Már idejét se tudom, mikor kellett összepakolnom a holmimat utoljára. Kicsit fura érzés volt ennyi évet néhány dobozba zárni. De ami még elkeserítőbb volt, az a sok lom… Hogy az ördögbe tudtam ennyi fölösleges bigyót meg mütyürt tenni-venni állandóan... Mikor lettem csetreszeket gyűjtögető vénasszony? Csak az öt-hat macska hiányzik az ágyamból. Mondjuk ezt lehet, hogy nem díjazná a Lakban senki. Legfőképp a cicusok nem. De nincs is szükségem rájuk, megtalált a remek megoldás, hogy a kitörjek magányomból, ami néhanapján nem volt túl jó hatással rám, lássuk be. Ingrid végre meglelte másik felét, és ki vagyok én, hogy a boldogsága útjába, na meg a szerelmi fészkükbe álljak? Így ők leköltöztek a városba, én meg néhány hónap után beláttam, hogy mégsem olyan jó ez a fene nagy magánszféra. Hiányzott az esti nasizásnál az utolsó falat sütiért csatázni valakivel. Vigyázni kell az alakomra na! És bár nem gondolom félősnek magam, de vészterhes időket figyelembe véve, talán az is kellett a lelkemnek, hogy a közelemben tudhassak mást is. Ezért mikor a Blake és Lynn jelezte, hogy az egyik szobájuk szabad, nem szüttyögtem sokat, gyorsan le is csaptam a lehetőségre. Nos, ezért gyűjtögettem a motyómat szépen egy kupacba, hogy utána átessenek egy szigorú szelektálási rituálén, mielőtt gondos csomagolásba részesülhetnek. Ez alól csak a kreatív cuccok élveztek mentességet, mert azokat válogatás nélkül hánytam a dobozokba. Mind kell és pont. Így a második nap vége felé közeledve kigyúlt a kis reménysugár valahol a szekrény egyik üres sarkába, hogy talán végre készen leszek, és jöhet a szórakoztatóbb rész. A szobafestés. Az ehhez szükséges dolgokat már beszereztem korábban, és kint a fészerben helyeztem el ideiglenesen, hogy ne kutyuljam el. Így egy elég terjedelmes dobozt egyensúlyozva az egyik kezemben sétáltam át az udvaron a kedvenc overallomban, amin talán a létező összes árnyalat felsorakozott apró pöttyökben és foltokban, az újdonsült lakrészemhez. Valami idejétmúlt számot dúdolva kopogtattam be, reménykedve, hogy Blaket nem a regényírása fontos pillanatában zavarom fel. Még csak az kéne, hogy miattam szálljon el az ihlete. Szép kis beköltözős ajándék lenne. Mindenesetre megbeszéltük, hogy ma jövök és festünk meg minden, bár lehet, hogy az időérzékemet is sikerült a pulcsik közé behajtogatnom, mert legalább egy órával később értem ide, mint ahogyan azt megbeszéltük. - Bocsiiiii – húztam el a szó végét be bűnbánó hangon és fülelve vártam az ajtóhoz közeledő lépteket.
Egy pillanatig nem sajnáltam Joanától a laktól távol töltött idejét, de lássuk be, rettentő unalmas azért hosszú távon esténként egyedül. Nem véletlenül ide hívtam át videójátékozni vagy sorozatozni időnként a jobbfej falkatársakat. Így nem zavartunk senkit legalább a közösségi terekben vele éjszakába nyúlóan... Talán egy ilyen során merült fel, de már magam sem mernék rá megesküdni, hogy Dotty átköltözhetne hozzánk. Minden esetre lelkesen fogadtam a hírt, mikor közölte, hogy benne van, hát még, mikor végre rászánta magát, hogy meg is lépje ama bizonyos költözést! Még a fekvenyomó padot is hajlandó voltam kipakolni a neki szánt hálóból, lássa, kivel van dolga. A nappaliban tespedek, harmincadjára futva neki egy pályaszakasznak az éppen aktuális videójátékban, így kissé elveszik az én időérzékem is, igaz, inkább a lustaságomból fakadóan. Még csak tíz perce késik, majd öt perc múlva rácsörgök... Ebből aztán harminc lesz, de most már csak azért is végig viszem a pályát, hogy rohadjon meg! Negyvenöt percnél járva dobok neki egy üzenetet messengeren, él-e még vagy megették a szekrénye rejtekében lapuló, ezer éve elfeledni kívánt emléktárgyak. Válasz helyett kisvártatva kopogás hallatszik, szóval megadó szusszanással hajítom a kanapén magam mellé a kontrollert és pattanok talpra. Egyszerű szürke, elnyúltabb pólót viselek, amit kevéssé fogok sajnálni, ha esetleg festékes lesz, valamint egy fekete melegítőalsót. - Remélem alapos indokod van rá! - Húztam némileg megemelt hangon felelve az ajtón túlról érkező hangját hallva, hogy kisvártatva felbukkanjon a képem is a bejáratnál. - Jelszó? - Firtatom, de sajnos a komoly ábrázat fél pillanatnál tovább való kitartását még gyakorolnom kell, mert elnevetve kissé magam kijjebb tárom az ajtót, elmutatva a leendő szoba felé, aminek irányát egyébként is jól ismerte. - Azért legalább sör-áldozatot vagy valamit hoztál, ugye? - Fordultam utána, belökve az ajtót is. Mintha én nem készültem volna... tele volt a hűtő, de ennyi bűntudatkeltést még talán elbírt ezidáig falkatársian felszíni barátságunk a nősténnyel.
A kiszűrődő tv hangjaiból ítélve még véletlenül se írás közben zavartam fel, hála az égnek. Mondjuk írhattam volna, hogy kések, de azt se tudom melyik halmon hagytam a telefonom. Praktikusak ezek a festős ruhák, de a zsebük alkalmatlan arra, hogy egy tubus temperánál nagyobb tárgyat magukban tartsanak, ha a viselőjük leguggol. Szóval mikor harmadjára is a sarkán koppant a készülékem, inkább letettem és meg is feledkeztem róla. - Öhm, alapos indoknak számít, hogy a zokniszörnyek elkaptak és fogva tartottak? Tudod, akik mindig elcsenik az egyiket a mosógépből. - vigyorodtam el, ami hamar le is fagyott a jelszó szó hallatán. Vannak elkalandozó pillanataim, de ilyet biztosan nem felejtek el. Szerencsére a nevetése feloldja bennem is a pillanatnyi pánikot és a szélesre nyílt ajtón beegyensúlyozok a motyómmal egyenesen a leendő szobámba. A doboz nagy puffanással ér földet, és a fémes csörömpölésre kissé felhúzom a szemöldököm. Remélem jól rápattintottam a festékesdobozokra a tetejüket… - Természetesen. Hiszen az felújításnál alap kellék. - bólintok és félig eltűnök a cuccok közt túrva. - Itt is van! - Egyenesedek fel egy hatos pakk sört lóbálva a kezembe. - Valahol van egy csomag csokis keksz is. - döntöm kicsit oldalvást a fejem, de azt már nem állok neki keresni, inkább a padlóra szánt fóliát kezdem el kihajtogatni. Utálok festéket vakarni a parkettáról, ezért jobb az elővigyázatosság. Ha Blake segít leteríteni, azt egy hálás pillantással díjazom, aztán sorba kirakom a kellékeket. Festőhengerek, tálcák, ecsetek, ragaszószalag az ablakkerethez és a mennyezethez. De mielőtt bármibe is belekezdenék kiveszek két sört és az egyiket a hím kezébe nyomom. - Egészségedre! Köszönöm, hogy bebútorozhatok hozzátok. Uncsi egyedül már.- nyitom is ki és egy nagyot kortyolok belőle. - És festettél már falat? - érdeklődök lelkesen.. - Arra gondoltam, hogy olajkék lesz az alap, aztán ha egyszer lesz hozzá kedvem, festek valami mintát is rá. - tűnődöm el a falakat nézve. Szerencsém ,hogy fehér az egész, nem kell hatszáz réteget felvinni majd. Nem jellemző rám ez a kislányos lelkesedés, kivéve ha pingálásról van szó. Abban király vagyok, ha már másban nem, és nehéz lelőni olyankor.
Kissé összehúzom szemeimet az érvelésére, mintha csak azt mérlegelném, alapos-e az indoka, de persze végül beengedem Dottyt az immáron ő hajlékába is. Mi casa, su casa... vagy mit mondanak a spanyolok. Az ajtó becsukását követően fordulok is utána, hogy a doboz csörrenése nyomán kissé feljebb szaladjon szemöldököm. Elérve a küszöböt, az ajtófélfának dőlve még meg is leli tekintetem Dottyét kérdőn - de nem esik pánikba, szóval csak nem a nagyi kétszáz éves Herendijét hozta át benne. Amúgy sem tűnik olyan csészegyűjtős csajnak, bár ki tudja! Az igazi művészek kissé kattosak tudnak lenni olykor. - Háh, látom nem találok fogást rajtad, mindenre felkészültél! A jó hír az, hogy én is, csak nachost vettem a sör mellé... - Vettem át közben a hatos pakkot tőle segítően, ellátmányból nem lesz hiányunk, még akkor se, ha időközben Jo is befutna mondjuk. Jajj tényleg, Joana! - A drága jó teremtőm sless nővérem amúgy üzeni, hogy baromira sajnálja, hogy nem tud csatlakozni, de rendezvényre készülnek az étteremben és tokáig van melóval sajni. Majd valamikor estébb azért mindenképp csatlakozik, ha még itt leszünk, azt mondta.- Magyarázom, a végén még le is biggyesztve a számat rájátszva némileg a dologra. A felém nyújtott sört átvéve azért ismét mosoly terül szét képemen - bár ez inkább szól a nőstény szavainak, semmint az italnak. - Azt meghiszem. Mármint, félre ne értsd, Jo tényleg igyekszik egyenlően időt tölteni itt is, meg az őrző pasijával is, de azért mások a vibeok így, mintha csak mi ketten lennénk a képletben. Sok cuccod van amúgy, amit át kell hozni? Hogy készüljek? - Firtatom két korty "feladat-indító" sör között, kérdésére igyekezve halál lazán vállat vonni. - Perszeee! - Azért energiáimon érezheti a lódítás enyhe kamuszagát, de nem is titkolom azt: - Na jó, egyetlen egyszer, mikor ide beköltöztünk. De akkor az egész lakáson végig kellett menni, az úgy csak többnek számít, nem? - Nevetek, s a színvariációra aprót biccentek. Kedvelem az erőteljes színeket, az én hálóm is amolyan "mardekáros" fekete-sötétzöld kombóval operál. - Óóó, hát ha kedvet érzel hozzá, akkor arra szívesen felajánlom az én falaimat is, ne fogd vissza magad! - S közben nem csak a szám jár persze, mivel meglátom a feladatot ott is, ahol nem kérik a segítségemet. Nincs is rá szükség, hajtom azt a fóliát, meg a festékeket, ecseteket is segítek rendszerezni a nőnek.
- Remek választás, majd keverjünk hozzá sajtszószt, azzal az igazi. - csillantak fel a szemeim. Jól esett a társaság a lelkemnek. Végre kizökkentem a megszokott kerékvágásból, és nem a hülyeségen törtem a fejem. Rám fért már. Az, hogy nem talált rajtam fogást pia terén, sajnos azt jelenti, hogy nem ismer elég jól még. De majd most talán lesz alkalma rájönni, hogy ha alkoholra van szüksége, mondjuk fertőtleníteni, akkor biztos ne tőlem kérjen, mert arra nem adok. Ezek csak is lelki sebek begyógyítására használhatóak. Meg talán egy kis szórakozásra. - Oh, dehogy, nem gond. - rázom meg a fejem mosolyogva. - Kedves tőle. - Kissé talán tartottam attól, hogy Lynn mit fog szólni egy „kis” farkashoz a közvetlen környezetében, de Blake biztosan nem ajánlotta volna fel az opciót, na meg azt se mondta volna, hogy mennyire sajnálja, ha gond lenne a becuccolásom. Mindenesetre a csomó kicsit oldott a bensőmben. - Átérzem, Ingrid is mindig átjön, ha tud, de az már messze nem olyan. - sóhajtok egy nagyot - Sok cuccom van, de ne kérdezd miért, mert én sem tudom. Szerintem valaki behordta hozzám őket, mikor már nem volt rá szüksége. De szelektáltam jócskán, így azért annyira nem vészes amit át kell hozni. - Igen, csak is ez lehet a magyarázat, véletlenül sem az, hogy vén lánnyá válok lélekben. Azért tényleg sikerült egészen leredukálnom a dobozok számát, de lehet, hogy a hím így is sokkot kap majd tőle. Az elnyújtott szavára csak egy szúrós pillantást kapott egy mosollyal kísérve. - Egye fene, számíthat többnek. - egy nagy korty után leteszem a párkányra a dobozom, majd nekiállok körberagasztgatni az ablakkeretet, hogy ne maszatoljuk össze. - Hát, ha megmondod milyen mintára vágysz, megoldható. Csak ne bízd teljesen rám, mert azzal nem biztos, hogy jól jársz. – vigyorgok rá, aztán előkészítem a festéket is, hogy nekiláthassunk. Az első csík a fehér falon tökéletes elégedettséggel tölt el, ha volt is bennem kétség a színválasztást illetően, az most biztosan el is illant. - Na és hogy megy az írás? Gondolom itt fent északon nincs hiány az ihletből. - sandítok rá mázolás közben. Nem is mondtam neki szerintem, hogy az elsőt elolvastam és nagyon tetszett, bár nem mondom, hogy nem sokkolt a tény, hogy ezt így kiengedték a nagyvilágba. Oké, egy átlag ember nem lát benne semmit, csupán egy magával ragadó történetet, ami ad egy kis pluszt az unalmas világukhoz. Addig örüljenek, míg csak ennyit kapnak belőle.
Kezdőlap
