Minden úgy alakult, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A hóvihar már lassan egy órája abba maradt, már csak egy-egy jeges széllökés és a járdára hullott friss hóréteg emlékeztetett arra, hogy nemrég volt valami, és hogy még talán várható folytatása. Tökéletes időzítés az indulásra, el is slisszolok a síparadicsomba felfegyverkezve azzal a nyavalyás szórólappal. Nem lakok messze a helytől, csupán pár percnyi séta, akárcsak az őslakosoknak. Remek alkalom lesz lekapni egy-némelyik dögöt a fényképezővel, hisz ha nekem nincs is indokom az ünnepre, biztosra veszem, hogy akad közöttük olyan, aki bedől ennek a szórólapos mizériának, és talán még a párját is elhozza. Akkor lesz rá esély, hogy használható képeket csináljak róluk, amit aztán Gabriel betáplál a biztonsági rendszerbe. Vagy mit tudom én mi erre a pontos kifejezés...
Betoppanok a központi épületbe, ahol rögtön egy vigyori hostess fogad. Megmutatom a szórólapot, mire ő nyájasan útba igazít. Ritkán érzek ingert arra, hogy embert öljek, de ha majd elmegy az eszem, hostesseket fogok először gyilkolni az biztos. Ám egyelőre még magamnál vagyok, szóval eltekintek a számomra már gusztustalanul nyálas vigyortól, és elfogadom a feltételeket. Bár ez a "nem mehetsz ki a házból" dolog nem tetszik nekem. Na nem mintha annyit akarnék ugrálni odakint a fagyhalálban... A százkettes faházat kapom, amit rögtön el is foglalok. Lélegzetelállító kis kunyhó, annyi szent. Barátságos színek uralkodnak a helységben, kandallóban ég a tűz, és a levegőben kellemes illat terjeng. Úgy tervezem, hogy körülnézek a házban, aztán kinyitok egy bort, és további utasításokig letelepedek az egyik ablakban azzal a fényképezőgéppel. Ám előbb levetem a kabátomat és célba veszem a konyhát. Éppen a bornyitóval birkózok, mikor megérzem egy másik farkas jelenlétét is a házban...
//A későbbiekben igyekszem összekapni magam, erre rohadtul nem vagyok büszke =( Ha nagyon gáz, jöhet egy pm ^^" //
Mikor megláttam a szórólapot, első reflexből a szemetes felé indultam vele, de aztán meggondoltam magam. A Síparadicsomban még úgysem jártam, ráadásul a hegyi falkával volt eddig kevesebb kapcsolatom. Itt a remek alkalom egy kis kikapcsolódással egybekötött tájékozódásra… Szóval a szórólap maradt, én pedig összecsomagoltam.
Most pedig a GMC Topkick kerekei alatt ropog a friss hó, ahogy felfelé kaptat a Síparadicsomba a kacskaringós hegyi úton. Szerencsére az autó tökéletes az ilyen terepre, így nem kell koncentrálnom, hogy ne csússzon meg. A parkolóban leállítom a motort, a bőröndömet kiveszem a csomagtartóból, és besétálok a központi épületbe, hogy becsekkoljak. A kedvesség gyanúra nem ad okot, a drága helyeken mindig így viselkednek. Számomra émelyítően előzékenyen és kedvesen, így most sem figyelek az árnyalatokra, csak igyekszem minél hamarabb túlesni az egészen. Bólogatok az utasításokra, (nem érdekel a feltétel, ha nem tetszik a dolog, akkor lelépek, nekem mindegy, mit számláznak utánam) elveszem a kulcsot, és már ott sem vagyok. Nem okoz gondot megtalálni a faházat, de már az ajtóban gyanús a dolog. Érzem az ismerős energiát, illatokat. Még egy halk morgásra is futja, amellett, hogy az első haragom metszőn söpör körülöttem, hogy mit egy erősebb széllökés, azonnal el is üljön. Benyitok, és az ajtó mellé teszem a bőröndöm. Ha Tara még nem bukkan fel a konyhaajtóban, akkor leveszem a sálam, meg a kabátot, kirázom a pár hópihét a hajamból, felakasztom a felesleges holmikat, és a pulóveremtől is megszabadulok. Miközben megszabadulok a cipőmtől, kiélvezem a kandalló otthonos melegét. Több helyen kellene kandallóval fűteni. Élő lesz tőle a meleg. Az első bosszúságom már elpárolgott, talán még mókás is lehet a hétvége. Ha Tara még a konyhában van, akkor én is arra veszem az irányt. - Jó napot! Nem sejtettem, hogy a programszervezőknek ilyen fergeteges a humoruk… De már értem azt az undorító mosolyt a hostess arcán Még vigyorgok is mellé. Tulajdonképpen ennél nagyjából csak rosszabbul járhattam volna. - Gondolom te sem számítottál rám. De ha már így alakult, részemről így is rendben van a hétvége… És ha a bor még nincs nyitva, akkor felajánlom a segítségem. - Segítsek? Az ilyesmi mégiscsak férfidolog.
Nem zavartatom magam azon, hogy Raymond "befutott" hozzám. Tudom, hogy képes lenne kitekerni a nyakam, miközben felbontja ezt az üveg bort, viszont nem érzek rajta ellenséges szándékot. A+B egyenlő: most még semmi okom nincs aggodalomra. Biztos bemért a radarján, és ezért döntött a villámlátogatás mellett. - Szia Raymond! - Hátra nézek rá a vállam felett, így köszöntöm őt. Még mindig a borral és a nyitóval kínlódok. - Tessék?! - nem tudtam mire vélni a sértést. Ő látogat meg, és a szervezőknek van humora?! Ám aztán folytatja, és leesik a tantusz... - Jahm. Te is ráharaptál a szórólapos témára... Átadom neki a bort, a hétvégét illetően pedig egy mukkot sem szólok. Nem spanolni, vagy enyelegni vagyok itt, hanem a képek miatt. - Ugye tudod, hogy nem kötelező a részvétel? Ha komolyan itt akar maradni, az alaposan keresztül húzza a számításaimat. Ő is magányos farkas még, ám mindkét falka teper utána. Ha nyíltan fotózom a hegylakókat, és Raymond náluk teszi le végül a maga voksát... Szóval az úgy gáz. Ettől azonban még nem fogom előadni a bunkó kislányt. Nem is lenne kifizetődő ujjat húzni egy ilyen idős és erős hímmel. - Te is kérsz a borból? - Ha igen, akkor két poharat veszek elő. - Félek, halálra unnád magad a hétvégén mellettem. Csak leülök a kandalló elé és bámulom a tüzet. Nem vagyok jó társaság. Attól hogy nem vagyok bunkó vele, igenis kampányolhatok magam ellen. Remélem, veszi a lapot. Pláne, hogy csak egy ágy van a szobában. Nem, éjszakára nem maradhat itt.
Tulajdonképpen igen régóta Tara az első nőstény, akit bár nem kedvelek – ilyenből talán nem létezik egy sem – de el tudok viselni magam körül különösebb nehézségek nélkül. Elég laza és pimasz hozzá, valamint nem feszült amiatt, hogy erősebb vagyok, és nem is törleszkedik. Ez lehetővé teszi, hogy a köszönésnél kicsit huzamosabb ideig is ellegyünk egymás mellett. Látom rajta, hogy elsőre nem világos még neki, hogy nem csak köszönni ugrottam be, de mikor rájön, hogy mi is a helyzet, mulattat a felállás. - Mondhatjuk így is. Kíváncsi vagyok a hegyiekre is, és ha már első osztályon üdülhetek is mellé, miért ne? Persze ilyen szigorú szabályokra nem számítottam. Vállat vonok, és átveszem az üveget. Nekem nem kerül különösebb erőfeszítésbe kihúzni a dugót, és még forgács sem hullik az italba. - Tudom. De a hely kellemes, az ellátás úgy tűnik megfelelő, és ha lelépek akkor ki kell fizetni az egész hétvégét. Amíg kellemes a vakáció, miért ne maradnék? Bár a pénz egyáltalán nem izgat, jelen pillanatban eszemben sincsen lelépni. A kérdésre bólintok - Igen, én is kérek… És ha már elővette a poharat, akkor töltök is. - Nem kell aggódnod emiatt. Nem azért jöttem, hogy társaságom legyen, vagy valaki szórakoztasson. Ne zavartasd magad… Na igen. Ha a lovagiasságomra épít, akkor bizony hatalmasat fog koppanni, mert nem vagyok lovagias, előzékeny, vagy udvarias. A saját káromra legalábbis egészen biztosan nem. Ha nem tetszik neki a helyzet, bármikor leléphet, egyébként meg meg kell barátkoznia a gondolattal. Ez bizony farkastörvények szerint lerendezett hétvége lesz. és az erőviszonyok nekem kedveznek
Nagyon úgy tűnik, hogy kettőnk közül nekem van okom azon agyalni, hogy miből fizetem ki a számlát, ha nem maradok, Raymond mégis ezzel érvel. Megrázom a fejem, és átadom egyenként átadom a poharakat, hogy töltse meg őket. -Miért nem tudtak egy vörös hajú, szeplős, szemüveges emberkölköt mellém tenni társnak, akit ha elküldök a fenébe, alig várja, hogy indulhasson? - a kérdés inkább magamnak szól, mint Raymondnak, és inkább csak úgy költői jelleggel. Belekortyolok a borba, aztán kikerülöm a farkast, és visszatérek a szobába. - Én sem vágyom kimondottan társaságra... mondanám, hogy távozz, mert én voltam itt előbb, de te erre azt felelnéd, hogy te vagy a csúnya gonosz és erős farkas, fogjam már be a számat... - hangosan gondolkozok, közben (kezemben a borospohárral) felmérem a terepet. Erre még nem volt lehetőségem. -... erre én megsértődök, amin Te kezdetben jót mulatsz, de aztán megkeserítjük egymás életét. Amihez egyébként értek is, mert rossz vérből vagyok. Szóval mi lenne ha rögtön erre a részre ugranánk és...- benyitok az utolsó ajtón is. - ...basszus ez egy jacuzzi! Ritkán örülök ennyire valaminek, és nem is szokásom így kinyilvánítani, de már amúgy is járt a szám, szóval csak kicsúszott. Ha az imént még problémát jelentett egy másik farkas jelenléte is mellettem, most hogy látom ezt a csepp pezsgőfürdőt, tovatűnt minden ellenszenvem, vagy nőies büszkeségem. - Tudod mit Raymond? Nem szóltam. Én el leszek a jacuzziban. - A helység legnagyobb előnye, hogy akár még a kádból is fotózhatom majd a hegylakókat, akkora ablakok vannak. El is megyek a nappaliban felejtett utazótáskámért.
Hogy ki tudom-e fizetni a számlát, ha lelépek, az csak rám tartozik. Ahogy az is, ha teszem azt, nem akarom ilyesmire szórni a pénzemet. Egyszóval magánügy… - Azért mert az annyira nem volna hozzád méltó ellenfél, hogy sértésnek számítana… Bár a kérdés nem igazán nekem szólt, a választ nem tudom megállni, ahogy a halk, rövid, szinte köhögésnek álcázott kuncogást sem. Tarából kinézem, hogyha felbosszantom nekem ugrik. És ezt méltányolom is. Hagyom, hogy elsétáljon mellettem, csak akkor indulok utána, mikor már letelepedett. A borosüveget a dohányzóasztalra állítom, és elfoglalom a másik fotelt. - Nem ez lenne a válasz. Azt mondtam volna, hogy győzz meg, és lelépek. Azzal érvelni, hogy én voltam itt előbb, én kérdeztem előbb, szerintem roppant gyerekes, főleg, hogy a farkasoknál nem az érkezési sorrend dönt, sokkal inkább az, ki az erősebb… - Ha akarod, megpróbálhatod megkeseríteni az életem… A jacuzzis részt eleresztem a fülem mellett, de a felajánlásra bólintok. - Nekem jó, csak alváshoz engedd le a vizet, mert ha sokat ázol, lefoszlik a bőröd. És a vízihulla ronda látvány… Nekem tökéletesen megfelel a fürdőszoba is. A jacuzzit önmagában nem ellenzem, de csak azért nem fogom egy órára sem kisajátítani, hogy elmondhassam, ebben is én nyertem. Meg aztán úgyis ki fog jönni belőle. Aludni úgyis az ágyban akar majd. Hagyom, hogy elvonuljon a táskájával, és csak ha tényleg eltűnik a jacuzziban, akkor pakolom ki a ruháimat. Egyébként én elvagyok a borral a kandalló előtt. Most legalábbis.
Felkapom a táskát, de mielőtt eltűnnék a jacuzzi szobában, még csak nem állom meg, hogy ne forduljak vissza a farkashoz. Ha nem lenne táska a kezemben, mindkettőt csípőre tenném, így viszont csak az egyik teszem oda, míg a másikban hanyagul lóbálom a táskát. - Nem Raymond, nem fogod elrontani az örömömet. Egyébként meg. - Egy hirtelen ötlettől vezérelve feldobom a táskát az ágyra, majd jómagam is követem. - Helyezkedj el kényelmesen abban a fotelben, mert enyém az ágy. - Míg a táskában matatok, és előkaparok pár holmit (köztük a fényképezőgépet is) azon gondolkozok, hogy ezt a kört nem én kezdtem. Mert alapjában véve semmi bajom a pasassal. A humora kissé szarkasztikus, ám attól még humor, és valljuk be: értékelhető. Itt inkább arról van szó, hogy a pasas nem bír engem, amit nem is akar leplezni. Tehát, ha igaz a mondás, hogy "Mosolyogj, és a világ is visszamosolyog rád", akkor jogos az ellenállítás is a fapofáról, meg az unszimpátiáról. Ergó: Ha ő így, akkor én is, és magasról teszek rá mennyivel öregebb meg erősebb nálam. Az utazótáskát az ágyon hagyom, majd eltűnök a jacuzzi ajtaja mögött a holmim egy részével. ~ Nem kellene már megkapnunk azt a feladatot?~
Még Tarára figyelek, így mikor visszafordul, a teljes figyelmem a mondandójáé, bár kifejezetten mélyenszántó, vagy jelentős közlendőt nem várok tőle. De a beszélgetések nem is erről szólnak, ugyebár… Vagyis általában nem. Én is fejlődök a korral, beleszelídültem a társalgásba is. - Nem ez a hobbim… Vonok vállat. Miért akarnám elrontani az örömét? Hol érdekem nekem az, hogy végigduzzogja a hétvégét? Mondjuk azért sem fogok teperni, hogy kellemesen érezze magát velem. A kijelentésre elnevetem magam. - Egész jó vicc! Ezt ő maga sem gondolhatja komolyan! Vagy mégis? - Ha pedig komoly, akkor összekeversz valakivel. Nem vagyok lovagias, és nem alszom a földön csak mert finnyáskodsz. Vagy osztozik, vagy keres magának más helyet. Különben is akkora az az ágy, mint másnak az egész lakása. ~Nők! Bahh! ~ Ezt még gondolatban is csak magamnak jegyzem meg. És ha Tara levonult a színről, akkor mégis inkább kényelembe helyezem magam a fotelban, és míg a hóesést figyelem, kényelmesen elborozgatok. Mondjuk bennem is felmerül, hogy vajon meddig kell itt malmoznunk. Ahogy elcsípem a pancsoló kislány gondolatát, már kevésbé tudok kényelmesen ejtőzni. Elfog az a nyugtalanság, amit akkor érzek, mikor várom, hogy történjen már valami. Na köszönöm szépen… ~ Ha előkerülsz, és még mindig semmi, akkor akár körül is szimatolhatnánk a házban… Hátha találunk valamit ~ Az üzenet nem sürgeti, legfeljebb elkezdem egyedül, ha sokáig ázik. Az a különös, hogy alapvetően nekem sincs semmi bajom Tarával, pedig egyébként a nőket kifejezetten nehezen viselem magam körül. Ez alól csak Lacey volt kivétel. De őt szerettem… Nekem most az is elég, ha nem harapjuk át egymás torkát.
Nem vitatom az ő lovagiasságát. Pontosabban annak hiányát. Szóval felszegett állal vonulok a kis helységbe, és jó hangosan vágom be az ajtót magam után. Nem szállok vitába a hímmel, de azért a gesztussal jelzem neki, hogy rohadtul nem értek egyet. Belenyúlok a "medencébe". A víz meleg, ami jó mert nem kell megvárni amíg felfűti magát. Csak egy gombot nyomok meg a kezelőpanelon, és máris gyöngyözni, majd pezsegni kezd a víz. Fürdőruhát természetesen nem hoztam magammal. A fene se gondolta, hogy itt ilyen is lesz, mellesleg nem ezért vagyok itt... Tehát csak úgy belemászok a vízbe, ruha nélkül. Az ajtó zárható, ami önmagában nem elég egy vérfarkassal szemben, de ha megérezném közeledni, még lesz időm magamra rántani valamit... Éppen a cipőmet rugdosom le magamról, mikor meghallom Raymondot. ~Kifelé a FEJEMBŐL!~ Még hozzá kell szokni ahhoz, hogy nem én vagyok az egyedüli farkas a környéken, ezért nincs nonstop felhúzva az a fal az elmém körül, ami meggátolná a "kihallgatást". Tehát lesarkítva: az én hibám, hogy meghallott, de ettől még nem örülök neki. Viszont be kell látnom, hogy igaza van. A személyzetből még senki nem jött szólni, hogy megadja az utasításokat. Talán van valahol egy másik papír fecni is. Ránézek a jacuzzira, majd az ajtóra. Járatom egy ideig a szemeimet rajtuk mire meghozom a döntésemet. Végül csak felhúzom a cipőket, mivel egy időben azt a falat is az elmém köré, és visszamegyek a szobába. - Szerintem lennie kell még egy papírnak valahol. Tudod, az utasításokkal. Keressük meg, aztán itt se vagyok. Amennyiben megoldjuk a feladatot, nem kell kifizetni a számlát, ha idő előtt lelépnénk. Szóval akármi van még itt, azt mihamarabb meg kell keresni, mert semmi kedvem egy vadidegennel tölteni az éjszakát. - Hol kezdjük?
Hagyom, hogy elvonuljon a jacuzzi-hoz, a duzzogás nem érdekel. Az ajtócsapódást is elengedem a fülem mellett, és kényelembe helyezem magam a fotelben, a lábamat felpakolva, bokában keresztezve a dohányzóasztalra, és jóízűen borozok. Odakint hívogatóan szakad a hó, idebent élőn, hullámzik a kellemes meleg, a száraz, jó minőségű égő fa illata belengi a házat. Iszonyú kényelmes! Mostmár biztos, hogy maradok a hétvégére. Tara pedig dönthet, hogy mit akar. Miattam aztán az ajtót sem kell bezárnia, eszem ágában sincsen megzavarni a pancsolásban. Ha meg valami oknál fogva mégis rohadt sürgős lenne bemennem, akkor rászakítom az ajtót. A rendreutasításra halkan mordulok egyet, és csakazért sem mászok még ki a fejéből. ~ Akkor ne gondolkozz fennhangon… ~ Ha egyedül akar lenni a fejében, akkor zárjon ki belőle. Most sem utána hallgatóztam, de ha pajzs nélkül töpreng, olyan mintha mellettem állna, és úgy beszélne normál hangerővel… Mikor előkerül, és előadja a tervet, sóhajtok egyet. Nekem rohadtul ráért volna még egy órát ez az egész, míg ázik, addig én megittam volna a bort, de így persze kelhetek fel lomolni. - Nem ért volna rá még egy órát? Úgy odavoltál azért a jacuzziért! Csak úgy itthagynád? Nekem mondjuk nyolc. Igazából akár azt is felajánlhatnám, hogy kifizetem a számláját, de nem áll érdekemben. Igazán nem zavar. - Mindegy, akkor keressük… Leveszem a lábam az asztalról, leteszem helyette a poharat, és felkelek. - Javaslom, hogy keressük együtt, úgy hatékonyabbak vagyunk, és haladjunk rendszer szerint. Kívülről befelé. Az előtér jó bemelegítés lesz, ott még semmire nem számítok, ha kicsit elnagyoljuk, akkor sem lesz nagy gond belőle. El is indulok a bejárati ajtó felé, ha nincs ellenvetése, és kezdődhet a keresés. A szőnyeg alatt, a fogas mögött, fiókokban, kulcsos szekrényen…
Bár mocskosul csábít az a jacuzzi, nem, nem ér rá még egy órát a keresés. Szeretnék már túlesni ezen, és vagy lelépni innen, vagy arra koncentrálni amiért itt vagyok, szóval nemlegesen megrázom a fejem. Raymond feláll az asztaltól, és javaslatot tesz arra, hogy együtt keressük. Nekem ezzel semmi bajom, hisz több szem többet lát. Remélem ez esetben ez a közhely fog érvényesülni, nem pedig a "vak vezet világtalant". Az átkozott nagy szívás lenne. - Rendben, akkor kezdjük az előszobában. Mindketten elindulunk a meghatározott irányba. Én kezdetnek átnézem a kis kulcsos ládát, ami úgy egész ötletes házikó formában van felfüggesztve a falra. Ha kitárod a házikó ablakait, egy-egy "fogast" találsz belül, amire aggathatod a kulcsaidat. - De jó pofa! Nekem kell egy ilyen. - jegyzem meg jobbára csak magamnak, mert felteszem Raymondot abszolút nem érdekli. Aztán rájövök, hogy ez így nem lesz jó... Mármint oké, hogy feladatunk van, és a farkas alapjában véve ki nem áll. Ugyanakkor nekem semmi bajom vele, és zavar ez a szitu. Az, hogy csak akkor szólunk a másikhoz, ha valami szarkasztikus megjegyzésünk van a számára, illetve ha arra felelni kívánunk. - Mit szólnál egy kérdezz- felelek játékhoz? - még mindig a dobozkát tanulmányozom, ám amíg feleszem a kérdést, hátra nézek rá a vállam felett. - Persze a jó ízlés és a tapintat határain belül. Ha elküld a fenébe, elfogadom. Ha nem, akkor legalább beszéddel ütjük el az időt míg keresgélünk. A némasági fogadalomnál és a zabolátlan szarkazmusnál még a jelentéktelen félmondatok is jobbak. Hagyom a kulcsos szekrényt/ládikát, és az előszobafalhoz fordulok.
Engem a nyugodt borozás csábított, de annyira még én sem vagyok rugalmatlan, hogy most kerek-perec megtagadjam a keresgélést, míg nyugodtan megiszom az italt. Egyszer úgyis ki kell deríteni mi van, akár most rögtön is kezdhetjük. Azért nem kapkodok, elvégre egy papírfecni nem fog elszaladni. - Jó. Próbáljunk minél alaposabbak lenni, mert gondolom te már körülnéztél, és szem előtt lévő utasításokat nem találtál. Minek dugdossák? Biztos tizenkét éves kis turbékoló gerléknek találták ki a játékot, akik Húsvétkor a hímes tojásokat is óriási lelkesedéssel keresgélik a fűcsomók között… Én először a szőnyeget tekerem fel, és nem csak a padlót figyelem, de a szőnyeg alját is, hogy lássam, ha arra ragadt volna a papír. A szőnyeg után a cipősszekrény módszeres átkutatása következik, bele is nyúlok, végigsimítok a tetején. Tara megjegyzésére felnézek, és lemondóan elhúzom a számat, mikor látom, hogy éppen a kulcsosszekrénykével esett szerelembe. Megjegyzést nem teszek rá, a padlón felforgatok, elhúzok, kinyitok, tüzetesen átvizsgálok mindent, majd kiforgatom a tejes előszobaszekrényt, aztán annak is benézek a háta mögé, ahogy a tükörnek, falon lógó képeknek is. A kérdésre a nő felé fordulok. - Rendben. Kérdezz Tessék, hölgyeké az elsőbbség. Meg aztán jobban érdekel, hogy ő mire kíváncsi, mint teszem azt a testvérei száma. Ha nem akarok, legfeljebb nem felelek... Amíg átnézi az előszobafalat, addig hozok egy széket, és benézek a lámpa búrájába is.
Átnézem az előszoba falat, ami végülis tök fölösleges, mert az előszoba túl kicsi hely ahhoz, hogy ide rejtsék el... legyen az bármi amit keresnünk kell. Már ha egyáltalán elrejtettek itt valamit. Még mindig bízok abban, hogy egyszer betoppan valaki a személyzetből,és közli velünk azt a nyomorult feladatot. Ám ott van bennem a félsz is, hogy mi van, ha nem. Nem bízok semmit a véletlenre, amúgy is szeretek kutakodni. Átlibbenek hát a nappaliba. A szőnyeget Raymondra bízom. Az előtérben is kivállóan megoldotta, bizonyára itt sem lesz másként. A kandalló körül kezdem, közben felteszem az első kérdést, ha már zöld lámpát kaptam. - Hány éves vagy? - valami egyszerűvel kezdem. Nem tudok meg többet róla, ha elmondja, hisz azt érzem rajta, hogy háromszáz felett lehet már. Nem is az a lényeg, hogy kifaggassam. Úgyse válaszolna olyanra amire nem akar. Én se tenném. Elkezdem lepakolni a fahasábokat egymásról a kandalló mellett. Leguggolok a rakás mellé, és ha már ott vagyok, rakok még egy-két hasábot a tűzre. Persze előbb megforgatom őket, nincs-e rajtuk valami. Bár könnyebb lenne, ha tudnám mit kell keresni...
Úgy tűnik, az előszobát kipipálhatjuk, itt senki nem rejtett el semmit. Persze jellemzően úgyis az utolsónak hagyott helyiségben lesz amit keresünk, már ha bármi is lesz bárhol, és nem csak pazaroljuk az időnket. Követem Tarát a nappaliba, és ezúttal nem szólok egy szót sem a feladatmegosztásra, sem a munka könnyebbik végére. Ennyin már én sem akadok fenn, inkább feltekerem a szőnyeget, elpakolom a foteleket, dohányzóasztalt, alaposan átmotozom őket menet közben. Benyúlok a fotelek párnái, huzataik alá, megnézem őket alulról is, ahogy a dohányzóasztalt is. A szőnyeget is átvizsgálom, aztán visszapakolok. A kérdésre Tara felé fordulok. - Háromszázhuszonkilenc… Feltéve, hogy anyám helyesen emlékezett a születési dátumomra. Az első tizenkettőben lehet némi elszámolás… Hát igen. Akkoriban senkit nem érdekeltek a mi szintünkön a születésnapok, meg aztán úgyis rengeteg gyerek volt, akik közül sok még az öt éves kort sem élte meg. Minek is jegyezték volna meg az összes születési dátumát? - A saját választásod, hogy nem vagy falkatag? Ez még érdekel is, legfeljebb nem válaszol, ha kínos neki. Vagy hazudik, bár azt nem hiszem, hogy ezzel kellene kezdenie egy ilyen játékot. Közben átkutatom a virágállványokat, cserepeket, a falon lógó képeket elöl-hátul.
-Értem. - Biccentettem a farkas felé, amihez aztán egy félmosolyt is mellékeltem. Hosszú, és minden bizonnyal korrekt választ kaptam, ami kicsit meglepett, mert a fickó nagyon zárkózottnak tűnik. Éppen ezért esett jól az, hogy nem egy rövid, tő mondatos választ kaptam tőle. Visszapakolom a hasábokat. Addig bíbelődtem velük, hogy közben Raymond átvizsgált minden mást a nappaliban. Az utolsó hasábokat pakolgatom vissza. Mielőtt kérdésére válaszolok felsóhajtok hangosan és jóóóó hosszan. Hazudhatnék, hogy jobb színben tüntessem fel magam, csak nem lenne célravezető. -Nem az én döntésem volt. A falka elköltözött, engem meg hátrahagytak. Visszateszem az utolsó fahasábot is, majd felállok és valami csajos ösztöntől vezérelve jelképesen leporolom magam. Valójában a gondolataimat akarom így elhessegetni, mert a szoba mentségére legyen mondva, hogy makulátlanul tiszta. - Melyik helyi falkával szimpatizálsz inkább? - ha más a farkasos dolgoknál tartunk, akkor megkérdezem ezt is. De aztán, hogy a kutatással is haladjuk... : - Konyha? - elméletileg az következik, végül a fürdő és a jacuzzi szobája. Ha követ, ha nem, én nekiesek a konyhaszekrénynek.
A válaszom teljesen korrekt. Bár nem titok igazából, hogy öreg vagyok, nem sokan tudják, hogy mennyi idős is vagyok. Talán Tarán kívül nem is tudja senki. Nem szokták megkérdezni. Csak a csacsogás kedvéért meg igen ritkán beszélgetek. Jó, zárkózott vagyok. De beszélgetnem néha bizony nekem is kell. Most ráfoghatom a buta kis játékra. A válasz előtt már a sóhaj is beszédes. Arra legalábbis mindenképpen következtethetek, hogy a téma nem túl kellemes neki, és nem úgy van a dologgal, mint én. Részemről én döntöttem, és nem bánom. Hmmm, mindenesetre így falka nélkül maradni több szempontból is szívás. Gerinctelen, mocsok módon dörgölik az orrod alá, hogy nem kellesz. Elég undortó dolog, ha engem kérdeznek. A következő kérdésemhez nem kell Holmes-i logika. Mindenesetre előbb válaszolok. - Még nem döntöttem el. Castorral elég kellemes beszélgetéseken vagyok túl, és az ajánlata is megfontolandó, de a helyi alfával még csak most tárgyalok. Ha a falkatagok alapján kellene határoznom, akkor a helyieket mondanám. Sokkal kevesebb zöldfülű kölyök van közöttük. Castoréknál sok a nyeretlen kétéves… Én pedig utálom a vinnyogó kölyköket. A konyhával kapcsolatos felvetésre bólintok, és követem a másik farkast. Pedig sok kedvem a konyhához nincs. Az tele van pakolva cuccokkal… de legalább a szekrényeket nem lehet elhúzni, azok mögött tehát felesleges keresnem. Gyorsan átfutom a konyhaszekrényt, bevizsgálom a konyhaasztalt, a lámpát, a plafon sarkait, a fal borításának egyenetlenségeit. Én ugyanis élek a gyanúperrel, és poloskát, kamerát is keresek, ha már nekiálltunk. Ezután segítek Tarának a szekrényekkel, edényeket, evőeszközöket rámolunk ki, számtalan italos palackot, itt is átnézzük a falra akasztott képeket, mindent, ami mozdítható… még a sütőt is átvizsgálom. És közben persze kérdezek. - Castorék hagytak ott? Legfeljebb azt mondja, hogy nem. De ők sincsenek itt régen, és amennyire tudom, mostanában ők vándoroltak. Na jó, igazából csak róluk tudok, rajtuk kívül azért még elég sok falka akad a világon. De ők mostanában érkeztek, és nem sokkal utánuk Tara, aki nem önszántából maradt hátra, mikor a falkája elköltözött.
Óhatatlanul is felkapom a fejem mikor szóba kerül a nemzőm. "Kellemes beszélgetés", mih? Kicsi híján elnevetem magam. Persze, Castor is tud megnyerő lenni ha az érdekei úgy kívánják. És logikus az is, hogy a maga oldalán akarja tudni Raymondot. Idős, és erős farkasról beszélünk, lehet hogy még ő is vért izzadna, ha netán összeakasztják a bajszaikat. Erre gondolva elfolytok egy mosolyt, de előbb elfordulok, és ha már konyha, akkor be is mentem. Úgy tűnik mindketten szimpatizálunk azzal a konyhaszekrénnyel, máris két kézzel merülünk benne. - Igen, ő az én... szóval ők hagytak ott. - és hogy tereljek, rögtön jön az én kérdésem is. - Úgy általában mindenkivel mogorva vagy, vagy ez csupán az én kiváltságom? Végeztünk a konyhaszekrénnyel. Megfordulok, nekidőlök, a kezeimet hanyagul zsebre teszem, így várok a válaszra. Már csak a hűtő van hátra. Ha ég benne a tenni akarás, akkor azt már ráhagyom.
Nem kerüli el a figyelmemet a Castor nevét kísérő reakció, de nem faggatózom tovább ebben az irányban, legalábbis egyelőre nem. A válasz gyors lezárásából, elharapott mondatból, tématerelésből arra következtetek, hogy nem akar erről beszélni, talán egyszerűen nem is válaszolna, ha mélyebben merülnék a témába. Rövid válaszra rövid válasz jár csupán, így a lényegre szorítkozom. - Mindenkivel az vagyok. Azért annyira nem lubickolok ebben a játékban, hogy mindenáron megpróbáljam életben tartani. Ha jópofiznom kéne hozzá, akkor itt és most kaszálta el magát a kérdezz-felelek. Míg benézek a hűtő alá, mögé, majd átkutatom belülről is – minden rekeszt, minden polcot, mindent ami benne van, félrerámolva – felteszem a következő kérdést. - Hány éve vagy farkas? Azt, hogy hány éves lehetett, mikor beharapták, a válasza alapján nagyjából úgyis be tudom lőni. Amúgy sem az a lényeg, hogy mennyi ideig volt ember. Azok az évek nem sokat számítanak, és általában végtelenül unalmasak.
- Akkor talán mégse vagyok olyan elcseszett ember. Nem nagyon tudtam hová tenni a... kedves természetedet. De így már értem. - Hosszan magyarázok, ami inkább azért fontos, hogy ne tűnjön fel annyira, hogy az előbb csaknem elszóltam magam arról, hogy Castor volna a nemzőm, vagy mi. Amúgy utálom ezt a szót. - Hétfőn töltöm a kettőszáz-egyedik farkas évemet. Már ha megélem. - vigyorgok, mert felmerül ezzel kapcsolatban egy újabb kérdés. - Megélem? - Ezzel inkább afelől érdeklődök, hogy vajon mennyire fogjuk kiakasztani egymást a hétvégén, ha netán mindkettőnknek maradnia kell. Raymond e közben a hűtőben matat. Benéz alá, mögé, megtapogatja a tetejét is, majd kinyitja és belülről is körbenéz. Azért én is szemmel követem az "eseményeket". Le is stoppolom, mikor a zöldséges rekeszhez ér a frigó aljában. - Állj! Mi rózsaszínlik ott? - közelebb lépek. Nem vagyok színtévesztő, de hátha csak a szemem káprázik.
A hozzászólást Tara O'Ryan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 20, 2012 1:30 pm-kor.
- Nem vagy. Alapvetően nem vagyok pajtáskodós alkat… Még a vállam is megvonom, de azért a kutakodást nem függesztem fel. Jajj, hát valami oka csak van ennek a bohóckodásnak? Ha másnak nem, egy nyamvadt rejtett kamerának csak lennie kell… A válaszra bólintok, bár nem lep meg, hogy jóval fiatalabb nálam. Ezt még magamtól is kitaláltam, most csak pontosítottunk. A kérdésre egy pillanatra abbahagyom a pakolást, és visszafordulok felé. - Ha nem adsz rá okot, hogy kinyírjalak, akkor biztosan. És mielőtt visszadobnád, hogy összeférhetetlen vagyok, csak közölném, hogy nem utálok zsigerből mindenkit. Veled sincs semmi bajom, egyszerűen így szoktam meg, és ilyen a stílusom, meg a természetem… Ha most úgy érzi lemartam, akkor feladom. Ugyanis éppen most tettem egy tőlem szokatlan gesztust neki: hevenyészett használati utasítást toltam a kezébe, és megnyugtattam, hogy nem fogom ok nélkül leharapni a fejét. Amitől mellesleg nem is tudom, miért tart, elvégre még semmi fenyegetőt nem tettem. Visszatérek a hűtőszekrényhez, és mikor kihúzom a zöldséges rekeszt, nekem is feltűnik a boríték, de úgy tűnik ezzel nem vagyok egyedül. - Egy boríték… Azt hiszem ez lesz a válasz a kérdéseinkre… Nem is vacakolok vele sokat, becsukom a frigót, és az asztalnál kibontom a levelet. Ha Tara mellém lép, akkor úgy tartom, hogy ő is el tudja olvasni, ha nem, akkor felolvasom, bár a végére érve már erősen hullámzik körülöttem a dühös indulat. Valószínűleg Tara karján is felborzolom vele a pihéket…
Idézet :
Gratulálunk!
A kapcsolatokban fontos szerepet játszik a csapatmunka, melyből - ha ezt a levelet olvassák - minden bizonnyal jelesre vizsgáztak! A hétvége szabályai: vasárnapig nem hagyhatják el a területet. Ha mégis, akkor a komplexum tulajdonosának jogában áll az igénybe vett szolgáltatások árát felszámolni! Amennyiben teljesítik a hétvégét, negyedéves bérletet kapnak egy szabadon választott szolgáltatásunk keretein belül (sípályahasználat, stb...).
Programok: > Péntek este: Fussatok ki a Kölcsönző és javító részlegbe, és minden segítség nélkül szereljetek össze két snowboardot! Minden ott található eszközt használhattok. Ha nem sikerül, a szombati feladat sem fog. Együtt minden könnyebb!
> Szombat: Irány a snowboard pálya! Először gyakorolhattok a saját szakállatokra, ám a végső cél, hogy a tegnap összeeszkábált "dupla-snowboardon" sikeresen, esés nélkül lecsússzatok. Lehet akármilyen jó az egyensúlyérzéketek, ha nem működtök együtt, fájdalmas lesz a móka. Ezt kipihenhetitek az este szabadon választott programmal!
A feladat tehát az, hogy két, különálló deszkát valamilyen kontár módon egymáshoz illesszetek úgy, hogy ne engedjék el egymást, ne essenek szét. Hogy egymás mellé, mögé, alá fölé teszitek, az édes mindegy, a lényeg, hogy másnap majd ketten is rá tudjatok állni, és lecsúszhassatok a pályán.
Néhány támpont, hogy miket is találhattok a kölcsönzőben:
- Különböző méretű snowboardok - Elektromos csavarhúzó - Szögek, drótok, biztosítókötelek és tartozékaik, szerszámok - Ragasztó - Olaj - Satu
És amit még reálisnak gondoltok. Jó szórakozást hozzá!
- Nem ismerlek Raymond, az összeférhetetlenségeddel kapcsolatban még nem alkotnék véleményt. Amúgy én biztos nem provokállak, amíg te sem engem. Mármint szándékosan biztos nem. Raymondd egy borítékot vesz elő a zöldségesrekeszből. Magamtól rá nem jöttem volna, hogy ott is lehet valami. Miért pont a hűtő? És ha nem keressük? Amíg magamban tanakodok, a farkas kinyitja azt a borítékot, én meg mellé lépek, és rögtön olvasni kezdem. Végére érek, majd fennhangon acsítani kezdek - Mi van?! Snowboard? Még síelni sem tudok! - Azzal semmi bajom, hogy Raymonddal kell végigcsinálnom a feladatot. A csapatmunkával sem lesz gond a részemről. Nade snowboard könyörgöm?! - Mi legyen? Nekem mindenképp itt kell maradnom. Megcsináljuk a feladatot?
Csak sóhajtok egyet Tara válaszára, és annyiban hagyom a dolgot. Ha kihúzza a gyufát, legfeljebb megtépem, de megölni egyáltalán nem áll szándékomban. Ahogy egyébként bántani sem. Valószínűleg nem is lesz rá szükség, úgy tűnik, annál jobban tart tőlem, hogy komolyan belém kössön, vagy megpiszkáljon. A levelet is úgy tartom, és én is úgy állok, hogy tara kényelmesen rálásson az utasításokra, ami először roppantul felbosszant, de aztán a haragom ahogy jött, úgy párolog el szinte nyomtalanul. És sajnos úgy tűnik, a lánnyal sem leszünk kisegítve… - Én sem tudok… A sílécnek csak az ükapját láttam közelről, snowboardot meg csak a TV-ben. És előre szólok, nem vagyok az a barkácszseni típusú pasas… Igazából kicsit meglep, hogy megkérdezi, hogy benne vagyok-e a feladatban, de aztán hamar rájövök, hogy valószínűleg úgy gondolja, a bohóckodás ígérete elég is nekem, hogy fogjam a cuccom, kicsengessem a hétvége árát a portán, és lelépjek. - Megpróbálhatjuk, de azt nem ígérem, hogy menni is fog… Az asztalra dobom a levelet, meg a borítékot, és felnézek az órára a konyhafalon. - Kezdjünk bele most, vagy előtte akarsz fürdeni? Merthogy jacuzzit tervezett, ami persze a feladat fényében később praktikusabb lenne, de a nők gondolkodását sosem lehet követni, nekem meg mindegy. Az sem zavar, ha nem alszom éjszaka…
A síléc ükapja... Vajon mi lehetett az? Két deszka egymás mellett? Túl hülyén hangzana, ha rákérdeznék, szóval hagyom homályba veszni a témát, és azon agyalok, hogyan lehetne megoldani két snowboard összeboronálását... - Nem lesz gond. Ezermester nem vagyok, de ki tudok cserélni egy villanykörtét... Menni fog az. Azt hiszem ez az a pillanat a vígjátékokban, amikor megveregetik a másik vállát biztatás gyanánt. Nos, a valóságban ez egy kicsit másként működik. Ha megveregetném most Raymond vállát, gyanítom az lenne az a pillanat amikor elveszítem a karomat. Tehát csak mosolygok a farkasra, és reménykedek abban, hogy ő már nem lesz partner ebben az egészben, én meg el leszek itt egymagam a hétvégén. Azonban hamar rá kell jönnöm, hogy megint indokolatlanul gondoltam magam rafináltabbnak a másiknál. A fickó ugyanis átlát rajtam, és máris indulna a kölcsönzőbe. - A jacuzzi megvár. Úgyis 32 fokon szeretem a vizet. Magamhoz veszem a levelet, és visszacsúsztatom a borítékba. - Javaslom, mielőbb essünk túl rajta. Megyek a kabátomért.
Kezdőlap
