Valami idióta képregény akadt a kezembe a nappaliban, ami úgy megtetszett, hogy magammal kellett hozzam. A szobám magányában pedig leheveredtem az ágyamra és ott álltam neki az olvasásnak. Elég sok minden történt az elmúlt napokban, szükségem volt egy kis pihire és lazításra, remélhetőleg senki nem veszi túlságosan zokon. Épp nagy rötyögések közepette voltam, amikor meghallottam a kopogást. Energiáim máris kinyúltak, így már azelőtt tudtam, hogy ki áll az ajtó mögött, mielőtt kinyitottam volna azt. - Szia! Persze - vágtam rá egyből - Bár azért nem ártana tudnom, miért is - fűztem még hozzá mosolyogva, mert az oké, hogy szívesen áldozok rá egy órát a pihenési időmből, de jó lenne tudni, mit is szeretne pontosan. - Van - bólintottam szinte erre is egyből. Egyrészt a barátom volt, értük/nekik pedig bármit, arról nem is beszélve, hogy amilyen kalamajkába keveredtek tegnapelőtt, nem szívesen engedtem volna el sehova egyedül, hiába volt jóval idősebb nálam. - Ez nagyon titokzatosan hangzik - görbült feljebb szám széle - Máris hozom a kabátom - azzal fordultam is, hogy először is cipőt vegyek, majd magamra kapjam a kabátom. Pár pillanat múlva már Horatio mellett lépdeltem. Egy cseppet sem zavart, hogy azok után, amit érte tettem, egyből letámad egy újabb kéréssel, barátok voltunk, falkatársak és mint mondtam, nekem ez bőven elegendő ahhoz, hogy tényleg mindent igyekezzek megtenni érte. Merthogy ez fordítva is így működik. - Nincs mit megköszönnöd, Horatio - toppantam meg a sétában, hogy teljes figyelmem az övé legyen és rá nézhessek - Természetes, hogy beleavatkoztam és nem hagytam még jobban elfajulni a dolgokat - osztottam meg vele a véleményemet a dolgot illetően. Valóban így álltam ehhez az egészhez és hiába nem vártam köszönetet, azért mélységesen rosszul esett volna, ha nem teszi meg. Furán működöm és nőből vagyok, szerintem ez elég magyarázat. Amint ezt eltudtuk, ismét lépésre ösztökéltem a lábaimat, hogy aztán már Horatio mellett ülhessek az autóban. Kíváncsian csaptam össze a tenyereimet és dörzsöltem meg kissé őket. - No akkor hadd halljam, miről is lenne szó - érdekelt, nagyon is érdekelt, kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet, mit is szeretne, úgyhogy csupa fül voltam.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
~ pedig sajnos – vagy nem sajnos -, de elég földhöz ragadt dologról lenne szó. ~ nem akarok én olyan nagyon titokzatos lenni, viszont ebben a kérdésben nem akarom, hogy az egész Lak mindenről tudjon. Imádom a falkát, azokat, akikkel együtt élek, az életem adnám értük bármelyik pillanatban bármikor, csak hát nekem is vannak olyan dolgaim, amelyek nem tartoznak másra, mert nem. Nem hiszem, hogy én lennék ezzel az egyetlen a vidéken. ~ Oké. ~ bólintok a kabát dologra és csendesen – amúgy sincs hangom, de az most más kérdés – és türelmesen várom meg, amíg összekapja magát az induláshoz. Elindulunk és tudom, hogy tiltakozni fog – én is így tennék fordított esetben -, de muszáj megköszönnöm, amit értem tett. Ha nem lép közbe, akkor valószínűleg már a temetésemen is túl lennének, szóval ez a néhány szó a legminimálisabb, amivel tartozom neki. Ahogy megtorpan, én is megállok és szembe fordulok vele. Aztán egyszerűen csak odalépek hozzá és megölelem. Szorosan és hosszan. A halál közeli élmény már csak ezt váltja ki a farkasból, akkor is, ha tökéletesen tisztában vagyok azzal, Tarknak lenni nem életbiztosítás. De nem is azért vagyok az, mert olyan nagyon félteném az irhámat. Nem féltem, talán pont ez a gond. Nyomok egy csókot a homlokára mielőtt még elereszteném és folytatnánk az utunkat le a Lakból a kocsihoz. Ahogy elérjük azt és már benne is vagyunk, beindítom a motort és elindulunk le a Laktól a város közepe felé. ~ Előszedtem a végrendeletemet. Igen, olyanom is van. ~ pillantok oldalra a nőstényre vezetés közben, mert ez az egész – mármint, hogy most épp egy ügyvédhez vagyunk útban – nagyban összefügg a tegnapelőttel. ~ Utoljára évekkel ezelőtt aktualizáltattam és ma rájöttem, hogy az egészet meg kell változtatnom. Vannak páran, akiket bele kell vennem. ~ akaratlanul is, de a pillantásom a bal kezemre téved, amin ott virít az új jegygyűrű a régi helyett. ~ Képzeld, a városban él az idősebbik fiam is, a falka engedélyével. Nem tudtam arról, hogy ő is itt van. ~ mostanában egész sokszor leszek résztvevője olyan emberek/farkasok felbukkanásának, akik nagyon is sokat jelentenek, mégis vajmi keveset tudok arról, hogy hol is leledznek. Hát úgy tűnik Fairbanks lett a világ közepe, mert mindenki itt van, aki számít nekem, kivéve a lányomat. De ha így haladunk, akkor jobb, ha az ő érkezésére felkészülök. ~ A lényeg, hogy mindkét fiamat és a nejemet is bele akarom vetetni a végakaratomba. És itt jönnél a képbe te. ~ pillantásom megint rá vetül vezetés közben. Talán kissé szentimentálisnak tűnhetek, amiért ennyit pofázok – még ha mentálisan is – a saját rendezetlen dolgaimról, de épp azon vagyok, hogy rendezzem őket. ~ Bastien még nagyon fiatal. Nem csak farkasként, hanem emberként is. ~ magyarán kiskorú. Na jó, fiatalkorú, de az most mellékes. ~ Tudom, a falka nem hagyná magára, de most nem csak erről van szó. ~ rázom meg a fejemet, mert attól tényleg nem tartok, hogy ne nevelnék fel, de ez még csak az egyik része az egésznek. ~ Tudod Odie és én… ~ szusszanok egyet. Eddig csupán Willowt avattam be abba, hogy ki is a feleségem, de igazság szerint már nem akarok tovább titkolózni, elvégre nem szégyellem, hanem büszke vagyok arra, hogy összetartozunk. Minden nehézség ellenére is. ~ Az utóbbi időben megjártunk sok mindent. A hangos veszekedéstől kezdve az újra leánykérésen át tulajdonképpen az eget és a poklot is. És elhangzott valami közöttünk, ami tulajdonképpen Bastiennel kapcsolatban kizárja, hogy őt kérjem meg erre. ~ tudom, felmerül, hogy miért nem a saját feleségemet kérem meg. Nem akarom Jot a gondjaimmal terhelni, így nem igazán megyek bele a részletekbe, de amikor valami a fiamról meséltem Aiméenek, egyértelművé tette a számomra, nem örül a létezésének. És nem hiszem, hogy ezek után szívesen a nyakába venné ezt, akkor sem, ha esetleg miattam mégis megtenné. ~ Nem számít… a lényeg, hogy szó szerint egy vagyont szándékozok ráhagyni – igazából mindenkire -, de Bash az egyetlen, aki hosszú ideig nem férhet még hozzá, ha esetleg a közel jövőben eltűnnék az életükből. Arra szeretnélek megkérni, hogy a halálom esetén, legyél te az anyagi ügyeinek a gondnoka amíg nagykorú nem lesz. ~ ez az egyik, ami miatt most arra kértem, hogy jöjjön velem. Őt szeretném kijelölni a végakaratomban erre a hálátlan szerepre. Nem lennék hálátlan és nem is ingyen akarom ezt tőle, de félek attól, hogy menten kupán vágna, ha megtudná, a fáradtságát nem hálátlanul szeretném. Akkor sem, ha barátok vagyunk és az életemet is rábíznám. (Rá is bíztam.) Majd a halálom után elég, ha értesül róla. ~ És arra is, hogy figyelj rá, amikor már nem leszek. ~ nem azt kérem, hogy nevelje fel – ekkora szívességet nem lenne pofám kérni és nem is varrnám a nyakába ennek a felelősségét – viszont örülnék, ha rajta tartaná a szemét és nyakon vágná, amikor arra van épp szükség.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Megállok, elmondom neki a véleményemet a köszönettel kapcsolatban és igencsak meglepődöm, amikor megölel. Mégsem ellenkezem, viszonzom, szorosan fonva köré a karijaimat, érezze csak, hogy itt vagyok és nem is terveztem még egy darabig változtatni ezen. - Na, még a végén teljesen elérzékenyülök - fűzöm hozzá mosolygós hangon, amikor már érzem, lassan eleresztjük egymást, még a hátát is meglapogatom, a homlokcsók viszont kifejezetten jól esik. Régen kaptam ilyesmit utoljára, ráadásul egészen mély jelentőséggel bírt akkor, így most is tudom értékelni és nem holmi elcsépelt gesztus számomra. A helyzetet sem szeretném elbagatellizálni, egész egyszerűen csak nem szokásom túl mélyen beleásni magam az ilyen dolgokba és nem is vagyok egy lelkizős típus, ezzel pedig Horatio is teljesen tisztában van, ahogyan azzal is, hogy nem célom megsérteni a reakciómmal. Aztán, már az autóban ülve, figyelmesen hallgatom, ahogyan belekezd a mesélésbe. Nem lepődöm meg azon, hogy van végrendelete, igazság szerint nem meglepő, hogy előre gondolkodik, Tark, ráadásul már nem mai csirke - bocsi -, legalább előrelátó. - Óha, komolyan? Hogy hívják? Hátha ismerem - ha itt él az idősebbik fia, akkor nyilván nem csak átutazóban van errefelé, simán lehet, hogy összeakadtam már vele, akadnak azért kóborok is errefelé elég szép számmal. - Idevonzod a fiaidat, úgy tűnik - szélesedett a mosolyom, hiszen egészen rövid időn belül fut bele még egy gyermekébe. Ilyenkor azért örülök, hogy nőstény vagyok, mert nekem tuti nem rohangálnak gyermekeim a világban és nem kell attól tartanom, hogy mikor bukkan fel egy. Bár Horatio nyilván szereti a fiait, legalábbis eddig ezt szűrtem le. Ezek után azonban ismét csendbe burkolózva hallgatom a szavait, nem lep meg, hogy a nejét és a fiait is szeretné belefoglalni a végrendeletébe, arra meg nem kérdezek rá, hogy kicsoda is a neje, mert múltkor sem mondta el, bár nem tudom, mikorra tervezik a nagy bejelentést, de elég kíváncsi vagyok már, ami azt illeti. Bólintok csupán Bastien fiatalságát hallva, illetve arra is, hogy a falka nem hagyná magára, mert ez így igaz. Mást azonban fűzök hozzá, hiszen hamarosan úgyis kiderül, mit is szeretne pontosan. - Óhó, várjunk csak! Szóval te és Odie… Odie a feleséged? - bukik ki aztán belőlem a kérdés és csak ekkor veszem észre, hogy derékból már teljesen felé fordultam, vállamat döntve az ülésnek. Ha bólint, akkor csak egy nagy, mégis vidámnak mondható sóhajjal huppanok vissza az ülésbe. Ismét lakatot teszek a számra és hallgatom, amit mond és nem kérdezősködöm, hogy Odie ugyan mit mondhatott, ha akarja, úgyis megosztja, ha meg nem, akkor nem fogok kíváncsiskodni. - Hát nem is tudom, Horatio… - csóváltam meg a fejemet, amint befejezte és végre kibökte, mit is szeretne pontosan. Próbáltam a bizonytalant megjátszani, de aztán elvigyorodtam és játékosan a vállába bokszoltam. - Ne viccelj már! Persze, hogy elvállalom, nem is kérdéses! Bár el kell ismerjem, elég cseles vagy, hogy csak a kocsiban mondtad el mindezt. Így már akkor se nagyon tudnék tiltakozni, ha akarnék, mert már, gondolom akkor, az ügyvédi iroda felé gurulunk - szélesen mosolyogtam, szerintem ez nem volt olyan dolog, ami teljes komolyságot igényelt volna, amúgy is nehezen megy számomra az olyasmi. A barátja voltam, mi sem természetesebb, hogy rábólintok az ilyesmire. - És igazán megtisztelő, hogy engem választottál - szelídült némileg az idült vigyorom, őszinteség csendült a szavaimban és az energiáimban. Elég sokan élnek a Lakban, ő mégis engem kért meg erre, ez pedig rettentő jól esik, elrejteni sem tudnám előle az érzéseimet. - De azt ugye nem kell megígérnem, hogy nem fogom elzülleszteni? - vigyorogtam ismét, aztán halkan sóhajtottam egyet. - Csak viccelek, persze, hogy figyelek majd rá, mi sem természetesebb. És nehogy azt hidd, hogy nem veszem komolyan a dolgot, csak elég.. morbid, hogy ilyesmiről beszélünk - eltűnt a széles vigyor a vonásaimról, ahogyan rápillantottam. Tisztában voltam vele, hogy mi történt az előző nap és azt is tudom, hogy a Tarkok élete sem éppen életbiztosítás, de még mindig egyszerűbb volt ilyen oldalról megközelíteni a dolgokat, mint arra gondolni, hogy egyszer eljön majd az az idő, amikor Horatio nem lesz többé.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
~ Én kérek elnézést. ~ hamarosan láthatja is, de már az ölelésben a gondolatiban landolt szavaimból is kiérezheti, hogy somolygok az orrom alatt. Nem venném a szívemre, ha miattam érzékenyülne el, szóval eleresztem és még egy homlokcsókot adok, mielőtt befejezném a köszönetnyilvánítást, amiért megtette azt, amit. ~ Mármint gondolom most, hogy hívják, arra kérdezel?! ~ na igen, mert ezt a most használt nevét nem tőlem kapta, viszont a falkatagok - már aki - ismeri, annak inkább úgy lehet ismerős. Logikus, persze. ~ Aiden. A vezetéknevét ne kérdezd, mert nem tudom. Nem kérdeztem tőle. A falka engedélyével él a városban. ~ még mielőtt felmerülne, hogy esetleg nem, ezt azért jobb tisztázni. Fogalmam sincs, hogy Jo ismeri-e, de gondolom hamarosan ki fog derülni. Ha másképp nem, max annyira, hogy nem üldözött. ~ Igen, úgy tűnik. De annak ellenére, hogy nem a legideálisabb módon bukkantak fel hirtelen mindketten, örülök annak, hogy itt vannak. ~ tulajdonképpen a kép akkor lenne teljes, ha a lányom is hirtelen megjelenne, de ennyire mohó nem akarok lenni, tény, hogy attól is boldog vagyok, hogy ők ketten itt vannak. ~ Igen, ő. Több, mint kétszázötven éve. ~ oké, bevallom, így kimondva – még ha csak gondolati síkon is – megvan a maga sokkoló, kissé kifacsart humorú érdekessége ennek az egész házasságnak, tekintve, hogy tíz évet sem töltöttünk el egymás társaságában. De tény, ami tény, tényleg ennyi ideje vagyunk házasok. Jo felé pillantok, amikor észreveszem, hogy a kérdése okán teljesen felém fordult közben. ~ Én sem számítottam arra, hogy itt találom a nejem, amikor hazaindultam. Szóval volt nagy meglepetés. ~ persze, tudom, erről már regéltem a kocsiban, amikor hazahoztak a fogdáról ő és Darren. Lassan sikerül végre kinyögnöm a magam némaságában, hogy mit is szeretnék kérni tőle. Felkészülök arra is, hogy nemet mond, minden joga megvan hozzá és még csak nem is hibáztatnám érte, ha nem akarná ezt a nyűgöt. Mármint, ha egyáltalán sor kerülne rá, mert remélem, hogy nem fogok elhalálozni, mielőtt a kisebbik fiam nagykorú nem lesz. Meg, hogy még azután is élek egy jó ideig, de jobb előre felkészülni, biztos, ami biztos. Amikor pedig kimondja, hogy vállalja, megkönnyebbülten vigyorodok el. ~ Remélem megbocsátod a cselességem. ~ nézek rá álbűnbánó tekintettel. Tényleg kissé hátsószándék érzete van ennek az egésznek, tudom én. ~ Igen, oda. De ha nemet mondtál volna, azért akkor is hazavittelek volna. Remélem, ez nem kérdéses. ~ a vigyor még mindig ott van a képemen. Amúgy tényleg, abszolút nem erőszak a dolog, de nagyon is jól esik, hogy mégis vállalja. Hálás vagyok neki ezért. ~ Köszönöm, hogy vállalod. Nagyon sokat jelent nekem. ~ a lehető legkomolyabban gondolom ezt. Sokkal tartozom már így is neki és tudom, hogy nem lett volna jogom még ezt is kérni, de örülök, hogy megtettem. ~ Züllesztheted bátran! ~ újabb vigyor mászik az arcomra. Nem szentet akarok a fiamból nevelni, csak annyit, hogy rendes legyen. Ami nem zárja ki a rosszalkodás olykori lehetőségét. ~ Ezt is köszönöm. És tudom, hogy kissé az, de tudod, a történtek fényében azt hiszem jobb, ha előre próbálok gondolkodni. Már amennyire lehet. ~ nem hiszem, hogy ez a tipikusan eső után köpönyeg, de bevallom, hogy van némileg ilyen színezete. Nem csak akkor nyúlhatok ki végleg, ha még egyszer olyasmi történik, mint ama ominózus estén, hanem nagyjából bármikor és mivel most már többen is vannak, akikről szeretnék gondoskodni a halálom után, azt hiszem ez a logikus lépés. ~ Legyen akkor kevésbé morbid a témánk. Mondjuk elvihetlek inni az ügyvéd után? Mármint nem úgy értem, hogy előbb az egyikőtöket, aztán a másikótokat is… – persze, majd ilyen sorban állásszerűen piáltatok. Cöhh… De szerintem érti ő, hogy miként is gondoltam én ezt.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Csak bólintok és egy „ühüm”-öt fűzök még hozzá, igen, a jelenkori nevére gondolok, hiszen nyilván az alapján fogom tudni beazonosítani, amit jelenleg használ. Már ha egyáltalán ismerem. - Mhm. Aiden. Akkor minden bizonnyal a Lloyd fiú lesz, mármint most ez a vezetékneve, ha jól emlékszem. Még nem találkoztam vele, de azt tudom, hogy megtűrt státuszú - nem sokat tudok róla, csak ami falkakörben kering róla, hogy olykor segít, meg hasonlók. - A lényeg, hogy itt vannak, nem igaz? - kérdezek mosolyogva, mert habár én sosem tapasztaltam meg, milyen szülőnek lenni, családom nekem is volt. Mármint inkább a Teremtőmre és a vérvonal testvéreimre gondolok ezalatt, de őket rettentően szerettem, mit nem adnék érte, ha bármelyiküket újra láthatnám! - Atya ég! Nem is tudtam! - dőlök hátra csodálkozásomban az ülésben és még a fejem is a háttámlának támasztom egy pillanatra. - Úristen, kétszázötven éve? Az azért.. nem kevés - szinte szóhoz sem jutok, mert hallottam már rekordidejű házasságokról, meg azért nyilván farkaséknál is máshogy működik ez a dolog, de kétszázötven az rengeteg! - Akkor ez a város tényleg bevonzza a rokonaidat! - válaszoltam széles vigyorral, mert amennyire komoly volt ez a dolog, annyira vicces is, mert egészen elképesztő, micsoda véletlenek vannak. Pont itt, a felesége, a két fia is… Szerencsés egy fickó, azt meg kell hagyni. Mert gondolom szereti a családját, ennyiből legalábbis az jött le számomra. - Nem is tudom - húzom el a számat - Na jó, most az egyszer - görbült felfelé a szájszél, ez a nagy megjátszott komolyság soha nem ment nekem olyan jól. Meg amúgy is simán tudott olvasni az energiáimból, lévén elég lengén húztam fel a pajzsomat. - Persze, tudom, csak nem én lettem volna, ha nem teszek megjegyzést a hátsószándék szagúságra - fűztem még hozzá mosolyogva, aztán a mellettünk elsuhanó házakat néztem, egészen addig, amíg meg nem köszöni, hogy rábólintottam a dologra. - Ugyan, ne viccelj! Nagyon szívesen, tényleg örömmel teszem és egyáltalán nem probléma a dolog - őszinte mosollyal az arcomon pillantottam rá, mert tényleg nem volt nagy kunszt a dolog. Amúgy is bíztam benne, hogy Horatio még jó ideig a köreinkben fog tartózkodni, ráadásul Bastien is hamarosan nagykorú lesz, lehet semmi feladatom nem is lesz ezzel a jövőben. - Yey, zsír! - vidul fel még jobban a fejem és máris elkezdek töprengeni, milyen csíntevésekbe fogom majd belevinni a fiút. Na jó, azért nyilván nem akarok rosszcsontot faragni belőle, de egy kis egészséges rosszaság kell, különben besavanyodna, azt pedig végképp nem szeretném! Meg szerintem ő sem. És Horatio sem. - Igen, persze, megértem, ártani biztos nem fog. Bár azért örülnék, ha az előre gondolkodásodat nem csak ilyen nagy távlatokban alkalmaznád, hanem például akkor is, mielőtt nekiesel valakinek - jegyeztem meg csendesen és habár ott ült a halvány mosoly a számon és az energiáim is jókedvről árulkodtak, nagyon is komolyan gondoltam a szavaimat. Nem kioktatás volt, ráadásul Horatio jóval idősebb volt nálam, de úgy tűnik nem árt néha az „öregeket” is figyelmeztetni, hogy nem dísznek van a fejük a nyakukon. - Igen, értem! - válaszoltam nevetve - Persze, mehetünk. Bár jó ötlet a torkodnak az ivászat? Mert azt nem vállalom, hogy te kólázol mellettem - fordítottam felé az arcomat, közölve vele a szándékaimat, mert ha így nemet mond, akkor majd máskorra halasztjuk, ismer annyira, hogy nem ettől fogom éjszaka álomba sírni magamat.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
~ Hacsak nem rohangál több Aiden is, aki a falka engedélyével van a városban, akkor igen, ő lesz az. ~ bólintok egyet lassan és határozottan. Persze, lehet, hogy több is van olyan farkas, akinek ez a neve és megtűrt státuszú, de most valamiért úgy hiszem egy azon farkasról, vagyis a fiamról beszélünk. ~ De igen. ~ újfent biccentek egyet a fejemmel vezetés közben. Igaza van Jonak, teljesen mindegy, hogy miként bukkantak fel az életemben, örülök annak, hogy itt vannak mind a ketten. Basht még nem ismerem olyan jól, de igyekszem és ő is, szóval nagyon is bizakodó vagyok a kettőnk kapcsolatát illetően és hát… ő is a fiam. Felelősséggel tartozom érte és szeretem is, ahogyan Arthurt és Maryt is. ~ Igen… bár... ~ elhúzom a számat, mert amit mondani készülök, az a sok év ellenére – vagy éppen pont amiatt – kissé groteszk lesz. Akkor is, ha igaz. ~ Két és fél évszázada vettem el, de valójában egy évtizedet sem töltöttünk együtt. Bonyolult az egész. ~ szusszanok egyet és az energiáimon is érezheti, hogy ez tényleg nem egy gyaloggalopp semmilyen szempontból sem. Tudom, hogy sokan nevetségesnek találnák, amiért ennyire ragaszkodok ehhez a házassághoz, de én így nőttem fel, és az én értékrendem szerint, amit Isten egybekötött ember szét ne válassza… ~ Úgy tűnik. ~ értek egyet és nem tudom – nem is akarom – elfedni vagy leplezni előtte, hogy ennek valójában örülök. Lehet, hogy nem minden történt éppen idilli módon, de szeretem a fiaimat és a feleségemet is, így pedig érthető, hogy örvendek, amiért megint az életem részeivé váltak. ~ Köszönöm. ~ nem csak energiáimban van ott a hála, de a tekintetemben is, ahogy oldalra pillatok, rá. Vakon megbízom Joban és tudom, hogy hihetek neki és megteszi, amit vállalt. Nem is tudom, hogy mivel érdemeltem ki olyan barátokat, mint amilyen ő is… És eljutunk oda, ami talán némi magyarázatra szorulna, történetesen, hogy miért estem neki Darimnak. Erről azonban nem szeretnék még beszélni, túlságosan is friss és fájó pont. ~ Tudom. ~ landolt elméjében a gondolat és a komolyság ugyanúgy ott van benne, ahogyan felőle is éreztem azt a kijelentése kapcsán. Igaz, hogy én támadtam Darimra, megölni azonban nem szándékoztam és mégis majdnem én hagytam ott a fejem fogam. Ez persze nem mentség, nem is szánnám soha annak. Inkább csak a tények… ~ Az alkohol fertőtlenít, nem?! ~ vigyorgok rá szélesen, nem mintha bármilyen fertőzéstől tartanom kellene valaha is… tény, ami tény, én is alkoholra gondoltam ivászat tekintetében és így az ügyvéd után el is viszem Jot, ha engedi. Az már persze más kérdés, hogy miként is sikerült visszakerülnünk a lakba, mert vezetni elázottan talán nem olyan jó ötlet…
//ha nincs más, akkor ez lenne a záróm és nagyon-nagyon köszönöm, hogy vállaltad a dolgot és a játékot is *-* //
Vannak dolgok az életben, amikhez bizony szakértői segítségre van szükség. Bútor téren keressenek engem, adás-vétel ügyben én meg futok máshoz. Nem nagy ügy, inkább, minthogy később valamiért a nyakamra járjon a hatóság. Az alapvetően hektikus, rendetlen, hangulatközpontú életem ellenére szeretem, ha bizonyos szegmensek katonás rendben vannak. Ilyen például a tulajdonjog. Oké, hogy van már egy házam meg egy romos kúriának otthont adó telkem, plusz egy tulajdonjogilag engem illető műhelyem a városban, de többre vágyom. Pontosabban ez nem kifejezett vágy, hanem szükség, praktikum. Én is jobban örülnék, ha az a birtok totálisan szabad préda lenne, de közigazgatásilag Fairbankshez tartozik, így jó két hónap óta először: a városba merészkedtem. Furcsa volt, egyből összefutottam két fura szerzettel, az egyik valami sápadt emósnak tűnt, aki hírből ismeri a napfényt, a másiknak meg éppcsak nem volt a homlokára írva, hogy "APUKA". Valami rózsaszín pamacs volt volt utóbbi kezében, ahhoz motyogott, hogy mennyire fognak neki örülni a lányai. Szerintem zakkant volt, nem zavartam inkább. A pajzsomat háromnegyed részt húztam fel, ami merőben szokatlan és idegen volt tőlem ezen a területen, de baszki: már nem voltam falkatag, a város viszont az ő fennhatóságuk alá tartozott. Oké, hogy ismerjük egymást, mint rossz pénz a rozsdát, de a formalitásokra is adni kell ugyebár. Kényelmetlen volt. Kurvára! Az is kezdett hiányozni, hogy csapatban éljek, de így jártam, lassan talán ez is változik. Legalábbis nagyon merem remélni! Ezek a gondolatok kergették egymást a fejemben, miközben leparkoltam a hivatal elé. Egy kellemes hangú titkárnő adott nekem időpontot. Úgy érezem magam, mint aki vakrandira érkezett, tiszta izgi volt! Mondjuk a "Mr. Mansfield" megnevezés némileg lelohasztotta az izgatottságot, főleg a "Mr." rész. Tudom, nős vagyok, de aki szép, az szép. Ő is megnézhet más pasikat, úgyis velem osztozik mindenen. Hulla nyugodtan foglaltam helyet az irodán kívül, mint egy orvosi váróban. Sehová se siettem, legfeljebb haza, így kényelmesen elmalmozgattam, amíg a soromra vártam, vagy arra, hogy befusson az ipse.
Tény, hogy a portékám nem olyan kézzel fogható, mint egy vekni kenyér, de ez nem azt jelenti, hogy a nagy angliai nyárelőről (hah.) visszatérve nem fog az asztalomon ezer post-it sorakozni pár ködös üzenettel, egy-egy telefonszámmal, és a regiszterbe valahogy sosem tökéletesen illő, itthagyott névjegykártyával. Nem mondanám azt sem, hogy kivételesen tökéletesen a helyzet magaslatán állok - két kis, makulátlan cipős lábamon hordva ki a jetlag minden kialvatlanságtól és diszorientáltságtól terhes örömét. Mert az azért nonszensz, hogy az időjárás miatt is helyénvaló tea helyett kénytelen voltam a koffeinnel töményebben koncentrált kávéra hagyatkozni. A kedves, de számomra még mindig túlságosan white trash jenki névvel ellátott titkárnő... lány... Maradjunk a lányban, aki Stacy vagy Acelynn? Hirtelen nem is ugrik be, annyira friss nekem, pedig annyira a lényegre, és nem a nevére kell koncentrálnom... A lényeg hogy épp csipogva ad helyzetjelentést, s mintegy mellékesen teszi hozzá a tényt, hogy valaki vár rám odakint. Beírta a naptáramba... A fontossági sorrendet nyilván tiszteletben tartva. Tartva minden formai külsőséget igyekszem kedvesen megköszönni a segítsálet, de még mielőtt kifáradnék, legalább mintha egy pohárka felest erőszakolnék le a torkomon, úgy hajtom le a bögre alján maradt kávét. A nyakkendőmet már csak futólag igazítom el a mellkasomon, ahogy kilépek az előtérbe. Az biztos, hogy nem nyújtom a homlokomra tetovált apukát, és az emós kissrác benyomását sem, szóval minden bizonnyal az üdítőnek szánt átlagot biztosítom Darrennek - már, ami az esztétikumot illeti... A szemem se rebben minden másra, amit a némileg leengedett pajzs - és eleve az arcmemóriám eredményez. Mert nem hiába vagyok errefelé egy ideje légy a falon, ha nem is ismernek a helyi farkason, ez fordítva könnyen előfordulhat. Viszont minden sallang nélkül nyújtok kezet. - Jó napot. Kérem, fáradjon be. A kéznyújtás mellett más is sallangmentes körülöttem, ahogy betessékelem az irodába. Nem gondolok rögtön arra hogy a reggeli rituáléin közé épített hatodik érzékemnek ma hasznát veszem. Nemvagyokénrasszista.
Várakozás közben átfutott rajtam, hogy talán megszabadulhattam volna erre a kis időre a csecsebecséimtől, ám az igazat vallva: elve lusta voltam kiszedegetni minden fülbevalómat, onnantól meg a pár gyűrű, szemöldökpiercing, karkötő és nyaklánc igazán nem számított. Mind ezüst, nyilván. Sose hittem volna, de kifejezetten hiányzott, hogy legalább a szemöldökömben lévő némi kellemetlen, csípős érzetet adjon. Szinte zavart a teljes rezisztencia, holott már volt pár hetem ehhez hozzászokni. Innen pedig eljutottam addig, hogy ennyi erővel végleg levethettem volna őket, stílusomhoz tartozás ide vagy oda. Úgyse tudom már tovább adni a képességem, akkor meg akár el is adhatnám magam az avatatlanok szemében vérvonaltalannak. A farkas méltatlankodva morrant bennem: sértette volna lénye kezdettől fogva meghatározó részének letagadása, s ami azt illeti, én is gyalázatosnak éreztem volna. Ahogy kinyílt az ajtó, vetettem egy utolsó, mosollyal megtámogatott pillantást a titkárnőre, ám miközben felálltam, már fordultam is a kellemesen hétköznapi megjelenést nyújtó férfi felé. Igencsak éles volt a kettőnk közti kontraszt, de ez engem még soha semmiben sem állított meg. - Jó napot! Köszönöm, hogy fogad - viszonoztam a kurta, ám határozott kézfogást, majd beléptem az irodába. Pillantásomat megszokásból járattam végig a berendezésen, alapos mustrát azonban nem tartottam, egyfelől más szél hozott ide, másfelől illetlen is lett volna. Sokszor és sokan kétségbe vonták már, de Victor nevelése igenis meghozta a hatását - már rég. Ennek megfelelően, ahogy hasonló helyzetekben annyiszor, reflexből kapcsolt be bennem a tárgyalóképes diplomata. - Nem tudom, mennyire érintett abban, amiért jöttem, de egyben biztos vagyok: sokkal többet tud bármilyen jogi procedúráról, mint én - kezdtem a jövetelem okának felvezetőjét, finoman elmosolyodva. Gesztusom több volt puszta udvariaskodásnál, könnyed volt, jó kedélyű. - Szemet vetetettem egy elhagyatott birtokra a városon kívül. Egy romos ház is áll rajta, rá tenném a kezem tokkal-vonóval, de a pontos ügyintézést tekintve némileg tanácstalan vagyok. - A leégett viktoriánus kúriát és annak telkét nem említettem. Azt megoldottam egy mocsok jó hagyatéki metódussal, a birtok viszont más tészta. Komoly terveim vannak vele, jó eséllyel fogalmasabb hely lesz, mint most, épp ezért akartam bebiztosítani magamnak mindenféle szempontból.
Nyilván nem volt face kontroll a bejáratnál, leginkább a titkárnőcske nézhette meg a pasast, de még Fairbanks is a (papíron) szabad és demokratikus Amerika részét képezi. Még az kellene hogy pár ezüstcucc miatt bedeszkázzuk a hivatalt és vasvillákkal meg fáklyákkal álljunk sorfalat. Szóval Darren belső vívódása ide, vagy oda, a magam részéről leginkább nyugtázom, és nemes egyszerűséggel keresztülnézek az efféle külsőségeken. Illetve különösképpen szenvtelenül kínálom hellyel a másikat, belépve az ajtón. Nem is lehet mondjuk eltéveszteni az dupla szépet az asztal külső felén, de azért arrafelé intek egy visszafogott mozdulattal. - Nem tesz semmit. Megkínálnám kávéval, de ma ... ma inkább mégsem. Mintha csak lennék olyan tapintatos, hogy nem minősítem Gracie(?) képességeit. A mosolyomban megvan minden, ami kell - visszafogott, pont annyira húzza a szarkalábakat a szemem sarkában, ahogy kell, amint helyet foglalok. Az iroda pedig tökéletesen olyan, mintha egy hotelszobát mintáztak volna át a legátlagosabban berendezett dolgozóvá. A szakmára utaló minden kellék a domborbélyegen át a tartóból kiemelhető - és nyilvánvalóan szépen is író - tollakon át a jogi lexikonokon keresztül mind itt van. Mégis az egész valahogy mentes a személyiségtől. Akárkit be lehetne ültetni ide, nem lenne hozzá semmi köthető. Se egy keretezett kép valamelyik hozzátartozóról, se egy "a legjobb ügyvéd/főnök" bögre. Steril, mint a figyelmem amit a másikra irányítok. S végig is várom, amíg a lényegi információk elhangzanak. Nem vagyok hirtelen, de leginkább egy kisebb levegővételnyi szünetet hagyok, ahogy picit eltárom a karjaimat. - Első lépésként tisztázni kell a tulajdoni viszonyokat, a földhivatal a segítségünkre tud lenni, hogy a birtok kinek a nevén van, bel- vagy külterületnek számít-e... Hogy elkerüljünk bármilyen meglepetést, hiába elhagyatott a terület. A következő lépést innen lehet folytatni: ha az önkormányzaté, ha cégtulajdon, ha magántulajdon valamiben változik a procedúra. Nyilván ennek is megvan a maga anyagi és idővonzata... - apró szünetet tartok amúgy is érthetőre, és semmiképpen sem pergősen szövöttre szánt, az akcentusomhoz mérten is még komolyabban hangzó jól szabott mondandómban. Kérdőn billentve el a fejem folytatnám - Tudunk bármit is ezekről, előljáróban..? Mennyire sürgős a dolog?
Mosolyra rándult szám a "kínállak is meg nem is" dologra, és nem is forszíroztam. Szeretem a feketét, de annyira nem vagyok megszállottja, úgyhogy szívbaj nélkül engedtem el. Helyette az iroda sebtében történt felmérését követően kényelembe helyeztem magam, mint akinek a világ összes ideje a rendelkezésére áll. Nos, ez valamilyen szinten így is volt, ám ellenkező esetben is: az esetek túlnyomó többségében távol áll tőlem az idegbeteg, türelmetlen viselkedés, kisugárzás, ezúttal se volt másképp. Ebben a kellemes állapotban vázoltam neki eljövetelem okát. A válaszát és a rengeteg eshetőséget hallva magamban elkönyveltem, hogy az ilyen jellegű procedúrák sose lesznek a kedvenceim. Nem véletlen kerültem a jogi pályát is, hivatalba is a végszükség végszükségekor tettem be a lábam. Majdnem olyan ritkán, mint templomba. - Bő egy órányira van a birtok a várostól, úgyhogy azt hiszem, nyugodt szívvel nevezhetjük külterületnek. Tippem szerint pedig inkább önkormányzati tulajdonban állhat már, elég régóta elhagyatott, ha hihetek a szóbeszédnek. - Meg annak a potom ötven évnek, amióta itt élek és átutazókon kívül senki se lakta tovább pár napnál. De ezt persze nem mondhatom. Mármint az ötven évet úgy, hogy még negyvennek se nézek ki - plusz azt se tudom, hogy nem emberrel beszélek. - Nem tudom, hogy ez mennyire könnyíti vagy nehezíti meg a dolgokat. Emellett szívesen tornázom feljebb az anyagi vonzatot, ha cserébe az idő lerövidül, elég sürgős, hogy mielőbb rátehessem a kezem. Szenvedélyes erdőben lakó vagyok - billentettem oldalra szórakozottan a fejem, széles mosollyal képemen. Majdnem elszóltam magam több ponton, kezdve azzal, hogy kis híján beszúrtam egy "legálisan"-t a "rátehessem" után, a kéz pedig nem sokon múlt, hogy nem mancs lett szavaim folyamában. Apróságok, de az ördög mindig a részletekben rejlik, ezt megtanultam. Szívesen hozzátettem volna még, hogy az anyagiak nem jelentenek akadályt, mert lássuk be, egy kvázi köztudottan csak asztalosságból élő valakinél hülyén venné ki magát ez a mondat. Sem az időt nem kéne bevallanom, ami alatt összekuporgattam a vagyonom, sem azt, hogy bizony elég sok éven keresztül családi vállalkozás volt a városban az illegális éjszakai versenyszervezés. Olykor belegondolok, hogy tök szépen eladom magam jófiúnak, miközben vastagon van vaj a fülem mögött.
Alapvetően az idősebbik unokámat rántottam volna be a feladatra, mint rezidens mágust a családban, de valami családi közös kiruccanáson voltak vidéken, aminek kellemetlen mellékzöngéit minden bizonnyal én leszek, ki hallgathatok a jövő hét folyamán külön-külön a női tagjaitól a Hagen klánnak, de annyi baj legyen... a lányomnak fontosak ezek a közös események, szóval ez a legkevesebb, amit megtehetek értük. Celeste híján ugyanakkor Naomi lesz a a szerencsés, akit az egyetem folyosóján elcsípek. Ne igazán volt szerencsém látni, mióta - katonai szakterminussal élve - visszakerült aktív állományba, de nem különösebben zavartattam magam. - Hé! Jól jönne egy nálam jobb mágiahasználó segítsége, ráérsz most? - Csíptem el minden ellenérzés és hezitálás nélkül, hogy a részletekbe már aközben avassam be, miután rábólintott a hirtelen jövő lehetőségre, amivel betámadtam, hogy a kocsi felé tartottunk. Van ez az új ügyvéd a városban, aki mindenütt annyira hirdeti magát, próbálva felfuttatni a praxist és újabban az egyetem környékén is gyanúsan sokszor megfordult. Meg kellene győződni róla, hogy valóban megalapozott a feltételezésünk és esetleg látott, hallott valamit - akár ő személyesen, akár valamelyik ügyfele által - a természetfelettiről, aztán beutalni egy fejmosásra az érintette(ke)t. - ... Amúgy jól áll ez a szőke, nem tudom mondtam e már. - Zártam a rövidre szabott összefoglalómat ezzel, kinyitva neki a kocsi anyósülés felőli ajtaját egyúttal. Amennyiben kérdés merült fel benne a részleteket illetően, nem féltettem, biztosan fel fogja tenni azt, míg odaérünk az ügyvédúr irodájához.
Úgy nagyjából nyár eleje óta érzetem azt, egyeztetve természetesen Eleanorral, akihez végül akkor fordultam, mikor először rám tört a pánikbetegség, és mi tagadás, szörnyen megijedtem. Értelemszerűen a sok elfojtás nem igazán tett jót, úgyhogy elég gyakori látogatója lettem, mire sikerült valamelyest rendet tenni a fejembe és a lelkembe. Azóta viszont igyekeztem mindenhol ott lenni, ahol egy kis szükség is volt mágusra, mert… le akartam magam foglalni, szükségem volt rá, hogy hasznosnak érezzem magam. Illetve nyilván Maya miatt többet lógtam az egyetem környékén, mint előtte, pedig akkor sem voltam ritka madár errefelé. Újabban meg már azzal a gondolattal kezdtem el játszadozni, hogy elkezdek tanulni a következő szintemre, mert hát… sose tudni, mikor sikerül eljutnom arra a szintre, hogy képes legyek letenni. - Persze, hogy a viharba ne érnék rá. Hello! Bólintottam gyorsan, és összeszedtem a cókmókom, aztán indultam rögvest utána. Kevés dolog volt alapvetően az életemben, amiben igazán jónak gondoltam magam, de mágusként úgy éreztem jól funkcionálok, és nagyon szívesen vetettem bele magam minden lehetőségbe. - Nem mondtad, köszönöm szépen. Engedtem meg magamnak egy röpke mosolyt, nem belegondolva abba, miért lettem újra szőke, ez most nem erre a lapra tartozott, szóval inkább a feladatra koncentráltam. Ettől függetlenül nyilván jól esett a bók, szerintem az ilyesmit minden nő szívesen hallja. - Ezek szerint úgy gondoljátok, szaglászik az egyetem körül? Ezzel gondolom rászolgált, hogy a körmére nézzünk. Nem ismeri senki közülünk? Beszálltam, megköszönve, hogy kinyitotta az ajtót, és bekötöttem magam, közben igyekszem felidézni azokat az aktákat, amiket mostanság olvastam, ügyvéd nem rémlik, bár egy arc beugrik plakátokról meg netes hirdetésekből, az valóban szemet szúrt nekem is, hogy eléggé arcba van tolva a pasas mint jelenség.
Hálás voltam Naominak, amiért olyan könnyedén kötélnek állt, a világért se értem volna most rá még meg is villantani felé a levakarhatatlan újságírói sármomat, hogy meggyőzzem itt magamnak, szóval beleegyezése nyomán már intettem is neki, hogy kövessen kifelé a parkolóhoz, közben kifejtve a helyzet rövid összefoglalóját. Esélye se legyen menekülnie a csajnak... Persze, ha nagyon ágált volna a hallottak tükrében a dologgal szemben, nem erőltetek semmit, - de ez egy viszonylag egyszerű ügynek tűnt innét; farkas-téma sem volt benne, szóval csak nem hoz elő semmi kellemetlent a lányban, ami végett ne tudna hasznomra lenni a kutatás során. Egy mosollyal nyugtázom köszöntetét a bók kapcsán, majd behuppanok a volán felőli oldalon a kocsiba, kissé helyezkedve széles vállaimmal, miközben áthúzom magam előtt a biztonsági övet. - Mr. Jones három hónapja költözött a városba, korábban nem volt dolga természetfelettivel, legalábbis sem a szülővárosából, sem pedig a legutóbbi ismert lakhelyéről nem kaptunk ilyen jellegű visszajelzést. - Nem volt okom megkérdőjelezni Keldron szavát, aki lelevelezte a háttérprofilozást az érintett protektorátusokkal. - Az iskolai eredményei, korábbi munkáltatói és minden érdemi infó a táskámban van, ha hátra nyúlsz... - De ezzel együtt én már mozdultam is, hogy kissé nyújtózkodva, de közelebb vonszoljam a hátizsákos laptop-táskát, amiben a papírok voltak. Az összefűzött "aktát" átnyújtottam Naominak, s rászóltam finoman, ha nem kötötte volna be magát eddig, hogy azt követően kihajtsak a parkolóból. - Azt nem tudom, jelenleg ott lesz-e az irodában, de érdemes lenne mindkét eshetőségre megbeszélnünk egy-egy akciótervet. Egyelőre nem a szembesítés lenne a cél, csak, hogy meggyőződjünk róla, valóban tud-e bármi természetfelettiről vagy csak valami dühös egyetemista pénzeli, mert silány minőségű ebédet kapott a menzán... - Magyaráztam közben a mellettem ülő - hozzám képest - apró nőnek.
Kezdőlap
*-* //
