Most már biztos vagyok, abban, hogy nem a megfelelő személyt szólítottam le, mert nem jártam a konyhában, szóval ezt magamnak kell megoldani. Nem éppen erre a válaszra számítottam a hölgytől és bizony nem kicsit lep meg. Látom, hogy jól szórakozik fancsali képemen. Ha látnám magam szerintem én is hasonlóan viselkednék. - Akkor elnézést, de nem minden férfit ez vonz. Engem például hidegen hagy. Mosolyodom el, mert valóban nem keltette fel az érdeklődésemet, ha így lenne, akkor most vele beszélgetnék nem pedig az előttem álló barna nővel. Érdekes, hogy pont a nőkről beszélünk. Valahogy olyan abszurd, hogy egy idegennel beszélem meg, melyik nőtípus hagy hidegen. Végül is Ő hozta fel a témát és nem szeretem, ha nem azt gondolják, ami a valóság. Na de ne firtassuk tovább és inkább térjünk vissza a húsokhoz. A megjegyzésére kénytelen vagyok elmosolyodni s mikor a cetlit felém mutatja én is előveszem a zsebemből az enyémet. -Akkor már ketten vagyunk. Egy kicsit azért megnyugtatta, hogy nem csak én vásárolók bevásárló lista alapján. Szóval akkor jól tippeltem az elején valami modell féle lehet. Legalább is az alakja meg van hozzá és a kisugárzása is. Ha már bele vitt ebbe a játékba, akkor nem hozok szégyent a fejemre és egy vörös húst veszek ki a pultból. A nő azonban rátesz még egy lapáttal, ami újabb mosolyt csal az arcomra. - Vörös, a-a, nem az igazi. A barnákra szavazok, ha tudni akarod. Miért van olyan érzésem, hogy erre volt kíváncsi? Jó, mondjuk igaz, hogy a barna hajú lányokat kedvelem. Az oka is meg van, de ezt nem mondanám el senkinek. A vörös húst azonban nem teszem vissza, mert meg fogom venni. Nekem mondjuk mindegy, hogy milyen húsból készül majd az ebéd, csak finom legyen. Szeretem a kajákat, de csak borral, mert az megadja azt az íz világot, ami igazán mennyei. Teljesen igaza van, mert ha nem így reagál, akkor már régen tovább álltam volna. Én megkaptam volna azt, hogy nem tud segíteni és már mentem is volna, így viszont még mindig itt állok! - Ez igaz, de gondolom nem az a hívatásod, hogy mindenkit jó kedvre deríts vagy igen? Talán igen, lehet, hogy ezzel foglalkozik, hogy az emberek boldogok legyenek, de ezt nem tartom valószínűnek. nem hallottam olyat, hogy lenne ilyen hívatás, legalább is a hétköznapi utcákon nem. A cirkusz meg egy kicsit odébb van és nem biztos, hogy jól állna neki a bohóc jelmez. Azt viszont be kell vallani, hogy a hangulatomat sikerült feldobnia és ezért jár neki egy piros pont. Nem mintha nagy pontozó bíró lennék egyébiránt. A fejcsóválást egészen addig nem tudom, hova tenni, amíg be nem mutatkozik. A kezét megfogom és megrázom. - Balázs Bognár Amit elengedem már is megtörli. A tenyeremre lesek, mert nem lehet koszos és nem is értem semmihez csak a tálca húshoz. Nem gondolom, hogy sok baktérium tenyészne rajta. Furcsa egy viselkedés annyi szent, még is érdekel, hogy miért tette. - Tiszta a kezem Elionore. Jelentem ki határozottan, mert látom, hogy nem koszos, és ha most azzal jön, hogy nem tudhatom, akkor nagyon téved. Éles a látásom, bár a baktériumokat azért nem látom. Ha nem mostam volna kezet mielőtt elindulok, akkor...... Tök mindegy. Ahogy kimondom, a nevét rájövök, hogy elég szép a hangzása. Tetszik ez a név, de ezt nem közlöm vele. A szavaira felnevetek és igaza van. A kérdéssel nem lőtt mellé, mert valóban tudom, hol lehet venni autót és ahogy körbe nézek, rajtam kívül más hímnemű nem is tartózkodik a boltba, persze az eladó srácot leszámítva. - Az attól függ, milyen kocsit szeretnél. Használtat vagy vadi újat. Kicsit vagy nagyot. Benzinest, gázolajost vagy hibridet és a márka is sokat számít. Természetesen az sem mindegy, hogy kitől veszed meg és hát persze a keret, hogy mennyit akarsz rá szánni. Az sem mi......... Szeretem a kocsikat és szeretek róla beszélni is. Talán ez volt a leghosszabb mondat, amit váltottam vele. A húsról nem sokat tudnánk beszélgetni, mert én nem értek hozzá és ő sem. A kocsik viszont teljesen más téma, mert abban bizony jártas vagyok. A pultos megszólítja és ráemelem a tekintetem. Igaz, hogy nem hozzám szólt, de éppen most szakított félbe valamit. Nem tudod volna még várni? Legalább addig, amíg befejezem a mondatott. No mindegy. A tálca húst a pultra teszem, hogy ki tudjam majd fizetni. A kacsintásra megint mosolygok egyet és ismét a fejemet rázom meg. Miután fizetett Elionore, én is kifizetem az enyémet. Egy zacskót is kérek, mert mint „rutinos” vásárló, azt sem hoztam. Miután végeztem én is és a nő még ott van felé fordulok. -Gondolom zöldség vásárlásban sem vagy ász....Mit szólnál, ha meginnánk valamit és közben elmondhatod, hogy milyen kocsi érdekel, már ha tényleg akarsz venni egyet. Van jogsid? Nézek rá kissé gyanúsan, de mosolyogva. lehet, hogy csak a kocsi témát csak úgy bedobta, hogy legyen miről beszélni, bár ez egy dologra engedne következtetni, amivel semmi gond nincs. Csak nem gondoltam volna, hogy pont egy húsboltba lesz beszélgető partnerem, mert lássuk be, az emberek nem azért járnak oda.
*Csúnya lenne kapásból azt feltételezni, hogy a másik hazudik pláne, hogy oka sincs rá. De hát azért a kisördög nem alszik, ma még nem volt kedvem lecsapni, viszont megtanultam figyelmen kívül hagyni.* - Egy, a százból. Ez talán még dicséretes is, bár nem úgy nézel ki, mint akinek bármelyik típusba is beletörne a... bicskád. * Vontam meg a vállam és a furcsa érzésem ellenére sem volt unszimpatikus a másik. Azt a hülye bizsergést meg már kezdtem megszokni mióta a városba értem. Régen is voltak ilyen figyelmezető érzéseim, amik arra sarkallottak, hogy húzzak a legmesszebb az adott személy közeléből, de nem ilyen sűrűn.* - Egy információval több vagy kevesebb már nem számít, de ígérem figyelem a csinos barnákat, hátha erre téved valaki. Az ittlévők többségénél valószínűleg számíthatnál egy barátra vagy férjre. Egyetlen nő sem képes hobbyból főzőcskézni. * Mosolyodtam el. Bár tényleg nem sokat dobot a latba, hogy mi a férfi esete, de hát most na. Ha egyszer így jött ki a lépés, nem hagyhattam szó nélkül. A kérdésére csak szélesen elvigyorogtam.* - Nos… ez nézőpont kérdése, de leginkább azé, hogy hogyan definiáljuk a jó kedvet. De nem állsz messze a valóságtól. * Na igen… a férfiak többsége aki betéved az Orfeumba igen csak jó kedvűen távozik. Csinos, táncos lányok, még ha nem is vetkőzne vérpezsdítő tud lenni, pláne ha alkohollal keverjük. De hát a férfiak már csak ilyenek, bár tény, hogy nők sem épp szomorúan szoktak távozni, hisz társaságot ők is találnak. Már ha épp az alany nem egy táncos után ácsingózik. A kézfogásom közel sem volt nőies. Rövid, de határozott.* - Érdekes neved van… *Vontam össze a szemöldököm a név hallatán. Bár tény, nem Ő az egyetlen aki fura névvel rendelkezik, de ez a megszokottat is felül múlja. S mivel a saját mozdulatom nem vettem észre, így a kéznézegetését sem tudtam hova tenni. Talán akaratlanul is megszorítottam volna? - Nem törtem el, még csak meg sem szorítottam… legalábbis szándékosan biztos nem. * Néztem rá, hogy most meg mi a fene baja lett. Ennyitől nem szabadna összedőlnie, mint egy kártyavárnak. Hisz még ha véletlen rá is szorítottam, az ő kezéhez és erejéhez képest az enyém semmi számba megy. De hát a külső lehet, hogy hagyott megtéveszteni. De aztán már le is esik, amire sokszor felhívják a figyelmem és kezem megfeszítve hagyom abba.* - Nem is feltételeztem az ellenkezőjét… ösztönös kényszercselekvés, ne haragudj. * S ennyivel le is tudtam. Persze meg volt az oka ennek is, mint minden másnak is. De ezt valószínűleg nem egy idegennel fogom megtárgyalni, már ha van egyáltalán olyan ember, akivel szeretném. Nos ha van is, az jó messzire elkerül, mert még nem találkoztam vele. A nevetésére csak ajkaimba harapva próbálom leküzdeni azt a hülye borzongató érzést. Mély és egyszerűen cseszteti az érzékeimet. ~ Na sipirc vissza… hagyjál békén mára. Te is tudod, hogy nem fogok sírva menekülni, mert azt sugallod, hogy azt tegyem. ~Veszekedtem gondolatban önmagammal. Na nem vagyok bolond vagy ilyesmi, de sosem szerettem ha ennyire felüti a fejét. De aztán már csak pislogva hallgattam a férfit, ahogy elkezdett beszélni. Figyeltem Én, ahogy csak tudtam de – szerencsére – megszakítottak. Gyorsan kifizettem azt a rakás izét amit meg is bökdöstem és az besüllyedt az újam alatt.* - Ebből hogy tudnak ehetőt főzni… * Morogtam magamnak a költői kérdést, amit persze a szobalánynak nem fogok feltenni, mert soha nem húzza el a csíkot a szobámból. Fizettem és már indulásra kész is voltam, ahogy beletettem a többi konyhai cucc közé. A megjegyzésére viszont már újra elnevettem magam.* - Leegyszerűsítem a képletet. Ami vásárlás azzal nekem bajom van. Ha konyháról van szó akkor meg pláne, de képes vagyok egy ruha üzletben is eltévedni úgy, hogy nem tudom merre van előre. *Na igen, nem voltam egy vásárlós típus már jó ideje és anno is csak a nő koszorút követtem unottan, hogy apa nem mondhassa, hogy meg sem próbálok jóban lenni az elkényeztetett kölykökkel. De aztán már a szemem forgattam miközben csípőre csaptam a kezem. ~ Férfiak ~* - Ha csak azt akartam volna, hogy maradj beszélgetni, vagy ha ezt tovább vezetem, azért mert ne adj isten levettél a lábamról, az esetlenségeddel, akkor szimplán közlöm, hogy maradj, mert d*gni akarok veled. De biztosíthatlak, hogy ilyesmi meg sem fordult a fejemben és tényleg Te vagy az első értelmes lény, akitől ezt meg tudtam kérdezni mióta itt vagyok. És igen, van jogsim, igen volt már autóm csak épp egyszerűbb volt eladni és itt venni másikat mintha költöztettem volna magammal. * Adtam tudtára, hogy bizony Én nem használok ilyen fortélyokat. Na, jó, az igazság az volt, hogy csak azért nem, mert nem volt szükségem rá. Ugyanis nem akartam Én senkit sem elcsábítani. * - Mellesleg pedig amúgy sem bírnál velem. Legyél bármennyire jóképű. Nem az eseteim a henteshez járó srácok…* Mosolyodtam el, hisz hülyéskedni, még velem is lehet. Sőt igazából csak azt lehet, míg nem próbálják meg gyakorlatba átfektetni az elméletet.* - De menjünk… mindegy hova. * Előztem meg, hogy megkérdezze, hogy mégis mit szeretnék inni vagy hova akarok beülni. Nem ismertem a helyet, ha meg mást nem is, de teát mindenhol lehet kapni, még ha a forró csokiról le is kell mondanom.*
Egyszerűen nem válaszolok a megjegyzésére, mert nem szoktam fitogtatni semmit sem, és azt gondolom, hogy ez már igazán nem tartozik rá. A csajozási szokásaim magánjellegűek. Egy másik hím biztosan rá helyeselt volna vagy tesz valami méretre utaló megjegyzést, azonban én ezt nem csinálom. Ha ilyen társaságra vágyik akkor rossz helyen kopogtat. Mondjuk a csajokról sem szoktam beszélgetni, főleg nem nővel, de ez nálam már erősen a határt súrolja. Ezért lépjünk tovább. - Hogyan definiáljuk? Mondj rá példát, kérlek, mert nem tudom mire gondolsz. Egy kíváncsi mosoly csúszik fel az arcomra. Valóban nem tudom, hogy mire gondol, de talán elárulja, ha pedig nem akkor így jártam. Eljutunk a bemutatkozásig is és megszorítom a kezét. A nevem sem titok, így azt is elárulom. Sejtettem, hogy valami ilyen fog következi, mert mindenkinek furcsa a nevem, főleg ha a helyes sorrendbe mutatkoznék be. Eleinte így történt, de mikor többen is azt hitték, hogy a Bognár a nevem, akkor gyorsan megtanultam, hogyan kell kezdeni. - Ez csak azért lehetséges, mert Magyar vagyok, más nemzeteknek érdekes, de nálunk nagyon is gyakori név. A neved alapján Te sem vagy helybéli, tévedek? Vonom meg a vállamat, mert igazán kaphattam volna, valami más nevet. Már egy kicsit unom, de aki megél több mint 250 évet, annak bizony unalmas. Miért nem váltok nevet? Miért titkolnám a származásom, mikor így is ritka a Magyar a nagyvilágba. Büszke vagyok arra, honnan származom, csak az szomorít el, hogy a kicsi országomat tönkre tették. Erről persze mindig az adott kormány tehet, de egy fecske nem csinál nyarat. Hagyjuk is a Magyar politikát, mert szóra sem érdemes. Miután a kezét megtörli, én meglesem a sajátom, de semmi kivetni valót nem találok benne. Szép nagy tenyér, péklapátnak is elmenne, de ezen kívül nincs vele semmi baj. Amint meghallom a megjegyzését ismét fel kell nevetnem. Hogy mi? Ő eltöri a kezemet? Lássuk be, hogy nem vagyunk egy súlycsoportba. Amint abba hagyom a nevetést közlöm vele, hogy tiszták a pék lapátaim. A választ is megkapom, hogy miért tette. Csak nem kényszer beteg? Lehet fél a betegségektől, de a jelenlétembe nem kell, hiszen én semmilyen betegséget nem kapok el. Farkas átok. Szívesen közölném vele, de inkább befogom a számat, mert nem tudom, hogy beavatott személlyel van dolgom vagy csak egy kívülállóval. Ha utóbbi, nem én leszek aki beavatja a mi világunkba. Miután fizetünk mind a ketten a költői kérdésére nem válaszolok, mert költői. Amúgy sem válaszolnék azonban felmerül bennem egy kérdés amit fel is teszek. - Ha te nem tudsz főzni akkor ki készíti el a kaját? Nem mintha sok közöm lenne hozzá, de miért ne kérdezném meg? Ezért még csak nem fognak meglincselni szerintem. Nekem viszont kéne még egy kis zöldség, de azt hiszen, az váratni fog magára és majd később beszerzem. Azon, hogy még egy ruha üzletben is képes eltévedni mosolyog. Akár csak én. Vajon Ő is interneten veszi meg a cuccokat, amire szüksége van. Nem is gondoltam, hogy akad bennünk közös vonás. Ha más nem is ez biztosan az, mert erre én is képes vagyok. - Dettó Jegyzem meg és én még azt hittem, hogy a nők erre nem képesek, mert a ruhavásárláson, fodrászon, sminkesen kívül más nagyon nem érdekli őket, vagyis de a körmös. Igen, így már teljes a felsorolás. Eli most kibukott vagy csak őszinteség rohamot kapott vagy csak kattant? Fogalmam nincs, de értelmes fejjel végig hallgatom. Nem minta eddig bárgyú fejem lett volna. Ezek szerint nem akar dugni velem, ennek örülök, mert nekem sincs kedvem hozzá, bár nem találkoztam még ilyen nővel, aki ennyire nyíltan ezt a pofámba is vágja. Viszont pont ez teszi számomra szimpatikussá. Mármint nem az, hogy nem akarja befogadni a kígyót, hanem a stílusa. Érdekes egyéniség lehet annak, aki ismeri. - Oké, oké......milyen kocsid volt? Váltok témát rögtön, mert úgy emlékszem nem tettem semmi olyat, amivel azt sugalltam volna, hogy bezavarnám a lompost. Úgy látszik kicsit félre értettük egymást, de no probléma. Hagyjuk is ezt a témát. Azonban én hiába hagynám, ő nem teszi és provokál. Ismét jön a nevetés. - Szoktam máshova is járni, nem ez a törzshelyem, inkább egy esküvői szalon. Nem bíróm ki, hogy ne nevesem el magamat, mert én abba a szalonba nem tenném be a lábamat és hát csak végig kell nézni rajtam, ilyen ábrázattal be sem engednek. A hülyéskedésbe pedig szinte mindig benne vagyok, amikor nem komoly a téma, vagy nem a kemény oldalamat kell elővenni. - Tudok egy jó helyet a közelben és én kocsival vagyok, szóval azzal megyünk, persze ha csak nem félsz beszállni mellém...... Kizártnak tartom, hogy félne. Nem olyan típus, de ha Ő így játszik akkor én is provokálhatom egy kicsit nem igaz? Szatyorral a kezembe indulok el a kijárat felé és remélhetőleg nem egyedül. A pultot elhagyom, de még nem érek az ajtóhoz. Négy fickó tipeg be vagyis inkább beront. Fekete szerelés és símaszk. Körülbelül egyforma magasok és emberek. Én tisztán érzem az illatukon, hogy mezei emberek. Hogy mit akarnak itt? Rabolni mi mást, de pont egy húsüzletbe? Érdekes. Az egyik megáll az ajtóban, egy félautomatával a kezében. Rögtön felismerem, mert nagy szakértője vagyok a fegyvereknek. Ösztönösen az oldalamhoz kapom a kezemet, de a hidegvérem megőrzöm, és inkább leengedem. Nem kell senkinek tudni mi lapul nálam, főleg nem ezeknek. A másik pedig a pultoshoz megy és követei a kassza tartalmát. A pultos remeg, mint egy nyárfa levél. A másik kettő pedig, végignézi a húst venni kívánókat. - Senki nem mozdul és akkor nem lesz baj Olyan csend lett bent a helységbe, hogy szinte visszhangzik öblös hangja. A szokásos szöveg, a szokásos forgató könyvel. Most mindjárt az lesz, hogy mindenki adja oda az ékszereket, mert amint rájönnek, hogy a kassza tartalma nem sok, még többet akarnak. Na de kérem szépen, ki az a hülye aki egy hentes üzletbe tör be? Miért nem egy bankba mennek? Felemelem a tekintetem a kamerára, melyen a piros kis fény jelzi, hogy működik. Legalább felvétele lesz a rendőrségnek, bár amilyen gyorsan dolgoznak, nem sok hasznát veszik majd, mert ezek, már messze fognak járni. Az egyik Eli mögé lép és pisztolya csövét, mely csak egy kézi fegyver, kis kaliber, a hátához nyomja. -Pénzt, ékszert, anyukám!
*A kérdésén elgondolkoztam egy pillanatra de aztán már válaszoltam is.* - Egy férfiben több féleképpen lehet jó kedvet kelteni és mindegyik más irányú. Neked jelenleg elég volt a szimpla modorom, ami mosolyt csalt az arcodra. Vannak, akikben az alkohol kelt jó kedvet és vannak, akiben a jó kedv provokálással és inzultálással elérhető. De az egyszerűbb esett az, amikor meglobogtatod a csontot, hogy ez az, amit nem kapnak meg. Egyrészt otthon az asszonyuktól másrészt meg a lányokat asszonyukká. Táncos vagyok, az Orfeumban és olykor felszolgáló. * Fejtettem ki, hogy mire is gondoltam és a végére beszúrtam, hogy honnan is ez a nagy tapasztalat, mint a nőkről, és mint a férfiakról. No meg a tapasztalat és az évek. A nevemre való megjegyzésére felvontam a szemöldököm, hisz igyekeztem olyan nevet választani, ami bárhova bele illik. De hát úgy tűnik, hogy ez leragadt az igyekezetnél.* - Londonban születtem. * Bólintottam, hogy valóban nem vagyok nem csak helybéli, de még környékbéli sem. A nevetése csak ismét a már „kedves” érzéseket hívja elő belőlem, de most figyelmen kívül hagytam és semmi jelét nem adtam neki. Bár egyre jobban foglalkoztatott, hogy miért vagyok itt Alaszkában ilyen érzékeny mindenre. De ezt nem most fogom megtudni, egy idegennek aligha tárnám fel magam, a gyengeségeimet meg végképp nem. Viszont annak örültem, hogy nem kérdezgetett tovább mikor megtudta, hogy miért is volt a kéztörlés. Mázlim van, a fazonnal azt hiszem. Nem kíváncsi és ez nekem pont jó. A kérdésre elmosolyodtam. * - A drága kedves szobalány a Hotelből, aki a fecsegésével a pokolba kergetett és inkább eljöttem meg kérdezte, hogy hova megyek. Mikor közöltem, hogy vásárolni kapott az alkalmon, hogy megkérjen, vegyek meg pár dolgot a vacsorához, mert valami hónapfordulójuk van vagy mi a fene. S olyan kiskutya szemekkel nézett, hogy nem bírtam nemet mondani. No meg szerintem, ha azt kérte volna, hogy vágjam le a fél karom még azt is megtettem volna, hogy elhallgasson. * Kuncogtam fel, hisz tényleg idegesítő volt a lány. De hát ez jár annak, aki még lusta volt ház ügyben szétnézni. Viselje el, hogy olykor-olykor megzavarják a nyugalmát.* - És azt a vöröset kifogja megcsinálni? * Kérdeztem vigyorogva nem kevés kíváncsissággal a tekintetemben. Arra, hogy Ő is képes rá nem feleltem. Azt hiszem a férfiaknál ez a normális. Nem volt ez sem kirohanás és sem őszinteség roham. Mindig őszinte vagyok és kattant is, szóval nem meglepő Tőlem az, ha leszögezek pár dolgot minden ok nélkül.* - Egy piros Audi A4-es Cabrolett ’aszem v6-os. De lássuk be Floridában ez jó választás, azonban itt Alaszkában kevésbé. * Mosolyogtam oldalra, hisz nem tudtam elképzelni, hogy nyitott tetővel rohangálok a városban. Mellesleg meg, a hó sem épp a kicsike kedvence, pedig imádtam azt a kocsit. Fájt is érte a szívem. De ez már csak a múltam egy darabja, amit ott is hagytam. A szavaira végig nézek rajta és megingatom a fejem.* - Igen, jobb helyet álmaimban sem tudnék elképzelni neked. * Az irónia azért meg van, bár inkább csak játékos mintsem bántó. * - Jött már szembe nagyobb is mint Te, még sem szaladtam haza sírva. Szóval, ha csak nem karambolozunk, túl fogom élni. Ahhoz több kell, hogy megijedjek…*Mosolyodtam el, miközben megindultam mellette kifelé. De csak pár lépésig jutottam, mikor az első dolog amit felfogtam a nők visítozása.* - Az ég szerelmére nem félhetnétek halkabban? * Tettem fel a méltatlankodó kérdésem, ugyanis ettől már csak az volt rosszabb mikor a pláza bébyk vinnyognak. De most komolyan, mért kell ennyire besz*rni négy embertől? Csak a szemeimet forgattam, mikor a másik csendre intette őket.* - Kösz Nagyfiú… * Na igen, valami haszna legalább volt, hogy ide jöttek be csendre intették a népséget. Én meg csak úgy álltam ott Balász mellett mintha ez lett volna a legtermészetesebb dolog, amit láttam. Közel sem volt az, de azt ne várja senki, hogy most rettegve fogom magam a földre vetni és könnyes szemmel könyörögni, hogy hagyjanak életben. Tök felesleges, azzal csak az élvezetüket növelném, ami mindössze azért van, mert fegyver nélkül nem elég nagyfiúk és anyuci is megfélemlíti őket. Így élvezik, mikor mások teszik. Nem is foglalkoztam azzal, hogy mit csinálnak. Engem hagyjanak békén, aztán ha elmentek mehetünk is arra a helyre, ahova a férfi mondta. De túl szép is lett volna ha békén hagynak. Mikor megéreztem a hátamon valamit ösztönösen léptem oldalra és fordultam meg. Szavaira viszont felvontam a szemöldököm.* - Hát Te nem csak hülye vagy, hanem még vak is. Egy hentes üzletbe törsz be, de még azt se veszed észre, hogy egy darab ékszer sincs rajtam? Mi vagyok Én? Egy ékszerész üzlet, hogy tele legyek aggatva, sok vacakkal? * Néztem rá felháborodva, azt már meg sem említettem, hogy elkövette azt a hibát, hogy hozzám ért, még ha csak közvetve is jelenleg. De egy baj volt, hogy ők négyen voltak. Most szívesen lecsapnám, de lássuk, be megmozdulok, és társai lövöldözni kezdenek. Arra viszont semmi szükségem nincs. Ha esetleg megpróbált még egyszer hozzám érni, csak kecses lépéssel tértem ki a fizikai kontaktus elől, miközben a szatyromba nyúltam a tálcámért és kivettem belőle a pénzt. Nem sokat tartok magamnál, hisz felesleges ugyanis nincsenek nagy igényeim. De egy jó 800 dolcsit még így is a kezébe nyomtam.* - Nesze aztán vegyél nyalókát is, meg anyádnak egy szál virágot, nem sokára anyák napja. A táncos ruhám nem adom… valljuk be, rajtam jobban áll. * Mosolyodtam el kedvesen és nagyon bíztam benne, hogy nem fog erőszakoskodni, ugyan is akkor itt bizony ki fog törni valami. Először a dühöm aztán meg minden, amit az von maga után, hogy neki megyek. Sosem szerettem, ha megérintenek és legyen bármilyen gáz a helyzet, a dühöm akkor sem tudom visszafogni, ha hat fegyvert fognak rám. * - De igyekezettek, mert dolgoznom kell menni, előtte pedig még dolgom van a szépfiúval. * Biccentettem a társamra, az meg hogy mi… nos, mindenkinek a saját dolga, amihez ezeknek semmi köze nem volt. *
Figyelmesen hallgatom végig azt amit kifejt és jó pár gondolat megfordul a fejembe, de szerencse, hogy nem gondolat olvasó, mert ezeket a gondolatokat megtartom magamnak. A végén pedig kiderül, hogy táncos... egy olyan helyen ahol az alkohol és a szex dominál... inkább a szex, mert ha jobban végig gondoljuk, hogy miért is mennek oda az emberek, akkor erre a célállomásra utazunk. Mondjuk ez, még mindig jobb, mintha az mondta volna, hogy konzumlány. No mindegy, ehhez nem fűzök hozzá semmit, csak bólintok, hogy vettem a lapot. Az arcomon pedig nem mutatok semmit, mert nem ítélem el, de nem is támogatom ezt a pénzkeresési formát. Szerintem inkább észből éljenek az emberek, mint a testükből, persze ha nem lenne rá kereslet, akkor ez a szakma sem burjánzik ennyi. Az is kiderül a vásárlás közben, hogy hol született. - Sok érdekes látnivaló van arra felé Jártam ott, bár nem várost néztem, így nem is British Museumra vagy a Big Ben-re gondolok. Nem faggatom, hogy mi baja van a kezével vagy az érintéssel, nem azért, mert nem érdekel. Egyszerűen nem vagyok az a faggatózó típus aki öt percen belül kíváncsi az élettörténetre. Soha nem szeretem másokban vájkálni. Mindenkinek meg van a maga keresztje. Tiszta sor, hogy nem tud húst venni ami egyenesen arányos azzal, hogy nem tud főzni, így tehát adódik a kérdés, hogy akkor ki főzi meg a cuccot, mert az magától nem fog elkészülni. - Áh, értem, tehát egy aranyos nézéssel le lehet venni a lábadról. Olcsón adod magad...... Hangom játékos és a hangzásból fel lehet ismerni egy kis csipkelődést. Ebben szöges ellentétei vagyunk egymásnak, mert rám nézhetnek akárhogy, akkor sem adom be a derekam, és nem csinálok semmi olyat, amihez ne lenne kedvem. - Hát a szakács, a Holiday-ben. El tudod képzelni, hogy kötényt húzok és sütögetek? Már az is csoda számba megy, hogy beléptem ide. Mutatok végig a húspultokon, mert nem szoktam én ide járni, sőt mi több most vagyok itt először és szerintem utoljára is. Érdekel, hogy milyen kocsija volt és az bizony jó évjárat, már ami a kocsit illeti, bár én jobban szeretem a komolyabb és sötétebb kiadást. Egyébként, ha tippelnem kellett volna, akkor tuti, hogy a jól ismert lovas emblémájú kocsit mondtam volna. Abban simán el tudom képzelni. - Igen, itt, nem sok hasznát vennéd. Gondolkodom egy percre, mert végig pörgetem a fejembe a szóba jöhető kocsikat, amit majd vele is megfogok osztani, ha végre leülünk valahova. Ezt nem lehet két percbe belesűríteni, mert sok tényezőt figyelembe kell venni a választás során. Az iróniát érzékelem a hangjába és csak mosolyogni tudok. Valóban feldobta a kedvemet ez a hölgyemény, pedig ki sem nézni belőle. A látszat mindig csal, ezt jól tudom. Akkor ezt is megbeszéltük és a kocsimmal megyünk illetve csak mennénk, mert bizony egy rablásba csöppenünk bele, ami elég vicces a helyszínt tekintve, de hát azt mondják, visznek mindent ami mozdítható....... A nők visítani kezdenek, de kizárom a hangjukat, van amit megtanul a farkas elég rövid alatt. Nekem ezt sikerült tökélyre fejleszteni a múltam egy időszakában. Én inkább a rablókra koncentrálok, mert nagyon nem mindegy, hogy melyik típusba tartoznak és hát az érzelmek gyorsan változnak egy ilyen szituba. Kiterjesztem az érzékeimet, amennyire csak tudom. Mostanában ezt az oldalamat fejlesztem, mert erre is nagy szükség van. Egy rabló pandúr lép Eli mögé, hogy begyűjtse tőle a cuccokat. Érzem, hogy félelemnek nyoma sincs benne, azt meg hallom, hogy nagy szájjal áldotta meg az isten. Szívem szerint mosolyogni támadna kedvem rajta, de palástalom és csak magamba teszem meg. A férfi arcán látszik, hogy meglepődött azon ahogy Eli szavai a pofájába vágódtak, de gyorsan kapcsol. - Nem érdekel a süket dumád, csak ad ide amid van banya! Szól rá éréjesen és a markát tartja. A pisztolya csöve pedig a hasára szegeződik. A pénz a rabló kezébe vándorol, aki láthatóan nagyon örül a gyorsan jött pénznek. Közben én is a zsebembe csúsztatom a kezemet és elővarázsolom a tálcámat. Egy 100 dollárost veszek ki és abban a pillanatban nyújtom felé mikor, Eli mellé lép és megpróbálja arrébb taszajtani a kezével. Vajon sikerül neki meglökni a másikat? - Pedig igazán riszálhatnál egy kis bevételért kis anyám Mered rá és úgy látszik, szó csatát vívnak. Engem ez nem zavar és keresztbe fonom a karomat várva mikor lesz ennek vége. A rabló egyre idegesebb, hogy egy nagyszájú nővel találta szembe magát. talán azt várta, hogy az itt lévő nők, majd remegnek, mint a nyárfalevél. Tény van belőle jó sok a helységbe, de Eli nem az a remegős fajta úgy látom. Amint a kasszát kiürít, a rablók hátat fordítanak. ~ jaj anyám, csak férj a bőrödbe és ne csinálj semmit~ Látom amit érzékelek és Eli szavai már nem jutnak el hozzám, amit a rablónak címez, mert éppen a pultos srácot próbálom szuggerálni, nehogy megnyomja a riasztott. Deeeeeee nem fér a bőrébe, és ha már adódót az alkalom meg is nyomja a gombot. Fülsüketítő sziréna hangzik fel a helységben. A következő pillanatban Eli mellé ugrok, és már húzom is le a földre. Erősen, hogy minél gyorsabban a földön legyen. Pisztolylövés és a golyó célt talál. A pultos fiúnak vége. Dobogás. A rablók futva menekülnek. Visítás, hisztéria. A nők kiakadnak. Jellemző! - Tűnjünk innen mielőtt jönnek a zsaruk. Nem tudom, hogy hallja e ami mondok a szírén a miatt, ezért megragadom a csuklóját és könnyedén vonszolom magam után. Nem telik el egy perc és már kint is vagyunk a kocsinál. Kiriasztom az Audi A8-om és elengedem a csuklót. Hallom a rendőrautó szirénáját, semmi kedvem a kihallgató szobába ülni. Van jobb dolgom is. - Szállj be most! Adom ki az utasítást mintha csak egy falka tagnak szólnék éles szituba. Fel sem tűnik ez a stílus, hiszen teljesen meg van szokva, hogyha meleg a helyzet olajra kell lépni. - Szállj már be, kérlek Az autót sebességbe teszem, már csak az a kérdés, hogy egyedül vagy vele indulok el, mert én most olajra lépek. Ha beszáll akkor egy darabig nem szólók hozzá csak vezetek. Végül pedig kinyögök egy Ne haragudjont amiért ráncigáltam.
*A városi érdekességeire nem reagáltam. Egy olyan embernek, aki ott született szinte minden természetes és egyébként sem voltam nagyon járkálós fajta. Sokkal jobban érdekelt egy ideig a tanulás aztán meg már az, hogy Leonak minél több dolga legyen, mikor én már nem tudtam kimászni a bajból. A megjegyzésére azonban már vidáman elnevettem magam. Még hogy olcsón…* - Még mindig jobb, mint pénzért… De azt hiszem, ha lányokról van szó, akkor ennyit engedhetek… * Vigyorogtam oldalra, annak ellenére, hogy semmi közöm nem volt a lányokhoz sem. De néha engedni kell, hogy megszabaduljon az ember egy-egy darabtól, még ha ezek nem is a ruhái. A kérdésére oldalra biccentettem a fejem és bár látványosan végig mértem már megint, de elég jó a szemem, szóval ez csak már a hatás kedvéért volt, semmi mást nem vehettem észre most, mint amit már elsőre is.* - Nem. Igazából jobban illik hozzád a kis fodros, tüll szoknya meg a tornadressz. – írtam le egy balettező lány öltözékét. – De ha mégis a kötény mellett maradsz, akkor kérek rá egy jegyet az első sorba. Ha ilyen jóban vagy a szakáccsal, akkor biztos a recepciós is elárulja a szoba a számom vagy minimum felszól, hogy kezdődik az előadás. * Na igen, még két napig tuti, hogy ott fogok dekkolni, ha nem kerget őrületbe a leányzó. De holnap fix, hogy utána nézek az eladó házaknak, és ha mázlim van, akkor másnap már költözök is. Még az én kedvemért sem utal a bank gyorsabban, sajnos. A káoszkitörése után már a türelmetlenségem és a rosszallásom az egekbe szökik. Valahogy nem tud vigasztalni, hogy minden hol előfordul ilyesmi és nem kell egyből leírni ezt a kisvárost. Pedig nagyon igyekszem, gondolatban nyugtatni magam miközben kiosztom a férfit és meglepő módon még meg is teszem, amit kér. A „visszavágására” csak a szemeim forgatom. Hát így legyen kedves az ember lánya. Az, hogy már másfelé irányul a pisztoly meg… nos, mindegy, hogy hova lő akkor így is, úgy is végem volna, szóval erre már nem szentelek figyelmet. Viszont a nagyrosszallásom közepette, maga a férfi mozdulataira sem figyelek így mire már észbe kapnék odébb is lettem lökve, aminek következtében észre sem vettem, hogy a csuklómra rögzített tokból már ki is csusszant a tőröm, hogy az mélyebb ismeretségbe kerüljön a férfivel. De miközben már léptem előre, hogy megtegyem már meg is ragadott valaki és pillanatokon belül a földön kötöttem ki.* - Mi a jó… * Kezdtem el miközben a fejembe hasított a sziréna hangja és a kezemmel megpróbáltam kiseperni a hajam az arcomból, miközben az éles fájdalom még csak el sem jutott a tudatomig, ahogy próbáltam feldolgozni a történteket. Láttam, hogy ját a másik szája de gőzöm sem volt, hogy mit akart. De ezt hamar megoldotta, ahogy felrántott. Na itt jutott el a tudatomba, már a fájdalom és ahogy vont maga után a düh kerített hatalmába.* - Engedj el!!! Tudok menni egyedül is.* Kiabáltam rá, és ha nem volt elég akkor kirántottam a kezem az övéből, már ha tudtam, de ugyan úgy futólépésben követtem annyi különbséggel, hogy a vérző kezem a zsebembe dugtam még mielőtt holnap a rendőrök kopogtatnának. Az utasításra már megtorpanok és nem épp a futás az amitől kipirult az arcom ami már a srác meglökése óta ott van. * - Nem vagyok a kutyád! * Kiabáltam rá dühösen és eszembe sem volt beszállni, inkább megyek a rendőrségre és magyarázkodok az „ékszereim” miatt, minthogy bárki parancsát kövessem, pláne, úgy, hogy nincs is más veszélyben. De mikor elhangzik a bűvös szó, azért megteszem és az épp kezemmel kinyitom az ajtót, hogy behuppanjak. A táskákat csak egyszerűen hátradobom, miközben a kezem előhúzom a zsebemből és az ölembe fektetem a pengével – ha Balázs jobban megnézi, akkor süt róla, hogy egyedi tervezési, hisz a megszokotthoz képest, jóval kisebb a markolata, hogy passzoljon Eve kezébe. A pengéje egyik oldala egyenes, éles, míg a másik fele recés kialakítású a hegyétől 1 centitől számítva a markolatig. - együtt. A kabátom cipzárját lehúzom és a pulcsim aljából levágok egy darabot és az szolgál hirtelen kötésként, amit be is kötök, amíg csendben van. Mikor megszólal, megállok a bénázásban - hisz fél kézzel nehéz egyedül csomót kötni -, és még mindig dühösen pillantok rá.* - Inkább csak fogd be!* Szóltam rá és a fogam közé véve az anyag egyik végét kötöttem meg, hogy a másik felével egy csomót alkotva. S máris egy nagyon béna, de hatásos kötés került a kezemre. A tenyér résznél ahol nem sokára egyébként is véres lesz megtöröltem a tőrömet és hátradőlve néztem magam elé, miközben a kis drága ott pihent továbbra is az ölemben.* - Most illene egy köszönömöt elrebegni, de ha még egyszer hozzám érsz, vagy rángatsz, kiherélek és te leszel a szélcsengőm az erkélyemen. * Maga a képre elmosolyodtam, de a másik hallhatta, hogy a szavaimat komolyan gondoltam. De aztán ahogy oldódott a feszültségem, már ha a másik nem tett ellene, elnevettem magam.* - Röhej, hogy ez az első alkalom, hogy a saját eszközömmel sebezem meg magam. *Ingattam meg a fejem halványan, hisz ilyen még nem volt. Pedig már nem ma kezdtem el tanulni, de saját magam még nem sebeztem meg. Bár ez is csak annak köszönhető, hogy mikor a férfi elrántott a becsapódásnak köszönhetően végig csúszott a kezem rajta. * - Azért szebb emléket is el tudtam volna képzelni az első húsvásárlásomról. * Húztam el a számat, de lássuk be; Ez meg fog maradni és már járhatok úgy, hogy a tenyeremen mutatóujjamtól végig húzódik egy szép heg. De egy heg még nem fog földhöz vágni és nem is fogok hisztizni miatta, és a szavaimból hallhatta a másik, hogy jobban zavar az, hogy a saját fegyverem sebzett meg, mint az, hogy „megsebesültem”. Közben pedig már előre dőlve nyomtam be a beépített lejátszót, némi kíváncsissággal, hogy még is mit hallgat a másik és így nem a rádió funkciót nyomtam be. Ha épp nem szokott zenét hallgatni és üres, az pech, de akkor megmaradtam a rádiónál. *
A megjegyzésén elmosolyodom és bólintok is egyet. Valóban lányok esetében ennyit meglehet engedni, főleg ha a szobalány főz rá. Ismét végig mér és már felkészülök valami beszólására, mert úgy hiszem az következik. Ahogy számítottam rá, meg is kapom ami megint csak mosolyt csal az arcomra. - Én szólhatnék neked, hogy most kezdek neki, de ahhoz kéne a szobaszámod, mert nekem nem mondja meg a recepciós csak úgy.... Villantok rá egy mosolyt. Nem, nincs hatószándékom ami a szobaszámát illeti, de hát ez egy olyan labda volt amit le kell ütni. Én meg elég jól tudok teniszezni. Tényleg nem hallottam még olyat, hogy rablók jönnek egy hentes üzletbe, de most tapasztalom a saját bőrömön. Amint megragadom Eli-t érzem a vágást a kezemen. Mi a szösz? Fegyver van nála? Ez egy pillanatra meglep, de nem nagyon foglalkozom vele, mert a vágás nem túl mély és elég hamar be fog gyógyulni. Ami a fejembe forog, hogy ki kell menni, mert semmi kedvem nincs a fakabátokhoz. Szóval Eli-t húzom magam után és az erő fel sem tűnik nekem. A hangja bejut a tudatomba és eleresztem a máikat. Utasítom, hogy üljön be a kocsiba é a hangom erélyesebb mit amit szeretnék, ezért megkérem újra, de sokkal lágyabb hangon. Amint beszállt a kocsimba, indítom is. Egy bocsot azért kinyögök neki, de csendre int. Nos, hallgatásban elég jó tudok lenni, ezért befogom a számat egy időre. Néha a kezére pillantok, mert látom, hogy próbálja bekötni, de az útra is kell, mert nagy sebességgel megyünk. A tőrét is szívesen megvizsgálnám közelebbről, mert szeretem a fegyvereket, de ezt későbbre kell hagyni. Egy biztos, elég egyedi azonban még is van egy kérdés amit fel kell tennem a tőrrel kapcsolatban, mert ezt fél szemmel nem tudom megállapítani. - Milyen fémből készült? Hangom komoly, még sem kemény. Sajnos egy kicsit érzékeny vagyok egy vegyületre, de ezt nem áll szándékomba közölni vele és az sem mindegy, hogy milyen gyorsan fog hegem begyógyulni. Csak egy pillantást vetek a tenyeremre Már nem érzik, így a másik nem tudhatja, hogy megvágtam magam, kivéve ha nem figyelt elégé. Reménykedem benne, hogy mással volt elfoglalva, mert nem sok kedvem van megmagyarázni miért gyógyulok, ilyen gyorsan. Hohó erre nem számítottam! Legközelebb szélcsengő leszek, ha hozzá érek. Hm, vajon az a pasi aki úgy ér hozzá mi lesz? Csak nem egy fekete özveggyel van dolgom? - Egy sima köszönöm is megteszi, de vettem a lapot. Pedig lehet rendes szélcsengő lennék, de hát ha nem lehetek az, akkor nem. Hangom most is komoly, nincs benne semmi kivetni való benne, legalább is az elején. Azért egy kis játékosság is legyen, hogy elmúljon ez a feszültség ami árad a testéből. Nem akartam rosszat azzal, hogy hozzá értem, csak a helyzet úgy kívánta, de szerintem ezt nem csak én tudom. - Előfordul. Mióta használsz ilyenek eszközöket? Nagyon fáj? Van fájdalom csillapító a kesztyű tartóba ha gondolod, de csak egy felet ajánlók. Kicsit erős és a hátsó ülésen találsz ásványvizet. Ennyit tudok tenni, hogy esetleg csökkentsem a fájdalmát. A fájdalom csillapító valóban erős, mert hát nem éppen emberek számára készült. Én is csak egy esetben élek vele, de azt most nem fejtem ki, hogy mikor használom. Ha benyúl oda, akkor mást nem is talál, mert ott csak azt tartom és azt is láthatja, hogy kapszula egy fehér műanyag dobozban. Nem ok hiányzik belőle. A megjegyzésre kitör belőlem a nevetés. Valóban én is valahogy máshogy képzeltem el a húsvásárlásomat, de ez már csak ilyen. - Azt nem mondhatod, hogy unalmas volt. Jegyzem meg még mindig nevetve és valóban nem volt átlagos. A rádióban pedig felcsendül az melyet utoljára hallgattam. Mivel elég hangos lesz a zene, így rögtön nyúlok, hogy lehalkítsam és a basszust is leveszem gyorsan. Egy kanyart veszek be, majd még egyet és lassítani kezdek. - Magyar. Vonom meg a vállamat, mert én szeretem a hazám zenéjét, de ez persze nem jelenti azt, hogy mást nem hallgatok, de most pont ez szól. Ha nem tetszik neki, majd átnyomja a rádióra és slussz. A kezemmel dobolok a kormányon a zene ritmusára. A következő kanyar után azonban meg is állunk. - Nos megérkeztünk. Akkor iszunk valamit? Nem tudom, hogy vagy vele, de én egy kicsit erősebbre vágyom mint egy sima kávé. Néztem rá kérdőn, hogy mit szeretne, mert mondjuk haza is vihettem volna, de valamiért úgy gondolom, hogy nincs kedve oda menni. Persze tévedhetek is. - vagy haza vigyelek? Pillantok rá várakozóan és tőle függ, hogyan tovább. Én ráérek még, mert ma nem terveztem semmit, csak egy kis pihenést, dehogy őszinte legyek az még várhat. Ha kiszállunk a kocsiból, akkor beriasztom. A csomagokat otthagyhatja, mert nem lesz semmi bajuk. Gondolom, nem akarja cipelni és szívesen haza viszem utána, ha gondolja. Szóval ha mielőtt bemennénk a kávézóba, naaaaajóóóóó inkább nevezzük kocsmának, de nagyon kulturált hely. Kinyitom neki az ajtót és előreengedem. A pultos fiúval kezelek, mert ismerem a helyet. Elég sűrűn megfordulok itt. Intek neki, hogy a hátsórézhez megyünk és majd vegye fel a rendelést. Elinek pedig mutatom az utat. Ha pedig nem megyünk be, akkor oda viszem ahova kéri.
Imádom a munkámat. A farkas is legalább annyira élvezi, hogy állatok vérében tocsog az ember egész nap, amennyire én. Kötényem fehér tisztaságát reggelről mostra összevérezte az egész napos munka, sok vevő volt, köztük a kedvenceim is, azok, akiket nem csak kiszolgálni lehet, hanem akikkel beszélgetni is tudok. Illetve tudni akárkivel tudok, de fogalmazzuk akkor át: akikkel beszélgetni is szeretek. Még mindig kötényben hátul állok a bolt mögötti sikátorban és a csatornába borogatom a véres mosogatólevet. Mindig akkurátusan ügyelek arra, hogy az eszközeim tiszták legyenek, sterilek. Nem, mintha attól kellene tartani, hogy szepszist kapnak a marhák, de nem akarok nyakamba kapni semmiféle közegészségügyi ellenőrzést. Azok úgyis mindent túlzottan szétlihegnek, túl sok belőlük és unok őket. Szóval öntöm kifelé a véres levet, s közben bennem nem csak a farkas tervezi a jövendő vadászatot. Egész nap arra vártam, hogy nyargalhassak egyet az ő testében, átadva magamat neki. Vörös tincseim hánya-veti kontyba vannak fogva, már nem viselem a fejemen a papírsapkát, amit munka közben szoktam, így a sikátor félhomályában is elég rikító képet nyújt üstököm. Pajzsom fent, de nem teljesen, mert szeretek kilátni mögüle. Főleg mivel csak úgy tudom hathatósan használni vérvonalképességemet. Hónom alá csapom a fehér - immáron kiürült - rekeszt, elindulnék befelé a hátsó ajtón - személyzeti bejáró - de valami megakaszt. Úgy teszek, mintha piszmognék még a lötyböléssel, de közben kiterjesztem energiáimat észrevétlen a közeledő felé. Letapogatni kívánom kiféle lehet.
A mai nap azon tipikus szabadnapok egyike, amikor az ember vagy farkas nem tud mit kezdeni magával dél után. Tudom, a munkám szerelmese vagyok, el is vettem, van két gyerekünk és egy fehér kerítéses házban élünk valami külvárosban – ez mind-mind igaz. Ez azonban sosem hátráltatott semmiben, mert még soha, semmilyen körülmények között nem kellett kivennem egy szabadnapot. Most azonban muszáj voltam, össze kellett rendeznem a következő cikket, és ahhoz nyugalom kellett. Megerősítést kellett szereznem a forrásaimtól, át kellett szerkesztenem, vágnom kellett… De nem számítottam arra, hogy ennyire hamar végezzek vele. Az újonnan jött szabadidőmben ki akartam nyújtóztatni egy kicsit a lábamat, mind az emberit, mind pedig a bundást. Már időtlen idők óta nem vadásztam, a telihold alkalmával is zavaróan keveset, márpedig a farkas ezt az elhanyagoltságot nem vette jó néven. A pajzsom csak részben van fent, nem kívánom elrejteni a saját fajtám elől magamat, de elő sem akarom adni, ki is vagyok. Fene tudja, merre járnak a rivális írók… Az utcán sétálok éppen, amikor megérzem a tapogatózó energiákat, majdnem ugyanolyan hamar, mint a vér szagát. A reakcióm majdhogynem ösztönös, zárnám a pajzsom azonnal, azonban az utolsó pillanatban meggondolom magam. Megfoghatatlanul ismerősnek tűnik mindez, mintha már éreztem volna valahol, de meg nem tudnám mondani, hol. A vér szagát követem, és amikor befordulok a sikátorba, elvigyorodok, csak úgy múlékonyan, magamnak. Nem csoda, hogy ismerős volt a dolog. Előrelépek pár lépést, de még mindig nem megyek „fenyegetően” közel a másikhoz. Karom egymásba fonódik a mellkason előtt, arcom érzelemmentes. Nem vagyok nagy színész, de ennyit még képes vagyok fenntartani, ideig-óráig. – Ha jól emlékszem, te meghaltál. De legalábbis hatásos kilépőd volt – közlöm a nősténnyel. Nem tudom, mit kellene tennem, sosem tűnt ölelkezős fajtának, vagy éppen kezet rázósnak. Így csak állok ott, és várom, ő mit lép.
Mivel nem zárja be magát, így észrevétlen, finoman kúszom be pajzsának résén, szinte óvón dédelgetve mindazt az információt, amit tőle kaphatok ekképp. Megkóstolom mindazt, amit át akar adni, s azt is, amit nem, hála a vérvonalamnak és az ezzel örökölt képességnek van mit a tejbe aprítanom tehetség terén. A megismerést morgás követi, de nem támadó, sokkal inkább kérdőre vonó, s mire Blake megjelenik szemeim előtt, addigra a farkas már pontosan tudja, hogy kivel is van dolga, s nem szégyelli magát megmutatni sem. A láda koppan a földön, műanyag dörren a betonnal, én pedig ellököm magam a mozdulatlanságból, s egy pillanat alatt ott vagyok, ahol lenni szeretnék, erőszakosan elvéve mindazt, amire emlékszem, beléfojtva a másikba ezzel a szavakat. Nem érdekel sem előre, sem közben az, hogy esetleg felháborodhat vagy megorrol rám esetleg megtorolja a viselkedésemet. Sosem a szavakon nyugodott a viszonyunk, mozdulok hát, hogy ajkaimat tapasszam az övéire, s ha lehet, akkor lendületemmel a szomszédos ház falának szegezzem őt, miközben vadul csókolom bele a pillanatba a viszontlátás színtisztán testiségen és nem érzelmeken alapuló örömét. Ha nem lökött el korábban, akkor pimasz vigyorral lépek tova, amint kifogytam a szuszból, s veszem újra kezembe a ládát, mintha az előbbi, nüansznyi intermezzo meg sem történt volna. - A halottak vajon csinálnak ilyet? Kérdezek vissza dallamos, olaszízű trillákkal, s még fel is nevetek. - Köszönöm a bókot, igyekeztem. Hogy kerülsz ide, mio caro? Egyértelmű, hogyha nem jön utánam a bolt belsejébe, akkor a beszélgetést nem fogjuk folytatni, hiszen én megindulok a dolgomra. Szemtelenül ajaknyalogatva mellé, mert én még mindig ilyesmi vagyok. Vajon lehetett ezt elfelejteni?
Őszinte leszek, az első pillanatban meglepődök. Tény, valami hasonlóra számíthattam volna, talán számítottam is, de nem ilyen gyorsasággal, nem ilyen hevességgel. A meglepetés pillanatának elmúltával azonban viszonzom a csókot, ugyanolyan vehemensséggel, mint ahogy ő adta. A legkevésbé sem zavar, ahogy a hátamat a falnak szegezi, sőt, kifejezetten élvezem a régi tánc feléledését. Kezem reflexszerűen fut végig az oldalán, tapad a hátsójára és így húzom közelebb magamhoz a nőt – olyan közel, hogy még a nadrágomon keresztül is érezze, mennyire örülök is a viszontlátásnak. – Tévében. És ott is lényegesen agresszívabban – felelem. Jó ismét hallani a hangját, főleg úgy, hogy azt hittem, sosem fogom újra. Nem voltam szerelmes a nőbe (ezt bizton állíthatom), de ameddig tartott a mi kapcsolatunk, addig jó volt. Követem a bolt belsejébe. Egy ilyen viszontlátás után ki ne tenné, legyünk őszinték? A vér szaga a legkevésbé sem zavar, a farkasom is csak kíváncsian és várakozva szemléli a helyzetet. Van, ami elvonja a figyelmem. És ezalatt egyszerre értem a nőstény csinos fenekét és a szavait is. – Munka – felelem nemes egyszerűséggel. – Huzamosabb ideig barangoltam, gondoltam, ez ugyanolyan jó hely visszarázódni, mint bármi más. Tévedtem. De azt hiszem, az érdekesebb, hogy te miként kerülsz ide? Elvégre nem én haltam meg elméletileg egy templomtűzben. Bár tény és való, tippelni tudnék. A sors, a szerencse, a véletlen, vagy bármi más erő, ami idehozott, eléggé kegyetlen egy játékot játszik velem. Úgy tűnik minden nőstényt az utamba dob, akikkel valaha valami dolgom volt. Most Leah-t figyelem, ahogy a munkáját végzi, félig a falnak dőlve. Nem tudom, mit kellene lépnem. Az előbbi pillanat folytatásában reménykedem, de közben azt próbálom emészteni, hogy mégiscsak életben van, ráadásul ugyanazt a tiszta hegyi levegőt szívja, amit én is. – Mikor zársz? – kérdezem végül, és a kérdésben ott rejlik egy kimondatlan is. „Akarsz találkozni utána?”
A meglepettsége zene füleimnek, vagyis hogy úgy mondjam, inkább kellemes rezgés az érzékeimnek. A csókba beleviszek mindent, ami a lényemnek sajátja, hogy aztán könnyedén szakadjak el tőle – előbb még kiélvezve azt, hogy nagyon is hatással vagyok rá, viszonozva a fenékre marást-, biztosan tudva, hogy ennek a világon semmi folytatása nem lesz. Viszont nőből vagyok, használom az eszköztáramat, hát hadd higgye, hogy az üzlet belsejébe való lejtésem egyet jelent azzal, hogy keringőre kérjem fel. Tánc. Utálom. Mármint a kötött szalontáncokat nem kedvelem. A lokálokkal úgy-ahogy elvagyok. - Nem nézek televíziót. Jegyzem meg kis pimasz éllel a hangomban. Hogy ezt most fricskának vegye-e, amiért ő igen, vagy csak tényt közöltem? Magam sem skatulyáztam be a mondandót, hát neki sem kellene, ám ettől még nem fogom visszafogni, ha mégis megteszi. - És meddig maradsz? Tényleg, most mi a neved? Teszek fel egy csomó, praktikusnak tűnő, ám felderítő jellegű kérdést. Nem a Falka tagja, ebben szinte biztos vagyok, legalábbis nincsen rajta falkaszag, de mondjuk a fene tudja ezeknél a hegyi népeknél, hogy mikor hová vándorolnak. Bár nálunk is szokása egyeseknek, akármennyire is tartsam orrfintorítónak az ilyet. Amíg magányos voltam, addig se szerettem, ha valaki nem következetes – a seggen való megülés nekem sem kenyerem, mástól sem várom hát el – és a Falka óta pláne nem kedvelem. - Itt élek már évek óta. Chicagoból jöttem át. Válaszolok a kérdésére egyelőre maradva a talányos vonalon. Nem kell minden kártyát az elején kijátszani, a végén még halálra unnánk magunk. A kimosott ládát pofával lefelé száradni támasztom a raktér falának, majd előremegyek a hentesüzlet belsejébe, hogy ott is rákészüljek a zárásra. - Épp azt teszem. Fordulok hátra a vállam fölött sandítva a hímre. Egy kacsintást is megengedek magamnak. A szabályokat ismerem, a Falkáéi mindenek felett, de játszani a tűzzel azért szabad. Massimo – is – kapja be, amondó vagyok! - Miért kérded?
Kezdőlap
//
