"A fekete hím hamarosan végezni fog a dologgal. Egon persze már rég behódolt volna, de a szürkésfekete még próbált ellenállni, végül aztán feladta, és Egon megkönnyebbült. A „küzdelem” után még ott volt ugyan a Fekete, de már nem ellenségként. Egon csodálatot érzett a másik iránt, érezte az erőt, a kitartást, az iszonyatos felsőbbrendűséget, és a szégyent, ami saját magából áradt, amiért ő nem volt ilyen."
Néha tökre olyan, mintha kielégíthetetlen tudásszomj szállt volna meg. Igazából, csak arról van szó, hogy szeretnék egyre jobb lenni, mindig remekül teljesíteni az előttem kibontakozó akadályokat. Mandy valamiért úgy gondolja, hogy könnyen fog menni az egész, már csak a szerinte páratlan mágiaérzékenységem miatt sem. Nem feltétlenül értek vele egyet, de azért ezt már nem emlegetem neki egy ideje, mert mindig lehord, hogy bízzak magamban egy kicsit.
"- Ez már a harmadik farkasom lenne. Megígérsz nekem valamit? - persze a világon semmi sem kötelezi arra, hogy megtegye, de azért én reménykedem - Ha ezzel sem működne, ne hagyd, hogy negyedszerre is megpróbáljam. -Ó… -mosolyodok el talányosan, de most amilyen jól hangzik, hogy garantált az ígéret, a másik irányból közelítve talán pont ezért is félelmetes az egész -Ezt biztosra veheted. Ha egyszer átharaplak, ha akarnál, se tudnál másik Teremtőt találni magadnak."
Kezdőlap
