A Sofia Salucci tulajdonában levő tánciskola növendékei számára két táncterem is rendelkezésre áll, ahol tudásukat fejleszthetik több táncstílusban is:
♫ jazz ♫ hip-hop ♫ funky ♫ street funky ♫ art jazz ♫ street dance ♫ break dance ♫ electro dance ♫ twerk dance ♫ musical ♫ water bowl dance ♫ akrobatikus rock and roll ♫ capoeira ♫ rúdtánc
A korszerű tánciskola minden korosztály számára nyitva áll, hétfőtől péntekig 10 és 22 óra között. Az órák, és az edzések kötött időpontban történnek. Egyéni, korosztály-szerinti, illetve kezdő/haladó/középhaladó/profi csoportokra lebontva.
Amit mond és az azt követő nevetés kissé üti egymást elsőre hallva, de persze teljesen érthető és ideillő. Teljesen világos számomra, hogy egy efféle gyermeteg csínyben nem lesz cinkosom és ha ilyenen kap nem úszom meg a rendre utasítást, azonban nagy örömmel tölt el, hogy ő sincsen fából. Legalábbis a mondat végi kacaj erre enged következtetni. -Én pedig úgy teszek, mintha nem is mondtam volna semmit. Persze ha most kirontana az említett ajtó mögül egy falkányi pasi egészen apró törölközőtől takarva, hát..... meg kellene erőltetnem magam, hogy ne pillantsak oda. Vagyis holnaptól, elvégre azt mondtad ma még nem dolgozom. Cinkos mosoly rajzolódik ki pofikámon, mintha csak a sátán első szülött leánya állna szemben Sofiával. Persze szavaim nem egy rebellis elem szavai. Eszem ágában nincs dacolni egy felső hatalommal mint ahogyan az sem célom és nem is lesz soha, hogy a sárba tapossam tekintélyét. Egyszerűen csak tudatni szeretném, hogy ahogyan ő sem én sem vagyok fából. Csillogó szemekkel veszem tudomásul, hogy kapok egy lehetőséget a vízben. Jól fogok mutatni benne, mint cseresznye a koktélos pohárban, ehhez nem fér kétség. Viszont újdonsült főnököm eléggé maximalistának tűnik, aki saját tudását veszi etalonnak. Szóval csak úgy mint Siennának a balett ruhácskájában nekem sem elég jónak, nagyon jónak kell lennem! Átsétálunk az eddig még ismeretlen helységbe, amely dekorációját már-már gyérnek mondanám, de világos és ez feledtet minden ellenérzést. Plusz ott van még a tény, hogy reményeim szerint Sisikém is ezen falak között csiszolódik majd és az én kezem is benne lesz ebben könyékig. Nem kicsit leszek büszke rá, ha elnyeri Sofia bizalmát és persze magamra is, hogy ezt kijártam neki. És még csak tudni sem fog róla, ez a legszebb az egészben. Körbejárok és végigsimítom az említett korlátot. Szinte érzem a keze nyomát. A ruha kapcsán kicsit aggódtam, hogy nem öltöztem ki kellően de amit hallok, azok alapján még egy kicsit túl is lőttem a célon. A dicséretet pedig, ami az ízlésem illeti egy széles mosollyal díjazom. Nem mintha nem mosolyogtam volna azóta, amióta itt vagyok. -Ne aggódj! Nem fogok úgy idejönni, mint egy felszaladt harisnyás szétcsapott bálkirálynő egy túlzottan vad buli után. A ruhatáram ugyan szorul némi bővítésre. Imádom a Mustangot, de jóval kevesebb cuccom hozhattam magammal, mint szerettem volna. Nagyon szerettem a kis koktélruhákat és úgy általában mindent, ami nem sokat takar. Viszont itt nem ez lesz az első szempont, a kényelemé lesz a főszerep. Legalábbis első látásra, hallásra. -Kérdés, kérdés, á igen. - jut eszembe hirtelen kettő is – Van itt valami hátsó udvar, vagy le kell tennem a cigit? Eszem ágában nincs a főbejáratnál pöfékelni, rossz fényt vetne egy mozgással foglalkozó intézményre. A másik pedig. - pillantok a plafonra – van itt irodád? Ha esetleg vendéged jön és fel kell vezetnem. Természetesen eszem ágában nincs bemenni oda ha a hely létezik. Apám irodáját beosztottai valami mítikus, a pokollal egyenértékű helynek tartották. Nekem pedig nincs kedvem megégetni a csinos kis popóm.
Csak a fejemet csóválom, de érdemileg inkább nem is válaszolok semmit. Jobb neki is, meg nekem is. Álszentség lenne tőlem olyan nagy, hangzatos dolgokkal dobálózni, mint „házinyúlra nem lövünk” és hasonlók, mert ha rákívánok valakire, általában engem se érdekelnek a következmények. Persze ezt neki nem kell tudnia, ezért nem is osztom meg vele, csak mosolygok. - Ennek kifejezetten örülök! – Érdekes is lenne, ha suli után úgy állítana ide. Az azt jelentené, hogy vagy már leitta magát a sárga földig, vagy még mindig szét van csapatva. A ruhavásárlásra meg úgy gondolom nem kell igáslovakkal elvontatni, mi nők szeretünk ugyanis vásárolgatni, nekem a cipők a gyengéim, de táncosként szerintem ez nem túl nagy meglepetés. - Hátsó udvar nincs, de parkoló az van, ha dohányozni akarsz. Majd a fal mellé szereltetek egy hamu és csikk tartót. – Vannak már ilyen betonba lefúrható fajták, nehogy lenyúlják. Inkább oda pöcköljék a hamut, meg szórják a csikket, mint a kocsik közé. Elég ciki lenne ráadásul, ha valamelyik kocsiból csöpögne az üzemanyag, valaki meg pont azt találná be egy parázsló csikkel. A másik kérdése szintén nem hülyeség, ebből is látszik, hogy azért használja az eszét, és tényleg komolyan gondolja, hogy itt szeretne dolgozni. Kérdése általában csak azoknak nincs, akik érdektelenek. - Jelenleg még nincs, de ha lesz, az is az alagsorba lesz kialakítva. Fontosabbnak tartottam első körben a tánctermek és az öltözők kialakítását. Az iroda az ráér. Javarészt ha bent tartózkodok, úgyis órát tartok, vagy az előtérben leszek a recepció környékén. Ott pedig ha akar velem beszélni valaki, megtalál. – Egyelőre nincs külön irodám, ahogy külön öltözőm sincs. Nem akarom, hogy azt érezzék az itt tanulók, hogy mély szakadék választja el őket az oktatóiktól, épp ezért minden tanárnak… ahogy a diákoknak is, az öltözőkben biztosítok szekrényeket, a vizes blokkban pedig tisztálkodási lehetőséget. - Oké, akkor ezzel is megvolnánk! – Csusszanok el a korláttól, és indulok meg kifelé a teremből, vissza a recepcióra. A férfiöltözőbe most nem viszem be, mert valóban a tükörképe a női öltözőnek. Helyette inkább a pult mögé lépek vissza, és kihúzom azt a fiókot, ami a szekrények listáját vezeti. Vannak már néhányan beírva. - Ez az oszlop tartalmazza, hogy konkrétan melyik öltözőről van szó. Gondolom az „F” és az „M” jelölést nem kell külön megmagyaráznom. A mellette levő oszlop tartalmazza a szekrénysor számát. Úgy lett megoldva a felosztás voltaképp, mint egy könyvtári rendszeré, csak itt a szekrények vannak rendszerezve. A szekrénysor melletti oszlopba kerül maga a szekrény száma. Szóval teljesen logikusan van felépítve ez a táblázat, ezért könnyen át lehet látni, és meg lehet találni, mi hol van. Az utolsó előtti oszlopba vannak feltüntetve a zárkódok, az utolsóba pedig a szekrényt bérelő diákunk a tagsági számával együtt. Elsősorban a tagsági szám alapján azonosítunk be mindenkit, mert például már most van két darab Peter Smith nevezetű diákunk, szóval név alapján neccesebb lenne. Minden tag kap egy plasztik kártyát, amire te alkoholos tollal ráírod a nevét, és a tagsági számát. Ezzel tudja igazolni magát. – Túrok ki a fiókból egy kitöltetlen kártyát, aminek az egyik felén a tánciskola logója… a táncoló alakok sziluettje, és az iskola neve látható, a másik oldalon pedig két rubrika. „Name” és „Number” felirattal az elején. Szóval teljesen logikus a kitöltése, nem igényel szerintem több magyarázatot a kelleténél. - Ha meglesz a szerződésed, te is fogsz kapni egy ilyet. – Teszem hozzá elöljáróban.
Most már egészen biztos, innen az első utam a plázába vezet és feltuningolom a ruhatáram. Bár ez az ötlet már régebben is megfogalmazódott bennem és lássuk be igencsak időszerű is, de most picit át kell értékelni. Lényegesen nagyobb számban veszek majd sportos ruhát, mint ahogyan azt tettem volna egy órával ez előtt. Az eldugott dohányzónak meg kifejezetten örülök. Ez volt bennem a legnagyobb félsz, hogy mennyire érzem majd magaménak a munkát, de már most a nulladik napon kialakult valamiféle hivatástudat, magam is meglepődöm ezen. Nem szeretnék rossz fényt vetni az intézményre és ha kell ki is bírnám dohány nélkül, bár ez lehet csak a fejecskémben ennyire biztos és pár óra múltán az asztalt kaparom kínomban. Egy próbát azonban teszek, az már biztos. Szótlanul, csak bólogatva reagálok szavaira. Azt már sejtettem eddig is, hogy ez a suli nem csak egy befektetés, hanem Sofia szereti is csinálni és szívvel lélekkel belead mindent, de amikor meghallom, hogy az iroda várhat csak még jobban megerősít ebben. Kicsit megnyugvás is ez, mert így tényleg elmondható, hogy itt vagyok szinte a kezdetektől. Pár építő ötletem már most van, de inkább csendben maradok, nem akarom az okoskodó látszatát kelteni. Követem kifelé a teremből egy sóvárgó pillantást vetve a férfi öltöző ajtajára. Ha nem hát nem. Leszek én még odabent eleget. A pulthoz lépünk, az én pultomhoz. Fene se érti ezt, de valami furcsa büszkeség érzése fogott el. Olyasmi ez amit nem vártam, hogy érezni fogok de kellemes bizsergés. A fiókból előkerül az öltözők listája. Jó pár név van rajta, de persze akad még bőven üres hely. Ha minden jól megy Sisikém is ott fog díszelegni egyszer, a közeli jövőben. -Ezt fogom először gépre vinni. Ha a táblázatkezelésnek egyszer lesz védőszentje – büszke arckifejezéssel pihentetem meg jobb tenyerem mellkasomon – az bizony én leszek. Kihúzom magam és olyan értelmes képet vágok, ami majdhogynem megerőltető. Persze csak a mimikának az, valóban értem és megértem melyik rubrika mit takar a listában. Az üres kártyát megkapva jó alaposan megnézegetem. Szép munka meg kell hagyni, biztosan ráment pár északája amíg megálmodta a dizájn-t. Ha lenne rajta egy vonalkód, a gépnél meg egy beolvasó csak becsipogom és azt is kidobná az illetőről, hogy mit evett a macskája reggelire. Bár lehet van rajta csak hirtelen nem vettem észre. Na mindegy. -Azt hiszem minden világos. Van még valami fontos, amit tudnom kellene? - kérdem nagyon széles mosollyal. - Húúúú... teljesen be vagyok zsongva. Vajon mennyi idő, amíg elkészül a szerződésem? Szívem szerint már most maradnék. Teljesen őszinte vagyok, valóban elvarázsolt a hely. Nem is annyira az épület, hanem az a tudat, hogy részese lehetek érték teremtésének. Ha csak közvetve is de hozzájárulhatok valamihez, aminek művészi értéke van.
- Remek! – Bólintok széles mosollyal. Remélem a kezdeti lelkesedése kitart majd a későbbiekben is, akkor nagyon jóban leszünk. Maximalista, és elhivatott vagyok… ezáltal hajlamos vagyok másoktól is maximumot követelni. Nem érem be kevesebbel, mert ahhoz, hogy valaki oda jusson, ahol lenni akar, nem érheti be kevesebbel. Ha valamit igazán akarunk, azért meg kell dolgozni. - Szerintem egyelőre ez is bőven elég információ volt. A többit majd folyamatában mondom el, vagy kérdezd… - Nem akarom őt se terhelni, és most hirtelen én se tudom mit hagytam ki, ami még fontos lehet. A falon levő órára pillantok. - Holnap suli után gyere be, arra kész lesz. Ezért fizetem az ügyvédet. – Villantok széles mosolyt Alanisra. - Hát, ha van kedved, akkor maradhatsz. A délelőttös recepciósnak perceken belül meg kell érkeznie. Nekem pedig folytatnom kell a bemelegítést, mert lassan szállingóznak a délelőtti órákra a tanulók. – Mindent visszateszek a helyére, majd bezárom az asztalt. Ha úgy dönt, hogy inkább megy, akkor kikísérem, ha maradni akar, akkor pedig megvárhatja itt a délelőttös váltópartnerét. Ez esetben gyorsan bemutatom őket egymásnak, mégis legyen valami hivatalos formája a dolognak. Bárhogy is dönt, én rövid időn belül visszavonulok a terembe, hogy ott folytassam a bemelegítést, ahol félbehagytam…
másnap délután…
Bordó-fehér Nike sportruházat kombinációban, oldalamon az ügyvéddel lépek be az épületbe, ahol reményeim szerint Alanis már vár ránk. Kivéve persze, ha meggondolta magát tegnap óta, bár amilyen lelkesnek mutatkozott, ezt kötve hiszem. A délelőttös recepciós az asztal mögött ül, csak futólag biccentek neki, hiszen ma már voltam párszor bent, órát is tartottam, szóval nem először találkozunk. Az ülőalkalmatosságok felé fordulok, s amikor megpillantom Alanist, az ügyvéddel az oldalamon odalépek hozzá. - Szia Alanis. Hadd mutassam be neked Walter Bomert. Walter foglalkozik a tánciskola jogi ügyeivel. Walter, ő itt Alanis Kelevra, a legújabb munkatársunk. – Mutattam be őket egymásnak. Walter a harmincas évei végén jár, van egy csinos rendezvényszervező céget üzemeltető felesége, és rendszeresen félre dug. Tudom, mert már nekem is megvolt. Nem volt túl emlékezetes az a másfél óra, amit nálam töltött… már ami engem illet. Ő szerintem élvezte, mert azóta is próbál befűzni. Sikertelenül. - Üdv, Ms. Kelevra. Ugye szólíthatom Alanisnak? Hívj nyugodtan Walternak, és ha bármi van, ezen a számon napközben elérhető vagyok. – Vesz elő az aktatáskájából egy névjegykártyát, miután kezet fogott Nissyvel, majd hellyel kínál mindkettőnket. Nem húzza senki drága idejét, rögtön a lényegre tér. Előkerül a többpéldányos szerződés. Én egyelőre csendbe maradok, hagyom, hogy Walter beszéljen. - Olvasd végig, és ha nem találsz benne semmi kivetni valót, akkor mindhárom példányt írd alá alul. Ha bármi kérdésed van, nem értenél valamit, akkor kérdezz nyugodtan, vagy ha aggályaid támadnak, természetesen az aláírás előtt elviheted a saját ügyvédedhez is átnézetni a szerződésed. – Ehhez minden joga megvan, ugyanis.
Soha nem tartottam magam maximalistának, legalábbis a szó-szoros értelemben nem. Mindig csak annyit használtam fel az erőmből, amennyi feltétlenül szükséges. Persze a szükségesség mércéje az volt, hogy én legyek elöl. Nem kellett pályahosszal megnyernem egy futóversenyt, elég volt pár centivel. De nyernem kellett! Igaz volt ez mindenre és mindenkivel szemben. Elsőnek kellett lennem legyen az bármi, amiben megméretettem. Elsőnek minden áron! Főként igaz volt ez Siennára, aki annak idején nem átallott beelőzni. Sosem tudtam ezt megbocsájtani és talán nem is fogom soha, persze nem adtam a legapró jelét sem haragomnak, de fekete mételyként ott növekedett bennem. Tudtam kezelni. Hol a rózsaszín pirulákkal, hol pedig újabb és újabb megmérettetésekkel, melyeket rendre hoztam. -Menet közben lesz még kérdésem, de majd meglátod. Kevés olyan dolog lesz, ha egyáltalán lesz, amit kétszer el kell mondanod. Büszkén kihúzom magam kezeimet az üvegasztalon pihentetem meg. Szemeim csillognak, hiszen valóban várom már mikor vethetem magam a dolgok közepébe, ezúttal már élesben. A körbevezetést és minden intést memorizáltam, ha esetlegesen visszakérdezne a következő találkozáskor. -Itt leszek! - bámulom meg egy pillanatra a plafont – Legkésőbb fél háromra! Maradhatok, ez remek. A már sokat említett ruhatár bővítésen kívül nincs más dolgom és persze kíváncsi vagyok a másik lányra is. -Vele fogjuk cserélgetni egymás között a stafétát. Szeretném megismerni, szóval maradok ha nem gond...... - amint kimondtam nyílik az ajtó és belibben az említett kisasszony. Alaposan végigmérem és amit látok tetszik. A bemutatkozáson is túlesünk, persze mosolygok, mint akit baszni visznek. Sofia hamar itt hagy minket és még vagy jó fél órát cseverészek a lánnyal. Kifelé menet még egyszer végignézek rajta. Nem lesz itt gond. Fiatalabb vagyok, vonzóbb, csinosabb és a pár szó alapján amit váltottunk okosabb is. Nem kétséges a sorrend, nem mintha rivalizálás lenne a célom. Egyszerűen jobb leszek és kész! Bevágódok a kocsiba, indulás előtt azonban még küldök egy SMS-t Sisinek a nagy hírrel.
Másnap 14:27
Erős hetven mérföldes tempóval száguldok át a városon, és három vagy négy piros lámpán is. Ugyan nem időre megyek, de ha egyszer félhármat mondtam.... nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy nem állom a szavam. Úgy rontok be a bejáraton, mint akit kergetnek. Kissé lihegve dobok puszit a délelőttös lánynak. Félelmetes, hogy nem jegyeztem meg a nevét tegnapról. Csakhamar befut reménybeli főnököm, hiszen eme titulusától még pár aláírandó papírlap elválasztja. A nevezett papírok minden bizonnyal az oldalán álló öltönyös krapek aktatáskájában pihennek. -Szia Sofia! - majd az ismeretlen férfi felé nyújtom a kezem. Ezt a csorbát, mármint ismeretlenségünket Fifi hamar kiköszörüli. -Örvendek Walter! - veszem fel a csinibaba mosolyát és elteszem a névjegyet. Jól láttam?? Kacsintottál bakker? Na majd meglátjuk. A tegnapi vásárlás úgy hiszem teli találat volt. Szakasztott ugyan azt viselem, mint Sofia egy picike színbéli különbséggel. A felső szintén fehér, a nadrág ellenben olajzöld. Kicsit tartottam tőle, hogy túl slamposra sikerültem, de talán nem lőttem mellé. Tegnap ezt is megbeszéltük, lehet az öltözet sportos. Leülünk a pult melletti bőrkanapékra és igen hamar előkerül a szerződésem is. Hát Walter, ha mindennel ilyen sietősen bánsz bizony hiába kacsintottál. Átfutom az irományt, de meg kell valljam töredelmesen, hogy a jogi maszlag nem kimondottan én vagyok. -Nincs ügyvédem a városban, és talán nem viszem le L-A.be az egész paksamétát. Na basszus, most mit csináljak? Ha ebben a szent pillanatban aláírom még azt hiheti, hogy nemtörődöm vagyok. Ha meg tényleg felpakolom a papírokat és a csini kis popómat egy repülőre.... akkor meg a bizalmatlan látszatát keltem. Gondolkozz Nissy! Szerencsére vág az eszem, mint a szamurájkard. Hamar előkapom a telefont, a szerződés lapjait pedig egyesével lefényképezem. Ha ezzel megvagyok már küldöm is apám kedvenc jogászának. „Szia Franc! Nézd át kérlek. És az öregnek egy szót se! Köszi” -Talán így a leggyorsabb. - jelentem ki magabiztosan, persze kicsit tartok tőle, hogy Sofia bizalmatlannak tart. Persze szó nincs erről. Egyszerűen azt akarom sugallni, hogy igenis figyelmes vagyok és nem fog senki ember fia később a pult mögött sem átrázni.
Végigmérem Nissy-t, úgy tűnik megfogadta a tanácsomat, helyes. - Jó a ruhád… - Jegyzem meg széles vigyorral, hiszen ugyanaz a kollekció, amit én is viselek, csak színben tér el az enyémtől. Mikor leülünk, onnantól Walterre bízom az irányítást. Az ilyen jogi dolgok mindig is fárasztottak, ezért is bízom rá inkább szakemberre az ilyet, minthogy én szenvedjek vele. Anyagilag megengedhetem magamnak, mellesleg azt hiszem így a szabályos… Én személy szerint nem veszem zokon, hogy elkezdi lefényképezni a szerződés oldalait. Sejtem, hogy az ügyvédjének továbbítja mms-ben, én is ezt tenném a helyében, ha nem lennék biztos a dolgomban. Walteren viszont kicsit érzem, hogy frusztrálja… mintha egy vizsgán lenne, és várná az eredményt… megbukott-e vagy sem!? Tudja, hogy kiféle… miféle Nissy apja, s gondolom sejti, hogy elég menő ügyvédjei vannak. Nem szokott elcseszni semmit se, és a szerződés is tisztességes, nincsenek benne alattomos kiskapuk. Ennek ellenére mégse örül neki, hogy egy másik ügyvéd tör pálcát felette, mert olyan ez neki, mintha megkérdőjeleznék a szakmai képességeit, de azért próbál jópofát vágni a dologhoz. - Amíg várunk a válaszra… - Megtöröm a csendet, ami kezd kissé kínossá válni, amíg az ügyvéd válaszára várunk. Walter csak hátradől a kanapén, és átveti jobb lábát a térdén, miközben Nissy-t méregeti. - …mondanám a fejleményeket. Úgy tűnik, hogy a jövő hét közepére elkészülnek az adatbázis rendszerünkkel. A vártnál kevesebb ideig kell papírformán vezetni a dolgokat, a kollegina már így is fulladozik a papírrengetegben. – Bökök a fejemmel a pult felé, ahol Nissy délelőttös váltótársa épp a céges mobilt szorítja vállával a füléhez, és sebesen körmöl valamit egy papírra, miközben bólogat, mint egy kiskutya. - Majd kijön a cégtől az egyik fejlesztő, hozza a feltelepített gépet, és elmagyarázza a program működését, meg megadja a titkos jelszót, amivel be tudunk lépni a rendszerbe. Hármunknak lesz hozzáférése az adatbázishoz. – Ez tök jó hír szerintem, mert tényleg átláthatóbb, gyorsabb… na meg egyszerűbb, ha a gépen kell rákeresni valamire, mintha a papírokkal kellene bajlódni. - Iszok egyet, amíg várunk. Ti kértek vizet? – Szólal meg Walter váratlanul, majd fel is kel a kanapéról. - Nekem hozhatsz, de bubimentest… köszi! – Felelem, majd Walter után pillantok, ahogy a víz automatához sétál.
Meg lehet dicsérni egy ruhát úgy is, hogy a szavak jelentése szögesen ellentétben áll az érzésekkel ami mögöttük van. Mindenki ezt csinálja tisztelet a kivételnek. Jó a ruhád, szép a ruhád, gyönyörű vagy ma reggel... és ehhez hasonló hazugságok. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Sofiának tényleg tetszik, nem hiába van rajta is ugyan ez. Belenyúltam na, szerencsés kezekkel. Legyen ez így továbbra is. Akkor sem ad semmi ellenszenvnek látszatot, mikor nekiállok lefotózni a papírokat. Ugyan nem ismerem még újdonsült főnökömet kellően, csak egy napja de úgy hiszem megmondaná ha bassza a csőrét valami. Az ügyvéd más tészta, kicsit mintha feszengene. Ezt abból sikerült leszűrnöm, hogy néha elkalandozik a tekintete a melleimről. Igazság szerint pont leszarom. Azt is hogy bámul és azt is, hogy nem tetszik neki, ha kikérem más véleményét. Így lesz jó és kész. Ha nem tetszik kinyalhatja, bár azt hiszem ez kezdetektől ott motoszkál a buksijában. Hátradőlök én is, bár ez a kellemesen kényelmes testhelyzet nem marad sokáig enyém. Jobbnak látom, ha kissé előbbre hajolok és úgy hallhatom az új híreket, amelyek tanulsága szerint innen is ki fognak szorulni a huszadik századi módszerek a dossziékkal és a papírhalmokkal együtt. -Ez jó hír. - bólintok kifejezetten okos pofit vágva és a váltótársam felé is megeresztek egy mosolyt. - Bár elhoztam a fülesemet. - tapogatom meg a táskám afféle jelzésként, hogy bizony ott lapul benne egy headset. Rajtam nem fog ki a technika ördöge és nem fogok olyan szánalmasan szenvedni egy váll-fül közé szorított telefonnal és kitekeredett nyakkal, mint ez a szegény kislány. -Hamar bele fogunk tanulni a kezelésébe. - pillantok újra a lány felé, majd Sofia szemeibe nézek. Biztosan rájött már, hogy szőkeségem csak egy jól sikerült kivétel, ami erősíti a szabályt. Nem vagyok az a null-iq-s ostoba liba. -Én is kérek! - szólok az ügyvéd után. Ki tudja mennyit kell várnunk Franc-re. Kaliforniában ugyan egy órával több van, mint itt. Egyszóval nincs még későn. Bent bassza az anyját az irodában, efelől nincs kétségem. Bár.... inkább a titkárnőjét kezelgeti, ez lehet a jellemzőbb. Egy szóval hamarosan érkezik válasz is. Nem is kell sokat várnunk. Ahogy megkapom a vizem mozdul is egyet a telefonom, melyet nem tettem el, hiszen ezt az üzenetet vártuk. Hát nem kaptam egy kisregényt. „Nincs gond a papírokkal. Csók bogaram. A számat meg be tudod tömni.” ~A jó öreg Franc, erre lenne eszed mi?~ Egy gyors választ pötyögök be, egy rövid „Köszi Franky-baby”-t, majd a remélhetően tűkön ülő duóhoz fordulok. -Hát, úgy látszik L. A. felett is tiszta az ég. Magam elé húzom az aláírandókat és táskámból egy névre gravírozott golyóstoll is előkerül. A telefonom Walter kezébe nyomom és mint egy dedikálni készülő celeb mosolygok felé a papírokra görnyedve, mint aki csak azt várja, hogy megörökítsék és a fotót a Times címlapján láthassa viszont másnap reggel.
- Azt jól tetted. – Mosolygok Alanisra. Azt nem teszem hozzá, hogy a váltótársának is említettem, hogy talán úgy egyszerűbb lenne, mert nem vagyok az a fajta főnök, aki a beosztottnak szid egy másik beosztottat. Igazából ő tudja. Nem szereti, ha a fülén van valami, mert émelyeg tőle, zavarja az egyensúlyérzékét… ezt a feleletet kaptam, amikor megpendítettem a dolgot. Ha nem, hát nem. Valójában nekem teljesen mindegy, hogy a vállán tartja a kagylót, vagy headsetet a fején… a lényeg, hogy fogadja a hívásokat, és végezze el normálisan azt a munkát, amiért megfizetem. A válasz elég gyorsan megérkezik. Nem a telefonra, hanem Alanis arcára pillantok, amikor megnézi az üzenetet. Az arcról is le tudom olvasni a választ, nem kell ahhoz belebújnom a telefonjába. Walter közben visszaér a három pohár vízzel, és lepakolja elénk a kis asztalkára. - Jó hírek? – Kérdezi kíváncsian, majd elégedetten kihúzza magát, amikor Alanis megerősíti, hogy a saját ügyvéde se talált benne semmi kivetnivalót. Még szép! Walter elég egoista, nem mellesleg kényes a munkájára, szóval egy kicsit belegázolt Alanis az önbecsülésébe, amiért tényleg kikérte más véleményét is, hiába van meg ehhez törvényileg is a joga. - Örülök, hogy minden rendben. – Szólalok meg én is, bár nem is vártam mást. Walter egy kicsit érdekes személyiség, de jó ügyvéd… ezt nem lehet elvitatni tőle. Amikor Alanis Walter kezébe nyomja a telefonját, az ügyvéd olyan képet vág, hogy kénytelen vagyok enyhén elfordulni, és pár másodpercre kitakarni az arcomat, mintha csak a halántékomat dörzsölném, hogy ne lássák azt a széles vigyort, ami az arcomra kiült. Walter egy kissé ingerülten forgatja meg kezében a készüléket, majd a fogai között szűrve halkan megjegyzi. – Szép toll… Amint a papírok aláírásra kerülnek, Alanis megkapja a saját példányait belőle, Walter pedig rövid úton elbúcsúzik tőlünk, arra hivatkozva, hogy sűrű a beosztása. - Nos, akkor most már hivatalosan is üdvözöllek a Lifestyle csapatában. Nekem lassan kezdődik egy órám… - Pillantok fel a falon levő időmérőre, majd vissza Alanisra. - Itt hagylak a partnereddel, nyugodtan társulj be mellé, majd segít átvenni a műszakot. Megkértem, hogy ma maradjon bent negyed órával tovább. Ha bármire szükséged van, a piros teremben leszek a „street”-esekkel… Jó munkát! – Egyből a mély vízbe, de saját tapasztalatból tudom, hogy legjobban a gyakorlatban lehet elsajátítani a munkához szükséges tudást… Alanist meg nem féltem. Van egy olyan érzésem, hogy be fog válni… talán jobban is, mint a váltópartnere…
Büszke vagyok magamra. Nem csak a ruha, de a head szett is telibe talált. Király vagy Nissy, bár ezt eddig is tudtam. Könnyebb lesz ez, mint azt elsőre gondoltam. Talán még meg sem terhel majd. Nem értem miért vannak oda annyian és miért sajnáltatják magukat. Munka, munka. Kivannak mint aki nem is tudom mit csinált. Jó, persze nem szenet kell pakolnom vagy kapálnom valami kukoricát. A fizikai munkások tuti tényleg elfáradnak, de nem lesz ez olyan nehéz, főleg nekem. Az üzenetet már rég elolvastam, de nem hagyhatom ki, hogy egy pillanatra fancsali képet vágjak az ügyvédre. Ha már egyszer beletapostam a hiúságába nem hagyhatom ki a kegyelemdöfést sem. Persze nem bírom ki sokáig fülig érő vigyor nélkül, ami ugyebár elárul, de van is okom mosolyogni. Még jó, hogy van. Többé nem hallgathatom Sienna siralmait, hogy „jaj most fáradt vagyok” meg „este mennem kell melózni”. Igenis megmutatom neki, hogy ezt ki kell és kurvára ki is lehet bírni. Nem kell ide ember feletti teljesítmény csak egy kis tettvágy és akarat erő. Ezen erényeknek pedig maximálisan birtokában vagyok. Szóval teljes joggal nyomhatom mutató ujjamat ezek után a pofijára mikor megint nekiáll siránkozni. -Én is örülök, őszintén! - válaszolok... igen, most már teljes joggal kimondhatom, újdonsült főnökömnek. Ha valamivel lesz itt gond, akkor ez lesz az. Eddigi életem folytán soha de soha nem dirigált nekem senki. Mindig mentem az okos kis fejem után. Apám egy ideig ugyan próbálkozott, hogy az ő elvárásai szerint rendezzem az életem, de letett róla elég régen. Most viszont itt ez a helyzet, hogy Sofia irányíthatja tetteim egy részét. Sebaj, le tudom én nyelni a békát ha feltétlen szükséges, meg aztán mi kivetnivalót találna a munkámban? Nem csinálja ezt nálam jobban senki, majd meglátja vagy ha úgy tetszik kénytelen lesz felfogni. -Csíííííz – vigyorgok bele saját telefonomba mikor aláírok. Ha nem fotózott le az se baj, a papír ettől még hiteles. Saját példányom elrakom jó mélyre a táskámban. -Örülök, hogy itt lehetek. Nem fogsz bennem csalódni. - nyugtatom Sofiát döntése helyességéről. Mert eszi nem eszi ez így van. Ugyan még nem tudja, de élete legnagyobb boltját csinálta meg. Elbúcsúzom mindkettejüktől és odalibbenek a délelőttös lányhoz. Te szent ég, hogy ez milyen ostoba egy ribanc. Nem lesz nehéz jobbnak lenni. Olyan délután háromig magyaráz, van amit háromszor is elmond. Persze elsőre is felfogtam mindent. Aztán egyedül maradok. Sikeresen regisztrálok két új növendéket. Az egyik faterja le sem veszi rólam a szemét. Nem lepne meg, ha a kiscsaj kizárólag délutáni órákra járna. Nem hiába, gyönyörű vagyok.
A kocsi mellett állok és pöfékelek, így várom Siennát a suli előtt. Ezt a verdát nem látta még, szóval ha kilép a főkapun muszáj vagyok integetni neki. A múlt héten sikerült kicsit összetörnöm a Mustangot. Malibuban nem sok alkalom volt rá, hogy szakadó hóesésben kelljen vezetnem, de nem tartottam nagy kihívásnak. Tévedtem! Egy ártatlan kanyarban olyan erővel vertem oda a kocsit a járdaszegélynek, hogy azt hittem a kerék is kitörik. Szóval a sportautó a szervizben én meg vettem egy Yukon-t. Nagyon nem az én stílusom, de téli verdának első osztályú. Hamarosan meglátom Sisit, és ahogy sejthető volt, ő is észrevesz. Nagyon nem esett volna jól, ha neki kell állnom ordítozni, kicsit fáj a torkom. Eltaposom a cigarettát és átlibbenek az anyósülés felőli oldalra. Kinyitom az ajtót és mint valami szállodai boy kissé meghajolok, hogy betessékeljem a kocsiba. -Szia baby! - nem mintha nem együtt töltöttük volna az egész napot bent a suliban. Ha bepakolta a seggét rácsukom az ajtót, majd beülök a volán mögé. Sok időnk nincsen dumcsizni, hiszen már majdnem délután három óra van. Nekem pedig kezdődik a hajtás, mondjuk nem nevezném annak. A munka fronton eddig az van, amit vártam. Ha egyik kezem a fenekemben van, úgyis röhögve elvégzem. Indítózok és kifordulok a parkolóból. A kocsitörés miatt szinte csak az utat nézem, persze tekintetem néha Sisire vándorol. Olyan, mintha kicsit parázna a mai naptól. Hát parázzon is! Nem szeretnék segget csinálni a számból Sofia előtt és a csillagokat is lebeszéltem az égről, hogy az én Sisikém nagyon jó. Ha csalódást okoz, vagy bakizik nekem. Esküszöm kitekerem a nyakát! -Hé! Ne légy berezelve! Nem bánt senki szivi.A főnököm nem egy emberevő. – bár tudnám, hogy mekkorát tévedek – Odáig lesz tőled meg vissza. Hamar elérünk a sulitól a suliig. Leparkolok a megszokott helyemre és már csattogunk is befelé. Belököm a bejárati ajtót és persze első dolgom egy fogvillantós mosollyal és kislányos integetéssel üdvözölni azt a buta ribancot, oh pardon, a délelőttös váltó társamat. -Szia! Sofia? Bocsi, ő a barátnőm, akiről meséltem. - Mutatok Sisi felé és bemutatom őket egymásnak. Tekintetem Sofiát kutatja. Most nincs órája, mint sztár-recepciós ezt én tudom a legjobban.
A hozzászólást Alanis Kelevra összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 14, 2015 10:47 am-kor.
- Akarom én tudni, mi lett a szerelmeddel? Kérdezem nyitásként, ahogy meglátom a drabális járgány társaságában, hihetnénk, hogy csak az időjárás miatt van a váltás, de Nissy esetében sosem ennyire egyszerűek a dolgok. Ettől még első körben tutira le fogja harapni a fejem a kérdésem miatt. - Szia! Ölelem meg ma úgy ötödjére, pechjére, én már csak ilyen kis ölelgetős leányzó vagyok, szóval nem ússza meg sosem, de aztán már csücsülök is be, és már érzem, hogy hiba volt a sál, sapka, harmadik pulóver a kabát alá, mert fel fogok robbanni a járgányban, de mindegy, csak kibírom a táncsuliig. - Nem vagyok berezelve, ezt egészséges drukknak hívják. Mellesleg, tisztában vagy te egyáltalán azzal, hogy ki a főnököd? Mármint, Sofia Salucci, te jó ég... El sem tudod képzelni, milyen szerencsés vagy. Mondjuk ezt már legalább ezerszer elmondtam neki azóta, és bár féltékeny nem vagyok, de azért vártam már nagyon, hogy mikor adódik arra alkalom, hogy találkozhassak a táncosnővel. Egyébként tényleg csak egy kicsit izgultam, nem szoktam semmire ráparázni, ami a tánccal kapcsolatos, ez bennem élt, hiszen szinte balettcipőben nőttem fel, a modern táncok pedig később jöttek a képbe kicsivel, de azoknak a tekintetében sem szenvedek hiányosságokat. Könnyedén pattanok ki a kocsiból, amint megérkezünk, és csapom a hátamra a táskám, a sporttáskám, az iskolai maradhat az ülés alatt, ha feltörik, kedves egészségükre, pénz nincs benne, és egyébként is, szerintem Nissy kocsijának a riasztója Kínáig is elhallatszik. - Szia! Nagyon örvendek, Sienna vagyok! Azt hiszem, ő lesz a buta konzumhölgy, akit Nissy annyit emleget, illetve hát, szidalmaz, nem túl bájos módon, de a nevét egyszer sem hallottam, most azonban megtudom, hurrá, szép is az, hogyha egy nem túl pontos jellemrajzhoz név is társul. Aztán várakozó álláspontra helyezkedem, közben lehúzom a kabátom cipzárját, mert itt már tényleg sokkal melegebb van, mint benn.
- Nyugi, mindjárt kész. – Pillantottam fel Stephanie-ra, miközben az öltöző egyik padján ücsörögve tekertem körbe szorosan fáslival a bokáját. Így jár az, aki nem melegít be rendesen. Ugyan nincs órám, de néha ilyenkor is bent tartózkodok. Ennek köszönhető, hogy az órát nem kellett félbeszakítania az edzőnek, mert itt vagyok, hogy elsősegélyben részesítsem a lányt. - Oké, kész. Ez így rögzíti, amíg meg nem röntgenzik a kórházban. Szerintem csak megrántottad. Pihenteted néhány napig, és rendbe fog jönni. Máskor szánj több időt a bemelegítésre. – A zsebembe nyúltam, majd kihúztam onnan egy tiszte zsebkendőt, és átnyújtottam a szipogó lánynak. Ekkor csörrent meg a telefonom. A taxis hívott, hogy megérkezett az épület elé. - Megjött a taxi, gyere… kikísérlek. – Segítettem neki felállni, ráadtam a kabátját, aztán szóltam, hogy támaszkodjon rám, és ne nehezedjen a sérült lábára. Tyúklépésben értünk ki az előtérbe…
Andrea a számítógépes programmal nyüglődött épp, amikor Alanis és Sienna betoppant. - Sziasztok! – Negédes mosoly kúszott az arcára. - Hello, én meg Andrea! – Mérte végig Siennát kíváncsian, majd ujjhegyeivel integetett neki. - Itt van… az öltözőben. Az egyik… - A mondatot már nem tudta befejezni, mert pont ekkor bukkantam fel Stephanie-vel…
Azonnal kiszúrtam Alanis-t, és a mellette álló… számomra még idegen lányt. Basszus, majdnem kiment a fejemből, pedig Alanis mondta, hogy elhozza a barátnőjét. - Sziasztok! – Köszönök oda nekik futólag egyelőre. - Andrea. Légy szíves kísérd el Stephanie-t a kórházba. Odakint vár a taxi… Mond meg a sofőrnek, hogy várjon meg, aztán gyere vissza. – Látom rajta, hogy nem tetszik neki túlzottan a dolog. Kicsit elhúzza a száját. Ez van, aranyom… a munkaidődbe bőven belefér. Ellenkezni viszont nem mer, ezért gyorsan a kabátjáért nyúl, majd magához veszi a táskáját is, én meg átadom neki a lányt. - Majd szólj ide, hogy mit mondtak az orvosok. Jobbulást. – Köszöntem el Stephanie-től, aztán Alanishoz és a barátnőjéhez fordultam. Fehér Nike trikót… szürke Nike nadrágot, és fehér-szürke Nike cipőt viselek. Idebent elég kellemes az idő, szóval egyáltalán nem fázom. - Te vagy Sienna, igaz!? Alanis egyfolytában rólad mesélt. – Így nem is volt nehéz megjegyezni a lány nevét. - Sofia vagyok. – Nyújtom neki a kezem mosolyogva, majd végigmérem. - Alanis megmutatja neked az öltözőt. – Pillantottam a szőkére közben. - Ha átöltözött, kísérd be kérlek a pirosba… - Intézem most hozzá a szavaim. Amíg megtörténik a ruha váltás és egyebek… addig én beülök a pult mögé, hogy amíg Andrea vissza nem ér, tartsam a „frontot”.
-Mint minden szerelmemnek, összetörtem a szívét. Mondjuk őt csak simán összetörtem. Fogadom a mai sokadik ölelést. Sienna már csak ilyen bújós kiscica marad, nem mintha bajom lenne vele. Néha ugyan kissé idegesítő tud lenni, hogy folyton folyvást beledörgöli magát valamely tagomba és mint egy kis gonosz polipot, úgy kell lehámoznom magamról. Ez is egy olyan dolog, ami a hangulatomtól függően kedves vagy utálatos. -Na, pakold be a feneked. - kicsit meg is legyintem a popóját mielőtt beszállna, hogy aztán magam is behuppanjak. Végigmérem barátnőm és mivel alaposan bebugyolálta magát egy kis gonoszságot eszeltem ki hirtelen. Megrázom magam, mint aki csak a hideg miatt didereg és a remegés végeztével a maximumra tekerem a fűtést. A kocsi csak úgy ontja magából a forró levegőt, ez a dolga. Sisi meg szaunázhat pár percet. Szólni azonban tuti nem fog, főleg ha azt látja, hogy én fázom. ~Kicsit büdi leszel aranyom.~ mosolyodom el gonoszkásan, de csakhamar ez az ördögi vigyor egy büszke arckifejezéssé szelídül, mi közben hallgatom az áradozását és az állítólagos nem létező félelmét. -Egészséges drukk mi? Nem tudsz megvezetni édike! És igen, tisztában vagyok. - öltök rá nyelvet. Hogy a picsába ne tudnám kinek dolgozom. Én is az MTV-n és a GlobeFashion-on nőttem fel. Persze próbáltam Sisinek Sofiát egy érinthetetlen szobornak beállítani, hogy mikor pár perc múlva szembesül velem szembeni közvetlenségével ezt az én személyes varázsomnak tudhassa be. Ha nem így lesz hát az se nagy baj. De miért ne lenne így? Mikor kiszállunk a hideg levegőre eszembe ötlik, hogy itt főztem szegénykémet. Nehogy tüdőgyuszit kapjon, vihetném neki a suliból a házi feladatot. Én mondjuk simán letölteném a netről, de Sisi kicsit butus az ilyenekhez. A pulthoz lépünk és még a bemutatás előtt kénytelen vagyok sokadjára meglepődnöm. Nem csak Sisi süket a számítógéphez, ezt Andrea esetében is kénytelen vagyok tapasztalni. ~F3! Te, buta liba!~ persze eszem ágában nincs hangosan segíteni. Majd rájön magától. -Milyen nap volt szivi? - nyomok puszit Andrea arcára – Nagy volt a hajtás? Ki tudja, talán Sienna is féltékeny lesz egy kicsit, elvégre a puszi és a bújás az ő privilégiuma. Mikor meglátom Sofiát a bicegő lányt kísérve Sisi vállait böködöm, majd a megfelelő irányba mutatok. Nem kell sokat várnunk, hogy hozzánk lépjen, csak elintézi a szerencsétlenül jártat. ~”Egyfolytában róla beszélek”.... ezt Sisinek nem kellene tudnia!~ alaposan bele is vörösödök, persze ez a pír nem uralja arcomat sokáig. -Igen, ő az én kis Maximovám! Naná, hogy utána olvastam. Így akadtam a moszkvai bolsoj egykori sztárjára. Túlesünk remélhetőleg a bemutatkozáson és ahhoz is nagy reményeket fűzök, hogy Sisi nem játssza el a megszeppent libát és képes lesz megszólalni. A pulthoz lépek és előkapok egy vendég-kártyát, merthogy ilyenünk is van ám. Csak nem hagyhatja az öltözőben egy padon a cuccait és az, hogy lesz-e neki saját szekrénye nagyban múlik a közelgő produkcióján. -Na gyere kicsim! - ragadom karon és minden bizonnyal nem kell vonszolnom az öltöző irányába. Odabent jó hostesként még a vendégszekrényt is kinyitom neki. -Ugye hoztál ruhát? Ó Sienna, legyél nagyon ügyes! Kééérleeek.... Megvárom míg átöltözik. Ha nem hozott cuccot magával akkor segítek keresni valami megfelelőt. Van itt elég kosztüm, jut neki is ha olyan kuka volt, hogy nem hozott semmit. Mikor kész van újfent karon fogom és bekísérem a „pirosba”.
Nem tévedtem, valóban rám rohad a ruha, még szerencse, hogy nem vagyok olyannyira izzadós típus, hogy két perc alatt mindenem átázzon, elég kínos lenne a tánciskolába érve, lévén dezodorral aztán hulla fölösleges megkísérelni elnyomni, csak még rosszabb lesz. Mindegy, nincs messze a tánciskola, legalábbis ebben reménykedek, útközben csak nem téved el, legalábbis bízom benne, épp elégszer megtette már a távot úgy sejtem ahhoz, hogy probléma ne legyen belőle. - Neked aztán úgyis magyarázhat az ember, hiszed, amit akarsz, és kész. Részemről nem megyek bele a vitába, nem kifejezetten érdekel, mit gondol erről, holott jobban ismer majdhogynem mindenkinél, anyánál azért nem, és bőven tudhatná, hogy bizony sosem szokásom túlizgulni semmit. - Brrrrr. Csúszik ki a számon, de nyavalygás helyett szaladok is be, nem tenne jót egy megfázás jelenleg, igazából soha, úgyhogy jobb sietni, nem is értem, minek kellett ennyire befűtenie, tutira biztos vagyok benne, hogy kettőnk közül ő a fázósabb. Azt mondjuk nem tudom, hogy honnan veszi ez a kis démonivadék, hogy süket vagyok a számítógéphez, mert egyáltalán nem igaz. Attól még, hogy nem használom minden egyes nap, még nem leszek hozzá lüke. Mindenesetre a hízelgő véleménye nélkül aligha jöhet szóba az, hogy kifejtsem erről a véleményemet. Egészen leplezetlenül vonom fel a szemöldököm, amikor megpuszilja a csajt, akit nekem állandóan lehord mindennek, és majdnem megszólalok, hogy milyen képmutató banya, de visszafogom magam. Féltékeny, nem vagyok, hogyisne, mégis ki vágyna arra, hogy ostoba prostinak nevezzék a háta mögött, a szemébe meg behízelgő módon viselkedjenek? Na én tutira nem. Ha Nissy nem lenne a barátnőm évek óta, biztos, hogy nem viselném ilyen könnyen a dolgait. Külső szemlélőként persze, noha akkor valószínűleg nem is forognék a köreiben. A vállbökdösést követően egészen hamar meglelem Sofiát, el is tátom a számat egy pillanatra, majd gyorsan becsukom. Komolyan nem hiszem el, már akkor sem hittem, amikor elkezdték híresztelni, hogy itt fog tánciskolát nyitni, a világ végén. Vajon miért pont ezt a helyet választotta letelepedése céljából? Nem is értem. - Szia! Megkukulni nem fogok, az sem én lennék, így hát annak rendje és módja szerint köszönök, és még mosolygok is hozzá. Szegény sérült lány után nézek, és tutira nem akarok a helyében lenni, valószínűleg belepusztulnék, ha akár egy napig, na jó, ez túlzás, egy hétig nem balettozhatnék, de ha soha többé… Mehetnék valami folyónak rögtön, bár amekkora farkasordító hideg van, jelenleg nem sok értelme lenne. - Igen, én vagyok, nagyon örvendek, megtisztelő, hogy megismerhetlek. Fogok vele kezet, szívem heves verdesésével ellentétben igencsak higgadtan és megfontoltan. A szavaira elmosolyodom, hiába, jól esik tudni, hogy Nissy. bármi is történjen, igenis szeret, nem mintha én kevesebbet beszélnék róla a munkahelyemen, vagy úgy bárhol, apának is folyton emlegetem, de neki még senki sem mondta vissza. - Rendben, köszönöm! Bólintok mosolyogva, aztán megyek is drága barátnőm után, a kérdésére pedig csak egy lemondó sóhaj hagyja el az ajkaimat. Hát mi a jó istenért ne hoztam volna? Micsoda kérdés. Öltözöm is gyorsan, sietve, elvégre ehhez vagyok szokva, mindig, mindent tempósan csináltunk. A gyakorló dresszem kényelmes, kellemesen melegen tartja az izmaimat, és könnyű mozogni benne. A térdig érő lábmelegítőmet különösen imádom, nálunk a lehető leglényegesebb, hogy a lábunknak ne essen baja. Így hát sosem marad el sem a megfelelő felszerelés, sem pedig a kellően alapos bemelegítés. Amint beérünk a pirosnak nevezet terembe, már el is kezdem, még akkor is, ha Sofia már ott van, elvégre, biztos, hogy elég drága az ideje, engem meg a jelek szerint térítés nélkül is megnéz, amit nem is értek, de nem firtattam, mert tuti, hogyha nagyon kardoskodnék, akkor Nissy közölné, hogyha így nem tetszik, hát fizet is neki, csak ne csináljak belőle hülyét, vagy valami hasonló agyrém. Maradtam hát csöndben inkább.
Átnézem a levelezést, amíg várok. Andrea nem lépett ki, ezért alapvetően lecseszném, amikor visszaér, mert megmondtam, hogy elmegy a géptől… még ha csak wc-re is ugrik el, zárolja a rendszert, mert nem akarom, hogy bárki illetéktelen hozzáférjen. Gondolom most a hirtelen ugrasztás miatt felejtkezett el erről, szóval nem fogom szóvá tenni. Egyszer meg is csörren a telefon, felakasztom a fülemre a headset-et, majd fogadom a hívást. Az építési vállalkozó keresett, aki a lenti rész kialakítását megkezdi majd februárban. Nem siettem el a dolgot, mert annyira nincs szükségem arra az irodára, marha keveset fogok odalent tartózkodni, ezt már most tudom. Viszont ha már a Waterbowl dance-hez kialakíttatom a megfelelő körülményeket, akkor hülyeség lenne nem megcsináltatni azzal együtt az irodát is. Odapillantok, amikor meghallom a csajok lépteinek neszét, de még nem követem őket a piros terembe. Egy kicsit megvárakoztatom őket. Kénytelen vagyok, mert a recepciót nem hagyhatom itt csak úgy. Nagyjából tíz perccel később érkezik vissza Andrea. Hallom a heves szívdobogását, ami arra enged következtetni, hogy a taxiból idáig rohant. - Azért össze ne törd magad. – Pillantok rá. Nem hiányzik, hogy őt is a kórházba kelljen cipelni. - Csak eleredt az eső, nem akartam, hogy vizes legyen a hajam. A taxis szerint ráadásul ónos. – Magyarázta, miközben kibújt a kabátjából, és felakasztotta a fogasra, aztán meg is igazította a haját. A taxistól kapott számlát a pultra tette. - Stephanie? – Kérdezem, miközben kilépek a pult mögül, hogy átadjam neki a helyet. - Leültettem a balesetin. – Közölte, majd felült a székére. - Köszönöm. Bent leszek a pirosban. Csak akkor zavarj, ha mindenképp muszáj. – Mondom, majd el is indulok a terem irányába. - Itt is vagyok… - Toppanok be, majd végigmérem Sienna-t csípőre tett kézzel. - Bemelegítettél? – Kérdezem, hiszen ez az idő bőségesen elég volt arra, hogy bemelegítse az izmait. - A balett oktatás nem itt szokott lenni, egy másik terem ad helyet a klasszikus táncoknak… így a balettnek is, de ott most épp órát tartanak. – Magyarázom. - Kétféle szempont szerint válogatjuk össze a csoportjainkat. Egyrészt nézzük a jelentkezők életkorát, másrészt az adott táncstílusban szerzett tapasztalati alapján a tudásszintjét. Az utóbbi azért is fontos, mert vannak, akik csak hobbiként… vannak akik jövőbeni hivatásként tekintenek a táncra, ezért különböző a hozzáállásuk is. Alanistól úgy tudom, hogy te elég régóta balettozol, és profi táncos szeretnél lenni. – Röviden Alanisra pillantok, majd vissza Siennára. - Korlátozott létszámban, de lehetőséget biztosítok néhány diákunknak arra, hogy ingyen tanuljanak nálunk, amennyiben látom bennük a potenciált. – Ez így ebben a formában nem volt igaz. Félhazugság, mert valóban felveszem, és abba a csoportba kerül, ha tényleg van tehetsége, és kellő alapja hozzá, akiket a profi pályára készítünk fel, viszont nincsenek ingyen tanuló diákjaink. Alanis akarja fizetni a tanulmányait, de nem akarja, hogy Sienna tudjon erről, ezért ez a ferdítés. - Ha belekerülhetsz ebbe a keretbe, akkor ezt diszkréten kell kezelned a magad érdekében is, nehogy felesleges rivalizálást vagy konfliktust szüljön. – Hiszen ki ne kezdene irigykedni, ha azt hallaná, hogy míg a másik „ingyen” jöhet, neki le kell perkálnia a pénzt. - Van kérdésed? – Mielőtt tovább lépnénk, lehetőséget adok a kérdezésre.
Karjaim egymásba fonom testem előtt és várok amíg Sienna átöltözik. Ez a helyzet korán sem ismeretlen a számomra. Nem egy és nem is két ilyen alkalom volt már az életünkben, hogy Sisi készül valami nagy megmérettetésre jómagam pedig, mint gondoskodó aggódó tyúkanyó állok felette. Persze számtalanszor megesett fordított felállásban is. -Amit a kocsiban mondtam, szóval.... bassza meg, neked kellene parázni és én izgulok jobban. Valóban ez a helyzet és több okom is van rá. Ha már egyszer áradoztam Sofiának az én kis lükémről az a minimum, hogy most belead mindent és nem égeti be a pofám. Nagyon de nagyon nem szeretnék hiteltelennek látszani Sofia előtt. Még csak az kellene nekem, hogy egy kis dumagépnek tartson, aki annyira elfogult a barátnőjével szemben, hogy ha botlábú is csak méltatni tudja. Meg aztán nem is vagyok benne száz százalékig biztos, hogy amit elmondtam Sienna tudásáról valóban fedi-e a valóságot. Mikor még taknyos kis csitrik voltunk és együtt jártunk balettre.... akkor még tisztában voltam a képességeivel, de most már nem táncolunk együtt nap nap után. Persze, megnéztem a fellépéseit, de az ominózus előadás óta annyira már nem is érdekelt. Inkább ott voltam, mert ott kellett lennem. Nem is igazán figyeltem arra mit csinál, mit ad elő a színpadon. Az volt a lényeg, hogy Sisi adja elő. Parázok, komolyan parázok! -Na! Mutasd magad! - járom körbe Siennát. Mint jó tyúkanyó ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. - Mehetünk édes? A pirosban Sisi elkezdi a bemelegítést. Ez egy jó pont lesz, hiszen Sofia nem szereti ha rabolják az idejét. Ha magától nem kezdett volna bele akkor én szólok rá. Szerencsére semmi szükség erre. Már megint túlaggódom. Ide már nem jövök be kabátban. Majdnem rajtam maradt tudni illik a téli viselet. Na nem baj, még éppen időben kapcsoltam. Ugyan be van fűtve rendesen, de nem is éreztem a hőmérsékletet. Minden gondolatom lefoglalja, hogy Sienna mit fog összehozni. Sofia is belép a terembe, ezek szerint az a buta liba visszaért a kórházból. -Steph-el minden rendben? - érdeklődök szánakozó pofival, persze pont leszarom mi van vele. Normál esetben tényleg érdekelne, de most minden gondolatom a közelgő előadás körül forog. Bólogatok egy rövidet, mikor szóba jön a nevem, de nem szólok közbe. Tanultam én jó modort is annak ellenére, hogy eme képességemet kevésszer csillogtatom. De ez is megy, mint minden más is. Ha esetleg Sisinek lesznek kérdései, arról kénytelen vagyok lemaradni. Ki kell mennem most a teremből. Egy felől nem tudnám türtőztetni magam, amiért Sofia belement a megbeszéltekbe és kissé megvezeti Siennát. Jó tudom, hogy ez nagyban függ a mostani botladozásától, de a szándék ott van Sofiában és a múltkor csak egy talán-t mondott. Másfelől meg mindjárt délután négy, szóval munkába kellene állnom. Kilibbenek Andreához. A kis buta még mindig a haját baszogatja. Előveszem a leges legkedvesebbik pofikámat. -Andrea! Nekem látnom kell, ahogy Sisikém táncol. Egyszerűen ott kell lennem, támaszt adni neki a jelenlétemmel, meg ilyenek. Szépen kérlek baby! Maradj bent addig, ameddig végez. Holnap ennyivel hamarabb jövök, jó? Sőt, még egy ötvenest is kapsz ééééés.... - nyúlok a farmerom zsebébe, ahonnan előrántom a kocsim kulcsát. - viheted a verdát is. Tudom én jól, hogy Andrea is csak egy érző lény, biztosan meg fogja érteni és megteszi amit kérek. Persze azt még jobban tudom, hogy egy pénzéhes kis lotyó, szóval ha a lelkére nem is hatok, a pénz majd meglágyítja. De a fő ütőkártya akkor is a kocsi. Mert ugye albiban lakik ez a kis dög és oda nem tudja felvinni a pasiját. A Yukon meg hát, az az igazi kefélő-paradicsom, jó sok hellyel a hátsó ülésen. Tudom én, hogy igent fog mondani. Szóval összeszedek egy rakat CD-t. Hátha kell Sofiának valami jó kis aláfestő zene is.
- Ne izgulj, nem fogom elrontani, ismersz, ez az életem legfőbb célja, mindent megteszek érte. Ha tudnám az igazságot, el sem jöttem volna, mert egyszerűen nem akarom, hogy bárki támogasson ilyen téren, annyi tehetség van szerte a világban, akik csak álmodhatnak a felemelkedésről, mert még annyijuk sincs, mint nekem. Nem érezném fairnak, és azt sem akarom, hogy bárki azt mondja, könnyű úgy, ha ott áll az ember mögött egy gazdag személy. - Úgy csinálsz, mintha valami hatalmas szakértő lennél. Öltök rá nyelvet nevetve, jól esik persze, hogy gondoskodni próbál rólam, de talán kicsit túlzásba viszi, hát még ha tisztában lennék vele, mennyire… Azért körbepördülök előtte, a kis szoknya meglibben, de aligha mutat bármit is a vastag fekete anyag miatt alatta. Nekem sosem kell azért szólni, hogy kezdjek el melegíteni, ez az életem, minden tekintetben a legjobban akarom csinálni, és soha egy edzőm sem panaszkodott még rám, nem is adtam rá okot. Így amikor Sofia visszaérkezik, már megvagyok, általában van egy tíz perces kis mozdulatsor kombinációm, ami kellően átmelegít mindent, mondjuk, ha viccesen akarnám venni, így is tök meleg vagyok, mert Nissy drága megpárolt a kocsijában. - Igen. Bólintok is mellé, oké, kicsit valóban izgulok, de nem annyira, hogy komoly hatása lenne rám, ez valóban az egészséges fajta izgatottság, ami már csak azért is jelen lenne, hogy egyáltalán találkozhatok vele. Szóval még csak nem is annak szól, hogy elő kell adnom a tudásomat. Mivel nem ismerem, és Nissy nem épp egyszerű esetként írta le, hát nem szólalok meg addig, amíg biztos nem vagyok benne, hogy befejezte a mondandóját. Az a biztos, nemde? Szóval mosolyogva, derűsen hallgatom végig, itt-ott bólogatva, példának okáért a jövőbeni hivatás résznél, aztán a profi táncos szeretnék lenni után még határozottabban. Egyszerűen lehetetlenség, hogy elszúrjam, erre tettem fel az életemet, többet volt balettcipő a lábamon, mint bármely más fajta. - Világos, nem híresztelném egyébként sem. Bólintottam, és bár nem szégyelltem, hogy nekem közel sincs mit a tejbe aprítanom, de nem is kötöttem boldog-boldogtalan orrára, hogy igen, mellesleg elég csóró vagyok, és amim van, azt is a tandíjamra kuporgatom, mert semmiért és senkinek nem engedném, hogy kifizesse helyettem. Ilyen téren szörnyen makacs tudok lenni, anya belém nevelte, hogy mindenért meg kell dolgoznunk, amink van, hisz csak úgy tudjuk tisztelni azt, amit elértünk. - Nincs kérdésem, illetve, mégiscsak. Mikor vannak ezek a haladó foglalkozások? Valamit, köszönöm szépen a lehetőséget. Toldottam meg egy újabb mosollyal a szavaimat, aztán részemről jöhetett a dolog oroszlánrésze, bár nem esett nehezemre semmi, ami a balettal illetve tánccal kapcsolatos. Közben továbbra is folyamatosan mozogtam, nehogy lemerevedjenek az izmaim.
- Még nem tudunk semmi biztosat. Andrea leültette a balesetin. Vizsgálatra vár. Szerintem nem lesz semmi komoly. – Azért értek annyira én is ehhez, hogy ezt le tudjam szűrni, és amúgy is. Ha törés lenne, rá se tudott volna állni, és külső jelei is lennének. Csak az nem sérülhet meg, aki nem csinál semmit. Emberként annak idején nekem is voltak kisebb lesérüléseim a kezdetek kezdetén, amikor még édesanyám foglalkozott velem, aztán megtanultam, hogy ezeket hogyan lehet kivédeni, elkerülni. Ma már a farkasom miatt is lehetetlen lenne, hogy ilyesfajta bakit elkövessek. Miközben Siennának részletezem a dolgokat, Alanis kisiet a teremből. Csak egy rövid pillantást vetek utána, ezzel letudva a távozását, mert most Sienna a lényeg.
Andrea egy kis tenyérnyi tükörben bámulva magát igazgatja a haját, amikor Alanis felbukkan. A tükörből Alanisra emeli a pillantását, majd összecsukja a kis kék burkolatú tükröt. - És mennyi időt jelent ez? – Kérdezte, mert fogalma se volt arról, hogy meddig fogja Sofia megnézni a lányt. Ő nem lett beavatva semmibe, csak annyit tud, hogy a profi felkészítő csoportba akar valaki becsatlakozni. Amúgy se érdekli különösebben az ilyesmi. Elvégzi általában a munkáját, aztán ennyivel le is tudja, megy a dolgára. Persze mindenfelé azt híreszteli, hogy milyen jóban van Sofiával, és mennyi közös programot csinálnak. Elég élénk a fantáziája. A lóvé meg a kocsi hallatán viszont tényleg elcsábul. - Na jó. Annyi módosítással, hogy ne holnap… hanem pénteken! – Villantja Alanisra legszebb mosolyát. Legalább ennyivel is hosszabb lehet a hétvégéje. A slusszkulcsot ki is kapja Alanis kezéből, mielőtt még meggondolná magát, sőt… azt is felajánlja, hogy segít cd-ket válogatni…
- Természetesen gyakrabban, és hosszabb ideig tart, mint a többi óra. Aki komolyan ezzel szeretne foglalkozni, annak nem elég heti két óra gyakorlás, ennél jóval többre van szükség. – Ezzel gondolom nem mondtam semmi újat, ő is tisztában van vele. - Hétfőn és csütörtökön este fél héttől kilencig, kedden és pénteken öttől fél nyolcig vannak az órák. Az első… és az utolsó negyed óra szolgál a bemelegítő, és levezető gyakorlatokra. Az intenzív része az óráknak a fennmaradó két óra, de kétszer öt perc szünetet be szoktunk iktatni. Folyadékbevitel… és ha szükséges, akkor a toalett elintézése céljából. – Nagyon fontos a folyadékbevitel, ha valaki fizikálisan terheli magát. Nem az a cél, hogy valakiből kihajtsuk a lelket is, hanem az, hogy bírja a strapát. Ez a két és fél óra még így se olyan hosszú idő, hiszen ha valakiből profi táncos válik, annak egy napját sokkal több mozgás fogja kitenni ennél. - Szeretném, ha megmutatnád, hogy jelenleg mire vagy képes. – Zenével, vagy zene nélkül, teljesen rábízom. Nekem az a lényeg, hogy azt lássam, mennyire képes az önállóságra, van-e saját… jól begyakorolt mozdulatsora. Mennyire kreatív az összekötő elemekkel kapcsolatban, mennyire bevállalós. Addig nyújtózkodik-e, ameddig a takarója ér, vagy merészebb, és bevállal-e olyan dolgokat is, ami az ő szintjéhez képest kihívást jelent.
~Ajánlom is, hogy ne kúrd el!~ Persze nem mondom ki hangosan, helyette kedvesen mosolygok rá és jó nővér módjára egy szekrénynek támasztom a vállam és figyelem ahogyan öltözködik. Csuda jól mutat rajta a balettruha, jól festett már kislányként is eme kellékekben. Persze a nyomomban sem volt megjelenés terén, de a második hely is jó hely nemde? -Nem csak úgy csinálok! Jó??! - egy kissé emelt hangon, de alig észlelhetően. A nyelvöltést meg természetesen viszonzom. Nem szeretem amikor kétségbe vonják a hozzáértésem. Mert ugyebár magam is műveltem a balettet amíg meg nem untam. Arról nem is beszélve, hogy talán Sienna minden előadását az első sorból néztem és izgultam végig. Szóval semmi esetre sem vagyok laikus a témában. Megpördül én pedig elismerően bólintok, mintha csak szentesíteném a dolgot. Amolyan „igen drágám, most már mehetsz” jellegű bólintás. Nem mintha ez az én tisztem lenne, de egy kicsit mégis az. Hiszen én hoztam őt ide és ugyan ezt nem tudja de az én áldozat vállalásomnak köszönheti azt is, hogy ingyen és bérmentve riszálhatja a fenekét. Igen tudom, az önzetlenség szobra vagyok. Kész jótevő angyalka. Ez van. -Az jó, remélem semmi komoly. - immáron a pirosban és Sofia válaszára Stephanievel kapcsolatos látszat érdeklődésem ügyében. Ugyan szörnyen kíváncsi vagyok, hogy mit beszélnek de most ki kell libbennem életem Andreájához.
Egyszer úgyis belekenek valamit a hajába. Nem hiszem el, hogy már megint páváskodik. Valami ragasztót, teljesen véletlennek ható mozdulattal rápottyantok és akkor mehet kopaszra nyíratni. -Max egy óra. Nem hinném, hogy több. Sienna túl jó ahhoz, hogy sokat kellene győzködnie Sofiát, hogy itt a helye. Soha egy pillanatra sem vontam kétségbe Sisi tehetségét. Nemes egyszerűséggel csak magam alá helyeztem a képzeletbeli dobogón. Tudott ő, nem is kicsit. Egyszerűen csak jobb voltam és olyan angyalka vagyok, hogy kiszálltam ebből a sportból, hogy neki is jusson elismerésből és legyen szegénykémnek sikerélménye. Amikor csillan a szeme a lóvé és a kocsi hallatán csak megerősíti azt, amit eddig is pontosan tudtam. ~Mégiscsak ribanc vagy édes!~ Nem lep meg a dolog, ezért is közelítettem meg a kérdést ilyen formán. -Legyen péntek! De ha összeizélitek nekem a kocsit..... - nem folytatom a mondatot, helyette egy cinkos kacsintást kap, melyet akár értékelhet beleegyezésnek is. Sienna ugyan valószínűleg úgy értelmezné, hogy ne lépjen be sáros lábbal a kocsiba, de Andrea pici agyacskája közel sem ennyire naiv. Az biztos, hogy felnyalatom vele ha összedugják a kárpitomat. Persze ez nem állhat messze Andreától, mármint az ízvilág. Az a mohó kis boci lehet bár a szopóskurva inkább találó. Mondjuk ezt csak ránézésre... biztos nem lehetek benne. Vagy mégis? Mekkora ötletem lett hirtelen. -Kezet rá baby! Tudod, hogy bármikor segítek. - mosolyodom el szélesen, bár ez már annak szól, hogy amint Sienna végez és Andrea is kiteszi azt a narancsbőrös seggét már csapom is fel a Yellow Pages-t és keresek valakit itt a városban, aki péntekig telekamerázza a Yukon-t. ~Érezd csak nagyon jól magad Andrea! Hamarosan a zsebemben leszel édike!~
Pont abban a pillanatban érkezem meg újra, mikor Sisikémnek a tettek mezejére kell lépni. Kérdőn pillantok mindkettejükre, hogy csináljak-é valamilyen zenét. Akármi is lesz a döntés a terem szélén, az ajtótól pár lépésre támasztom meg vállaim a falon, bár talán jobb ötlet lenne leülni. Remeg a lábam, mint a torta tetején a gyümölcszselé. Nagyon izgulok, hogy mi sül ki ebből. -El ne baszd! El ne baszd! - motyogom a többiek számára nem hallhatóan. Ha most lejárat engem Sienna szálanként tépem ki a haját!
Nem zavar, hogy Nissynek odakinn van dolga, nem csak vele vagyok életképes, bármennyire is hiszik néha ezt. Meg aztán, ez az én életem, az én jövőm, nekem kell megdolgoznom érte. Ó, ha tudnám… biztos, hogy nagyon dühös lennék rá, ám jelenleg tudatlanul létezem ebben a tekintetben, ami talán nem is baj. Sofia szavaira csak bólogatok, én ezelőtt is mindennap vettem órákat, és most is járok, de nem mindegy, kitől és hol tanul az ember, ezt szerintem senkinek sem kell magyarázni. Ahogy hallgatom a menetrendet, már előre fogom a fejem, péntekenként el fogok pusztulni. Óra után már indulhatok is az Orfeumba, esetleg még maximum eszek valami könnyűt, hogy bírjam még szusszal, aztán hajnalig munka. Szép lesz. Nyafogni azonban nem fogok, megcsinálom és kész, ehhez kétség sem férhet, én nem vagyok az a fajta, aki feladná ilyen téren, sőt, a balettért bármit hajlandó lennék feláldozni. - Minden világos. Jelentettem ki némi bólogatással megspékelve, kicsit izgultam, mert ez fontos volt, nagyon szerettem volna a nevével fémjelzett iskolában tanulni, még akkor is, ha nem ő tartja az órákat. Nyilvánvalóan maximalista volt a tanárai kiválasztásával kapcsolatban is, meglepne, ha nem így lett volna. A két és fél órától nem ijedek meg, s attól sem, hogy ezt hetente négyszer kell megtennem, én élvezem a balettet, és minden egyes perc, amit azzal tölthetek, számomra ajándék, így is kezelem. Ha nem balettozhatnék, belehalnék, no jó, nem, de a lelkem egy része bizonyosan elveszne, az, ami azzá tesz, aki most vagyok, és ami egy nagyszerű balett táncos képét vetíti előre a fejemben. Arra, hogy szeretné, ha bemutatnám, mit tudok, csak bólintok, majd a visszaérkező Nissy felé vetek egy kedves mosolyt, még kacsintok is, pedig ez nem szokásom, és biccentek az ajtó mellé, ahová letettem a földre a cd-t, ha berakja, akkor hálás leszek neki, én a ténykedésétől függetlenül is elfoglalom a kezdő pozíciómat a földön, és bár ezt még senki előtt nem táncoltam el, de gyakorlom egy ideje, valami hasonlóval szeretnék majd felvételizni is, természetesen van modern táncra épülő koreográfiám is, egyelőre azonban a szívem csücskével, a balettal kezdem.
Hang és látvány
Sosem szenvedtem önbizalomhiányban ilyen téren, már öt éves koromban tudtam, hogy ez az álmom, és azóta is mindent megteszek érte. Lassan indul be a zene, a hangszerek sorra csatlakoznak, ezzel energikusabbá varázsolva lépéseimet. Nem csak a testem játszik, vonásaim is könnyedén idomulnak a hallottakhoz. Pontos vagyok, elegáns és kecses, és bár én magam nem jelenteném ki, de eddig kivétel nélkül minden tanárom mondta, hogy érdemes ezzel foglalkoznom, mert megvan bennem, ami kell hozzá. A tehetségem, a kitartásom és az ambícióm hármasa gondoskodik róla, hogy elérjem az általam kitűzött célt. Közben elképzelem magam a színpad előtt a zenekart, mögöttük a nézőket, és most is, mint minden hasonló pillanatban, tudom, hogy ezt akarom, hogy számomra nem létezik másik út, alternatíva, nincs B tervem, nekem csak ez van. Semmi más. Sosem idegeskedtem azonban amiatt, hogy talán nem fog sikerülni, előbb-utóbb fog, mindent meg fogok érte tenni. Szívem dobbanásainak ritmusa a szám végéhez közeledve lassul, igazolva, hogy nem az izgatottság miatt pumpálja hevesebben a vérem, hanem a tánc, a zene ragadott magával. Ilyenkor más vagyok, teljes, ennél csodásabb dolgot el sem tudnék képzelni. Végül úgy érkezem meg a földre, ahogy elkezdtem, s csak akkor állok fel, ha a zene utolsó traktusai is elhaltak, s alapállásban várom az ítéletet.
- Ha te mondod… - Vonja meg a vállát. Hangjába némi gunyoros él is került. Őt aztán egyáltalán nem érdekli, hogy Alanis barátnője mennyire jó. Egy órát viszont megéri neki itt maradni, ha pénteken a menő járgánnyal villoghat a pasija előtt. Ez tényleg nem nagy áldozat érte. - Hova gondolsz Lani!? Én nem vagyok olyan… - Nyomta meg utolsó szót. Az utóbbi napokban elkezdte Lanizni Alanist. Van egy hülye szokása, szereti becézgetni a környezetében levőket. Kezet fog. Egyesség megkötve!
Csak a szemem sarkából pillantok Alanis felé. Attól függetlenül, hogy motyog, és úgy gondolja, hogy mi nem halljuk, én igenis hallom. Szóvá persze nem teszem, mert kicsit furán venné ki magát, hogy hallhattam meg. Másrészről meg valahol megértem a paráját, hiszen ő ajánlotta be a barátnőjét, és eléggé fényezte ahhoz, hogy ha az elvárásoknak alulteljesítene, akkor azzal kellemetlen helyzetbe kerülne. Teret adok a lányoknak. Alanisnak arra, hogy a cd-t betegye, Siennának pedig arra, hogy bemutassa a tudását. Oldalvást állok meg. Úgy nézem, hogy ha akarom, akár a tükörből… vagy közvetlenül figyelhessem a mozdulatait. Valóban látszik rajta, hogy nem tegnap kezdett foglalkozni a balettal, ahogy az is, hogy nem valami szakbarbár foglalkozott vele eddig. Kemény vagyok. Nagyon sokat követelek a táncosoktól, azoktól pedig még többet, akik profi pályára készülnek. Máshogy nem is lehetne ezt csinálni. Sokat kell azért dolgozni, hogy valaki befusson, és ne tűnjön el a színről pár hónap után, mint Hollywood megannyi hullócsillaga. Amikor végez, és a zene is elhallgat, közelebb lépek a lányhoz. - Szűz vagy még? – Kérdezek rá nyíltan. A kezemet felemelem, s bár nem nézek Alanisra, az intésem egyértelműen neki szól, hogy most ne szóljon közbe, a barátnőjétől akarom hallani a választ. Ha ködösíteni kezd, vagy letagadja, úgyis tudni fogom. - A mozdulataid iskolázottságról árulkodnak. Már-már zavaróan pontosak. Ez most azért probléma, mert nem éreztem át teljesen az egyéniséged, a mozdulataidból. Tüzes és szenvedélyes nem csak a paso doble vagy salsa lehet, hanem a balett is. Azok a táncosok tudnak maradandót alkotni, akik be merik vállalni, hogy lelkileg teljesen pucérra vetkőzzenek a közönségük előtt. Olyan érzéseket és impulzusokat közvetítenek ezáltal, ami elsodorja a közönséget. Martha Graham nagyon jól ráérzett erre. Ő mondta egyszer azt, hogy „A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá.” Ez mindig lebegjen a szemed előtt. – Ha okos, akkor nem sértődik meg az építő jellegű kritikámon. Magával a táncával nem volt problémám, csak az a kis plusz hiányzott nekem belőle, ami általában azokból a lányokból szokott, akik még szüzek. - Hoztál mást is? – Kérdezek rá. Az, hogy nem küldöm el egyből, igazából azt jelenti, hogy nem tartom egyáltalán reménytelen esetnek. Van időm. Ha szeretne még mást is mutatni, akkor szívesen megnézem.
Let's dance to joy division, And raise our glass to the ceiling, 'Cause this could all go so wrong, But we're so happy, Yeah we're so happy
Szuperül indult az itt tartózkodásom. Az Élősködő imádta a várost. És azt, aki miatt elindult, bele a világba. Megtalálta. Megkínozta. Látta, hogy a nő elviseli, sőt vonzódik hozzá. És már én is kezdtem enyhülni. Nem vagyok fából, akármilyen vastag kérget növesztettem. Belül sokkal élettelibb vagyok. Ami a fákat illeti, elég sokat néztem őket az elmúlt időben. Remetét játszottam, nem jelentkeztem ki a motelből, de átköltöztem az erdőbe. Hiába, várni kellett, hogy megint teljes legyen az ujjaim száma. Nem felejtettem el. Az a patkány megéri a pénzét és újabb ellenséget írhat fel a listájára. Biztos mindenki utálja. Aki ismeri. Az Élősködőt viszont nem a bosszú mozgatta meg először vagy legjobban. Kombinálni akarta a kettőt és én jöttem rá, hogy kössem össze a kellemest a hasznossal. Akit össze-vissza sértegettem, karommal vagy szóval, de ugyanannyit adtam is neki, azt céloztam meg. Most jöttem be a városba, konkrétan tegnap, úgyhogy nem csoda, ha a Falka még nem küldött postagalambot. Majd jön az, várom. Tátott szájjal. Hátha sülve érkezik, mert úgy érdekesebb. A tűzben égettek nagyon érdekesek tudnak lenni. Engem nem tart vissza olyan apróság, minthogy véget ért a nyitvatartási idő. Az ajtót ki tudtam nyitni, biztonsági személyzet sehol, úgyhogy szépen battyogok a folyosón. Fullasztó tánclépések szaga, meg amivel ezt el akarják nyomni. Nagyon fura katyvaszt alkotnak, kellemetlen az ájer. Az öltözőnél megállok egy pillanatra. Senki sincs ott, mégis benyitok. Hátha valamit ottfelejtettek. Imádom a talált tárgyak osztályát, meg az ilyen szanaszét hagyott dolgokat. Sokat elárulnak. Egy egyszerű, sárga csuklólánc. Kézműves termék, indián díszítésű. Zsebre vágom. Adott pillanatban majd bevetem. A hangokból és a szagból, abból a nagyon is élő illatáradatból tudom, merre keressem a művésznőt. Még dudorászna is? A szívem dobban egy nagyot. Jó nagyot. Egyet. Elém ugrik az arc, ami nem is egy nő arca. A Szemtanú. Sandra. A feleségem. A második. A nő, aki rosszkor volt rossz helyen. Mégis él és hiába engedtem el, utána kellett erednem. Nyugalom. Semmit nem fogok mutatni ebből. Maradunk a múltkorinál. Szinte minden megtörtént. Ezt a kis békés papagájt, aki ugrik, repül, csivitel, odáig juttattam, hogy behúzott nekem. Na, erre gondolok, ahogy lassú mozdulattal, nyikorgósan betolom az ajtót. Még nem jelenek meg. Mintha a levegő mozgatta volna. Fütyörészek, majd megállok zsebre tett kézzel. Csak figyelem. Hagyom, hogy ő szóljon először. Bármit is mond vagy kérdez, ezt kapja. - Na, mégse tértél át az ökölvívásra? Kaján vigyor ül ki az arcomra és nézem ezt a csodás alakot. Aztán meg kell állapodnom a szemeknél. Zavar, hogy belül megint indul a buli. Az Élősködő felágaskodik, az energiái megindulnak. Körbesuhintják, körberohanják a lányt. Megnyalja a fülét. Beleugat. A haját piszkálja. Én meg csak állok és várok, hogy letisztuljon, aminek le kell. Újabb lépés, újabb szint. Járjuk az élet táncát, hátha mégse romlik el minden. Tök vidám vagyok. Tényleg!
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Azóta az eset óta nem találkoztam vele, nem beszéltünk, mintha csak hirtelen az erdő és a város közé egy láthatatlan fal épült volna. Nem tudtam kiverni a fejemből, de még se mertem betenni a lábamat az erdőbe. Fogalmam sincs, hogy miért pontosan. Talán amiatt, mert nem akartam még nagyobb bajt hozni a fejére? Elég volt a múltkori, amikor Abigail és Timothy megjelentek. Rémálmaim voltak-e? Néha igen, míg máskor inkább csak újra nem bírtam elszakadni attól a szempártól, amiben nem egyszer veszhettem el. Nem értettem, hogy pontosan mi történik velem, vagy éppen miért vagyok képtelen kiverni őt a fejemből. Veszélyes, tudtam jól, de mégis úgy éreztem, hogy ugyanakkor ártalmatlan is. Nem tudna bántani, hiszen akkor se bántott, megtette, de nem ölt meg. Megannyi lehetősége lett volna már rá, de nem tette. Sőt, olyan volt, mintha a benne lakozó fenevad még kedvelt is volna. Jobban, mint az emberi alakja, vagy csak a modora volt igazán egyedi. Szóltam Nate-nek és Hannah-nak is, hogy ma későn mennék haza. Nem tartottam ma órát, inkább csak nekem volt szükségem arra, hogy táncolhassak. Hiányzott, mivel mindig is úgy éreztem, hogy a tánc ezernyi szónál is többet tud mondani, mesélni, csak hagyni kell, hogy a zene irányítsa a lépéseinket. Én pedig nem akartam rá gondolni, vagy a messzeségbe bámulni a farm egyik szegletéből, ahol bébiszitter voltam. Szükségem volt arra, hogy a fejemben lévő hangokat elhalkítsam, és ne maradjon más, csak a zene és én. A lépések egymást követték, ahogyan a mozdulatsorok is, miközben a terem félhomályba borult, mivel nem kapcsoltam fel minden lámpát. Az óráknak már úgyis vége volt és nem volt már senki se az épületben, csak én és a biztonsági őrök. A takarítok is már rég hazamentek. Nem tűnt fel a közeledő léptek zaja, de ha tudtam volna, hogy kiközeledik, akkor talán jobban figyelek, de így? Esélyem se volt és szerintem még zajt se csapot, kinézem belőle. Azt meg pont nem gondoltam volna, hogy itt fogunk ismét egymásba botlani. A zene üteme hol lassult, hol pedig gyorsult és úgy változott az én mozgásom is, míg végül majdnem teljesen el nem halt a zene, akkor pillantottam meg őt a tűkörben, ami az egyik falon végigfutok. Riadtan kaptam a szívemhez, hiszen először csak egy árnyat láttam, aztán tudtam kivenni azt, hogy ő áll ott. - Jesszusom, muszáj mindig valami ijesztő belépőt keresned? – kérdeztem meg zihálva, miközben a dallam a háttérben kellemesen csendült. Lassú volt, nem pörgős. Zihálva vettem a levegőt, de a pillantásommal nem eresztettem el őt. Amikor viszont meghallom a kérdését, akkor megrázom a fejemet hitetlenkedve. - Tudod, nem találtam olyan jó bokszzsákot, mint amilyen te voltál, így nem. – feleltem végül el halovány mosollyal az arcomon. Hiába tudtam, hogy veszélyes, nem is kicsit, mégis mélyen legbelül valami életre kelt annak köszönhetően, hogy itt van. Az energiái könnyedén ölelnek körbe és mintha a bestia is itt szaladgálna körülöttem. Ha tudnám, akkor talán meg is simogatnám, de helyette lassan inkább a kulacsomhoz lépek és iszok belőle, hogy utána ismét őt fürkésszem. - Mit keresel itt ilyenkor? Azt hittem, hogy már megszöktél az elmúlt hetekben. – hangom barátságosan csendült, de a zene még mindig mondhatni aláfestőien szólt, mintha csak valami egyik film jelenete lenne az egész és amilyen abszurd volt talán bele is illett volna. – Vagy netán csak magánórát szeretnél venni? Esetleg hiányoztam volna? – vontam fel kérdőn kicsit a szemöldökömet, hiszen hetekig semmit se tudtam róla és nekem is jobb volt nem kísérteni a sorsomat, míg kicsit elcsendesedett minden, de attól még a fejemből nem tudtam kizárni őt.
Kezdőlap
