A ruhát elnézegetem egy ideig, de aztán kapcsolok és a lányokra nézek. - Valójában még nem tudom, hogy milyet is szeretnék, és igen, férjhez megyek. Bár az időpontot még nem tűztük ki... Valójában a lánykérés óta nem is beszéltünk róla, mert közben annyi minden történt, hogy valahogy még nem volt rá időnk... - kicsit elgondolkozom közben. Azóta túl vagyunk egy vallomáson, ami majdnem szétszakította a kapcsolatunkat, csatlakoztunk a falkához, feladatokat kaptam, amiket próbálok megoldani, szóval valahogy azóta nem volt szó az esküvőről. És ahogy erre most ráébredtem, el is határozom, hogyha visszaértem a hotelbe, beszélnem kell erről Jessevel. Mégis egyáltalán mikor akar elvenni? - Szép szakmád van. - pillantok Annabellere. Kedvelem a gyerekeket, sosem volt velük gondom és tulajdonképpen én is szeretnék egyet. Jesset egy ideje már próbálom óvatosan rávezetni, de eddig az életünk nagyon nem olyan volt, amibe beleférhetett volna egy apróság. Tulajdonképpen még egy háziállat sem fért bele, nemhogy egy gyerek. És azt hiszem, ahogy most állnak a dolgok, hát nem a közel jövőben fogunk családdá avanzsálódni.
A boltban beszerezzük, ami kell, majd a pénztárnál mind fizetünk, ki-ki a maga vásárlását. Ahogy kilépünk az élelmiszerüzletből, Nori felé fordulok. - Ha benne vagytok, akkor mehetünk ruhákat nézni. Nori vezess minket kérlek, melyik butikkal kezdjük? - ő idevalósi, ezért gondolom tudja, hogy melyikbe menjünk majd be és kezdjünk el nézelődni benne. Ha mind egyetértettünk, akkor elindulhattunk és folytathatjuk a vásárlást.
Ahogy belépünk a ruhaüzletbe, máris széles mosoly ül ki az amúgy is mosolygós arcomra. Imádok ruhákat válogatni, próbálgatni, és vásárolni. - Oké csajok, hol kezdjük? - mindkét lányra rápillantok. Együtt jöttünk, ezért azt gondolom jó lenne, ha együtt járnánk végig a sorokat és nem pedig külön-külön. De ha a lányok máshogy szeretnék, nekem az is teljesen oké lesz. Az üzlet elejébe vannak pakolva a kabátok és sálak. Én a magam részéről biztosan szeretném majd végignézni ezeket. Kissé hátrébb pedig nadrágok, blúzok, felsők, szoknyák és mindenféle kiegészítők sorakoznak, arra várva, hogy mindet alaposan végignézzük.
-Adok ötletet. Nehogy ilyen habos-babos-csipkéset válassz, meg ne is nagy abroncsosat, mert mindenki abban érzi magát tökéletesnek, de szerintem meg állati snassz. Szerintem olyat keress, ami merész. Rövid, ujjatlan, maximum kis uszája van, de csak hátul, és kész. Na ez tuti egyedi lesz. Ötletei vannak, szó se róla, kérdés, szegény Rose-nak milyen az ízlése? Persze szívesen elmegy vele próbálni, ha szeretné, de nem akar ráakaszkodni, elég neki bőven az, hogy a falkában is tehernek tartják csak. Ann meg orvos, ez milyen már? Meglepődik, hát sok dolgot gondolt volna róla, de ezt nem. -Hűűű, túl szép vagy dokinak, komcsi. A gyerekorvosok többsége aggastyán, és esküszöm semmit nem értenek a gyerekek nyelvén. Legalábbis akiknél ő járt, azok tutira nem, igaz, ha látott kettőt életében, sokat mondott, na de mindenki mesélte a suliban, és az is bőven elég volt. Gumicukorból feltankolt, ez egy hónapra elegendő adag lesz, nem is kérdés. Kiszámolta, napi egy zacskó, néha kettő, ha elégedett a teljesítményével, tehát az úgy pont jó, ha tele van a kosár. Ja, hogy kiürítette a polcot? Van ilyen, de muszáj volt, nem rángathatja el mindig Rose-t, hogy jöjjön ki vele. -Aha, muszáj, nem kicsi a fogyasztásom, olyan vagyok, mint egy rosszul beállított autó. Vigyorogva meséli Ann-nek, mert lehet, neki ez teljesen természetes, de mindenki kiakad, amikor megtudja, mennyi édességet képes megenni egy hónapban, és ennek ellenére egy grammot sem hízik. Mozog is mellette, hiszen edz évek óta, de azért az mennyiség tényleg nem kevés. Mivel nála a kosár, ő fizet, aztán mindent behajigál a szatyorba, és már mehetnek is kifelé... remélhetőleg a szegény eper is túléli, mert azt nem nézte, hova került.
Rose-nak bólint, naná, hogy ismeri a várost, mint a tenyerét. -Oké, gyertek, tudom hol van a legtöbb a ruhaüzlet, bent a bevásárló központban. Na az tényleg olyan, hogy egyikbe be, ki, majd másik be, ki, és így tovább. Vannak klassz cuccok, extrémek, polgárpukkasztóak, és minden. Amint megérkeznek az első butikba, máris elrohan hátrafelé, most nem kabátokat szeretne, annyira már nincs hideg. Leakaszt egy csomó ruhát, nadrágot, szoknyát, felsőt, és mindent, aztán vár a lányokra, hogy utána a próbafülke felé vegye az irányt, Amit biztosan megvesz, az az a svájci sapka, amit a fejébe nyomott. Piros, és ez tetszik neki, ráadásul jól megy a szőke hajához is. -Lányok, ha akartok miniket, azok itt vannak. Én még nem tudom, melyik együttest válasszam. Szólal meg a piros sapkás ruhakupac, mert hogy nem látszik mögülük, az egészen biztos. Felpakolt, mindenféle színt összeszedett, kivéve a citromsárgát, mert azt a szőkéknek az elmélete szerint nem szabad viselniük. Nem áll jól nekik, ennyire egyszerű.
- Ez tök izgalmas, imádom az esküvőket, annyira jó látni két ember boldogságát azon a napon. A lelkesedésem valódibb nem is lehetne, noha azt még nem sikerült magamban tisztáznom, hogy én akarnék-e valaha is esküvőt, de ezt még nem is kell eldöntenem, igencsak messze állok az ilyesmitől. Az azonban valahol örvendetes, hogy vannak farkasok, akik még erre adják a fejüket, nyilván nem koptak még ki belőlük a régi szokások. - Igazából, ez szerintem egyáltalán nem egyediség kérdése. Az a lényeg, hogy ő jól érezze magát a ruhában, azt meg úgyis érezni fogja, ha elkezdi próbálgatni őket. Pillantottam Norira, igyekezvén nem a tudtára adni, hogy ezzel a kijelentéssel elég sok nő lelkébe mászna bele, többek között az övébe is, tekintettel arra, hogy ő mindig is egy nagy abroncsos csodába képzeli magát, ha ilyesmiről ábrándozik. Persze, ízlések és pofonok. - Köszönöm. – Pillantok mosolyogva Rosera, azt sosem említettem még senkinek, hogy valójában ez nálam a gyerek kérdést hivatott pótolni, hisz nekem sosem lehet sajátom, örökbe fogadni pedig nem is akartam volna. Utána némileg hitetlenül pillantok Norira, rögvest fel is kacagva, elvégre, egészen bájos ez a hozzáállás, el is feledteti velem a korábbi szavait. - Akkor, én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. Elárulom, hogy például az osztályvezetőm is egy rendkívül csinos hölgy. Lehet, hogy csak téged járattak rossz dokihoz. – Kacsintok, bár tény, hogy sok az idős orvos, de azért akad köztük hozzáértő is, de a generációs szakadék esetükben már túl nagy ahhoz, hogy tényleg foglalkozzanak a gyerkőcökkel, ne csak a száraz tényeket tárják a szülők elé. Az eper árát gondolkodás nélkül Nori kezébe nyomom, ellentmondást láthatólag nem tűrök, helyettem egy kamasz sem fog fizetni, szép is lenne… Utána pedig nekilátnék, hogy elmajszoljam az epret, de rájövök a szomorú tényre, hogy nem tudom hol megmosni, így marad a cipelése. Hm, hogy erre miért nem gondoltam? Kicsit mintha el lennék varázsolva mostanában… Amint felocsúdtam röpke csalódottságomból, már sietek is a lányok utána, elvégre, jöhetnek a ruhák, amitől mondhatni meglehetősen lelkessé váltam, mert hát, nekem is voltak azért hibáim, imádtam vásárolni, főleg csinosabbnál-csinosabb darabokat.
A ruhaüzletben körbepillantok, látszólag alaposan mérlegelve, hogy mire is van szükségem, de nálam ez általában mindig egyenlő a mindennel, pedig határozottan nincs így. Ilyen tekintetben nagyon is nőből voltam. - Hú, te aztán nem viccelsz. Jegyeztem meg mosolyogva Nori felé, amint végigszáguldott a sorokon, míg Rose meg én még azt sem döntöttük el, hogy mit nézegessünk elsőként. - Fiatalság, bolondság… Kacsintottam a hozzám hasonlóan vörös nőstényre, majd végül a kabátok és sálak felé mutatok. - Kezdjük az elején, nem? Nekem úgyis kéne pár melegebb darab, nem nagyon vagyok hozzászokva az itteni klímához… Persze, már elég lesz valami vékonyabb kabát is, de azért annak még szükségét érzem, meg hát, valami bolondos, színes sálra is szívesen befizetnék, az illik hozzám. Elindulok az említett darabok között, és inkább a rövidebb fazonokat nézegetem, van egy hosszú, piros szövetkabátom, azt szeretem, de már meleg, és a rövidebb amúgy is fiatalosabb. Közben azért a próbafülkék felé pillantok, ha esetleg Nori elkezdene próbálgatni, mondhassak véleményt, mert valahogy úgy érzem, hogy határozott lénye ellenére azért mégiscsak érdekelheti, mások mit gondolnak róla. Ez valahol minden nőben ott lapult, legyen akármennyire is fiatal.
Norit elhallgatva elnevetem magam. Olyan aranyos, ahogy előadja, hogy milyen ruhát kellene viselnem az esküvőmön. Ráadásul még tetszik is az olyan típusú menyaruha, amiről most beszélt. - Köszönöm a tippet, mindenképpen megfogadom! - szélesen mosolygok a nevetés után. Sokfélét szeretnék majd felpróbálni és csak utána dönteni. De előbb talán nem ártana, ha lenne egy hozzávetőleges időpontunk. Addig azt hiszem felesleges lenne fehér ruhákat válogatnom... Aztán Annebellere pillantok. - Ez kedves tőled. - mert akárhogy is nézzük, jól esik az ember lányának, ha azt mondják neki az esküvője kapcsán, hogy a másik együtt tud örülni vele a boldogságának. - Ugyan még nem beszéltünk erről Jessevel, de én örülnék neki, ha a falka is jelen lenne, szóval csajok ezennel meg vagytok hívva. - mindkét lányra tekintek közben és szélesen mosolygom. Nem tehetek róla, ez történik velem, ha az esküvőről van szó. Régóta vágyom rá, hogy Jesse megkérjen és most, hogy megtette a vigyorgás új értelmet nyert nálam, ugyanis szinte állandóan ott figyel az egyébként amúgy is derűs arcomon egy széles mosoly, főleg, ha még beszélek is a Nagy napról... - Előbb utóbb lesz majd rendes meghívó is, de egyelőre, csak szóban tudlak meginvitálni titeket. - teszem még hozzá. Nem, nekem nem kell sok, hogy meghívjak valakit egy olyan eseménye, ahol együtt örülhetünk, nem számít, hogy alig ismerjük még egymást. Egy falka vagyunk, szóval tőlem ez nem fura. - Igazából még nem tudom mit szeretnék majd viselni a nagy napon, de azt hiszem többféle modellt is próbálok majd. - fűzöm még hozzá Annebelle mondandójára, amit Norihoz intézett. - Na, de elég belőlem mára. - nevetek fel, aztán terelem a témát Annabelle foglalkozására. Nori szövegén nagyon is jót mulatok magamban, hogy szerinte Annebelle túl szép dokinak. Tényleg nem találkozhatott kedves és szép dokikkal korábban, csak vénségekkel. Az én időmben még nem voltak gyermekorvosok és azt hiszem Annabellében sem. Akkoriban is voltak már orvosok, de a tudásuk alig volt valamicske a mostani orvosokéhoz képest. Emlékszem, találkoztam még emberként olyan doktorral aki szerint a békanyál igen hatásos szer volt bizonyos nyavalyákra. Ma már kuruzslóknak neveznék őket, vagy csak szimplán idiótának... Na, de akkoriban!! Mindegy is, tova hessegetem a gondolatot és megint a két nősténynek szentelem minden figyelmemet.
Nori ruha halmát elnézve elismerően pillantok. Imádok vásárolni és azt hiszem ezzel nem vagyok most egyedül Üdítő olyanok társaságában lenni, akik szintén szeretnek a vásárlás élvezetének hódolni. - Én is úgy nézem, hogy nem viccel... - jegyzem meg Annabellenek és megint csak szélesen elmosolyodom, közben pedig gyorsan meglesem, hogy Nori miket is válogatott össze. - Tetszik a satyi, nagyon jól áll neked! - elismerő a hangom, mert szerintem tényleg nagyon jól áll neki a francia sapka. - Ahogy mondod. - válaszolom a vörös nősténynek. Fiatalság, bolondság... Egy pillanatra eszembe jut, hogy annyi idős koromban, mint Nori én kitagadtattam magam az apámmal, mert nem akartam férjhez menni egy korú férfihoz, aki inkább lehetett volna atyám, semmit hites uram. Megtettem amit, apám pedig elzavart otthonról és minden ami utána történt, az már történelem. Viszont semmit sem bánok. Ha akkor nem hagyom el a szülői házat, talán - sőt biztosan - nem találkozom Jessevel, most nem lennék farkas, azt hiszem nem állnék itt... - Abszolút jó ötletnek tartom. Én speciel szeretnék egy átmeneti kabátot. Nem mintha nem lenne elég már így is, de ez nem jelenti azt, hogy ne férne el még egy szekrényben... - megint felnevetek és most rajtam a sor, hogy a vörös nőstényre kacsintsak. Közben a próbafülke felé pislogok én is, hátha Nori feltűnik a színen és megmutatja, amit felpróbált. Végignézem a kabátokat és kiválasztok egy kellemes kis bőrkabátot, mustárszíne van. Nekem kifejezetten tetszik, ezért rögtön magamra is kanyarítom. Végignézek mind a két karomon, és magamon is, aztán a legközelebbi tükörbe sandítok és forgolódom kicsit. - Szerinted milyen? - kérdezem meg Annabellet közben és meg is fordulom lassan, hogy ő is lássa és, hogy én is a tükörből. Közben pedig észreveszek egy nagyon csinos fűzöld dzsekit is. Azt hiszem az lesz a következő, amit meg fogok nézni...
-Na ezzel most egyáltalán nem értek egyet Ann, mégpedig azért nem, mert egy menyasszony igenis ki akar tűnni a tömegből, meg a többi közül. Ha tudnád, micsoda őrület van az ilyen szalonokban, hogy nehogy olyan ruhája legyen az egyiknek, mint a másiknak? Na, az kész bolondok háza. Nyáron voltam ilyen diákmunkán ott, de komolyan mondom, a hajamat téptem. Ilyen legyen, olyan legyen, juj, ez tetszik, de az nem jó, húúú ez az én ruhám, ja de azon a menyasszonyon is hasonló van, ez túl csipkés, az nem fodros, ez strasszos, az abroncsos, ez sellős, az estélyis, de azért királylányos legyen, és mégsem, mert hercegnős, és ne csillogjon, de most meg mégsem csillog, inkább tegye... Ne menjetek oda dolgozni, tiszta stressz. Én ezért döntöttem el, hogy ha egyszer találok majd olyan hímet, akkor polgárpukkasztó ruhám lesz, jaja. Olyan, amitől mindenki megrökönyödik, és nem azért, mert habos, meg babos, hanem azért, mert túúúl nem átlagos. Neki ez a véleménye és nem rest kifejteni, kész kiselőadást tart a menyasszonyi ruhákról. Az a munka maga volt a rémálom, főleg amikor egyik-másik már a 100 aká rhanyadik ruhát próbálta fel, majd bejelentette, hogy az első volt álmai ruhája. Akkor ott tartott, hogy ő meg jól megpofozza, és akkor elmondhatja, neki meg ez volt az álmai pofonja. -Tényleg? Köszi. Boldog, na nem azért, mert most jól meghívták, hanem azért, mert Rose egyáltalán nem úgy tekint rá, mint a falkában a hímek. Rajtuk múlna, a szobájában kuksolhatna egész nap, ez tuti. -Aha, az én dokijaimat hagyjuk. Meg se hallgatták, mi bajom van, vagy mit keresek ott, de máris tudták, hogy nekem az fáj, ami nem fáj. Mert ők jobban tudják. Komcsi? A főnököd is nő? De durva már. Na jó, most már nem kell gyerekdokihoz mennem, de ha ezt előbb tudom, akkor saját magam választok azt is. Erről lemaradt, de annyi baj legyen, igazság szerint azt sem tudja, minek kellett neki orvoshoz mennie, amikor az őrzők meg tudtak oldani mindent? Na jó, Will mogorva volt mindig is, de azért kedvelte az öreget, mert legalább ott kereste a bajt, ahol kellett, nem máshol. Viszont most vásárolnak, és a sapkát már meg is vette, de a többi kupacot fel kellene próbálnia, már ha betalál a próbafülkébe, és nem nyit össze kettőt úgy indításul, aztán visszaszáguld, mert van még egy válogatott halom, csak az nem fért bele a kezébe. Pulcsikat is szerzett, a garbósakat szereti, azok jók ősszel is, és fel lehet venni szoknyához is. Aztán egyszer csak megjelenik, sötétkék garbós pulcsiban, egy világosabb rövidke szoknyában, és egy térd fölé húzható tavaszi csizmában. Persze a sapka a fején, azt le sem veszi. -Ehhez mit szóltok? Ja, azt előre mondom, hogy oké, itt azért nincs soha 40 fok, de azért nyáron nincs hideg, tehát ne csak kabátot keressetek. Télire pedig jobb, ha a bőrösnél keresünk, mert isteni szigetelt kabátokat tud.
Meghallgatom Nori véleményét, de szólni már nem szólok, fölöslegesnek vélem, mivel úgysem értünk egyet. Másrészt pedig a kamaszoknak megvan az a sajátos kis elképzelése, hogy minden, amit gondolnak, az szent és sérthetetlen. Nem én fogom ezt a világképet összetörni, s különösen nem pár menyasszonyi ruhával kapcsolatban. Igazából, teljesen mindegy volt nekem, hogy ki milyen ruhában áll az oltár elé. Én tudom, milyet szeretnék, de számomra ez rettentően távoli dolog volt, leginkább soha el nem jövő. Pedig optimista voltam, de ilyesmire eddig nem is nagyon gondoltam. Tökre nem is lényeges. Most még. - De jó, nem is tudom, mikor voltam utoljára esküvőn. Gondolkodom el, igazából, tényleg nem emlékszem, lehet, hogy csak keveredik a sok tv-s maszlag, meg a megélt dolgok. Én azok közé tartoztam, akik nem idegenkednek a technikai vívmányoktól, nekem a szakmámhoz is szükséges volt ezen a téren a fejlődés, így nem maradtam le semmi másban sem. Azt mindenesetre tényleg jó látni, hogy volt, aki ennyire boldog a szerelemtől, az én kis lelkemben ez mindig fellobbantotta a már-már kihunyni kezdő reményt. A rendes meghívóra csak legyintek, nyilván jelentéktelen apróság, amíg nem tűzik ki az időpontot. Utána aztán nagy hirtelen minden addig értelmetlennek tetsző dolog fontos lesz, legalábbis a menyasszonynak. Nem mintha Roset ilyennek gondolnám, de a legtöbb menyasszony meghülyül az esküvőszervezés időszakában. A dokik ecsetelése már egész más tészta, nyilván nem mindenki veti bele olyan lelkesen magát a dologba, mint én. Sajnálatos, hogy Norinak rossz orvosa volt, de szerencsére visszafordíthatatlan károsodást még így sem okoztak benne. Valahogy csak felcseperedett, bár ez nyilván nem az orvosokon múlt… Most már mások vigyáznak rá, és a sajátjaikon kívül nem volna szerencsés, ha más gyógyászatban járatos egyén vizsgálgatná, még szemet szúrnának neki bizonyos furcsaságok.
Nagyjából annyi idős lehettem, mint most Nori, amikor meghalt az édesanyám, s vérfarkas lettem, amikor beleszerettem Raybe, valamint megtudtam, hogy az apám egy lelketlen szörnyeteg. Nem mondhatni, hogy felhőtlen kamaszkorom volt, igazából, nem is sírom vissza, egyetlen részletét csak, de azt nem nehéz kitalálni. - Az nekem is kellene, valami vidámabb, ami bejön a gyerekeknek is. Szerettem a színes dolgokat, valahogy sokkal vidámabbnak éreztem magam, ha a szivárvány táncolt rajtam, de túlzásba azért nem estem sosem, ízlésem még volt. Mivel nekem feltöltésre várt a gardróbom, így nem kellett jelenleg visszafognom magam, ami kifejezetten üdítő volt. Én is egy smaragdzöld, épp hogy csípő alá érő ballonkabátot sasolok ki, amit rögtön le is emelek a fogasról, ez a szín remekül passzol a hajamhoz, nagyon szerettem. Még fel sem próbáltam, de már tudtam, hogy ez benne lesz a kosaramba. - Szerintem szuperül áll! Mosolygok Rose-ra, majd én is belebújok a kabátba, mit a derékrészen meg lehet kötni, így kicsit hangsúlyosabbá is válik az adott testrész, amit én mondjuk nem bántam, nem voltam épp vastag dongájú leányzó. Aztán pillanatnyilag Nori vonja el a figyelmem, mert ő meg előbukkan a próbafülkéből. Még szélesebbé válik a mosolyom, mert hát, ez az összeállítás meglepően nőcis szerintem a cserfes kislányhoz, akinek eddig tűnt. Léptem-nyomon meglepetése érik az ember lányát… - Nagyon csini vagy benne! És nyugi, nem csak kabátra hajtunk, de azt hiszem, mi kicsit nehezebben döntünk. Azzal le is vettem a kabátot, és hurcoltam magammal tovább, lévén ez már marad, mese nincs. Még az árát se néztem meg, de most nem is érdekelt, egyszer az életben megengedhetem magamnak, hogy ne osszam be minden pénzem. - Azt hiszem, most beszerzek pár vadítóbb darabot is... Gondolkodtam a kelleténél kicsit hangosabban, bele is pirultam. Viszont szerettem volna lenyűgözni Rayt, és hát, ismerni ismert, a külsőm volt még bevethető tényező, amit viszont egyáltalán nem. Egyelőre persze még rendbe kellett tennünk a dolgainkat, de nem én lettem volna, ha nem bízom benne, hogy így is lesz. Mindenesetre szavaimat tett követte, és már indultam is a blúzok és szoknyák közé, utóbbiak közül szokásomtól eltérően a rövidebb fazonokat nézegetve. Nem is tudom, talán itt volt az ideje, hogy nőiesebb legyen, ha már van valaki, akit igenis le akarok nyűgözni.
Meghallgatom Nori érvelését. Valahol egyetértek vele, de azt hiszem én még nagyon nem tartok ott, hogy pontosan tudjam, mit is szeretnék. A fazonok jó része - amiket felsorolt - tudom milyen, de azt hiszem, hogy majd akkor fog kiderülni, hogy milyen mellett szeretnék dönteni, amikor majd próbálgatni fogom őket. Reményeim szerint, ha rajtam lesz a megfelelő, azt érezni fogom. Ezért nem is akarok nagyon előre tervezni, minél többet jó lenne majd felpróbálni. - Persze, hogy tényleg. Örömmel venném, ha ott lennétek. Ha majd lesz időpont, meg hely, meg stb stb... Még semmit sem kezdtünk el úgy igazán szervezni... - pedig már kellene, mert a nyár vége hamar itt lesz. Abban legalább már sikerült kiegyeznünk, hogy valamikor akkor lesz, de semmi egyéb konkrétum nincs még meg.
- Köszönöm! Óóó, de jó színe van annak a kabátnak! - az a smaragdzöld színű ballonkabát valami gyönyörű, ami most még csak Bells karján pihen. - Rajtad is fantasztikusan áll a választásod! - dicsértem meg én is őt, valóban nagyon szépnek találtam a választását. Közben a mustárszínű kabátot leveszem és a kosaramba pakolom, ez már bizony hazajön velem. Aztán leveszem a fűzöldet is és abba is belebújok. Mivel ez is elnyeri a tetszésemet, így követi a mustár-barátját. Ezek után Nori felé fordulok. - Nagyon jól áll! Nagyon csinos vagy benne! - kész hölgynek látszott Nori ebben a szerelésben. Szerintem mindenképpen el kellene hoznia. A sapkája pedig még mindig nagyon tetszett. Alig ismertem a lányt, de máris belopta magát a szívembe. Egy tünemény ez a lány, tényleg. - Keresünk mást is, ne aggódj. - mosolyogtam a kölyökre, hiszen nem szándékoztam kizárólag kabátokat venni, de ami azt illeti szeretem, ha van néhány belőlük a szekrényemben, hogy mindig kedvem szerint váltogathassam őket. Majd Bells felé fordultam. - Vadítóbb? - mosolyogtam a lányra, mert nagyon aranyosnak találtam, ahogy kimondta a szavakat és bele is pirult. - Akkor nézzük meg, hogy milyen a kínálatuk ebben a tekintetben. Tudod, én is szeretnék beszerezni egy párat. Ilyenkor legalább azt tudom, mondani Jessenek, hogy nem csak magam miatt vásárolgattam... - nevettem fel jó kedvűen. Elég volt egy-egy szexi darab és máris kevésbé morgolódott, hogy már megint költekeztem. Mondjuk jelen esetben szabad volt, kaptam tőle egy új plasztik kártyát, amiről kényem-kedvem szerint költhetek. - Jössz te is Nori? Keressünk neked is valami szexit, hadd akadjon ki apád! - nem nagyon ismertem még Bradet, azt sem tudtam, hogy fenn akadna-e ilyesmin, és tulajdonképpen nem is gondoltam komolyan, amit mondtam, csupán csak ugrattam vele kicsit Norit, és őszintén remélem, hogy nem haragszik meg rám emiatt. Ha pedig mind egyetértettünk a vadítóbb darabok kérdésében, akkor irány az üzlet azon szeglete, ahol tartanak ilyesmit.
- Oké csajok, őszinte véleményt kérek! - fordultam feléjük, ahogy kikaptam a felfüggesztett darabok közül egy fekete felsőt. Nekem nagyon tetszett, mert különleges szerintem. És véleményem szerint nem csak az lehet szexi, amiből az embernek ki van mindene...
Elmondta a véleményét, persze nem kell rá adni, ez az ő meglátása. Viszont tény, mindenki nagy abroncsos ruhát választ, az meg neki snassz, mert nem lesz egyedi és különleges. Mintha fenyegetné annak a veszélye, hogy ő egyszer is férjhez megy... persze... még olyan hímet sem talált, akire felfigyelt volna. Na jó egyet igen, de az meg az apja... ciki. Mert hát na jó pasi, de azért öreg, meg ilyesmi, és különben is. Nehéz a kölykök élete, hát még a nőstényeké. Na mindegy. Most a ruha a lényeg, nem más, de majd Rose eldönti, mit szeretne. -Kösziiii! Kell segítség? Van helszínetek, vagy a szállodában tartanátok? Van elképzelésed díszítésről, meghívóról, ilyesmiről, vagy azzal még nem foglalkoztál? Szívesen segítek ötletleni, ha nem veszed tolakodásnak meg ilyesmi. Mert tényleg... oké, nem szokott sokat bíbelődni semmivel, de azért lehet, mond valami olyat is, ami esetleg tetszhet a többieknek.
A ruhákat már kiválasztotta, persze ez nem azt jelenti, hogy mindent megvenne, csak próbálgat, hiszen kinőtte a ruhatárát, és muszáj vásárolnia néhány darabot. Nézi a lányokat a kabátban, de Rose zöld választására megrázza a fejét. -Ez nem jó. Vörös hajhoz nem áll jól a világoszöld és a piros és a narancssárga. Tudom, ezt sokan nem nézik, de tényleg nem. Ezt nézd inkább. Ez nem zöld, hanem inkább kékes árnyalat, amiben van egy enyhe szürkés beütés. Na az kiemeli a hajad színét rendesen. Lehet sima kék, fekete, sárgás színek, és a fehér. Ha zöldet szeretnél, akkor inkább sötét árnyalatot keress, a fűzöld nem jó. Akkor rikít a hajad is, meg a kabát is. Én meg nem vehetek fel citromsárgát, mert a szőkémhez hülyén néz ki. Ann azért van jobb helyzetben, mert neki egy kicsit sötétebb a hajszíne, mint a tiéd, ő például felveheti a világoszöldet is. Fazonra viszont nagyon jó a kabát, tuti. Miután kiselőadást tart a színek és a hajak kombinációjáról, elrohan átöltözni, és pózolva tér vissza. Néha kiöltözik, de az nagyon ritka nála, most viszont bohókásat keres, és ha a lányok is rábólintanak, akkor máris van egy tavaszi kombinációja. -Ez jó? Akkor marad. Köszike. Örömmel robog vissza a próbafülkébe, hogy bepakolja a kosárba ami marad. Bent még válogat, már most tudja, mi az amit mégsem próbál fel, mert felesleges. Egy nyári kisruhát is felvesz, ami térd felett ér, nem is kicsit, de a színe meg tetszik neki, és a fazonja is. Aztán kirobog, és kikéri a lányok véleményét. Mikor meghallja mire készülnek, bólogat, minden ruhát visszaakaszt, kiválasztotta az eddig megfelelőket, mehetnek merész darabokat választani. -Jóóó, Bradley úgy is morogni fog, tudom. Felkapja a kosarát, és robog a lányok után, hogy akkor megnézze, milyen szexis kínálat van. Igen, körbenéz, ugyan még nem teljesen nő, de azért fejlődött, és bizony nagyjából tudja, mit vehet fel és mit nem. Rose választására pillant, a szabása nagyon tetszik neki, és kicsit zsabós, bár lehet, túl sok az a fodor ott fent, így nem látja. -Próbáld fel, a fazonja tök jó. Alig várja, hogy lássa Rose-n, hogyan áll, de szerinte tökéletes lesz, vagyis ebben reménykedik. Ő is talál valamit, hát akkor ki is emeli gyorsan, mert hát na, ráadásul két színben. Már csak Ann van hátra, neki is kell valami. Nekik legalább már van miért öltözni, ha minden igaz, mert biztosra veszi, hogy Ann-nek is van barátja. -Ehhez mit szóltok? Vagy inkább a piros? Kéket már talált, pirosat még nem, de most ez is megvan, és máris készen van a nyári kollekciója, esetleg kiegészíti egy kis szoknyával és nadrággal majd.
- Szerintem is nagyon szép a színe. Bólintok mosolyogva, és tudom, hogy ezen az egy darabon nem fogok gondolkodni, s így is lesz a felpróbálás után, Rosie mustárszínű kabátjához hasonlóan ez is kosárba kerül. Nori tudományos magyarázatára elmosolyodom, és figyelem, hogy meggondolja-e magát a másik vörös nőstény a hallottakra. Bár, én eddig szentül meg voltam győződve róla, hogy a vöröshöz megy a zöld, bár abba még nem gondoltam bele, hogy a vörösnek rengeteg árnyalata van, és ami az én hajamhoz illik, az nem biztos, hogy máséhoz is. Mindenesetre ráhagyom a döntést Rose-ra, én nem szólok bele, az tuti, hogy a ballonkabátom marad, mondjuk, az eleve sötétebb. Végül felkacagok, amikor az idősebb nőstény azt fejtegeti, hogy mikor nem rág be a párja a vásárlásra. Meg kell hagyni, van benne logika. - Hümm, ebbe még így nem is gondoltam bele… bár, Ray még úgysem moroghat, hogy fölöslegesen költöm a pénzt. Nem is tudom, hogy megemlítettem-e már a hím nevét, ha nem, akkor immár biztosan tudják, hogy kihez van közöm, vagy szeretném, hogy legyen. Már ha fülel Nori is. Azt mondjuk nem tudtam, hogy ismerik-e a testőrt, de ha nem is, majd idővel úgyis meg fogják, falkán belül nehézhosszútávon elkerülni egymást. A kék ruha csini, bár lehet, hogy Nori világosabb bőréhez valami sötétebb jobban mutatna, de láthatólag nagyon tetszik neki, úgyhogy nem szólok miatt, egyébként is nagyon szép így, akkor meg fölösleges variálni. - Húha, remélem, nem a mi fejünket fogja leszedni miatta. Pislogok, mikor Nori Teremtőjéről esik szó, na meg a szexibb darabokról, de nem ismerem az illetőt még, úgyhogy fogalmam sincs, mennyire zavarná a dolog… Az is lehet, hogy kifejezetten hidegen hagyja az ilyesmi, a kölyök majd úgyis megmondja, ő mégiscsak ismeri a hímet. S ki is derül, hogy morogni fog miatt, nos, amíg nem nekem kell hallgatni, addig azt hiszem, ez nem zavar. Már bőszen válogattunk, és őszintén, eléggé főtt a fejem a dolog miatt, mert fogalmam sem volt, mi állna igazán jól, többször előfordult, hogy levettem valamit a fogasról, majd rögtön vissza is akasztottam. Vajon mi az, ami igazán bejön Raynek? Áhh, kicsit jobban fel kéne térképeznem a dolgokat azt hiszem. - Szerintem nagyon szép, és különleges. Pillantottam a Rosie által mutatott felsőre, noha én valami merészebben gondolkodtam, lehet, hogy éppen ez volt a baj? Fene se tudja… Mindenesetre suttyomban a kosaramba dugtam pár darabot, amiről úgy gondoltam, hogy annyira nem jellemző rám, hogy épp ezért meglehetősen jól is kijöhetek a dologból. - Mindjárt jövök, megejtek egy próbát. Mosolyogtam a lányokra, és még vetettem gyorsan egy pillantást a Nori által választottra is. - Hm, kéket már választottál ruhában, lehet akkor inkább a piros kéne. Ezzel mintegy azt is tudtára adtam, hogy az adott darab rendben van, de most túlságosan izgatott lettem a saját választásom miatt ahhoz, hogy jobban belemerüljek a dologba, pedig ez nem jellemző rám. Egyszerűen csak azon járt az agyam, hogy mennyire tetszenék benne Raynek. Komolyan… miért zakkannak meg a nők, ha szerelmesek? Végül pár perc múlva kiléptem a fülkéből, és furamód nem is feszengtem az összeállításban, pedig azt hittem, hogy nem fogom magam önmagamanak érezni benne, vagy mi… viszont olyan volt, mintha rám öntötték volna. Ez inkább a motoros csajszi oldalamhoz illett, ami szintén én voltam, csak épp nem sokszor volt alkalmam csillogtatni. - Nos? Pislogtam a többiekre, kicsit félve, főleg Nori miatt, róla már kiderült, hogy nagyon is kritikus tud lenni…
Rose-zal "menyaruha", Jesse-vel... "vőliruci"? Vagy öltike? Nem tudom, hogyan becézhetik az öltönyt, nem is vagyok rá kíváncsi, ami azt illeti! Összekapartam a sérült kezű kis Jesse-t, miután bejelentette, hogy na most jött el az ideje az ő ruhapróbájának, a hónom alá csaptam Anne-t, mint elmaradhatatlan második árnyékomat - a kívánsága végett is -, és a garázsba mentünk. Megint az én kocsimmal fuvaroztam, de ezúttal nem lenget be olyan csajos légkör a belteret, nem is értem miért. Ha Jesse az úton nem beszélt, én se, Anne pedig csak ült kukán és nézett minket, mintha bajunk lenne. Ilyen az, amikor két szó-sóher egy légtérben van, és az egyetlen cserfes érzi rajtuk, hogy nagyobbak, erősebbek nála és baromira nincsenek tracssolós, vagy mesehallgatós kedvükben. Deja vum támadt a parkolóba kanyarodáskor, és megfogadtam, hogy legalább egy évig a központ közelébe se nézek! Kiszálltam, s miután a két utasom is, bezártam a kocsit, megfogtam a Tökmag pracliját és mehettünk is befelé. Éreztem, hogy kicsit tartott Jesse-től, ami csak azért mulatságos, mert a hím távolról se volt annyira veszélyes, mint mondjuk Castor, érte mégis rajongott. Apropó Castor... remélem minél előbb visszajön. Jó, nem depresszióztam rajta, ismerem, úgyis visszajön, ha nem, akkor megkeresem, ennyire könnyen nem fog megszabadulni a velem járó bajoktól, ha már ennyi ideje boldogítjuk egymást, vétek lenne így elválni. Szóval ő visszajön, mi meg maradunk, ennyi. Csak azt remélem, hogy gondol egyet és visszacuccolunk Chicagóba - ha így folytatom, tényleg honvágyósnak nyilváníthatom magam. Teljes menetfelszerelésben voltam: négy tőr, két pisztoly, plusz a tartalék tárak, mind ezüst. Egyébként se mászkáltam volna nélkülük, de Anne-nel az oldalamon csak még éberebb voltam. - Mondd, hogy már kész elképzelésed van - pillantottam a Végrehajtóra, mikor már az öltönyboltban voltunk. Némi nosztalgia fogott el, a BlackWolfban is mindig ilyenekben kellett flangálnom, ha épp szolgálatban voltam... A saját kócerájnak pedig megvan az az előnye, hogy saját! És azt veszek fel, amit akarok. - Neked is kell, Duncan - csipogta mellettem a Tökmag, mire lenéztem rá és felvontam a szemöldököm. - Esküvőre szépen kell menni - mosolygott rám, amit csak egy buksin simogatással viszonoztam, mások előtt nem játszok repedt fazekat. - Az enyém ráér. Isten ments, hogy még azzal is húzzuk az időt!
A leghaloványabb ingerenciám sem volt erre az egészre, ha rajtam múlna, farmerban zavarnám le a dolgot és nem öltönyben kezdenék el páváskodni, de pechemre nem tehetem ezt meg, pedig milyen jó is lenne. De én vagyok a hülye, hogy elborult az agyam és végre megkértem a kezét. Addigra végzek a kötéssel a kezemen, mire Corvin értem jön. Sok fegyvert nem viszek magammal, mivel necces is lenne a sok próbálgatás közben, így csak egy hónalj tokban pihen egy desert eagle nálam, a bokacsizmámban két kisebb ezüstözött tőr, és most ennyivel kifújtam, gyanítom méretet fognak venni, ami miatt a pisztoly is kellemetlen helyen lesz, tehát azt lehet, a kocsiban kell majd hagynom, aminek kicsit sem örülök az elmúlt hetek eseményei miatt. Nem örülök, hogy a lánya is velünk van, nem tudok mit kezdeni a gyerekekkel, nagyon nem, és nem is ugrálok értük, nem csoda, hogy visszatáncoltam attól, amit ideérkezésünkkor ígértem Rose-nak, hogy ha letelepszünk, benne leszek ebben a fogadjunk örökbe dolgon, nem megy, nem bírom megszokni a gondolatot, nem vagyok gyerek centrikus, és apának se való. Elvégre a párom, aki a kölyköm, vele se úgy bántam, ahogyan kellett volna, de ez most mind egy. Anne kicsit meg van tőlem szeppenve, talán érzi, hogy nem szimpatizálok a jelenlétével, de nem fogom adni alá a lovat, viszont nem is kezdek vele jó pofizni. Corvinnal kezet fogok, aztán velük megyek a kocsihoz, ahol az anyósülésre telepszem be, nem hiszem, hogy a tökmag itt ülne, elöl. - Valami fekete és nem csicsás… Nem akarok órákat tökölni ezzel, nem az én műfajom. – Válaszolom meg a másiknak, miközben mellette megyek, és érzem, egy cigi jól esne, de itt már nem lehet dohányozni, így marad az, hogy csendben ballagok a többiek mellett. Szürke farmert és fekete pólót viselek, aminek a tetején van egy farmerdzseki, hogy takarja a fegyvertartót és ne villanjon ki a pisztolyom. Én is a kislányra nézek, mikor Corvinnak kezd el beszélni. – Ja, te sem úszod meg, ott kell lenned. – Szúrom oda a másiknak, miközben rávillantom a tekintetemet, amúgy a hajam most összefogtam. - Lövésem nincs innen hova, ha van ötleted tiéd a terep… - Pillantok a testőrre, hogy neki van-e arról fogalma hova tovább, mert nekem nincs, nem szokásom itt járkálni, a gyűrűt is máshol vettem meg Rosenak, és nem ilyen helyen.
- Király - mondtam minden érzelemtől mentesen, de persze örültem, hogy nem fogunk órák hosszat válogatni, böngészni. - De azért ne lelkesedj ennyire - pillantottam rá a szemem sarkából. A farkas azt hihetné, ha valaki eljegyez egy nőt, élete szerelmét - most mondom, részemről egy bullshit, olyan egyszerűen nem létezik -, akkor ennél azért nagyobb örömmel és izgalommal veti bele magát az esküvői készületekbe. Nem annyira besózva, mint Rose, de nem is olyan foghúzós-szenvedősen, mint Jesse. Esküszöm, mintha a vágóhídra vinném. Kezdem azt hinni, hogy kényszerítették, vagy tudom is én. - Ott leszek - biccentettem, majd megrándult a szám sarka -, de csak mert csini a menyád. - Ez a szó ragadós, Rose egy életre a fülembe ültette. - Anne? - lestem le a kicsi lányra, mikor Jesse átadta a terepet. A Tökmag széles vigyorra húzta a száját, szeme csillogott, de mikor tekintete Jesse-re vándorolt, picit visszább vett, aprócska farkasa némiképp fedezéket keresett az enyémnél. - Én láttam egyet, amikor Rosie-val jöttünk, és emlékszem is, hogy hol. Mutattam neki, hogy akkor hajrá, előre, ő pedig húzott maga után és élvezte, hogy van haszna. A bolthoz érkezve Jesse-re sandítottam. Nekem egész bőnek tűnt a választék, nem volt egy utolsó lerobbant hely se - sőt, ahogy a kirakatot néztem, szépen az ember tárcájába nyúlnak! -, de ha a Végrehajtónak nem szimpi, akkor nem fogom bekergetni. - Megfelel? - kérdeztem, ha öt másodpercnél tovább vacillált.
- Te se épp úgy tűnsz, mint aki majd kiugrik a bőréből, örömében. – Jegyzem meg neki, miközben felé villantom a tekintetemet. Igazság szerint én nem gondoltam esküvőre meg bulira, mikor megkértem Rose kezét, letudtam a gyűrűvel és a papírokkal, nem hittem, hogy ilyen buli is lesz, de persze gondolhattam volna, a páromat ismerve. De most már mind egy megígértem neki, hogy meg lesz tartva, és öltönyt húzok, szóval nincs mese, ez van. De ahogy elnézem Duncan is legalább annyira lelkesedik a dolog iránt, mint amennyire én teszem. Azt hiszem, ebben van bennünk valamennyi közös, és abban is, hogy nála is van fegyver, így végül megszólalok újra. - Colt 1911? – kérdezek rá, úgy látszik közös bennünk az is, hogy mind a ketten fel vagyunk fegyverkezve, a szagok alapján nála is egynél több penge van és pisztoly is van nála, ha jól láttam, akkor egy Colt lapul egy tokban nála, bár ha ő is figyelt, nem elképzelhetetlen, hogy a magam desert eagle-je is villant, a 357-es szériából. A világosabb színű volt nálam, glaser safety rounds lapult bennem, jobban szeretem ezeket a golyókat, nem csak azért, mert öklömnyi lukat üt, hanem nem megy át az ellen felen, becsapódáskor kb robban így csak azt sebzem meg vele akit el akarok találni, és nincs abból gond, hogy keresztül ment az illetőn a golyó és ártatlan is sebesült. - Látom rád ragasztotta a szóhasználatát. – Pillantok Corvinra, miközben kényelmesen helyezkedek el az ülésben, az ezüst okozta sebem még nem tökéletes, és sokszor fáj, ha nem úgy helyezkedem el, hogy kényelmes legyen, így néha többet feszengek, mint általában szoktam, holott nem vagyok egy sajtkukac. Farkasom, érdeklődve figyeli a másik apróságot, és nem tudja eldönteni, lemorogja vagy megpiszkálja, így inkább teljesen felvonom a pajzsomat, és elzárom a bestiám a kicsitől, nehogy jobban megijessze, az én farkasom se rajong a kicsikért, nyűgnek érzi őket, ahogyan én is, bár ez valószínűleg a szakmámból adódik. Mindenesetre megtartom a távolságot Annetől és nem megyek a közelébe, vagyis csak annyira amennyire muszáj, de se megijeszteni nem akarom, se barátkozni vele. Megyünk a kislány nyomában, és rövidesen elérünk egy üzlethez. Végül megvonom a vállam, Corvin kérdésére. – Essünk túl rajta. – Nézek a másik farkasra, és intek, hogy hölgyeké az elsőbbség, szóval menjen csak előre Anne és ő, én meg megyek utánuk, addig is próbálok barátságosabban festeni, mint amilyen a kedvem. Nem sok ingerenciám van erre, és még a pisztolyommal is kell kezdenem valamit, mert nem tettem le.
Felhorkantam. - De nem is én nősülök, csak büntetést teljesítek, ahhoz pedig null lelkesedés is elég. A bulihoz már nem, főleg úgy, hogy te vagy az ünneplendő pár másik fele. - Rose amúgy is kiakadt a ruhapróba közepén, de ezt már nem tettem hozzá, az ő ügyük, én pedig nem vagy se békítő, se párkapcsolati tanácsadó, hogy belemásszak a magánéletükbe. Mikor felismeri a fegyverem, felé kapom a fejem, s kissé talán meglepetten vonom fel a szemöldököm, amolyan "ügyes!" arckifejezést társítva hozzá. Hátulra vannak felcsatolva, a bőrdzsekim takarni szokta, de persze mindig tehet olyan mozdulatot az ember, amikor kivillanhat, hiába a sötét tok és a matt bevonat - francnak hiányzott, hogy nekem prizmaként villogjon, mint valami hátsó lámpa. - Az - biccentettem. - Nem fiatal darab, de megbízható, még Chicagóból hoztam. - Kissé nosztalgiázós fejet vágtam, mire Anne megköszörülte a torkát. Ő nem szerette, hogy véres a munkám, illetve azt nem, ha ezen még be is tudtam lelkesülni, nekem viszont kellett. - Ha idősebb és erősebb lennék, akkor viszont elég lenne a tőr. Kevésbé szaglik, mint ezek, feltűnésmentesebbek, csöndesek. - Csak hát én még bokorugró korban vagyok. Jó, annyira nem, de lássuk be, nem a nyers erőmmel tudok elsősorban nyerni, és ha farkasalakos harcra kerülne a sor idősebbel szemben, akkor nagyon kéne taktikáznom, hogy ne kerüljek hullazsákba. - És ahogy érzem, te is szereted a nagyfiús játékokat - nyugtáztam, bár én csak a fegyver szagát éreztem, nem azt lestem, hogy neki mije van, hanem a környéket. Jó, egy zsúfolt bevásárlóközpontban nagy eséllyel senki sem ugrik nekünk, csakúgy, mint a múltkori ruhapróbánál, de az éberség még sose vált káromra. - A farkasodat kompenzálják, vagy a karomtisztítás túl macerás? - Hát na, nem én lettem volna... A szóhasználatra bólintottam, s elhúztam a szám, nem örültem neki. - Nem rajongsz a kicsikért - mondtam, mikor láttam rajta, hogy eléggé nem tudja hova tenni Anne-t, illetve ezt az egészet. Nem repesett a társaságáért, de el se zavarhatta és kénytelen volt kibírni mellette, nem épp klassz helyzet, de ez van, szériatartozékom egy időre a kicsike. Az ajtóban megforgattam a szemem és Anne előtt léptem az üzletbe, ha már udvariaskodás, akkor csináljuk rendesen, ahogy kell, férfi lép be előbb, hogy az kapja az első pofont, utána a hölgy(ek). - Majd kapsz nászajándékba egy illemkönyvet - paskoltam vállon, mert én ilyen jófej vagyok. ~ Előbb add a pisztolyod, ha csak nem akarod, hogy arról faggassanak, mit keres nálad fényes nappal. Rohadt kellemetlenek az emberek. Ja, tapasztalat. S ha elég közel állt, akkor feltűnésmentesen át tudtam tőle venni, majd elrejteni. - A bulin is lesz nálad?
- A buli más tészta, de egy öltönyvásárlásnál, had ne kelljen már pattognom, mint a nikkelezett bolhának és visonganom is mellé. – Néze a testőr szemeibe bele, és semleges az arckifejezésem, póker arc szokták volt mondani, a hangom is hűvös és nincs benne semmi érzelem, mintha csak udvariasan társalognánk az időjárásról, és semmi másról. – Amúgy sem vagyok az a buli majom…- Jegyzem meg miközben kifelé nézek az ablakon, és megjegyzem neki, hogy csinos darab fegyvere van. - Jó pár éve nekem is volt egy Coltom, kellemes kis szerkezetek. – Szólalok meg kis idő múlva, és elmerengek a fegyvereimen és azok használatán, majd válaszolok újra Corvinnak. – Valóban kevésbé szaglik, és a karom rejtegetésével foglalkozni sem kell, azonban tagadhatatlanul van mindegyiknek előnye, ha nálad jóval idősebb és testesebb az ellenfeled, vagy nincs időd arra, hogy leállj ölök csatázni. – tapasztalatból mondom neki, hogy vannak helyzetek, mikor nem elég, ha vérfarkas vagy, mert éppen olyan ellenfeleid vannak, akikkel egyedül kiállni, test testelleni harcba majdnem öngyilkosság lenne, akkor kifejezetten jól jön ha van egy 357-esed és tökéletesen célzol. Voltam már olyan meleg helyzetben, hogy ez mentett meg, nem szégyen bevallani, ha éppen olyan helyen vagy, ahol három 300 feletti farkassal akadsz össze, akiknek a feltett szándékuk megölni téged, mert levadásztad a cimborájukat jóféle fejpénzért. Nem véletlen szeretem a mesterlövész puskámat is, annak is megvannak az előnyein az én szakmámban, mikor nem kellene megjelennem a helyszínen még véletlenül sem, különösen, ha pénzért ölök vérfarkast és nem akarok szagmintát hagyni magam után, hogy a nyomomba szegődhessek. Biccentek egyet Corvinnak, hogy jól érzi, az orra nem csak nálam is van egy úgynevezett nagyfiús játékszer, a legtöbb esetben nem teszem ki a lábam pisztoly nélkül a Hotelből, mióta összeakadtam a Hegyivel az óta végképp nem áll szándékomban fegyvertelenül menni bárhova is. Így állandóan van nálam penge és legalább egy pisztoly. - Egyik sem, szeretem ezeket a ketyeréket, és az én szakmámban nem mindig van mód arra, hogy farkasként végezzem a dolgom, sőt sok esetben nem is kellene, hogy az emberi hatóságok a karmok miatt ráncolják a homlokukat. – Sandítok Corvinra és velük tartok az üzlet irányába. Aztán a kislányra nézek és a másik farkasra. – Nem. Nem tudok velük mit kezdeni… - Azt hiszem ezzel nem mondtam semmi extrát, aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok oda a vakarcsokért és elkerülöm őket, ahogyan csak lehet, sajátra sem vágyok, amúgy sem lehet, és még jó is. - Nincs rá szükségem, nem kocsma ez, hogy az első pofontól kellene féltened… - Finoman vállba lököm befelé menet, csak amolyan pasisan, és nincs ebben erő, csak olyan kis „cicózás” a másikkal. Majd Corvin szemeibe fúrom a magam tekintetét, és kisebb feszült csend utána, átadom neki a fegyveremet. ~A hámot nem itt veszem le… ~ jegyzem meg neki, mivel abban hordom, aminek a másik oldalára tartalék tárat is tudok erősíteni és az most is van nálam. - Mindig van nálam… - Csak ennyit mondok Corvinnak és fordulok az eladó felé, hogy takarjam a másikat, még biztonságosan elrakja a desert eaglem. Röviden és velősen váltok szót az úriemberrel, aki elénk siet, idősebb túl van már az ötvenen, és elsőnek nem valami kedvesen mér végig bennünket, mivel farmerben vagyok, de úgy fest tud valamit ezekről a márkákról is, mert rövidesen mintha levenné nem olcsó darabban mászkálok. Amikor pedig kiejtem a számon, hogy minőségi olasz öltöny, akkor már felcsillannak a szemei is.
Nem forszíroztam tovább a savanyú képe okát, és megtartottam magamnak, hogy azt az öltönyt nem csak meg kell vennie, de egy egész estét abban is kell feszítenie, ha már az eleje ilyen nyögvenyelősen megy... lehet ő lesz a történelem legfancsalibb vőlegénye, bár nekem aztán édes mindegy. Elhúztam a szám a jóval idősebb ellenfeleknél és annál, hogy nincs idő ökölcsatázni. Százötvennégy éves vagyok, zömében még mindig csak nálam jóval idősebbekkel akadok össze ilyen kis grillpartikra, amin egymás szőrét pörköljük a tűz fölött, szóval nekem ezt nem kell bemutatni. Sokért nem adtam volna, ha puszta kézzel is menne már mindenki, vagy legalábbis sokan, de az még... mennyi? Kétszáz év! Anyád! Nem is élek addig... ez szívás... Nem frocliztam tovább, hogy miért fegyverre támaszkodik inkább a saját ereje helyett, de csak mert megérkeztünk, de egy kérdést azért még feltettem. - Sokat edzel velük, ugye? - kérdeztem, és egyértelműen a fegyverekre értettem, mert ha már ránézésre megmondja, mim van és hord is magánál ilyen szépségeket, akkor nem csak gyűjtő, nagyon nem. - Meg tudlak érteni, kicsik, bosszantóak, állandóan csipognak, meséket akarnak nézetni veled... - Puff egy bokán rúgás, és mivel fogtam a kisasszony kezét, egyetlen mozdulattal felhúztam és ölbe kaptam, a farkasom pedig lekevert az övének egy tockost. - De egy pillanat alatt képes lecsillapítani. - Ezt már nem nagy általánosságban mondtam. Higgadtabb, nyugodtabb voltam Anne mellett, már a tudat is, hogy van nekem, megfontoltságra intett. Ennek ellenére is voltak hülyeségeim, szóval lehet viszonyítani, hogy a kicsi lány előtt milyen lehettem, ha most is megtalál (majdnem) minden baj és baromság. - De az élet nem csak küszöbátlépésekből áll - morogtam vissza, miközben lökött egyet rajtam befelé, amit kivételesen nem vettem zokon. De azért ne csináljunk rendszert belőle. Mikor a fegyverét kérem és a szemembe néz, azt várom, hogy elkezd pörölni velem és ezeregy okot felsorolni - valósat, kitaláltat vegyesen -, hogy mégis miért kivitelezhetetlen ez. Ennek ellenére egy szó nélkül átadja. Illetve csak annyit fűz hozzá, hogy a hám más helyre marad, mire biccentettem. Hát, rám nézhetett csúnyán az előadó, én csúnyábban tudtam nézni, egyrészt, másrészt, az én gönceim középkategóriásak voltak, jól álltak, nem néztem ki csövesnek, de tudod ki fog méregdrága, márkákkal felturbózott göncökben járni az én életvitelemmel... Egyébként is jobban éreztem magam ilyen kis fél-vásottan, ahova meg kell, ki tudom nyalni magam és megmutatni, mennyire mély a pénztárcám. De ennyi. Jesse-nek minőségi, olasz öltöny kellett, mire az eladó felém is vetett egy reménykedő pillantást, hátha én is cáfolom a megjelenésem. Kapott egy negédes mosolyt. - Nekem megfelel az otthoni pamutzakóm. - Semmiféle pamutzakóm nem volt, a hatást viszont elértem, a férfi úgy nézett rám, mint akit minden ok nélkül felképeltem. - Na, de lássuk az olaszokat inkább - veregettem vállon, majd a Végrehajtóra mutattam, jelentve, hogy itt a kuncsaft, engem ne fixírozzon. Megvoltak a jól bevált sznobosabb ruháim, hála a hajdani BlackWolfnak, egy alkalom kedvéért pedig - ahol nem is én leszek a fő műsorszám - biztos nem veszek újat.
Viseltem már öltönyt, sőt volt olyan munkám, ami miatt egy hétig a nap nagy részében öltönyben tébláboltam, szóval ezzel semmi gondom sincsen, csak az az egyedüli probléma, hogy el kell jönnöm, fel kell próbálnom, magamra kell igazíttatnom, vagy újat csináltatni, és ugyebár vásárolni kell, aminek nem vagyok a híve. A ruháim nagy részét Rose veszi, tudja a méretem és ismeri az ízlésemet is, szóval ő megveszi, kimossa én meg hordom. A kettőnk dolga ennyivel egyszerűbb és ő amúgy is szeret vásárolni, én meg egyáltalán nem. Ez pedig így neki is és nekem is tökéletes, nekem nem kell elmennem vásárolni, ő meg örömét leli benne, teljesen jó üzlet ez így mind a kettőnknek. - Eleget. Az én szakmámban kellenek a fegyverek, nem minden esetben vethetem be Önmagam. – Az utolsó szót kicsit megnyomom a halk válaszomban, hogy értse a farkas képességeimre gondolok, bérgyilkosként, sokszor megvan határozva, hogyan kell meghalnia a célpontomnak, volt akit méreggel öltem meg, természetes anyaggal ami a szervezetben is megvan de ha sok van belőle akkor az illető ebbe bele hal és gyorsan le is bomlik, ehhez pedig egy tűt használtam és egy fecskendőt, a metrón szúrtam bele a reggeli nagy tömegben, fel sem tűnt az ipsének, és megrándulni se nagyon tudott, a sok ember miatt, én is ő is leszállt, és mentünk ketten két irányba, tíz perccel később már halott volt, én pedig Rosehoz mehettem haza, úgy, hogy a munkám el volt végezve. Így nem mindig fegyverrel, vagy pusztakézzel végeztem a munkámat. - Ennyire nem vagyok benne otthon, viszont nem értek hozzájuk és nem szívesen vagyok velük egy légtérben, ha nincs ott valaki, aki tudja őket kezelni. Ki tudja miért, ők valamiért kedvelnek engem, a legtöbb érdemlődik irántam, de minek?! – Nézek rá a gyerekre, akin viszont az ellenkezőjét látom, elbújik előlem, és Dun lábába kapaszkodik bele. Hosszú idő óta ő az első kivétel, aki nem akar a nyakamba mászni az én határozott tiltakozásom ellenére. Az, hogy milyen mára van rajtam nekem teljesen mind egy, Rose vette neki meg van ízlése, és most, hogy itt állok az üzletben és az eladó a méretem kérdezi, gondban vagyok, mivel nem tudom. aztán végig néz rajtam és hümmögve, int, hogy menjünk utána ő már tudja mi is kell nekem és mekkora méretben, így legalább nem kell referálnia Duncan beszólására, ami egy félmosolyt eredményezett nálam. - Milyen ruhát választottatok Rose-al? Hagyományos fehéret? – Kérdezem meg Duncant, miközben a kisöreg válogat, és a karjára vesz pár öltönyt.
A válaszára bólintottam, épp csak nem mondtam, hogy "Átment!" Jó, természetesen nem vizsgáztattam, de ha már így alakult a dolog, akkor kicsit kérdezősködtem, mert hiába nem vagyok Testőr, attól még szeretem tudni, hogy nem selejt áruval vagyunk feltöltve - ha már vásárlás, boltok meg üzlet. A gyerek témánál önkéntelenül is féloldalas mosolyra húztam a szám, mert eszembe jutott, hogy Cas se egy "gyerekek nagy barátja", Anne mégis minden egyes alkalommal,amikor csak teheti, mászik rá, ki érti ezt? - Lehet a hajad teszi. - Tud csúnyán nézni, szó se róla és nem tartanám a kicsi lány plüssmackójának sem, de a göndör haj valahogy barátságosabbá és bizalomgerjesztőbbé tudja tenni az ember megjelenését - szóval örültem, hogy az enyém egyenes. - A kicsik szeretik a biztonságot, ha valaki mellett úgy érezhetik, hogy nyugodtan kiélhetik magukat, nem lesz baj, mert a másik nagy és erős és úgyis vigyáz rájuk. - Felkaptam a Tökmagot. - Ő mondjuk egy házsártos kis boszorka... - Naaa! -... de nem hisztis és van esze. Még egyszer nem látta, hogy hosszabban beszélgettem volna veled a köszönésen túl, vagy olyan bizalommal fordultam volna feléd, mint Castorhoz, emellett érzi, hogy nem vagy oda érte, így inkább óvatos. - Anne átölelte a nyakam, beleharapott és olyasmit motyogott, hogy "árulkodós". - Figyel és a látottak, érzékeltek alapján reagál. - Esküszöm néha úgy érzem, hogy megfontoltabb majd' nyolc éves létére, mint én. Nyugisabb, az mondjuk biztos. - Nekem pedig kell, hogy visszafogjon. Tudom, hogy kockázatos egy ilyen kicsi gyerekkel a mi helyzetünkben, de Castor is tudja, hogy mennyit jelent nekem. Ez pedig távolról se jár annyi kockázattal, mintha párom lenne, nincsenek szeszélyek, féltékenység, kapcsolati zűr, szerelemféltés... ez annál sokkal stabilabb, nálam legalábbis mindenképp. Hogy miért beszéltem erről ennyit és ilyen készségesen? Megvolt az oka. Az egyik például az, hogy nem árt, ha a saját falkánkon belül az erősebb, nagyobb hímek tisztában vannak vele, hogy egy ilyen csöppséget mégis miért és hogyan tűrhet meg az Alfa, holott elviekben sokkal nagyobb rizikóval, mint haszonnal jár. Nos, csak elviekben. Onnantól kezdve pedig, hogy jó ideig az őrzők vendégszeretetét élvezte, nem kérdés, hogy nálam ki áll a rangsor élén. Ugyanaz, aki a falkáén. Jobb hűségpróbám nem is lehetett volna. - A gyerekek tényleg idegesítőek. A saját gyerek már más tészta. Nem, én se lettem a kicsit patrónája, csak azért, mert volt egy lányom. Ezt mi se bizonyítja ékesebb, minthogy messzire kerültem minden mentori szarságot és a falka kölykei se érdekeltek, foglalkozzon velük a Teremtőjük, meg a mentorok. Na, de jött az öreg csóka, vagy inkább pingvin, a megjelenése alapján, minket pedig kenetteljes hangon kísért beljebb. Legalábbis Jesse-vel udvarias és előzékeny volt, pamutzakóságomat pillantásra se méltatta, mondanom se kell, hatalmas büntetés volt. - Hát, fehérnek fehér, hagyományosnak már nem az. És ha nem akar majd húsz hím ráugrani, akkor egy sem - ingattam a fejem. Lefordítva: gyönyörű lesz; de na, ilyet mégse mondunk, érjék be mindketten azzal a mosollyal, amit a "győztes" láttán produkáltam. Igaz, hogy csak Rose látta, de bőven elég. - Fűzőt nem kap? - ráncoltam a szemöldököm, ahogy a muksó előkapott egy öltönyt, ami... hátő... nem tudom, hol hagyta a szemét, de én innen megmondom, hogy Jesse-nek nincs ilyen darázsdereka, ami egy ilyen gúnyához kéne. - Vagy ezután jön a konyhakés, amivel innen-onnan lenyes belőle? Totál érdeklődő vagyok, bár a hangom enyhén gúnyos, s meg merem kockáztatni, hogy nem leszek a bácsi kedvence. Azt hiszem, ezzel együtt tudok élni. - Ha elmegy hátra, futunk! - mondtam halkabban a Végrehajtónak, de úgy, hogy azért az eladó is hallja. Hát most az elbűvölő személyiségemmel vagy elérem, hogy rövid úton közölje, nincs Jesse méretére zakó - vagyis kiebrudaljon minket -, vagy hoz valami normális göncöt, ami nem úgy néz ki, mintha buzis stricikre szánták volna. Nem majomparádéba megyünk, se melegfelvonulásra. Nekem pedig elég volt a menyaruha próba ahhoz, hogy ezt most minél rövidebbre igyekezzem szabni. Ha már ruha. Újfent.
- A hajamról szállj le. – Nézek Corvinra, olyan amilyen és kész, nem lehet mindenkinek szög egyenes, én meg nem ilyet örököltem genetikailag, szóval ez van, én élek vele együtt. – Egy gyereket sem bántottam, még, feleslegesen fél, nem fogom megenni, nem én vagyok az a mesebeli ordas, aki gyerekeket eszik, de ettől még nem rajongok egyikért sem. Az én életvitelembe nem férnek bele és ennyi, nem több. – Az más, hogy Rose ennyi idő után már nagyon szeretne egyet, de nekünk amúgy sem lehet, más kölykét nem tűrném meg, nem tudnám elfogadni és sajátomnak tekinteni, így ez a dolog halott ügy maximálisan. Mondjuk egy ideje erről már nem is beszéltünk, ott most az Upper elég idejét lefoglalja, és a készülődés is, annyit már tudok Rose ruhája megvan már kinézte magának, emiatt is jöttem most már én is el, mivel lassan utolsó pillanatban vagyunk, és kellene már az a vacak. - Ezt aláírom, mellesleg jól teszi, ha nincs olyan felé bizalommal, aki felé te sem… - Nézek végig rajtuk, és most eszembe jut pár eset mikor Rose-al jártunk valahol és egy vakarcs az én lábamba kapaszkodott bele, mert megijedt valamitől, de hogy miért én, mikor kicsit sem mutattam irányukba semmi érdeklődést? Mind egy, jó ideje már nem volt ilyen eset és jobb is ha nem lesz, nem ugrálok értük egy cseppet sem. - Mondd Corvin, te most kampányolsz? – Nézek rá, mert szakasztott olyan a beszéde, mintha a gyerek mellett kampányolna, pláne, mikor a párkapcsolat elé helyezi. – Vagy csak ennyire érzelmes lennél? – Kérdezek rá, miközben a kisöreg kerít valamit, meg kell mondanom sem ez a kampányra hajazó szöveg nincs ínyemre sem az öltönyvásárlás. Közben visszanézek a másikra, és biccentek, hogy azért megértettem, mert épp kicsit megcsipkedtem képletesen és szavakkal. – Hmm.. szóval ő a te idegnyugtatód… - Konstatálom hangosan is, már mint kimondva, de csak annyira hangosan, hogy csak mi halljuk és más ne. - Tekintve, hogy nekem nem lehet sajátom, nem tudok nyilatkozni, se most sem később. Másét meg nem óhajtom pesztrálni. – Jelentem ki, és komolyan is gondolom, nem én vagyok az akire rá kellene bízni egy gyereket, egyfelől mert semmit nem tudok róluk, másfelől nem értek hozzájuk, azt sem tudom mit kezdjek velük ha bőgnek, és persze, nem is van rájuk ingerenciám. Hallgatom Duncan jelemzését Rose ruhájáról, és egy félmosoly kúszik a képemre, mert úgy sejtem, valami nagyon érdekeset választott. Jó ízlése van a páromnak, és a legtöbb ruhája olyan, ami mellett néha vicsorognom kell a többi pasira, hogy fogják fel a nő nem szabad, de ezzel nincs gondom, igen is élvezem, hogy ennyire csinosan tud öltözni. Duncan szavaira már én is a kisöregre nézek, és arra, amit előkapott. Végig nézek a kisöregen, hogy ezt ugye nem gondolta komolyan, hol vagyok én ilyen nádszál? Nem egy nyikhaj vagyok, vannak vállaim, tekintve, hogy nem az irodában kuksolok egész nap, Végrehajtó vagyok, na. Az öreg végig mér, aztán a zsebéből kikap egy centit és megindul felém, amire majdnem hátra lépek és vicsorgok, de nyugton maradok, nem támad, csak mér, és kapásból a derekam és a csípőm nézi, de minek? Aztán masírozik a hátam mögé és a vállam méri meg, bár a dzseki zavarja, de azt még nem akarom levenni, ott van a fegyvertartó hámom. Duncan megjegyzését pedig figyelmen kívül hagyja és motyogva indul el. - Rose esetében is így ment? – Kérdezek rá, és ráncolom a homlokomat, majd kiszalad a számon. – Utálom ezt a procedúrát. Nem értem miért nem lehetett ezt is az asszonyra bízni… - Na igen bevallom, Rose vásárol nekem ruhát, tudja a méretemet, és ha más nem akkor ő is körbe mér otthon mielőtt elmenne, és a szerint választ nekem ruhákat, én ennyire utálok vásárolni, bár volt már rá precedens, hogy elmentem vele, mert elrángatott, annyira nem untam, mert azért nem olyan rossza a próbafülke előtt ülni és nézni ahogy a szebbnél szebb ruhákban kilejt, bár akkor szívem szerint inkább bezárkóztam volna vele az egyik kis fülkébe.
Felvontam a szemöldököm, aztán megvontam a vállam. Azt meg elraktároztam magamban, hogy még nem bántott gyereket, ha Anne nem lett volna itt, lehet kicsúszik valami a számon, bár esélyesebb, hogy akkor sem. Nem nagyon szoktam magamról beszélni, nem szerettem és egyébként is így volt a legjobb mindenkinek. - A kampányolásom ennél durvább lenne, győzködésben és reklámozásban ennél... nyomulósabb vagyok. - Értsd, az már a jobb körökben a zsarolás határait feszegeti, méghozzá elég intenzíven. Az érzelmességre automatikusan tört ki belőlem a nevetés. Volt már ennél vidámabb és őszintébb röhögésem is, de erre se tudtam hirtelen mással reagálni, s miután elhalt a nevetésem, megráztam a fejem. - Korábban egy nőstény miatt rövid időre az lettem. Pocsék volt, gyengített, behülyített, nem hiányzik. És ezzel tulajdonképpen azt is megmagyaráztam, miért inkább egy gyerek, az én olvasatomban. Anne és változás, amit magával hozott az előnyömre vált, Amber nem. A végső következtetésére helyeslően bólintottam. - Anne-nek sincs köze hozzám biológiailag. - A kicsi lány vígan nézelődött, olykor lopva Jesse-re pillantott, aztán az ő figyelmét is lekötötte a gúnya, amit az öreg elővarázsolt. Aztán végre dolgozni kezd rendesen, s most először érzem úgy, hogy haladunk is a vásárlással, aminek azt hiszem, mindketten egyformán örülünk. - Hát nála jobb volt. Jobban szeretek csinos nőstényeket bámulni ruhapróba közben, mint hímeket. Főleg, ha miniruha... meg mélyen dekoltált... - Duncan! - nyüszített Anne, mert ahogy nekem, úgy a jelek szerint neki is eszébe jutott az a ruha, amelyiknél már a vállamba temette az arcát fülig vörösödve. Megsimogattam a fejét. - Mert mi vagyunk az erősebb nem és el kell játszanunk, hogy nélkülük is remekül boldogulunk az élet minden területén. - Egyre jobban örülök, hogy nincs nőm, esküszöm. - Legénybúcsút igényelsz? Na azt ennél sokkal jobban élveznénk, legalábbis éltem a gyanúval, hogy az nagyobb móka lenne, mint a ruhavásár.
//Bocsi, hogy ennyit várattalak, és hogy ilyen kis nyomi lett. :/ o.o//
Nézem Corvint miközben magyaráz nekem, hogy a kampányolásban ennél sokkal nyomulósabb. Közben eszembe jut, hogy mikor beharaptam Roset, ő a kölyköm lett, sosem gondoltam rá úgy, mint utódomra, de ha komolyabban megnézem, akkor igen is a kölyköm. Vele, hogyan is kezdtem? Nem volt idő arra, hogy bizonyos dolgokat megtanítsak neki, hiszen menekülnünk kellett. Akkor sem vágytam kölyökre és most sem vágyok, ráadásul most itt van ez a kitörni készülő háború a fejünk felett, mi pedig az egyik táborban vagyunk, nem alkalmas az idő sem arra, hogy meggondoljam magamat, pedig, mikor ide jöttünk, akkor már beadtam a derekamat neki, hogy valóban leülünk tárgyalni egy gyerekről, ami elég kicsi ahhoz, hogy a szüleinek higgyen minket és akit beharapok, mikor még kicsi, hogy maximálisan mi nevelhessük. De mióta letelepedtünk és szembesültem, a háború lehetőségével, nem érzem úgy, hogy megint a családalapítással foglalkozzak. A mostani történések miatt Rose se hozta fel ezt egy ideje nekem. De jelenleg most nem is ez a lényeg. - Kinek mi Corvin. De ha belegondolsz a kölyköd miatt is épp elég érzelmes vagy. – Nézek rá, nem veszem magamra, amit mondott. Nagyon jól tudom, hogy Rose a gyenge pontom, de nem érdekel, eddig is meg tudtam védeni és nem keveredett nagyobb bajba, és ezek után is meg fogom ezt tenni. - Nyilván, még is csak esztétikusabb egy női test egy csinos ruhában…- Utálok vásárolni, de néha engedek Rose-nak, és elmegyek vele, a ruhapróba nem is olyan rossz, szívesen elnézegetem a különböző ruhákban, amik kifejezetten jól állnak neki, és úgy érzem, szívesebben cipelném haza vagy be a próbafülkébe, hogy kihámozhassam abból. A gyerek reakciójára egy félmosoly kúszik a képemre. - Látom, tényleg vissza fog, még a gondolkodásban is. – jegyzem meg gonoszkodva, és utána a kisöreg irányába fordulok, aki végre egy megfelelő darabbal állít be, az öltöny fekete és három részes, nem rajongok érte, de azt hiszem, a célnak megfog felelni, és ha már Rose és az esküvő akkor megadom a módját ennek is. - Nem, nem igénylek. – Ha be akarok rúgni előtte, akkor szólok Calebnek, és istenesen bepiálunk megint, mint a vidámparkos esetnél, vagy a labirintusba, amikor vittem magammal Roset is és majdnem elhagytam szegényt. Nekem az bőven elég lesz legénybúcsúnak. Az öltönnyel elvonulok a próbafülkébe és felveszem, teljesen jó a méret és jól is áll rajtam, kimegyek és megnézem magam a nagytükörben is, a kisöreg pedig nyakkendőt is hoz az egész szereléshez, nem ugrálok érte, de biccentek meg fog felelni az is. - Részemről megvagyunk, ezt viszem. – Nézek Corvinra és Anne-re miközben igazítok az ing ujján, majd rájuk emelem a tekintetemet, az után visszavonulok a próba fülkébe, hogy levegyem az öltönyt és felvegyem a magam ruháit. A kisöreg még cipőt akarna tukmálni rám, de azt már nem veszek, van nekem egy jó kis bokacsizmám, az lesz kifényesítve és annak a szárába, tudok pengéket is elrejteni, nem kell lakkozott meg akármi más cipő, ami kb semmire nem jó. - Már csak az anyakönyvvezetői szereped van hátra Corvin és az én részemről teljesíted is a feladataidat. – Nézek a falkatársamra, ahogy túl vagyok a fizetésen és elindulunk kifelé, viszont a bolton kívül megállok egy üzlet sarkánál, és visszakérem a fegyveremet, hogy a tokjába csúsztathassam vissza.
Nem mondanám, hogy kimondottan szórakoztat az a felállás, hogy Duncan konkrétan a csicskámmá avanzsált. Persze, szeretem, hogyha minden elém van rakva, de van az a pont, és vannak azok a személyek,akikkel egy kicsit necces a dolog. Tekintve, hogyha tehetném, akkor inkább őket is olyan bánásmódban részesíteném, hogy inkább valaki más rakjon eléjük mindent. De ez van, az élet szar, és nem, erre nem 352 év után jöttem rá, csak persze vannak pontok, amikor az élet megerősíti a saját szabályait. Egyelőre úgy vagyok a dologgal, hogy próbálom minél érzelemmentesebbre venni a figurát, ezzel is tartva azt a látszatot, hogy semmi más nem érdekel, csak az, hogy Duncan végre az elmúlt 2 év után valamit ne csesszen el, és a legkisebb baki nélkül csináljon végig. Pedig azért néha eléggé utálom magam, hogy ennyire ugráltatom, azért meg pláne, hogy titkon néha egész jókat szórakozok a szerencsétlenségein. Utoljára akkor jártam ebben az áruházban, amikor Tarának vettem gyűrűt és odajött hozzánk valami eltévedt gyerek. Ezért Duncannek már a parkolóban kiadtam, hogy mint egykori Testőr, tegye meg, hogy távol tart mindenkitől, aki az övem alá ér csak fel. Eddig már voltunk könyvesboltban, ajándékboltban, kétféle ruhaboltban (ez a harmadik), becipeltem egy drogériába is, de csak azért, hogy brahiból vetessek vele 24 csomag óvszert, addig én odakint elmajszoltam valami szemétburgert, jó rálátással a kasszára. Egy tökéletesen pezsgőszínű öltönykollekcióban lépek ki a próbafülkéből, a lábamon nincs cipő, és be kell vallanom, hogy ez az érzés marhára feszélyez. - Vállban kicsit szűk. - igazgatom magam Dun és a szatyraink felé lépdelve - Utálok tömeg-gyártott szarokat venni. De hát mit csináljak, kell valami karácsonyi szentség, a tavalyit szilveszterkor valaki leöntötte borral, szabatni meg nincs időm. Megtorpanok és elkezdek feszítve forogni Duncan előtt. Aztán megállok egy kicsit, hirtelen sarkon fordulok és visszamegyek a próbafülkébe. Magamra rántom a függönyt, és csak a kezemet dugom ki, hogy intsek Duncannek. Ha bejön, pózba vágom magam, és mintegy felkérem, hogy kezdje el leszedni rólam a zakót, még mielőtt az én próbálkozásaimtól szétrepedne. Van valami furcsa abban a csendben, amiben ez a művelet zajlik. Valami fullasztóan... bántó. - Mit gondolsz, át tudnád szabni? Heccelem halkan és rekedten, ami talán elárulja, hogy miközben a szavak kicsúsznak a számon, én már rég nem a zakóra gondolok, hanem egy fantom arcberendezésre. Javíthatatlan vagyok.
Nincs kiköltözés. Vettem. Kísérgetem és csicska leszek. Vettem. Anne Bognárral. Vettem. Shopping! Jaj de jó... Rayre van bízva a Golden? Komolyan ennyire utálva lettem? Oké, mondjuk tiszta sor, azok kapják a cuccaim és azok felügyeletét, akiknek beszóltam, és az is igaz, hogy fordított felállás esetén - Bognáré az orfeum, Raynél van Anne - sokkal parásabb lennék! Így azonban viszonylag nyugodtan gardedamkodhatok. Egyrészről ez azért jó, másrészről... kellett már úgy valakit kísérgetned és a lakosztályában, az ágyában aludnod, hogy közben pontosan tudtad, mennyire csalódott benned, és ugyanakkor te meg arra hajtanál inkább, hogy elégedett legyen, de valahogy mindig minden balul üt ki. Úgy éreztem magam, mint aki vizsgázik, holott ilyesmiről szó se volt, maximum inaskodásból tesztelődhettem. A bevásárlóközpont láttán pedig instant menekülhetnékem támadt. Ebben az évben már nem is tudom, hányszor fordultam meg itt, az vigasztalt, hogy ennek az évnek mindjárt vége, így olyan sokszor már csak nem látogatok ki ide! Mentem vele, engedelmesen, fél lépéssel lemaradva, ha fordult fordultam, kisgyerek távol tartva - elragadóan tudok nézni -, és minden fegyver a helyén. Hát arra mindenki mérget vehet, hogy ha egymagamban mászkálva fel vagyok szerelkezve, akkor Castor mellett még így is alulkészültnek éreztem magam. Paranoiás vagyok. Az egykori Testőr szöveg még mindig odaszúrós, szerintem ettől az életben nem szabadulok meg, ami rám nézve elég kellemetlen, meg a többi Testőrre is, mert ritka mocsok tudok lenni velük, mint ahogy a legutóbbi falkaösszeröffenés megmutatta. Könyvesbolt, ajándékbolt, drogéria (könyörgöm, ne azalatt használja el ezt a nagy rakás óvszert, amíg én nála vendégeskedem, ámen!) és a harmadik ruhabolt. Olyan voltam, mint egy málhás szamár, szatyor itt-ott-amott, csomagok, csomagolópapír, meg a tegnapi nap is volt már nálam, ha valaki most megtámadna minket, egyszerűbb lenne a nyakába borulva hatástalanítom, mint mindent eldobni és tőrt rántani. Amíg ő a legújabb öltönycsodában feszített, én lehuppantam, a kismillió szatyorral együtt, és amolyan "drágám, lesz még valami?" pillantással néztem fel rá, ahogy forgolódott és próbált. Utálok vásárolni. Ja és nem volt itt semmiféle "szatyraink", ez kérem szépen mind az ő cókmókja volt! Rosszabb, mint egy nő, esküszöm... Minden ilyen kis zsémbeskedés ellenére mégis jól éreztem magam - mélyen legbelül. Amikor int, megyek, késlekedés nélkül. Miután beléptem mellé, kérdőn felvontam a szemöldököm, de egyből választ is kaptam, majd szusszantva nekiálltam kihámozni a dísz-alaszkaiból. Nem szólok, némán ténykedek, feszélyező és idegen az egész. A kérdésre rá pillantottam, majd a zakóra. - Át - biccentettem végül -, de akkor abban nem lenne ajánlatos estélyre menni. Inkább motoros találkozóra - tettem hozzá, hogy biztosan képben legyen szabási képességeim felől. Lesegítettem róla a zakót és a vállfára tettem. - Mennyire vagyok lent? - kérdeztem, majdnem tökéletesen csevegő hangon, de pont őt tudnám félrevezetni? Igazából, ha nincs ez a feladat, meg se kérdezem, ugyanúgy a szeme elé se kerülök, mint eddig, de ha már itt voltunk... mi veszteni valóm van? Ha mondta, utasított, vagy bármi jelét adta, folytattam a puccból való kihámozását. Jó, nekem a legegyszerűbb öltöny is puccos, szakadt csöves vagyok mellette, ez van.
Kezdőlap
//
//
