- Ebben reménykedni kellett? - cukkoltam, széles mosolyom azonban jókedvről árulkodott. - Örülök, hogy izgatott vagy - éreztem és látszott is rajta, ez pedig örömmel töltött el. Teljesen más, ha valaki csak azért csatlakozik, mert ismerőse van itt, vagy emellé szívesen is teszi és izgatottan várja a továbbiakat. - Miért ne maradhatnál? - bazsalyogtam, hiszen ő még nem tudta, hogy igazándiból nyert ügye van. Nem hinném, hogy Nessa kitenné, ha vállalom érte a felelősséget, ennyire azért már remélhetőleg bízik bennem. Lester kapcsán is egyetértett a döntésemmel, nem hiszem, hogy most lenne bármi probléma. Az autóval pedig így a társasház felé indultam. - Nem csak a hűvös időjárás miatt zord ez a vidék. Nem tudom, mennyit hallottál arról, mik történnek errefelé, de nem a kikapcsolódás színtere mostanában ez a város - nem fogok kiselőadást tartani, ha tudja, mire gondolok. Elég gyorsan terjednek a pletykák, habár fogalmam sincsen, mennyit és mit hallott erről a vidékről, ha kell, akkor természetesen mesélek, de feleslegesen nem untatnám olyannal, amiről már esetleg tud. - Ó, kicsodát? - érdeklődöm máris, hiszen kíváncsi vagyok, mégis kibe sikerült belefutnia. Közben egyre közelebb robogunk a társasházhoz és nem kell sok ahhoz se, hogy begördüljünk az épület alatti mélygarázsba. - Nos, itt is vagyunk - parkoltam le a járgányt és állítottam le a motort. Nem mondtam egyelőre semmi többet a nősténynek, kiszálltam a kocsiból és hívtam is a liftet, ami majd felvisz a lakásomhoz. - Új még az épület, nem lakunk benne túl sokan, szóval tényleg mázlid van, a mellettem lévő lakás történetesen üres még - pillantottam Foxie-ra, miközben a lift halk csilingelést követően kitárult előttünk. - Csak utánad - intettem a karommal, hogy miután beszálltunk, az egyes gombot benyomva, aprót zökkenve máris felfelé induljunk.
- Még szép, mert ha nem, akkor megint megkapom, hogy milyen magabiztos volnék. - játszadozom vele megint, mert egyáltalán nem gondolom komolyan és még kicsit meg is lököm őt a vállammal. - Nem ismernek, nem vagyok fagyott, se besavanyodott, hanem inkább bohókás vagyok és kicsit őrült? - teszem fel a költői kérdést, hiszen azért valljuk be, hogy ez nem mindig nyerő párosítás, mármint minden falka előtt, azt meg nem tudom, hogy ő milyen helyzetben is van itt, és mennyire is adnak a szavára, éppen mennyire van már elegük belőlünk, hiszen elég sokan érkeztünk ugyanarról a helyről. Egy ilyet meg egyetlen egy falka se viselne szerintem túl jól, amik itt történtek. – Hallottam már ezt azt, de sokszor mondanak olyanokat, amiknek a fele se igaz, de akkor ezek szerint erre felé nagyon is igaz. Ha tényleg ennyire sok rossz történik errefelé, akkor még inkább ráfér véleményem szerint erre a helyre egy kis vidámság, hogy ne csak azon törje mindenki a fejét, hogy mi lesz legközelebb, hanem közben éljenek is. – lehet naivnak nevezni, vagy sok mindennek, de szerintem a rosszban is meg kell lelni a jót is, mert különben mindenki befordul, magányos lesz és szép lassan, ha nem valaki más veszi el az életüket, akkor önmagukat fogják elpusztítani. Szerintem a sok rosszat is könnyebb elfogadni úgy, ha szeretünk, élvezzük kicsit az életet és mosolygunk, nevetünk. Nem old meg semmit se, vagy nem mindent, de kicsit segít. - Nem tudom a nevét, de szeret táncolni, magas és izmos, és tudod kire hasonlít? Azokban a táncosfilmekben ökörködő színészre. És kicsit olyan, mint füles a Micimackóból, legalábbis így elsőbenyomásra. – nem hiszem, hogy sokat segítettem Mikenak, de talán rá fog jönni, hogy kiről lehet szó, de tényleg volt valami mélabúság benne, olykor, vagy valami olyasmi. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de nem is próbáltam egyelőre kideríteni. Majd, idővel, ha tudja, akkor legalább egy névvel gazdagabb leszek. – Milyen mázli, csak nem magad mellett akarsz tartani ennyire? – kuncogtam el a dolgot, majd beszálltam a liftbe és amikor megláttam, hogy az elsőre megyünk, akkor se bírtam lakatot tenni a számra. – Ennyire megvénültél, hogy már egy emeletet is liftezel? – cukkoltam őt tovább, majd kiszállva a liftből követtem őt, hogy merre is megyünk. Meg próbáltam a szagokra és energiákra is figyelni. – – Nem nagyobb itt a falka? – pillantottam rá kicsit érthetetlenül, majd ha beinvitált a lakásba, akkor hellyel se kellett kínálnia, kényelembe helyezem én önkényesen is magam, de előtte még a szekrényét próbáltam meglelni, hogy szerezzek valami meleg pulcsit belőle. – Egyébként korábban miért is somolyogtál? Mit nem mondasz el? – pillantpttam rá, ha nem állított meg a pulcsitolvajlásban. Tudom, itt már meleg van, de egy pulcsival és forró itallal mégis csak könnyebben melegszik át az emberfia is.
- Ez közel sem számít kizáró oknak - valahol mindenkinek el kell kezdeni, az elején mindenki ismeretlenként kezdi, mindenkire furcsán néznek, mert más, mint ők, aztán idővel hozzászoknak. Így megy ez és hiszek abban, hogy Foxie-val sem lesz másként. - Ha gondolod tartok majd erről is részletes beszámolót, ha odaértünk. Nem árt felzárkóznod az itteni dolgokkal és történésekkel - ha marad, akkor jó, ha tisztában van azzal, mik történtek errefelé az utóbbi időben. És ha tudnám, hogy én is csak töredék részével vagyok tisztában..! - Hidd el, én neked szurkolok, hogy sikerüljön vidámságot csempészned erre a vidékre és nem becsüllek alá, de jó nagy fába fogod vágni ezzel a fejszédet - nem árulok ezzel zsákbamacskát, ki fog tűnni olykor a többiek közül, de én neki szurkolok, az egyszer egészen biztos! - Hm, van egy tippem, de több információ hiányában nem akarok találgatásokba bocsátkozni - első blikkre Darimot mondanám, de aztán fene tudja. Abban az esetben viszont már előre kíváncsi vagyok, hova jut a kapcsolatuk. - Elárultál neki bármit is abból, hogy ismerjük egymást? És, hogy csatlakozni szeretnél? - legszebb öröm a káröröm, habár azt nem tudom, milyen volt a kettejük találkozása, de azért megnézném Howl fejét, amint kiderül, hogy Foxie miattam érkezett. - Lebuktam - kaccantam a kérdést követően, habár nem volt semmiféle hátsó szándékom a lakás-ajánlással. - De van más lakás is, ha messzebb szeretnél lenni - ajánlottam fel, visszapasszolva a labdát, lássuk csak, ő mennyire szeretne maga mellett tudni engem. - Kettő emelet, mert van egy földszint is - pontosítottam, habár kész vicc, hogy ilyennel mentegetőzöm. - Megcsappantunk kicsit az utóbbi időben és nem is mindenki ebben az épületben él - bizonytalan vagyok azt illetően, hogy tényleg jó ötlet volt-e ez a külön költözés, mert nem sokat segít a falkaegység építésében. Mindenképpen beszélek majd idővel erről Nessával. A pulcsikeresésben szívesen segítettem neki, merre is van a szekrényem, hogy aztán nekiálljak a teafőzésnek. - Mondjuk úgy, hogy az utóbbi időben még egy lépcsőt sikerült megmásznom a falka ranglétráján - pillantottam rá, apró mosoly bujkált a szám szélében, elégedettség csillant tekintetemben. Büszke voltam arra, amit elértem, de nem dörgöltem az orra alá a sikereimet. Egyszerű megosztás volt ez. - Szóval most utoljára kérdezem meg, hogy tényleg komolyan gondoltad a csatlakozást? - léptem hozzá közelebb, lejjebb eresztve a pajzsom pedig farkasom is megkörnyékezte a nőstényt. Másabbak voltak az energiáim, a falka pulzált bennük. Itt az idő a végleges döntésre, Foxie.
- Az jól jönne, pláne azt is tudnám, hogy kikkel kell netán óvatosabbnak lennem, mert olyan „pozícióban” vannak. – azt meg még mindig nem sejtettem, hogy pont az egyik bétához van most is szerencsém. Vagy éppen korábban meg egy Tark vérét szívtam egy pindurkát. Pedig, ha tudnám, akkor lehet kicsit kevésbé venném lazára a figurát Mike előtt is. Pláne, akkor lesz min rágódnom, hogy tényleg mennyire mehetek el messzire, de a boldogtudatlanság még az oldalamon állt. – Szeretem a kihívásokat, meg nem vagyok az a típus, aki elsőre feladja. Meg csak akad errefelé is egy bolondosabb hím, vagy nőstény. – mert nehezen tudom elhinni, hogy tényleg mindenki túlzottan komoly lett. Elhiszem, hogy sok rossz történt, az pedig rányomja sok mindenre a bélyeget, de attól még… - Pedig segíthetnél, akkor tudnám, hogy kihez kellene bekopognom, ha már én is közétek tartozom. És maximum rád fognám, ha rossz helyre tévednék. – mondom a lehető legártatlanabb fejjel, hiszen az más kérdés, hogy azért tenném meg, mert megígértem, meg ott a spontaneitás dolog is, amire még meg kell tanítanom, de mindent sorjában. – Nem, mert nem tudtam, hogy mennyire is vagytok jóban, meg ismersz, nem szeretek mindent mindenki orrára kötni egyből. Utóbbit viszont tudja, szerintem azért nem pakolt ki a várost jelző tábla elé. – kuncogom el magam, mert kinézném belőle, de azt is tudom, hogy először talán megpróbált volna kérdések hada elé állítani, ami ilyenkor szokás, de ő csak a második volt a mai napi „randijaim” listáján, így Cukipofa lemaradt erről. - Ajándék lónak ne nézd a fogát. – még legyintettem is egyet, hogy ugyan nem kell, jó lesz az a lakás is. Persze, hogy örültem annak, hogy legalább a közelben tudhatom, így ha kell valami, akkor könnyedén zaklathatom majd, meg lehetek a reggeli ébresztője is. Reszkessen a világ. - Egy falka, ami két helyen él? Ennyire nem jók a viszonyok? – persze, mire gondolna egyből az ember? Én erre, de reméltem, hogy megcáfol, mert én mindig is az egységben hittem, ha falkáról volt szó, de igaz, én Tökmag vagyok ahhoz, hogy átlássak mindent ilyen téren. Ahhoz ott vannak a nagyok és kész. Amikor meg is volt az áldozatom, akkor csak megmutattam, hogy ezt ezennel kölcsön is venném, majd egyszerűen belebújtam. A hajamat kiszedtem alóla, majd a konyhába sétálva vártam a forró teára. - Miii? És ezt csak így mondod? Jesszusom, gratulálok!! Akkor te most béta lettél? - és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de szerintem ő is láthatta, hogy az örömöm mellett, azért kisebb sokk is ért, mert erre nem számítottam. A megnevezés és a többi pedig csak tipp volt a részemről, de mást nem igazán tudtam elképzelni, hiszen ha ő lenne az Alfa, akkor azt csak elmondta volna már, így hirtelen meg más nem is jutott eszembe, hogy mi lehetne belőle. - Azta, wooow…Ezt meg kell ünnepelnünk, remélem tudod! – de mielőtt még nagyobb örömködésbe kezdhettem volna azelőtt változott a hangulat, az energiák is és azzal együtt én is komolyabbá váltam. - Igen! – hangom határozott volt, a farkasom, pedig közelebb lépett, hogy utána egyszerűen fejet hajtson és mellső mancsait is behajlította, mint aki ténylegesen fejet hajtana. Az energiám is eléggé világos volt, hogy hűséges leszek hozzá és a falkához is, történjen bármi is. És akaratlanul is, még én is kicsit biccentettem, előre hajtottam a fejemet, mintha minden kétséges ki szeretnék zárni. – Mostantól ti vagytok a családom és mindig számíthatsz rám. – és most jött volna, hogy miként tovább, lesz-e feladatom, vagy egyelőre semmi se, vagy miért nem mondta korábban? És társai, de helyette inkább csak hallgattam és őt fürkésztem, miközben a farkasom nem mozdult addig, míg a másik nem adott rá jelet. Alázat, ami sokaknak nehezen megy és nekem se könnyedén, de irányába? Soha egy percig se haboznék.
- Rendben, akkor ezt mindenképpen átvesszük majd - bólintottam aprót, felvésve a mesélnivalók sorába a falkahelyzetet és a falkatagokat is. Aztán persze őket nyilván személyesen is meg fogja ismerni, de tényleg nem árt, ha van némi háttérinformációja velük kapcsolatosan. - Abban biztos voltam, éppen ezért nem is féltelek, csak gondoltam szólok előre, hogy tudd, mire vállalkozol. Bolondosabb egyedek pedig akadnak, de közel sem olyan a helyzet, mint régebben volt - hallottam az őslakos falka régi híréről, amikor a Lak minden este valamiféle bulitól volt hangos. Elmúltak azok az idők, elmentek, vagy megváltoztak a farkasok. - Okés, köszi - előbb-utóbb úgyis kis fog derülni, ki is volt az a falkatag, de ha tényleg Darim, akkor az szép lesz. Abban pedig azért nagyon reménykedem, hogy nem fogja Foxie-t csak azért megbélyegezni, mert jóban vagyunk és mert miattam jött ide. Mondanám, hogy azért ennyire csak nem tulok, de abból kiindulva, hogy arról sincs fogalmam, rám miért pikkel azon túl, hogy Chicagóból jöttem, inkább passzolom a dolgot. - Szóval ez egy olyan ajándék ló, aminek nem érdemes megnézni a fogát? - cukkoltam kicsit, habár egyáltalán nem gondoltam volna, hogy erről van szó. Mondjuk egyértelmű választ nem adott, így csak bízom benne, nem kellemetlen neki a szomszédságom. - Elméletileg azért született ez a döntés, mert az egészségesnél jóval többen voltunk, de sokan elmentek a nyáron, így kialakult egy ilyen helyzet - tártam szét a kezeimet, amolyan „nem tudok ennél jobb magyarázatot adni a történtekre” módon. - Miért, hogy mondjam? - kérdeztem vissza, hiszen hiába vagyok büszke rá, nem dörgölöm mindenkinek az orra alá, hogy dicsekedjek vele. - Igen - bólintottam, megadva a választ a rangommal kapcsolatos kérdésre. - Koccintunk majd rá, ha szeretnéd - nem tartottam megünneplendő dolognak, de ha szeretné, felőlem ihatunk rá egyet. - De akkor már a te csatlakozásod alkalmából is - toldottam ennyivel, mert szerintem a felbukkanása és csatlakozása is éppen olyan okot adott az ünneplésre, mint a kinevezésem. Számomra legalábbis mindenképpen. A helyzet mégis komolyabbá vált, ahogyan lejjebb engedtem a pajzsomat és látva a magát megadó nőstényt némi büszkeség töltött el. Közel állt szívemhez a kis nőstény, egy pillanatig se tudtam volna tagadni. Farkasom közelebb lépet, a nőstény felé tornyosulva, hogy aztán óvatosan, mégis határozottan marjon rá a nyakára. Energiáim elárasztották, érezhette a falkát, annak erejét és mindazt a családot, mindazt az erőt, aminek ezennel a részévé vált, ami ezentúl óvja és védelmezi majd őt. Elengedtem a torkát, farkasom törődően nyalt végig a harapásnyomon, hogy az orrával megböködve a nőstény marját jelezze neki, most már bátran felállhat. - Mostantól a családunk része vagy, óvunk és védelmezünk majd - valamit valamiért, ha ő ad, mi is adunk, most már közénk tartozik. Közelebb léptem hozzá és amolyan atyai/testvéri ölelésre nyitottam karjaimat. - Egyelőre nem dobálhatlak rangokkal, de szeretném, ha belevetnéd magad a falka életébe. Illetve ha kiharcolnád magadnak a gyógyítói pozíciót - nem fogom arra kényszeríteni, hogy mindenáron gyógyító legyen, de örülnék neki és szükségem is volna egy tehetséges gyógyítóra, ő pedig tökéletes volna. Persze ha más irányba kacsintgatna, azzal is ki lennék békülve, csak tényleg kacsintgasson valamerre. - Nos, akkor koccintunk? - szaladt feljebb a szemöldököm, ideje megünnepelni a megünnepelni való dolgokat.
- Nem tudom, hogy milyen volt régen és talán jobb nem is tudni, inkább csak valami újat kell alkotni, elhozni, hiszen a jókedv és boldogság szerintem mindenki hiányzik, vagyis remélem, hiszen azok nélkül az élet eléggé savanyú lehet. – mintha mindig citromba harapna, vagy állandóan farkacsapdába esne, de nem tudna onnan kivergődni az illető, vagy ha meg is teszi, akkor jön a következő csapda. Eléggé szomorú látkép, inkább nem is akarok erre gondolni. Fogalmam sem volt, hogy ők ketten mennyire is dedós módon fújnak egymásra, de mindegy, majd megtalálom anélkül is a hímet, hiszen az ígéretet illik betartani. Én meg nem voltam szívbajos, hiszen most már egy család vagyunk, nem? Egy falka, egyelő egy nagy családdal is, mint sok dilis tinédzser és felnőtt együtt élne, amibe olykor becsöppen egy kabala „gyerek”, vagyis kölyök. Annyira csak nem lehet rossz, még ha más gondoskodik is a pletykák szerint arról, hogy itt a halálozási ráta magas legyen. - Még szép, amíg nem túl hangos az esti műsor, addig nem is fogom. Inkább kíváncsi vagyok, hogy mennyi lehet a teendő vele és mennyi mindent kell majd alakítani rajta. – lelkesedés pedig érezhető és látható is volt. Az meg nem volt kérdés, hogy az első dologgal csak szívni akartam a vérét ismét, de tényleg nem vágyom esti mozizásra, mert azt meg kötve hinném, hogy hangszigeteltek annyira a falak, vagy remete életet élne. Vagy pont emiatt nem akart senki se beköltözni mellé? Hahh, most lebukott! Bólintok egy aprót, amit a falkával kapcsolatban mond. Nos, talán jönnek még újak és akkor lesz nekik hely. Lehet bulikat tartani itt is, háziparti, vagy egy egész lakóháznak. Hmm, nem is hangzik rosszul, ott az előtérben úgyis úgy láttam egy karácsonyfa is elférne, ha már jönnek az ünnepek. - Képzeld, Béta lett belőlem, szóval nem kell aggódnod amiatt, hogy megbecsülnek-e és társai. – tártam szét a karomat kicsit, hogy mégis erre miért magamtól kellett részben rájönni, vagyis neki köszönhetően, de akkor is. Basszus, mintha egy vízibombát dobott volna be közénk hirtelen. – Még mindig nem vagy az az ünneplős fajta, mi? Mármint ilyen téren, pedig szerintem minden okod meglenne és nem lenne kérkedés. – rántom meg a vállaimat, majd amikor a csatlakozást is mondja, akkor egyetértően bólintok, mielőtt még komolyabb vizekre eveznénk. Farkasom tűri azt, ahogyan nyakára mar a hím, meg se rezdül, fejét továbbra is lehajtja és érzi az energiát, érzi a falka erejét is és hirtelen úgy érzi, hogy részben hazatalált a másfél éves kóborlás után. Vajon pajti tényleg bírni fogjuk a strapát, a hideget, vagy ez jobban ki fog rajtunk, mint a front? Amikor pedig a hím jelezte, hogy felállhat, akkor a farkasom felállt és fejét a híméhez fúrta, majd utána „visszavonult”, hogy tovább henyéljen. Én is sietve emeltem fel a fejemet nem ügyelve arra se, hogy így a dögcédulám is a felszínre került, hiszen részben beleakadt a hajamba is, másrészt meg ebből a pulcsiból még fejen állva szerintem én is kicsúsztam volna. Amikor közelebb lépett, én is így tettem, majd elvesztem az ölelésében. – Köszönöm. – csak ennyit suttogtam, hiszen azt pontosan tudta mindig is, hogy felnézek rá és fontos is számomra, nem is kicsit. Sokat köszönhetek neki már a múltban is. Általa egyszer már családot kaptam és most még egyszer. – Pedig milyen menő lett volna ,de ezek szerint gyógyítókból kevés vagy, vagy legalábbis körülötted. Szívesen, ha kell valakinek doki, akkor szóljatok és jövök is, majd az őrült szánkómmal. – kuncogom el magam, de azt ő is tudja, hogy abban nem ismerek tréfát. Nem tudom, hogy amúgy is orvosnak állnék-e, de majd kitalálom, viszont ő és a falka is számíthat rám ilyen téren. - Aha, nyugdíjasok módjára teával, vagy van valami erősebb is? – mosolyodtam el, majd a pultra könyököltem / dőltem, attól függően, hogy miként is nézett ki a konyhája.
- Ha már ilyen szépen megfogalmaztad, akkor áldásom adom a dologra - elkomolytalankodom a dolgot, tudom jól, de fagyos egy vidék ez és nem csak az időjárást tekintve. Nem lehetetlen és egészen biztos vagyok benne, hogy üde színfoltja lesz a vidéknek. Tudom, hogy a szavaim mintha beletörődést sugallnának, de közel sem erről van szó, hiszen azért én magam is pörgősebb vagyok néhányaknál, csak hallottam a régi időkről, amikhez képest a mostani tényleg egy jó savanyú citromhoz hasonlít. - Hangos esti műsor? Te jó ég… - nevettem fel, hogy aztán a fejem csóváljam egy hatalmas vigyorral a képemen. Szép, most már a hálószobai titkaimat is lesni fogja valaki? - Amúgy meg nyugi, jól szigeteltek a falak - játékosan vállam az övének koccintottam, aprót lökve így rajta. Eddig még nem volt panasz az esti műsor hangosságára, bár tény és való, hogy farkasokon kívül nem igazán léphet más az épületbe. - Az egész kóceráj fel lett újítva a nyáron, szóval legfeljebb csak festeni kell, ha nem tetszenek a színek és új bútorokat venni, ha mást szeretnél, mint ami van - elég jó állapotúak a lakások, hiszen most lettek felújítva, direkt azért, hogy a beköltözőknek ezzel már ne keljen bajlódniuk, de ha Foxie átalakításba kezdene, akkor rajta, én egészen biztosan nem fogom visszatartani. - Az, hogy Béta lettem, még nem jelenti azt, hogy meg is becsülnek - szaladt feljebb egyik szemöldököm. Mosolyom azért árulkodó volt, hogy nincs ilyesmiről szó, legalábbis a falka nagyrészének a megbecsülését úgy érzem, már sikerült kivívnom. - Most mondjam azt, hogy akivel ünnepelnék, az vagy elhagyta a falkát, vagy meghalt, vagy messze él? - keserű vigyor mászott az arcomra. Sajnos azok, akikkel egy ünneplés keretein belül megosztottam volna az örömöm, már különböző okoknál fogva nincsenek a falkával, ez pedig jócskán csorbít a duhajkodási kedvemen. Jó érzés kiterjeszteni az energiáimat, jó érzés a sajátomnak fogadni Foxie-t, amikor elváltunk, még csak gondolni sem mertem volna olyasmire, hogy ez meg fog történni kettőnk között. Furcsa, szokatlan érzés, mégis a kellemes fajtából, mert egyrészt jól esik a feltétlen bizalma, másrészről örültem, hogy a falka tagjává vált és hittem abban, hogy ez még szorosabbra fűzi barátságunk szálait. - Persze, de gondolj csak bele, hogyan néznének rád, ha kiderülne, protekcióból kaptad a rangod - nevetőssé vált a hangom, hiszen ilyet egyrészt sem neki, sem magamnak nem akartam. Nem sok hitele maradna egyikünknek sem, őt megkérdőjeleznék a tudása kapcsán, az én tekintélyem pedig nem is kicsit csorbulna. - Tudom, milyen ügyesek a kezeid és igen, jól jönne egy gyógyító a közelemben - bólintottam aprót, miközben már a konyha felé igyekeztem, hogy előkészítsem a koccintáshoz szükséges holmikat. - Milyen nyugdíjasokról beszélsz itt? Tán nem annak érzed magad? - cukkoltam, mert hiába indokolná az éltes korom, egyáltalán nem érzem magam öregnek, ő meg aztán pláne nem. Röviditalt vettem elő, feles pohárral, hogy a pultra tegyem kettőnk közé és egyből töltsek is. - Ránk - emeltem koccintásra a kicsiny poharat, szélesen mosolyogva Foxie-ra, hogy a koccintás után egyből le is húzzam a tartalmát. - Aztán majd mesélhetnél. Arról is, melyik bolhapiacon vetted azt - böktem a közben felszínre bukó dögcédulára. Nem volt megrovás a hangomban, sőt, színtiszta kíváncsiság ült csak szavaimban. Az ő élete, azt csinál, amit szeretne és utólag már hiába aggódok érte, hiszen jól van. Katonának állni bátor dolog és az fel sem merül bennem, hogy vásárolt dögcédula lenne, felismerem a valódit és kíváncsi vagyok a kalandjaira.
- Ne aggódj, akkor inkább keresnék második állást, ha nem lennének azok. – legyintek is egyet mellé játékosan, mert nem mintha érdekelne egyáltalán ez a dolog. Nem, azt csinál és azzal, akivel amit akar, amíg az én kis alvás időmet nem zavarják. Tényleg közöm nem volt hozzá, és szemmel láthatóan vette is a lapot, hogy csak szórakozom vele és szívom egy kicsit a vérét, mert talán oly régóta senki se tette meg vele, de ki tudja milyen farkasok is élnek erre felé. – Festés tuti lesz – tudom, nem is láttam még a szobát, de ismerve magam. – Egy-két dolgot is tuti venni kell, de legalább lesz, aki gálánsan cipelje helyettem a dolgokat. – öltöttem rá nyelvet bolondozva, miközben egyik oldalt a fülem mögé simítottam hosszú, vöröses tincsemet. - Lehetséges, de az Alfa biztosan nagyon bízik benned és meg is becsül, ez pedig szerintem igazán nagy dolog. – én el se tudnám képzelni, hogy valaha hasonló posztig eljussak bármelyik falkában. Egyszerűen én nem vagyok úgy összerakva, de ő remek „vezető” tud lenni. – Olyan pedig szerintem sose volt, hogy mindig mindenki felnézett volna ugyanarra a személyre, de a többség megteszi, mert különben nem élnének a közeledben. – lehet rosszul látom a tényeket, mert sose folytam bele igazán ezekbe a dolgokba, de így laikusként ezt mondanám. – Sajnálom, de én itt vagyok, még ha senkit se tudok pótolni, de azért több, mint a semmi. – majd barátilag kicsit megsimogattam az arcát, hiszen nekem ne törjön le most, mint a bilifüle. Azzal ráérünk később is. Sose hittem volna, hogy valaha ilyen fog történni, hogy pont általa fogok bekerülni ilyen módon egy új családba, de csöppet se bántam. Sőt, nagyon is örültem, hogy így történt, mert annyira másabb volt, talán a múltunk miatt, talán amiatt, mert eleve miatta jöttem erre a fagyos vidékre, ha már úgyis hazazavartak amonnan. Kellemes volt és egy percig se kételkedtem abban, hogy a hűségem övé lesz és azé, akinek ő is fejet hajtott. Igaz, nem ismerem, de olykor nem kell, mert bizalmat szavazhatunk anélkül is. - Vélhetően menne az ujjal mutogatás, mint az óvodában, hiszen tudjuk a farkasok kevés esetben nőnek fel, de aztán, amikor az életüket menteném meg, akkor meg rájönnének arra, hogy okkal tetted. – tárom szét a karomat játékosan, mint aki nem érti hol itt a gond, de aztán nem bírom megállni, hogy ne kuncogjam el magam, mert azt hiszem én se volnék olyan, aki azt várná el, hogy az ölébe hullajtsák a rangot. Szeretek bizonyítani és kivívni mások elismerését. – Ha egyelőre nem is vagyok hívatalos gyógyító, de ha kell egy ügyes kéz, akkor most már tudod, hogy itt vagyok. – mondtam mosolyogva és egyre inkább jókedvűen. - Itt áll előttem egy, majd veszek neki rokkantkeretet, hogy legyen mivel sétálnia menni. – természetesen ezt már nevetés nélkül se bírtam megállni, mert hirtelen magam előtt láttam, ahogyan előkapná a kisjárókeretet és úgy kezdené el üldözni a bűnőzöket. Lehet egy kiadós alvás rám férne ennyi izgalom után, mielőtt még hajmeresztőbb képek jutnak eszembe különféle őrültségekről. - Ránk és az új kezdetre. – emeltem én is koccintásra a poharamat, hogy utána el is tüntessen rövid időn belül az italomat. – Pontosan azon, ahonnan haza rugdosták a seggemet. – feleltem pontosan annyira játékosan, mint ő is. Pedig ebben azért volt igazság. Természetesen még faggattam őt, hogy mit érdemes tudni, mennyire lehet itt elengedni magad és társai, ahogyan beavattam abba is, hogy a fronton voltam és miért is keveredtem ennyi idő után haza. Bár biztos voltam, hogy az utolsó húzásomat, amikor vásárra vittem eléggé a bőrömet nem fogja díjazni, de nem sok titkom volt előtte és nem szégyelltem bevallani, hogy még mindig képes vagyok olykor túlzottan is a fejem után menni. Jobb ha tudja, hogy ez nem változott.
\\ Köszönöm a bevételt! És a játékot is, nagyon élveztem!
Először nem szóltam semmit. Csak bejöttem dolgozni, és nyomokban Dakota szaga csapta meg az orrom, ami biztosan nem származhatott tőlem, hiszen már rég volt, amikor utoljára találkoztunk. Először arra gondolok, hogy talán rajtam kívül esetleg beleszaladt Mike-ba. De Mike nincs beosztva, így csak a kérdés marad, egészen addig, amíg először bele nem szaladok az éjszakai semmittevés alatt Ryanbe. A szagok ezen a ponton válnak forrássá valami olyan iránt, amit eddig kerestem, de képtelen voltam megtalálni. Hát jó. Épp a kávégép előtt haladtam el, és löktem fel véletlen a nyomozót, de volt bennem annyi, hogy visszafordulva küldjek felé egy bocsit. A látszatot fent kellett tartani, nem? Aztán legközelebb a lépcsőkön futottunk össze, előbb éreztem meg rajta a már fogyatkozó szagot, mint hogy a lépteit meghallottam volna. Újabb vállas és hanyag bocsi. De most komolyan. Ez? EZ? Semmi bajom sincs Ryennel, de már meg ne sértsek senkit, egy EMBER, egy társunk, akit olyan baleset ért, ami miatt semmire sem emlékszik az életéből. Ennek ellenére kedvem lenne köcsögösködni vele, de nem teszem. A csaj azt csinál, amit akar, papíron ugye, nekem ebbe semmi beleszólásom nincs és őszintén: nem is vágytam rá. Inkább lementem a portára trécselni az éjszakás Angelával, belebájologtam halandó szemeibe ma este is, mint ahogy már ezelőtt sokszor megtörtént. De a szagok újra közelednek, az orromba tolulnak, és ezúttal már nem állom meg némi random fricskával meg bocsival. Felegyenesedem a pultról és széles vigyorral állom Ryan útját. - Ryan! - harsanok fel barátian, és még kezet is nyújtok neki a látszat kedvéért - Hogy te milyen jól nézel ki mostanság! Csak nem becsajoztál? Mert ha igen, akkor ismerhetsz: minden részletet tudni akarok! És amúgy, nem haragudj, hogy ma annyiszor beléd estem, nem alszom túl jól a napokban és néha megszédülök, ennyi az egész. Remélem, nem para. Ez a magatartás sosem állt tőlem távol, mindig is szerettem mások hódításaiból ihletet meríteni. De a mai nap más volt. És mivel ember volt, így még csak tettetnem sem kellett, hogy kamuzok, ennyivel is kevesebb probléma. Számára a barátságos haver lehettem, magam számára pedig egy kitörni akaró, de nem tudó vulkán, ami válaszokat követelt. Mosoly, fehér fogak, kérdés. Ennyi tellett, és kíváncsian vártam, hogy Ryan mennyire büszkélkedik el férfiként a viselt dolgaival.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elfelejtettem mindent arról a bizonyos estéről egy indián lányról. Jó, nem indián, de a neve az, szóval jó ez így. Nem tudom mennyire volt meggondolatlan cselekedet, de az biztos, hogy ezek után Jessica-ról végképp lemondok. Igen, bennem volt az alkohol, a csalódottság, az emlékek hiánya és különösen Dakota személyisége. Lehet, hogy első kettő nélkül is az ágyban kötöttünk volna ki, az alkohol azért tutira segített abban, hogy ne legyek túl kritikus a helyzettel. De végül is mindegy, valószínűleg többet nem fogom látni őt és talán így is a legjobb. Nem hiszem, hogy az elköteleződés híve a lány, meg ugye jön minden éjfélkor a tökszekér, vagy mi. Az egész viszont megfelelően feltöltött, vidámabban álltam az eszméletvesztéshez, vagy inkább pozitívabban. Minden máshoz is természetesen, lehet, hogy ez hiányzott nekem? Furcsa lenne, de ki tudja ezt megítélni, én pedig nem is akarom, a lényeg az, hogy jó élményt volt. Nem mondom, hogy jóval fiatalabb koromban nem voltak ilyen estéim, talán az az egész kulcsa, hogy nosztalgikus húrokat pengetett meg bennem. Dakota kiváló szerető volt és szerencsém volt vele. Nem beszélve az aznapi parádés teljesítményemről. Ezért is maradtam késő estig, mert feltöltődve néhány megakadt ügyet vettem elő és az osztályok között jártam-keltem információkért. Először nem tűnt fel, hogy Henry nekem jött, még elnézést is kért, én csak legyintettem, van ilyen. A másodiknál már majdnem rákérdeztem, hogy beteg-e, vagy valami, mert valahol éreztem, hogy túl sok a véletlenlenből egy napra ez. Emellett az aikido is sok mindenre megtanított, például arra, hogy mindenre figyeljünk, ami velünk történik. De az idő telt, és én egyre jobban belementem a Warrick ügybe. A nyom kihűlt, de én ilyenkor visszamegyek a kezdetekre, hátha nem találtunk meg valamit, vagy nem vettünk figyelembe az elején. Volt egy megjegyzése az egyik szemtanúnak, hogy az előző napon festés volt a helyszínen, és mi tagadás tényleg érződött, de azt mondta még a férfi, hogy szerinte nem voltak festők. Az erre való rákérdezés után, csak annyit felelt, hogy megérzés. Mivel már késő van, járnom kell egyet, hogy összeszedjem a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Az épületben tilos a dohányzás, így kénytelen vagyok kimenni egy kicsit. Állítólag már leszoktam róla, de "szerencsére" ezt is elfelejtettem. Szóval elindultam kifelé, hogy tudjak cigizni, de Henry megint feltűnt. Nocsak. Sőt, meg is szólított, én meg csak mosolyogva fogadtam a kezét, egy szokásosan határozott szorítással, ami mindenkinek jár. Igen, normális kézfogás, mert egyébként nem tartom okosnak, aki nem tartja be a kézfogás íratlan szabályait. Vannak írottak is? Mindegy. - Angela, hogy vagy ma? Helló Henry - üdvözlöm őket, a recepciósunk pedig szokás szerint széles mosolyt villant és egy "szió Ryannel" köszön vissza. Henry közben bókolni kezd, amire felvonom a szemöldököm, de végül is haverok vagyunk, és róla meg mindenki tudja, hogy nem veti meg a szebbik nemet. A szebbik nemben én is az igent szeretem a legjobban. De közben leesik, hogy mire gondol, ezek szerint a három medvében látott performanszunk nem maradt titokban. Remek! - Ki szédített meg? Angela? Mondjuk nem csodálkoznék - vigyorgok a nőre, aki egyébként azon kívül, hogy eléggé elnyűtte a mai nap, egészen csinos ma is. Ahogy minden nap, amikor bent van. Ráadásul Henry éppen csapta neki a szelet, ha jól láttam, Hátha adtam egy kis lökést az egésznek. Szívesen! - Ja nem, nem csajoztam be amúgy. Tudod, hogy kiesett három év, és még nehezen megy az, hogy tegnap este még volt feleségem, reggelre meg elváltam - adom meg a féligazságot. Nem csajoztam be, csak egyéjszakás kalandom volt. - Jó, hát volt egy lány azóta, de azt hiszem többet nem fogom látni - vonok vállat, mert végül is férfiből vagyok én is, miért tagadnám? Azért azt sajnálom, hogy többet nem találkozom szerintem Dakotával, mert jó volt vele dumálni és ágyat nyikorgatni is, szeretem az ilyen személyiséget. Aztán lehet, hogy kivételesen én voltam a préda. Mindegy is, talán jobb is így. Angela nem szólal meg, csak a "bajusza" alatt somolyog egy kicsit, amit kivételesen nem bánok. - Kijössz Henry? Elszívnék egy cigit. Már ha van kedved dumálni, megértem, ha maradni akarnál - vigyorgok megint, amire Angela felkap egy dossziét és megpróbál fejbe vágni vele. - Héhé, csak viccelek! - játékosan menekülök, de hagyom, hogy megüsse a kezem a dossziéval. Persze ő is nevetgél, de én elindulok kifelé mindenképpen, Henryvel, vagy nélküle. Ha annyira akar dumálni úgyis jövök még vissza, de gondolom inkább Angela válassza. Én azt tenném.
A hozzászólást Ryan Langston összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 08, 2023 6:04 pm-kor.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
A magam részéről a kézfogás kissé férfiasabbra sikerül a kelleténél. Nem tehetek róla, vitt a lendület, na. Inkább megdicsérem magam, amiért nem rántottam meg és vertem be a fejét a recepciós pultba, mert én ilyen rohadt előzékeny vagyok. Ryan egyébként is stramm gyerek, csak nem fog sipákolni egy erőteljesebb szorításra. Látom ám, hogy meglepte a kérdésem, és ahogy felvonja a szemöldökét, én csak ártatlanul kaján fejjel nézek rá. Azt nyilván nem mondhattam neki, hogy haver, az egész őrsön kondenzcsíkként húzod magad után Dakota szagát. A kérdésére felröhögök. Ércesen és hangosan, teljesen őszintén eresztve szabadjára a feszültségem egy részét, bal tenyeremmel pedig a pultra csapok. Senki nem szédített meg. Mert nem szédített meg. Csak... Na, mindegy. Hagyjuk. - Á, nem! - a pultcsapó mozdulat legyintésben teljesedik ki, ahogy felelni kezdek a kérdésére - Mandyről már rég letettem, és ez így is marad, amíg nem lesz hajlandó húsvétkor szexshopos nyuszijelmezben megjelenni, de ezt ő is tudja. Nem igaz? Mandy felé fordulok, aki megint a maga szokásához képest játékosan morcos. A nyuszis dolgot mindig felemlegetem, ha tudom. Nem csodálom, hogy utálja. De nekem jól esett jártatni a számat, mert mindig ez van, ha szétbasz az ideg. Legalább ennyivel elterelem a figyelmem, na meg másokét is a saját reakcióimról - ami jelen esetben a zakatoló szívverésem és a Holdszemű sértett morgása a lelkem mélyén. Kissé talán túlzóan érdeklődő arccal pislogok Ryanre, ahogy a válaszára várok. Karba teszem a kezem és kisterpeszben állok, és mindeközben rohadt hálás vagyok azért, hogy ember, és nem kell még a pajzsommal is szórakozzak. Elég az arcomat rendben tartani, a testemet már némileg nehezebb. Nem csajozott be. Hitetlenkedő, szapora pislantásokkal rázom meg a fejem. Nem csajozott be? Ryan számára talán ez a reakcióm úgy tűnhet, hogy akkor nem értem az okot arra, amiért olyan "jól néz ki". Közben legbelül valami egészen másra gondolok, mégpedig arra, hogy leteszem az arcom, ha az a kis szuka képes volt megállni, hogy csak elitalozgassanak valahol. Nem is igazán figyelek a folytatásra, mert közben azt hiszem, hogy testen kívüli élményem van, mert szinte látom magam kívülről és az egész helyzet szürrealitását. És az kurvára nem segít, hogy közben a munkahelyemnek van olyan szaga, mint mostanság a hálómnak szokott. - Ja, aha, hát igen. - térek vissza a valóságba bambán, aztán visszarázódva a szerepembe, barátságosan még hozzáteszem - Szar ügy. Mármint, wow, haver, elképesztő, tényleg. - alapból sem vagyok jó kötelező szockodásban, a jelenlegi helyzet nélkül sem tudnám, hogy erre mégis mi a faszt lehet vagy kellene mondani, szóval ezért - Nem is mondtam, jó újra akcióban látni, mindenki teljesen ki volt akadva, amikor értesültünk a történtekről. Ennél többet is veszthetnél volna. Semmi baj Billy, volt már ennél szarabb is, ezt a megnyilvánulást egy erős közepesre értékelem. Még felkaron is paskolom, emiatt az "erős" közepes. - Volt egy lááány? Na, hát mondtam én, hogy valami más rajtad, mint eddig. - a szagod, te faszfej - Hogy-hogy nem fogod látni? Csak nem... olyan lány volt? Ezek után simán kinézem, hogy szintet lépett, és már kurválkodik is, bár, ha a múltkori Rolex árát már mostanra elverte, akkor tényleg nincs remény Dakota számára. Oldalvást fordulva döntöm neki a csípőmet a pultnak, mielőtt hanyatt esek, közben pedig még mindig karba tett kezeimmel mindkét oldalt a bordáim feletti húsba markolok és közben borzasztóan ügyelek arra, hogy normális ütemben tartsam a légzésem. A fájdalom csak egy nagyon kicsit segít, de legalább visszahúz a valóságba. Egyáltalán miért csinálom ezt magammal? Miért nem vágyom másra, mint arra, hogy a fegyveremért nyúljak és egy egyszerű lövéssel homlokon csókoljam az amnéziás nyomozónkat? Nem az ő hibája. Dakota hibája, meg az enyém, amiért választást kínáltam neki a kocsma előtt, és nem küldtem el a picsába élből. Azt kellett volna tennem. Aztán kiinvitál cigizni. Csak a perifériás látásommal érzékelem, ahogy Mandyvel szórakoznak, a következő pillanatban pedig már mindketten eltűnnek, én pedig csak bambulok magam elé vagy fél percig. Nem Ryan tehet róla. Nem Ő. Tudom, mert ismerem már ennyire a nőstényt. Mégis mire kellett volna számítanom? Fűt a harag, ha Ryant nem is, de a gipszkarton falakat igazán szívesen átrendezném, úgyis rá fér már az épületre némi frissítés. Csak a fémes szagtól térek magamhoz, ami, meglepetés, de belőlem jön. Eleresztem a húsomat, amibe eddig görcsösen kapaszkodtam, kicsit megrázom magam. Rekedten köhögök fel és mielőtt kimennék Ryan után, összehúzom a kabátomat. Lendületes léptekkel indulok meg kifelé, és már menet közben rágyújtok, és pont leszarom, ha az ajtó előtt három lépéssel beriaszt a füstjelző. Ryan mellé már a cigivel a számban és füstfelhőtől ölelve érkezem meg. Nem nézek rá. Nem tudok. Attól tartok, hogyha megtenném, nem tudnám türtőztetni magam, bár ki tudja. Talán visszaverhetném belé az emlékeit. Talán még meg is köszönné. - Mizu? Ennyit vagyok képes a legnagyobb jó indulattal megkérdezni, de még így is kissé beleremeg a hangom, de fogja a kurva alaszkai télre. Reményeim szerint bedob valami olyat, ami eltereli a figyelmem saját magamról, bár baromi nehéz dolga lesz, mert hiába vagyunk csak ketten, a szagok miatt úgy érzem, becsatlakozott mellénk egy hívatlan harmadik is. Burival a kezében, egy szál melltartóban.
Tudtam, hogy valami van, mert a kézfogása más volt, talán erősebb, mint szokott. Ez pedig azt jelenti, hogy van valami, ami persze lehet jó is, de valahogy általában nem ez szokott lenni. Hát nem baj, nem veszem fel, és csak reménykedem benne, hogy nem tettem vele olyat a három év alatt, amit nem kellett volna és most jól visszavág majd. Hiszen egy csomó olyan dolgomról tudhat, amiről én nem és ezek között lehetnek elég kellemetlenek is. fasza, remélem nem így van. Úgyhogy gyorsan át kell fordítanom a szitut rá. - Hát figyelj, én támogatom az ötletet. Angela? - szórakozunk szegény nővel, pedig meg sem érdemli. De legalább nem lő agyon nyomban minket egy-egy golyóval, csak megforgatja a szemeit. De sajna én vagyok porondon, mivel Henry nem akar leszállni a témáról, így adok némi információt a Medvés esetről. Nem eresztem bő lére, pont eleget, de elég keveset, így kívánja a tisztelet és a diszkréció, meg hogy mekkora úriember vagyok. Ja, az nem nagyon, de azért igyekszem, komolyan. Most már kezdek biztos lenni abban, hogy Henry ma nem éppen százas. Annyira közhelyesen válaszolgat, meg próbál együttérezni, hogy szerintem ő sem hiszi el. Mi a faszt csinálhattam vajon? És eddig ez miért nem volt baj? Hmm, fingom sincs mi van, de ő most vagy nagyon máshol van, vagy nem tudom. - Szerintem megfelelő volt a mértéke. Lehetett volna mondjuk inkább semmi. De akkor meg ki sajnálna? Így is úgy látom, hogy Madison ki van borulva, csak túl cuki, hogy ne szóljon. De már jött vissza némi emlék, persze rohadt kevés... lehet, hogy meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy a nagy része az emlékeimnek kuka. Talán mindenkinek jót tenne - sóhajtok egyet, Mandy pedig bátorító mosolyt küld. Ma szokatlanul csöndes, vagy ő is tud valamit és nem akar pletykálni. Jó helyre kerültem, mi? - Nem, szó sincs róla. Talán egy szabad lélek, akiket nem hatnak meg a kötöttségek, vagy nem tudom. De nagyon jó fej volt, biliárdoztunk és/meg ittunk, aztán... - tárom szét a kezeimet. - A többit sejthetitek - kicsit az elmémbe nézek, ahogy felsejlenek a közelmúlt képei róla. Minden szuper volt, úgy kellett lennie, ahogy lett. Nem bánkódom, nincsenek is kényszerképzeteim, hogy mi is lehetett volna még. Ahhoz túlságosan sérült vagyok még, hogy bárkit túl közel engedjek magamhoz. Végül szórakozok egy kicsit Angelával, és megkérem Henryt, hogy tolja ki a képét, mert cigizhetnékem van. Nekitámaszkodok a "dohányzásra kijelölt hely" táblának a falon és rágyújtok. Lassan szívom be a cigit, ami kicsit más, mint régebben. Talán tényleg leszokhattam, ahogy mondták. Közben megjön Henry, aki már bent is rágyújt, megszólaltatva a tűzjelzőt. Angela kiabálni kezd utána és tárcsáz... gondolom lemondja a tűzoltókat valami kamu dumával. - Egyszer Adler seggberak az ilyen húzásaidért. De lehet, hogy Mandy fog hamarabb - vigyorgok rá és a fejem ingatom, miközben letüdőzök egy újabb slukkot és kifújom a cuccot. - Figyelj már, lenne pár kérdésem Adamsről - szándékosan magázom, simán nem tudom, hogy mennyire voltunk mi kéz a kézben járók, vagy boronáltak össze vele. A rendőrörsön nem kell ahhoz alap, hogy shippeljenek, elég ha napi öt-nyolc órát együtt dolgoztok. - Állítólag nagyon jó volt a kémia köztünk. Te tudsz erről valamit mondani. Tutira van valami, amit nem mondd el, mert feszt azt látom, hogy visszafogja magát - nézek Henryre, aki azért rohadt sok pletykát ismer, köztük lehet, hogy ezekről is van infója. Nem bánnám, ha lenne több támpontom.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ezen a ponton nem vagyok képes feldolgozni a válaszát, meg azt sem, hogy Madisont hozza fel példának éppen azzal kapcsolatban, hogy mit veszített. Ember, ha cserélhetnék veled itt és most, kérdés nélkül megtenném, hogy ne kelljen emlékeznem egyáltalán az egész Dakotás szarra, vagy épp ezekben a percekben átélnem azt, amit. Mandy bátorító mosolyt küld Ryan felé, én meg csak állok, mint egy fasz. Mondom, nem vagyok jó alapból sem az ilyesmiben. - Hát Ryan, ha tudnék bármit is a hálószoba-titkaidról, hidd el, kérdezned sem kellene, és mondanám. Ehhez még hazudnom sem kellett egy szót sem, hiszen ha tudnék bármi konkrétat, már rég tudna róla. De ez nincs így, és jelenleg épp le is szarnám, még ha így is lenne, mert a felszín alatt olyasmiről van szó, ami sokkal jobban érdekel az ő bajainál. Csak a saját érdekemben teszek szívességet azzal, hogy asszisztálok a helyzethez úgy, ahogy éppen a legjobban tudok, olyan erős közepes szinten. Biliárdoztak... Ittak... És aztán megeltek... Hát, rendben van, bár személy szerint hiányolom a listáról a kajával lehúzást, de ez a gondolat is a bőrömet marcangoló mozdulatban hal el a többi mellett. Sejthetjük a többit? Ó, nem Ryan. Én nem sejtem, én pontosan tudom a többit. Némileg hosszabbra nyúlik a pislogásom, hogy az ezüstös ragyogás ne tegye közzé magát emberi szemek előtt. - Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tipikus ingyenélő típusról van szó, aki mindent megtesz azért, hogy lehúzhasson arra az estére. - Ryannek címzem a mogorva szavakat, de közben magamhoz is próbálok beszélni - Kár a gőzért haver, volt egy jó estéd. Nekem kettő, és felrobbannék továbbra is a tudattól, hogy esetleg én is ebbe a kategóriába tartozom. Volt két jó estém. A többit meg felejtsem el. Ugye? Ugye. Aztán sok dolog történik. Egyrészt szétmetélem magam, másrészt Ryan kihív cigizni, harmadrészt fel tudnék robbanni, de az nem téma. Negyedrészt beindítom a tűzjelzőt és tényleg, annak minden őszinte valójában leszarom, hogy Angela telefonál és hogy visítanak a szirénák. Perpill az Antikrisztus is állhatna előttem, rajta is átnéznék. Ha Angutát láttam, a vörös ördög biztos nem lehet rosszabb. - A faszt... - felelek hanyagul a jóslataira a fejessel és Mandyvel kapcsolatban, miközben a hátam mögül visít a tűzjelző és Angela kiabál - Mandy már megszokott, Adler is, szóval értékelem, hogy félted a seggem, de én emiatt nem aggódnék a helyedben. Megvannak a magam útjai a melóban, amibe nyilván nem avatom be, hiszen csak egy ember. Egy ember, aki még ráadásul sérült is, és aki utánam kellett Dakotának. Nem, Billy, ne nézz rá. Csak szívd azt a kurva cigit, és csodáld a havas utcát. Az lesz a legjobb. Bár, amikor Madisonról kérdez, csak egy pillanatra, de rápillantok. Oké, akkor menjünk ebbe az irányba, legalább talán lesz esélyem arra, hogy mentálisan kiöljem belőle Dakota emlékét. Kis győzelem is győzelem, nem? - Mi van, he? - nevetek fel röviden - Kurva nők... - fújom ki a cigifüstöt erőteljesen, de csak azért, hogy helyet csináljak odabent a következő slukknak - Ha engem kérdezel, párszor tuti elkaptad az irattárban, vagy tudom is én, hol. - mert akkor is éreztem azt a jellegzetes illatkeverdést, mint ami most nem hagy élni - Tudni nem tudok semmit, de van, amit nem lehet titokban tartani. A pillantások, a kémia, ilyesmi... Újra forr a vérem, ahogy ezeket a szavakat kiejtem, és eszembe jutnak a saját pillantásaim és kémiáim. Még mindig az őrs előtt sorakozó autókat szemlézem, mintha ez lenne a feladatom. És amúgy tényleg: nem tudok kettejükről semmi konkrétat, csak olyasmit, amire a farkasom érzékei által emlékezhettem.
- Majd egyszer beavatlak. Ja, nem - azért vonulok vissza, mert tutira nem akarom őt beavatni. Egyrészt félreérthető, másrészt az kéne még, hogy ilyeneket megtudjon. Vannak határai a haverságnak is, és ez itt most jött el, legalábbis ebben a tekintetben. Dakotáról is igyekszem kis dolgokat megosztani, bár nem értem miért, hiszen valószínű sosem látjuk már egymást. Nem érzem fairnek? Talán. - Ítélkezel Henry? Hát nem tudom, jó humora volt, bejött. De valszeg igazad van abban, hogy többet nem látom. Mondjuk nem is tettem érte semmit, hogy legyen folytatás. Így a legjobb talán - húzom el a számat, mert nem nagyon tudok ezekre mit mondani. Fogalmam sincs, hogy miért volt ott a lány, de nem bántam meg egyetlen percét sem. - Végül is ja. Nem kell túlgondolni mindent - egyezek ki vele, ebben mondjuk van valami. Nem kell mindennel foglalkozni, van elég bajom, nem? Számot sem cseréltünk, meg semmi, hogy akár egy csekély esélye legyen bármi, ilyennek, vagy többnek. Mondjuk józanul már lehet máshogy állnék az egészhez. ~ Na, húzzunk ki cigizni! ~ Ott is hagyom őket, illetve kiinvitálom Henryt. Azonnal rágyújtok és érzem, hogy ez egy nagyon jó megoldás volt, mert rendezi a fejemben a sok szart. Persze az ügy még mindig nem áll össze, de legalább lenyugszom egy kicsit és nem akarom mindent is egyszerre megoldani. Henry beindítja a riasztót... a válaszából meg lejön az, hogy nem először csinál ilyen baromságot. Valami van vele, azért ilyen könnyedén venni a szabálysértést, amiért megbaszhat minket a katasztrófavédelem azért még tőle sem várom el. Hiába tesz úgy, mint aki laza. - Hát mi miatt? - kérdezek vissza azonnal, mert ez most valami új volt. Tutira nem az, hogy voltam Dakotával, mert arra miért kéne vigyáznom? Az emlékeim hiányáról már értekeztünk, nem tudom mi lehet még. Talán Madison? Rá is kérdezek. - Hmm - ez olyan férfias hümmögés volt, hogy valahol egyetértek vele. Nem egyszerűek a nők és sokszor nem következetesek. Mondjuk ez bennük a jó is. Újabb slukkok, de majdnem félrenyelem és prüszkölni kezdek, ahogy előhozakodik, hogy párszor megdugtam Madisont szerinte. Baszd meg Henry! - Azt azért csak elmondta volna már, nem? Habár... - dőlök neki a falnak és előre merengve gondolok vissza Rodrigues szülinapjára. - Voltál a múlt héten a Nanooks-ban? Nunez születésnapján. Madison eléggé felöntött a garatra és lesmárolt a taxi felé menet. Hú, lehet, hogy tényleg megfektettem párszor? És ez zavarja? Baszod, nem értem én ezt. Miért nem jött elő ezzel, vagy próbálkozott? Összevesztünk volna? Titkoltuk? Faszom kivan az amnéziával, Henry! - ingatom meg a fejem és szívom el a dekk végét, majd ledobom a földre a maradékot és eltaposom. Automatikusan húzom elő az újabb cigit és remegve gyújtok rá. Hát baszki ez tényleg zavarhatja, így azért kezd összeállni a kép. Az újabb slukk pedig jól esik, érzem, ahogy rák elvtárs is örül, hogy megpróbálkozhat a tüdőmben. - Amúgy nem dugtam meg, csak hazavittem - fejezem be a történetet. Na most agyalhatok minden szaron. - De mondd már el neked ma mi bajod van, mert látom, hogy bassza a csőröd valami. Talán segíthetek, vagy együttérezhetek, vagy tudja a rák - vonok vállat és a figyelmem rá fókuszálom. Jó lenne már nem rólam beszélgetni végre és más bajával törődni. Az úgyis könnyebb.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem avat be? Oké. Nem is mintha vágynék rá, hogy beavasson az életében bármibe is, legfeljebb egy apró szegmensébe, akinek Ryan tudta nélkül is köze volt hozzám. És ezért rántotta lúdbőrbe a felelete a testemet. - Én? Ítélkezni? Ítélkezzen a faszom. Ne szórakozz már velem, ha ezen múlna, én vállalnám fel itt és most előtted, hogy fizetek mindenért is, ha érdekel, már persze abban az államban, ahol ez legális. Volt régen, hogy megtörtént, sőt, a mai napig megesik a didibárban, szóval az én lelkem tiszta, totálisan ítélkezés nélküli. Vagy legalább is, nem abban az értelemben ítélkezem, amiről verbálisan szó van, a többi meg hadd legyen az én nyomorom, köszönöm szépen. Nem kell túlgondolni mindent. Hogy mennyire igaza van! És hogy mennyire jó lenne, ha ezen gondolat mentén tudnék létezni, de sajnos nem megy, és ennek okát saját magammal kell majd letisztáznom. Sőt, talán ez megérne egy beszélgetést Pattel is, de ettől a gondolattól jobban rettegek, mint egy nyílt elutasítástól. Főleg amiatt, mert a jó humorát hozza szóba, ami bejött neki és basszameg, nekem is. Miután rendezem magam, kicsörtetek, még a füstjelzőt is beindítva. A mi miatt kérdésére való választ egyelőre lenyelem magamban és csak megrázom a fejem. Inkább hallgassa meg mindazt, amit Mads felől tudok adni neki, erre álljon fel és még véletlenül sem bárki másra. - Bazdmeg Ryan, ne legyél már ekkora pöcs! - kiáltok rá, miután ő elmondta a saját történetét, én pedig rátapostam a földön a csikkemre - Szerinted komolyan azért smárolt le, mert a baleseted után tiszta volt a terep? Adams nem olyan, mint mi, úgysem azért csinálta, mert titokban arra várt, hogy majd akkor hajt rád, amikor épp véltlen amnéziád van. Szinte köpöm a szavakat felé, főleg azért, mert volt némi háttértudásom, másrészt meg azért, mert közben a lelkemben kaparász valaki, aki pont nem a tipikus nő volt a képletben, és aki pont megbaszta a haveromat, tudta nélkül. Amúgy tényleg segítő szándék beszél belőlem, amikor róla és Madisonról tárgyalunk, de a bukott tettetésem sajnos benne is kérdéseket vet fel. A picsáért kérdez rá? - Hogy nekem mi bajom van? Felnevetek megint, pont úgy, ahogyan korábban a pultnál tettem. Eddig nagyon ügyes voltam, taktikáztam és tettettem, hogy ne kelljen konfrontálódjunk, de nyíltan rákérdez, és mivel csak gyakorló normális vagyok, és mivel rajtunk kívül nincs kint senki, és mivel a farkasom is hajt, így hát megesik, ami történik. Számára furcsa gyorsasággal fordulok felé, ragadom meg a torkát és nyomom neki az épület falának. Bármivel is védekezzen, az emberi képességeit jóval meghaladva hárítok minden próbálkozást. - Megbasztad a nőt, akit nem szeretném, hogy rajtam kívül más is megbasszon. Ez a bajom. Ráfogok a torkára, és egy mozdulattal lépek el mellőle, kisétálva már a kocsik mellé az úttestre. Faszom, mégsem bírtam magammal. Újra rágyújtok, teljes mértékben leszarva, hogy a melóban a felettesem. - Nem a te hibád volt, szóval ha csak nem akarsz ölre menni, akkor itt engedjük el. Ha meg mégis, akkor garantálom, hogy nem csak az emlékeid fognak elveszni. Újabb szál cigiért nyúlok tőle távol, és ha tudok, akkor rágyújtok megint. Ha nem, akkor várom szeretettel a támadását, hiába volt nem célom rajta levezetni a Dakota picsássága miatti feszkót.
- Oké, oké - hagyom magam, mert ennek a vitának nem nagyon lenne értelme. De nagyon úgy néz ki pedig, hogy azonnal kurvának nézi Dakotát. Már csak azért sem az, mert nem kellett a végén perkálnom, ez csak egy jó este volt, mindkét fél beleegyezésével. Kint cigizve megváltozik megint a világ, áttudok gondolni dolgokat még a tűzjelző nem túl autentikus aláfestése közben is. Ő nem fél, hogy kidobják emiatt, én meg nem féltem, mert ha ennyire magabiztos, talán tényleg nem fogják. Maximum majd szervezünk valami jó búcsúbulit neki. Felhozom Madisont is, mert az az egyik dolog, ami mostanában nagyon foglalkoztat. Sajnálom is őt, de nem tudok eligazodni rajta. A hirtelen felhördülő Henry kizökkent a gondolataimból, bár az okfejtésem félreértette. Én csak dobálóztam a lehetőségekkel, ami foglalkoztatott, nem hittem azt, hogy eddig várt volna Madison. Nem is értem egészen, hogy ez, hogyan jött ide pontosan. Látszik, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon ma. Megesik, hogy a csiga elesik. - Nem erre gondoltam - azért egy választ megért cigiváltás közben, amit gondolt. Hát jó, akkor beszéljünk róla. A hirtelen felnevetése egészen vészjóslóra sikeredett. Na, ez érdekes lesz. ~ A kurva életbe! ~ Hirtelen kerülök a falra, de annyira, hogy gondolkodni sincs időm. Reflexszerűn akarom tökön rúgni, de valamiért nem sikerül. A Sensei ma nem lenne büszke rá. Fulladozok, miközben azt hallom, hogy megdugtam valakit, akit ő akart? Dakota? Mondjuk kizárásos alapon csak ő lehet. Megpróbálom a gyenge pontokon megütni, de nem sikerül az oxigén vesztés miatt, gondolom. ~ Többet kéne gyakorolni bassza meg! ~ Már így is az ájulás határán vagyok, a fejem is bevertem, lehet, hogy a csontom is repedt, legalábbis a hátamba kúszó fájdalom is jelentkezik. Azonban a torkomban keletkező légszomj a következő szorítástól elsötétíti a világot előttem...
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Rugdosna és kapálózna, de hiába a felettesem a munkában, ebben a helyzetben, ebben az apró buborékban, amit a világban mi jelentettünk, én voltam a főnök. A nagykutya, aki belül habzó szájjal, lekezelően tekint az emberre, a prédájára, aki akaratán kívül ugyan, de nem tudja, hol a helye. Verekedni is elég rég verekedtem már farkassal is, nem hogy emberrel, és talán emiatt fordulhat elő, hogy bár visszafogom magam, magam szerint legalább is, Ryan feje gyanúsan nagyot koppan a falon, de ezt a zajt teljesen figyelmen kívül hagyom. Csak a képébe vágom, hogy pontosan mi a bajom, egy kicsit még ott tartom a falnál, hogy érezze a törődést. A szemeim szikrákat szórnak, még akkor is, amikor Ryan szemhéjai már elkezdenek lecsukódni. Lassan, mintha egy függöny húzódna szét előttem, úgy kúszik a tudatomba, mit tettem. És ezzel együtt veszi át a harag helyét a szívembe szúró pánik. - Ryan? Érces, halk suttogással ejtem ki a nevét, mintha nem akarnám álmából felébreszteni. Eleresztem a nyakát, és közben a másik kezemmel próbálom megtámasztani, hogy ne essen össze, mint egy rongybaba. - Ryan? Ryan! - kicsit még rázok is az ájult testén, ahogy már indulattal a hangomban szólongatom - - Ne, ne, ne, ne, a kurva életbe, ne! Odakint mínuszok vannak, de engem lever a víz. A szívem újra a fülemben dobog, minden ütésébe beleremeg még a gyomrom is, kapkodva köpöm a párát magamból. Először jobbra, a bejárat felé nézek, egyenesen bele a kamerába. Pompás, egy kétségbeesett pofájú, perdöntő bizonyíték. Végül pedig balra, a parkoló rendűrautók felé, majd vissza Ryenre. Nem kell sokat gondolkodnom, ösztönösen kapom fel a kolléga testét és cipelem a kocsik közé úgy fektetve, hogyha valaki ki is jön bagózni, kevés esélye legyen kiszúrni. Felnyüszítek és két kézzel beletúrok a hajamba. Minden ízemben remegek, mert tudom, mit jelent az, ami most történt. Mindennek vége van. Mindennek. Nem, nem köztem és Dakota között. Az életemnek. A munkámnak. Nekem. Az isten bassza meg, mindennek! Amiért eddig dolgoztam, ezer szilánkra tört egyetlen ostoba faszméregetés miatt, és fogalmam sincs, hogy mi lesz ezek után. - Mandy... Suttogva formálom az őrző nevét, némi reménysugárral a szemeimben, ahogy valami ősi, velem született túlélési ösztönnek köszönhetően eszembe jut az egyetlen dolog, amit ebben a helyzetben tehetek. Rohanni kezdek, nagy csattanással vágom ki az őrs ajtaját. Hol a picsában lehet? - Mandy! Mandy! Mindenki teljesen őrültnek hisz, akivel találkozom, repkednek a "McCarty, minden oké" kérdések, én pedig zavart aházások közben sasszézom az épületben az őrző után kutatva. Megragadom az alkarjánál fogva, és mindenféle magyarázat nélkül kezdem magam után vonszolni, de az arcomról már az első pillanatban leolvashatta, hogy baj van. Nem azt mondom, hogy elbőgtem magam, de igen csak fátyolos, a rettegéssel és pánikkal ráncfelvarrot arcom. Amikor kiérünk az utcára, körbe nézek, majd Ryan élettelenül fekvő testéhez viszem. Nem szarozok. Minek? Ennél nagyobb szarban már nem lehetek úgysem, kár lett volna viszakozni, mielőtt Mandy kiszedhette volna belőlem, hogy miről van szó. All-in, már nem maradt semmi, ami számíthatott volna. - Nem akartam, én nem ezt akartam, meg nem így! Megbaszódtam Mandy, kurvára meg... Fel alá járkálok mellettük, mindkét kezemmel eltakarva a számat és az orromat. Azt sem tudom, mit várok tőle, hogy mit csináljon, de ő az Őrző, csak tudja az eljárást meg gondoskodik arról, hogy Ryan semmiképp se dögöljön ebbe bele miattam. Erről talán tud gondoskodni, de a többi, engem érintő problémáról már nem biztos. Eszembe jut a nap, amikor a rendőrré avatásomon úgy éreztem magam, mintha a bitóra mennék, de most valóban ott is vagyok. De ezúttal nem engem ölnek meg, én vettem el mindent magamtól. - Istenem... Hát, csak eltörött az a kurva mécses. Sosem gondoltam volna, hogy lesz olyan helyzet, hogy magasról leszarom azt, hogy valaki sírni lát. Hát, ezt is megértük.
//Hát ezzel most elég szépen taccsra tettél xDDDD Közben már ügyintézek Willel azt illetően, hogy mi lesz a pontos eljárás, megírom majd PM-ben //
Ismeritek a viccet a temetőről és a hasmenésről? Ha menni kell, hát menni kell, és ez igaz arra is, amikor farkasok randalíroznak a környéken, így nem különösebben érdekelt, hogy hány óra volt. Összeszedtem a kis motyóimat és nagyjából tíz perc múlva már a rendőrségen voltam. Semmit nem tudok a dologról, mert Will szerint Mandy csak annyit mondott, hogy McCarty, idézem "kurvára nem ezt és nem így akarta", amikor Csipkerózsika álmába terrorizálta az embermukit. Ja, meg hogy ki van bukva. Izgis! Gyorsan fel is hívtam Mandyt út közben, hogy ha a hím tényleg ki van bukva, akkor mindenképp tartsa rajta a szemét, mielőtt esetleg nagy nem akarásában olyat tesz, amit nem lehet egy kis abrakadabrával elrendezni. - Szép jó estét, kedveseim. Mandy! Mr. McCarty... - szegény pára, nagyon szarul fest, ahogy a hóban ül és még szipog. Mintha megölte volna a Protektort! Na jó, ez még viccnek is rossz, de tényleg, olyan szétesett, egyemmeg. - Nos, mielőtt ehhez hozzá kezdenénk, Mandy? Elvégezted a gyógyítást, ahogy kértem? Fantasztikus. És Mr. McCarty... Lenne szíves megosztani velünk, hogy mi is történt egészen pontosan? Barátságos mosollyal, a törzsemet kissé megdöntve hajolok a meggyörört farkas fölé és érdeklődve várom a válaszát. Csak hebeg és habog, a Szellemekre, hát ez így nem lesz könnyű! Hogy kicsit kizökkentsem, felé nyújtom a kezemet, amit habozva, de elfogad, én pedig segítek talpra rántani. Támolyog egy kicsit, és az egyik rendőrautónak dől, mint aki attól retteg, hogy bármelyik pillanatban kicsúszhat a lába alól a talaj? Jaj, mi van már? Én tényleg izgulok. - Én... Szóval... Az történt, hogy megtudtam, hogy le...lefeküdt valakivel, akivel nem kellett volna, legalább is szerintem nem, és nem tudom.... Bepöccentem, és én esküszöm, hogy próbáltam visszafogni magam, de... ez... ez lett! De csak össze kellett volna szarja magát nekem, de ez lett... Ez... Most mi lesz? A Szellemek lássák a lelkem, hogy semmi rossz indulat nincs bennem, de felkacagok a történetén. Ez most komoly? Egy felbőszült, féltékeny hím revansot vesz egy emberen? Egy emberen, akiről ezt a tényt elfelejti és gyakorlatilag pillanatok alatt kiüti? Hát ez nagyon jó! Alig várom, hogy Willnek is elmesélhessem. Kicsit azért rosszul érzem magam, mert láthatóan be van tojva és az utolsó kérdését is kissé remegve teszi fel. - Hát, most az lesz Rómeó, hogy felébresztjük az áruló gazembert, én törlöm, illetve módosítom az emlékeit, és úgy teszünk, mintha ez az egész meg sem történt volna. Így jó lesz? - összecsapom a tenyerem - Mivel nem visszaeső, így ezt most elintézzük egy figyelmeztetéssel. Legközelebb tegyen szájkosarat a tesztoszteronjaira, rendi? A kamerákat pedig oldassa meg a falkájával, ha jól tudom, van erre egy remek szakemberük.
Ahogy ébredezik, Ryan testének hóna alá nyúlok, felültetem és a hátát az autónak támasztom. Sietnem kell, hogy készen álljon a mágia, mire kinyitná a szemeit. A gyógyításnak hála semmi maradandó sérülése nincs, de annyi fájdalmat érezhet, mintha... - Uram? Uram? Hall engem? - kérdezem tőle, miközben a mágia már körülvesz bennünket, és minden szó, amit kiejtek törvénnyé, valósággá és emlékekké válnak a gondolatai között - Ne aggódjon, minden rendben lesz. Orvos vagyok. A kollégái elmesélték, hogy éppen dohányozni indult ki, de megcsúszott a jégen, és elég csúnyán beverte a fejét. Szerencsére nem történt semmi baj, de azért, ha teheti, menjen orvoshoz, nézesse meg magát, csak a biztonság kedvéért. Megvárom, amíg a mágia hatása alatt legalább bólintással tudtomra adja, hogy megértette. Nyoma sincs sem Henrynek, sem a verekedésnek, sem pedig annak, hogy csúfos kis titka a légyottról valaha is kitudódott. Lassan zárom el a mágia csapját, ahogy megpróbálom felsegíteni és átadni Mandy gondoskodásába. - Rendben lesz. Most már bekísérheti. Pillantok a nőre és szélnek eresztem őket. És már éppen fordulnék, hogy a hősszerelmest is útjára eresszem, de már hűlt helye sincs. Meglepetten nézek körbe, csípőre vágott kezekkel. - Hát, ez elfutott! Se köszi, se puszi, se semmi, hát ki érti ezt? Megcsóválom a fejem. Évszázadok. Évszázadok és képesek ilyeneken kiakadni. Nem értem. Visszaszállok a kocsiba és vezetés közben már tárcsázom is Willt. - Te Will! Hát ezt nem hiszed el... Felkacagok ismételten, és már elő is adom a sztorit a két kiskakasról, meg a zokogó cowboyról, akitől egyszer a fél kontinens rettegett. Még ilyet!
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Amíg az erősítésre várunk, és nekem taknyom-nyálam egyben van a földön ülve, próbálom megragadni az érzést. Hogy kitépjem a lelkemből, de képtelen vagyok rá. Felrémlenek a napok, amikor a cellámban ülve vártam a halált, az utolsó vacsoránk Patrickkel, akkor sírtam. Akkor is sírtam, amikor Vegasban szétlőttek, és az esős sikátorban, a századik születésnapomon a saját véremben először szólítottam őt Apának. És sírtam ma is, mert ha nem is a klasszikus értelemben, de ma is vég lett az éltemnek. Egy apró, tehetetlen és haszontalan pontnak érzem magam a világban. Egy pillanat alatt dőlt össze a már félkész kártyaváram, amibe évtizedeket fektettem, hogy egyáltalán az alapokat letegyem. Nem csak Patnek, de ezúttal magamnak is csalódást okoztam. Ki gondolta volna, hogy az egyik hóhérom bohó kacarászással érkezik meg, és vallat majd arról, ami történt. Felsegít, de nem érzem a lábaim alatt a talajt, így önkéntelenül is, de a kocsi jéghideg szerkezetére támaszkodva kapkodok biztonságért. Kimondva az egész olyan szürreálisnak tűnik. Mégis mi a faszt képzeltem? Mit akartam ezzel elérni? Most komolyan? De bármennyire is hangozzon hülyén a történet, megtörtént, nekimentem egy embernek, aki ráadásul még rendőr is. Semmi jóra nem számítottam. Remegő, megbicsakló hangon kérdezem, hogy ebből mi lesz. De mindenre számítok, csak a válaszra nem, amit hallok. Normális esetben a Rómeóra felrobbannék, de most csak gúnyként élem meg. Kurva jogos, kurvára megérdemelt gúnyként. De ami utána jön... Fogalmam sincs, hogy meddig nem veszek levegőt, de az arcom falfehérré válik. Hogy micsoda? Hogy megúszom? Hogy ő majd mindent elrendez? De miért? Mégis mi a faszért? Szinte már újra tombol bennem a düh azért, mert ilyen egyszerű volt az egész. Soha az életben nem kerültem ilyen helyzetbe a falkával, sem az őrzőkkel, mégis honnan kellett volna tudnom?! Eltátom a számat. Az őrző már Mandyvel és Ryannel van elfoglalva, én pedig automatikusan teszem azt, amit az ösztönök diktálnak és amihez értek. Egész egyszerűen hátrafordulok és gyalogosan indulok el a kihalt utcákon. Gyors egymásutánban pakolva a lábaimat, felszívva a taknyot és a kabátomba törölve könnyeim maradékát. Zihálok. Céltalanul keringek a városban és képtelen vagyok szabadulni a történtektől. A saját félelmeimtől, és a felismeréstől, hogy tartson akárki akármilyennek, a jelenlegi életem többet ér és fontosabb számomra a halandóságtól eltekintve is, mint azt valaha gondoltam. Mert soha nem volt opció, hogy változtatnék rajta. Egy ponton még Dakota is eszembe jut, és harag helyett hálát érzek iránta, amiért ha közvetetten is, de eljuttatott eddig a felismerésig. Sajnálom, Ryan. Tényleg nem ezt akartam. Egy ordas nagy fasz vagyok. Egy haramia. Egy Kölyök. Billy, a Kölyök, aki mindig is az marad, aki volt. Jó és rossz tekintetben is. A szerencse fia, aki valamiért minden tragédia elől meg tud lógni. Aki csak menekült, futott és még a halált is többszörösen átverte. De milyen áron? Hajnalodik, én pedig Fairbanks főterén bámulok fel a szoborra. Hogy fogok én így a Teremtőm szeme elé kerülni?
//Ennyi voltam, hát, Ryan... Nagyon köszönöm és ne haragudj <3 Eszméletlen sokat lendítettél Henryn és zért nagyon hálás vagyok <3 //
Kezdőlap
És köszönöm a játékot! 
//
//
Nagyon köszönöm és ne haragudj <3 Eszméletlen sokat lendítettél Henryn és zért nagyon hálás vagyok <3 //
