnek vérnarancs színű) jelzést követve haladunk.
// Zsebszövegre írtam mondatokat, ha más is lesz rá. Update: PM-ben Alice és Mandy jelezték, hogy hozzám csapódnának, így a Tűz telítődött.//
A csoportosztásnál egy pillanatra már épp felmerül bennem, hogy csatlakozok Kyle-hoz, ám elég megszólalnia ahhoz, hogy elvegye a kedvem tőle. Ennyit a férfiak híres tájékozódási képességéről, eltévedni azt egyedül is nagyon jól tudok, ha meg tényleg összejönne, azt hiszem, nem tenne túl jót a férfi poénkodása a lelkiállapotomnak… Így aztán ha nem is olyan vehemenciával, mint az informátorunk, de egy térképet én is kölcsönveszek. Ha már úgy is be van jelölve rajta az út, csak odatalálunk, nem igaz? Amíg eldől, hogy a többiek hogy rendeződnek csapatokba, vagy kik mellé szegődnek, addig kicsit arrébb sétálva az egyik fa törzsének dőlök, és a térképet széthajtogatva tanulmányozni kezdem, merre fog vezetni az utunk… -Will? Van valami tematikája a csoportok névválasztásának, vagy csak találomra választottad ezeket? Arra gondolok, hogy például a vizes útvonal mentén akad forrás, patak, vagy ilyesmi? Esetleg a levegőnél olyan hely, ahonnan szép a kilátás, vagy a tűz olyan területen halad-e, ahol korábban erdőtűz pusztított…? -kíváncsiskodok, nem mint ha ez bármit is befolyásolna, hogy inkább csoportot váltsak, csak akkor út közben majd ilyen szemmel is nézelődök. Kíváncsi vagyok, hogy végül kik lesznek az útitársaim, elég sokan akadnak olyanok, akiket még nem volt alkalmam jobban megismerni, mióta csatlakoztak a kis közösségünkhöz, ez a mai kis közös kirándulás legalább erre is remek alkalom. Csak azt sajnálom, hogy akiket máshová szólított a kötelesség, azok kimaradnak belőle...
Mire végre az ideiglenes mentoromnak is sikerült befutnia, én már készen álltam az indulásra. Nem kezdtem el tolakodni a térképeknél, mert úgy voltam vele, hogy úgyis jutni fog egy, ha meg mégsem, hát majd odacsapódok az egyik őrzőtársam mellé, és minden rendben is lesz. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, amikor meghallottam Kyle hangját. Először azt terveztem, hogy majd ahhoz mérten választok csoportot, amilyen elemet képes vagyok irányítani, de végül mégsem így tettem. Jópofa férfi volt, legutóbb ugyan pont nem kellemes körülmények között volt szerencsém találkozni vele, de most változtattam volna ezen. - Én szívesen veled tartok, akad nálam egy iránytű is! – jelentettem be nagy lelkesen, csupán azt felejtettem el mondani, hogy nem nagyon tudom, hogyan működnek ezek a masinák. Tudom, hogy ciki ennyi idősen nem tudni ilyesmiket, de azért nem sűrűn kell olyan terepen mocorognom, ahol szükségem van még jobb tájékozódásra, mint a szerencse, ami általában mellém szokott szegődni. Arcomon ott is volt hát a széles mosoly, amikor odavonultam a másik informátor mellé. - Megnézhetem én is? – kérdeztem kíváncsian, de nem vettem el tőle, inkább csak oldalról fölé hajoltam. Megkísérelhettem volna mindezt megtenni úgy is, hogy a válla felett nézek át, de maradjunk annyiban, hogy erre elég kicsi volt az esélyem, és nem csak Kyle társaságában. Nagyjából az összes férfi olyan magas volt, illetve én olyan alacsony, hogy ez lehetetlennek tűnt. Kisszéket meg valahogy nem jutott eszembe elrakni a táskámba, pedig lehet, hogy nem rossz ötlet. Legközelebb talán majd nem felejtem el az ilyen apróságokat sem. Míg arra vártunk, hogy valaki csatlakozzon hozzánk harmadiknak, addig előszedtem egy csokit, hogy azzal zárjam le a reggeli evésemet. A szendvics ugyanis már ott pihent a pocakomban, hiszen olyan sokat kellett várnunk Dimire, hogy szépen meg is ettem. Pedig alapvetően nem vagyok ám valami gyors evő! - Kérsz egy falatot? – kínáltam Kyle felé a szeletet, még oda is tartottam neki, hogy haraphasson belőle, ha úgy érezné, hogy ráfanyalodott. Nekem nagyon ízlett, de édességek tekintetében amúgy sem voltam valami válogatós.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Engem csöppet sem zavar, hogy várakoznunk kell. Én élvezem, hogy kint lehetek a szabad levegőn, ahogy Csoki is. Közben persze próbálok pár szót váltani a többiekkel, de leginkább csak csendben állok és figyelek, vagy éppen fényképezek, hogy megörökítsem ezt a napot. Nem vagyok még túl csevegős hangulatomban, de ez biztosan megváltozik majd. Miután Dim is befut már ki is derül, hogy mit tervezett Will- A térképek kiosztásra kerülnek és most el kéne dönteni, hogy kihez is csapódjak oda. Kyle szavaira csak vigyorgok. Eszembe jut az a nap mikor Isabelle, a vérfarkas behozta a rendelőmbe napközben tök véresen, és ott hagyta nekem, hogy az én felelősségem. Nem kicsit lepődtem meg azon, hogy engem választott Kyle. Oké, hogy én is gyógyítónak készülök, de mégis Abie a vezető, a tapasztaltabb, de szerencsére azért nem voltak olyan súlyosak a sérülései. Olyan sokat is rég nevettem már, mint akkor. Jó volt végre őt is jobban megismerni. Hosszas agyalás után végül odalépek a már két főre növekedett csoporthoz. -Ha nem bánjátok én lennék a harmadik ember.-Nem nagyon félek attól, hogy eltévednénk. Igaz mikor Abievel mentünk el sikeresen eltévedtünk miattam, de akkor nagy hóvihar volt és alig láttam az ösvényeket. Most viszont csodálatosan szép nap van, így nincs okunk félni. -Sőt a csapatot erősíteném egy nagyon aktív, vérszomjas, félelmetes kutyával is.-Mosolyodom el, ahogy Csoki is odasétál hozzánk farokcsóválás közben.
- Zsír! - szalad csibészes vigyor a képemre Mandy jelentkezését hallva, bár nem tudom, manapság ki mászkál még iránytűvel - oké-oké, akiknek a melóhoz kell, azok kivételek! - de ezt nem teszem szóvá, ahogy ő sem a "jópofa" jelzőt velem kapcsolatban, így a világ kerek és békés hely marad a nap további részében is. A térképet kissé lejjebb engedem kezeimben, hogy rálátása legyen neki is a pirossal jelzett útvonalra, mely az én szememnek gyanúsan nem a legegyszerűbb terep, de annyira azért nem értek hozzá, hogy ezt biztosra is merjem állítani, így csak magamban agyalok azon, hogy ha ez ilyen, akkor milyen lehet a többi vajon?! Kérdése zökkent ki, és amikor még a képem elé is tolja a csokit, halk, rövid kacajféle szalad elő torkomból. - Hoztam én is valamilyent, majd cserélünk. - Nyugtázom ennyivel a kínálását, mert bizony a következőkben harapok egy keveset belőle. Szinte látnom se kell, hogy tudjam, Kate most forgatja valahol a hátam mögött a szemeit, de hé! Mandy kínálta így, én csak elfogadtam! Mernék nemet mondani egy csinos nőnek ilyen esetben... A csokin nyammogva intek üdvözlően Alicenak, mintegy jelezve: egyáltalán nem bánjuk. Kedves lány, a múltkor rendbe hozta a hátamat is, na meg a kutyával kapcsolatosan is sokat segített, szóval... miért is zavarna? Még a kutyához is leguggolok, mikor odailleg hozzánk, hogy megpaskoljam kissé üdvözlően, felegyenesedve pedig megérdeklődjem a gazdájától: - Bírni fogja a hegyi utat?
Akárhogy is, muszáj lesz neki, mert térképünk szerint felfelé kezdődik túránk, már ha jó irányba indultunk el és nem tévedtünk meg kapásból. Persze, nem is én lennék, ha hagynám kukán ténferegni a hölgyeket. - Nagyon csendesek vagytok, lányok. Meséljetek valamit! Mondjuk... jó, ez elég nyomi téma, de miért lettetek őrzők például! Az én sztorim nem egy nagy valami úgysem. Apám őrző volt, anyám lelépett tőlünk, így várható volt, hogy amint elég idős leszek, bedobnak a rendszerbe. - Vonok vállat sereghajtóként ballagva, mikor "egysávos" az ösvény épp, amúgy a lányok mellett haladok, ha lehet.
Mikor végre Dimitris is befut, azért egy apró, megadó sóhaj elhagyja ajkaimat. Megvagyunk mind, fantasztikus! Le is kezelek üdvözlően cimborámmal, hogy a túrához szükséges dolgokat odaadogassam mindenkinek, illetve pár szót azért szólok az erdő érdekében is, na nem mintha ezekkel ne lennének a többiek tisztában, csak hát... jobb a békesség, ne mondja senki, hogy nem mondtam el a dolgokat. Abigail kérdésére aprót biccentek, még mosolyra is futja tőlem a logikát hallva. Talált, süllyedt - mondhatnám, ha torpedóznánk és nem túrára készülődnénk. - Igen, van benne egy kicsit ilyen irány is. Először arra gondoltam, mindenki találja ki magának a nevet, de aztán rájöttem, ezzel csak az időt húznánk, szóval lett ez. Az útvonalak adták maguktól a dolgot igazából. - Felelek, közben meg Dim már érdeklődik is: Mi maradt nekünk? Kiszélesedő vigyorral nyomom kezébe a térképet, melynek felső részén ott virít gyorsan odavetett betűkkel: Föld. Megvárjuk, míg mindenki elindul, majd a "maradékot" magunk mellé csapva mi is nekivágunk a barlanghoz vezető útnak.
// Zsebszöveg: 3-an küldtünk be eddig, illetve Flora is, szóval majd ha beírta magát, kiküldöm ezt a kört. Addig küldhet be más is, ha szeretne, persze! Abigail: Ha más nem nagyon jönne már ebbe a témába játszani, nyugodtan csapódj valamelyik hármashoz. //
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Az égvilágon, semmi okom nem lehetne panaszra, de ugyan miért is panaszkodnék... pláne így fültől-fülig érő szájjal? A muffinjaim szépen fogynak, s még ha Gina nem is értékelte az üdvözlési formámat, de legalább a sütimet elfogadta, amivel kompenzálva érzem csalódottságom az elutasítása miatt. Egy szakácsnak mi lehetne nagyobb elismerés, minthogy utolsó morzsáig kiürül az "éléskamrája"? A dobozkát visszatettem Franci csomagtartójába, a hátizsákomat felvettem, így már én is teljesen útra kész állapotba kerültem.
Végre elindul a mi kis csapatunk, illetve felosztásra kerülünk. Tombol a bőség zavara, igazából szívem szerint annyifelé szakadnék, ahány csoport van, hiszen szívesen időzök mindenki társaságában, de ugye csak egyet választhatunk, ezért döntenem kell. Kyle kérdését hallva nevetnem kell. Gyors döntést hozok, már emelném is fel a kacsómat, hogy jelezzem, én vele tartanék, de Alice és Amanda gyorsabbak nálam. Na sebaj.. van még számtalan lehetőség. Az új tetoválómesterünket kezdem méregetni. Hozzá még nem volt szerencsém(?) személyesen. Kinézem magamnak, aztán eltervezem, hogy amelyik csoporthoz csatalkozik, oda állok be én is. Így kerülök nem kis érzelmi viharok kíséretében Will csapatába. Hát.. Miközben odasétálok párosukhoz, azon töprengek, vajon jó ötlet-e ez? Mindig attól félek, ha a protektor közelében tartózkodok huzamosabb ideig, hogy leleplezem magam.. hogy rájön, mennyire tetszik, és... nem. Nem attól félek, hogy kinevetne. Felnőtt ember. Nem nevetne ki.. csak kedvesen, de visszautasítana. Igen, a visszautasítás az, amit nem bírnék elvilselni. Aztán mire odaérek hozzájuk, meggyőzöm magam, hogy ha itt akarok maradni ebben a protektorátusban, márpedig itt akarok.. Frida és Fiona miatt is, akkor meg kell tanulnom kezelni a "Will-problémát". Örökké nem kerülhetem el, ha már a protektorom. Hosszan felsóhajtok aztán ott is termek mellette. Szeretem a kihívásokat, bár őszintén szólva szerintem esélye se lenne a mi kis csapatunknak arra, hogy eltévedjünk. Barna mellett eléggé kikupálódtam tájékozódás, és erdőjárás terén. Megvannak az előnyei annak, ha valaki olyan protektorátusokban szolgált, mint Bled és Bergen.. Eddig még nem volt alkalmam bizonyítani, hogy a gasztronómián és az információszerzésen kívül máshoz is értek, pedig nem kell ám félteni engem annyira. Lehet kicsi vagyok, és viszonylag vézna, de több az erő, és a kurázsi bennem, mint azt a legtöbben gondolnák. Ragyogó, hamisíthatatlan mosolyommal pillantok fel Will-re, aztán Dim-re is. - Indulunk?
Az, hogy éppen Kylet választottam, csak hirtelen ötlet volt, de mindenképpen jónak tűnt. Nem csak abban a pillanatban, hanem utána is néhány perccel. Akkor csak ki fog tartani az út során is ez az érzés, igaz? Legalábbis nagyon reménykedtem benne. Természetesen a közvetlenségem nem múlt el a későbbiekben sem, arcomon máris ott volt a mosoly, amikor közölte, hogy majd cserélünk. Sőt, még el is nevettem magamat, máris élveztem ezt az utat. Felőlem akár el is tévedhettünk, engem különösebben az sem ejtett volna kétségbe, amíg van velünk egy férfi. Igaz, hogy nem harcos, mint Will, de azért nem lehetett okom panaszra. - Csak akkor cserélünk, ha szeretem… - jelentettem ki, miközben leharapta azt a falatot. Egészen addig le sem vettem róla a szemeimet, amíg Alice nem csatlakozott hozzánk. Igazából talán hosszúra is nyúlt picit a pillanat, így hát egyáltalán nem bántam, hogy jött hozzánk harmadiknak a leányzó. – Szia, Alice! – üdvözöltem barátságosan, küldve felé is egy mosolyt. – De kár, hogy nekem nem jutott eszembe elhozni magammal Boet. Többen is kutyával jöttetek… - húztam el egy picit a számat csalódottan, de az érzés hamar tovaszállt. - Na, jó, igazából eszembe jutott, de megint szétrágta az új lábtörlőmet, úgyhogy büntetésből otthon kellett maradnia – pontosítottam máris a tényeken, mielőtt még elindultunk volna. Reméltem, hogy jól fogom bírni ezt a kis túrát, bár panaszra nem lehetett okom. Mostanában Dimivel a rendszeres edzéseink fejlesztették az állóképességemet, úgyhogy egészen biztos voltam abban, hogy nem lesz itt semmi probléma. Sokáig nem is volt lehetőségem ezen gondolkozni, mert Kyle máris megszólalt, mire felé fordítottam a fejemet. Legalábbis a kérdésig mindenképpen. - Szerintem jobb lett volna, ha kiélvezed, amíg gondolkozom. Utána be sem fog állni a szám! – ezt most figyelmeztetésnek szántam igazából. – Tipikus újságíró vagy, aki vájkál mások életében, mi? – csipkelődtem egy picit, végül azonban sóhajtva megadtam magam. – Én azért lettem őrző, mert meghalt a férjem… - tekintetem néhány pillanatra elkalandozott a ránk váró út irányába, innentől nem gondoltam, hogy túl sok magyarázatra szorulna a dolog. – Épp jókor jött, mi? – ajkaimon nem túl őszinte, halovány kis mosolykezdemény jelent meg. Még mindig elszomorodtam azért időnként, amikor szóba került Jamie, pedig már régen történt a dolog.
Ez a túrásdi is egészen izgalmasnak hangzik, bár be kell valljam, ha egyedül mennék, vagy mondjuk Pandával ketten, tökéletesen biztos, hogy eltévednék. Kész szerencse, hogy legalább három fős egy csoport, így nem áll fenn egyik eshetőség veszélye sem. Gondolkodom ezerrel, hogy hova csapódjak, de Dimit és Florát már ismerem valamennyire, Mandyt nagyon is, Alicet szintén, bár vele még nem mondhatnám, hogy olyan pozitív a viszonyunk, inkább egészséges távolságtartásnak nevezném. Marad hát Abigail, aki összekapart a Vörös Hold után, de akkor nem voltam a legfényesebb állapotban, és nem épp ismerkedésről szóltak a találkozásaink. Jobban mondva, én feküdtem az ágyba, ő meg „összefoltozott”. Ettől még nem tudok róla szinte semmit, de szimpatikus nő, szóval biztosan megéri megismerni. Így hát végül hozzá csapódom. - Szia! Jönnék koloncnak. Jelentem ki, és megállapodok a gyógyítók vezetője mellett mosolyogva. Viccesnek hangzanak a szavaim, de egyelőre én szerintem még mindenki nyakán az vagyok, lévén nem tudom megvédeni magam vész esetén. - Csak a térképet ne add a kezembe, mert akkor a Föld másik felén kötünk ki. Ez szintén nem vicc, kis túlzással még a saját lakásomban is képes lennék eltévedni, szóval tényleg nem erőltetném a témát. Mikor összeálltak a csapatok, kíváncsian pillantottam Abira, meg a még esetlegesen mellénk csapódóra, hogy vajon merre lesz az arra. Nem fogok türelmetlenkedni, indulunk, amikor indulunk, nekem aztán mindegy.
Igazából csak jobb híján csapódtam Abigail meg a másik ismeretlen nő mellé, mert ezt a csapatot találtam egyelőre a legelviselhetőbbnek. Jó, ma azért nem voltam olyan mufurc hangulatban, mint általában, de még mindig nem volt túl sok kedvem ehhez az egészhez. Kyle volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy jöjjünk el, én meg hoztam magammal a kutyát, mert úgy voltam vele, hogy legalább egy normális társaságnak nevezhető élőlény legyen közöttünk. Illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy velem legyen itt. - Semmi gond, majd én viszem a térképet! – jelentettem ki határozottan, amikor odaléptem a szöszi meg a vöröske mellé. Kezemet máris nyújtottam a papírdarabért, amelyen fel volt tűntetve az útvonalunk. Fél szemem azért még mindig a testvéremen volt, aki láthatóan máris remekül érezte magát. Te jó isten, mi lesz még ebből? Majd hallgathatom, ki tudja, hogy meddig, hogy ő két nővel volt együtt. Ja, egy túrán… Nem, ezeket a gondolatokat most jó messzire száműztem magamtól és inkább arra koncentráltam, hogy még indulás előtt adjak a kutyának egy kis vizet. Nem vesződtem túl sok időt vele, csak megvártam, hogy a kitöltött mennyiség elfogyassza, aztán már készen is álltunk az indulásra, legalábbis részemről. Ugyan a napszemüvegem lencséje eltakarta türelmetlenül csillogó szemeimet, a felvont szemöldököm azonban valószínűleg így is elég beszédes volt. - Abigail, remélem, hogy ezúttal nem akarod eltörni a lábad! – szólítottam meg a Gyógyítók vezetőjét, miközben elpakoltam a táskámba az előszedett holmikat. – Kate vagyok egyébként! – mutatkoztam be Naominak csak úgy futólag, hiszen emlékeim szerint még nem volt szerencsénk egymáshoz. Jobban mondva neki inkább balszerencséje hozzám, mert az emberek alapvetően nem mindig örültek annak, ha megismerkedhettek velem. – Annyi kérésem van, hogy amíg én figyelek az útra, fél szemeteket tartsátok a kutyámon. Még nem nagyon volt ilyen sétán… - szokatlan módon talán ez volt az első olyan megnyilvánulásom, amióta a városban vagyok – tehát lassan egy éve -, ami bizonyítékul szolgált arra, hogy nekem is vannak érzéseim. Sőt, még gondoskodó is tudok lenni, és nem csupán olyan formában, hogy nyakon vágom a bátyámat. - Induljunk, ha készen álltok! – mondtam immár akkor, amikor a többiek is úgy tűnt, hogy csapatokba szerveződtek. Természetesen önhatalmúlag tettem meg magam az úgynevezett vezetővé, de nem tartottam valószínűnek, hogy bármi baja lenne ezzel a többieknek.
A hozzászólást Kate W. Strauss összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 02, 2014 1:14 pm-kor.
Ha-ha-ha, nem is tudtam, hogy idén kétszer van április elseje. Amikor Will közli, hogy nekünk már csak a föld maradt, még visszakérdezek, hogy na, de most komolyan mi maradt nekünk. Tényleg a föld. Ha manga-figura lennék, akkor most mennének át olyan T-betűsbe a szemeim, a fejem felett pedig egy fekete szénfolt-firkálmány jelezné az elégedetlenségemet. Nagyon vicces, intézem az ég felé a gondolatot, miközben szórakozottan belekarolok Florába, hogy menjünk, induljunk - belehalnék, ha utolsónak érnénk fel. - Van még egy szabad kezem Will, ha esetleg igényt tartasz rá. Kacsintok a Protektorra, bár szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy le fog mondani erről a lehetőségről, főleg azért, mert bár ez a mai nap kicsit kötetlenebb, mégis ő a főszervező. Hová lenne a hitele, ha már az első tíz percben megrontanám? Úgyhogy marad nekem Flora, hacsak nem bújik ki a karomból. Mondjuk már megszokhatta, hiszen amióta itt van nálunk, őt is folyamatosan boldogítom a hülyeségeimmel, még akkor is, ha ő relatíve keveset tartózkodik a bázison, tekintve a hotelbeli elfoglaltságait. - Csak szaporán, vidáman, egy-kettő! - trappolok kicsit erőltetett tempóban - Nem akartok énekelni valamit? Vetem fel teljesen ártatlanul a kérdést, de ha a csapattársaim csendre intenek, akkor azt hiszem jobban járok, ha faleveleket számolok és úgy szórakoztatom magam, amíg fel nem érünk a barlanghoz.
Imádok első lenni, le sem tagadhatnám magamat. Éppen ezért már akkor elhatározom, hogy ahhoz fogok csapódni, aki először szerez térképet, amikor még el se kezdődik ez az egész túrázás. Mondjuk ilyen könnyelmű kijelentéseket nem kellett volna tennem, mert a magam dolgaihoz is igyekszem tartani magamat, így hát jut nekem Kyle. Nem, mintha bajom lenne vele, de ez a „hölgykeresés” megadja az alapot egy szép kezdethet. Mellé lépek és bárotíróan megveregetem a vállát. - Nesze neked hölgy! - eresztek meg egy vigyortalan humort felé. Nem tudom, hogy le fog-e esni neki, hogy igen, ez most kérem itt vicc volt, de ha leesik, ha nem, akkor is elmondtam. Mert ha más számára nem is, számomra kifejezetten szórakoztató az, hogy szinte biztos vagyok benne, nem ilyen hölgyre számított. De egye meg, amit főzött, én jól fogok szórakozni. Lassan kiheverem a morcosságomat is. - Eltévedni nem fogunk, arra a nyakamat teszem! - foghatja fel dicséretnek is a közlésemet, elvégre nála van a térkép, s ha nem tévedünk el, az csak az ő érdeme lehet. Nos, meg az enyém természetesen, de nem vágom a képébe, elvégre ez egy barátságos túra, elő kell szedjem magamból a normális emberi lényt is. Ez is olyan nekem, mint egy feladat, melyet csúcsra kell járatni. Legyél rendes, szociális, fecsegő-tipegő. Pfujj! De tisztában vagyok az elvárásokkal, szóval egészen addig sikerül nem senkivel parasztnak lennem, amíg meg nem jelenik az édességről elnevezett kutya Alice társaságában. - Az egy nagyon hasznos dolog, előveszed? - intézek egy kérdést Mandy felé. Csodák csodájára egyáltalán nem feltételezem, hogy ne tudná az iránytűjét használni, úgyhogy a kérdés abszolút kedves érdeklődésből fakad. És még a nyelvem se törött bele. Abba viszont simán beletörne, ha nem morrannék valamit a kutya-ügyre. - Amennyiben meg mer nyalni bárhol, úgy halál fia! Amanda Clairenél – igen, én így szólítom az embereket, előszeretettel kutatom ki az aktákból, hogy kinek van második neve – iránytű van, nálam pedig katonai tőr, szóval kedves Csokoládé ehhez tartsa magát! Nyilván nem fogom nyakon döfni a kutyát, de azért ennyi kellett. Kyle kérdésáradatánál már megbánom, hogy nem maradtam a kaptafánál és lettem levegő. Csak morcosan morranok, jelezve ezzel, hogy én ugyan nem fogok jó képet vágni ehhez, de azért válaszolok a magam módján, tegyék az infót oda, ahová akarják. Mondjuk dugják fel a kérdésekkel együtt. Nos, khm. Ez azért mára talán durva gondolat lesz, inkább el is hessegetem. - Azért lettem Őrző, mert kellett valami új kihívás. Az orvosin túl könnyű volt a legjobbnak lennem, így hát amikor anyám sírjánál állva a temetésen megtalált a bátyám ismerőse ezzel az egész történettel, miután kiröhögtem, igent mondtam neki. - vonom meg a vállamat. Nem nagy történet és rá is foghatják, hogy egoista vagyok, amiért ilyen indokaim voltak. Az vagyok, de emellett a realitások embere is. Tényleg évfolyamelső voltam, mindig mindenben a legjobb sebészgyakornok. Senkinek esélye nem volt lenyomni engem, unalmassá vált egy idő után. Épp jókor jött az őrzőség tehát. - Merre? - teszem fel a nagy kérdést. Komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne irányítsak, hanem kövessek, de egye fene, még nem kasztrálom azzal Kylet, hogy átveszem tőle a vezetői szerepet. Hadd legyen férfi! Tök önzetlen vagyok ma, frankón émelygek magamtól, ble!
Nem szeretek két tűz közé kerülni, de jelen esetben erőteljesen így járok akkor, amikor a két személy, akikkel szívesen mennék, nemes egyszerűséggel két csoportba avanzsál. Egyiküknek sem akarok a nyakába akaszkodni külön-külön, de ha együtt mennének, akkor nem lenne olyen kínos a dolog. Mindegy, végül arra jutok, hogy kisorsolom a választásomat. Felkapok egy kis gallyacskát a földről, kettétöröm, majd a rövidebbet kinevezem víznek a hosszabbat pedig földnek. Nonó mellé lépek és mielőtt még bárki elindulna, megkérem rá, hogy húzzon. A hosszabbat húzza, így el is dől a kérdés, megyek és egy gyors ölelés után – nem hiszem, hogy ott halnánk meg az erdőben, de azért meg akartam ölelni Nonót és kész – hátra arcot vezényelek és odapattanok Flora mellé. Nyilván őt választom a hármasból, hiszen a Protektor mégis csak Protektor, Dimitrisnek meg már így is tele lehet a padlása azzal, amennyit lógunk egymás nyakán, szóval nem akarom hülye helyzetbe hozni. Azért a szabad kezes megjegyzésre körbeszalad egy vigyor a fejemen. - Ha nem kel el az a szabad kéz, én kisegíthetlek féloldalas helyzetedből. – hiányzik a végéről egy kacsintás. Mindegy, ahogy lesz, úgy lesz, ha nem karolok Dimibe, akkor maradok Flora mellett és úgy indulunk meg. Nem tudok tájékozódni, híresen rossz vagyok benne, úgyhogy nem ajánlkozom semmire sem. Ha csinálnom kell valamit, akkor inkább irányítsanak. Egyelőre itt én vagyok a kicsi és az új, szóval csak figyelek bőszen és lelkesen. Felszalad a szemöldököm a kérdésre, egy pillanatig mérlegelek, majd anélkül, hogy bármit visszakérdeznék, belefogok egy dalba. Nem az a tábortüzes, túrázós nóta, de én nagyon ráfüggtem az utóbbi időben és ennek fényében elég sokat énekeltem otthon, szóval nem hiszem, hogy bele fogok sülni. Persze hogyha nem veszik a lapot, akkor egy idő után abba fogom hagyni az éneklést – nincs rossz hangom, valahogy ez a zeneszeretet nálam nem csak táncban, hanem ebbe is megnyilvánul, ám azért mégis jobban táncolok, mint énekelek. Ezt sose tanultam, autodidakta vagyok – mondjuk a refrén végén. De ha valaki be találna szállni, akkor végig is énekelhetjük. Lám, nem csak a menzán tudok táncikálni, de még arra az őrületre is rávehető vagyok, hogy egy erdőben énekeljek úgy, hogy a főnököm – igen, mert a Protektor az – és a mentorom társaságában tanyázom. - I got my ticket for the long way round Two bottles of whiskey for the way And I sure would like some sweet company And I'm leaving tomorrow, what do you say
When I'm gone When I'm gone You're gonna miss me when I'm gone You're gonna miss me by my hair You're gonna miss me everywhere, oh You're gonna miss me when I'm gone
Szánom, bánom, hogy eddig nem volt időm alaposabban megismerni az új tanoncainkat, de mióta Will vezetőnek nevezett ki, és a férjem is újra belépett az életembe, igencsak megcsappant a szabadidőm, azt a keveset pedig, ami volt, nem feltétlenül az egyetemen szerettem volna eltölteni… Épp ezért is örülök meg annak, hogy pont az egyik újoncunk jön oda elsőként hozzám. -Szia! Ne butáskodj, miért lennél kolonc? –kérdeztem vissza mosolyogva, azzal intettem is neki, hogy jöjjön csak bátran. A következő szavain viszont nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el… úgy tűnik, alakul a csapat, egyikünk nagyobb profi a térképolvasásban, mint a másik. -Ne aggódj, a Föld másik felén hosszabb ideig éltem, mint itt, úgyhogy egy kicsit jobban kiismerem magam odaát… -feleltem, igaz, már több mint 11 éve, hogy nem jártam Indiában, de amennyit gyerekkoromban költöztünk, no meg mennyi lassan fejlődnek a vidéki falvak, szerintem a legtöbb településen még mindig ugyanolyan jól eligazodnék, mint annak idején… Sokat azonban nem meditálok a témán, hisz mielőtt még megszólalhattam volna, már csapódott is az újabb ember kis csapatunkhoz, s ahogy meghallom a kérését a térkép iránt, mint egy jól nevelt gyerek, már nyújtom is oda neki. Bevallom, valahol a szívem mélyén még meg is könnyebbülök, hogy nem nekem kell szenvednem vele, egy kissé kínos lenne, ha úgy mutatkoznék be az újaknak, hogy együtt tévedünk el a vadonban, mert ennyire analfabéta vagyok a térképolvasáshoz… -Ugyan, Kate, azt múltkor sem akartam. De most nem is tombol hóvihar, meg gondolom, Will sem engedne veszélyes terepre minket, nem igaz? -kérdeztem vissza kedélyesen, közben pedig a térkép után pillantottam... ha esetleg mégis vészes lenne a terep, remélem, lesz annyi segítőkészség a nőben, hogy inkább előre figyelmeztet, Kodával és az ő kutyájával nem szívesen kerülnék bajba. -Értettem, kapitány! -szalutáltam mosolyogva a kutyás kérésen, majd az említett blöki felé fordítottam a tekintetem -Azt hiszem, ez a legkevesebb azok után, hogy te navigálsz minket. Hogy hívják a kutyust? Meg mennyire szófogadó, barátságos? -kérdeztem rá, biztos, ami biztos, így, hogy én is kutyával jöttem, inkább tartom a távolságot Kodával, mielőtt Kate kutyájával itt egymásnak esnének, rivalizálás meg társai… Ha viszont nincs ilyen probléma, akkor azt hiszem, jól megleszünk. -Ha jól kijöttök egymással, akkor nem hiszem, hogy elkószálna mellőled. Sokkal ragaszkodóbbak és félősebbek tudnak lenni, mint azt az ember gondolná… –elég levenni a pórázt róluk, és amikor az ember azt hinné, hogy kirohangálják magukat a fene nagy szabadságban, kiderül, hogy két lépést sem moccannak az ember mellől. -Naomi? Remélem, nem zavarnak a kutyák… Nem vagy allergiás a szőrükre, vagy ilyesmi, ugye? -jutott eszembe még gyorsan egy fontos tisztázni való, mert akármennyire is örülök, hogy így alakult a csapatunk, annyit nem ér az egész, hogy komolyabb baja legyen miatta.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Persze, hogy bírni fogja. Már nem először viszem el kirándulni. Nah meg elvileg vadászkutya, szóval nem kellene megéreznie ezt a kis sétát.-Ha meg nagyon elfáradna, akkor meg csak örülök neki, mert legalább végre sikerült rendesen kimozognia magát, de nem tartok attól, hogy az út közepén fogja magát és elfekszik jelezve, hogy ő nem hajlandó tovább jönni. -Szerencsére nekem sikerült leszoktatnom őt a rágcsálásról. Nem tudom szoktál e venni neki, de tudod lehet kapni mindenféle rágcsát a kutyáknak, ami még a fogainak is jót tesz. Hátha azzal le tudod szoktatni.-Persze én sem tudhatok mindent ezt csak egy ötletként vetem fel neki. Lehet, hogy nagy hülyeség és egy kutyánál sem válik be, de az is meglehet, hogy talán ha nem is teljesen, de valamennyire sikerül leszoktatni. Gina reakciójának már nem kellene meglepnie, de mégis kiül az arcomra a megilletődés. Azért lehetne kedvesebben is szólni, hogy ő nem szereti a kutyákat. Nem mintha nem neveltem volna meg Csokit. -Nem fog megnyalni, nem szokása bárkit megnyalni.-Sosem értettem azokat az embereket, akik ennyire ki nem állhatják az állatokat. Ők is az ökoszisztéma részét képezik, nélkülük mi sem lennénk. Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye ezen a bolygón, de ebbe inkább bele sem megyek. Inkább csak mögöttük haladva követem őket. Természetesen Kyle kérdését meghallom, de utolsóként válaszolok rá. -Öhm...Engem Will hívott el és igazából csak érdekesnek találtam, meg mindig is szerettem új dolgokat megtanulni. Az egyetemen is általában csak a tanulással foglalkoztam. Eléggé szürke egér voltam.-Azóta szerintem sokat fejlődtem jellemben, de ezt inkább csak egy külső szemlélő állíthatná biztosra.
A térképet lepasszolom Dimitrisnek, figyelmemet az köti ugyanis le, hogy mindenkinek akadt e csoport, senki se maradt-e le és hasonlók. Na meg azokat is "begyűjtöm", akik arra kárhoztattak, hogy velem és Dim-mel kell kibírniuk a felfelé vezető utat a szentélyig. - Mindjárt, csak bevárjuk Pandorát is. - Intem türelemre Florát, mikor látom, hogy a kis vörös még búcsúzkodik egy sort, mintha legalább évekre válnának el Naomival és nem pedig egy helyre mennénk mindannyian. Haverom megjegyzésére már épp számon van egy lecsapós megjegyzés, mikor befut a várt hölgyemény is. Szavaira szórakozottan kapom el Dimitris szabad karját. - Hát hé! Mi az, hogy nem kel el? Nem adom olyan könnyen, ugye Jolánom? - Utóbbi már persze Dimnek szól - ki másnak? - kinek a poén teljessége kedvéért elengedve a karját kezébe nyomom az ásványvizes üvegemet, kérve, hogy tegye el a táskámba, legyen oly kedves. Más esetben eszembe se jutna ilyen, na de ha lúd, legyen kövér. Aztán végre tényleg indulhatunk is, én magam jól megvagyok sereghajtóként, főleg, mert a nótázás kapcsán is csak arra jutok, hogy: - Ha ti rágyújtotok, akkor én is. - Csak míg ők dalra, addig én cigarettára, de mögöttük haladva kétlem, hogy zavarná ez a kis társaságot.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Dimitris olyan kis hibbant! Egyáltalán nem rémít meg, amikor belém karol, inkább nevetésre késztet. Úgy egyébként nincs problémám a fizikai kontaktusokkal –ha értitek mire gondolok, nem vagyok annyira visszahúzódó lány. Amikor a tetoválómester felajánlja Will-nek, hogy karoljon ő is belé, ismét nevetésben török ki. Na szépen is néznénk ki, azt hiszem! Valamiért a kánkán táncosok jutnak eszembe, már csak olyan fodros kis szoknya kellene ránk, és máris eljárhatnánk. Persze nem szoktam én ilyen helyekre járni, csak egy filmben láttam ilyen táncosokat. Azt hiszem Moulin Rouge volt a címe. Bájosan festene a protektorunk és a tetoválmesterünk harisnyatartóban… te jóóóó ég, Flora! Hát most el is vörösödök a fülem hegyéig! Még szerencse, hogy Pandora pont ekkor toppan be közénk, és a gondolataim elterelődnek. - Jajj de jó, te is hozzánk csatlakozol? – Kérdezem őszinte lelkesedéssel. Pandorát és Naomit nagyon megkedveltem már első találkozásunk alkalmával is. Mindketten életvidám jelenségek, és nagyon kedves voltak velem. Úgy tűnik Naomi most egy másik csapathoz szegődött, oda is intek neki mosolyogva. - Úgy örülök ennek a jó időnek, bár ha engem kérdezel, hánynék inkább havat, mert úgy nagyobb lenne a kihívás.. – Súgom oda Pandorának. - Milyen dalra gondoltál? – Kérdezem Dimitris-t, majd szemeim kissé elkerekednek, amikor Will a férfibe karol. Az orrom alatt kuncogva pillantok Pandorára, ő vajon mit szól mindehhez. Protektorunk persze csak ugratta Dim-et, átadva a helyét Pandorának, így végül Dim mindkét karjára jut egy-egy nő. Ekkor hirtelen furcsa, kellemetlen szag üti meg a nózimat. El is fintorodok kissé, és sandán Dimitrisre pillantok. Nem azért, de belőle simán kinézném, hogy az orrunk alá szellent. Ekkor megrezzen egy bokor másfél méterre tőlünk, és egy borz iszkol ki alóla. Felnevetve megszólalok: - Ó! Te pukiztál? - Vállat vonok, s mivel tovább haladunk, el is felejtem az esetet. Pandora belekezd egy dalba, amit én is ismerek, és vele együtt éneklem. Szabad kezemmel a combomon dobolom a ritmusát. Arra gondolok, hogy ha most Frida itt lenne, biztos megpróbálná lekörözni az éneklésben Pandorát. Jó hangja van a testvéremnek, és a legtöbb nótát ismeri is… meg persze szereti, ha mindig ő van a figyelem középpontjában. Tekintetem a környezetünket fürkészi, miközben beljebb haladunk a fák közé, megfigyelem az utat, amerre megyünk. Azt nem tudom, hogy ugyanerre is fogunk-e lejönni, de jó, ha megjegyzem az ösvényt, mert ha később is erre hozna valamiért az utam, legalább tudom, hogy ez az ösvény vezet valahova. Amikor Pandora abbahagyja az éneket, én belekezdek egy másikba. - És azt ismeritek, hogy…:
Ooo ooo ooo Ooo ooo ooo
Somewhere over the rainbow Way up high And the dreams that you dreamed of once in a lullaby
Oh somewhere over the rainbow Bluebird fly And the dreams that you dreamed of dreams Really do come true
Someday I'll wish upon a star Wake up where the clouds are far behind me Where trouble melts like lemon drops High above the chimney tops That's where you'll find me
Oh somewhere over the rainbow Bluebirds fly And the dreams that you dare to Oh why, oh why can't I? …
A dal végeztével mélyet szippantok a levegőből. A szél ugyan nem erre sodorja Will cigarettájának a szagát, de valahogy a női ösztöneim arra késztetnek, hogy pillantsak hátra. Ismerhet már annyira, hogy tudja, nagyon ellene vagyok minden önkárosító dolognak. Szesz, cigaretta, drogok, stb. Legalább az erdőben ne dohányozna… - Ugye tudod, hogy ha még sokáig cigarettázol, annyi esélyed van a hosszú életre, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. – Nem anyáskodásnak, nem is szemtelenségnek szántam szavaimat, egyszerűen csak aggódok érte. Ó dehogy akarnám pont én kioktatni a protektoromat, távol álljon tőlem… egyszerűen csak szeretném, ha még sokáig ő lenne a protektorunk, és inkább egy farkas „vigye el”, mint az a büdös bagó. Túlságosan sokat szív. Szerintem.
Gőzöm sincs, mit kezdjek a térképpel. Én ilyen "bevetem magam, aztán egyszer majd csak vége lesz" típusban gondolkodom a túrázást illetően, végül is egy vadőr társaságában csak nem lehet olyan komoly baj... Persze forgatom egy ideig, de Flora keze ennéél sokkal érdekesebb, ráadásul ahogy átkukucskálok a papír felett, meglátom Scarletet, ahogy felénk közeledik. Szélesen elvigyorodom és a térképpel együtt integetek neki, teljesen be vagyok sózva. - Scarleeet! Üdv a győztes csapatban! Nem tudtam és nem is gondoltam, hogy velünk fog tartani, de én mindig örülök, ha látom. Persze igyekszem majd kissé visszafogni magam, hogy a többiekkel is tudjon beszélgetni és kicsit barátkozni, hiszen én magam buzdítottam erre, szóval nem szeretnék pont én lenni, aki akadályozza ebben. Már éppen visszaszólnék valami tréfásat, amikor Will megelőz, és számomra egészen hihetetlen, közösség előtt tanúsított felszabadultsággal csapja le a poént! Felröhögök és nyomok egy puszit az arcára. - Egy igazi vadmacska vagy, Bélám. Egy tiggggris, grr! - teszem a lököttet újfent, aztán amikor végül elereszt és átad Scarletnek, még odaszólok neki - Naaa, ne légy durca, kiengesztellek! Főzök valamit, megmasszírozom a hátad. Holnap majd benézek anyádhoz, és nem mondom el, hogy meztelen babaképeket mutogatott rólad, míg munkában voltál. Nem bírom, pár perce vagyok itt és már most könnyesre röhögöm magam. És még a hölgykoszorú közepén is élvezkedem, büszkén húzom ki magam Scarlet és Flora között, mert fene jó dolgom van. - Nem tudom, amit mindenki ismer! Van tippetek? - válaszolok Flora hozzám intézett kérdésére, közben viszont feltűnik a lány furcsa arckifejezése, hamarosan pedig én is rájövök, hogy mi történt. Persze, látom én a borzot, mégis megrántom a vállam, majd egyszerűen felelek. - Chilisbabot reggeliztem, ugye nem gáz? Tekintek körbe ártatlan pofával, és ha esetleg megilletődött tekintetekkel találkoznék, tovább fokozom a helyzetet. - Most mi van? Chilivel kenegetem az aranyerem. Okoljátok őt! Pillantok hátra a cigiző Willre - engem nem zavar egyébként, túlságosan nagy kanállal zabálom hozzá az életet és néha én is rá-rágyújtok. Scarlet közben már rá is zendít. Sajnos én nem ismerem azt a dalt, amit választott, de ez nem szedi kedvemet. A hölgykórus kellős közepén, igazi Dolby Digital 5.1-es hangzással hallgatom a dalt, és meg kell állíptsam, hogy mindkét lánynak szép hangja van az én mély recsegésemhez képest. - Bravó! Bravó! - tapsolnék, de ahhoz el kellene engedjem őket, amit meg nem szeretnék - Júj, na ezt már én is vágom. Szállj be te is, Will! Igazából csak néhány közismertebb sorát tudom pontosan, úgyhogy a köztes részekben csak ritmusra "dumbadumbázom", de a többit marhára élvezem. Amikor befejezzük, "felhúúúúzok", és hozzáteszem a saját kis dalomat is. - Oké, akkor most én jövök. Ezt szerintem nem ismeritek, de mivel direkt ilyen helyzetekre lett kitalálva, könnyű a dallama és ismétlődik a fő taktus, szóval be tudtok szállni szerintem. Szóval... Khm-khm...
I thought I heard the Old Man say: "Leave her, Johnny, leave her." Tomorrow ye will get your pay, and its time for us to leave her.
(Chorus) Leave her, Johnny, leave her! Oh, leave her, Johnny, leave her! For the voyage is long and the winds don't blow And it's time for us to leave her.
Oh, the wind was foul and the sea ran high "Leave her, Johnny, leave her!" She shipped it green and none went by. And it's time for us to leave her.
(Chorus)
I hate to sail on this rotten tub. "Leave her, Johnny, leave her!" No grog allowed and rotten grub. And it's time for us to leave her.
(Chorus)
We swear by rote for want of more. "Leave her, Johnny, leave her!" But now were through so we'll go on shore. And it's time for us to leave her.
(Chorus)
Igazi matrózdal, nekem való és ha már a föld csapatban kell senyvednünk, ennyi vizes szórakozást én is megengedhetek magamnak.
Mielőtt elindulnánk, lopva előhúzom a csokit Mandy felé mutatva, jó lesz-e cserealapnak. Nem bóvli, de nem is most mászott elő Charlie Csokigyárából azért. A nő "rágalmaira" felhorkanok, de lepereg rólam ez is, mint sok más. Igen, újságíróként tényleg vastag bőr és hatalmas pofa kell, meg széles hát, hogy főszerkesztőként elbírjam az alattam levők hülyeségeiért kimért ostorcsapásokat is. De ezúttal tényleg őszinte érdeklődés vezérelt és nem az, hogy "halljak valami izgalmasat, amit utána továbbadhatok". Az amúgy is olyan csajos dolog. - Te pedig tipikus rendőr, aki minden apróságra ugrik, mint a vadászkutya. Tényleg, még mindig nem fogadták el a módosítást, hogy kötelező legyen szoknyát viselnetek? Szerintem nem is láttalak még abban. Ha engem kérdezel a legjobban a rakott szoknya állna rajtad! - Vigyorgok, mint a tejbetök, egyértelmű, hogy direkt szívom a vérét az előbbiért. Tessék kikapcsolni a melós én-jét, és én is leállok az enyémmel, cserkészbecsszó!
A kutyával lepacsizva vágunk neki a felfelé vezető útnak, melyet kijelölt a térképünk. Hallgatom a csajokat közben, s komolyan mondom, a szabad levegőn még Gina stílusa is elviselhetőbbnek tetszik! Na nem mintha az én jellememen fogna a kardoskodása... Az ő sztorija akaratlanul is halk nevetést csal elő belőlem. Igen, sikerült az Elhívást végző őrző képébe röhögő Ginát elképzelnem. - Bocs... - Legyintek elnézést kérően és jobbnak látom inkább Alice válaszával lefoglalni a figyelmemet. - Pedig tökre azt tippeltem volna, hogy ilyen kis segítőkész mindenki kedvence voltál! - Lassítok lépteimen, előre engedve a harcosunkat és kicsit leszakadva Mandytől is, hogy szinte már gyanúsan közvetlenül karoljam át Alice vállát. A két idősebbik őrző talán már sejtheti is, mi következik. Minden új keletű - legyen akár újonnan áthelyezett vagy tanonc - hölgyeményt szokásom ugyanis meginterjúvolni a témában. - Te figyelj, Lici. Van egy saját kis közvélemény kutatásunk a Protektorátuson belül és most ugrik be, hogy téged még nem is interjúvoltalak meg. Szerinted kinek van a legjobb segge a Protektorátusban? - Igen, ezt így, halál komoly arccal képes vagyok előadni, elvégre tényleg csak egy mezei felmérés. - Az más dolog, hogy előszeretettel húzzuk egymás agyát vele mi, hímneműek. S míg Alice válaszát várom, arra is van értekezésem, hogy körbepillantsak Gina felhangzó kérdésére, majd emlékezetemből halászva elő a térképen végigfutó piros vonalat, bökök rá a továbbra is felfelé vezető, kevéssé meredek útvonalra. - Erősek előre, szépek utánuk!
Szent szatíra! Ajvé! Nem nagyon tudtam elsőre, hogy hová is keveredek, amikor Naomival kihúzattam a gallyakból a csatlakozásom csoporthelyét. Egyáltalán eszembe sem jutott, hogy a képemre ragad a vigyor és nem fogom tudni letörölni onnan. - Sorsot húztam, s ide sodródtam!- mosolygok Florára. Őt már ismerem a futásból, pezsgő személyisége elsőre ugyan furcsa volt számomra, de mivel nem vagyok ellenére a heves reakcióknak, így meg tudtam kedvelni őt. S különben is, aki salsázni szeret, rossz ember nem lehet, igaz? Volt, aki ijesztgetett azzal, hogy a Protektor így meg úgy, hogy milyen fegyelmezetten kell viselkedni vele, de őszintén szólva amikor megszólal és kiejti száján azt, hogy Jolán – Jolán? Basszus, milyen név ez, Elképesztően szénnéröhögős. - egyszerűen kipukkad belőlem a nevetés és a Protektor szigorúságlufija is eldurran. Erre a túrára legalábbis. - Eszemben nincs korlátozni a másságot, teljesen elfogadott ez a mai korban, szóval Jolán – csak nem sikerül röhögés nélkül kimondanom a nevet – karja átadó. Bélának! Tessék, megint egy név, amivel nem tudok mit kezdeni. Honnan szalajtották ezeket? A vigyort akkor se tudnám letörölni a képemről, hogyha akarnám. Nem hiszem, hogy túl szemtelen lettem volna, de ha mégis, majd vezekelek érte a túra után, vagy ég az arcom majd tábortűz nélkül is. De egyelőre semmi jelét nem mutatja senki sem a normalitásnak sem annak, hogy megorroltak volna rám, szóval ez egy jó jel. A bagó nem zavar, bár én sose szívnám, de felőlem mindenki azzal feketíti a tüdejét, amivel csak akarja. Engem lefoglal az, hogy Flora és Dimitris párbeszédén próbáljak ne megfulladni a röhögéstől. - Ahogy szokták mondani, jobb idekint, mint odabent! – utalok itt a bélgázokra, bár azért valljuk be, stílszerűen nagyon gáznak tartom ezt az egész chilis-pukis párbeszédet. Ha én ezt Naominak elmesélem! Tuti, hogy nekik nem ilyen szórakoztató az útjuk. Néha komolyan nem értem, hogy miért szólják le emberek a sorsot. Engem most igazán jó helyre sikerült terelnie. - Hagyd már, Flora! A bagószag még mindig kevésbé büdös, mint bármi.. – utalok vissza a borzra és a köré kapcsolódó ökörködésre kedélyesen - ..más. Flora dalába nagy élvezettel szállok be, egészen klasszikus a nóta, naná, hogy ismerem! Mondjuk nem állok neki áriázni benne, ahogy az eredeti előadó tette, tisztában vagyok a hangi adottságaimmal, nem kalandozom hát olyan régiókba, ahová nem kell. - Mutasd, mid van? – kérem fel keringőre Dimitrist ezzel, dalkeringőre, majd lelkes figyelésbe kezdek. Valóban nem ismerem a dalt, de az ismétlődéseknek hála be tudok szállni. Ahol meg elfeledem a szöveget, ott maradok a jóöreg lalázásnál én is. Hiába! Mondták már nekem, de mindig rácsodálkozom, hogy mennyire igaz a mondás: jó társaságban az idő is gyorsabban telik.
- Persze! – bólintottam Gina felé mosolyogva. Egyértelmű volt számomra, hogy nem élvezi különösebben ezt a kis kirándulást, arról már nem is beszélve, hogy nagy általánosságban is mindig úgy nézett ki, mint aki citromba harapott. Méghozzá jó nagyba, extrán savanyúba. A magam részéről úgy gondoltam, hogy ez az ő baja, én nem fogom csak azért visszafogni a jókedvemet, mert őt idegesíti, ha mosolygok. Egyébként elő is vettem közben az iránytűt, nagyjából még használni is tudtam. – Szerinted nem próbáltam még, Alice? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel. Nem bántásból vagy piszkálódásból tettem, inkább csak valahol rosszul esett, hogy ennyire ostobának nézett. Azért, mert nem vagyok állatorvos, még nem ejtettek a fejemre az állatok nevelésével kapcsolatban. - Nem használ, ugyanúgy megrágja, pedig van otthon mindenféle játék – legyintettem végül egyet, miközben szedtem továbbra is a lábaimat, hogy le ne maradjak. – Nyugi Gina, a Mandy is megfelelő lesz! – tudtam, hogy ez a szokása, de én jobban szerettem, ha nem mondogatják a második nevemet, mert egyszerűen rám tartozott és kész. Csak a hivatalos iratokban volt benne, de valahogy nem is figyeltem volna fel arra, ha valaki Clairenek kezd szólítani a közeljövőben. - Az ember nem tud kivetkőzni magából, igaz? – vontam meg a vállaimat egyszerűen, ajkaimon azért még mindig ott virított egy Kylenak szánt mosoly a csipkelődésem viszonzása hallatán. – Pedig sokat járok szoknyában. Rosszkor vagy rossz helyen! – böktem meg a vállánál játékosan, nem túlzottan erősen. – Azt mondod? Majd egyszer ellátogatok már hozzá a szerkesztőségbe egy rakott szoknyában – vigyorrá szélesedett a mosolyom, ahogyan magam elé képzeltem a jelenetet. Mi tagadás, elég távol állt tőlem azért ez a stílus, hiába kedveltem a szoknyákat és a ruhákat, a rakott szoknya valahogy nem tartozott a kedvenc darabjaim közé. És akkor még finoman is fogalmaztam. Kyle magyarázása hallatán csak a szemeimet forgattam, és lopva Gina felé pillantottam, hogy hasonlóan vélekedik-e a helyzetről. Szegény Alice, valami azt súgta, hogy egy kicsit sikerül majd zavarba hozni, de valószínűleg azért jót fogok nevetni, és valahol még a válaszára is kíváncsi voltam. - Csak azt ne mondd, hogy neki! – súgtam oda a vállam felett, noha már előrébb jártunk, mint a két leszakadt tagja a csapatunknak. Nem bírtam ki, hogy ne cukkoljam még egy kicsit a másik Informátort. Idő közben egyébként előkerült egy újabb szelet csoki a táskámból, amit előszeretettel kezdtem el majszolni. – Nálad van a térkép, nem? – kérdeztem Ginától, miután érdeklődött, hogy merre menjünk. – De én is azt hiszem, hogy még felfelé kell haladnunk – erősítettem meg Kyle útmutatását.
- Nem tudom, biztos vannak olyanok, akik nem bírják a tanoncokat, mondjuk, te pont nem tűnsz olyannak. Mosolyodom el, bár jobbára csak akkor találkoztam vele, amikor a gondomat viselte a Vörös Hold után, és akkor nagyon kedvesnek tűnt, szóval ő biztos nem az a fajta, akit a hideg rázza a magamfajtától. - Akkor jó, és még P.S. sem velünk jön, hogy a Holdon kössünk ki. Nevetek immár, mert az aztán végképp tragikus lenne, kedves barátnőm és én szerintem két négyzetméteren is képesek lennénk eltévedni. Így hát egészen nagy a megkönnyebbülés a részemről, amikor a térkép témát magához ragadja a barna hajú nő, őt még nem ismerem, szóval nem tudom, hogy kiféle, miféle, de mivel mindenkihez pozitívan viszonyulok, ő sem kivétel. Mindenesetre, a kutyáját, ha lehetett, megsimogattam, szeretem az ebeket, de jól tettem, hogy Milot otthon hagytam, itt biztosan megbolondult volna szegénykém ennyi csaholó között. - Örvendek Kate, én pedig Naomi! Immár legalább a nevét tudom, az is sokkal több, mint a semmi, azon egy kicsit persze csodálkozom, hogyan fogalmaz Abigail felé, de nem mondok semmit, mert nem az én dolgom. Mégis ki akarná eltörni a lábát? Tök fura, na de mindegy, túllépek rajta, és várom, hogy induljunk, mert jó kis buzgómócsinghoz híven szeretnék mihamarabb eljutni a célhoz. - Ezer örömmel, hogy hívják egyébként? Kérdezek rá, biztos szólongatta már korábban, de nem ütött szöget a fejemben a dolog, szóval fogalmam sincs róla, miként nevezhetném az ebet. Kicsit el lehetek varázsolva, mert nem nagyon esett le, hogy alig egy pillanattal előttem Abi is ugyanezt kérdezte, de hát ez van, így legalább biztos kapunk választ, maximum majd Kate fogja a fejét azon, hogy mennyire nem figyelek oda. Igazából, én többnyire inkább a társaságot vizsgálom, mert nagyon érdekel, hogy ilyen körülmények között ki miként viselkedik. Meg úgy általában… nem ismerem még őket túlzottan, de ezen szeretnék változtatni. - Felőlem mehetünk. Bólintottam rá, azzal pedig pláne nem volt bajom, hogy Kate akar dirigálni, nem voltam egy domináns személyiség, szóval határozottan nem bántam. - Jaj, dehogy zavarnak, imádom őket, nekem is van egy, csak fél a többi kutyától, szóval nem mertem elhozni. Mindenesetre nagyon kedves a gyógyítók vezetőjétől, hogy figyel erre, őt biztosan nagyon fogom kedvelni. Viszont utána már tényleg elindultam, akkor is, ha a többiek még ácsorogtak, mert szerettem túrázni, annak dacára, hogy a térképet aztán bárhonnan nézhetném, akkor sem jutnék el a segítségével a-ból b-be.
Már egy ideje úton vagytok, s mivel ez csupán egy pár órás túra, lassan el kell érnetek a barlangot, ha jól saccoljátok. Igen ám, de...
VÍZ Utatokat vízeséssel tarkított hegyi folyó állja, mely vidáman csobogva zúg, nyaldosva a medrében hűsölő sziklákat. Ha körülnéztek, hidat nem láttok belátható távolságon belül, s habár kikandikál egy-két nedvesebb szikla a gyorsan hömpölygő áradatból, amin esetleg át lehetne kelni... a fene se tudja, mennyire biztonságos.
TŰZ Alice-t nem hagyja a gondolat, hogy mintha füstszagot érezne. A kutyus is nyugtalan mellette, s amint a felfelé vezető úton megindultok, Gina által is megerősítést nyerhet, hogy a lány nem csupán képzelte a kesernyés illatot. A távolban füst terjeng a fák között, goromba feketén. //Mindkettejük dobásértéke 6-os volt, ezért ők észlelik először.// Talán baj történhetett, ám az is lehet, hogy csupán kezdő túrázók hagyták figyelmen kívül a tűzrakási tilalmat... akárhogy is, arrafelé tartani kerülő lenne, ráadásul rendesen kitaposott csapás sincs igazán.
FÖLD A nagy éneklés közepette bizony megfeledkeztek arról a nagyanyai jótanácsról, mi szerint: Mindig nézz a lábad elé! A föld hirtelen válik csúszós-sikamlóssá és szalad ki Pandora lábai alól, aki így fenékre ül az erdei vadak által gyúrta sárban //1//, s lábaiba beleakad mentora, Dimitris is //3//. Hogy sikerül-e megtartani az egyensúlyát vagy Florát is a kicsi rakás tetejére rántja az csakis az ő ügyességén múlik. Ami viszont kétségtelen, hogy a reggel folyamán a területen - úgy egy saroknyi / 3-4 ház hosszan - még dagonyáztak a vadak a pár nappal ez előtti esőzés gerjesztette csatakban.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Egy másodpercre se jutott az az eszembe, hogy Mandy ostoba lenne. Egyszerűen csak azonnal bekapcsol a munkamániás, a segítőkészségem és mivel nem tudom, hogy Mandy mivel próbálkozott már eddig, hogyan neveli a kutyáját így úgy gondoltam először egy könnyű megoldást ajánlok neki. De a jelek szerint ez rosszul sült el. A mai napon talán tényleg jobb, ha csendben maradok. -Ne haragudj Mandy nem akartalak megbántani.-Mert éreztem a hangjában, hogy valami nincs rendben, pedig tényleg nem arra mentem rá, hogy megbántsam. Egyszerűen csak segíteni szerettem volna neki. Ezért is maradok inkább hátul. Jó ott nekem. Az okosak elől, a tanulók hátul, csendben. A fákat figyelem, a madarakat hallgatom, de persze Csokiról sem feledkezem meg. Nem akarom, hogy miatta Gina kiboruljon, így ha a közelébe akarna menni inkább elhívom őt. A bambulásomból Kyle zökkent ki, aki mellém csatlakozik. Egy mosoly kúszik arcomra, mikor karjával átkarol. Érdeklődve hallgatom őt, de a kérdése teljesen ledöbbent és azonnal kipirul az arcom. Ilyenre nem számítottam bevallom őszintén. Azt hittem valami komolyabb témáról lesz szó. Először csak hebegek, habogok, majd lesütött tekintettel és rákvörös arccal válaszolok. -Én...én még sosem gondoltam erre, nem is néztem én nem...-Elfordulok tőle, hogy ne lássa. Mennyire ciki ez a helyzet. Hogy lehetek ilyen béna, most komolyan!? Ez a nap valahogy nem indul túl jól. Egyikük "megfenyeget", a másikat sikerül megbántanom, a harmadik meg annyira zavarba hozz, hogy legszívesebben elásnám magam. Mi jöhet ez után? Ahogy tovább haladunk valami fura szagot kezdek el érezni. Hirtelen nem tudom belőni, hogy mi az, de látom a kutyán, hogy ő is érez valamit. Csak pár pillanattal később esik le, hogy mit is érzek és ennek hangot is adok. -Ti is érzitek a füstöt?-Remélem a válasz igen lesz és nem én bolondultam meg.