Túraútvonal vezet „Tupilek templomához”, azaz a barlanghoz, ahol állítólag Tupilek elmélkedett és társalgott annak idején a nagy szellemekkel. A barlangtól nem messze, egy sík területen az idők során a helyi őrzők pihenőhelyet építettek ki, mely remek helyszínéül szolgálhat kirándulásoknak, szabadidős programoknak egyaránt.
- Hm… Én embernek látlak. Az más kérdés, hogy tudom, nem vagy az. - Kis akadékoskodás elkél már tőlem. Kellemes kis jellemű farkasba botlottam bele, az már biztos. Fairbanksben találkoztam egy-kettővel már, de beszélgetésbe eggyel sem elegyedtem még. Az elsővel, akivel még is ezt teszem, az is ilyen megnyerő… Nagyon király. Felvont szemöldökkel figyelem, hogy mit csinál ez a srác itt előttem. Ez komolyan magához beszél? Tehát nem elég, hogy bunkó, még skizofrén is, vagy mi? Nem vetem én meg az utóbbiakat, de hogy egy képzeletbeli, meg egy teljesen érzékelhető, vélhetőleg ugyanolyan jellemmel rendelkező egyeddel beszélgessek, az már lehet kicsit nehézkes lesz. Vagy csak tetteti az egészet, és tervez valamit. Mondjuk nem értem mit tervezhetne azzal, hogy többedmagával beszélget. - Tudom is én… A megnyerő kinézetemmel, a humorommal, ilyenek. - Vonok könnyedén vállat. Ha komolyan ezen akad fent, hogy nem csiholok tüzet, hogy meggyújtsam a cigimet, és aztán oltsam is el, akkor most mit próbáljak magyarázkodni? Meg ki ő, hogy magyarázkodnom kéne? Egyelőre csak egy elmaradott farkasnak tűnik, akinek nincs jobb dolga, mint az első közelébe érkezőt szidalmazni. Na mármost, én nem vagyok olyan, hogy besértődök, mert kaptam én már apait-anyait az élettől, szóval kiborítani nem fog, az már biztos. Újfent felvonom a szemöldökömet arra, amit ajánl. Esszenciát, csak hogy tüzet rakjak? Ez most komoly? Mit akar ez most itt bizonyítani? Karba teszem a kezemet, kisebb gondolkozási szünet után. - Attól függ…a haverodtól kapom-e az esszenciát, vagy tőled? Másik kérdés, minek áldoznál fel az esszenciából egy egyszerű tűz rakásáért? Harmadik az már nem egy kérdés, de ja, igazad van… Szárított szarból is csináltunk tüzet, ha nem volt más. - Mondjuk nem tudom, hogy a közelben vannak-e a régimódi tűzrakáshoz használatos dolgok. Akármennyire sem voltam cserkész, a farmon sokféle tüzet kellett gyújtanunk. Ahhoz mondjuk nem lenne túl sok kedvem, hogy elkezdem csinálni a tüzet, a farkaska pedig szándékosan belerondítana. Szabályok felrúgása nem a kedvencem amúgy sem, de először megvárjuk, miket felel.
Anguta grimaszolt, ahogy a fickó kijelentését hallgatta. Persze, hogy tudja, hogy nem ember, de akkor miért nevezi úgy… csak azért mert annak látja? Senki sincs a közelben, aki miatt vissza kellene fognia magát. – Áh, szóval csak nem szeretnéd a fene kényes inkognitót megtörni… értem én – bólintott grimaszolva. – Az erdőben az a jó, hogy akár el is üvölthetnénk magunkat, hogy vérfarkasok vagyunk, és maximum néhány mókus kapná fel a fejét megdöbbenésében. Persze… nem a szavak jelentésére fosnának be ijedtükben – vonta meg kissé a vállát, majd félrepillantva elvigyorodott, és aprót biccentett. A srác elég lazán fogadta a sértésnek szánt megjegyzéseit, de persze Angutának ez nem okozott problémát. - Halálra akarod röhögtetni a farkast, amikor éppen embereket szaggat szanaszét? – értetlenül rázta a fejét, majd a levegőt bámulva halántéka körül elkezdte pörgetni a mutatóujját. Egyezményes jel ez a flúgos tagokra, és nyilván érti a fickó is, hogy miért tett így. Anguta persze tisztában volt vele, hogy csak így üti el a sértést, ami tetszett neki, hiszen ez erős jellemről árulkodik, akit nehéz kizökkenteni a béketűrésből. Azonban ezt nem kötheti az orrára, meg egyébként is fene tudja, hogy viszonyul a dicsérethez, főleg egy fiatal farkastól. Értetlenül félrebillentette a fejét, ahogy az őrző az esszencia tulajdonosa felől érdeklődött, de nem szólt közbe, megvárta amíg végez a többi kérdésével is, és csak azután válaszolt, de persze arcára türelmetlen grimaszt vágott, és úgy nézett rá, mint akinek elmentek otthonról. - Te teljesen hülye vagy? – kérdezte enyhén széttárt karokkal, apró fejcsóválások közepette. – Hát látsz itt rajtam kívül mást is, aki esszenciát adhatna? – félrenézett, majd lemondóan újra megszólalt. – Igen, tényleg flúgos… - enyhe grimasz kíséretében visszanézett. – Amúgy nem a tűzrakás miatt áldoznék fel némi csontot, húst, bőrt és vért – hitetlenkedve felhorkantott - hanem a cipőidért. Azt hittem egyértelmű, hogy ezt kapom, ha megnyerem a fogadást – félrenézett és némi riadt zavar támadt tekintetében. – Nem… már szerintem késő változtatni – rázta a fejét, enyhe félelemmel a hangjában. – De… oké. – ismét a fickóra pillantott, és mélyet sóhajtott. – Nem tudom, hogy lehet-e még változtatni a fogadáson… de a haverom inkább abban fogadna, hogy ha vesztesz, egyelek meg… de én… nekem a cipőd kell, nem az életed – haragosan elkapta tekintetét, és mérgesen kaffogva lehordta a semmit maga mellett. – Már késő, elfogadta a feltételeket és a fogadást utólag nem lehet változtatni – persze még nem ráztak kezet, és a farkason az őrző is láthatta, hogy semmi kedve megenni őt. Anguta a levegőbe szimatolt többször is, közelebb lépett az őrzőhöz, majd elcsodálkozott. – Ismerős a szagod… várj csak… Alice? Alicet érzem rajtad… lefeküdtél vele ide jöveted előtt? – Igazán lezuhanyozhatott volna, nem kellene minden farkas orra alá dörgölni, hogy kivel hempergett nemrégiben. Ennek ellenére széles vigyort vitt képére, majd megszólalt - Hogy van amúgy? Én Frederick vagyok... nem mesélt rólam két menet között? - tekintete érdeklődő volt, mintha ez telejsen normáliis beszédtéma lenne az őrzőknél sex közben.
- Ahogy jónak érzed. Felőlem ordibálhatsz, bírtam én ki már rosszabbat is. - Vonok vállat. Én aztán nem fogom megszabni senkinek, hogy az erdőben ordibáljon. Az engem a mindennapokban nem igazán izgat. Azt már kevésbé díjazom, ha valaki hajnali négykor ordibál taccs részegen. Szerencsére az itt töltött időm alatt ezt még nem tapasztaltam, remélhetőleg nem is kell túl gyakorta. Biztos nem ülnék meg a seggemen. - Nos, nem csak nőstény farkasok vannak. Azoknál elég a puszta sármom, a hímeknél inkább hagyatkozok a humoromra. - Válaszolom neki halál komolyan. Ha komolyan veszi, az az ő baja. Szerintem eléggé nyilvánvaló, hogy csak hülyéskedek ezzel kapcsolatban. Nem lehet senki akkora idióta, hogy elhiggye, Őrző egy általam lefestett jellemből lehetne. Első ilyet megtenné, valószínűleg azonnal kapna egy emléktörlést. Jobb esetben. Rosszabban a farkaska tépi szét… Forgatom csak a szememet a csávókám megszólalására. Nem ideges vagyok, egyedül csak nem szólok inkább az egészhez semmit. Ha nem forgolódna, azt sem tudnám teljes mértékig eldönteni, hogy hozzám, vagy nem hozzám beszél. - Ehhez nem kellett volna egy fogadást felajánlanod. Anélkül is odaadom, ha normális módon megkéred. De igaz, így legalább izgalmasabb lenne. – Bár biztos érdekesen festenék, ha egy zokniban mászkálnék haza. De ha más nem, felhívnám Alice-t, hogy jöjjön ide, vagy Calit. Lényegtelen, de kétlem, hogy ne jönnének. Bár Alice-t múltkorában úgy is eléggé megszívattam, ki tudja, lehet viszonozná. Mondjuk belőle nem nézem ki ezt a tendenciát. Karba teszem a kezemet, mikor újra magával kezd el beszélgetni. Felhúzom az egyik szemöldökömet, és úgy nézem a férfit. Csak kuncogok arra, amit közöl velem. Aztán megszólalok. - Nem hinném, hogy olyan finom falat lennék. - Mosolygok rá, semmi félelemre utaló jelet nem mutatok. Valószínűleg, ha rám akarna támadna, még épp lenne időm valamivel védekezni. De kétlem, hogy vérfürdőt akarna rendezni egy ilyen békés helyen. De a férfin sem látszott arra hajlam, hogy meg akarna csócsálgatni. Akkor mit akar? Megfélemlíteni, vagy csak kíváncsi volt a reakciómra? Következő megszólalásán pedig a kiborítás is megfordult a fejemben. Még jobban elmosolyodok rá, aztán kisebb nevetés után megszólalok. - Nos, testvérek vagyunk, de a vérünk nem egyezik, így nem is számít vérfertőzésnek, mi? - Úgy mondom, mintha ez az egész olyan teljesen átlagos lenne. Bár még csak a fejemben sem fordult meg, hogy Alice és én… A nővérem, az isten szerelmére! - Sajnálom, de látszólag nem tettél rá olyan nagy hatást, mint azt hitted, hogy fogsz. - Paskolom meg empatikusan a vállát.
Anguta grimaszolt egyet. Nem volt kedve ordibálni, és nem is az őrző lett volna a célpont, hanem csak arra akart kilyukadni, hogy felesleges titkolózni itt az erdő mélyén. - Aha, akkor te lehetsz a legretardáltabb őrző, akivel valaha találkoztam – húzta el a száját, miközben, értetlenül rázta a fejét. Még, hogy kisugárzása elég a nőstényeknél, a humora meg a hímeknél. Szívesen megnézné, mire menne vele. Anguta orrát facsarta hazugságának bűze, és nyilván még egy hatvanéves farkas is simán kiszúrná a fickó kamuzását, de hát miért kellene ezt elárulnia, amikor sokkal mókásabb, ha inkább úgy tesz, mint aki elhiszi, hogy valóban egy életképtelen őrzővel hozta össze a sors? Csak a szemét forgatja, és nem szól hozzá semmit. Valahol érhető reakció, de nem domináns jellem nyilvánvalóan, mert különben visszaszólt volna valamit. Az őrzők dolga persze a konfliktus elsimítása és nem szítása. - Tényleg? – kissé hátrahőkölt. Félrefordított fejjel figyelte a fickót, majd felnevetett. Oldalra nézve, kuncogása közepette szólt a semmihez. – Hallod ezt? A srác odaadta volna a cipőjét, ha szépen kérem. Beszarok, ha farkas lenne, nyilván ő lenne a falka lábtörlője – majdhogynem könnyeit is törölgetnie kellett, miközben visszafordult az őrzőhöz – Hát, hallod, ha ezt komolyan mondtad, akkor kérem szépen a cipőd, a farmerod és a pulcsid is – várakozóan tekintett rá, majd még hozzátette. – Az alsód megtarthatod, az nem kell – rázott aprókat fején. Nem veszi komolyan. Hallatlan. Épp arról beszél, hogy megegye-e vagy sem, de az őrzőnek még csak a szívverése sem ment följebb, semmiféle reakciót nem váltottak ki szavai, szóval úgy tűnik, hogy a fickó vagy életunt, vagy képtelen komolyan venni a semmivel beszélgetős produkciója után. Pedig ezt igazán rosszul teszi. Egyetlen varázslat nem zümmög körülötte, ha így lenne, nyolcszáz éves érzékeivel felfogná a szellemi mágia aktiválását, így gyakorlatilag védtelenül van egy olyan farkassal szemben, aki még a kamu életkorával is könnyedén legyőzhetné őt. Mégis hány éves lehet? Negyven? Ötven? Arcából kiindulva még az öregedés gátlók ellenére sem lehet túl idős. Ráadásul egy bizonytalan személyiségű farkassal áll szemben. Nagyobb óvatosságot kellene tanúsítania. Kicsit mintha nemtörődöm lenne. Ha érezné benne a félelmet, vagy a feszültséget, amit egy kiszámíthatatlan farkas okoz neki, akkor nem lenne problémája, mert akkor csak a srác lazaságára fogná, de egy nyolcszáz éves farkast nem tudna átejteni, ha bőre alatt ott vibrálna az enyhe idegesség, vagy az óvatosság, ami megmenthetné az életét. – Hát, a puding próbája az evés – vonta meg vállait, majd elmosolyodott. Nem, megenni nem fogja, de leckét talán adhatna neki, hogy ha élesebb helyzetbe kerül, ne legyen ilyen könnyelmű. - Óh… – bólintott lassan. – Szóval, ezzel azt akarod árnyaltan közölni, hogy már megvolt? – nyilván mostoha tesók, vagy valamelyiküket örökbe fogadták, mivel nem érződik egyiken sem a másik szaga mélyebben, és Lavanton is csak felületesen érzi Alice szagát. Anguta természetesen érezte a borzadályt, ami a fickó felől áramlott, hiába mondta ezt úgy, mintha teljesen természetes lenne a mostohatesók között a szerelmi légyott. Legalább ez váltott ki belőle valami reakciót, ha már a megevéssel teljesen meg volt békélve. - Nem-e? Rettegett tőlem – közölte vidám hangszínnel, miközben a paskoló kéz felé emelte kezét. Lazán tette, semmi hirtelen mozdulat, éppen úgy viselkedett, mint aki csak félre akarná söpörni játékosan a másik kezét. Első lecke egy alapítótól. Soha, de soha ne paskoljon meg egy őrző, egy idegen farkast, mert az ilyen gesztus ölebeknek való, nem a vadon farkas szellemeivel megáldott fenevadaknak. Morgása mélyről jövő és vészjósló volt, de már csak akkor, amikor ujjai rámarkoltak Lavant csuklójára. – Ne… érj… hozzám – sziszegte tagoltan, miközben lazán – értsd egy hatvanéves farkas – erejével kifordította az őrző csuklóját. Másik kezével pedig taszított egyet a férfi felsőtestén, elegendő erővel ahhoz, hogy az esélyesen a hátára essen. Arra azért figyelt, hogy ne törje ki a csuklót, éppen csak megroppant a kezei között. Mondjuk így is eléggé fájhatott neki. Szemei a művelet közben farkasának sötétkék színét vették fel, morgása fenyegető volt. Testén a változás jelei kezdtek lassan megmutatkozni. Először arca eltorzult, majd a körmök helyén karmok serkentek. Fiatal volt még, ezért a változás eltarthat akár fél percig is, de ez idő alatt nem mondhatni, hogy veszélytelen lenne. Persze, Anguta tökéletesen irányította a bestiáját, de ezt a fickónak nem kell tudnia, ahogy azt sem, hogy saját maga nem vette zokon a vállveregetést, de nem szerette volna, ha Lavant egy dominánsabb hímen is elsütné a kis produkcióját. Rossz lett volna Alice tesóját koporsóban viszont látni. Frederick csak egy ideig közeledett az őrző felé, aztán karmos kezeit saját fejére téve, acsarogva kaffogott. – Én is tudom… próbálom… - majd térdre roskadt, lihegve próbálta a fenevadját visszafogni. Amikor ez valamennyire sikerült, felnézett Lavantra és fájdalomtól görcsölve megkérdezte. – Szóval, áll a fogadás?
- Hm… Igazán köszönöm a bókot. - Bólogatok enyhén. Nem hinném, hogy egy farkasnak is elszámolással tartoznék, magyarázkodni meg végképp nem fogom. Ha már egyszer ebbe az irányba fordultunk el, akkor minek fordulnék vissza az igazsághoz. Na meg az sem tartozik a személyleírásomba, hogy teljesen komplett lennék, és ha már úgy is szórakozunk, akkor ráteszek még egy-egy lapáttal. Na meg az is közrejátszott, hogy akárhogy is nézzük, ki tudja szagolni a hazugságokat, akármilyen fiatal is legyen. Az pedig nem hinném, hogy egy kölyökkel hozott volna össze a sors, mert azokkal van vagy egy jóval idősebb farkas, vagy pedig el vannak zárva az emberek közeléből. Karba teszem a kezemet, miközben újfent próbál kizökkenteni a nyugodtságomból. Jó emberre talált, mert hogy ere sor kerüljön, nagyon keményen kell próbálkoznia. Alapjáraton nyugodt személy vagyok, az más kérdés, hogy az életet szeretem élvezni, ekkor pedig meg tudok néha én is őrülni. - Nem fogom egyiket sem odaadni. A cipőmtől megváltam volna, ha nem tudsz valakit hívni és fosol attól, hogy farkas létedre végigmenj a túraútvonalon mezítláb. De látszólag a többi ruhádnak nem igazán van komolyabb baja. - Eresztem le a kezemet magam mellé. Az előző megszólalásommal ellentétben ezen érezheti, hogy nem kamuzok. Bár érdekes is lenne, ha egy farkas tényleg attól félne, hogy valami felsérti a lábát hazafele menet. A korát nem tudom, de lényegtelen is, mert ugyanúgy rohadt hamar begyógyul. És kétlem, hogy ne viselt volna el már rosszabbat. - Á, nap-nap után mást se csinálunk… - Sóhajtok egyet, természetesen még a gondolat sem fordult meg eddig a fejemben, hogy én meg Alice… Nem tudom, sose tekintettem rá úgy, mint mostohatestvérre, és ha a vér nem is köt össze minket, a lényegen nem változtat. A családom tagja, ehhez pedig nem szükséges, hogy vérszerintiek legyünk. Szavak nélkül bólogatok csak arra, amit mond. Figyelem, ahogy kezével elkezd nyúlni az enyém után. Kisebb gyanakvás már akkor elkezdett bennem motoszkálni, de kíváncsi voltam, mit fog tenni, így nem rántottam el idő előtt a kezemet. Ujjai a csuklóm köré szorulnak, morgás hallatszódik. Ha el is akartam volna venni a kezemet e pillanatban, valószínűleg akkor sem tudtam volna, mert eléggé jól lefogott. Szavait követően pedig érzem is, hogy a csuklómat kifordítja. Felnyögök a hirtelen jött fájdalom miatt, lökését követően pedig hátrébb lépdelek, és majdnem meg is botlok valami szarban. De szerencsére a talpamon tudok maradni, és másik kezemmel fogom a csuklómat. Hát ja, nem a legkellemesebb érzés volt, de még mindig jobb, mintha eltörte volna, esetleg letépi. Bár egy másodpillanat alatt nem tudta volna letépni, anélkül, hogy ne érezném az előszelét, szóval a legutolsó eset volt a legvalószínűtlenebb. - Tüzes… Ezt már szeretem… - Dünnyögöm oda miután stabilan megállok a lábamon már. Aztán figyelem, ahogy az átváltozás jelei elkezdenek megmutatkozni a farkason. Ennek idejéből sem tudtam tisztán levenni a korát. Lehet, hogy tényleg fiatal, de lehet, hogy csak egy idősebb farkas szórakozik velem. Azért az elővigyázatosság nem árt, a távolság nem mondható kicsinek köztünk, de túl nagynak sem. Ezért is volt, hogy ő minden harmadik lépésére én is hátrébb léptem egyet, szúrós szempárral figyelve a farkast. Reméltem, hogy vissza tudja fogni magát, mert semmi kedvem nem volt most ezek közül semmihez. Pihenni jöttem ide ki, nem farkasokkal, és őrzőkkel foglalkozni. Jó embertől kérek én is tüzet basszameg… De végül megtorpan, és térdre roskad. Figyelem a szavait, kérdésén viszont meglepődök. Ez most komoly? - Á, inkább kihagyom. A végén még arccal előre a tűzben találnám magam. - Mondom kicsit morogva, de érezheti az energiámon, hogy már annyira nem vagyok nyugodt, mint az előbb. Bár, valószínűleg még így is elég közönyös vagyok. Hülye is lennék, ha ugyanolyan nyugodt tudnék maradni azután, hogy kitekerte a csuklómat, és majdnem rám is támadott.
Frederick kétkedéssel a tekintetében figyelte a fickót, arcán látszott, hogy nincs odáig a válaszért. – Nem bóknak szántam, komolyan mondtam, de felejtsd el. Úgy látszik nálad alapkövetelmény a retardáltság és észre sem veszed – vont vállát grimaszolva. Ha nem hiszi el, hogy tényleg kreténnek tartja, az az ő baja. Frederick sűrűn pislogva hallgatta az őrzőt, amikor az hirtelen mégsem akarta odaadni semmijét sem. – Na, végre. Látod, az ilyen hozzáállás már sokkal jobban tetszik. Végre nem papucsállatka szinten mozogsz. Amúgy nem az erdőben kell a cipő – nézett a fickóra enyhe lenézéssel. – Hanem a városban. Csak nem szaladgálhatok ott mezítláb – mondjuk nyugodtan megtehetné, ha arról lenne szó. Valószínűleg senkinek sem tűnne fel és mindenki le is szarná. – Még a végén valami szeretetszolgálat rám szállna, és betennének reklámarcnak, mint a helyi csóró, akinek még cipőre sem futja… bár jobban belegondolva egész szép karriert futhatnék be. – Pillanatra eltöprengett, aztán vihogva oldalra nézett. – Jó van, kapd már be, nem leszek senki ribanca egy cipőért. Frederick felhorkantott Lavant kijelentésére. Arcán hitetlenség futott végig, ami átcsapott bizonytalanságba. – Most… most komolyan? – kérdezte előrébb hajolva. – Azt még minket hívnak állatoknak – nevetett fel jókedvűen. – Anyucit is be szoktátok vonni? Várj, várj, kitalálom… a válaszod igen lenne, nemde? Jaj, te kamugép, egy percig tényleg azt hittem, hogy Alice meg te kamatyoltok, de nem tudsz átverni – mutatóujjával néhányszor megütögette orrát. – Ezek az orrok hat mérföldről is kiszagolják, ha valaki hazudik – persze nem úgy tűnt az előzőek alapján, de hát mivé lenne a világ, ha egy fiatal farkas nem lenne túlságosan nagyképű. Mozdulatára az őrzőben gyanakvás fut keresztül. Nagyon helyes. Jobb is, bár a tényeken nem sokat változtatott. Túl közel engedett magához egy farkast, és aztán még volt mersze hozzáérni, valamint gúnyos megjegyzéseket fűzni. Bátorság vagy botorság? Tök mindegy az eredmény egy halott őrző lett volna, ha a szituáció élesebb a kelleténél, valamint, ha a farkas hasonlóan Frederickhez, nem szereti az öleb szerepet. Sajnálatos módon nem esett hanyatt, pedig Anguta azt szerette volna, de legalább óvatlansága ellenében fel lehet hozni, hogy az egyensúlyérzéke rendben van. Az is valami. Sőt. Frederick a meglepetés erejével támadott, Lavantnak pedig sikerült talpon maradnia, ami az esélyeit a túlélésre nagyban megnövelték… mondjuk 5%-ról, 12-re. De még mindig kevés lett volna. Nem érzett semmiféle mágiát sem aktiválódni, ami persze nem meglepő, hiszen Frederick megtorpant, és nem indult rohamra. – Ez borzasztó perverzül hangzott. – Szűrte fogai között, miközben a bestiáját próbálta visszatáncoltatni az odújába. – Remélem nincs bátyád, mert az Alicos sztori után… szóval érted – nézett rá küszködve, miközben egyre inkább úgy tűnt, a fenevad visszatér szunnyadni. - Jaj, ne már – fél térdre emelkedett, majd néhány bizonytalan mozdulat után két lábra állt. Nyakát megropogtatva néhány pillanatig hallgatott, majd újra megszólalt. – Ha nem akarsz megint letapizni, becsületszavamra, hogy nem fogom a fejed a tűzbe nyomni – amennyire csak telt tőle őszinte képet vágott. – Vagy arra gondoltál, hogy csak úgy simán befejeled, mert béna vagy? Az őrző nyugalmának egy része tovasiklott, ami remek volt, hiszen az éberség életben tarthatja. Kivéve, ha atomot dobnak rá, mert akkor úgyis mindegy. És Anguta évszázados ereje egy fiatal őrző ellen, hasonlóképpen hathat, mint egy nukleáris támadás Fairbanks ellen. – Amúgy neked van neved, vagy csak szólítsalak a fiú Alicenak? – Frederick oldalra sandított elvigyorodott, majd még hozzátette. – Vagy te voltál a lány a kapcsolatotokban? – persze az imént, már tudatta vele, hogy nem hisz neki, de azért jól esett húzni az agyát, még ha látszólag nem is nagyon vette magára. – Mert akkor jó lesz neked is az Alice név.
- Nos, nem tehetek róla, hogy kiskoromban a fejemre ejtettek… - Vonok vállat egyszerűen. A legtöbb esetben tényleg nem igazán hat meg, hogy mit gondolnak rólam. Van néhány személy, akinél érdekel, de ennyi. Meg nem hiszem, hogy ezzel a farkassal ezen a találkozáson kívül találkozni fogok valaha is. Legalábbis szándékosan biztosan nem. - Miért ne? Nincs túlzott forróság, hogy a felmelegedett beton miatt rinyálhatsz, se tél, hogy jég legyen mindenhol és elcsússz. De ja, néhány tépett ruha még ezen kívül, kosz, és teljesen odaillenél. - Nem is fordítok már figyelmet arra, hogy magában beszélget. Ennyi idő alatt igazán megszoktam már. Karba tett kézzel hallgatom, amit mond, és csak enyhén rázogatom a fejemet. Tényleg nem bírja ennyiben hagyni? Nem értem, miért kell tovább feszegetni ezt. Miután az orrát elkezdi ütögetni az ujjaival, akkor pedig egyszerűen csak hümmögök egyet, és ennyiben is hagyom. Nem vagyok idióta, tudom, hogy átlát ezeken, de hát faszom, pont egy ilyen farkasnak tartoznék elszámolással, hogy ki is nekem Alice? Mi okom lenne bármi valósat is elmondani neki? Rakja össze a képet, ha már annyira nagyra van magával. Legyen nagyra az agyával, ne mással. Fogom a csuklómat még mindig, de meg nem gyógyítom. Nem igazán lenne pazarlása az erőmnek, mert már úgy gondolom, elég jól értek hozzá, hogy túlzottan ne merítsem vele ki magamat, de ki tudja, mikor kellhet még ez. Viszont emiatt lehet nem is fogok túlzottan sokáig maradni. Nem menekülök, egyszerűen csak próbálok elővigyázatos lenni, hisz ott van Cali is, és kicsit jobban oda kellene figyelnem magamra. Jelen pillanatban mindenképpen. - Ez nem igazán van benne a szerződésben, hogy még húst is kell sütnöm, így én magamtól semmiképp sem fejelném le… - Sóhajtok egy fejrázás következtében, majd pedig a szemeimet is megforgatom a következő kérdésének hallatán. Ezen már kezelés sem segített. Nem veszem magamra azokat, amiket mond még mindig, egyszerűen csak kezdem unni. - Miért akarod tudni a nevemet? Nem hiszem, hogy teapartikra fogunk járni együtt, vagy moziba. Esetleg ennyire nem bírsz betelni velem? - Kérdezem tőle igazából kíváncsian. Amennyiben nem lenne ekkora tökkelütött, még biztosan az etikett szabályainak megfelelően be is mutatkoztam volna. De most minek? Általában azokkal a kapcsolatot nem szoktam tartani, akik már első randin ilyen keményen indítanak, mint csukló kifordítása, csonttörés, egyebek. Jelenleg viszont azt sem tudom, mire várok, és vagyok még itt.
- Hm – nézett a fickóra félrefordított fejjel, majd bólintott egyetértése jeléül. – Ez igaz – vigyorgott rá, majd mélyen beszívva a levegőt nyújtózott egyet. Nem kívánta tovább fűzni a kreténségét, úgy látszik az őrzőt nem nagyon hatja meg a szóbeli sértegetés. Nehéz dolga lehet egy provokáló vérfarkasnak kihozni a béketűréséből, ami elég előnyös ránézve. - Te is így gondolod? – vidult fel hirtelen, komoran haragos ábrázatából, amit akkor vett fel, amikor az őrző a „rinyálhatsz” szót ejtette ki nem túl pozitív köntösben. Frederick nem szokott ilyet tenni, és ez szinte már sértette „önélzetes kis latol” mivoltát. – Szép karrier lenne, de nem lehet sajnos. Az emberek előtt lebuknék, ha nagyon reflektorfénybe kerülnék. Vagy ötven éven át az öregedés jelei nélkül legyek reklámarc? Nem, ezt nem vállalhatom be, így muszáj lesz cipőt húznom, hogy ezt elkerüljem – Frederick az utolsó szavakat, már teljesen komolyan ejtette ki. Arcán nem látszódott, amit Anguta érzett legbelül. Sebaj, majd kiröhögi magát, ha egyedül lesz, mivel, ahogy levezette miért kell neki a cipő, az egyszerre volt hihetetlen és röhejes. Lavant semmit sem válaszolt, csak karba font kézzel enyhén rázta a fejét. Nyilván Anguta is hasonlóan reagálna egy ilyen kérdéssorra, bár ezt sohasem fogja megtudni, mivel nem került olyan szituációba, mint a két Lavant. A csuklószorítás megtette a hatását, és az ifjú őrző elővigyázatosabbá vált. Helyes, így is kell lennie, hiszen a farkasokkal nem haverkodni kell, hanem figyelni és megfékezni, ha úgy adódik. Na jó, vannak néhányan, akikkel egész jól el lehet lenni, de a tapizást egyik sem díjazza. Frederick grimaszolt és sóhajtott egyet. – Tehát, ha jól értem kitérőnek is beillő szavaidat – karjával Lavant felé intett tenyérrel felfelé. – Akkor ezek szerint, elutasítasz egy esszenciát, amihez nem kellene mást tenned, csupán gyújtanod egy aprócska tüzet? – homlokán néhány ránc jelent meg, majd oldalra fordította fejét, és elgondolkodva bólintott. – Igen, szerintem is csak ezzel akarja leplezni, hogy nem tud tüzet gyújtani – vont vállat, majd elvigyorodott és visszanézett Lavant felé. – Jól van, nem erőszak a disznótor – csak a sertésnek, de az emberek ritkán kérik ki a véleményét a levágásával kapcsolatban. – Nekem mindegy, de a cipőd akkor is kellene. Van nálam… - a zsebébe nyúlt, majd a tárcáját kivéve előkapart egy negyeddollárost. Szerencsére nem volt ezüst tartalma, csak réz és nikkel, így nem égette ujjait. – Huszonöt cent – ránézett a cipőre, majd még hozzátette. – Szerintem ez az összeg bőven jutányos ár érte – persze nem volt az, de nem is akarta megvenni a cipőt, hiszen ő azt akarta, hogy Lavant gyújtson tüzet, már, ha bír persze. Frederick egy pillanatra összehúzott szemmel vizslatta az őrzőt, majd elgondolkodva megszólalt. – Ha a legutolsó lehetőséget választom, akkor… elárulod a neved? – persze nem lesz nehéz megtudni a nevét, elég lenne csak Chulyint megkérdezni, hiszen ő nagyjából mindent tud, ami a városban történik. Lehet, hogy most is leselkedik valamelyikük szemén át, és közben röhög magában. Merthogy nyíltan nem az biztos.
- Miért ne lehetne? Nem hiszem, hogy ötven évig lennél reklámarc. Kis ideig biztosan, az hoz majd pénzt a házra, te kapod belőle a részesedést, aztán néhány év és otthagyod a francba. Vagy növesztesz szakállat, akkor majd idősebbnek fogsz tűnni. – Adok hasznos élettanácsokat a valószínűleg nálam jóval idősebb farkasnak. Mondjuk a jóval idősebben nem vagyok biztos, de abban igen, hogy nem fiatalabb nálam. Hallgatom, amit mond, majd közbe is szólok, ahogy elér a kérdéshez. - Ez így van. Amint a csuklóm valamilyen rejtélyes oknál fogva kifordult, hirtelen kedvemet vesztettem. Ilyen ez… - Az sem ártana, ha meggyógyítanám magamat, de éltem már át rosszabbat is, valamint túl sokáig nem is tervezek már itt időzni, így lesz időm leápolni magamat bőven. Nincs kedvem most itt a farkaska előtt használni az erőmet, mert biztos vagyok benne, hogy még arra is beszólna. Már eléggé lefárasztott így is, ez pedig csak a plusz egy csepp lenne a pohárban. - Gondolj, amit akarsz. Nem fogok senkinek sem bizonygatni semmit. - Mert most miért? Az elkövetkezendő percekben amúgy is elválnak az útjaink egymástól, és nagyon remélem, hogy nem kell többet Frederickkel foglalkoznom. Bár egy jelentést mindenképp le kell adnom róla. Így is, úgy is adnom kellett volna, de így biztos, hogy nem fog kimenni a fejemből, hogy van rá kis emlékeztetőm. Régen kaptam már szuvenírt farkastól amúgy is. Nem épp a legkellemesebb fajta ez, amit a csuklómmal tett, de ez van, ezt kell szeretni. - Jutányos ár? Jah… De tartsd csak meg a pénzedet. - De komolyan… ennyire bonyolult visszasétálni a városba és át azon, hogy el tudjon jutni valahova mezítláb? Ha igen, akkor az már az ő baja. - Nem, akkor sem mondom el. - Válaszolom neki egyszerűen. Mit ezen túlkomplikálni? Biztos vagyok benne, hogy nem fogunk puszipajtásokká avanzsálódni az idő folyamán, csak mert miért ne.
- Nem tudok szakállat növeszteni – vonta meg vállait. – Genetikailag képtelenség, ami rohadt vicces abból a szempontból, hogy a farkasomra meg képes a testem szőrt teríteni. Mondjuk szerencse. Te láttál már szőrtelen farkast? – kérdezte kíváncsian. – Nem túl szép látvány – fűzte még hozzá csak úgy mellékesen. Frederick lenézően horkantott egyet. – Óh, te szegény. Ne adjak rá puszit? – sikerült a lehető leggúnyosabb hangnemét előkapnia. Milyen olcsó kifogás ez már. Még, hogy kedvét szegte. De mindegy, úgy tűnik nem él a kihagyhatatlan ajánlattal, sebaj. - Jó – zárta le a témát Frederick, és legyintett egyet Lavant felé, aztán elnézett jobbra és elvigyorodott. – Jah – bólintott nevetve, majd az őrzőnek címezve a szavakat újra megszólalt. – Steven szerint jobb, ha nem is próbálkozol, mert még a végén felgyújtanád az erdőt – vihogott vidáman. – Jó, mondjuk ő nem ilyen kulturáltan fogalmazta meg a véleményét, de úgy érzem, nem szeretnéd a szó szerinti tolmácsolást hallani – bár Anguta sejtette, hogy tök mindegy lenne neki, hiszen semmit sem jelent számára Frederick sértegetése, vagy éppen maga Frederick. - Nahát, akkor ingyen ideadod? – fellelkesülve kérdezte, de nem mozdult, hogy birtokba is vegye a cipőt, csupán visszacsúsztatta a negyeddollárost a pénztárcájába, és várakozóan nézett Lavantra. Frederick bosszúsan grimaszolt. Utálta, ha nem úgy megy valami, ahogy ő azt szeretné, ezért haragos képet vágott. – Azt ugye tudod, hogy simán elvehetném a tárcád és megnézhetném, milyen szörnyen ostoba nevet titkolsz? Mert gondolom, azért nem akarod elárulni, mert a szüleid valami idióta névvel áldottak meg, mint mondjuk a Jesse, vagy tudom is én, a Jonathan – Anguta tudta, hogy nem fogja ezzel elárulni Lavant a keresztnevét, de nem is igazán érdekelte. Viszont az bosszantotta, hogy nem megy bele az esszencianyerési lehetőségbe. De mindegy, majd adódik más lehetőség, hogy bekéredzkedje magát a protektorátus területére, hiszen csak így itt a szabadban, csak nem vághatja le a kisujját, hogy odaadja az őrzőnek. Bár gyanította, hogy ha bele is menne, a protektorátusra való bevágódásba hosszan kellene győzködnie, mire rábólintana, de az is lehet, hogy élből elutasítaná. – De tudod mit, fátylat rá. Nem érdekel a neved, és hogy tudsz-e tűzet gyújtani, de inkább kérdeznék valamit helyette, ami talán furcsának fog tűnni. Téged elkapott idén Alignak a Vörös Hold alkalmával? – tekintetében pusztán kíváncsiság lapult, semmi hátsó szándék, persze csak információt gyűjtött, és minden egyes egyéni látásmód, amit meg tud segíthet Alignak ellen valamicskét még, ha nem is túl sokat.
- Szőrtelen farkas? - Szalad fel a szemöldököm. Természetes körülmények között nem, sosem láttam még ilyet. Létezik egyáltalán ilyen? Maximum csak akkor láthattam volna amúgy is, ha levadászok egyet, és megnyúzom a bundájáért. De eléggé állatbarát vagyok, főként a nevelésem miatt, így ha nem a túlélésért szükséges, akkor nem teszek semmit. Bár lehet nem is tudnék alapból. Nem éppen vadásznak lettem nevelve. Mindenesetre, távol áll tőlem, hogy bármilyen állatot, legyen az ragadozó, mint egy sarki farkas, avagy növényevő, mint mondjuk egy dámszarvas levadásszak. - De, persze. - Nyújtom is felé a kezemet teljesen komolyan, aztán mielőtt bármit is csinálhatna visszahúzom. Elég labilis egy farkassal állok szemben, a végén még leharapná tőből a karomat. Attól eltekintve, hogy az előbb tényleg nem épp a legokosabb döntést csináltam, nem vagyok én idióta. Főként, hogy már valamelyest tudom, milyen is az előttem álló példány. - Ugyan, nem vagyok én olyan érzékeny lelkű. Kíváncsian várom a szó szerinti tolmácsot. - A szóbeli sértések nem éppen vannak rám túlzott hatással, főként, ha egy lényegében teljesen ismeretlen személytől erednek. Közeli ismerősök azért tudnak olyanokat mondani, amikkel szíven tudnak ütni, de azt se túlzottan mutatom ki. Ennyiben legalább hasonlítunk a nővéremmel, hogy ő is magába szokta fojtani, ha valami gondja van. Csak sóhajtva, lehunyt szemmel rázom a fejemet arra, amit mond. Minek akarja a nevemet tudni, de komolyan? Foglalkoztat a kérdés, nem is kicsit, de nem kérdezek rá. Talán kiderül majd, hogy mégis mire játszik igazán a farkaska. Nem is válaszolok rá, eléggé nyilvánvalóan a tudtára sikerült adnom szerintem, hogy tőlem ne számítson rá. A későbbi kérdésére viszont csak kicsit oldalra fordítom a fejemet. Hogy jön ez most ide? Nem hiszem, hogy sokat ártanék azzal, ha elmondom az igazat. - Nem igazán. Nem voltam itt. - Ebből nem tud sokfele elindulni, hisz ez bármit jelenthet. Hogy éppen akkor nem tartózkodtam a városban, vagy akár gondolhat arra is, ami a valóság, hogy akkor még nem voltam áthelyezve. Csak próbálom kiszűrni, akar-e valamit most ezzel a kérdéssel, vagy egyszerűen csak kíváncsiság volt a részéről.
A felhúzott szemöldökre Frederick is hasonló reakciót produkált. Mit nem lehet egy szőrtelen farkason elhinni? Ronda látvány szó se róla, de azért nem kellene élből elvetnie a létezését. – Ja, tudod az a példány, aminek egyáltalán nincs szőr a testén – magyarázta bólogatva, miközben grimaszolt egyet. – Persze az ilyen csak genetikai mutáció eredménye, de szerencsétlenségére az evolúció zsákutcájába került. Nem tud védekezni a hideg ellen, valamint a kártevők is sokkal kényelmesebben tudják felsebezni a bőrét. Megfázik, kihűl, végül megdöglik. Úgy látom te még nem láttál szőrtelen farkast – az ábrázatára rá volt írva, és a hitetlenség, ami felőle áradt is ezt támasztotta alá. Sebaj, a rögtönzött biológia óra mindenkinek kijár legalább egyszer, ingyen és bérmentve, de legközelebb fel fog számolni néhány dollárt. Úgy látszik Lavant ismét akar egy kézcsavarást, persze csak kamuzik, hiába tűink az arca sziklaszilárdan eltökéltnek, mint aki tényleg gyógyító puszira vágyik, az érzései elárulják. Mellesleg Anguta a felhúzott pajzsú farkasok arcáról is képes olvasni, a Lavant gyerek mimikája bár komolynak hat, mégsem tudná megtéveszteni. Úgy nyolcszáz évvel korábban kellett volna születnie, hogy át tudja verni. Frederick ezért nem is mozdult rá a felajánlott kéz újracsavarásra, pusztán gúnyos vigyorral figyelte a jelenetet, aztán felhúzott szemöldökkel és félrefordított fejjel, kíváncsiskodott. – Ez most nálad idegrángás volt, vagy csak beszartál, hogy leharapom a kezed? – arca kellemes társalgási mimikát öltött, és lazán ácsorogott, miközben magában jót mulatott. Akár piros pacsizhatnának is ennyi erővel. Mondjuk, túl egyoldalú lenne, mert amilyen Frederick mentalitása nem hagyná nyerni Lavantot. - Te tudod – vonta meg a vállait. – Khm… - köszörülte meg a torkát, majd a semmire tekintve megkérdezte. – Hogy is volt pontosan? – aztán nagyot bólintva visszafordította kobakját, és szélesen elvigyorodott. – Na, szóval. „Ez az idióta balfasz még a végén szétkúrná nekünk az ősök erdejét, egy laza tűzrakással.” Csak a tisztázás végett mondom, hogy szerintem ezek a jelzők nem illik rád egyáltalán – ja, hát tényleg nem illett rá egyik sem, de ha már egyszer ennyire erősködött, hogy hallani akarja, muszáj volt elég sértőt mondani. Persze nem valószínű, hogy megsértődne, ha a testvérével való párzás lehetőségével sem volt képes kihozni a béketűréséből. Fenébe, Sangilak tanulhatna tőle. Talán be kellene íratni önkontrollra Lavanthoz. Nem kapott választ, csak egy sóhajjal egybekötött fejrázást. Azért legbelül a kíváncsiság felütötte a fejét, de Angutának csak sejtései lehettek mire vonatkozik a feléledő érdeklődés. Talán mégis meggondolta magát a tűzrakással kapcsolatban. – Hát, ha nem, hát nem – vonta meg egyik vállát, arcára pedig egy kelletlen grimaszt varázsolt. - Nahát, merre jártál, amikor az őrzőknek éppen a legsűrűbb volt a programjuk? Szabit vettél ki? – enyhe, rosszul megjátszott döbbenetet produkált, majd hasonlóan Lavant előző reakciójához, sóhajtott egyet, lehunyta a szemét és a fejét rázta. – Tuti nem lehetnek veled megelégedve, ha elmenekülsz a problémák elől – jegyezte meg, amikor vette a fáradságot, hogy ismét a férfire nézzen. Arcán szánalom és lenézés keveredett. Kedvelte Lavantot… tényleg. Mókás fickó, bár elszalaszt egy remek alkalmat, hogy esszenciához jusson. Kár.
Csak megforgatom a szememet a magyarázására. Mintha nem tudnám, mit jelent a szőrtelen szó. Tudom, hogy így sem néz teljesen komplettnek, de azért nem lenne rossz, ha nem nézne ennyire hülyének. Amit már utána mond, az mondjuk nem tagadom, kicsit tényleg érdekes. Na meg szomorú is valamilyen szinten. - Nem vagyok vérfarkas. Az kevésbé olyan gyakori, hogy emberek olyan jól meglegyenek a mezei farkasok mellett. Pláne velük élni. Így szerintem érthető, miért nem láttam túlzottan még ehhez fogható egyedet. - Vágom oda válaszként neki ezt. Persze, vannak olyan elvetemültek, akik ember létükre is ezekkel a ragadozókkal élnek, de hát az már az ő saruk. Na meg olyanokkal is találkozhattam már, akik egy farkaskölyköt mentettek meg még, aztán a gazdájukkal együtt nőtt fel. Vannak ilyenek, elismerem, de szőrtelen farkas. Nem hinném, hogy annyira gyakori látványosság lenne, mint azt az előttem álló hím próbálja beállítani. - Idegrángás, biza. Kellene rá gyógyszert szednem, mi? - Tettetett elgondolkodással sóhajtok egyet. Na nem mintha lenne efféle betegségem, legalábbis nem tudok róla. Az kellene még… Amennyire tudtam karba tettem a kezemet, és úgy vártam az eredeti szöveg tolmácsolására. Mikor elmondja akkor csak egy olyan „az igen…” arckifejezést vágok, és egy kicsit bólogatok is. Aztán a helyesbítést követően már felvonom a szemöldökömet. - Csakugyan? Köszönöm. - Bólintok egyet még. Nem tudom, nem is nagyon érdekel, hogy komolyan gondolja-e a dolgot. Abban biztos vagyok, hogy már puszipajtások nem leszünk így sem, úgy sem, de nem is volt nagyon tervben, mikor ma elhagytam az otthonom, hogy idejöjjek. Kis kikapcsolódás, elmélkedés, ehelyett egy kifordított csuklóval mehetek haza. Na nem mintha hazafele menet nem gyógyítanám meg magamnak. - Épp Kanadában, ha nagyon tudni akarod. - A következő megszólalására pedig már csak legyintek egyet a jobban működő kezemmel, aztán hátat is fordítok a hímnek. - Jó kis találka volt, majd megismételjük. - Se. Amennyiben nem tart vissza valahogyan fizikailag, úgy pedig el is indulok vissza, amerre jöttem. Szavakkal amúgy is rájöhetett, hogy nem tud rám hatni. Hazafele vezető úton egy teljesen kihalt részen pedig meg is gyógyítom magam, így kutya bajom sem lesz, mire kiérek a nemzeti parkból.
//Izé... Bocs, hogy csak most. Részemről ez záró volna, ha nincs más. Írsz rá még, avagy sem, rád hagyom, majd zárasd. Köszöntem a játékot, én nagyon élveztem! //
- Aha, mintha a mi fajtánk állandóan a farkasokat stírolná – az egy dolog, hogy nem látott még, de legalább ne állítsa már be őket, mintha egész nap csak az lenne a dolguk, hogy a farkasokat vizslassák. Egyébként is minek mentegetőzik, ha nem látott, hát nem látott, de az nem azért van, mert nem tartozik a bundás népség táborába, hanem azért, mert még nem került egy ilyen a szeme elé. Mindegy, nem is érdekes. - Nyilván – bólintott Frederick elmélyülten. Persze látszott Lavanton, hogy csak kamuzik már megint, egyáltalán nem gondolta komolyan, persze ettől rejtett idegbajai lehetnek, amiről még ő maga sem tud. Talán megemlíthetné, hogy inkább vizsgáltassa ki magát a biztonság kedvéért. Vajon őrzőmágiával lehet ilyen betegségeket gyógyítani? A fene tudja, még az is lehet, hogy igen. Talán meg kellene érdeklődnie… vagy írni kellene egy szakvéleményt valamelyik fejes képében Lavantról, hogy nem százas. Az biztosan mókás lenne, bár elég szemét is. Elvégre rendes ürge ez, csak túlságosan azt hiszi, hogy nem érheti baj. Kicsit felelőtlen. Alice és ő, ég és föld, hiszen a lány eléggé félős, legalábbis a váratlan helyzetek idegességgel és némi szorongással töltik el, viszont a fiú Alice úgy viselkedik, mint aki a világot is képes lenne a hátán elcipelni. Jó, hát belerokkanna az biztos előbb-utóbb, de jelenleg tényleg elég óvatlan. Sebaj, majd megtanulja, hogy ne paskoljon farkasokat vállon. - Szívesen – vigyorodott el Frederick. – Ha szereted az ilyen őszinte megjegyzéseket szíves örömest tolmácsolok többet is – az ajánlat él, persze Lavantot nem hatja meg. Igazán sajnálatos. - Aha, értem – mit keresett Kanadában? Lehet, hogy csak most helyezték át? Előfordulhat, hiszen eddig még nem látta, és a szagát sem érezte a protektorátuson. Igaz ez semmit sem jelent, de előfordulhat, hogy eddig nem volt Fairbanksban. - Máris mész? – kérdezte bánatos hangon, majd tettetetten megjegyezte. – Úgy sajnálom – még a fejét is rázogatta. Ahogy a másik, hátat fordított neki integetni kezdett és egy nem létező könnycseppet is elmorzsolt a „fájó” búcsú miatt. Furcsa, hogy nem kellett neki az esszencia, de sebaj, nem jutott ugyan így be a protektorátusra, de legalább van egy új alak a tarsolyában, ha szükséges lenne. Miután Lavant látó és hallótávon kívül esett, Anguta visszafeküdt a sziklájára, energiával körbekémlelt, hogy van-e a közelben valaki, aztán egyetlen sima átmenettel Lavanttá változott. Mondott néhány mondatot és gyakorolta a fickó hanglejtését, amikor tökéletesnek találta felkelt, és a mozgását kezdte el utánozni. Néhány perc alatt ez is összejött, ezután újra önmaga lett, visszafeküdt ismét a sziklára és lehunyta a szemeit.
Vannak beszélgetések, amiket nem bízhatok másra. Pontosabban... megtehetném, de nem szeretném másra bízni, már csak azért sem, mert mióta a mentora az életét adta értem, szívességet kérnem Dimitristől olyan, mint mezítláb parázson sétálni keresztül. Sosem tudhatod, épp mikor lépsz olyan helyre, ami felsérti a talpadat. Különben is elég aggodalomra adnak okot vízió, a szellem-dróton elkapott kósza előrejelzései, hát vettem a bátorságot és találkozót kértem Lilitől, hátha... őszintén szólva, nem is tudom mit várok ettől a találkozótól, de talán közösen sikerül kicsit rendszert vinnünk a káoszba, ha csak gondolati szinten is. Letisztázni ezt-azt, hiszen az őrzői látásmód valahol más, mint a farkasoké, épp ezért működhet együtt remekül és lehet mégis ellentéte egymásnak a kettő... nevezzük fajnak. Amíg engedi a havas út, a terepjáróval megyek, onnét kénytelen vagyok gyalogolni, de szerencsére ez egy eléggé népszerű hely a turisták körében is, így rendszeresen takarítják a barlanghoz vezető utakat, apró ösvényeket vájva a hóban. Kissé kések, Lili talán már itt is van, ki tudja, mióta vár rám, hát szaporázom lépteimet, hogy távolról intsek felé alakját kiszúrva, közelebb érve pedig egy szusszanás közepette köszöntsem. - Szervusz! Remélem nem várattalak nagyon meg, kicsit elhúzódott az eligazítás a nemzeti parknál. - Leheletem látszik, olyan hűvös van, idefent különösen fogcsikorgató az időjárás, ami azt illeti, mázli, hogy egyikőnk sem ma kezdte megszokni a fairbanksi teleket.
Kifejezetten nem lepett meg, hogy megkeresett egy Őrző, az is folyamatban van, hogy Savannahval találkozzak, az már sokkal inkább ért váratlanul, hogy maga a Protektor tette ezt meg. Nem igazán hittem, hogy ilyesmire sor fog kerülni, noha azt már megtanultam, hogy a mi világunkban semmin sem kell igazán meglepődni. Azt sem állíthatnám, hogy aggódtam, mert határozottan nem fog ártani a dolog, elvégre muszáj beszélnem velük így vagy úgy. Bár a Protektor személyesen valószínűleg ebben nem tud segíteni, inkább mágusokat érintő probléma, de attól még talán nem fog ártani, ha értekezem vele valami másról is. Mert míg Savannah nem feltétlenül tud olyasmit, amit én már igen, elég szép esélyt látok arra, hogy ellenben a Protektor be van avatva. Addig azonban nem kellene semmit mondanom, amíg nem megyek biztosra, meglátjuk, mire jutunk, vagy egyáltalán mi az, amit szeretne tőlem. Abból is kiderülne egy, s más. Én már ott vagyok egy ideje, már csak azért is, mert nem farkas alakomban jöttem, neki bizonyosan kényelmesebb lesz így beszélgetni, mintha gondolati síkon bombáznám folyamatosan az agyát. Nem célom rossz érzéseket kelteni senkiben sem, következésképpen szíves örömest érkezem így. A hideget is hamar megszoktam megint, elvégre, úgy hetven évig itt éltem a kis világjárásom előtt. Könnyedén intek felé, mihelyst meglátom, aztán nyugodtan várom be, hogy megérkezzen, elvégre, én már helyben vagyok, meg aztán, nem szaladgálnak hangyák a bőrömön, hogy feltétlenül csinálni óhajtsak valamit. Elvagyok nyugalmi állapotban is. - Szervusz, William! Nem, nem várattál meg. Tisztában vagyok azzal, milyen az, amikor nem engedik el az embert a kötelességei, csak épp esetemben fizikai formát nem igazán öltenek ezek a marasztaló tényezők. - Ha esetleg fázol, beljebb mehetünk, ott valamivel azért kellemesebb az idő. Nekem teljesen mindegy, hol ejtjük meg a beszélgetést, jobban bírom a hideget, mint ő, szóval kinn is jó, benn is jó. Mindenesetre nem sürgetem, én egyébként is amolyan lassú víz partot most típus vagyok, ha úgy érzi, térjünk jövetele céljára, majd arra tereli találkozásunk medrét, én bizonyosan kivárom.
Az évtizedek során volt már dolgom nem egy mágussal, suttogóval, anernerkkel, ami azt illeti. Szentül merem állítani, a kor előrehaladtával egyik sem százas teljesen, minél inkább ártják bele magukat, nyúlnak mélyre a mágikus, természetfeletti katyvaszban, annál inkább adóznak ép elméjükkel a dolognak. Nem tudom, hogy Lili egyszerűen más volt-e vagy csak nem ismerem ezt a fajta oldalát, de esetében valami megmagyarázhatatlan megnyugvás költözött vállaimra, ahogy köszönt. Talán a lénye, kisugárzása teszi, fogalmam sincs! Nem is azért vagyok itt, hogy a hölgy varázsát firtassam, az az udvarlók reszortja. Félmosoly húzódik képemre válasza kapcsán, mely szerint nem várattam meg, a felajánlására pedig csak legyintek lemondóan. - Teljesen okés itt. - Valóban hozzá vagyok szokva a zord időjáráshoz, ebben élek, dolgozom, ehhez igyekszem az edzések során a harcosokat is a lehető legjobban hozzászoktatni, kit nagyobb, kit pedig kevesebb sikerrel. - Nézd, Lili, én... nem tudom mit vagy mennyit tudsz erről az egész Alignak-jelenségről, de sejtem, bizonyos téren jóval többet, mint mások a falkában. - Ennyit arról, hogy majd szépen felépítve, gondosan felvezetem az egész dolgot. Amúgy sem vagyok a szavak embere, egészen idáig a kocsiban azon filóztam, hogyan is kellene felhozni az egészet, erre a sok gondolat helyett egy olyannal nyitok, amire végképp nem apelláltam. - Őszinte leszek, Dim nincs a helyzet magaslatán és Savannah... kedvelem, de vannak dolgok, amikről nem tudhat. - Fogalmam sincs, érti-e, mire gondolok, ezért úgy fogalmazok, hogy ha mégsem lenne tisztában mondjuk az Elsők létével és jelenlétével a területen, akkor se nézzen teljesen idiótának. Hogy pedig bevallom, megrekedtünk a nagy gondolkozásban a vérgőzös ősi szellem kapcsán, nem teher. Bízok benne, hogy helyén tudja kezelni az információkat és nem rohan lejelenteni azokat a falka felé. Ha mégis, hát rosszul ítéltem meg. - A segítségedet szeretném kérni, hogy a végére járhassunk ennek az egésznek, mert az idei év áprilisa több, mint elég volt mindenkinek. - Tekintek rá komoly nyugalommal.
Csupán egy bólintással nyugtázom a szavait, ha neki jó itt, akkor nincs okom máshová menni, hisz én egyébként is jobb szeretem a természetet a maga nyers valójában. Érdekes, hogy sokan tartanak tőle, de szerintem egyáltalán nem tűnik olyan morcos alaknak, legalábbis nem minden körülmények között. A szavaira mély sóhajtól reszketett meg a mellkasom, és összeszorítva ajkaimat, vonásait fürkészve próbáltam eldönteni, hogy vajon ez azt jelenti, amit szerintem, vagy vak belemagyarázom? Egyelőre sétáljunk tojáshéjon, az biztosabbnak tűnik, mint beleugrani a szakadékba. - Annál is jóval többet, mint amennyit tudni szeretnék. Nem csak Alignakról van szó, a rémálmaim sokkal inkább zavarnak, és ha nem is róluk beszélünk, hát arról a tényről igen, hogy a nap nem süt már úgy. - Valóban? Kérdezhetek valamit, Will? Ha nem érted, ne is válaszolj, de ha igen, azt hiszem egymás előtt nem kell kerülgetnünk a forró kását… Milyennek látod a napot? Protektor, jó eséllyel azt legalább tudja, hogy valami készül, attól én nem leszek kevesebb, ha rávilágítok, hogy valóban akad valami, amire figyelni illene, de azt kénytelen vagyok megválogatni, ki előtt nyitom ki a számat, mert ezt a terhet nem raknám olyanra, aki nem viseli már egyébként is. Épp elég nehezen fogadtam el, pedig én aztán nagyon sok mindent hajlandó vagyok elhinni, de valahogy ez nem ment. Nagyon sokáig nem. - Savannaht akartam megkeresni közületek, de azt hiszem, talán mégsem kellene, ha nem akarod, hogy bármit tudjon. Nem konkrétan arról van szó, hogy elmondanám neki, de ha az álmaimról beszélnék, akkor attól tartok előbb vagy utóbb, de összerakná annyira a képet, hogy rájöjjön, mennyire súlyos is a helyzet. Williamet viszont nem fogom felülbírálni, elvégre az ő embere. Rémálmokra meg akárkitől kérhetek valami szert, bár kétlem, hogy hatna. - Több, mint elég. Nem is fogalmazhattam volna szebben. Örülnék, ha tudnék segíteni, Will, de fogalmam sincs, hogyan tudnék, saját magamon sem tudok. Július óta rémálmaim vannak… úgy hiszem, akkor történhetett valami sorsfordító, de ötletem sincs, hogy micsoda…
Érdeklődve emelem felé tekintetemet, ezzel is jelezve számára, nyugodtan kérdezhet. Kíváncsivá tett, kérdése elhangzása után pedig keserűség kúszik a felőlem érzékelhető energiák közé. - Ha ugyan arról a napról beszélünk, akkor kilátástalannak. Ismerem a lehetséges nyitját annak, miként lehetne másként, miként köszöntene bennünket hajnalonként reménnyel és egy új nap lehetőségével, nem pedig annak üzenetével, hogy talán ez lesz az utolsó. De azt is látom, mennyire kevés esély van rá, hogy forduljon ez a kerék... - Ereszkednek meg kissé széles vállaim, tarkómra siklik tenyerem ahogy végigsimítok előrefelé onnét, hajamba túrva kissé. Savannah legalább olyasvalaki, akivel kapcsolatban tudok biztosat mondani: - Mágusként lehet, már ő is sejti a dolgok igazát, nem tudom, Lilianne. Az utóbbi időszakban azon voltunk, hogy megoldást találjunk vagy legalább valami fogódzkodót, ki tudja, mire jutott, nem számoltatok el mindenről mindenkit! - Tárom szét kissé karjaimat kissé indulatosabban, de már ott is van mellé a kezdeti dühöt eloszlató szó: - Bocsánat, csak... fárasztó már követni, hogy kinek és mit, mennyit mondhatok erről az egészről, róluk. - Tekintetemben fáradt fénnyel hallgatom szavait, de mindez nem jelenti azt, hogy kevesebb figyelmet kapna, mint alap esetben, mert nagyon is érdekelne az, hogy ő mit tud, mit lát, miket gondol... ki tudja, lehet még a végén Dimitrisnek lesz igaza és elejétől fogva be kellett volna vonni a farkasokat a kutatásba. Bár a Teremtővel való beszélgetésünk fényében ez aligha vitt volna előrébb, mint ahol most tartunk. - Július... - Merengek el kissé, de persze semmi más nem ugrik be azon a bizonyos hajnalon túl. Tekintetem Liliét keresi a következő pillanatban. - Emlékszel arra az éjszakára, amikor elemi erők tomboltak odafent a hegyek közt? - Éreztük. Mind éreztük és kit kétellyel, kit pedig rettegéssel töltött el. A legtöbbeket kérdések százával, melyek negyedére, ha választ tudtam adni, a többiért tartottam és tartom azóta is a hátam, mint teszi ezt a város Alfája is a sajátjai felé. - Valóban történt akkor valami. Odafent. Pontos részleteket nem tudok, de így is túlságosan sokat ahhoz, hogy olyan feketének fessem le a napot, mint tettem azt az imént. Ha a te álmaidnak is ehhez van köze... nos, nézzük a jó oldalát, legalább egy problémánk van kettő helyett! - Keserű és röpketeg a kacaj, ami elhagyja számat. Önkéntelenül is a zsebemet tapodom. - Zavarna, ha rágyújtanék? - Kérdezem azért elébb, mert mégiscsak. Ha nem zavarja, akkor bizony hamarosan a cigaretta füstje is társaságunk lesz, ha meg igen, akkor igyekszem nem szétszedni a nadrágomon a zsebet a hiányérzet okozta feszültségben. - Különben úgy tudom, Abigailnek van egy egészen ütős keveréke álmatlanság ellen, direkt farkasoknak. - Hogy honnét tudom, az meg maradjon az én titkom, épp elég informátor akad a protektorátuson belül, hogy megoldjak némi extra odafigyelést a tavalyi tavasz után egy számomra fontos személy kapcsán.
Érzékelem a gondterheltségét, ami azt illeti, elég hozzá látnom a mozdulatait, érteni még ugyan nem értem, de átérzem, mert engem is hónapok óta emészt ez az egész, igen, a szavai azt sugallják, hogy ugyanarról a tőről fakad a problémánk, csak épp egyikünk sem tudja biztosan, beszélhet-e nyíltabban a ködös utalgatásoknál, vagy sem. - Szóval lesz még következő. S utána is… meddig? Mintha tudna válaszolni, igazság szerint, pontosan tudom, meddig, addig, ameddig nem lesz vége, végünk, mert erről álmodom, mert minden éjjel, néhány kivételtől eltekintve látom, miként van vége mindennek, hogy ők az utolsók, s akkor már nincs senki, az a vég. Az üres, keserű, magányos utolsó nap. - Talán azok járnak jobban, akik nem tudják, mert én felnézek az égre, és legszívesebben elsírnám magam ezért a büntetésért. Rettegek a következőtől, nem titkolom senki előtt. Meghaltunk, és itt vagyunk, ez nem normális? Vajon búcsúzzunk inkább el, mert Alignak ismét magával ragad minket? Ki nem fog először visszajönni? Mert halni fogunk, elsősorban mi, de azt hiszem óhatatlan, hogy valamiképp ti is belekeveredjetek. Megcsóválom a fejem, nem kell szabadkoznia, én aztán megértem, hisz ugyanebben a cipőben járok, fogalmam sincs, kivel beszélhetek róla, és kivel nem. Egyedül Darrenről és Ginetteről tudom biztosan, de utóbbival sosem beszéltem róla, Darren meg az utóbbi időben nem volt igazán elérhető állapotban. - Igen emlékszem, mert utána kezdődött, de enélkül is emlékeznék, mert nem értettem. Azóta sem értem igazán, mi történhetett akkor. Egy részem nem is akarja tudni, egy másiknak viszont szüksége van rá, hogy lássa a teljes képet, anélkül egész egyszerűen nem megy. Azt látni azonban jelen pillanatban mindenek fölött nehéz, hogy ő mennyire megfáradt és tanácstalan az egész kapcsán. - Azóta van, csak ehhez lehet köze, de azt hiszem, én inkább a távoli rettenetet látom, William, pedig sosem voltak jósálmaim, vagy hasonlók, de most… és ők küldik, de egyébként hallgatnak, mintha nem beszélhetnének. Ti tapasztaltatok körülményesebb kommunikációt, vagy én vagyok ilyen szerencsés? Ezt mástól nem kérdezhetem, és talán nem is tud ő kisegíteni, elvégre nem mágus, de talán visszajutott hozzá ez-az ezzel kapcsolatban is. Kérdezés nélkül aligha tudhatnám meg. - Csak nyugodtan. Nem szeretem ugyan, de azok közé sem tartozom, akiket oly nagyon zavarna, ha más dohányzik a közelében. Ha neki jobb így, akkor gyújtson csak rá, ettől rosszabbul érezni én aztán nem fogom magamat. - Ohh, én nagyon is álmos vagyok. Mosolyodom el szelíden, ha hagynák, aludnék, a fagyöngy is csak pár napig volt jó, aztán megtalálták a módját, hogy elérjenek hozzám, de egyébként sem tehetem meg, hogy állandóan kizárom őket, Suttogóként ez ökörség. - Mindenesetre, egy próbát megér. Abigailt is illik majd megkeresnem a jelek szerint, de ő egy tünemény, szóval kötve hiszem, hogy túlságosan nagy problémába ütközne a dolog. - Kihalunk… Miattuk. Velük kezdődik, és velük végződik. Erről álmodom, kezdetben finomabb volt, csak apróságok, de egy ideje már minden éjjel teljes a kép, és mégsem értem. Semmi értelme… Miért akarja elpusztítani az örökségét? Létezik olyan bosszúvágy, ami átölel ennyi évszázadot? És mi az, amit említettél, de nem fog megvalósulni szerinted?
Hallgatom szótlan, válaszaim oktalannak és semmitmondó megnyugtatásnak tűnnének csupán, nekem pedig eszemben sincs áltatni a nőstényt, hogy jobb lehet idővel. Sötét alagút ez, fény és vég nélküli szakadék. Felhorkanok azért azon kissé, hogy óhatatlannak tartja belekeveredésünket. - Ne légy naiv, Lilianne... már benne vagyunk nyakig. Mindig is benne voltunk. - Ki azért, mert jó kapcsolatot ápol a farkasokkal, ki mert életét adta értem, míg más karját vesztette a Vörös Hold éjszakáján. Senkit nem kímél Alignak haragja. Arról a bizonyos, vészjósló hajnalról kérdezem, melynek jelentőségével úgy fest, ő maga is tisztában van. Állkapcsom finoman megfeszül, szeretnék pontos választ adni, de Anguta nekem se részletezte - érthető módon - a "családi" randevújukat odafent a hegyen. Fejemet ingatom azon kérdésére, hogy a szellemek üzentek-e nekünk bármi komolyabbat is. - Nem tudok róla, szóval, ha így is van, a mágusaink nem beszélnek róla... - Ami mondjuk nem lenne meglepő, tekintve, hogy Eva végett még mindig morog felém Dimitris kissé, de úgysem tarthatja ezt az állapotot örökké, nem igaz? Nagyon bízom benne, hogy barátságunk erősebb, mert zsigereimben érzem, mindennél nagyobb szükségünk lesz az összetartásra az elkövetkező időkben. Rágyújtok, a füstöt még véletlenül sem felé fújva, s igyekezve úgy helyezkedni, hogy a szél se űzze felé azt. - Tudod, hogy értettem. - Jegyzem meg szelíden, még valami mosolyfélét is elejtve felé arra, hogy álmos lenne. Nem kötelező a felajánlott segítséggel élnie senkinek, de talán jól jöhet Abigail főzete. Ha maga az Álmodó képes tőle békésen pihenni... lehet, Lilit kiüti majd vagy három napra is! Viccen kívül... két-három slukk után érzem csupán kellően összeszedettnek gondolataimat ahhoz, hogy visszakanyarodjunk a témához, amit eddig olyan szépen kerülgettünk körbe-körbe, oklevelet érdemelnénk mind a ketten, én magam különösen, mert nem kenyerem az efféle magatartás. - Nos, úgy tűnik, létezik. És nem fog nyugodni, míg az utódai a földet tapossák. Na már most... - Homlokomat vakartam meg hüvelykujjammal, majd leengedtem cigarettát tartó kezem egy sóhajjal. Nem csak neki, magamnak is igyekeztem tisztázni, mit is tudunk és mit tehetnénk. - Azt mégsem kérhetjük tőlük, hogy távozzanak önként erről a világról, így viszont pontosan arrafelé tartunk, amiről álmodban képet kapsz. Beszéltem egyikükkel, de se nem erősítette meg, se nem cáfolta, hogy Alignak valamiféle közvetítő erő segítségével volt képes április előtt támadást indítani a falka és a protektorátus békéje ellen. - Így pedig ezt nem zárhatjuk ki az esetleges alternatív próbálkozási lehetőségek közül. Kiindulásnak több, mint a semmi. - Azt viszont elég biztosan felvázolta, mit vár tőlük az első Testvérpár... szívüknek kedves áldozatot a saját halálukon túl és... utódokat a vérvonalak élén. Bár ez utóbbi csak az én interpretációm, tekintve, hogy nem az egyenes beszéd híve egyikük sem igazán. - Horkantam fel keserű kacajjal, majd nagyot szívtam a cigiből, s lassan fújva ki a füstöt, folytattam a gondolatmenetem: - Most gondolj bele... ez tizenhárom áldozatot és tizenhárom utódot jelent, felkészítve a feladatára... Ha sikerül is kivitelezni, évekbe telhet a dolog!
- Igen, ez igaz, de el is temethet bennünket. Nem vagyok pesszimista jellem, egyáltalán nem, de az álmaim épp elég okot adnak arra, hogy aggódjak, jobban, mint ahogy eddig tettem, és sokkal jobban rettegjem a Vörös Holdat. Már nem beszélek róla, de az igazság az, hogy azóta sem hevertem ki ama tényt, hogy meghaltam, és visszajöttem. Noha még ennél is jobban zavar az, hogy egy szakasz kiesett, és nem vagyok képes visszaemlékezni. Tudni szeretném, mi történt, mert valami teljesen biztosan. - Nekem is sok időbe került, mire hajlandó voltam beszélni róla. Egyáltalán felfogni, és beismerni legalább magam előtt, hogy egy lehetséges jövőképet látok. A legrosszabbat, ami csak jöhet, de bíznom kell benne, hogy nem az fog megvalósulni, mert ezt azért az én megítélésem szerint egy faj sem érdemli. Csupán bólintok, beszélek majd Abigaillel erről a főzetről, de ez most mellékesnek tűnik számomra, hiába is segítség. Noha tény és való, hogy a kiadós alvásokat szomjazom, de mindig van valami, ami tovább hajt, amiért nem sokallok végül be. Csöndesen figyelem a vonásait, amíg dohányzik, elgondolkodom azon, hogy létezik-e olyan összefogás, olyan erő a részünkről, ami segíthet… de… mi segíthetne, ha ők, a tizenhármak sem boldogulnak vele? A legnagyobb erők a fajtánk élén? - Felfoghatatlan. Mármint, részemről több fronton is. Egyrészt, hogy ennyi ideje forr a töménytelen indulat valakiben, másrészt pedig hogy pusztulni akarja látni a véreit, és testvére véreit. Az én pozitív világszemléletemet ez alapjaiban rengeti meg. S őszintén, mit csodálkozunk egyes farkasok eszementségén, ha ilyen egyéntől erednek egyes vérvonalak? - Biztos, hogy volt szükséges segítségre… Kizártnak tartom, hogy valami, ami fixen úgy van éveken keresztül, egyszer csak a semmiből más formát ölt. Most, hogy említi, rájöttem, hogy egyszerűen elfelejtettem ezt a nem épp aprócska tényt, és talán már jóval előbb számítani lehet majd megelőző csapásokra. Már retteghetjük a márciust is… Már aki persze, vannak, akik valami kifacsart okból kifolyólag még várják is. Hogy mennyire nem az egyenes beszéd hívei, azt sajnos első kézből megtapasztaltam, amikor találkoztam a saját vérvonalam fejével. A szívüknek kedves áldozat hallatán megfeszülök, mert bár a többi vérvonal fejét nem ismerhetem, de azt tudom, hogy a Megoldónak ki nagyon kedves, és már most retteghetek, hogy esetleg elveszítem. - Tupilek… ő is benne van ebben? Egyetért ezzel? Elhiszem, hogy nem olyan nagy áldozat a nagy egész megmentése érdekében tizenhárom, de mégsem tehetnek az egészről, és… mégis ki az bármely egyszerű farkas társam közül, aki képes lenne átvenni ezt a terhet tőlük? Csak megcsóválom a fejem, képtelenség. Nemhogy évek, talán évtizedek sem lennének erre elegek. Hisz hogyan is foghatnánk fel, milyen nyolc évszázada élni, és egy vérvonal létét felügyelni? - Őszintén, én még abban sem vagyok biztos, hogy mindegyikük megtenné, s ha nem… gondolom akkor jön az, amiről álmodom. A pusztulásunk. Nem létezik, hogy nincs más út… miért követelnek ennyi életet a sajátjaik közül? Vajon valóban nem lehet elérni, hogy Alignak… megbocsásson? Bár, akit ennyi ideje fűt a düh, azzal kapcsolatosan ez talán tényleg hiú ábránd. Tehetetlennek érzem magam, és ezt gyűlölöm, mert mindig hittem abban, hogy meg lehet találni a kiutat minden szerencsétlen helyzetből, de ez az egész egyszerűen kőbe vésettnek tűnik. Ez nem azt jelenti, hogy feladnám, de erőteljesen úgy érzem, hogy csak egy helyben toporgunk.
Szeretnék én is pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez, de az Angutával való beszélgetésünk fényében jelenleg igencsak sötéten látom a jövőt, s egyetlen dolog, amiben gondolkozni tudok, hogyan mentsem a sajátjaimat, míg megtehetem... Állkapcsom megfeszül kissé ennek gondolatára, miközben lassan igyekszem kifújni a füstöt, hátha az addiktív pótcselekvés lehiggaszt kissé. Kényszeredett ciccenést hallatok arra, mely szerint felfoghatatlannak ítéli a dolgot. Nekem mondja...? Folytatom egyúttal gondolatmenetemet, bólintva a közbevetésére. - Sajnos én annyira nem vagyok mélyen benne a mágia elméletében - hiába vagyok harcoshoz képest jól képzett a témában, főleg gyakorlatra orientált a tudásom, semmint a háttérben húzódó mechanizmusokra - ezért is kerestelek meg. Szeretném az együttműködésedet kérni Dimitrisszel, Savannahval és a többi mágussal a téma kapcsán. Ha létezik ez a... vezető, amin keresztül újra és újra lecsap, meg kell találnunk, mi az és rájönni, hogyan zárjuk el végleg a lehetőségét, hogy átjöjjön a világunkba. De Luca végett ne fájjon a fejed, vele beszélek én a dologról, ha azt mondod, benne vagy és segítesz nekünk. - Tekintem a nő pillantását állta, tompa csillogású pillantásom a határozottságon túl kérő is volt, de nem megalázkodó. Együtt tudok élni elutasításával is, csak nem szeretnék, ami azt illeti. Válaszát megvárva, ám attól függetlenül is némán bólintok kérdésére. Bizony Lilianne... ő is benne van ebben, s ha jól vettem ki a Teremtő szavaiból, nyakig benne van a dologban. De hisz ismered a legendát. A Tizenhármak ölték meg azt, ki számára a legkedvesebb volt, akármilyen zsarnok természettel is bírt Alignak. Valahol jogos, hogy megkéri megbocsátásának árát ő maga is azzal, hogy egyetért a feltételekkel... még ha én magam nem is preferálom a felvázolt feltételeket, mert minduntalan Abigail jut eszembe és a születendő kislánya, meg a tény, hogy mire túltenném magam zsigeri ellenszenvemen Killian irányába, akkor kell rájönnöm, hogy kár volt... Az ösztöneim még sosem csaptak be, bolondság hát süketnek mutatkozni szavukra. - Fogalmam sincs, Lily. És hogy őszinte legyek, bármennyire is bosszant, nekünk ebbe nem lesz beleszólásunk... a tizenhárom dönti el ki vesszen és ki vigye tovább a terhüket. Segíthetjük őket a dolog kivitelezésében vagy dacolhatunk velük, de annak nem lesz szép vége. - Emelem a cigarettát újfent ajkaimhoz lemondóan. Én sem bízok benne, hogy ezek valaha döntésre jutnak. Csapat nyolc évszázados gyerek a megőrzőben, mit úgy hívnak, Fairbanks... Komikus a kép, de ugyanakkor kegyetlen valóság is. Üdv a mindennapjaimban Lilianne! - Én aztán tudom, hogy dobjam fel a hölgytársaság hangulatát, nem? Keresnék biztató, szép szavakat, miközben hallgatom, de rá kell jöjjek, önámítás lenne csupán, s őt is hitegetném csak. - Nem adjuk fel, ez az egyetlen, amit tehetünk. - És részemről akad B terv is, de mindennek lehetőségét nem adhatom meg olyannak, aki nem az "én falkám" hozzátartozója, ekképpen nem is hangoztatom. - Gondold át, amit mondtam és ha döntöttél, tudod, hol találsz minket! - A csikk a földön végezte, elnyomtam a hóban, majd tisztes erdőjáróhoz mérten lehajolok érte és zsebembe süllyesztem a véget. Részemről búcsúzom, hacsak nincs még valami, más vagy ezzel kapcsolatos a nő tarsolyában.
// Részemről, ha nincs más, ez lenne a záró. Köszöntem szépen, élmény volt! O.O //
- Ohh, én meg akartam keresni egyébként is Savannaht, hogy ki tudunk-e találni valamit ezzel kapcsolatosan. Szívesen segítek, persze, ezen gondolkodnom sem kell. Ami pedig az Atanerkemet illeti, tudomásom szerint együttműködő viszonyban vagyunk a tavalyi Vörös Hold óta, de amennyiben szükségét érzed értekezni vele erről, hát legyen. Szólnék én is róla, bár nem engedélyt kértem volna, mert szerintem ez mindegyikünk érdeke lenne, de talán igaza van, és Castor jobban értékelné, ha lenne választása, vagy ha nincs, hát akkor ne miattam ne legyen, akinek megtilthatná, hanem meccselje le a Protektorral. Nem, őszintén nem gondolnám ennyire vaskalaposnak az Alfámat, azt mindenki beláthatja, hogy szükségünk van ebben egymásra, különben nem nyerhetjük meg a kisebb csatákat sem. Látom a pillantásában, sőt, érzem is valamelyest, hogy az elutasításra inkább készült fel, de sosem utasítanék el semmilyen lehetőséget, ha segíthetek, ráadásul Emmett is közéjük tartozik, de egyértelműen nem szükséges ahhoz a személye, hogy igent mondjak erre a kérésre. Nehéz megemésztenem ezt a kerettörténetet, de nagyobb ez mindnyájunknál, nem érthetjük igazán, miként gondolkodnak azok, akiktől erednek a vérfarkasok, odafentről oly sok évszázada sokkal többet volt lehetőségük látni, mint nekünk innen lentről. Olykor azt kívánom, hogy bár beszélhetnék velük, de azt hiszem, nem bírnám el, nem is érhetném fel ép ésszel talán. Vagy, ha igen, nem a megfelelő szavakat mondanám és kérdéseket tenném fel. - Nyilván nem sok értelme van dacolni a döntésükkel, de… ez gondolom, nem működik egység nélkül, és javíts ki, ha rosszul sejtem, de nekik ahhoz közük sincs. Ezt is inkább csak érzem, de őszintén, még emberek közt is nehéz elképzelnem, hogy tizenhárom tök különböző adottságokkal rendelkező, életet élő egyed egyező döntésre jutna. Ez pedig borzasztóan súlyos döntés… nem olyan, amit két perc alatt meghozunk. Én… nem lennék képes a világért feláldozni azt, akit a legjobban szeretek, bármennyire is legyek emiatt önző, és ha én így érzem, aki egyébként mindig mindent másokért tesz, akkor köztük is kell, hogy legyen olyan, aki ezt nem tenné meg. - Világos. Nem mintha fel akarnám, vagy falka szinten erről lenne szó, csupán úgy érzem, tényleg fegyvertelenek vagyunk, és olyan elemekkel harcolunk, amikhez nem érhetünk fel. - Nem kell átgondolnom, William, szívesen segítek, csak szólj mikor legyek, és hol. Azért annak örülök, hogy nem kell felvennem a csikket a hóból, mert az ilyesmi még az én minden felet szemet hunyó lelkemet is háborgatná, de szerencsére nem vetemedik ilyesmire, csodálkoznék is rajta. Búcsút intünk egymásnak, s úgy érzem, most sokkal jobban zsong a fejem, mint az eddigiekben, és nem mondom, hogy nem lennék meg az érzés nélkül, de bízom benne, hogy előbb-utóbb profitálni is fogok belőle.
//Köszönöm szépen én is, részemről volt az öröm! *.*//
Kezdőlap
//
