*Bizony, amikor épp nem falkát keres, akkor ő is pont ugyanúgy él, mint bárki más és jár boltba is meg minden. Így talán nem olyan meglepő, hogy épp egy hentesüzletben tűnik fel, ugyanis kell a hús. Nem feltétlen nyersen, de igazából néha egyszerűbb megvenni, mint elmenni vadászni. Annyira mondjuk még nem vén csont, hogy ne menne neki a vadászat, ezt már Liu is megtapasztalhatta, de egyszer-egyszer egy ilyen kis bűnös élvezet igazán nem tragédia. Legalább nem kell megszabadítania a tetemet a szőrtől, és a tollaktól, sőt, még ki is csontozzák neki, ha szépen kéri. Micsoda keleti kényelem kéremszépen. Amúgy teljesen átlagos fószernek tűnik, ahogy besétál. Annyit tán lehetett hallani róla, ami úgy mindenki számára publikus, hogy nem rég költözött a városba és állatorvos. Odabent a boltban aztán nézelődik, hiszen nincs konkrét célja, mit is akar venni, csak hirtelen ötlet volt, hogy betért. Mondjuk azon a felakasztott fél disznón hosszabban elidőzik. Még talán fel is tudná tenni az öreg jeep-je platójára... de végül csak megrázza a fejét, nem kell neki egy ekkora dög, az ilyesmit inkább vadászni a jó. Amikor az eladó felfigyel rá, akkor pedig csak int, meg közli, hogy még nem döntött... Bár igazából nem ő az, aki éhes lett a hentesbolt láttán, hanem a benne szunnyadó farkasa, de végül is hagy legyen gyereknap.*
Rosszul voltam. Az a maci előző este... huh, nagyon nem hiányzott. Elfelejtettem, hogy a medvehús elcsapja a hasam, pedig igazán az eszembe véshetném már, hogy Medve húst nem eszünk. Szükségem volt valami finomabb husira, és nem csak nekem. A kis medvebocs, amit találtam kitűnő egészségnek és még nagyobb étvágynak örvendett. Ennek pedig a bútoraim is kárát látták, mert elkezdte őket rágcsálni, amint megéhezett. Igen, a laksomban tartom. Hogy meddig? Amíg befér az ajtón. Na, szóval Micimackóról kiderült, hogy a halhúst jobban értékeli, mint a mézet, és mivel nem voltam egy türelmesen a tóparton üldögélő horgásztípus, kénytelen voltam pénzt áldozni a betevőre. Megcéloztam a hentesüzletet de a lendületem alább vetette, hogy megéreztem egy másik farkas jelenlétét. Picit bosszantott, hogy lassan sehová se mehettem anélkül, hogy idegen, vagy ellenséges farkasba ne botlottam volna. Mindegy, mosoly az arcra, irány a bolt, és könyörgöm, adjanak ott valami ehetőt, mert itt halok meg! - Szép napot! - köszöntem kedélyesen, és egyenesen a pulthoz sétáltam. - Á, csak nem ön az új állatorvos? - pillantottam a másik farkasra, mintha csak az imént vettem volna észre.
*Az ő orrát is azonnal megcsapja a másik farkas érkezése, de hát ilyen cserpákkal csak jó szaglása lehet ám az ember fiának. Viszont úgy tesz, mint akinek fel sem tűnik, az ismeretlen érkezése. Illetlen lenne a szag alapján észrevenni a másikat nyíltan. Ennyi erővel közölhetné, hogy büdös vagy, haver. Szóval nézelődik tovább és csak akkor tekint oldalra, amikor a férfi mellé lép. Gyorsan azért átfuttatja az emlékezetében, hogy látta-e a betolakodóknál tett látogatása alkalmával, de nem rémlik. Nem mintha Castoron kívül túl sok farkast látott volna. Tehát kizárásos alapon a mellette álló alak, nem az a két személy, akit ismer a betolakodók közül. Lassan már szociális hálót kéne rajzolnia, mert nem fogja tudni, ki kicsoda. A célzott kérdésre már úgy igazán felkapja a fejét kissé zavartan, meglepetten. Érti ő, hogy civilek előtt nem bájcsevegnek a falkákról, de most tényleg nekiállnak színészkedni?* - Csak... de. *Vagy valami ilyesmi, nem túl nagy átéléssel, de ha már így megszólította őt a fazon, akkor már nem szalasztja el az alkalmat. Ki tudja, lehet épp egy őslakos, azokkal pedig beszéde lenne.* - És ön...? *Egy kérdő tekintettel fejezi be a mondatot. Egyelőre még nincsenek annyira jóban, hogy előálljon a bővített, vagy neadjisten az összetett mondataival, pedig egyébként mennek neki. Csak éppenséggel nem az a beszédes típus, kell hozzá a megfelelő társaság és téma, mert felesleges biztos nem cseverészik senkivel.*
- Enyém a placc odafönt! - böktem a hüvelykujjammal az üzlet ablakából látható hegy, és a rajta terpeszkedő síparadicsom felé. Azt hiszem, ezzel eléggé egyértelművé tettem, hogy melyik falkával szimpatizálok - mit szimpatizálok, élek-halok! - Egyszer benézhetne, van egy kutyatenyészet is, szerintem Sedna kifejezetten örülne, ha meg tudná nézetni az új kölyköket. Könnyed csevegés, jó kedélyű mosoly, és a tetejében még őszinte is vagyok. A medvebocsról inkább nem szólok, a hentes igazi információdíler a környéken, nem hiányzik, hogy mindenki erről fecsegjen. - Öhm... kérek húsz kiló lazacot, két báránycombot, éééés... hm, nem tudom, még nézelődök. Arrébb ficánkoltam, és az oldalasok fölött csorgattam a nyálam. - Mondja, csak háziállatokkal foglalkozik, vagy a vadakhoz is ért?
*Kitekint az ablakon, amerre a férfi mutat. Szerencsére nem gyenge elméjű, így azonnal levágja, hogy mi a helyzet. Nem is gondolta volna, hogy csak ki kell mozdulnia az állatorvosi rendelőből, vagy éppenséggel otthonról és máris belefut egy őslakosba. Ha ezt tudta volna, akkor már napokkal ez előtt itt korzózott volna. Amikor jól megnézte magának a hegyet, aztán újfent a férfira tekint, persze végig figyel a másikra.* - Természetesen, egyébként is terveztem, hogy fellátogatok oda. *Hangja egy kicsit talán unottnak tetszik, de ez nem a férfinek szól. Soha nem a másiknak szól a fásultsága, egész egyszerűen ilyen a stílusa és ha valaki huzamosabb ideig beszél vele, akkor ezt azért meg is lehet szokni. Amúgy burkolt üzenetekből ő se kispályás, mert ugyan miért akart volna felmenni már ez előtt is? Hát persze hogy beszélni egy olyan személlyel, aki befolyásos a falkaügyekben... mondjuk az alfával, de ki tudja hogy működik a hierarchia egy ilyen régi falkánál. Látott már furcsa dolgokat.* - Egy olyan báránycombot nekem is tegyen félre. *Jegyzi meg ő is a hentesnek. Szemezett már vele, de most, hogy felmerül a veszélye, hogy Vincent az egész boltot felvásárolja, inkább szól, hogy ő arra tart igényt. Egyébként részéről maga elé engedi a másikat a pultnál, annyira nem sietős neki. Mondjuk a következő kérdésre kissé felhúzza a szemöldökét kérdőn, de némi hatásszünet után azért válaszol.* - Attól függ mennyire vadak. *Jegyzi meg az iménti unott stílusában, de azért valami satnya félmosoly azért átfut az ábrázatán.*
- Gondolom hosszútávra tervezi az ittlétet. - Rendelőt nyit, tervezte már, hogy felnéz... Egy átutazóban lévő kalandor ilyesmikkel nem törődik. - Ha viszont jön, erre szüksége lesz - adtam át neki egy névjegykártyát, ami garancia volt rá, hogy anélkül jut el a nagy házig, hogy bárki megpróbálná kitépni a gigáját. - Cím és telefonszám a hátoldalán. - Ha esetleg mégis valaki akadékoskodna. Közben a hentesnek adtunk munkát, én még terveztem pár kiló húst, szóval az oldalasokhoz és a pulykamellfilékhez oldalogtam. Egyik gusztább, mint a másik, a farkasom pedig szinte pitizett, hogy valamelyiket hadd csócsálja meg, de itt, most rögtön közönség előtt. Póráz a nyakába, és vissza a sarokba! A farkas nem tűnt egy lelkes, mindenre önként ugrok, annyira érdekel típusnak, de hát van ilyen. Nem vettem zokon, viszont érdekelt volna, hogy ez a fásult érdektelenség mindig az övé volt, vagy az évek adták? - Medvebocsokhoz ért? - konkretizálom, mielőtt nagyon elmennénk a hasonlatok és burkolt metaforák felé. Az se izgat, hogy a pult mögött a hentesnek nagyra nyílt a szeme. Hallott már tőlem/rólam furcsaságokat, szóval igazán nem értem, mi ez a bamba arckifejezés. - Nemrég találtam egy kölyköt, meg kéne nézni, hogy minden rendben van-e vele. És akkor már eltölthetne fenn a hegyen egy napot. Muszáj megismernie a főnököm, elragadó személyiség! - mosolyogtam vidáman.
- Valahogy úgy. *Bólint helyeslőn, lévén rendelőt nyitott és miegymás. Nem szokása minden helyen, ahol átutazik komfortosan berendezkedni és a falkákról érdeklődni. Kissé meglepetten vonja fel szemöldökét a névjegy láttán. Nem magát a papírt furcsállja, hanem hogy szüksége lesz rá, amikor megy. Ennyire szigorú lenne őslakoséknál a védelem. Mert akkor ez így übereli a betolakodókat is, bár oda is külön be kellett jelentkeznie. Na mindegy, majd minden kiderül, amikor ellátogat hozzájuk. Mindenesetre átveszi a névjegykártyát és a zsebébe süllyeszti. Az ő farkasa is tökéletesen osztja a kolléga véleményét a húsokról, de ugyanarra a sorsra jut. Kap szájkosarat is, biztos, ami biztos. Bár az ő farkasa már azért ritkábban tör elő az akarata ellenére. A kérdés hallatán kissé megütközve néz a férfira. Eddig vadállat címszó alatt, amit megpróbáltak háziasítani, látott kígyót, vagy esetleg óriáspókot, de medvéhez speciel még nem hívták ki. Sőt, medvét még vadászni se nagyon volt eddig alkalma, ha jobban belegondol... úúúristen, majdnem négyszáz év alatt ő még igazi medvét sem látott!* - Elvileg igen. *Mondja végül kimérten, de talán kissé érezhető bizonytalansággal. Biztos nem lehet olyan nehéz egy medvebocsot megvizsgálni. Végül is nem térhet el annyira egy nagyobb fajta kutyától. Ráadásul tanult is róluk egyetemen, még a latin nevét is tudja, szóval menni fog ez. Mindenesetre érdekes kihívás és tetszik neki... még ha ez nincs is egyértelműen az arcára írva.* - Ez... remekül hangzik. Azt hiszem semmi akadálya és szívesen megismerkednék a főnökével is. Mikor lenne jó önnek? *Sőt, igazából vele ismerkedne meg főként, lévén neki a falka vezetőjével lenne beszélnivalója ugyebár. Az időpont számára pedig mindegy, Castortól nem kapott ultimátumot, mikorra is kell döntenie, szóval ideje, mint a tenger, csak ugye nem biztos, hogy Vincent-nek is ilyen tengernyi ideje van.* - Egyébként Sánchez. *És kezet is nyújt, mert végre beugrott neki, hogy nem mutatkozott be.*
A maci mintha meglepte volna, és ez kicsit szórakoztatott. Nem gúnyosan, de mindig mulattatott, ha meglepődő reakciót láttam erre-arra, az emberi arcberendezés mókás dolgokat tud produkálni. - Nekem tulajdonképpen bármikor jó, és a főnök is zömében odafent van. - Ez úgy hangzott, mintha egy arkangyal tájékoztatta volna a kóbor lelket az Úr fogadónapjáról. - Biztos, ami biztos, szóljon azért előtte. Öt kiló pulykamellet még lesz szíves! - vigyorogtam arcrepesztően a hentesre, és ezzel a magam részéről meg is voltam. A hentes kenetteljesen mosolygott - hiába a jó kuncsaft kincs -, és ugyanolyan műmosollyal csomagolta el az összes húst. Jó sok lett, el is kérte az árát, kedvezmény persze soha semmire nem volt. Nem baj. Ő se fog kapni síelésnél, mert hetente egyszer-kétszer azért felnéz. Mondjuk ilyen bevételek mellett, megengedhette. Az övé volt a legnagyobb forgalmú üzlet. Éppen a szatyrokkal birkóztam, amikor a farkas bemutatkozott. Ó, hát ez így vicces lesz. A legkönnyebbet a fogam közé kaptam és kezet fogtam a férfival. - Vinzsen d'Ars. - A kézfogás végeztével normálisan is kimondtam a nevem. Hihetetlen, micsoda nehézséget tud okozni egy szájba-szatyor. - Mondja csak Sánchez, hova valósi? - kérdeztem, mert ugyan a neve árulkodott, de így is egynél több opcióra mutatott. - És mi szél hozta Fairbanksbe? Felőlem tök általános feleletet is adhatott, vagy kitérhetett, úgyis Sednának kell majd valamivel részletesebben beszámolnia. Én pusztán az előőrs voltam.
- Rendben. *Mondja kimérten, úgy fest sokkal jobban alakul a napja, mint gondolta, lévén azt hitte nehezebb lesz megtalálni az őslakosok vezetőjét, erre most már névjegyet is kapott. Nem semmi, tényleg kicsi ez a város. Egyelőre meg nem aggasztja azon magát, hogy hogyan is fogják őt fogadni az őslakosok. Egyébként ő pedig még kér egy kiló csirkeszárnyat, nasinak jó lesz a tv előtt, amikor épp valami természetfilmet néz. Így tutihétszentség, hogy nem megy ma vadászni semerre. Egyébként, ha Vincent fizetett, akkor ő maga is előszedi pénztárcáját és hasonlóképp tesz, de ő mondjuk a kézfogás előtt nem szedi le a pultról azt a két szatyrát.* - Rajta volt a névjegykártyán. *Jegyzi meg apró, ám talán kissé kényszeresnek ható mosollyal. Ha tényleg nem önfeledt vigyorról van szó, akkor az összes mosolya így hat, egyszerűen ilyen az arcberendezése. Mindenesetre ő már tudta a másik nevét, így annyira nem zavarja meg a kissé nejlonos tájszólás. A kézfogás után magához veszi ő is a szatyrait és az igazat megvallva ő már készen áll indulni. Valószínűleg nem egy hentesnél fog összehaverkodni Vincent-tel, plusz nem is lenne ildomos nagyon lepacsizni, amíg nem döntött valamelyik falka mellett.* - A szüleim spanyolok... viszont szeretem a havat. *És ezzel mindkét kérdést megválaszolta, még ha az egyik féligazság is volt, ugyanis ő maga is spanyol, de civilek előtt nem fogja reklámozni, mert a plebsz másként tudja. A másik pedig egy szemen szedett hazugság, mert nem csipázza a havat, csak megtűri.* - Nos, akkor köszönöm a névjegyet és akkor... majd még összefutunk. *Vagy nem, majd kiderül, mindenesetre megindul kifelé és ha csak a másiknak nincs még valami borzasztó fontos mondandója, akkor ezzel ő távozik is.*
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Semmi különös nem történt egészen addig a pillanatig, amíg Ki nem pattant a fejemből, hogy nekem valamit főznöm kell. Nem szokott ilyen hóbortom lenni, de ritkán előfordul és most kivételesen pont ráérek, ami elég nagy szó, mert mindig akad valamilyen ügy a falka körül vagy a boltba kell lenni, de ma nem. Szóval mehetek egy kis bevásárló körútra, amivel csak egy a baj. Nem vagyok az a vásárló típusú férfi, de nem lehet olyan nehéz. Azért szoktam vásárolni, jó igaz, hogy netten keresztül, de nem hiszem, hogy sokkal nehezebb lesz. Azt már tudom, hogy hol tudom megszerezni a hozzá valókat. Az első lépés meg van és csak szép sorba lépegessünk. Szóval a Sprint Store bevásárló központba vezet az utam és nem igen állok meg, ha csak nem futok össze egy ismerőssel. Ma azonban senkinek nem kerülök az útjába. Belépek a húsboltba ahol elég sokan vannak. Páran rám néznek, amit már megszoktam, mert elég magas vagyok és nem lehet azt mondani, hogy az arcom egy tipikus szép fiúé. Azoknak van hajuk és bűzlenek a kölnitől. Nekem se hajam, se kölnim. Soha nem locsolnám az arcomat valami löttyivel. Én a balzsamra szavazok, de ne térjünk el a húsoktól. Szóval választani kéne, de a fene sem tudja, hogy melyik a jó. A zsíros vagy a kevésbé zsíros. Azt hiszem, ezeket hiába nézem, nem fogok dűlőre jutni. Egy nő áll nem is olyan messze tőlem és mivel máshogy úgy sem fogok előrébb jutni mellé lépek - Ne haragudjon kisasszony. Nem tudna nekem segíteni? Kérdezem mély hangomon és ráemelem a tekintetemet, mert eddig a pultba bámultam, ami előtte volt. Talán megszán és segít, de az is lehet, hogy elküld a búsba. Ez előbbi lenne a jó, mert akkor nem kéne még egy embert leszólítanom, hogy ugyan segítsenek már. Nem arról van szó, hogy nem szeretek segítséget kérni, csak nem akarok másoktól függeni. Azt valahogy nem csipázom. Gondolom a következő kérdése az lenne, hogy miben ha úgy dönt segít, így ezt a kérdést megelőzöm. - Nem tudom megállapítani, hogy melyik húst érdemes megvenni. Valóban nem, mert amilyen formában én találkoztam vele, ott nem volt választás, illetve minden forma jó volt. Azonban ez teljesen más szitu. Az illatán érzem, hogy nincs baja, de ez nem jelenti azt, hogy jó lesz az ebédhez. Nincs mit tenni, mit várni a hölgy válászára.
*Unalmas nap és még messze az este, hogy valami feldobja a kedvem és ne csak legyek úgy a nagyvilágba. Nos, azért igyekszem feltalálni magam és bár a vásárlás nem boldogított sosem, most mégis csak ez maradt. Szükségem nem volt ugyan semmire egy autón kívül, de mégis találtam valamit, ami kedvemre való lett volna egy új tánc ruha. Nem is voltam rest nyomban felöltözni. Farmernadrág, egy hosszított pulóver, magas sarkú csizma és persze a hajam ezúttal is fél kontyban volt összefogva a két hajtűmmel, de még így is a hátam közepéig értek a hullámai. A fekete kabátom is csak a csípőmig ért és nem feltétlen az Alaszkai időjárásra volt tervezve. Ujjaim között még is két szatyor volt, az egyik egy elit üzletet hirdetet, míg a másik csak egy egyszerű bevásárló táska volt a markettől. Azt hiszem jobban akarva sem lóghattam volna ki a sorból a hentesnél. Hát úgy nézek Én ki mint egy lelkes háziasszony? Nem, és ha apám ezt látná, még akkor sem hinné el, hogy az Ő kicsikéje bevásárol. Pláne, hogy még főzni sem tud így a hentes végképp a lehetetlen számba megy. De akkor még is mit kerestem itt? Naná, hogy a kedves és idegesítő szobalánynak köszönhetően, aki mikor megtudta, hogy vásárolni megyek. Olyan kiskutya szemekkel kért meg, hogy vegyem meg neki a hozzávalókat a vacsihoz, hogy Én sem tudtam ellen állni. Bár arra már nem voltam kíváncsi, hogy ez az évfordulójuk… de hát, amíg nem vágom ki a nyelvét addig be sem áll a szája. S ha már nyelvvágás, akkor bizony most is ott lapult a csizmámba és a csuklóimra rejtve a megszokott tőr felszerelésem. Na nem egy arzenál, de ez a három és a „hajtűim” pontosan elengedőek addig míg nem tudom milyen is a város. Lelkesen nézegettem, hogy mi is az ami a listára van írva de hát… hamarabb igazodtam volna ki a lőfegyvereken, mint ezeken. Pedig aztán az sem volt az esetem, ahogy az sem, mikor valaki belépett és még a tarkómon is felállt a szőr. Mikor oda pillantottam, hogy mégis ki volt az aki ilyet váltott ki már megint belőlem, az állam is leesett és szerintem ki is gurult. ~ Ó anyám… ez a hülyék napja? Mi a frászt keres itt egy ilyen fazon?~ Na de azért nem tátottam el a számat és vissza is fordultam szerencsétlen dögmaradványok felé, amiből valljuk be igen csak finom kajákat lehet összehozni. De nem sokáig nézegethettem nagy értelmesnek látszó tekintettemmel, mert bizony valaki megszólal közelről. Ösztönösen lépek egy kicsit odébb, hogy távolabb kerüljek tőle – hisz eddig is tartottam a távolságot mindenkitől - mikor ráemelem sminktelen tekintetem. ~ Itt mindenki ilyen fenemód magas? Még a végén kisebbségi komplexusom lesz.~ A kérdését hallva viszont akaratlanul is mosolyra húzódik a szám és a szemöldököm a homlokomra. De hát nem tart sokáig… bármiben segítenék én neki, de hogy húsokban…* - Úgy nézek Én ki, mint egy lelkes háziasszony? * Kérdeztem nevetve miközben megingattam a fejem, de aztán körbe tekintettem, hogy megkeressem azt a lányt, akit nem is olyan rég még én magam is végig mértem. Közép magas, vékony alkatú, szőke haja összefogva és tipikusan ilyen védeni való elesett lánykának tűnt ránézésre. De legalább jól nézett ki a bájos kis arcával, ami jócskán túl volt sminkelve.* - Szerintem Őt mindenképp… de valószínűleg elég egy mosoly is neki. * Néztem végig rajta látványosan. * - Ha meg nem, vidd el vacsorázni és már is le van tudva a vásárlás kérdése és még húst is kapsz. *Böktem a leányzó felé az állammal mosolyogva. S ezzel próbáltam elütni a tudatlanságom, hogy bizony én is csak úgy vagyok itt, hogy megmondom mi kell, és amit adnak, azt viszem. Ha comb helyet körmöt nyomnak a kezembe… nos nem lesz lelkes a szobalány, de nekem egy kutya.*
Érzékelem, hogy egy kicsit belemásztam a háziasszonynak kinéző nő aurájába, mert arrébb lép. Én azonban nem mozdulok, mert gondolom ott már jó neki. Na jó, lehet, hogy még sem háziasszony, mert egy drága szatyor van nála, bár ez még nem lenne kizáró ok. Gondolom, ha valaki a húsboltba jön és nő, akkor ért hozzá, persze ezt csak az én eszmémbe van, mert ha jobban bele gondolok, ismerek olyan nőt, aki nem tud főzni. Most már teljesen mindegy, mert megszólítottam. A mosolya még szebbé teszi az amúgy is szemre való bőrét. Olyan sejtésem van, hogy most egy kicsit mellé lőttem, ami a húsvásárlós segítséget illeti. Ahogy végig nézem, inkább tűnik egy piperkőc modellnek, mint egy tűzhely közelében élőnek. Semmi gondom nincs a modellekkel, ne essék félre értés. A nevetése dallamosan cseng az üzletbe. - Lelkesnek valóban nem Vonom meg a vállamat, de ez még nem zárja ki, hogy háziasszony. Nem tudom, miért néz másfelé mikor a húst kéne szemlélnie. Azt hiszem talán megijesztettem, pedig nagyon barátságos hangon szóltam hozzá. Jó, általában a kinézetem miatt van és hiába festek úgy mint egy terminátor attól még nem falok fel senkit élve. Követem a tekintetét és biztos vagyok benne, hogy a szőkét nézi. Csak tudnám, hogy miért, lehet, hogy tetszik neki. Szemrevaló egy teremtés, csak annyira elesettnek tűnik a lány, hogy szinte könyörög minden mozdulatával egy védelmezőért. Valakinek biztosan bejön ez a típus. Miután tekintetem vissza talál az előttem állóra leesik az állam attól amit mond. Érzékelem, hogy végig mér, de éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy összetegyem a szavait amiket mond. Kell egy pár másodperc mire észhez térek a sokkból amibe a nő rakott. - Elég furcsa egy nő szájából hallani, hogy egy darab húshoz hasonlítja magát. Nem találkoztam még ezzel Először Magyarul mondom a szavakat, de gyorsan kapcsolok, hogy lehet nem érti amit mondok, így váltok angolra, hogy számára is érthető legyen a beszédem. Tekintsük ezt a sokknak, amibe kerültem. Egy apró mosoly jelenik meg az arcomon és a fejemet is megcsóválom. Hallatlan milyen emberek vannak erre felé. Tudom, hogy nem kéne meglepődni, mert itt elég sok fura fazon van. - Annyi is megtette volna, ha azt mondod bocs, de nem segítek, de ha már így állunk, akkor elárulom, hogy nem az esetem. Jobban kedvelem a sötétebb kiadást. Azt hiszem, akkor ezt viszem el...... Kacsintok rá és a pultból kiemelek egy vörös húst. Tudom, hogy marha, de nekem semmi bajom nincs velük. Ráadásul, ha jól van elkészítve, akkor nagyon finom, főleg ha megfelelő bor társul hozzá. Azt hiszem szólók majd a szakácsnak, hogy csinálja meg, mert tiszta sor, hogy nekem úgy sem menne. Ha már a hús megvan akkor nem sok értelme van itt ácsorogni „a két lábon járó húsok között,” mert nagy százalékban a gyengébbik nem uralja ezt a helységet. - Köszönöm a segítséget Miss?
- És hidd el, háziasszony sem. * Mosolyogtam rá barátságosnak nevezhető mosollyal, de ez csak ennek a csipetnyi jó kedvemnek volt a számlájára írható. Bár tény lelki szemeim előtt felelevenedett a kép, ahogy épp a vasárnapi sütit veszem ki a sütőből és örömtől ittas tekintettel teszem tálcára, mert sikerült. Ám a kép hamar szerte is foszlik, hisz még ha képes is lennék nem felgyújtani a konyhát, akkor is több ponton megbukna ez az egész. Így inkább már visszatértem a jelenbe, hogy azzal foglalkozzak, amivel kell, ami közel sem a húsok kategóriába tartozik, bár ki tudja, azonban félelem biztos nem volt bennem a srác iránt. Azt sem tudom már, hogy mikor találkoztam utoljára azzal az érzéssel, hogy félelem. A vidámságom azonban csak nő, mikor meglátom a férfi arcát és már a mosolyom a tekintetembe is beleköltözött, hogy vidám csillogást hívjon elő belőle. A homlokom ráncba szalad, ahogy meghallom az idegen nyelvet, de akárhogy akarom sehogy sem sikerül megértenem, még nem javítja ki magát. De szavaira csak felvontam a szemöldököm.* - Én Róla beszéltem szimplán a mozdulatai, a tekintete és kisugárzása miatt és nem magamról. A kezes-lábas lánykákról sosem voltam jó véleménnyel, de a férfiakat ez vonzza. * Vontam meg a vállaimat, ismertetve az általános tapasztalatomat minden személyeskedés nélkül. Könnyű célpont, gyors élvezet… másra a többség nem is vágyik. Na jó ez nem igaz, kell még a sör és a kaja is, hisz anélkül nincs élet még a nőknek sem.* - De ez nem volna igaz. A szándék meg van, csak tudás hiányában nem akartam baromságot mondani. * Emeltem fel a kezem, hogy megmutassam, hogy bizony nekem listám van, amit kikérek, aztán viszem, amit kapok. A kacsintására csak oldalra biccentettem a fejem kissé, bár ezt inkább a szavai váltották ki. De a végeredményen nem változtat.* - Vörös… nos, azt nem láttam mikor bejöttem, de feketéből és barnából még akad.*Nos nekem csak a hús színe jutott el a tudatomig, hogy az miből vagy kiből származik egy 10 pontos kérdés, amire nem tudtam a választ és nem is igazán érdekelt, míg nincs kész. Ami meg a bent lévő nőket illeti, nos magam kihagytam a listából annak ellenére, hogy barna volt a hajam.* - Mellesleg ha ennyivel elintézem, akkor kidobta volna fel a hangulatom? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn, de a kérdésére csak megingattam a feje. Na nem azért mert nem akartam válaszolni, hanem mert falnak mentem az ilyen megszólításoktól. Mintha csak az apám egyik rendezvényén lennék. Grrr…* - Nincs semmi Miss… Elionore Grehem. *Nyújtottam felé a mancsom egy mosoly kíséretében. Ha elfogadta, akkor a rövid kézfogást követően, már jött is az ösztönös mozdulat, amivel a nadrágomhoz dörzsöltem a tenyerem. Feszélyeztetett az érintés és tudat alatt mindig meg akartam szabadulni Tőle, de ezeket a mozdulatokat már észre sem vettem. Ha viszont ne adj isten kézcsókra akarná emelni, azon nyomban rántom is vissza még mielőtt megtehetné olyan hevességgel, mintha csak megégetett volna.* - Talán másban többet tudtam volna tenni, de így őszintén mondhatom, hogy nincs mit. De ha már itt vagy talán megmondhatnád, hogy hol érdemes autót venni… Ha körbenézek, azt hiszem Én nem nyúltam mellé annyira a kérdésem címzettjében. Eléggé pasinak tűnsz… * Bár tény, a látszat olykor csal. A taxiból már amúgy is elegem volt, hogy folyton várni kell és amúgy is mindig is sajáttal jártam. Szóval ez nem olyan meglepő dolog tőlem, ahogy az sem, hogy nem tudom merre kéne menni és a húsról már meg is feledkeztem, míg hozzám nem szóltak a pult mögül.* - Jó napot egy ööö… kiló combot kérnék. *Néztem fel a cetlimből és reméltem, hogy nem tesz fel kérdést. - Sertés, csirke esetleg marha? - Marhám már van, különben meg az egyiket. Valószínűleg azt, amit lehet darálni. * Kacsintottam a „társamra” ha még nem húzta el a csíkot. A pultos somolygására csak csúnyán néztem. Röhej, mindig kinevetik a kisebbet. Ez így nem igazság, hát muszáj nekem mindent tudnom? De azért türelmesen vártam és előkotorásztam a pénztálcám. *
Most már biztos vagyok, abban, hogy nem a megfelelő személyt szólítottam le, mert nem jártam a konyhában, szóval ezt magamnak kell megoldani. Nem éppen erre a válaszra számítottam a hölgytől és bizony nem kicsit lep meg. Látom, hogy jól szórakozik fancsali képemen. Ha látnám magam szerintem én is hasonlóan viselkednék. - Akkor elnézést, de nem minden férfit ez vonz. Engem például hidegen hagy. Mosolyodom el, mert valóban nem keltette fel az érdeklődésemet, ha így lenne, akkor most vele beszélgetnék nem pedig az előttem álló barna nővel. Érdekes, hogy pont a nőkről beszélünk. Valahogy olyan abszurd, hogy egy idegennel beszélem meg, melyik nőtípus hagy hidegen. Végül is Ő hozta fel a témát és nem szeretem, ha nem azt gondolják, ami a valóság. Na de ne firtassuk tovább és inkább térjünk vissza a húsokhoz. A megjegyzésére kénytelen vagyok elmosolyodni s mikor a cetlit felém mutatja én is előveszem a zsebemből az enyémet. -Akkor már ketten vagyunk. Egy kicsit azért megnyugtatta, hogy nem csak én vásárolók bevásárló lista alapján. Szóval akkor jól tippeltem az elején valami modell féle lehet. Legalább is az alakja meg van hozzá és a kisugárzása is. Ha már bele vitt ebbe a játékba, akkor nem hozok szégyent a fejemre és egy vörös húst veszek ki a pultból. A nő azonban rátesz még egy lapáttal, ami újabb mosolyt csal az arcomra. - Vörös, a-a, nem az igazi. A barnákra szavazok, ha tudni akarod. Miért van olyan érzésem, hogy erre volt kíváncsi? Jó, mondjuk igaz, hogy a barna hajú lányokat kedvelem. Az oka is meg van, de ezt nem mondanám el senkinek. A vörös húst azonban nem teszem vissza, mert meg fogom venni. Nekem mondjuk mindegy, hogy milyen húsból készül majd az ebéd, csak finom legyen. Szeretem a kajákat, de csak borral, mert az megadja azt az íz világot, ami igazán mennyei. Teljesen igaza van, mert ha nem így reagál, akkor már régen tovább álltam volna. Én megkaptam volna azt, hogy nem tud segíteni és már mentem is volna, így viszont még mindig itt állok! - Ez igaz, de gondolom nem az a hívatásod, hogy mindenkit jó kedvre deríts vagy igen? Talán igen, lehet, hogy ezzel foglalkozik, hogy az emberek boldogok legyenek, de ezt nem tartom valószínűnek. nem hallottam olyat, hogy lenne ilyen hívatás, legalább is a hétköznapi utcákon nem. A cirkusz meg egy kicsit odébb van és nem biztos, hogy jól állna neki a bohóc jelmez. Azt viszont be kell vallani, hogy a hangulatomat sikerült feldobnia és ezért jár neki egy piros pont. Nem mintha nagy pontozó bíró lennék egyébiránt. A fejcsóválást egészen addig nem tudom, hova tenni, amíg be nem mutatkozik. A kezét megfogom és megrázom. - Balázs Bognár Amit elengedem már is megtörli. A tenyeremre lesek, mert nem lehet koszos és nem is értem semmihez csak a tálca húshoz. Nem gondolom, hogy sok baktérium tenyészne rajta. Furcsa egy viselkedés annyi szent, még is érdekel, hogy miért tette. - Tiszta a kezem Elionore. Jelentem ki határozottan, mert látom, hogy nem koszos, és ha most azzal jön, hogy nem tudhatom, akkor nagyon téved. Éles a látásom, bár a baktériumokat azért nem látom. Ha nem mostam volna kezet mielőtt elindulok, akkor...... Tök mindegy. Ahogy kimondom, a nevét rájövök, hogy elég szép a hangzása. Tetszik ez a név, de ezt nem közlöm vele. A szavaira felnevetek és igaza van. A kérdéssel nem lőtt mellé, mert valóban tudom, hol lehet venni autót és ahogy körbe nézek, rajtam kívül más hímnemű nem is tartózkodik a boltba, persze az eladó srácot leszámítva. - Az attól függ, milyen kocsit szeretnél. Használtat vagy vadi újat. Kicsit vagy nagyot. Benzinest, gázolajost vagy hibridet és a márka is sokat számít. Természetesen az sem mindegy, hogy kitől veszed meg és hát persze a keret, hogy mennyit akarsz rá szánni. Az sem mi......... Szeretem a kocsikat és szeretek róla beszélni is. Talán ez volt a leghosszabb mondat, amit váltottam vele. A húsról nem sokat tudnánk beszélgetni, mert én nem értek hozzá és ő sem. A kocsik viszont teljesen más téma, mert abban bizony jártas vagyok. A pultos megszólítja és ráemelem a tekintetem. Igaz, hogy nem hozzám szólt, de éppen most szakított félbe valamit. Nem tudod volna még várni? Legalább addig, amíg befejezem a mondatott. No mindegy. A tálca húst a pultra teszem, hogy ki tudjam majd fizetni. A kacsintásra megint mosolygok egyet és ismét a fejemet rázom meg. Miután fizetett Elionore, én is kifizetem az enyémet. Egy zacskót is kérek, mert mint „rutinos” vásárló, azt sem hoztam. Miután végeztem én is és a nő még ott van felé fordulok. -Gondolom zöldség vásárlásban sem vagy ász....Mit szólnál, ha meginnánk valamit és közben elmondhatod, hogy milyen kocsi érdekel, már ha tényleg akarsz venni egyet. Van jogsid? Nézek rá kissé gyanúsan, de mosolyogva. lehet, hogy csak a kocsi témát csak úgy bedobta, hogy legyen miről beszélni, bár ez egy dologra engedne következtetni, amivel semmi gond nincs. Csak nem gondoltam volna, hogy pont egy húsboltba lesz beszélgető partnerem, mert lássuk be, az emberek nem azért járnak oda.
*Csúnya lenne kapásból azt feltételezni, hogy a másik hazudik pláne, hogy oka sincs rá. De hát azért a kisördög nem alszik, ma még nem volt kedvem lecsapni, viszont megtanultam figyelmen kívül hagyni.* - Egy, a százból. Ez talán még dicséretes is, bár nem úgy nézel ki, mint akinek bármelyik típusba is beletörne a... bicskád. * Vontam meg a vállam és a furcsa érzésem ellenére sem volt unszimpatikus a másik. Azt a hülye bizsergést meg már kezdtem megszokni mióta a városba értem. Régen is voltak ilyen figyelmezető érzéseim, amik arra sarkallottak, hogy húzzak a legmesszebb az adott személy közeléből, de nem ilyen sűrűn.* - Egy információval több vagy kevesebb már nem számít, de ígérem figyelem a csinos barnákat, hátha erre téved valaki. Az ittlévők többségénél valószínűleg számíthatnál egy barátra vagy férjre. Egyetlen nő sem képes hobbyból főzőcskézni. * Mosolyodtam el. Bár tényleg nem sokat dobot a latba, hogy mi a férfi esete, de hát most na. Ha egyszer így jött ki a lépés, nem hagyhattam szó nélkül. A kérdésére csak szélesen elvigyorogtam.* - Nos… ez nézőpont kérdése, de leginkább azé, hogy hogyan definiáljuk a jó kedvet. De nem állsz messze a valóságtól. * Na igen… a férfiak többsége aki betéved az Orfeumba igen csak jó kedvűen távozik. Csinos, táncos lányok, még ha nem is vetkőzne vérpezsdítő tud lenni, pláne ha alkohollal keverjük. De hát a férfiak már csak ilyenek, bár tény, hogy nők sem épp szomorúan szoktak távozni, hisz társaságot ők is találnak. Már ha épp az alany nem egy táncos után ácsingózik. A kézfogásom közel sem volt nőies. Rövid, de határozott.* - Érdekes neved van… *Vontam össze a szemöldököm a név hallatán. Bár tény, nem Ő az egyetlen aki fura névvel rendelkezik, de ez a megszokottat is felül múlja. S mivel a saját mozdulatom nem vettem észre, így a kéznézegetését sem tudtam hova tenni. Talán akaratlanul is megszorítottam volna? - Nem törtem el, még csak meg sem szorítottam… legalábbis szándékosan biztos nem. * Néztem rá, hogy most meg mi a fene baja lett. Ennyitől nem szabadna összedőlnie, mint egy kártyavárnak. Hisz még ha véletlen rá is szorítottam, az ő kezéhez és erejéhez képest az enyém semmi számba megy. De hát a külső lehet, hogy hagyott megtéveszteni. De aztán már le is esik, amire sokszor felhívják a figyelmem és kezem megfeszítve hagyom abba.* - Nem is feltételeztem az ellenkezőjét… ösztönös kényszercselekvés, ne haragudj. * S ennyivel le is tudtam. Persze meg volt az oka ennek is, mint minden másnak is. De ezt valószínűleg nem egy idegennel fogom megtárgyalni, már ha van egyáltalán olyan ember, akivel szeretném. Nos ha van is, az jó messzire elkerül, mert még nem találkoztam vele. A nevetésére csak ajkaimba harapva próbálom leküzdeni azt a hülye borzongató érzést. Mély és egyszerűen cseszteti az érzékeimet. ~ Na sipirc vissza… hagyjál békén mára. Te is tudod, hogy nem fogok sírva menekülni, mert azt sugallod, hogy azt tegyem. ~Veszekedtem gondolatban önmagammal. Na nem vagyok bolond vagy ilyesmi, de sosem szerettem ha ennyire felüti a fejét. De aztán már csak pislogva hallgattam a férfit, ahogy elkezdett beszélni. Figyeltem Én, ahogy csak tudtam de – szerencsére – megszakítottak. Gyorsan kifizettem azt a rakás izét amit meg is bökdöstem és az besüllyedt az újam alatt.* - Ebből hogy tudnak ehetőt főzni… * Morogtam magamnak a költői kérdést, amit persze a szobalánynak nem fogok feltenni, mert soha nem húzza el a csíkot a szobámból. Fizettem és már indulásra kész is voltam, ahogy beletettem a többi konyhai cucc közé. A megjegyzésére viszont már újra elnevettem magam.* - Leegyszerűsítem a képletet. Ami vásárlás azzal nekem bajom van. Ha konyháról van szó akkor meg pláne, de képes vagyok egy ruha üzletben is eltévedni úgy, hogy nem tudom merre van előre. *Na igen, nem voltam egy vásárlós típus már jó ideje és anno is csak a nő koszorút követtem unottan, hogy apa nem mondhassa, hogy meg sem próbálok jóban lenni az elkényeztetett kölykökkel. De aztán már a szemem forgattam miközben csípőre csaptam a kezem. ~ Férfiak ~* - Ha csak azt akartam volna, hogy maradj beszélgetni, vagy ha ezt tovább vezetem, azért mert ne adj isten levettél a lábamról, az esetlenségeddel, akkor szimplán közlöm, hogy maradj, mert d*gni akarok veled. De biztosíthatlak, hogy ilyesmi meg sem fordult a fejemben és tényleg Te vagy az első értelmes lény, akitől ezt meg tudtam kérdezni mióta itt vagyok. És igen, van jogsim, igen volt már autóm csak épp egyszerűbb volt eladni és itt venni másikat mintha költöztettem volna magammal. * Adtam tudtára, hogy bizony Én nem használok ilyen fortélyokat. Na, jó, az igazság az volt, hogy csak azért nem, mert nem volt szükségem rá. Ugyanis nem akartam Én senkit sem elcsábítani. * - Mellesleg pedig amúgy sem bírnál velem. Legyél bármennyire jóképű. Nem az eseteim a henteshez járó srácok…* Mosolyodtam el, hisz hülyéskedni, még velem is lehet. Sőt igazából csak azt lehet, míg nem próbálják meg gyakorlatba átfektetni az elméletet.* - De menjünk… mindegy hova. * Előztem meg, hogy megkérdezze, hogy mégis mit szeretnék inni vagy hova akarok beülni. Nem ismertem a helyet, ha meg mást nem is, de teát mindenhol lehet kapni, még ha a forró csokiról le is kell mondanom.*
Egyszerűen nem válaszolok a megjegyzésére, mert nem szoktam fitogtatni semmit sem, és azt gondolom, hogy ez már igazán nem tartozik rá. A csajozási szokásaim magánjellegűek. Egy másik hím biztosan rá helyeselt volna vagy tesz valami méretre utaló megjegyzést, azonban én ezt nem csinálom. Ha ilyen társaságra vágyik akkor rossz helyen kopogtat. Mondjuk a csajokról sem szoktam beszélgetni, főleg nem nővel, de ez nálam már erősen a határt súrolja. Ezért lépjünk tovább. - Hogyan definiáljuk? Mondj rá példát, kérlek, mert nem tudom mire gondolsz. Egy kíváncsi mosoly csúszik fel az arcomra. Valóban nem tudom, hogy mire gondol, de talán elárulja, ha pedig nem akkor így jártam. Eljutunk a bemutatkozásig is és megszorítom a kezét. A nevem sem titok, így azt is elárulom. Sejtettem, hogy valami ilyen fog következi, mert mindenkinek furcsa a nevem, főleg ha a helyes sorrendbe mutatkoznék be. Eleinte így történt, de mikor többen is azt hitték, hogy a Bognár a nevem, akkor gyorsan megtanultam, hogyan kell kezdeni. - Ez csak azért lehetséges, mert Magyar vagyok, más nemzeteknek érdekes, de nálunk nagyon is gyakori név. A neved alapján Te sem vagy helybéli, tévedek? Vonom meg a vállamat, mert igazán kaphattam volna, valami más nevet. Már egy kicsit unom, de aki megél több mint 250 évet, annak bizony unalmas. Miért nem váltok nevet? Miért titkolnám a származásom, mikor így is ritka a Magyar a nagyvilágba. Büszke vagyok arra, honnan származom, csak az szomorít el, hogy a kicsi országomat tönkre tették. Erről persze mindig az adott kormány tehet, de egy fecske nem csinál nyarat. Hagyjuk is a Magyar politikát, mert szóra sem érdemes. Miután a kezét megtörli, én meglesem a sajátom, de semmi kivetni valót nem találok benne. Szép nagy tenyér, péklapátnak is elmenne, de ezen kívül nincs vele semmi baj. Amint meghallom a megjegyzését ismét fel kell nevetnem. Hogy mi? Ő eltöri a kezemet? Lássuk be, hogy nem vagyunk egy súlycsoportba. Amint abba hagyom a nevetést közlöm vele, hogy tiszták a pék lapátaim. A választ is megkapom, hogy miért tette. Csak nem kényszer beteg? Lehet fél a betegségektől, de a jelenlétembe nem kell, hiszen én semmilyen betegséget nem kapok el. Farkas átok. Szívesen közölném vele, de inkább befogom a számat, mert nem tudom, hogy beavatott személlyel van dolgom vagy csak egy kívülállóval. Ha utóbbi, nem én leszek aki beavatja a mi világunkba. Miután fizetünk mind a ketten a költői kérdésére nem válaszolok, mert költői. Amúgy sem válaszolnék azonban felmerül bennem egy kérdés amit fel is teszek. - Ha te nem tudsz főzni akkor ki készíti el a kaját? Nem mintha sok közöm lenne hozzá, de miért ne kérdezném meg? Ezért még csak nem fognak meglincselni szerintem. Nekem viszont kéne még egy kis zöldség, de azt hiszen, az váratni fog magára és majd később beszerzem. Azon, hogy még egy ruha üzletben is képes eltévedni mosolyog. Akár csak én. Vajon Ő is interneten veszi meg a cuccokat, amire szüksége van. Nem is gondoltam, hogy akad bennünk közös vonás. Ha más nem is ez biztosan az, mert erre én is képes vagyok. - Dettó Jegyzem meg és én még azt hittem, hogy a nők erre nem képesek, mert a ruhavásárláson, fodrászon, sminkesen kívül más nagyon nem érdekli őket, vagyis de a körmös. Igen, így már teljes a felsorolás. Eli most kibukott vagy csak őszinteség rohamot kapott vagy csak kattant? Fogalmam nincs, de értelmes fejjel végig hallgatom. Nem minta eddig bárgyú fejem lett volna. Ezek szerint nem akar dugni velem, ennek örülök, mert nekem sincs kedvem hozzá, bár nem találkoztam még ilyen nővel, aki ennyire nyíltan ezt a pofámba is vágja. Viszont pont ez teszi számomra szimpatikussá. Mármint nem az, hogy nem akarja befogadni a kígyót, hanem a stílusa. Érdekes egyéniség lehet annak, aki ismeri. - Oké, oké......milyen kocsid volt? Váltok témát rögtön, mert úgy emlékszem nem tettem semmi olyat, amivel azt sugalltam volna, hogy bezavarnám a lompost. Úgy látszik kicsit félre értettük egymást, de no probléma. Hagyjuk is ezt a témát. Azonban én hiába hagynám, ő nem teszi és provokál. Ismét jön a nevetés. - Szoktam máshova is járni, nem ez a törzshelyem, inkább egy esküvői szalon. Nem bíróm ki, hogy ne nevesem el magamat, mert én abba a szalonba nem tenném be a lábamat és hát csak végig kell nézni rajtam, ilyen ábrázattal be sem engednek. A hülyéskedésbe pedig szinte mindig benne vagyok, amikor nem komoly a téma, vagy nem a kemény oldalamat kell elővenni. - Tudok egy jó helyet a közelben és én kocsival vagyok, szóval azzal megyünk, persze ha csak nem félsz beszállni mellém...... Kizártnak tartom, hogy félne. Nem olyan típus, de ha Ő így játszik akkor én is provokálhatom egy kicsit nem igaz? Szatyorral a kezembe indulok el a kijárat felé és remélhetőleg nem egyedül. A pultot elhagyom, de még nem érek az ajtóhoz. Négy fickó tipeg be vagyis inkább beront. Fekete szerelés és símaszk. Körülbelül egyforma magasok és emberek. Én tisztán érzem az illatukon, hogy mezei emberek. Hogy mit akarnak itt? Rabolni mi mást, de pont egy húsüzletbe? Érdekes. Az egyik megáll az ajtóban, egy félautomatával a kezében. Rögtön felismerem, mert nagy szakértője vagyok a fegyvereknek. Ösztönösen az oldalamhoz kapom a kezemet, de a hidegvérem megőrzöm, és inkább leengedem. Nem kell senkinek tudni mi lapul nálam, főleg nem ezeknek. A másik pedig a pultoshoz megy és követei a kassza tartalmát. A pultos remeg, mint egy nyárfa levél. A másik kettő pedig, végignézi a húst venni kívánókat. - Senki nem mozdul és akkor nem lesz baj Olyan csend lett bent a helységbe, hogy szinte visszhangzik öblös hangja. A szokásos szöveg, a szokásos forgató könyvel. Most mindjárt az lesz, hogy mindenki adja oda az ékszereket, mert amint rájönnek, hogy a kassza tartalma nem sok, még többet akarnak. Na de kérem szépen, ki az a hülye aki egy hentes üzletbe tör be? Miért nem egy bankba mennek? Felemelem a tekintetem a kamerára, melyen a piros kis fény jelzi, hogy működik. Legalább felvétele lesz a rendőrségnek, bár amilyen gyorsan dolgoznak, nem sok hasznát veszik majd, mert ezek, már messze fognak járni. Az egyik Eli mögé lép és pisztolya csövét, mely csak egy kézi fegyver, kis kaliber, a hátához nyomja. -Pénzt, ékszert, anyukám!
*A kérdésén elgondolkoztam egy pillanatra de aztán már válaszoltam is.* - Egy férfiben több féleképpen lehet jó kedvet kelteni és mindegyik más irányú. Neked jelenleg elég volt a szimpla modorom, ami mosolyt csalt az arcodra. Vannak, akikben az alkohol kelt jó kedvet és vannak, akiben a jó kedv provokálással és inzultálással elérhető. De az egyszerűbb esett az, amikor meglobogtatod a csontot, hogy ez az, amit nem kapnak meg. Egyrészt otthon az asszonyuktól másrészt meg a lányokat asszonyukká. Táncos vagyok, az Orfeumban és olykor felszolgáló. * Fejtettem ki, hogy mire is gondoltam és a végére beszúrtam, hogy honnan is ez a nagy tapasztalat, mint a nőkről, és mint a férfiakról. No meg a tapasztalat és az évek. A nevemre való megjegyzésére felvontam a szemöldököm, hisz igyekeztem olyan nevet választani, ami bárhova bele illik. De hát úgy tűnik, hogy ez leragadt az igyekezetnél.* - Londonban születtem. * Bólintottam, hogy valóban nem vagyok nem csak helybéli, de még környékbéli sem. A nevetése csak ismét a már „kedves” érzéseket hívja elő belőlem, de most figyelmen kívül hagytam és semmi jelét nem adtam neki. Bár egyre jobban foglalkoztatott, hogy miért vagyok itt Alaszkában ilyen érzékeny mindenre. De ezt nem most fogom megtudni, egy idegennek aligha tárnám fel magam, a gyengeségeimet meg végképp nem. Viszont annak örültem, hogy nem kérdezgetett tovább mikor megtudta, hogy miért is volt a kéztörlés. Mázlim van, a fazonnal azt hiszem. Nem kíváncsi és ez nekem pont jó. A kérdésre elmosolyodtam. * - A drága kedves szobalány a Hotelből, aki a fecsegésével a pokolba kergetett és inkább eljöttem meg kérdezte, hogy hova megyek. Mikor közöltem, hogy vásárolni kapott az alkalmon, hogy megkérjen, vegyek meg pár dolgot a vacsorához, mert valami hónapfordulójuk van vagy mi a fene. S olyan kiskutya szemekkel nézett, hogy nem bírtam nemet mondani. No meg szerintem, ha azt kérte volna, hogy vágjam le a fél karom még azt is megtettem volna, hogy elhallgasson. * Kuncogtam fel, hisz tényleg idegesítő volt a lány. De hát ez jár annak, aki még lusta volt ház ügyben szétnézni. Viselje el, hogy olykor-olykor megzavarják a nyugalmát.* - És azt a vöröset kifogja megcsinálni? * Kérdeztem vigyorogva nem kevés kíváncsissággal a tekintetemben. Arra, hogy Ő is képes rá nem feleltem. Azt hiszem a férfiaknál ez a normális. Nem volt ez sem kirohanás és sem őszinteség roham. Mindig őszinte vagyok és kattant is, szóval nem meglepő Tőlem az, ha leszögezek pár dolgot minden ok nélkül.* - Egy piros Audi A4-es Cabrolett ’aszem v6-os. De lássuk be Floridában ez jó választás, azonban itt Alaszkában kevésbé. * Mosolyogtam oldalra, hisz nem tudtam elképzelni, hogy nyitott tetővel rohangálok a városban. Mellesleg meg, a hó sem épp a kicsike kedvence, pedig imádtam azt a kocsit. Fájt is érte a szívem. De ez már csak a múltam egy darabja, amit ott is hagytam. A szavaira végig nézek rajta és megingatom a fejem.* - Igen, jobb helyet álmaimban sem tudnék elképzelni neked. * Az irónia azért meg van, bár inkább csak játékos mintsem bántó. * - Jött már szembe nagyobb is mint Te, még sem szaladtam haza sírva. Szóval, ha csak nem karambolozunk, túl fogom élni. Ahhoz több kell, hogy megijedjek…*Mosolyodtam el, miközben megindultam mellette kifelé. De csak pár lépésig jutottam, mikor az első dolog amit felfogtam a nők visítozása.* - Az ég szerelmére nem félhetnétek halkabban? * Tettem fel a méltatlankodó kérdésem, ugyanis ettől már csak az volt rosszabb mikor a pláza bébyk vinnyognak. De most komolyan, mért kell ennyire besz*rni négy embertől? Csak a szemeimet forgattam, mikor a másik csendre intette őket.* - Kösz Nagyfiú… * Na igen, valami haszna legalább volt, hogy ide jöttek be csendre intették a népséget. Én meg csak úgy álltam ott Balász mellett mintha ez lett volna a legtermészetesebb dolog, amit láttam. Közel sem volt az, de azt ne várja senki, hogy most rettegve fogom magam a földre vetni és könnyes szemmel könyörögni, hogy hagyjanak életben. Tök felesleges, azzal csak az élvezetüket növelném, ami mindössze azért van, mert fegyver nélkül nem elég nagyfiúk és anyuci is megfélemlíti őket. Így élvezik, mikor mások teszik. Nem is foglalkoztam azzal, hogy mit csinálnak. Engem hagyjanak békén, aztán ha elmentek mehetünk is arra a helyre, ahova a férfi mondta. De túl szép is lett volna ha békén hagynak. Mikor megéreztem a hátamon valamit ösztönösen léptem oldalra és fordultam meg. Szavaira viszont felvontam a szemöldököm.* - Hát Te nem csak hülye vagy, hanem még vak is. Egy hentes üzletbe törsz be, de még azt se veszed észre, hogy egy darab ékszer sincs rajtam? Mi vagyok Én? Egy ékszerész üzlet, hogy tele legyek aggatva, sok vacakkal? * Néztem rá felháborodva, azt már meg sem említettem, hogy elkövette azt a hibát, hogy hozzám ért, még ha csak közvetve is jelenleg. De egy baj volt, hogy ők négyen voltak. Most szívesen lecsapnám, de lássuk, be megmozdulok, és társai lövöldözni kezdenek. Arra viszont semmi szükségem nincs. Ha esetleg megpróbált még egyszer hozzám érni, csak kecses lépéssel tértem ki a fizikai kontaktus elől, miközben a szatyromba nyúltam a tálcámért és kivettem belőle a pénzt. Nem sokat tartok magamnál, hisz felesleges ugyanis nincsenek nagy igényeim. De egy jó 800 dolcsit még így is a kezébe nyomtam.* - Nesze aztán vegyél nyalókát is, meg anyádnak egy szál virágot, nem sokára anyák napja. A táncos ruhám nem adom… valljuk be, rajtam jobban áll. * Mosolyodtam el kedvesen és nagyon bíztam benne, hogy nem fog erőszakoskodni, ugyan is akkor itt bizony ki fog törni valami. Először a dühöm aztán meg minden, amit az von maga után, hogy neki megyek. Sosem szerettem, ha megérintenek és legyen bármilyen gáz a helyzet, a dühöm akkor sem tudom visszafogni, ha hat fegyvert fognak rám. * - De igyekezettek, mert dolgoznom kell menni, előtte pedig még dolgom van a szépfiúval. * Biccentettem a társamra, az meg hogy mi… nos, mindenkinek a saját dolga, amihez ezeknek semmi köze nem volt. *
Figyelmesen hallgatom végig azt amit kifejt és jó pár gondolat megfordul a fejembe, de szerencse, hogy nem gondolat olvasó, mert ezeket a gondolatokat megtartom magamnak. A végén pedig kiderül, hogy táncos... egy olyan helyen ahol az alkohol és a szex dominál... inkább a szex, mert ha jobban végig gondoljuk, hogy miért is mennek oda az emberek, akkor erre a célállomásra utazunk. Mondjuk ez, még mindig jobb, mintha az mondta volna, hogy konzumlány. No mindegy, ehhez nem fűzök hozzá semmit, csak bólintok, hogy vettem a lapot. Az arcomon pedig nem mutatok semmit, mert nem ítélem el, de nem is támogatom ezt a pénzkeresési formát. Szerintem inkább észből éljenek az emberek, mint a testükből, persze ha nem lenne rá kereslet, akkor ez a szakma sem burjánzik ennyi. Az is kiderül a vásárlás közben, hogy hol született. - Sok érdekes látnivaló van arra felé Jártam ott, bár nem várost néztem, így nem is British Museumra vagy a Big Ben-re gondolok. Nem faggatom, hogy mi baja van a kezével vagy az érintéssel, nem azért, mert nem érdekel. Egyszerűen nem vagyok az a faggatózó típus aki öt percen belül kíváncsi az élettörténetre. Soha nem szeretem másokban vájkálni. Mindenkinek meg van a maga keresztje. Tiszta sor, hogy nem tud húst venni ami egyenesen arányos azzal, hogy nem tud főzni, így tehát adódik a kérdés, hogy akkor ki főzi meg a cuccot, mert az magától nem fog elkészülni. - Áh, értem, tehát egy aranyos nézéssel le lehet venni a lábadról. Olcsón adod magad...... Hangom játékos és a hangzásból fel lehet ismerni egy kis csipkelődést. Ebben szöges ellentétei vagyunk egymásnak, mert rám nézhetnek akárhogy, akkor sem adom be a derekam, és nem csinálok semmi olyat, amihez ne lenne kedvem. - Hát a szakács, a Holiday-ben. El tudod képzelni, hogy kötényt húzok és sütögetek? Már az is csoda számba megy, hogy beléptem ide. Mutatok végig a húspultokon, mert nem szoktam én ide járni, sőt mi több most vagyok itt először és szerintem utoljára is. Érdekel, hogy milyen kocsija volt és az bizony jó évjárat, már ami a kocsit illeti, bár én jobban szeretem a komolyabb és sötétebb kiadást. Egyébként, ha tippelnem kellett volna, akkor tuti, hogy a jól ismert lovas emblémájú kocsit mondtam volna. Abban simán el tudom képzelni. - Igen, itt, nem sok hasznát vennéd. Gondolkodom egy percre, mert végig pörgetem a fejembe a szóba jöhető kocsikat, amit majd vele is megfogok osztani, ha végre leülünk valahova. Ezt nem lehet két percbe belesűríteni, mert sok tényezőt figyelembe kell venni a választás során. Az iróniát érzékelem a hangjába és csak mosolyogni tudok. Valóban feldobta a kedvemet ez a hölgyemény, pedig ki sem nézni belőle. A látszat mindig csal, ezt jól tudom. Akkor ezt is megbeszéltük és a kocsimmal megyünk illetve csak mennénk, mert bizony egy rablásba csöppenünk bele, ami elég vicces a helyszínt tekintve, de hát azt mondják, visznek mindent ami mozdítható....... A nők visítani kezdenek, de kizárom a hangjukat, van amit megtanul a farkas elég rövid alatt. Nekem ezt sikerült tökélyre fejleszteni a múltam egy időszakában. Én inkább a rablókra koncentrálok, mert nagyon nem mindegy, hogy melyik típusba tartoznak és hát az érzelmek gyorsan változnak egy ilyen szituba. Kiterjesztem az érzékeimet, amennyire csak tudom. Mostanában ezt az oldalamat fejlesztem, mert erre is nagy szükség van. Egy rabló pandúr lép Eli mögé, hogy begyűjtse tőle a cuccokat. Érzem, hogy félelemnek nyoma sincs benne, azt meg hallom, hogy nagy szájjal áldotta meg az isten. Szívem szerint mosolyogni támadna kedvem rajta, de palástalom és csak magamba teszem meg. A férfi arcán látszik, hogy meglepődött azon ahogy Eli szavai a pofájába vágódtak, de gyorsan kapcsol. - Nem érdekel a süket dumád, csak ad ide amid van banya! Szól rá éréjesen és a markát tartja. A pisztolya csöve pedig a hasára szegeződik. A pénz a rabló kezébe vándorol, aki láthatóan nagyon örül a gyorsan jött pénznek. Közben én is a zsebembe csúsztatom a kezemet és elővarázsolom a tálcámat. Egy 100 dollárost veszek ki és abban a pillanatban nyújtom felé mikor, Eli mellé lép és megpróbálja arrébb taszajtani a kezével. Vajon sikerül neki meglökni a másikat? - Pedig igazán riszálhatnál egy kis bevételért kis anyám Mered rá és úgy látszik, szó csatát vívnak. Engem ez nem zavar és keresztbe fonom a karomat várva mikor lesz ennek vége. A rabló egyre idegesebb, hogy egy nagyszájú nővel találta szembe magát. talán azt várta, hogy az itt lévő nők, majd remegnek, mint a nyárfalevél. Tény van belőle jó sok a helységbe, de Eli nem az a remegős fajta úgy látom. Amint a kasszát kiürít, a rablók hátat fordítanak. ~ jaj anyám, csak férj a bőrödbe és ne csinálj semmit~ Látom amit érzékelek és Eli szavai már nem jutnak el hozzám, amit a rablónak címez, mert éppen a pultos srácot próbálom szuggerálni, nehogy megnyomja a riasztott. Deeeeeee nem fér a bőrébe, és ha már adódót az alkalom meg is nyomja a gombot. Fülsüketítő sziréna hangzik fel a helységben. A következő pillanatban Eli mellé ugrok, és már húzom is le a földre. Erősen, hogy minél gyorsabban a földön legyen. Pisztolylövés és a golyó célt talál. A pultos fiúnak vége. Dobogás. A rablók futva menekülnek. Visítás, hisztéria. A nők kiakadnak. Jellemző! - Tűnjünk innen mielőtt jönnek a zsaruk. Nem tudom, hogy hallja e ami mondok a szírén a miatt, ezért megragadom a csuklóját és könnyedén vonszolom magam után. Nem telik el egy perc és már kint is vagyunk a kocsinál. Kiriasztom az Audi A8-om és elengedem a csuklót. Hallom a rendőrautó szirénáját, semmi kedvem a kihallgató szobába ülni. Van jobb dolgom is. - Szállj be most! Adom ki az utasítást mintha csak egy falka tagnak szólnék éles szituba. Fel sem tűnik ez a stílus, hiszen teljesen meg van szokva, hogyha meleg a helyzet olajra kell lépni. - Szállj már be, kérlek Az autót sebességbe teszem, már csak az a kérdés, hogy egyedül vagy vele indulok el, mert én most olajra lépek. Ha beszáll akkor egy darabig nem szólók hozzá csak vezetek. Végül pedig kinyögök egy Ne haragudjont amiért ráncigáltam.
*A városi érdekességeire nem reagáltam. Egy olyan embernek, aki ott született szinte minden természetes és egyébként sem voltam nagyon járkálós fajta. Sokkal jobban érdekelt egy ideig a tanulás aztán meg már az, hogy Leonak minél több dolga legyen, mikor én már nem tudtam kimászni a bajból. A megjegyzésére azonban már vidáman elnevettem magam. Még hogy olcsón…* - Még mindig jobb, mint pénzért… De azt hiszem, ha lányokról van szó, akkor ennyit engedhetek… * Vigyorogtam oldalra, annak ellenére, hogy semmi közöm nem volt a lányokhoz sem. De néha engedni kell, hogy megszabaduljon az ember egy-egy darabtól, még ha ezek nem is a ruhái. A kérdésére oldalra biccentettem a fejem és bár látványosan végig mértem már megint, de elég jó a szemem, szóval ez csak már a hatás kedvéért volt, semmi mást nem vehettem észre most, mint amit már elsőre is.* - Nem. Igazából jobban illik hozzád a kis fodros, tüll szoknya meg a tornadressz. – írtam le egy balettező lány öltözékét. – De ha mégis a kötény mellett maradsz, akkor kérek rá egy jegyet az első sorba. Ha ilyen jóban vagy a szakáccsal, akkor biztos a recepciós is elárulja a szoba a számom vagy minimum felszól, hogy kezdődik az előadás. * Na igen, még két napig tuti, hogy ott fogok dekkolni, ha nem kerget őrületbe a leányzó. De holnap fix, hogy utána nézek az eladó házaknak, és ha mázlim van, akkor másnap már költözök is. Még az én kedvemért sem utal a bank gyorsabban, sajnos. A káoszkitörése után már a türelmetlenségem és a rosszallásom az egekbe szökik. Valahogy nem tud vigasztalni, hogy minden hol előfordul ilyesmi és nem kell egyből leírni ezt a kisvárost. Pedig nagyon igyekszem, gondolatban nyugtatni magam miközben kiosztom a férfit és meglepő módon még meg is teszem, amit kér. A „visszavágására” csak a szemeim forgatom. Hát így legyen kedves az ember lánya. Az, hogy már másfelé irányul a pisztoly meg… nos, mindegy, hogy hova lő akkor így is, úgy is végem volna, szóval erre már nem szentelek figyelmet. Viszont a nagyrosszallásom közepette, maga a férfi mozdulataira sem figyelek így mire már észbe kapnék odébb is lettem lökve, aminek következtében észre sem vettem, hogy a csuklómra rögzített tokból már ki is csusszant a tőröm, hogy az mélyebb ismeretségbe kerüljön a férfivel. De miközben már léptem előre, hogy megtegyem már meg is ragadott valaki és pillanatokon belül a földön kötöttem ki.* - Mi a jó… * Kezdtem el miközben a fejembe hasított a sziréna hangja és a kezemmel megpróbáltam kiseperni a hajam az arcomból, miközben az éles fájdalom még csak el sem jutott a tudatomig, ahogy próbáltam feldolgozni a történteket. Láttam, hogy ját a másik szája de gőzöm sem volt, hogy mit akart. De ezt hamar megoldotta, ahogy felrántott. Na itt jutott el a tudatomba, már a fájdalom és ahogy vont maga után a düh kerített hatalmába.* - Engedj el!!! Tudok menni egyedül is.* Kiabáltam rá, és ha nem volt elég akkor kirántottam a kezem az övéből, már ha tudtam, de ugyan úgy futólépésben követtem annyi különbséggel, hogy a vérző kezem a zsebembe dugtam még mielőtt holnap a rendőrök kopogtatnának. Az utasításra már megtorpanok és nem épp a futás az amitől kipirult az arcom ami már a srác meglökése óta ott van. * - Nem vagyok a kutyád! * Kiabáltam rá dühösen és eszembe sem volt beszállni, inkább megyek a rendőrségre és magyarázkodok az „ékszereim” miatt, minthogy bárki parancsát kövessem, pláne, úgy, hogy nincs is más veszélyben. De mikor elhangzik a bűvös szó, azért megteszem és az épp kezemmel kinyitom az ajtót, hogy behuppanjak. A táskákat csak egyszerűen hátradobom, miközben a kezem előhúzom a zsebemből és az ölembe fektetem a pengével – ha Balázs jobban megnézi, akkor süt róla, hogy egyedi tervezési, hisz a megszokotthoz képest, jóval kisebb a markolata, hogy passzoljon Eve kezébe. A pengéje egyik oldala egyenes, éles, míg a másik fele recés kialakítású a hegyétől 1 centitől számítva a markolatig. - együtt. A kabátom cipzárját lehúzom és a pulcsim aljából levágok egy darabot és az szolgál hirtelen kötésként, amit be is kötök, amíg csendben van. Mikor megszólal, megállok a bénázásban - hisz fél kézzel nehéz egyedül csomót kötni -, és még mindig dühösen pillantok rá.* - Inkább csak fogd be!* Szóltam rá és a fogam közé véve az anyag egyik végét kötöttem meg, hogy a másik felével egy csomót alkotva. S máris egy nagyon béna, de hatásos kötés került a kezemre. A tenyér résznél ahol nem sokára egyébként is véres lesz megtöröltem a tőrömet és hátradőlve néztem magam elé, miközben a kis drága ott pihent továbbra is az ölemben.* - Most illene egy köszönömöt elrebegni, de ha még egyszer hozzám érsz, vagy rángatsz, kiherélek és te leszel a szélcsengőm az erkélyemen. * Maga a képre elmosolyodtam, de a másik hallhatta, hogy a szavaimat komolyan gondoltam. De aztán ahogy oldódott a feszültségem, már ha a másik nem tett ellene, elnevettem magam.* - Röhej, hogy ez az első alkalom, hogy a saját eszközömmel sebezem meg magam. *Ingattam meg a fejem halványan, hisz ilyen még nem volt. Pedig már nem ma kezdtem el tanulni, de saját magam még nem sebeztem meg. Bár ez is csak annak köszönhető, hogy mikor a férfi elrántott a becsapódásnak köszönhetően végig csúszott a kezem rajta. * - Azért szebb emléket is el tudtam volna képzelni az első húsvásárlásomról. * Húztam el a számat, de lássuk be; Ez meg fog maradni és már járhatok úgy, hogy a tenyeremen mutatóujjamtól végig húzódik egy szép heg. De egy heg még nem fog földhöz vágni és nem is fogok hisztizni miatta, és a szavaimból hallhatta a másik, hogy jobban zavar az, hogy a saját fegyverem sebzett meg, mint az, hogy „megsebesültem”. Közben pedig már előre dőlve nyomtam be a beépített lejátszót, némi kíváncsissággal, hogy még is mit hallgat a másik és így nem a rádió funkciót nyomtam be. Ha épp nem szokott zenét hallgatni és üres, az pech, de akkor megmaradtam a rádiónál. *
A megjegyzésén elmosolyodom és bólintok is egyet. Valóban lányok esetében ennyit meglehet engedni, főleg ha a szobalány főz rá. Ismét végig mér és már felkészülök valami beszólására, mert úgy hiszem az következik. Ahogy számítottam rá, meg is kapom ami megint csak mosolyt csal az arcomra. - Én szólhatnék neked, hogy most kezdek neki, de ahhoz kéne a szobaszámod, mert nekem nem mondja meg a recepciós csak úgy.... Villantok rá egy mosolyt. Nem, nincs hatószándékom ami a szobaszámát illeti, de hát ez egy olyan labda volt amit le kell ütni. Én meg elég jól tudok teniszezni. Tényleg nem hallottam még olyat, hogy rablók jönnek egy hentes üzletbe, de most tapasztalom a saját bőrömön. Amint megragadom Eli-t érzem a vágást a kezemen. Mi a szösz? Fegyver van nála? Ez egy pillanatra meglep, de nem nagyon foglalkozom vele, mert a vágás nem túl mély és elég hamar be fog gyógyulni. Ami a fejembe forog, hogy ki kell menni, mert semmi kedvem nincs a fakabátokhoz. Szóval Eli-t húzom magam után és az erő fel sem tűnik nekem. A hangja bejut a tudatomba és eleresztem a máikat. Utasítom, hogy üljön be a kocsiba é a hangom erélyesebb mit amit szeretnék, ezért megkérem újra, de sokkal lágyabb hangon. Amint beszállt a kocsimba, indítom is. Egy bocsot azért kinyögök neki, de csendre int. Nos, hallgatásban elég jó tudok lenni, ezért befogom a számat egy időre. Néha a kezére pillantok, mert látom, hogy próbálja bekötni, de az útra is kell, mert nagy sebességgel megyünk. A tőrét is szívesen megvizsgálnám közelebbről, mert szeretem a fegyvereket, de ezt későbbre kell hagyni. Egy biztos, elég egyedi azonban még is van egy kérdés amit fel kell tennem a tőrrel kapcsolatban, mert ezt fél szemmel nem tudom megállapítani. - Milyen fémből készült? Hangom komoly, még sem kemény. Sajnos egy kicsit érzékeny vagyok egy vegyületre, de ezt nem áll szándékomba közölni vele és az sem mindegy, hogy milyen gyorsan fog hegem begyógyulni. Csak egy pillantást vetek a tenyeremre Már nem érzik, így a másik nem tudhatja, hogy megvágtam magam, kivéve ha nem figyelt elégé. Reménykedem benne, hogy mással volt elfoglalva, mert nem sok kedvem van megmagyarázni miért gyógyulok, ilyen gyorsan. Hohó erre nem számítottam! Legközelebb szélcsengő leszek, ha hozzá érek. Hm, vajon az a pasi aki úgy ér hozzá mi lesz? Csak nem egy fekete özveggyel van dolgom? - Egy sima köszönöm is megteszi, de vettem a lapot. Pedig lehet rendes szélcsengő lennék, de hát ha nem lehetek az, akkor nem. Hangom most is komoly, nincs benne semmi kivetni való benne, legalább is az elején. Azért egy kis játékosság is legyen, hogy elmúljon ez a feszültség ami árad a testéből. Nem akartam rosszat azzal, hogy hozzá értem, csak a helyzet úgy kívánta, de szerintem ezt nem csak én tudom. - Előfordul. Mióta használsz ilyenek eszközöket? Nagyon fáj? Van fájdalom csillapító a kesztyű tartóba ha gondolod, de csak egy felet ajánlók. Kicsit erős és a hátsó ülésen találsz ásványvizet. Ennyit tudok tenni, hogy esetleg csökkentsem a fájdalmát. A fájdalom csillapító valóban erős, mert hát nem éppen emberek számára készült. Én is csak egy esetben élek vele, de azt most nem fejtem ki, hogy mikor használom. Ha benyúl oda, akkor mást nem is talál, mert ott csak azt tartom és azt is láthatja, hogy kapszula egy fehér műanyag dobozban. Nem ok hiányzik belőle. A megjegyzésre kitör belőlem a nevetés. Valóban én is valahogy máshogy képzeltem el a húsvásárlásomat, de ez már csak ilyen. - Azt nem mondhatod, hogy unalmas volt. Jegyzem meg még mindig nevetve és valóban nem volt átlagos. A rádióban pedig felcsendül az melyet utoljára hallgattam. Mivel elég hangos lesz a zene, így rögtön nyúlok, hogy lehalkítsam és a basszust is leveszem gyorsan. Egy kanyart veszek be, majd még egyet és lassítani kezdek. - Magyar. Vonom meg a vállamat, mert én szeretem a hazám zenéjét, de ez persze nem jelenti azt, hogy mást nem hallgatok, de most pont ez szól. Ha nem tetszik neki, majd átnyomja a rádióra és slussz. A kezemmel dobolok a kormányon a zene ritmusára. A következő kanyar után azonban meg is állunk. - Nos megérkeztünk. Akkor iszunk valamit? Nem tudom, hogy vagy vele, de én egy kicsit erősebbre vágyom mint egy sima kávé. Néztem rá kérdőn, hogy mit szeretne, mert mondjuk haza is vihettem volna, de valamiért úgy gondolom, hogy nincs kedve oda menni. Persze tévedhetek is. - vagy haza vigyelek? Pillantok rá várakozóan és tőle függ, hogyan tovább. Én ráérek még, mert ma nem terveztem semmit, csak egy kis pihenést, dehogy őszinte legyek az még várhat. Ha kiszállunk a kocsiból, akkor beriasztom. A csomagokat otthagyhatja, mert nem lesz semmi bajuk. Gondolom, nem akarja cipelni és szívesen haza viszem utána, ha gondolja. Szóval ha mielőtt bemennénk a kávézóba, naaaaajóóóóó inkább nevezzük kocsmának, de nagyon kulturált hely. Kinyitom neki az ajtót és előreengedem. A pultos fiúval kezelek, mert ismerem a helyet. Elég sűrűn megfordulok itt. Intek neki, hogy a hátsórézhez megyünk és majd vegye fel a rendelést. Elinek pedig mutatom az utat. Ha pedig nem megyünk be, akkor oda viszem ahova kéri.
Imádom a munkámat. A farkas is legalább annyira élvezi, hogy állatok vérében tocsog az ember egész nap, amennyire én. Kötényem fehér tisztaságát reggelről mostra összevérezte az egész napos munka, sok vevő volt, köztük a kedvenceim is, azok, akiket nem csak kiszolgálni lehet, hanem akikkel beszélgetni is tudok. Illetve tudni akárkivel tudok, de fogalmazzuk akkor át: akikkel beszélgetni is szeretek. Még mindig kötényben hátul állok a bolt mögötti sikátorban és a csatornába borogatom a véres mosogatólevet. Mindig akkurátusan ügyelek arra, hogy az eszközeim tiszták legyenek, sterilek. Nem, mintha attól kellene tartani, hogy szepszist kapnak a marhák, de nem akarok nyakamba kapni semmiféle közegészségügyi ellenőrzést. Azok úgyis mindent túlzottan szétlihegnek, túl sok belőlük és unok őket. Szóval öntöm kifelé a véres levet, s közben bennem nem csak a farkas tervezi a jövendő vadászatot. Egész nap arra vártam, hogy nyargalhassak egyet az ő testében, átadva magamat neki. Vörös tincseim hánya-veti kontyba vannak fogva, már nem viselem a fejemen a papírsapkát, amit munka közben szoktam, így a sikátor félhomályában is elég rikító képet nyújt üstököm. Pajzsom fent, de nem teljesen, mert szeretek kilátni mögüle. Főleg mivel csak úgy tudom hathatósan használni vérvonalképességemet. Hónom alá csapom a fehér - immáron kiürült - rekeszt, elindulnék befelé a hátsó ajtón - személyzeti bejáró - de valami megakaszt. Úgy teszek, mintha piszmognék még a lötyböléssel, de közben kiterjesztem energiáimat észrevétlen a közeledő felé. Letapogatni kívánom kiféle lehet.
A mai nap azon tipikus szabadnapok egyike, amikor az ember vagy farkas nem tud mit kezdeni magával dél után. Tudom, a munkám szerelmese vagyok, el is vettem, van két gyerekünk és egy fehér kerítéses házban élünk valami külvárosban – ez mind-mind igaz. Ez azonban sosem hátráltatott semmiben, mert még soha, semmilyen körülmények között nem kellett kivennem egy szabadnapot. Most azonban muszáj voltam, össze kellett rendeznem a következő cikket, és ahhoz nyugalom kellett. Megerősítést kellett szereznem a forrásaimtól, át kellett szerkesztenem, vágnom kellett… De nem számítottam arra, hogy ennyire hamar végezzek vele. Az újonnan jött szabadidőmben ki akartam nyújtóztatni egy kicsit a lábamat, mind az emberit, mind pedig a bundást. Már időtlen idők óta nem vadásztam, a telihold alkalmával is zavaróan keveset, márpedig a farkas ezt az elhanyagoltságot nem vette jó néven. A pajzsom csak részben van fent, nem kívánom elrejteni a saját fajtám elől magamat, de elő sem akarom adni, ki is vagyok. Fene tudja, merre járnak a rivális írók… Az utcán sétálok éppen, amikor megérzem a tapogatózó energiákat, majdnem ugyanolyan hamar, mint a vér szagát. A reakcióm majdhogynem ösztönös, zárnám a pajzsom azonnal, azonban az utolsó pillanatban meggondolom magam. Megfoghatatlanul ismerősnek tűnik mindez, mintha már éreztem volna valahol, de meg nem tudnám mondani, hol. A vér szagát követem, és amikor befordulok a sikátorba, elvigyorodok, csak úgy múlékonyan, magamnak. Nem csoda, hogy ismerős volt a dolog. Előrelépek pár lépést, de még mindig nem megyek „fenyegetően” közel a másikhoz. Karom egymásba fonódik a mellkason előtt, arcom érzelemmentes. Nem vagyok nagy színész, de ennyit még képes vagyok fenntartani, ideig-óráig. – Ha jól emlékszem, te meghaltál. De legalábbis hatásos kilépőd volt – közlöm a nősténnyel. Nem tudom, mit kellene tennem, sosem tűnt ölelkezős fajtának, vagy éppen kezet rázósnak. Így csak állok ott, és várom, ő mit lép.
Kezdőlap
