Noel ott csücsült a hordozóban előttem, még nem aludt, de kezdte feladni a harcot ilyen téren az elemekkel, és már nem nézelődött olyan lelkesen. A nyakláncomat szorongatta, babáknak tervezett biztonságos „ékszer” volt, na jó, inkább játék neki, lefoglalja, ha éppen vásárolunk, azt is kell azért néha, most épp megint nőtt egy csomót hirtelen, így a legtöbb ruhája kicsi rá, szóval már időszerű volt bejönni szerezni neki pár alap darabot, hogy ne feszengjen annyira mindenben. Így hát irány a Bentley Mall, egyébként nem kedvelem a bevásárlóközpontokat, de valljuk be, itt legalább minden egy helyen van, és nem kell ezer helyre elszaladgálni. Igaz van autóm, de a benzint sem ingyen adják, nekem meg nincs keresetem, szóval az eddig összeharácsolt kis pénzemből élek, nagyon meg kell néznem, hogy mire költöm míg munkát vállalhatok majd. Igaz, az egyetemet be kell fejeznem, de szeptembertől úgyis újra levelezőre járok majd, szóval mire Noel oviba megy, vélhetőleg vállalhatok majd állást. Ez azonban közel sem két perc, bár igaz, ami igaz, mellette nagyon gyorsan repül az idő. Egy csinos, és olcsó darabért egyszerre nyúlok egy nagydarab nővel, és rögtön el is kezdi rángatni. - Vidd innen a csontos segged, én láttam meg előbb. – A rám förmedését hallva egészen meghökkenek, és fogalmam sincs, miért kell valakinek így viselkednie. - Szépen kérni nem tud? Nem olyan nehéz ám… – Morog valamit arról, hogy a magamfajták mindent megengedhetnek maguknak, és hogy képzelem, hogy nekem pont ez kell, de tekintettel arra, hogy nem akarom Noelt felébreszteni, és egyébként sem vagyok balhés típus, eleresztem a ruhaneműt. - Szívesen… – Kiabálom utána. - Banya… – Motyogom sokkal halkabban, és felindultságomban fel sem tűnik, hogy lendületesebben fordulok meg, egyenest egy arra épp átjönni szándékozó fiatal nőbe, bár ezt csak pár pillanaton belül konstatálom. - Ó, te jó ég, ne haragudj, rettentő figyelmetlen voltam. – A kezeim automatikusan Noel feje körül állapodtak meg, nehogy beüsse, remélhetőleg nem is ömlött ránk semmi, és az előző perszónával egyetemben ő nem fogja leszedni a fejemet…
Avery Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 32
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 38
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : harapás nyom a szeme és szája sarkában
Mikor már végre megtaláltam azt a bevásárló helyet, ahol elvileg tudok gyerekjátékokat venni, hogy Noah ne féljen tőlem, mert lehet, hogy ott voltam mikor megszületett, de nem láttam, nem foghattam meg. Nem üdvözöltem a családban. Egyszerűen eltűntem, pedig most nagy szükségem lenne pár tanácsra, hogy miként kezeljem ezt a helyzetet. Amikor belépek, a gyerek részlegre egészen sokan jönnek, mennek. Mindenhol babakocsik, gyerek kacajok, sírások, mikor melyik jön rá az egyik másik gyerekre. Feszengek, mert úgy érzem, nem jövök ki jól a gyerekekkel, pedig nagyon is szeretem őket. Most pedig úgy nézek rájuk, mintha égetnének már a jelenlétük is. Megköszörülöm a torkom, hogy összeszedjem magam és vegyek egy valamit. Nem is tudom mit kéne, vegyek. Ruhát? Lefogadom, hogy Ronnie és anyám már televásárolták minden féle menő cuccal a szekrényét? Esetleg játékot? Nem, Ronnie erről is gondoskodik. Csalódottan állok meg egy polcnál és nézem a portékát. Ronnie a jó fej nagynéni, aki szinte helyettesíti az anyját, én pedig az ismeretlen, akit életében nem látott és még azt se tudja, hogy mekkora a gyerek. Minden az én hibám. Tanácstalanul sétálok a sorok között, egészen addig, míg valaki nem csapódik velem, viszont nem egyedül van. Valami még inkább nekem vágódik. Meglepetésemre egy gyerek. - Ugye nem ütöttem meg? – automatikusan kérdeztem, remélem, hogy nem, mert azért a gipsz elég nagy kárt bír okozni, főleg nem egy gyereknek. Most még inkább kétségbe estem, hiszen egy gyereknek készülök ajándékot venni, erre egy másiknak megyek neki. - Semmi probléma, megesik a dolog. – legyintek, és a gyerekre pillantok, aki békésen alszik. Meg sem érezte az ütődést. Én is szeretnék így aludni, hogy fogalmam sincs, mi zajlik körülöttem. De én ebből már igen csak kinőttem. Egy pillanatra megállapodok egy játéknál, viszont úgy érzem, hogy Noah már túl nagy hozzá. Mit kéne vegyek? - Öhm, ne haragudj, de tudnál nekem segíteni? – kérdezem kicsit zavartan. Van gyereke biztos, hogy tud segíteni. Az itteni eladóknak meg a létezés is irritáló, nem, hogy egy tudatlan vásárló. - Szóval ajándékot keresek egy négy évesnek, akinek mindene meg van, azt hiszem. – kivéve az anyja, de az a legfontosabb. Őt pedig nem tudom pótolni, bármennyire is megtehetném. Azt hiszem egy időgépet kéne összeeszkábálnom, hogy szóljak az orvosoknak, hogy baj lesz. Mentsék meg a húgomat.
- Jaj, nem, meg sem mukkant, úgyhogy biztosan nem történt semmi. Egyébként is én voltam a béna. – Egészen biztosan, lévén oda se figyeltem, annyira felhúzott az a büdös banya. Sajnálom szerencsétlen unokáját, hogy ilyen perszónával veri a sors. Hú de felhúztam magam. El is ment a kedvem a vásárlástól, elvégre, én sem lopom a pénzt, sőt… - Na igen, azt hiszem, olykor mind szoktunk figyelmetlenek lenni. – Mosolyodom el, Noelt tényleg nem hatotta meg ez az egész, mintha mi sem történt volna, alszik tovább, azért automatikusan a kis orra elé teszem az egyik ujjam, megnézve, vesz-e levegőt, de szerencsére tényleg minden rendben van. A gyerekek egyébként is úgy vannak „kitalálva”, hogy a fejük, illetve koponyájuk még igencsak rugalmas ilyenkor, hogy az ütések következtében ne legyen túl nagy bajuk. Biztos esik-kelik mindegyik lurkó fél éves kor fölött, ha már kúsznak, másznak, forognak. Noel idáig még nem jutott el, de ami késik, nem múlik. - Attól függ, miben. –Pillantok rá érdeklődő tekintettel, igaz, gyermek szekcióban vagyunk, nem olyan lehetetlen a dolog, elvégre én is gyerekkel vagyok itt, bár nem mindegy, hogy milyen korú kis haramiáról, esetleg hercegkisasszonyról van szó. Még sokszor én is bajban vagyok, ha valamiféle ajándékot kell vennem, vagy ruhát, mert annyira fogalmam sincs róla, hogy mi az, ami valóban biztonságos, és nem okozok vele kárt a törpémben. - Húha, mindene megvan? Akkor az úgy elég nehéz lesz. Azt tudod, miket szeret? Van esetleg valami kreatív hobbija? Kisfiú vagy kislány? – Kérdezem meg első körben, ami eszembe jut, mert valljuk be, az alapvetően nem elég információ a döntéshez, hogy négy éves. Alapvetően még azt is meg kellene kérdeznem, hogy milyen viszonya vele, mert ha mondjuk most látja először, az egész más, mintha a rokona lenne. Úgyhogy egyelőre megvárom a válaszát, aztán majd meglátjuk, hogy annak tudatában jutunk-e valamire. Közben én is nézelődöm a ruhák között, és le is emelek egy leértékelt rugdalózó szettet, egyel nagyobb méretben, mint ami most kell neki, őszre pont jó lesz rá, itt meg már akkor is nagyon hideg van.
Avery Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 32
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 38
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : harapás nyom a szeme és szája sarkában
Egy fiatal lányba sikerült bele mennem. Szélvészkisasszony ismét alkot. Szerintem óriási megerőltetésre lenne szűkségem, hogy egyszer az életbe ne menjek neki valakinek. Bár még így is ügyesebb, vagyis inkább szerencsésebb vagyok, mint June. - Szerencsére, még magamra venném, hogy felébresztem. – mosolyodom el, a baba olyan nyugodtan alszik, hogy még én is mosolyogni kezdek, pedig tényleg kicsit félek a gyerekektől. Talán ezért is rettegek, hogy milyen lesz látni Noah-t. - Nálam ez életvitel, komolyan annyi ilyenbe ütközöm, hogy ha mindig kapnék egy dollárt, tuti, hogy milliomos lennék. – bólintok teljesen komolyan gondolva a mondani valómat, de le sem veszem a szememet a kölyökről. Hogy lehet ezt választani ilyen fiatalon? Se karrier, se élet, csak egy gyerek, akinek szűksége van rád, hogy mellette légy, hogy ne aludj, hogy felneveld. Hogy ott legyél neki. Nekem ez nem menne. Persze ő úgy tűnik, hogy elég gyakorlott, biztos a hónapok alatt már volt ideje kicsit belerázódni. Alaposan végig mérem leplezetten, nehogy megbántsam, hogy nem tűnik-e fáradtnak, vannak-e karikái, meg minden, amit lehet olvasni az interneten. Sok okosság közül csak fellelhető az egyik, rjta is. Ha csak nem ő a szuper mami. - Csak ajándékválasztásban, az unokaöcsémnek. – köhögök fel, elfordulva tőlük, még csak az kéne, hogy a gyerekre köhögjek, nem tudom mi történt, nem szoktam én beteg lenni, most pedig úgy fáj a torkom, mintha belülről lángolna. Semmi hideget nem ettem pedig. Tisztán emlékszem rá. - Nem, nem tudom, miket szeret, csak azt, hogy négy éves és fiú. – szégyen, de tényleg semmit nem tudok a saját unokaöcsémről. Lehet, hogy ha ezt nekem adnák, be olyan hangosan a képébe röhögnék, hogy zengne tőle az egész üzlet. De nincs mit tenni, négy éve hoztam egy döntést, most megihatom a levét, és találkozhatok első alkalommal, az unokaöcsémmel, aki valószínűleg már olyan dumával hódít, mint Dylan, még ha Nate valószínűleg nem díjazza az egészet. - Nem tudom, valami fiúsat szeretnék, de nem érdeklődtem, meglepetést akarok. De nem olyan óriásit, csak egy apróságot. – magyarázom, miközben a kezemmel gesztikulálok. Ugyan is nem azt akarom Nate felé sugallni, hogy most hirtelenjében szeretném bepótolni a négy évet, esetleg lefizetni a gyereket. Egyszerűen első találkozásra akarok valami apróságot. - Olvastam egy nyakláncról, valami kristályból vagy kőből van. Vagy ő már nagy hozzá? – kétségbe esve néztem körbe, csak nem a lány szemeiben. Azt hiszem, én vagyok a legrosszabb nagynéni.
- Ohh, egyébként ha mélyen alszanak, a világon semmi sem ébreszti fel őket, ha pedig már csak felszínesen, a legkisebb hangra is felriadnak. – Legyintek, jelezve, hogy ehhez neki aztán a világon semmi köze sem lenne, meg egyébként is én voltam a hibás, és nem szokásom a saját figyelmetlenségem okán másokat elővenni. Szerencsére ő azonban nem hord le a sárga földig, amiért bénázok, úgyhogy meg is könnyebbülök, a fejem maradhat a helyén. - Ez esetben kár, hogy nem osztogatnak utána pénzt. – Nevetem el magam, s mivel látom, hogy Noelt nézi, hát úgy fordulok, hogy kicsit jobban lássa, már ha nem csak a pillanatba ragadt bele, és elbambult. Ami engem illet, karikáim nincsenek, fáradtnak sem tűnik, ma éjjel jól aludtam, nem voltak rémálmaim, Noel pedig szerencsémre átalussza az éjszakákat. Az egyetlen, ami az esetleges fáradtságomra utalhat, hogy a hajam egyszerűen csak copfba van fogva, és sminket szerintem már vagy egy éve nem is láttam. Egyébként is, minek, nem akarok én senkit felcsípni, nem is menne szerintem egy gyerek mellett, vagy ha menne, hát értelme akkor sem lenne egy csepp sem. Az öltözködésem is inkább praktikus, mintsem figyelemfelkeltő, szemet odacsalogató, és lapos talpú cipőben járok, mi másban… Egyébként, a korai szülésnek a legnagyobb előnye, hogy a test még tökéletesen rugalmas ilyenkor, és minden nagyon hamar visszaállt a rendes kerékvágásba, még csak erőfeszítéseket sem tettem, hogy leadjam a kilóimat, de mindig szerencsés voltam ilyen téren, akármennyit ehetek, alig látszik meg, ha igen, akkor is leolvad rólam hamar. - Az ajándékválasztás sosem könnyű. – Gyerekeknek még valamivel egyszerűbb, már hogyha valamennyire ismerjük a kis lurkót. Noel még nagyon pici, de van jó pár játéka, és a fele nem érdekli, szóval azok állnak a kis játékos ládájában, várva a jobb sorsukat. - Jobbulást! – Köhögés és köhögés közt is van különbség, most úgy tűnt, nem egyszerű kiszáradt torokról van szó, de inkább tévedjek. Világgá menni nem fogok, mert a közelünkben valaki krákogott egyet, ennyire nem szokásom ráparázni a dolgokra. - Négy éves fiú. Az sokat szokott segíteni, hogy a legtöbb terméken ott van, hány éves kortól ajánlják. Mire gondoltál? Valami játékra? Esetleg hasznosabb dolgokra? Én például a kreatív dolgokat szerettem nagyon gyerekként, de én ugye lányból vagyok. - Semmi közöm senki családi életének, bármi lehet, amiért nem ismeri az unokaöccsét, ez azonban csak rájuk tartozik, s ami engem illet, sokkal inkább gondolom úgy, hogy bármiért is volt távol tőle, a lényeg, hogy most ott szeretne lenni, ez meg tök jó. - Apróságot… Esetleg valami kisvonat? A járművekért odavannak a fiúk, a lakótársam is ezt mesélte, óvónő. És esetleg, ha a későbbiekben nem lenne ötlete, a vonatos szettet mindig lehetne bővítgetni, sínekkel, alagúttal, híddal, vagonokkal… Jó előre meglenne az ajándékvásárlás oldva ötlet ügyileg. – Vetem fel, nem tudom, mennyire fog tetszeni neki, de ha nem, gondolkodom majd máson még. - Nem tudom, melyik nyakláncról van szó, én borostyánláncról olvastam, de az fogzásra jó, neki meg már biztos kijöttek a foga, azt meg nem is tudom, hogy a tejfogak cserélődésekor szokták-e alkalmazni. – Gondolkodom hangosan, ha más láncra gondol, akkor viszont nem tudom melyik lehet az.
Avery Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 32
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 38
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : harapás nyom a szeme és szája sarkában
- Tényleg? Nem rétek a gyerekekhez, nekem nincs, az unokaöcsém pedig már négy éves. Valószínűleg még felemelni sem bírnám. - válaszolok kicsit bosszúsan és megrázom a fejem. Én hibám, hogy nem voltam ott Noah életének kezdő pilléreiben. De most még is úgy érzem, hogy nagyon rosszul cselekedtem. Talán a gyászt nem eltemetnem kellet volna, hanem átélni. Most már okosabb vagyok, csak akkor, még azt se tudtam mit akarok kezdeni az életemmel. Még fiatal voltam és vad. Ezen már úgy sem tudok változtatni, bármennyire szeretnék. - Ne is mond, gondom nem lenne az életben. De tényleg sajnálom, hogy belétek rohantam. Nagyon szép baba. – válaszolok mosollyal az arcomon. Tényleg nem sok mindent értek a gyerekekhez, de ő annyira édesen szuszog az anyja mellkasán. Bár valószínűleg én nem tudnám elviselni, még is kellemes látványt biztosítanak. - Én mindig könnyen találok mindenkinek ajándékot, viszont egy gyereknek, amúgy is annyi választék van, meg hát, ha mindene meg van. Ne felejtsük el, hogy nem értek a gyerekekhez. Tehát nekem ez veszett ügy lenne. – legyintek és feladóan sóhajtok, szánalmas, hogy egy ismeretlen nő segítségét kérem, ahelyett, hogy felhívnám Ronnie-t és megkérdezném, hogy szerinte mi lenne a tökéletes ajándék. De lefogadom, hogy az, hogy megismerhet Noah. De nem, ez neki nem lesz ajándék. - Köszönöm szépen4 Még szokom a friss levegőt. – vigyorodom el, az igazat a plusz negyven fokból vissza szokni a mínuszba nehéz. Viszont keményfából faragtak, meg fogom oldani bármennyire lehetetlennek tűnik a feladat. - Nem tudom. Nem.. nem.. szóval nem ismerem még. Annyit tudok, hogy négy éves. – lehajtom a fejem. Szégyen, hogy a kedvenc meséjét sem tudom, vagy,. hogy mivel foglalja le magát, mikor mondjuk, az apjának el kell mennie. Kreatív vagyok, de most még egy kifogást sem találtam rá. - Szerintem egy gyereknek mondjuk valami hasznosat kéne, de kicsit lehetne olyan, ami segít neki valamiben. Nem tudom. – csüggedten nézek körbe. Minek jöttem én ide? Vagy venném le az első dolgot a polcról aztán mehetnék. Mint itt stresszelni, hogy egyáltalán kapjon valamit. - Hát a vonat eléggé kisfiús. – értek egyet aztán még jobban nevetni támad kedvem, mert mi van, ha a háta közepére nem kívánja azokat a vonatokat? Mit is tehetnék? Vegyek egyet aztán majd meglátjuk? Majd nézhetem Nate kárörvendő arcát, hogy mennyire félre nyúltam és szánalmas vagyok. - Oh, hát akkor az úgy kilőve, marad a vonat. – most már teljesen bíztok, hogy többet nem jövök egyedül vásárolni, vagy neten vásárolok, amin legalább el tudom olvasni mi mire való. - Szóval akkor biztosan lefogadom, hogy van vagy nyolc ezer féle vonat, hogy véletlenül se tudjak egyet vagy kettőt kiválasztani. – nagyot sóhajtottam. Most már biztos, hogy nem akarok gyereket.
- Ohh, dehogynem, szerintem nem lehet több, mint húsz kiló, sok gyerek még azt sem éri el, én például 16 kilósan mentem suliba, nem is akarták engedni. Tudom, a fiúk azért súlyosabbak, de vannak vékonykák közöttük is. – S tekintettel arra, hogy a jelek szerint nem ismeri egyáltalán a srácot, akármilyen testalkatú is lehet, nem tudhatja pontosan. - Inkább mi rohantunk beléd, szóval én sajnálom. Noel nem tud nyilatkozni, amint látod. Köszönöm szépen! – Mosolyodom el szélesen, és büszkén, noha tudom jól, sokan csak kötelességből mondanak hasonlót, de mivel elfogult vagyok, én a magam részéről tökéletesnek látom a kisfiamat, szóval csak egyet tudok érteni az efféle kijelentésekkel. - Szerintem annyira nem lehet a gyerekekkel melléfogni, ők még jobbára mindennek tudnak örülni. Meg, ha valami nem is tetszik nekik, hónapok múlva megeshet, hogy az lesz a sztár. Csak… ne aggódd túl. Egyébként, szerintem neked sokkal jobban fog örülni, mint bármi egyébnek. – Legalábbis egy normális családban a gyerkőc tud a családtagokról, akkor is, ha azok ilyen-olyan okokból nem élnek velük, s ha ez így van, akkor kíváncsiak a még sosem látott ismeretlenre, ami már olyasmi, ami meglehetősen képes fellelkesíteni az aprónépet. Remélhetőleg az ő esetében is így van. - Hú, és most még nincs is olyan hideg… mármint, akkor szerintem sokkal frissebb, márciusban, mikor én jöttem, még majd megfagytam. – Vigyorodom el, hú, még most is beleborzongok, és holt biztos, hogy hamarosan megint ott fogunk tartani, azt hiszem, már szeptemberben sincs éppenséggel jó idő. - Sebaj, majd megismered, és akkor legközelebb könnyedén választasz neki ajándékot. – Ebben viszont határozottan biztos vagyok, egy négy évesnek azért már általában van fogalma arról, mit szeretne magának, a szülők meg törhetik a fejüket azt illetően, miként szerezzék be. Valószínűleg meg leszek lőve, ha eljutunk oda, de azért addig még hosszú évek vannak, talán lesz mögöttem addigra stabil egzisztencia. - Hümm… emlékszel a gyerekkorodra? Te mennyire örültél a hasznos dolgoknak? Szerintem a jó fej nagynéni menőbb, mint a hasznos játékot szállító. – Kacsintok rá. Nem akarom én elterelni ettől a vágyától, ha mindenáron hasznosat akar, az az ő dolga, de én nem díjaztam az ilyesmit, az biztos. Babaként jók a fejlesztő játékok, de akkor még nem az számít, hogy mit lehet csinálni valamivel, hanem hogy csörög-zörög, színes-szagos. - Viszont, esetleg valami társasjáték is jó ötlet lehet, amivel már a négy évesek is tudnak játszani. Az ilyesmi összehozza a családot. – A vonat maradhat akkorra, ha esetleg kiderítette, hogy szereti-e egyáltalán a lurkó vagy sem. - Van egy pár, az biztos, komplett vonat készletek is akadnak, sínpályával, amit szintén szeretnek. Azt hiszem, a másik sorban láttam őket. – Mutatok arra, de ha továbbra is nagyon tanácstalan, akkor szívesen segítek válogatni. S ha már szóbahoztam a társasokat, azok közt is szívesen nézelődöm.
Avery Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 32
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 38
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : harapás nyom a szeme és szája sarkában
- Oh, hát nem gyerekorvos leszek, csak a legfontosabbakat tudom róluk. – megvontam a vállam, gyerekem meg még nincs, hogy tudjam, mekkorának kell lenni, magasságban és szélességben egyaránt. Bár ő úgy tűnik rutinosan áll a dolgokhoz, amitől nekem csak könnyebb dolgom lesz, mint itt szenvedni egy napot és végül üres kézzel haza menni, mert mindent meg tudnék venni, de még szerintem is túlzás lenne. Tekintve, hogy négy évet hagytam ki a gyerek életéből. Amit soha nem fogok tudni pótolni. - Igen, valószínűleg bármit viszek boldogság lesz. Remélhetőleg ő is azt fogja nézni, hogy új. – mosolyodom el, de hamar lelohad a gesztus az arcomról és mély levegőt veszek. Mert fogalmam sincs, hogy mit fog hozzám szólni, Avery néni, aki négy év után hajlandó találkozni a lurkóval, akit születése napján egyedül hagyott. Tényleg felkapott találkozás lesz. - Kaliforniából jöttem, még szoknom kell vissza, hogy nem elég bikiniben flangálni a parton. – nevetek fel oldásképp, hiszen nincs kedvem depressziósnak lennem, főleg nem egy idegen előtt elmondani, minden bánatomat. Tudom, vagyis még dereng az emlékeimben, hogy régen óriási hidegek voltak. De ez ellen nincs mit tenni, aki ennyire északon lakik, az vagy megszokja, vagy megszökik. - Igen, remélem, hogy így lesz. Néha mindent túlaggódom és túlagyalok, már szóltak érte. – legyintek egyet és végül megállok a gondolkodásban és a lányra tekintek. Az a poszt sajnos már régen foglalt, hiszen lássuk be, Ronnie ott volt a nevelésében, ő a jó fej nagynéni. Én csak az elveszett, akit most lát először. De úgy döntöttem nem akarom én első pillantásra lekenyerezni, inkább csak valamivel kedveskedni akarok. Bár látom, hogy a lány most nem rosszból mondja, hanem tényleg csak segíteni akar, miközben a kisfia a mellkasán alszik. - Oké, a társas tényleg jó ötlet! – lelkesedek fel, mert talán még Nate sem fog kinyírni, ha valami sípoló, zenélő játékkal állítok be, hanem olyannal, amivel ő is le tud ülni a gyerekkel játszani. Ami még hasznos is, mert kicsit megdolgoztatja a kis buksiját. - Letettem a vonatokról, köszönöm a segítséget, majd legközelebb veszek neki. Most keresek valami társast. Köszönök mindent! – széles mosollyal nézek a pindurra, aki még mindig békésen szuszog. Hm, vajon ha nekem lenne gyerekem az is ilyen mélyen tudna aludni, míg én egy ismeretlen nővel trécselek? Amilyen mázlim van tuti, hogy rossz gyerekem lesz, aki egyfolytában sír és nem mehetek tőle sehova. Ez lesz a büntetésem, amiért itt hagytam a családomat se szó, se beszéd nélkül.
- Biztosan. – Bólintottam rá. A gyerekekben egy ideig mindenképpen nagyon pozitív az, hogy csak a jót látják a világban, érzékelik a rosszat is, de olyan könnyű megragadni és elterelni a figyelmüket… sokszor ők maguk teszik ezt meg. Noel ugyan még nagyon kicsi, de rengeteget járunk játszótérre, nagyon sok gyerkőcöt látok. Igen, rettenetesen meg tudnak sértődni, de azért azt sem hinném, hogy bárki rossz dolgokkal tömte volna a fejét a nagynénjéről. Következésképp nem is utálhatja. Lehet, hogy túlságosan naiv vagyok, és csak szeretném ezt hinni, gőzöm sincs, mindenesetre én csendes szurkolója leszek a távolból. Látom az arcának változását, és az aggodalomnak tudom be, hogy miként fog rá reagálni a gyerkőc, ám nem akarok túlontúl tudálékos lenni, lehet, hogy messze járok az igazságtól, így nem szólok bele egyáltalán. - Hú, az nagyon éles váltás lesz akkor, főleg ahogy beköszönt az ősz, és már jön is a hó nagyon hamar. Mindenesetre, ennek is megvannak a maga előnyei, példának okáig szebbnél szebb kabátokat lehet felvenni. – Hahh, nem mintha lenne egynél több, vagy épp csizmám, de mégsem mondhattam azt, hogy nem látszik a felesleg, hisz láthatóan nincs rajta, az én kevéske maradványom a szülés után meg annyira nem vészes, hogy sápítozzak miatta. - De hogy egyebet ne mondjak, az unokaöcsi biztos örülni fog, ha a nagynénje olykor elviszi szánkózni. – Dobom fel az ötletet, persze ez is a későbbiekben kaphat majd teret, de talán akkorra jó lesz. - Szerintem ez a legtöbb nőre igaz. – Kuncogom el magam, való igaz, hogy a legtöbben hajlamosak vagyunk erre, én is, de a kisfiam mellett kezdek rájönni, hogy erre elég hamar rámenne az idegrendszerem, szóval jobban járok, hogyha próbálok lazábban a világhoz állni. - Na, szuper! Örülök! – Azt hiszem, a társasájáték valóban a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad tipikus esete. Én is biztosan rengeteget veszek majd Noelnek, persze, csak akkor, ha lesz miből, egyelőre még szigorúan csak arra költünk, amire feltétlenül szükséges. - Rendben, sok sikert, és csodás viszontlátást! Nagyon örültem! – Intek neki mosolyogva, aztán én magam is kicsit arrébb sétálok, muszáj vennem egyel nagyobb ruhákat Noelnek, mert lassan szüksége lesz rá, és nem akkor akarok vásárolgatni, amikor már késő.
Kezdőlap
