Tulajdonképp egész nyugis estém volt, s egy kicsit meg is irigyeltem a mezei járőröket, akiket még ilyenkor is riasztották. Nekem inkább maradtak az akták és egy régebbi ügyünk, ami kapcsán néhány anyagot újra át kellett néznem. Dög unalom, és fárasztó órák vártak rám, ezért is jött volna jól egy bögre forró kávé, hogy életben tartson ezen a hideg éjszakán. Pechemre azonban nem akart összejönni ez a kávé, ez az év botrányosan indult számomra, s tulajdonképp minden dolog, ami rosszul sült el, csak még jobban rányomta a bélyegét az amúgy is pocsék hangulatomra. Még Henry McCarty jelenléte se dobta fel a hangulatot, pedig ez a pasi szerintem vicces volt a maga módján, egész jól kijöttem vele, ha összefutottunk és tudtam nevetni a hülyeségein is. Most viszont ahelyett, hogy csipkelődve beszóljak neki, csak a szomorú tényeket tudtam vele közölni, miszerint ma nem lesz kávé. Sőt, talán a jövő héten sem, és ha abból a cégből indulunk ki, akik ideszállították ezt a fémládát, akkor valószínűleg az elkövetkezendő ezer évben szívni fogunk. - De hát már mindent megpróbáltam Henry - sóhajtva néztem rá, nem is értettem arcán a vigyort, hogy mitől is lehetett ennyire jókedve. Szerencsés. Tekintetemmel közben figyeltem, ahogy egyik szegletből a másikba vándorol, csak most tűnt fel, hogy van a falon egy kis szekrény, fura, hogy ez eddig nekem szemet sem szúrt. Látszott ebből is, hogy mennyire háttérbe szorítottam a konyhát, s hogy inkább nekem hozták a kávét a többiek, mint sem, hogy én főzőcskézzek. - Ah, fogjuk rá, mondjuk azt, hogy nem szeretem az éjszakai műszakot - jegyeztem meg Henrynek, aki eközben ténykedett valamit a szekrény belsejében. Szóba került a gazdasági igazgató, már az említésére is elhúztam a számat, mert volt egy-két nem tetsző húzása, leginkább az, ami a fűtést érinti. Nem tudom, hogy a többi részlegen milyen volt a hőfok, de nálunk mostanában igen csak hűs lett az iroda, emiatt szinte mindig kötött pulcsikban ücsörögtem. - Ja igen, az energiaválság. Nem is tudom, mi jöhet még - újra csak sóhajtottam, de ekkorra Henry már az automatánál járt, kissé felvont szemöldökkel fürkésztem, hogy mégis mit művel, s elkerekedtek a szemeim, amikor neki kiadta az a dög a kávét. - De az az …- mondtam volna, hogy az én pénzem volt hékás, viszont nagyon úgy tűnt, hogy McCarty ezt már inkább a magáénak érzi. - Wow, nem tudom ezt hogy csináltad, de egy zseni veszett el benned McCarty - jegyeztem meg elismerően, s annak ellenére, hogy kicsit pofátlan volt, nem haragudtam rá. - Tudod mit? Meghívlak - halovány mosolyt eresztettem a pasi felé, végül is, neki köszönhetően lett működőképes a gép, így a zsebembe túrva előhalásztam némi aprót, s ezúttal magamnak dobtam be, miután kiválasztottam egy hosszú feketét egy cukorral és kevés tejjel. - Remekül - ez közel sem volt igaz, de Henryvel nem voltam annyira nagyon jóban, hogy beavassam a szívügyekbe, a végén még elpletykálná. Mondjuk az ő mellszőréről is hallottam ezt-azt, szóval nagyon úgy tűnt, hogy itt a Fairbanksi Rendőrkapitányságon nagyon pletykásak az emberek. - Na és veled mi a helyzet? Még mindig nem szeretnéd levetni az egyenruhát? - ezzel arra céloztam, hogy akár nyomozó is lehetne belőle, igaz a stílusa egy kicsit nyers, és nem biztos, hogy mindenkinek feküdne, de szerintem már dolgozott és látott is eleget ahhoz, hogy esetleg feljebb lépjen a ranglétrán.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Tudom, tudom... Csak legyintek, amikor nagy sóhajtásokkal és kiskutyaszemekkel elsírja, hogy már megpróbálta. De ezer százalékig biztos voltam benne, hogy a működő módszereknek még csak a közelébe sem került. Az automatát valszeg megrugdosta, a kis gépet meg nyomkodta, mint az őrült. Vagy valami ilyesmi. Nem cikizem ki miatta, eleinte én is ezekkel próbálkoztam. De azóta már megvilágosodtam és bölcs tanítóként most én adom át számára a tudást, amitől igazi Éjszakásnak mondhatja majd magát. - Na ja, éjszakásnak születni kell. De ne szívd mellre - gyors kacsintás, talán csak por ment a szemembe, felőlem szívja, de akkor lássam - , mindenkinek más szuperképességei vannak. Biztos neked is van valami extrád. Annyira nem ismerem jól, hogy esetleg tippet is adjak, hogy vajon mi lehet az, de ha már egyszer hadnagy, biztos elég kreatív hozzá, hogy megtalálja magában a monyóját. Én biztos nem tudnám, mert ha másokban keresek valamit, az biztos nem a monyója lesz. Most éppen a pöckét (az automatáét) kerestem, és meg is találtam. Elégedettségemben csak a kávéra várok, és meg sem hallom a nő hamvába haló akadékoskodását. Csak azt, hogy zseni vagyok. Tessék, és Pat még merte azt mondani, hogy nem viszem majd soha semmire. - Ezt hajlandó lennél eskütétel alatt még egyszer elmondani? Felnevetek, és vihogás közben jobb alkaromat a szám elé emelem, kissé még meg is dőlök, és csak akkor kapok észbe, amikor majdnem (de csak majdnem) kilöttyintem a kávét a papírpohárból. Ez az emlék mellbe vág, szóval megkomolyodom és a hogyléte felől érdeklődöm, aztán bele is hörpintek az italba. Egyelőre újra eleresztem a fülem mellett a meghívás nyomatékosítását. Szelektív a hallásom, még akkor is, ha általában a szavaim nem igazán azok. Kissé gyanúsan mérem végig, amikor közli, hogy remekül van. Még farkasnak sem kell lenni hozzá, hogy pont ennek az ellenkezője égesse az ember bőrét, de mivel nekem jó orrom volt hozzá, így teljesen biztos voltam benne, hogy egyáltalán nincs jól. - Itt és most? Hát, ha parancsba adod... Nyelvet öltök, és még mielőtt meg találna legyinteni, gyorsan az asztal felé slisszolok, hogy levetődjek egy székre és várakozóan Madison felé tekintsek, amolyan 'na, jössz már' nézéssel. Hadd ne kelljen már megpaskolnom a mellettem lévő széket! - Áh, jó nekem itt. Meg egyébként is jól áll. - vonok vállat és újra orrig merülök a kávéban, szabad kezemmel pedig rántok egyet a kabátom gallérján - Nem hiányzik ennél több stressz az életembe, jut abból elég munkán kívül is. Random Vörös Holdak, egy egész falka, meghaló falkatársak, Kangunartság, csupa olyan dolog, amiről ha csaj lennék, biztos sokat pletykálnék dauer közben a barátnőimmel a fodrásznál. De így csak a csendes anyázás marad. - Most nézd meg, te is nyomozó lettél, és azon kívül, hogy lehetsz civilben, lesír rólad, hogy le vagy terhelve. Nehogy azt hidd, hogy átvertél azzal a remekkel. Komolyan nézek rá. Én tényleg ennek tudom be azt, hogy nincs éppen a legjobb formájában. Azt nem mondom, hogy aggódom érte, de azért az senkinek sem árt, ha kap egy kis külsős visszajelzést, hogy talán itt lenne az ideje elmenjen egyet wellnesszezni, mielőtt idő előtt meghízik és elviszi a szíve, vagy tudom is én.
- Nem fogom – visszamosolyogtam a kacsintásra, s elvigyorodtam, amikor a szuperképességével hozakodott elő. A szóbeszéddel ellentétben szerintem kimondottan jófej fazon volt, aki nem feszengett, és nem is nyelt karót, teljesen nyugodtan el lehetett beszélgetni vele mindenről. Tényleg vicces volt, a rossz kedvem ellenére sikerült már másodszor megnevettetnie. - Igen, és ezután megfontolom azt is, hogy áthelyezzenek az éjszakai műszakba -feleltem nevetve, amin az sem segített, hogy Henry majdnem magára borította azt a kávét. - Vigyázz, nehogy megint leégesd magad … - hoppá. Kicsúszott a számon, így már tudhatta, hogy egy kis pletyka azért hozzánk is eljutott, de reméltem, hogy ez még nem fogja elvenni a jókedvét, és nem fog megsértődni. Szerencsére kérdezett, így terelődhetett is a téma, csak épp nem olyan irányba, amerre terveztem. Mert hogy, bármiről szívesen is beszélgettem, csak nem a hogylétemről, ami katasztrofálisan szar volt, s amiről ha elkezdek Henrynek mesélni, akkor helyettem talán ő maga fog kiugrani az ablakon. - Ne ajánlkozz őrmester, mert a végén még szavadon foglak – nevettem el magam, s fülem mögé simítottam egy hajszálat. Már-már kezdtem úgy érezni, hogy flörtöl velem, amivel úgy egyébként nem volt semmi probléma. Mindig jól esett egy kis kacérkodás, legalább adott egy kis plusz löketet az ember napjához, vagy estéjéhez, s eszébe juttatta, hogy attól még, hogy nem emlékeznek rá, attól még mindig nő. - Micsoda egó, kérem szépen – nevetve ráztam meg a fejem, ahogy odasétáltam a kávéval, s letelepedtem a mellette lévő ülésre. Valóban jól állt neki az egyenruha, de nem akartam megdicsérni, mert a végén még túl messze száll. - Munkán kívül? Miféle stressz ér Téged McCarty? - kíváncsian vontam fel a szemöldököm, nem tudtam, hogy lenne neje, sem pedig, hogy öt-hat pulyát nevel odahaza, szóval, egy kicsit furán hangzott ez a szájából, főleg, hogy ennyire nyugis és laza pasinak tűnt. - Na kössz, ezzel most arra utalsz, hogy leharcoltnak tűnök, mi? - komolyan pillantottam rá, de a látszat ellenére nem sértődtem meg. Tisztában voltam azzal, hogy most a hajam sem volt olyan fényes, és a körmeim se voltak kifestve, elhanyagoltam ezeket a dolgokat. - Jó, oké. Amennyire szeretem a munkámat, néha olyannyira utálom is. Például most ott van az az ügy...- sóhajtottam egyet, még mindig elborzadtam, ha magam előtt láttam azt a holttestet. - Két napja volt, a mocsárnál. Találtunk egy holttestet, pontosabban egy torzót és külön a végtagokat. Szörnyű látvány volt, tényleg. Ráadásul még az az idegesítő firkász is felütötte a fejét. Szóval igen, néha jól esne egyenruhát húzni, egy kicsit járőrözni, majd hazaesni, megnézni egy jó filmet vagy elmenni bulizni egy jót. De Henry, én már tök rég nem voltam bulizni se – sóhajtottam, részben ezzel őszinte is voltam vele, s egy részét a gondjaimnak kibeszéltem, a Ryannel és magánéletemmel kapcsolatos dolgokat viszont megtartottam magamnak. Nem hiszem, hogy éppen arra lett volna kíváncsi McCarthy, hogy épp mikor és hol voltam utoljára valakivel, vagy hogy gyűrűt húztak-e már az ujjamra. - Te legalább eljársz bulizni, nem? Tényleg, mi is a hobbid? Mármint, ha épp nem itt dekkolsz, akkor mit csinálsz? Odahaza szereled a hűtőt? - kérdeztem nevetve, tényleg jó volt egy kicsit beszélgetni.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Hát, ha nem fogja mellre szívni, az csak jó, kevés ember van, aki képes elfogadni ebben a tangabugyis protokoll-világban, szóval minden pozitív visszajelzésnek örülök. Viszont amikor a legégetéssel jön, úgy tátom el a szám, mintha valaki éppen azt közölte volna velem, hogy úgy nyertem meg a lottó fődíját, hogy nem is játszottam. Aztán morcosan felelek. - Mandynek megint eljárt a szája, he? Remek. Nem akarok beszélni róla. A-aa. Még a tenyerem is felé emelem elutasítóan, és legfeljebb az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó erre a témára bármit is reagálni. - Ne kéresd át magad, nem élnéd túl. Megölne az unalom. Inkább visszakanyarodva válaszolok a mellszőrömet érintő megjegyzése előttre, jobban járok, ha ezzel terelem is a témát. Meg persze azzal is, hogy parancsa szívesen levetem az egyenruhámat, hiába érintettünk korábban mindkettőnknek kínos témát, ez legalább vicces lenne. És legalább élőben prezentálnám, hogy mára már nyoma sincs a korábbi nyomorúságomnak. - Fogjál. A szavamon, a karomon, a vállamon, ahol éppen kedve tartja, de felőlem simán foghatna, és elégedett arccal nyugtázom a lányos mozdulatot, amivel a füle mögé tűri a haját. Nyilván, hogy flörtölök, de addig legyen kettőnk közt béke, amíg nem gondolja azt, hogy komolyan nyomulok, mert erről szó sincsen. De egy szép nőt mindig érdemes már csak azért is körbeudvarolni, és hát... Azért az őrsön akad pár, leszámítva a nappali recepcióst, de hát nem lehet mindenki szexi, ugyebár. Nagy lendülettel helyet foglaltam és persze Madisont is magam mellé invitáltam, hogy folytassuk a diskurzust. Az egómat illető megjegyzésére csak felnevetek, de amúgy, másom sincs, csak az, szóval nyilván nagy becsben tartom. A kérdésére viszont eltöprengek kissé, és a halántékomat nyomogatom az ujjaimmal. Hogyan is öntsem ezt emberi szavakba, nos... - Háttőőő... - eddig jó, csak így tovább - Tudod, egy csomó barátom megy át nehéz időszakon, válás, gyerekelhelyezés, ilyesmik, én meg próbálok ott lenni velük. - hazudom elég szarul - Meg ott vannak a számlák, a háztartás, randizás, ilyenek... Isten sem tudja, mikor randiztam utoljára. Szerintem a legutolsó öngyilkos feleségem óta nem, de a randizás elég nagy stressz a mai szingli embereknek, nem? Remélem, hogy de, és Madison majd megérti minden mondvacsinált kínomat és bánatomat. - Hát egy kicsit, de ettől még jó bőr vagy. Teljesen tárgyilagosak a szavaim, ezekben kivételesen nincs semmilyen flörtölési szándék. Ami tény, az tény, teljesen felesleges belőle nyálas-kacsintós jelenséget csinálni. De most legalább Ő is mesélni kezd, én pedig az asztalra könyökölve és fejemet megtámasztva hallgatom az éppen legfrissebb bánatát. A hulla leírására elhúzom a szám, hiszen egy darabokban a mocsárban heverő testtől minden ép eszű ember kikészülne. Na, nem mintha engem farkasként olyan érzékenyen érintene, de a jó álca fenntartása sose rossz, ugyebár. - Fújmár. - rándul grimaszba az arcom - Hát, ezek után nem csodálom, hogy lejöttél az életről, de büszke vagyok, hogy még nem mondtál fel. Kajak. - persze, amikor megtudom, hogy rég nem volt bulizni, teljes mértékben túldramatizálva háborodok fel - Mi az, hogy nem bulizol? Hát szerinted viccből adtam meg a számom, he? - csapok játékosan az asztalra - Mondjuk, bulizni én sem sokat bulizok, inkább csak iszom, de a kettő az már buli is lehet. Nagyon komolyan teszem hozzá, hiszen velem aztán lehet garázdálkodni, ha az éjszaka közepén éppen ahhoz lenne kedve, mehetnénk az Upperbe őrjöngeni vagy WC papírral beborítani mások házait. - Hát, iszom. Zenét hallgatok maxra tekerve, és motorozni járok. Meg zabálok. Ez hobbinak számít? Mert ha nem, akkor nincs hobbim. Neked van? Csak nem pulcsikat kötögtesz? Az eddig a fejemet támasztó könyököm rácsúszik az asztalra a szavaim közben, de attól még továbbra is Madison arcát vizslantom folyamatosan.
- Nem Mandytől hallottam – vallottam be, s egyúttal már húztam is el a számat, mert számomra most vált világossá az, hogy tényleg egy nagy pletykafészek a kapitányság, és jobb, ha az ember inkább titokban tart mindent, mert itt bármit kimondasz, arról egy órán belül már tud mindenki más is. - Sajnálom Henry – mondtam őszintén, részben azért, mert kiderült, hogy Mandy elpletykált valamit, amit nem kellett volna, részben meg azért, hogy ezzel hozakodtam elő. Nem volt szép, s megtanulhatnám azt, hogy nem kellene mások magánéletébe vájkálnom, mert abból csakis rossz sülhet ki. A témát el is terelte, amit nem is bántam, hisz ha róla pletykálnak, akkor rólam is, és most nem voltam olyan passzban, hogy bármit is visszahalljak. - És ha arra vágynék? Néha jó lehet unatkozni – jegyeztem meg, félig ábrándozva is egy nyugis napról, amihez már jó ideje nem volt szerencsém. Leszámítva a mai estét. Egyik szemöldökömet felhúztam, aztán csak mosolyogva ráztam meg a fejem, eszem ágában sem volt félrevonulni McCarty-val. Nem, mintha nem lett volna jó pasi, de jelenleg volt épp bonyodalom, amire tudtam koncentrálni. Beszélgetni viszont jó volt végre valakivel, hogy egy kicsit kizökkentsen, s Henry ebben nagyon jó volt. Ő nem faggatózott, nem volt unalmas, sőt, sokat lehetett nevetni a beszólásain. Most épp mondjuk igen komoly témát fejtegetett, esküszöm koncentráltam és el akartam én hinni azt, amit mond, de valamiért kipukkadt belőlem a nevetés. - Jajj, ne haragudj...nem akarom degradálni a problémáidat, csak...- még mindig mosolyogtam – csak így kicsit nehéz elképzelnem, hogy Te mások problémái miatt szenvedsz...na meg, hát a csajozás igen, az tényleg egy nagy probléma lehet – mondtam mosolyogva. - Úgy őszintén Henry, mikor vezettél te háztartást? - kíváncsian emeltem meg a szemöldököm, mert ezt sehogy nem tudtam kinézni belőle. Szerintem az a pasi volt, aki inkább megrendeli a pizzát, és a dobozok ott sorakoznak a dohányzóasztal sarkán. Úgy érzem, a kis viccelődésemmel kiérdemeltem a visszavágást, már ami a külsőmet illeti. Mi tagadás, Henry tényleg egy őszinte ember volt, nem burkolta mézes-mázas formába a véleményét, de igazából nem esett rosszul a megjegyzése. Sőt. - Hát, kössz – nevetve ráztam meg a fejem, ez igazán kedves volt tőle. Kortyoltam közben a kávéból, jól esett a fekete, már csak azért is, mert egy kis életet lehelt a vénáimba, aztán elmeséltem Henrynek, hogy mitől vagyok ennyire rottyon. - Igen, tudod az ilyen ügyek után mehetek majd a pszichológushoz, aki megpróbál sok okossággal tele tömni, hogy aztán ne legyenek rémálmaim. Szóval visszakanyarodva a korábbiakhoz, néha lennék a helyedben – céloztam ezzel a laza műszakokra, és inkább el is tereltem a témát. - Nem is adtad meg a számod – színpadias felháborodással én is az asztalra csaptam, aztán elmosolyodtam. - Na oké, ígérd meg, ha mentek inni valamerre, szóltok. Lehet, hogy rám férne egy kis kikapcsolódás – a lelkére akartam kötni, bár nem ismertem a haverjait, de ha fele annyira viccesek, mint Henry, akkor nem unatkoznék a társaságukban. - Persze, a motorozás az mindenképp hobbi – bólintottam, majd kiittam a kávét és az üres csészét leraktam a kis asztalkára. - Én és a kötés? Nem, dehogy. Nincs időm hobbira, régen szerettem táncolni és gördeszkázni, de annyit dolgozom, hogy csak aludni járok haza – húztam el a számat, éreztem, hogy ez hosszú távon nem lesz jó. - Te most komolyan be fogsz aludni? Ennyire untatlak? - vontam fel a szemöldököm, persze nem bosszantott fel, sőt, inkább szórakoztató volt. Mandy már biztosan megsértődött volna, én inkább csak nevettem, de ekkor recsegni kezdett a rádiója és úgy tűnt, hogy az egyik kocsmához hívnak erősítést. - Hé, ez nem a sport bár? - néztem rá kérdően, hirtelen nem is tudtam, hogy mennyi lehet az idő, de nem örültem annak, hogy az egyik kedvenc helyemen van valami balhé.
Kezdőlap
