Nos... én megmondtam, hogy nem semmittevéssel töltöttem az elmúlt hónapokat. Nem adatott meg nekem ez a luxus. Tisztában voltam azzal, hogy ha rászánom magam s beharapom Rachelt, akkor nem csak az ő élete fog teljesen megborulni, de nekem is változtatnom kell. Tán neki lesz ezzel az egésszel új élete, de nekem pedig szem előtt kell tartanom őt. Innentől minden egyes cselekedete miatt engem fognak felelősségre vonni, én leszek elővéve, ha hülyeséget csinál... no és persze nekem kell hozzászoktatnom őt ehhez az új léthez, megtanítva mindenre, amit tudnia kell. Töviről hegyire. Jól tudtam, hogy évek munkájára vállalkozok. Hogy ez a "kis" harapás milyen következményekkel fog járni. De mertem szembenézni a vállaltakkal, mikor döntésre jutottam. Szóval volt jópár megbeszélésem. Voltam bent Castornál, kinek jeleztem, mire készülök és vázolta előttem a szükséges dolgokat... a hegyimentőknél átmenetileg betegszabadságra kerültem, miután közöltem a főnökkel, hogy rákot diagnosztizáltak nálam és emiatt nem vehetem fel a munkát... tényleg, még akkor Kyle-al beszélnem kell hogy keresnek-e újságírót továbbra is... beszéltem az öreg Wainwright-al, elvégre az egyik beosztottját fogom beharapni... segítséget kértem Faye-től... holnap még Edent is meglátogatom... no és persze gondoskodnom kellett lakóhelyről is. Rachel nemhogy Fort Wainwright-ba nem mehet innentől vissza jó ideig, de Fairbanks-et is kerülnie kell. Ami azt jelenti, hogy máshol kell találni szállást, így pedig a Farkaslakra esett a választásom. Emlékszem, Darrennel anno egy délutánt töltöttünk azzal, hogy megfelelő lakást találjunk. A hímet nem kicsit lephettem meg, mikor a nap végére arra a lakásra esett a választásom, ahová most hajnalban beléptem, karjaimban az ájult kölykömmel. A lakás ugyanis a legtöbb helyi lakhelyéhez képest eléggé egyszerű volt, minden kihívó és túl modern kellék nélkül. Így láttam jónak. Sarah is megmondhatja, a belvárosi lakásom se valami kihívó jelenség. Szerencsésebbnek tartottam ezt a választást. Mind Rachel, mind én katonaemberek voltunk, alapjaiban hiányzott belőlünk a luxus utáni vágyakozás. Nem mondom, szívesen elvagyok valakinek a házában, ami teljesen fel van szerelve, de más az, ha ott lakok. Szerettem az egyszerűséget, még ha én nem is voltam egyszerű. A nappaliban helyeztem el Rachelt a kanapén, majd nekiálltam őt kihámozni a felszereléséből. Minden kincstári holmit levettem róla, szükség esetén maximum alsóneműig vetkőztetve, majd átvittem őket Elvisnek, hogy visszajuttassa őket az erődbe. Nem örültem volna neki, ha az Öreg habzó szájjal töri ránk az ajtót, amiért eltulajdonítottam a felszereléseket. Rachelre rádobtam egy takarót, majd leheveredtem az egyik fotelre, tekintetemet a plafonra szegezve. ~Hogy lehet, hogy csak most jutottunk el idáig?~ ~Testvér, te is tudod, mi lett volna belőle, ha korábban próbálkozunk. Vándorok voltunk sokáig, nem tudtuk volna feltétlenül megadni azt a stabilitást, mint most. Emellett... kétlem Ikina, hogy életben hagytuk volna őket.~ ~Bármennyire is utálom beismerni, de igazad van. Előbb szipolyoztuk volna ki teljesen a testüket, mint hogy lett volna esélyük életben maradni.~ ~Ez van akkor, ha a te hülye ötleteid után megyünk.~ ~Kapd be tövig testvér, oké?~ Magam se tudom, meddig beszélgettünk akkor Ikinával. Hosszú órákat ölelt fel, mígnem az öreg harcos elhallgatott és inkább összehúzva magát alvásra adta a fejét. A magam részéről továbbra is a plafont bámultam és igyekeztem összerakni magamban, hogyan tovább, mit is fogok mondani neki... tartott addig az egyszemélyes megbeszélésem, mígnem megéreztem, hogy Rachel-be kezd visszatérni az élet, majd mocorogni kezdett. - Ne ijedj meg. Biztos helyen vagy - mondom neki, elvégre teljesen más terepen vesztette el az eszméletét. A végén még kiugrik az ablakon és ittlakásunkat kezdhetjük szakember hívásával...
Álomtalan álom. Ebbe zavart önnön rettegésem és a stressz, ami fojtogatón tekeredett torkom és tagjaim köré az erdőben. Fogalmam sincs, mikor dőltem ki, de határozottan jó hatással volt rám és a bennem lakozó Újra is az, hogy az agyam felmondta a szolgálatot egy idő után és kiütött. - Én lehiggadtam, ő pedig végre biztosabban vetette meg lábait, csak arra várva, hogy végre teljes pompájában is megmutathassa magát a világnak.
Puha, meleg, kényelmes. - Ezeket fogom fel először a világból. Aztán orromba szökik az a friss, nyers illat, ami az új bútorok és a nemrégiben festett fal sajátja. Mellé pedig beférkőzik... Riadtan rezzenek össze és ahogy nyitom szemhéjaimat, azzal a lendülettel ülnék is fel. Hirtelen a mozdulat, bele is szédülök kissé. Pillantásom Nicholas képére fókuszálva lel biztos fogódzkodót, hangja nyugalmat hoz. Homlokomat ráncolom, hajamba túrok. - Baaasszus, Nick! A frászt hozod rám! - Fújom ki a levegőt, mi bent rekedt tüdőmben a nagy riadalom folytán és a kanapé támlájának dőlök oldalammal. - Mi tört... becsavarodtam tegnap este, igaz? - Más magyarázatom nincs rá, hogy hogyan keveredhettem ide. A tegnap este részleteiben kezd bekúszni gondolataim közé, bőröm alatt fura pezsgésként duruzsol az újszerű érzés ennek hatására. - Rohadtul sajnálom, szólnom kellett volna róla, csak ez nem olyan amit úgy odabök az ember két heló között.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Az eszmélés, nemigaz, Rachel? Mikor magunkhoz térünk egy hosszabb kiütöttség után és azt se tudjuk hirtelen, mi az igaz és mi a hazugság. Vagy pontosabban, mi az, amit szeretnénk, hogy a történtekből igazak legyenek, vagy bár meg se történtek volna. Az emberi elme csapdájába esik bele. Az emberek ugyanis előszeretettel hárítanak. Ha olyan téma kerül elő, mely fájdalmat, feszengést vagy hasonlót okoz, akkor igyekszünk elterelni róla a figyelmünket. Ilyenkor jön jól egy jó könyv, vagy bármi, melyet szeretünk csinálni. Hatásos, hogy a jelen kedélyállapotunkat feljavítsuk, deee... ugyanakkor baromira nem célravezető. Túlságosan elveszejthetjük így a valóságot, elvégre a problémát ez nem oldja meg, csupán eltereli a figyelmet a megoldásról. Szóval éppen ezért, én nem akartam megadni neki az illuziót arról, amit akart hinni. Mindkettőnknek jobb lesz úgy, ha maradok a ténynél. - Nincs miért elnézést kérned, Rachel. Egyáltalán nem csavarodtál be az előző este folyamán. A helyzet az, hogy nem képzelődtél. Amit este tapasztaltál, az megtörtént veled. A farkas, amivé váltam, a harapás, az érzés, melyet tapasztaltál... minden. Egyik kezemet magam elé emelem, hogy aztán a szeme láttára növesszem meg a körmeimet karommá, váljon szőrösebbé, mint amúgy, s sokkal inkább nézzen ki állatinak, mint emberinek. Csak pár másodpercig tartottam ezt az állapotot, mire újra visszaváltozott normálisra. - Nézd, tudom, hogy össze vagy zavarodva. Szóval nem fogok kertelni innentől kezdve, mert nem megyünk vele sokra - sóhajtok. - Te már nem vagy ember. A külsődet megtartottad, látszólag semmi sem változott, a szemeidet leszámítva. De gondolom már észrevetted, hogy szokatlanul sok dolgot érzékelsz a világból, többet, mint korábban. Azzal, hogy megharaptalak téged, átváltoztattalak olyanná, ami én vagyok. Tegnap este óta, Rachel, vérfarkas vagy. Igyekeztem olyan komoly arcot vágni, mint amilyet csak tudtam, hogy ezzel is adjam a szavaim alá a jelentőséget. Várhatja, hogy elnevetem magam, hogy elviccelem, de túl komoly vagyok most ahhoz, hogy ez megtörténjen. Minden egyes szó, ami elhagyja a számat, a színtiszta, könyörtelen igazság.
Az oké, hogy épp az imént közöltem magammal kapcsolatosan, hogy nincs minden rendben fejben, de Nicho szavait hallva már rá is olybá tekintek, mint akinél megkérdőjelezem a dolgot... Nagyon jól ismer úgy fest, a hiszem-ha-látom elv mentén működöm ugyanis, így az átalakuló kézfeje láttán nemhogy fejéhez nem vágom, hogy totálisan be van csavarodva, de még kérdezni is elfelejtek. Vagy úgy megkérdőjelezni bármit is! Elkerekedő tekintetem, elképedt ábrázatom nyitott könyv, miként érzelmeim lenyomataként köröttem levő, fagyott, döbbent energiáim is. Felé nyúlok, tenyeremet az állatias felé nyújtva, de alig érek hozzá, mérem össze ujjainkat, el is kapom riadtan sajátomat. Basszus, ez annyira valódi, mint az, hogy itt ülök egy szál fehérneműben, egy plédbe burkolva Nicholas kanapéján! - Az nem kifejezés, Nick, hogy össze vagyok zavarodva! Ez...ezez... felfoghatatlan egyszerűen! És merem is remélni, hogy nem jössz holmi halandzsákkal. - Morranok (nem, nem szó szerint), hát minek néz engem? A racionalitás, az egyenesség embere vagyok, a dajkamesékkel igazán megkímélhet, ezt nagyon jól tudja. - Hogy mi van a szemeimmel? - Ráncolom homlokomat, de intek is neki. Mindegy, ne akadjunk le a részleteknél. Van valami megadó "hallgatlak!" az egész gesztusban, ahogy felhúzott lábakkal a kanapé háttámlájának dőlök és úgy tekintek a férfira. - Vérfarkas. Nagyszerű. És az mit is jelent pontosan? Vagy most jön az, hogy unikornisok és sárkányok is léteznek? - Firtatom nem kevés iróniával utóbbi kérdésem esetén. Előbbi meg mondjuk tényleg érdekelne, hogy mégis mivel jár ez az egész... hátö, létforma.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Remek, Rachel még mindig ugyanolyan beállítottságú, mint régen. Mikor régen ültünk a kantinban a háború idején, a reggelinket költve és előjött az álom téma. Párszor megjegyeztem, hogy vannak olyan szürreális dolgok az álmokban, amiket én simán el tudnék képzelni a valóságban. Mire ő csak nevetett és mondta, hiszi ha látja. Akkor sejtelmesen nem mondtam semmit. Kis naiv leányzó, ha akkor tudtad volna, hogy én még a legrosszabb rémálmodból is képes vagyok véres valóságot csinálni, legalább is hogy annak érezhesd. Egy szó mint száz, sikert arat a kis rögtönzött bemutatóm, eloszlatva a nő minden kétségét. Ezután mondja azt valaki, hogy nem tudom megragadni a hallgatóság figyelmét. - Ha ez vigasztal, mindenkinek felfoghatatlan az első időszakban. Sorra nézzük a vérfarkasos filmeket, olvassuk a könyveket róla, de azt senki se veszi komolyan, hogy hoppá, tényleg van egy ilyen világ. Boldog tudatlanság az embereknek. Emlékszem, nekem se volt éppenséggel könnyű dolgom ilyen téren. De nekem még az a luxus se volt meg, hogy ismerjem azokat a bizonyos történtet, elvégre hol volt televízió, vagy ilyen témájú ponyvairodalom 1693-ban vagy előtte? Meglepő amúgy, hogy mennyire pontosak velünk kapcsolatban ezek a történetek néhány ponton. Tuti egy farkas indította el őket. Mindegy. A visszakérdezésére válaszolva, felkapok egy kis tükröt az asztalról és odamutatom neki. Nem, nem adom oda neki, csak úgy tartom, hogy lássa az arcát... lássa a változást. - Nem tudok róla, hogy lennének - rázom a fejem. - Hogy mivel jár, Rachel? Azzal, hogy az eddigi életedet teljesen fel kell adnod. Legalább is addig biztosan, míg meg nem szokod az új létedet. Amihez az is hozzá tartozik, hogy eléggé bekorlátozódik a mozgástered is - kinézek az ablakon. - Jelenleg White Mountain-en vagyunk, a Farkaslakban, a helyi falka egyik központjában... melynek az én jóvoltomból már te is a tagja vagy. Mostantól ez lesz az otthonod, szűkebb értelemben a lakás, ahol vagyunk. Emellett: a jelenlegi állapotodban könnyen labilissá válhatsz, így veszélyt jelentesz az emberekre... akár van késztetésed rá, hogy bántsd őket, akár nem. Pontosan ezért nem hagyhatod el a falka területét... egyedül legalább is egyáltalán nem. Mivel én vagyok a teremtőd, én tartozok érted felelősséggel és foglak tanítani téged, teszed, amit mondok. Ha úgy tetszik, én leszek a kiképzőtiszted... csak ez most kicsit komplikáltabb, mint egykor. Gyakorlatilag újra meg kell tanulnod járni, átvitt értelemben. Viszont ezt demonstrálni is célomban áll. - Hagy mutassam meg, mennyire újra kell kezdened mindent. Fogd - nyújtom most már oda neki a tükröt, majd ha ezt követően még egyben van. - Szoríts rá kicsit... legalább is ami szerinted kicsi.
Nem, nem vigasztal. Gondolt egyáltalán arra, hogy megkérdezzen, én akarom-e mindezt?! De most komolyan! Vagy csak fogadjam el, más lehetőség úgysem lévén...? Nem adok hangot ugyanakkor kétségeimnek. Az Élet sosem osztotta két marokkal a jót számomra az életben, megtanultam a kicsit is megbecsülni. És bár kételkedem, valami mélyen mégis azt súgja, akár jól is elsülhet ez az egész. - Nagyon vicces vagy... - Szusszanok a történetekkel és boldog tudatlansággal kapcsolatos megjegyzésére, elvégre gondolom ő sem annak szánta. Ahogy a tükörben szemlélem magamat, láthatóan nehezen térek napirendi pontra a sárgás cirmokra zöld pillantásomban. Arra azért kissé elkerekedik tekintetem, hogy fel kellene adnom az életemet, mit eddig éltem. - És ha én mondjuk egészen egyszerűen... nem akarom? Imádom a munkámat, te is tudod. - Vontam feljebb bal szemöldökömet finoman, kérdőn. Arra, hogy a hegyen vagyunk, valami falka tagjaiként, aprót bólintok. Oké, ez... tök reális a vérfarkasság létezését tényként kezelve. Arra viszont fel kell, hogy nevessek nem kevés öniróniával, hogy labilissá válhatok. Veszélyt jelentek másokra és magamra? - Ugyan, Nick, olyat mondj, amit még nem tudok! - Legyintek, mert ez eddig sem volt másként, legfeljebb akkor csakis én ütöttem meg a bokámat érte, most meg... Elolvad képemről a vigyor, ahogy pillantásom komoly ábrázatát fürkészi. - Szóval így működik ez a... falkában. A felettes szív a beosztottja végett. - Húzódik suta mosoly képemre. Fasza! - Van még valami, amit jó, ha tudok a rendszerről? - Firtatom, barátkozva egyelőre a falka, Teremtő és hasonló kifejezésekkel, s inkább a számomra egyszerűbb, racionálisabb oldalán fogom meg a témát. S lám, ő is "fordít" farkasról katonára, én pedig épp csak nem szalutálok, ám egy határozott bólintás kijár az elhangzottak kapcsán. - Vettem. Kissé értetlenül nyúltam a tükör után, óvatoskodóan véve azt át a férfitól, s hasonlóan szorítok rá, mire az megroppan, s nem puszta hajszálerek futnak a tükrön, hanem bizony az pókhálószerűen törik puzzle-nyi darabokra. - Mi a....?! Mi a francot műveltél te velem?! - Teszem a dohányzóasztalra a széttört üveget, míg a műanyag keret összefogja azt. Hiányozna, még széttörném azt is itt! Felállok a kanapéról, lerúgva a plédet magamról. Sosem voltam szégyenlős, szemérmetes fajta, na meg... nagyobb gondom is van ennél, ahogy hajamba túrva lépdelek, ideges kört téve a szobában. Emésztem a hallottakat. A tényeket.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Felvontam a szemöldököm. - Örülök, hogy így gondolod, mert tapasztalni fogod bőven a "humorérzékemet" az elkövetkezendő időkben. Iróniára irónia a válasz, elvégre nem pont annak szántam én se. Az emberek boldog tulajdonsága sokkal inkább a véres valóság volt, a kis üveggömb, amit még az őrzők is félve őriznek, nehogy összetörjék. Nehogy felrepedjen, majd kitörjön a vékony réteg, amely a szörnyű igazságot takargatja előlük. Mert ha egyszer kitörik... akár már relatíve csak két választási lehetőség marad. Felejtés vagy beépülés, utóbbinak megint van két variációja. A ciki most inkább az, hogy nincs választása. Vagyis, igen, elvihetném az őrzőkhöz, hogy kiszedjék belőle az újszülött farkast, illetve töröljék az emlékeit, de az gondolom magától értetődő, hogy ez nem fog bekövetkezni. - Ez nem alku tárgya, Rachel. Talán idővel visszatérhetsz hozzá, de a közeljövőben nem. Semmi olyan munkát nem végezhetsz, amiihez emberek közé kell menned. Ráadásul... mindketten tudjuk, hogy milyen biztonsági feltételek mellett lehet egy katonai támaszponton dolgozni. Ha ott történik veled valami gebasz, teszem azt repülés közben, abból könnyen katasztrófa lehet. Láttam már példáját annak, amikor egy vérfarkas becsavarodik háborús övezetben és nem bír magával. Nem volt szép történet... ráadásul az már egy korosabb példány volt, akinek elvileg volt már önkontrollja... nem pedig egy újszülött. A megnyilvánulását viszont most nem tudom kellő humorérzékkel tolerálni. - Nehogy azt hidd, hogy tudod, Rachel. Talán volt eddig olyan eset, hogy elvesztetted a kontrollt, de akkor mi történt? Kórházba juttattál valakit nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel, mert addig ütötted, míg mozog? Az semmi ahhoz képest, ami a jelenlegi állapotodban történhet. Ha elveszted a fejedet, eluralkodik rajtad az állati éned, átváltozol farkassá és tombolni kezdesz... ha pedig valakit úgy kapsz el, hiába vagy még csak kölyök, nem fogja túlélni a támadást - igyekeztem kellőképpen lefesteni számára a helyzetet. - Mindez azért, mert már nem vagy egyedül a saját testedben. Egy farkast kaptál tőlem, ha úgy tetszik, egy másik lelket, aki gyakorlatilag táplálja az erődet. Amíg nem kerülsz vele szinkronba, nem ismered meg és tanulsz meg uralkodni felette, minden egyes alkalommal ő fogja magához ragadni az irányítást, ha kellőképpen megbolygatják a lelkivilágodat és szétzilálják azt a gyenge befolyást, amit most bírsz felette. Ha lehunyod a szemed és magadba pillantasz, érezni fogod őt odabent. Emlékszem az első pillanatra, mikor tudatosult bennem, hogy bizony Ikina odabent foglal helyet, nagyon lesokkolódtam... mikor azt hittem, hogy atyám játszik a fejemmel, holott ő szólongatott már egy ideje, hogy felhívja magára a figyelmet. Mondjuk, erre őszintén kíváncsi leszek? Vajon Ikina lánya örökölte az apjától azt, hogy elég önérzete legyen saját nevet követelni magának és állandóan be ne álljon a szája, vagy megmarad a sötét falak között? - A beosztottal együtt. Hogy mit kell még tudnod, nos... gyakorlatilag a ranglétra alján vagy. Alattad csak az omega helyezkedik el, de az csak egy farkas, mindenki, aki nem kölyök, feletted van... és mindegyikük dirigálhat neked, ha tetszik, ha nem. A falkánk vezetője az alfa, helyettese a béta, illetve ottvan még az Ikuma is. Van még több prominensebb tagja a falkának, de egyelőre elég ha ezt a hármat tudod, majd hamarosan megmutatok őket neked. Viszont egy valamit jó, ha már most az eszedbe vésel: ha a falka tagjaként súlyos problémákat okozol, az jóval nagyobb büntetést vonhat maga után, mint gondolnád. Egek, csak ilyenkor döbbenek rá, mennyi mindent lehet mesélni a farkaslétről, azon belül is akkor, ha farkasfalkában élünk. Ami nekem már teljesen magától értetődő, beszivárgott régóta az életembe, az egy friss személőnek maga lehet a káosz, hangzavar és anarchia a fejében. Nekem pedig ebben kellett egységet teremtenem, lehetőleg minél hamarabb, mielőtt elúszik a rengeteg újdonsággal és nehezen lehet majd partra húzni. Közben megtörténik az a kis demonstráció, amit rajta keresztül mutatok be... hogy mekkora változáson ment keresztül a teste, ezt pedig a tükör bánja. Rendes körülmények között valószínűleg felkeltené a figyelmemet a szemem elé táruló, tetszetős test, de most nem hagyom, hogy elkalandozzon a figyelmem... meg amúgy is láttam, mikor lehámoztam róla a felszerelését. - Ezért is veszélyes, ha elveszted a kontrollt. A fizikai erőd, akárcsak az állóképességed, a sokszorosára növekedett. Ha most kiküldenélek, hogy fuss addig a ház körül, míg ki nem fáradsz, sokszorosan megdöntenéd az eddigi rekordodat hosszútáv téren - dőlök előre, miközben a körbe körbe járkáló kölykömre nézek. - Pontosan ezért létfontosságú, hogy minél hamarabb a megfelelő önkontrollra szert tegyél. Idegesebb pillanatban még egy poharat se fogsz tudni kézbe venni. S akkor még mindig a jéghegy legmagasabb pontján járunk, be se nézve a víz alá. Ez a gyorstalpaló, ahogy adom a válaszokat a kérdéseire, nem több, csak máz. Mert vannak itt olyan dolgok, amiket nem lehet elmagyarázni... mert érezni kell. Pont egy ilyenre készülök.
Szusszanok lemondóan, hisz elsőre is fogtam a dolgot, nem kell ezt túlmagyarázni. Épp ennek szólt finom iróniám is csupán, nem többnek. Válaszára a munkámmal kapcsolatosan elmerengve, gondolkozó képpel tekintek magam elé, még hajamba is túrok kissé, homlokomat vakarva meg lassú, lemondó mozdulattal. - Valami kelleni fog, Nick... Nem ülhetek itt a négy fal között nulla-huszonnégy, mert akkor ziher, hogy visszafordíthatatlanul becsavarodok. - Halkan pergő szavaim mögött ott húzódott a megalkuvásra való képesség. Legyen így, elfogadom azt, hogy oda nem mehetek vissza, de adjon cserébe mást, amivel leköthetem magam, hogy a józan eszemet megőrizhessem. Milyen jó, hogy sejtésem sincs azon terveiről, hogy esetleg úgy meghajt farkasostól mindenestől az elkövetkező napokban, örülök majd, ha ágyat látok, nemhogy mást!
Szóra nyílik szám a szavak kapcsán, fogást kerestem volna rajtuk, de Nicholas hozzám képest bőven fekete övesnek számított, ami a világ ismeretét illeti, mibe csöppentem. - Így hát tátogtam kettőt csupán, mint partra vetett aranyhal, majd apró sóhajjal adtam meg magam neki. Nem hunytam le szemeimet, nem is próbáltam lelkes kamasz módjára érezni az árnyak közt meghúzódó újabb démont. Jó helyen van az ott, miért csalnám elő mindenáron, mint valami mazochista idióta? Sokkal jobban lekötött a hierarchia felvázolása, mert az valahogy megfoghatóbbnak tűnt számomra. Valami olyannak, ami nem idegen, amibe kapaszkodhatok. Aprókat bólongatok értőn, mikor meg Nicholas sokadjára is kiemeli, hogy mivel jár, ha vétek valami ellen, önkéntelenül is félmosoly húzódik képemre. - Fogtam főtörzs, ne fossál! - Eszem ágában sincs plusz gondot okozni neki. Vagy magamnak. Van így is épp elég, azt hiszem. - De hogy értetted azt, hogy megmutatod őket? Akkor ezek szerint mégiscsak elhagyhatom ezt a helyet? Vagy ők futnak be egy pofavizit erejéig? - Érdeklődöm, már csak azért is, mert fogalmam sincs, ezt az ikkumát eszik-e vagy isszák és kifejezetten érdekelne, miféle.
A változások egy újabb apró demonstrációját követően nem bírom tovább, muszáj felállnom, s mint a ketrecbe zárt vad, járok fel és alá a szobában. Okát ne kérdezze senki, egyszerűen képtelen vagyok megülni a fenekemen, mintha valami azt súgná, arra késztetne, hogy ne óvatoskodjak és hezitáljak már mindenen. Sürget. - Hát ez... remekül hangzik, azt hiszem. Mikor kezdünk? Holnap? Már ma? ... Most? - Tekintek Nicholasra várakozóan. Nem holmi értetlen gyerek vagyok, felfogom már, (így, hogy Mrs. Douglas az ellenkező magatartást kissé kinevelte belőlem) hogy mi mivel jár és minek "mi az ára", ha úgy tetszik. Ha pedig a normális életbe való visszailleszkedésemhez ez kell, akkor... mire várunk még?
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hát igen, lemondás lemondás hátán és akkor még csak az elején vagyunk. Hiába, mindig arra a legnehezebb nemet mondani, amit a legjobban szeretünk. - Ó, ne aggódj, lesz mit csinálnod bőven, erre is rá fogsz döbbenni hamarosan. Ha pedig majd ezt is keveselnéd, nos... ha gondolod nyugodtan keresd meg Mr. Wainwright-ot, hátha talál neked valami itt végezhetőt. Pár lakással lentebb van a lakrésze, ugyanis ő is közülünk való... fél évezredes őskövület. Egy kis ízelítő abból, hogy bárki lehet a környékén vérfarkas. De tényleg, bárki! Az újságárus, a kiképzőtiszt, vagy éppen magának az erődnek a vezetője. Mondjuk ez megint egy olyan dologra vezethető vissza, aminek én személy szerint örültem. Belül szörnyetegek voltunk, de megtarthattuk az emberi alakunkat és egy részét a korábbi életünknek. Igaz, én szerettem azt mondani, hogy az emberi oldalam véget ért, amikor atyám belém mártotta a fogait, de tény, vannak dolgok, amiket magammal hoztam. Nem sok, elvégre évszázadok épültek rá azóta a lelkemre, de volt. S én csak mondtam és mondtam a magamét ezt követően, egyre inkább tágítva képletesen Rachel fejét. Annyi mindent kellett még mondanom, annyi mindenről lehetne még beszélni, de félek, ha mindent elmondok csak űrt hagyok a fejében, rengeteg lebegő kérdőjellel, az pedig egyáltalán nem fog előre vezetni. Igyekeztem viszonylag, magamhoz képest rövid lenni, lényegre törő és mivel nem nagyon szólt hozzá a szavaimhoz, úgy éreztem, megértette a lényeget. A szemeiben is az értelem lángját láttam, szóval ez megerősített engem. Ha meg mégse, akkor az út közben úgyis ki fog derülni, ahogyan átveszünk majd bizonyos dolgokat. Mindennek eljön a maga ideje, meg a maga helye. - A-aaa, egyáltalán nem leszel szobafogságban. A Farkaslak és a környék a rendelkezésedre áll. Nem kis terület, de a hegyről nem mehetsz le és odakint is csak felügyelettel, főleg a korai időkben. Maga az alfa és a béta nem nagyon szokott feljönni ide, szóval velük nem fogsz találkozni, de az Ikumma itt él, így vele biztosan. Hogy mit fogok neki mutatni, arról hallgatok, mindjárt eljön az is.
Szavaim után csend telepedett egy darabig a lakásra, miközben szememmel követtem a fel-alá járkálót. Az arcára voltak írva az érzései, ám a gondolatait csak találgathattam. Azt ellenben biztosra vettem, hogy ez a kritikus pont. Mert az, amit most mutat, meg fogja határozni az elkövetkezendő időket. Az, ahogyan elindulunk az ösvényen, mindig rányomja a bélyeget a későbbiekre. Emelet fővel... fel-alá támolyogva... félően. S mikor meghallom azt, amit mond, elmosolyodok. - Ha a jövőben megkérdeznél, miért pont téged haraptalak be, jusson eszedbe az, amit most mondtál és viselkedtél - mondom, majd a szoba túlsó felében levő szobaajtók egyikére mutatok. - A tiéd a bal oldali. Az este folyamán megérkeztek a cuccaid az erődből, kiürítették az ottani szállásodat. Öltözz fel, valami olyanba, amiért nem kár, ha sérül, majd gyere vissza. Míg Rachel elment, én hátradőltem a fotelben és nekiálltam rendszerezni a gondolataimat. Rengeteg ötletem volt a számára, amivel szépen be fogom táblázni a mindennapjait, csak az a baj, hogy sok hülyeség is volt köztük. Azokat szanáltam ki minél hamarabb, várva, mikor ér vissza. Ekkor intek neki, hogy üljön le még egy kicsit. - [b]A napjaid a következőkből fognak állni. Mindennap kétszer fogunk edzeni, először reggel, majd pedig este. A célunk ezzel az, hogy levezessük az energiáidat, mint mondtam, a farkasléttel most rengeteg áll a rendelkezésedre. A reggeli edzést követően tarjuk meg az önkontroll gyakorlatokat. Ezen lesz most az egyik legnagyobb hangsúly, nemcsak azért, hogy a mindennapokban kevésbé legyél esetlen, hanem hogy a farkasod is kordában tudd tartani. Emellett, lesznek mentális tréningjeid is. Mint minden másnak, a farkasoknak is megvan a maga történelme, a maga hierarchiája, a maga eszmeisége, ezeket fogod elsajátítani. Ezek lesznek a fő napirendi pontjaid, melyek lefedik majd a javát. A szabadidődben nyugodtan járkálhatsz a Farkaslakban, vagy az udvaron, használhatod a lak adta lehetőségeket. Arra viszont buzdítalak téged, hogy ismerkedj meg a többiekkel. Megadatik neked az a lehetőség, ami nekem nem a kölyöklétem során: én nem tudtam a kezdetektől falkában szocializálódni és meg is lett a hatása később. Nem mondom azt, hogy folytass üres bájcsevelyt, de ha van rá lehetőséged, ne szalaszd el a lehetőséget az ismerkedésre. Emellett, van itt még két dolog. Az egyik egyben a másik legfontosabb is lesz. Ne csak a falkatársakkal ismerkedj meg, hanem a farkasoddal is. Nagyon fontos, hogy ezt minél hamarabb elkezd, mert ebben csak részben tudok segíteni. Hiába a farkasomtól, Ikinától kaptad őt, tudjuk jól, hogy a gyerek mindig különbözik valamiben a szülőtől. Beszélj hozzá, a gondolataiddal, figyeld, hogyan reagál bizonyos helyzetekre, mi idegesíti, mitől elégedett. Minél hamarabb kiismered őt, annál jobb, mert ketten alkothattok igazán ütős csapatot. Ám egy valamitől óvva intelek: ne félj tőle, mert ha olyan a személyisége, ki fogja használni. A másik... oké, szerintem ezt nem fogod érteni. Azt akarom, hogy minden nap írj legalább egy oldalnyi történetet. Ha csak tőmondatokból teszed, az is elég, nem kell neked lenni a következő Victor Hugo-nak, de a lényeg, hogy csináld meg. Ennek majd hosszútávon lesz eredménye. Egek, mióta kívánkozott ez már ki... na de az arcok. Most sokan valószínűleg elkezdenének emlékképeket mutogatni, de tartok tőle az most nagyon korai lenne, hogy így elkezdjek játszani a fejével. Meg különben is, van sokkal kifinomultabb megoldásom erre. Felveszek az asztal egy olyan pontjáról, mely viszonylag kiesett a látóteréből, néhány fényképet, majd odaadom neki, átülve a heverőre mellé, magyarázva, kiket lát. - Ő az alfánk, az atanerk, Castor de Luca. Lehet láttad már az arcát a képekben, övé a hotel és a helyi hokicsapat. Mindig legyél tisztelettudó vele, ha találkozol, nagyon szigorú a falkaügyeket illetően és a falkatagokkal egyaránt - következő. - A béta, Dante LaRusso. Szigorban ő se marad el az alfánktól. Nem nagyon volt hozzá szerencsém eddig, de tudom róla, hogy eléggé vérmes. A falka másik központja a már említett hotel, Castor és Dante főleg ott tartózkodnak, ritkán jönnek fel ide. Ő viszont - következő - Darren Northlake, az ikkuma. Igazából neki nincs tényleges hatalma, mikor a helyi két falka összeolvadt az ő feladata lett a régebbinek a képviselete falkaszinten, Vele jóeséllyel össze fogsz itt futni, ha szükséged van valamire, én pedig nem vagyok a közelben, nyugodtan fordulj hozzá, segíteni fog. Vannak további titulusok, posztok, de azokat majd megbeszéljük a mentális órákon, azzal együtt, ki tartozik oda. Most mutatok még pár illetőt, akivel biztosan fogsz találkozni, amint megtudják, hogy megtörtént a beharapásod - következő. - Sarah. Ő az én... nagyon közel áll hozzám, ha érted, mire gondolok - míg nem tisztázzuk, nem teszek kijelentéseket, inkább a következő képre bökök. - Ő Michelle, a húgom. Ne lepődj meg, ha kifaggat téged - fürkészbetegség, lapozunk. - Yvonne, ő Sarah kölyke. Ő és Sarah is eléggé szabados természetek, majd tapasztalni fogod - következő. - Na, ő a kakukktojás, olyan szempontból, hogy ő nem farkas. Kate, az unokám. Ő egy őrző, varázserővel felruházott ember. Majd róluk is fogok beszélni. Kate eléggé nehéz természet, erre készülj fel, ha találkozol vele - no és az utolsó. - Julia, egy magányos farkas, nem a falkánk tagja. Ő vértestvér, vagyis egy vérvonal tagjai vagyunk. Ritkán van a környéken, Anchorage-ben él. Hagytam neki, hogy alaposan megnézze a fényképeket, majd miután végeztünk, visszakértem és zsebembe süllyesztettem őket. Az illúzió pedig véget ért. Atyám kimaradt a felsorolásból, egyelőre. Az majd egy külön alkalom lesz, nem akartam előre vetíteni... ami igaz a vérvonalunk különlegességére is, annak idő kell, mire felébred benne, nem akartam tovább kuszálni a képet. - Ha van kérdésed - állok talpra. - Akkor tedd fel őket út közben. Sort kerítünk az első leckére, de idő, míg odaérünk, szóval van időnk beszélni.
Mikor azzal jön, hogy Mr. Wainwright nemhogy farkas, de pár lakásnyira van durván tőlünk, erőteljes "Mi a fasz?!" kifejezés ül ki képemre, de hangosan nem teszem szóvá. Így is épp elég nyilvánvaló elképedésem. - Kösz, azt hiszem, kihagynám a villámlátogatást. - Még a végén képes és le is fokoz a zaklatásért. Kevés tárgyi dologhoz ragaszkodom, de ez egy közülük és a fegyverhasználatimat már így is elvették. Kissé felderül képem arra, hogy mégsem szándékozik a négy fal közé zárni, ez kifejezetten biztató fejlemény a történtek kapcsán, úgy hiszem, rá is bólintok szavaira, megerősítésük, hogy fogtam őket. Feleslegesen meg nem jártatom a szám, de van, ami még mindig nem tiszta. - Oké. De Nick... mi a franc az az ikkuma? - Nem bírom ki, hogy ne ejtsek suta mosolyt felé egyúttal. Amilyen természetességgel beszél róla, nyilván fel se tűnik neki, hogy ilyen apróságok számomra totálisan idegenül hathatnak. Változtatok helyzetemen, Nicholas kiváró nyugalommal figyeli lépteim ütemét. Mosolyára suta görbület húzódik ajkaim szegletébe, a bennem élő Újnak kifejezetten tetszetős a dicsérő szó. A következőkre ugyanakkor hezitálva, kissé elbizonytalanodva csillan tekintetem. - Ki... ürítették? Mit mondtak a többieknek, miért? - Óvatos a kérdésem, kevés dologhoz ragaszkodom, de a kitartással és verejtékkel kiharcolt, kiásott rangom egyike ezeknek. Nem hiányzik nekem egy akaraton kívüli leszerelés vagy hasonlók. Válaszát követően elvonultam azt - a milyenségétől függően hangosabban v kevéssé hangosabban - emészteni a számomra kijelölt hálóba, közben pedig egy elnyúlt pólót és melegítőalsót vettem magamra sportmelltartóval, a kényelem és a kért "nem kár érte" jegyében.
Visszaérve apró sóhajjal huppanok le a fotelba, várakozóan, mint a vadászkutya, akiben benne a mehetnék, csak a gazdája ajtónyitására vár a művelethez. Tényleg, vajon az állatok tényleg megérzik, hogy valami nem smafu a farkasokkal vagy ez is csak olyan valami, amit a média talált ki a poénfaktor emelésére? Mindegy. Edzés, önkontroll, mentális tréning. Aha... - Bólintok értőn, folytassa nyugodtan. - Hát... jó? Majd meglátom, mit tehetek. - Szusszantam az ismerkedés tényére. Nem volt problémám a szocializációval sosem, bár tény, gyerekként nem volt egyszerű testőrökkel a sarkadban haverkodni, de... egyedül az utóbbi időszakban távolodtam el kissé mindenkitől, s a félsz egy harapással nem tüntethető el az emberből sajnálatos módon, főleg, ha tényleg igaz, amit Nicho mond és a farkas bennem ugyan olyan labilis, mint én magam, ha nem jobban. Mikor két dolgot is kiemel, pillantásom arcára emelem, tekintetem az övéit keresi meg. Kissé ráncolom homlokomat amikor kifejti, mit is várna tőlem, meg ettől a bundás valamitől bennem. Az idegenkedés mellé kíváncsiság keveredik mellkasom rejtekén. Nem én vagyok. Ez Ő... Suta mosoly fut képemre és lassan bólintok, de prüsszkölős nevetés lesz belőle a végére, amikor Nicholas előáll a második fontos dologgal. - Bocs, csak... nem jobb ez, mintha arra kérnél, hogy rajzoljak. - Megrekedtem a pálcikaembernél eléggé, ami azt illeti és a hadsereg sem épp szépíró versenyeket rendez a szabadidejében. - Bármi lehet? - Talán egy próbát tehetek, ha már látom rajta, mennyire fontos ez neki. Azt mondjuk nem tudom megígérni, hogy minden nap menni fog és nem felejtem el olykor, de... heti egy-kettő beleférős, nem?
Kezét figyelem, ahogy az asztalon levő képek felé nyúl, érdeklődésem elnyomja az iménti kacajt és szórakozottan komolytalan megjegyzést. - Ja, ja őt ismerem. Elég befolyásos a fószer, ott van a top ötben Fairbanks legbefolyásosabbjai közt a polgármester meg Wainwright mellett, az tuti. - Szusszanok lemondóan de Luca láttán. Ki gondolta volna, hogy még egy komplett falkát is igazgat! Nem semmi a pasas. Ellenben ezt a ránézésre életfogytiglant kívánó képűt nem ismerem, így csak arra tudok hivatkozni, amit látok. - És egész jófélének tűnik így képről... - Vigyorodok el vállat vonva. Most mit várt? Farkas lettem, nem aszexuális. (Hála a jó égnek!) - Ő se rossz bőr, ami azt illeti... - Nyögöm be Northlake láttán, majd felemelem védekezően kezeimet. - Oké, oké befejeztem, folytasd csak! - Tényleg övé újfent figyelmem, bár kifejezetten élvezem határainak finom feszegetését, épp csak annyira, mint alsós kisiskolás teszi az újdonsült osztályfőnökével. Bólogatok a segítségkérés kapcsán, a "biztosan fogsz találkozni, ha megtudják" kezdetű mondat pedig nem sok jót sejtet, égnek is emelem pillantásomat egy másodperc erejéig, hogy apró sóhajjal tekintsek a felém tolt szőkeség képére. - Áhááá...! Nem. - Szusszanok, mikor arra utal, értem-e. Mégis mit? Nem vagyok gondolatolvasó, hála az égnek. - Testileg vagy érzelmileg? - Bújik meg vigyor ajkaim szegletében, hát ez roppant nem mindegy! Legjobb lenne a mindkettő, ha engem kérdeznek, bár abból, hogy ennyire sunnyog, mint valami rossz kamasz, sejtem, hogy valami nem egészen kerek a dolog kapcsán. Pletykaszagtól terhes a levegő, pillantásom is firtató, érdeklődő, ahogy Nickre meredek és kivárom a válaszát. Aztán léphetünk csak tovább, addig aligha. - Óó! Sosem említetted, hogy van testvéred. - Vagy én nem voltam olyan állapotban épp, hogy megjegyezzem ezt az apró információt, részletkérdés. Yvonne kapcsán bólintok kedves mosollyal, hogy aztán egyre csak gyűljenek a ráncok homlokomon. Őrző, vértestvér, vérvonal... kezd egy kicsit sok lenni az új infóból így mára, azt hiszem. Van valami végtelenül beletörődő abban, ahogy a képeket forgatva Nicholasra pillantok. - Azt hiszem, bele fog telni egy időbe, mire mindenről mesélsz, mi? - Húzódik félvigyor képemre halovány éllel, ahogy a képeket felé nyújtom. - Nem is tudom, Nick... eléggé kavarog minden így most és fogalmam sincs, hol lenne érdemes kezdenem. - Állok fel a kanapéról hangosabb sóhaj keretében, mintegy jelezve, részemről léphetünk, úgysem tudok huzamosabb ideig meglenni a fenekemen egy helyben, ez közismert tény. - Elsőnek mondjuk az kifejezetten érdekelne, hogy mi jön most. - Tekintek rá, miközben feltételezhetően kifelé haladunk a Farkaslakból.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hát na igen, Rachel helyében szerintem nekem se lenne kedvem csak úgy betoppanni minden előzetes nélkül. Az öreg finoman szólva nem pont a legjobb vendéglátó, máig emlékszem, mikor jártam nála Rachel ügyében... hát nem csodálom, hogy később a hugi morgott rá, pedig én aztán illedelmes voltam vele. Szóval Rachel... azt hiszem tényleg jobb, ha inkább a hátsódon maradsz és nem mész át. Ha pedig egy kicsit gyors a tempó, nos... ezért is kihívás valahol ez az egész kölyöknevelősdi. Tény, régebben foglalkoztam korábban kölykökkel, adtam nekik tanácsokat, mikor éppen a teremtőik nem értek rá. Ez viszont nem teljesen ugyanaz, mint mikor valaki a te véred és ezzel a te felelősséged, már csak az utóbbi végett sem. Egészen más az, mikor már valakit "kiskora" óta te nevelsz, mint mikor csak beugrasz hozzá egy baráti csevejre, illetve némi szívességbeli fejtágításra. Szóval ja, mondhatjuk, hogy ez nekem is egyfajta tanulási fázis lesz. - Passzolom, az öreg azt mondta majd kitalál valamit, de mint ha valami továbbképzést morgott volna a bajsza alatt. Kíváncsi vagyok Wainwright-nak hány embert kellett így "eltüntetnie" és valami fedősztorit kitalálni a távozási okairól. Félek 500 év alatt túlságosan sokszor, ráadásul ha tényleg olyan kártyajátékos, ahogy azt rebesgetik, akkor ez a szám erősen hatványozódik. Na mindegy, én bíztam benne, hogy kiokoskodott valamit.
A napirend ismertetése igazából úgy tűnik, nem feltétlenül okoz komolyabb meglepetéseket. Mondjuk ebben igazából nincs meglepő, ha úgy vesszük a seregben mindenünk van, csak teljesen szabad, kötetlen napirendünk nincs. Valamibe mindig beleszólnak, valamiben mindig korlátoznak, még ha hagynak is szabadidőt látszatra. Voltaképpen újdonsült kölykömnek így még szerencséje is van, hogy olyan munkája volt, amilyen, elvégre hozzászokott a korlátokhoz... igaz, cserébe a szolgálat eléggé kikezdte az idegeit, de ez a világ már csak olyan, hogy valamit elvesz valamiért. Ez van, ezt kell szeretni, ebben kell megtalálni a boldogulást. Mondjuk én most még a "szabadidejébe" is beleszóltam azzal, hogy elküldtem ismerkedni, de ez igazából tényleg szükséges. Emlékszem annak idején nekem mennyi problémám volt a falkán belüli kirekesztettséggel, amiért kinéztek engem, hogy milyenségem miatt. Nem kívánom ugyanezt Rachelnek, elvégre a különcködés egyenes út a kirekesztettség irányába. Szóval ja, inkább már most felhívom rá a figyelmét, hogy kezdje el megkeresni a többieket. Nem mint ha elvárnám tőle, hogy pár napon ő legyen itt Miss Partiarc, de némi ismerkedés sosem árthat. Ahogy az életben, itt is elég sok minden múlik a kapcsolatokon. Úgy tűnik megérti a fontosságát a farkasával kapcsolatban is. Nekem az az óriási szerencsém hogy Ikina javarészt ugyanolyan, mint én vagyok. Tán marjuk állandóan egymást, de vészhelyzetben egymás mellett állunk, mint két testvér. A szemöldökömet ellenben felvontam azon, hogy mulatságosnak találja a másik feladatát. Fura, pedig most nem nagyon viccelődtem, lehet már így is megy? - Ha gondolod illusztrálhatod is, ha úgy könnyebb - vonok vállat a megjegyzésére. - Nyugodtan bármiről. Az se gond, ha teljesen képtelenséget vetsz papírra, a lényeg csupán annyi, hogy merd használni a fantáziádat. Talán ez egy olyan "probléma", amit minél hamarabb le kell küzdeni, már ha probléma. Igazság szerint még nem teljesen tudom, Rachel hogy áll az ilyen dolgokkal. Az már régóta feltűnt, hogy két lábbal áll a földön, és láttam már tőle elég meredek gondolatokat, de ez még mindig csak a jéghegy teteje. Ugyanakkor ha fejlesztésre szorul ilyen téren, akkor minél hamarabb el kell kezdeni. Egy illuzionistának mernie kell nagyokat álmodni, mert a túlélését eredményezheti.
Sort is kerítettünk a rögtönzött "falkakörbevezetésre", ahogyan tudtán kívül bekerült az illúzióm bűvkörébe. Sokkal egyszerűbb és elegánsabb volt ez a megoldás, mint ha beültünk volna a kocsiba és körbementünk volna a falkatagok között... főleg hogy valószínűleg első delikvensünk nem vette volna valami jónéven ha csak ezért állítok be hozzá. - A legtöbb alfa mindig helyet foglal a város élvonalában. Üzletemberek, katonai szakértők, politikai közszereplők, ezzel akarják befolyásukat növelni az adott településre, szemben más lehetséges falkák vagy a magányosok rovására. Stratégia, sose becsüljük alá a jelentőségét. Mikor Dante képét mutatom neki kissé megilletődök a megjegyzésén, de ezt nem öntök szavakba. Én ilyen szempontból még nem néztem meg a bétát, de gondolom érthető úgy, hogy nekem van mást nézni lehetőségem. Meg valószínűleg nem is venné jó néven a vizslató tekinteteket. - Ezt inkább ne mond neki mert a végén kedve támad megmutatni, mennyire. Bár ha nincs ellenedre, egészségedre - nevetek. Lehet kissé erős volt a kritika a részemről de na, azért aki ismeri Darrent tudja, hogy nem feltétlenül ok nélkül árnyékolom a képet. - Mindkét értelemben. Csak éppenséggel... nagyon bonyolult ez az ügy. Másfél évszázada ismerjük egymást. Már több mint egy éve van annak, hogy elhatároztuk, adunk egy újabb esélyt magunknak. Azóta is haladunk előre én pedig nem erőltetem Sarah-t, hogy minél hamarabb jusson dűlőre. Jól kijövünk, megbízunk egymásban, számíthatunk a másikra, de mindenhez kell idő. - Nagyon sokáig én se tudtam róla, hogy életben van. Több mint háromszáz évet éltünk le a világ különböző pontjain, míg újra találkoztunk. Kisebb csoda ez az egész. A húgom, akiről azt hittem, már rég a föld alatt alussza örök álmát, hirtelen megjelent az életemben. Nem tudom, hogy ez most a hely varázsa-e, Fairbanks vonzza-e össze a régi ismeretségeket, vagy csak szimplán sorsszerű, de már nem az első ilyen találkozás volt. - Ha minden jól megy lesz rá jópár évünk, szóval igen, el fog tartani egy darabig. Az utazásod viszont sokkal tovább fog tartani, mint a kölyökéveid. Még az én utam se ért véget, pedig hol volt már a XVII. század!
Koppant mögöttünk az ajtó, ahogy bezártam, majd elindultunk kifelé. Egy biccentéssel nyugtáztam, hogy káosz van a fejében, ez teljesen normális. Meg valahol jó jel is. A rend előtt mindig káosz van. - Szeretném megmutatni neked, miért lényeges az, hogy egyelőre idefent maradj, ne pedig az emberek között odakint. Biztos vagyok benne, hogy megértetted a kockázatot, de jobb, ha meg is tapasztalod már az elején. Kicsit nyers megoldás talán, de olykor jobb a saját bőrünkön tapasztalni egyes dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy Rachel eléggé hiszi ha látja természet volt, szóval ez a kis demonstráció még jól jöhet. A Farkaslakban elég kevesen voltak, ezen meg is lepődtem, de még így is jöttek szembe páran, akiknek odaintettem vagy váltottam velük pár szót, mielőtt tovább tereltem a nőstényt. Percek kérdése volt, hogy ott álljunk a bejárat kinti oldalán. - [b]Na de addig is... futólépés katona. Ezzel invitáltam egy kis kocogásra a Farkaslakhoz vezető út mellett, ahogyan lefelé haladunk majd a hegy lábához.
Aprót biccentek az emberi életem (mondhatom ezt így?) elrendezése kapcsán. Nem tetszik ugyan a helyzet, de jelenleg tényleg ez legyen a legnagyobb bajom úgy hiszem. Már, a naplóírás mellett, amit elvárna tőlem drága, újdonsült hozzátartozóm. Ha lehet fokozni derűs kedvemet a témával kapcsolatban, hát neki sikerül az illusztrálást felvetve elérnie ezt. Esélytelen az egész, majd irkálok valamiket, aztán heló, de hogy rajzoljak is? Kizárt dolog, megrekedtem a pálcikaemberek között ilyen téren. Ami pedig a személyeket illeti, igyekszem megjegyezni és összekötni az arcokat a nevekkel, a plusz információk pedig csak mankóként szolgálnak ehhez. Az alfát például nem lesz nehéz megjegyeznem, az ziher, meg ezt a Sarah-t sem. Hogy pedig némi rosszallást éreznék ki hangjából egyik-másik hím kapcsán, azt is megtartom magamnak ezúttal. Nem vagyok hülye, hogy feleslegesen firtassak olyat, amit lehet, meg se akarna osztani velem, na meg attól, hogy neki problémája van valakivel nem kell máris személyes nyűgömnek érezzem. Vagy igen? Eztán így kell lennie? Bízom benne, hogy nem különben a várhatóakon túl is lesznek még kellemetlen szóváltásaink kedvenc bajtársammal. A verbális körkép - ha tudnám, mennyire nem az volt, sokkal inkább mentális... - után kifelé veszem az irányt az átöltözést követően tettre készen, mondhatni. Érdeklődésem a ruházatom változásával sem hagyott alább, így minden szavára figyelek az öregnek. - Ezt kifejethetnéd, amíg... odaérünk, ahova megyünk. - Kérem finom mosollyal, miközben mellette haladok, felszólítására pedig felnevetve csóválom meg fejemet, s magamat is meglepem, mennyire könnyedén veszem fel az általa diktált, nem épp nyuggeresen-kocogós, sokkal inkább intenzíven tempós ritmust.
// Bocsi, ez most ilyen átvezető-reagocska lett. Ö.Ö //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A szokásos levegő fogadott minket odakint. Nyár volt ugyan, de Alaszka amúgy se a meleg időjárásáról volt híres, fent a hegyen meg aztán pláne ne. Így hát csípős, frissítő levegő csap az arcunkba a főbejáraton való távozást követően. Persze a hideg alapvetően nem volt egy olyan dolog, ami problémát jelenthet egy farkasnak. Farkasalakban meg aztán főleg nem... a katona létről meg már nem is beszéljünk inkább, mert a végén megjelennek itt nekünk az ősök szellemei és körberöhögnek minket. Mondjuk nekik könnyű, ők már nem fáznak... fáztak ők eleget mikor Alaszka havas tájait taposták. Viszont fázni tuti nem fogunk, még ha hajlamosak is lennénk rá. Egy kis kocogás lejtővel lefele aztán lesz itt belső fűtés rendesen. Mint ha csak kiképzésen indulna a csapat reggeli kocogásra, úgy indultunk el mi ketten. Éreztem a meglepettséget a nőstényben, én pedig csak mosolyogtam magamban. Ó, ne aggódj, lesz még min meglepődnöd. - Biztosan tudod, hogy az állatok érzékszervei sokkal élesebbek az emberénél. Általában a kutyákat emlegetik, de ugyanez igaz a farkasokra is. Nos, ezt mi is örököljük. Mint észrevetted, sokkal többet veszel észre a világból, mint eddig. Összetettebben érzed a szagokat, élesebb a látásod és messzebbre is látsz, messziről jönnek füledbe a hangok, a bőröd érzékenyebb a nyomásokra. Továbbá van egy megmagyarázhatatlan érzés is, amit a farkasod jóvoltából érzékelsz. Mások energiája, de erről majd később. A lényeg, lényegesen több dolog van most, ami elér téged. Ez eddig szép is és jó, de van egy probléma. Az információ kéretlenül jön. A klasszikus fülbefogás itt már nem segít. Ha akarod, ha nem, az információ el fog érni és befészkeli magát az életedbe. Ha pedig ez nem lenne elég, mostantól mások hangulata is terítéken lesz előtted. Szomorúság, boldogság, őrület... amit eddig csupán következtethettél, most tálcán lesz előtted. Igen ám, de mivel érzed, hatással van rád. Ez pedig a kezdeti időkben veszélyes lehet, elvégre nem tudsz mit kezdeni vele, hirtelen szakad rád rosszabbik esetben, ez pedig felingerelhet téged és a farkasodat is, mely egyenes út egy kiadós tombolás irányába. A Farkaslakban is tapasztalhatod ezt, lényegesen kevesebben élünk ott, de mivel farkasok vagyunk, a hangulatingadozás borítékolható... most viszont gondold el, mi történhet, ha több ezer, életüket a maguk világában élő ember közé cseppensz be. Mint például Fairbanks-be, ami ugyan csak kisváros, de mindenkinek megvan a maga nyűge, maga problémája. Ez az, amit szeretnék neked megmutatni... hogy valójában milyen hangos is a világunk. Tapasztalni fogod, minél lejjebb és lejjebb ereszkedünk. Ha figyelsz akkor talán még most is hallhatsz néhány foszlányt. S akkor még csak egy kölyökről van szó. A baj csak az, hogy a "csak" jelző itt nem működik. Emberhez képest hatalmasat ugrott előre az érzékelése, mint ha berúgták volna a motort. Persze az érzékei fejlődni fognak, de ilyen kiugró fejlődés már nem várható, hacsak nem edz rá. Ám ez most mindenképpen egy kritikus pont volt, melyet meg kell tapasztalnia... jobban, mint gondolná... s őszintén szólva, ilyenkor hiányzik a magányos lét. Akkor gond nélkül felnevelhetném az erdőben és nem a városban, mint ahogy velem tették egykor. De az se megoldás feltétlenül... nagyon nem...
Ahogy az ajtó becsukódik mögöttünk és a zsizsegő falkaélet "elzárul" előlem ilyen módon, mélységes megnyugvást érzek. Mintha mázsás súlyok - illatok, energiák - szakadtak volna le vállamról, s mégis hiányérzetet hagynak maguk után. Kíváncsiság? Igen, azt hiszem, ezzel tudnám legjobban leírni azt a finoman csalódott érzést, ami a mellkasomra telepszik és nem sajátom, mégis bennem él. Meg akarja ismerni az övéit, azokat, akikhez tartozni fog, akikkel osztoznia kell a négyzetmétereken, a prédán... az életen, amit Nicholastól és Ikinától kapott. Legyűröm magamban a késztetést, hogy mint egy öt éves, mindenre rácsodálkozó kiskölyök, rákérdezzek a legapróbb részletekre is, inkább mozdítom a hátsómat, laza tempót véve fel Nick mellett a futásban. A koordinált mozgás különben is egy remek találmánya a Jóistennek, mert nemcsak edzésben tart, de mentesíti is az agyat egy időre a káoszos gondolattenger terhétől. Pihentető. - Áh, szóval ez az a hangzavar és nem a fejemben van káosz! - Jegyzem meg finom élcelődéssel hangomban, mosolyra húzódó képpel, de igyekeztem közbevetésemmel nem megakasztani a beszédje folyamát, főleg, mert kimondatlan kérdéseimre is úgy fest, válaszra lelek általa. - Miért mondogatod folyton, hogy erről majd később? - Ciccenek fel kissé. - Csak... mondd vagy inkább fel se hozd! Ha nem világos valami, akkor meg majd úgyis rákérdezek, szóval ne erőlködj a dolgok lebutításán. - Vontam vállat flegma lazasággal, már amennyire ez kocogás közben kivitelezhető volt. Tényleg kár finomkodnia meg túlgondolnia a dolgokat. Lehet, hogy flúgos vagyok kissé és az idegeim se épp épek, de a szellemi képességeimnek kutya baja. - Semmi esély nincs rá, hogy ezeket kiüssem? - Szakad fel a kérdés belőlem az impulzusok kapcsán. Csak kell, hogy legyen, elvégre már minden farkas becsavarodott volna bizonyos idő után ilyen terű kitárulkozástól szerény véleményem szerint! Az ilyesmit ép ésszel nem egyszerű bírni, bár legalább az ismerkedés témakört merőben leegyszerűsíti, ha érzed a másikon, hogy kurvára untatod/irritálod/etc. - Aham... hát lássuk! - Jelenik meg végül mégiscsak újfent a szolid mosoly képemen, mire kiderül, hova is akar Nick kilyukadni a beszéde közepette. Követtem, közben meg igyekeztem gondolati szinten is az érzékelésre koncentrálni és átadni magam a környezetem nyújtotta illatoknak, hangoknak, bízva benne, hogy mindez segít megérteni és prezentálni mindazt, amiről szó volt. Mondjuk lehet az, hogy Nicholas profilját - és/vagy lemaradva tőle a tarkóját - bámulom futás közben meredten, mintha oda lennének írva az érzelmei a képére, a bőrére, nem fog előrébb vinni... De legalább elmondhatom, hogy én megpróbáltam!
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Megráztam a fejem. - A-aaa, ez valóban nem káosz. Csupán minden egyes ember mindennapjai, nyűgje és a többi, és a többi. Gondold el azt a tortúrát, ha valaki úgy találkozik ezzel, aki amúgy baromira nem kíváncsi mások nyűgére. Nekem anno valószínűleg nem nagyon lett volna bajom ezzel anno, de már nem tudhatom meg, révén az időnk jelentős részét kint töltöttük a vadonban, távol a külvilág zajától. Meg valljuk be, azokban az időkben azon a területen nem voltak olyan jelentős városok, melyek komolyabb fejfájást okozhattak volna az ember farkasának. Ennek ellenére persze megvoltak a magam problémái akkor is, elvégre egy kölyöknek mindig akadnak megoldatlan gondjai. Olyan nincs, akinek nincsen valami happy-je... mindenesetre... fogalmazhatunk úgy, hogy Rachel-nek jutott most a hard level. - Mert mindennek megvan az ideje - zárom le a témát röviden. Nem mondom, hogy lebutítom a dolgokat, sokkal inkább szeretnék tartani egyfajta sorrendet, nem pedig mindent belehajítani a nyakába. Olyan ez, mint egy út, aminek vannak etapjai és csak úgy lehet felvenni az út mellett levő tárgyakat, hogy előtte felvettük az előzőeket, mert azok segítenek. Ha pedig ezt lebutításnak érzi, nagyon hamar rá fog jönni, hogy téved. - Neked nincs rá esélyed. Ha elég lenne akkor adnék füldugót, de sajna elégtelen. Annyit tudunk tenni az ügyben, hogy egyrészt nem mész nagyobb tömegbe. Másrészt ha baj van, én el tudom nyomni a problémás tényezőt. Ezt viszont csak alkalmakként tudom megtenni, állandó állapotot nem tudok biztosítani. Ilyenkor örülök neki, hogy illuzionista vagyok. Ha kell, be tudom kényszeríteni Rachelt egy olyan világba, mely lényegében a béke szigete és ott lényegesen könnyebben le tudna nyugodni, mint a való világban. Persze, lenne rá 10 percem, de valahol ez sokkal jobb megoldásnak tűnt, mint a kényszeres lecsitítás. Akkor a farkasa adja meg magát kényszeredetten, de ebben már van lehetősége tanulni is, hogyan kezdjen hozzá. A cél pedig valahol ez: megtanítani, hogyan álljon ellen. Közben elkezdett engem pásztázni és valamennyi információ elérhette őt. A pajzsom csak félig volt fenn, ami felfogta a főbb jellemzőket, árulkodó emlékeket, emóciókat, de volt pár dolog, ami átszivárgott. Érezhette, hogy alapjában véve nyugodt vagyok, némi burkolt ugrásra készséggel. De ennél erősebb volt az, hogy figyelek rá. Az arcom mereven előre bámult, figyelve az utat, de, hogy úgy fogalmazzak, a belső szemem rajta volt. De vajon valóban az én szemem volt? Nem... a helyzet az, hogy Ikina, a farkasom tekintetét érezhette magán. Természetesen én se hagytam őt figyelem nélkül, reagáltam a szavaimra, figyeltem az energiáira, de Ikinának megvolt az a luxusa, hogy szünet nélkül rá figyeljen, elvégre nem ő irányítja a testet. Mint egy láthatatlan árny, úgy figyelte a fiatal nőstényt, kinek részt vett a megteremtésében... a két figyelem között viszont valószínűleg még nem tud különbséget tenni, szóval a sajátomnak tudhatta be. Közben pedig lassan elértük a félutat, nekem pedig távoli neszek ütötték meg a fülemet.
Hangosabb szusszanással veszem tudomásul a mellettem kocogó válaszát a megjegyzésemmel kapcsolatosan. - Fantasztikus! - Szakad fel belőlem jóleső iróniával a mondat. - Mert szerinted engem érdekelnek? - Már mások nyűgjei. Köszönöm szépen, de elég a sajátom is, jelenleg hatványozottan! Nem tudom, mit várt Nick. Hogy majd kitörő örömmel, lelkes kiscserkész módjára zsongom körül azokat, akiknek nyűgje van? Nem az ájtatos nővérek közé léptem be anno, hanem a seregbe, baszki! Pontosan érzem, tudom és tapasztalom, micsoda "tortúra" ez, nem kell gondolkoznom egy percig sem rajta. Nem kértem a csomaggal a dolgot - igazán a csomagot se, de hát visszaadni már nem lehet, gondolom - köszi-puszi. - Én ezt nem vitatom el tőled, de így meg olyan, mintha lyukakat hagynál magad után és nem tudom, melyik a rosszabb! Nem beszélhetsz úgy a Afganisztánról se egy gyereknek, hogy közben nem magyarázod el neki, hogy mi az, hogy NATO vagy Al-Káida, mert mindent a maga idejében akarsz ellőni. -A világért sem szemrehányásnak szánom a szavakat, azok őszinte egyszerűségükben, nyers véleményként peregnek le ajkaimról. Mert ez vagyok én most. Egy gyerek, aki még csak most ismerkedik a világgal, akkor is, ha bizonyos tekintetben viszont már régen kinőttem a kisiskolás korból és kikérem magamnak a dolgot. A továbbiak kapcsán biccentettem csupán. Remek lesz ez, már előre látom. Azonban ennek kapcsán se tiszta minden, s ha elhajt valami mondva csinált "majd később"-bel én... Szóval a kérdésem: - És mégis mit takar pontosan ez az "el tudom nyomni a problémás tényezőt"? - Firtatom felé pillantva. Ahogy pedig ott marad tekintetem rajta, talán fel se tűnik az a kaján, elégedetten elhúzódó mosoly képemen, mely egyszerre hívná játékba az idősebbet és jelzi: itt van ám ő is, csak olyan rohadtul kényelmes megbújni az "ember" mögött, míg ilyen kis pattogós. Különben is hagyni kell ezeket lehiggadni, mielőtt bármit is kezd velük a állat, nem? Na ugye. Egyre több nesz ér el a külvilágból, ami nem az erdőhöz tartozik: repülő zúg el valahol fent, befut egy vonat az állomásra. - Előbb ilyen és ehhez hasonló hangosabb neszek ütik fel a fejüket, majd tovább haladva bekapcsolódik a forgalom is a körbe, autók kerekeinek surrogása, dudálás, a jelzőlámpa zúgása, mikor zöldre vált... Rachel tekintete pedig elkerekedik, lassít léptein is, ahogy rácsodálkozik a zajos világra, aminek jószerével közelében vannak csak csupán, de el nem érték még az utcák forgatagát.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Megrázom a fejem. - A jelenlegi állapotodban biztos nem. Alapvetően nem kétellettem, hogy Rachel hajlamos lenne rá. Azok után, amit mesélt a korábbi éveiből és rátért arra, mi volt egy meghatározó pont úton az "összeroppanása" felé. Ilyen dolgot nem csinál olyan, aki amúgy teljesen alkalmatlan lenne a hasonlóra. Ám mivel azóta már történt egypár dolog, inkább nem bátorítanám rá, hogy átmenjen lelkisegély szolgálatba és álljon neki lelkiszemetet tisztára mosni. Nem lenne rossz csapatépítő program, csak éppenséggel amíg ilyen labilis az állapota túl gyakran sokallna be az egésztől... a kéretlen információk már így is fognak elég problémát okozni számára. Mindenesetre kétlem, hogy ha azt mondanám, van az ő helyzeténél sokkal rosszabb is, az vigasztalná. - Pont ebből a logikából kiindulva nem akarok mindent a nyakadba hajítani egyszerre, össze vissza, mindenbe belekapkodva, anélkül, hogy elő lenne készítve. Szeretem a rendet, fogalmazzunk úgy. Mikor évszázadokat töltesz úgy, hogy valamelyik ország hadseregének a tagja vagy, akarva-akaratlanul is beléd ivódik olyasmi, mint a rendszeresség, satöbbi. Persze, ettől függetlenül a kölyköm észrevétele is jogos volt. Inkább nem húzogatom el előtte a mézesmadzagot innentől. A következő kérdésekor viszont fellélegezhetett. - Minden vérfarkasnak van egy különleges képessége. Mikor a fajtánk megjelent a Földön, volt tizenhárom első vérfarkas, eredetileg inuit indiánok... pont innen, Fairbanks térségéből, szóval mondhatjuk, hogy ez a farkasok őshazája. Mind a tizenhárman különböző jellemzőkkel bírtak, egy képességgel, melyet tovább tudtak adni azoknak, kiket beharaptak, és az utódaik is örökítették tovább... ahogy én is továbbadtam neked a beharapásod során. Ezt hívjuk vérvonalnak. A miénk Kilauntól, az Álmodótól ered, aki az érzékeket átverő illúziókat tudott teremteni. Mindezt anélkül meg lehet tenni, hogy az "áldozat" észrevenné egyáltalán a machinálást. Szükség esetén el tudlak téged vágni a külvilágtól, megszabadítva átmenetileg azoktól a dolgoktól, melyek feszélyeznek, kihoznak a sodrodból. Módfelett hasznos képesség, gyakorlatilag csak a képzelőerőd szab határt neki. Pont erre felkészítendő adtam ki azt napi feladatnak, hogy írj történeteket. Nekem annak idején az ilyen jellegű dolgaim segítettek a vérvonal elsajátításában. Igaz, én útleírásokat csináltam még kalandorként, de módfelett hasznos volt az is. Főleg, hogy ennek köszönhetően a megfigyelő képességem eléggé fejlődésnek indult és elég pontos illúziókat tudtam csinálni, ami, mondanom se kell, a siker egyik fő záloga. Hasonló fejlesztések majd Rachelre is várnak, bár szerencsére a megfigyeléssel eddig se volt baja. Aki pilóta, attól alapvető elvárás, hogy mindent észrevegyen, szóval ez jó kiindulási pont lesz. Ikina közben vigyorgott magában, hogy a nőstény megbújt még az emberi hús mögött, egyelőre inkább szokva a mindennapokat és hagyva értesülve a kiscsajt. Ő viszont egyelőre türelmesen várt. Jól tudta, leghamarabb amint feljön az első Hold, biztosan szembe fogja találni magát a lányával, akkor pedig lesz idejük ismerkedni. Igaz, magából kiindulva voltak már elképzelései a kölyökkel kapcsolatban, de alig várta már a találkozást szemtől szemben. Így maradt a távoli figyelés, egyelőre... de ami késik. Közben a távolság egyre fogyott, ahogyan ereszkedtünk alább a hegyen és a kölyköm egyszercsak elmaradt mellőlem. Azonnal lassítottam, ahogyan lassan inkább sétába mentünk át. Folyamatosan figyeltem a kölyköm állapotát, a közérzetét, reakcióit az új dolgokra. Kíváncsi vagyok, hogyan éli meg az újat... ahogyan arra is, vajon milyen távolságig közelíthetjük meg a várost, mi lesz az a határ, ahol már ki kell tennem a stop táblát és visszafordítani a kisasszonyt.
Ámen. - Hagyom a jótékonysági témakört, inkább rátérek, rátérünk arra, amiért elképzelésem szerint kocogni indultunk. Persze nem is én lennék, ha magamban tartanám véleményemet, akkor is, ha az nem feltétlenül pozitív. Igaz, negatívnak se mondanám, inkább építő jellegűnek szánom részemről és remélem Nickben sem csapódik le másként. Stresszhelyzetben könnyen megesik ez, tapasztaltam párszor éles szóváltásba keveredve bajtársakkal miatta - talán pont Nicholasszal is - és ő is tisztában lehet vele. Ám mindez nem stresszhelyzet itt most. Neki semmiképpen. Érdeklődve hallgatom ugyanakkor mindazt, amit a vérvonalakról mesél. (Úgy fest, baromi könnyű még elterelnie a figyelmemet az egyik kezem ad, ha a másik nem is - módszerrel.) Azért valami fura, hitetlenkedő prüszkölés elhagyja számat a saját vérvonalunk hallatán. Álmodó, mi? Meg illúziók... Rohadt jó. Nem lehetett volna valami megfoghatóbb, kevésbé elvont, de most komolyan? Ez legalább olyan abszurd, mintha kötényben és főkötőben állítanának be a sütőlap elé, hogy márpedig dobjak össze egy három fogásos vacsorát, de lehetőleg hat főre. Ott legalább van esélyem rendelni, itt viszont... pizzásfiú híján Nickre tekintek úgy, mint aki most alkotta meg az évszázad poénját, név szerint engem. - Oltári... - Szusszanok széles, kétkedő mosollyal zárómondatai kapcsán, ahogy fény derül a mindennapos feladataim titkára is a vérvonallal együtt. Már most utálom az egészet és ha tudnám, hogy mindez maró őszinteséggel süt belőlem, energiáimból, nem csak képemről olvasható le tisztán, hát lehet, még itt is hagynám újdonsült öregemet a fenébe. Lassítok, előbb gyors tempójú sétába váltva, majd az is elmarad, miként én Nicholastól. Észre sem veszem, hogy engem figyel, hogy bevár, az valahogy természetesnek tűnik most a számtalan erős, zúgó hang közepette. Mögöttem az erdő ébredező neszei. Patak csorog lefelé sietve, hogy elérje nagytestvérét, a Chenát, ágak surrognak, keveredve mindazzal, ami előttem zajlik: ébred a város. A várossal együtt pedig úgy fest, valaki más is kinyújtóztatná tagjait. Mintha csak egy kapcsolót átlöktek volna a másik oldalra annyi az egész csupán és már meg is van a "baj". - Én legalábbis úgy érzem, valami baromira nem kerek, ám szóhoz már nem jutok. Elkerekedő, riadt pillantásom sárgán állatias íriszeit Nick felé kapom, a következő pillanatban pedig térdre kényszerít a gerincembe maró fájdalom. Aztán nincs más, csak kínlódás, melyre szerencsére (?) totálisan nem óhajt elmém emlékezni. Csontok törnek, inak szakadnak és formálódnak újjá bennem valami egészen mássá. Sűrű bunda borítja immáron testemet, hacsak Nick nem tett ellene, s fiatal nőstényfarkas áll bizonytalan lábakon a hegyoldali csapáson, mégis ereje teljében, elégedetten magával...
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Aláírom, nem pont a legjobb fiatal kölyöknek lenni. Új a világ, kinyílik, teljesen mások a körülmények, mint amit megszoknak húsz vagy akár harminc év élettapasztalattal a hátuk mögött. Az egész farkaslét képtelenségnek tűnik azoknak, akik nem tapasztalják meg azt... egészen addig, míg a harapás után egy kölyök költözik a testükbe, mely különlegessé teszi őket, de ami a legfontosabb, eggyé a farkasok népes tagjaival. Innentől pedig jön a hosszú tanulás, melyre Rachelt is ráállítottam. A kényszerút, melyen eléggé szélsőségesek a lehetőségek: boldogulsz vagy meghalsz. Kegyetlen kijelentés lehet, de így van. Sokan meghalnak, akik nem fűzik be a hozzá fűzött reményeket. Nekem az eddigiekből úgy tűnt, hogy jól döntöttem. Rachel nem állt neki hisztizni az egészen, mint valami plázapicsa, ez mindenképpen ígéretes kezdet. Persze, szép is lett volna tőle ilyen viselkedés, nem úgy ismertem meg. Mindenesetre arra nem árt figyelmeztetnem magam, hogy valahol minden gyermekben megvan a lázadás. Szembesülök is vele csakhamar, mikor megérzem a Rachelből áradó energiákat. Mondanom se kell, alaposan felcseszi vele az agyamat, a megjegyzéséről már nem is beszélve. - Becsüld meg azt, amit kaptál, kölyök! Sok vérfarkas ölni tudna azért a képességért, amelyet te kézhez kaptál. Az illuzionisták mindenkinél veszélyesebbek. Úgy játszanak a fajtársaikkal, mint macska az egérrel, még a náluk erősebbek sem tudnak mindig mit kezdeni velük. Térdre kényszerítheted azt, aki senki előtt se hódol be, halálra ijesztheted a megfélemlíthetetlent. Kilaun, az Álmodó veszélyes fegyvert adott nekünk, a megfelelő kezekben ellenállhatatlanná teszi vérének hordozóját. Ne merészelj becsmérlő gondolatokat megfogalmazni az örökséged irányába, mert egy napon ezen fogsz múlni, hogy életben maradsz egy nehéz helyzetben, vagy meghalsz. Sosem adtam rá kétkedésre okot azzal kapcsolatban, hogy büszke vagyok a vérvonalamra, melyet atyámtól örököltem. Talán vaskalaposnak tűnhettem a megnyilvánulásomat illetően, de egyes dolgokban nem ismertem tréfát. Rengetegszer mentette már meg Kilaun vére az életemet. Hányszor húzott ki a csávából egy-egy jól elhelyezett illúzió, hányszor uszítottam egymásnak vele a túlerőben levő ellenségeimet... rengetegszer, meg se tudom már számolni. Az életemet köszönhettem annak, hogy ebbe a vérvonalba tartoztam. Persze, kellett hozzá a saját találékonyságom, a saját észrevételeim. Így pedig bocs, de az ilyenre allergiás vagyok. Rachel viszont másra lesz, az csakhamar kiderül neki. A lépteink egyre lassabbak lettek, egyre inkább vánszorgássá változott a kezdeti futásos tempó. Már azelőtt éreztem, hogy baj van, mielőtt rám meresztette volna riadt tekintetét. Kezdődik, nyugtáztam magamban, miközben leguggoltam a kölykömmel szemben, megfelelő távolságot hagyva az eseményhez. Szerencsére senkit nem érzékeltem a közelünkben, így nem kell félnem az esetleges szemtanúktól. Képes lettem volna visszazavarni a farkasát. Képes lettem volna leállítani az egészet. De nem tettem... mert azzal valahol útjába álltam volna annak, ami most fog történni. Bármennyire is kegyetlen az, mikor valaki átváltozik, bármennyire is fájdalmas, de ez is a fejlődését szolgálja. - Ezen túl kell esned - mondom neki, talán ez volt az utolsó mondat, ami jó darabig eléri az emberi tudatát. A földön guggolva néztem végig, ahogyan a jól ismert női alak hátborzongató, reccsenő, törő hangok és súrlódások közepette átváltozik, hogy aztán a folyamat végén ott legyen előttem ő... a teremtményem. Alaposan szemügyre vettem, se nem csak én, hanem a farkasom is. Ikina elégedetten vonyít bennem egyet, mikor meglátja, hogy is néz ki a kölyke. Főleg elismerően azzal kapcsolatban, hogy állva kibírta ezt. Mosolyra húzódik a szám. - Látom apádtól örökölted a szépségedet. Egoizmus mindörökké. Közben a ruhám szakadt, ahogyan most én váltottam alakot, de lényegesen gyorsabban, mint ahogyan azt az imént demonstrálta a fiatal nőstény. ~Gyere, nyújtóztassuk ki a tagjaidat.~ - invitálom egy sétára az erdőbe. Ugyanakkor úgy helyezkedek, hogy az út lefele menő részét elzárjam előre. Innentől már csak felfelé vezethet az utunk.
A Dolffal való találkozásomat követően úgy vártam haza Nicholast, mintha az életem függött volna tőle. Egy kicsit talán így is volt, ami a farkaslétet illeti, páni félelmemet igyekeztem pakolászásba fojtani, minek következtében szinte már kínos - mondhatnám úgy is, katonás - rend fogadta a haza érkezőt. A nappaliban, a kanapén ülve malmoztam épp, mindennel végezve és bíztam abban, hogy ha hazaér, majd minden egy csapásra megoldódik. Persze, mert ez így szokott lenni, a teremtőm meg maga Harry Potter, nem?! Azért megugrottam kissé, hátam kiegyenesedett, ahogy felültem a kanapén a tespedésből és riadtan világos, borostyánosan zöld tekintetemet rá emeltem. - Végre itthon vagy! - Energiáim egyszerre játszottak kétségbeesett, zavarodott fényben és mégis boldog elégedettséggel, ahogy őt figyeltem. - Nick, én... fogalmam sincs, mi történt, de... - Ó, dehogynem tudod kislány, csak félsz szavakba önteni és ez által valósággá tenni, mert azt hiszed, az egyben őrültséged kinyilatkoztatása lenne. Megnyugtatlak, nem őrültél meg... már, a meglevőnél is jobban. - Sikerült. A mentális üzenet működött, csak nem én voltam! Mármint én voltam, de mégsem, csak ez az... izé bennem, - Izé. Na, szépen vagyunk...! - De hallottam és az a másik kölyök is és... most biztosan totál ketyósnak nézel. - Szusszanva engedtem le kissé vállaimat, ahogy felé tekintettem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Legszívesebben felrúgtam volna az első embert, aki az utamba kerül. Nem tudom, egyszerűen vannak napok, amikor semmi se akar úgy elsülni, mint szeretném. Újfent kint voltam némi egészségügyi sétán a hegyekben, de ezúttal nem teljesült a vágyam. Alighogy kezdtem volna kiszakadni a dolgokból, kiabálásra lettem figyelmes... na mit ad Alignak, egy idióta bajba került. Magam se értem, miért akartam magam megszivatni, de végül odamentem összekaparni a hülyegyereket és még a mentőket is kihívtam, hogy jöjjenek ki... miután lehalásztam a csávót egy fáról, amelyre baromira nem értem, hogyan zuhant rá, mikor nem volt a közelben olyan magaslat, ahonnan rá lehetett volna esni. Szóval kihívtam, vártam, hallgattam az idiótája nyavalygását... mire leesett nekem, hogy hoppáré. Annyira hozzászoktam már a hegyimentős protokollhoz, hogy baromira kiment a fejemből, amúgy ők úgy tudják, hogy sugárkezelés alatt állok rák miatt. S ha itt találnak... kb ekkor hallottam meg az érkezők keltette neszeket és hagytam ott a színteret... aham, de ennyivel nem úsztam meg. Úgy tűnt valamiért ma kivételesen sok baleset történt és tele volt a környék a hegyimentőkkel. Kerülgettem őket, hogy véletlenül se találkozzunk. Használhattam volna a képességemet, ez igaz, de most komolyan? Emberekre használni azért, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe? Valljuk be, eléggé derogáló, lealacsonyodó. Emiatt viszont egy jókora kerülővel jöttem haza, mert meguntam a végére a kerülgetést és biztosra akartam menni. Szóval, hazaértem, morgósan... ahogyan pedig közeledtem a szobához, éreztem, hogy valami nem okés. Rendben van, hozzászoktam már, hogy Rachel pajzstalansága végett minden kiszűrődik belőle, a jelleme miatt pedig elég nagy kavar tud lenni benne, de most... mi a fene. Benyitottam és már azt vártam, mikor jön oda és ugrik a nyakamba, amennyire hirtelen ülésbe ugrik. - Na, halljam, kinek szóltál be - néztem rá komolyan. Nagyjából nekem valamiért egy az egyben az jutott eszembe az állapotáról, hogy valakinek a tyúkszemére lépetté s nem jött ki jól belőle. Hát nem is tudom, miért... talán... na mindegy. Felvont szemöldökkel álltam meg Rachel felett és néztem le rá, hogy végre elmondja, mi történt. Oké, úgy tűnik valamit nagyon benéztem mert azért az ilyet elég egyszerűen össze lehetne foglalni. Ez a kettős érzet... ajjaj lányom, mi történt, amitől ennyire ki vagy borulva és mégsem? Na aztán eljutunk oda, hogy beszélni kezd, én pedig türelmesen végig is hallgatom. Ahaaaaa... oké, így már értem, miről lehet szó, ahogy talán a nap első mosolya jelenik meg az arcomon, csak halványan. - Maximum azért tartalak kettyósnak, mert nem örülsz a fejleménynek - mondom végül, ahogyan lehuppanok mellé a kanapéra. - S nem csak azért, mert úgy tűnik, már sikerült is a dolog, független attól, ki csinálta. Ha egyikőtöknek sikerül, az már a másiknak is jó jel. Viszont, ami a farkasodat illeti - veszek egy mély lélegzetet. - [b]Tudod, az én farkasom különbözik a legtöbbjétől. Mióta "megszületett", nem kevés saját integrációval bír. Én például ritkán hallottam olyat, hogy valakinek a farkasa nemhogy állandóan beszél, de még saját neve is van. Legtöbben megmaradnak az emberi héjban névtelenül, magukban. Az én farkasom, Ikina viszont ha kell, maga jön elő aktívan, ha eljön a szükség. S az alapján, amit elmondtál, úgy tűnik, a te farkasod örökölhette ezt az apjától. Ám mielőtt még elsápadsz itt nekem: ez egyáltalán nem rossz lehetőség.
Azért attól nem kellett tartani, hogy nyakába vetem magam, s ha mégis, hát isten bizony megbocsátanám neki, ha azon nyomban orvosért kiált. Komolyan! Ám mivel ilyesmi nem történt, eltekinthetünk a gyógyítói jelenléttől is. Megjegyzése belém fagyasztja a szót két pillanatra, meg egy értetlenkedő "Mi van?" erejéig. Aztán közlöm, hogy én ugyan senki elé még csak egy szalmaszálat se, annyit nem tettem keresztbe, de figyeljen már, micsoda csoda történt! Mosolya nem nyugtat meg, ha lehet, még kétségbeesettebbé, riadtabbá válik morcos képem pillantása. Ha most kinevet, esküszöm legközelebb elkapom és megcsócsálom kicsit a bokáját a közös vadászatunkon...! - Mégis hogyan örülhetnék annak, hogy belém költöztettél egy önálló... valakit! - Fakadok ki kissé, megereszkedő vállakkal rogyva a kanapé támlájának, mikor végre helyet foglal mellettem. Hálátlannak tűnhetek adományáért, pedig látja lelkem, ismeri érzéseimet, tudhatja, hogy nem vagyok az! Egyszerűen megijeszt mai napig az újdonsült világ bizonytalansága, az ép ésszel talán fel sem fogható dolgok. - Persze, az tényleg jó, csak... totál nem azt közölte, amit én akartam. - Szusszantam, hogy nehéz lett volna eldönteni kire is vagyok most éppen mérges. Magamra vagy a farkasomra inkább. Esetleg a fél világra, a naprendszerre, az univerzumra és a párhuzamos síkokra... Érdeklődésemet gyorsan elterelte nyűgömről, ahogy Nick a farkasomról s az övéről kezd el beszélni. Odabent egy hang azt súgja, fontos dolgok fognak itt most elhangozni. S valóban, valahol megnyugtató mindaz, amit hallok, mert tudom, nem vagyok egyedül ebben az egészben, mégis, mikor arra tér ki, mekkora lehetőséget rejt magában a dolog, felhorkanok magam elé meredtem közepette. - Ez nem lehetőség, ez őrület, Nick! Magammal se bírok sokszor és erre te... mégis hogy gondoltad, hogy majd képes leszek megbirkózni ezzel az egésszel, áruld el nekem! - Tárom szét kissé karjaimat, féloldalasan fordulva felé. - Nicholas én beteg vagyok. - Szaladnak ki belőlem az idáig soha ki nem ejtett szavak. - Poszttraumás stresszel kezeltek és a fegyverviselési engedélyemet is megvonták, miután majdnem tarkón lőttem Rogert, úgy, hogy az egészből én magam nem emlékszem semmire. - Suttogom szinte a szavakat, de farkasfül számára kiabál a hangomból a kétségbeesett él. - Mióta beharaptál, ezek az epizódok elmúltak, de vajon meddig tart ez az állapot? Mikor jön valami olyan, amitől hirtelen bekattan valami és... bumm! A farkasommal... mintha csak pokolgépet erősítettél volna a hátamra, úgy érzem magam, érted? - Tekintek rá ellágyuló tekintetem ellenére is komolysággal képemen. - Én... örülök, hogy összejött ez a mentál izé, tényleg! De félek is tőle. Nem... akarom, hogy beszéljen, én nem... nem akarom, hogy külön éljen, azt szeretném, hogy én én legyek és... - Volt valami fájdalmasan lemondó a mozdulatban, ahogy megadóan széttártam karjaimat. Erős voltam a harctéren, erős a seregben, ha parancsot kellett követnem vagy adnom, de a való élet unalmasnak titulált hétköznapjai egyszerűen kicsinálnak, barátom. Egy emberi roncsba helyezted a bizalmadat és ezt most már te is látod, teremtőm...
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Túlságosan új világ. Túlságosan más, mint a megszokottak, más, mint bármi, amivel össze lehetne hasonlítani. Nem lehet rá felkészülni a kiképzésen, ezt nem oktatják a katonai iskolákban, még a Delta Force-nál sem, amely tagjainak mindig és mindenre késznek kell lenniük, akármerre sodródnak a csatatéren, kerülnek a lehető legnagyobb kilátástalanság közepére. Nem, erre határozottan nem lehet felkészülni. Egyetlen egy módon tudod magad megacélozni... ha bekerülsz és a nap 24 órájában teszel azért, hogy túléld. Hogy ne add fel, de ne is akarj mindenáron tökéletes lenni, mert sosem leszel az és csak álmokat kergetsz... ironikus, nemde? Még egy álmodó is az álmai rabjává válhat. Meg kell élned a napokat, tudnod kell, pontosan hol állsz, hogy aztán ezen túlléphess, de sose akarj ugrani, mert akkorát fogsz zuhanni, amekkorát még sosem. Pont azért, mert amikor jönnek az újdonságok és nem vagy rájuk felkészülve, akkor... akkor... baj van. Még úgy is az lehet, ha nem sietsz előre minden áron. Ez nagyon emberfüggő... de akárhogy nézem, igazából mindenki belezuhan. Igazából nem is az a kérdés, hogyan esel be... hanem hogy hogyan jössz ki. - Rachel... van róla fogalmad, hányszor mentette meg Ikina az életemet? Hányszor lépett ő elő, mikor én gyenge voltam, vette vállára a létünket és oldotta meg, melyet én nem tudtam? Segítek: rengetegszer. Aláírom, olykor nagyon bosszantó, mikor a saját hülyeségei előjönnek, vagy nem pont azt csinálja, amit szeretnél. De egy dologról biztosíthatlak: mindig azt fogja a szeme előtt tartani, ami a közös érdeketek. Mert neki is az az érdeke, hogy erősek legyetek együtt. Ez mindig jusson eszedbe, ha nézeteltéréseitek támadnak. Mert ő nem csak egy lélek, ki kéretlenül lakik benned... hanem ő olyan, mint a testvéred. A farkas, ki belénk költözik... létünk eleme, erőnk forrása. Az örökség, mely megszakad atyáinkban és anyáinkban, csak hogy átköltözhessen belénk. Hogy mi mintadarabok lennénk Ikinával? Egy frászt. Állandóan szívtuk egymás vérét a múltban és még most is, kimondottan a kezdeti években. De egy valamit nem lehet elvenni tőlünk. Tán mindkettőnknek megvan a maga akarata, de ha vészhelyzet van, sosem hagyjuk egymást cserben. Együtt vagyunk valakik... külön senkik. Nos aztán... hááát... igazából vártam, mikor fog sor kerülni erre. Mikor fog Rachel kifakadni és kiönteni a lelkét, ténylegesen elmondani nekem, mit is érez... és nem, nem egy általános beszélgetés során... hanem hogy robbanjon az egész, szakadjon a gát. Igazából korábbra vártam, de nem azért, mert gyengének tartanám... én az átalakulását követően számítottam erre, de nem történt meg. Lassan félév telik el és még csak most jutottunk el ide. Csendben hallgattam őt végig, le se véve a nőről a szememet, akit berántottam ebbe a világba, megsemmisítettem az emberi létét és újat adtam neki. Egyszer se szakítottam félbe, vagy adtam jelét, hogy most már elég legyen. Vannak dolgok, amiknek ki kell jönnie. Még egy olyan erős személyiségnél is, mint amilyen ő volt. Hagytam, mondja csak, hogy aztán súlyos csend telepedjen ránk. Kifejezéstelen arccal néztem rá, viszonoztam a tekintetét... hogy aztán sóhajtsak egyet. Kérdeztél tőlem, Rachel. Kíváncsi vagy a válaszomra? Rendben van, megkapod... pontosabban... válaszolj te magadnak. Vállán érezhette a kezemet, ahogyan változni kezdett a szoba. Éreztetni akartam vele, hogy nyugalom, semmi komoly nem történik most, ahogyan lassan remegett be minden és mint a filmekben, homályosodott el... majd rajzolódott ki. Mint ha egy tükörképet nézett volna, ott volt előtte pár méterrel a kanapé, melyen egy szál alsóneműben üldögélt a beharapása éjszakáján, újszülöttként. Ahogy beszélek neki, megroppantja a tükröt... majd felpattan, fel alá járkál... hogy aztán végül felém forduljon és majd közölje, akkor vágjunk bele... én pedig mint a büszke apa mosolyodok el és figyelmeztetem: emlékezzen erre a pillanatra, ha megkérdezné, miért pont ő. Ennyit szántam, ahogyan aztán minden visszaállt a rendes kerékvágásba és levettem a válláról a kezemet. - Mert bíztam benned Rachel, ez pedig nem tört meg - csendül halk hangom a szobában. - S ahogyan te is megbíztál bennem aznap este. Három évszázad áll a hátam mögött. Közelebb vagyok már a negyedikhez. Rengeteg helyen jártam, rengeteg embert ismertem meg... mégis, soha senkinél nem tapasztaltam késztetést arra, hogy a kölykömmé fogadjam. Hiányzott belőlük valami, amely felkeltette volna az érdeklődésemet bennük. Az első, akinél ez felmerült, az te voltál... és nem hazudok neked, mikor hazajöttem Irakból, bántam, hogy akkor nem tettelek a kölykömmé... persze, akkor kétlem, hogy jól jártál volna velem, de ez más kérdés - hátra dőltem, neki a kanapé párnájának. - Azt mondod, beteg vagy... hogy kezeltek... hogy ez csak ront az állapotodon... oké, nem ezt mondtad kimondottan, de bekövetkezhet. Hagy kérdezzek tőled valamit. Hányszor emlegetted ezt fel nekem? Hányszor bújtál mögé pajzsként használva, kerestél vele kibújót. Egyszer sem tetted. Megacéloztad magad, mint tetted az első éjszakádon is farkasként és arra koncentráltál, ami előtted van. Nyakadba vetted ezt az egész világot, amibe természetesen belekényszerültél, alig tudtál róla valamit, de ki akartad hozni belőle, amit csak lehet. Te már emberként is ez voltál. Tettél magasról a nehézségekre és ha meg is toppantál, hamarosan újra léptél előre. Tán elfáradtál már az emberi léted végére, de én tudom, hogy rengeteg potenciál lakozik még benned. Ég benned a tűz, még ha most takarékon is vagy, mert még fel kell fedezned a lehetőségeidet. Én pedig tenni fogok róla, hogy idővel lángoljon... hogy az emberi lét hamvaiból újra erőre kapj, mint a főnix. De én csak segítek neked, te mész végig az ösvényen... s minden megvan benned ahhoz, hogy életerős vérfarkassá válj, még ha most még nem látod. Tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, ahogyan most máshogy néztem rá... mintha a tekintetem átszabta volna az emberi húst, belelátott volna a valójába a szemén keresztül... sokkal mélyebbre néztem most az árnyakba húzódó farkasra. - Ami pedig téged illet - csillant egyet a szemem, ahogyan előre engedtem Ikinát és megszólította leányát ugyan az én hangomon, de más hanglejtéssel. - Elvárom tőled, hogy segítsd Őt. Ez atyád akarata - farkasom újra az árnyakba húzódott. - Ahogyan az enyém is. Talán kissé hosszúra engedtem a mondandómat... talán mások megoldották volna két baromi nagy nyaklevessel és azzal, hogy elzavarják Rachelt ezért... de ezek a farkasok nem én voltam. Nem érdekelt, ki hogy csinálja, hogy mit szólnának a módszeremhez. Nem pátyolgatok, de akkor se fogom a kölykömet a nehéz pillanatában magára hagyni, hogy oldja meg. Teszem, amit tennem kell... mert ez az, amit tenni akarok.
Kezdőlap
