Elég csöndes típus vagyok, olyan aki kerüli a konfliktusokat. Utálom azokat, akik erőszakosak vagy nagyon hangosak, feltűnőek. Nem is jó kifejezés az, hogy utálom őket, inkább csak egyszerűen kerülöm őket. Nincsenek barátaim, talán csak elvétve egy-kettő. Időm nagy részét olvasással töltöm. Sétálni nagyon szeretek, főleg az erdőben, de egy hangulatos étterembe is szívesen beülök. Nyüzsgő partikba vagy hasonlókba nem szívesen teszem be a lábam. Még az olyanokkal is próbálok kedves lenni, akik ezt nem érdemlik meg. A nyugalmamat könnyen átragasztom másokra is. Míg át nem változtattak nehéz volt felidegesíteni, és nagyon érzékeny lány voltam, olyan, aki védelemre szorult, mert magát nem volt képes megvédeni. Csak annyi változott, hogy minden apró dolgon felidegesítem magam, gyakran reagálom túl a helyzeteket és nehéz megőriznem a hidegvéremet. Az érzékenységem megmaradt és szégyellem, de nem vagyok az a típus aki képes lenne megütni valakit csak azért, hogy megmentse a saját életét. Nem vagyok túl könnyű eset, azt meg kell hagyni... És ugyan sok mindenki szerint semmi keresnivalóm a farkasok világában, bennem mégis ott van a kőkemény elhatározás, a megfelelni vágyás, megcsinálom!

Nem vagyok túl magas, mindössze 165 cm. Vékony vagyok, 55 kg körülbelül, ha ezt összevetjük a magasságommal látható, hogy nem vagyok egy tipikus, erős, magas amazon farkas típus. Régen balettoztam, így mozgásom légies és kecses. Bőröm színe nem túl barna, de nem is falfehér. Arcomon a smink is helyet kap, de csak halvány formában. Egy kis szájfény, szempillaspirál, szemceruza és szemtus, semmi több, de van, hogy még ezeket is elhagyom. Hajam hullámos, fénylő barna, szemeim mélybarnák, fogaim hófehérek és a fogszabályzó miatt, amit 16 éves koromig viseltem teljesen tökéletesek. Öltözködésem nőies, mégis kényelmes és a saját stílusomat tükrözi, nem foglalkozok azzal, hogy a modellek miben járkálnak a kifutón, a lényeg, hogy én jól érezzem magam benne.

1991-ben jártunk, január ötödike hideg nap volt, a jeges szél könnyeket csalt a járókelők szemébe. Az utakat vastag jég és hóréteg takarta, egy nő pedig éppen egy gyermeknek adott életet. Ez a csöppség történetesen én voltam. Egészségesen sírtam fel és boldog gyerekkor elé néztem. Édesapám bent volt a szülésnél, egészen odáig nem is gondolkodtak rajta, hogy mi legyen a nevem. Viszont amint megláttak egyszerre mondták ki: Alice. A nagymamám neve, aki 16 éves koromban hunyt el.
A szüleimet olyannyira megviselte a dolog, hogy a hideg, mégis családias és szerető kisvárosból Saskatoon-ba költözünk. Ott kezdtem iskolába járni és ott töltöttem el szinte egész életemet. A városban mindenki örömmel fogadott, a szüleim tanárok. Anyu türténelem, apu pedig matematika, mind a ketten oktatgattak, így már óvodás koromban is értelmesebb voltam a kortársaimnál. Ennek ellenére sosem fitogtattam a tudásomat, iskolás éveimben, amiket már Saskatoon-ban töltöttem el kitűnő tanulmányi eredményemmel nem is volt csoda, hogy versenyekre akartak küldeni, de nem mentem. Nem hiányzott az a felhajtás, ami az ilyen dolgokkal járt, az eredményhirdetés, mikor ki kell állni mindenki elé és az utána következő napok mikor mindenki azt kérdezgeti: Na, hányadik lettél, hogy ment? Én inkább bementem az iskolába, csöndesen végigültem az órákat, majd hazamentem. Otthon folytatódott a tanítás egy-egy különóra keretében, amit a szüleim tartottak. Ezután pedig természetesen jött a leckeírás és tanulás. Egész álló nap, csak tanultam, semmi hobbi nem fért bele az időmbe. Ez alól kivétel volt a balett, amit 5 évig űztem minden délután egy órán át. Imádtam, de kezdtem elérni arra a szintre, ahol megintcsak jöttek volna a versenyek, fellépések... És én ebből természetesen nem kértem. A délelőttjeim foglaltak voltak az iskola miatt a délutánjaim pedig a tanulás miatt. Eddig egyetlen ember volt, aki képes volt rávenni arra, hogy vele legyek a tanulás helyett. A szüleim nem tudták meg, mert másnap bepótoltam, de olyan bűntudatom lett, hogy azóta nem csináltam ilyet.
Nyár volt, így az időmet a könyvtárban töltöttem. Ott ismerkedtem meg Dexszel. Eléggé idegesnek tűnt... És jobbnak láttam, ha közbeavatkozok még azelőtt mielőtt valami meggondolatlan dolgot művelt volna. Kezem a felkarjára tettem és gyengéden belemarkoltam. Felém fordult és pillantását szemeimbe mélyesztette. Várakozás teljes pillantással néztem rá. Nem sokkal később beszélgetni kezdtünk, úgy tűnt megnyugodott. Élveztem, nem sűrűn beszélgettem emberekkel, főleg nem fiúkkal. Csodaszép szemei voltak, pár nappal rá újra találkoztunk, majd újra és újra. Idővel pedig kezdtem rájönni, hogy különleges, egyáltalán nem olyan, mint a többi ember. Kihúztam belőle az igazságot, farkas. Szemeim tágra nyíltak, szám eltátottam. Nem hittem neki... Először, de mivel tényekkel tudtam alátámasztani idővel belenyugodtam, hogy tényleg így van. Még mindig különlegesnek tartottam és hiába ismeetem már jó ideje még mindig meglepődtem néha azokon a természetfeletti dolgokon, amiket művelt. Megbíztam benne, talán jobban is, mint magamban... Azokban a napokban nem tudtam mi van köztünk, de úgy voltam vele, hogy majd biztosan eldől.
Az időm nagy részét, még úgy, hogy ott volt nekem, úgy is a könyvtárban töltöttem, vagy sétáltam valahol. Örök életet szerettem volna, hogy tovább lehessek vele, de ehhez sajnos csak egy út volt. Farkassá kellett volna válnom. Már akkor rettegtem... Hallottam egy s mást az új farkasokról. Vérszomjasak és kezelhetetlenek. Nem szerettem volna, nem Akartam, hogy Dexszel rosszban legyünk vagy, hogy undorodjon tőlem, vagy bármi hasonló azért amiért egy gyilkos vagyok és nem tudok uralkodni magamon.
Egy nap olyan történt mint még soha, mikor átmentem Dexhez részegen nyitott ajtót, nem tudtam mit tegyek, hiába volt részeg ugyanaz volt, aki, szóval bementem hozzá. Olyan volt mint normálisan, udvarias, csak bűzlött az alkoholtól. Egyetlen kérdést tettem fel csevegő hangnemben. A szüleiről kérdeztem, de amint láttam reakcióját ez nem volt jó ötlet. Arca elsötétedett, bal jósló lett és egyik pillanatról a másikra ordítozni kezdett. Ahogy kusza mondataiból kivettem nem rám volt mérges, hanem valakire, aki szörnyű dolgot művelt a szüleivel, hogy mit az nem derült ki. Az egyik pillanatban még ordítozott, a másikban pedig egy óriási farkas állt mellettem. Annyira megijedtem, hogy hátraestem és a földön kezdtem hátrafelé csúszni a vicsorgó farkas elől. Nem tudom mi vezérelhette, de nekem rontott és megkarmolt, majd fogai a combomba mélyedtek. Arra még emlékszem, hogy összeesik, nem nem miattam, szerintem az alkohol tette tönkre és egyben mentette meg az életem. Ha a részegség nem dönti le akkor a lábáról már rég nem élnék. Ezek után elvesztettem az eszméletemet és a kórházban ébredtem, ahol rövidesen tájékoztattak, hogy a házvezetőnő hívta a mentőket, Dexet is behozták de 1 nappal ezelőtt elhagyta a kórházat. Mindössze egy levelet hagyott hátra, amiben megírta miért tette, hogy mennyire sajnálja és, hogy mostantól jobb lesz, ha nem is keresem. Megírta hova megy de azt is, hogy eszembe se jusson követni. Egy dologra nem gondolt... Amint hazaengedtek megindult az átalakulásom és rövidesen bekövetkezett az első átváltozásom is, amivel egyedül kellett megbirkóznom. A hiánya még sokkal elviselhetetlenebbnek tűnt. Az első átváltozáskor megöltem egy embert, szörnyű volt! Egyszerűen nem bírtam uralkodni az ösztöneim felett, minden sokkal erősebb, intenzívebb volt. Nem telt bele pár hónapba, közöltem a szüleimmel, akik egyre kevésbé tűrték állandó kimaradásaimat, hogy elköltözök. Abba a kisvárosba jöttem, ahova Dex is. Még mindig keresem és nagyon remélem, hogy sikerül rátalálnom, különben garantált a halálom. Arról nem is beszélve, hogy visszavonhatatlanul szerelmes vagyok belé és képtelen vagyok nélküle létezni.
Ez lennék én és nyomorúságos életem, ami egyik percről a másikra, a legváratlanabb pillanatban dőlt romokba. Azóta is próbálom tanulni az önfegyelmet és a harcot. Ugyan még nem került sor összeütközésre, de biztos vagyok benne, hogy alul maradnék ezért inkább meghúzom magam míg nem találok mentort, aki felkészít a nagybetűs farkaséletre. Azt pedig azt hiszem nem is említettem, hogy maga vagyok a megtestesült szerencsétlenség. Utálom a hideg és csúszós helyeket. Hah! Vicces, hogy pont egy ilyen helyen élek... Úgyhogy minden lakó vigyázzon magára, a megtestesült balszerencse a városba érkezett és áldozataira leselkedik.