Roberttel (vagyis Ethan-nel)– néhány héttel korábban
Én nem gondolom, hogy Fairbanksbe kerülni büntetés, hiszen saját kérésre helyeztek át, de tisztában vagyok azzal is, hogy a nagyvárosi kollégák nagy részének mit jelent egy ilyen kisvárosba kerülni. Így most, hogy egy pszichológust kaptunk New York-ból – vajon mit követhetett el, hogy olyan helyre pakolták, ahol nagy valószínűséggel semmi rendkívüli eset nem bukkanhat fel, ami előre vihetné a karrierjét? – duplán is kíváncsi vagyok rá. Egyébként is minden kollégával elbeszélgetek amint alkalmam nyílik rá, de nála arra is kíváncsi vagyok, hogy viseli a levegőváltozást, meg persze azt, hogy egy ilyen isten háta mögötti helyre lökték. Ha nincs semmi motivációja, akkor jó nehéz dió lesz… Mikor éppen volt egy lélegzetvételnyi időm, akkor már töprengtem párszor az új kollégán, és tulajdonképpen kész a tervem… Semmi különös, csak ami a beszélgetés fő csapásvonalát illeti. Tudom, hogy most ő is bent van, és ha valaki bent van, viszont nagyon intéznivalója nincs, azt többnyire a kávégép mellett lehet megtalálni… Legalábbis a legtöbb rendőrrel így szokott lenni. Én mindenesetre vágyom egy kávéra, és ha nem futok össze Ethan-nel, még megkereshetem… Menet közben egyik-másik lődörgő egyenruhástól megkérdezem, nem tudják-e merre kószál Ethan. Így biztos eljut hozzá az infó, hogy a főnök keresi. Most nem vagyok egyenruhában, a maradék egyetlen fehér ingemet viselem a kissé viseltes, de még messze hordható állapotban lévő sötét farmeremmel. Ma este nem akarok egyenesen hazamenni, úgyhogy „kiöltöztem”. Most viszont kiszolgálom magam egy kávéval, és ha Ethan nincs itt, akkor adok neki pár percet, hogy a pletykagépezetnek hála előkerüljön, mielőtt tovább keresném.
*Sajnos nem a kávéautomaták környékén lebzsel. Ül az íróasztalánál és pasziánszozik a gépen szabadidős tevékenység gyanánt. Az a nagy baj az álcájával, hogy túlontúl sok időt kell töltenie a semmittevéssel és amikor csinál valamit, az se feltétlen akciófilmekbe illő. Pedig nyugtatja magát már egy ideje, hogy eljön majd az ő ideje, meglesz majd a gyilkos, aki miatt ideküldték és akkor majd akcióba léphet. Viszont ezt az átmeneti időszakot, amikor értelemszerűen be kell illeszkednie és úgy tennie, mintha valami unalmas, szürke fószer lenne... ezt mindig is ki nem állhatta. De ez van, ezt kell szeretni. Az egyik kolléga hinti el neki, hogy a főnök a kávéautomaták környékén érdeklődött utána. Kicsit meglepi a dolog, de az igazat megvallva nincs nagyon oka aggódni, hiszen az ég világon semmit sem csinált... a szó szoros értelmében. Na jó, egyszer megnyerte a meccset a pasziánszban, ha az számít. Szóval halál nyugodtan indul meg ő maga is az automaták felé, persze aprót szedett elő, mert ha már úgyis arra megy ugyebár, akkor akár meg is ihatna egy kávét. Egyébként sem nagyon tart Jake-től, hiszen fiatalabb is nála, meg csak egy sima zsaru... persze a kellő tiszteletet megadja neki, de érezhetően számára ez az egész munka és alkalmazotti viszony egy kicsit tét nélküli. Ezt akár be lehet tudni annak, hogy a New York-i áthelyezés miatt ábrándult ki a világból, vagy annak, hogy van neki egy rendes munkája is és mivel nem olyan jó színész, így valószínűleg az utóbbi, ami miatt érződik ez rajta. Persze ha úgy tűnik mint a szerepébe vágó kiábrándultság, akkor még pont kapóra is jön. Meg is érkezik az automatákhoz és észrevéve a férfit, a hozzá legközelebbi automata felé veszi az irányt. Oldalra is tekint, miközben bedobja az aprót.* - Jó napot. Hallottam keresett. *Jegyzi meg kissé kérdő tekintettel, majd szépen benyomja a gombot és már készül is a kávéja. Igazából a legtöbb emberrel tegeződik itt, szerinte ez nagyban megkönnyíti a közös munkát, ezt már az első napokban kifejtette azoknak, akiket zavart, de persze nem erőltette rá senkire. Azért így elsőre a főnököt nem fogja letegezni.*
A hozzászólást Robert McCaine összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 14, 2012 7:07 pm-kor.
Tulajdonképpen fel sem merül bennem, hogy Ethan a számítógépet nyúzza, pontosabban kártyázik vele, mert velem nem fordul elő soha, hogy ennyire unatkozzam. Talán meg sem találnám a pasziánsz-programot a gépen. Igazából unatkozni sem szoktam, ha pedig van egy kis időm, nagy dózisban viszem be a kávét a szervezetembe. Egyáltalán fel sem merül bennem, hogy bármelyik kollégám tartana tőlem, ha keresem, vagy csak beszélni akarok vele, úgyhogy nem érzem, hogy fenyegetőnek is tűnhet az érdeklődésem. Az automatás kávét én gyengének találom, ezért – kedves figyelmesség a többiektől – valódi kávéból, igazi géppel főzött kávét ihatok, és még ahhoz is elég figyelmes a csapat, hogy akármikor esek be a kapitányságra, gőzölög egy kancsó kávé a gép melegentartójában. Mikor Ethan megérkezik, őt is megkínálom a valódi feketéből, amennyiben esetleg gyengének találná az automatás löttyöt. Végülis, mindenkinek meglehet a maga kis rigolyája. - Jó napot! Jake Westmoreland vagyok, a rendőrfőnök helyettese. Maga az új kollégánk, ugye? Ethan Wood, jól emlékszem? Kezet is nyújtok a bemutatkozás mellé. - Csak azért kerestem, mert most van egy kis időm, és magával még nem volt alkalmam beszélgetni. Mióta ide kerültem, igyekszem minden munkatársamat megismerni… Ha jól tudom, most éppen nem zavarom meg a munkában… Tényleg ennyi, és semmi több… Csak kíváncsi vagyok rá, és végre van egy kis ráérő időm, mikor nem kell rohannom.
*Amikor Jake megkínálja főzött kávéból nagyon el sem kell gondolkoznia a válaszán. Látja ám, hogy ott van, pofája is lenne önteni belőle, akárkinek is készült, de nem véletlenül nem teszi. Meg is csóválja gyorsan a fejét.* - Attól kifekszek. *Mondja kissé elhúzott szájjal, bizony nem mindenkinek azonos a koffein-szükséglete. Neki például tökéletesen megteszi az automatás is, attól legalább nem megy fel a vérnyomása, de persze tisztában van vele, hogy ami a gépből jön az legfeljebb tejeskávénak nevezhető és még az is vízzel készül. A bemutatkozásra értőn bólint, nem mondott ezzel a férfi túl sok újdonságot, hiszen már látta. Meg egyébként is feltérképezte az erőviszonyokat mielőtt ide jött. Bizony van mögötte azért némi kutatómunka.* - Igen, Ethan vagyok... és ha gondolja tegeződhetnénk, persze ha önnek nem lenne kényelmetlen. *Egyáltalán nem modoroskodja túl a felvetést, csak egy egyszerű ötlet, ami számára egyszerűbbé teszi a társalgást. Persze tisztában van vele, hogy melegebb éghajlatra magázva is el lehet küldeni bárkit, de ugyanilyen erővel, tegeződve is meg lehet adni a tiszteletet. Egyébként a kéznyújtást természetesen elfogadja, egy pszichológushoz képest erős szorítása van. Miközben Jake beszél, lefő a "kávéja", ha nevezhetjük annak, ami ebből a gépből jön, szóval szépen ki is veszi, persze figyel közben a másikra. Ábrázatán látszik is, hogy azért valahol meglepi az ötlet, de ő aztán semmi rossznak nem az elrontója.* - Nem zavar a munkámban... ha csak a megismerés nem megy át vallatásba. Jobb szeretem a kétirányú beszélgetést. *Halvány mosoly jelenik meg a képén, igazából neki is lenne kérdése a másikkal kapcsolatban. Talán szerencsésebbnek érezte volna a "megismerkedni" szócskát a "megismerni" helyett, mert ez utóbbit azért lehet többféleképpen, viszont az előbbi feltételez némi kölcsönösséget. Iiiigen, hozza az idegesítően szőrszálhasogató pszichológus figurát és jól megy neki, de amíg nem érhető tetten a szándékosság, addig nem érheti szó a ház elejét.*
Nem azért kínáltam a kávét, mert nem nézem ki belőle, hogy ki tudja szolgálni magát. Csupán megszokott udvariasság. Ahogy megértem azt is, hogy van, akinek a szíve kiugrik ennyi koffeintől. - Azt mondják, ebben a szakmában mindenkinek kell valami… Ital, cigaretta, kávé… Maga melyikkel él? Nem igazán komoly a kérdésem – de legalábbis nem vádolom alkoholizmussal, vagy hasonlóval-, ezt a hangsúlyomból, és a mosolyomból is ki lehet találni. A bostoni akcentusom az elmúlt közel fél évben sem javult, most is ropognak alatta a szavak. A válaszra már számítottam… Kezdek hozzászokni, hogy az emberek – ezek szerint nem csak errefelé – valamiért elmondhatatlanul vonzódnak a tegeződéshez. Már egészen könnyen veszem a dolgot, és az átállás sem megy olyan nehezen, mint az első napokban. - Ahogy akarod… Akkor szervusz. Nekem csak egy kis nehézség, míg hozzászokok, de ennyit bárki kedvéért felvállalok, hiszen nem nagy dolog, a munkánk minőségét pedig nem fogja befolyásolni. Az nem lep meg, hogy nem zavarom a munkájában. És mivel a gépi kávé is kész, leülök az egyik asztalhoz. Nekem jólesik leülni kicsit az egész napos rohangálás után, főleg, hogy este még órám is lesz… - Eszemben sincsen rögtönzött kihallgatást tartani! Ugyan csak röviden, és halkan, de elnevetem magam. - Tényleg csak arra vagyok kíváncsi, hogy ki mit csinál szívesen a munka keretein belül, hogy motiváltan és elégedetten dolgozzanak az embereim. Ezen kívül valamennyire ismernünk kell egymást, hogy bízhassunk a másikban… Igen, van akinek nem szívesen fordítok hátat, hiába rendőr az illető. - Szívesen válaszolok én is, ha kérdésed van… Esetleg a végén visszakanyarodhatunk kicsit a valós munkához, mert kíváncsi lennék a véleményedre valamivel kapcsolatban
*Ha a férfi leül az egyik asztalnál, akkor ő maga is odatelepszik a műkávéjával. A kérdés viszont valóban elgondolkoztatja, még ha nem is szánták annyira komolynak. Végül csak kissé tanácstalanul vállat von.* - Nők...? *Néz végül kérdőn a másikra, hogy ez vajon helyes válasznak bizonyult-e annak ellenére, hogy nem volt a felsorolásban. A komolytalanság kölcsönös. Persze szereti a másik nemet, hajjaj, de közel sincs szó arról, hogy ez a szenvedély káros lenne. Sőt, állítólag zsírégető. Mondjuk hosszútávon kizsigereli a férfiembert, ha nem csak az éjszakai kontextusról van szó, de biztos nem fog most erről hosszas eszmefuttatást tartani. Feltehetőleg Jake is ugyanennyire otthon van a témában.* - Szervusz. *Viszonozza halvány mosollyal a tegeződést, ha már ő kérte. Valahogy kényelmesebbnek érzi, főleg olyanokkal szemben, akik fiatalabbak nála, még ha legyen is szó csak arról az öt évről, ami Jake és közte van. A továbbiakat elégedett kis mosollyal és egy bólintással konstatálja. Így már sokkal jobban hangzik, de mintha egy gondolat szöget ütne a fejében. Kissé ráncolja is a homlokát, de persze nem akar a másik szavába vágni, így megvárja, míg a végére ér a másik. Addig kevergeti a kávéját, hogy hűljön.* - Elvileg erre nekem kellene figyelnem, mint pszichológus, nem? Nem mintha probléma lenne, hogy ilyen lelkes vagy, nagy az itt unalom a nagyvároshoz képest. Én is kezdek eltunyulni. *Az őszinte beszéd híve, bár megvan a maga bicskanyitogató stílusa, most azért jócskán moderálja magát. Nem akar ő senkivel sem rosszban lenni és rendes fószernek tűnik ez a Jake is. Valahogy ismerős neki a másik lelkesedése, a sajátjára ismer benne. Most így hirtelen nagyon nincs is kérdése, viszont, amikor szóba kerül a véleménye, akkor azért szélesen elmosolyodik, mintha azonnal tudni vélné, miről van szó. Ugyebár látta az itt dolgozók aktáját, meg átküldték innen-onnan áthelyezéskor a papírokat, szóval tud egy, s mást.* - A bostoni akcentus? *Kérdezi továbbra is mosolyogva. Még pont azon a határon belül marad, amikor hihető, hogy nem a másikon, hanem vele mulat. Amúgy hirtelen csak ez jut eszébe a munkával kapcsolatban, olvasta, hogy ezzel több probléma volt régebben.*
Miután Ethan is leült, elmosolyodom a válaszára, és bólintok. - A nők is beleférnek a felsorolásba. Olykor még veszélyesebbek, mint az ital, vagy a cigaretta… Mosolyogva megcsóválom a fejem. Persze, hogy a nők… csodálatosak, és nélkülük nem lehetünk teljes egészek. Milyen kár, hogy nekem való nő eddig nem botlott belém. Na jó, manapság igen kevés szent jár közöttünk… A nők okozzák az igazi függőséget, és ha az ember szerelmes, akkor még boldog is tőle. Nem mintha ez rossz dolog lenne, csak épp a munkának nem tesz jót. - Igen, neked is figyelned kell rá. De nekem, mint főnöknek, szintén muszáj odafigyelnem, hogy az embereim ne unatkozzanak, és olyan munkát végezzenek, amibe bele tudják tenni a szívüket-lelküket… Ha nincs okom titkolózni, vagy hazudni, akkor én is az egyenes, és őszinte beszéd híve vagyok. - Unatkozol? Milyen jellegű munkát végzel szívesen? Egy profilozó például nem jönne rosszul néhány döglött sorozatgyilkosságos ügyben. Tudom, visszamenőlegesen nagyon kicsi a siker esélye, de én kíváncsi vagyok, szakértővel elérhetünk-e többet… Nem mintha nem lenne elég munka a jelenlegi dolgokkal, de így talán le tudom foglalni Ethant is, és lehet, hogy legalább begy kicsikét előremozdulunk valamelyik rég félredobott ügyben. A kérdésre elnevetem magam. - Nem, azzal már sokan próbálkoztak, és nem javult a dolog. Azért többnyire így is meg tudom értetni magam, úgyhogy ezt a dolgot már nem bolygatom. Nagyon zavarónak találod? Érdeklődöm, bár nagy valószínűséggel változtatni nem tudok rajta, és jelenleg ez a legkisebb gondom, úgyhogy próbálkozni sem fogok. Azért a véleménye érdekel.
*Helyeslőn bólint egyet, úgy fest megértik egymást Jake-kel, ami abszolút jó pont. Talán, ha nem Ethan-ként ülne itt, akkor is egész jól kijönne a férfival. Pedig azért a férfikollégákra előszeretettel tekint versenytársként, de ez speciel nem az a szituáció, amikor jó lenne ellenségeskedni. Talán akkor kéne barátokat szereznie, amikor nem önmagát adja, rögtön ki is van küszöbölve az elragadó természete.* - Én szívvel-lélekkel dolgozom. Vagy nem úgy fest? *Jegyzi meg kissé felvont szemöldökkel. Végül is ez megmagyarázná, hogy miért is akart vele igazából beszélni a férfi. Mert ugyebár mindenkinek van hátsószándéka, legalább is ő úgy véli. Persze nem védekezőleg kérdez, csak pusztán érdeklődőn. Ha úgy tűnne, hogy nincs szívvel-lélekben a munkában, az legalább visszajelzés lenne, hogy rosszul játssza a szerepét. Viszont ha nincs elég munka, akkor nem is olyan egyszerű ez a szerep. Azért a kérdésen kissé elgondolkozik, lévén pont témába vág.* - Ez érdekesen hangzik, tanultam a bűnözők pszichológiájáról, szóval lehet még hasznomat vennétek ilyen téren is. Ami azt illeti azért vannak elég eseménytelen napok. *Hát na. Ha azt nem is jelenti ki, hogy szabályosan unatkozik, de tény, hogy kicsit több pörgésre számított. Persze már akkor is húzta a száját, amikor közölték vele, hogy pszichológusnak kell jönnie, számított arra, hogy nem fog napi szinten túl nagy adrenalinlöketet kapni, de remélte, hogy gyorsan felgöngyölíti az ügyét, és nem kell sokáig unatkoznia. Nem jött be. Megesik az ilyesmi, nem mehet minden a tervek szerint. Ismét belekortyol kávéjába, majd halvány mosollyal tekint a másikra a kérdés hallatán.* - Értem mit mondasz igazából és megszokható, tehát szerintem ne stresszeld magad miatta. De akkor mivel kapcsolatban érdekel a véleményem? *Kérdi végül kissé ráncolt homlokkal, mert akkor nem tudja miről lehet szó. Alapból valamilyen pszichológiai problémára gondol, hiszen azt mondta Jake, hogy a munkájába vág.*
Én az emberek nagy részével remekül ki tudok jönni, még akkor is, ha ehhez az esetek felében vissza kell fognom és fegyelmeznem magam. Most nem ez a helyzet, ami tulajdonképpen örömmel tölt el. Bőven elég nekem Rowen, akivel bajlódnom kell. Igaz bennem nem él a versenyszellem, sem a felemelkedési vágy, én csak a saját értékrendem szerint szeretnék élni. A kérdésre védekezőn felemelem a szabad kezem. - Nem ezt mondtam! Csak azt szeretném, ha te sem unatkoznál annak ellenére, hogy egy pszichológusnak itt azért annyira sok feladat nem jut… Nekem tényleg nincs hátsó szándékom ezzel a beszélgetéssel. A lényeg csak az, hogy Ethan is foglalkoztatva legyen, mert papírgalacsinokkal célba dobálni napi nyolc órában nem túl érdekes elfoglaltság. Főleg, ha amúgy még akadhat is feladat, amit örömmel csinálna, én pedig előrébb lennék vele. Úgy tűnik, hogy hajlik a felvázolt feladatra, ezért bólintok. - James majd felvisz neked pár aktát, és mikor ráérsz, átnézheted, aztán ha úgy látod, hogy van értelme foglalkozni velük, akkor azokat újra felvesszük, amiben tudunk haladni… Viszont a következő témát kicsit félreértette Ethan. Itt már halkan el is nevetem magam. - Ó nem, ezen már régen nem stresszelem magam, csak néha megpróbálok lassabban beszélni, ha valaki nagyon nem ért. A kérdésre előhúzok egy egyszerű, sárga mappát, benne hat-hét oldal saját kézírásommal teleírt papírral. - Ezzel kapcsolatban vagyok kíváncsi a véleményedre. Egy régebbi ügyem, és nem tudom eldönteni, vajon mennyire közveszélyes a fickó… Ha van kedved, átfuthatnád. Leteszem az asztalra kettőnk közé, de nem sürgetem a dolgot.
*Kissé elgondolkozva, de végül igazat ad a másik kijelentésére, lévén igaza van. El kell ismerni, hogy simán elbírna több feladattal is és az mindenképp pozitív, hogy nincs Jake-nek semmilyen hátsószándéka. Valahogy a legtöbb emberrel szemben van egy alapvető bizalmatlansága, de az ő munkájában - nem a pszichológusi álcában - talán érthető is. Viszont akkor Jake fel van mentve a hátsószándék vádja alól.* - Rendben, ez... öhm... szép gesztus. Köszönöm. *Vagy valami ilyesmi. Nem igazán tudja, hogy mit mondhatna erre, de mindenképp dicséretet érdemel ez a főnöki hozzáállás. Inkább belekortyol a kávéjába és úgy hallgatja a továbbiakban a másikat. Lehet, hogy sztahanovista, ugyanis kimondottan tetszik neki az ötlet, hogy majd jól el lesz halmozva aktákkal, amikkel foglalkozhat. Amikhez eddig hozzájutott, már többször is átolvasta és már nem sok újat mondanak számára.* - Oké. Majd igyekszem őket minél előbb átnyálazni. Ha gondolod, akkor amelyikhez tudok, majd írok lábjegyzetet, megjegyzést, szakvéleményt... vagy valamit. *Igazán készséges és talán még egy kicsit lelkesnek is nevezhető a dolog kapcsán. Bár íróasztalos, ülős munka, de mégiscsak bűnüldözés, amiben nem volt túl sok része mióta itt van, mert a saját ügye nem igazán akar ugyebár egyről a kettőre jutni. Szóval mindennek örül, amivel elütheti az időt és még hasznos is. Azért a halk nevetés így hirtelen meglepi, kicsit ráncolja is a homlokát, ahogy a másikra tekint, de végül ő is elmosolyodik. Úgy fest félreértették egymást. Viszont így értőn bólint egyet, tehát nem az akcentusról van szó. Viszont akkor felmerül a kérdés, hogy miről. Érdeklődőn tekint a mappára, majd, amikor az az asztalra kerül, át is veszi és belenéz. Közben hallja Jake szavait persze, de nem reagálja le azonnal. Épp csak bele-bele olvas, majd azért észbe kap és újfent Jake-re tekint.* - Ez miben különbözik azoktól, amiket majd átküldesz nekem? *Mert így hirtelen nem nagyon érti, hogy miért ne lehetett volna azokkal együtt küldeni, minden bizonnyal más jellegű, vagy fontosabb, de jó lenne tudni, hogy miben. Az meg szemmel láthatólag nem kérdés, hogy elvállalja-e.*
A válaszra elmosolyodom. - Nem kell megköszönnöd. Nem is gesztusnak szántam, csupán igyekszem értékelhető főnök lenni… A munkamánia számomra is ismerős, így aztán Ethan hozzáállása kifejezetten szimpatikus. Azt hiszem, a közös munka zökkenőmentes is lehet, ami már eleve több, mint amennyit remélni merek a legtöbb kollégám esetében. Főleg, mióta megismertem Rowent. - Köszönöm, így tökéletes lesz. Amelyiknél elképzelhetőnek látsz haladást, arra ragaszthatsz valami élénk színű cetlit, és azokkal újra foglalkozunk… Azért annak örülök, hogy Ethan végül velem nevet, mert eszemben sem volt megbántani, vagy felbosszantani. A mappában négy gyilkosság teljes leírása szerepel, valamint különböző megjegyzések, a feltételezett részeknél kérdőjellel jelölt jegyzetek egy bizonyos személyről, akinek a neve nincsen feltüntetve a papírokban. Az életkora, a neme, sok hétköznapi dolog, hogy hogyan issza a kávét, a már rutinnak számító mozdulatai… A kérdésre megkomolyodik az arckifejezésem. - Abban, hogy ez hivatalosan nem ügy, és nem annyira múlt, mint a többi. Ez nekem… mondjuk úgy, személyes érdeklődés… Igazából azok a gyilkosságok vannak az aktában, amiket én összefüggésbe tudtam hozni Rowennel, illetve a saját véleményem, meglátásaim… Csak arra figyeltem, hogy Rowent a probléma ismertetése ellenére a lehető legkevésbé lehessen felismerni a papírokból.
*Csak mosolyogva bólint a kijelentésre, neki aztán így is jó. Azért annyira nem akar bevágódni a főnöknél, bőven elég a jó kollegiális viszony. Nem akar túlzásokba esni. Még a végén Jake nagyon hozzászokna, aztán úgyis elég gáz lesz, ha egyszer közli vele, hogy valójában ki áll ki fölött. Arra hogy ragasszon színes cetliket, csak valami bólintásszerűt produkál, ami valahogy átcsap amolyan fejingatásba.* - Jelezni fogom valahogy, de színes cetlijeim nincsenek. Remélem, hogy ez nem a munkavégzés kritériuma. *Kiszélesedő mosollyal válaszol, persze nem kell egészen komolyan venni. De az tény, hogy pont ő tényleg nem fog színes cetliket ragasztgatni. Nem a dekoratív munka híve, viszont tartalmilag általában nincs hiba, csak a díszítésbe nem szeret energiát feccölni. Karácsonykor még fát sem állít, szóval így talán érthető a dolog. Viszont, amint hozzájut a mappához, ugyebár beleolvas. Úgy fest felkelti az érdeklődését a dolog, Jake-re is csak futólag tekint fel belőle, amikor választ kap. Így egyébként rögtön érthetőbb a dolog, na meg persze az is, hogy tényleg volt valami hátsószándék. De ez utóbbi mellékes is, hiszen munkáról van szó.* - Látom nagyon átfogóan megfigyelted, de akkor tulajdonképpen mit is vársz tőlem? Vonjak párhuzamot a gyilkosságok és a személy között? *Csak felsandít Jake-re és ezt követően pedig lapoz is. Nem olvassa el betűről betűre egyelőre, tényleg csak azt futja át, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Persze annyira nem ismeri Rowen-t, hogy ráismerjen a leírásból.*
A ki áll ki fölött témával tuti fogunk futni pár kört, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre az egyszerű munkatársi viszony nekem is tökéletesen megfelel. A válaszra bólintok. Nekem tulajdonképpen mindegy, csak úgy emlékeztem, hogy minden íróasztalon halomban állnak a sárga, zöld meg rózsaszín post it-ek. - Ha nincs, majd szólok a titkárnőnek, hogy vigyen be, de természetesen nem kötelező használni… Ezt a viccet még én is értettem, annak ellenére, hogy a humorom egyébként nem túl kifinomult. Legalábbis ez az általános vélekedés. Hátsó szándékom tényleg nem volt, a mappát csak azért hoztam, mert jó beszédtémának tűnt egy pszichológussal. Mivel fociról, nőkről, meg úgy általában hobbikról velem nehéz társalogni, általában készülök beszédtémával… A kérdésre leteszem a kávémat, és hátradőlök. - Nem kell párhuzamot vonni… Arra vagyok kíváncsi, hogy véleményed szerint mennyire labilis és közveszélyes a fickó… Rowen nagyon zavar engem. Szerintem egy pszichopata állat, és ha még egy civilt kivégez, én minden parancs és józan belátás ellenére meg fogom próbálni lelőni…
*Na igen, még jó, hogy egyelőre nem kell arról folytatni a diskurzust, hogy ki kinek a főnöke és mik a hatásköreik, mert akkor lehet, hogy ez a békés munkakapcsolat, ami épp kialakulni látszik köztük, egyből fel fog borulni. Mindenesetre erről még nincs szó. Az igazat megvallva pedig a színes post-it-eket már az első nap kidobta a kukába. Vannak neki saját, fehér öntapadós papírjai, nincs szüksége a csicsázásra.* - Inkább a használatuk ellen van kifogásom. De kreatív vagyok, megoldom. *Mondja végül apró mosollyal, nem szándékozik nagyon ellene menni a rendszernek, de alapvetően inkább menne a saját feje után, legalább ilyen kis jelentéktelen kérdésekben. Mert rózsaszín post-it-et _nem_fog_használni_. Arra, hogy mi is a feladata ezzel a mappányi információval kicsit felvonja a szemöldökét. Gyorsan átfutja ismét, most megszámolva, hogy mennyi gyilkosságról is van pontosan szó, majd ismét kissé értetlenül tekint Jake-re.* - Ez az ember négy gyilkosságot követett el. Szerintem elég labilis. Ez azért nem olyan, mint a Richter-skála, hogy mondjuk x gyilkosság után számít valaki közveszélyesnek. De igen... négy gyilkossággal szerintem már eléggé súrolja a közveszélyesség határát. Itt van a fazon a fairbanks-i börtönben? Ismerős? *Valahogy egyértelműnek véli, hogy már börtönben van az illető, ha meg ennyire érdekli Jake-et a lelki állapota, akkor könnyen lehet ismerős is. Egyébként akármennyire is próbált nem kioktatónak hatni, egy kicsit azért sikerült. Rossz szokása azt gondolni, hogy többet tud és azt is jobban, de akármennyire is moderálja magát, valamennyire akkor is érezhető.*
Annak annyira nem örülök, ha az irodaszerek – főleg a bontatlanok – a kukában végzik, de amiről nem tudok, az még nekem sem fájhat ugye, így aztán legalább efelől nyugodtan alszom. Bár a kifogás konkrét okát nem igazán értem, vállat vonok. Nekem édes mindegy, hogy sárga, rózsaszín, kék, vagy éppen fehér papírra kell jegyzetelni, ahogy az sem, hogy a többiek mire írnak. Csak maradjon a helyén az üzenet. Mindenesetre bólintok. - Semmi gond, nem kötelező, csak az információk jussanak el a rendeltetési helyükre. Nekem tényleg tökmindegy… Mondjuk engem konkrétan nem zavar a rózsaszín post it sem, ennyitől nem érzem magam megtámadva a nemi identitásomban. A válaszra sóhajtok, és megdörzsölöm a halántékom. A régi rossz szokások nehezen múlnak. - Nem a Fairbanksi börtönben. És én ismerem. Viszont ezt a négy gyilkosságot hivatalosan nem ő követte el. Ez az egész… Inkább olyan személyes dolog nekem. Valami, ami egyszer megragadta a figyelmem, és többé nem tudok tőle szabadulni. Nem is azt kérem, hogy próbáld rábizonyítani ezeket. De ha feltesszük, hogy legalább a fele az ő lelkén szárad, és a további jegyzetek alapján. Mi a véleményed róla? Gyilkos és gyilkos között is van különbség. Szerintem a pszichopaták a veszélyesebbek, ezért vagyok ennyire kíváncsi arra, hogy ez a fickó mennyire labilis. Nem veszem kioktatásnak a dolgot. Egyszerűen még nem sikerült elkapni egymás gondolatmenetét, ezért részben és kicsit elbeszélünk egymás mellett.
- Úgy lesz főnök. *Bólint is egyet mellé mosolyogva, tehát közel sem az a hivatalos engedelmesség, csak jelzi, hogy vette a lapot. És őt viszont kimondottan sérti a férfiasságában a rózsaszín post-it, de vannak ilyen hülye gondolkozású férfiak. Nos, ő is közéjük tartozik. Még jó, hogy nem kell kifejtenie a véleményét ebben a témában, de hát őt mindig is úgy nevelték, hogy a férfi az bizony legyen férfi. Bármilyen rózsaszín tapadós jegyzetpapír pedig már jócskán kívül esik a férfiasság határain, amely határok azért nála elég szűkre vannak méretezve. Persze hallgatja a továbbiakat még mindig bele-bele sandítva a mappába, hogy felvegye a fonalat, mert most már számára is kezd világossá válni, hogy elbeszéltek egymás mellett. Viszont most már sikerül megértenie a kérdést és némileg komolyabban is igyekszik hozzáállni, mert azért tényleg eléggé úgy fest, hogy Jake-nek ez fontos. A jegyzetekre fordítva a tekintetét, rövid szünet után válaszol.* - Nos... ezeknek a többsége nem úgy tűnik, hogy előre kitervelt lett volna. A pszichopaták pedig gyakran cselekednek ötletszerűen, mert az aktuális lelki állapot úgy kívánja. Ezt nem igazán lehet megmagyarázni, gyakran ők maguk sem tudják. Viszont azok, amiket a viselkedéséről írtál... normálisnak tűnik, ami ugyancsak az antiszociális személyiségzavar egyik jellemzője. Az épelméjűség náluk egyfajta álarc... ha érted mire gondolok. Szóval, ha fel kéne állítanom egy diagnózist ennyi papírból, akkor én speciel azt mondanám, hogy labilis, de ez még nem jelent semmit. Ilyen esetben a személyes beszélgetés is fontos lehet. *És végül be is csukja a mappát. Feltételezi, hogy azért kapta, hogy tüzetesen tanulmányozza át, így nem is adja vissza egyelőre. Még ez a néhány átfutás nem volt elég semmire, ezeken a feltételezéseken kívül. Egyébként most elő kellett szednie, minden pszichológiai ismeretét, hogy hiteles legyen, de jó, hogy annak idején ezt is tanulta...*
A beleegyezésre csak egy bólintás és egy visszafogott mosoly a válaszom. Érzem én is a szavakban, hogy ez nem a katonás fegyelemről szól, de nem is követelem meg az ilyesmit. Amíg megy anélkül is, addig ilyesmibe nem kötök bele. Legalábbis amíg egymás között vagyunk, addig biztosan nem. Figyelem Ethant, miközben hol az aktát lapozgatja, hol pedig rám figyel. Tényleg kíváncsi vagyok a véleményére, annak ellenére, hogy Rowen már nagyjából négyszer kiérdemelte magának, hogy főbe lőjem. A válasz valóban komolyan érdekel, úgyhogy figyelek, és alaposan megjegyzem az előzetes véleményt is. A végén bólintok. - Köszönöm már ezt is. Hasznos információ. Közben a zsebemben rezegni kezd a telefonom. Előkotrom, és megnézem ki keres. Remek, ez megint helyszínelés lesz. - Ne haragudj, fel kell vennem… Felkelek, fogadom a hívást, de szerencsére nem tart sokáig, mert egy elhadart köszönés után már kapom is információkat. Miután visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket, visszaülök még annyi időre, hogy a kávémat meg tudjam inni. - Örülök, hogy végre el tudtalak csípni egy kis beszélgetésre. Sajnos mennem kell, de remélem hamarosan újra találkozunk… További jó munkát… Búcsúzom, és ha Ethannak sincs más mondanivalója, akkor már indulok is. Hogy ez a Fairbanks milyen macerás egy hely!
*Bólogat kissé, épp csak felpillantva az aktából. Igazából most valószínüleg el fog molyolgatni még ezzel, hiszen le kell meóznia, hogy jó következtetéseket vont-e le, meg aztán valahol érdekli is az ügy, hiába személyes dolog. Végül is egy sorozatgyilkos miatt küldték őt ide, márpedig négy gyilkosságot akár már annak is lehetne venni. Így nem is különösebben zavarja, amikor Jake telefonál, ő addig olvasgat és megissza a kávéja maradékát. Csak akkor tekint fel, amikor a férfi visszatér, kicsit el is feledkezett róla, hogy nincs egyedül, de gyorsan realizálja, hogy talán nem itt kéne belemerülnie.* - Igen, én is. Ezt pedig majd visszajuttatom. *Emeli fel a mappát, jelezvén, hogy arról van szó ugyebár, majd azért ő is feltápászkodik. Kidobja a műanyag poharát, majd megindul, feltehetőleg az ellenkező irányba - lévén bentlakásos munkája van - és valószínűleg a napja hátralevő részét azzal tölti, hogy a kapott információkat értékelje rendesen.*
Nem állítanám éppen, hogy túl jól ismertük egymást, hiszen olyan régóta nem gyarapítottuk együtt az itteni Protektorátus sorait. Ettől függetlenül néhányszor volt már szerencsém a Harcoshoz, még ha csupán futólag is. Most, hogy bekerült az őrsre, egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak tőle. Azt hiszem, hogy maga Will sem, de azért egy próbát megért, és tényleg szükség volt itt néhány őrzőre. A probléma inkább az volt, hogy az illető nem volt éppen rendőr. Soha. Mindettől függetlenül vállaltam, hogy körbe vezetem őt. Legalább egy kicsit jobban megismerhetem majd, ha kollégák is leszünk, plusz némi instrukciót adhatok neki, mert amennyire tudtam, tényleg nem szagolt még soha az igazságszolgáltatás közelébe sem. - Könnyen idetaláltál? – kérdeztem vidáman. Azért nem ígérkezett éppen rossz programnak, még ha csak udvariassági kör is, illetve olyan kötelezően ajánlott dolog. – Bár gondolom nem volt nehéz megtalálni az őrsöt… - főleg, hogy egészen egy darab volt belőle a városban, nem több. – Úgy terveztem, hogy megmutatok mindent az épületben. Mit hol találsz, illetve azokat a kollégákat, akikkel jobban napi kapcsolatban leszel majd. – magyaráztam lelkesen, hol csípőre tett kézzel, hol gesztikulálva. - Szerintem kezdjünk a konyhában. A kávé nem a legjobb, de ittam már rosszabbat is. Nemrég beszereztek egy rendes kávéfőzőt, úgyhogy most már nem csak a folyosón lévő automata van. – lelkendeztem tovább, mert tényleg szörnyen ihatatlan volt az a lötty. Ezt a masinát nemrég hozták csak, de mindenki a csodájára járt, és természetesen nagyon örült. Velem az élen. Azért nem állítanám, hogy kávé folyt az ereimben, de tény, hogy elég sokat ittam belőle. Szüksége volt a szervezetemnek a koffeinre. - Kérsz? – pillantottam rá a vállam felett, miután bevonultunk a helyiségbe. Rajtunk kívül két rendőr ült még bent, nekik odabiccentettem, de annyira nagyon közeli viszonyban én sem voltam velük. – Szerintem később majd keresünk neked valami helyet is. Arra még nem volt időm… - mert hát alaposan próbáltam előkészíteni mindent, mire érkezik, de ennyire még én sem vagyok profi. Túl kevés idő állt a rendelkezésemre. Talán, ha élet-halál kérdés lett volna, akkor megoldom, de nem volt az. Bőven lesz időnk mindent kitalálni, és elrendezni. Én legalábbis bíztam benne. - Szóval, hogy állsz ehhez az egészhez? – kérdeztem azt követően, hogy kettesben maradtunk. Vagy azt hitték, hogy zavarnak, vagy tényleg dolguk volt a járőröknek. Nem tudtam volna megmondani, de nem is nagyon érdekelt most. Az már sokkal jobban, hogy vajon mi fog kisülni ebből az egész helyzetből. Azért nem örültem volna neki, hogyha nekem kell mindenfélét elsimítgatni. Lehet, hogy fizikailag jobban rendőrnek való volt, de ahhoz az észnek és a hozzáállásnak is a helyén kellett lennie, hogy tényleg zsaru legyen.
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Úgy tűnik, túl sok vendég panaszkodott rám a Countryban, mert átpakolták a szexi-formás seggem máshova. Így lesz pingvinből fakabát! Kutyából meg szalonna - bár ebben az esetben talán a fordítottja igaz inkább, azt leszámítva, hogy én nem szoktam a farkam kergetni, mint négylábú barátaink. Mások kergetik a farkam, csinos, könnyen kapható nőcskék, hajj, szép is a facér élet! Na de most nincs semmi kolbászolás, az őrsön már várt Bishop, akit a változatosság kedvéért a keresztnevén fogok hívni. Túl cuki nőci, nem áll a számra a Bishop nála, ez van. Hát egyem a zuzáját de kis lelkes! Velem ellentétben rajta látszik, hogy szereti ezt a munkát. Talán nekem is kedvemre lesz, ha majd kiverhetem a szart is egy-két seggfejből. Legálisan. Törvény által felhatalmazottan. Úúú, hát az kurva jó lesz! - Piskóta volt - biccentettem az idetalálásra, és yapp, azért is volt egyszerű, amit mondott. - Szupi! Lássuk, hol lesznek napi nyolc órában az alfelemben - vigyorogtam, és nem, baromira nem fűlött ahhoz a fogam, hogy esetleg feljebbvalóknak smúzoljak - bár tudok -, de istenemre, még ezt is jópofával megteszem, csak ne legyen egyik sem farkas! Azt a büszkeségem nem élné túl, és Douglas rövid úton rájönne, miért voltak nekem problémáim világ életembe a civil melóval. Illetve: miért is. - Na, ez király! - csillant fel szemem a normális koffein ígéretére, minekután lelkes kis Tanonc módjára követtem Mandyt a reménybeli kávé felé. - Kiábrándító, hogy a szar-kávé-az-őrsön filmes hiedelem mennyire valós tud lenni - biggyedt le szám. - Naná, hogy kérek! Ajándék kávénak ne nézd a fogát. Levét. Színét? Hmm, lehet, hogy tényleg rasszista vagyok? No se baj, csak szőrre igaz, színre nem. Azt hiszem. Mondjuk ez nem ária-lady mellett fog kiderülni, előjönni, felbukkanni. Vagy ária-rasszista vagyok! Na, hagyjuk, figyelni kéne, mert a helyemről magyaráz... - Elvagyok én a sarokban is - vontam vállat -, onnan is tökéletesen bosszantó tudok lenni - mosolyodtam el, már-már egész édesen. - Asztalom lesz vagy irodám? - A hangsúlyból simán le lehetett venni, hogy kurvára az utóbbit szeretném, és nem, az se izgat, hogy friss husi vagyok. Mindig ki akartam próbálni az ajtó feltép, asztalnál ülő kulimunkásokra kiüvöltő geci szerepét. Sejtem a valóságban a kulisoknak nem olyan mókás, mint nekem a filmekben, de annyi baj legyen. Megvártam, amíg a két buzgómócsing magunkra hagyott minket és kellemesen hallótávon kívülre értek. - Mandy, én elsősorban Harcos vagyok és aztán bármi egyéb. Ellébecolok, mert muszáj és erőltetik, de én lennék a legelső, aki mindennemű civil melót elhagyna, ha ezt engedélyeznék. - A mai napon ez volt a legőszintébb és legkomolyabb megnyilvánulásom. Vállat vontam. - Tudom, miért szükséges mindez, de engem világ életemben akadályozott. - Valszeg a hozzáállásom miatt is, de baszki, engem nem ilyesmire képeztek, engem az ilyesmi nem is érdekelt. Alkalmatlan vagyok ilyenekre, és egy percig sem szégyelltem. - Mennyire leszek itt lekorlátozva? - Ez volt a leginkább kardinális kérdésem. - Beosztás, járőrözés, papírozás, egyebek...
Pár hónapja a főnökség hozatott egy komplex kávéfőző automatát, mondván, hogy ez majd megkönnyíti az életünk, mert gyors és több féle-fajta forró italt választhatunk. Csak azt felejtették el, hogy az ilyen kávéra éhező kollégák pillanatok alatt kiürítik majd az automatát, amit nem ártana hetente feltölteni, s nem csak negyed évente. Nem beszélve arról, hogy ezek a vackok gyakorta elromlottak, vagy nem adták vissza az aprót, vagy nem adtak ki italt. Utóbbi történt most is, hiába dobtam be az aprót, elnyelte a pénzemet, s szokásához híven kiírta, hogy dobjam be a pénzt. - Dobja be a vihar még egyszer, add ide a kávémat! - bosszúsan ütögettem öklömmel az oldalát, s mivel senki nem volt bent, finoman bakancsommal is adtam egyet a fémláda alfelére, még sem volt szerencsém. Ez a masina meg se moccant, továbbra is csak a pénzt kérte tőlem. - Ajh, ne már - nyöszörögve húztam el a számat, nem voltam én ehhez az éjszakázáshoz hozzászokva, de ha már bevállaltam Nancy helyettesítését - mert természetesen ilyenkor lép életbe emberhiány - akkor vállaljam is a következményeket. Azzal a gondolattal, hogy csak pár napról van szó, próbáltam magam nyugtatni és néztem a dolgok pozitív oldalát, hisz így legalább néhány napig elkerülhettem a Ryan-el való találkozást. S hogy a kávéproblémát megoldjam, az ősrégi főzőmasinához lépdeltem, ami hűen szolgálta a hazát, csak pár hónapja nem kapott áramot a kicsike. Először szépen kicseréltem benne a vizet, a kávét, miután megtisztogattam, majd egyesítettem az árammal, s a gomb segítségével elindítottam a főzés menetét. Semmi nem történt, a gép nem indult el. Kihúztam a dugót, majd vissza, azonban továbbra sem működött. Valójában csak le volt kapcsolva az áram annál az egy konnektornál, csak épp erről semmit sem tudtam. - Ne mááár - sóhajtva támasztottam meg a pult szélét, mikor neszezésre lettem figyelmes, s oldalra pillantva megláttam Henry-t. - Adj fel minden reményt, az egy kapzsi dög, aki csak nyel és nem ad, ez meg...szar - dünnyögtem, ilyenkor még az életkedvem is elment, s néha tényleg megfordult a fejemben, hogy jobb lenne hivatást váltani, és mondjuk egy bárban dolgozni, mert ott legalább ihatnék valamit.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ma este végre volt valami haszna is a műszaknak. Éppen egy csendháborításos esettől battyogtunk vissza, ami csak egy fokkal volt kevésbé sekélyes, mint az irodában tengődni, de legalább kicsit kimozdulhattam. Hiába, minden apróságnak örülni kell, nem? Mondjuk lehetett volna legalább annyira izgalmas, hogy be kelljen hozni valakit, de azért azt élveztem, hogy helyre tehettem egy csapat bulizó tinédzsert. Azt azért megjegyeztem, hogy ha már annyira üvöltetni akarják a zenét, választhattak volna valami jobb stílust is, mert ezektől a rádióceleb mumble-rapperektől elhányom magam. Sok volt még hátra reggelig, szóval mielőtt újra visszamentem volna az asztalomhoz Farmville-ezni (igen, mióta Jay köddé vált, újra Farmville-ezek, kijött a három, kövezzetek meg), gondoltam, feltankolok a konyhában. Már messziről éreztem, hogy nem leszek egyedül, de nem bántam a társaságot, akkor meg aztán végleg megnyugodtam, amikor sikerült azonosítanom Madisont. Röviden, ám annál harsányabban nevetek fel az automatát és a régi kávégépet érintő, koholt vádjaira. - Fogalmad sincs, miként kell ezekhez az istenekhez imádkozni, he? - az automatától elfordulva egyenesen felé meg a régi gép felé baktattam - Látszik, hogy új még neked ez az éjszakázás. Miközben ezt a teljesen evidens megállapítást teszem, ellenőrzöm, hogy be van-e jelen pillanatban dugva a gép, és miután erről meggyőződtem, a konyha bejárata melletti, falba épített kis szekrénykéhez ballagok, és miután kinyitottam a műanyag ajtócskát, felkapcsolom az egyik biztosítékot. - Nyivákolt a gazdasági, hogy kevés a keret, szóval éjszakára amit lehet, lekapcsolunk. Tudod, energiaválság, meg minden. - vállat vonok és egy kisebb csattanással bevágom a szekrény ajtaját. És mintha csak valami idegenvezető volnék, utam most az automatához vezet: leguggolok és matatni kezdek a kiadónyílás torkába dugva a kezem. - Ez meg tényleg egy kapzsi dög, de van itt egy pöcök valahol... várjál... mindjárt... Valami kattan, és a kijelzőn villogó pénzhajhász szöveg helyett az adja meg a kódot felirat jelenik meg. Egy kibaszott hős vagyok. - Szívesen, gyere máskor is. Elvigyorodom, majd felegyenesedve minden gondolkodás nélkül benyomom a saját kávém kódját - nyilván abból a pénzből, amit Madison korábban már bedobott. Amíg készül a kávé, karba tett kézzel, mintha épp nem lettem volna tökéletesen pofátlan, felé fordultam. - Amúgy, mizu? Érdeklődtem, és egészen biztos voltam benne, hogy a hadnagy esetleges reakciója irányomban nem fog tettlegességig fajulni. Végül is, a rendőrségen vagyunk, itt csak nem vág hozzám egy Micimackós bögrét, vagy valamit.