Miután Angie volt annyira... mohó, hogy nem érte be a bőröm szaggatásával, és eltépte hát a nyaklánc-kulcsom göngyláncát, úgy gondoltam, itt az ideje vannak, hogy újat vásároljak magamnak. Csak holmi anyag - mondhatnánk, bármi megfelelne, hogy újra a nyakamban hordhassam a kulcsot, de ahhoz túl válogatós vagyok. Túl értékes, túl nagy értékeket őriz ahhoz, hogy holmi olcsó bőrszíjra fűzzem fel. Mehettem volna ékszerboltba is, és nem kizárt, hogy fogok is. De a folyó olyan emlékeket idéz fel bennem, amik csak úgy simogatják a bőrömet, redőssé lúdbőrözik minden sejtem, és a part menti sétám ide vezetett. Olykor a legeldugottabb helyeken bukkanhatunk a legszebb kincsekre. Ebben a reményben tértem be ebbe az ajándékboltba, mondván: nyakláncot keresek. Teljesen mindegy, mi fityeg a végén, a lényeg az, hogy a lánc szép legyen. És nemes. Passzoljon hozzám. Az eladónak azt mondtam, hogy a barátnőmnek szeretnék ajándékot vásárolni. Hagyott időt hogy elmerengjek, de még mindig nem találtam meg a megfelelőt. Ahogy az illatok farkasszagot sodornak felém, megdermedek a mozdulatban, úri lassúsággal fordulok a jövevény felé, s ha sikerül elkapnom a tekintetét, a kék szempárt, ami a szemüveg mögött bújik meg szendén, egy baráti mosollyal üdvözlöm, mint minden kék szemet, de veszélyt hordozva, hiszen köztünk, farkasok közt az ilyesmit sosem lehet tudni. Még akkor sem, ha éppen két nyakláncot tartok a kezeimben fegyverek helyett.
A hozzászólást Ethan O'Neill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 03, 2014 1:51 pm-kor.
Nem tudom, hogy akarok venni egyáltalán valamit, de abból nem lehet gond, ha benézek valahova. Ebben a döntésemben, indulok el valamerre. Hogy merre megyek, azt a lábaimra bízom, mert eleve nincs ötletem. Egyenesen, egy ajándék bolt felé vezet az utam, és ha már ott vagyok, belépek oda, és orromat megcsapja egy idegen farkas illata. Majd, mikor rá nézek, mintha mosolyogna rám, de nem bíztos. Felé sétálok, és én is, úgyan így teszek. - Helló. - Mondom neki röviden, és közben azért, a palyzsom mögé relytem a gondolataimat, bár nem hinném, hogy bármit is el kéne relytenem egy idegen elől. - Látom, hogy őn is vásárol. Talált már valamit? - Kérdem, és én is nézegetem a nyakba valókat. Azért, a fityegőket is nézem, és lemondóan sohajtokfel. Aztán, az eladó felé fordulok. - Farkas fityegős nyakba valója nincs? - Kérdezem tőle, az eladó megrázza a fejét, mire én csak ismét fel sohajtok lemondóan. ~ Ezekre, bezzeg van vevő. - Gondolom magamban, majd ismét megnézem a kinálatokat, és végül leveszek egy fordított kereszteset. - Ez esetben, akkor ezt kérem, és másra már nincs is szükségem. Mondom neki, mire ő beviszi a nyakbavaló árrát, amit ki is fizetek, bár belül készrablásnak érzem az öszeget. Végül, meg várom a másik farkast, így legaláb tudok vele beszélni. - Az kuzinomnak lesz. - Mondom neki, mikor rá nézek, bár ő nem kérdezett semmit, de azért nekem ezt el kelett mondanom egy idegen farkasnak. - Sajnálom, tudom ez nem önre tartozik. - Mondom, és közben érzem, hogy zsibbad az arcom.
Rám köszön, és már rántja is fel a pajzsát, én pedig csak szélesebbre húzom a mosolyomat. Milyen kis aranyos, hogy így védekezne ellenem. De ne félj, egyelőre még nem akarok tőled semmit. De érzem rajtad a falka szagát, te is közéjük való vagy, csak úgy, mint Dana és Alison... - Szép napot. Köszönök egyszerűen, apró főhajtással és amíg az eladóval társalog én úgy teszek, mintha a saját dolgommal lennék elfoglalva. Tovább böngészem a láncokat, de közben mindenre odafigyelek, amit a nőstény és az eladó intéznek egymással. Amikor meglátom a fordított keresztet, kedvem támadna felnevetni, de nem teszem. Csak oldalra fordítom a fejem, hogy megnézzem a nyakláncot és aztán a nőt is, mire magyarázatba kezd, én pedig érdeklődve állom a tekintetét. - A kuzinjának, hát persze. Bólintok udvarias mosollyal, és eltűnődöm, milyen rég hallottam már ezt a kifejezést. Túlságosan emlékeztet a régi időkre amiket el akarok felejteni. - Semmi probléma. - felelek arra, hogy sajnálja - Mondja csak... A kuzinja... Miért Sátánista? Tolakodok kissé a kérdéssel, de mivel ő is tolakodott az előbb, nem érzem magam modortalannak emiatt. - Nincs szüksége segítségre...? Méregetem, mintha azt próbálnám jelezni, hogy azok, akik fordított keresztet hordanak, általában valamiféle lelki válságban szenvednek. Hah, még a végén felcsapok pszichológusnak, bár mit ne mondjak, néhány gyóntatás után sokszor érzem azt, hogy van hozzá érzékem.
Mikor a kuzinomat emlitem neki, hogy a nyaklánc neki lesz, ő is mond nekem valamit. Nem tudom mire vélni a mondatát, hisz annyi félekép lehet a mondatát érteni, hogy akár abból könnyen sértödés is lehetne. De, én ezt most inkább hagyom. Majd mond nekem valamit, és még egy kérdést is kapok tőle bónusz ként. - Londonban, van valaki, aki nagyon tetszik neki, és ő elvitte egy ilyen gyülésre, ami nagyon megtetszet neki, és eldöntötte, hogy ő is az akarlenni. Persze, ez nem tetszet az apjának, aki erre... - A mondatot, már nem fejezembe, de talán magától is tudja, hogy mit is tett Regulus bácsi a lányával. Szépen kidopta, és kitagadta, amíg nem tér vissza az esze. Bár, Su inkább az apja makacs ságát örökölte, így szerintem ez még elfog tartani, még vagy jó pár száz évig is, mire megjön Su esze. Majd, kapok még egy kérdést, amire fel csillan a szemem a szemüveg mögött. - Igen, persze hogy van. - Mondom neki. - Megtudná nekem mondani, hogy hol tudnék szert tenni egy plüs farkasra, vagy bármilyen farkasos tárgyra? - Kérdem tőle, bár nem egy olyan férfinak látszik, aki ért a plüssök beszerzéséhez. Minden esetre, azt viszont már magamnak venném meg, de azt már nem kötöm az ismeretlen orrára. Minden esetre, a reakcióját még megvárom, mert most, úgy sem jut eszembe semmi olyan dolog, kivéve, hogy be sem mutatkoztam neki. - A nevem, Allison Black, de a barátaim, és a rokonaim, Ally-nek szokot hívni. - Mondom neki, kedvesen. Fel is merül bennem a kérdés, hogy milyért is csinálom én ezt, hisz nem is falka társ, hát na. Talán túl közvetlen vagyok, és vissza kéne fognom magam, hiszen, az eladó is a helyén van még, és nincs kedvem olyat mondani, amitől akár le is bukhatok, hogy vérfarkasvagyok.
London... Hát persze, miért is ne éppen Londont emlegetné, egy olyan ország, egy olyan királyság centrumát, aminek minden négyzetcentiméterét megvetem. De ez most nem látszik rajtam, csak tovább görgetem a gondolatokat, amik a nőstény szavaira ébrednek fel bennem, és amikor félbehagyja a mondatot, csak bólintok. - Sejtem. Volt már dolgom hasonló apákkal. Ami azt illeti, kettővel is. Barátságos és együttérző mosolyt küldök a nő felé, mintha cseppet sem lázítana vagy éppen emésztene fel belülről a gondolat. Szabályszegés, kitörés a rendből, egy nem minden napi hitvallás választása a szerelem nevében... Elkapom a felcsillanó tekintetét, aztán hallgatom, hogy mégis mi lenne az, amiben esetleg segíteni tudnék neki. Hát persze, plüssfarkas, farkasos tárgyak... Reménykedtem benne, hogy ennél kicsit többről lesz szó. De csalódottságomat továbbra is elrejtem előle, érzem, hogy fiatalabb, mint én, nem lesz hát probléma azzal, hogy megtévesszem, és megint egy segítőkész hímnek adjam el magam. Ki tudja, talán lesz még ennek haszna azzal a bizonyos falkával kapcsolatban, amibe olyannyira be szeretnék kerülni. - Új vagyok a városban, nem igazán találkoztam ilyesmivel. - vallom be neki őszintén - Nem vagyok az a vásárolgatós fajta... De szerintem próbálja meg a helyi bevásárlóközpontban, egészen biztos vagyok abban, hogy ott sikerrel jár. Nem, ami azt illeti, egyáltalán nem vagyok benne biztos, de még mindig több az esély száz üzlet közül, mint itt, ebben a kis bódéban, amit jegypénztárnak és ajándékboltnak csúfolnak. Amikor bemutatkozik, alig láthatóan tátom el a számat, Allison... Véletlen volna, hogy pontosan úgy hívják, mint azt a nőstényt, akit talán szerelmemnek csúfolhatok...? Ráadásul pontosan ugyan abban a falkában? Felpillantok a plafon felé, mintha Isten szoknyája alá kívánnék ily módon belesni, aztán a kezem nyújtom a nőstény felé. Ha elfogadja, akkor nem kezet fogok, hanem megdöntöm a törzsemet és udvarias kézcsókot lehelek a kézfejére. - Nagyon örvendek... Ally. - ejtem ki a nevét egészen mámorosan, majd felegyenesedem - Az én nevem Ethan. Ethan O'Neill. Ahogy eleresztem a kezét - feltéve, hogy volt lehetőségem a tenyeremben fogni -, a zsebembe süllyesztem a sajátomat, mintha koszosnak érezném az idegen érintéstől, és mégis... Izgat a gondolat, friss, idegen és ismeretlen, felfedezésre vár. - Volna kedve járni egyet? Kérdezem, miközben hanyagul visszateszem az eddig nézegetett láncokat a helyükre, mintha már nem is érdekelnének. És ami azt illeti nem, valójában tényleg ne, érdekelnek most, hogy ez az Allison nevű nőstény keresztezte az utamat.
Nem lepmeg, hogy volt mvolt már dolga ilyen apával, de mondani, már nem mondok rá semmit. Mosoly? Egyáltalán, mégis mivel érdemeltem ezt meg? Mindegy, nem lényeg. Ami, viszont az őszinteségét illeti, kap egy piros pontott tőlem a kébzelet beli füzetembe. - Rendben, majd megpróbálom ott. - Mondom neki, egy mosoly kiséretében, de pontosan miért is mosolygok? Talán, azért mert, így sokkal barátságosabb vagyok. Nem tudom. Mikor bemutatkozom neki, nem tudom nem észre venni, hogy felnézz, és önkéntelenül én is ezt teszem. Fel nézek, de csak a plafont látom. Nem tudom, hogy mi érdekeset látni ott fent a plafonon, de keresem a tekintetemmel. Talán, berepült egy veréb, vagy tudom is én. Mindegy, legyen bármi is az, le vadászom, és elviszem Castornak ajándékba. Bíztosan örülni fog neki. Ha mégsem, akár ki is dobhatja. Egy idő után, fel is adom a keresést, és ismét a himre fórdítom a tekintetemet, aki felém nyújtja a kezét, amit én naivmódon el is fogadok, és amire egyáltalán nem számítok, hogy kezet csókol nekem, és be is mutatkozik ő is. Ethan O'Neill a neve, és nem tudom a dolgot kérdés nélkül hagyni. - Csak nem rokona, a kedvenc szinészemnek, Ed O'Neill-nak? - Kérdezem tőle. - Imádom őt a Rémrendes családban, de a másik sorozatát még nem láttam, így arról nem tudok nyilatkozni. - Csacsogom neki, bár tuti, hogy csak név rokonok, semmi több nincs közöttük. Egy kérdés is el hangzik, amin el is gondolkodom kicsit. - Felőlem, sétálhatunk nyugodtan, nem látom a dolognak akadályát. Mondom, és indulok is a kilyárat felé.
Amióta ez az őszi időjárás van, ami Alaszkában már tulajdonképpen téli, Nia-val egy kicsit kevesebbet találkoztunk. Nem is tudom igazán, miért alakult így. Persze azért nem hanyagoltuk el egymást, csak sok dolgunk volt. Nekem legalábbis sok, falkaügyben is. A kóborok csak nem nyugszanak, mindig jönnek, érkeznek és információt kell róluk gyűjteni, tárgyalni velük. Vannak nagyon nehéz esetek... Erre a kellemes szombat délutánra kitaláltam egy hajóutat. Kirándulni voltunk már többször hegyekben, szigeten, erdős részen, de most egy kis hajózást tartottam jó ötletnek és párocskám benne volt. Hoztam a hátizsákomat, benne a szokásos túrafelszereléssel, mert a hétvégét ezzel töltjük. Szerintem az elemeink újra tele lesznek energiával. Egy igazi régivágású gőzhajó, még azokkal a lapátkerekekkel és a Chena gyönyörű vidéke. Szuper lesz! Megbeszéltük a találkozót erre a késő délutáni órára itt a jegypénztárnál. Álldogálok, nézem az ajándékboltot. Nem az én világom ez a sok szuvenír, de Nia-nak szerintem tetszeni fog. Azt még nem kérdeztem meg, járt-e már itt. Majd úgyis elmondja. 5 perccel előbb érkeztem, a kocsit kint hagytam a parkolóban. A párocskám otthonról jön, ha minden igaz. Most nem én furikáztam vele, ezért is várom már nagyon a találkozást. Újra és újra meg tudja bizsergetni az én kis szívemet ez a szépséges és okos leányzó.
A tavaszt és a nyarat kultiválom a meleg idő miatt. Hiányzik. Adjátok vissza! Ahogy kell, jól beöltöztem: pufi kabát, kötött sál, kötött sapka, és még kesztyűt is húztam. A mogyoróbarna kabát alatt egy piros kötött pulóvert viselek, farmernadrágot és szörmegalléros csizmát. Mint egy fagyosszent. Zsebre dugott kezekkel megyek be az épületbe. Késő délután van, de még ilyenkor is akadnak bőven kirándulni vágyók. A hideg és a szürkeség nem tartja vissza az embereket. Én csak Stephen miatt vagyok itt. Imád kirándulni, és ha már felvetette a hajókázás ötletét, miért is mondtam volna nemet, amúgyis szeretek vele lenni. Amióta összejöttünk, sokkal többet járom a természetet, mint azelőtt. Stephennel lehet is. Egyedül biztosan megmaradok a város határain belül. Vagy egy hete nem taliztunk. Nekem szerencsére nyugis időszakom volt a rendőrségen. Csak a szokásos piti dolgok fordultak elő: rablás, betörés, testi sértés meg efféle ínyencségek. Kettőnk közül Stephen volt jobban elhavazva. Sosem firtatom, ha nem ér rá. A munka az munka. Inkább türelmesen kivárom a sorom, és voilá! Megpillantom a jegypénztárnál ácsorogni. Gőzöm nincs hogyan csinálja, de ez a pasi mindig jobban néz ki. Gonoszdin elvigyorodom. Ideje becserkészni. Épp nem figyel. Nem arra, amerről az ellenség érkezik. Mögé surranok, széles válla fölött az arca elé nyúlok, és gyengéden befogom a szemeit. Úgy vigyorgok, mint aki nem tudom mekkora csínyt követett el. Tuti nem fogja kitalálni ki lehet az.
Hemzsegnek az utazók, sokakat érdekel ez a hajójárat is és persze a pénztárhoz nem csak azok érkeznek, akik most, az utolsó pillanatban veszik meg a jegyet. Mi se halogattuk nagyon, még van idő. Akkor is, ha Nia elkésne. Az ajándékboltban már keveseb vásárló van, de azért eloszlik a tömeg, itt is sokan álldogálnak. Szépen beöltözve. Én is előszedtem a hideg időben viselt ruháimat. Sálat nem kötöttem, sose szoktam, csak egy csúcsos sísapka egészíti ki sötétkék, lilába hajló színben, fehér pöttyökkel. Mintha már havazna az éjszakában, olyan hatást kelt. Sokak szerint vicces, szerintem nem annyira. Vastag, fekete bőrdzsekit vettem fel, alatta fehér kötött pulóver, sárga inggel, aminek csak a kigombolt gallérja látszik ki. A kabátot se húztam össze, amióta itt bent vagyok, úgyhogy még észre lehet venni a galléromba hanyag eleganciával betűzött napszemüveget. Lent pedig sötétkék farmer bakanccsal. Így várakozom és már alig várom, hogy meglássam Nia-t. Hiányzik és nagyon jó ezt kimondani. Végre valaki, aki iránt képes vagyok ilyesmit érezni. Azt hittem, ezek az idők már elmúltak nálam, de csak várni kellett. Hogy beússzon az életembe. Most is beúszik, megérzem az illatát, a jellegzetes, finom parfümjét és a bőre szagát, az egyedi azonosítót, amit a mi fajtánk nagyon jól meg tud különböztetni. Nem fordulok meg, eljátszom a meglepettséget, mikor befogja a szemeimet. Tudtam, hogy jön, éreztem, merről, de a végén a trükkre tényleg nem számítottam. - Megadom magam! Pénzt, életet, sonkás szendvicset, meleg teát amit csak akarsz! - viccelődöm feltartott kezekkel, amiket aztán szépen a csuklóira irányozok és lefejtem azokat az arcomról, majd megfordulva kezet csókolok. Aztán szájra is kap egy cuppanósat. - Salut, ma chérie! De jól nézel ki! - köszönök nagy mosollyal. Nézem az arcát, kutatom és közben az érzéseiben dúl a vidámság. Örül, hogy itt lehet. Ekkor bök oldalba valaki jobbról. Odanézek és meglátom egy régi ismerősömet. A mosoly az arcomon csak Nia-nak szól, mikor odafordulok és Bartholomew Frances-t pillantom meg. 4 évvel ezelőtt futottam össze vele itt Fairbanks-ben, ahova a testvérével jöttek. Akkor nem így járkált, nem rejtette el a szagát. Beszéltem vele és nem tetszett neki, hogy ki akarjuk szorítani őket, rámtámadtak. Szerencsére a patak mentén, nem túl frekventált helyen történt, harcolhattunk farkasformában. Korban, erőben én voltam a jobb. Kaptam sebeket, amikből hónapok után álltam fel, ők viszont rosszabbul jártak. A testvérét, Jeremiah-t megöltem, Bartot pedig addig üldöztem, amíg tudtam. A hírek szerint még aznap elutazott a városból és nem láttuk. Most mit keres itt és miért nem tudtam róla, hogy visszajött? Egyedül nincs esélye ellenem, ha bosszúra készülne, társai meg nem nagyon vannak. Se pénze, se modora, ráadásul már a bátyja is a túlvilág ösvényeit tapossa valahol az örök vadászmezőkön. Csak lessük egymást, mint két ragadozó, aki méregeti ellenfelét, hogy miként támadja meg, mit várjon tőle. - A vért nem issza be a föld, Chesterton. Bosszúért kiált és visszakapod az élettől, amit a bátyámmal tettél... Én szóra se méltatom, csak figyelem. A kezében egy olyan jegy van, egyszeri utazásra szól, innen el. Legalább nem rontja itt a levegőt tovább. Ki kell gondolnom, hogy magyarázom meg Nia-nak, mit hallott. Bart arcáról a gyűlölet sugárzik és ebbe vegyül a félelem. Nem mer nyíltan szembeszállni, csak várja a sors kezétől a sült galambot. Pórias vágyakozás a bosszúra. Mindenesetre most belerondított a délutánomba elég rendesen. A holnapi járatra szól a jegye. Addig meg kéne keresni és kinyírni. De Nia-t nem hagyhatom itt, ez a kóbor mázlija. Most még elmehet és ha van egy kis esze, nem vár holnapig a távozással.
Stephen szavaira elnevetem magam, és hagyom, hogy leemelje az arcáról a kezeimet. - Egy puszival is beérem. – duruzsolom vigyorogva, miután megfordul. Azzal a mai napig zavarba tud hozni, hogy a kezemre is oszt egyet. Állítom, csak én kapok ilyet a városban. Bele is pirulok a fejem búbjáig, pedig már nem ez az első. - Szia!!! – mosolygok aztán szélesen Stephen szemeibe, hogy megkaptam a cuppanóst a számra is. - Tök csini a sapid. – döngöm. Tényleg tetszik. Nagyon jól áll Mr. Szépszeműn. Kiemeli azokat kék íriszeket. - Akkor még nem láttál a terepszínű kezeslábasomban. – mondom nagy komolyan, majd újabb nevetést hallatok. Itt a hideg, és előkerült a szekrényből. Shonte mindig kiröhög, ha meglát. Azt mondja; úgy nézek ki benne, mint egy kommandós repülőmókus. Szerintem meg tök állat. Épp tovább csicseregnék, hogy elragozzam Stephennek mennyire hiányzott, amikor egy korabeli fickó odaszól neki, nem túl jó hangulatban. Stephen arcáról azonnal eltűnik a mosoly. Helyette valami egészen más jelenik meg. A vonásai megkeményednek és a pillantása is elsötétedik. Az idegen fickóról üvölt a gyűlölet, amit igazából nem tudok hova tenni. A szavait meg főleg nem. Ő is egy olyan… Dominic? Csak egyszerűbb változatban? A tekintetem kettejük közt ugrál. Hol Stephent nézem, hol a pasast. Nagyon nem tetszik, ahogy méregetik egymást. Mint két kakas, akik mindjárt egymásnak ugranak. Bár, tudom, hogy Stephen ennél sokkal okosabb. Akármilyen ellentét is feszül köztük, nem itt fogja lerendezni mindenki előtt. - Ugye nem mesélted el a kis barátnődnek, miféle szörnyeteggel állt össze?... Nehogy más felvilágosítsa... - morranja a fickó oda hozzánk baljósan, miközben barna szemei villámokat szórnak. Nem szólok. Csak nézek. Mi van??? Milyen ovis dolog ez megint? Rajtam keresztül akar hatni Stephenre? A lehető legjobb embert kóstolgatja. Tényleg. Végül mégis lelép, és elvegyül az emberek közt. A páromra emelem a pillantásom. Sorjáznak benne a kérdőjelek. - Újabb rajongó az egyetemi évekből?... Ki volt ez, és mi volt ez aaa… drámai előadás? Nem kerüli el a figyelmem, hogy Stephennek nem igazán esett ínyére ez a váratlan incidens. Nem ismerem az okát, de jó lenne. - Minden oké? – tudakolom kíváncsian. Remélem elmeséli mi volt ez az egész. Érdekelne mit akarnak a jóakarói a nyakába kenni. - Számítsak újabb névtelen szeretetcsomagra? - kérdezem teljesen nyugodtan. Ilyen vacak trükkök aligha ingatják meg a bizalmam Stephen-ben. Majd megint jönnek otthonra a borítékok kamu fényképekkel, felvételekkel, levelekkel, mint a legutóbb? Ehh...
Nia-nál kegyetlenebb rablóval ne hozzon össze a sors. Egy puszi volt az ára a szabadságomnak és természetesen kapott. Kettőt is. Imádom, amikor úgy zavarba jön, hogy az érzései lángolnak, akár a kandalló tüze. - Ez igaz, de megnéznélek abban is. Bizonyos nőknek jól áll a katonai cucc és szerintem Nia-n is remekül mutatna. Az alkata megvan hozzá és a bájos mosolyával se alkotna akkora kontrasztot, hogy mindent elrontson. Van erő és akarat az én kedvenc fantomképrajzolómban, illene hozzá az a kezeslábas. - Köszi! Sokak szerint inkább vicces, mint csini. De látom, neked bejön - felelem egy sanda mosollyal. A találkozásunk remekül indult, mint mindig. Ez a kóbor viszont lehervasztotta a hangulatomat. Volt már pár fura randink és úgy néz ki, ez is olyan lesz. Menj csak, Bart, amíg van lábad. Vagy bármid, ami mozog... Teszek róla, hogy ez ne maradjon sokáig. Persze nekem is eszembe jut Dominic, aki hasonló szöveggel próbálkozott. Csak neki voltak kapcsolatai és ezért esélye, hogy rendesen kiszúrjon velünk. A nyomorult Frances-nek egy hajójegye van, meg nagy szája, ennyi. Konfliktust és idegességet tud kelteni, ebben merül ki a tudomány. Pörögnek a gondolataim, keresem az alternatívákat, az ötleteket, hogy mivel magyarázzam meg mindezt és közben azon aggódom, hogy Nia hogy fogja fogadni, ha nem sikerül. Nagy színész vagyok, de ez túl konkrét színvallás volt, névre szólóan kaptam meg a verbális vádiratot és nem tudom, mennyire leszek képes kimagyarázni. Készültem rá, hogy egyszer elmondom neki az igazságot, de nem ilyen kikényszerített formában akartam. Az arcomra komolyabb, higgadtabb vonásokat öltök és egy mosoly is előkúszik. Az a mosoly, amivel a nyertes néz a tehetetlen vesztesre, mikor az nekiáll kígyót-békát kiabálni és a gyengeségét sértésekkel kompenzálja. Nem szólok semmit, csak követem a szemeimmel. A saját szagát elrejtheti, de akikét itt összeszedte, abból megint lesz egy egyedi kombináció, amit megjegyzek. És majd megkeresem, ha olyan hülye, hogy hagyja. Kéne majd egy sms is az Alfának, hogy nicsak, ki van itt, le kell vadászni. Ehhez persze nyugodt helyzet szükséges, addig pedig túl kell esnem egy nehéz beszélgetésen. - Ahogy mondod, de neki a drámatagozaton lett volna a helye... - felelek egy igazán semleges, legfeljebb véleményt nyilvánító válasszal. Mosolygok, ahogy Nia-ra szoktam. Rögtön képes vagyok felölteni ezt az arcot. Remélem, hatni fog. Bart szerintem nem olyan tökös, hogy kövessen minket és kiderítse, ki a barátnőm. Esetleg a lakásomig elmegy vagy az autóval csinál valamit, aztán uccu neki. Többet nem nézek ki belőle. Egyszer már majdnem megöltem és az a majdnem csúnya kihagyás volt. Meg kellett volna tennem. Nem a sebeim nyalogatása lett volna fontos, hanem az, hogy levadásszam és ha félholtan is kerülök elő, elvarrjam a szálat. Bíztam abban, hogy nem tér vissza, de ennek falrahányt borsó volt a kaszabolás. - Bartholomew Frances. Legalábbis én ezen a néven ismerem. Bebiztosítom magam, hogy ha közben nevet váltott, az adatbázisban találtak alapján Nia értse, hogy nem hazudok. Max tévedek. Veszek egy nagy levegőt és megrázom a fejemet. - Szerintem nem kell tőle tartanod. Láttad, hogy szájalt, de közben félt is a szemeivel. Nia nagyon jó az ilyenekben és látnia kellett ezt is. Na jó, még valami történet kell. A bátyjáról alkossunk valamit gyorsan. Megvan. A legjobb hazugságban mindig van egy kis igazság. - A bátyja meghalt, tudtommal baleset volt. Pár fogaskerék hiányzott a fejéből és együtt lógtunk egyszer, aztán amíg mi ketten dumáltunk, ő elszökött. Bart meg engem okol, hogy elvontam a figyelmét. 4 éve nem láttam, nem tudom, most hogy került elő. Nem állok be a sorba, maradok ott, ahol nincs nagy tömeg. Ez a kettőnk beszélgetése, nem kellenek a hallgatózó fülek. Szorítok belül, hogy ez elég legyen. De ha az a bizonyos bogár beült Nia fülébe és elkezd nyomozgatni, akkor lehetnek még itt bajok...
A fickó szavai sok gyanakvást nem keltenek bennem. Ő nem tudja, de már láttam Stephen sötét oldalát, azt, amivel Dominic szektás kislányait elintézte. Emlékszem, milyen kegyetlenséggel húzta karóba Cassandra-t a pincében. Sőt. Én is ugyanolyan sáros vagyok. Azt hiszem, erre mondják: zsák a foltját. Megjegyzem a nevet, amit Stephen mond. A vállam fölött röpkén hátrasandítok a tag távolodó alakja után. Kezében ott volt a jegy. Talán elutazik. Talán nem, és csak meg akarja téveszteni Stephent. Fene tudja mire készül. Stephennel nem a tömegben állunk. Teljesen nyugodt vagyok, de akad itt valami, ami nem hagy békén. - Nála sincs minden rendben, ha még mindig pikkel rád. Eleve, hogy téged hibáztat. – mondom. – Utánanézetek a „cimbidnek”. Nem mintha tartanék tőle, de nem szeretem a meglepetéseket. A Dominicos balhé óta sokkal óvatosabb és körültekintőbb vagyok. Nem bízok semmit a véletlenre, ha felbukkan egy fenyegetés. Most sem magam miatt aggódom. De ha lehet, egyikünket se macerálják. Valami, egy kis nyugtalan hangocska el kezd bennem mocorogni. Nem, ez nem gyanakvás, inkább… kíváncsiság. Stephennek mostanában sorra felbukkannak az ellenségei. Az az ostoba érzés kerít hatalmába, mintha túl sokan lennének. Vajon mit művelt, hogy összeszedte őket? Régen én is az ellenség cipőjében jártam. De azóta nagyot változtak a dolgok. Azóta együtt gyűrjük a lepedőt. Összekovácsolódtunk. Lelkileg is, nem csak testileg. Elnézem a páromat. Szerényen mosolygok rá. Nem is tudom, mi az, ami felőle árad, vagy mit látok a szemeiben. Furcsa. Nem szoktam így érezni magam mellette. Mintha valamit nagyon takargatna előlem. Ezt a hülye érzést iszonyat régen láttam utoljára. De nem is ez zavar. Hanem hogy nem bízik bennem. Még azok után sem, hogy annyi mindenen keresztülmentünk együtt. Kinéz egy tartalmas, komoly beszélgetés, de nem itt a jegypénztárnál fogok belemenni. Majd, ha kettesben leszünk. Akkor is… Mi lehet ez az egész? Fél, hogy megtudom; benne van a maffiában? Ugyan már! Könyörgöm! Ha így is van, nem fogom a földhöz verni a seggem. Oké, marhára meglepne vele, de megbirkóznék a ténnyel. Hatalmasat sóhajtok. Nem lenne szabad, hogy ez a kis kellemetlen zavartság megváltoztasson bennem bármit Stephen iránt, de bánt, hogy nem mondd igazat. Nem is értem, honnan veszem, hogy ködösít. Talán mert kissé bénán és gyengén hatott ez a fedősztori Bartholomew-ről meg a defektes bátyjáról. Azt hiszem megvan mi bajom. Utálom, hogy titkolózik. Nagyon utálom. Régóta együtt vagyunk, és eddig nem is zavart. Elfogadtam, hogy Stephen olyan, amilyen, a titkaival együtt. Nem értem most miért kezdett el frusztrálni egyszeriben. Összerándul a gyomrom. Ha bízna bennem nem titkolózna. Leveszem a pillantásom a markáns férfiúi arcról. Gondolkodva pislogok magam elé. Egy ideje különösen fontos, hogy bízzon bennem, és érzékenyen érint, hogy nem teszi. Próbálom megfejteni mi ez. Havibaj előtti depi, vagy agyamra ment a szerelem? Utóbbira tippelek. Stephennel jól megvagyunk, de lehet; kettőnk közül én szeretek jobban. Így jártam. Meggyőzöm magam, hogy ez a béna érzés el fog múlni. Ismét Stephenre emelem a tekintetem, miközben rámosolygok. - Vegyük meg a jegyet, mert még lecsúszunk a hajókázásról.
- Rendben. Lehet, hogy neked lesz igazad és én vagyok túl nagyvonalú. Sokkal furább alakokkal is találkoztunk és küzdöttünk már, nem kéne ezen fennakadni. Csak az a baj, hogy ez túl sokat tud rólam, a legféltettebb titkomról és túlságosan is sokat mondott el abból, amit tud. Nia nyugalma nem teljes. Érzek valami apró tüskét, kis sértettséget, neheztelést. Nem mondhatom el csak így. Annak megfelelő idő kell és környezet. Kerteltem, ködösítettem és szerintem megérezte. Annyira jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba. Régen, még kölyökkoromban erre vágytam. Hogy ne kelljen titkolózni, rejtőzködni. Mára már mestere lettem az álcázásnak, de ez most nem jó érzés, nagyon szar érzés. Van valaki, akit igazán tudok szeretni és egyetlen gát áll még közöttünk. De meddig állhat? Nem örülök, hogy utána fog nézetni a fickónak. Meg kell előznöm. Hát megint egymás ellen fogunk dolgozni? Nyomtalanul kell eltüntetnem a palit, soha senki ne találjon rá. Egy elhagyott kazánban kéne rágyújtani a holttestére vagy a tenger mélyére dobni. Nem okozhat több aggodalmat nekünk. Borzasztóan szeretem Nia-t, pokolian, igazán, de ez olyan valami, amit az emberek nem értenek meg, nem érthetik. A mesevilág egy része valóság. Wright könyve igaz és ha egy hazugságot bevallok, az összeset be kell. Hogy birkózna meg ezzel Nia? Erős, rendkívüli lelki ereje van, ezt láttam már, de... Felfogni, hogy miféle lények élnek és szembesülni azzal, hogy az ő kis szerelme közéjük tartozik, egy több évszázada gyilkoló vérszomjas vadállat a partnere. Nem, nem halogatom tovább. Védőfalak építése helyett inkább jöjjön a faltörő kos. A párocskám halogatná a témát és a jegyet forszírozza, nehogy lemaradjunk. Csináljuk végig ezt az utat és utána mondjam el? Vagy már közben, ha kettesben leszünk a szobánkban? Biztos, hogy nem kezdene el rohanva kiabálni, hogy "Segítség, vérfarkas!". Azt hinném, már ismerem, de nem tudom, pontosan, hogyan fogadja ezt. Ma megtudja, eltökéltem. Bart, te meg fulladj bele a bosszúszomjadba addig is. Nia-ra mosolygok, megszorítom a kezét és beállok a sorba. Hatan vannak előttünk, de egész jól pörög, gyakorlott a pénztáros. - Mesélj valamit! Milyen napod volt? A heti eseményeket már tudom, mert megbeszéltük, mikor felvetettem a kirándulás ötletét. Kevesebbet találkoztunk, de van telefon is a világon. Most már azt mondom, de jó, hogy van. Eleinte még nem szerettem, mára hozzámnőtt. Szóval beszéltetem kicsit, hátha elhussan az a kósza gondolat, amit a kóbor belebeszélt. Legalább addig legyen nyugodt, amíg én ki nem találok. Nem kellett volna ezt megvárnom... Lassan sorra is kerülök és megveszem a két jegyet, aztán egy mosollyal meglobogtatom Nia előtt. Ilyen hajóútban még nem volt része, az biztos. Csak épp olyan különlegességet tartogatok, amire nem számított.
Nem akarom elrontani a mai napot, a kapcsolatunkat meg főleg nem, úgyhogy erőt veszek magamon. Ez a kényelmetlen érzés el fog múlni… El fog múlni. Ahelyett, hogy megpróbálnám elnyomni magamban, inkább hagyom, hadd zúgjon keresztül rajtam. El is csitul lassacskán. Stephen cseles. Mintha csak megérezné, hogy valami nem stimmel a csajjal, megfogja a kezem, miközben a napom felől érdeklődik. Aljasság. Egész jól működik ez a módszer. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy szabadalmaztatni kéne, vagy betiltani. Stephen érintésétől, még így kesztyűn keresztül is gyorsabban kezd verni a szívem, és érzem, ahogy a forróság jólesően elönti az arcomat. Ilyenkor képtelen vagyok megállni, hogy el ne vigyorodjak az orrom alatt. Ilyen felhevült állapotban az alaszkai tél sem tűnik vészesnek. - Még pasziánszozni is ráértem. Valahogy nem akartak rossz fát tenni a tűzre a bűnözők. Na, nem mintha bánnám. – felelek szélesen mosolyogva. – És neked hogy telt? Miután Stephen megkapja a jegyeket, játékosan meglobogtatja őket előttem. Muszáj vagyok ránevetnem fülig érő szájjal. - Szuper vagy!... Még sosem utaztam ilyen hajón. – magyarázom, ahogy elönt a gyermeki lelkesedés. Az iménti kis érzelmi kilengésnek már nyoma sincs bennem. Alig várom, hogy fellépjünk a fedélzetre, és egy újabb csodálatos élménnyel legyek gazdagabb. Stephen mindig gondoskodik róla, hogy legyen mire emlékeznem. - Mikor indulunk? – nyüzsgök.
Kezdőlap
