A személyzet számára két helyiség áll rendelkezésre, ezek méreteiket tekintve igencsak szűkösek. Nem véletlen hát, hogy más időpontban használják az étkezőt és az öltözőket az edzők és a takarítók például.
Személyzeti helyiségnek számít továbbá az a kis konyha/előkészítő a kávézó pultja mögött, ahol a süteményeket, rendeléseket szervezik, rendszerezik minden nap nyitás előtt és záráskor.
Artemis Northwood irodája az egyik folyosó végén található, nem messze a kávézótól, így a kilátás - akárcsak ott - innét is páratlan.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 15, 2014 1:49 pm-kor.
A munkám után azonnal a Country club felé veszem az utam. Mili kérte, hogy ma is menjek be. Pontosan nem tudom, hogy mit szeretne, de gondolom csak a szokásos ellenőrzés. Igaz ez a plusz meló több időmet elvesz, mint amire számítottam, de közben örülök is neki. Végre valamit tényleg tehetek a falkáért Mivel már nem először járok errefelé, így hamar megtalálom az idevezető utat. Lassan már majd bekötött szemmel is sikerülni fog eljutnom ide, bár az irodába még nem tettem be a lábam, így azt sem tudom hogy hol kezdjem a keresést, de pont erre valók a dolgozók nem? Miután gyorsan körbenézek a büfé környékén megállítom az egyik pincért és minden kedvességemet elővéve felteszem neki a kérdést, amire hamar meg is kapom a választ. Teljesen érhetően elmagyarázta nekem, hogy merre is kell mennem és, hogy milyen ajtót is keressek. Út közben szerencsére nem tévedek el, így nem kell sok idő ahhoz, hogy megtaláljam azt a bizonyos ajtót, ami mögött ott lapul Mili. Az illatát már jóval korábban megéreztem és hallom is, ahogy bent motoszkál. Pajzsomat most kivételesen nem húzom fel, hiszen az atanerkünkről van szó. Miért kellene előle elbújnom? Nincs semmi rejtegetni valóm. Miután a zajok alapján is bebizonyosodik az, hogy bent van határozott kézmozdulatokkal kopogok be. Az ajtót még nem nyitom ki, csak megvárom azt a bizonyos választ, amivel jelzi szabad az út és ha meg is kapom kezem a kilencre helyezem és már nyitom is az ajtót. -Szép napot Milagros! Remélem nem késtem sokat!-Siettem ahogy tudtam, de van egy olyan érzésem, hogy mindezek ellenére sem értem ide időben.
/Tudom nem a legjobb, de a kezdők sosem mentek jól //
Furcsa, hogy telik az idő. Már teljesen természetesnek vettem azt a tényt, amit addig el se tudtam képzelni. Mégpedig azt, hogy a falka egy másik tagjával dolgozzak együtt a country klubban. Nyilván időbe telt megszokni ezt a változást, de mostanra már annyira a mindennapok részévé vált, hogy el se tudnám képzelni ezt a helyet Isabelle nélkül. Eddig évekig egyedül kellett itt dolgoznom mármint olyan értelemben, hogy a fajtám tagjai nélkül. Magányosnak soha nem neveztem volna magamat, hiszen nap, mint nap rengetegen vettek körül, és az ügyek intézése miatt minden munkatársammal kommunikálni kellett, azonban ők csak egyszerű emberek. A társaságuk semmit nem ér egy falkatagéhoz képest. Egy ideje már nem vagyok képes, vagyis inkább nem akarok mélyebb kapcsolatot teremteni egyszerű halandókkal. Éppen ezért a kollégáimmal való viszonyomat leginkább a „felszínes” szó tudná leírni. Félreértés ne essék, a szőke hajú nőstény jelenléte nem eredményezte egyből, hogy életre szóló barátnők lettünk, akik minden titkukat kifecsegik a munkahelyen. Mellesleg ez a fajta viselkedés nem az én stílusom. Nem ez történt. Csupán annyi, hogy örülök a ténynek, hogy van valaki az épületben, aki tényleg tudja, ki vagyok, és nem kell előtte megjátszanom magam. Mellesleg keresve se találhattam volna jobb társaságot, hiszen Isabellet nagyon szimpatikusnak, kedvesnek és tisztelettudónak ismertem meg. Nem beszélve arról, hogy angol származása miatt, rajta is érzőik a brit kiejtés, amit én előszeretettel használtam. Talán, ha az élet másképp alakult volna, még akár barátság is szövődhetett volna köztünk az évek során. Megvolt azonban az a rossz szokásom, amit én röviden csak tark büszkeségnek hívtam. Ez röviden annyit takart, hogy az évek alatt jóformán csak a velem, azonos rangúakkal, illetve a felettem állókkal kommunikáltam. A többi rang tagjaival se volt különösebb problémám, de túlságosan áthatott ez a bizonyos felsőbbrendűség érzet, hogy durván fogalmazzak, és erre jelenleg inkább hibaként tekintek, mint erényként. Abban is biztos vagyok, hogy ha Darren nem lett volna tark, őt se venném annyira komolyan Ikkumaként. Ez egy sajnálatos személyiségbeli csorba, amit folyamatosan igyekszek kiküszöbölni. Már vártam Isabelle érkezését. Szokásomhoz híven, az íróasztalon most is egy teás és kávés kanna, csészék illetve szénsavas és szénsavmentes ásványvíz a hozzájuk tartozó poharakkal. Szerettem megvendégelni azokat, akiket valamilyen okkal behívtam az irodámba. Messziről megéreztem a nőstény illatát, ezért még egyszer elforgattam a csészéket, hogy a fülök egy irányba álljon, az utolsó apró redőt is elsimítottam a terítőn, valamint egy hajtincsemet is megigazítottam. A procedúra végére, pedig már hallottam is a kopogást. - Szabad – Szólaltam meg hangosan, bár felesleges volt, hiszen az érzékeny hallása miatt akár a suttogás is elegendő lett volna, de azért sokkal jobb, ha fenntartjuk ezeket a maradi szokásokat. A köszöntése után egyből az órámra pillantottam. - Egyáltalán nem késtél. Pontosan időben érkeztél – Nyugtattam meg egy szelíd mosoly kíséretében. Ez a gesztus teljesen őszinte részemről, hiszen ha tényleg nem ért volna ide a megbeszélt időpontra, már kapott volna egy rövid megjegyzést a pontosság fontosságáról. - Foglalj helyet – Mutattam az íróasztalom előtti székre – Parancsolsz teát, kávét esetleg ásványvizet? – Kérdeztem a választékra pillantva. Tudom, nem olyan hatalmas a választék, és ennivaló nincs is a kínálatban, de egy ilyen alkalomra ez is tökéletesen megfelel. - Gondolom sejted, miért hívtalak – Tértem a tárgyra, de mielőtt még válaszolt volna, már folytattam is – A kikötőben történt merénylet felettébb aggasztó. Bebizonyosodott, hogy hiába van kamerás biztonsági rendszerünk bizonyos helyeken, az még egyáltalán nem tesz minket sebezhetővé – Sóhajtottam. Tényleg felzaklatott, mikor meghallottam, mi történt. Nem is haragot éreztem a másik falka iránt, hanem inkább csalódottságot, hiszen azt gondoltam, ezek után biztonságban tudhatjuk az épületeink körzetét. Nagyot tévedtem. - Ezek után felmerült bennem, hogy a jövőben akár a klubot is érheti ehhez hasonló támadás. Főleg az után, amit hamarosan tenni készülünk – Utaltam az Orfeum ellen irányuló támadás tervére. Pontosan tudtam, hogy nem lelkesedik túlzottan ezért az ötletért, és ezt tiszteletben is tartom. Nem próbálom megváltoztatni a véleményét, hiszen joga van saját gondolatokhoz, amikkel mellesleg én magam is képes lettem volna azonosulni pár hónapja, mikor békés megoldást keresve beszéltem Williammel. Sajnálatos módon ilyen úton nem lehet kivitelezni az eltávolításukat. - A klubot összekötni a kamerarendszerünkkel egyelőre nem tartom jó megoldásnak. Az egyetlen, amiben még bízni tudok, az a személyes jelenlét. Úgy gondolom, az lenne a legcélszerűbb, ha mostantól valamelyikünk mindig itt lenne. Legalábbis éjszakánként mindenképpen. Így ha behatolót észlelünk, egy egyszerű telefonhívással el tudjuk intézni a falka riasztását – Adtam elő az általam kigondolt tervet, majd pár másodpercet adtam neki arra, hogy megeméssze – Persze, ha van valamilyen más javaslatod, szívesen meghallgatom – Tettem hozzá ezt a talán soha vissza nem térő ajánlatot. A demokratikus döntéshozatali rendszerben még mindig nem látok elég rációt, de azzal semmit nem veszítek, ha mások véleményét is meghallgatom, hiszen lehet, hogy ha nem tenném, egy korszakalkotó ötlet menne veszendőbe. Töltöttem egy kis teát a csészémbe, majd mosolyogva Isabellre néztem, és immár némán vártam a reakcióját.
-Ennek roppantul örülök.-Egy aprócska mosolyt én is az arcomra varázsolok, de inkább csak a komoly tekintetemet mutatom felé. Engedelmesen leülök vele szemben az asztalhoz, majd a kávé említésére kicsit kikerekednek szemeim. Nah az bármikor bármekkora mennyiségben jöhet. -Egy kávéért nagyon hálás tudnék lenni.-Ha hagyja, hogy kiszolgáljam magam akkor megfogom a kannát és töltök is magamnak, majd megízesítem és már bele is iszom. Ma már megittam vagy öt-hat bögrével, de túl hosszú volt a nap és még mindig nincs vége. Ezért is jó farkasnak lenni...Ránk nem hatnak a káros holmik! Amint Mili belekezd a mondandójába leteszem a bögrét és ő rá figyelek. A tervére bólintok egyet, mivel nagyon is tudom, hogy mire célozz. Én továbbra sem tartom jó ötletnek ezt az egész gyújtogatást, de én csak egy sima falkatag vagyok, így túl sok beleszólásom nem lehet ebben. Ha a tarkok és a vezetőség azt gondolja, hogy ez a jó megoldás mit tehetnék ellene? -Bevallom őszintén így hirtelen semmi más ötlet nem jut az eszembe. A véleményemet már ismered a témával kapcsolatban, így nem akarok megint belemenni abba. Felesleges lenne. Az, hogy itt marad valamelyikünk nem tudom, hogy mennyire elég. Ha megfigyelik a területet rá fognak jönni, hogy mindig lesz itt valaki, és ha majd tényleg fel akarják gyújtani megtalálják a módját rá. Először is úgy kéne ezt az egész őrködést végig csinálni, hogy egy külsős ne vegye észre. Higgyék azt, hogy üres a klub esténként. Illetve mivel azért messze van a falka területétől lehet, hogy két embert kellene ide rendelni. Tudom nem sokan érünk rá, de egyedül én tudom, hogy nem lennék képes őket megállítani és ne haragudj, hogy ezt mondom, de őrült lennék, ha nekik rontanék. Nem mondom azt, hogy nem vagyok erős...Csak, hogy azzal tisztában vagyok, hogy nem én vagyok a legerősebb....Vagy kellene csapdákat beszerelni....Talán pár száz méteres körzetben felszerelni más riasztókat, de csak olyanokat, amik a falka területén jeleznének. Itt helyben semmit sem lehetne hallani belőle. Nem értek ezekhez, így nem is tudom, hogy ez mennyire kivitelezhető!-Ennyit rég beszéltem már bárkivel is a munkámon kívül, de ez valóban egy igen komoly téma. Megértem Milit, hogy mindent meg akar tenni a hely biztonsága érdekében...De vajon az nem lenne jobb megoldás, ha nem utánoznánk a betolakodók viselkedését?...Bár abban igaza van, hogy meg kell mutatnunk az erőnket, hogy lássák nem vagyunk nyulak, akikkel kedvük szerint játszadozhatnak.
Artemis Northwood. A vadak úrnője. Felvonva szemöldökét forgatta meg a kifinomult ízlésre valló névjegyet hosszú ujjai között, miközben akaratlanul is megingatta fejé. Ennek a nőnek se voltak normálisak a szülei. Hogy ez a szerencsétlen mit nem szívhatott a gimiben?! Az örök szűz istennő. Ha esetlegesen még a természet is részt vett a nyomorult tréfában, és egy alacsony, szeplős, kövér menyecske kinézetet ajándékozott neki, akkor a Poklot is megjáratták vele a diáktársai. A kölykök kegyetlenek. Az épület felé sétálva újra a névjegyre pillantott. Ballet de l’Opéra de Paris igazgatója pár napja hívta fel, és kérte meg a szívességre. Az Operaház nagyszabású búcsúztató bált kívánt rendezni a távozó prima balerinájának, méghozzá saját otthonába. Nem csak a Párizsból érkezők névsorát, de a helyi művészetkedvelő krém névlistáját is átküldték. A vendégek száma kétszáz körülire rúgott, ami meghaladta a házibuli szervező képességét. Hál Istennek Mademoiselle D’Voleaux, az társulat rendezvényekért felelős embere tudta, hogy kihez küldje a férfit, bár arról fogalma sem volt, hogy ha a nő nem Tündér keresztanya, és nincs csilli-villi varázspálcája, hogy hozza össze ezt a partit kettő hét alatt. Bizonyosan a Párizsi Opera kellően magas összeget lebegtetett meg ahhoz, hogy a rendezvényszervező ne röhögje ki, majd hajtsa el a fenébe a lehetetlen elvárásaival együtt, mit szintén kilistáztak neki. Belépve az impozáns épületbe, a dekoratív asszisztens már-már tökéletesre csiszolt, őszintének tűnő mosollyal fogadta. - Üdvözlöm! Artemis Northwoodal van megbeszélésem. – a hölgy egyetértően bólintott, majd kecsesen emelve meg kezét mutatta az irányt. - Már várja önt. Kövessen kérem! – megoldva a combközépig érő kabát gombolását hagyta, hogy a sötétszürke szövetnadrág fölé húzott világosabb árnyalatú Armani ing, és a színben a nadrággal harmonizáló Ferragamo sportzakó nyerjen teret, mi lezserül kigombolva követte szikár alakját. Az ing felső gombja is meg volt oldva, nélkülözte a nyakkendőt vagy a feszengő flancot, mégis érezhető volt, hogy akárki is válogatta össze a darabokat, tudta mit csinál. - Artemis, Dr. Fortier megérkezett. – vezette be nem spórolva a formalitással. Eugéne tekintete körbeszaladt az irodán, min jó sansszal sokat túlóráztak a belső építészek és a lakberendezők, majd szürkészöld tekintete megállapodott a szőke nőn. A spanyol etikettnek eleget téve várta meg, míg a másik lép közelebb, majd nyújt kezet, miközben nyugtázta: ha emlegették is a nevét a suliba, azt maximum fájdalmasan vágyakozó vagy épp irigykedő szűköléssel tették. - Eugéne Fortier. – hagyta el a formalitást. Még szakmai körökben is ritkán használta a doktort, nemhogy szakmán kívül. Épp csak annyi ideig tartotta fogva a karcsú ujjakat, ameddig az illem megkövetelte. – Köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogadott.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
A mai nap sem sokban különbözik a megszokottól, igaz, korán lenne még pálcát törni felette. Mégis, az egyre csak hűvösödő időjárás ellenére sem voltam hajlandó lemondani a ruháról, mint mindennapi viseletről, noha a nyárias kis topánok helyett magasított sarkú, nőies csizma társult immáron a letisztult öltözékhez. Elise Fortier. Elise Fortier. Elise... Fortier. - Magamban mantrázok, míg a parkolótól a bejáratig elérek, s odaköszönve a recepciós pultnál a már kora reggel széles mosollyal és kicsattanó jókedvvel - gondolom, remekül sikerült a hétvégéjük, hogy nem kell figyelmeztetnem sem őket az udvarias, bizalomkeltő mosolyra, amivel az érkezőket fogadni illik - nevetgélő lányoknak, meghagyom az idősebbiknek, ki személyi asszisztensem is egyben, hogy szedjen össze mindent, amit csak tudni lehet erről a nőről. Szeretek alapos lenni, különösen, ha ilyen nagyszabású és komolyan fizető rendezvényről van szó, mint amilyennel a minap megkeresett telefonon egy úriember, nevezetesen az említett prímabalerina testvére. A találkozó csak délután esedékes, előbb nem is lehetne kivitelezni, mert továbbhaladva az irodámba, papírhalom vár az asztalomon, típus szerint szortírozva kupacokba. Ezt csak aláírnom kell, azok a beszállítókkal kapcsolatos megrendelések, emez pedig a Párizsi Opera által átfaxolt tételes lista a kívánalmaikról. Kissé megnyúló arccal veszem kézbe a papirost, csemegézve egyik-másik soron végigfutó tekintettel a felsorolásból. Persze, elmémben a fogaskerekek már dolgoznak ezerrel, van, amire kapásból akad ötletem, míg máson kissé elrágódok, míg az előbb említett egyéb teendőimet intézem. S mindezt két hét alatt... Szinte már kihívás a dolog, de kétségtelenül nem egyedül kivitelezendő. Szükségem lesz egy stábra, hogy minden flottul menjen, nem csak a kivitelezés, de a lebonyolítás során is. Illetve jóhiszeműség talán, de bízom benne, hogy délutáni látogatómban is partnerre lelek a nagyszabású esemény kapcsán. Jószerével csak a "nagy napon" kattogok fejben a déltájban beiktatott pihenőm óta, s az előttem levő utolsó iratkupacon rágom át magamat közben - az álláshirdetésekre jelentkezők CV-i és motivációs levelei azok. Ez így is menne békés olvasgatással múlatva az időt egészen a találkozóig, ha az utolsó "mindenképp felvenni" feliratú post-ittel ellátott, esélyesen totál kamu, pusztán formalitásként benyújtott önéletrajzon nem akadna meg a tekintetem. A mellé csatolt képről Daniel kék pillantása tekint vissza rám, szemeivel egészen lényem mélyéig nyúl, egyszerre keltve finom bűntudatot és páni félelmet. Tisztában voltam vele, hogy a falkához tartozik immáron, nem véletlenül igyekeztem kerülni a vele való találkozást, amennyire tőlem tellett, erre tessék, most itt bámul rám egy fotóról, hívogatóan. Épp csak meg nem szólal, hogy vegyem már fel hozzánk melózni! Ha visszadobom, az gyanús, elvégre önként és dalolva ígértem az Alfának, hogy bármely munkára szoruló falkatársnak biztosítok helyet az épületkomplexumban, hisz nekem is kell a munkaerő egy ekkora területen elhelyezkedő klubba. Viszont ha meg felveszem, akkor megnövelem az esélyeimet a saját halálomra. És én még azt gondoltam, ez egy csodálatosan problémamentes, nyugodt nap lesz! Töprengő arckifejezéssel meredtem a papirosra, legszívesebben összegyűrve hajítottam volna egy indulatos, dacos mozdulattal a szemetesbe, mikor halk kopogást követően nyílt az ajtó. Kissé megilletődött, riadt őzike tekintettel kapom oda pillantásomat, s biccentek aprót az asszisztensemnek. Engedje csak beljebb az urat, kinek már kedves, figyelmes mosoly jár ki, illetve felemelkedem az asztal mögül ültemből. - Köszönöm Clara, majd jelzem, ha kell valami. - Bocsátottam el egy elegánsan rövidre zárt mondattal az asszisztenst, s közelebb lépve a férfihoz kezemet nyújtottam kiszélesedő mosolyom keretében. Mozdulataimban évszázadok könnyed eleganciája öltött testet a modern környezetben. - Artemis Northwood. Igazán örvendek! - Noha tisztában volt a nevemmel, személyesen még nem volt szerencsénk egymáshoz, így ösztönösen mutatkoztam be én, s gondolom ő is hasonlóképpen lehetett. - Ugyan kérem, ez csak természetes! Ilyen rövid határidővel nincs halogatni való időnk, nem igaz? Foglaljon helyet, kérem! - Mutattam a dolgozóasztal előtti fotelek felé invitálóan, s ha helyet foglalt, úgy én sem mentem vissza az asztal mögé az utálatos Corvin-önéletrajzhoz, hanem mellette foglaltam helyet, félig-meddig felé fordulva nem csak arcommal, de testemmel is ültemben. Előtte persze elmaradhatatlanul elhangzott a kérdés: - Megkínálhatom esetleg valamivel? - A kívánalmainak megfelelően jeleztem az asszisztenciának (vagy sem), s helyet foglalva figyelmemet teljes egészében a magáénak tudhatta, ellenben én voltam az, ki véletlenül sem engedte közénk leülni a néma kínossággal beálló csendet. - Megkaptam az Operaháztól a listájukat, viszont úgy vélem, tisztább, ha személyesen is egyeztetek valakivel a dolgokkal kapcsolatban. - Meghagyom ugyanakkor a férfinak, hogy ő döntse el, merről szeretné megközelíteni a témát, mi az, ami megfogalmazódott benne már így elsőre az egész kapcsán.
A mutatott irányban megkerülte a foteleket, majd megvárva míg a nő helyet foglal, ült le mellé. - Őszinte leszek, egy kávéval valóban megmentené a napomat. – volt a nő édes mosolyával ellentétben komoly és kimért az arckifejezés. Hagyva, hogy a másik intézkedhessen az elsősegélynek is felérő fekete ügyében, követte tekintetével a mozdulatok sorát. Rutinból figyelve a nő testének metakommunikációs válaszait, egy pillanatra az a furcsa gondolat suhant át az agyán, hogy egy tökéletességig fejlesztett koreográfiát lát. Minden mosoly, minden lépés, minden szó, mintha csak az unalomig gyakorolva már-már beépülve a személyiségbe jön magától, mégsem illik bele sem időbe sem térbe. Azonban ahogy a gondolat felötlött, úgy suhant is tovább azonnal, amikor az átható tekintet újra rá figyelt. - Én is megkaptam a listát, hál Istennek a névjegyét is hozzátűzték. Ez nem az én szakterületem, mondhatni a lehető legtávolabb áll tőlem. Ami az egészben ismerősen hat, az a balett, és az e mögött meghúzódó közel sem olyan csillogó, légies és pompázatos világ. – nem csinált titkot belőle, hogy közel sem kedveli annyira a műfajt, mint amennyire a húga magasra jutott benne. Túl sok fájdalmas, kínlódó, önsanyargató évet nézett végig ahhoz, hogy értékelni tudja a kifinomult, szinte levegőben úszó mozdulatokat, mit valóban vér és verejték, éhezés és fájdalom kövezett ki. Bizonyosan másként látta ezt a húga, aki az álmaiért dolgozott, és el is érte mindazt, amit csak akart. Azonban egy testvérnek végignézni a kishúga gyerekkortól induló, választott tortúráját; nos, közel sem volt ennyire szívmelengető. - Amit tanácsként mondani tudok, az az, hogy azt a listát komolyan gondolják az utolsó szóig. Habár én a felét kihúznám, ők még abból se fognak engedni, hogy a díszítés a púderszínű bazsarózsa helyett, rózsaszín legyen. – jött meg időközben a kávé, amit a gyakorlott kezek a legkevésbé zavaróan dolgozva pakoltak az asztalra. Eugéne felpillantva az asszisztensre, - ki a lehető legtöbbet megtett, hogy láthatatlan maradjon-, biccentett felé. - Nagyon kedves, köszönöm. – a nő egy pillanatnyi zavarral emelte fel tekintetét az ezüstszín tálcáról, majd a jól bejáratott rutin győzött. Ajkán széles, őszintének tűnő, vonzó mosoly jelent meg. Eugéne akaratlanul is elmosolyodott, mitől egyetlen pillanat alatt megközelíthetőbbé, emberibbé, élőbbé vált. Mindig is lenyűgözték azok a szolgáltatóiparban dolgozók, aki professzionálissá fejlesztették azt a képességüket, hogy gombnyomásra képesek voltak parancsolni a vonásaiknak. Hogy Artemis őket összeválogatta? Az iroda és az egész légkör ölelő, mégis fegyelmezett hangulata ezt mutatta. - Tudom, hogy a két hét nagyon kevés. Természetesen ha bármiben a segítségére lehetek… - fordult tekintete újra a szervezőre, és emelte meg az eddig combján pihenő kezeit kissé kitárva a nő felé jelezvén, a rendelkezésére áll. - Illetve lenne még valami, amiben a segítségét kérném, habár nincs rajta a listán. Ez az estély egy kínszenvedés lesz számomra. A balett belső rendszere a képmutatás, a versengés, az intrika, az organzaszalagokba csomagolt utálat és féltékenység mocsara, amiben a húgom nyakig elmerült. Végigcsinálom, mert ő a húgom, de az este folyamán egy olyan emberre van szükségem magam mellett, aki átlát ezen a felszínes pompán, és mégis bele tud illeszkedni, mert profi. Akinek utána nem kell magyarázkodnom, hogy mit keres itt, vagy milyen megfontolásból hoztam magammal.– fürkészte a nő tekintetét egy hosszú pillanatig, majd folytatta. - Kérem, legyen a partnerem a parti erejéig. Tudom, hogy ott lesz, és mindent szemmel tart. Tartsa szemmel mellőlem. Ezzel nagyon sok vesződségtől, és lehetséges problémától megmentene. – volt köntörfalazás nélkül őszinte, és ha a nő egy kis emberismerettel is rendelkezett, jól láthatta, hogy kérése mögött nem húzódik hátsószándék. Nem így akart valami randifélét kicsikarni a belőle, hátha összejön. Meg sem fordult a fejében. Valóban annyit akart, amit kimondott. Probléma és magyarázkodásmentes estét, ami zökkenők nélkül is túl hosszú lesz számára. Épp elegen lesznek ezen a partin, akik ferde szemmel fognak ránézni, nincs szükség még egy nőre az oldalán, aki esetleg többet gondol bele a meghívásba, mint kéne. És ha már mindkettőjüknek munkából kell végigcsinálni a partit, hirtelen nem is tűnt olyan elvetendő ötletnek. Az élményközösség még akár vihetővé is teheti a keservesnek ígérkező estét.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Ezek szerint két életmentő kávé kerül "megrendelésre", mielőtt helyet foglalnánk - előbb én, aztán a férfi is. Mai napig tisztelettel vegyes csodálattal vagyok képes titkon adózni azon férfiak számára, akikből nem veszett ki az udvariasság elemi formája, Eugéne pedig úgy fest, nem pusztán kisugárzásában, de viselkedésében is valódi úriember. - Mivel foglalkozik, Mr. Fortier? - Kérdezem könnyeden, szinte szavai közé simulva szelíd hangommal, mikor arról tesz említést, nem igazán az ő területe a rendezvényszervezés. (Minő szerencse, mert akkor most nekem nem lenne mivel foglalkoznom!) Kérdésem őszintén érdeklődő, ám egyáltalán nem tolakodó, s míg a mondandóját tovább fűzi, magam elé húzom a dossziét, amibe a kinyomtatott kívánságlistát csúsztattam a délután folyamán, s tollat is ragadok kecses mozdulat keretében. - A balett, meg úgy általában a művészetek világa keményen verseny-orientált, amennyire van szerencsém belelátni a dolgok menetébe. Nyilván családtagként megélni mindezt megint csak más dolog... - Jegyzem meg, mintegy lábjegyzetként toldva gondolataimat a férfi rosszalló megjegyzéséhez. Emberekkel foglalkozni színtiszta menedzsment ebben a szakmában, meg egy nagy adag pszichológia. Meghallgatni, megértőnek lenni, mégsem személyeskedőnek túlzottan és megtartani az üzleti viszonyt a megrendelővel nem egyszerű. Persze, a dolog tanulható, ám, ha engem kérdeznek, vannak tényezők, amikre egészen egyszerűen születni kell. Ajkaim épp csak árnyalatnyit feszülnek és vékonyodnak meg, ahogy összepréselem őket arra az információra, hogy az engedmény a listából, nemhogy fel se merülhet, de mint puszta fogalom, nem létezik a megrendelőim számára. Kemény két hétnek nézünk elébe, úgy fest... - Értem. - Biccentek végül, épp csak mosolyra görbülő szájszélekkel, mintha ezzel együtt leráznám a vállaimra telepedett bosszúságot is magamról. Meg tudom csinálni! - Muszáj lesz, ha igazodni szeretnék azon célkitűzésemhez, mi szerint a Northern Lightsnál jobb helyet a városban nagyszabású rendezvények szervezésére senki nem lelhet. Ez a rendezvény ugyanis remek belépőkártya, az operaház pedig nemhogy nívós, de ráadásul nemzetközi szintű ajánlója is lehet a helynek. Tömör gyönyör. - Ha röviden szeretném megfogalmazni mindazt, amit elérhetek, s mindössze egyetlen szűk határidős rendezvény megszervezése áll az utamban. Mi az nekem?! Feljegyeztem a legelső papíros felső sarkára azért, hogy a lista pontosságára kínosan ügyelni kell a megvalósítás során, s megköszöntem az időközben az enteriőrbe beúszó kávékat is az asszisztensemnek, noha pillantás nem járt mellé, azt könnyeden kacskaringós, szépen ívelő írásom tudhatta magáénak. Aztán pedig Eugéne. - Mivel ön is őszinte hozzám, így én is az leszek magával, Mr. Fortier. A legnagyobb segítség az volna, ha beszélhetnék a testvérével... Tisztában vagyok vele, hogy a hölgy elfoglalt és jóváhagyta elvileg az átküldött listát, de mégiscsak az ő számára szervezzük ezt az egész rendezvényt. Szeretném, ha ténylegesen is a magáénak érezné az egészet. Persze, azt is megértem, ha meglepetésnek szánják, bár ez sehol nem volt feltüntetve az átküldött papírokon... - Lapozok is bele a kinyomtatott kötegbe, épp csak pár másodpercig nélkülözve ez által a jégkék pillantás és a markáns vonások vizslatását. Pontosan annyi ideig, hogy elhangozzék Eugéne kiegészítése, amire viszont oly gyorsasággal kapom fel fejemet, mintha égetnék a papíron szereplő mondatok pillantásomat. Kék tekintetem a meglepettség őszinte tükre, ahogy a másikat nézem, mert a mondandója gyanúsan oda fut ki, amit elsőre sejtetni enged. - Nos... egyfelől rendkívül megtisztelő ez a nagy mértékű bizalom, Mr. Fortier. Másrészt - és itt finom mozdulattal hajtottam össze a mappát az ölemben, miközben tekintetem nem szűnt meg a férfi arcán pihenni továbbra is. - nem lenne túl professzionális tőlem, ha erre igent mondanék. Ahogy említette, itt leszek, de számomra ez elsősorban munka. Önnek sem lenne túl kellemes, ha a partnere lépten-nyomon sűrű elnézéskérések közepette lelépne. - Mert bizony ismerem magamat és a tökéletességre való igényemet. Képtelen lennék akár csak egy bemutatásnyi időre is nyugton maradni és nem a pincéreket, a kaja minőségét, a konyhán dolgozókat ellenőrizni, mint holmi kotlóstyúk a kis csibéit. Nem tudnám sajnos kiélvezni az eseményen való jelenlétet úgy, mint egy vendég, s a világért sem kárhoztatnám Eugéne-t hasonlóra, aki ténylegesen is szerepel a vendéglistán. - Biztos vagyok benne, hogy talál sokkalta megfelelőbb hölgyet, akinek a kísérője lehet. - Fűztem még hozzá szelíd, bocsánatkérő mosollyal, mert bár valóban annyinak tűntek szavai, amennyinek elhangzottak, már azok is épp eléggé alapot adtak a bennem élő intrikus számára némi finoman felzubogó büszkeségnek. Értem én, hogy sok vesződéstől és problémától mentené meg a női társaság, de... a fenébe is, nem holmi escort-leányzó vagyok, hogy kísérgessem, meg kimentsem a kíváncsi tekintetek és kérdések elől! Biztosan merem állítani, hogy könnyedén talál magának valakit az átlagosnak egyáltalán nem nevezhető küllemében megbúvó, megfoghatatlan sármjával. És hogy ez a valaki nem én leszek, bármennyire is örvendeztetné meg a szívem hasonló lehetőség egy nem-öt-perces ismeretség esetében.
- Pszichiáter vagyok. – válaszolt röviden, és nem fejtegeti. Nem tett mögé semmilyen frappáns, agyturkászos viccet, amitől minden szakmabelinek tele van a padlás. Ahogy a nő ajkai egy pillanatra elvékonyodtak a lista kínos pontossága miatt, Eugéne csak megértően bólintott. - Elhiheti, én egyenesen frászt kaptam, mikor átküldték. Mint egy horror paródia forgatókönyve. Már csak a vattacukor lépcső, és a felhőből készült habcsók hiányzik. – volt elég egyértelműen kritikus a giccsel kapcsolatban, amit az opera követelt. - Ha ebből ön egy emészthető Hamupipőke álmot tud kreálni, végtelen tisztelettel fogok adózni a tehetségének, pláne azért, mert akkor túl fogom élni az estét. – morogta. Nem a partival, vagy a kifinomultsággal volt baja. Inkább a listában túlzsúfoltnak tűnő felesleges giccsel, és a vendégekkel. - A parti előtt nem fog találkozni a húgommal. Nem csak azért, mert az utolsó napig záró turnén van, hanem azért, mert mindezt… - intett a lista felé. - …szívből gyűlöli. Tudom, ez egy faramuci helyzet. Imádja a balettot, de azt a cukormázat, ami körbeveszi, szívből elutasítja. Végig fogja csinálni, méghozzá tökéletesen. De libabőrrel a tarkóján. Egyértelműen tud a partiról, hisz az opera se hagyna ki egy ilyen marketingfogást, de a legkevésbé sem fog belefolyni a szervezésbe, mert jól tud azt amit az előbb említettem. Akármit is akar, nem érhet el változást. Szóval…akármilyen szomorú, be kell érnie velem. – tárta szét kezét egy pillanatra, majd a hívogatóan gőzölgő csésze felé nyúlt. Nem ízesítette a kávét, nem rontotta el a karakterét semmivel. Belekóstolva bólintott elégedetten, majd érdeklődve figyelte a nő meglepetését, mi az elutasítás ellenére is végtelenül üdítően hatott a tanult munkamosoly mellett. Ahogy a maszk egy pillanatra levedlett, a nő élettel telibbé, valóságosabbá, elérhetőbbé vált. Nem is nagyon foglalkozva szavaival figyelte az apró ráncok rezdülését, ahogy elsakkozva magában a dolgot szülik meg az egyértelműen várható választ. - Elhiheti, nekem végtelen kellemes lenne, ha a partnerem nem követelné a figyelmem. – volt őszinte. Túlélni akart, nem jól szórakozni. – De természetesen megértem, sőt megkövetem a tapintatlanságom, amiért kellemetlen helyzetbe hoztam. - hajtott fejet, mintha csak metakommunikációjával is rá akarna erősíteni arra, amit állít. - Kérem bocsásson meg. – annyira azért nem bánta. Szerette a valós arcát látni az embereknek, amit a mosolymaszk mögött igen nehéz volt, és úgy tűnt, kellően megdöbbentő kérdése elég volt ahhoz, hogy egy pillanatra a munkaarc mögé nézhessen. Maga sem tudta miért, de megérte. - Ami a sajtót illeti, nem csak a rendezvényen lesz jelen. Egészen biztos vagyok benne, hogy az opera már előre beharangozza a dolog előkészületeit, meglebegtetve a művészvilág előtt a puccos eseményt, szóval ne lepődjön meg, ha a következő napokban önre telepszik pár… - szavai elakadtak, ahogy elpillantva a nőről húzta össze szemöldökét. - Artemis…Ön is érzi a gázszagot?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Oh... igazán dicséretes szakma. - Jegyzem meg finom figyelmességgel, pusztán illemből, s gondolataim között egy pillanatig sem csodálkozom immáron hozzáállásán az egész balett-dologgal és a felhajtással kapcsolatosan. Vannak dolgok, amik látszólag egyáltalán nem függenek össze, mégis... egyszerűen mindent megmagyaráznak valahol. Vagy csak az ember szeretné vele megmagyarázni a dolgokat. Istentől kapott tulajdonságunk eme folyton kutató kíváncsiság. A vattacukor lépcső képére ugyanakkor akaratlanul is bájos grimaszba fordul mosolyom, le is sütöm kissé pillantásomat, fejemet előre billentve takarom tenyeremmel számat, mert mégiscsak az egyik vendéggel van dolgom, a világért sem szeretném megsérteni, vagy azt gondolni, viccet csinálok a testvére nagy napjából (megteszi az Opera helyettem). - Minden igyekezetemmel azon legyek, hogy a kedvére tegyek. Már hogy önnek is, meg mindenkinek. - Teszem hozzá a félreérthetőség elkerülése végett, bár nem sokat segít így sem a dolgon a kiegészítés, úgy érzem. Minden esetre a kétes gondolatokat gyorsan hessentem el fejem körül. Testvére érzéseire szinte már csalódottnak tetsző, halk "oh" hagyja el ajkaimat, s vállaim is megereszkednek kissé, ahogy rutinos mozdulatsor közepette söpröm arcom elől félre a szőke tincseket. Minden tiszteletem a karrierista nőké, magam is az volnék néhány évtizede, de azért léteznek határok mindenben... Ennek ellenére véleményem rejtve marad az apró gesztusokon túl, apró mosolyt is varázsolok képemre a mondatvég hallatán. Eszemben sincs panaszkodnom, hogy a prímabalerina helyett a bátyja jut nekem, ami azt illeti. - Ha ön is tisztában van a meghívottak személyével, akkor nekem megfelel teljes mértékben! Csak az a helyzet, Mr. Fortier, hogy az átküldött lista nem tartalmazza, kit és hova érdemes ültetni, mindössze egy-két helyen jegyezték fel, hogy ki az, aki mellé véletlen sem kerüljenek bizonyos személyek. Gondoltam, a testvére talán jobban kiigazodik mindebben... - Ennek ellenére egy papirost nyújtok át kecses mozdulattal Eugéne felé, melyen a rendezvényterem alaprajza látható, kör alakú asztalokkal és mellette 6-8asával felsorolva az ott majd helyet foglalók nevei. Nem semmi a létszám, eltarthat egy ideig, míg átböngészi gyöngybetűimet. De nem is várom el, hogy most ezzel foglalkozzon, ráér nekem holnapra, ha visszajelez. Már amennyiben egyáltalán konyít a dologhoz és nem mondja most élből azt, hogy inkább tényleg a testvérét keressem meg ezzel az apró feladattal. Akárhogy is, nekem egy a lényeg: tökéletes legyen az este minden szempontból. Ebbe pedig nem férnek bele holmi "nem akarok részt venni a szervezésben" allűrök, lévén ő/ők ismerik a meghívottakat, nem én. - Ugyan, semmiség... Kérem. - Szusszantam bocsánatkérése közepette, igyekezve összekaparni lerombolt nyugalmam és türelmes kedvességem málló vakolatát. Egyúttal kompromisszumképes gondolat szökik elmémbe: - Mit szólna hozzá, ha kiegyeznénk abban, hogy amint akad az este folyamán némi szabad időm, megkeresem? Szívesen osztozom a társaságán. - Nem is ezzel van ugye a probléma, érdekel hát, mi lesz a válasza a köztes ajánlatra, mert úgy vélem, sokat elárulhat róla és szándékairól ez (is) most majd. A sajtóra csak legyintek, kiszélesedő mosollyal. Igazán nem probléma, a helynek is jót fog tenni némi kitüntetett figyelem, szóval mindenki jól jár. Ellenben a kérdésére kissé értetlenül ráncolom a szemöldökömet, finom redők jelennek meg szemeim sarkában is, ahogy riadtan rebben tekintettem. Nem is a gázszag végett, ez a legkisebb bajom most - lévén egy felszolgáló-, takarító-, személyvédelmi-személyzettel egyaránt teli helyen vagyunk, ahol nem egy falkatag is dolgozik, bízok hát a problémamegoldási kompetenciájukban. Az sokkal inkább ad aggodalomra okot, hogy a kányába szúrta ki egy mezei ember előbb mindezt, mint én, aki farkasérzékeimnél fogva jóvallta előrébb járok látás, hallás és biza szaglás terén is. Tekintetem körbeszalad a szobán, ahogy felpattanok. Biztosan az a hülye vázányi virág teszi, amit reggel hoztak be, annak erős illata nyomta el a dolgot, ugyanis felállva már én is érzem. - Kimegyek megnézni, mi ez az egész, addig kérem maradjon itt, csak egy perc az egész! - Nem tartottam tőle, hogy amíg távol vagyok bármit is találna velem kapcsolatosan az irodában, ami ne lenne publikus, azt meg valahogy nem néztem volna ki irányából, hogy a cuccaim közt mélyebben turkáljon. Akkor is csak a Daniel önéletrajza mellé csatolt "fel kell venned" cetli adhatott volna kérdésekre okot, de a kapcsolatok nyomán való érvényesülés a munkaszerzésben nem ismeretlen folyamat mezei emberek esetében sem, így tényleg nem volt mitől tartanom. Marasztaltam, elnézését kérve.
- Az én kedvem teljesen mellékes ebben a helyzetben. – legyint, majd veszi el az átnyújtott listát, min már szörnyülködött egy sort. Újra végigfutva a neveken emelte meg kezét. - Szabad? – nyúlt a nő felé, majd emelte el a kecses ujjak közül az ezüstszín, metszetekkel díszített tollat, és embereket kezdett összenyilazni, vagy épp szétnyilazni egymástól. - Nos. Mr. Wong és a felesége nem ülhet egy asztalhoz Dr. Frostersel, mert az öreg doki és Wong neje… - kissé széttárta a kezét amolyan magától értetődően. - …nos nem kell a feszültség. – Corina Lemse és Elena Trokel nehezen viselik el egymás társaságát. Amolyan két kakas egy szemétdombon. Nem szerencsés egymás közelébe rakni őket. Na és itt vannak a Bron fivérek. Évekkel ezelőtt rúgták össze a port valami sikkasztási ügy miatt. – tett X-et a nevük elé, jelezve, hogy jobb a távolság. - Ők egyértelműen inkompatibilisek. A többit kinyomozom önnek pár nap alatt. – tolta vissza a listát, jelezve, hogy neki is megvan, majd fordítva a tollon, ujjai közé csípve a végét nyújtotta a nő felé, miközben szemöldöke megemelkedett a javaslaton. Apró félmosoly suhant át ajkának szélén, majd egy pillanattal hosszabbat bólintott, amolyan főhajtásképp. - Igazán megtisztel, Artemis. – szerette használni az emberek nevét. Fontos kapcsolódási pont volt, min keresztül jóval több inger futott egy sima diskurzusnál, hisz a másikban önkéntelenül azt az érzetet keltette, hogy csak rá figyelnek, csak ő a fontos az adott pillanatban. Nem feszegette tovább a témát, és felesleges is lett volna. Nem csak azért, mert jóval komolyabban vette magát annál, minthogy a nőt bármiről is győzködje, hanem azért is, mert valójában nem volt annyira fontos. Volt annyira agilis személyiség, hogy ha az este folyamán látni akarja a nőt, legyen annak bármily oka, akár csak egy pillanatnyi friss levegőt adó tánc, képes lesz kapcsolatot teremteni vele. Ahogy a másik felállva indult a gázszag felderítésére, ő maga csak bólintott. Eszébe sem jutott körbenézni az irodában. Nem érdekelte a rendezvényszervezői munkával együtt járó temérdek információ, ahogy a nő esetleges magánéletmorzsái sem. Helyette kihasználva az időt tárcsázta Elisét, majd kérte le az ültetési infókat. - Nem kellett volna bevállalnod. - Valóban nem kellett. De megtettem. A nő profi hírében áll. – állt fel, és az ablakhoz lépve nézett ki a szépen rendezett parkra. – Ha valóban az, nem lesz sok dolgom az egésszel. Melyik nap érkezel? – voltak hűvösek és feszültek szavai.
A kosztümbe csomagolt, kopogó léptek a nő elé siettek, majd közelebb hajolva szóltak fülébe bizalmaskodó diszkrécióval. - Van egy kis gond. A konyhában eltörhetett egy gázcső…már hívtam a tűzoltóságot. Ki kell ürítenünk az épületet, míg elhárítják a szivárgást.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Pillantásommal követem az átnyújtott lista útját, kissé még közelebb is hajolok ültemben, hogy rálássak mindarra, amit a felé nyújtott tollal írni készül a férfi. Érdeklődésem nyílt és őszinte, tényleg érdekel a véleménye, nem pusztán "hivatalból". Bár találóbb lenne úgy megfogalmazni mindezt, hogy maga a munkám az, amit élvezettel csinálok, megtalálom benne az érdekes pontokat. Szeretem a részletes, aprólékos dolgokat. Megvan a maguk kiszámíthatósága, ugyanakkor okozhatnak meglepetést is egy-egy eseményen a be nem látható tényezők - ekképpen pedig a dolog kihívás faktora is biztosított. A felsorolásra aprókat bólintottam, tekintetem hol a nyilazásokon, hol pedig a férfi vonásain állapodott meg közben. - Nagyon szépen köszönöm. - Görbület költözik ajkaim szegletébe annak hallatán, hogy utánajár a többieknek is az elkövetkező napokban. Valami azt súgja, nemcsak sűrű hetünk lesz, de sokat fogunk egymás társaságában időzni, míg végére érünk a szervezési procedúrának. Javaslatom úgy fest, elnyeri tetszését, igazából valahol én is szeretném ezt így. Elviselhetőbb valóban egy este, ha van valaki, akire számíthatok teljes mértékben a meghívottak közül is, nem csupán a saját személyzetemből. Mosolyát látni jóleső, de elmerülni nincs időm benne, mert nem várt probléma üti fel a fejét. Elnézést kérek hát, hogy utána járjak a dolognak.
Pillantásom finoman számonkérővé válik a türelmesből, ahogy meglátom közeledni a recepciósunkat. - Rendben, akit csak tudtok küldjetek ki a pályákhoz hátra vagy előre a parkolókhoz. És köszönöm Grace... - Villant mosolyom, majd mikor távozóra fogta a nő, én magam körbepillantottam a kihaltnak tetsző folyosón és sietős léptekkel haladtam a falra rögzített piros kis négyzet alakú doboz felé. Könnyedén törtem ki az üveget, megnyomva a vészjelző gombot, mire az épület egészében figyelmeztető berregés-csengés töri meg a délutáni csúcsidőszakot. Én magam sietve nyitok be az irodába, ahol Eugéne-t hagytam, s nem vesződve azzal, hogy szemközt kerüljek vele - nyilván ő is hallja a riasztót - még a kilincsbe kapaszkodva, fülem mögé igazítva egy ziláltnak tetsző szőke tincset, szólítom meg. - Mr. Fortier, igazán sajnálom, de félbe kell hagyjuk az egyeztetést, ki kell ürítenünk az épületet most. Jöjjön kérem! - Fejben persze már mindenféle lehetséges kimenetelt végigpörgetek, s csak abban reménykedek, nem mondja le az egész partit ezért a kis közjátékért. Holnapra ki lesz javítva minden... a sajtó hallgatását pedig meg lehet vásárolni. Nagyobb visszhangja lesz az eseménynek, mint ennek a kis problémának, ami azt illeti.
Az ágy szélén ültem, térdemre támaszkodva, pulóverem ujját könyékig feltűrve. Az ezüsttőröm hegye leheletnyire volt csupasz bal karomtól. Párszor már végighúztam fölötte a fémet, elképzelve milyen lenne az ütőér mentén hosszan felvágni. Percek kérdése lenne utána minden... Nehéz sóhajjal csúsztattam vissza a tokjába, majd löktem vissza az éjjeliszekrénybe, a felsőm ujját pedig visszatértem. Milyen szép lett volna, ha másban is ilyen konok vagyok! Erről eszembe jutott a Tetoválómesterrel való találkozásom, és a szégyen csomója megint elindult fölfelé a gyomromból, hogy a torkomban marón megállapodjon. Hanyatt dőltem, és folytattam volna az önkínzó agóniát a végtelenségig, ha nem kopogtatnak az ajtón. Először azt hittem, képzelődtem, így nem reagáltam. A második kopogás némileg ingerültebbnek tűnt és határozottan nem a fantáziám szüleményének. Feltápászkodtam, a hajamba túrtam, majd elvonszoltam magam az ajtóhoz és a szokásos nemlétező lelkesedésemmel nyitottam ki. Meglepett Eden jelenléte, az pedig még inkább, hogy miért jött. Nem értettem, de igazából teljesen mindegy volt, hogy hol kergetem magamat őrületbe a saját eszmefuttatásaimmal. Bakancsot és kabátot húztam.
Enyhe bizsergés futott végig a tarkómon, ahogy megálltunk a Country Club előtt. - Csak nem a hálaadás-napi áramkimaradás miatt kellett jönnöd? - fordultam a nőstény felé, miután kiszálltunk a kocsiból. Ha bárki kérdezett volna, szerintem nem kell megjavítani, bármi volt is a hiba. Az elmúlt évtizedek legjobb pillanatát köszönhettem neki. Megrándult az arcom. Olyan voltam, mint egy élősködő. Zsebre tettem a kezem és követtem Edent.
Mondanám, hogy hosszas tanakodás után jutottunk arra a döntésre... de tulajdonképpen egy kósza felvetésből jövő gondolat volt csupán, hogy elvállaljam az újdonsült falkatag "gardírozását". Szerintem Shane ötlete volt, ő minden bizonnyal másképpen nyilatkozott volna a dologról, az igazság meg, mint tudjuk, valahol a kettő között van, így jobb nem is piszkálni azt. - A lényeg, hogy, ha már ki kell mozduljak otthonról, azt jó alkalomnak tartom arra, hogy elcsaljam - haha - magammal Donovant is kicsit a Northern Lights falai közé. Ha be szeretne illeszkedni valóban közénk, nem árt, ha ismeri a lehetőségeit errefelé.
Kipattanva a kocsiból elébb a fehér épületen pillantottam végig, majd lezárva a járművet Donovan felé sandítottam, finom rosszallással ráncolva össze szemöldökömet: - Ki súgott? - Direkt figyeltem legutóbbi találkozásunk alkalmával, hogy magamról minél kevesebbet adjak ki. Nem mintha olyan szupertitkos lenne, mivel foglalkozom, de nem szoktam reklámozni, mert azok, kik kevéssé ismernek, hajlamosak azt feltételezni, hogy bármilyen piszlicsáré tech-es kérdéssel fordulhatnak hozzám ennek tükrében. Persze, mindannyiszor segítettem az érintetteknek, de... lássuk be, szívességből is megárt a sok. - Találtál már egyébként munkát? - Firtatom egyúttal, miközben beljebb lépdelek a Country Clubban, ismerősként köszöntve az itt dolgozó falkatagokat. Lépteim sietősek, nem időzök sehol - célirányosan lököm be a biztonsági helyiség ajtaját és intek Donovannak, hogy fáradjon beljebb. - Szerintem amúgy szimplán zárlatos lett valami és az okozhatta a kimaradást, de Miss Northwood jobb szeret biztosra menni. - Kattan az ajtó zárja utánam.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
A szemöldökráncolásra megrándult a szám sarka. - Senki - feleltem az igazságnak megfelelően. Eddig mindegyiküknek őszintén felelgettem, ha pedig akadt valami, amikőr nem szerettem volna beszélni, azt is megmondtam. Nem éreztem magamban kellő energiát a játszadozáshoz, és mint azt az első alkalommal Lilianne-nek is megmondtam: közösségbe vágytam. Annak pedig még senki sem volt úgy igazán a tagja, hogy elhallgatott, megtévesztett és játszmákat űzött a társaival. Ha pedig részválaszt adtam, szimplán érdekelt, hogy ki mennyire elégedett meg vele vagy ásott mélyebbre - azt is miképp. - Folyamatban van a dolog - mondtam különösebb lelkesedés nélkül, miközben követtem őt a számomra ismeretlen folyosókon és tereken keresztül. - Nem könnyű az előítéleteket félretetetni - tettem hozzá, mert lássuk be: ki nézett volna ki belőlem a jelen állapotomban bármi érdemlegeset? A megbízhatatlanságon kívül természetesen. Beléptem Eden után a biztonság szobába, és futólag végignéztem a berendezéseken. Sok kis villogó dolog, összességében ennyit jelentettek nekem. - Azt meghiszem - biccentettem. Rajtam túlnőtt paranoiám árnyékában senkit se kárhoztathattam azért, ha valami felől meg akart győződni. - Van esetleg tipped munka terén? - kérdeztem, ahogy szabad falfelületnek támaszkodtam karba font kézzel, teret adva Edennek az érdemi munkára. - Olyasmire, amihez nem kellene egyből minimum húsz kilóval többet nyomnom... Megszoktam a beesett arcot és a halott tekintetet, ami visszanézett rám, de elismertem, hogy ez nem volt a legjobb ajánlólevél álláskeresés terén. Szedjem össze magam, illeszkedjek be, szerezzek munkát. Mindezt három hónapon belül... mintha olyan egyszerű lenne.
Finoman szalad feljebb szemöldököm, de tekintetem mindössze egy fél másodperc erejéig állja kék lélektükreit a hímnek kérdőn, a következőkben belököm a Country Club oldalsó bejáratának ajtaját. - Valamiért nehezen hiszem, hogy ráhibáztál csupán. Miből jöttél rá akkor? - Érdeklődöm, miközben ugyebár igyekszem a lehető legészrevétlenebbül, legkevesebb kontakttal eljutni a biztonsági helyiségig. Lássuk be, ez alap esetben menne is, de Donovan jelenléte nem előrefelé mozdít a dolgon, hiába vérvonalam áldásos képessége. S habár szóval nem kommentáltam a továbbiakban elejtett szavait, süket nem lettem rájuk, minden egyes megjegyzését tároltam fejben, a reakcióit, még azt is, ahogy a mondat végén a hangját lejjebb vitte. Suta mosollyal fordultam ezek tükrében felé a kérdés nyomán, kihúzva egy széket magamnak az egyik monitor mögött, meg intettem válaszom közepette, tegye le ő is magát valahova. - A falka tulajdonában levő helyekre mindig keresnek személyzetet. Például ide, a hotelbe, vagy a síparadicsom egységeibe... mikkel foglalkoztál korábban? Vagy azokhoz húsz kilóval több kellene, legyél? - Firtattam, s közben rutinosan zongoráztam le a billentyűzeten az admin hozzáférés beléptijét és ideiglenesen generált jelszavát, hogy előkerítsem a Hálaadás-napi felvételeket a biztonsági rendszer tárhelyeiről. - Nem irigyellek amúgy... biztos meg van a magad oka, amiért Fairbanksbe jöttél, erre még rád zúdítja a falka is az elvárásait... - Nem irigyeltem, de sajnálat sem sok volt energiáimban felé, legfeljebb némi együttérzés a kéretlen figyelem felett, ami az újoncok sajátja. Sokkal inkább hatott ténymegállapításba burkolt érdeklődésnek kijelentésem, semmint őszintétlen léleksimogatásnak, amire sejtéseim szerint amúgy sem volt szüksége.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
Meg se rezdültem a további faggatózásra. Igazából számítottam ré, valahogy furcsa is lett volna, mert hát... új vagyok. - Nos, ez kissé bonyolult. A Teremtőmnek vannak összeköttetései, emellett régebben egy vajákos asszony megmondta, hogy melyik év melyik napján és hol kell lennem, ha valami sziporkázóba akarok futni, és hát... itt vagyok - szavaltam blazírt arccal. Talán a legtöbb volt, amit érkezésem óta egy huzamban beszéltem. Szinte biztosra vettem, hogy egy pillanatig sem hiszi el, így némi farkasszem után vállat vontam. - Hallottam, hogy parti lesz, benéztem és elment az áram. - Story of my life. Olyanok voltunk a folyosón ballagva, mint valami megelevenedett Piroska és a Farkas: ártatlan kislány, nyomában a girhes, csúnya rossz farkassal. Jobb napokon kifejezetten szórakoztatott volna ez a kép, most nála is jobban vártam, hogy beérjünk a szobába. Közben pedig a fatális felbukkanásaimról a katasztrofális álláskeresésemre váltottunk. Lélekemelő. Kis sóhaj szökött ki belőlem, amikor végre becsukhattam magam után az ajtót. Nos, falkatulajdon terén egyet néztem ki magamnak, de még elválik, mekkora sikerrel, a többi leginkább 0-24 órás felügyeletnek tűnt, aminek a gondolatától is kirázott a hideg. Így is olykor úgy éreztem, mintha azt várnák, hogy a farzsebemből meglepetésszerűen előhúzom a Sátánt. Vagy minimum a fattyát. - Öhm... - indítottam a földműves, szélhámos, katona, csempész, bandavezér(?) felsorolásomat velősen, de hamar rájöttem, hogy egyik sem túl hízelgő. - Az ötletgazda nem foglalkozás errefelé, igaz? - Erőteljesen lecsiszoltam az éleket, igen. Közben leültem az egyik mellette lévő székre, de kissé távolabb húzódtam. Nem azért bajom lett volna vele, csak az eddigiek alapján komolyan vette a személyes tér szentségét, amit az utóbbi időszakban én is nagyra tudtam értékelni. - Katona is voltam. - Ez volt a legvállalhatóbb és legtisztább, habár jelenleg a világon semmi haszna-értelme nem volt. Előre dőltem és az asztalra támaszkodva hol azt figyeltem, ahogy Eden dolgozott, hol a biztonsági kamerák felvételeit. Elhúztam a számat az elvárásokra. - Sejtettem, hogy így lesz. Csak azt nem gondoltam, hogy ilyen szinten árgus szemekkel fogtok meredni rám. Mindenkinek hatalmas zabszem van a seggében errefelé. - Kérdés akart lenni, de jóval inkább sikerült kijelentésre, mert... így volt.
Elsőre még érdeklődő a pillantásom, ám ahogy szövi a szavakat, úgy húzódik összébb és összébb tekintetem a gyanakvástól. Még pofazacskóimat is felfújtam kissé a felismerés nyomán, hogy szórakozik itt velem, de szóvá nem tettem a dolgot, csupán álltam egy ideig pillantását, majd nemes egyszerűséggel, egy kimondatlan "Akkor tartsd meg magadnak!" közepette sarkon fordultam, hogy beljebb tegyük magunkat az épületben. - Ez továbbra sem magyarázat arra, miből gondoltad, hogy pont engem küldtek a felderítésére az áramkimaradásnak. - Vetem hátra a folyosón haladva, de nem firtatom különösebben ennél tovább a dolgot, csak akkor kerül ismételten figyelmem Donovan felé, amikor már magunk vagyunk a személyzeti helyiségben. - Ha a marketinghez is konyítasz valamit mellé, szerintem nem reménytelen, azért akad kreatív szakma errefelé is... - Tárom el kissé a karjaimat, mielőtt helyet foglalnék, hogy egy szelíd mosollyal sandítsak felé; ne temesse idő előtt magát. Arra, hogy katona is volt, önkéntelenül tekintettem rajta végig kerek bambi-tekintetemmel, már-már kínosnak tetszőn a beálló csendben. És képes voltam a csattanót is közölni mellé, igaz, némileg zavartabb tónusban, mint amilyen blazírt arccal ő az előbb az élcelődését elsütötte odakint: - Kétlem, hogy bevennének tarknak, no offense. - Fordulok vissza a monitor felé, hogy kettőt kattintva beengedjem magunkat a rendszerbe, s előtúrjam a sokat emlegetett napi felvételeket. Ha valaki babrált az árammal, az ki fog derülni belőlük. - Ne vedd magadra, ha más idegen érkezik, akkor is ez lenne a felállás. A fairbanksi falkába sosem a jó hírnevéért akar csatlakozni valaki. - Tekintek felé lélektükreimmel, s bár szelíd, bocsánatkérő mosoly ül ajkaimon, mégis olybá fest, mintha kérdés nélkül, egyszerűen a fejéből akarnám kiolvasni az ő miértjeit. Egy pillanatig sem titkolom érdeklődésemet előle.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
- Édes Jézus, arra nem kell egzakt válasz, hogy miért bal oldalon van a hajválasztékom és nem a jobbon? - emeltem égnek mindkét karom egy pillanatra. - Volt egy baki, neked nem sokkal később ide kellett jönnöd, tipp volt. Tévedhetem is volna ha valójában kakaó készítési továbbképzést jöttél volna tartani. Belöktem az ajtót, ledobtam magam, asztalra könyököltem, államat pedig alátámasztottam a kezemmel. - Azért erre a székre ültem, mert ez volt hozzád a legközelebb. Nem, nem akarok tőled semmi felnőtteset, de azt se akartam, hogy úgy hidd, problémám van veled és ezért ülök messzebb - daráltam némileg zsémbesen. - Felbosszantottál! - kaptam fel a fejem, de az arckifejezésem ezzel homlokegyenest mást tükrözött. Meglepődtem, résnyire nyitott szám mosolyra rándult, a tekintetembe pedig élet költözött. A felfedezés egy pillanatra elfeledtette velem az eredeti témát. Hagytam, hogy ez a kis zsörtölődés átjárjon, és üdítő változatosságot csempésszen az ürességbe, amin legfeljebb a szorongás és a pánik tudott áttörni, de bár ne tették volna. Pozitívabb érzés is megtalálhatott volna, de a nincstelen ne válogasson. Hátha lesz jobb is, idővel. A Vadász energiai villanásnyi időre felszikráztak, és némi hezitálás után, egy kicsit nagyobbra nyitottam a rést a pajzsomon. A marketingre a fejemet ingattam. Egyelőre nem éreztem a magamének, de el se vetettem. - Pedig tökéletes lennék az ellenség megtévesztésére - mondtam, a tark-dologra, de egy másodpercig se gondoltam komolyan és ezt a hangsúlyom is jelezte. Ostobaság lett volna ezen - vagy a korábbi végigmérésemen - fennakadni. Tisztában voltam vele, mennyire rossz bőrben vagyok. Azzal, hogy mit jelentette az a rettenetesen firtató tekintet. - Én se a jó hírnevemről voltam híres - mondtam félig kitérve a kimondatlan kérdés elől. - Zsák a foltját ezek szerint. - Egy darabig a monitorra meredtem, aztán nagyot sóhajtottam. - Nem igazán publikus - bár ezt abból sejthette, hogy korábban tisztáztuk, a vezetőség tudja -, de lehet, hogy van egy gyerekem, az egyetlen nyomom róla Fairbanks. És a sztori mögötte nem a túl aktív fhímarkasos: dugtam össze-vissza, aztán becsúszott egy. Nem néztem rá beszéd közben, erre már képtelen voltam.
- Hjól, van azért ne egyél már meg, basszus...! - Emelem fel védekezően a kezeimet, ugyanakkor egyúttal felismerést is szült a pillanat részemről, de nem kötöttem orrára, mi téren is. A felügyelő helyiségben ledobtam magam a székre, de ő csak mondta tovább a magáét, mint valami felpaprikázott kiskakas... Míg az ő pajzsa engedett, az enyém szépen lassan vonódott körém, kellemes paplanként borítva be félig-meddig. - Ha nem mondod, akkor sem gondoltam volna semmi ilyesmire, de örülök, hogy tisztáztuk. - Dünnyögtem magam elé a rendszerbe belépve, hogy azért amikor - szerintem - kikéri magának a felbosszantás tényét, felé forduljak a székben ülve. A képén átfutó mosoly akaszt csupán meg, kissé meglepetten pislogok kettőt én is, majd apró sóhajjal engedem lejjebb vállaimat, hogy a kezdeti lendületből jócskán vissza véve, már-már bocsánatkérő tónusban fejtsem ki véleményemet felé: - Nézd, Donovan, engem nem érdekel, hova ülsz, meg mit csinálsz, de még mindig te csatlakoztál a falkához és nem az tett neked szívességet. Én csak... gondoltam, jól esne, ha... ha valaki érdeklődne a hogyléted felől és esetleg még a meló kapcsán is segítene... - A falkát persze ettől még érdekli, én pedig le fogom adni a jelentésemet róla, de erről nem kell tudnia. Ha nem gondolnám komolyan, amit mondok, nem vállalom el a gardírozását. - Majd legközelebb nem igyekszem jófejnek lenni, bocs, hogy megpróbáltam. - Vonok vállat, egyúttal már félig vissza is fordulok a monitorok felé közben. Hacsak meg nem állít valamiképp benne, teljesen azokra fókuszálva terelem a témát a munkaválasztás felé inkább. Az talán majd nem bosszantja. Mondjuk amennyire a "szarfejségre" képtelen voltam, akképpen a huzamos haragtartás sem volt a sajátom. A katonaság kapcsán elejtett poénján már önkéntelenül is fel kell nevessek - igyekszem nem rajta, pusztán az elképzelt szituáción, amit felvázolt. - Ó váo! Balhés farkas vagy? Vagy inkább... kegyetlen? - Mintha csak ez a két opció létezne. A kérdés ellenére is futó mosoly játszik képemen, nincsen súlya a kérdésnek. Talán választ sem várok igazán, de bármi lesz a reakciója, kellően beszédes már önmagában is a dolog. Nem tudtam egyelőre hova tenni a hímet, nem is szerettem volna beskatulyázni idő előtt, de úgy érzem, még csak a kiismerése sem lesz egyszerű. A következőkre abbahagyok minden matatást a klaviatúrán idővel, csak hallgatom őt, finoman oldalt billentő fejjel még arra is fordulok, arcélét fürkészve. - Nos... hacsak nem ártani akarsz neki, tudod, hol találsz meg, ha segítségre lenne szükséged. - Ennyit arról, hogy többet nem próbálok meg jófej lenni. - Elég jól értek a modern kütyükhöz, amikkel le lehet nyomozni bárkit, azt mondják...
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
A "dörgedelme" jogos volt. El nem szégyelltem magam tőle, de odafigyeléssel hallgattam végig, miután az újból felfedezett bosszúságom kellemesen elcsitult. Kérész életű volt, de legalább nem olyan volt, mintha meg se történt volna. - Sajnálom - mondtam egyszerűen, de komolyan. - Szeretném, ha jófej maradnál velem. - Kissé engem is meglepett, hogy ez mennyire ne üres udvariasság volt. Kedveltem. Lehet, hogy azért, mert jelenleg jóval visszahúzódóbb voltam, mint alapvetően lennék, és jól esett csendesebbek társaságában lenni, vagy egyébként is kedveltem volna. Teljesen mindegy. - És a csatlakozásban is igazad van. - Megdörzsöltem a szakállam. - Megszoktam, Eden, hogy átnéznek, rajtam, így itt is arra számítottam, hogy csendben a sarokban meghúzom magam, senkit se zavarok, és igazából a létezésemet is elfelejtik. - Megvakartam az állam. - Ha pedig mégis figyelemre vágynék, mert szükségem lenne rá, azt se kaphatnám meg olyan egyszerű módszerrel, mint egy beszélgetés. Nem volt szükségem a sajnálatára, a kölcsönös megértés visz előre mindent szerintem. Se Lilianne-nek, se Michaelnek nem hazudtam: tényleg szerettem volna a közösségélményt. Az más kérdés, hogy nem hittem, hogy méltó vagyok rá, sem azt igazán, hogy sikerülne elérnem. Így amíg ez nem ment könnyebben a részemről, addig minden ilyen és ehhez hasonló pillanat masszív erőfeszítés és elhatározás eredménye volt. Tudom, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy ne ebben az állapotban tespedjek. Azt is, hogy mit kell tennem hozzá. Az más kérdés, hogy nem hiszem, hogy meg tudom csinálni. De próbálkozok. A nevetése sikerélmény, ezek szerint nem veszítettem el teljesen a humorérzékemet! Én nem nevettem, de talán már nem volt olyan... halott az arcom. - Elrettentő! - vágtam rá már-már az övéhez hasonlóan könnyed hangsúlyban. Egy egészen kicsi súly azt hiszem lekerült rólam. Legalábbis úgy éreztem magam könnyebbnek, hogy annak köze nem volt a kilókhoz. A testtartásom nem változott, de az az állandó, görcsös feszültség oldódott. Emiatt is vallottam be neki, hogy miért jöttem a városba. - Ha tényleg létezik, ő a gyerekem... hogyan árthanék neki? - kérdeztem halkan, szinte csak eltűnődve. Még emlékeztem, milyen kemény volt a fagyos föld, amikor azt a kicsi sírt ástam. Újabb emléktörlés nélkül, sose fogom elfelejteni. - Komolyan? - vontam fel a szemöldököm, és ösztönösen Eden felé dőltem egy kicsit. - Semmi infóm nincs róla. Kivéve az anyja neve - húztam el a számat. - Elég sok az ismeretlen tényező - mondtam lehangolóan.
Felé sandítok a bocsánatkérése nyomán, de csupán tekintetem üzeni az óvatos érdeklődést - Komolyan? - szóvá nem teszem azt, pusztán kivárom, mire is akar kifutni mondandójával a hím. - Nos... bocs? - Futó mosoly közepette billentem oldalt fejemet, ahogy felé tekintek. Nem ismerek más falkát idestova kétszáz éve, de nem tudok pálcát törni felette, hisz ha tizenöt, de elég csak tíz évvel ez előtt érkeznie és ekképpen alakult volna köreinkben is a helyzete nagy valószínűséggel. Mi sem voltunk különbek, most sem tartom magunkat annak. De az kétségtelen, hogy az elmúlt évek összetartóbbá kovácsolták a megmaradt farkasokat errefelé. - Az elmúlt években épp elég szarság történt hozzá, hogy a falka odafigyeljen a tagjaira. Elhiszem, hogy frusztráló lehet, ugyanakkor megvannak a maga előnyei is. - Szolgálok némi válasszal, noha a részletekbe nem én fogom beavatni, legalábbis biztosan nem most, nem ma, mert a figyelmem láthatóan osztottan létezik a "békülésünket" követően közte és a monitorok kijelzői között. Fejemet ingatom meg a jelzőre, amivel illeti magát, képemen megül a derűs kifejezés ezzel együtt. - Na persze... és kiket riogattál, gyerekeket? - Húztam kicsit, miközben elégedetten hátra dőltem a hozzám képest hatalmasnak tetsző forgós székben, meglelve a tökéletes kameraállásokat a kérdéses területről. Csak akkor tekintettem ismételten Donovan felé, mikor ittléte okáról beszélt. A felajánlás önkéntelen őszinteséggel pereg le ajkaimról, hogy mikor némileg közelebb hajol, aprót biccentsek megerősítésképpen. Komolyan. - Az már egész jó alap. Manapság mindent rögzítenek valamilyen digitális rendszerben. Születést, halálozást, gyógyszeres kezeléseket, kórházi tartózkodást, rendőrségi stikliket... Lehet, sok az ismeretlen, de nekem az az ideológiám, ha elég kitartóan keres valaki, előbb-utóbb találni fog valamit. - Hacsak nem egy szellemet keres Donovan, de meglátásom szerint, miképp a hírszerzés, úgy az őrzők is olykor megesik, hogy hibáznak, szóval nincs reménytelen eset. Legfeljebb időigényes.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
Finoman elmosolyodtam a kis bocsánatkérésen. - Tudom - sóhajtottam az odafigyelés előnyeire. - Igazság szerint valószínűleg kifejezetten szükségem van rá. - Mert hogy plusz rugdosás nélkül, önszántamból nem keresnék munkát például, az egészen biztos. Az ismerkedést sem erőltetném ilyen szinten. Tartok tőle, hogy tökéletesen jól ellennék abban a pocsolyányi állóvízben, amiben kikötöttem. - De attól még nem repesek tőle - tettem hozzá, bár mindez egyértelmű volt. - Mesélnél ezekről a szarságokról? Vagy... mondjuk csak a legnagyobbról. Kíváncsi voltam, hogy ténylegesen mégis mibe botorkáltam bele tudtomon kívül. Az meg se lepett, hogy nem sikerült nyugodt környéken kikötnöm - tipikus tőlem. A pályaválasztásom kapcsán eljutunk a cukkolásomig, de egyáltalán nem volt ellenemre. Nem gúny volt, csak csipkelődés, nekem pedig valahol, mélyen... nagyon mélyen... eléggé eltemetve jelenleg, de volt humorérzékem. - Aha! - vágtam rá szinte egyből. - És hörgő hangon mondtam mindegyiknek, hogy "tudom, hogy rosszul viselkedtél idén". - Megremegett a szám széle. - Olyan kár, hogy elmúlt Halloween... - Szinte kedvet kaptam ahhoz, amiről csak beszélgettünk. Az ünnepről viszont beugrott a Hálaadás, és én is a monitorokra pillantottam. Kíváncsi voltam, hogy látszottam-e valamelyik felvételen - mivel a hátsó teraszra is felmentem, szinte biztosan -, de más jobban érdekelt magammal kapcsolatban. Az pedig, hogy mással kapcsolatban mi érdekel, rövidesen Eden tudomására jutott a bevallott létező/nemlétező gyerekkel. Kissé elkerekedett a szemem arra, hogy valójában egyetlen név alapján mi mindenre lehet bukkanni. Tudtam, hogy a mai kor rákfenéje a túl sok és túl egyszerűen megszerezhető információ volt de ezt hallva legszívesebb kiújult volna a paranoiám. Depressziós, paranoiás farkas, micsoda magaslatok. - Ez ijesztő - szögeztem le a magam álláspontját, mintha bármit megváltoztatott volna. - Tőled is kezdek félni - tettem hozzá, némileg könnyedebb hangon. - Annyim van még, hogy 1946 és 1967 között születhetett, ha született. Hogy mi válhatott belőle? Vivianne-ből kiindulva egy farkas - de legalábbis apa - gyűlölő, gátlástalan őrző. De ki tudja, miféle kicsavart logika mentén terelgethetett ő egy tőlem fogant gyereket.
Kezdőlap
//
