First topic message reminder :

.

Mosollyal az arcomon számolom a másodperceket magamban, ami Steven Rám vetett pillantása és az első mondata között eltelik. Őszintén szólva jóval többre számítottam a röpke háromnál, de szavai hallatán inkább kitoltam a korlátot egészen az első értelmes mondatig, ami a ténylegesen várt 10 másodpercet produkálta. Pontosan tudtam, hogy el kell majd magyarázzam, miként is maradtam életben, de azért erre a dilidokis kérdésre nem voltam felkészülve.
-Steven...kérlek.-
Húztam fel a szemöldökeimet, hogy végre abbahagyja az efféle zagyvaságokat, és leültem a felkínál helyre. Már úgy látszott sikerült feldolgozni a kissé lehetetlen dolgot, de ha mást nem, legalább pár másodpercig csendben maradt, így gondoltam elkezdem a mondókám. Az asztal felett megragadtam a kezét, csak hogy tényleg megbizonyosodjon róla: hús-vér ember vagyok.
-Figyelj...-
De sajnos nem sikerült befejezzem a mondatom, mert a kis Kedves még csak most kezdett el ébredezni a döbbenettől, úgyhogy inkább csendben megvártam, míg minden kérdés kibukik belőle, miközben csendben kortyolgattam az italom. Csak akkor kezdtem el újra beszélni, amikor már tényleg kifulladt a kérdésekből.
-Látod, ilyen az élet...néha hatalmas meglepetéseket tartogat. Mert ha ember lennék, akkor tökéletesen igazad lenne, de jelen esetben szerencsére nem így van. Miután eltaláltak mindenki kirohant a szobából, így nyugiban összeszedhettem magam. Tudod aki a gyógyítás erejét választja az első mesterszavak közül, annak jóval több esélye van túlélni egy hasba lövést.-
Kissé elnevetem magam, hisz mikor is kaptam azt a golyót...több mint 20 éve. Így visszatekintve játszi könnyedségnek tűnik elrepülni Dániáig, s a mostani tudásommal azt hiszem orvosra sem lett volna szükségem, de akkor még elég gyengén működtek az efféle képességeim.
Viszont Steve még mindig nem festett úgy, mint aki sokat felfogott volna a magyarázatból, amit nem is csodálok, hiszen nem élő ember halálára felkészítik az embert, de egy halottnak ember visszatérésére már nem igazán. Így inkább próbáltam megerősíteni benne a tudatot, hogy itt vagyok, és nem is tervezek elmenni.
-Ha az megnyugtat, hunyd be a szemed és számolj háromig. Hidd el, mikor újra kinyitod a szemed még mindig itt leszek, és akkor már tényleg hihetnél a saját érzékeidnek!-
Szorosan megszorítom a kezeit, mintha ezzel próbálnám cselekvésre, vagy legalább válaszra bírni. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy véletlenül belefutok Steven-be, így nem is igazán volt különösebben kidolgozott "haditervem" a magyarázatra. Ha tudtam volna, hogy ma találkozunk, biztos valami kreatívabb megoldással álltam volna elő, nem pedig egyszerű italozgatással, de ez van...nem lehet mindent eltervezni.

Érzem amint az eddig jéghideg kezeibe egy kicsit visszatér a melegség, így merem remélni, hogy ez azt is jelenti, kezdi feldolgozni az eseményeket. Csak tudnám mit kéne csináljak, hogy tényleg megbizonyosodjon róla, hogy én vagyok. De inkább nem engedem szabadjára a fantáziámat, mert túl sok lenne a szemtanú és valódi koromat meghazudtoló hülyeségeket is képes lennék kitalálni, úgyhogy inkább csak mosolyogva várakozom a teljes megvilágosulásra.
-Azt hiszem, sejtem. De gondolom Te sem ebben a formában gondolkoztál rajta.-
Nevetem el magam, miközben körbenézek a kis kocsmában. Jó néhány szempárral sikerült összetalálkoznia a tekintetemnek, de már hozzászoktam. Valami miatt senki nem nézné ki belőlem, hogy szeretem az efféle helyeket.
-Viszont az kár, hogy nem fejezted be őket. Kíváncsi lennék rájuk!-
Tényleg szívesen elolvasgattam volna azokat a sztorikat. Szerettem amiket Steve írt, és akkor legalább lenne egy vázlat, aminek történnie kellene, nem pedig teljesen üres fejjel próbálná ő is összeszedni magát. Viszont tény, hogy amiben nem biztos az ember, azokat a dolgokat nem tudja egykönnyen lezárni, így nem meglepő, hogy nem sikerült mégcsak megálmodni sem egy találkozásunk végét. Bár egyrészről ez jó ez így, legalább elvárások sincsenek, és nem kell a fehér-homokos tengerparton egymás felé szaladó jelenetet játszani.
-Hogy hol voltam? Leginkább Dániában, mert gondolhatod, nem sikerült egyhamar felépüljek egy efféle sérülésből, de most komolyan meséljek el mindent? Túlzottan örülök én is annak, hogy láthatlak, és tudod, hogy ilyenkor nem igazán tudom összerendezni a gondolataim.-
Az egyetlen gondot az jelentette, hogy idegenek előtt tökéletesen tudom kontrollálni az érzelmeimet akármeddig, viszont olyan emberek előtt, akik ismernek, ez igen kevés időre korlátozódik. A bátyám előtt egyáltalán nem megy, Steve előtt még csakcsak, hiszen több mint 20 éve nem láttam, de most már csak egy hajszál választ el attól, hogy felpattanjak és a nyakába ugorjak. Nem, nem tudom pontosan, hogy mennyire, de szeretem.

-Hát az tagadhatatlan, hogy kicsit bájosabb lett volna.-
Nevetem el magam az általa felvázolt variáción. Pontosabban nem is igazán a történeten, hanem az elképzelt és a mostani helyzet közötti óriási különbség miatt. Máskor azt hiszem egyből visszakérdeznék, hogy mi lenne aztán, s nem hagynám nyitva a félmondatot, de magam sem vagyok biztos benne, hogy tényleg hallani szeretném a folytatást. Hiszen most ez nem csak egy sztori, amit jól felépítve meg kell írni, hanem a valós élet. Csak rajtunk múlik most, hogy mi is lesz a mi történetünk vége. Bár ez is túlzottan romantikus életfelfogás, de valamilyen szinten igaz.
-Nem baj az, néha olyan is kell! Majd ha gondolod segítek rendezgetni, viszont szerintem bérelj ki egy kisebb lakást. Sokkal jobb, mint egy hotelszoba!-
A gyógyulási idő után laktam majdnem három hónapig laktam egy hotelban, és egyszerűen majd megőrültem. Pedig az egy elit szállodalánchoz tartozott, és még a szobám is óriási volt, csak szimplán az ember nem lehet a maga ura. Nem főzhet magának nyugodtan egy kávét, és nem hagyhatja elől a szennyesét.
A gondolataimból Steve mosolya ránt vissza a valóságba és a szavai, amiket már szinte vártam.
-Tudod, hogy mennyi ideig tépelődtem magamban, hogy írjak-e vagy sem? De egyrészről amíg működött a KGB féltem, mert a bátyám akkor még ott volt, és ha rájönnek az álnevemre, akkor nemes egyszerűséggel eltüntetik Őt a föld színéről. Miután pedig megszűnt a rendszer, már nem akartalak csak még jobban összekavarni. Tudtam, hogy van még bőven időnk, és ahogyan Kijev után Kubában is összefutottunk, túl kicsi a világ ahhoz, hogy mi ne találkozzunk még egyszer. És látod, igazam lett! -
Mosolyodok el az utolsó szóra és kicsit lesütöm a szemeimet. Hazudni megtanítottak, mint a vízfolyás úgy ment, szemrebbenés nélkül, de az igazat mondani valaki szemébe sokkal nehezebb.
-Viszont igazad van, nem szeretem a nagy közönséget, és szerintem négyszemközt kicsit bővebben is ki tudnánk fejteni néhány dolgot!-
S bár épp a szél elől menekültem be a kocsmába, Stevennel már sokkal barátságosabbnak látszott az idő, valamint a koktél is pont a végét járta, így gyorsan kiittam az utolsó kortyot, és el is kezdtem visszatekerni a nyakam köré a vastag kötött sálat.

-Igen-igen.-
Helyeslek csak bólogatva, de már egészen máson jár az agyam. Nem sok dolog van, amit nem tudok elviselni, de az egyik ilyen a bizonytalanság. Még azt is jobban bírom, ha valaki egy hatalmas baromságot állít, de holtbiztosan, viszont ha nem képes dönteni, abban a pillanatban elvágta magát nálam. Azt hiszem ezt pontosan tudta mindenki, aki alám volt beosztva anno, mert így visszagondolva, sosem kaptam olyan választ, hogy "nemtudom". Viszont amikor a saját kérdésemre kell saját magamnak efféle választ adjak, na akkor van csak igazán baj. Most pedig sajnos ez volt. Fogalmam sem volt mit akarok Steven-től, nem tudom, hogy ugyan az az ember-e akit szerettem, vagy megváltozott, hogy egyáltalán szeretem-e őt, vagy sem. Már azt sem igazán értettem, hogy miért jöttem ide hozzá, de tuti jó okom volt rá, mert akkor még biztos voltam magamban. És sajnos ez már túl sok kizárólag nemtudommal megválaszolható kérdés ahhoz, hogy az agyam továbbra is vezető szerepet töltsön be. Tehát logika ki, ösztönök be, lesz ami lesz. A mindegy, és a majd elválik még mindig jobb, mint egy helyben toporogni a nemtudomokkal.
-Na, akkor majd ha sikerül találj házat, szólj, és megyek. Egyelőre nagyon ráérősek a napjaim.-
Éreztem Steve hangján, hogy nem igazán tudja, hogyan reagáljon a segítségemre, bár őszintén nem csodálom, mert tényleg kicsit túl hirtelen jött, de egy vadidegen embernek is ugyanígy felajánlottam volna, mert egyszerűen ilyen vagyok. Néha talán túlzottan közvetlen is, de vele szemben miért kéne ennek változnia?
-Igaz!- nevemtem el magam, a kijelentsésén -Eddig csak egy 16-os golyónak sikerült.-
Miután befejeztem a mondatot, felállok, és hagyom, hogy felsegítse a kabátom. Azt hiszem, túlzottan elkényeztetett anno, mert szinte természetesnek vettem tőle.
-Köszönöm!-
Tekintek Rá egy könnyed mosollyal, és halk léptekkel el is indulok az asztaltól.
-Nem is a kutyusokkal van baj, azokat egyenesen imádom, csak szimplán nincs túl sok hangulatom most ehhez.-
Más az, amikor egyedül van az ember, egy teli kocsmában és más, ha már van mellette valaki. Amíg egymagadban ülsz, ki tudod zárni a külvilágot, de az, hogy kizárólag egy embert mégis beengedj, lehetetlen. Akkor már muszáj tudomást vegyél a körülötted lévő összes többi emberről, és Daniel miatt ez még annyira nem megy.
-Steve, két hete érkeztem, miután kapásból elutaztam Dan-hez Ukrajnába. Szerinted van bármiféle fogalmam is arról, merre lehet menni?-
Kérdezem viccesen csipkelődve mit sem törődve az előbbi mélabús gondolataimmal. Mindig is tudtam elvágólagosan váltani a hangulataimat, ebben kifejezetten profi voltam.
Közben elsétálok a bár mellett, elegánsan biccentek a pultosnak búcsúzásul, és amint kilépek az ajtón kérdő tekintetem Steven-re függesztem, és szinte a szemeimbe van írva, hogy "na most merre?".

– És látod, annak a golyónak sem sokáig – felelem, és kicsit felnevetek. Nem sokáig, éppen csak egy rövidet, és az is gyorsan elhal. Hát igen, ez nem az én szokásaim egyike, és valószínűleg nem is lesz az egyhamar. Vele sokat nevettem régen. Ashley is képes kihozni belőlem ezt a dolgot, de csak ők ketten. Másoknak csak mosolygok, és imádkozom, hogy hagyjanak nyugtom a marhaságukkal. A nevetés nem az én világom. Szomorú, de nem az. – Majd csak feladják a próbálkozást. Ha meg nem… Mindig megtalállak. Ahogy te is engem, ez alkalommal. Kubában is összefutottunk, és Kijevnek is volt egy erős sorsszerűsége. Véletlenek nincsenek, Kat.
Mondja ezt egy író. Hát igen, szakmai ártalom, hogy higgyek ebben. Minden egyes szereplőmnek megtervezem a sorsát, és ha a regényben valami véletlennek is tűnik, a mögött is ott van a kezem. Emögött talán valaki más keze van, vagy talán egy felsőbb hatalomé. nem tudom, de bárki „írta” is a mi történetünket, annak nagyon hálás vagyok. Nélküle csak félember voltam. Na jó, kicsit keveset. De egynegyedet megítélek annak az őrült lánynak, elvégre nélküle már régen megőrültem volna.
– Szívesen. És megértelek – mondom, és kinyitom neki az ajtót. – A legtöbb esetben én inkább elvonulok a saját kis privát magányomba. Azt hiszem a korral jött az unalmasság is.
Bólintok, amikor elmondja, hogy elment Ukrajnába. Érthető, hogy meglátogatta a testvérét. Hiába vagyunk titkosan működő szervezet, azért jó néha tartani a kapcsolatot a régi családtagokkal. Az enyémek már nem élnek, de mégis én vagyok erre az élő példa. Elvégre úgy szeretem Ashleyt mintha a tulajdon lányom lenne. Sok jó percet szerzett már nekem az a kislány. És ki tudja, talán majd egy napon… Talán.
Alig lépünk ki, átkarolom a derekát és magamhoz húzom. Ha nem húzódik el tőlem mosolyogva a szemébe nézek. Most érzem csak igazán, mennyire hiányzott nekem.
– Soha ne csináljuk ezt újra, oké? – kérdezem, majd, ha eddig nem tolt el magától, megcsókolom. Túl régen nem tettem már. Harminc évnek azért nem kellene eltelnie két csók között.

-Hát azért a röpke harminc évet nem nevezném kevés időnek!-
Húzom fel a szemöldökömet, de a mosolyom akaratlanul is szélesebbre húzódik, így nem igazán sikerült számonkérőre a mondat. Talán Steve nevetése, vagy az, hogy most teljes egészében láttam őt, egészen közel magam mellett ébresztett rá hirtelen arra, mennyire is hiányzott. Nem is csak mint férfi, hanem mint barát, akivel a legnagyobb őrültségeket követtük el.
-Ha hiszel a Sors-ban, akkor tényleg nincsenek. De szerintem azért vannak, szerencsés és szerencsétlen véletlenek egyaránt, amit nem lehet befolyásolni, csak bízni kell bennük. Viszont remélhetőleg itt nyugisabb lesz minden. Eleve informátor vagyok, úgyhogy nem kell hadakozzak senkivel, tehát elméletileg egy jó darabig nem akarnak eltávolítani minket egymás közeléből. Főleg, hogy azt sem tudják, hogy egyáltalán ismerjük egymást.-
S annyira jó érzéssel tölt el, hogy nem kell hozzátenni, amit eddig annyiszor, hogy "és ez jobb, ha így is maradna!"
Amint kiértünk az ajtón, szinte tapinthatóan megváltozott a légkör köztünk. A nyílt utca ellenére sokkal inkább kettesben voltunk, mint a kocsmában, és ez a változás azt hiszem Steven-re nagyobb hatást gyakorolt, mint rám. Számomra fellélegzés volt a sok ember helyett egyetlen ismerős arcra koncentrálni, viszont részéről nem volt megszokott, hogy a csipkelődő megjegyzésemet szó nélkül hagyja. De szerencsére nem hagyott sok időt, hogy ezen gondolkozzak, mert szorosan magához húzott, én pedig még ha akartam volna sem tudtam volna tenni ez ellen. Őszintén szólva nem is akartam. A mosolya, az érintése, az illata, minden egyszerre felszínre hozta bennem a régi érzelmeket, és egyszerre tört rám az a hiányérzet, amit 30 év alatt sikerült elfojtsak magamban. Karjaim ösztönszerűen kulcsolódnak össze a nyaka körül, és zöldes íriszeim megtalálják az övéit. Szinte alig hallom amit mondd, mert csak az számít, hogy itt van, a karjaiban tart, és az ég világon bármit csinálhat addig, amíg el nem enged. S harminc év után újra érzem ajkait az enyéimen, pont ugyan annyi szenvedéllyel, mint anno, amikor megismerkedtünk.
-Soha...-
Húzódom el tőle egy pillanatra, csak hogy megnyugtassam, de egyből folytatom is a csókot. Nem tudom, hogy okos dolog-e ez, de az agyam már régen kikapcsolt, maximum holnap fog újra működni és akkor majd végiggondolom mindezt, s kivételesen bőven lesz időnk megbeszélni mindent.
Viszont nem kéne tovább az ajtó előtt álldogálni, így bal kezemmel végigsimítom a nyakát, megkeresem a kezét, és szelíden megragadom.
-Gyere, sétáljunk inkább picit.-
Kacsintok rá, és véletlenszerűen az egyik irányba húzom, de nem engedem el a kezét. Kell a közelsége...túl sokat volt távol, hogy ezzel az egyetlen csókkal beérjem.

//játék folytatása itt.//

*Hát a megjegyzésére már nem volt alkalmam válaszolni, hisz kitört a káosz és sok kedves ember sikítása, akik azonnal átkerültek a nem kedves kategóriába, a sok esemény mellett, vagyis után még ez a magyar fiú is ki kell magából és összekever a felmosó rongyával. De azért javára váljék, hogy kapcsol és így csak a feszültségének tudom be, már nem tudom miért volt ilyen sietős, de tény, hogy Duncan kicsit sem örülne, egy üzenetnek, hogy; „bocs, nem megyek ma melózni, mert a rendőrségen vagyok, mert épp kihallgatnak egy hentes üzlet kirablása miatt.” Hmm… biztos sírva fetrengene a röhögéstől. S hazugságnak hinni az egészet, még ha leleményesnek is. Vagy a fene sem tudja, a főnököm és nem a játszó pajtim, hogy tudjak ilyeneket.
A csendnek hálás vagyok, hisz így tudtam figyelni arra, amire kell. Hogy rendbe rakjam a kezeimet, már amikor nem kellett kanyarodnia. A sebességgel semmi bajom, sőt… ha épp nem mással lennék elfoglalva még élveztem is volna. A kérdésére azonban összevonom a szemöldököm.*
- Ugyan olyanból, mint a többi… acél. * Ingatom meg a fejem, hisz nem értem, hogy ez most így hírtelen mért volt olyan fontos. Nem néztem a kezeit, sem most, sem korábban. Valahogy nem érdekelt, hogy mekkora lapát tenyere van a másiknak aztán meg már azzal voltam elfoglalva, hogy eressze el a csuklómat. Nem volt épp finom az érintése, bár ez alapjáraton nem is zavart volna. Sosem voltam az a gyengéd virágszál típus, akivel hímes tojásként kellett bánni. Sőőt… de az már elmúlt, most már ezt sem tudtam értékelni, hogy valaki képes határozott lenni. Bár tény, hogy ha nem lennék olyan amilyen ezzel a megmozdulásával megindította volna a fantáziám a férfi.*
- Rendesen forogtál volna a szobám felé, mi? * Vigyorodtam el. Nem, az első részét nem vitattam és nem tettem mellé semmit. Ha azt mondja, hogy értette, akkor értette. Ha nem, hát én már többször szóltam. Onnantól meg lesz, ami lesz. *
- Nem fogok belehalni, de köszi azért. Lehetőleg ne most próbálj meg karambolozni. * Mosolyogtam rá szélesen, na nem mintha belettem volna kötve. A pengét visszacsúsztattam a balalkaromnál lévő tokba a pulcsim alá és kissé oldalra fordulva, feltérdelve igyekeztem a két ülés között elérni a vizet, úgy tornázva, hogy ne érjek a másikhoz. S ha csak nem volt kedve szívatni azzal, hogy fékez kissé vagy hirtelen kanyarodik, esetleg még jobban a gázra tapos, akkor minden gond nélkül el is értem és visszahuppanva a lábaim közé rakva az alját tekertem le a tetejét. Nos ha szívatni volt kedve… akkor az majd kiderül. *
- Kérsz? –nyújtottam felé – Egyébként meg 3 éve kezdtem. * Adtam választ a kérdésére, és ha visszajutott hozzám az üveg – már ha kért – minden problémázás nélkül ittam bele. Bár gyógyszert nem vette be – amúgy sem voltam kibékülve velük -, de szomjas voltam és különben sem szokásom ilyennel problémázni, míg a másik fél igényesnek tűnik. A nevetése ismét csak megborzolja a kedélyállapotom, a különbség annyi, hogy most pont nem számítottam rá és kissé megrezzentem. Amit vehetett arra is, hogy közben a másik kezemmel is igyekeztem tartani az üveget, hogy nehogy kiöntsem, míg megtalálja megint a térdeim, hogy rá tudjam csavarni a tetejét. De ennek ellenére miközben azért nem olyan szerencsétlenül megoldom, a műveletet rámosolyogva válaszolok.*
- Hát azt tuti nem. De mióta itt vagyok még egy napot sem úsztam meg minden balhé nélkül, ha kitettem a lábam a hotelből. Most örültem volna ennek a kis nyuginak. * Húztam el kissé a szám hisz mióta itt vagyok csak a baj volt és még csak edzőt sem találtam és úgy alapjáraton nem jött össze semmi a melón kívül. Szóval… inkább csak kíváncsian hallgattam a zenét, ami felcsendült és kissé mosolyogva, összevont szemöldökkel igyekeztem a lehetetlenre; hogy megértsem.*
- Hát… nem is értem, hogy miről szól, de hasonló, mint amit én szoktam hallgatni, ha futok vagy edzek. * Persze ez csak ritmusra mondtam, ami tényleg tetszett. Lassabb, dallamosabb zenéket eleget hallgathatok, még mikor gyakorlok. Szóval így el sem nyomtam a zenét, hagytam, hogy végig menjen. Tekintetem közben elkalandozott a doboló ujjaira, de végül nem mondtam semmit, csak egy vigyorral néztem ki az ablakon, míg meg nem álltunk. Mikor meghallottam a szavait felvontam a szemöldököm.*
- Nocsak… le akarsz itatni? * Persze nem gondoltam komolyan és a tekintetemben láthatta is, hogy a korábbi játékos fényei igen csak kezdtek visszatérni. Na de a másik variációra meg ráztam a fejem.*
- Inkább vállalom, az alkoholt. * És már ki is szálltam a kocsiból. A cuccaimat eszembe sem jutott kivenni, csak a tálcámat szedtem ki az egyik szatyorból és azzal sem foglalkoztam, hogy a pulcsim elejéből hiányzik az a darab, amit kivágtam. Nincs messze a bejárat, szóval még csak a kabátom sem húztam fel.
Ahogy beléptünk, azonban el is kezdtem megválni Tőle, de az udvariasságát nem bírtam szó nélkül hagyni.*
- Ezt a konditeremben szívtad magadba? * Utaltam vissza akaratom ellenére az erős fogására, de csak csipkelődni akartam. A pultnál biccentettem a pultosnak aztán meg már csendesen haladtam a mutatott irányba. Mikor megérkeztünk ledobtam a kabátom magam mellé és kényelmesen helyett foglaltam.*
- Van valami házi specialitás vagy inkább maradjak a jól megszokott Tequilánál és sörnél? * Kérdeztem mosolyogva és barátságosan hisz nyilvánvaló, hogy Ő jobban ismeri a helyet, mint én.*
- Még mielőtt belevágnánk a nagy kocsi témába, amihez maximum értelmesen bólogatok. Elárulhatnád, hogy mivel foglalkozol. * Billentettem oldalra a fejem kicsit, hisz én már elárultam, még ha nem is kérdezte.*

*Hát ha jók, ám legyen. Én biztos nem fogok vitatkozni vele, no meg most mi bajom történhet? Maximum ott maradok, na és? Nem fogok kétségbe esni, akkor egyszerűbb lett volna, ha be sem szállok a férfi mellé. S ha valóban tartottam volna a balesett eshetőségétől valószínűleg nem vigyorogva mondom és már beszállás után az összes létező, de még a nem létező biztonsági öveket is magamra csatoltam volna. De hát, a motorokon sincs, így aztán felesleges volt. A kanyar, na igen. Ahogy bevette én kicsit kilendültem a kocsi oldala felé, és már kapaszkodtam is, ami nem tett jót a kezemnek, de hát ezt még meg kell szoknom, így az arcom belerándult, de nem tudtam haragudni. Mi sem mutatta jobban, hogy a szavaira még mosolyogtam is.*
- Ahham… persze… elfelejtettél, mocsok. *S már meg is löktem egy kicsit a vállánál. Nem olyannak tűnt, mint aki nem fogná biztos kézzel a kormányt és amúgy sem vagyok díjbirkózó, szóval kicsit sem féltem attól, hogy ennek következtében ki leng a kocsi, vagy elrántja a kormányt. Bár valljuk be, csak azért kuncogtam mellé és nem tudtam haragudni, mert fordított esetben Ő rosszabbul járt volna. Van egy fajtavezetési stílusom és meg kell hagyni, hogy rányomtam volna fékre már csak hülyülésből is, hogy felkenődjön valahova. A megjegyzésére összevontam a szemöldököm.*
- Ezt azért nem mondanám, de ha a kezembe akad egy, nem mondanám, hogy nem tudom, mit kell vele csinálni vagy hogyan kell használni. Három éve kezdtem, de csak egy év után kaptam kezembe éles eszközt. De hát a költözés hátránya, hogy itt bizony még nem találtam sem önvédelmi oktatót sem olyat, aki esetleg tovább gyakorolhatna velem. * Vontam meg a vállaim. Nem féltem, hogy előbb vagy utóbb ne találnék valakit, aki a végtelenségig szadiz, és aki eléri nálam azt, amit a régi edzőm. Ha baj van, akkor balhé helyett képes voltam felhívni, hogy jöjjön le és hadd rúgjam szét a hátsóját. Na nem igazán sikerült, de inkább egy tapasztalt ember felé engedjem ki a gőzt akiben nem tehetek kárt, mintsem egy olyan felé aki ott marad. Volt priuszom bőven, nem kellett, hogy le is csukjanak. Persze apa és Leo elintézte volna, de na… nem szeretek apu hátterére támaszkodni. Leo meg egy más kérdés…*
- Hát… nyugim az lesz bőven mients kijutok a Hotelből. * Mosolyodtam el, hisz ott már nem lesz, a leányzó ki az agyamra menjen. De azt hiszem azért hiányozni fog, túl üres és csendes lesz a ház, ha megtalálom a nekem megfelelőt. Hmm… talán meg kéne csinálnom a tánc sulis cuccot… lehet, kitudja, de ez még a jövő zenéje. A glóriás részre csak felvontam a szemöldököm, de mielőtt válaszolhattam volna már folytatta is.*
- Hát apám… ha eléred, hogy cumisüvegből megtudj itatni, kérhetsz valamit. Bármit. De csinálj róla képet. * Ingattam meg a fejem vidáman, hisz ez abszurd volt. Nem is kicsit… azt sem tudom, hogy mikor láttam utoljára cumisüveget, nem még azt, hogy mikor ittam olyanból utoljára.*
- Mellesleg, bár nem cumisüvegből, de itattak már meg. * Kacsintottam rá. Voltam én is fiatal, voltak iskola bulik, házi bulik és nem mellesleg vertem már szét annyira a mancsaim, hogy fájdalom csillapítóként innom kellett, de még a poharat sem bírtam megemelni, így hát Leot érte az a megtiszteltetés, hogy belém öntse a piát. *
- Akkor a környékére teszem a lábam… * Na igen, én nem épp voltam udvarias fajta, csak ha nagyon rajtam volt. De akkor persze már gond van, csak kivételesen nem a fejemben, hanem a lelkemben. Pláne, ha még értékelni is tudtam az ilyen apróságokat, mint figyelmesség. Ahogy leültünk végig hallgatom az ajánlatot, de már a gondolatra is kiráz a hideg. Menta… az valami eszméletlen pocsék, legalábbis semmi kellemes élményem nem volt mikor ouzót ittam. De aztán a kis kiegészítésére felvontam a szemöldököm.*
- Mért érzem úgy, hogy ha most elkezdeném azt, hogy már pedig engem nem kell meghívni, csak egy napestig tartó szóváltásba keverednénk, amiből úgy is az lesz, amit akarsz? *Igaz, nem szerettem, ha bármit is kifizetnek, de most valamiért úgy éreztem, hogy ez csak felesleges vita volna, és amúgy sem jönnék ki belőle jól. Eléggé sikerült megtartanom az önállóságom így ez nekem mindig is furcsa volt, pláne, hogy sosem érdekelt senki. Na de mindegy, ezen most nem fogok viták nyitni. Legfeljebb majd kap egy csokor virágot vagy egy babát ajándékba holnap. Jajj várjunk… én vagyok a lány, ilyet nekem kéne kapnom. Na mindegy, azért lássuk be nem rossz ötlet a részemről és szívesen megnézném az arcát mikor átveszi. Meg is volt a következő utam. Erre meg már gondolatban is röhögtem, ahogy elképzeltem az arcát. Inkább a kereskedésre csillantak fel a szemeim nem pedig arra, hogy testőr, de máris érdeklődve hallgattam visszapattanva a jelenbe. *
- Milyen fegyver? * Kérdeztem kíváncsian és kezdtem örülni, hogy erre felé ilyen is van. S így már értettem a korábbi kérdését is, aminek mondjuk akkor nem szenteltem nagyobb figyelmet. Sőt… nem érdekelt, csak furcsálltam. A tőrömre csak elmosolyodtam, nem ez volt az egyetlen darab. De ha már úgy is tudja, hogy az hol rejtőzik akkor talán meg is mutathatom. Persze miután nem lesz közönségünk.*
- Hidd el, nem ez az egyetlen dolgom, amit még nem láttál. De nem hiszem, hogy itt örülnének ha kipakolnám… * Kacsintottam rá és bár isten adta tehetségem kétértelműen fogalmazni még akkor is mikor nem akarok, de most kivételesen arra gondoltam, hogy nem ez az egyetlen egyedi darabom. Kapásból hármat tudnék mutatni jelenleg, és még otthon van pár darab. *
- Egy Tequilát és egy sört… Ó és egy olyan mentás pálinkát, illetve kérnék pár papírtörlőt és egy konyharuhát vagy valami olyat, amit nem sajnáltok.* Adtam le a magam rendelését, meg maradva a jól bevált és talán kicsit sem annyira erős kombónál. Hogy a második fele minek kell… nos, azt biztos nem meginni akarom, de leleményességem határtalan. S megmutattam a kezem a pultosnak, hogy értse a konyharuha hasznát már nem fogják venni, ha azt kapok. A megjegyzésre csak felvontam a szemöldököm.*
- Értettem apuci… egy gond van. Elég nagy kislány vagyok, hogy megoldjam magamnak, és már lassan öt éve nem jártam orvosnál. Nem egy kis vágás miatt fogom elkezdeni.. * Ingattam meg a fejem, miközben az átázott kötésemre néztem. Az csak rontana a helyzeten, még az orvosoktól sem tűrőm, hogy hozzám érjenek. Ez már csak ilyen, a lelkem nem válogat és az agyam sem. Ember ez is, az is… legyen szó orvosról, nőről, férfiről… nem gyere be egyik sem.*
- Négy kereke legyen, ne akadjak el vele és lehetőleg ne kelljen minden másnap szervizbe vinnem. Vedd számításba, hogy nő vagyok, szóval egy terepjárónak nem biztos, hogy örülnék, de egy rózsaszín kicsi kocsit se mutass, mert szörnyet halok. Szeretem a csinos darabokat, de azok ide aligha felelnének meg. Szinben meg nem érdekel… fehér, fekete, piros, kék… egyre megy, ha a megteszi a szolgálatát. * Mosolyodtam el halványan. Nem értettem a kocsikhoz és az első egyedüli kocsi vásárlásom után 1 hónapra lecsaptam az eladót, mert átvert. Szóval azt hiszem, hogy jobb, ha rábízom, ha valami szart ad, nos… majd benyújtom a számlát. Ahogy megérkezik a pultos, mosolyogva köszöntem meg az extrákat is, amiket kértem a pia mellé, és ahogy elment már is a társaságom felé tekintettem.*
- Nos… a Hentesre… *Emeltem felé a poharam, és ha nem egészítette ki, vagy épp igen az sem zavart. Koncintás után már le is húztam a bátorságot adó löketet és letettem a poharam az asztalra. Lássuk be, nem esett épp a legjobban és a hideg is kirázott Tőle. Nem vagyok alkoholista és korán volt még nekem az ilyenhez, de hát ez van. Ittam rá egy korty sört és már neki is láttam a dolgomnak. Hát kaptam konyharuhát is, de kötszert is, amiért tényleg hálás voltam a srácnak, még akkor is, ha mellé tette vigyorogva, hogy az extrákért felárat számítanak fel és, hogy ennek több hasznát veszem.*
- Mióta vagy itt? * Nem mintha különösebben érdekelt volna, de bár a kezem járt, de tudtam, hogy ha beszéltetem, akkor az eltereli a figyelmem és bíztam benne, hogy elkezdi a vérem szívni, hogy ne a művelettel kelljen foglalkoznom. A konyharuhát duplára hajtva leterítettem, a kötésem le szadiztam magamról, és a fogaim összeszorítva öntöttem rá a mentás vackot, na nem kínoztam magam feleslegesen szóval egyből a felét cseppek helyett. Na most ha erősebb lennék a kelleténél akkor a fogam kitört volna az fix és ha gyengébb, akkor bizony már jajveszékelnék. De így, csak az arcom lendült és a szemeim lettek némiképp fátyolosabbak miközben átjárta a testem a csípős fájdalom. Csakhogy ez a vacak tényleg erős volt és nem múlt gyorsan a fájdalom… sőőt… így esett meg, hogy bár nem anyáztam, nem sírtam és álltam a strapát, de azért mégis kicsordult a könnyem a fájdalomtól.*
- Hmm… igazad volt, tényleg erős. * Jegyeztem meg viccelődve, még ha a hangomból sütött is a fájdalom, ahogy feltekintettem rá. Hagytam a kezemnek pár pillanatot, aztán letöröltem és megtettem még egyszer az ital másik felével. Oké, a fájdalom küszöböm kezdett kiakadni, hisz nem csak egy felületes seb volt. De így jár az, aki… akit elrántanak. Na de, a papírtörlővel megtöröltem a kezem az alkoholtól és biztos, hogy jó illata lett a kezemnek. Na persze… Az alkoholos és véres konyharuhát kitoltam oldalra és ahol kissé átázott ott letöröltem az asztalt tiszta papírtörlővel majd egy kupacba kitettem az asztal oldalára, és a fásli szerűséget meg a gézt egyik kezembe fogva a srác felé nyújtottam. Az alkoholtól bűzős mancsom meg kissé felé csúsztattam az asztal felett.*
- Tiéd a lehetőség… * Ez most egy kérés volt, hogy ugyan tegye már meg, hogy beköti. Ha testőr akkor nem egy két bal kezes hülye biztos volt már saját sebe is, amivel nem rohant egyből orvoshoz. S mivel Én kértem, így majd még lecsapni sem akarom majd, ha megteszi és hozzám ér. Persze tudtam, hogy ez szükséges, de na… én már nem voltam képes tovább szadizni magam.*
- … amúgy is jobban szeretem, ha más szadiz. * Mosolyogtam halványan a fájdalom ködén, még mielőtt neki áll itt ki fogásokat sorakoztatni.*

//"Kicsit" hosszú lett. Remélem azért nem fog fájni végig olvasni. De muszáj volt egy kis mesélést beiktatnom és az megtolta.//

*A kérdésére felé pillantottam, hisz ez nem volt egy logikus kérdés, tekintve, hogy azt mondtam, hogy nem találtam. Ahhoz meg, hogy ne találjak keresni kell. De hát mindegy, ilyen apróságokon nem akadok fent és bólintottam.*
- Igen. Eggyel összefutottam véletlen, aki esélyes lett volna. De valahogy nem tett rám túl jó benyomást. Sajnálatos módon, lehet valaki a legprofibb, ha egyszerűen nem bírom elviselni a közelben akkor az oktatás alatt sem fogom tudni elviselni a fizikai közelséget. * Na igen, nem olyan egyszerű oktatót találnom a számomra. Pláne nem olyat, aki közben tudja is a dolgát. De ez ellen nincs mit tenni. Sosem voltam egy egyszerű eset, mázli, hogy táncnál könnyebb dolgom van ilyen téren. Ott nem zavar annyira és még csak be sem pörgök annyira. A mesélés lehetőségére elmosolyodtam és inkább egyelőre nem feleltem. Az azért nem lesz ennyire egyszerű, még ha nem is egy hadi titok vagy olyan dolog, amit szégyellnék. Mindenkivel megeshet… csak van akit azért itatnak meg mert jó poén és van akit azért mert muszáj. *
- Azért ne bízd el magad Szépfiú… nem adom be mindig ilyen könnyen a derekam. Ezt írd a személyes bájodra, hogy most nem akarom elrontani az estét azon vitatkozva, hogy kifizeti ki a számlát…* Mosolyodtam el halványan. Na igen, nem akartam Én veszekedni vagy vitatkozni, ahhoz egész jól alakultak a dolgok. De nem mindig vagyok ilyen megalkuvó, de többnyire nem is csak pár dolcsiról van szó. Hanem inkább a mögöttes tartalmáról, amit itt nem vettem észre. S valószínűleg csak ezért is vagyok még itt. Nem olyannak tűnt a férfi, aki így próbálna meg befűzni, nem hogy engem, hanem úgy bárkit. Ami pedig az estét illeti… valahogy nem zavart, hogy maximum kora délután lehet. Hosszú a nap és ha már szóba jött akkor az éjszaka is. Csak nehogy elfelejtsem leszállítani a leányzó csomagját műszak végére, ami mikor is van? Nah ez jó kérdés. De pont olyan, ami most egyáltalán nem érdekelt, mikor fegyverekről volt szó. Továbbra is érdeklődve hallgattam a szavait és kissé oldalra billentett fejjel válaszoltam.*
- A lőfegyver nem az esetem, tekintve, hogy nem is tudok lőni. No meg akik ellen én fel vagyok fegyverkezve, azok testközelbe vannak így nem is próbálkoztam még vele. Ezek pedig két oknál fogva egyediek. Egyrészt nem egy nő kezébe tervezik ezeket az eszközöket és az én kezembe vagy nagy volt, vagy rossz helyen volt a súlypontja és így használhatatlan. A másik meg… bár nem szokásom mutogatni, de mégis szeretem az egyedi dolgokat. * Bár ez nem jelentette azt, hogy nem akadt nálam tucatárú, de ettől függetlenül… ha már valamit csinálok azt, még ha nem is mindig jól, de legalább csináljam stílusosan. *
- De szívesen ellátogatnék a boltodba… * Érdeklődtem meg a címet, és ha meg is kapom, akkor arra mérget vehet, hogy megfogok arra fordulni, ha más nem is, de szétnézni. Gyerekként is imádtam a pengéket, ez szerintem ilyen velem született dolog, bár akkoriban féltem is tőlük, de mégis mindig csodálattal voltam képes nézegetni őket. A terepszemlére meg már csak szélesen vigyorogtam. Hát ha játszunk, akkor játszunk rendesen…*
- Ha túléled velem a délután hátralévő részét és műszakváltás előtt, amit egyébként nem tudom, hogy mikor van, hazamegyünk, akkor talán még sor is kerülhet rá a nap folyamán. Ha csak… nem félsz kettesben maradni velem. * Hangom kissé sejtelmesre váltott, de a másik láthatta, hogy ha akarta persze, hogy semmi hátsó szándék nem volt ebben az egészben. Az meg, hogy van-e még valami dolga… nos, majd mindjárt úgy is kiderül. De különösebben nem zavart volna az sem, és így legalább ha él a lehetőséggel, akkor mehetek az adminhoz szobát nyittatni, mert nem gondoltam volna, hogy valaki ezt eléri elmondhatom, hogy Balázs az első ember aki betette oda a lábát azért, mert Én hívtam.
A védekezésére csak egy halvány mosollyal felelek, ezen nincs mit forszírozni. S talán még hálás is lehettem, azért mert nem erőlteti ezt az orvos dolgot. De persze miért is tenné? Nem az apám, nem a szeretőm, de még csak a jövendőbeli társam sem, szóval akár hanyagolhatjuk is. Még akkor is, ha az utolsó pont megfontolandó lenne, ha épp nőként mérem fel a másikat.
- Azért egy limuzin árkategóriára nagyot néznének a banknál, tekintve, hogy nem szoktam ekkora összeszeget mozgatni és itt az istenháta mögötti kisvárosban hosszabb a folyamat is, mire utána járnak és a kismillió visszaigazolást lejátsszák egymás között. De játszunk olyat, hogy megbízom benned. Rád bízom A-Z-ig az egészet. Ha megtaláltad szólsz, és a fizetést elintézem. Ha nagyobb az összeg, akkor legfeljebb megkönnyítem annyival a kereskedés dolgát, hogy közvetlen a Londoni fiókról utaltatom át a számlájukra. De hidd el, az ár a legkisebb bonyodalom, nagyobb feladat úgy választani, hogy nekem is tetsszen és kényelmesen tudjam vezetni. Mondanám, hogy cserébe főzök neked valami finomat, de lássuk be, abba hamarabb halnál bele mint élveznéd. Szóval ezt majd később lejátszuk.* Mosolyodtam el halványan. Sosem szerettem mikor szóba kerültek az anyagiak. Utána mindig egy csomó felesleges kérdés merült fel. Minthogy; hogyhogy közvetlen meg, hogy tudom elintézni… ch… mintha olyan nagy kunszt lenne. Apának van egy korlátlan meghatalmazása és nekem csak annyit kell tennem, hogy megkérem, hogy haza fele ugorjon be és intézze el a tranzakciót. Ehhez még diploma sem kell, ahogy ahhoz sem, hogy a bankok többségének Londonban is van egy nagy fiókja és így sokkal gyorsabb.
A kérdésemre adott válaszára széles vigyor szaladt az arcomra. Ha nem lettem volna elfoglalva azzal amit épp csinálok, akkor ezen akár még nevettem is volna. De elvoltam, így csak váll vonva válaszoltam.*
- Talán… nem árt megjegyezni, hogy mennyi ideje élvezed valaki társaságát. * Tekintettem fel egy pillanatra mosolyogva. Annyira azért nem voltam lefoglalva a művelettel, hogy ne vegyem a lapot. De aztán a többes számán megakad a figyelmem és igen csak a mondandójára figyelek, így a kezem csak amolyan gépként jár, mint ami be van programozva, hogy csinálja a dolgát. Ahogy a félbehagyott mondata is.*
- Ejnye, ejnye… épp kezdtelek megkedvelni aztán bejátszod a hülyét. * Húztam el a számat és nem csak megjátszott keserűséggel. Nem szerettem ha valaki hazudik és a férfi nem egy sült bolondnak tűnt aki nem tudja, hogy mit akar mondani. Már csak szakmából adódóan sem lehet feledékeny. De hát ez van.*
- Ha nem akarsz valamit elmondani, de véletlen belekezdesz, vagy bele kérdezek, mond azt, hogy nem tartozik rám. Nem fogok sírva haza szaladni és jobban viselem, mintha hazudnak vagy játszzák az ostobát. Az idiótákat kedvelem, de az ostobáktól inkább távol tartom magam. * Mosolyodtam el halványan, de nem forszíroztam tovább a félbehagyott részt. De a többes számra azért rákérdezek.*
- Apa, anya és csöppcsalád vagy feleség és gyerkőcök? * Néztem fel ismét egy pillanatra és láthatta, hogy egész hamar túltettem magam a korábbi dolgon. Nem, annyira nem volt vészes és bíztam benne, hogy legközelebb inkább közli, hogy nem tartozik rám, minthogy megint egy ilyet bejátsszon, vagy esetleg hazudjon és ennyire látványosan. Ha már valaki ilyenre adja a fejét, akkor csinálja rendesen. De nem hiszem, hogy annyira nehéz lett volna kinyögni egy „nem szeretném elmondani/nem tartozik rád” jellegű mondatot. Pláne, hogy nem voltam durcizós fajta.*

Balásznak könnyű dolga van a behatolással, tekintve, hogy a nőnek gőze sincs még a mágiaérzékenységéről sem, nem még arról, hogy miféle szerzetek rohangálnak fel alá a városban és szerte a világban. Vannak megérzései, rám álmai, de mentális pajzsa semmiképp sem. Az Ő ereje a határozottságában és a makacsságában rejlik, talán a férfi ezért nem is bírta kiszagolni, hogy Evelynnek bizony nem egy fáklyás menet, hogy rendbe tegye a kezét. Még ha a tekintete roppant árulkodó is, amelyből nyitott könyvként lehet olvasni. Korán megtanulta, hogy a gyengeségeit nem szabad kimutatnia, különben eltiporják. De mentálisan, kimondottan ilyen irányzattal sosem képezte magát. Így Balázs magáénak érezhette Evelyn elfojtott égető fájdalmát, érezhette, hogy a lánynak ez a művelet már a határait súrolja. Farkas mértékkel talán a férfinek meg sem kottyant volna ez az intenzitás, de most a nő testével érzett. Érezhette azt is, hogy mekkora önuralomra és higgadtságra van szüksége, ahhoz, hogy ne adjon hangot és folytassa a műveletet másodjára is. Így megtudhatta azt is, hogy bizony a könnyek nem a hiszti jelei, csak az elfojtott fájdalmainak a megnyilvánulása. Mind ezek alatt pedig ott volt a vidám, ökörködő és csipkelődő hangulata ami jelenleg háttérbe szorult. A behatolás után, pedig egy halvány feszültséget is érezhette a másik, ami a semmiből teremt ott. Így egy kis ésszel kitalálható volt, hogy ez bizony azt jelzi, hogy a nő megérezte a „kutakodását”, ami a mágia érzékenységére utal a nőnek, még ha nem is tud róla.

Hirtelen valami furcsa bizsergés futott végig a gerincemen, az a fajta ami a veszélyt is szokta jelezni. Tekintetem felkaptam egy pillanatra és összevont szemöldökkel néztem körbe. Nem, senki nem érkezett vagy jött közelebb hozzánk így betudtam a fájdalomnak és annak, hogy tényleg átléptem egy bizonyos határt. Így csak folytattam a műveletet egészen addig míg nem végeztem, de ahogy megszűnt ez a bizsergés – ami akkor volt, mikor Balázs ki szállt a nő fejéből - , egy sóhajjal engedtem el magam megint és ezáltal a feszültségem. A másik talán nem értette, hogy mire fel ez a sóhajtozás, de talán betudhatta arra is, hogy épp végeztem a szadizással. A válaszára csak elmosolyodtam és örültem, hogy nem akasztotta ki a műveletem és nem is próbált megállítani egyszer sem.*
- Nem szeretek futni pasi után és egyébként is visszajönnél… * Kacsintottam rá játékosan. Ha arról volna szó… nos már nem volnék ilyen biztos magamban. Sőt, semennyire. De mivel még itt van, így társaságnak nem vagyok rossz. Szóval visszajönne.*
- Ezt dobta a szerencse sütim… * Adtam meg az őszinte és igaz választ, de sejtettem, hogy ez azért így neki nem tiszta így miközben megtettem, amit kért kifejtettem.*
- Sok helyen megfordultam, de sosem találtam meg azt, amit keresek. Talán ennek az volt az oka, hogy én magam sem tudom, hogy mi az. De a lényeg, hogy eddig tudatosan választottam ki a cél állomásaim és rosszul sült el. Ezúttal a szerencsémre bíztam és bekötött szemmel ráböktem a térképre. Nos… a nem létező szerencsém biztos nyaralni volt, mert utálom a hideget mégis ez a város lett a cél. Így Floridában eladtam a házam, a kocsim és ideköltöztettem magam. Munka itt is akad, táncolhatok is és ha még nem is találtam volna rá Duncan korrekt bárjára, akkor sem lettem volna elveszve. De semmiképp sem léptem volna vissza az utazástól, mindig végig csinálom, amit elkezdek. Nem, így jó lesz… * Válaszoltam közben a kérdésére is, miközben mesedélutánt tartottam. Ebben nem volt semmi titok. Új élet, új környezet, ami már nem is emlékszem, hogy hányadik. Ami azért meglepő, tekintve, hogy nem vagyok egy vén csoroszlya. Ha Balász véletlen hozzá ért a kezemhez sem mentem át sárkányba. Nem zavart, mert Én kértem meg rá és számítottam rá, hogy ez előfordulhat. A másik nem tudja, de a probléma nem itt volt. De ez nem is számít. Az újabb körre csak mosolyogtam, és ahogy megérkezett már meg is emeltem a poharam, annak ellenére, hogy az előző söröm még ott volt, hisz nem azzal voltam elfoglalva és a sör amúgy sem jó melegen.*
- Köszönöm… és a kötést is. * Emeltem meg a poharam felé és ha épp nem akart minden körnél koccintani akkor meg is ittam és magam elé húzva a söröm tekintettem rá kissé elgondolkozva.*
- Elméletileg 27.-én. Elég ramatyul alszom teliholdkor… * Húztam el a számat és még a hideg is kirázott, ahogy azok a brutális álmaim eszembe jutottak. Nem voltam egy gyenge nő, de attól még ezeket nyomasztóak voltak. De ez kellő magyarázat is volt arra, hogy miért tudom ilyen pontosan. Mindig megnézem, hogy melyik két napba nem szabad melóznom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve tekintetem a másikéba fúrtam és oldalra billentett fejjel néztem. Bele ittam a sörömbe és mivel sokat nem veszthetek hát fel is tártam az ötletem.*
- Játszunk egy kicsit nagyfiú… Kint még kíváncsi voltál egy mesémre. De egyoldalúan nem szeretek mesélni. –kacsintottam rá – Szóval a játék a következő; Egy-egy kérdés oda-vissza. Persze van vétójog és bármelyik kérdést passzolhatod. De nem ingyen. Váltasz valami rövidebbre vagy épp az „üdítőt” mellé pluszba, az már nekem mindegy. De nem lehet gyengébb a tequilánál. Minden egyes lepasszolt kérdés után egy feles. Persze a csomagom le kell szállítani a szobalánynak, szóval addigra mindenképp visszamegyünk, de a Hotelnek is van bárja, ha addig még mindig volna kedvünk játszadozni. * Vigyorogtam rá szélesen. Ó persze, tudtam én, hogy ebből olyan részegedés lesz, hogy másnap öröm lenne bevenni egy fájdalom csillapítót. De ha már ismerkedünk, akkor adjuk meg a módját. A férfi nem olyannak tűnt, mint aki visszaélne, ha ne adj isten kiütném magam. *

// Semmi gond nincsen. Ha gondolod a tied már mehet oda, ha úgy döntesz.
Játék folytatás: https://northstar.hungarianforum.com/t1044p15-a-hotel-barja#15161 //

Azóta nem tudok a falka gondolatától szabadulni, mióta legutóbb Wade újra felhozta a témát. Azt már mondanom sem kell, hogy csak egy újabb rohadt nagy káosz lett abból a beszélgetésnek indult feszültséggel teli valamiből, de most nem ez a lényeg itt. Sokkal inkább az, hogy a nagyságos úr bogarat ültetett a fejembe, és a mai nap alkalmával elhatároztam magam, hogy ha már ő képes volt felkeresni valami dögös szukát annak érdekében, hogy kicsit többet tudjon meg erről az egész -szerintem még mindig totál fölösleges-, falkásdiról, akkor én miért ne szimatolgathatnék egy kicsit? Erről természetesen nem feltétlenül kell tudnia. Ha kitudódna, egész biztos, hogy örömtáncot járna, és körbe röhögne, hogy megint igaza volt, és a többi süket duma... Nem tehetem magam ki ekkora megaláztatásoknak. Ha a füvezést, verekedést és piálást tudom dugiban csinálni, akkor ez a mai napi kis találkozó sem lesz akadály!
Mivel nagyon is jók az informátoraim, sikerült megtudnom, hogy a suliba nem egy -nagyjából velem egykorú-, kölyök falkatag is jár. Mondhatni, egy egész listányi farkas komát kaptam kézhez a srácoktól. Ráböktem az első szimpatikus névre -valami Samuelre-, és onnantól kezdve már indulhatott is a buli. Fredék kis üzeneteket hagytak a szekrényében, én pedig csak remélni tudom, hogy van annyi vér a srác pucájában, hogy nem futamodik meg annyitól, ha ismeretlenek nyilvános helyre hívják időponthoz kötve. A kis cetlin csak egy helyszín és időpont állt. Általában nem szokásom idő előtt odaérni a megbeszélt találkára, ma mégis áthágtam a saját szabályaimat. Negyed órával a "megbeszélt" időpont előtt érkeztem, és be is foglaltam az egyik fal melletti boxot. Egyenlőre még csak egy pohár kóla -amiből kikandikál egy nagyon idétlenül kinéző szívószál is-, illegeti magát előttem az asztalon. Nem akartam semmi komolyabbal indítani és illuminált állapotba kerülni, ameddig meg nem tudok mindent, amit akarok. Unottan -egyik kezemmel tahón az asztalra könyökölve, és a fejemet támasztva vele-, ücsörgök a bejárati ajtóval szembe, szinte már-már bűvölve azt, míg másik kezemmel a kólában úszkáló jégkockákat kavargatom a szívószállal. Gyere eeel!

Az ember farkasának ott kéne meghúznia a határt, amikor névtelen üzeneteket talál a szekrényében. De mivel már többször is kifejtettem, mennyire emeletes és bődületes barom is szerény személyem, ezért egyértelműen nem tudtam megállni, hogy a dolog végére ne járjak. Vagy ébredezik benne a Kangunart, vagy a múltkori eset után kinyitja a szemeit a kalandvágy. És lehet, Ash ennek még örülni is fog. Amúgy is biztos azt hiszi, hogy unalmas kis jófiú vagyok. Az utóbbival nincs sok bajom, az előbbin viszont nem ártana változtatni. Szóval fejest ugrottam a dologba.
Sue-t leráztam útközben valami mondvacsinált indokkal. Kedvelem a csajt, és remélem, nem sértődött meg rám, de most nem akarom, hogy ott legyen mellettem. Félek, hogy bajba keveredne, márpedig a saját irhámat nem féltem, de ha neki baja esik, hát megőrülök. Ilyen baromi egyszerű. Őt már tényleg nem bírnám elveszíteni, főleg azok után, amit én hoztam másokra. Lucy, Jasmin… Ezeket a neveket akár a szégyenfalamra is felvéshetném. Tényleg el kellene vonulnom valami hegytetőre remetének, mert látványosan csak ártok mindenkinek, akit közel engedek magamhoz. Fene, csodálkozom, hogy Ash még életben van! Bár igaz, ami igaz, ez nem Ravenen múlt…
Benyitok a kocsmába, ezzel legalább féltucatnyi törvényt áthágva, de ha a névtelen rajongóm ide beszélte meg a találkozót, hát legyen. Nem telik sok időbe kiszúrni, elvégre nincsenek sokan, korombeli, és normális emberi lény tuti nem iszik kólát egy kocsmában. Rajtam kívül. Mert hogy hűvösre nem vágatom magam a mai nap, az tuti. El is indulok felé, próbálok határozott lenni, és érzelmeim elrejtéseképp a pajzsom szorosabban zár, mint egy atombunker bejárati ajtaja. Sőt, már a kezdősorom is megvan. Azt hiszem. Nem, ez nem lesz jó…. Gyorsan találj ki valami újat, Sammie! Késő. Már ott állsz előtte. Jó, leülsz, vele szembe, elvigyorodsz… Így kell ezt! Legyél tökös gyerek a kedvemért.
– Üdv… Shannon, igaz? – kérdezem. – Tudod, az emberek többségét feszélyezné, ha ismeretlenek leveleket raknának a szekrényébe… Személy szerint igazából a szívecskéket hiányoltam róla, de semmi sem lehet tökéletes…

Ahogy telik az idő, nekem pedig egyre inkább benne van a lábamban az a bizonyos mehetnék, úgy eszmélek rá szépen lassan arra, hogy mekkora hülyeséget követtem el, amikor ez az egész dolog az eszembe jutott. Akkor még csak egy hirtelen ötlet volt, most pedig már legszívesebben lemondanám az egészet a francba, hogy mindenki mehessen a maga ügyes-bajos kis mocskos dolgára. Ha nem akarok falkába kerülni, akkor mégis miért akarnék most mindent kideríteni arról, hogy hogy, s mint zajlik a bekerülés?! Az egészet úgy tudom elképzelni, mint az ősi inkáknál, vagy aztékoknál. Hoznak valami emberáldozatot, utána bekenjük a pofánkat a vérével és csapunk egy kiba*ottul nagy bulit, amin együtt vonyítjuk a holdat, és csóváljuk a farkunkat. Haha...
A következő ajtó nyitódásnál -amit sokkal fülsüketítőbbnek találok most, mint bármi mást-, érdeklődést mutató képpel kapom fel a fejem, és mikor tekintetem összeakad a kis informátoroméval, máris érdeklődőbbé válok, felegyenesedni viszont csak akkor vagyok hajlandó, amikor Samuel leül velem szembe. Már nem támasztom a fejem, és nem is unott pofával kavargatom a kólámat. Érdeklődő tekintettel kezdem el fürkészni a velem szembe lévő szempárt, aztán sunyin -némi sejtelmességgel-, elmosolyodom, és még mielőtt megszólalnék, iszok egy nagyobb kortyot a kólámból, mindvégig a szemeit fürkészve a mozdulatom közben.
-Talált-süllyedt! - Szólalok meg. A csöndkirályból egyenlőre ennyi elég volt. Ahogy én magamat ismerem, úgyis lesz itt még a beszélgetés során elég kínos némaságba burkolózott perc. Például akkor, amikor valami olyat mond, ami nem túl kielégítő, és én azon leszek minden erőmmel, hogy nehogy ráborítsam az asztalt.
-Te így szoktál csajozni? - Kérdezem egy féloldalas vigyorral, ahogy kicsit félre biccentett fejjel méregetni kezdem. A falkában minden kölyök ilyen ba*ottul egocentrikus? Mert, ha igen, tényleg nem nekem való az a hely.
-Úgy gondolom, hogy a felesleges sóder helyett inkább csapjunk is bele a lecsóba! Mindent tudni akarok a falkáról! Leginkább az, hogy mennyire kezelik suttyókként a kölyköket. - Támaszkodom meg kezeimmel magam előtt az asztalon -görcsösen markolva annak a szélét-, és csak a miheztartás végett közelebb is hajolok hozzá, beszédemet suttogássá alakítva, kihívóan nézve bele íriszeibe.

Éééééés bumm! Gratulálok Sammie, ismét olyasmibe vágtad a fejszédet, amibe nem kellett volna. Mondjuk lehetne tanítani azt az ügyes kis félmosolyt is, amivel a csaj lefegyverezte a hülyeségedet. Na sebaj, majd máskor. Mondjuk csodálkozok is, szinte soha nem szoktam így nyitni, Sue-t szívatom meg néha, de ő más tészta, róla tudom, hogy nem fog felrobbanni. Ash-t például nem merném így köszönteni, pedig legutóbbi találkozásaink fényében még talán az asztalt sem borítaná rám.
– Általában nem… Mármint nem szoktam csajozni – mondom, tekintetembe zavar költözik, arcom lángba borul és ezt találom a legjobb pillanatnak az asztal tüzetes megvizsgálására. Jé, valaki kiégette a felém eső részét cigarettával. Hogy rohadna meg. Így a kis égett szélű lyuk elkapta a figyelmem, és csak bámulom-bámulom, próbálok nem a lányra nézni. Ez mondjuk eltart addig, amíg nem hallom meg a kérdését, mely halkan hangzik ugyan el, de a hallásunk mindkettőnknek elég kifinomult, hogy halljuk. Kicsit felvonom a szemöldököm, úgy nézek rá, más jelét nem adom annak, hogy nagyon meglepett a kérdésével.
– Semennyire – bököm ki. Gratula, Sammie, ismét annyi eszed van, mint egy fogyatékos kakasnak! Kezdj el beszélni értelmesen, fogalmazd meg a dolgot, felejtsd l, hogy minden pillanattal, amiben a seggedet a széken tartod, gyakorlatilag törvényt szegsz… Ez vajon miért nem zavart, amikor Ash-vel törtetek be a vidámparkba? Ja igen, ott megpróbáltam boldoggá tenni, vagy legalábbis mosolyra fakasztani a lányt. Az minden pénzt megért. – Úgy értem… Jól bánnak a kölykökkel. Jobban, mint a másik falka. Nincsenek túlhajtva, emberként kezelik őket. És jó mentoraink vannak, meg több kölykünk is, szóval nagy a csoport, el tud vegyülni köztük az ember.
Fújok egyet, amikor a végére érek. Nem hazudok, nem is fényezek semmit és senkit, csak azt közlöm, amit én átéltem. Nem beszélek persze Ash igen egyedi balesetéről, mivel a lány esete már alapvetően… egyedi. Jobb, ha őt meg sem említem az adott pont előtt. Mondjuk jó eséllyel meg is nyúzna érte.

Egyszerűen nem tudja elkerülni a figyelmemet az, hogy milyen zavart képpel kerüli a tekintetemet. Szinte már-már kézzel tapintható a belőle áramló szégyen(?) amit jelenleg is érez. Kedvem lenne egy igazán gúnyos vigyorral képen röhögni, de inkább türtőztetem magam. Ameddig meg nem ismerem egy kicsit jobban, és ki nem tapasztalom, hogy mennyire ajánlatos vele szórakozni, addig inkább visszatartom a bennem tomboló és előtörni kívánkozó szarkazmusomat és gúnyomat is. Már így is csúfondárosan indítottam, nem kellene ezt tovább tetézni.
-Szóóóóval, okkal hihetem azt, hogy langyi vagy? - Ugranak homlokom tetejére -némi viszolygó arckifejezéssel karöltve-, a szemöldökeim, ahogy alaposabban is végigmérem a srácot. Elvégre, sose lehet tudni! Ma már a melegek is úgy néznek ki, mint valami hetero görög Adoniszok, azzal az aprócska kis különbséggel, hogy a mézes bödön helyett a rudira buknak. Na, jó, igazából halvány lila milka csoki gőzöm sincs arról, hogy miért savazom szerencsétlent megállás nélkül. Talán csak a természetemből adódóan fakad az egész. Mindenesetre, ezek után megcsókolhatom a kis lábujját, hogy nem hagyott még itt, és hogy regélni is hajlandó nekem arról, amiért most itt vagyunk.
-Hmm... és mennyire kemények ott a "kiképzések"? Csak mert van már némi információ a kezembe, de annyira nem lettem meggyőzve. - Húzom félre a számat, ahogy belegondolok, hogy igazából mennyire rohadtul nem tudok semmit erről az egész szarságról.
-Volt már olyan, hogy valakit falka áruláson kaptak rajta? - Ötlik eszembe egy újabb kérdés, ami talán jobban érdekel, mint az előző.

//Tényleg nagyon nagyon bocsi a modora miatt! //

Mivan? Na jó, talán nem ez a legjobb kérdés, amit feltehetnék ebben a nyomorult pillanatban. De, mégis. MIVAN? A szemöldököm magasabbra fut, mint azt elképzelni mertem eddig, az arcom megnyúlik, mintha valaki gyomorszájon vágott volna egy kőtörő kalapáccsal. Még mindig nem értem, nem merem feldolgozni. Mi a tököm van? Bazz… De jó, hogy Ash nem volt itt, mert akkor valószínűleg a következő hónapokban ezt hallgatnám tőle, de… basszus. Mivan?
– Nem vagyok langyi. Vagy meleg. Sőt, még más sem – mondom, és lehajtom a fejem. Már vörösebb vagyok, mint egy rák, ami mondjuk nálam nem olyan nagy szó. De akkor is. – A lányokat szeretem. Ismertségi körömet elnézve főleg a szőkéket, de akkor is… Na. Izé.
Remek, Sammie, baromi értelmesen tudsz beszélni. Ez a csaj valószínűleg apró ízekre fog téged kapni verbálisan tíz percen belül. Sőt, ahogy elnézem, annyi sem kell neki. Remek, hát nem belefutok egy újabb Ashley-be? Miért nem lehet egy Nori, vagy egy Sue a csaj? Nem, nekem mindig ki kell fognom azokat, akik a földbe döngölnek. Mondjuk Ash különleges, meg minden, de… bakker. A téma terelgetésének így kifejezetten örülök, és próbálom összekaparni az agyam maradékát, hogy válaszoljak is rá.
– Figyelj, két éve vagyok falkatag, tizenhat éve farkas. Mire idekerültem, már épp eleget tudtam ahhoz, hogy nekem ne legyenek olyan kemények. De szerintem nem vészesek, bár erről a többi kölyköt kéne megkérdezned – mondom. nem akartam felfedni, hogy milyen idős is a farkasom, de hát szükség törvényt bont. Az utolsó kérdésére ismét felszalad a szemöldököm, bár most messze nem olyan magasra, mint az előbb. Miért érdekli ez? – Én nem tudok róla. Persze, az idők folyamán biztos voltak olyanok, akik a sajátjaik ellen fordultak. De amióta én itt vagyok, még senkit sem kaptak azon, hogy a falkáját szurkálná hátba.
Hátradőlök, nagy levegőt veszek, és csak figyelek. Az első kérdése miatt sokkot még mindig érzem, de lassan kezd elmúlni. Oké, Sammie, faszagyerek vagy…

Nem szoktam ilyet mondani és gondolni sem, de kezdem sajnálni szerencsétlent! Nyugodtan mondhatom, hogy nem indítottam valami fényesen, de ha egyszer a szavak így előre tolakodnak a nyelvemen, nem tehetek ellenük semmit. Visszanyelni meg nem fogom őket! Szeretem tisztán és nyíltan kimondani a véleményemet, még ha ezzel megbántom mások szegény érzékeny kis lelkecskéjét. Tiszta lapokkal tolom az ipart és senki kedvéért nem fogom megváltoztatni a szavaimat.
-Oké oké, ha már ennyire túl magyarázod, az már gyanús. - Intézem el ennyivel a dolgot, és hogy ne tűnjek annyira gonosz bugris "bácsinak", villantok még felé egy nem túl sok jót sejtető sanda vigyort, ami kényelmesen megtelepszik a szám sarkában, ahol mindig is szokott lenni. Attól függetlenül, hogy sikerült lepattannom erről a "hogyan tiporjam a földbe a kölyköt?" témáról, még mindig ugyanolyan jókat vigyorgok magamban a dolgon, mint ahogy eddig is tettem. Pedig fejben már egészen máshol járok. A falkánál. Mindent meg akarok tudni róluk. Nem akarok elhamarkodott döntést hozni, és úgy csatlakozni hozzájuk, hogy semmit nem tudok az ottani rendszerről. Lehet, hogy Wade már talált magának valakit, akivel nyugodtan cseverészhet a dologról, de engem koránt sem nyugtat meg, hogy kényszerítve vagyok arra, hogy ezentúl falkában csapassuk.
-Hogy mi van? Tizenhat éve?! - Rikkantom a tervezettnél is hangosabban és ezzel együtt meglepetten hátrébb is hőkölök. Mi a f*sz van itt?! Az emberi faj tényleg akkora idióta lett, hogy önként és dalolva beharaptatja magát, csakhogy nagyobb hatalmuk lehessen? És... komoly, hogy én leszek a kis szarógép, a legfiatalabb, akit majd nyugodtan lehet nyúzni? Jó, az utóbbit Wade úgyse engedné, de...
-Oké, akkooor még egy kérdés. Nyugi, nem azután akarok áskálódni, hogy milyen pasik jönnek be... - Villantom meg újfent sanda félvigyoromat. Nem hagyhattam ki! Egyszerűen nem.
-Na jó, a f*szkalap vicceket félretéve... Mennyire szokták kinézni az újakat és mennyire nehéz beilleszkedni? Képesek elválasztani attól, akihez kötődsz? Az Alfámmal mennénk... - Váltok újfent bizalmasabb és halkabb hangnembe, miközben intek egyet a pultosnak.
-Amiért eddig elviselted a genyóságaimat, a vendégem vagy. - Nézek bele Sam szemeibe és várom, hogy leadja a rendelését és hogy a pultos is elhúzza a belecskéjét.