Elég izgatott voltam. Végül is, új ház, új élet, és persze Josh. Idővel lehet megbánom, hogy nem egy kutyát fogadtam örökbe ahelyett, hogy összecucolok ezzel a nagyon lököttel... De kétlem. Örültem a dolognak, főleg azok után, ami mögöttünk van. Későre járt, de így beszéltük meg. A hajóról sietősen vakartam össze pár cuccot, remélve, hogy mire Anchorage-be érek, a hím is ott lesz. Szóval, a dolgot nem vittem túlzásba: egy kis utazó, rávágva a motor hátsó ülésére, rögzítve - igen, mint a jó gyerek... aztán berregjen az a motor. És berregett is. Meg sem állva a célig.
- Ó, hogy csókoljalak körbe, rám vársz háni? - pillantottam meg Josh-t, és már széles mosollyal rúgtam is le magamat a motorról. - Nagyon helyes, hogy itt vagy, és nem nekem kell tűkön ülnöm, hogy mikorra érsz ide. Virágot hoztál? Illene. - értem oda hozzá, megpaskolva a vállát. A tekintetem még őt követte, egy ideig, míg végül a mögöttünk magasodó házra tévedtek íriszeim. - Akkor? Haza? - böktem meg játékosan, majd visszasétáltam az utazómhoz. A motort egyelőre csak letámasztottam a kapu elé, majd beviszem, ha már körbejártunk. - A cég mit mondott - már, a szállítósok -, mikorra érnek ide? Hozattam pár cuccot az írektől, meg egy rekesz sört is, csak, hogy ne nekem kelljen cipelni. - vigyorogtam, mint valami elbaszott idióta; de jól esett. Ha pedig nem volt ellenére, hát a jobbján sétálva léptem át - vele - a ház küszöbét.
Odabent még minden lakatlan volt, üres... De a holmik idővel ideérnek! A lépteimtől kongott a ház fala, a süketség hálás dögként fojtogatott minket. Legalábbis, amíg meg nem szólaltam. - Na, látod? Ez itt az én szobám! - torpantam meg az egyik ajtó előtt, ami mögött szélesen elterülő helység pihent. Ívelt ablak, kis beugró. Pöpec. Nekem mindenképp! - A szabályokat ismered, de azért mondom, hogy jól a fejedbe vésd: bejöhetsz. Csak előbb győződj meg róla, hogy megteheted! - nevetek, szórakozottan forogva körbe a tengelyem körül. - Egyébként jó nagy ház. - jegyzem meg, csak úgy, mert így van. Közben meg már hallottam, ahogy kintről dudálnak. - Hú... a motyó! Na, mire vársz? Édikém, engedd be őket, jó? - dünnyögtem; fárasztó. De szórakoztat, ez van. Közben meg hagytam is ott a hímet, végül is ő intézte, az ő ismeretsége. Addig én komótosan körbejártam a leendő nappalit, és konyhát.
A méretes házban ácsorogva akár énekelhetnék is, még egy kis Chesna is beférne a nappali-konyha-ebédlő kombóba a földszinten. A tágas tér iránti igényemet a néha extra minimális pilótafülke váltja ki, főleg, hogy onnan korlátlan terű panorámára látok. Kivéve, ha éppen nem a társ hátsóját látom kötelékrepülésben. Alec nem tartott velem a géppel, Teddyn landolva a géppel hagytam, hogy kipakolják, ami olyan, ami nem sok cucc, a fairbanksi házat is meghagytam, jól jön, ha oda ruccanok ki hosszabb időre, pár napnál, és a Teddy közeli kis lakást is meghagytam, ha csak pár órám van aludni, oda gyalog is eltalálok, meg vissza.
Fogalmam sincs, jó ötlet-e összecuccolni egymással. Elvagyok egyedül is, az emberek világába tartozónak élem a mindennapjaimat, falkahiányom sose lesz, személyekhez ragaszkodom és igazodom. Egy kis változatosság viszont sosem árt. Meghallom a motor zúgását már elég messziről, kényelmesen slattyogok le az emeletről, éppen akkor gurul be Alec is. - Azt nem neked kéne hozni, béjb? Te jöttél utolsónak. – megszorongatom a vállát, barátiasan. - Haza? Ahhoz még melózni kell. – vigyorgok, majd amikor a küszöbhöz ér, hirtelen nyalábolom fel. – Így szokás, nemde? – vigyorgok tovább. – Mondd cukorkám, nem vagy te terhes? – dobálgatom kicsit, majd átlépem a ház küszöbét és talpára állítom Alecet, ha még nem ütött le. Ezt ki nem hagytam volna. Csak ez után válaszolok a kérdésére. – A banda úgy egy óra múlva befejezi az átpakolást a te cuccaiddal, a gépemről pedig laza félóra és megjön a teherautó.
- Ajánlom is, hogy ezt válaszd, én a másikat néztem ki. – bökök az állammal a másik irányba, miközben a vállammal nekitámaszkodok az ajtófélfának. – Nem ismerem a szabályokat, tündérkém, ha ismerném, az lenne a legelső, hogy áthágjam. – csücsörítek felé egy csókot, csak a cuppanó hang hiányzik. – Hangszigeteltek a falak, úgy hancúrozol, ahogy jólesik. A kedves utasítás kiadására átlépem a szobája küszöbét és határozottan a vállára lendítem a karom, és egy finom megszorongatás után a fali konzolhoz irányítom a szobájában. – Nézd, édikém, haladunk a korral. Nyomd meg a csillag gombot és utána a 1204-et. Azzal tudsz dumálni a kedves érdeklődővel. Ha be szeretnéd engedni, akkor meg ... – benyomom a négy számot, mire nagyon halkan, de a bejárat felől berregést hallani. – Még valamit édes. Ugráltasd a tökömet, különben úgy agyonszeretgetlek, hogy nem kelsz fel. – tudja, hogy nem ütném meg, az ugráltatásról meg úgyis leszokik. - Konyha még nincs bepakolva, estére lesz, a fürdők használhatók. Mit rendeljünk, ázsiait vagy pizzát? Wifi van, arra rá tudsz nyomulni a vackoddal. Az irányt kifelé veszem, elrendezni a bandát. Maria is jött, Joe neje, meglesz az ingyen műsor a pakolásnál, annyira haláli pofán tudnak vitatkozni, meg morogni egymásra, közben porcelánként cipelik a legdögnehezebb bútorokat is, hogy másra nem bíznék ilyet. Maria persze jól megstíröli Alecet, mire Joe dörmögni kezd. Közben megérkezik a másik jármű is, amire Alecet uszítom és elkezdődik a balett. Elrendeztetem a holmikat, kávéval is kínálom őket, aztán hamarosan ismét csend lesz. - Na, lehet rendezkedni, de előbb kajáljunk, mert téged foglak felfalni, ha nem jön kaja rövid időn belül. – ásítok egy nagyot, ha éhes vagyok, nagyon, akkor ásításba fojtom magam.
Felkapott, én meg majdnem levertem neki egyet. De aztán hagytam, hagy élvezze ki magát, vigyen át, ha ettől férfinak érzi magát. - Így babám, na toljál befelé! - vágtam tarkón felröhögve. - Te leszel mindjárt terhes... gondterhes, ha nem iparkodsz befelé, és teszel le. Mondjuk: azonnal! - persze kérnem sem kellett, hiszen elég hamar a talpamra engedett. Megigazítottam a ruhám, nem mintha számítana, de így kényelmesebb. Közben türelmesen végighallgattam az ecsetelést a gépről, meg az átcuccolásról; raktároztam is. Viszont jobban érdekelt a ház, azon belül is a szoba, ami majd az enyém lesz. Így hamar le is csaptam az egyikre, ami az igényeimnek megfelelt, és igazán örültem annak, hogy neki nem erre fájt a foga. - Nagyon helyes. - vágtam hátba, csak érzéssel - ma jól esik ütögetni, ez van. - Tőlem azt hágsz meg nyuszikám amit és akit arasz. De nem itt. - küldtem vissza a cuppanás mentes csókot magam is, majd még egyszer körbe vizslattam a helyet. Pont jó, tágas, világos... csendes. Épp ahogy mondja. - Ne aggódj. Ha haza hozok bárkit is, arról úgy se tudnál. Ez a része csak akkor tartozik rád, ha a dolog komoly. - nevettem. - Tartsd magad ehhez te is! - mert marhára nem érdekelt, hogy éppen kit dönget addig, ameddig az nem az én káromra megy. Arra pedig csak akkor van esély, ha átkefélik magukat hozzám. Közben engedek a karolásnak, meg az irányításnak is, saját kezemet én is átdobtam az ő vállán. - Hát ez roppant lenyűgöző. - utaltam a konzolos történetre. Azért elnéztem, ahogy pötyörészik, olykor idétlen fejeket is vágtam közben. - Nagyon tehetséges vagy ebben. Elmehetnél kapuőrnek. - löktem meg a vállammal, aztán szemközt fordultam vele. Az instrukciókat vettem, feldolgoztam. Akkor a konyhát még nem bolygatom. - Legyen mindkettő. Ha már halmozzuk az élvezeteket. - meg amúgy is rohadt éhes vagyok, el fog férni mind két fogás. Ha meg nem, akkor így jártam. Max telehányom Josh szobáját pusztán szeretetből.
Míg ő kiment, addig körbejártam, szemügyre véve a további helységeket. Épp a nappaliban dekkoltam, mikor befarolt a másik jármű, és nem is kellett utánam kiabálni, máris kironcsoltam a cuccaimért. Egy-két utazó, és bőröndök... dobozok. Csak sorban, hármasával kapkodtam fel a dolgokat. Közben felmértem a két idegen arcot is, de egy fejbiccentésnél többre nem futotta. Hamar végeztünk, ugyan a holmijaink nagy része még szanaszét, hol meg egy kupacban hevertek, de majd elpakoljuk őket. - Pártolom a dolgot. - ami a kaját illeti. - Rendeld, addig beüzemelem ezt a vackot. - fogtam kezeim közé a plazmát, és már indultam is meg vele a nappaliba. Van belőle vagy hat, szóval jut mindenhova ahova kell. Ha már jól élünk, adjuk meg a módját! Nem bíbelődök sokáig, a kanapét is a helyére tolom - ahol szerintem jó lesz, a tv pedig már a falon szuperál. - Meccs jöhet? - ha nem, akkor is azt keresem meg, hagyva, hogy az időközben felzendülő csengő hívására Josh fogadja az ételfutárt. - Kedvemre való az illat. - kiáltom neki az előszobába - kár, hogy belekeveredik a szagod. - kacagtam fel, miközben átvettem tőle az egyik adag kaját. Komótosan dobtam le magam a kanapéra, habozás nélkül ütve fel a pizzás doboz tetejét. - Most pedig... - félig kilógó szelettel a számban magyaráztam felé. - Ideje lesz, ha többet is elmondasz a közelmúltból, mint amit amúgy is tudok. - mert erre még nem tértünk ki. És mivel a legjobb barátom, a minimum, hogy érdekel mi történ vele. Nem csak a sablon, meg a hülyeség számít. Ezt már rég megtanultam...
- Leejtselek, béjb? Vagy ennyire vágysz már a nászágyba is? Sürgősen rádjött? – kis híján az ajtófélfába passzíroztam az ütésre a fejét, reflexből. Helyette inkább elkezdek úgy tenni, mint aki menten leejti, végül hagyom, hogy huppanjon egy kicsit, gonoszkás mosollyal. A hátbavágásra megcsipkedem az arcocskáját, a fizikai cukkolás hozzánk tartozik. Mások előtt módjával, ám ha ketten maradunk, elszabadul minden, jó értelemben. - Ide nem is jönnék. – felelek fitymálón, szememben visszafojtott röhögéssel. Még hogy nem tudnék! Felsőbbségteljesen fonom a karjaimat össze a mellkasom előtt. Ennek örömére megreccsen a pólóm varrása az ujjánál. Így hallgassak kezdő szabóra. - Ahhoz tartom magam, amihez kedvem van. – vonok vállat, végül felnevetek. Ahogy átkarolja viszontképpen a vállamat, meg is paskolom az övét, majd marokra fogom a vállát és úgy irányítom magunkat. Baráti a fogás. - Rendben, ha te leszel az udvari bolond. – kacsintok rá, vigyorogva. - Oké, én hawaii pizzásat kérek. – veregetem vállba. Ha éhes, intézkedjen. – A boltból viszont rendelek, extra kívánságot is teljesítek. – ami remélem, nem egy egész disznó, beférne, de nem nézegetem. Telerendelem a hűtőt és a kamrát, estére kérve a szállítást, addigra rendesen hűteni is fog a masina.
- Üzemeld, addig hozok sört. – az mindig van kéznél. – Jöhet! – kiáltok vissza a konyhából. – Ha focit raksz be, kiváglak. Hokirajongó vagyok és polokrikett rajongó. Kosarazni inkább én dobálgatom a lasztit, mint ahogy a baseball is inkább átmozgatás gyanánt működik nálam. Csak morogni tudok, amikor nem mozdul a csöngőre. – Átvennéd? Közelebb vagy béjb! – megmondtam, hogy nem fog ugráltatni, a pizzákat ő rendelte, intézze is. A második csöngetésre morgok egyet, végül is a férj dolga átvenni a rendelt pizzát, így lendülök a bejárat felé. – Ajándék kólákat is kaptunk. – dobom a dobozokat az asztalra, a sörök mellé, majd odakerülnek a kólás palackok is. - Éhes vagyok. - minden más, másodlagos. – Tévedés béjb, ezt a rusnya parfümöt nem én használom, amit érzel. – kedvesség visszajár, mégis vigyorogva mondom. A sört kinyitom, majd koccintásra emelem Aleccel, ránk fér a buli hangulat és az ejtőzés. Magam elé húzom a saját dobozomból az egyiket és felnyitom. - És ugyan mire lennél kíváncsi? Mikor veszem meg a jegygyűrűket? Imádlak, amikor vallatsz. – dobom a hátam a kanapé hátának, az egyik szelet finomsággal a kezemben. A sört a lábammal tartom meg. – Te is dalolhatnál. Ősöreg időkben voltunk együtt, a yachtod- beli eset után – inkább nem részletezem a hajót, még kijön a vacsi. – sem látom rajtad, hogy nagyon nyugiban lennél. – szippantgatok a levegőben párat, majd elvigyorodok. – Ááá, csaj van a dologban. – haverien vállon bököm az összecsukott öklömmel. – Nekem is van csajom. Vagyis nem nekem, a farkasomnak. – a pizzaszelet felét betuszkolom. – Szóval lesz néha egy lakónk. De nem olyan, amilyenre számítanál. – igazi farkas. Ilyen is csak nekem tud jutni, mindenből az igazi jut. Én már megtaláltam és éltem is a párommal, és mivel nem a mostani farkasom volt velem, nem tudom, hogyan állt volna ahhoz a kérdéshez. Viszont beleszeretett egy igazi farkas nősténykébe, nem is olyan régen. - Miért jöttél el Fairbanksből? – veszem le a szemem a képernyőről és tekintek rá. A lelkizés nem az asztalom, a picsogást meghagyom a csajoknak.
Imádom, mikor ellenkezik. Jóformán el se tudnám képzelni, hogy valamibe ne próbálna felém kerekedni. De ez így van jól, és persze oda-vissza. Mert amit adsz, azt kapsz, és ez részéről is épp ilyen tökéletes. Ez az összhang. Nem a fél vigyoráért a legjobb barátom. Persze a pizzát végül megrendelem, ha már szaros neki a dolog, leszek én az áldozat. Ő megkapja a hawait - lesz családi, mert úgyis kevesli, ha csak 32-es -, én meg tolok egy húsimádót. Aztán már pakolok is, a rendezkedés meg megmarad későbbre.
- Focit? - még fel is egyenesedem, arcomon értetlen kifejezés cikázik. A szemöldököm ívelődik, a homlokom ráncba szedi magát. - Csak hokit babám. A többitől égnek áll a hajam. - de ezt ő is tudja. Sem a kézi, sem a baseball... a kosárlabda még talán, de a focit! Na azt semmiképp sem. Közben a csöngő szól, én pedig kristálytisztán hallom, hogy Josh hozzám beszél. Hát tegye, addig is tudom, hogy él. De én meg nem mozdulok! Jól is teszem, mert idővel ráun a dologra, és végre behozza a pizzákat. - Nagyon helyes. Utána is vágtam volna a borravalót, ha nem hoz. Vagy a motorodat, részletkérdés. - nevetek fel, ahogy ledobom magam a kanapéra, felcsavarva az egyik doboz sör tetejét. Koccintok is, mert jól esik, aztán az asztalra lököm és rávetem magam a pizzára. Az, hogy ő éhes: elhiszem. Én magam is ekképp vélekedem. - Miért, még nem vetted meg? - vágok egy ledöbbent képet, de végül csak kacagok. - Imádlak vallatni, de hisz tudod. - tömök a számba egy adag pizzát, a sajttal eljátszom, de végül sikerül határozottan lenyelni az adagot. - Pedig nyugi van. Valamelyest. Megígértem. - komoly vagyok, de kijelentése okot ad rá, hogy akaratlanul is elvigyorogjam magam. - Csaj? Téves. - azért annyira nem - Mondjuk... - húzom el az "u"-t, de fogaim közé akad a nyelvem, ahogy mesélni kezd az övéről. Még a pizzát is kis híján kiköpöm, és egy egész pillanatra nehezen tudom eldönteni, hogy most röhögjek, vagy szimplán képedjek el. Előbbire esik a voks. - A bolhás az úr, értem. - veregetem vállon, játékosan. - Miért, milyenre kéne számítanom? - akadok fenn szavain, hiszen már csak a kijelentése is kérdőjeleket von magával a fejembe. - A falka. - válaszolok röviden. - Zavar, hogy lihegnek, meg matatnak utánam. Melót vállaltam a Golden-be, legyen nekik elég az, amit Dominic tud rólam. - vonom meg a vállam, befalva egy nagyobb darabot a pizzából. - Meg egyébként is nyugisabb itt. Ha akarok, a hajón úgyis elalszom. Oda úgyse követsz. - bökök rá a kezemben szorongatott szelettel; félvigyorra húzom a számat. - Nálad van már valami, részükről? - érdeklődöm, hiszen nem venném a szívemre, ha Josh-t nem tűrnék meg.
Elégedetten morrantok egyet, hogy a rendelést leadja. - Helyes, cukorfalat. Addig lett volna ott tévé. – dobom vissza a lasztit, hogy nincs foci. Meccsekre nem járok ki, nincs nekem annyi időm, még a tévében sem tudom mindig megnézni, még van, hogy végig sem, mert ugrani kell. – Hohóóó, én meg téged, három darabban, úgy dobálózz mucikám az én kicsikémmel. A tiéddel azt csinálsz, amit akarsz. – annyi helyet látott már az a vaslady, amit nagyon kevesen. Na, nem belőlem, sokféle példányban. – Azt egy árva vakkantással sem mondtam, hogy megvettem-e. – kacsintok rá, közben már elpusztítva fél szelet pizzát. – Édes vagy, mondtam már? Meg hogy gyakorolnod kéne még. – dobok felé egy puszit, kéz nélkül, az tele van pizzával. Valamelyest, háhá, tudtam én. – Mi a szart csináltál már megint? – újabb háromszögért nyúl a kezem. – Tartsd is be, különben kidoblak és nem ismerlek. – vonom fel az egyik szemöldököm. – Mit mondasz? Az el nem döntendő kérdésre eldöntöm helyette, egy jó nagyot sózok a hátára. – Igen, cicám, egy valódi bundás a csajom. A bundásom meg azon röhög, hogy neked meg egy simabőrű. Miért, milyenre számítasz? – vetem vissza a kérdést. - Meghagytad azt a lavórt? – fintorítom el az arcom. – De követlek béjb, követlek, legfeljebb rókabőr is lesz a farkas mellé. – röhögök fel, majd húzok egy nagyot a sörből. – Nem lep meg, hogy nem csipázod a kérdéseiket. Dettó ezért léptem le onnan. Amit kértek, megkapják, a házam maradt ott, a kérdéseikkel és burkolt fenyegetéseikkel zaklassanak másokat. – vonok vállat. – Nem vártam meg. Még meg se száradt a tinta a lakhatósági kérelmemen, máris úgy döntöttem, hogy elhúzok onnan, csakis üzlet és meló címén vagyok hajlandó oda betenni a lábam. – nem foglalkozom azzal, milyenek. Az ő területük, joguk van azt és úgy tenni, ahogy akarják. - Otthagytad a Goldent? Mert innen nehéz lesz ingáznod, béjb. – negyedik szelet, nem szarozok a kajával, hamar befalom, a katonalét segített a gyors zabálásban. – Van már itt melód? – azért lenyelem a falatot, hogy érteni is lehessen, amit mondok. – Ez de béna. Miért nem váltják már le? – ha veszít a csapat én is veszítek. Fogadást.
Nem tudom már hányadszorra kell megállapítsam, hogy Josh, egy marha. Persze a szó legjobb értelmében. Mindig is imádtam, hogy idétlen, és hogy a szövegeléseinek a kétharmada felesleges, de kellenek. Így van ez jó, ő sem kap mást tőlem. - Akkor? Meggyűrűzöl, vagy mi lesz? - tolom a képébe a kacsóm, ezzel együtt kissé orrba is lökve. Ha a pizza épp a szája felé tartott, hát akkor azt sikerült kicsit becsókoltatnom vele. akármelyik is, én röhögtem. - Semmit. Legalábbis semmi szembetűnőt. Csak megnéztem a Fairbanksi barlangokat. - vontam meg a vállam, két harapás között, időközben a lábaimat felnyalábolva az asztal lapjára. Kényelem, így szeretem. Kicsit lejjebb is csúsztam ültembe. - Jajj, cicukám! Dehogy dobsz te ki innen. - vontam fel egyik szemöldökömet játékosan, ahogy a képébe bámultam. - Azt mondom, hogy jól van papi, ne csinálj magad alá. - kár azt hinnie, hogy hülyeséget csinálnék. Már legalább két hete nem volt semmiféle bizniszem. Előtte is csak laza "légyott"-ok voltak. Egy kis töltény, egy kis pénzért, vagy épp engedélyért a hajóra. Aztán meg ívesen köptem is ki a kaja egy részét - magamra -, és nem csak azért mert hátba vágott, hanem azért is, amit mondott. Nemtörődöm módjára söpörtem ki az ölemből a félig megrágott pizzatörmeléket. - Ne szívass! - nem szívat, tudom. Oldalasan felé is fordultam. - Jézus, kajak egy farkast farkalsz? - kiszakadt belőlem a röhögés, még a könnyem is megcsillant szemem sarkába, annyira nevettem. Végül visszafogtam magam, elvégre ez elég komoly dolog. És neki bizonyára fontos. Pedig ezzel totál szarrá tudnám szívatni! - De akkor... - a pizza a kezemben ragadt, félúton meredt meg a levegőbe. - Neked ez így jó? - mert ha igen, akkor részemről áldásom rá. Még akkor is, ha számomra kicsit groteszk a dolog. - És figyelj már - böktem meg a könyökömmel a vállát - Hogy hívják a FirstLady-t? - szórakoztam egy kicsit, igyekezve azon lenni, nehogy véletlenül is megbántsam. Őszintén érdekelt a dolog - még ha nem is pont a farkas neve. - Hát, nem is tudom... Tudod, két hosszú láb, hosszú haj... talán szőke. Csini pofi, meg... mondjuk két szép mell, nem hat... ilyen izé! - még mutogattam is, magamon illusztrálva a női idomok és az állati emlők közti különbséget. Végül csak beleborzoltam a hajába. - Na jól van, ha neked ez jön be, nekem okés. - közben sikerült végre rá is harapnom a kezembe lógicsáló szeletre. Majszoltam, rágtam, nyeltem. Aztán megint Joshra emeltem a pillantásomat. - Meg, persze. Amúgy meg tévedsz. - bukfencezett még vagy kettőt a pizzafalat a számba, de nem zavartattam magam. Feltételeztem a hím sem fog ettől még szörnyet halni. Vicces is lenne... - Nem hagytam ott a melót. Csak nem kell mindig bejárnom, tekintve, hogy ingyé' csinálom. Vágod. - újabbat haraptam közben, amit le is öblítettem egy jó adag sörrel. - Szóval, ha néha nem leszek itthon, ne sírd tele a párnát, csak dolgom van odaát. - még a fejemmel is biccentettem hátra felé, oldalvást, mintha épp csak ott volna Fairbanks. Tudom, hogy jó pár óra az út oda, ezért is egyeztem meg így Dominiccal. És persze: ezért is hagytam meg a hajót. Többek között. - Itt nem hiszem, hogy lesz. Miért, neked tán itt is van? - úgy mondja, mintha ő nem oda járna vissza. Amúgy. De oda se neki, én hülyén szeretem. Meg is paskoltam a tarkóját; a kijelentése mentén pedig irányosan fordítottam a fejemet a tv felé. - Biztos le van dumálva. Meg te sem vagy a kedvencük, szóval készítsd a tárcád, mert bukod a fogadást. - nem velem, de mintha a költözés közben elejtette volna ezt a csekély információt. - De ne hisztizz, mert elkapcsolom! - nem fenyegetem, miért is tenném? Csak szivatom, úgy a jó az! - Mikor jön át a kislány? - térek vissza a jó előbbi témánkhoz. Frankón fura ez nekem, de annál érdekesebb!
- Inkább billogozlak. – hárítom laza mozdulattal a kacsóját. – Megnézném, mekkorát ugrassz visítva. – vigyorgok rá. Sose tenném meg, az ökörködésbe ez még lazán belefér. - Le is pókhálóztad? – csámcsogom már félig tele szájjal. – A barlangokba néha érdemes jó mélyen benézni. – a megjegyzések mélyértelműek, s a hallgatóságba bízom, mit hall bele. – Mondd, hogy van kedvenced is. – vigyorgok szélesen. - Dehogynem, édesem, ha megérdemled. Megdumálva. – tartom fel a tenyerem egy pacsira, ahogy szoktuk. Részemről ezzel lefixálva az alku és annak tárgya. Bízok benne, még ha tudom, hogy az egyenes ösvények néha tudnak kavarogni is. - Még egy ilyen, és kitépem a nyelved. – hirtelen váltok komolyra, mondhatni, fenyegetővé. Haver és cimbi, a farkasom viszont nem tűr semmi hasonlót. Nagyon védelmező. De nyugszik is, főként, hogy igyekszem visszafogni, és Alec is komolyabbá válik. Tovább folytatom a rágást. – Ha nem lenne jó, sem foglalkozna vele a farkasom. – rántok vállat. – Nincs. Qilaq. – a bundája gyönyörű, selymes, a szemei káprázatosak. Hagyom ugyan végigmondani, a következő pillanatban azonban már lerántom a kanapéról és a földre nyomom. Íriszeim helyén a farkasom íriszei néznek vissza rá és veszettül morgok a beszédem alatt. – Még egy ilyen, és nem csak a nyelvedtől szabadulsz meg! – az okésra pedig, mintha elvágták volna, már a kanapén ülök ismét és falatozgatok, mintha nem történt volna semmi. - Szar lehet neked. Ha neked jó, akkor nekem is. – még ha ingyen senkinek sem dolgoznék. Minden bizonnyal van olyan haszna, ami miatt bevállalta. Az meg csak jó lehet, úgy állok hozzá. – Az enyémet nem is fogom. – sandítok felé, a párnákat illetően. - Nekem mindenhol. Pilóta vagyok. – vigyorgok rá. – Csak ezentúl ismét Anchorageba érkeznek a leveleim. – tartom a markom felé. – Na, ki is bukta a fogadást? – kacsintok felé. A távirányítóra rácsapok és elmarkolom előle. – Szarul játszik, még szép, hogy hisztizek! A kérdésre felé fordulok, még a kajálást is abbahagyom, holott nem sok van már hátra a teljes tankolásból. Hosszú ideig nézek rá, némán, mondjon, vagy kérdezzen akármit, aztán visszadöntöm a hátam a kanapéra és tovább zabálok. – Én megyek hozzá. Még a végén megirigyelnéd és végig kukkolnál. – nyelem le az utolsó falatot és ledöntöm utána a fél üveg sört. - Na, de meló is van, varázserőnk az nem, szóval ideje pakolászni, este már bútorozott szobát akarok. – csapkodom meg a combját, cseppet sem kíméletesen.
- Mindjárt megbillogozlak én, ha ezt így folytatod! - ahogy ő, úgy én sem tenném soha. De egymás szívatása már-már megszokott és állandó. Nincs mit tenni. - Érdemes. De ez sajnos nem az a fajta barlang volt. Mindenesetre sikerült kurvára megütnöm magam odabenn, szóval jó ideig kihagyom a mély túrázást. - mármint, a barlang félét. A másikfélét, meg majd az idő regenerálja. - Kedvencem? Persze, kettő is. - hagytam rá a mondatot, teszi ahova jónak látja. A mosolyom viszont egy ideig még rendíthetetlen, akárcsak a pizzám fogyatkozása. Így annyira nem is sajnáltam - ezt a részét -, hogy pocsékba ment, mikor Josh önvalójából kikelve teper le a földre. Az előbb még csak morgott, rám szólt, persze nem gondoltam, hogy viccel. Elég megrendítő egyébként, hogy ezek szerint rosszul vélekedtem vele kapcsolatban. Azt hittem, elég idős már ahhoz, hogy a farkasa ne tudjon csak úgy előugrani belőle. De még mindig elengedem az előbbit, szóvá nem teszem. A pumpa viszont akkor ment fel bennem, mikor ugyebár nekem rontott, és a földön kötöttünk ki. Helyét látnám a "na de szivi, nem bírsz magaddal?" kijelentésnek, de ez most más. Rosszalló pillantást vetek rá, ahogy szinte a számba nyálaz. Dühös, érzem ahogy a bestiája tör magának utat benne. Nehezen bírtam csak visszafogni a szürkét, hogy ne tépje meg úgy istenesen a másikat. Mégiscsak idősebb vagyok, jóval... ami azt illeti. Farkasom pedig van annyira heves, hogy ne törődjön azzal, hogy épp kit tép halálra. Én az eszemnél vagyok, Josht viszont értetlen, komor pillantással jutalmaztam, ahogy visszatekeredett a kanapéra. Felmásztam, vissza. Mellé. A földre borult pizzás dobozt finoman löktem arrébb a lábammal - majd felveszem. - Ezt, még egyszer... nem szeretném. - a hangom kemény volt, mélyen rekesztett bele baritonom a levegőbe. - Elhiszem, hogy a dögöd sérelmezi a poént, de örülnék ha lennél annyira észnél, hogy nem adsz teret neki. - megigazítottam magamon a ruhát, felmarkolva a maradék sörömet. El is fogyasztottam, a dobozt pedig marokba szorítva küldtem a halálba; na meg a szoba egyik sarkába. - Nem vagy már kölyök, szerintem. Én meg nem akarlak bántani. - tudhatja, hogy nem viccelek. És még csak nem is az egómat sérti az előbbi. Pontosan tudja mit érzek, és mit gondolok, nem rejtette el a pajzsom. De lenyeltem a csomót, ami láthatatlanul gubódzott rá a köztünk lévő szálra. Tekintetem a tv-t fürkészte, a további beszédét ugyan nem ignoráltam, de nem túlzottan reagáltam az ahá-kon túl semmit. Csak akkor pillantottam rá, mikor már a távirányítót is elmarkolta. - Ne hisztizz, senki nem vette el a babádat. Csak szarul játszanak. Buksz pár dolcsit, és aztán? - ezúttal már kedélyesebben beszéltem, elengedve az előbbieket; bízva abban, hogy megértette, amit mondtam. Nem akarok vele összeharapni, a legjobb barátom. És már nem vagyok kisgyerek, hogy huzamosabb ideig morogjak rá. - Nem kívánok animal szex-et nézni, nyuszika. - hangom nem sértő, legalábbis igyekeztem nem felhúzni megint. Kár lenne, ha elbaszná a beköltözést az, hogy ő nem tud pórázt tenni a farkasára. Nem is értem... - Jah, ideje lesz. Én is így vagyok ezzel! - most már mosoly is dukált, meg egy jókora rántás, amivel a talpára állítottam. - Te arra, én erre. Félúton cserélünk. - pakoltam meg a vállát, majd indultam is meg a cuccokért, bútorokért, és mindenért, amit mozdítani lehetett.
// Nekem ez most záró lesz, köszönöm a játékot! ^^ Élveztem! Remélem lesz folyt. köv. Pm-ben majd értekezünk! //
- Azt próbáld meg, cukibabám. – vigyorgok rá teljes erőből. Képes rá, erősebb, én meg dominánsabb, hogy ne hagyjam. - Így jár az, aki nem gyakorolja rendszeresen és túl mélyet vállal be. – nevetek egy jó nagyot. Ha nem jött hozzám, hogy tegyem rendbe, akkor nagy baja nem lehetett. – Nagyszerű. – vigyorgok rá, úgyis látni fogom, melyik kettő az. Az az egy szerencsém, hogy Alec nem vág vissza. Nem akarom bántani, a farkasommal viszont egyezünk abban a nézetben, hogy szívünk hölgyét nem hagyjuk, hogy megsértsék, bántódása essen. A legjobb barátomat is párbajra hívtam volna ezért. Megkönnyebbülten kászálódóm fel és dobom magam vissza a kanapéra, tovább fogyasztva a pizzát. - Ne adj rá neki okot. – morgok még oda. – A dögöt is mellőzd. Neked kéne észnél lenni, ha a te csajodról lenne szó, te sem tapsikálnál hozzá, amit te az előbb kinyökögtél. – nem hagyom, hogy nyerjen ebben. – Én sem, haver, de akkor ebben ne is provokálj, te se légy kölyök. – letolom a sör után a maradék pizzát. - Ha én így repülnék, már rég kirúgtam volna magamat. – farkasom és én is hamar túllépünk az előzőn, éppen ezért vagyunk a legjobb túlélők egyike. - Kiii a nyuszi, te vagy a nyuszi! – nevetek fel. Féket tesz a nyelvére a farkasom párját illetően, nem lesz incidens sem. - Na! Búvárkaját nem kérek! – ahogy felránt az elég hirtelen történik, a sör meg csak bugyog bennem. Visszacsapkodtam a vállát jókedvűen, majd a retyó felé cammogtam. Utána csak könnyebb lesz bútorokat emelgetni.
Nem bírtam ki. Valakinek muszáj volt beszélnem, valakivel muszáj volt megosztanom azokat a gondolatokat, amik bennem keltek életre. Felhívtam Primet. igen, én őt! Fantasztikus esemény tudom, de legalább nem varrhatja az arcomba, hogy nem kerestem. Megkértem, legyen kedves... jöjjön át. Nem akartam én zavarogni nála, megint, főleg úgy nem, ahogy a múltkor eljöttem onnan. Mert sok érzelem gyűlt fel, sok minden. Borzasztó emlék a szemem előtt az, ahogy akkor láttam.
Még volt pár órám, némi rendet is sikerült összedobom. Josh távozása után üres, és kietlennek tűnt az egész kecó. Mindenhol pizzás dobozok hevertek, sörös üvegekkel karöltve. Néhol még a hátrahagyott nyolc napos ruháim is elterültek. De sikerült összekapnom magam, és látszólag kiegyensúlyozott lakást kreálnom röpke két óra alatt. Aztán már csak vártam... hol a kanapéról lelógó fejjel bámultam a tv-t, hol a lapos vettem ölbe, és fárasztottam le minden elérhető embert, vagy épp nem embert. Szinte már felvillanyozott, amikor meghallottam a kopogását. Estem is meg keltem is, míg végül elértem az ajtóig. Felül semmi, alul melegítő. Itthon vagyok, na! - Prim! - tártam ki az ajtót, és remélve, hogy nem valami faszláma áll előtte, még el is vigyorogtam magam. Kivitelesen sikerélményben úszhattam, és Prim láttán még a vigyorom is szelíd mosollyá olvadt. - Gyere be. Iszol, eszel? - egyebek. Ha kell kapja, ez nem is téma. Hellyel pedig a kanapén kínálom. - Jó látni. - felvezetem magam, mielőtt még belecsapnék abba, amiről beszélni akarok... - Hogy vagy? - mert, sok mindent sajnos nem tudok mostanság róla, ahogyan ő sem rólam. De ez talá, nem is újdonság...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Eléggé meglepett, hogy Alec felhívott. Ha a közelemben lett volna, akkor tuti megkérdezem tőle, hogy jól érzi-e magát, mert ez nem túlzottan szokott előfordulni. Szívesen átinvitáltam volna magamhoz is, hiszen most már enyém volt a ház, legalábbis rövid ideig és maximum a háziállataim csaphattak volna le rá, de ő ezt persze nem tudhatta. Amikor pedig inkább ő hívott át magához, akkor kicsit feljebb szaladt a szemöldököm, de természetesen belementem, viszont kértem egy-két óra türelmet.
Mondjuk azt, hogy 3 nap alatt a világot se lehet megváltani és még nekem se ment. Pocsék volt Rhydian nélkül ez a ház. Mintha hirtelen kihalt volna és én se voltam még a legjobb passzban, de még csak három nap telt el, majd kicsivel később biztosan jó lesz. Sietve vettem egy fürdőt, szárítottam meg a most már vállig érő hajamat – hála Jacksonnak-, majd sietve bújtam bele a ruháimba. Még egy utolsó simogatást kapott a cirmos, majd pedig sietve indultam el, miután a kabátomat is felkaptam, belebújtam a cipőmbe és a táskát is átvetettem a vállamon. Mehettem volna autóval, gyorsabb lett volna, de úgy éreztem, hogy egy kis séta jót fog tenni. Legalább kicsit megpróbálhatom hihetően előadni majd a hazugságot, mert minden egyes találka ugyanazzal a kérdéssel kezdődik. Amikor pedig elértem a megadott címhez, akkor egy apró sóhaj szökött ki ajkaim között, majd kopogtattam és jó kislány módjára vártam arra, hogy az ajtó kinyíljon. - Alec! – mosolyodtam el, viszonoztam az ölelését, majd könnyedén sétáltam beljebb. Ha cipőt le kellett venni, akkor kibújtam belőle, meg a kabátomból is. - Alkohol esetleg van? – kérdeztem vissza habozás nélkül. Az jól fog jönni, legalábbis egy kis lélekerősítőbe senki se halt bele. - Kezdem azt hinni, hogy lázas vagy. Felhívsz és most eme szavak. – kuncogtam el a dolgot, majd adtam egy puszit az arcára, ezzel kifejezve azt, hogy ez fordítva is igaz. – Amúgy látom még mindig szereted magad mutogatni. Kár, hogy nem kánikula van kint is, akkor ott is megtehetnéd. Szerintem sokan díjaznák... – húztam picit az agyát és játékosan még a nyelvemet is kinyújtottam rá. - Megvagyok, minden a legnagyobb rendben… - mondtam könnyedén, mintha ez lenne az igazság, de idősebb nálam így tuti könnyedén kiszimatolja a hazugságot. – Veled mi a helyzet? Minden rendben van? – kérdeztem tőle barátságosan és kíváncsian, majd helyet foglaltam a kanapén.
Széles vigyorral invitáltam be, és valójában is örültem neki. Mégis, hamis önvalóm ez az álcázott arcjáték, hiszen elég fontos dolog miatt kérettem ide. Ha úgy tetszik. Az alkohol hallatán kicsit felvontam a szemöldököm, de egyelőre nem értetlenkedtem, csupán beljebb engedtem őt. - Látod! Néha, még nekem is vannak jobb napjaim! - tártam szét a karom, ezzel megadva önmagam. Talán nem is a nősténynek, hanem saját magamnak. Végtére is, valóban elenyésző nálam az efféle gesztus és verbalitás. Szavaira - természeteseeen! - végig mustráltam magam amolyan hanyag módon, majd idétlen képet vágva villantottam egy kisebb mosolyt Primre. - Túlzol, cicám. - vetettem is el ezzel a témát, elvégre - noha van jócskán egóm - most nem ezért hívtam át. Meg amúgy se szoktam azért keresni, hogy gyere már dicsérj kicsit! Szóval dobhatjuk a dolgot. - Ühüm. - fixíroztam egy kicsit - És az alkohol tulajdonképpen csak a móka kedvéért szükséges, ugye? - kanyarodtam mindeközben a konyhába, kihalászva két sört - kezdésnek. Ha addig helyet foglalt a nappaliban, úgy elé sétáltam, majd egyszerűen csak a tenyerébe csúsztattam az üveget. A kupakot csak simán, kézzel választottam le, majd hajítottam egy tetszőleges irányba. - Nem kell feleslegesen tisztelegnünk, cica. - utaltam itt arra, hogy megvagyok és hogy minden rendben - Nálam legalábbis nem minden patent. De ahogy tetszik. - vontam meg a vállam, ezzel együtt ledobtam magam mellé. Szó szerint. A kanapé kissé meg is hullámzott, vagy épp reccsent... hát édes mindegy. - Az van, hogy... Nem sokára megyek el Matt-el. Kicsit megnézem az őrzők szentélyét. - avattam be úgy, mintha csak azt ecsetelném, hogy holnap megyek a boltba... - Mi a baj? - szegeztem neki a kérdést, mert nem vagyok hülye. Akármennyire is meglepő, nem vagyok az. És vágom, hogy nem okés nála valami...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Vagy talán pont ezek a rosszabb napjaid és azért cselekszel ennyire szokatlanul. – javítottam ki kicsit őt, mivel szerintem neki általában jobb napjai vannak. Vagyis nem túl sokszor láttam még összetörve bármi miatt is. Meg azt se értem, hogy ez a nap miért lenne annyira különleges, de majd idővel megtudom, vagyis remélem. Közben könnyedén sétáltam beljebb. Csak megforgattam a szemeimet játékosan, majd picit meg is ütögettem a fedetlen mellkasát, amikor pedig a túlzás jött szóba, akkor csak felvontam a szemöldökömet, de inkább hagytam is, hogy tovább reppenjen ez a dolog, hiszen tudom, hogy mekkora egója van. Én ne tudnám?! - Pontosan, vagy ha már fene olyan jókedved van, akkor azt illik megünnepelni, nem? – kérdeztem tőle tündéri hangon és ártatlan pillantások közepette. Engem aztán nem kell félteni. Mindenre tudok valami magyarázatot találni. Ő meg ezt pontosan tudja, amikor megérkezett a sör, akkor egy köszönöm kíséretében vettem el tőle, majd csöppet se nőisen – de minek ide pohár – módon könnyedén ittam az üvegből, miközben kényelembe helyeztem magam a kanapén. - Csak nem akarok túl sok őszhajszálat neked. – s azzal a lendülettel kicsit előre lendültem, hogy összekócoljam a haját, persze csak akkor, ha gyorsabb voltam, mint esetleg ő megállíthatott volna. – Akkor emiatt teszel szokatlan dolgokat? – vontam fel kérdőn kicsit a szemöldökömet, majd inkább újra meghúztam a sörösüveget és hagytam, hogy a sör ismerős íze átjárja a lényemet. - Ohh, értem. És csak ketten mentek? – kérdeztem tök ártalmatlanul, hiszen elsőre hirtelen fel se fogtam, hogy mit mondott, így még automatikusan válaszoltam a következő kérdésére is. - Rhydian elment pár hónapra. – rántottam meg a vállaimat, majd amikor ajkamhoz emeltem az üveg száját, akkor hirtelen lefagytam és úgy pillantottam rá, mint aki most jött rá arra mit is halott. - Ti megvesztetek?! Mi a francot keresnétek ti ott?! Meg akarod öletni magad, ha erre vágysz, akkor megteszem én, mielőtt még odamehetnél! – s ha esetleg volt valami párna szerűség a kanapén, akkor azzal célba vettem őt.
Mondanám, hogy fején találta a szöget, ügyes kis kalapács... de nem egészen. Igazából már én se tudom eldönteni melyik nap rossz és melyik jó. Csak megyek tovább, ahogy tudok, aztán majd kikötök valahol. Jelenleg ennyi a terv, ennyi jut manapság. Mosollyal mindenesetre díjaztam, akárcsak a mellkasomat érő paskolást. - Azon nincs mit ünnepelni. Csak neked örülök. - ajkam görbéje ugyan még mindig felfele ível, de tekintetem már a valóságot tükrözi. Tényleg csak neki örültem, nem volt semmi más, ami feldobhatott volna. - Mire gondolsz szokatlan alatt? Hogy felhívtalak? - csókolok rá az üvegre, hagyva hogy megborzolja így is kócos hajszálaimat. - Karcsú magyarázat, de szükségem volt rád. Nem bárkire... hanem rád. - vontam meg a vállam, hiszen az, hogy némi információt elcsöpögtetek abból, amit érzek... még nem leszek puha. Primmel szemben pedig nincs is rá okom, hogy eltitkoljam magam, habár elég nehezen nyílok, ezt ő is tudja. - Ja, ketten. - bólintottam, majd az új teremtője nevére felsandítottam rá. - Hova? - bukott ki belőlem, habár közöm annyi, hozzá, hogy semmi. De nem tetszett, nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy "egyedül" hagyta. Komolyan, ha lenne időm talán ki is akadnék... helyette betalált a szavaival - jogosan. - Hé, nyugi. - csitítottam, vagy csak próbáltam... - Nem lesz gond. - legalábbis remélem, mindenesetre rá nem akartam a frászt hozni. - Csak pár dolgot muszáj megnéznünk... - egyenlőre ennyi, amit tudtam nyújtani, és nem is akartam mélyre szántóbban belemenni. Addig jó, míg ő nem tud a dologról. Úgy a veszély is elkerüli. - Nem öleti meg magát senki, oké? - füllentettem, elvégre honnan is tudnám, hogy mi vár ránk? Csak azt tudom, hogy nem tudok megülni a seggemen, és muszáj belenéznem néhány adatba, néhány titkos aktába. Egyszerűen muszáj. Nincs erre jobb magyarázatom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Vigyázz még a végén elpirulok egy ilyen bóknak köszönhetően. – szólaltam meg játékosan, csöppet se komolyan. S láttam rajta, hogy tényleg örül nekem, ahogyan én neki. De akkor se volt túl megszokott az, hogy ilyen dolgokat ennyire nyíltan kimondjon. Így nem csoda, hogy fura érzések kerítettek hatalmába, kár, hogy mi nem lehetünk betegek, mert most tuti a lázát mérném már bőszen a tettei miatt. - Például igen, arra. Nem szokásod engem felhívni. Szerintem ennyi évtized után most fordult elő először, na jó talán ötödször. – jegyzem meg egy kisebb gondolkodás közepette, miközben picit a haját összekócolom. Jó érzés volt hallani azt, amit mond és egy apró puszit nyomok az arcára. – Ezt örömmel hallom, hogy néha rám is szükséged van. – szólalok meg mosolyogva, majd pedig hamarosan a sörrel a kezünkben heverünk a kanapén, mintha más dolgunk nem is lenne. - Párizsba ment egy orvosi kutatás miatt, de majd szeptemberben várhatóan vissza fog jönni. – felelek könnyedén, hiszen sokan tudnak arról, hogy elment. Ezért is lepett meg, hogy Alec figyelmét ez elkerülte, pedig nem szokták az ilyenek. Meg nem is végleges volt a búcsú, így nem fogok tovább aggódni emiatt. Minden okkal történik és én se állítottam meg őt, vagyis nem tudtam önző lenni. Ennyire egyszerű. Aztán pedig hamarosan fel is csattanok, hiszen eljut a tudatomig azt, amit mondott. Nem is értem, hogy mit képzelt… - Nyugi? Ezt te se mondhatod komolyan. Ha én nyögök be ilyet, akkor te nyugodt lennél? Szerintem már rég bezártál volna valami szobába, hogy meg ne tudjam tenni! – mondtam neki csöppet se kedvesen, hiszen féltettem őt és ezt hallhatta is a hangomból. S emiatt voltam rá dühös, amiért most még inkább meg akarja ásni a sírját. – Nem lesz gond? Az őrzők laknak ott, köztük harcosok is, akik azért vannak, hogy minket megállítsanak. Kivel akarod elhitetni azt, hogy nem lesz baj? Mert én nem veszem be! S ha ekkora bajt kevertek ott, akkor szerinted itt tártkarokkal fognak várni utána titeket? – kérdezem tőle komolyan, majd az ujjammal homlokon bököm, mintha csak azt akarnám, hogy használja már az eszét is. - Nem, semmi se oké! – vágom rá durcásan, majd felkapok egy párnát vagy ruhadarabot, ami a kezem ügyébe kerül és hozzávágom. – Nem veszíthetlek el a saját hülyeséged miatt. Mit akarsz ennyire megtudni onnét? – kérdeztem tőle komolyan, de az aggodalom és a félelem szikrái ott táncolnak az íriszeimben, miközben őt figyeltem. Lassan kezdem azt hinni, hogy szinte az összes hím ismerősöm teljesen megzakkant és elment mind a négy kerekük…
Kezdőlap
