Ma nem volt valami nagy forgalom, szóval a nap nagy részét azzal töltöttem, hogy lényegében az ég világon semmit nem csináltam, de Farmwillen arattam, meg flippereztem egy sort is, szóval el tudom én foglalni magam, ha épp nincs mit tennem. Annak ellenére, hogy farkas vagyok, nem minden léptemet övezik drámai cselekedetek, sőt, szeretem is zsibbasztani az agyam ezekkel az értelmetlen játékokkal. Persze már időben itt vagyok, hiszen Castornak van időpontja hozzám. Nem is nagyon tudtunk még úgy igazán beszélni, mióta visszajöttem, szóval erre is nagyszerű alkalom lesz. Ha csak nem alszik be rögtön, amit egyébként nem is olyan nehéz elérni egyes embereknél. Mindenesetre én készen állok, fehér hosszú ujjú pólót és ugyancsak ilyen színű nadrágot viselek. Ez amolyan kötelező viselet, mint mondjuk az orvosoknak a köpeny, meg ilyenek, de szerintem én még pont nem nézek ki benne hülyén. Meg persze mindenen rajta is van a hotel logója, meg neve, tehát azt is hirdeti, hogy itteni alkalmazott vagyok. Mondjuk szerencsére nekem nem derogál ez a státusz, sok farkas el sem tudja képzelni, hogy emberekkel dolgozzon együtt, meg ilyenek. Én őszintén szólva elég magasról szarok rá. Természetesen az előkészületekkel is elmegy jónéhány perc, míg előszedem a különböző balzsamokat, meg krémeket. Ezt követően ismét a számítógépet kezdem el buzerálni, de csak a zenelejátszóban matatok ezúttal. Mindig kell valami aláfestő zene, végül pedig sikeresen kiválasztok valami kellőképp semleges, lassú válogatást, de persze még nem nyomom be. Őszintén szólva már a könyökömön is ez jön ki és hiába vagyok oda a távol-keletért, inkább tízszer PSY mint egyszer egy ilyen altató izé. Én meditálni is inkább csendben szoktam. És akkor már csak a végső simítások vannak hátra, mint a jó alapos kézmosás, legalább háromszor. Eleinte tiszta OCD-snek éreztem magam ettől, de most már rutin, meg lehet igazából szokni.
Kipróbáltam én már mindent. Majdnem megölettem magam, sokszor és nagyon csúnyán berúgtam, vadásztam, duzzogtam, bútort törtem össze, de valahogy egyik megoldás sem nyújtott számomra semmi olyat, aminek végeztével azt tudtam volna mondani, hogy most jobban érzem magam. Már eltelt annyi idő, hogyha bevállalok egy kiadós masszázst, akkor ne akarjak inkább mégis csak meghalni a húsomba és az izmaiba hatoló erős férfiujjaktól. Mert ugyebár Brod férfi. Még akkor is, ha elég sajátos gusztusa van, de ez megint az a kategória, ami nem rám tartozik. Különben is, amióta idetolta a lapos kis fenekét, még nem igazán volt alkalmunk arra, hogy beszélgessünk. Két Atanerk-ölés közé meg igazán bele kellene férnie egy kis baráti beszélgetésnek. A halálra is felkészülve indulok meg lefelé, és mivel tudom, hogy hamarosan meg kell válnom a ruháimtól, nem is viszem túlzásba a külcsínt. Egyszerű fehér alapon fekete csíkos rövid ujjú és egy fekete tréning nadrág. A papucsot azért edzőre cseréltem... Már az ajtóban rossz érzés fog el és nagyot szusszanok, ahogy az a mindenkit a világból kikergető koreai pasas számának erőteljes basszusa rázza a falakat. Nem mintha valaha is önszántamból hallgatnám, de például az edzőteremből állandóan kihallatszik. - Ciao Brody. - köszönök neki olyan sehogy se és becsukom magam mögül az ajtót - Te aztán nagyon rám készültél. Nézek végig a cuki kis egyenruháján és az egész szoba felhozatalán. Ha nem tudnám hogy micsoda löttyedt tonna-donnák izzadják össze a masszírozó asztalt, talán még enni is ennék róla. Lerúgom a cipőmet, aztán beljebb sétálok. Régebbről jönnek belőlem az ösztönös mozdulatok, ahogy törülközőt fogok és szép lassan elkezdek vetkőzni. Csak le akarok feküdni és élvezkedni kicsit, na meg persze az se lenne utolsó, ha ez a förmedvény véget érne, ami a hangfalakból árad felém. - Azért ne ess túlzásba, nem vagyok még teljesen rendben. Mutatom meg neki a felsőtestemen húzódó rózsaszínes hegeket, bár a hátamon közel sincs annyi, mint elöl. Végtére is gyakorlatilag az ölemben hoztam haza a beleimet... - Feküdhetek? Vagy van még valami, amit tudnom kell? Állok meg mellette már egy szál törülközővel a derekam körül, és szemügyre veszem kicsit a másikat. Egy fikarcnyit sem változott. És most Béta. De még ez sem tette mássá. Legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy elszáll és valami hülyeséget csinál.
Természetesen az ágy is mindig rendesen le van takarítva, szóval minden nagyon kis tip-top a főnök érkezésére, nyoma sincs, hogy itt emberek szoktak mindent összeizzadni és egyébként is, ebben a légtérben létezni csak úgy indokolatlanul. Amikor benyit, akkor persze azonnal felé tekintek az épp aktuális ténykedésemből és persze azonnal meg is jelenik természetellenesen széles mosolyom a képemen. - Ciao Castor. Ki kell ábrándítsalak, de mindenkit ugyanígy várok, különben elvennék a működési engedélyünket. Miattad csak a zenét tettem be. - Mosolyom vigyorrá szélesedik, valahogy volt egy halvány sejtésem, hogy marhára fog neki tetszeni. Persze, ha szól is miatta, akkor kinyomom, igazából számomra is megkönnyebbülés lenne, bár mondom, én már hozzászoktam ehhez. Hagyom, hogy önállósítsa magát, addig meg ismételten a csaphoz sétálok, hogy a szeme láttára is jól megmossam a kezem. Ez amolyan pszichés dolog, hogy a kuncsaft is lássa, hogy tényleg tiszta kézzel taperoljuk. Mindeközben persze tökéletesen tudok kommunikálni és hallom is, amit mond. A hegeire hátranézek a vállam fölött, majd elzárom a csapot és elkezdek kezet törölni. Értőn bólintok. - Nyugi, csak masszírozlak. A karmolást meghagyom a csajoknak... ha csak nincsenek különleges igényeid. - Villantok egy mutogatós bácsis félmosolyt, mellé még egy kacsintás is befigyel. Persze Castor pontosan tudhatja, hogy csak húzom. Nem vagyok az a mindenkire rámászó típus, szerencsére normális ember módjára kordában tudom tartani a libidómat, plusz az alfa inkább főnök, meg barát, mint bármi egyéb képzelgés tárgya. A kéztörlés végeztével szépen meg is indulok az ágy felé, ezzel ellépve mellőle és megpaskolom azt. - Nem kell tudnod semmit, csak bízd rám magad. Summa cum laude végeztem távol keleti agyzsibbasztásból, szóval ha nem akarod, hogy végigpofázzam az időt, akkor beszélhetsz te is. - Ismét egy széles vigyort villantok, miközben kicsit feljebb tűröm a fehér felsőmnek az ujjait. Marhára rákészülök ám, még az ujjaimat is kiropogtatom, amik azért rendesen recsegnek is, ahogy azt egy jó masszőrnél el is lehet várni.
Kissé csalódott, de mégis elégedett mosolyra húzódik a szám, amikor azt mondja, hogy minden vendéget ilyen szívélyes körülmények között vár. Legalább teljességgel elégedett lehetek a saját hotelem nyújtotta minőséggel, pedig 350 év alatt épp eleget láttam ahhoz, hogy a legkisebb dologba is bele tudjak kötni. Ennek ellenére engem akár egy műtőasztalon is masszírozhatna, ha garantálja, hogy utána jobban fogom magam érezni. - Biztos lehetsz benne, hogy semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy a lehető legjobban lezsibbaszd az agyam. Hogy ezt nyomkodással, vagy szövegeléssel éred el, nem érdekel különösebben. Mondom neki, miközben nem túl gyakorlottan, de elhelyezkedem az asztalon, és várom az ítéletet. Persze az egy dolog, hogy mi farkasok fantasztikusan regenerálódunk, és nincs sérvünk, meg ilyen emberi hülyeségek, de a stressz okozta izomgörcs fejben dől el. Arra pedig nem megoldás a farkas-turbó. Egy kicsit azért megáll bennem az ütő, ahogy megropogtatja az ujjait, de ezen egész hamar sikerül túllépnem. Nagy levegőt veszek, a heges hátam Brody arcába meresztem, és várok. - Nem is beszéltünk, amióta megjöttél... Lehet, nem ártana átrágni a vezetői politikádat... Azt persze tudom, hogy mekkora kujon vagy, de hogy őszinte legyek, még én is meglepődtem azon, hogy felhívtalak. Merre is jártál...? Pakisztán? Ha már elkezd masszírozni, a hangom fájdalmasan nyögős és kénytelen vagyok olykor-olykor kisebb szüneteket beiktatni a mondataim közé. Bármibe lefogadom, hogy az emberi vendégeit nem ilyen vehemenciával nyomkodja. - Amúgy ez a város egy nagy szar... Nem tudom, hogy mennyire igazítottak el, hogy hova nem érdemes betenni a lábadat... Az Őrző-védő szolgálat nem keresett még fel...? Tőlem is kisírtak egy hajtincset, még mikor ideköltöztünk... Gondoltam valamelyest puhatolózom, hogy mit tud és mit nem, vagy hogy mennyire van tisztában az itteni viszonyokkal. Sajnálatos módon nem tudok neki tanácsot adni, hogy a város mely nevezetességeit érdemes megnézni, vagy hogy hova menjen bulizni, mert ebben a hótengerben egyetlen értelmes hely sincs. Leszámítva persze az Orfeumot és úgy-ahogy az Uppert, de ezek is csak azért működnek, mert mi vezetjük őket.
Elmosolyodok a kijelentése hallatán, ez kéremszépen felkérés keringőre, csak azt éri el, hogy tényleg pofázni fogok, mert szent kötelességemnek érzem, hogy felvilágosítsam ezt a gyarló Nyugatot, hogy mennyire jól lehet máshogy is csinálni és mennyivel érdemesebb spirituálisan élni, mint ezzel a barbár egymáson tiprással, ami annyira jellemzi a modern civilizációt. Persze nem akarom én senkire sem ráerőltetni az álláspontomat, de a legtöbb emberre azért jellemző, hogy szeret arról beszélni, amiben hisz, amiről meg van győződve. - Szavadon foglak. – Mondom elmosolyodva elégedetten. Majd ha valóban elkezd leülni a társalgás, akkor úgyis bevetem magam. Castor azon egyének között van, akiket barátaimnak nevezek, szóval pont neki ne mesélnék a tapasztalataimról? Mindenesetre még szemlátomást bőven van miről beszélnünk. Amikor az alfa végigfekszik előttem, az egyik tubusból valamiféle olajat nyomok a tenyerembe, eloszlatom a másikon összedörzsölve kezeimet és akkor el is kezdem belemasszírozni a hátába. Valóban, talán egy kicsit keményebb vagyok, mint a sima ember kuncsaftokkal, de legalább jól át lesz mozgatva a másik. - Pakisztánban?? Mi van Pakisztánban? – Értetlenkedek, szinte el is engedve a fülem mellett, hogy mi a kijelentés valós lényege. Persze, értem, végső elkeseredés voltam, ezzel tisztában vagyok, na de Pakisztán… ugyan már. - Amikor hívtál Tokióban voltam, de éltem Tibetben, meg Koreában is. Még hogy Pakisztán… Minek mentem volna háborúzni? Nincs ott semmi csak nyomor meg homok. Amúgy ha a vezetői politikám érdekel, nekem olyan nincs. – Utóbbit csak mellékesen teszem hozzá, úgy félvállról, mintha nem is az lett volna a fő célja Castor kérdésének. Komolyan nem tudom mit vár tőlem, bár ezzel együtt sem tartom magam éppen alkalmatlannak a pozícióra, csak még bele kell tanuljak. Azt például senki nem mondta nekem, hogy pontos kimutatásokkal, szociológiai tervekkel, vagy vezetői diplomával érkezzek. Csak a bennem rejlő potenciált tudom felmutatni és azt a fajta empátiát, amiről szerintem a banda nagy része nem is tud. Plusz én is nagyon jól be tudok hódoltatni bárkit, tökéletesen tisztában vagyok én ennek a falkának a hierarchiájával. A következőre kicsit megingatom a fejem, jelezve hogy félig-meddig azért már fel lettem világosítva, bár rá kell jönnöm, hogy ezt nyilván nem látja. Főleg, hogy épp a vállát masszírozom, szóval még le is van nyomva. - Meséltek már ezt-azt. Az őrzők meg még nem környékeztek meg, de akármennyire is gavallér vagyok és félretettem a múltbéli sérelmeimet, első szóra átharapom a torkát annak, amelyik le akar csapolni. Ha van eszük, meg se próbálják. Amúgy láttam párat a múltkor… azt hiszem sikerült összeszedni az összes címlaplányt és címlapfiút, szóval ha itt tényleg külsőre megy a beavatás, akkor annyira nem tartok tőlük. Hallottam, hogy az egyetemen van a bázisuk. Gondolom olyan lehet ott lenni, mint egy klip-forgatáson. Mindenesetre ha nem hívnak, akkor majd valamelyik nap, magamtól is elmegyek hozzájuk egy… castingra. – Ha már elkezdtem a hasonlatot, akkor miért ne élnék ugyanazzal, amikor az elbeszélgetésre utalok? Nem akarom, hogy Castor épp akkor húzza fel magát, amikor az a cél, hogy megnyugodjon, szóval ezért is igyekszem humorosabban kezelni a dolgot. Amúgy nagyrészt csak a szám jár, nyilván nem fogom egyik torkát sem átharapni, nem vagyok hülye, de az biztos, hogy megmondom a magamét. Nekem aztán marhára nem célom, hogy őket erősítsem, főleg, hogy a legtöbbet látatlanul is a hátam közepére kívánom. Élére fordított tenyereimmel kezdem el ütemesen végigpüfölni a hátát, továbbra is a lazítási fázisban vagyok, hogy aztán jól szétmasszírozzam a csomóit.
Muszáj kissé felnevetnem azon a hangszínen, ahogy rácsodálkozik Pakisztánra. Mit tudjam én, hogy merre kószál? De aztán ahogy sorolja, hogy merre járt, szeretném megcsóválni a fejem, de rájövök, hogy a mozdulatlanság jelenleg kincset ér, szóval lemondok a dologról. - Én szívesen háborúztam volna... Elképzelni se tudom, hogy én ennyit utazgassak. Vagy tanuljak. Amire nekem szükségem volt, azt mind az élettől és a falkától kaptam. Na meg persze attól a vén kujontól a hajón, aki megtanított olvasni. - Majd lesz, hidd el... - nyögöm a kezei és az olaj alatt - Amikor az első idióta elküld a p*csába egy felsőbb utasítás miatt, akkor rájössz, hogy igenis van vezetői politikád. Persze ismerem már a hímet és pontosan tisztában vagyok azzal, hogy bármennyire mimózának tűnik, ő sem tűi el, hogy valaki a tyúkszemén taposson. Épp ezért gondoltam rá, hátha beválik. Bár, azt hiszem, hogy ennek a falkának én voltam az utolsó jó Bétája. Brody-nak még van esélye, hogy megtörje ezt az átkot, és ami azt illeti, én szurkolok neki. - És mit szeretnél? Főszerepet? Kérdezek vissza, amikor hirtelen egy igen kellemes nóta szólal meg a zenelejátszóban, átvéve annak a halandzsának a helyét. Észre sem veszem, és szórakozottan elkezdem ritmusra rázni a lábfejeimet. - Most, hogy Vincent meghalt, kétlem, hogy az lenne a legfontosabb dolguk, hogy veled foglalkozzanak. Már bocs. Ennek ellenére bekaphatja az összes. Képzeld, már Tarát is magukhoz édesgették. Vannak olyanok, akik az egyetemen tanítanak. Te jó ég... El se tudom képzelni, hogy mi mehet a hátam mögött... Fantáziálok keservesen, a végén pedig hosszan felnyögök, mert Brody éppen valami olyan helyen tapogat, ami eléggé mélyen és érzékenyen érint. Nem, nem kell rosszra gondolni egyáltalán... De aztán fogást vált, és a tenyere élével kezdi el csapkodni a hátamat, én pedig úgy érzem magam, mint egy darab marhaszelet, akit épp kiklopfolnak. - Voltál már az Orfeumban? - teszem fel a kérdést, ha éppen beállna a néma csend, bár kissé nehéz beszélnem ettől a csapkodástól - Duncan remek munkát végzett a személyzet összeállításában... Nos igen. Egy kicsit azért gonoszkodom. Még jó, hogy nem látja azt a sunyi vigyort, ami a képemre szalad, miután kimondtam az utolsó mondatot. Persze lehet, hogy Bordy igazi spirituális izé, ennek ellenére tudom, hogy szereti, ha nem csak a lelke, hanem a teste is megkapja a magáét. De ki ne szeretné? És egyébként is, most itt vagyunk ketten magunk között. Mondjuk a felállás nem túl filmes, inkább egy hűtő sör, két fotel meg egy baseball meccset közvetítő TV hiányzik a teljességhez. Akkor aztán tényleg gátlástalanul jöhetnének az ilyen témák. Sport, szex, pia, kocsik. Igazi amerikai álom. Csak kár, hogy mindketten digók vagyunk.
- Azt rögtön gondoltam. - Jegyzem meg halkan, mosolyogva, a hangomban mindennemű rosszallás nélkül. Ismerem Castort, szóval az, hogy ő háborúzott volna, a legkevésbé sem lep meg. Ilyen ember is kell, én inkább szeretem a fejemet használni és nem feltétlen a faltörő kos értelemben. A vezetői politikát illetően egy kicsit azért elgondolkozok, miközben masszírozom. Csak pár másodpercig vagyok csendben, szóval még nem feltűnő, hogy kicsit elkalandozok a felvázolt szituáció elképzelésében. - Szerintem az idióták jobban járnak, ha nem akarnak belőlem vezetői politikát kicsikarni. Tudod, mennyire utálom a hülyéket... szerencsére azt hiszem tudom kezelni őket. Most még jogom is van hozzá. - A végére kiszélesedik a mosolyom, immár vigyorrá. Jó, azért nem fogom kéjes élvezettel a sárba tiporni az egójukat... vagy inkább de. Jobban szeretem az embereket lelkileg megfenyíteni és megalázni, sem mint fizikailag. Azt meghagyom Castornak. Bár egyelőre még nem volt szükség erre, mióta itt vagyok, de ha tényleg vannak itt idióták, akkor biztos elő fog kerülni az eszköztáram. A hatalmaskodás nem a fixa ideám, de ha már van lehetőségem kipróbálni, akkor ugyan miért ne. A kérdésre felhorkantok. Hogy rosszallóan, vagy inkább nevetve, azt még magam sem tudom. Ha lefordítanám a hasonlatot, amiben beszélünk, akkor elég abszurd lenne azért pont tőlem kérdezni. - Addig örülök, amíg minél kevesebbet kell velük érintkeznem. Csak az illem meg a szokásjog diktálja azt, hogy jelentsem be magam, mint a falka új bétája. Ha sima falkatagnak jönnék, meg se fordulna a fejemben. - Magyarázom el immár letisztultan, mindenféle vicces körítés nélkül és igen, elég kelletlenül tekintve, hogy marhára nem vagyok oda ezért a népségért. A továbbiakra is csak a szememet forgatom. - Már mióta mondom, álszent faszkalap az összes. Jaj, szegény kis farkasok, megvédjük tőletek a balfasz embereket... hogy oda ne rohanjak. Képtelen felfogni, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsa. Azért majd ha beszélek a többiekkel, kipuhatolózom, mit is közösködnek az őrzőkkel. - Utóbbit csak úgy mellékesen teszem hozzá a kis kifakadásomat követően. Castor egyébként a hátán is érezheti, azt a némi indulatot, ami szavaimba szorult. Kicsit erősebben nyomkodom, de persze semmi nem törik vagy ilyesmi és utána vissza is veszek, anélkül, hogy nekem bármi feltűnt volna ebből. Egyébként még bőven a béketűrésemen belül vagyok, nem ilyen, amikor felidegesít valami. Ezért is sikerül ilyen hamar visszatérni a megszokott lelki állapotba. Az Orfeumot illetően kicsit összeráncolom a homlokomat. Az ezer százalék, hogy nem voltam ott, de abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán említette-e valaki azt a helyet. - Nem is hallottam róla. Mi az? - Kérdezem némi érdeklődéssel is a hangomban, miközben az ütögetés végeztével nekiállok módszeresen megnyomkodni Castor hátát, persze odafigyelve a hegekre is és meglepő de tényleg értem a dolgomat. Tudom hol kell puhatolózni ahhoz, hogy az emberből az összes stressz kiszálljon és nem, nem a nadrágjában.
Valahol megnyugtat a tudat, hogy az újdonsült vezetőtársam hasonló véleménnyel van az Őrzőkkel kapcsolatban. Bár, a chicagói incidens miatt nem is csodálkozom. Ennek ellenére még benne lehetett volna a pakliban, hogy Tibetben rátalál a tökéletes tudatállapotra - vagy mi a francra -, és az egész világot egy nagy szeretetgombócnak ítéli meg. Na, akkor egészen biztosan nem feküdnék itt, és tűrném élvezettel, olykor fájdalmasan nyöszörögve, hogy tapogassa és gyúrja a testemet. Amikor arról beszél, hogy csúcsragadozók vagyunk, önkéntelenül is elkezdek lassan, a fekvő helyzethez mérten bólogatni. Eszembe jut a találkozásom Mortimerrel, és az, hogy mennyire nem volt képes egy farkas fejével gondolkodni annak ellenére, hogy pont egy olyan szervezet fejese volt, akinek a mi jólétünk is fontos. Elvileg. Hogy ez a gyakorlatban egyáltalán nem állja meg a helyét szerintem, az egy egészen más tészta. - És mondd csak... Az utazásaid során tanultál bármit is a paranormális dolgokról? Teszem fel hirtelen a kérdést, még mindig némi kétkedéssel a hangomban. Fene tudja, ha még igaza is van Tarának, akkor is úgy gondolom, hogy még mindig jobb egy bizalmastól érdeklődni, mintsem ezzel felkeresni egy őrzőt és az adósukká válni. Brody-t ismerem, neki talán könnyebben beszélek az ilyen dolgokról. Bár meglehet, hogy Josie-t kellene ezzel zargatnom, de vele messze nem olyan elmélyült a viszonyom. - Lehet, hogy lassan ideje lenne elfogadnom, hogy léteznek nálam hatalmasabb lények is. - kacagok fel éppen akkor, amikor Brody fogást vált rajtam és valami iszonyúan fájdalmas dolgot művel. De kibírom, ennek ellenére a kacajba mégis némi nyüsszentés vegyül - Tarának az a fixa ideája, hogy engem megszállt Todd szelleme. Egyelőre többet nem mesélek, mert nem gondolom azt, hogy rá tartozik. Esetleg majd akkor, ha megbizonyosodtam afelől, hogy van affinitása ahhoz, hogy egy kis fejtágítást tartson számomra. - Na neee... - hitetlenkedek, amikor az Orfeumról nyilatkozik - Nem hiszem el, hogy még senki nem mesélte. Duncan bárja, lényegében. Van szerencsejáték és zenei előadások. Mint a negyvenes években, otthon. Igen, az otthon alatt természetesen Chicagót értem. Mert ez a kis... Porfészek minden, csak nem az számomra. Bár már egy éve itt esz a penész, sokszor legszívesebben visszamennék, hogy újra ott szerezzem meg az irányítást. A hegyiek meg le vannak ejtve.
Észlelem a bólogatást, főleg, hogy a hátán van a kezem és egyébként számítottam is rá. Ezért szeretem én Castort, hasonlóan gondolkodunk, régen is kevés vita volt köztünk, amik meg voltak, nos... azokra nem emlékszem, szóval nyilván nem volt nagy szám. Szeretem azokat a dolgokat, amiknek semmi jelentőségük, vagy nem szeretném, hogy jelentőségük legyen. Meg vagyok győződve róla, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy még nem kattantam be, mint oly sokan mások. A kérdésre egy kicsit összevonom a szemöldökeimet elgondolkozva. Nem is gondoltam, hogy Castort érdekli az ilyesmi, bár gyanítom, hogy valahova inkább ki akar lyukadni ebből, csak ugye halvány elképzelésem sincs, hogy mire. Szóval miközben épp a csomókat masszírozom ki a hátából válaszolok. - Elég sok dologról hallottam, ami paranormális, de nagy részéről kiderült, hogy csak kamu. De például hallottam emberekről, akik teliholdkor átváltoznak farkassá... durva... Viccet félretéve tanultam, hogyan is kapcsolódhatnék a szellemvilághoz, de a tibeti kopasz muksó közölte, hogy nincs meg bennem a plusz. Azért én meditálok még, hátha. Mire vagy kíváncsi pontosan? - Érdeklődők és egyébként hangomból is érezhető, hogy valóban kíváncsi vagyok, mi miatt ez a hirtelen jött érdeklődés irányából. Sok mindent láttam, de kéretlenül nem fogom elmesélni, mert hosszú is lenne, meg unalmas is a másiknak, ha csak nem pont arra kíváncsi. A következő kijelentése se nagyon segít abban, hogy ugyan mi is a baja. Hogy léteznek nála hatalmasabb lényeg? Igen, ez tiszta sor, bár ezt szemtől szemben nyilván nem közölném vele. Castor egóját a világért se bántanám, mindenkinek van olyan tyúkszeme, amire nem érdemes rátaposni. És akkor még ki is derül miről is van szó, én pedig kicsit le is állok a masszírozással. Most fel kell dolgoznom kissé az információt. - Az a Todd!? Ugyan miért szállt volna meg? Honnan veszi? - Kérdem értetlenül, miközben kissé felocsúdva a hirtelen meglepetésből, folytatom az eddigi tevékenységemet és tovább masszírozom a másikat. Persze most én is ezen fogok kattogni. Emlékeim szerint annak idején én is Castor oldalán álltam Todd ellenében, szóval nem biztos, hogy örülnék neki, ha most valahogy a szellemvilág idehányná nekünk még őt is. Úristen, miket nem tudok, vannak Fairbanks-ben szórakozóhelyek. Szóval különösebben nem sokkol az információ, inkább az a tény, hogy ez a második... sőt, a hotellel együtt a harmadik hely, ami tudtommal a falkánk birtokában van. Nem is értem, miért nem vásároljuk fel az egész várost, a hegyet is a faviskókkal. - Tara ígért nekem idegenvezetést... mármint, hogy majd küld nekem valakit, de ez egyelőre elmaradt. Amúgy ez pont úgy hangzik, mint egy... Kaszinó... Tudod, hogy csak akkor szórom a pénzem, ha van is. - Teszem hozzá, miközben folyamatosan gyúrom őt. Sosem voltam nagy szerencsejátékos, de tény, hogy amikor volt mit a tejbe aprítani, akkor én is oda-odaültem a pókerasztalhoz, hogy elveszítsem az aktuális mindenem.
- Bordy, te még mindig nagyon vicces vagy... - közlöm vele kicsit unottan, de aztán én is hajlok a partnerségre a hülyeségében - Egyébként is, rosszul tudod. Nem csak teliholdkor változnak át, hanem menetrend szerint minden pénteken nyolckor, kivéve a karácsonyi és húsvéti időszakot. A kérdésére meg is kapta a választ, így nem maradt más, mint a teljes arclerakás, ami még a mozdulataiból is kiérződött. Egyelőre még én sem tudom, hogy pontosan mit gondoljak. Egyszer már behallucináltam az átkos arcát a tükörben, de azt szeretném még mindig betudni annak, hogy ki voltam borulva és csak azért képzeltem oda. Azonban fogalmam sincs, hogy mennyit, mit és hogyan adjak Brody tudomására az esettel, esetekkel kapcsolatban. - Elvesztettem a fejem és bántottam, de nem emlékszem rá. Bejelentette, hogy bratyizik egy olyan őrzővel, akit egyszer már felkente a falra a mocskos szája miatt. Ja igen! Mert hogy az őrző állítása szerint Tarát Jerry kísérti, mert hát ugye annyira szereti őt az én Teremtőm, hogy nekem már csak Todd jutott, szóval... Elborult az agyam, állítólag nekiestem, de nem emlékszem rá. - hatásszünet - Meg beavatott olyan dolgokba, amik anno a hátam mögött mentek, amíg én voltam a Béta, meg előtte. Szóval, szerinte nem én voltam vele erőszakos, hanem Todd, mert hogy ő.. Csinált vele ilyesmit anno. Azt hiszem, hogy már így is túlságosan bő lére eresztettem a rizsát. De végül is, ő kérdezte, hogy Tara miből gondolja... Ennek ellenére az egész hangomból árad a szkeptikus felháborodás, ennek ellenére talán még mindig csak félek, hogy mindez a humbug valóság. Vagy az volt, esetleg az lesz. - Egyébként meg örülök, hogy végre egy bölcs valaki is a képedbe dörgölte, hogy nem vagy tökéletes. Na jó, hiába vagyunk barátok, attól még szerethetem a képébe dörgölni néha a gyengéjét. Bár kétlem, hogy ettől most egy világ omlana össze benne. Azért én is hülye vagyok, elég veszélyes olyankor bedobni az ilyet, amikor a kezei alatt vagyok. - Nem, inkább bár. Szexi táncosokkal, miegyébbel. De persze, van póker is. Egy falatnyi Chicago. Prüszkölök fel a végén, ahogy elmerengek, micsoda létesítményt is hoztunk létre ott. A Blackwolf Casino volt a falka központja, egy poros, omladozó raktárból a város egyik legkiemelkedőbb, sznob helyévé tettük, ahova a helyi fejesek jártak. Úgy sokkal könnyebb volt élni a korrupcióval, hogy a delikvensek tálcán kínálták magukat, és önszántukból lépték át a farkasbarlang képzeletbeli küszöbét. Egy kicsit fészkelődök, tekintve, hogy Brody keze nyomán a bőröm már nem csak zsibbad, hanem viszket is. A zsibbadástól. De elég hülyén venné ki magát, ha nekiállnék vakarózni, vagy megkérném, hogy könnyítsen rajtam. - Szerintem meg tudjuk oldani, hogy a ház számlájára duhajkodj. Vagy beszélj Dommal, hogy nyerjen a kezed alá néhány zöld százast. Pikk-pakk összeszedi. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy kikkel találkozott már a Béta azok közül, akiket ismerhet a régi falkából. Így aztán nem vagyok rest eszébe is juttatni őket egy-egy megszólalás alkalmával. Nehogy bárki is azt gondolja, hogy csak Tara és én létezünk régről, mert ez közel sincs így. Sajnos a rituális Béta-avatás elmaradt. Jut is eszembe... - Akarsz magadnak hivatalos beiktatási ceremóniát?
- Akkor azt hiszem semmi hasznosat nem tanultam keleten. - Jelentem ki levonva a végső következtetést, persze ott a mosoly a képemen és ez a hangomban is hallatszik. Szerencsére szoktam tudni, hogy hol a határ a viccelődésben, így most sem tervezem tovább ütni a vasat, ez a téma így kerek, főleg, hogy semmi érdemire nem jutottunk benne. Persze, tudom, hogy nem arra várt, hogy elhülyülöm a témát, de speciel részletek nélkül csak ennyire futja. Amikor pedig belekezd a sztoriba, érdeklődőn hallgatom, még egy kicsit lassítok is a masszírozásában, hogy ne nyögdécseljen nekem bele, ha lenne benne néhány "sehr gut", még úgy is érezném, mintha valami rossz német pornó közben próbálnék társalogni. Szóval visszaveszek, amíg dumál. Érdekes, amit mond, főleg hogy én nem is biztos, hogy első blikkre erre gondolnék. Mármint, mindenhova szellemeket haluzni... ha egy kicsit kevésbé ismerném a falkám tagjait, még a végén azt gondolnám, hogy sok volt mostanában a pszichedelikus zene és a többi velejáró, de legjobb tudomásom szerint ez a szituáció nem áll fent, meg ez amúgy is rám volt inkább jellemző. - Hát figyelj... ha csak ennyi, akkor szerintem kényelmesebb lenne azt gondolni, hogy szimplán elborult az agyad aztán csók. Tara meg talán egy kicsit... nem is tudom... hipochonder? Passzol ide ez a szó? Kár lenne rögtön a szellemirtókat hívni. - Legalább is szerintem egy kicsit túl lett dimenzionálva a dolog. És ha még én is ezt mondom, akkor tényleg nem áll valami erős lábakon az érvrendszer, hiszen én köztudottan ugrok a paranormális dolgokra. - De ha nagyon frusztrál, akkor van egy rakás füstölőm, meg gyertyám, lemegyünk valamikor alfába, aztán meglátjuk. - Teszem hozzá végül, de végül is nem tudom, hogy Castor csőrét mennyire birizgálja a dolog, szóval lehet pont ezzel nyugtatnám meg. Meditálnánk egyet, kiderülne, hogy az egyetlen állat benne ő maga és mindenki boldog lenne. Speciel én hiszek is a meditáció hatalmában, én is rendszeresen szoktam, szóval velem csak jól járna. Arra, hogy valaki az orrom alá dörgölte, hogy nem vagyok tökéletes, csak felhorkantok. Ugyan... a tibetiek sem tévedhetetlenek. De speciel egész normális önképem van, így az sem zavar, ha beképzeltnek vagyok nézve. Mindenki azt gondol, amit akar, még akkora hatalmam nincs, hogy rájuk szabadítsam a gondolatrendőrséget. - Hmm... Egy falatnyi otthon. - ismétlem el, kicsit elmélázva, ahogy hallgatom. Kevés helyet nevezek otthonomban, nem nagyon szoktam nyugton maradni, de speciel Chicago egy egész más kategória, ott azt hiszem tényleg otthon éreztem magam. Castor tényleg tudja, hogyan kell egy helyet szimpatikussá tenni. - Majd elnézek oda és meglátom. Amúgy Tarán és Domon kívül kik vannak még a régi falkából? - Most azért a név is felkelti az érdeklődésemet, de speciel már arra is mérget lehetne venni, hogy a helyre is elnézek. Csak most úgy eszembe jutott, hogy kíváncsi vagyok a régi arcokra. Még nem találkoztam túl sokakkal, vagy akivel igen, azokat nem ismerem, szóval nem árt ha tudom, hogy legalább nagyjából kikre is lehet számítani biztosan. Egyébként közben végig gyúrom, most áttérek valami kellemesebb, lazító kézmozdulatra, amivel végigmegyek az egész hátán. Mikor ezt csinálom, nagyon sokaknak sikerül elaludniuk, de mivel Cas-szal épp beszélek, így ez a veszély nem áll fent. A kérdésen kicsit meglepődök. Legalább is arcomon ez elég nyilvánvalóan látszik, a másik számára meg a kis hatásszünet árulkodhat, amit arra használok, hogy gondolkozzak. - Miért ne... - Mondom végül egy apró vállvonás kíséretében. Szeretem a bulikat... ha meg engem ünnepelnek, az még plusz jó is.
Lemegyünk alfába? Nem tudom, hogy ezt tényleg így hívja a szakzsargon, vagy egy nagyon rossz szóvicc volt, minden esetre kissé felprüszkölök rajta, amikor Brody kimondja. Nyilván a meditálásra céloz. Ezen kissé elgondolkozok. Lehet, hogy egyáltalán nem tudom elkerülni ezt az egészet, és akkor már mindig jobb egy pajtással, mint egy rakás idegennel, nem? Dehogynem. Azonban azt már nem tudom, hogy ezt csak azért tenném-e meg, mert a végére akarok járni a dolognak, és azt mondhassam, hogy Tara hülye, vagy azért, mert valójában érdekel ez az egész humbug. Még magam előtt is szégyennek tűnik elfogadni azt, hogy szívesen vennék részt ilyesmiben, akár csak tesztjelleggel is. - Hát... Ha épp nagyon nem lesz más választásom, akkor "megvuduzhatsz", mit bánom én. Csak... Azt a tűszurkálós részt ugorjuk... Bár, le merem fogadni, hogy remekül megtanultál keleten farkasból sündisznót csinálni. Itt az akkupunktúrára utalok természetesen, ennek ellenére nem is jut eszembe a szó, másrészt meg...Ki a francot érdekel? Felsóhajtok, és ahogy Brody a kifinomult tempóból visszavált erőteljesebbre, a nyögéseim is erősödnek. Egy kicsit hagyom a levegőben lógni Bro minden megjegyzését, megpróbálok kikapcsolni, és csak az égető, zsibbadó érzésre koncentrálni, ami a hátamból lassan az egész testembe szétkúszik. Akár még erotikus is lehetne, hogy egy hím ilyen formában kényeztet, és én élvezem (te jó ég), és nyögdécselve haldoklom a kezei alatt. Az agyam most üres, minden fekete, akár a bundám színe, de semmi fénynek nincs nyoma az alagút végén. De ez cseppet sem zavar. Fogalmam sincs, hogy öt, tizenöt, vagy százötven percig lebegek ebben az ürességben, de úgy érzem magam, amikor magamhoz térek, mintha csak egyetlen másodperc telt volna el azóta, hogy lehunytam a szemem. Így hát aszerint is folytatom a gondolatmenetet. - Duncaaan... Emily... Kat... Ray... Josie... - sorolom fel a neveket monoton hangon - Aaash, bár lehet, hogy őt nem ismered... Ja és képzeld el, megvan Benito... Elvileg, valamikor úgy Krisztus előtt ezerháromszáz környékén volt szó kettőnk között a származásról, a múltunkról, de nem vagyok benne biztos, hogy emlékszik arra, hogy olt egy Benito nevű öcsém, akit Itáliában hagytam a családom élő tagjaival együtt. - Mio fratello... Vér szerinti. Piszok szemtelen, de mocskos jól néz ki... Heh.. Majdnem kinyírtuk egymást. De azóta voltunk otthon, kicsit el van kapatva, de rám hallgat... Szóval vele... óvatosan. Nos, hát... Igen. Benito mindig is eleven csibész volt, a probléma az, hogy azóta eltelt úgy 340 év, és egy eleven, deviáns hentes lett belőle. Ami nekem nem probléma, csak nem szeretem, ha valaki belepiszkít a levesembe. Azaz a falka levesébe - legyen szó barátról, családtagról vagy éppen ellenségről. - Akkor majd... majd... összehívom a jó népet megint. Majd lesz süti, meg üdítő, meg színes lufik. Meg ki nevet a végén, meg lógó szamár ütögetés. Nos, nem. Igazából nem gondoltam feltétlenül bulira, de felőlem akár ihatunk is, csak akkor utasítanom kell a testőrséget, hogy egy pillanatra se hagyjanak egyedül, és bármennyire ellenkezzek is, ne hagyjanak hülyeséget csinálni. A lényeg úgyis az, hogy mindenki felfogja, hogy a második legnagyobb kutya Fairbanksben nem Vincent, nem az új Atanerk, hanem Broderick Grant.
//Akarsz még valamit megbeszélni? Mert akár el is alhatok a kezeid alatt *-* Vagy kidobhatsz, nekem mindegy //
Arra, hogy ilyen kelletlenül megy bele a dologba, kissé felvonom a szemöldökeimet, bár ezt ő úgyse látja, szóval édesmindegy, akár fejre is állhatnék. Mindenesetre gyanús, hogy talán cikinek érzi a dolgot, azért vonakodik, mert ha nem érdekelné, akkor nemet mondott volna. Talán túlgondolom, mindegy is. Persze a sündisznós megjegyzés hallatán elmosolyodom, hangomon is érezni eztán, hogy ugyanezen mosollyal beszélek. - Mást se tanultam. Viszont, amire gondolsz az akupunktúra és magához a meditációhoz nincs túl sok köze. Azt itt szoktam csinálni azokkal, akik kérik. Felszabadít egy rakás méreganyagot és stresszt, ha a megfelelő pontokon… csinálok sündisznót a páciensből. Amúgy a „vuduzás” is téves, ha ilyen pongyola vagy, nem csinálok veled semmit. – Mondom végül kiszélesedő mosollyal, de jól hallhatóan nincs túl sok komolyság a hangomban. Ha felajánlottam, akkor természetes, hogy segítek neki ebben. Viszont most már legalább tudom, hogy Castor is pont annyira félretájékozott ebben a témakörben, mint az emberek nagy része. Hát kuruzslóvá lettem a Nagyfőnök szemében. Mármint Nagyfőnök, mint Castor… nem Isten. Vágom én, hogy élvezi, a masszázst, azért csinálom. Értem is a dolgom, szóval sértve érezném magam, ha nem lazulna el itt nekem teljesen. Az viszont némiképp meglep, hogy egyszer csak nem kapok választ a kérdésemre. Mondjuk tisztában vagyok vele, hogy ez mit jelent, nem is ez lenne az első alkalom, hogy elalszanak a kezeim alatt, szóval akkor csendben dolgozok tovább, végül is ezért fizetnek, vagy mi a szösz. Inkább az lep meg, hogy a hosszú, csendben töltött percek után egyszer csak megszólal. Meg vagyok győződve róla, hogy aludt, hiszen ennyire fogós kérdést sem tettem fel, szóval elmosolyodva hallgatom. A nevekre nem igazán tudok mit mondani, hiszen valóban ismerem őket, de ezt Castor is tudja, ezért sorolja. Viszont Benito-nál azért homlokráncolva gondolkodok el. - Benito? – Adok is hangot a gondolataimnak, amikkel nagyjából pont eddig jutottam. Mármint, hogy halvány gőzöm sincs kiről van szó, de elég hamar meg is kapom a választ, szóval figyelek, mint a kisangyal, hogy kicsit képben legyek, ha már merészeltem így lemaradni az eseményekkel. Egyedül akkor rázom meg a fejem értetlenül, amikor odáig jutunk, hogy piszkosul jól néz ki. Kicsit úgy festhetek, mintha nem tudnám hova tenni a dolgot, mert ez így is van. - Akkor majd vigyázok vele, de nem gondoltam, hogy releváns információ, hogy… piszkosul jól néz ki. – Mondom még kicsit meglepetten továbbra is, remélem azért Castor nem adja vérfertőzésre a fejét, vagy bármi ilyen borzalomra. Én is rendkívül szabadgondolkozású vagyok, de azért mindennek van határa ugyebár. A buli körülírásán azért felnevetek. Voltam már pár béta avatáson, valahogy egyiken sem volt a felsoroltak közül egyik sem, de lehet ám ügyesen valami kis szórakozást rejteni ebbe az egész hivatalos ceremóniába. - Szeretem a színes lufikat. – Jegyzem meg halkan, némi hatásszünet elteltével, csak, hogy nagyobbat üssön a tény. A továbbiakban pedig lassan már befejezem a foglalkozást, aminek a végén Castor új farkasként fog tőlem kisétálni… vagy valami ilyen klisével gazdagodva. Mindenesetre sikerült végigpofázni az egész masszázst, most pedig mindenki mehet Isten hírével.
Két probléma is van azzal, hogy most itt vagyok. Az egyik roppantul egyszerű, univerzális, és minden "vállalati környezetben" dolgozó számára érthető tény: mégpedig, hogy már nem dolgozom. Az éjszakai műszak volt az enyém, szóval ez a reggel kilences időpont, és a tény, hogy itt sétálok lefelé az alagsori barlanghoz, egészen hihetetlen. A ruházatom is lecserélve a hivatalos kosztümről egy békés bakancs, farmer, top és fölötte hosszú, kockás flanelling összeállításra. Az egész favágós laza összképet jelenleg csak én enyhítem, aki mindezekbe van burkolva. Mert kivételesen most annyira nem is nézek ki szarul, bár az arcom mindennek mondható, csak épp nem kisimultnak, a hajam egy magasabbra fogott lófarokba kötve hátul, megmutogatva a felnyírást kétoldalt, amit a pult mögött nem nagyon tehetek meg. Hja, egészennemrossz. A másik probléma már nem ennyire a formális szabályokból fakad, hanem inkább csak úgy belőlem. Mert hát mit keresek én itt a digó területén, amikor nem dolgozom, ha nem szabadidős tevékenységet? Ami gáz... egyrészt azért, mert nem vagyok beszámítható így, hogy lenyomtam tíz órát, és nem nyomtam be magamat otthon az ágyba. Másrészt csak arra az egyértelmű felajánlásra tudnék jogosan hivatkozni, hogy van ez az ingyenmasszír... Ami meg magamat ismerve, hacsak nem nagyon okos a másik, vagy nem üt félholtra, és úgy fektet a gyúrópadra esélytelen, hogy itt most meg fog történni. Az egyetlen mentsváram, hogy a bűnbarlang leellenőrzésére szántam most egy keveset amúgy roppantul értékes időmből. Igen ez tökéletes. Hja, hogy egyszerűbb volna csak úgy bekopogni és Bro pofátlanul perverz képébe mondani: Helló, épp ráérek és gondoltam, mivel bírjak, lejövök ide egy kicsit smúzolni... Hát nemtudom, az valahogy nem az én formám. Így lehet, hogy a hatalmas elmélkedésemben lassan elérek ahhoz a bizonyos ajtóhoz, és kénytelen vagyok bebocsátást kérni. Mondjuk kopogással, vagy ha úgy van, akkor csak simán beoldalgok.
Nem gondoltam volna, hogy ha az ember elmúlt kétszáz éves, akkor még le tudja kötni a napi rutin, de el kell ismernem, hogy nekem kimondottan jól elfoglalja a gondolataimat. Persze nyilván nem fogom sokáig bírni, hiszen nem vagyok az a típus, de egyelőre még egész jól meg tudok barátkozni a hajlani nyolcas keléssel és egyéb borzalmakkal, ami a hivatásos masszőrséggel jár. Szóval a napi rutinnak megfelelően iszom meg a kávémat, öltöm fel a fehér egyenruhámat, aminek a pólóján ott van a hotel logója, akár valami kórházi ápolónak is elmehetnék benne, de hát ez az előírás. Különösebben nincs ellenemre a fehér szín, legfeljebb látszik mennyire nem vagyok sápadt. Ez általában nem hátrány. A hajamat is belövöm. Szerencsére csak abban az állapotában kell fixálni, amilyen ébredéskor, szóval elég hamar sikerül elérnem, hogy az égnek álljon. Nem mintha ennek bármi funkciója lenne munka közben. Korábban megyek le, jóval az első vendég előtt, hiszen alapvetően senki se szeret korán kelni, engem pedig nyolckor mindenképp kivet az ágy. Szerencsére ez nem olyan, mint az orvosi rendelő, ahol már nyitás előtt gyülekeznek a betegek, mint a varjak az vezetéken. Ezt azért nem mindenki engedheti meg magának, tekintve, hogy nem vagyok túl olcsó. Elkezdek hát pakolászni, aztán sikerül szóba elegyedni a szomszéd ajtó mögött rejtőző, középkorú kozmetikusnővel, akinek valamiért fixa ideája, hogy nálam költse el minden reggel a kávéját és a gyerekeiről beszéljen, amire én csak szorgosan bólogatok és néha hümmentek értőn. Mikor pedig mindennel elkészülök és Brenda-t is sikerül elhajtani, letelepszek végre a gép elé, végiggörgetem a Facebook-om, meg persze az időpontokat is megnézném... erre kopognak. Némileg lesújtva szusszantok, ahogy letekintek magam elé... Még biztos nem lehet a páciens, hiszen addig még bőven van idő, még kajálni is el fogok előtte menni. Szóval így csak két opció maradt. Vagy Brenda felejtett itt valamit, vagy valamelyik falkatagnak van nyűgje... bár utóbbira sincs túl sok esély, hiszen nincsenek még annyira rám szocializálva. Mindenesetre feltápászkodok az asztaltól. - Szabad!
Marhára nem tudom mi folyik a bűnbarlangban, vagy mi folyt egész reggel, amíg én kicsit félkómásan próbáltam visszavedleni civilbe. Szóval az "azt sem tudom, mit keresek itt" szindróma továbbra is él, és szinte előre látom Bro mosolyát, ahogy lát majd begrasszálni az ő területére. Hah, majd jól összekeverem az olajait, ahogy még a múltkor megfenyegettem, amiért lecsekkolta a post-itjeimet. Nosztalgiázásra azért szerencsére nem elég régi ez az emlék, így csak arra jó, hogy a dekoncentráltságomat növelje. Valahogy úgy sejtem, most nem lesznek annyira ütősek a "hajhullató riposztjaim". Dehát nem ezt szerette volna a jóképességű? Akkor most megkapja a vérszegény Zoét is, tessék. Merthogy bizony, amikor be lehet jönni akkor betessékelem magam, és egy pillanatra még az orvosi rendelő szagot is behaluzom. A gyúrópad a vizsgáló, ő meg a... najó nem. - Hát helló, házunk napsugara. - hogy mivaaaan? komolyan sikerült brit akcentussal abszolválni a dolgot. Hát behalok magamon, a tévé meghülyít.
Ha most lenne zsebem, akkor beletenném a kezem, de már ennyi itt töltött idő után is beleesek a hibába, hogy elfelejtem a fehér nadrág hiányosságait. Szóval nem, nem dugom zsebre a kezeimet, de szerencsére a belépő lány csak a suta mozdulat végét csípheti el, amit végül nagyon szépen karba tett karokban bontakoztatok ki, ha már ennyire akarok valamit kezdeni a végtagjaimmal. Némileg meglep mondjuk, hogy ő a látogatóm. Nem csak azért mert napok óta nem láttam - mivel ő éjszaka dolgozik, én meg nappal -, hanem mert olyan szkeptikus is volt a hellyel és a szakértelmemmel kapcsolatban. Mindenesetre elmosolyodok halványan... ezt el lehet könyvelni egy újabb hét év letöltendőnek, de továbbra sem tehetek róla, hogy az elégedettség és a mosolygás ilyen formában ütközik ki az ábrázatomon. Nyilván a köszönés meglepő, idegen csengése is odacsalja az arcomra a mosolyt. - Szervusz mazsola. - Egyik szemöldököm ugrik csak meg egy kicsit, érdekel mennyire veszi észre, hogy a kedves hangsúlyú köszöntésbe mennyire sikerül belelátnia a kritikai megjegyzést. Nem véletlen a megszólítás, tényleg olyan mint egy összeaszott szőlőszem, magához képest kimondottan rosszul fest. Mindenesetre hamar tovább is fűzöm a dolgot, hátha elsiklik fölötte. - Jöttél behajtani az ingyen masszírozást? - Közben oda is lépek az ágyhoz és ha már ott vagyok, akkor megbontom összefont karjaimat, hogy egyik kezemmel megpaskoljam az ágyat. És bár az én olvasatomban, ebben semmi perverz vagy kétértelmű sincs, ő még mindig azt lát bele, amit akar. Egyébként egész nagy a rend, a különböző olajok és krémek, gumikesztyűk, hintőpor stb. már ki vannak pakolva egy gurulós asztalra. Még egy tálka is van ott egy karikagyűrűvel. Igen, az az én ujjamról hiányzik, de mondjuk annyira nem is, tekintve, hogy gyakran egyébként sem veszem fel. Igazából ez is attól függ, hogy hogyan ébredek, milyen kedvem van, nem vagyok nagy ékszeres. Más érdekes nem nagyon van. A falon még távol-keleti tájképek, meg nem messze egy hi-fi, ami egyelőre nem szól, no meg az asztal a számítógéppel. Úgy nagyjából ennyi. Másra nekem nincs is semmi szükségem. Nyílik innen amúgy egy ajtó "öltöző" felirattal meg egy "mosdó" feliratú is. Viszont semmi olyan nincs, ami gyanúra adhat okot, hogy itt bármi más folyik, mint amit a prospektusban hirdet a Hotel. Nyilván azért, mert tényleg nem is történik itt más.
- Mazsola. - visszhangzom kicsit szkeptikusan a megnevezést, de az a sanyarú helyzet, hogy nem esik le a párhuzam... egyelőre. Ugyanis leköt az, amit látok. Nem, mielőtt még szó érné a ház elejt, nem Brodyra gondolok, hanem a környezetre. Nem mintha nem jártam volna még itt soha, de akkor ez a helyiség egészen más funkciót töltött be, szóval most teljesen jogos, hogy lassú léptekkel, mint holmi ÁNTSZ kollegina, vagy nem is tudom milyen ellenőr kezdek a kis helyiségben kőrözni. Az olajak, azok a fránya olajak lekötik a figyelmemet annyira, hogy egészen későn veszem észre, hogy felteszi a logikus kérdést. Hacsak nem csapnak a kezemre, akkor már az orrom alá is emeltem az egyik kis fiolát, minőségellenőrzési célra, úgy fordulok-pillantok felé, szaglászás közben. Nem, ahogy Milinek is mondtam, nem vagyok jó a természettudományokból, sosem voltam, így a laboros tárgyaknál sem tanultam meg, hogy ismeretlen cuccba nem szagolunk, mert még a végén megmurdelünk. Csak legyezgeted előtte a kezed, úgy szimat, úgy nagyobb a túlélési esély... jelen esetben maximum mondjuk akkor tudna valami érzékenyen érinteni, ha túl erős lenne a pacsuliaroma... - Még mindig nem vagyok az a fajta, akinek úgy minden nélkül bele lehet nyúlni az aurájába. Csak megnézem, hol dolgozod meg a milfeket. - elmosolyodok, hogy lássa, bizony vicc, a fene abba a sérülékeny lelkébe, még fel is emelem az üres kisujjamat, hogy a szájszélemre mutatva kiemeljem a mosolyt - nem komoly. És igen, nem kell ahhoz extra szado-mazo felszerelés, hogy más is folyjon itt, mint izomlazítás. De egyébként nem is gondolom komolyan azt a feltételezést eleve, hogy akármi is történne, ami nem tartozik a szolgáltatások körébe. Ám, ha már ilyen szépen felmerült ez a gondolat, túl jópofa ahhoz, hogy ilyen egyszerűen elengedjem. Persze a mozdulat, ahogy a másik enged a keresztbefűzött karjaiból, és pedomaci módon paskolja a fekvőhelyet, azért kiszökken egy rövid, hitetlenül szusszantós nevetés fogaim kerítésin'. Inkább halk csörrenéssel visszateszem a helyére a személyes... munkatárgyat, érezze a törődést. Én mondtam hogy így fogok viselkedni. Összefűzött karokkal sétálok aztán körbe, meglesegetve a kilátást a keleti tájképekre... igazából minden melléktevékenység, hülye díszlet, annak ürügyén, hogy Broval dumálhassak.
- Rémült arcú szőlőszem. Bár nem vagy se rémült, se ráncos, de ennek ellenére pont annyinak nézel ki, amennyi vagy. - Még kicsit el is húzom a számat, de érzékelheti egyébként a gesztus komolyságát, főleg hogy az ábrázatom egy kicsit mindig olyan, mintha nem lennék egészen komoly. Főleg, ha vele beszélek. Egyébként feltűnik, hogy nem esik le neki a mazsolás megszólítás, épp ezért fűzöm tovább a gondolatot. Igen, rá akarom vezetni, hogy mennyire jót tenne neki, akár fél óra is a kezeim alatt, de ha ezt így kimondanám, akkor nyilván sikítva rohanna ki a szobából. Nézem, ahogy elkezd járkálni, még kicsit fel is vonom közben a szemöldökeimet, de nem teszem szóvá. Még azt sem, amikor beleszimatol az egyik olajba, ami egyébként kimondottan kellemes illatú, tekintve, hogy emberekre kenem. Valami mandulavirág, vagy mi, én is szoktam szipuzni, amikor senki nincs itt, vagy éppen tesztelgetni. Mindenesetre én nem ő vagyok, hogy mindent kikapjak a kezéből, mondhatni egyáltalán nem izgat a dolog, meglepett arcberendezésemet is hamarosan normalizálom. A válaszára épp szóra nyitnám a szám, de aztán ez így is marad pár másodpercig, hogy aztán méltatlankodó képpel égnek emeljem a tekintetem a mosolygás külön kiemelése láttán. Apró fejcsóválás és végül kellőképp sikerül úgy tennem, mint aki nem ignorálta, de azért igyekszik. - Később pedig már nem fog élni az ingyen masszír akció, márpedig a milfek elég horribilis összegeket fizetnek ezért. - Csak egy egyszerű kijelentés, pusztán tájékoztatom az aktuálisan megfogalmazódó játékszabályokat. Végül is nem mindenki tudja megfizetni, hogy egy végzett masszőr megnyomkodja. Amikor elneveti magát a paskolás láttán az én mosolyom is szélesre húzódik, miközben visszahelyezkedek karba font kezekre és nekidőlök háttal a már említett ágynak, hogy így szemben lehessek vele. - Éjszakás vagy a héten, mi? - Kérdem végül a nézelődőt a mosolyom maradékával a képemen. Van ebben már valami... szinte baráti közvetlenség, amit nyilván az egymás agyára menésen kívüli téma miatt érzek. Amúgy még az jöhet szóba, hogy szabit vett ki, hiszen akkor se látnám reggelente és délután a pultban.
- Najó, akkor most jön az a pillanat, hogy várva a szigonyt a mellkasomba megkérdezem, mennyi vagyok szerinted? Nagyon csúnyán kezdted ezt a dolgot. - Persze, hogy ki kell fejeznem a nemtetszésemet... már előre is a várt válasz miatt, mert, bár Bro okosan kikerülte, hogy kimondja az "aszott" jelzőt, de azért a felfogókám bekapcsol annyira, hogy érezzem a bókot. Nem mintha nem tudnék róla, és nem mintha tudnék ellene bármit is tenni. Akár maradhatnék is dolgozni, otthon sem hagyna az agyam aludni. Éljen az inszomnia. Egyébként meg akkor pont sikerült megfognom a legtetszetősebb olajos holmit. Ott is ragad egy kicsit az orrom alatt, mint holmi kitartott bajusz. Megindul a nyálelválasztás meg ilyesmi, ahogy minden gondolatom a mandulás vackok felé terelődik... csak tudnám, az étcsoki és az eper hogy kerül a képbe? Lehet ez is a fáradtság mellékterméke, hogy már gondolatban is, nem csak szóban sikerül ennyire sodródnom a szabad asszociációs árral. Nézd már, majdnem lemaradtam emiatt Brody plafonfeléimádkozós akciójáról. Azt meg hallom ám, hogy ha nem sietek kicsúszok az ingyenmasszírból. És igazából nem fordulok mi magamból, ahogy fapofával pillantok rá, csak hogy lássa, figyelek. Láthatóan nem érint mélyen a történet, elvégre tényleg nem ez volt az elsődleges szempont, hogy idetoltam az orrom. Inkább a kérdésére válaszolok. - Nem. Elraboltak az ufók. - közlöm egyszerűen csak hogy megmaradjunk a kevésbé komoly vizeken. Meg, hogy érezze, megdolgoztam a válaszért, nem csak egyszerű "igent" hánytam az orra elé. És akkor a beszéd miatt csak sikerül leszedni az orrom elől a fiolát. Ha már visszaraktam a kis társai közé, akkor fogom magam és kis kőrözgetés után mellé (!) tendálok a gyúrópadra, vagy mi a szöszömre felhuppanva. Nem, nem azért teszem ezt, mert nemrég odapaskolt... csakúgy. Érezze a törődést, meg a metakommunikációt, hogy nem büdös ám nekem. Komolyan olyan lehetek, mint egy rossz macska, tök random, mikor van kedvem mihez.
Megjátszott, komolytalan értetlenséggel vonom össze a szemöldökeimet a kérdés hallatán, amihez társul valami apró, megfoghatatlan mosoly is, csak hogy hagy bosszantsa, amíg nem adok választ. Ez egyébként hamarosan be is következik, nem kell túl sokat gondolkoznom. - Erre a kérdésre nincs jó válasz szóóóóóóval... Ötven? - Szemöldökök felsiklanak, szinte már ártatlan érdeklődéssel nézek rá, hiszen én semmi rosszat nem mondtam ugyebár. Egyébként pedig teljesen felesleges lenne valóban próbálkoznom megsaccolni, hiszen úgyse menne és akkor nyilván újabb okot adnék neki rá, hogy taplónak tartson. Így viszont csak indokolatlanul nem vagyok vicces, de némi gyanútlan komolysággal, még ezt is simán el lehet adni. Amikor már némileg kezd elhúzódni a szimatolás, kicsit oldalra billentem a fejem, ahogy őt nézem. Nekem már minden illat egybefolyik, egész nap ezeket szaglászom, de végül is neki még tetszhet. Egyébként, bár alapvetően nincsenek súlyos problémáim a csönddel, mégis úgy adja magát, hogy megszólaljak. - Ha tudnád, hogy azt hova kenem... - Jegyzem meg csak halkan, mellékesen és talán épp ezért komolynak tetszőn. Természetesen csak szívatom, erre nyilván ő is rájön... egyszercsak. Mindenesetre ez kikívánkozott és jólesett. A válaszára megvilágosultan bólogatok szép lassan, közben gondolkozok is, ez látszik a mozdulat tempójában. Hát oké, továbbra sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy véletlenül is bármi komolyról beszéljünk. Mondjuk azt nem tudom, hogy ez mennyire rossz, vagy sem, mindenesetre elgondolkodtató, hogy mit kezdjek ezzel. Csak az vonja el a figyelmem, amikor mellém ér és szépen felül. - Legalább volt eszük és egyben visszahoztak. Csak azért kérdem amúgy, mert tegnap megint volt időm kávézni és csak azt a kövér, barna hajú nőt találtam a recepción. Azt, aki indokolatlanul odavan a kutyákért és van egy szakajtóra való husky-ja... Vagy egy szakajtóra való husky-ról képe, ami azért egy fokkal ijesztőbb. - Mikor elkezdek beszélni, fogom és ellököm magam az ágytól, de nem megyek messzire, csak a kis sámliméretű, támla nélküli széket forgatom Zoe elé. Közben persze végig beszélek és úgy nagyjából a leülésnél jutok az eszmefuttatásom furcsa végére, amit azért én magam is homlokráncolva fogadok. Most először gondoltam bele ilyen mélységekig a kutyás nő furcsaságaiba. Majd, amint túlteszem magam ezen, rutinosan nyúlok Zoe bal lábáért és ha csak nincs hozzáragasztva, leveszem róla a bakancsot. Esetleg még fűzögetem is, ha nehezebb lenne lehúzni. Ehhez nem fűzök kommentárt, csak csinálom. Ha eljutok addig, akkor a másikkal is ugyanígy járok el.
Figyelem, ahogy elmélkedik, szinte látom az érveket és az ellenérveket, meg hozzáképzelek némi kínlódást is (mert én ilyen szadizós vagyok) amiatt, hogy melyik feléről fogja ezt a sikamlós angolnát, amiért több nőtársam minimum fejeket szokott harapni és ütőereket tépni. Na lássuk... Pff... Nem örvend a szívem kreativitás szinten, de na, vannak mindenkinek rosszabb napjai. Én vagyok az élő példa. De azért válaszolok: - Eltaláltad. Pont annyi vagyok. - igen, ráhagyom. Egyrészt tudom, hogy kölcsönösen nem vesszük komolyan ezt a kor-dolgot, nameg még mindig értem én, hogy a ramaty fizimiskám miatt akar mindenképp itt gonoszkodni velem. Hát mi a legjobb védekezés ez ellen, ha nem az, hogy nem szolgáltatok további alapot a húzásra? Bár, ahogy magunkat ismerem, ez valami kevés ürügy arra, hogy a továbbiakban is mellőzük ezeket a dolgokat. Unalmasak is lennének ezek a talik a digóval, ha ilyen könnyű lenne az élet. Az undok megjegyzésre, ami a mandulás illatú fiolatartalmat illeti, azért szabályosan mintha cinikusan felpattanna az egyik szemöldököm, és laposan pillantok felé. Finomkodós, épp hogy hozzáérős mozgáskultúrával zárom le és teszem vissza a többi fejé, aztán az ujjaimat úgy dörgölöm össze, mintha homokot akarnék róluk lepergetni. És ugyebár már ott is vagyok mellette felcsüccsenve. Ami egész kényelmes volna a beszélgetés szempontjából, ha a mondandója felénél nem kezdene el aktívkodni. - Volt eszük? Ezt te biztosan átgondoltad? Egyébként nincs semmi baj a huskyfalkával, itt a nagy alaszkai vidéken inuit módszerekkel egészen jól lehet boldogulni. Tudod, kutyaszán, meg... Mi a francot csinálsz? - az még okés, hogy itt helyezgeti magát, meg azt a széket, de azért vetkőztetésről nem volt szó. Bár a bakancsom nincs valóban hozzám ragadva, de azért azt sem mondanám, hogy szeretem úton-útfélen elhagyni, mert valami perverz lábfetisiszta... najó. És igen. Fontosabb a kérdés, minthogy megállítsam. Nem, nem vagyok hülye, csak ellentmondásos.
Én is tökéletesen érzem, hogy ez még poénszinten is iszonyat gagyi volt és még a komoly ábrázat sem menti meg. Szóval csak egyetértőn bólogatok, mintha valami súlyos kórságot állapítottam volna meg beletörődön a másiknál. Nem vagyok az a típus, aki egy besült viccet, megpróbál minden áron eladhatóvá tenni, mert nem lesz az. Többek között a humorérzékem korlátai miatt nem vagyok stand up comedy-s, de nagyon szívesen nézem őket a tv-ben. Azért az elégedett mosolyt csal a képemre, amikor látom, hogy visszateszi a kencémet a helyére. Azt hiszem elvettem a kedvét a további szimatolástól, borzasztó gonosz vagyok és megátalkodott. De ezzel én meg vagyok elégedve. A szék áthelyezése, a leülés és a cipőlevétel közben még válaszolni is bőven van időm, mert egyik sem bizonyul annyira összetett feladatnak. - Ha az ő szempontjukból nézem, akkor kimondottan okos húzás volt, hogy kitettek. - Vonom fel a szemöldökeimet és tekintek fel rá ártatlan szemekkel. Nem azt mondtam, hogy nekem volt jó, hogy visszahozták. Egyébként is meg vagyok róla győződve, hogy simán addig beszélne ilyen helyzetben, amíg tényleg teljesen a zöld kis krapekok idegeire megy és tényleg kirakják a fenébe. Ennyire azt hiszem már ismerem. Még én se tudom belefojtani a szót szándékosan, pedig egyszer-egyszer már összejött. A kérdés egyébként egy cseppet sem hökkent meg, úgy válaszolok rá, mintha teljesen magától értetődő lenne. - Leveszem a bakancsodat.... és a zoknidat. Amúgy nem a kutyaszánnal van a bajom, hanem azzal, hogy nem tudom eldönteni, tényleg van-e egy falka huskey-ja, vagy csak kutyás képeket őrizget az asztalán, amiket google képkeresőből nyomtatott. Van különbség mániás és mániás között. - Magyarázom a művelet közben, a bakancsok egyébként szépen egymás mellé kerülnek le a földre, majd ugyanolyan lazán húzom le a zoknit is, ahogy a cipőket kezdtem el leszedni. - Nem tudom mennyire hiszed el, de az embernek a talpa tele van, amolyan energiagócokkal. A csakrák kivezetéseivel. Ha valaki tudja, hol kell masszírozni, akkor szinte bármilyen problémát lehet ezzel orvosolni. És nem csak szervi rendellenességeket. Például itt van a koronacsakra. - Minden felvezetés nélkül kezdek el beszélni és a mondandóm végére, mikor a zoknik a megfelelő cipőbe kerültek, meg is fogom Zoe jobb lábát és a nagylábujj környékén, majdhogynem alatta kezdem el masszírozni szigorúan balról jobbra. Nem tudom mennyire érdekli, mit is tud a koronacsakra - ami egyébként kimondottan a lelki problémák, a szellemiség csakrája -, de ha rajtam múlik, akkor elég hamar elkezdi érezni. Ríkattam már meg embert, akiben egyszerűen felszakadt az a rengeteg elfojtott érzelem. Én is akkor kezdtem el hinni ebben az egészben, mikor rájöttem, hogy megfelelő technikával tényleg működik. Márpedig az én technikám megfelelő. Zoe - ha hagyja egyáltalán - akkor ebből egyelőre csak valami bizsergető kellemes érzést tapasztalhat, a feketeleveshez kell még pár perc. Masszázst ígértem, azt is kap méghozzá mély szellemiséggel.
Kezdőlap
//
