Annyira nem hat meg, hogy a fater itt fitogtatja az erejét és nyakon vág, majd pont ebbe fogok belehalni, aha, hogyne, és a jézuska is motoros szánon érkezik. Még mindig arra várok, hogy aláírja a papírjaimat, és mehessek, ahogyan jöttem, végül is ez volt a célom, csak nem úgy sült el. -Dehogynem mondom, tudod, hogy ismlés tudás anyja, meg apja, és akármije, nem? Még a vállamat is megvonom, és olyan jókedvűen szívok bele a jointomba, ahogyan kell, sőt, még a kiserkenő véremet is megízelelem mellette. Jenny meg dühös rám, de nőstény, azok mindig sokkal sértődékenyebbek, de nem? Oké, nem voltam túl finom, de nem is ismer, azt se tudja, ki vagyok, meg miért olyan, amilyen. Bocsánatot kérek, tessék, megtettem, akkor most már tényleg jöhet az a palacsinta, mert éhen fogok dögleni. Fater meg megkéri, hogy süssön nekem? Hát ebbe meg mi ütött, most komolyan? Arra kéri a nőstényét, hogy csináljon nekem fincsa kajcsát? Beteg, asszem, vagy megsütötte valami, vagy akármi. -Jól. Szerinted nem bántam meg? Szerinted én kimondok ilyet, ha nem gondolom komolyan. Ééééén? Soha, de soha, de soha. Tessék, minek kértem bocsánatot, ha nem is érdekli. Törje magát az akinek hat édesanyja van az, de nem én. Majd fogok itt csúszkálni a padlón, hogy elhiggye? Nem papucs vagyok, hanem Noah. És még azt is nézhetem, hogy fater mellé libben. Jóvanmá, nem kell előttem enyelegni, vágom én, hogy mi van, vágom... vagy mi? -Tessék? A bátyád? Őőőő? Akárhonnan nézem, nem hasonlítanak egymásra, de azért tudom miről beszél, csak nem karom elhinni. Ledöbbentem na, én tökre úgy értettem, hogy Northlake saját magát fényezi, hogy megmutassa, ő a hímje, és ezt azért is az orrom alá dörgölje. Csak bámulom a nőstényt, és próbálok boot-olni, hogy tényleg jól értettem, ők testvérek, mármint farkasként? Mekkora gáz, simán benéztem, de ha ez nem lenne elég, fater még a jointomat is rajtam nyomja el. -A hamuzó nem volt jó, ami a kezemben van? Tudom, hogy korral romlik a látás, de ez nem olyan kis darab, hogy ne lehessen észrevenni. Szerinted egy ilyen bagó mennyit kóstál? Nem pazaroljuk, szal kérem a dekket. Az kevésbé érdekel, hogy rajtam nyomja el, nem sokat zavar, de az, amikor elkapja a tarkómat, na azt nem szeretjük, sem én, sem a farkasom. Azonnal szabadulni akarok, engem ne szorítson le, én nem vagyok senkije sem. -Meg ne próbáld! Minden erőmet bevetem, hogy kitépjem magam a karjai közül, de az energiái olyan váratlanul érnek és olyan erővel, hogy képtelen vagyok visszafogni a bestiát, morogva tör elő, úgy küzd tovább a nem kívánt helyzettel szemben. Túl sokat nem érek el vele, mert az a legkevesebb, hogy váltok, így próbálok ismét kitörni, de az újabb energiahullám és a kényszer egyszerűen azt sem engedi, hogy mozdulni tudjak. Szinte a földhöz vág, és megadásra késztet, bármennyire nem akarom, ez a vége. Érzem a falkát, érzem, hogy fater kicsoda, még egy utolsó erőbedobással küzdök a szabadulásért, de hasztalan. Dühös morgással vagyok kénytelen elismerni, hogy vesztettem, és az idióta bestiám meg behódolt neki. Nem vagyok boldog, a fene kívánta ezt, ez nem az én döntésem volt, és különben is. A figyelmeztető karmolásra morranok egyet, de szívesen leharapnám most tőből, te jó ég... és nem teszem meg, mert... akár akarom, akár nem, ő az alfám, én meg nem megdögleni jöttem. ~Rohadék. Komoly megszólalás, de ez az első reakcióm, és olyan enerváltan várom, hogy végre elengedjen, ahogyan csak lehet. Ebben minden benne volt, igeb, tudom mi történt, nem kell még külön megmagyarázni mellé. Amikor érzem a falkát, minden rezdülését, elcsodálkozom. Ilyen is van? Nekünk nem volt, és amit kapok, tudom, hogy ilyet szeretnék én is, tartozni valahová, valakikhez, csak az istennek sem ismerem be. ~Nem kell a ház, Jared pedig meg fog találni. Dacolok, mert ennyi nekem is hadd maradjon már, ha már elterültem mint a béka, akkor legalább pofázni pofázok, és így állok ellen. Újabb morgás, tudom, hogy elvett a falkámtól, még ha az nem is falka, nem is egység, de akkor is, nem kérdezett meg róla. Gyűlölöm az ilyet. Mikor végre elenged, visszaváltok, és torony magasan teszek arra, hogy kinyírta a farmeromat. Meztelen vagyok, na és? A jéghoki kemény sport, nincs mit szégyellnem magamon, igenis jól nézek ki. Halál lazán kezdek keresni egy másik nadrágot a táskámban, van ott még, bár fél karral vicces, ahogy magamra rángatom az első kezem ügyébe akadó alsógatyát. -Én mindig jó vagyok, még bocsánatot is kértem. Kaja az jöhet, flamós vagyok, komolyan az, az meg... nem ér rá? A fene akar látogatni bárkit is, na jó, ez így nem teljesen igaz, mert azért valahol mélyen érdekel, milyen lehet egy igazi falka, ahol ennyire összetartanak, de ne most. Mégis hogy néznek majd rám? Megint itt egy hülyegyerek, tutira rám vágynak, hogyne. Fater ezt benézte, azért az ne higgye, hogy akkor boldogan, mosolyogva fogok odaállítani, még mit nem. Jared meg... tudom, hogy keres, és azt is, hogy sokkal gyengébb az öregemnél. Rá pipa vagyok, eldobott magától akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Az is egy rohadék.
- Mindenki kimond olyanokat, amiket nem gondol komolyan, ha tudja, hogy elérhet valamit vele, mert a másik ezt akarja hallani – jegyeztem meg félvállról, mert tényleg így gondoltam. Ez a kis nyikhaj még nem ismert annyira, hogy tudja, nálam a szavakkal sokat nem lehet bizonyítani, Darren viszont tisztában lehetett azzal, hogy nálam a tettek azok, amik dominálnak. Ha azt látom valakin, hogy tényleg megbánt valamit, akkor annak megbocsájtok. Nem vagyok szőrös szívű nőszemély, csak éppen nem felejtem el könnyedén a sértést. Márpedig Noah jelenleg nem lopta be magát a szívembe, ami valljuk be, hogy elég nehéz feladat, mégis sikerült neki. És ezért eszem ágában sem volt megdicsérni. - Majd meglátjuk. Ha kiérdemli, sütök! – válaszolok végül csak ennyit Darrennek. Ugyan nagyon szívesen teljesíteném a bátyám kérését, ám annyira mégsem vagyok engedelmes jellem, hogy csak azért tegyek meg valami olyat, amit nem szeretnék, mert ő kéri. Jó, általában bármit megcsinálnék neki szívesen, de ez itt most személyes sértés volt az irányomba, úgyhogy nem fogok egykönnyen túllendülni rajta. Ha tetszik nekik, ha nem. Az, hogy egymással mit kezdenek, az már igazán nem rám tartozik. ~ Igen, túl elnéző vagy. Azt hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani és meg tudod őt is változtatni, pedig szerintem elég ellenségesen viseltetik irántunk. Mint mondtam, majd akkor kap palacsintát, ha komolyan megbánta és kiérdemli. Egyébként is itt az ideje, hogy egy kis jó modort tanuljon, másképp nem fogja megtanulni, hogy a meggondolatlansága milyen következményeket szülhet… ~ Azt már inkább hozzá sem tettem, hogy ha kicsit hevesebb lennék, vagy erősebb, talán már rég nem lenne nyelve, amivel visszaszájalhat. Én azonban valamivel jobb vagyok ennél, úgyhogy ez a szerencsenapja. - Igen, a bátyám! – feleltem higgadtan. – És őt csak én szidhatom, ha felbosszant, mert még úgy is tudja, hogy nagyon szeretem – tettem hozzá mintegy mellékesen, mivel a helyzet így állt. Ha Darrent valaki baszogathatja, az csakis én lehetek, meg esetleg Ryan. Arra is kíváncsi voltam azért, hogy ő mit fog reagálni erre a helyzetre, de ezt most nem tettem szóvá. Helyette csak ültem a helyemen tovább és figyeltem az eseményeket. Nagyon nem tetszett nekem a bátyám felől áramló energia, de úgyis neki kellett tudnia, hogy mit tesz. Még akkor is, ha egyáltalán nem örültem neki. - Kezdek kétségbeesni, hogy elment a józan eszed is! – címeztem a kedves Atanerknek a szavaimat, miután behódoltatta a fiatal kölyköt. Csupán egyik finoman ívelt szemöldökömet húztam fel, de ez volt minden, még mindig a helyemen ültem. Farkasom érdeklődve szemlélte az eseményeket, de velem ellentétben ő ennél higgadtabb már nem is lehetett volna, míg az én arcomról a bosszúság volt leolvasható. ~ Tudod te, hogy mekkora koloncot vettél most az egész falka hátára? ~ talán kihallhatta a hangomból a felháborodás szikráját, de ezt még megengedhetem magamnak, úgy érzem. ~ Majd amikor elárul és hátba döf, csak mert nem írtad alá a rohadt papírjait, akkor ne csodálkozz! ~ reméltem természetesen, hogy nem nekem lesz igazam, de az eddigiek láttán nem sok reményt fűztem a változáshoz, ami a srác viselkedésében és hozzáállásában beállhatott volna. - Ki mondta, hogy el fogom látni? – kérdeztem, miközben két karomat összefontam magam előtt. Egyszer már kijelentettem, hogy gyógyuljon meg, ahogyan akar. Most meg már ugráljam is körbe a történtek után? Sajnos én még nem zakkantam meg teljesen.
~ Szemen köpném magam, ha meg se próbálnám. Az én felelőtlenségem következménye, ez olyan mintha... Mili legyőzése után tovább állok, mint aki jól végezte dolgát. Oké, sarkítok, de értesz, ugye? Húsz éves. Egy esély kijár neki, meg talán nekem is, mint vér szerinti apa. Tudom, tudom, szentimentális vagyok, olykor az egészséges méreteken túl is, nem kell mondani, mégis... ismer, enélkül nem én lennék. A meggondolatlanság eredménye... nos ebben igaza van. - Nem, nem volt jó és nem kapod vissza. - Mint amikor a tanító bácsi elveszi a kisautót a diáktól, aki az órán játszik vele. A behódoltatás egyiküknek sem tetszett, főleg Noah-nek nem, de hát az élet nem habos torta, egyébiránt pedig ne morogjon, mert épp most intéztem el, hogy a - volt - falkája ne formálhasson rá testületileg jogot és ha megtanul viselkedni, akkor egész falka fog mögé állni, ha úgy hozza a szükség. De persze rajta áll, hogy lehetőségként kezeli a dolgot, vagy igaként és csapásként. Amennyiben utóbbi mellett dönt, akkor azt hiszem, valóban hamar megválunk majd egymástól könnyes búcsúk és véres pofonok között. - Nem kérdeztem, hogy kell-e vagy sem. Nem doblak egyből a mélyvízbe, ha rögtön élj a falkával, szokd a dolgot, ismerkedj velük, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Minél jobban haladsz ilyen téren annál hamarabb dedikálok. - Ennyire egyszerű az egész. Jennyre pillantottam a szemem sarkából. Igaza volt, de csak részben, én is tudtam, hogy hoztam már ennél jobb és alaposabban átgondolt döntéseket is az életemben, ám ez se volt teljesen elvetemült és őrült. Igazából egyedül Noah-n állt, hogy mi lesz. ~ Csak a magaméra, egyelőre. A többieknek akkor lesz ügy, ha úgy akarják, és tudod, első a falka, meg ti. Ő még csak ott tart, hogy kapott egy esélyt, de nem fogok mindent félredobni és felforgatni miatta, azt ki kell érdemelnie, hogy fontossá váljon. ~ Az árulás gondolatára megrándult a szám sarka, ám ebben se öröm se vidámság nem lakozott, energiáim pedig ha lehetett még ridegebbek lettek. ~ Ha elárul, megölöm. Ha csak kísérletet tesz rá, akkor se jár sokkal jobban. Bízz bennem, tudom, mit csinálok. Noah visszaváltozott és egészen úgy nézett ki, mint akit kipöccintettek a nyeregből. Szinte már szórakoztató volt. - Nem, nem ér rá - feleltem tömören, majd Jennyre néztem. - Akkor nem látod el - vontam vállat. Nem fogom kényszeríteni, még úgy sem, hogy valójában nem a fiam, hanem én kértem erre, de ha ennyire ellenére van, nem fogok kakaskodni. Elég egy ekkora helyiségben egy valakivel csörtét vívni, még egyhez már nincs kedvem, így ezt ráhagyom a húgomra.
Minden esetre elmentem azért kajáért, majd miután a gyerek végzett, mentünk a lakhoz, pofavizitre. Igen, hölgyeim és uraim, ő az én imádnivaló kisfiam, kicsit nehéz természet, de nem is kell napi huszonnégy órában elviselni, nem élhet egyelőre a Farkaslakban.
-Ja, lehet nálad ez a szokás, nálam nem. Nem szoktam bocsánatot kérni ha nem komoly. Megvonom a vállam, ha neki ez jó, akkor csinálja. Faterra haragszom, nem rá, az indítás szar volt, oké, de ő sem ismer, nem tudja, hogy milyen vagyok. Azt viszont már most elkönyvelem magamban, hogy mi nem fogjuk egymást kedvelni, nem fogunk egymással beszélgetni, sem semmi ilyesmi, palacsintát meg szerzek máshonnan, van étterem, van sima palacsintázó is akkor valamerre. -Jóvanmá, akkor a testvéred, ez megnyugtató. Csak jobban viselem, hogy nem a párja, már vigyorogni is képes vagyok azon, hogy ezt kissé félreértettem, és Northlake nem is magára célzott az előbb. Nőstény meg van itt dögivel, majd keresek máshol, a városban például. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy elkobozzák a jointomat. -Mondd azt, hogy kell neked, egyszerűbb, de akkor minek vettem elő a hamuzót? Halkan morgok, egyáltalán nem örülök annak, hogy a cigim ugrott, nem azért gyújtottam meg, hogy utána elnyomják, ráadásul rajtam. A mellkasom majd beheged, ez nem is sérülés, túlélem, de akkor is morgok, mert nekem ez így jó. Nagyon nem vagyok kibékülve a helyzettel, erősebb, és nem tudok ellene mit tenni, kénytelen vagyok megadni magam, és elismerni, hogy ő az Alfa. Szar ügy, dühös vagyok, mert nem kérdezett meg, egyoldalú döntést hozott, és ezeket meg nem szeretem. Lazán öltözök fel és ülök vissza a kanapéra, inkább csövezek kint valamerre, mint itt lakjak. -Most azt várod, hogy adjam elő a jó kisfiút egy aláírásért? A verekedés belefér? Azt se tudom, mit akar tőlem, én csak az aláírását, de mit vár tőlem? Mit szokjak a falkáján, ha nem is megyek a közelükbe? Oké, valahol mélyen tényleg jó érzés, hogy legalább nem egy csürhe van a nyakamban, csak Jared, meg azt is értem, hogy nem akar rögtön becipelni egy összeszokott csapatba, de mégis hogy kéne ismerkednem velük? A bunyó nálunk mindennapos volt, azért senki nem szólt soha, ha gyepálás volt, de itt azt lehet? -Mé nem? Nekik is lenne idejük felkészülni rá. Nem kell ellátni, majd gyógyul magától minden. Próbálom az időt húzni, még a táskámat is kipakolom, hogy egyesével tegyek mindent vissza, hátha akkor később kell fater falkája elé kerülnöm. Tök jó lesz. Ők döbbenten fognak engem nézni, én is őket, és akkor mindenki mehet a dolgára.
Egy szót sem szólok, amikor felcaplatunk, köszönök és kész. Nem akarok én teher lenni senkinek a nyakán sem, bármennyire is jó volt azt érezni, hogy ez itt egy igazi falka, szeretik egymást meg ilyesmi. Egyetlen egy helyre illeszkedtem be, a hokicsapatba, máshová soha, azt sem tudom, hol kéne kezdeni... mindezt egy aláírásért. Csodás.
Tudom, hogy időnként nagyon nehezen tudok megenyhülni, ha megsértenek, de volt már, hogy eljátszották a bizalmamat. Sokszor kellett csalódnom is az életben, ezért valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy ennyire nehezen megbocsátó típus lettem. A sértegetés mondjuk nem volt olyan súlyos, mint az árulás, amit esetleg elkövethettek ellenem, de éppen olyan nehezen viseltem azt is. Főleg egy idegen taknyos kölyöktől. Attól még, hogy Darren fia volt, egyelőre még mind a kettőnk számára idegennek számított és ezen a vérségi kötelék sem változtathatott. ~ Rendben! ~ hagytam rá végül Darrenre. ~ Egyszer még a túl jó szíved lesz a veszted! ~ fűztem még hozzá. Nem mondom, hogy nem értettem meg az indokait, inkább csak féltettem őt attól, hogy nehogy rosszul ítélje meg a srácot és rossz vége legyen ennek az egész próbálkozásnak. Nem tartottam ugyanis elképzelhetetlennek a dolgot. Eddig amennyit láttam belőle, az nem volt túlzottan szimpatikus. Darren legrosszabb oldala volt ő egy az egyben, amit amúgy is mindig igyekeztem visszazökkenteni a normálisba. Nála ez nem fog menni, ha ez az alaptermészete. Akkor sem, ha a fejére állítjuk és megpörgetjük, amíg el nem szédül teljesen. Csupán a szemeim villantak meg egy pillanat erejéig, amikor hozzám vágta, hogy nálam lehet ez a szokás. Pont ellenkezőleg volt, de inkább nem kezdtem vitába. Meg akartam enyhülni irányába és ez meg is történt, amíg nem kapok egy újabb beszólást tőle. Ott azonban legközelebb tényleg beverem az orrát és ezüstöt dugok a szájába is, hátha kipucolhatom vele. Egy próbát megérne, nem? - Rendben! – egyeztem bele végül egy sóhajjal, két kezemet pedig megadóan tartottam fel Noah irányába. Amíg ők el voltak foglalva egymással, én meg sem mozdultam, csak némán követtem figyelemmel az eseményeket. Nem az én harcom volt ez, hiszen nekik kellett megküzdeniük egymással, illetve főleg a fiúnak lett volna szüksége arra, hogy leküzdje ezt a mérhetetlen ellenszenvét irányunkba. Ha ez meg fog történni, elég valószínűnek tartottam, hogy még jól ki is jöhetünk egymással. Idővel, természetesen. ~ Ez a hozzáállás már jobban tetszik ~ közöltem Darrennel, ha már így biztosított róla, hogy nem fogja csak úgy osztogatni a bizalmát meg az esélyeket. Oké, azzal egyetértettem, hogy egyetlen esély mindenkinek járt, de ha elszúrja, akkor én nem adtam volna többet, csak ha még a lábam nyomát is áhítattal követi. ~ Én bízom benned, Darren! Tudod, hogy mindig bízom benned feltétel nélkül. Én benne nem bízom! ~ szemeim enyhén összeszűkültek, miközben mentálisan ezt üzentem neki. Ha nálam is kiérdemli, ez úgyis változhat, de naivnak sosem mondtam volna magamat. Legalábbis az utóbb négy évtizedben semmiképpen sem. Végül szusszantam egyet, győzött a lelkiismeretem. Beletúrtam a hajamba, miután a szemeimet forgattam egy kicsit. Miután felálltam, máris a korábban elrúgott táska irányába indultam. Amint odaértem, leguggoltam mellé és előszedtem néhány eszközt, amivel kitisztíthattam a sebeit. Miután végeztünk és mindent elrendeztünk, én is velük tartottam visszafelé a Farkaslakba a nagy bemutatásra.
Túl sok cuccom nincs, ahogy mentem, úgy jöttem. Na jó, mégis, mert odafelé a hátamra csaptam a hatalmas utazótáskát, most meg azért kétszer akkora pakkal jövök, de ez nem érdekes. Ami számít, hogy körbevigyorgom a fejemet, és a föld felett járok legalább 100 méterrel, innen pedig még egy pár napig szerintem le sem jövök. Szocsi nem lett a kedvenc városaim egyike, de az a biztonsági rendszer, na az már tetszett. Úgy figyeltek ránk, mintha attól tartottak volna, hogy a mosdóban ránk ugrik a csaptelep is, mindentől óvtak. Az elején ez halál vicces volt, később már nem annyira, de túléltem, bár rejszolni is érdkees volt vizslató szemek kereszttüzében. Jared persze megjelent a kutyáival, láttam őket, csak mázlim volt, a közelembe sem tudtak jönni, de nem is értem rá velük foglalkozni, a meccsekre kellett figyelni. Ráadásul nőelvonás volt... azt mondta a mester, nem akarja megtudni, hogy valaki kufircol, míg nincs vége az egésznek. Kínzás volt, annyi jó nőstény között? Egyedül a döntő után engedte az ereszd el a hajamat, ami az is volt, mert csak sikerült kieszközölni egy kisebb verekedést az amcsikkal. Jó buli volt, hála a sportdiplmoáciánknak, ennek nem lett semmiféle következménye néhány monoklit leszámítva. Most meg visszajöttem Fairbanksbe, egyrészt azért, mert megígértem, másrészt azért, mert még nincs meg az aláírásom, haramdrészt azért, mert fater nem is olyan emberevő, mint hittem, negyedrészt meg azért, mert ez a Castor jó arc, ötödrészt meg azért, mert nem is olyan szar egy falkába tartozni, mint nálunk Quebecben. Úgy vágom ki a faház ajtaját, hogy majd beszakad, és vetem le magam a kanapéra. Elfáradtam. Most érzem csak, de az öröm sokkal nagyobb, majd kipihenem én ezt. Az elmúlt hetek sóhaja kiszakad belőlem, minden, úgy egyszerre. Vége. Kár érte, imádtam a hangulatot, de vissza kellett jönnöm, és le is kell jelentkeznem majd az Alfánál, hogy nem léptem meg. Faternak egy üzenetet küldtem, remélem, hogy benéz hozzám, én meg addig kibányászom a pezsgőt a cuccaim közül... valahol ott van, csak győzzem megtalálni.
Kanada megnyerte a bajnokságot, ami azt jelentette, hogy Noah győzelmi mámorban fog visszatérni. Hazatérni. Oké, a gondolattal már megbarátkoztam, csak azért furcsa belegondolni, hogy például amíg ő egész életében tudta, hogy van egy apja, addig én nem, hogy van gyerekem. És arról már ne is beszéljünk, hogy amilyen aktív nemi életet tudtam élni, még mennyi lehet! Igen, mindebbe csak Noah után gondoltam bele úgy igazán, bár ennek ellenére se teltek úgy a napjaim, hogy minden sarok mellett elhaladva azt vártam, hogy az egyik zabi kölköm rám veti magát apasági papírt lóbálva. Szépen is néztünk volna ki! A farkasom érdektelenül heverészett. A legcsekélyebb érdeklődést is legfeljebb akkor mutatná, ha Noah neki is a fia lenne, így azonban... semmi. Van, gyerek, oké. Pf, neki könnyű! Kaptam is az üzenetet, hogy befutott és a faházban van. Fél óra volt a műhely zárásáig, annyit kellett várnia, plusz pár percet, mire felértem a 102-eshez. Nem vittem neki piát, mert még kiskorú - Darren Northlake a becsületes, törvénytisztelő apuci, ollé! -, mással készültem, és valami azt súgja, hogy az ellen se lesz majd kifogása, de nem hurcolom el élből. Kopogtattam - ha már az én ajtómon rend szerint nem nagyon szoktak, csak úgy besétálnak hozzám -, de a választ nem várta meg, már be is sétáltam - mert ennyire azért nem vagyok körülményeskedő. - Mondd, hogy a sztenderd kergetőid mellé nem gyűjtötted be az amerikai hokisokat is! - mondtam köszönés helyett egy vigyorral kísérve. Amilyen az eddig mutatott formája, simán kinéztem belőle... - Szép meccs volt. - nagyjából eddig bírtam, hogy ne vágjak rohadt elégedett fejet és vigyorogjak, mint a tejbetök. Őszintén, a helyemben ki tudná megállni? Győzni király dolog, nagyjából ekkora dobás az is, ha a fiad győz, szóval azt hiszem, ennek a fényében egy kicsit én is minden szívbaj nélkül sütkérezhettem. - Remélem nem döglöttél ki nagyon az úton - jegyeztem meg szinte mintegy mellékesen, de a szám sarkában bujkáló mosoly árnyéka és a kissé sunyin összehúzott szemem jelezhette, hogy igen, van hátsó szándékom. Ritka, amikor nekem nincs egyébként.
Úgy terülök ki a kanapén, mintha odaszögeztek volna, és valami félrecsúszott ágyelő lennék, csak az a vigyor ne lenne a képemen. Vigyorgó kikészített bőrdarab nincs, kivéve ha nem beteg a gazdája. Az elmúlt hetekben azon gondolkodtam, hogy milyen szarul indítottam a saját fateromnál, amikor is ízekre akartam szedni, és fogalmam sem volt arról, hogy ő is olyan átvert személy, mint én magam. Lehet, nem tudunk mindent bepótolni, de egész jófejnek tűnik, és amire még rá kellett döbbennem, le sem tagadhatnám, hogy közöm van hozzá. Sok dologban hasonlítunk, mind külsőleg, mind belsőleg, és ez furcsa. Vajon róla is azt mondták, hogy szociopata? Nekem még erről is papírom van, idióta pszichoállat. Az időt nem nézem, tudom, hogy fater dolgozik, majd jön, ha tud, vagy ha akar... bár remélem, eljön, valakivel meg kell osztanom azt, hogy mi történt, illetve azt, hogy nyertünk. Muszáj. Heverek a kanapén és nem tudom befejezni a vigyorgást. Vicces. A kopogás eljut hozzám, de mire megmozdulnék, az illető már bent is van. -Ha most rejszolok, akkor lebuktam volna? Még eltenni sem lett volna időm, az üveg meg... keveset takar. Ennyire perverz azért nem vagyok, pláne ha elméletben számítok valakire, bár ha azt nézem, ha bekulcsolom az ajtót, akkor is bejön. A hangot hallva odapillantok és ugyanolyan vigyorral a képemen kelek fel, ahogyan hevertem. -Á, nem, velük lerendeztük még ott, majd a következő meccs után folytatjuk. Jared kutyáit láttam, ők ott voltak, de nem jutottak közelebb, én meg meglógtam ismét. Mondtam, hogy nem lépek le. Más nem hiányzott volna, mint az, hogy újabb csapattal bővüljön az engem keresők sora, akkor tutira nem maradok életben, mert itt valaki kinyír. Örömmel jelentem, nem hoztam további "rajongókat", így is van belőlük elég. És olyat teszek, amit álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyesmire tőlem sor kerül. Ösztönösen megölelem, mint fiú az apját. -Láttad? Komolyan, az elődöntő volt a fő meccs, a döntő ahhoz képest sétagalopp. Köszi. És jön egy hülye érzés... örülök annak, hogy örül. És örülök annak, hogy neki adom oda először az érmet, nem másnak. Ki a fene érti ezt? Bár ha azt veszem, életemben először van az, hogy nem akarok eltűnni, nem akarok hatalmas galibát, és jó, hogy ide hazajöhetek. Durva, és furcsa. -Áááá, alig vártam, hogy leszálljunk, nem az utazásban fáradtam el, a megterhelésben, de annyira sosem, hogy ne legyenek tartalékaim. Mit tervezel? Bármiről is legyen szó... az a mosolyféleség... mehetünk. Nem kérdés. A pezsgőt is átadom, és útra készen állok.
- Láttam már faszt, de kedves, hogy aggódsz a lelki épségemért - ingattam a fejem somolyogva. Mit csináltam volna? Legalább megtudom, hogy a fiam nem impotens és hogy ennek hála majd ő elkövethet olyan felelőtlen teherbeejtést, vagy ejtéseket, mint én. Nem mintha egyébként vágynék unokákra, ahhoz azért még szemtelenül fiatalnak érzem magam. Hallgatom, amit mesél a kis összetűzésről, meg Jaredről, s valamiféle melegség költözik a mellkasomba annak hallatán, hogy milyen szavatartó. Mondanék is valamit, már vettem hozzá a levegőt, ám végül csak kifújtam, majd halvány mosolytól kísérve megráztam kissé a fejem. Őszintén szólva kételkedtem benne, hogy tényleg visszajön, ennek ellenére örültem a tévedésemnek. - Bűbájos alak lehet ez a Jared, egyszer szeretnék majd vele elbeszélgetni - mondtam könnyed hangon, ugyanakkor a tekintetem elárulta, hogy nem szimpla baráti csevejre készülnék vele szemben. Mit mondhatnék? Nem szeretem, ha valaki a hozzám tartózók körül ólálkodik. Az ölelés meglep, nem is kicsit, a szemem elkerekedett, hirtelen nem is tudtam viszonozni a gesztust, annyira váratlanul ért. Most először ölelhette meg az apját, erről pedig beugrott, hogy nekem ez soha nem adatott meg, aminek igazán egyszer se éreztem hiányát. Ebben a helyzetben viszont tudtam, mit jelenthetett mindez Noah-nak, így a pillanatnyi ledermedést követően viszonoztam az ölelését és meglapogattam a hátát. Az én nagy fiam. A gondolatra széles mosolyra szaladt a szám. - Láttam bizony - bólogattam vigyorogva, majd átvettem tőle az aranyat és szórakozottan forgatva az ujjaim között nézegettem. Amíg részletezte, melyik meccset tartotta nehezebbnek, ránéztem, s először éreztem azt, hogy ő tényleg az én gyerekem. Egészen eddig a pillanatig úgy voltam vele, hogy oké, egy újabb kölyök, a vér szerinti apja vagyok, na bumm, az eddigi fiatalokkal is boldogultam, miben lenne ez másabb? Másabb volt. Sokkal. Mégsem hatott teljesen idegenül az érzés, el tudtam helyezni magamban. - Belépek majd egy Egyedül Álló Apák Klubba és azzal fogok villogni, hogy láb-lám, nekem bajnok fiam van! - Hogy tényleg megtenném-e? Simán! Ha lenne rá időm. Átvettem a pezsgőt, s elégedetten hallottam, hogy kész akár ebben a pillanatban is indulni. Helyes-helyes! A sunyi kis mosoly azonban nem tűnt el a szám szegletéből. - Megérdemelsz egy kis kikapcsolódást és szórakozást. Úgy tudom szereted a kocsikat, a csajok nem kérdés, és ha tényleg bírod szuflával, kimegyünk az esti versenyre. Ha azt nézem, mennyi energia tud belé szorulni, nem lepne meg, ha azonnal rávágná, hogy oké, nyomás. Tényleg megérdemelt egy ilyen jellegű szórakozást, a lakásos fiaskó óta viszonlag nyugisan el tudott ülni a seggén, most még nyertek is a csapattal, így bőven van ok ünneplésre. Bár egy fergeteges bulihoz szerintem nem kell ok, apropó.
-Bocs, nem riadok vissza perverz dolgoktól, de azért nem előtted verném ki, ha lehet. Szoktam én olyat, egészséges hím vagyok, ha éppen nem jön össze egy nőstény sem, akkor megoldom másképpen a kérdést, bár ez azért ritka. Egy éjszakára mindig találok valakit, és engem az sem zavar, ha idősebb, sőt. Bár halandóban azért nem ölelgetnék egy 70-est, akkor inkább keresek egy múmiát, az is jobb annál. -Tartottál tőle, hogy megpattanok? Akkora állat nem vagyok, hogy két falka legyen a nyakamban, egy is elég. Tudom, hogy meg lehetett volna tenni, és a kutyát nem érdekelte volna, kivéve az öregemet, de tényleg nem akartam. Itt olyan család fílingje volt a folognak, és ez tetszett, ahogyan figyelnek egymásra, kötődnek egymáshoz, hát ezért jöttem vissza. Rá kell jönnöm, hogy erre vágyok valahol, csak az istennek sem vallanám be, pedig de. Mert rohadt jó, hogy nem az utcán koslatsz, nem balhéktól zajos minden éjszaka, hanem esetleg valakik várnak. Oké, azért a balhékat szeretem, generálom is, de mégis ott a másik oldal, ami igenis vonzó. -Jared vissza akar kapni, nem emésztette meg, hogy leléptem, mert rossz fényben tünteti fel őt a falka előtt, hogy a saját kölyke kiröhögte és egyenesen ott hagyta. Illetve pontosítok... őt ismerve először ízekre szedne, aztán megölne, hogy utána villoghasson, ő ezt is megteszi. Nem illik ilyet mondani, de egy igazi faszkalap, aki csak azért mart be, hogy kicsesszen velem. Lenyúltam a verdáját, meggyepált, én meg sittre juttattam némi droggal. Szal kicsit zabos volt rám, asszem, de tetszett neki a vagányságom, így ki akart baszkurálni velem, csak arra nem számított, hogy élvezem a farkaslétet. Azt hiszem ez a rövid dióhéj, azzal már nem untatom a fatert, hogy a Teremtőm nőstényét is meghúztam, meg az Alfáét is, meg másokét is, így tulajdonképpen mindenki ki akar csinálni, és a szökésem tökéletes indok rá. Először érzem azt, hogy fater nem akar kihajítani, és nem akar eldobni, tényleg örül annak, hogy nem vágtam át, mint szart a palánkon, hanem visszajöttem. Hozzá. Megölelem, hogy miért? Nem tudom, ez úgy jött magától, életemben először teszek ilyet, mintha valahol mélyen tudnám, hogy tényleg van valaki, akinek fontos lehetek. Idegen és mégis jól eső érzés, ahogy megveregeti a hátam. Ahhoz képest, hogy az első találkozásunkkor majdnem kinyírt, rájöttem, hogy jó fej, és nem is olyan, mint amilyennek elképzeltem éveken keresztül. -Arra számítottunk, hogy felszívják magukat, mégis csak döntő, de nem. Pedig gyilkos meccset nem vívtak előtte. De a főcímek... Kanada éppen csak nyert, éppen csak bejutott. Ennyi barmot, az amcsik kemények, oda 300% kell, nem lehet sétafikálni a jégen. Nem figyelsz, vége is. Annyi zúzódásom volt, hogy a doki azt mondta, az is csoda lesz, ha pályára lépek egyáltalán.Á, ne tedd, majd akkor, ha megdöntöttem Gretzky rekordját. Az a célom, azért hajtok, és már nem kell sok hozzá, kivéve ha addig kinyiratom magam. Mindent el kell mesélnem, egyszerűen dől belőlem a szó, mert a többiekkel hiába beszéltük meg, de ők csapattársak, nem kívülállók. Így egészen más, ahogyan az is, hogy neki adom át az érmet, nem másnak, a pezsgővel együtt. -Imádom őket, a sportverdák a kedvenceim. Padlógáz, hadd füstöljön a gumi, hadd menjen a kicsike. Áááá, kurva jó, amikor sikít a motor, és kilő a kocsi ezerrel. Bamm. Mehetünk. Csajok is lesznek? Királyság. Tényleg mehetünk, egy pillanat alatt felpörgök, kipihentem magam, vagy tök mindegy, indulásra készen állok.
Kezdőlap
//
