Az ígéret szép szó, ha megtartják - ha nem. Szerencsémre nem vagyok egyedül a vásárlásban, Darren ugyanis az a fajta pasi akinek szívesen csinálnék omlettet reggelente, ha tudnék főzni rendesen, aki állja a szavát. Már a bútorboltokat végignyálaztuk - talán még élvezte is kicsit a dolgot, most viszont a szerintem számára kegyetlenebb része következik a dolognak: női ruhabolt! Abból is a harmadik, amibe befelé haladok - az első kettőben ugyanis nem láttam semmi olyat, ami igazán tetszett volna. Még csak felpróbálásra érdemeset sem! Hihetetlen hely ez a Fairbanks... bezzeg Manhattanben már rég hat táskával mászkálnánk. Vagyis Darren, hisz azért van itt, hogy segítsen, ha már ennyire engedékeny volt, hogy kívánhattam tőle egyet, mikor nyertem. - Ez lesz az utolsó bolt, ígérem! Már ruhás, a cipőket még majd megsasolnám a túlsó üzletben, ha marad még időnk rá. - Tekintek rá apró, nevetős mosollyal. Egyáltalán nem azt szeretném, hogy szétunja magát vagy, hogy gonoszkodjak vele. Egyszerűen csak érzem, mennyire oda-meg vissza van az ötletemtől. Beljebb lépdelve a boltban, remélhetőleg Darrennel a nyomomban vetem be a sorok közé magamat. - Egyébként mi a helyzet veled mostanában? - firtatom, miközben a ruhákat szemlélem. Épp csak felé tekintek, aztán kikapok egy halványkék egyrészest. Túl elegáns. Hova a fenébe venném itt fel!? - Umm... amúgy megkerestem Howardot, ahogy javasoltad. Fekete vagy arany? - váltok és immáron két ruhát tartok magam elé kérdő pillantással tekintve a férfira fel.
Azt hiszem, inkább Jennyt kellett volna erre a "jutalomra" szerződtetnem, ő élvezte volna. Oké, nekem se volt bajom az elején, amíg bútorokat nézegettünk, abban az üzletben jól elvoltam, de nem bírtam megállni, hogy meg ne jegyezzem, Jamie-vel ugyanezeket nagyjából féláron megcsináltuk, sőt, még talán jobbat is... De az ő (mármint az én ex) pénze, arra és úgy költi, ahogy akarja. A ruhaboltoknál már kezdtem érezni, hogy öreg vagyok én ehhez. Vagy túl pasi. Első butiknál még ellébecoltam, bár nem állítom, hogy minden álmom az volt, hogy ott dekkoljak. A másodiknál kezdtem érezni, hogy ez nagyon nem az én világom, a harmadikhoz közeledve pedig nem tudtam megállni szó nélkül: - Figyelj, a gyilkosságnak van egyszerűbb és kíméletesebb módja is! - mondtam (vagyis inkább már nyafogtam), amikor egy újabb boltba szambáztunk be. - Neheeee - nyüszítettem, mikor közölte, hogy a cipők még hátra vannak. - Menjünk suszterhez, azt cső! - Rinyálni, én? Igen. Mert már nem volt poén, bár szerintem ő jól szórakozott rajtam. Szadista! - Ha legalább fehérneműt is válogatnál meg próbálnál, de neeeeem... - mormoltam az orrom alatt, majd lemondóan sóhajtottam és követtem. Én és az idióta kívánság-ajánlatom! - Női rucikba készülök befektetni - legyintettem, és ez nem volt igaz. - Egyébként meg lett egy Kölyköm. - Na jó, ez eléggé úgy hangzott, mintha a Mikulás hozta volna tegnap. - Mármint: beharaptam egy lányt, szóval - nagy sóhaj - lányos apa lettem, és imádkozom, hogy velem sose akarjon vásárolni - villantottam felé ártatlan mosolyt, a ruhákat pedig már-már vasvilla tekintettel méregettem. - Feléd mi újság? Egyből jött is a válasz, mire kicsit jobb kedvem lett és egy pillantra meg tudtam feledkezni arról, hogy már órák óta a boltokat járjuk. - Na, király, jutottatok valamire? - kérdeztem mosolyogva, aztán eszembe jutott, mennyire nem veti meg egyikük sem a mókát, úgyhogy gyorsan felemeltem a kezem. - Ha az ágyra, akkor nem akarom hallani a részleteket, elég jó a fantáziám - Mosolyomból vigyor lett. A felmutatott ruhákra felvontam a fél szemöldököm. Mi vagyok én, stylist? Jó, erőltessük meg magunkat, megpróbáltam mindkettőben elképzelni. - Fekete, az mindenhez megy. - Menten divatszakértő leszek! - A következő fél évszázadban biztos nem teszem be a lábam egyetlen ruhaboltba se - fogadtam meg már-már ünnepélyesen.
Jennyvel nem kellene egyezség sem, hogy vásárolni menjünk, nem is lenne akkora poén, mint ezzel a nagyra nőtt hímmel az oldalamon. Valahol azért imponál, hogy megnézik a csajok, közben meg velem van. Bizony hölgyeim, velem van, szóval erre rácsesztetek... Nem mintha Silasszel kapcsolatban ne lennének hasonló élményeim, de talán éppen azért olyan nagy szám az egész, mert nem a se veled - se nélküled páromról van szó. - De én nem akarlak megölni! - kuncogom, miközben beljebb haladunk. - Csak kapcsolj ki és ne arra gondolj, hogy "Húú, már megint egy ruhás bolt!" Ez... Ez pont olyan érzés, mint amikor lerohansz a boltba, megfogod a kosarat, és aztán nem emlékszel, mit is akartál venni. Csak nézelődj! - Szélesedik ki mosolyom szinte már bocsánat kérően, hisz sejtem, hogy nem fogom ezzel megnyugtatni. A fehérneműkre azért elvigyorodom. - Most, hogy mondod... - ejtem elé a mézes madzagot, csak győzze felkapni és visszadobni felém! Ebben jók vagyunk úgy fest, már sokadik alkalommal bizonyítjuk. - Majd a húgod elkíséri, ő biztos kevésbé nyafogós. - jegyzem meg elvigyorodva.- Egyébként honnan jött ez az apukásdi? - Biztos tervben volt, nekem meg semmi jogom szólni, hogy nem figyelmeztetett róla. Másért pattoghatnék, de egyelőre nem szeretném elrontani a hangulatot a Silas-es kémkedős ötletével. - Sikerült megegyeznünk, de hééé! Hova gondolsz, sosem kezdenék kollégával. - Vonom fel szinte már számon kérően szemöldökömet, hogy aztán elvigyorodjak gyermeki csibészséggel. - Ezt azért ne mondd el neki... - Oda lenne a szórakozásom. - Na szóval... Szerinted melyik áll jobban? A rózsaszín tütü, vagy a macskanő ruci?- emelem becézve a két ruha mellé egy harmadikat is - egy pinket, de ő leszavazza és marad a szűk kis feketeség. Vissza is akasztom a veszteseket, hogy a "hisztije" hallatán végigtekintsek rajta, majd vállat vonva perdüljek meg a próbafülkéket véve célba, még hátravetve szórakozottan Darrennek, hogy: - Hát jól van, akkor nincs cigi, nincs kávé, és nem szexelünk!
Elhúztam a szám arra, hogy nem akar megölni, momentán kicsit szkeptikusan álltam hozzá, de csak a dráma "beszélt" belőlem. - Igen, mert ez pont az a terep, ahol a pasik csak úgy nézelődnek... - emeltem égnek a tekintetem, majd próba gyanánt végigpásztáztam a boltot. - Jó, ez tényleg nem volt olyan rossz ötlet - mondtam végül, amikor megakadt a szemem egy csinos kis vöröskén. Természetesen nem ruhán! Csalfa mosolyra szaladt a szám, de annyira azért nem kólintott fejbe a látvány, hogy ne halljam meg Yettát. - Arra láttam csipkés tangát - mutattam egyből a bolt hátsó vége felé készségesen, szemem reménykedve csillogott, de szinte biztos voltam benne, hogy már megint csak az én agyamat húzza. - Na, látod, az lehet - sóhajtott egyetértőn, miközben ott lébecoltam a közelében. - Pillanat szülte. - Felrémlett az összeroncsolt autó képe, tele vérrel. - A múltkori versenyen baleset történt - mondtam halkabban, mert azért ezt nem akartam városszerte kihirdetni. - "Civil" kocsi a pályán, ütközés, halott szülők, alig élő gyerek... tini. Nem akartam otthagyni, bár még úgy van vele, hogy akkor talán jobban járt volna, nem lettem a szíve csücske - húztam fel a vállam, mintha ez nem is igazán érdekelne, közben viszont a hangulatomról lerítt, hogy nem lettem tőle boldog. Kísértést éreztem a pajzs felhúzására, végül mégis hagytam a fenébe. Inkább a számonkérés felé orientálódtam, sokkal kellemesebb volt. - Hallgatok, mint a sír - ígértem vigyorogva. - Csak ne készítsd ki nagyon, jó Kangunart, szükségünk van rá - tettem hozzá kedélyesen. Rózsaszín tütü, mi tagadás, megnézném egy olyanban, aztán kihámoznám belőle, puszta felebaráti szeretetből és segítőkészségből. Cigiről, kávéról lemondok bármikor, de... nincs szex!? - Minden szavad szíven talál! - sopánkodtam eltúlzott színpadiassággal. - Hej, akkor kénytelen leszek tényleg körbenézni - mondtam sajnálkozva, miközben jól nevelt kísérő módjára utána bandukoltam, és látványosan végigmértem az egyik barna hajút, akinek mélyebb dekoltázsa volt, mint a hegyen néhány szakadék. Végül csak egy mosolyt kapott, aztán lehorgonyoztam a próbafülkék előtt. - El ne siesd, jól fontold meg, hogy pénzt adsz-e ki érte, lehet ezen múlik a jövőd! - mondtam blazírt arccal, de a szemem árulkodón csillogott.
- A vörösön? - szalad ki önkéntelenül is a kérdés a tangákat illető megjegyzésére, miközben felém tekint meg is villantok egy angyali mosolyt irányába. - Egyébként a tangák baromira kényelmetlenek. Bevágnak és szétcseszik az ember aranyerét... Ha nem hiszed, majd szerzek neked valami férfi verziót április elsejére. Vagy szülinapodra! - Ciki, ha a kettő egybe esik. Minden esetre a francia bugyikkal jobban barát vagyok, mint a madzagdarabokkal. Mi kerül azokon egyáltalán annyiba?! Itt kezdődik a probléma. Szavaira, melyben az apa-témát fejti, azért leolvad képemről a mosoly. Ez azért annyira... nem vicces. Az emberekhez valamiért mindig is jobban kötődtem fajtársaimnál - talán nem véletlen jegyezte meg Oliver még odahaza, hogy "Felcsapsz Desertornek, vagy mi lesz?" - Igaza. Az lett. - Az ilyesmi nem egyszerű. A szülei meghaltak, az egész eddig ismert világa véget ért és egy teljesen újba csöppent. A halottaknak már mindegy Darren. - szusszanok a ruhákat rendezgetve az állványon.- Mindig annak nehezebb, aki itt marad. - gondolataim önkéntelenül a saját szüleim felé irányulnak, a sosem ismert nővérem felé és valahogy bekúszik a képbe Olen is. Nem kívánom senkinek, amit az a frissen beharapott átélhet. - Adj neki időt. - pillantok végül fel Darrenre szelíd mosollyal. Biztos sokan elmondták már ezt, de jobb tanácsot én magam sem adhatok. A lányé már a világ minden ideje, hogy a hegeket begyógyítsa a szívén. - Úgy lesz. - Szélesedik ki mosolyom Howardot illetően., majd felvonom a szemöldökömet. - Mintha amúgy nem nézhetnél körbe... - jegyzem meg játékosan kiszélesedő mosollyal. Hát mi vagyok én neki kérem? Se az anyja, se a nője, hogy megszabjam, kin is legelteti épp a szemeit! Ezt meg nem akadályozandó, el is vonultam a próbafülkék egyikébe. Szavaira kuncogás, némi mocorgás volt a válasz. Majd félrelibbentettem a függönyt és hajamat vállamon előre vetve perdültem meg, háttal állva neki, ám a próbafülke tükrében így is remek rálátásom bizonyult Darrenre. - Segítenél felhúzni a cipzárt? - kérem ezzel együtt. Hátam teljesen fedetlen ugyanis derékig, ha nem tartanám elöl a cuccot, egy szál bugyiban állnék most a "közönségem" előtt.
Hogy mindent észre kell vennie! Féloldalas mosolya húztam a szám. - Nem, a vörösnek csak a melltartója virít át a blúzán. - Ami nem mintha baj lenne... Csak éppenséggel hirdeti, hogy mennyire lehetne vele komolyan kezdeni. - Születésnapomra - vágtam rá. - És selyem legyen, elég érzékeny a bőröm intimebb területeken - tettem hozzá nagy komolyan. - Múltkor is kidörzsölte a hátsóm valami műszálas vacak, hetekig kenegethettem. - Tiszta dráma, na de merre is tűnt a vöröske, kéne a száma szűkösebb estékre. Persze én is jobban élveztem volna, ha állandó hálótársam van, de ez totálisan belső infó, talán csak Jenny tud róla - gondolom én abból, hogy a múltkor lecseszett, amiért könnyen kapható kis nőcskékkel fekszem össze. Szabad országban élünk, na! A témaváltás éles volt, de Yetta könnyen vette a kanyart, s ha más nem is, ez halvány mosolyt csalt az arcomra. - Az biztos... - A hangom alig volt több suttogásnál, valami tompa fájdalom kezdett bennem sajogni, de már csak azért se hagytam az emlékeket feltörni. Inkább eltereltem a figyelmem, a múltboncolgatás marad álmatlan estékre. A tanácsa igaz, hogy sokszor hallott volt már, de először kaptam mellé az ő mosolyát is, ami állandóan viszonzást követelt, s még csak nem is esett nehezemre ennek eleget tenni. Mély levegőt vettem - ezzel belélegeztem az illatát is -, majd ujjamat szórakozottan végigfuttattam pár vállfára aggatott könnyű ruhán. - Tök igaz - nevettem fel kurtán, ennek ellenére nem folytattam a többi nő stírölését. Ez olyan, mint a tiltott gyümölcs. Ha Yetta pattogott volna rajta, tuti, hogy már csak azért is folytatom a nők bámulását, így viszont nem volt muri, és annyira nem is tudott lekötni egy boltban, hogy hosszan szórakoztasson. Arra számítottam a függönylibbenésnél, hogy majd felöltözve körbefordul, illegeti magát és véleményt kért. Nos, ez még odébb volt, mert a ruci kifogott rajta (vagy nem, és csak engem akart mozgósítani). - Ilyen esdeklésre hogyan mondhatnék nemet? - Három lépésbe került odaérni hozzá, kicsit talán közelebb is álltam meg a kelleténél a hátához. - Mihez kezdenél nélkülem? Jó, tudom, megoldanád, nem kell mondani! Csak a férfiegót simogatja, ha nem boldogulnak nélküle. Nekem meg itt nem volt már szórakozásom. Lassan húztam fel a cipzárt, egyrészt, nem akartam, hogy becsípődjön az anyag - hogyne! -, másrészt mert jól esett a szemem legeltetni azon a csupasz háton. Nem tudtam megállni, hogy leheletfinoman egy pillanatra cirógató mozdulatot ne tegyek,és megtudjam, hogy valóban olyan puha-e a bőre, mint amilyennek tűnt. Ó, igen, olyan! - Jól áll - mondtam immár én is a tükörben nézve őt, s hirtelen eszembe jutott, hogy talán most voltam hozzá fizikailag a legközelebb. - Mondanám, hogy gyönyörű vagy így, ha nem félnék, hogy elhízik a májad - nevettem fel kurtán, majd kicsit hátrébb léptem, hogy ne öleljem át hátulról és csókoljak a nyakába még nyugodtan forgolódhasson és hosszú perceken keresztül ellenőrizze, hogy tényleg ráöntötték-e a ruhát. Igen, basszus, rá, ezért bámulom non-stop, ami megjegyzem kezd idegesíteni. Hova tűnt a többi nő, hm???
Nos kivételesen a ruha tényleg kifogott rajtam, még ha nem állna tőlem az ilyen terű pasizási, vagy épp infószerzési módszer. Olyan kicsi a cipzár füle, hogy folyton elvétem és már meguntam a szenvedést egymagamban. Darren azért jobban hozzá tud férni, mint én a ruhában, hátrafelé nyújtogatva karomat, mint egy idióta. Ahogy közelebb lép és teste hőjét a tulajdon bőrömön érzem, azért nyelek egy aprót, kerülve a próbafülkében szemközt elhelyezkedő tükröt tekintettemmel. Azért, ahogy igencsak lassan, szinte már érzéki játékossággal haladt felfelé a a ruha cipzára, úgy az én pillantásom is a tükrön, a tükörben Darren arcán felejtődött. Ahogy feltekint, némileg zavart, bájos mosollyal söpörtem pár kósza, szőke tincset a fülem mögé, állva tekintetét. - Kösz. - szélesedik ki mosolyom, az egós megjegyzésére pedig fejcsóválva felkacagok gyermeteg nevetéssel. Szusszanva simítok le a ruhán, elégedetten illegetve magam a tükör előtt - és egyben realizálva, hogy még mindig engem figyel. A pihék égnek meredeztek a tarkómon a dologtól. Megadó sóhajjal engedem lejjebb a vállaimat és fordulok felé. - Akkor ne mondj semmit! - Hacsak nem ellenkezik, megragadom a felsőjét és magammal rántom a próbafülkébe, berántva a függönyt magunk után egy biztos, határozott mozdulattal. Ujjaim, tenyereim a felső anyagát gyűrik, miközben ajkaimmal "lecsapok" az övéire, mohón falva azokat, amennyiben viszonzásra lel a dolog. Mintha szomjazó lennék a sivatagban, aki végre megtalálta az oázist! Valami egyébként botrányosan rosszul van összerakva bennem, mert szélsőségesen hülyén tudok viselkedni a legtöbb esetben - egyik pillanatban ütök, a következőben ölelek. Most is valami ilyesmi történik, ugyanis a heves csókok lassan átvándorolnak a férfi ajkairól nyakára, s amint elérem a fülét, nem gondolkozom. Szinte alig hallhatóan súgom a szavakat neki: - Hagy menjek én Silas helyett... - Talán nem kell kifejtenem a dolgot, arra pedig, hogy mit is tettem, milyen súlya van szavaimnak, csak az után jövök rá, hogy kimondtam.
Imádnivaló a mosolya. Ez akkor vált teljesen biztossá, amikor a tükörben küldött felém egyet, és csak egy idióta vigyorral tudtam válaszolni. Egyszerre ért váratlanul és tartottam valahol kézenfekvőnek, hogy berántott, majd az ajkaim után kapott, sokkal mohóban, mint múltkor a versenyen. Egy pillanat elég volt, hogy felfogjam a helyzetváltást, egyik karomat karcsú dereka köré kulcsoltam, szabad kezemmel pedig a szőke hajzuhatagba túrtam. Üvölteni való bolond módjára hagyom, hogy a hév egy rövid időre elragadjon, kellemesen megborzongok, ahogy szája a nyakamtól a fülemhez vándorol... Aztán mint akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel. A pillanat tört része alatt fújt bennem mindenféle szenvedély visszavonulót. Jelenleg egy darab kő nagyobb lángon tudott égni, mint én. Egyrészről, lássuk be, ilyen helyzetben egyetlen férfi sem tapsikolna örömében, ha másik pasi kerülne szóba. Másrészről, Silas telibeszarta a hallgatást. Harmadrészről, ne már, öcsém, ez nem ért rá volna mondjuk... egy órával később? Levettem róla a kezem, szóval innentől legfeljebb akkor és úgy értünk össze, ha ő még ragaszkodott ehhez. Én momentán nem.Egyébként meg marha büszke voltam magamra, hogy ilyen kis higgadtan kezeltem - eddig - ezt a kis meglepit. - Minden érvelős körmondatot lerövidítve és zanzásítva: nem. Pf, hogyne! Ő megy, Silas marad, és leshetjük, mikor csinál valami baromságot vagy rongyol Yetta után. Ha meg élből csatlakozik a betolakodókhoz, hát azzal se leszünk kisegítve. Egyébiránt működhetett volna, HA nem vettük volna már be a falkába, nem érződne rajta, és nem lenne Olen. Oké, egy picit talán felhúztam magam. - Nem véletlenül kapta ő az ajánlatot és nem te - közöltem száraz, érzelemmentes hangon. Rekord idő alatt tudtam azt a fajta hideg közönyt magamra húzni, ami tulajdonképpen a farkasomé volt. Vagy már inkább mindkettőnké. - Silas nem vállalja, igaz? - kérdeztem, bár akár kijelentés is lehetett volna. Elmondta Yettának a tiltás ellenére, szóval tényleg olyan fontos neki, mint állította, és a jelek szerint ez fordítva is igaz. Márpedig akkor a lány nem lehetett oda a gyönyörtől a hír hallatán, és ha még szomorú kiskutya fejet is tud produkálni, Silas egyből ment a farka szíve után. Ha megkaptam a helyeslést, lemondóan fújtam egyet és a plafonra szegeztem a tekintetem. A nők értenek hozzá, hogyan nehezítsék meg az életet. A hajamba túrtam. - Olen kinyírna mindkettőnket - mondtam, s eszembe jutott, micsoda indulatot váltott ki belőle, hogy a megkérdezése nélkül bevettük Yettát a falkába. - Ha kijelentenéd neki, hogy bocs, mégse kérsz a falkából és már mész is a másik brancsba, nem csak neki, de mindenkinek szemet szúrna. Ha pedig mégse, akkor később akadna ki. Ha megbeszélnénk vele, akkor is csak talán. Jó lenne egy belső farkas, de miért pont Yetta? Ha már egyszer csatlakozott és "leboxoltam" Olennel is a durcit, neeee csinálja a fesztivált! Nőstények... - Áhh, öltözz vissza, aztán inkább válogass még, az kevésbé fájdalmas.
Ahogy elenged, már biztosan tudom, hogy ezt nagyon elszúrtam. Talán a lehetetlennél is jobban. Gratulálok csajszi, nem is te lennél! Legszívesebben megfejelném a tükröt magunk mellett kínomban, mégis állom - szinte keresem - tekintetét egyre elkomolyodó képpel körítve a dolgot. - De... - kezdtem volna érvelésbe, ám nem hagyott szót nekem, s mint rangban felettem álló, a farkasom meghunyászkodott előtte, de úgy, hogy emberi felem szava is elakadt ekkora (pillanatnyi) engedelmesség "láttán". - Alkalmatlanabb embert nem is találhattál volna meg az ajánlatoddal. - szusszanok, fél lépésnyit hátrálva közben Darrentől. Többet nem is nagyon tudnék, mert felakadnék a fogasban a fülke falánál. - Persze, hogy nem! Erős harcos, de a beépüléshez ez vajmi kevés és ezt ő is tudja! - fakadok ki, s ha több mozgásterem lenne, még a kezeimmel is heves gesztikulálásba kezdenék, így viszont marad a lemondó szusszanás. Arra, hogy Olen kinyírna mindkettőnket, kénytelen vagyok kissé mélyebben beleásni magam a gondolatmenetbe, mielőtt bármit is mondanék. Mostanában kezdünk egész jól kijönni a sráccal, nem hiányozna, hogy azt is tönkre vágjam, nem csak ezt a... valamit Darrennel. - Olen nem épp a legszívmelengetőbben fogadott. Erre lehetne építeni és akár még tőrbe is csalhatnánk őket hamis információkkal a helyi falkáról. - Kontrázok rá a szavaira. Nekem a "csak talán" már tökéletes! Épp azon lennék egyébként - nem sok sikerrel - hogy lerángassam a cipzárt, amit olyan gondosan, ráérősen húzott még fel az előbb Darren, ám a szavai hatására szinte megfagyok a mozdulatban és lassan engedem le karjaimat magam mellé. - Fájdalmas? Neked fájdalmas, baszki?! Nem a te hátad mögött akarták az egyetlen embert, akiben valamennyire is megbízol a biztos halálba küldeni! Nem a te se veled - se nélküled párod akar hirtelen a nyakadra mászva összeköltözni veled és boldogan élni, amíg meg nem, mint valami elbaszott Disney mesében! Nem a te... - szusszanok egyet, lemondóan csóválva meg a fejem, miközben tekintetem szinte szikrákat szór, s csalódottan csillan, ahogy arcára pillantok fel. - Máskor használd az eszedet kicsit és gondold végig, hány kétajtós szekrény kanguyakot vagy kangunartot ismersz, aztán ajánlgass! Hacsak nem direkt akartad volna megöletni. - suttogom szinte csak a szavakat fojtott hangon, s végre a cipzár megadja magát én pedig mindenféle szégyenérzet nélkül ejtem le magamról a földre. Fekete, egyszerű fehérneműt viselek alatta, bár nem mondható, hogy kelletem magam: a pólómat már rángatom is fel magamra.
Továbbra is morcos voltam, ez az állapot pedig nem hogy nem múlt el, de Yetta csak pakolt még rá egy pár lapáttal. Hiába próbálta meg menteni Silast, a tag elásta magát, ha nem a visszalépéssel, de a fecsegéssel mindenképp. Szóval ilyen szempontból még örültem is, hogy nem lett semmi. Ő nem tudott hadonászni, én viszont megelégedtem azzal, hogy "elzárkózón" keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt, úgy néztem már-már szúrósan a nőstény szemébe. Fene ebbe a hülye témába! Felfogtam, amit javasolt, mégis csak addig jutottam, hogy a fejemet ráztam. Nem fogok még egyszer, ráadásul szándékosan okot adni a Tarknak arra, hogy rám törje az ajtót. Ez volt a felszíni indíték. Azt meg hagyjuk, mai ez alatt lehetett, mert nem mérvadó, illetve nem lehet az. A kifakadása majdnem olyan váratlanul ért, mint az előbbi kis kérése, és kezdtem úgy érezni, hogy Kirill hűvös, nemesi nevelése ide, Victor angol közönye és a farkasom közönye együttesen sem elég már ahhoz, hogy én itt nyugodt maradjak. Ez a nő kiborít! Igazán kicsin múlt, hogy nem emeltem fel én is a hangom, azt azonban érezhette, hogy ez milyen sok erőfeszítésembe került. - Bocsesz, nem a defektes románcotokból indultam ki! - vágtam oda, s csak akkor éreztem úgy, hogy most lehet túllőttem a célon, amikor kimondtam. Jaj, ne, ezt a csalódottságot ne! Utáltam, hogy pikk-pakk bűntudatot tudtak oltani belém. - Használtam, ezért is külsőst kértem - mondtam foghegyről, az utolsó mondata viszont betalált. - Mégis minek nézel? - kérdeztem kissé felháborodottan. Sejtettem, mire célzott ezzel. - Ha magamnak akarnálak, nem azzal kezdeném, hogy az ágyasodat likvidáltatom. - Álltam a tekintetét, s már az enyém is inkább parázslott, mint nyugalmat tükrözött. - De nem rossz tipp, köszi! - húztam gúnyos mosolyra a szám, és már csak azért is gusztálón végignéztem rajta. Ha taplózás, legyen kövér, nemde? Nem maradt sokáig fedetlen, egyből jött a póló, s az igazat megvallva, másabb körülmények között nagyobbra tudtam volna értékelni a pár másodperces látványt mint így. - Nyugi, nem foglak letámadni - húztam el a szám, s hogy ennek nyomatékot is adjak, kimentem a próbafülkéből. Kint egy középkorú nő állt és úgy nézett rám, mint valami pedofilra. Felvontam a szemöldököm, és eléggé csúnya képet vághattam, mert odébb állt, méghozzá sietősen. - Elbaszott Disney mese... - dörmögtem az orrom alatt, majd elkezdtem szép, nagy levegőket venni, hogy apránként lecsillapodjak. - Kész vagy már, Hófehérke? - szóltam hátra a vállam fölött, és valljuk be, volt már ennél barátságosabb is a hangszínem.
- Én is külsős voltam! - Morranok szavainak közbe halkan. Nem, még mindig nem tudom felfogni, miből is gondolta, hogy egy harcos, egy tark, aki világéletében nem értett máshoz, mint a "bunyóhoz" és szépen ki is fejtettem mellé, hogy nem épp Isten legokosabb teremtménye, majd helyt fog állni egy beépülős feladatban anélkül, hogy lebukna! Senkiből nem lesz kém csak azért, mert ő az ikkuma és azt mondta, a rohadt életbe is. Az utolsó megjegyzésemre tett visszaszólására nemes egyszerűséggel lefagytam egy szál póló-bugyiban és úgy meredhettem rá, mint aki hülyét lát. Egyszerűen... nem tudtam hova tenni a dolgot és ez kiült a képemre is. - Én arra céloztam vele, hogy Silas balhés alak és ezért egyszerűbb neked távol tudni a falkától. Ha beépül, hasznot hoz, ha elbukik, nem nagy kár érte... vagy valami ilyesmi. Szóval totál el vagy tájolva. - hadartam szinte már teljes zavarban, ugyanis szépen lassan kettős érzések kezdtek el kavarogni bennem. Egyszerre dühített és tett csalódottá a tudat, hogy Darren puszta féltékenységből elgondolkozna azon, hogy eltegyen valakit láb alól... másrészt valahol jól esett - hogy a fenébe ne esett volna jól - hogy, burkoltan ugyan, de valahogy az első sejtelme hozzám és a féltékenységhez volt kapcsolható. - Még szép... nem akarhatsz nyilvános balhét civilek előtt. - Szélesedik ki pofátlanul a mosolyom, nem túl őszintén, de azt hiszem, nem is várna mást jelen helyzetben. Szinte felüdülés, mikor végre lelép - egyazon lendülettel rántom vissza a függönyt, mert azért a fél bolt előtt nem mutogatnám az alsóneműmet, hát hé! A nadrágomat idegesen rángattam magamra, hajamba túrtam, rendbe szedve a szőke tincseket, hogy utána szemforgassak a megjegyzésére. Némileg féloldalasan sikerül visszatenni a vállfára a ruhát, de annyi baj legyen, úgysem veszem meg, mert már az felcsesz, ha rá nézek, nemhogy viseljem! - Mehetünk. - jegyzem meg fagyosan, ahogy elhúzom a függönyt és felakasztom a "nem felelt meg"-ek közé a fekete kis ruhacsodát is. Fantasztikus lesz ilyen kattogósan vezetni hazafelé, komolyan!
Amikor Silasszel beszéltem, akkor már nem. És a körülmények kicsit mások voltak, nyugiban kellett ülni a fenekünkön, ő meg nem egy nyugis típus, ezért akartam lekötni. Plusz ha betesz neki valami, ne nálunk tomboljon. De ezen már kár rágódni. Amikor lefagyott már sejtettem, hogy bődületes bakot lőttem, de eső után köpönyeg. Jó, senki ne várja el, hogy mindent a megfelelő módon értelmezzek! Főleg ha felhúztak. Na! - Igen, amikor felkértem, pont ilyen miatt tettem - simogattam az állam. De ez már nem javított a helyzeten, sőt, már sikerült magam totálisan idióta féltékenykedő vadbaromnak beállítani. Hát gratulálok magamnak... Fantasztikus teljesítmény. Azt hiszem, veszek egy ásót és megyek Farkaslak hátsó udvarába... Innentől inkább csak akkor szólalok meg, ha nagyon muszáj. Azért azt a vicsorszerű "mosolyt" még viszonoztam, mielőtt kitrappoltam volna, és már hallottam is, ahogy a függönyt egy dühös mozdulattal behúzta. Kár, hogy nem ajtós fülke, az színpadiasabb lett volna. Nem néztem rá, amikor kijött, a tekintetem egyedül a visszatett ruhára vándorolt egy pillanatra, aminek a cipzárját nem is olyan sokkal ezelőtt még élveteg lassúsággal húztam fel. Hát akkor rohadtul nem gondoltam, hogy ilyen irányt vesznek a dolgok. - Remek! - morogtam, s én is megindultam a kijárat felé. Valami azt súgta, hogy ezek után már nem fogunk cipőnézőbe menni, ami egyáltalán nem zavart, csak ennek oka. Ez a harapósság mindkettőnk részéről, de bocsánatot kérni, vagy egyszerűen azt mondani, hogy "sajnálom", nem tudtam. Pedig akartam, csak még jól esett puffogni. Kint egy szó nélkül ültem be az anyósülésre, annyira lefoglalt ez a fasírtban vagyunk jelenleg dolog, hogy a biztonsági övet totálisan figyelmen kívül hagytam. - Kiszálljak inkább? - kérdeztem még indulás előtt kimérten, s csak ekkor fordultam felé, s vontam fel hűvös érdeklődéssel a szemöldököm. Az illata - mint mindig - az egész kocsit belengte, most viszont nem tudtam eldönteni, hogy tovább bosszantott, vagy épphogy kezdett lecsillapítani. Nagyot sóhajtottam, így szippantva még többet a tagadhatatlanul kellemes illatból. De még akkor is morcos voltam.
A kocsihoz érve leráncigálom magamról a kabátomat, majd bedobom a hátsó ülésre. Máris jobban érzem magam valamivel, hiszen nem melegít feleslegesen. Na meg, jól esik bevágni utána a hátsó ajtót, mintegy feszültség levezetőként. Lendületes mozdulattal huppanok be a volán mögé, s ekkor ér Darren kérdése. Felé sandítok majd aprót sóhajtva, lemondón vonok vállat. - Maradj a hátsódon. - indítom ezzel együtt a motort és már úton is vagyunk. Az üzletek sietve szaladnak el mellettünk, a fények, a hangok összekeverednek, gondolataim pedig egyre csak Darren körül kattognak - ám ezúttal nem épp pozitív értelemben. Ahogy haladunk keresztül a városon a farkaslak, a hegy felé, úgy habarodok egyre inkább bele a gondolataiba, miközben meredten tekintek előre az útra. Még zenét is kapcsolok, eloszlatva vele a némán kínos csendet, ami köröttünk bontott szárnyat ez idő alatt. De az is lehet, hogy bőrének kipárolgása, illata az, ami zavaró hatással van rám. Egyszerre fojtogatnám és csókolnám nyakát érte... A lámpa pirosra vált az egyik kereszteződésben, így hát megállok és ezzel együtt Darren felé pillantok. - Mint a falkád tagja, sajnálom, hogy kétségbe vontam az ötletedet és, hogy a rangodat semmibe vettem. - Mint ember, egy pillanatig nem bánom egyébként, hogy mindent a képébe zúdítottam. Ez a bocsánatkérés is inkább amolyan formalitás, mintsem tényleges megbánás tanúsítása a történteket illetően. Közben lopva a lámpára sandítok, látom, hogy sárgára, majd zöldre vált. Így hát indulok is, nem nézve körbe, hogy esetleg a kevésbé belátható lehajtón, ahova befordulok, jön e valami.
Nem jött válasz Darren felől. Nem jöhetett már semmi sem... Csak egy hangos csattanás jött és ütések, rázkódások sorozata, valamint fájdalmas fékcsikorgás jellegzetes hangja, némi olajos füstös illattal keveredve a levegőben. Nem tudom hol vagyok, nem tudom miért és hogy élek-e még egyáltalán... Eltűnik minden körülöttem, nem marad más csak Darren figyelmeztető, mégis meglepett arcának kifeszített képe. De lassan az is a semmibe veszik. Percek telhetnek el ebben a végtelen, semmisnek tetsző lebegésben, mikor valahonnan távolról hallom egy sziréna hangját. Aztán már csak a sötétség marad...
Más körülmények között tett volna valamilyen egomán megjegyzést a hátsómra, de így csak alig láthatóan biccentettem. Sejtettem, hogy nem jó dolog vásárolni, de azzal, hogy ennek ilyen vége lett, már totális meggyőződésemmé vált. Nem véletlenül jobb, ha a nők nőkkel mennek vásárolni, vagy egyedül és nem egy pasi kíséretében. Bár itt tulajdonképpen nem a vásárlás sült el rosszul, hanem az, hogy pofázásra használtuk a szánkat más, kellemesebb elfoglaltság helyett. A feszült csend remek alapot adott az agyaláshoz, és persze nem tudtam máson rugózni, mint a korábbiakon, az is csak jóval később tűnt fel, hogy bekapcsolta a zenét. Az utat bámultam, s ha felé is pillantottam, nem engedtem a tekintetem tovább a kezénél. Mivel már ezt is a gyengeségem rovására írtam, magamra (is) haragudva lejjebb csúsztam az ülésen. Gondolatban végigpörgettem a próbafülkés eseménysort. Talán egy kicsit túlreagáltam... Lehet, hogy nem kellett volna ennyire begőzölnöm és előfordulhat, hogy ildomos volna bocsánatot kérnem... Ekkor jött részéről valamiféle sajnálat, ami a koromnak és a rangomnak szólt. Itt már tettem arra, hogy nem nézek inkább az arcára, a tekintetemmel legszívesebben lyukat égettem volna a puha bőrébe! Ez az alakoskodás eskü rosszabb volt, mintha a képembe vágta volna, hogy egyébként neki volt igaza én meg egy idióta vagyok. A magam részéről nem figyeltem a lámpákat már, nem nálam volt a kormány, és most egyébként is a szavaira reagáltam volna inkább, de a kanyaron túl megakadályoztak ebben. Annyi időm se volt, hogy "vigyázz"-t kiáltsak, a szembe jövő kocsi már belénk is rohant. Hiába fékezés, és kormányrángatás, a "torpedó" talált és süllyesztett - mondjuk engem röptetett, ki a szélvédőn át, mert minek is kötöttem volna be a biztonsági övet... Olyan volt, mintha én lettem volna a biliárdgolyó, ide-oda csapódtam, a világ többször megfordult körülöttem, aztán jött a hideg beton. A szemem még látta a baleset eredményét, az orrom még érezte a vér, a benzin és roncsolt fém szagát, de az agyam már nem fogta fel. K.O.
A sziréna éles hangja "ébresztett", de minden tagomat ólomsúlyúnak éreztem, és csak annyit fogtam fel, hogy többen járkáltak körülöttem. Meg akartam szólalni, hogy jól vagyok, csak hagyjanak még kicsit pihenni, és inkább Yettát nézzék meg, de megint képszakadás lett a vége. A következő feleszmélésem a klórszagú kórházban volt, és itt már jelzett annyit a radarom, hogy nem kéne itt maradni, mert abból baj lesz, ha a dokik észreveszik, hogy egy egészen "kicsit" gyorsabban gyógyulunk. Örültem, hogy anno tolvaj voltam, így ki tudtam lopni az egyik nővér zsebéből a mobilját. A farkasomat is próbáltam használhatóvá tenni, Yetta energiáját kerestem, de még túl kába voltam ahhoz, hogy rendesen felkutassam. Amint egyedül hagytak egy kis időre, már hívtam is Ryant, hogy vigyen ki innen minket. Hála az öcskös közbenjárásának, fél órán belül már nálam voltunk...
Annyira poénos húgom van, hogy az már fájdalom! De imádom, nincs mit tenni. Viszont a megtorlás nem fog elmaradni, ezt már abban a pillanatban megfogadtam, mikor a fejemre az első csepp víz esett abból a vödörből. Szóval, a kocsi bezárása, csak a kezdet volt, sőt, igazából az még egy kis semmiség volt ahhoz képest, amit tervezek vele... Ejj-ejj, Aimée, rossz kocsiba szálltál... - Nagyon tehetséges vagy. - pillantottam rá oldalra, indulásra késztetve a kocsit, ami finoman és lassan kezdett el kigördülni a garázsból, hogy a földútra térjen pár percet követően. - Egyébként meg jobb, ha te nem nyúlsz a kocsihoz. Majd megoldom. - löktem meg vállait felé eső kezemmel, egészen szórakozottan, majd visszaengedtem azt a sebváltóra. Igen-igen, én az egykezes vezetés híve vagyok, mert megtehetem. - Ami meg az üdeséget illeti, azért még számolunk, hiába vigyorogsz. Jah, és nem, nem szeretném, hogy te vezess... - kezdtem rátolni a gázra még egy kis erőt, kicsit megpörgetve a kereket. Csíptem, mert sokkal jobban csúszott a föld, mint a beton - mily meglepő -, így pedig a lendület is sokkal jobban növelte az adrenalint. Nem mintha világi fenegyerek lennék, akinek erre van szüksége, de néha jól esett. És tudtommal Aimée is bírta az ilyesmit, szóval nem para. Ami azt illeti, igazán gyorsan elértünk a belvárosig, nem egész tíz percbe telt. Meg is lepődtem egy csöppet... - Ugye sehol nem láttál droid gépeket, fényképezővel?! - gondoltam itt a traffipaxra. Nem mintha érdekelne, mert én jogsi nélkül is kimegyek az utcára, ha úgy tetszik, vagy simán állíttatok elő egy újat. Mindenesetre most nem volt kedvem felesleges körökhöz. - Na megjöttünk. - pördítettem be a kocsit az egyik parkolóhelyre, majd már állítottam is le a motort, hogy lassan, komótosan kimásszak az ülésről. Nem volt sok kedvem ehhez a ruhás mókához tényleg, még akkor is, ha a tesóm szerint nem csajos dolog. Szerintem akkor is az, és pont. - Akkor? Textil begyűjtés lesz? - indultam meg az oldalán, továbbra se sietve el a lépteimet. Kettőnk közül maximum őt vonzotta a vásárlási láz, engem marhára nem. Főleg, hogy a kirakatok kilencvenkilenc százaléka tele van modernizált szarságokkal. Mert az kell nekünk! Na mindegy... A bevásárlóközpontba érve azonnal ezernyi emberrel találtam magam szembe, egymást lökdösődve, sőt... egymáson átteperve közlekedtek. Hát ez milyen... idilli... - Remélem, hamar végzel... - morogtam az orrom alatt, és bár emberi fül számára mindez maximum foszlányos nyöszögés lehetett, Aimée nyilván hallotta a szavaimat. Végül a ruhabolt előtt megálltam, még akkor is, ha a húgom már a közepéig berohant. Némi fintor is kiült az arcomra, de végül egy fáradt sóhaj kíséretében én is beléptem. Mentünk volna inkább kaszinóba... Mennyivel jobb lenne. Sok buzi ruha... Persze, csak magamba zsörtölődtem, mert miért ne? Nem volt ínyemre a vásárolgatás, ezt pedig alapesetben nem is takargattam. Viszont nem volt szívem megbántani Aimée-t úgyhogy felerőltettem egy kevésbé őszinte félmosolyt, majd zsebre vágott kezekkel sétálgattam a sorok között. Némelyik egészen kicsi ruhadarab mellett azért megálltam,volt olyan is amelyiket muszáj volt megérintenem. - Hallod! Ez valami világi! - kacagtam fel, meglebegtetve magam mellett az egyik se hosszú szoknyát, amin ezernyi fodor, dísz, és miegyéb virított. Mindez majdnem neon sárga kivitelben. - Booorzalom... - grimaszoltam egyet, kicsit hátrahőkölt tartással, ahogy szemem vonalába emeltem a textilt. Végül szabadon lévő karomat átdugtam rajta, az egész szoknya körülbelül akkora volt, mint az alkarom. Vagy akkora se. Aztán egyszerűen csak visszaakasztottam a helyére, fejemet rázva botránkozva meg az iménti látvány visszavetülésén. - Ugye, te nem ilyen szarokat akarsz venni? - böktem vissza fejemmel a szoknyára, csak úgy stílusosan, ahogy a tesóm mellé felzárkózva sétálgattam tovább a rakatnyi csiricsáré ruha között. Sose szabadulok innen ki, az már holt biztos...
-Ahogy gondolod. –vontam vállat az ajánlatára. Nekem aztán mindegy, nagylelkűen felajánlottam, de ha nem, hát nem. Amikor közli, hogy lemondhatod a vezetésről, csak egy elnyújtott, már-már költőinek mondható „De miéééééééért nem?” kérdéssel válaszoltam, bejátszva mellé az aranyos őziketekintetet, ha esetleg felém pillantana. Persze 100%-osan tisztában vagyok vele, hogy hogy is értette a dolgot, a helyében az én büszkeségemet is sértené, ha férfi létemre egy nő lepipálna vezetésben. Egy nő, aki ráadásul a húga… Meg így belegondolva, hogy lehet hogy az a múltkor gyorshajtásos bírság is szerepet játszik a dologban, amit neki kellett végül kifizetnie, lévén, a kocsi az ő nevén van… Ciki, mi? -A-ha, bár hogy őszinte legyen, nem is annyira figyeltem őket. Viszont nem tudom, láttad-e úgy 3 km-rel korábban jobb oldalon az út szélén azt a papír rendőrbábut, amit a vegyesbolt mellé állítottak ki. Nem? Mindegy akkor, majd hazafelé… -legyintettem, aztán bambultam tovább kifelé az ablakon, amíg azon nem kaptam magam, hogy megérkeztünk. -Igen-igen! –pattantam ki, majd rúgtam be magam után az ajtót, sikertelenül… Valamivel nehezebben is záródott, mint amikor elindultunk, de azért 3-4. becsapásra csak bezáródott. Győzelem! Bátyámmal az oldalamon meg is indultam, mutatva az utat neki. Elbírtam képzelni, hogy mennyire lelkesedhet az ötletért, mégis, értékeltem, hogy nem mondta le az egészet, hanem eljött. Itt van, és végigszenvedi az egészet, csak azért, hogy nekem örömet okozzon? Hát nem édes? Az én bátyám! Már előre irigylem azt a csajt, akinek majd sikerül behálóznia egyszer, a kis mázlista… Odabent aztán csak intettem Théonak, hogy vettem az adást, majd a tömegen át beverekedtem magam a kedvenc üzletembe. Hál’ Istennek ez nem volt annyira zsúfolásig tele, szóval nyugodtan tudtam nézelődni. Hátrapillantottam, hogy a bátyám hol maradhat, de úgy voltam vele, hogy nagy fiú, csak ide talál magától is, vagy ha mégsem, akkor majd iderángatom addigra, mire a ruhapróba lesz. Később aztán láttam, hogy ő is előkerült, lopva rá-rá pillantottam, hogy aztán a grimaszait meg a tartózkodó magatartását látva jót derüljek magamban. Egyem meg… -Azért te is nyugodtan nézelődhetsz, hátha találsz valamit, ami tetszik neked… Nem is értem, eddig honnan voltak ruháid, ha így viszolyogsz a vásárlástól. Csak nem Lascartól csórtad őket? –kiáltottam vissza pár sorral arrébbról, ahogy kiszúrtam Théo kezei között azt a förtelem kis hacukát- Óóó… az ilyenek jönnek be? Szólhattál volna korábban, akkor neked olyat nézek. –azzal már le is kaptam egy vállfára akasztott pólót, hogy felmutassam neki, egy széles vigyor kíséretében. Igaz, ez nem neon sárga volt, csak püspöklila… Persze nem gondoltam én komolyan, így aztán hacsak Théo tekintetében nem vélek felfedezni valami szerelem-első-látásra felcsillanást a darab iránt, akkor vissza is akasztom a helyére. A kosaramban már így is annyi póló van, hogy alig fér bele több… -Ugyan, hova gondolsz… Franciaországban születtem, ennél azért jobban konyítok a divathoz! Meg őszintén, mikor láttál te ilyen „szarokat” rajtam? Na ugye, hogy soha… -néztem fel rá tettetett sértődöttséggel, de aztán karon ragadtam és elkezdtem magam után vonszolni. -Gyere csak! Találtam neked is egy pár jópofát, próbáld fel őket, melyik tetszik! Én mindet imádom. –jegyeztem meg mosolyogva, azzal be is löktem az első próbafülkébe. Kár, hogy az épp foglalt volt, s ezt a bent lévő, egy szál farmerban és melltartóban lévő nő hangos sikítással a tudtára-tudtunkra is adta, mielőtt taszajtott volna egyet a férfin, hogy újra egyedül legyen odabent. Hoppácska. -Je suis désolée!-mentegetőztem, mindkettőjüknek címezve. Sebaj, gyorsan körbenéztem, hol van szabad próbafülke, mielőtt zaklatás miatt ránk uszítják a kidobókat, aztán már irányítottam is befelé drága egyetlen bátyókámat. A kezébe nyomtam egy rakat vállfára akasztgatott pólót, majd egy laza mozdulattal behúztam a függönyt. Tudom én, hogy nem szégyenlős a szentem, de akkor se tegye itt közszemlére adoniszi testét, mert na… A végén még nem győzöm levakarni róla a rajongókat aztán sose jutunk haza. Türelmetlenül toporgok a fülke előtt várakozva, de aztán nem bírom ki, amikor a hangok alapján úgy saccolom, hogy felpróbálhatta az első pólót, bekukkantok hozzá. -Hadd nézzelek! –dőlök neki a próbafülke fa oldalához, majd a mutatóujjammal leírok egy kört a levegőben, jelezve, hogy „fordulj, kérlek”. -Parfait! Következőnek pedig próbáld ezt, s'il te plaît! Ez annyira te vagy ilyenkor, emberek között… -nyomtam kezébe kuncogva egy szürke darabot, azzal ki is bújtam, had öltözzön tovább. Persze ha szól, ha nem, ugyanígy lecsekkolom az összes többit, hogy áll rajta, amit összeválogattam: a gyerkőcös, a dínós, a kezes, a hiányzik-belőlem-egy-darab-os… -Ha a szülinapodon elmegyünk bulizni, akkor ezt kell viselned, ragaszkodom hozzá! –nyújtottam be egy utolsó előttit, amit még közben találtam. Biztos voltam benne, hogy már a töke tele van az egész ruhapróbálgatással, akkor is, ha ilyen irtó klassz pólókat kerítettem neki, így aztán a végére egy egészen különlegeset tartogattam. -Calme-toi, c’est le dernièr… Imádni fogod! Akárcsak én téged, na kapd fel gyorsan! S amíg Théo öltözködött, én is gyorsan magamra kaptam egy jópofa darabot, s a próbafülkéje előtt állva feszítve várom, hogy előbukkanjon az a morcos feje a függöny mögül.
Egyértelmű, hogy miért nem vezethet. Egyrészt, mert minta látszat is mutatja, előbb roncsolja össze a verdát, mint, hogy elindítsa... Másrészt pedig: a húgom. Kötelességem szívni a vérét, és nem engedni. Egyébiránt persze bármikor vezetheti, még úgyis, hogy mellettem van. Sose zavarna. De ma... ma egész nap a "különleges szeretetemet" fogja érezni, hála a vizes akciójának. A rendőrbábus mondatán mondjuk jót nevettem, sőt... kifejezetten szerettem Aimée idétlen humorát. De persze, mindeközben már megérkeztünk, és meg sem álltunk a ruhaboltig. Komolyan úgy érezte magam, mint aki egy öt évest kísérget, legalábbis ahogy a tesóm berohant, azon nem tudtam felkacagni. Persze csak halkan, mértékkel, mert hát mégis csak a húgom. - Kac-kac. - villantottam rá íriszeimet, némi gúnyos grimaszt vágva. - Tudod, képes vagyok bevásárolni, ha muszáj. Ez nem jelenti azt, hogy szeretem is. Tökfej. - vigyorogtam immár, még a fejemet is megráztam, ám elég hamar lekötött a neon sárga szoknya elbarmolt látványa. Nem is értem, hogy erre hogy képesek anyagot, időt, és energiát pazarolni. - Igen, Aimée. Én erre bukok... - forgattam meg a szemeimet szórakozottan, és kedvem lett volna izomból a fejére húzni a szoknyát, ám ehelyett szimplán visszatettem a helyére. Jó, tudom... nem otthon vagyunk, úgyhogy kivételesen - egyelőre - visszafogtam magam. Noha, a felmutatott póló láttán akaratlanul is hangosabban felröhögtem, azon se csodálkoznék, ha az a néhány ember, akik itt vannak, azonnal mind felém fordulnának. Mondjuk, nem mintha érdekelne... - Esélytelen. Tedd vissza szépen. - ingattam meg fejemet, jelezvén, hogy: nagyon nem. Végül egy fáradt sóhaj kíséretében mellé léptem, pillantásom pedig a kosarára siklott. Ezernyi póló hánykolódott benne, színesek, mintásak... jézusereje... - Nyugtass meg, hogy ezeket csak sétáltatod. - böktem a kosárban nyugvó ruhadarabok felé, kezemet belesüllyesztve a nadrág zsebembe. Persze már a kérdésem is felesleges volt, mert a divat mércéjének levezetése után azonnal a karomba kapaszkodott, és maga után vonszolt. Dejó... - Nekem? Felejtsd el! - hadakoztam volna, de hát na... Vele szemben úgy se tudok. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy nemet mondjak neki... Jól kicsesztem magammal! Úgyhogy csak hagytam, hagy toljon el a próbafülkékig, ám azzal nemigazán számolt se ő, sem én, hogy az első adott kis "dobozba" már vannak. A nő perce még a dobhártyámat is kisikította, én pedig egészen elkerekedett szemekkel bámultam rá, mint valami tökidióta. Igen, így egyben... - Nem is értem mire visong. Se segge, se melle... láttam egy deszkát, wáó! - röhögtem fel, ahogy a tesóm már lökött tovább a következő fülkéig, kezembe nyomva egy rakat felsőt. Aztán függöny le. Vagyis... el. A vállfákat felakasztottam, majd nyúzott, már-már unott képpel kaptam le az első pólót. A szöveget csak félszemmel olvastam le róla, de már most bántam, hogy két másodpercen belül rajtam lesz. Az ingemet kigomboltam, majd csak a kis székre hajítottam, a választott felső pedig már majdnem rajtam volt, mikor a tesóm türelmetlenül elhúzta a függönyt. Jól van, még egy kis mozdulat, és már a hátam se látszott ki. - Pont olyan fejet vágok, nem? - vontam fel egyik szemöldökömet, egész unott pofát vágva, noha hamar el is röhögtem magam. Az ujj pörgetést követve megfordultam a tengelyem körül, karjaimat kissé széttárva, és amint visszaértem a kezdeti kiinduló pontba, már alkottam is le magamról az idétlen pólót. - Semmi Parfait, nincs benne. Ne erőltesd. - vágtam hozzá az immáron levett textilt, majd nyúltam a következőért, amit kinézett. - Igen, ez már jobban illik rám. Már csak azt nem értem, hogy miből gondolod, hogy ilyeneket bármikor is felvennék. - nevettem fel halkan, sietve kapva magamra a szürke pólót. Kicsit meghúzogattam oldalirányba, nagynak tűnt. És nem... nem szeretem ha valami lóg rajtam, ez van. Szóval, ezt is hamar lecseréltem, és a többi... váltogattam a cuccokat, mint "jó" gyerek a nőit. Egy-kettő mondjuk tetszett... Például a dinós, vagy a kezes, ami épp elszorítani kívánja az egész felső testemet. - Ez jópofa. - dugtam ki a fejemet a fülkéből, a fejemre húzva a t-rexes pofát, némi hangeffekttel megspékelve. Persze röhögtem, és már megint kaptam le magamról a pólót, mert... mert haladjunk na. Végül, az utolsó előtti textil jött. Eleinte azt gondoltam, hogy valami idétlen, elbarmolt szöveg lesz a pólón, ha már a szülinapomról esett szó, de ahogy megláttam a fekete felsőt, újra kitört belőlem a nevetés. - Jó-jó. Ezt talán bevállalom. - gyúrtam bele magam, majd rántottam is el a függönyt. - Na...? Te hazavinnél? Képzeld hozzá, hogy aszott részeg vagyok! - kacarásztam továbbra is, mígnem ez a póló is lekerült rólam. - Ugye nincs több? - kérdeztem rekedtes, fáradt hangon. Igazából már untam a dolgot, hiába siettem minden egyes póló felpróbálásával. Legalább negyed órája öltözök-vetkőzök gyors váltásban... - Jó, megnyugszom. - kaptam ki a kezéből a sárga felsőt, ami ezek szerint az utolsó, majd merültem is el újra a fülkében. Oké, ezen tényleg tetszett, de csak a lovak miatt. Újra előkerültem, ám amivel szembetaláltam magam az egy jó adag röhögő görcsöt tolt a rekeszizmaimra. - Tudod... imádlak! - rántottam magamhoz a lökött húgomat, megölelgetni egy kicsit, persze csak egy röpke pillanatra. És még a hajába is beleborzoltam. - Akkor... ezt hordanod kell! - húztam meg mellkasa előtt a felsőt, majd engedtem is vissza. - Egyébként meg... a fekete, a dinós, az az idétlen kezes, meg ez a lovas jöhet. A többiről ne is álmodj! Öreg vagyok már bohócnak... még ha nem is látszik... - vágódtam vissza a fülkébe, hogy újra az ingemet kaparjam fel magamra. Igaz, hogy többnyire eléggé morcos, unott képet vágtam, de újra és újra képes voltam felnevetni, ami csakis Aimée számlájára írható. Hálás is voltam érte, azért meg pláne, hogy ő a testvérem. - Na te jössz! - hajtottam alkaromra a 4 pólót, még egyszer kijelentve, hogy a rajta lévőt is visszük, aztán a kosárba helyeztem a kiválasztott ruhákat, a többit meg ráhagytam a húgomra, hogy visszapakolgassa... Addig pedig én sem voltam rest... keresgéltem neki pár göncöt, bár igazából csak kettőt találtam, ami tetszett, és ami elég röhejes volt ahhoz, hogy rákényszerítsem. Sietősen sasszéztam Aimée mellé a vállára hajtva az első felsőt, amit lekpatam a helyéről. - Eeeezt mindenképp vedd fel! - vigyorogtam, mint a hülye gyerek, majd a kezébe toltam a másikat is. - Ezen meg olyan jót röhögtem, hogy meg akarom nézni rajtad! Szóval sipirc. - böktem a hátam mögé fejemmel, a próbafülke irányába. Valójában így, hogy végre nem én voltam premierplánba, már sokkal jobban élveztem a vásárlást, eltekintve attól, hogy biztos voltam benne, hogy itt még nincs vége. Pedig igazán örültem volna neki...
-Kár, hogy ilyen csökönyös vagy, szerintem tényleg jók. –kapom el fél kézzel a hozzám vágott pólót, majd még egyszer kézbe fogva megnézem- Jah. Én választottam, még szép, hogy jó! -jegyeztem meg, inkább magamnak, mint másnak... De ha nem, akkor nem. Annak úgy sincs értelme, hogy megvegyük, aztán csak törölközőnek használja a szentem, így aztán amit visszapasszolt, „nem kell” címszóval, azokat vissza sorban vissza is akasztgattam a próbafülkék mellett lévő fogasra. Mikor már kapásból a 3. pólóra mondta, hogy nem, egy kicsit kezdtem megijedni, hogy nem-e mosta át valaki az agyát, vagy cserélték ki, hogy ennyire szar ízlése legyen… de még az utolsó pillanatban, bizonyított! -Na azért…! –nevettem vele együtt a dínós produkciójára, s már láttam is, ahogy hajnal 1-kor így totyog ki hörögve a konyhába – kakaóért. -Az attól függ, tesó, attól függ… -kezdtem bele a nagy véleménykifejtésbe- Ha személyautóval mennék, nem hiszem, mert félő, hogy összerókázod. Ha platós kocsi, akkor simán feldoblak hátra, csak akkor meg félő, hogy elhagylak út közben. Bár ha úgy nézzük, hogy a húgod vagyok, illene hazavinnem téged, bár ha jobban belegondolok, ha kijózanodsz, úgy is hazajössz – nem hagynád itt a házat rám, nemde? Ha viszont nem a húgod lennék… Hmm… jó kérdés. Ismered azt a mondást, hogy a férfiak olyanok mint a bor? A korral egyre jobbak lesznek? Lehet bezárnálak a pincébe, érlelni még pár évig! Bár hallottam már olyat is, hogy az idősebb sem érettebb – akkor meg már inkább válassz egy fiatalabbat! –meséltem vigyorogva. -Oké, akkor ezt nekem mindenképp! –öleltem vissza, paskoltam meg kedvenc bátyám hátát, ám ahogy a hajamat kezdte birizgálni, már löktem is el magamtól. Gyorsan bebújtam utána az üres próbafülkébe, hogy levegyem a fehér feliratos pólót, majd az a kosárban landolt, a többi mellett. A többit, ami sajna marad, csak odadobáltam az állványra, majd az egyik bolti alkalmazott visszapakolgatja a vállfára, ezért kapja a pénzét. Vagy nem? -Nocsak, csak nem te is nézelődtél? Muti! –kaptam le a vállamról a két pólót, hogy magam előtt, a levegőben tartva, ám ahogy megláttam, melyik milyen… -Hát ez kész… eddig tetszik, szóval ha méretre jó, akkor jöhetnek! Amúgy mit akarsz, nem is vagy olyan reménytelen eset... –azzal már spuriztam is be. Függöny el, én pedig már kaptam is le a felsőmet, hogy a Théo által kiválasztott pólókba bújjak bele. Persze a vigyorgást egy percre se sikerült abbahagynom. Élveztem a győzelmet, hogy sikerült a tesóm számára is „felejthetetlen élménnyé” varázsolni a ruhavásárlást. Na ugye, nem olyan vészes ez… ugye? Ugye? UGYE?!!! -Milyen? –húztam ki a függönyt, majd szólnia sem kellett, már körbe is forogtam, hogy minden oldalról megcsodálhasson. Megvártam a válaszát, aztán még belebújtam a Pumbaásba is, had örüljön a gyerek… Majd visszavedlettem a sajátomba, hogy egy második menetre is „fejest ugorjak” a ruhák tengerébe! Igaz, most már magamnak is nézelődtem, nem csak kimondottan Théonak. Mivel neki úgy tűnik, inkább a mintás pólók jöttek be, nem a feliratosak, így neki elsősorban olyanokra vadásztam. Na igen, akinek ilyen írási nehézségei vannak, biztos az olvasás sem kóser… nem baj, remélem tudod, hogy így is szeretlek? ♥ Így került a kosárba a ”nagytesó figyel téged!” – mert csak… ő a bátyám, és olyan kis figyelmes meg gondoskodó hogy csak na, – aztán egy gyorskajás – mert legyünk őszinték, nem egy 5 csillagos séf a drága, na meg én se viszem túlzásba a dolgot. Ezt majd nászajándékba kapja tőlem, ha egyszer valakinek sikerül elrángatnia az oltárig, Monsieur moustache meg azért, mert múltkor poénból megjegyeztem, hogy egyszer igazán növeszthetne bajuszt és/vagy szakállat, úgy se láttam még soha olyannal… Végül pedig ezt, csak mert imádom húzni az agyát, azt a keveset ami még túlélt engem a fél év alatt, na meg mert pasiból van… Hmm… ha neki nem, mást nem Lascar megkapja tőlem szülinapi ajándéknak! -Théo, megint te vagy a soros! –szökkentem oda mellé, egy Colgate-reklámba illő mosollyal az arcomon, majd miután fél kézzel gyorsan megöleltem, már nyomtam is a kezébe az újabb köteg pólót. A kettőből az egyiket, amit magamnak nézegettem, azt úgy is pólónként véleményeznie kell majd… Mindenesetre, ha túlélte az újabb megpróbáltatásokat, akkor egyelőre nem fárasztottam további próbálni valókkal, én magam bújtam be a függöny mögé próbálni. -Tudod, Théo, ez kicsit emlékeztet a reggeli kis tréfádra… avagy „Hogyan vezessük az orránál fogva a másikat, úgy, hogy le se essen neki?” Oké, tudom, hosszú a szöveg, de ügyes fiú vagy, csak megbirkózol vele… Majd alig 1 perccel később… -Ezt az iszogatós pólót meg először neked gondoltam, de aztán rájöttem, hogy nem szeretsz olvasni… Áh, mindegy, jó ez nekem? Na? Utána beülünk inni valahová, a „Today” szellemében? –böktem az ujjammal a piros-fehér feliratra. …és újabb 1 perccel később újra függöny el,… -Ezt mindenképp vegyük meg, ez a kedvencem! –feszítettem büszkén, a szőke tincseimet egy laza mozdulattal „hátradobva”, hogy ne takarjon bele a szövegbe. Ahogy végeztem, megfricskáztam Théo homlokát, majd már „repültem” is vissza az (egyelőre) utolsó pólóhoz. Ehhez már semmi plusz kommentárt nem fűztem, csak elrántottam a függönyt, és vigyorogva vártam a véleményt.
Felvont szemöldökkel hallgattam a téma kifejtését, hogy milyen okok játszanának szerepet, hogy részegen hazavigyen. Arcom idétlen vigyorba fulladt, többször is halkan elnevettem magam. Aimée annyira idétlen, hogy az már valami félelmetes! - Annyira hülye vagy. Imádlak... - ráztam meg fejemet, belekapva tarkójába, hogy a homlokára hintsek egy egyszerű, szórakozott puszit. Jó érzéssel töltött el, hogy együtt lehettem vele, és igazából nem egyszer sikerült abba az illúzióba képzelnem magam, mintha még kölykök lennék... Pedig már rég nem vagyunk azok, mégis a társasága mindig képes volt felszabadulttá varázsolni. Végül az általam kiválasztott felsők kerültek terítékre, amiket jobbára csak poénból válogattam össze, de úgy tűnt elnyerte a tetszését. Ennek pedig kifejezetten örültem, noha a málé vigyorom nem teljesen erről árulkodott. - Sose voltam reménytelen, akármennyire is fáj ez neked. - csíptem bele oldalába, ahogy megindultunk a próbafülkék irányába. Türelmesen vártam, míg felpróbálja a pólókat, karjaimat átkeresztezve mellkasom előtt, ujjaimmal felkarjaimba kapaszkodva. Ahogy a függöny elhúzódott és Aimée pompázatos látványban részesített egész hangosan felnevettem. - Pont neked való. - kacsintottam rá egyet játékosan, hátamat kicsit hátrább döntve, ahogy a nem múló kacagás kitört belőlem. Noha, arra nem számítottam, hogy ezzel nem értünk a vásárlás végére... Ugyanis, miként kivágódott a fülkéből máris újabb vadászatra indult, elsöpörve mellettem. Kicsit megvakargattam a fejemet, ahogy tengelyem körül pördültem utána, végül egy lemondó sóhajjal követni is kezdtem. Bár nem is értem minek, mert olyan gyorsan összevakarta az újabb pólókat, hogy simán elmehetne egy gyors-bevásárlós show-ba. - Jaj ne csessz már, tesó... - nyögtem fel kelletlenül, ahogy megint a kezembe tolta a ruhákat. Az ölelés mondjuk jól esett, az már kevésbé, hogy újra be kell másznom próbálgatni. Mindenesetre némi szájvonogatást követően eleget tettem a kérésének, és magamra rángattam az idétlenebbnél idétlenebb felsőket. Ellenben, szinte már kicsattanó örömmel fogadtam, hogy miután lezavartam a pólókat, ő maga boldogságban úszva mutogatta a magának választottakat. - Hát ez mondjuk nekem is tetszik! Már rajtad... - vigyorogtam teli szájjal, ahogy a reggeli mókára utaló felső után előmászott a részegedősben. Kifejezetten humorosnak találtam, és heves bólogatásba is kezdtem, hogy ezt mindenképp hozza el. Mellesleg, egyébként is jól állt rajta. Noha... nőből van, az istenért! Rajtam inden jól áll... - Jó ez neked! - vágtam rá végül, visszapördítve őt a fülke irányába, félúton megnyomogatva a vállait. - Iszunk, iszunk, csak igyekezzél már... - dörmögtem a háta mögül, majd egyszerűen csak berántottam a függönyt, hogy haladjon. Persze muszáj volt még két felsőt magára erőltetni, de igazából mindkettőn marha jót vidultam, míg végül megvártam, hogy véglegesen is befejezze a bohóckodást. Aztán egyszerűen csak a karjába markoltam, és lendületesen elkezdtem magam után vonszolni. - Most már menjünk innen... - löktem fejem oldalát az övének, ahogy a kasszánál megállva, a szalagra ömlesztettem az össze kiválasztott ruhát. Amint pedig ezzel is végeztünk, úgy célirányosan elindultam kifelé az üzletből a vállamra dobva a megpakolt szatyrot. - Egyébként... Lascarra is aggathatnánk egy-kettőt ezekből. - böktem fejemmel hátrafelé, a szatyor irányába, szám szegletében folytonos mosollyal. Tekintetem ezt követően a kirakatokat kezdte el fürkészni, egyik szánalmasabb volt, mint a másik... Játékbolt... könyvek... Számtech cuccok... agyzsibbasztó volt. - Ahh, el se hiszem... Úgy felment a pelenka ára az utóbbi időben. - ráztam meg fejemet lemondóan, számat elrántva oldalra. Ám végül nem tudtam tovább játszani a törzsgyökeres balfasz szerepét, így csak szimplán elröhögtem magam. - Amúgy tényleg nevetségesek ezek az árak. Főleg úgy, hogy szart se érnek a termékek... - vontam végül vállat, elpillantva a többi kirakat irányába. Mertem remélni, hogy a naaagy plázázást követően találunk valami kajáldát, vagy egy beülős iszogatós akármicsodát, mert nem volt kedvem tovább vásárolgatni... Nagyon nem... - Tudod az embereket mindig foglalkoztatta a hosszúság... - dünnyögtem Aimée felé, csupán rágva a szavakat. - Engem is. Tudod miért? - pördültem végül a tesóm elé, hátramenetben haladva végig a folyosókon. - Mert olyan kuurva hosszú ideje mászkálunk itt, hogy kezdetleges elmezavarom lesz lassan! - kacagtam. - Üljünk már be valahova. Kérlek... - döntöttem oldalra a fejemet, és farkas ösztönök ide, vagy oda... sikerült telibe trappolnom egy ártatlan járókelőt. A nő felvisított, majd hisztérikusan kezdett csapkodni, ahogy belepréseltem az egyik kirakat üvegébe. - Bo... bocsánat! - hebegtem, de ő csak szitkozódott, és még a jó édes anyámat is megkörnyékezte. - Mondom bocsánat! - immár kicsit ingerültebb voltam, és talán sikerült is a hatást elértem, mert azonnal becsendült. Ideje volt... Megrágtam az államat, majd egy grimasz kíséretében visszazárkóztam a húgom mellé. - Nőőők... - sóhajtottam fel, miközben tudatosult bennem, hogy hát ő is abból volna, vagy mi fene... - Te ne vedd magadra. - karoltam bele vállain át, magamhoz húzva őt, ahogy megpillantottam egy gyorsbüfét, egy-két elvétett kiülős asztallal körbekerítve. - Na odamegyünk! - lelkendeztem egy sort, ráfogva a tenyerére, és ha akart, ha nem, velem kellett jönnie. Egyébként is már kezdtem megéhezni, de most, hogy megéreztem a melegszendvics és hot-dog, hamburger kombó keveredő illatát, rá is kordult a gyomrom. Sietősen fékeztem le a kasszás előtt, két könyökömmel terpeszkedve rá a pultra. - Két hamburgert kérek, meg fantát. Narancsosat. Aimée? - pillantottam oldalra a tesómra, és amennyiben elrebegte kívánalmait, azt is ledaráltam az SZTK-s szemüvegben pislogó nyurga fickónak. Míg készült a finomság, addig közölte, hogy foglaljunk helyet, majd kihozzák. Így tettem... csupán előtte levadásztam két ketchupos promó dobozkát a pult széléről, feldobálva azokat a levegőbe, egyiket közvetlenül a húgomnak címezve. - Nem játék ám! - böktem oldalba, ahogy megközelítettük az egyik asztalt. - Azt már egyszer az arcomra freccsentették, de belement a szemembe, aztán egy órán keresztül nem láttam tőle semmit, annyira mart. Szóóóval, csak okosan nyitogassad majd ki! - mutogattam a ketchupra, elszántan és megrendíthetetlenül kérlelve, hogy tényleg ügyeljen rá. Noha... igazából csak szórakoztam, mindattól függetlenül, hogy tényleg így történt, ahogy azt állítottam. Leszámítva, hogy Bells akarattal tette, de ez már részletkérdés volt... - Ez megfelel? - álltam meg az egyik asztal mellett, kirúgva a húgomnak az egyik széket...
A bókok hallatán csak elnevettem magam, igaz, amikor utána az oldalamba csípett, csak rásóztam egyet a kezére. Meg még mit nem… Húzás inkább próbálgatni! Meg aztán újabb adag ruhát vadászni, ami már csak azért is megérte, mert láthattam, hogy drága bátyám milyen világfájdalom arckifejezéseket képes produkálni. És hogy én mennyire imádom nézni ezt, mon dieu! Húzom is az időt a saját ruhapróbámmal, hiába próbál sürgetni, de na… van amit egyszerűen NEM lehet elsietni az életben, ilyen a ruhavásárlás is! Amúgy is, fog a halál visszajönni később, ha kiderül, hogy nem jó a méret, vagy tudomisén… Miután már kész Himalája pihent a pólókból a kosárban, már épp indultam volna, hogy nézzek pár nadrágot is, amikor drága bátyám úgy döntött, nem. -Naaa, hé! Várj már, hová sietsz! A kalapokat nézted már…? –próbálkoztam, de miután láttam, hogy esélytelen a dolog, csak színpadiasan lebiggyesztettem a szám szélét és hagytam had rángasson maga után. Persze ez is csak addig tartott amíg a pénztárhoz nem értünk ott aztán jött az ezer wattos kisangyal-mosoly a szempilla-rebesgetéssel meg kérlelő őzike szemekkel - azoknak, akiknek gondot okozna a testbeszéd eme értelmezése, értelmezése: „Otthon felejtettem a pénztárcámat, úgyhogy lécciléccilécci, fizetnél te? Köszi, puszi, tudod, hogy szeretlek!” Aztán csak némán követem a tekintetemmel, ahogy a hatalmas ruhakupac eltűnik 2 hatalmas szatyorban, mi pedig vígan tovább indulunk. -Még szép! Kár, hogy nem találtam valami csigásat, tuti megvettem volna neki… Tudod, mennyire imádja őket! Na mindegy, majd legközelebb! –jegyeztem meg töprengve, ahogy a tömegben krosszoztunk a tesóval. Ahogy meghallottam a megjegyzését, először csak megrökönyödve fordultam felé, de aztán olyan éktelen nevetésben törtem ki, hogy még a könnyem is kicsordult mellé. Te jó ég… -Szegénykém, mindjárt megsajnállak. Nagynéni leszek végre, vagy csak nálad veszi kezdetét a trottyos öregkor? Tudod, így túl a 300-on, tiszta Spárta! De amúgy jah, igazad van. Kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad szinte semmi. Tekintetemmel megpróbáltam átsasolni a tömeg felett, hátha meglátom a hangszerboltot, kéne még az a gitár, ám Théo már megint jön a baromságaival itt nekem. -Mert a méret a lényeg? –válaszoltam szórakozottan a kérdésére miközben tovább keresgélek – akarom mondani keresgélnek, ha nem pördülne elém. Még épp az utolsó pillanatban sikerül lefékeznem előtte, hogy ne rohanjak belé, ám csak csípőre tett kézzel, összeráncolt homlokkal nézek rá: -Most meg mi van már megint?! Nem, nem tudom miért, de mondd, hogy nem velem akarod megbeszélni a méret-problémáidat… -válaszoltam egy szemforgatással- Kezdetleges elmezavar? Ugyan, drágám, nálad ez már erősen előrehaladott állapot. –feleltem egy bájos mosollyal, amikor Théo ismerkedésre adta a fejét. Amíg a hölgyemény püfölni kezdte, bátorkodtam hangosan kimondani egy „Csak a fejét, nehogy má’ lesántuljon!” megjegyzést, de aztán ahogy vége lett a műsornak, csak elkezdtem játszani a nagy töprengőt, hogy ugyan mit válaszoljak. -Na jó, legyen, csak mert kimondtad a varázsszót: „Kérlek.” –feleltem nyöszörögve, ahogy magához húzott, de aztán én is viszonoztam a dolgot, finoman megpaskolva a hátát- Amúgy nem vettem. Tudom, én így vagyok tökéletes, ahogy vagyok. Ééés értettem, kapitány! –szalutáltam még egyet futtában, aztán már siettem is utána. Na persze engem se kell sokat győzködni ha kajáról van szó, amint megéreztem az illatokat, épp hogy nem én kezdtem magam után rángatni csórikámat. Jó kislány voltam és csendben végigvártam, hogy Théo leadja a rendelést, ha már megint ő fog fizetni, s csak aztán szólaltam meg: -Nekem is ugyanez, plusz még egy adag sültkrupli és egy fagyikehely. Innivalónak meg… jah, jó a narancsos. Az asztalnál ülve aztán látom, bátyám továbbra is alakítja a nagyra nőtt gyereket, a történetét végighallgatva csak hosszakat bólintok. -Ilyen béna is csak te lehetsz. Most komolyan, ismersz még egy olyan szerencsétlen alakot akinek belefröccsen a ketchup a szemébe? Legalább chilis volt? –csóváltam a fejem, majd mielőtt elfoglalhattam volna a helyet amit drága bátyám volt oly kegyes és rúgott oda nekem, gondoltam egyet aztán elindultam az egyik irányba: - Átmegyek öt percre a szomszédba, keverd meg félóránként a levest… Na jó, amúgy csak wc-re kéne mennem, bár a női mosdókat ismerve a fél órás sorban állás garantált. Ha sikításokat hallanák, akkor meguntam a sorban állást és átugrottam a férfi mosdóba. Légy oly kedves és ne zabáld meg az ebédemet addig, ha kérhetem, sietek vissza! –feleltem, azzal már meg is indultam. Végül tényleg férfi mosdó lett a dologból, bár a sikítások sajna szerencsére elmaradtak. Túlságosan is féltettem a kajámat ahhoz, hogy annyit várjak, így aztán pár perccel később már vidáman trappoltam is vissza, amikor a zajládákból felcseng egy ismerős dallam. Riszálok is rá egy-kettőt, ahogy közelebb libbenek az asztalunkhoz, és mit látok? Valami idegen fószer épp a tesómnak csapja a szelet. Na ne… Ez komoly? A kis huncut… -Rázd bébi, rázd! –kiáltom oda neki, ahogy néhány méter távolságba érek, majd ahogy közelebb érek, szúrós tekintettel adom tudtára, hogy a francia szépfiú nincs egyedül, szóval le lehet koccolni. -Na, hess innét, hess-hess. –mutatom kézzel is, majd miután újra felszabadul a helyem, megkönnyebbülve huppanok le rá. -Egy egyiptomi fáraó azt mondta alattvalóinak: eljő még a nap, mikor ingyen kapod a búzát! Na, nálad is majdnem bejött a dolog, csak pár betű hibádzott az egyik szóban. Amúgy te is jó vagy, egy percre hagylak magadra és már ismerkedsz? Tudom én, hogy hiányzik az az iraki életérzés, csupa pasi, meg sehol egy nő, de akkor is... Szégyelld magad! Amúgy meg jut eszembe, hol a kaja?
Marha jól szórakoztam Aimée-n, de tényleg... Szerettem benne ezt a túlbuzgóságot, ezt a kicsattanó életörömöt. Valahogy mindig sikerült belém is kölcsönöznie egy darabot mindebből. Persze az idétlen visszakérdezéseivel nem igazán foglalkoztam, csak vigyorogtam, meg vállat vontam, vagy épp a fejem ráztam... mikor épp mit. Egyébként is most jobban foglalkoztatott az, hogy marhára éhes voltam. De úgy marhára. Szóval, ahogy elértük a kajás standot egész gyorsan rendeltünk is, majd kinézve egy asztal ledobtuk mellé magunkat. Jobban mondva én ledobtam, a húgom meg már megint idétlent játszik. - Ez mindenképp érdekelt. Igyekezzél... A kajádért meg ne aggódj, vagy megvár vagy nem... - morogtam halovány, pimasz vigyorral szám szegletébe, útjára is indítva ezzel a wc irányába. Már csak azzal nem számoltam, hogy miután lefordult az említett helység felé, nem sokra rá betalált valami homogén agybeteg barom. Természetesen ettem, és épp azon agyaltam, hogyan is üthetnék borsot a tesóm orra alá, mikor megjelent ez az elme roggyant. Eleinte igyekeztem még csak észre se venni, de miután harmadszor is megbökdöste a vállamat, már kissé indulatosan, és szúrós tekintettel emeltem fel rá íriszeimet. - Hallod... nincs jobb dolgod? - morzsoltam el a szavakat szinte lenézően, és undokul, berágva fogaim közél egy-két falatot. Persze csak mondta tovább a hülyeségét, hogy milyen jól nézek ki, meg milyen cukin rágok. Ez kajak hülye... meg simán homár. Megforgattam a szemeimet, majd egyetlen mozdulattal rántottam magam elé Aimée kajáját, belerágcsálva a sült krumplijába, ezt követően pedig meghúztam a magam fantáját. Ez meg csak mondja tovább, hát lehidalok... Kedvem lett volna már a hajamat tépni, és erősen el is gondolkoztam rajta, hogy szedek belőle neki pár darabot, miután azt kezdte el ecsetelni milyen jó illata van az említett tincseknek. Nagyot sóhajtottam, majd esdeklőn pillantottam el a wc irányába, háta megjelenik ez a lökött tyúk, és mindennek hatására ez az idióta is lelép. Mert... persze lazán összecsomagolom, vagy egyéb durvább szavakkal hajtom el, de azt hiszem hamarabb vágnának ki engem a bevásárlóközpontból, mint őt... - Hízelgő, de kurvára nem hat meg... Szóval, ideje lenne hátat fordítanod, és elmászni egy langyi bárba. Több esélyed lenne. - toltam be még két sült krumplit, miközben újabb falatot is haraptam mellé a hamburgerből. De persze, még ez se volt elég ennek a szarrá nyalt buzinak. Szó szerint... Épp, hogy a vállamra kívánta volna tenni a kezét, mikor izomból elrúgtam magam tőle legalább egy méterre, majd oldalvást pillantottam át rá. - Na most már tényleg húzzál innen! - csattantam fel ezúttal, mire a drágalátos húgom is megérkezett. Úgy látszik, az ő fellépése erősebbnek bizonyult, vagy csak szimplán riasztó volt a nőiessége... le is szarom egyébként. A lényeg, hogy a srác száj vonogatva ugyan, de sarkon fordult, és végre elszállingózott. Még a látókörömből is. - Maaarha vicces... - szólaltam meg gúnyosan, ahogy Aimée ecsetelni kezdte a saját stílusában előadott szövegelését a melegekről, és az iménti helyzetről. - A kajád meg... Hát a sült krumpli kicsit megfogyatkozott, de még életben vannak... - villantottam egy elégedett vigyort, ahogy elé toltam a tányérját, a megcsonkított krumpli maradványokkal együtt. Mindeközben persze én egész gusztusosan nyammogtam a még megmaradt hamburgeremen, leöntve mellé a fantát is. - Részemről végeztem... - nyeltem le az utolsó adagot is, amit már vagy egy percre rágcsáltam a fogaim alatt, majd kényelmesen hátradőlve megvártam, míg Aimée is végez a maga részével. Végül lassan felálltam, majd magamhoz ragadva a szatyrokat megálltam a húgi mellett, szórakozott mosollyal a képemen. - Megyünk haza! Szóval hajrá, mozogjál te kis majom. Egyébként... legközelebb, az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése végett, veszek neked egy pelenkát. Hiába ment fel az ára, jobb, ha nem akkor könnyítesz magadon, mikor... - pillantottam el a hátam mögé meggyőződve róla, hogy a srác már messze jár, majd újra a tesómra emeltem kék íriszeimet. - ...nem kéne. - döntöttem végül oldalra fejemet, és ha Aimée is felállt végre, úgy meg sem álltam a kocsiig, hogy onnan egészen hazáig vezessek. Elég volt ennyi mára... Mind a vásárlásból, mind pedig az egyéb... helyzetekből.
// Hát ez se nem jó, se nem hosszú... Bocsi, hogy kicsit összecsaptam, de ígérem a kövi játékban összekapálom magam ^^ Köszönöm a játékot! //
Nyomtam egy barackot Théo fejére a gúnyolódásáért cserébe, de aztán tényleg lehuppantam a helyemre. Közelebb húztam a tálcát, majd mint aki egy hete nem evett, úgy vetettem rá magam az első hamburgerre, hogy egy percen belül már csak néhány hátramaradt morzsa árulkodott néhai létezéséről. -Csaf aft nem… éhrtem… hof… mi a fenéért nem kéhrsz… magadnak. –nyeltem le az utolsó falatot, hogy úgy folytassam- Tudod, hogy utálom, amikor beleeszel a kajámba! Ti, pasik kaptok mindig sikítófrászt, ha elmentek valahova kajálni, kérdezitek a csajt, hogy na, mit kérsz? Semmit, majd eszek a tiédből… Nos, ha eddig nem tudtad volna, ez fordítva is igaz ám, hallod-e? Jó, most az egyszer még megbocsájtok neked, csak mert a tesóm vagy, de könyörgöm, legyen már egy kis eszed. –csóváltam a fejem, s azzal a lendülettel kézbe kaptam a második hambit is, hogy egy harapással eltüntessem a harmadát, minimum. Belenyomtam a szívószálamat az üdítőbe, majd szürcsölve fel is hörpintettem legalább a felét, aztán néhány szál sült krumpli, s már faltam is tovább a hamburgeremet. Hát, nem egy cordon blue, vagy egy véres marha steak, de éhenhalás ellen talán megteszi. Théo szavaira csak bólintok egy aprót tele szájjal, miközben tovább nyammogok a kajámon. Jobbra, balra pillantottam közben, köröztem párat a szemeimmel, megpöcköltem a szívószálat, aztán nyeltem egyet, betoltam újabb pár szál krumplit – mon dieu, hogy ez milyen isteni!!! – finoman bokán rúgtam az asztal alatt a bátyámat aztán csak elvigyorodtam, ittam pár kortyot… és így tovább, amíg végül el nem pusztítottam mindent, ami a tányéromon volt. Na igen, 1-es szabály, kaját veszni nem hagyunk! -Okés… én is! –feleltem, ahogy összegyűrtem a papírokat és mindent belegyűrtem az üres üdítős pohárba, majd felkaptam a tálcát és a Théo előtt lévőn szemetet elkezdtem átpakolni rá, hogy össze tudjam rakni őket. -Köszi, hogy visszaviszed! –villantottam rá egy angyali mosolyt, majd jóllakottan megsimogattam a pocimat, mint valami kismama. Ahogy Théo közölte, hogy innen hazafelé megyünk, csak felháborodva pattantam fel a helyemről. -Na ne mááár! Ugye most szívatsz?! Hiszen még csak épp, hogy elkezdtük a vásárlást. Még el akartam menni cipőt venni, meg valami alkalmi ruhát, hogy a gitárról már ne is beszéljünk… Megígérted!!! -hadartam erős francia akcentussal, miközben az asztalra támaszkodva, morcos tekintettel vártam a tesóm válaszát. -És menj a fenébe a pelenkáddal együtt! –kiáltottam utána, hogy én aztán ugyan el nem mozdulok innen, menjen csak ha akar, kész duzzogok, engeszteljen ki, vagy valami! De aztán ahogy láttam az egyre távolodó alakját, egyre inkább erősödött bennem a gyanú, hogy komolyan gondolta a dolgot, pláne, hogy még csak véletlenül se nézett hátra, egyszer se. Pedig én már úgy rákészültem a morci-fejemmel meg a csúnyán nézéssel… -Ahhhhhgr!!! Théooo! Kész, itt fogyott el a türelmem. Inkább utána rohantam, mielőtt tényleg itt hagy, mert semmi kedvem hazagyalogolni…
// Nem lett rövid, nem lett rossz Az enyémre annál inkább illik mindkettő, de most ennyire futotta... Majd alakítunk a következőben ^^ És én köszönöm a játékot! //
Kezdőlap
//
Bocsi, hogy kicsit összecsaptam, de ígérem a kövi játékban összekapálom magam ^^ Köszönöm a játékot! 
