A teniszpályák minden évszakban látogathatóak, hála lefedhetőségüknek. Két pálya áll a sportolni vágyók rendelkezésére, mellettük pedig a tavaszi-nyári időszakban pihenő-balkon van berendezve kényelmes fotelekkel, kétszemélyes rattan kanapékkal és asztalokkal. A koktélos poharak pedig csak gyűlnek és gyűlnek rajtuk...
Labdák és ütők felárért vehetőek igénybe, s igény szerint képzett teniszoktatók várják az érdeklődőket egyéni vagy kurzus-formában történő foglalkozásokra.
- Tyűha, emléktörlés? - teszem fel érdeklődve a kérdést, mert bár hallottam már róla, hogy az Őrzők ilyet is tudnak, nem gondoltam volna, hogy találkozom olyannal, akivel tényleg történt ilyesmi. Persze úgy érthető, hogy először nemet mondott az elhívásra. Elkerekedett szemekkel meredek hát rá, mint egy kisiskolás, aki olyan dolgot hallott, amiről fogalma sincsen, mégis minden idegszálával azon van, hogy többet tudjon meg a dologról. - Az életedre tört? - újabb kérdés, ám ezúttal nem a kíváncsiság, hanem az ijedtség mereszti hatalmasra a szemeimet. Te jó ég, miért érzem úgy, hogy ehhez képest az én sztorim semmi? Miken ment keresztül, te jó ég.. - Egek, de örülök, hogy most itt ülsz velem szemben! - megkönnyebbültem sóhajtok, legszívesebben a nyakába ugranék, mert bár egy éve nem találkoztunk és akkor is összesen egy fél órán keresztül élvezhettük egymás társaságát, azért akkor is eléggé taccsra dobott volna, ha megtudom, hogy Naomi.. Na jó, inkább ne menjünk ebbe bele, az a lényeg, hogy nincs semmi baja. - Amúgy.. Lehet ez most tolakodó kérdés lesz, szóval ha az, mondd meg nyugodtan és nem is kell válaszolni, de.. elsőre miért mondtál nemet? El is húzom kicsit a szám, mert nem tudom, mennyire személyes a téma és mennyire szívesen osztaná meg velem a dolgot, sajnos kíváncsi természet vagyok, ugyanakkora azt is teljes mértékben megértem, ha inkább nemet mondana. - Rendbe jöttél? - kérdezem tőle jóval halkabban és visszafogottabban, ez megint csak olyan téma, aminél minden ellenkezés nélkül elfogadom, hogyha nem szeretné velem megosztani a dolgot. Merthogy azt látom, hogy fizikailag rendbe jött, de vajon lelkileg is? Mennyire lehet sokkoló azt megélni, hogy meg akarnak ölni? - Varázsolni? Tudsz varázsolni? Mármint igen, nyilvánvaló, hogy a Őrzők azt is tudnak, de én most ettől úgy fellelkesültem, hogy az elmondhatatlan. Talán ha szépen megkérem, mutat majd valamit? Vagy az nem lenne jó ötlet? Jó, mondjuk nyilván nem így a nyílt placcon, bár a sportoló emberek távolabb vannak és ahogyan körbekémlelek, nem is nagyon néz minket senki. A kérdést megkapom, sóhajtok, konkrétan erről még nem is beszéltem senkinek, persze a falkatagok tudják, legalábbis az alap dolgokat. Kicsit sem érzem magam rosszul, hogy Hunter is jobban beavatódik a dolgokba, tudom, hogy úgysem fogja senkinek sem elmondani, ha meg el is mondja, mi történik? Semmi. - Az én történetem nagyjából egy éve kezdődött. Akkor ismerkedtem meg Ryan-nel, a kezdeti barátságból komolyabbra fordultak a dolgok, egészen furcsa párt alkottunk - mosolyodtam el fájón kissé, hiszen nem véletlenül használok múlt időt - Aztán beharapott. Persze nem szerelemből, hiszen a fotómemóriám elég áldásos lehet egy falka számára. Így kerültem a farkasok közé. Elmosolyodom, őszintén, a görbület lágysága azonban jelezheti, hogy a neheze csak ezután jön. - Minden szép és jó volt, aztán egy nap a feje tetejére álltak a dolgok. Ryan mindenféle szó nélkül eltűnt, nem csak engem, a Kölykét és a párját hagyva hátra, hanem az egész családját - ebbe nem megyek bele mélyebben, mert bár iszonyatosan haragszom rá és ha vissza is tér, fogalmam sincsen, hogy képes leszek-e neki megbocsátani ezért, mégsem az én tisztem, hogy erről beszéljek, hiszen nem tudom az okát. - Magamba fordultam, inkább a szoba sarkában ülve meredtem a semmibe, minthogy beszélgessek valakivel. Nem csak nekem hiányzott, a farkasom is sírt a Teremtője után. Jó pár hónapig így ment ez, amikor aztán Ryan testvére megelégelte a dolgot és úgy döntött, ad még egy esélyt. Átharapott. Elvette tőlem az utolsó dolgot, ami Ryan-hez kötött és habár mérhetetlenül haragszom rá emiatt, idővel talán sikerül belátnom, hogy sokkal többet kaptam ezzel, mint amit veszítettem. Az átharapás szörnyű volt, érezni, ahogyan az előző bundás semmibe vész és ahogyan az új lakó a hűvös energiáival olyan szépen kitölti a teret, mintha mindig is neki lett volna fenntartva. Borzalmas. Még az ellenségemnek sem kívánnék ilyet. Főleg, hogy olyat vett el tőlem, amit már soha nem kaphatok vissza. - Azóta kicsit magamhoz tértem és amint látod, szépen lassacskán visszatérek az életbe is - kuncogok halkan, hiszen tényleg ez történik. Ezért vagyok itt is. Ezért merészkedtem ki a lak biztos falai közül is. És áldom az eget azért, amiért összefutottam Naomival. Ennél aligha kellhet jobb gyógyszer.
- Ühüm, és nekem elhiheted, hogy működik, és ráadásul semmivel sem lehet őket visszahozni. Én mindent lejegyeztem magamnak előtte, még diktafonra is elmondtam, de így is teljesen olyan, mintha valaki mással történtek volna. Durva… A következő kérdésére csak bólogatok, túlzottan nem szeretném boncolgatni, nem esik jól a kis lelkemnek a dolog, hiába na senki sem beszél szívesen arról, hogy a halál már ott lengette a kaszáját felette. - Aranyos vagy. Már először is biztos voltam benne, hogy Payne nagyszerű teremtés, édes tőle, hogy tud örülni, még annak ellenére is, hogy túlságosan sosem volt lehetőségünk megismerni egymást. - Hú, hát, ez kicsit bonyolult, de végül is, elmondhatom, már sokan tudják úgyis, eleinte nem akartam elmesélni senkinek. Röviden és tömören, van egy lányom, tizenhat éves koromban szültem, de a szüleim nyomására örökbe kellett adnom, ezért nincs velem. Vissza akarom, azaz akartam kapni, ezért dolgozok annyit, és ezért mondtam nemet is, hogyha netán sikerülne, akkor biztonságban legyünk. Aztán kiderült, hogy boldog ott, ahol van, az örökbefogadó szüleivel, így a következő alkalommal már igent mondtam. Nem rég derült ki, hogy nem minden ennyire egyszerű, és Maya a new york-i Protektorátus védelme alatt áll, mert egyszer már megtámadták. Szóval… talán mégsem olyan lehetetlen a dolog. Az, hogy ilyen gyorsan ledaráltam, talán egyértelművé teszi, mennyire nehéz téma ez számomra, és tovább nem szívesen boncolgatnám, remélem, ennyiben is hagyhatjuk, persze, ha kérdez, úgyis válaszolni fogok, én így működöm. - Jól vagyok, igen, rossz emlék, de már csak annyi, szerencsére, sokan segítettek. Nos, igen, még pszichológushoz is járok, ezt mondjuk nem hirdetném, nem mintha cikinek tartanám, de nem akarom egyértelműsíteni, hogy nincs minden rendben a fejemben. - Aham, eszméletlenül csodálatos dolog, oda meg vissza vagyok tőle, sosem éreztem még ehhez foghatót, nem is tudom elmondani, kicsit olyan, mintha kiteljesednék tőle. Lesír rólam, hogy rajongok a dologért, és ezt nem is áll szándékomban titkolni, ha egyszer imádom, akkor miért is tenném? Végül rá kerül a sor, én pedig érdeklődve hallgatom, szeretném tudni, hogy mi történt vele, mi vezetett ahhoz, hogy végül farkas lett. Az tuti, hogy én pocsék lettem volna vérfarkasnak, szerintem mindenki a bénázásaimon röhögne. Nem is szólok közbe, de látom a jeleket, a szomorúságot, azt hiszem, ezt láttam már az első pillanatokban is rajta, nem olyan, mint amilyennek megismertem, ám ha elvesztette a párját, akkor ez érthető is. - Neked sem volt épp sima éved, ahogy hallom. Sajnálom, biztos nehéz lehetett, ismerős egyébként, mármint, ismerek valakit, akit szintén cserbenhagyott a teremtője, több teremtője is, ami azt illeti, és talán most végre átharapta valaki olyan, aki gondoskodni is fog róla. Nagyon fájt, igaz? Állítólag szörnyű, én persze sosem fogom megtapasztalni, de sokat olvasok rólatok… Közelebb lépek, és olyan Naomis egyszerűséggel ölelem át Paynet, csak mert úgy hiszem, jól esne neki, és mert némi hasonszőrűséget vélek kettőnk közt felfedezni. Másképp zajlott le minden, de tulajdonképpen egy azon érme két oldalát képviseljük. - Egyre jobb lesz, erről biztosíthatlak. Az átharapásom után nem is lehetett hozzám szólni, kiosztottam az elhívómat, aki azóta a Mentorom, megpofoztam a legjobb barátnőmet, szóval elég rosszul viseltem, nem is magát az elhívást, inkább az előtte történteket. Azóta már sokkal jobb, és ahogy hallom, és látom, melletted is vannak olyanok, akik segítenek átvészelni. Kacsintottam rá egyszerűen, reményeim szerint csak jobb lesz már, bár ez talán rendkívül naiv elgondolás.
- Azta! - kis híja, hogy a szám is eltátom - Ez.. nagyon durva és annyira.. annyira hihetetlen. Persze, hogy elhiszem, hiszen ő mondja, de eszméletlenül furcsa belegondolni abba, hogy még diktafonra is vette és le is írta a történteket, de még így is ilyen az egésznek a hatása. Hát ez eszméletlen! Nem is gondoltam volna, hogy az emléktörlés ilyen hatásos. Halovány pír fut végig az arcomon, mikor megjegyzi, hogy aranyos vagyok. Elmosolyodom, mert jól esnek a szavai, de az ilyenektől mindig képes vagyok zavarba jönni. Hát ez van. Figyelmesen hallgatom a szavait és egyik meglepődésből a másikba esik. Alapjáraton az, hogy van egy lánya, csodálatos dolog, nekem már soha nem lehet. Az pedig, hogy nem lehetet vele.. És hogy miatta mondott nemet. És hogy megtámadták és most védelem alatt áll. Te jó ég, nem is tudom, hirtelenjében mit mondhatnék. Talán jobb is, ha nem is mondok semmit. Érzem, hogy kellemetlen a téma és nem boncolgatná tovább, így hát bármennyire is kíváncsi lennék, nem teszek fel több kérdést. - Nagyon.. nagyon sajnálom - emelem rá a tekintetemet és érezheti, hogy a szavaimat nem csupán az illendőség diktálta, őszinte vagyok és tényleg nagyon sajnálom. Ennél tovább azonban nem boncolgatom a dolgot, eszméletlen belegondolni, hogy egyetlen év leforgása alatt mennyi, de mennyi minden történhet az ember lányával. - Majd valamikor.. - hajolok egy picit közelebb - mutatsz valamit? - kérdezem mosolyogva, örülök, hogy kicsit könnyedebb témák felé eveztünk, legalább még így egy picit, azelőtt, hogy belekezdenék az én csodálatos és tartalmas évembe. Nyilván nem itt és most, majd egyszer valamikor, amikor ő úgy gondolja. Én nem erőltetek semmit. Azt pedig külön öröm látni, hogy ennyire rajong a dologért. A beharapásomkor nálam is ugyanez volt a helyzet, már persze csak azután, mikor sikerült elfogadnom, hogy mi történt. - Akkor ő nagyon jól ismeri az érzést.. - némi szomorúság cseng a hangomban, hiszen sem az nem jó, hogy elhagy a Teremtőd, sem pedig az, hogy átharapnak. Persze ez mindenkinek más, nem tudom, hogy a szóban forgó személynél ez hogyan történt, de az enyém borzalmas volt. Amikor feláll és átölel, elmondhatatlan érzés száguld végig rajtam. Mérhetetlenül jó. Viszonzom az ölelést, hagyom, hogy egy rövidke időre feloldódjak benne és egész egyszerűen élvezzem azt, ami jó. Ami kellemes. Ami meleg. - Az átharapás borzalmas volt.. - egy pillanatra a semmibe réved a tekintetem, egy kis időre ismét ott vagyok. Látom, ahogyan Darren alakot vált előttem, hallom a hangját, aztán már felém ugrik, a vállamba mélyednek a fogai, szinte hallom a csontom roppanását. És az iszonyatos fájdalom, ahogyan a szűkölő, reszkető csöppséget kitépi belőlem, hogy jeges folyamként lépjen a helyébe valami ismerős, mégis ismeretlen - A fájdalom, amit akkor érzel.. Mintha kitépnének belőled egy darabot. Olyan üresnek még soha nem éreztem magam. Mintha meghaltam volna. Aztán ami utána jött.. - még a szemem is lehunyom egy pillanatra, hogy mély levegőt véve pillantsak aztán ismét Naomira, halovány mosolyra húzva ajkaimat - Most már jól vagyok. Vagyis jobban vagyok. Legalábbis azt hiszem. Megvakarom a tarkómat, nálam ez az a téma, amiről egyelőre nem beszélnék többet. Főleg azért nem, mert nagyon is jól tudom, Darren mit mondott, miért nem volt más választása. Borzalmas, a szavak nagyon sokáig csengtek a fülemben és habár most már csak álmaimban jönnek elő, nagyon szívesen megszabadulnék tőle. Nem túl kellemes azzal a tudattal élni, hogy milyen nagy csalódást okoztál. - Jó hallani, hogy már neked is jobban alakulnak a dolgaid - mosolygok szélesebben Naomira - Igen, szerencsére vannak. Nélkülük egészen biztosan nem sikerülne. Ráadásul most veled is összefutottam, aminek szintén nagyon örülök, hiszen javarészt farkas körökben mozgolódom csak. Nem igazán mozdultam ki a lakból az utóbbi időben és teljesen más egy farkassal és egy nem farkassal beszélgetni, amolyan.. felszabadító érzés. Főleg, hogy Naomival futottam össze, hiszen már elsőre is szimpatikus volt és mérhetetlenül sajnálom, hogy nem találkoztunk utána. - Ó, jut eszembe! Még megvannak a fényképek - nevetek fel röviden - Legalábbis meg kell lenniük a fotós cuccaim között. Tuti, hogy nem dobtam ki. El akartam neki vinni, meg is beszéltük, hogy beugrom az Upper-be, csak aztán nem úgy alakultak a dolgaim, én pedig, szégyellem ugyan, de sajnos elfelejtkeztem róla. - Nagyon szuper képek lettek amúgy.
Észre sem veszem, hogy elpirul, többek között azért sem, mert én is állandóan ezt csinálom, és teljesen tuti, hogy utálom, amikor mások kiszúrják. Úgyhogy én ilyen téren megkímélem a környezetemet. - Ez van, nem mindenkinek jut csokorban a boldogság, úgy hiszem, egyikünk sem túl szerencsés ilyen téren. Pillantok rá szelíden, nincs mit tenni, nem mindig jó emberekkel történnek jó dolgok, ezt el kell fogadni, a kislányom nélkül nem vagyok egész, tudom jól, de nem élhetek életem végéig fél életet. Reménykedni sem szeretnék, ugyanakkor semmit sem szeretnék jobban, mint egyszer, legalább egyetlen egyszer a karomba zárni, és a fülébe suttogni, hogy szeretem. - Persze, szívesen, majd ha túl leszek a következő vizsgámon, akkor tudok majd tartalékolni ilyesmire, és akkor szívesen mutatok valamit. Nem tudok róla, hogy ne lehetne ilyesmit csinálni, bízom benne, hogy nincs is így, mindenesetre most nem menne, illetve hát, jobbnak látom nem próbálgatni a szárnyaimat nem ellenőrzött körülmények között. Connort nem szeretném név szerint említeni, mert fogalmam sincs róla, hogy mennyire tehetem meg, így inkább csak ismerősként aposztrofálom, noha nagyon nem az. A célnak így is megfelel, miszerint tudom, hogy mi zajlik le ilyenkor, egyrészt Connortól is hallottam, másrészt tanultam is róla. Érezni sosem lesz módom, de bizton állíthatom, nem is szeretnék ilyesmit megtapasztalni. Simogatom a hátát, amíg beszél, és akaratlanul is az jut eszembe, hogy januártól az elhívásomig volt az a fura érzésem, hogy valami nem oké, hogy nem vagyok rendben, csak nem vettem róla tudomást. Azt hiszem, az is pont ilyen volt, kitépték belőlem az emlékeimet, és csak úgy, mint az ő egykori farkasát, már azokat sem lehet soha visszaadni. Már nem léteznek. - Legalább már vége, és remélhetőleg többször nem kell megtapasztalnod. Vedd úgy, hogy ettől is csak erősebb lettél, lelkileg is, meg testileg is. Úgy tudom, az átharapás csak akkor működik, ha erősebb az átharapó, mint a kölyök és az eredeti teremtő együttvéve. Ha jól emlékszem, olvastam ilyesmit valahol, de még nem kérdeztem rá senkinél. Mindenesetre, ha ez igaz, akkor Payne új farkasa is erősebb. Nem mindegy, hogy milyen starttal indul egy kölyök. - Ne is mondd, én is többnyire Őrzőkkel vagyok körülvéve, sok a fejtágítás, tudod, nagy a hajtás, nehezen is megy, de igyekszem, szeretnék minél hamarabb felnőni a feladathoz. Remélem, nem markolok sokat, és nem sietem el, de egyelőre nem érzem így, csak az aggaszt kicsit, hogy még mindig nem döntöttem el, miként is legyen ezzel az útválasztással. - Az tök jó, egyszer szívesen megnézném őket, most már tényleg. Mosolygok rá szélesen, aztán eltekintek a pályák felé, azt hiszem, nem ártana legalább a kifizetett összeg egy részét lejátszani, máskülönben kárba ment a pénz, meg az edzésidő is, részemről legalábbis biztosan. - Egy kis játék? Bár mint láthattátok, halál béna vagyok, de legalább lehet másnak sikerélménye. Nem tehetek róla, nevetnem kell magamon, van az úgy, hogy valamihez tökéletesen szerencsétlen valaki.
- Bízom benne, hogy ami késik, nem múlik - lágy mosolyra görbülnek ajkaim, ez már azt hiszem önmagában is jó jel, hogy ismét képes vagyok pozitívan tekinteni a jövőre. Egyetértek abban, hogy eddig nem voltunk túl szerencsések, jött egy nagyobb adagnyi jó, aztán a rossz, most ideje, hogy ismét valami nagyszerű dolog történjen, nem igaz? Vagy pedig túlságosan naiv vagyok.. - Hú, ez szuper! Mikor lesz a következő vizsgád? Meg ez.. hogy néz ki egy ilyesmi vizsga? Kíváncsi vagyok, hogy mennek arrafelé az ilyen dolgok, nem igazán hallottam még erről, így talán érthető, hogy érdeklődöm és szeretnék minél többet megtudni. Ráadásul ez a varázslós dolog még az átlagosnál is izgalmasabb. Az átharapásos téma kicsit megcsappantja a jó kedvem, de Naomi végig simogatja a hátam, ami.. ami bevallom, eszméletlen jól esik! Főleg a szavai is, így hát bólintok, valóban vége és nagyon remélem, hogy nem fog még egyszer ilyen előfordulni, mert azt már azt hiszem, nem lennék képes átvészelni. A mostani pedig valóban megerősített, hiszen akármilyen drasztikus is volt, mégiscsak eljutottam arra a pontra, hogy felnyíljon a szemem és elengedjem a múltamat. Itt vagyok, mosolygok és úgy tűnik, megint minden kezd sínre kerülni. - Ezzel én is így vagyok - újabb egyetértő bólintás, mert tényleg szeretnék én magam is felnőni a dologhoz és habár nem tudom, hogy Őrzők körében ez hogyan megy, de előttem még nagyon hosszú út áll. Persze a nulláról kezdeni mindenben nehéz - De biztosan nagyon jól fog menni, főleg ha szereted is, akkor megvan a hajtóerő - kacsintok mosolyogva. - Most már tényleg eljuttatom majd őket. Furcsa belegondolni, hogyha akkor elvittem volna a fényképeket, ha sikerül tartanunk a kapcsolatot, ha összebarátkozunk, akkor mennyivel másabb lett volna az elmúlt egy év. Legalábbis némely tekintetben, nekem egészen biztosan könnyebb lett volna. De ilyenen más felesleges törni a fejem, hiszen ami elmúlt, az elmúlt, megváltoztatni úgysem fogjuk tudni, úgyhogy inkább a jövőn ügyködjünk, hiszen megéri. - Oké, felőlem játszhatunk! - mosolyodom el szélesen - Hunter, kiállsz ellenünk? Mintha olyan nagy fenyegetést jelentenénk, még kettőnk életkorát összeadva is gyereknek számítunk hozzá képest, de nem számít. A lényeg a játék, Naomival ketten talán jobban megy, mint egyedül, bár aztán az is lehet, hogy csodálatosan fogunk kinézni egymás mellett, ahogyan közösen bénázunk. Ha a kísérőm is rábólint, akkor felőlem indulhatunk, én már most pattogok, nem árt a mozgás és az edzés sem, az meg csak hab a tortán, hogy Naomi is itt van.
Minden eltúlzott egoizmus nélkül állíthatom, hogy az egyik legnagyobb tehetségem abban rejlik, hogy úgy vagyok képes jelen lenni, mintha ott sem lennék. Tudom, ez roppantul ellentmondásos, de mégis. Nem szeretném orvul "kihallgatni" a lányok beszélgetését, így jobbára Payne mögött-mellett ücsörögve inkább a saját gondolataimmal igyekszem elnyomni a beszélgetést, amíg nem marad belőle más, mint valamiféle távoli moraj. Tekintetem a teniszpályát kémleli széltében-hosszában szakadatlan. Persze az ösztön, a hegyesfülű vadmacska nem jelez a világon semmit, ámbár badarság lenne csupán erre apellálni olyankor, amikor védelmi feladatokat hajtok végre. A percek telnek, nem számolom őket, csupán a nevemre kapom fel a fejem, mint egy vadászkutya és fordulok Payne felé. Talán egy cseppett túlreagáltam a dolgot, legalább is, ami a mozdulat vehemenciáját illeti. A játékkal kapcsolatos kérdés azon nyomban kitisztítja a fejemet és szélesen elvigyorodom. Azt hiszem, hogy ez az első emberi reakció, amit a Naomi nevű Napgyermek láthat tőlem. - És mit kapok, ha nyerek? Élcelődöm kissé, aztán a tét, tétek fényében esetleg meggondolom, hogy puszta udvariasságból hagyom-e nyerni a párost vagy igenis megküzdök majd a felkínált jutalomért. Alapjáraton utálok veszíteni, de nemes áldozatot szívesen hozok valami "felsőbb jó" érdekében, mint például egy kávémeghívás vagy egy izomlazító masszázs a nyertes részére. - Minden esetre ti kezditek a szervát, de csak mert jó napom van. Nevetek fel, és kerítek egy labdát, amit Payne felé dobok, miután elfoglaltam a seggriszáló, rogyasztott pozíciót a saját térfelemen.
Mi tagadás, én is reménykedtem, hogy ilyen téren változás áll majd be, bár, már most is sokkal jobban voltam, mint április környékén, de attól még akadt pár bárányfelhő a fejem felett. Reméltem, hogy egy erősebb szél elfújhatja őket, de önámítás lenne talán. - Május környékén szerintem, ha sikerül felkészülnöm rá. Azt nem tudom, a következő milyen lesz, az első elég egyszerű volt, csak beszélgetés, de biztos egyre nehezebbek lesznek. Túlságosan részletezni nem szeretném, nem vagyok biztos benne ugyanis, hogy szabad erről beszélnem, szívesen elmesélném én neki az egészet, de ez azt hiszem, már sosem lesz ilyen egyszerű a mi életünkben. Egyébként azt még tényleg nem tudom, milyen lesz a következő vizsgám, bizonyos szempontból semmi sem változott, ugyanúgy tanulok, akitől csak tudok, és gyakorlok, amennyire az erőmből futja. Legalább van mivel lefoglalnom magam mindig, ami jelenleg nem épp hátrányos - Az biztos, mondjuk szerintem ezen nincs mit utálni, bár lehet nem mindenki értene velem egyet ebben a kérdésben. Én már csak azért is imádom, mert varázsolni egyszerűen fantasztikus érzés, elmondhatatlan. Sajnos semmivel sem tudom összehasonlítani a farkaskölykök esetében, mert annyira nem ismerem az életüket, és őszintén, szerintem az ő helyzetük még jó sokáig nem más, mint SZÍVÁS, igen, csupa nagybetűvel. Ezt persze nem mondhatom Paynenek, nem vagyok épp tapintatlan jellem, és Connornak sem mondanám soha a szemébe. Épp elég nekik, hogy olykor kérdés nélkül jön a fenevad, és teljesen mindegy, ki van épp a közelükbe. Nekem legalább nem kell attól félnem, hogy elvesztem az eszem átmenetileg, és megölök valakit, akit szeretek. - Szuper! Bólogattam mosolyogva, bár azt hiszem, kicsit fura lesz visszanézni, túl sok minden történt azóta, már majdnem másfél év eltelt, bár külsőleg biztos nem látszik semmi, de én attól még tudom, hogy már nem vagyok ugyanaz a személy. - Ez elég furán fog hatni egy teniszpályán, de én csak annyit tudok felajánlani, hogy a nyertesnek a nagyim készít valami isteni finom sütit. Ennél jobb így nagy hirtelen tényleg nem jutott eszembe, de talán megteszi, ha mégsem, hát Payne úgyis jobban ismeri, majd feldob valami mást. Nekem aztán teljesen mindegy, én pusztán mozogni szerettem volna eredetileg is, csak hát nem úgy sültek el a dolgok, ahogy reméltem. Mivel Payne kapta a lasztit, ezért a pálya másik negyedére állok, jaj istenem, legközelebb, ha valami sportra adom a fejem, előtte veszek majd különórát belőle. Remélem, legalább a labdát el fogom találni.
- Szurkolok akkor nagyon, biztosan ügyes leszel és minden gond nélkül sikerül majd! Tényleg így gondolom, aki ennyire szereti ezt az egészet, annak minden bizonnyal a tanulás is könnyen megy, a vizsgákról pedig nem is beszélve. Mindenesetre én drukkolok majd nagyon, de bízom benne, hogy addig még úgyis találkozunk. Kérdezgetni azonban nem kérdezem tovább, hiszen nem is részletezte túlságosan, így gondolom ez sem olyan dolog, amiről csak úgy lehet beszélni a kívülállóknak. - Hát én azt már soha nem fogom megtapasztalni - halovány mosoly jelenik meg az arcomon, szívesen kipróbáltam volna, de nekem már nem lesz lehetőségem ilyesmire. És amúgy sem cserélném fel a mostani életem egy másikra. Akármennyi szarsággal jár a kölyöklét, én akkor is szeretem, főleg azért, mert rengeteg olyan embert ismertem meg az elmúlt egy év alatt, akik a barátaim és a családom is egy személyben, értük pedig eszméletlenül hálás vagyok. És a sok rossz dolog mellett azért rengeteg jó is áll, tanulni és edzeni kell, de idővel már egyáltalán nem lesz ilyen nehéz. Hunter olyan hirtelen kapja fel a fejét, hogy egy pillanatra megijedek, mi baj történhetett, de aztán rájövök, hogy semmi és az egész reakcióból ítélve valószínűleg nem is igazán figyelt ránk. Ez nagyon kedves tőle, mert habár egyáltalán nem éreztem cikisnek a témát, hogy ne hallhassa mindazt, amit elmondtunk, azért ez nagyon udvarias tőle. Persze aztán ki tudja, mit gondolok én és mi történt valójában. A kérdésére majdnem egyből rávágom, hogy egy puszit, de valószínűleg annyival nem érné be, úgyhogy akkor lássuk csak.. Naomit hallva elgondolkodom, hogy nem-e tud a gondolataimban olvasni, merthogy nekem is valami hasonló jutott eszembe, csakhogy én magam sütnék. - Hm, a nagyi féle isteni finom sütit aligha múlhatja felül a palacsintám, úgyhogy én mondjuuuk - gondolkodom el ismét - Csinálok rólad egy képsorozatot - komoly arcot vágok a szavaimhoz, aztán elnevetem magam - Csak viccelek. Van egy nagyon király hely, ahol mennyei gofrit készítenek. Elviszlek oda, ha te nyersz. Vagyis inkább majd ő elvisz oda és majd én állom a számlát, merthogy én aligha vihetném őt bárhova is. Mondtam volna olyasmit is, hogy ha esetleg legközelebb kiruccanni támad kedvem és ő jönne velem, akkor mehetünk oda, ahová ő szeretne, de ez sem lenne túl vonzó ajánlat és ennek teljesüléséhez nem is kell nyerni, hiszen erről bármikor lehet szó. Na jól van, inkább játsszunk. Kezemben a labda, felállok hát Naomi mellé, a tekintetét keresem és ha egyértelmű jelét kapom annak, hogy kezdhetjük, ő készen áll, akkor párat pattintgatok a labdával, majd egy egészen szépre sikerült szervával el is kezdem a játékot. Győzzön a jobbik! Haha.
Érdeklődően csillogó szemekkel hallgatom az ajánlatokat. Persze mondhatnánk, hogy a "leendő nyereményemet", de azért valljuk be őszintén, nem lenne éppen szép dolog csupán a kor- és erőfölényem miatt nyernem. Persze úgy sem nagyon tudom úgy alakítani a dolgokat, mintha egyszerű ember volnék, mert bárhogy is próbálkozom: nem vagyok az. Ahogy ők sem, ez mondjuk igaz, csak... Na nem baj. Igyekeznem kell nem túl átlátszónak lenni, ha majd nyerni hagyom őket, mert a világért sem sérteném meg őket. - A süteményes ötlet megvéve. Elfogadom. - nevetek fel kissé talán túl magabiztosan is, aztán Payne felé fordulva, kissé felvont szemöldökkel várom, hogy ő mit ad hozzá a dologhoz. A fotósorozatot hallva egészen lelkes lennék, mert hát... Legalább lenne pár normlis képem, nem csak ilyen szar mobilos és webcamerás hangyafutamok, amiket feltölthetnék ide... meg oda... De talán jobb is, hogy "letöri" a lelkesedésem és az egész ötletnek reszeltek. A gofri is jó. Bár ha így folytatom, növelnem kell az edzésidőmet, mert el fogok hízni, és az semmilyen szempontból sem segítene hozzá az életben... hát, úgy nagyjából semmihez sem. - Az üzlet megköttetett. Ja! Hogy én is mondjak valamit... - állok meg kisterpeszben, egyik kezemmel az ütőre támaszkodva, a másikkal a hajamat birizgálva, őket nézve, elmerengve... Nem tudom, mit ajánlhatnék fel, mi lenne megfelelő. Sütni-főzni én nem tudok, kétlem, hogy érdekelné őket az, hogy elvihetik egy körre a kocsimat... Lányok. Lányok, nők, lányok... Komolyan, mi kell a nőnek? Vigyem el őket egy butikba? - Ha én veszítek, akkor a nyertest beviszem az Alyeskára szervezői belépővel. Ingyen kaja, ingyen cuccok, kulisszák mögötti mászkálás... Jó lesz? Pislantok rájuk kissé segélykérően, mert Payne-t még csak-csak ismerem, de Naomit azért mégsem vinném el vacsorázni. Udvariatlan lenne, lehet, hogy csak kényelmetlen feszengés lenne neki az egész. Payne-nel meg úgyis akkor vacsorázunk, amikor csak kedvünk van hozzá. Viszont a fesztivál nekem nagyon fontos, különleges esemény és bízom benne, hogy ebben mindketten megtalálják majd a szórakozásukat, ha úgy alakul. A szervát egyelőre még könnyedén visszaadom. Megizzasztanak, azt meg kell hagyni, nem állom meg, néha szolidan mosolygok vagy halkan nevetgélek Naomi esetlenségén, kedves látványt nyújt. Néha azért megpróbálok neki javasolni egy-két technikát, hátha sikerül elsajátítson valamit, legyen értelme is annak, hogy ellátogatott ide. Az állást igyekszem úgy "tartani", hogy mindig egy-egy hajszálon múljon, hogy ki veszi át éppen a vezetést. A végkifejletet pedig döntse el egy "rossz időre beütemezett pislogás".
- Köszönöm! Úgy legyen! Bíztam magamban ilyen téren, és bár az elsőnél izgultam, de megfogadtam, hogy a következőnél némi egészséges drukknál több nem lesz bennem. Elvégre, ha rendesen tanulok, készülök, akkor csak nem szúrhatom el, ugye? Így hát fölösleges idegeskedni, mert ha valami miatt, hát amiatt könnyebb elrontani bármit is. - Én meg azt nem, hogy neked milyen, szóval kvittek vagyunk. Löktem meg nevetve vállát a vállammal, hisz bizonyos szempontból jobban jártam volna, ha vérfarkassá válok, s akkor Connor meg én… nos, fölösleges ezen gondolkodni. Őrző vagyok, és imádom, a jövő más lapra tartozik, és egyébként is borzalmas vérfarkas alapanyag lettem volna, szerintem a Teremtőm kitépte volna miattam az összes szál haját. - Én azért elfogadnám azt a palacsintát. Hajolok oda, és sutyorgom a fülébe, persze csak a poén kedvéért, hisz tudom, hogy mindketten nagyon is jól hallják, mit mondok. Egyszer szívesen áthívnám őt is magamhoz, de úgy elég fura lenne, hogy nem jöhet egyedül, és hát, ismeretleneket azért én is nehezebben eresztek be az otthonomba. A gofrit is imádom, el is határozom, hogy maholnap beizzítom szegény porosodó gofri sütőmet, nekem az a nyálas szívecskés fajta van. Vajon Connor szereti a gofrit? Azt hiszem, ideje kideríteni… - Úriiisten! Payne… nyernünk kell. Én imádom az Alyeskát, tavaly voltam, ki nem hagynám. Megnyertem a jelmezversenyt is, fantasztikus volt. Közben észre sem veszem, hogy kicsit megrázom Payne vállát, hát én nem igazán akartam eddig nyerni, de most már határozottan muszáj. Kár, hogy nem tudok teniszezni, meg hogy tök béna vagyok úgy alapból is. Basszusbasszusbasszus. Ettől még nem bírok megállni egy helyben, és remélem, Payne valami istenadta fel nem fedezett teniszcsillag, akinek a teljesítményét még én sem leszek képes lerombolni. Légysziiiiii! Ami engem illet, bólintok, kezdhetjük, és eleinte tényleg halálosan béna vagyok, sőt… gyötrelmes, de szerencsére a barátnőmre ez nem igaz. Viszont mentségemre legyen mondva, elég gyorsan tanulok a jelek szerint, mert elég figyelnem őket, illetve megfogadnom Hunter tanácsait, és szépen csiszolódom, pont, mint púposgyerek a prés alatt. Bármi is legyen végül az eredmény, számomra kifejezetten hasznos lesz ez a kis meccs is már, és legalább nem kell azt mondanom Ginának, hogy még mindig egy vakond szintjén állok a teniszhez, azaz, ha fejbe találnak, akkor találkozom csak a labdával…
A sutyorgást hallva szélesen elvigyorodom és nem csak azért esnek jól a szavak, mert ezek szerint Naomi azért csak bízik bennem annyira, hogy megkóstolja a főztömet, hanem azért is, mert ha úgy adódik, akkor ez egy újabb találkozást jelenthet. - Azt hiszem akkor ezen nincs is mit megbeszélni - pillantok a lányra, ugyanolyan széles vigyorral, mint ahogyan a szavaira reagáltam. Mondjuk de, lenne még mit megbeszélni rajta, merthogy fogalmam sincsen, miképpen oldhatnánk ezt meg, mert ugye egyedül nem mászkálhatok, számára meg minden Mentor, vagy kísérő idegen és ha mondjuk Huntert csábítanám magammal, annak sem tudom, mennyire örülne. Ő meg fogalmam sincsen, milyen szívesen jönne be a lakba, szóval.. egyelőre meglőve érzem magunkat. Majd legfeljebb akkor, ha jobb lesz az idő egy esetleges piknikhez. Kíváncsian várom, Hunter mivel rukkol elő, a pozícióját látva legszívesebben rászólnék, hogy ne birizgálja a haját, mert szétszedi, amit én az előbb olyan jól megigazgattam, de végül csendben maradok és meghallva az ajánlatot... Széles mosollyal fordulnék Naomi felé, hogy elkezdjek ujjongani, ám ő megelőz és meg is rázza a vállamat, amitől egy pillanatra megszeppenek, kívülről érdekesen festhet a látvány, de amint elenged, én is belekezdke a lelkendezésbe. - Komolyan te nyerted meg? Ezt nem is tudtam - csodálkozom rá a dologra, arra meg pláne, hogy ő is ott volt - Én is ott voltam, mi miért nem találkoztunk? - háborodok fel kicsit, így mégsem ujjongás lesz a dologból. Mondjuk akkor még kisebb voltam, mint most és emlékszem, Jenny-vel mentünk, tök muri volt, de azt sajnálom, hogy Naomival nem futottam össze. - Egyébként meg igen, bakker, nyerjünk! - lelkesedek aztán végül, amint túltettem magam a hatalmas „drámán”, idén is tuti elmegyek és nem mindegy ugyebár, hogy a kulisszák mögött is sertepertélhetünk-e, vagy sem - Így baromira rossz lesz, ha nem nyerünk, szóval gyerünk Naomi, kössük fel a gatyánkat! Én mindent beleadok és Naomi is egészen belejön a végére, de úgy tűnik kevesek vagyunk Hunter ellen. Rendesen megizzadok, szinte végig egyetlen hajszálon múlik csak a dolog, hol ő vezet, hol mi és ha lenne időm két ütés között, akkor bizony elgondolkodnék rajta, hogy Lynx direkt csinálja-e. De nincs, így játszom, ugrálok és rohanok, hogy a végén, amikor elbakizzuk az utolsó lehetőségünket, leejtett vállakkal, lebiggyesztett ajkakkal nézzek Naomira. - Hát ezt buktuk.. - már csak a sírás kellene, komolyan mondom, de azt inkább nem, maradok az elkámpicsorodott fejnél - Mindenesetre azért jók voltunk, legközelebb tuti lealázzuk! - váltok aztán mosolyra, ki is egyenesedek és megindulok lefelé a pályáról. - Gratulálok, Hunter! És köszönöm, én a magam részéről eszméletlenül élveztem! - az előbbi szavak a hímnek, míg az utóbbiak mindkettejüknek szóltak és ha egyelőre nincsen más, akkor én megindulok az öltözők felé. Még ott is van bőven időnk traccsolni, Hunternek meg is mondom, hogy ne igyekezzen annyira az öltözködéssel, hogyha nem gond. Fogalmam sincs, mennyi ideig tart, mire végül előkerülünk, nevetgélve és vigyorogva, de aztán elérkezik a fájdalmas búcsú és el kell köszönni. - Autóval jöttél? Mert ha nem, szerintem elvihetünk egy darabon - csapok le még az utolsó lehetőségre és pillantok Lynx-re, egy kissé bizonytalan, bocsánatkérő mosollyal az ajkaimon, mert az ő kocsija, ő a sofőr és nem tudom, mennyire díjazza a kis magánakciómat, de legfeljebb akkor majd kétszer viszem egy gofrizni, vagy neki is sütök palacsintát. Ha belemegy, akkor Naomi mellé ülök, hogy még az út alatt is élvezhessük egymás társaságát, de végül csak kénytelenek leszünk elköszönni, akár itt, akár ott, megölelem és puszit is kap és persze azt is megígérem neki, hogy most már tényleg eljuttatom valamikor a képeket, no meg, hogy mindenképpen hívni fogom. Aztán nem marad más, csak a kellemes tompaság, persze annyi erőm azért még van, hogy hazafelé Lynx-nek is csacsogjak mindenfélét és nem vagyok rest nem egyszer megköszönni neki, hogy eljött velem és hogy ilyen jól éreztem magam.
// Dobás: 5 //
// Nem tudom, hogy szeretnétek-e még valamit, amennyiben nem, úgy nagyon-nagyon köszönöm! <333 //
Töbnyire, álltalában vagy a munka helyemen vagyok, vagy a szobámban, vagy épp kirándulni. Most, viszont el döntöttem, hogy ki próbálok valami mást, amit sport nak neveznek. Ez a sport, a tenisz. Még emlékszem pár dologra, mikor még iskolába jártam, de az már anyira rég volt, hogy szerintem azóta már be is rozsdáltam. Ezért is veszem az utamat, a Northern Lights Country Club egyik tenisz pályára, hogy lássam, hogy még mennyit tudok, vagy nem tudok. Egy tenisz edzőhöz megyek, hogy fel írakodhassam az óráira és, ez lesz az első órám vele. Bár értem, hogy mit esznek a gazdagok ezen a sporton, csak annyi itt a probléma, hogy én nem vagyok gazdag, és hát ezért is engedhetek meg magamnak, egy órát. Eleinte, kicsit gyatrán megy, de aztán nem sokkal, de valamivel jobb nak érzékelem a játékomat. A figyelmemet, egy másik nő jelenléte vonja el, aki csak most veszek észre. Az edzőm, felém üti a labdát, mire én a nő felé ütöm, de csak most fogom fel, hogy mit is csináltam. A nő nekem van háttal, így nem is láthatja, hogy felé száguld egy labda. Ezért gyorsan oda kiáltok neki. - Vigyázz labda! - Kiáltom, és remélem, hogy időben reagál rá.
Lejárt már a műszakom, de annyit még megtettem, hogy beugrottam egy original elsősegély csomaggal, és leadtam az illetékeseknek. A múlt héten ugyanis történt egy szerencsétlen baleset, ami miatt telefonos kapcsolaton keresztül osztottuk az instrukciókat, hogy stabilizálják a sérült állapotát, amíg ki nem érünk. Elég sok felszerelésük ettől használhatatlanná vált. Néhány plusz kötszerrel és fertőtlenítővel is hozzájárultunk a készlethez, és a Fairbanksi mentősök nevében még egyszer gratuláltam az animátornak a sikeres életmentéshez. Nagyon ott volt fejben, és ennek köszönhetően megmenekült egy élet. Több ilyen emberre lenne szükség. Nagyon kedvesen fogadtak, és felajánlották, hogyha ráérek, szívesen körbevezetnek a Club-on. Mivel még nem jártam itt, ezért elfogadtam a kedves invitálást. Sose lehet tudni, mikor jön jól a helyismeret. Az év elején költöztem Fairbanksbe, ezért nagyon sok hely van, amit még egyáltalán nem láttam belülről. A Club hatalmas. Minden közösségi helyiségbe benavigálnak. Nem mulasztok el egy-egy futó pillantást vetni a tűzcsapokra, a plafonon futó tűzoltó rendszerre. Ez nálam beidegződés. Évekig voltam a katasztrófavédelemnél… egy évtizedig tűzoltó… most sürgősségi mentős. Bárhova beteszem a lábam, mindig megnézem, hogy az mennyire biztonságos. Első ránézésre nem találok semmiben kivetnivalót. A teniszpályákhoz kiérve egy kicsit olyan érzésem támad, mintha nem is Alaszkában lennék. Még a nap is kicsit melegebben süt, ezért széthúzom magamon a bőrkabátomat. Figyelmesen hallgatom az alkalmi idegenvezetőmet, ahogy a nemrégiben végzett felújításokról és a korszerűsítésről mesél. A kiáltás ekkor hallom meg. Ösztönösen fordulok a hang irányába, és már csak azt érzem, hogy valami kemény halántékon talál. Felszisszenek, azonnal oda is kapok. – Jól van? – Kérdezi a kísérőm. Egy kicsit ég a bőröm, és lüktet a vékony bőr alatt a csontom, de úgy tűnik, hogy a bőr nem repedt fel. – Igen, köszönöm. – A labdáért nem hajolok le, nehogy elszédüljek, csak körbepillantok, vajon kihez tartozhat!?
Játék közben, hallom amint az edzőm, tanácsokkal lát el, de nem hallgatok rájuk túl sokáig, mert megjelenik egy nő, és a tenisz labdát, egyenesen felé ütöm, de természetesen az edző felé kellet volna ütnöm. Kiáltok a nőnek, de az csak késön reagál a dologra. Nem tagadom, hogy megfordul a fejemben, hogy gyorsan odafutok, és elkapom, de tisztában vagyok azzal, hogy mivel is járna, ha ki derülne, hogy mi is az amit tudok. Bár, eljátszhatnám, hogy én egy földön kivüli vagyok, de attól még Castor tól még meg kapnám a magamét. Látom, hogy nincs egyedül, még is el dobom az ütömet, és oda futok, de nem olyan gyorsan, hogy lebukjam. - Bocs, az én hibám. Minden rendben? Jól van? - Kérdem némi agodalommal a hangomban. Le nyúlok a labdáért, hogy fel vegyem azt. - Még egyszer bocs, az én hibám. Egyébként a nevem Allison Black. - Kérek megint bocsánatott a nő től, és mutatkozom is be neki. Így, közelről nézzve, sokkal aranyosabbnak látszik, mint távolról. Bár igaz, hogy a vöröskékért vagyok oda, de most még is úgy érzem, hogy szívesen eljátszanék vele az ágyban. De, ez most mellékes.
Amikor a nő odaér hozzám, azonnal megérzem hogy vérfarkas. Még szerencse, hogy visszafogta magát, különben lehet már egy teniszlabda nagyságú lyuk tátongna a fejemen. Hát ejnye, azért a vérfarkasok ennél ügyesebbek szoktak lenni... - Igen, szerencsére nem történt nagy baj. - Majd ha már magam leszek, akkor meggyógyítom magam. Nem hiányzik, hogy a kaszárnyában szétcikizzenek a véraláfutás miatt, meg nem is lenne túl kellemes, ha feldagadna. Egy szimpla embernek már jeget nyomtam volna oda, és lefektettem volna egy ágyra, hiszen ekkora ütés simán okozhat agyrázkódást is, de nekem jobb a tűrőképességem, és erősebb a szervezetem. Kaptam már nagyobb pofonokat és ütéseket is. - Semmi gond, túlélem. - Mosolygok rá, már én érzem kínosnak, hogy ennyiszer bocsánatot kér. Nem gondolnám, hogy direkt csinálta, szóval teljesen felesleges. A nevét megjegyzem magamnak. Nem igazán rémlik, hogy Chicago-ban ott lett volna a falkával, szóval úgy hiszem azóta csatlakozhatott hozzájuk, hogy én elkerültem az ottani protektorátusból. - Camille Janvier. - Viszonozom a bemutatkozást. Nem mindig mutatkozok be a teljes nevemen. Fairbanksben egyébként is az első keresztnevemet használom. Csak kevesen vannak azok, akik Véronique-nak ismernek, mert azt a keresztnevemet Québec-ben használtam... - Most kezdtél tanulni? - Mivel nem hiszem továbbra se, hogy direkt ütötte nekem a labdát, ezért a leglogikusabb számomra az, hogy épp most próbálja elsajátítani a teniszezés fortélyait.
Nagy kő esikle a szívemről, mikor hallom, hogy túléli, de még az a szerencsém, hogy nem lett nagyobb gond a dologból. Ráadásul, egy őrzőt találtam el. ~ Ezt a pehet. - Jegyzem meg magamban. A nő is bemutatkozi, miután én már meg tettem. - Nagyon örülök a találkozásnak, Camille csak nem épp, így. - Mondom neki, még mindig bűnbánóan a hangomban. - Nem épp, csak olyan rég játszottam, hogy azóta már berozsdált a tudásom. És, most újra tanulom. - Válaszolok a kérdésére. - Hozhatok esetleg valamit? - kérdezekrá, hátha kell neki valami, akkor azt hozzam neki. Kicsit pehes a szitu, de majd meglátjuk. Közben, az edzőm is meg érkezik, és ő is rá kérdez Camille nél, hogy minden rendben van-e, majd hozzám fordulva mondja, hogy pihenőt tartunk. Erre, én csak bólintok, és közben lesem Camille kivánságát.
- Amit egyszer már megtanultunk, azt nem tudjuk elfelejteni, csak elő kell hívnunk az emlékezetünkből. - Mosolygok. Legtöbbször a biciklis példával szoktak érvelni emellett, és egyébként tényleg van valóságalapja a dolognak. Allison is gondolom majd ismét belejön a dologba, csak még gyakorlásra szorul. A kérdése egy kicsit meglep. Talán bűntudata van, és ezzel kívánná jóvá tenni ezt a kis malőrt. Én nem érzem semmi szükségét, mert tényleg nem haragszom rá, nem történt nagyobb baj. A lehetőséget viszont nem venném el tőle, ha ő ettől jobban érzi magát. - Ha jól láttam a kiírást, van kiwis limonádéjuk a bárban. Azt szívesen megkóstolnám. - Mosolygok rá, aztán az odaérkező edzőre pillantok. - Köszönöm, jól vagyok. Nem történt semmi baj. - Nyugtatom meg az edzőt is. Apróbb balesetek minden sportlétesítményben előfordulhatnak. Egy eltévedt labda, egy alacsonyan szálló teniszütő. Bár az utóbbi azért valljuk be, nem olyan gyakori jelenség. A kísérőm elköszön tőlem, így a nősténnyel kettesben maradunk. - Elkísérlek. - Ha már úgyis szünetet tartanak, akkor ne rohangáljon ki-be. Egy üdítőt meginni bőven van időm... és legalább még egy farkassal kibővíthetem az ismeretségi körömet.
Hallom, hogy mond nekem valamit arról, hogy csak elő kell hivnom a tudásomat, amit anno szereztem meg teniszből. Az igazat meg valva, nem két éve volt annak, hogy utoljára játszottam ezt a játékot, de bízom benne, hogy igaza lesz. Aztán, a kérdésem re is kapok választ, majd az edzőm is meg jelenik. Nagyon csúnyán találhattam el, ha ezek után, még ő akar engem el kísérni, ami engem kissé megdöbbent. De, nem tudom, hogy most mit is kéne csinálnom, azon kivül, hogy a kívánt helyre menjek vele, és a kért italt rendeljem neki, amit meg is teszek, majd a pultnál lévő székre ülök, és hagyom, hogy a következő kérdésem hagyja el a számat. - Te is ki kapcsolódni vagy itt? - Nem gondolnám egyből, hogy munkáról vagy esetleg bármi másról lenne itt most szó, főleg mert ide többnyire ki kapcsolódni jönnek az emberek, meg mások is. Legalább is, én ezt remélem. Jól meg nézve, egész kis aranyos a csaj. Csak, hogy meg fogadtam magamnak, főleg a multkori eset után, hogy egy kis időre vissza veszek, mert egyébként az se érdekelne, hogy ő egy őrző, de most a fogadalmamra kell koncentrálnom. Meg ráadásul, nem ő az egyetlen, akivel találkoztam, már mint gondolom, hogy nem. - Én, mondjuk a természetben szeretek lenni, mert az olyan szép. Bár, igaz vannak szép épületek is, de azért a természetet imádom. - Szólalok meg, de nem tudom, hogy kérdezett-e valamit, vagy nem. Minden esetre, mondtam valamit, hisz egy ideje csendben ülünk. Meg nem tudom miért, de mondani is akartam neki valamit.
- Hello! – Köszönök mosolyogva a pultosnak, majd felülök az Allison melletti bárszékre, és a lábaimra fektetem a bőrkabátomat, hogy ne legyen feleslegesen a kezem ügyében. Hagyom neki, hogy megrendelje a frissítőket, nem szólok közbe. Amikor megérkeznek az üdítők, ujjaimat a hűs üvegpohár köré fonom, és mosolyogva kihúzom a citromkarikából a koktélnapernyőt. - Nem. Munkaügyben érkeztem, de már letudtam a dolgot. – Fordulok Allisonhoz, majd a szívószál segítségével belekóstolok az üdítőbe. Nagyon finom! Ezt biztos, hogy nem gyümölcs sűrítményből készítették, mert érződik az állagán, az ízén és az illatán is, hogy frissen feldolgozott gyümölcsöket tartalmaz. - Hm, ez isteni finom! – Szólalok meg elégedetten. – A tiéd is jó? – Érdeklődök. Otthon ha gyümölcslevet iszok, mindig friss gyümölcsöt facsarok, vagy turmixolok. Nem szeretem a bolti gyümölcsleveket, mert valódi gyümölcsöt csak ritkán tartalmaznak, és tele vannak káros adalékanyagokkal. Először nem nagyon tudok mit kezdeni az éles témaváltással. Kérdő tekintettel nézek a nőstényre, és azon tűnődök, hogy vajon azért mondhatta-e, mert szívesebben ült le volna odakint, a friss levegőn? - Nem csodálom! Alaszka gyönyörű. Nem lehet betelni a táj látványával. Én is szeretek egyébként kint lenni a szabad ég alatt, hacsak nem dolgozok, akkor a szabadidőmet szeretem odakint eltölteni. – Próbálom felvenni az új témával a lépést. - Szeretnéd, ha inkább kimennénk? – Kérdezek rá, mert nem hagy nyugodni a gondolata, hogy esetleg idebent kényelmetlenül érzi magát.
Meg is kapom a kérdésemre a választ, de nem gondoltam, hogy munka ügyben van itt. Mondjuk, már végzet azzal amiért ide jött, így most egy kicsit ki kapcsolhat. A rendelésemet, már meg is kapjuk, majd én végig nézem, hogy ki veszi a koktél napernyőt, majd bele iszik. Én is kiveszem, és nézegetni kezdem a mini nap ernyőt, bár láttam már ilyet, de még mindig nagyon érdekesnek találom, hogy miket ki nem találunk, hogy valahogyan fel dobjunk egy hétköznapi üditőt. Hallom, hogy hangosan jegyzimeg, hogy finom amire én csak mosolygok. Kérdésére, én is bele kortyolok az enyémbe, majd mondom neki. - Igen, ez is nagyon finom, érezni a barack finom ízét. Meg kostolod? - Nyújtom felé a poharamat, hogy igyon belőle, ha szeretne. Mondjuk, nem erőltetem, ha nem kér belöle, akkor vissza veszem a poharamat. Majd, a természetről beszélek vele, hogy szeretek a szabadban lenni, amit ő úgy értelmez, mintha azt akarnám mondani, hogy menjünk ki. De, azért meg is kérdezi. - Hogy? Ja, nem... Nem azért mondtam, csak egyszerűen a természetről akartam beszélgetni, ennyi. Meg aztaán, ha ki akartam volna menni, akkor nem ültem volna le itt, és úgy is szóltam volna, vagy legalábis, meg kérdeztem volna, hogy ki ülünk e. - Kezdek a mentegetőzésbe, de mondjuk tényleg ezt is gondolom, hogy meg kérdeztem volna őt, és nem pedig ilyen ócska kis izét dobtam volnabe, arra, hogy menjünk ki a szabadba. - De, ha már úgy is szóba jött a dolog, mert fel lett hozva. Nem ülünk ki, a teraszra? - Kérdezek rá egyenesen, ha már így fel jött a téma, de nekem most aztán mindegy, hogy kint vagyunk, vagy bent. A döntés, most at ővé rá hagyom, hogy hol fogyasztjuk el az italokat.
- Nem, köszi. - Utasítom vissza a kínálást. Nem szeretném, ha az ízek túlságosan keverednének a számban. A frissen facsart gyümölcslevek mindegyike finom lehet, szóval nem kétlem, hogy az övé is ízletes. - Oké. - Felelem mosolyogva a mentegetés hallatán, majd röviden felnevetek, amikor mégis kiböki, hogy kiülhetnénk. Szó nélkül kelek fel a bárszékről, majd kézbe veszem ismét a limonádémat. - Menjünk. - Intek a fejemmel a terasz irányába. - Hamarosan már úgyse tehetjük meg. - Célzok arra, hogy Alaszkának ezen a részén nagyon kurták a nyarak, és nemsokára újra beköszönt a kesztyűs-kabátos-fülvédős időszak. A teraszon levő asztalok többségénél nem ülnek. Egy félig napos, félig árnyékos asztalt szemelek ki magunknak. - Ott jó lesz? - Kérdezem. Ha rábólint, akkor leülök az egyik székre az asztalnál. Innen a pályán teniszezőket is látni lehet. - Hol dolgozol? - Érdeklődök. Gondolom dolgozik valahol. A vérfarkasok is szeretnek elvegyülni a mindennapi emberek között, és azért valljuk be, ha valaki nem dolgozik, mégis fenn tudja magát tartani, az előbb-utóbb szemet szúr az egyszerű embereknek.
Meg kínálom őt az italommal, de nem kér belőle, így több marad nekem. A mentegetőzésemre, egy rövid mondatott kapok, és egy mosolyt. Aztán, fel is nevet, mikor rá kérdezek, hogy akkor ki ülünk-e a teraszra, majd szó nélkül fel áll, aztán szól nekem. Majd, mond valamit arról, hogy aztán úgy se tehetjük meg, és ismerve ezt a helyet, igaza is van. - Valóban, most kell ki élvezni, hogy ki ülhetünk. - Értek vele egyet, aztán fogom én is a poharamat, és követem őt. Kint, szinte alig vannak amin én csodálkozom. Egy félig napos, félig árnyékos helyet talál, és meg kérdi, hogy jó lesz e. Erre, én egy fej bólintással jelzem neki, hogy igen. Majd pedig le ülün, én vele szemben, és ismét iszok az italomból. A nő, a munkám felől érdeklődik. - Nos, én pultos vagyok egy bár félében, a Golden Volfban. - Mondom neki, ha már rá kérdezett. - Tudom, vagy legalább is gondolom most arra gondolsz, hogy ha szeretem a természetett, akkor mit keresek egy bárban, a púlt mögött. Hát, bevallom volt egy olyan el kébzelésem, hogy vissza megyek kertészetett tanulni, de csak egy ötlet volt. De, aztán le tettem róla, mert nem bisztos, hogy el tudnék benne helyeszkedni. Így maradtam ennél a meg oldásnál. - Mondom tovább, de lővésem sincs arról, hogy vajon tényleg erre gondol. Bár egy túlélő táborra is gondoltam, de azt meg inkább nem hozom fel, mert aztán még valami rosszra gondol nekem, és talán olyan tábornak hinné, ahol én farkas alakomban terrorizálom a jó népet, és azt kell túlélnijük, persze ezt totál nem így lenne, de inkább nem hozom fel. Meg aztán nem is biztos, hogy lenne rá érdeklődés. Az mondjuk engem lepne meg, de nagyon ha lenne.
- Hallottam a helyről, de még nem jártam ott. - Bólintok. Amúgy nem is tudom, hogy őrzőként mennyire látnának szívesen egy farkasoktól hemzsegő helyen. Bár ha azt nézem, hogy Fairbanksben milyen sok farkas él... és mennyi az egy farkasra jutó embermennyiség arányosítva, akkor kis túlzással azt is mondhatnám, hogy több vérfarkas él a környéken, mint ember. Pláne ha az őrzőket is hozzá veszem a nem átlagos emberekhez, akkor pláne többségben vagyunk az emberekhez képest. Ezért is kell rájuk fokozottan vigyáznunk. - Én is szeretem a növényeket. Tele van a lakásom szobanövényekkel. - Mosolygok rá. Talán Fairbanks környékén az éghajlat miatt nem tudna annyira kibontakozni kertészként, bár vannak olyan növények, amik ezen az éghajlaton is vidáman megélnek. - Szerintem sosincs késő megvalósítani az álmainkat. Ha igazán ezt szeretnéd, én adnék magamnak egy esélyt a helyedben. - Biztatom. Saját példámból kiindulva tudom ezt. Sokáig dolgoztam az egészségügyben, sokáig csak a katasztrófavédelemmel képeztettem tovább magam, és csak sokára mertem nekiugrani a tűzoltó kiképzésnek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy végül rávettem magam. - Tűzoltó voltam, mielőtt Fairbanksbe költöztem. Imádtam... az az életem. Itt is azt szerettem volna tovább vinni, de jelenleg a sürgősségi esetkocsin van csak helyem. Nem csüggedek miatta, mert így is a tűzoltósághoz tartozom, és így is segíthetek másokon. Ha pedig megüresedik egy hely valamelyik fecskendőn, akkor visszamegyek tüzet oltani. Szerintem jó az, ha van valami cél előttünk. Meg aztán attól, hogy pultos vagy, még szeretheted a kertészkedést. A kettő nem zárja ki egymást szerintem. - Vonom meg mosolyogva a vállamat, majd a limonádémba iszok.
El gondolkodom, hogy vajon tévedés lenne azt feltételeznem, hogy még Alignak is azt akarja, hogy én kertész legyek. Mert lássukbe, hogy eddig már ketten is bíztattak, hogy menjek vissza tanulni, hogy legyek kertész, ha annyira szeretném. Vagy többen is voltak? Már nem tudom, de remélem nem tévedek, és ez egy jel. Bár, ha jól tudom, ott van még Unalak is, csak nem tudom, hogy ő is farkas, vagy mi a csoda, de ő is eszembe jut. Akár Alignak, akár Unalak, tök mindegy a lényeg, hogy valamelyikük kedvel, és szeretné, ha azt csinálnám amit szeretnék csinálni. A nőt végig hallgatom, de nem mondok egyenlőre semmit. - Örülnék neki, ha egyszer el jönnél, mondjuk meg inni valamit. Végül is, nem Veronában élünk. - Mondom neki, bár lehet nem Veronát kellet volna fel hoznom, de mostmár mindegy. Majd, bár én nem kérdeztem rá, de ő is el mondja, hogy mivel is foglalkozik. Türelmesen végig hallgatom őt, a mondandóját, és közben egy kérdés merűl fel bennem. - Fairbanks elött, hol állomásoztál? Egyáltalán ti így mondjátok, vagy rosszúl tudom? - kérdezek rá. - Akor viszont, majd jelentkezem egy suliba, ahol kertészetett tanítanak. - Mondom, majd ismét kortyolok az italomból. Közben, arra gondolok, hogy azért a pultos melót is meg tartom, ha a kertészkedésben nem tudnék el helyezkedni, vagy a kertészkedés jó lesz egy amolyan másod állásnak, ha még is el tudok helyezkedni. Végül is mások nak is két állása van, csak azt nem tudom, hogy a bestiám vagy én bírni fogjuk-e a két állásos életet.
Kezdőlap
<333 //
