Remélem nem én fogom felébreszteni, de jó lenne beszélni, ilyenkor beállítani meg nem fogok, szóval marad a telefon. A skype címe meg nincs meg, csak most döbbenek rá, szóval azt is be kell majd pótoljam...
Igen, nem tudtam aludni, így olvastam. Minden rendben van? Történt valami?
Amikor jelez a telefon, akkor meglepődök, de túl jó résznél tartok a könyvben is, míg végül győz a kíváncsiság, hogy vajon ki írhatott. Eléggé meglepődök, amikor meglátom, hogy Jason írt és talán nem meglepő, hogy egyből arra gondolok, hogy valami baj van.
Sietve lestem ki az ajtón, hogy a bátyám esetleg nincs-e ébren, mielőtt most meg netán azért enne meg, mert telefonálok az éjszaka közepén, de szerencsére mindenki alszik a házban.
To: Jason Time: 23:51
Igen, tudok beszélni, de azért remélem tudod, hogy rám hoztad a frászt.
Nem értettem, hogy mi lehet ennyire fontos, ha nincs baj, de nem várhat reggelig. Ha pedig hívott, akkor még szerintem egyet se csörgött ki rendesen, mert annyira sietve kaptam fel a telefont.
Az sms-t olvasva zöld utat kapok, hát egyből tárcsázok is, nem lepődve meg azon, hogy milyen gyorsan felveszi a telefon. - Szia! Ne haragudj, nem akartam rád hozni a frászt, szimpla udvariasság volt, ne verjelek fel az éjszaka közepén, ha már alszol - kezdek bele egyből a mentegetőzésbe, hiszen tök cuki, hogy így aggódik értem. - Legközelebb majd úgy kezdem az sms-t, hogy ne aggódj, nincs baj - érződik a hangomon, hogy szélesen mosolygok, mert be kell valljam, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen késői üzenet kapcsán az lesz az első gondolata, hogy valami baj van. - Na szóval, az a helyzet, hogy még februárban kaptam egy kupont egy tök jófej nőtől azon a Valentin napi eseményen. Én nem játszottam, csak dolgoztam a rendezvényen, aztán nem tudom, szimpinek talált, vagy fene tudja - rántottam meg a vállamat, bár ebből nem sokat látott. - Nem nagyon volt alkalmam beváltani az utóbbi időben, el is kallódott valahova a kupon, de most megtaláltam és mivel páros program, arra gondoltam, volna-e kedved eljönni velem? - térek a lényegre a kis felvezetőt követően. - A program egyáltalán nem veszélyes, teljesen nyugis környezetben van, de nem tudom, el akarom-e mondani, mert lehet nemet mondanál rá, így meg van benne meglepi, meg hasonlók, szóval.. próba cseresznye. Mit szólsz hozzá? Bele mernél ugrani látatlanban egy ilyenbe? - képzelem, tuti frászt kapna, ha azt mondanám, egy romantikus vacsira vinném el, így meg még mindig van esély rá, hogy igent mond. Mondjuk nem tudom mennyivel jobb, ha az étterem előtt akadna majd ki, amikor kiderül, mégis milyen programra hoztam el, de.. ennyi kockázatot azt hiszem be merek vállalni.
- Szió! – szólalok meg sietve, és még mindig érezheti a hangomon, hogy nem túlzottan értem miről is lenne szó, ahogyan kicsit suttogva is beszélek. Nem akarom, hogy pont most ébredjen fel bárki is. – Köszi, de ismersz, hogy akkor is aggódnék vélhetően. – kuncogom el magam alig hallhatóan, hiszen azért valljuk be, hogy eddig mindig történt valami, amikor találkoztunk, vagyis majdnem mindig. Ebből kifolyólag meg nem meglepő, hogy aggódok érte, hogy esetleg „megint” valami baja esik. Azt pedig könnyedén kihallatszik a hangjából, hogy megmosolyogja azt, hogy aggódtok érte. Csendesen hallgatom azt, amit mond és egy pillanatra tényleg nem értem, hogy miként jön ide a Valentin napos esemény, de közben lassan azért visszamászok az ágyamba és leülök rá. A kérdésére viszont eléggé meglep, hiszen el nem tudom képzelni, hogy milyen kupon lehet az, amit akkor adott neki egy nő. Meg miért adta neki? Meg miért engem hív? – Biztos vagy abban, hogy nyugis környezetben van? Magunkat ismerve mindig történik valami, vagyis majdnem mindig. – nem mondanám, hogy sietve szólaltam meg, de hirtelen nem értek semmit se. Most ez randi lenne? Vagy totálisan nem is olyan kuponról van szó? Az agyam lázasan gondolkozik és hirtelen azt se tudom, hogy mit kéne mondanom, mert sok kérdésem lenne, de mielőtt észbe kaphatnék azelőtt már válaszolok is a kérdésre. – Persze, szívesen. Ha azt mondod, hogy jó buli lenne, akkor miért ne? – aww, jesszusom, most mégis mire mondtam igent? Nem, ez biztosan csak valami ártatlan dolog és azért adta neki a nő, mert ő úgyse tudta volna felhasználni, mert mondjuk nem romantikus dolog, mint amivel a párjával vágynának, vagy lehet pont ellenkezőleg? Azért adta neki, mert nincs kivel elmenni rá? Nagyon nyelek. – És ez teljesen meglepetés lesz? Semmit se árulsz el róla? Mégis mire számítsak, vagy miben kellene megjelenni, vagy bármi kapaszkodó? – legszívesebben feltenném a kérdést, hogy ez randi-e lesz-e, de hirtelen túl nyuszinak érzem magam. Miért pont engem akarna elhívni? „Ez tényleg csak valami baráti invitálás lehet. Nyugi Hannah!” próbálom saját magamat nyugtatni, de vélhetően a hangomból is kicsendült a kisebb félelem, bizonytalanság, de ha már igent mondtam, akkor nem fogom meggondolni magam. - Biztosan velem akarsz elmenni erre az akármire? – csúszik ki végül ajkaim között meggondolatlanul eme kérdés. Ha nem úgy lenne, akkor tuti fel se hívott volna. Kicsit még homlokon is csapom magam, hogy ennyire szerencsétlen vagyok.
- Egy életre leírtam magam, mi? - már ami a folyamatos bénázásomat illeti. Tényleg tök jól esik, hogy így aggódott értem, bár elképzelni nem tudom, mi lenne, ha egyszer tényleg azért hívnám fel, hogy baj van. - Igen, semmi extrém sport, vagy ilyesmi, teljesen nyugis program, még csak leizzadni se nagyon tudnánk - legfeljebb a kínos szitutól, de hülye lennék ezt elárulni. Azt meg azért kétlem, hogy beleborulnánk a hajóról a vízbe, azért már tényleg extra nyomiság kellene és bízom magunkban annyira, hogy ennyire csak nem lehetünk kretének! - Ó, király! - van a hangomban azért némi meglepettség, hogy ennyire gyorsan rábólint, azt hittem többet kell majd győzködnöm. - Szerintem jó buli lesz. Legalábbis nagyon bízom benne, igazándiból rajtunk múlik úgyis - ha nagyon gáz lesz, akkor felállunk és eljövünk. Bár annak még utána kell néznem, hogy a vacsora az étteremben lesz-e és utána jön a hajózás, vagy a hajón van-e a kaja, mert a hajóról nem nagyon tudnánk elszökni, ha egyszer elindul. - Hm, valami csini ruha lehet nem fog ártani, persze nem kell kisestélyi, vagy ilyesmi, de nem is a farmer szintjén mozog a dolog - próbálok némi támpontot adni, figyelve arra, ne lőjek le túl sok mindent. - Mondjuk most hirtelen azon gondolkozom, hogyan foglak elvinni oda… Nincs jogsim, szóval még kölcsönkérni sem tudok autót, ahhoz meg nem tudom, mit szólnál, ha biciklivel vinnélek át a városon - nevettem fel röviden, mert én simán megcsinálnám, van hátsó csomagtartója a biciklimnek, aztán ha ráteszek egy párnát, már nem olyan kényelmetlen. Mondjuk ha szoknyát vesz, akkor máris kicsit macerásabb, akkor már lehet egyszerűbb, ha busszal megyünk. Ezt még meg kell álmodjam. - Ennél többet viszont nem tudok mondani, csak azt, hogy esti program. Bár terv szerint éjfélre hazaviszlek! - fűzöm hozzá gyorsan, nehogy baj legyen belőle, ha esetleg elkéredzkedne a bátyjától, vagy ilyesmi. - Igen - határozottan érkezik a válaszom és még gondolkodnom sem kell rajta. - Nem téged hívtalak volna, ha nem így lenne - ez az igazság, nincs mit titkolni rajta.
- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy emlékezetessé tetted magad. – mosolyodom el a telefonba, bár ebből ő nem láthat semmit se, de biztosan kihallatszik a hangomból a jókedvem és az is, hogy nem rossz értelemben értem azt, amit mondtam. - Hmm, érdekesen hangzik, vagyis inkább rejtélyesen, de csak nem lehet tényleg rossz, ha te úgy gondolod. – gondolkozom hangosan, hiszen minden egyes másodperccel csak még több gondolat cikázik át a fejemen, és néha még azt se uralom teljesen, hogy mit is felelek neki. Nem mintha bánnám, hogy per pillanat hamarabb cselekszik talán a szívemre hallgatva, mint megvárná az elmém zavaros elmélkedéseinek a végét. Legalább nem csak én lepődtem meg a gyors beleegyezésemen, hanem ő is, de próbálom úgy felfogni, mint egy újabb kaland. Meglepetések úgyis kellenek, s ha szerintem jó lesz, akkor bízom benne, hiszen azért már valamennyire ismer. – Igen, valahogy úgy… eddig se kellett minket félteni. – pedig ha biztosra tudnám, hogy éppen mire készült, akkor életemben először lehet, hogy most változtam volna igazán nyuszivá és tanácstalanná. Nem mintha most nem lettem volna kicsit az, de próbáltam elkergetni azt az őrült gondolatot, hogy ez amolyan randiféleség lenne és azért nem avat be semmi be, viszont ez pár percnél tovább nem sikerül, mert elég volt csak a kérdésemre felelnie. - Csini ruha? – fel se tűnik, hogy nem csak tátogom, hanem ki is mondom, de én hirtelen leragadok eme kijelentésénél és miközben nagyban ecseteli, hogy miként is jussunk el oda – amiből szinte alig marad meg valami – egyszer csak kicsúszik a kezemből a telefon, miközben pedig utánakapnék én is borulok az ágyról, így két koppanás is tuti hallatszik, vagyis remélem nem hallotta. Remek, már csak ez hiányzott. Sietve nyúlok a telefon után a földön fekve bámulva a plafonomon lévő világítócsillagokat, amik gyerekkoromtól kezdve ott vannak, miután szüleim halála után visszaköltöztem a házba. – Bocsi, azt hiszem a végéről lemaradtam, de a bicikli jó lesz… arról beszéltél, nem? – kérdezek vissza úgy, mint aki hirtelen tényleg lemaradt volna. „Gyerünk Hannah, szedd már össze magad! Egy csinosabb ruha nem feltétlenül azt jelenti, lehet csak valami olyan helyet akar mutatni neked, ahol van dresszkód! Aww igen, ez mindre magyarázat lenne és sokkal logikusabb is, vagy nem?” Mielőtt viszont hosszabb ideig beszélgethetnék magammal szerencsére Jason megszólal. – Nos, azt még elárulhatnád, hogy melyik nap is lenne. – próbálom elterelni arról a bizonyos érzésről a gondolataimat, hogy ez mégis lehet az lenne. Igazából azt se tudom mit kéne felvennem, hiszen mindig is inkábba kényelmesebb dolgokat szerettem. Majd…majd June segít, igen! - Igaz… - értek vele egyet, hiszen tényleg abszurd kérdés volt tőlem. – Kíváncsian várom, hogy mi is ez a titokzatosság. – mosolyodom el, miközben magamban azért erősen mantrázom, hogy nyugi és nyugi… ezek után tuti még inkább nem fogok tudni aludni ma már, mert ezen fogok agyalni.
- Hm, így máris jobban hangzik - kuncogtam bele a telefonomba, mert így valóban más színezete volt a dolognak. - Nem, nem lesz rossz - próbáltam határozottan hozzáállni az egészhez, mert ha én húzom a szám, meg bizonytalankodom a kellemes kimenetelben, akkor tőle mit várjak? Így talán ő sem kételkedik majd annyira, vagy izgul a dolog miatt. Bár.. ha belegondolunk, hogy tulajdonképpen ez már akár randinak is számíthat, akkor én is zavarba jövök.. Van egy olyan sejtésem, hogy ez neki sem egy könnyen emészthető dolog lesz, a ruhát illető visszakérdezést követően pedig szinte teljesen biztossá válik, hogy hasonló gondolatok játszódnak le benne. - Ahha, valami egyszerű, nem kell túlzásba esni - próbálom természetesen kezelni a helyzetet és úgy tenni, mintha nem izgulnék a dolog miatt. A telefont kénytelen vagyok áttenni a másik kezembe, mert tökre elkezd izzadni ennek kapcsán, hiszen basszus, még soha nem vittem egy lányt sem randira! A végzős bál nem számít. - Jól vagy? - a puffanások nem igazán tetszettek, de mivel beleszólt, valószínűleg nincs olyan nagy baj. - Már azt hittem a bátyád rontott be és tépte ki a kezedből a telefont, hogy közölje velem, nem vihetlek ra... - hirtelen harapok a nyelvemre - random csak úgy el egy egész estére - javítom magam amilyen gyorsan csak bírom, bízva abban, nem tűnt fel neki a kis nyelvbotlás. Ha kimondom azt, hogy randi, még félelmetesebben hangzik és lehet őt is kikergetném a világból. - Huhh, igaz, azt azért nem árt! - kapok hirtelen észbe, zavart nevetéssel toldva meg a szavaimat. - Hm, mit szólsz a szombat estéhez? - az még pár nap, addig van időm lebeszélni a hellyel, meg mind a ketten tudunk addig barátkozni a gondolattal. Csak el ne szálljon a bátorsága valamelyikünknek… - Én meg azt, hogy mit fogsz szólni hozzá - tényleg félek attól, hogy valami balul fog elsülni, vagy annyira kínos lesz ez az egész, hogy már nevetni sem leszünk képesek rajta és inkább messziről elkerülnénk a másikat. Nem szeretnék befürödni ezzel az egésszel. - Viszont elköszönök, mielőtt még nekiállnál részleteket kicsikarni belőlem - nevettem fel röviden, mert tényleg nem akartam neki elárulni semmi konkrétumot, legyen teljes a meglepetés. - Akkor szombaton este hatra érted megyek és készülj úgy, hogy biciklivel megyek. Addig is vigyázz magadra! - és ha nem volt más, amit meg kellett volna beszélnünk, akkor egy köszönés után bontottam a vonalat.
Eléggé határozottnak tűnt, így pedig kicsit én is megnyugodtam, vagyis inkább azt mondanám, hogy hirtelen olyan volt, mintha egy hullámvasútra ültem volna fel. Néha sikerült higgadnak maradnom és nem túl komplikálni olyan módon a dolgokat, ami rám nem is volt igazán jellemző eddig, míg a következő percben hirtelen ismét agyaltam mindenen és próbáltam megfejteni a rejtvényt. – Rendben van, hiszek neked! – adtam be ismét a derekamat, még ha nem is minden porcikám értett velem egyett, vagyis nem az volt a gond, hogy nem hittem neki, hanem inkább az, hogy nyuszi lettem kicsit és féltem, izgultam, hogy vajon mi is lehet ez a dolog. - Majd igyekszem jól választani, maximum ha nem lesz jó, akkor segíthetsz dönteni. – kuncogom el magam, mert képzelem, hogy mennyire élvezné, ha egymás után próbálgatnám fel a ruhákat, hogy döntsön. Ahh, sose tennék ilyet, az nem rám vallana. Majd találunk valami szépet és egyszerűt. Biztosan tud majd segíteni June, meg ott van Nad is, a barátnőm. Még szerencse, hogy akad segítőm, de azt még mindig nem tudtam, hogy a bátyámat miként is fogom leszerelni… Hmm, majd bevetem Noah-t, vagy inkább June-t? Végülis mit mondhatnék neki, elmegyek Jasonnel, de amúgy nem tudom hova és mit fogunk csinálni? Biztosan elengedne egy ilyen szöveg után. Hahh, nem! - Igen, csak egy-két könyv esett le az ágyamról. – szólok bele sietve, hiszen mégis miként vallhatnám be, hogy a beszélgetésünknek köszönhetően a földre pottyantam az ágyról? Majd máskor elmesélem, és akkor biztosan jót fogunk nevetni rajta. Feltűnik, hogy egy pillanatra, mintha csak megakadna a beszédben, de hirtelen nem tulajdonitok neki nagydolgot, inkább csak elhihetem magammal, hogy ezt is tuti csak én képzeltem be. – Neeem, még mélyen alszik, ha csak fel nem vertem az előbbi robajommal. – egy apró sóhaj kúszik ki ajkaim között, hiszen a szökésem óta nem lennék meglepve, ha kicsit éberebben aludna, hogy minden neszre felébredjen. - Hmm, várj megnézem a naptáramban, hogy két kirándulás közé beférsz-e. – hangom játékosan és bolondosan csendül, mintha csak ezzel is a bennem lakozó félelmet, kíváncsiságot és izgatottságot akarnám leplezni és messzire űzni. – Van egy jó hírem, hogy a szombat estém még szabad, senki nem rabolt el. – kicsit még el is kuncogom magam. Az már csak 3 nap? Vagy kevesebb? Jesszusom, holnap beszélnem kell a legújabb családtagunkkal, hogy segítségre van szükségem. Menni fog ez, hiszen ez csak kicsit lesz másabb, azt hiszem… „Csak nyugi, minden rendben lesz.” - Ha szerinted minden rendben lesz és jó lesz, akkor nincs miért aggódnod. – mosolyodom el és még én is meglepődök azon, hogy milyen könnyedén ejtem ki ezeket a szavakat, miközben azért ennek a tudata engem is egy hangyányit képes megnyugtatni. – Pedig most akartam bevetni az ilyen trükkjeimet. – tettetett csalódott hangot vágok, de érezheti, hogy ez is csak játék a részemről, bár tény, hogy tuti megpróbáltam volna még valamit kiszedni belőle. – Rendben van, várni foglak! – fogunk, mert tuti lesz egy-két leskelődő szempár – Jó éjt és aludj jól! – köszönök el tőle, de miután leraktuk a telefont még mindig rövid ideig a csillagokat bámulva a plafont nézem. Lassan fújom ki a levegőt, hogy megnyugodjak, miközben egy-két emlék jut eszembe a csillagokat nézve és fel se tűnik egészen reggelig, hogy végül sikerült ott a földön elaludnom, ha csak Nate nem keveredett be a szobámba valahogy és nem pakolt vissza az ágyba.
Kezdőlap
