Van az a rossz szokásom, hogy nem tudok Josh előtt titkolózni. Egy... Kettő: Mással nem sűrűn foltoztatnám be magam, szóval buktam a kamu sztorit: "jajjh, hát csak elestem!". Szóval, úton van ide - mondhatom, marhára örült a hívásomnak. Igazából eleinte attól tartottam, hogy üvöltözni fog velem, hogy mekkora balfarok vagyok, de... rájöttem; kivárja míg ideér. Néma sóhaj kíséretében dőltem hátra a kanapén, egyik kezemet a felhasadt oldalamhoz préselt kötszeren tartottam, míg a másikkal úgy karoltam át a mellettem lévő nagy semmit, hogy simán belém is zúgott. De nyugodt voltam. Örültem, hogy élek, és örültem a yachtnak is, amit Primmel szereztettem be. Mi több: teljesen meg voltam vele elégedve. Már csak annyi dolgom lesz vele, hogy engedélyeztessem a kikötőben. Ennek persze majd akkor megyek utána, ha már mondjuk...: tudok. Az órámra pillantottam, majd egyenest a velem szemközt heverő kanapéra. Nem, nos Josh cseppet sem tűnt úgy, hogy ott van. Szó se róla, nem vagyok türelmetlen... egyszerűen csak nem akartam, hogy a regenerálódásom idő előtt végbe menjen. Persze, nehogymár én pattogjak, ugye?
Újabb öt perc telt el. Szerintem szívat, amúgy. Kedvem lett volna felállni, de jelenleg eléggé korlátozva éreztem magam. Ha egy kicsit is megmozdultam, kis híja volt, hogy nem keltettem fel az üvöltésemmel a szomszédban héderelő sirályokat. Úgyhogy jobb a békesség, és jobb, ha egyszerűen csak a seggemen maradok. Persze, körülbelül fél perc múlva - természetesen - meggondoltam magam, és már tápászkodtam is volna fel, mikor nem csak Josh jellegzetes "szagát" éreztem meg, de a hangos - szerintem mérges - lépteiből is lazán világossá vált volna, hogy megérkezett. - Gyere fel. - kiáltottam; már amennyire tőlem telt. - Csak fel a lépcsőn. - nem aggódtam, hogy eltéved. Legrosszabb esetben is a lépcső tetején jobbra fordul, a fedélzet felé. A másik oldalán meg már úgy is itt vagyok, úgyhogy nincs gond. Kicsit azért be voltam majrézva. Na, nem a sráctól tartottam, hanem attól, hogy megint kiakad. Alig egy hónapja rakta újra a lábamat, most meg varrogathat, mint Kati néni a piacon.
- Szeva, Josh! - intettem neki a kezemmel; azzal, amelyikkel eddig a semmit molesztáltam. - Mizu? - könnyed csevej? Háááát, belefér. Addig se kezd el morogni. Bár, ezt nyilván nem kerülhetem el. Nyeltem egyet, ahogy közeledett, időközben felkönyökölve a kanapé peremére, eltakargatva az "elmászott" fülemet. - Pöpec a csónak, mi? - tereltem? Meglehet... Ugyan! Hát persze, hogy tereltem, basszus!
Ásítok egy nagyot a telefonba, Alec hangjára mégis kipattan a szemem. Felhívott, ergo, még él. Felhívott, ergo, nagy slamasztikában van, vagy volt, már megint. Vakkantok egy megyek szót a mobilba, és bontom a vonalat. Előrángatom a csomagok közül a nagy titokban és nagy becsben tartott cuccaim, kifejezetten bundásokra alakított gyógy arzenált, mobil változatban. Már elújságolta, merre is lelem az úszó bárkáját, amit rühellek, mint bolhák a port, földön és levegőben bármikor, vízen felejtsen el mindenki. Motorra pattanok, gyorsabb és kényelmesebb, az éles kanyarokat döntve a legjobb bevenni, az két keréken megy igazán. Mindenre fel vagyok készülve, azért sosem hív, ha megvágta magát borotválkozás közben. Nem olyan rég vakartam és varrtam össze, lassan mindenből letehetem a szakdoktorit, ha lenne vérfarkas képzés az egyetemen, gyakorlati képzésben verhetetlen lennék. Az egyetlen örömöt az adja, amit orvosként tehetek: működőképessé tenni egy bonyolult rendszert. – Pont egy ilyen tákolmányra kell neked költözni. – morgok, egyben kemény léptekkel indulok a járműre, vasalt bakancsban, mocihoz az passzol és szükséges is. – Ha nem mondod, a vízen kötök ki, fedélzet nélkül. – elég hangosan dobom vissza a választ, a hangja irányába kanyarodva. Az ajtót, ha csak egy kicsit is van útban, belököm, majd megtámasztom, megelőzve a visszatámadást. Az asztalra hajítom a táskám. – Teszek a lavórodra. – részemről találó kifejezéssel illetem, még az anyahajókhoz sem fűlött a fogam anno. – Talán külön megbeszéled a delikvenssel, hogy az addig ép részedet verje porrá? Mi az isten ördögének raklak rendbe, ha utána megint úgy nézel ki, mint aki átment a húsdarálón?! Egyem a mazochista lelked, csak azért nem váglak pofán, mert azt is nekem kell rendben tenni. – lépek hozzá és ha van a felsőtestén bármi, kötés, ing, letépem, látni akarom a szemének rezdülését, megütni nem fogom, a hirtelen hajolás és nyúlás is elég fenyegető lesz. Letépem a takargató kezét is a fejéről, ismerem már, mint a tenyeremet. – Nagyszerű. Jobban nem ment összeveretni magad? Lejjebb nem akartál megszabadulni pár dologtól? Merre van egy mosdó vagy fürdő? – veszem az irányt, amerre mondja, forró víz, tiszta kendő, előtte és utána kézmosás, közben be nem áll a szám, erőlködnöm sem kell nagyon, hogy meghallja, a fél füle is elég ahhoz, hogy eljusson hozzá. Nem hódoltam be neki, senkinek sem fogok, viszont bitang jól működünk együtt akcióban és mindig fedezzük egymás hátát. Az már más dolog, ki miben utazik. – Mikor fogok már egyszer azért hívást kapni, hogy hé, Josh, menjünk piálni, vagy hé, Josh, van négy jegyem a meccsre, legyen duplarandi, két állati bigével, nem, – mutatok rá. – neked verekedni támad kedved. – hogy picsogjak, mint egy ribanc, felejtős, ezzel le is zárom az utóbbi részt, előretolom az orvost, aki nagyon is élvezni fogja a helyzetet. – Na, hadd lássalak. – nem adok fájdalomcsillapítot, ha kérne, sem adnék és tudja, kíméletes sem leszek vele, egye meg, amit főzött. A sebek már gyógyulni kezdtek, a szakszerű ellátással csak gyorsítani tudom. – Oké, ennek mi a története? – ha éppen nem a sebével foglalkoznék, akkor a térdemre rátámaszkodva kérdeznék a fülére. – Kell ismernem az elkövetőt? – ha Alecet ennyire helyben hagyták, az nem kis dolog.
Hallottam, ahogy morog. Nem, nem lepett meg, ahogy az sem, ahogy otthonosan az asztalra vágta a táskáját. Fújtattam egyet, ahogy kissé összeráncolt szemöldökkel figyeltem tevékenységét, mozdulatait. A könnyed csevejt buktam, és láthatólag, messziről el is felejthettem. Mindegy is volt, mert ha akartam volna, biztosan zokon is vettem volna a szavait. Persze, ilyenről szó sincs; és bár kedvem lett volna visszapöccinteni a labdát, sem kedvem sem lehetőségem nem volt. Olyan hirtelen nyargalt be elém, és kezdett el letépkedni rólam mindent, hogy egy pillanatra, még a nyelvem is visszafordult a torkomba. - Ah, mindig is tudtam, hogy te is durván szereted! - emeltem fel a két karom, hagyva hagy rángassa le rólam a bőrt is. - Igaz, nem az első alkalom ez egymással baby, de azért légy kicsit türelmesebb... - röhögtem fel, bár sajnos egyből el is hallgattam. Az oldalam egyelőre nem bírja az Alec féle faszságokat, így Josh következő kérdésére csak srégen utat mutattam neki az ujjaimmal. A szája meg ugye be sem állt, amit tulajdonképpen nem róhattam fel neki. Mérges volt, fasz voltam; aláírom. Kicsit - na, elég mélyen - szégyelltem is magam, főleg mert már nem ő az első, akitől ezt hallom. Oldalra vontam a számat, belekotorva a zsebembe, míg a fürdőben "csajoskodott". A mobil könnyedén csusszant az ujjaim közé, és már tárcsáztam is Josh-t. Feltételezem két szemforgatást követően ki is nyom a picsába, de egy próbát megért! Tudom, hogy igaza van... De hogy bevalljam? Felejtős.
Ahogy visszaért, kicsit előrehajoltam, ám a benne motoszkáló orvossal kellett most szembe néznem. Mondtam volna valamit, jobbára azt, hogy: bocs. De nem ment. És, azt hiszem, ezt ő sem várta el. Szóval, egyszerűen csak hagytam, hagy végezze a dolgát, még ha tudtam: kurvára nem fogja sajnálni, hogy mekkora fájdalmat fog okozni. - A fülemnek? Nos, gondolom az anyaméhben kezdődött minden... Eleinte talán csak egy csiga lehetett, aztán... - közbeszólt a szeme. Vagyis a pillantása, ahogy az felszaladt rám. - Levágták. Azzal a késsel, amivel az oldalamat is felnyársalta az a nyomorék. Az illetőt pedig megismerheted; valahol a város határában, ha csipázol hullákkal nyomulni. - vakkantottam egyet, csak stílusosan; ámbár ideje lenne belátnom, hogy néha jobb lenne befogni a pofámat, és egyszerűen csak a lényeget mondani. Meg, amit kérdeznek. - Josh. - kicsit komolyra vettem; aztán meg üvöltöttem egyet, gyönyörű volt. - Ez nem fincsi... - tudom, pont szarod le. Mindegy. Vettem egy mély levegőt, mint aki épp lánykérésre készül. - Kivételesen nem hősködtem. Becs' szó. - a fejemet kicsit lehajtottam, megmozgatva az orrnyergemet. Onnan emeltem fel rá a tekintetemet. - Három barom zsákba húzott, ezüstre vert, és vallatni kezdett. Jó - láttam be - valahol én okoztam magamnak a szart, de... dolgoztam. - ő is tudja, én is tudom, kár kifejteni, hogy mit csináltam, és ha már mélyebbről nézzük: kinek, hol blabla... Tudja, és kész. - A lényeg, hogy nem voltak épp barátságosak. De én sem velük. Végül... - vigyoroghattam volna büszkén, hogy jaj de jampi vagyok. De most nem éreztem így magam. Noha, kétségtelen: azért örültem, hogy kivágtam magam a szorult helyzetből.
Megállok egy pillanatra a mozdulatban. – Ki mint vet, úgy arat. – lerántom róla az utolsó felesleges ruhadarabot, kötszert, akármit. Elég hirtelen vált át az arca más formába és lesz csendesebb. Ajánlom is neki, a kiakasztásom sikerült, sosem tudom, mire jöhetek hozzá. Emlékszem az első alkalomra, nagyon is emlékszem, a sérült abban az esetben többszörösen is én lettem. – Az első alkalommal te voltál eléggé türelmetlen, béjb. – szinte vicsorogva vigyorgok rá, főleg, hogy ismételten elhallgat. Köszönöm nélkül veszem az irányt a fürdőszoba felé. Talán negyedórát kibírok ezen az ingoványon, repülőn sosem érzem, nem érdekel, a vízen lebegő tákolmányok lenullázzák ezt a képességem, a kedvemmel együtt. A zsebem csörgésére előveszem a mobilt, tudom hogy ő és felveszem. – Mégsem elég az a fél füled, hogy halljad? Rendben, így is nyomhatjuk. – És valóban, mondom tovább, csak akkor csusszan vissza a zsebembe a telefon, amikor kilépni készülök a fürdőből. Az ujjaim máris gyakorlottan veszik kezelésbe a sérüléseket, viszont megállok egy időre és ránézek. Tisztában vagyok azzal, hogy szólnom sem kell, a szemem mindent elmond, elégedetten morrantok is, ahogy végre kiböki, mi is az ábra. Látom, amit látok, egy vágást még felismerek, viszont a hullára teljesen megállok és a szemeibe nézek. Megütni továbbra sincs értelme, és csak többet kéne dolgoznom rajta. – A szemetet eltakarítjuk magunk után, mikor vagy képes végre felfogni?! – morgok egy hangosat, bundásom felhúzza ínyét Alecre, fél percre. – Mondd meg, hogy merre van és eltakarítom, hogy elláttalak. – Utána kérdéssel folytatom, ami mindent elárul. – Te sem fogsz változni. Legalább alaposan elláttad a baját? – vigyorgok rá. Farkasvirtus az farkasvirtus, nem fogjuk hagyni magunkat, ismerem már ahhoz elég jól. Felüvölt, vagyis van még érzékelés, a beálló csendben szólalok meg. – Igen, akartál valamit mondani? – valójában a testére koncentrálok, az orvos dolgozik bennem. A fejleményre számítottam is, meg nem is. Hallgatok egy jó ideig, két okból, az egyik a törzsén lévő mély sérülést látom el éppen, a másik az emésztés. Várható volt, hogy megint belemászik valamibe és egészen addig nem érdekel, amíg bele nem kerülök a képbe, szeretem a nyugalmat, Alec viszont Alec. – Ez esetben a kukás szerepe rád hárul. Nem akarom visszahallani a hírekben, olvasni sem, látni sem. – A hullámzás kezd hatni, tudom, hogy kezdek eltérni a normális arcszínemtől, de már a karjánál tartok, és máshol nem találtam nagyobb sérülést, a fülére, vagyis annak a helyére egy nagy kötés kerül. – Az ezüst helye garantáltan megmarad, ezzel bíztatlak. A többibe sem fogsz megmakkanni. Ez a súlyosabb, még fogok visszajönni. Vagy inkább te hozzám. – Az ezüst okozta sérüléseire mutatok, és isten ments, hogy én még egyszer a fedélzetre lépjek. – Töményed van? – Az útmutató után kezemben az üvegekkel térek vissza, egy Alecnek landol, egynek kicsavarom a kupakját és a negyedét le is húzom. – Várható még ilyen kedves jelenet, mint ami ma fogadott? – Nem vagyok kíváncsi arra, mibe mászott bele, most nem akarom a balhét, ha jobban lenne Alec, rá tudna venni az együttműködésre, mégis más miatt vagyok itt.
Komolyan mondom, ha Josh nem lenne ki kéne találni... Bár, meglehetősen nehéz dolga lenne az illetőnek, de mindenkinek jár a kihívás! Ellenben, ahogy a képembe bámult az kezdett kicsit... frusztráló lenni, főleg akkor tudatosult ez bennem igazán, mikor pislogás nélkül osztott le. - Ne morogj már, kicsibocs. A végén még úgy maradsz, aztán vihetünk téged is a hegyre, mint a Grincs-et. - böktem meg szórakozottan a vállát, bár tisztában voltam vele, hogy marhára nem fogja értékelni. Szóval vissza is húztam azt, hogy a kanapé, és a nadrágom szélével kezdjek el matatni. - El, persze. Mind a háromnak adtam az Alec féle jóságból. - félvigyor, aztán meg fapofa. Nem voltam boldog a dologtól, még ha hála az égnek életben is maradtam. - Majd eltakarítják magukat. Nem kell a para, abban biztos lehetsz, hogy már egyik sincs ott. - vontam meg a vállaimat, habár igyekeztem nem feltétlen mozgásba kezdeni. Nem volna túl jó, ha Josh-t megzavarva átvarrná, mondjuk: a májamat is. Egyébként, tényleg kár a gőzért. Ezek nem ma kezdték... Biztos voltam benne, hogy hamar letisztították a területet, a Jeep-nek is már csak halvány nyoma, annyi se látszik. - Jól van. Legközelebb már várhatóan képes leszek két lábon eljutni hozzád. Ha más nem, megyek négyen. - aggódtam is, meg nem is. Ami az ezüstöt illeti. Mert hát elég volt az arcára nézem, és már nyilvánvaló is volt, hogy nem riogatás szerűen biztat. Lekonyult a szám széle, habár nem olyan durcásan, vagy nyeldeklőn. Inkább keserűen... Jó, tudtam én, hogy nyoma marad ennek a szarnak, de abban őszintén reménykedtem, hogy legalább halványulni fog. Nem csípem a harci hegeket, ez van. Pedig akad pár... - Apropó; merre is lesz az arra? - utaltam itt a lakcímére, vagy akármire, ahol megtalálom majd őt. A mikor még nem érdekelt, azt úgyis mondja, ha úgy van. - Van. A kormány felé, balra. Lehajolsz, szembeköszönsz a kis hűtőnek, és pipa. - irányítottam a magam formájában, de nyilvánvaló volt, hogy nem hülye gyerek, megtalálja. Ez pedig így is lett. Még röptében kaptam el a felém hajított üveget, majd tekertem is ki a nyakát, hogy súlyos kortyokat tudjak a magaménak belőle. - Nem hiszem. - válaszoltam könnyedén, mintha egyszeri eset lett volna a mostani. Mint tudjuk: nem az volt. - Vagyis remélem. - helyesbítettem, újabbat kortyolva. - Egyébként adok zsepit, - toltam az orra alá egyet a zsebemből - mert hogy maradok. Elég sokáig. Szóval, ha nem döntesz úgy, hogy kifutsz a világból a hír hallatán, akkor pár nap múlva randira vinnélek. - vigyor és vigyor, meg egy újabb csók az üvegnek. - Körbe szaglásznék. Tudsz valamit az itteni... helyzetről? - érdeklődtem, ezúttal idétlenkedés nélkül.
Értetlenül meredek rá, mint aki nem érti, a kérdés után csak a szemem villanása jelzi az ugratást. - Mi az a Grincs? – A vállbökés hat, hangos szusszantás, és egy fokkal lejjebb tekerődik a méreg, voltaképpen haragos sem vagyok rá, az ideg rág inklább. Amit mond, hogy eltakarítódik magától, amit ott hagyott, az nagyobb baj, mint ha nem. Ha vannak takarítók, vannak szaglászók is. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá. - Vagyis azt jelenti, várhatod, hogy bekopognak, ha egyáltalán bekopognak és számon kérik rajtad? Király, utána számíts arra, hogy nem állsz meg előttem. Ne mozogj. – a kényes terület időt igényel, ha belemozog, kezdhetem elölről. - A négy stabilabb. – kacsintok rá. – A föld is közelebb van, ha pofára esel. Érdeklődéssel vonom fel a szemöldököm, a szája széle mindent elárul. - Előbb gondolkodtál volna, hogy belefogtál. – megtiltani nem tilthatom, szoktam beleugrani szokatlan dolgokba és helyzetekbe, ha ráfázok, így jártam. Ha kiküldetésben azon rágom a mancsom, mi helyes és m nem, az a bizonyos ibolya valóban felettem lenne. – Halványan fog megmaradni, az viszont időbe kerül. Feltűnő nem lesz, hogy mikorra fog, az már más kérdés, elég mélyen belevájt a karodba. – a kisebb sérülések vannak hátra, azok hamar megvannak. – A Pike’s Waterfront Lodge-ban lakok, házat keresek, a reptérhez közel és nem zavaró közegben. – az itt élő falkára célzok, balhét nincs kedvem csinálni, feszültséget sem okozni, és elköltözni sem, ha már tíz év után eljutottam odáig, hogy ide is költözzek. A reptér hangja megnyugtat, évtizedek óta a turbinák hangjával kelek és fekszek, az erdő csendjét még a farkasom sem tudja huzamosabb ideig elviselni. – Kormány. – veszek egy nagy levegőt és lehajolok, a pia után legalább két fokkal jobb lesz. – Minőségi anyag. – nézem meg az üvecímkét. Mintha értenék hozzá, pia, pia. – Inkább ajánlom. – kortyolok az üvegbe, mit nekem pohár. – De jó lesz nekem. – húzom a szám, viszont látni rajtam, a hírnek örülök. Régen voltunk hosszabb ideig egy helyen. – Nem futok ki, legfeljebb repülök, azt nem mondom, majd, ha fagy. Viszont én is most jöttem, egészen frissen, feszt nem fogok megfutamodni előled. – emelem meg az üveget felé, majd újabb alapos meghúzás. – Huh, ez ütős. – csettintek a nyelvemmel, most már valóban elért hozzám a pia. Még a hajó ingását sem veszem fel, pedig annyit azért nem ittam. – Szép randi lesz. Balettcipőt húzzál, megtáncoltatlak. – vigyorodom el. – Nem sokat. – teszem a combomra az üveget és illegetem ide-oda. – Falka van, miért ne lenne, és csodálom, hogy még nincsenek a seggedben. Légypapírnak érzem magam, eddig mindenhol beléjük futottam. Más egyéb infót, tudsz? – a megosztás az megosztás, és javaslom, hogy daloljon.
Csak a fejemet ráztam meg szórakozottan, ahogy arcán az értetlenségbe burkolt idétlenség vert sátrat. Azt hiszem, kicsit engedett a méregből, még ha a csalódottság haloványan ott is maradt a szemében. - Is-is. Persze, benne van a pakliban, hogy rám találnak, de... nem véletlenül költöztem egy yacht-ra. Így azért kisebb az esélye, hogy szagot fognak utánam. A mozgó kéró pedig sok esetben előny lehet. - azt már direkt nem tettem hozzá, hogy alapvetően én sem kedvelem annyira az imbolygó ladikot, de a cél szentesíti az eszközt, ugyebár. Idővel, talán... ha elül a széllel ez a dolog, lehet átcuccolok valami stabilabb 'lakba. Addig meg, el vagyok itt is. - Gondolkoztam. Minden simán ment. Nagy a gyanúm, hogy valaki alám majszolt. De most már úgyis mindegy, nem? - vontam vállat, de rögtön mozdulatlanná is váltam. Kérte; én meg jobban is járok, ha nem ficánkolok, ameddig hímzés mintákat ejt rajtam. - Ne zizegj. Ez volt az utolsó. Mostantól csak kisebb dolgokkal okoskodom. Öreg vagyok már bohócnak; ideje lezárnom a nagyobb bizniszeket. - nyugtatás, vagy szimpla biztatás... egy_kutya. Csak akartam, hogy tudja, legközelebb, ha össze kell pakolnia, az nem egy szaros meló miatt lesz, ahol szarba csúszok. Szavaira halk sóhajt engedtem el, kicsit feljebb mozdulva ültemben. A nehezét befoltozta, ennek kifejezetten örültem. Csak a pillantásommal követtem végig a varrat vonalát, hogy onnan Josh alakján át érkezzek meg a képéig. - Azért kösz. - paskoltam meg a vállát. - Kétségtelen, hogy nagyon vágod ezt. - na, azért túl se fogom fényezni, de tényleg hálás voltam neki, hogy ki_tudja_hányadszorra is rendbe rázta a jó öreg "burkolatot". Az információt vettem, egy jól van-nal el is intéztem; aztán csak utat engedtem neki az italos hűtő felé. - Minőségi? Nézd már, azt hittem ez mit sem számít! - nevettem fel, bár még bátortalanul. Kár lenne a művelet végeztével, újra kezdeni... - Inkább egy pofa sör, meg popcorn, meg egy hoki meccs. De... ez is elmegy. - kortyoltam bele a tömény vodkába. Ez az egy, amit még a komolyabb szériás piákból megiszok; a whiskyt kifejezetten nem csípem. - Bíztam benned. - már, hogy nem fog előlem elfutni. Csúnya is lenne, na meg minek? Úgyis utolérem... - Hát, nem gyenge, az fix! - a vodka vége felé jártam - igen, kicsit sokat szürcsöltem fel belőle -, és kár lenne tagadnom, hogy nem éreztem már a jóságot, amint az agyamba kezdett rendezkedni. - Tánc, tánc... olyat is tudsz? - meglepődöttségemet, csak az arcomra felfutó, komisz vigyor oszlathatta el a szemében. - Azt nem mondtam, hogy nincsenek. Csak nem dicsekszem vele. Mellesleg, terveim szerint; sajnos, vagy nem sajnos, közel is leszek hozzájuk. Pár nap múlva bekotrok a kaszinóba - csaptam le az immár üres vodkás üveget a kis asztalra -, és ha minden rendben megy, ott fogok melózni. - talán még emlékszik, hogy elég jó Blackjack osztó voltam annak idején. És, ha már a nagyobb zsákos munkákkal leállok, bizony kell más, ami a kisebbek mellett hoz a konyhára. - Nem nagyon. - szusszantam - Sokan vannak, általánosan egy szag, amit cipelnek. Ennyi. De csak most érkeztem, pont ma. Szóval még vakon vagyok. - na, nem sokáig. Elég hamar feltérképezek bármilyen helyet, bármilyen közeget, úgyhogy nem csinálok magam alá csak attól a ténytől, hogy jelenleg szart se tudok. - Sebaj, béjbi. Hosszú randink lesz. - kacsintottam rá, beletúrva balos zsebembe. - Bagó? - vettem egyet magamhoz, majd dobtam le elé a Lucky Strike gyűrött dobozát. Mit emlékszem én már arra, hogy szív-e vagy sem. Ahogy tetszik. - Kéne rád egy tetkó. - jegyeztem meg némi csendet követően. - Mondjuk egy... Szeretlek Alec, jól állna! - szerintem már a pia hatása mondatta velem a hülyeséget, karöltve a várakozással. - Holnap már mehetek amerre látok, ugye? - komolyodtam hirtelen vissza, időközben felperzselve a cigaretta elejét. A füst töményen szaladt le a torkomon, kerülve meg a tüdőmet, hogy végül jó adagot ki is pöfögjek magamból...
Bamba képpel nézek vissza rá, elég pocsék indok a hajó erre, még ha jó kis kecó is. - Imádkozz, hogy tengeribetegek legyenek. – és persze, néha a városba is kell menni. – Azt hallottad, hogy ha valami túl simán megy, ott bűzlik valami? – tekintek rá egyértelmű képet vágva. – És még te vagy az idősebb. A vadász meg a puska esete, az jobban illik ide. Azt csinálsz, amit akarsz. Legfeljebb végigtörlöm veled a főutcát. – vigyorgok rá kedvesen. Nem tartom magam vissza mások miatt, eszem ágában sincs, ezért sem parancsolok, inkább cselekszek. Azért jó látni, hogy egyben van, és még beszól nekem. Az utóbbi talán annyira nem. – Tündéri próbababát kaptam az élettől. – rántom fel a szemöldököm újabb vigyorral. És ez volt egyben a szívesen is. Sok mindenen keresztülmentünk már együtt, ismerjük egymást, mint a tenyerünket. – Hogyne számítana! Nem nejlon szatyort hordok magamon se. És a csajokat hol hagyod? – kacsintok rá. A bulizásból már kinőttem, a balhés részéből legalábbis, de a jófajta bulikat sosem hagytam ki. – Miért, utánam szaladsz? Így? Befizetek rá. – mutatok rajta végig, alig bírva visszatartani a vigyorgást. – Ó, igen, a tütüt te fogod viselni. – vágok felé egy képet. Nem mondta. Megrázom a mutatóujjamat egy újabb korty előtt, felé. Mindent kiszedne belőlem, de észnél vagyok. Kaszinó, sejthettem volna, hogy az is a falka kezében van. Majdnem kiesik az üveg a kezemből. – Te aztán tudsz valamit, első nap szétvernek, és máris van egy hajód. Nem akarsz a menedzserem lenni? – nem hagynám, de tudja színesíteni az érkezését. – És el is mondod, hol lesz a randi és miért, vagy verjem ki belőled? – nem vagyok szűkmark a pofonokkal, tudja jól, az ő esetében az előnyöm csak most lenne meg. Aztán meg kapnám vissza kamattal együtt. Inkább kihagyom. – Ezt az ócskát szívod? – dobom vissza az övét és előhalászom a saját tárcámat, felé dobom. Nat Sherman, ennek legalább érzem az ízét és az illatát is, amilyennek lenni kell egy ciginek. – Ezt szívd, béjb, ne az élet téged. – meggyújtok a sajátomból egy szálat, ha visszakaptam. – Van jobb szöveg is, szerintem azt fogom magamra varrni, hogy Alec és az ő dumái. – kifújom a füstöt. – Neked meg az lesz, hogy „Csakis Joshért létezem.” - Még hogy nekem tetkó. Aztán meg magyarázhatom ötven év múlva, hogy de hát ezt már látták hasonló külsejű fazonon. Elég volt nekem Sydney. – Ha azt mondom, nem, akkor is mész, amerre látsz. – szívok újra bele a cigibe, majd felhúzok még egy adagot a piából, a hajót nem fogom sokáig bírni, meg fog születni egy kisróka a farkancsok között. Úgy nézünk most ki, mint valami lecsúszott aljanép az aranyozott virslis tál közepén, értve ez alatt a hajót. Felállok, keresek valami fém cuccot és beledobálom a használt dolgokat, majd egy kortynyi pia meglocsolása után egy darab gézt meggyújtok és beledobom, hogy elégjen minden, amit beleraktam. Máris kellemesebb a klíma. – Átjöttem a Flyingbe, és maradok egy ideig, ha a nagykutyák rábólintanak. Elég jól fogadtak eddig, normális bagázsnak tűnnek, aztán majd kiderül. – visszaülök a fotelbe, újabb korty. Az első látszatra sosem adok és a másodikra is nehezen, ez még nem jelenti azt, hogy ne vinném végbe azt, amit eltervezek.
Könnyelműen felhorkantottam a tengeribeteges megjegyzésén. Bánom is én, hogy mik... úgy terveztem - amúgy is -, hogy marhára nem találnak rám. És örülnék, ha ez így is maradna. - Csak azért vagy nagy mellénnyel, picim; mert félig tropa vagyok! - kacsintottam rá, némi ciccenés kíséretében. Igazából, az sem érdekelne, ha komolyan gondolná a dolgot. Tőlem a Déli sarokig rugdoshat; neki elnézem. És nem utolsó sorban: jogos is lenne. Viszont, tényleg feltett szándékom volt, hogy ezúttal tényleg leállok a nagyobb balhékkal. Azon, hogy próbababa lennék, csak vigyorogtam. Kár volt ellenkeznem is, hiszen igaza volt. Szerintem a fél orvos lexikont... vagy micsodát, rajtam tanulta be. De sose bántam, mindig bíztam Josh-ban, még akkor is így volt, amikor még nem volt ebben... ennyire penge. Mert volt olyan is, végül is nem két napja a legjobb a barátom. - Óó, milyen giccs-puncs lettél! Pedig a nejlon igazán jól állna neked! - cukkoltam, két fogvillantós vigyorgás között. - Csajok... Most őszintén: szerinted azon kívül, hogy jól néznek ki hanyatt, mi örömöt okoznak még? - sarkalatos, kissé hímsoviniszta kijelentés ez tőlem, tudom. De részemről: nem sok jót kaptam tőlük, az említetten kívül. - Utánad, mint a szél! - hát, persze... De azért a jogot minimum fenntarthatom magamnak. Aztán végül jól pofán nyalom saját magam; és akkor? Legalább elmondhatom, hogy én úton voltam a csoda és a hiper-faszság között. - Persze, hogy én. Miután te boldog-viháncolva adod elő az I'm survive-ot fényesre nyalt magassarkúban, vörös parókában, miniben egy travi show-n! - kacagtam, majd Josh felé hajolva kissé loptam egy röpke csókot... na nem tőle, hanem a kezemben feszengő üvegtől. - Mindig is tudtad, hogy istenkirály vagyok, nem?! De legalább egy kicseszett padavan! - jegyeztem meg a hajós kijelentésére. - Prim-et kértem meg, hogy mire ideérek, szerváljon nekem egyet. - sóhajtottam. - Egyébként is, Yacht. - vontam fel az orrom, és az sem érdekelt, ha halálosan komolyan veszi, hogy beszóltam; pláne, hogy telibe szarja. Ladik, ladik. - Fú... - nyögtem fel az elém dobott doboz láttán. Na, nem azért, mert mindjárt magam alá csinálok a boldogságtól, hogy megkínált, főleg egy ilyen bagóból. Sokkal inkább szólt annak, hogy már megint giccseskedik. Mellesleg: nem zavart. Az adott cigit pedig persze, hogy elfogadtam. Legalább több marad a sajátomból! - Bírom a Lucky-t, ennyi. De hogy is érthetnél meg te egy magamfajta földönfutót, Mr. Puncs!? - szurkálódtam vele tovább, mert megtehettem, és mert úgyis érti a cinkelésemet. - Egyébként a randi meglepi. Már csak azért is, hogy legyen egy ellen indok: nem csak akkor hívlak, ha gebasz van. - húztam le a maradék vodkát is, hogy végül az üveget az asztalra csapva dőljek kissé hátrább a kanapén. Noha, csak óvatosan. Kár lenne idő előtt újra kezdetni Josh-al a varrogatást. Csak nevettem a beszólásán, habár elképzelve magam egy ilyen felirattal... inkább lapozzunk. Abban pedig sajnos, vagy nem sajnos, de igaza van, hogy akkor is megyek, ha azt mondja: nem. Emlékszem anno, akkor is megpattantam, mikor az egyik lábamat kellett volna nyugisan növesztgetnem. Ilyen vagyok, nincs mit tenni. És már kétlem, hogy ez nagyon változna. Ebben a korban, már csoda lenne, ha nem karöltve közlekednék az őrülettel. Viszont egész kulturáltan, csendben hallgattam, ahogy az elképzeléseit fejtegette, miként is kíván esetlegesen letelepedni. - Ha nagyon nem jön össze, vagy a szomszéd minden hajnalban hegedül melletted; esetleg a macskája kotor az ajtód alatt, max összecuccolunk picim. - vontam vállat, letüdőzve egy utolsó slukkot időközben. Hagytam azért egy kis hatásszünetet is, mert bírom mikor az arca úgy változik, ahogy ő sem akarja. Akármilyen irányba is. - Nyugi, nem kényszerítelek vízre. Vettem, hogy nem bírja az a gyenge kis gyomrod! Valamit akarsz még rajtam stoppolni? - hogy - egyébként - csak hülyéskedésnek szántam-e az esetleges, idővel elkövetkezhető lakótársi ajánlatot, azt magam se tudtam. Viszont, bizonyára egyszerűbb lenne, és kevésbé magányosabb. Még ha feltétlen nem is ragaszkodom a folytonos társasághoz.
Félrebiccentem a fejem, megnyalom a szám szélét, végignézek rajta. – Fogadjunk, hogy megteszem veled. Helyrejössz, amelyik végigkeni a másik az aszfalton, teljesíti a másiknak egy kérését. – ráhunyorgok vigyorogva. Bírom ezt a csipkelődést, volt elég sok szarban részünk, amiből közösen vágtuk ki magunkat, ránk fér. A nejlonra csak fúrni kezdem a mutatóujjammal a homlokom, jelentőségteljes nézéssel, de vigyorral. – Jók ágymelegítőnek? – teszem fel a találós kérdést, de valahol mélyen, megvillan bennem a szomorúság, valójában a csajozás nem a művészetem, szokásom végignézni rajtuk, megkívánni. És ennyi, nem több. Egy életem párja volt, nem több, és ebbe az alkalmi kapcsolatokat is értem, pedig időnként próbálkozom, esküszöm. – Majd befoglak, vitorlával. – csapok a térdére, hadd érezze, hogy a futkározás nem fog olyan könnyen menni. Mintha tükörmozdulatot tennénk, akkor emelem húzásra az üveget, amikor ő, elértve, mit is akart, mögüle egy „jajdeédespofavagy” nézést kap tőlem. – Igen. Azok még merészen ugrálnak le olyan helyekről, ahonnan nem kéne. – utalok a padavan extrém kiugrásra és hogy hogyan járhat, ha meg is teszi, abban pedig most van. – Lavór. – vonok vállat a yachtra. Primnek van ízlése, meg kell hagyni. – Mondja ezt a Miss Punch.- adom vissza a szurkálást. - Bonbont hozzál. – kíváncsi vagyok, miben mesterkedik és jó dolgokból nem óhajtok kimaradni. Az ajánlatra pislogó, tág szemeket meresztek rá. Baromi jól esik, hogy felajánlja, de hogy én ezen a ringó lavóron éljek, az kizárt. Már így is zöldebb a fejem a kelleténél, ideje lenne el is húzni a csíkot, mert a rókabőr királyfi főcímszerepét hamarosan megkapom. – Azért kösz. – a javaslatra és arra is értem, hogy már látja rajtam a zöldséget. – Akkor azt tenném. – nézek rá jelentőségteljesen, de már állva. – A hotelben megtalálsz. Meg a reptéren. És most. – mutatok a kijárat felé, majd a kezemet nyújtom neki. Az orvosi táskámba még belenyúlok és egy film gyógyszert dobok felé. – Napi kettő, reggel és este, kaja után. Pia nélkül. Bár olyan mindegy. Na, csá! – a hónom alá csapom a táskát és szinte kiviharzok, mert a rókabőr érik, már lassan bukfencet vet a gyomromban. Kint mélyeket lélegzek, ahogy ledobom a táskát a csomagtartóra, és szilárd talaj van a lábam alatt. Lesz még bajom Alec miatt, már hozzászoktam. Különben unatkoznék, még ha ez nem is jellemző rám.
/A játék fantasztikus volt, köszönöm, folyt.köv. a későbbiekben! *.*/
Kezdőlap
