A reggel hűvöse talán nem sok embernek kedvezhet, de minden bizonnyal az itt lévő lakosoknak ez a megszokott, őket talán már meg sem hatja. Mic még hajnalban lelépett, nem mondott semmit, dünnyögött valamit az orra alatt, azt’ csá! Aztán erre rá, úgy két órával később felhívott. Lenne egy kis munka… abban a szarfészekben, valami nagy menő egyetemen. Esküszöm, megverem ezt a „gyereket”. Mi vagyok én? Aki helybe megy, valami apróság miatt, vagy mi szösz? A névtelen megbízóm, aki egyébként volt oly' pofátlan, hogy a díjazásról nem is említett semmit, de még csak SMS félét sem írt semmit, a kvázi „küldetés” elfogadásának néma elismerésével éltem. Az öltözetem nem volt valami feltűnő, épp csak melegnek hatott és kész. Válltáska, saját laptop, 2 telefon, pár összekötetést szolgáló alkatrész és nyomás. Időben vissza kell majd térnem, mielőtt még leigáznának a Ghost Reconon… már csak ez szerepel a 2015-ös listámon, aztán húzhatok bele a 2016-osakra is. Tűkön ülök. Vagy ezüst szögeken, ez talán még helytálló is. Anchorage elhagyása után hamarabb betértem a Falka területére, bár már nem hat meg, hogy pengelére táncoltatom olykor magam. Valahol az említett egyetem előtt száz méterre megtorpanva kénytelen vagyok a táskámba nyúlni, ebbe merülve megszerezhettem a likvid bátorságot, ami sokkal inkább a - valahol még létező - önkontrollomnak megerősítésére szolgált. Tovább és tovább. Magabiztosan lépkedek tovább, ajkamon kaján félmosoly húzódva mérem fel az itt lévő kis szöszi nyurgákat. Valamiben hepajozni kezdtek és a kezeik a levegőben legyeskedő mozdulatokkal kezdik „püffölni” egymást. A szemeim elé táruló látvány kacajt csal lelkembe, de legalábbis a felmerülő szituáció száz százalékosan. Nahát, a szórakozás adott! Főleg ha ez minden napos látvány! Fel a lépcsőn, az érzékeim nyitottak, pajzsom a nyakamig felhúzva, talán még 100 évet sem mutatva magamból. A falióra ékes bizonyítéka annak, hogy vagy másfél órás késésben értem ide. De az idő az csak idő. Nem fontos a pontosság, azt is csak vészhelyzetben nyomatom szigorúan. Azt ismerem, milyen a saját túlélésemért harcolni, még talán másért – Alec és Josh kivétel ez alól - sem harcoltam soha, nemhogy egy ideálért. A grandiózus célok és elvek pedig már jó pár évtizede kerülnek, de talán én magam űztem el őket, esetenként töröltem el. A biztonságot adó érdektelenségből viszont most mégis kilépni kényszerülök, egyrészt a jövőre vetülő tervek kereteiben, másrészt pedig eme „különleges” idegen hívásának hatására. Mic szagát még könnyen bemérem, a másik is itt kezd el erősödni, ajtó előtt megtorpanva, minden nemű kopogást kizárva nyitok is be. - Miért is vagyunk mi most itt? Mi miatt zavarta meg tudatmódosított lövöldözésemet egy idegen üzenet? - minden nemű köszönés helyetti nyitás. Egyenlő a kezdhetjük a formalitások helyett a fontossági sorrenddel. A sapkámat letépem a fejemről, majd a kabátom is a fogason landol az ajtó mellett. - Látom, nincs affinitásod efféle üzenetek feltöréséhez, bár ezen meg sem lepődöm... - szól ez Micnek, aki felkel az asztal előtti székről és odébb sasszézik, magam pedig levágódok az imént szabadon hagyott helyre. Acélos érdeklődéssel várom a fejleményeket és a reakciókat, miközben folyamatosan figyelemmel követem környezetünket, annak esetlegesen bekövetkező változásait. Két érdekes személy, minket csakis a sors hozhatja össze, vagy más istenség, a világ ugyanis túl nagy ahhoz, hogy ilyesfajta véletlennek adjon helyet. Az előttem ücsörgő férfi a szokásos fajtából származik, de ez az első pillantásra is egyértelművé válhat. Bár még én is tévedhetek. Tévedni meg emberi dolog. De hahó! 300 éve már nem az vagyok! Végig fut kék szempárom a nálam jóval fiatalabb (meg talán magasabb) fajtársamon, szám mintha megvetően lefelé ívelne. Összességében láthatóan csalódott vagyok, hogy „gyerekkel” vagyok egy csapatba helyezve, még akkor is, ha ez csupán egy ideiglenes állapot. Ezt mindenki könnyen megérezheti.
Feledhetetlen a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy az informatika csapdájából nehezebb szabadulni, mint egy bokát mardosó medvefogó fűrészes élű vadászszerkezetből. A nyelvészeti kutatásaim, az egyetemi tennivalók, számtalan mentett és küldött, várt, félig megírt e-mail odavész, ha a digitális erőd kapuját nem sikerül beverni. A trópusi őserdők kipusztítását nem mindenáron végzem, így a papírállomány csak mérsékelt megoldást jelent. Szükségem van egy zárfeltörőre és ez a hozzám hasonló korú Mic nevezetű pont kapóra jött egy elcsípett telefonbeszélgetéssel. A Teremtője olyan szépkorú, aki nem állt meg a gőzgépnél, hanem mélyebben úszik a modern technológia vizében, mint jómagam. A kölyök útmutatása szerinti tipikus kockakajával készültem, mivel a gépek szakértője állítólag a zacskós chips-et mérték nélkül kívánja. Egy rekesz sört is becipeltem az irodába, mondván, nem saját használatra lesz. Akik ismernek, ebben egy szemernyit sem kételkedhetnek, hisz az én számban alkoholt az látott utoljára, aki ott volt az 1978-as bajnoki ünnepségen. Kőkemény absztinenciát tartok, de ez nem jelenti azt, hogy más kezéből is kiverem az üveget. Szóval tartottam a kölyköt, míg megérkezett a külső segítség. Ajtóstól és olyan monológgal lép be, amilyet én szoktam a vörös szőnyegre ráhengeríteni. Ha harc, hát legyen harc, a szellemi kihívás mindig nagy öröm a számomra. Korban és erőben nem versenyezhetek vele, de cizellált beszédmodorban annál inkább. Végigmérem és hangzik is a válaszom, miközben ellököm magam az eddig támasztott szekrényajtótól. - A kiskereskedelmi árrést messze alulmúló chips- és söradagod átvétele céljából érkeztél, drága barátom. Dr. Lester J. Edison üdvözöl birodalmában. Vállból indított kézfogással célzom meg és természetesen nem fogom tudni elsöpörni, csak megpróbálom. Hogy a kölykét miért kell ennyire ostoroznia, azt nem látom kristálytisztán, de végülis kettesben maradunk, ennyit elér. Hármasban, mert neki a gép is személy, talán jobban is kedveli, mint az élőket. A kisugárzása egészen szögletes és nagyzoló, ezutóbbi pedig nem túl szimpatikus. Hagyok lehetőséget, hogy lenyűgözzön a tudásával, de közben majd kóstolgatom. Rámutatok a sötétkék laptopra, mi a töltőre téve várja a bekapcsolt állapotot. - Az itteniek széttárt karokkal dőltek hanyatt a fotelben, mondván, sem a machináció hogyanja, sem a miértje nem ismerhető meg a számukra. Próbáld hát meg feloldani a lakatot, mit egy vicces kedvű digitális fémműves ötvözött rá az adathordozómra. A bekapcsolás után egy szivarozó ördögfej vigyorog a képünkbe. Tegnap óta szemezek vele, de az alatta lévő kérdést még nem sikerült megválaszolni. Mivel értelmezni sem tudtam, ez nem meglepő. Szavak helyett számokból áll, de a műszakisok sem jöttek rá, hogy mi akar lenni. A kitöltendő mezőbe már sok mindent írtak, de az "Access denied"-tól már felfordul a gyomrom. Talán most feltöri egy olyan kockafej, aki képes hasonlóan gondolkodni. Én pedig kicsapom a szekrényajtót és 5 zacskó, különböző ízesítésű chips, meg egy rekesz jóféle búzasör fogadja a remélhetőleg a gép elé terpeszkedő kódbűvölőt.
A nyelvemen már éppen előkészületi stádiumban tart a frappáns be-, illetve visszaszólás, de konkrétan félrenyelem a saját nyelvem, mikor a tag játékba elegyedik (ami igazándiból az ÉN reszortom) és a várva várt verbális retaliáció elmarad. Ezt a játékot ugyanis nagyon jól ismerem. - Doktor… - ízlelgetem a státuszát, de le is nyelem, a dolog úgy hat rám, mint egy átmosás. A kézfogásra reagálok, kezet fogok a „dokival”. - Matt. – mutatkozom be, ennyi nem több, holnap már úgysem látom, nem mindegy mennyit árulok el magamból? Legközelebb úgysem engem keres fel, ha lesz legközelebb… Szavaira elvigyorodom, át is vágódom a másik oldalra, kényelmesen elhelyezem magam és figyelem azt a groteszk animációt. A Chipses zacskók zörgésére oda is kapom a pillantásom. A táskámból előhalászom a saját szerelmem, kábelekkel, csatlakoztatókkal, miegyébbel. Át is kötöm az enyémre a teljes gépét. Csupán pár billentyű lenyomása és egy két kattintás. Számomra ez a választék igenis szegényes. Ami talán a hely hibája, hiszen az én igényeimet, legyenek azok bármilyen neműek és kategóriájúak, elég nehéz teljesen kimerítve kielégíteni. Az én szempárjaim ugyanis a szórakozottságtól, a rejtett viccektől és titkoktól, valamint az új szituáció által okozott izgalomtól csillog. Ami megjelenik, nos a vörös szőnyeges badabumm…dobpergés…
Első pillanatra bonyolultnak tűnhet a kód, hiszen nem betűkkel, hanem számokkal van dolgunk. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy mi alapján alakították a betűket számokká. Több féle eljárás is van az ilyen jellegű kódolásokra. Lehet például egy adott szöveg sorát, és betűjét jelentő kódolás, vagy egy adott szöveg betűit jelölő is. Ezek a szöveg ismerete nélkül nagy valószínűséggel visszafejthetetlenek. Induljunk ki abból, hogy rejtvénnyel van dolgunk, és nem titkosírással, így tehát biztosan nem megfejthetetlen feladatot kaptunk… El is kapok egy zacskót a dokitól és majszolni kezdem a tartalmát. Kényelmesen hátradőlök a székben és a monitorokat lesem. Sajátomon a vizsgálatok futnak, a másikon ez a kattant fej látható. Amíg el nem fogyasztom a chips bőséges adagját, addig nem is csinálok semmit. Mikor egy világméretű eseményláncolat kritikus szolgáltatásokat tesz működésképtelenné, egy számítógép-hacker szerepét öltöd magadra, hogy kiderítsd, mi történt, és megpróbálj véget vetni neki. Mikor összeomlik egy tőzsde, egy központi bank, a műholdas kapcsolatok és az óceán alatti száloptikás összeköttetések, már tudod, hogy nem egy kisebb eseményről van szó. Valami nagy dolog áll mindezek mögött, és ki kell derítened, mi az. Ez is valami hasonló dekoncentrált eseményekhez kapcsolódhat. Vagy csak a csávókámnak ellensége akadt. - Valami elfuserált ellenségjelöltre tettél szert? – pillantok a másik hímre, hátha tud e valakit, aki ehhez vetemedne, csak hogy lelökje a megszerzett trónjáról. Hát ez nem egy „nem-destruktív” folyamat, de olyannyira idegesítő, hogy az már kihívás. A monitoron végigrohanó számok... - Az A pontban leadott és átkódolt szándék nem változtatható meg. A desztinációs pontban (C) elhelyezett kód bizonyos mértékű láthatósági dologgal rendelkezik… Az alaptézis nyomán továbbá látszólag szükségét veszti a további azonosítási eljárás - viszont ezen változtatások fényében a dolog teoretikus alkalmazhatósága megáll… Számítógépekbe törsz be, sebezhetőségeket és információkat keresel, pénzt lopsz a gépbővítésekhez, mindezt azért, hogy megpróbáld összeilleszteni egy hatalmas kirakós játék darabkáit.
A pajzsom zoknitájt cselleng, úgyhogy kicsit érzek a fickókából, ha engedi az energiát láttatni. Az első mondatommal történő szembesülés általában ilyesmi, de azért egész jól állja a sarat. A válasz viszont meglepően szerény, olyan vihar előtti csendes poroszkálás, amit majd nagy szóroham fog követni. Előbb vagy utóbb. Inkább legyen előbb, mert egy jó verbális háborút lefolytatni nagy élmény, olyan, amihez ritkán találok méltó hadvezért. A kábelbarát rákapcsolódik a rendszerre és én csak figyelem, hogy olyan könnyedséggel játszik a kapcsolók, nyílások és csatlakozók kavalkádjával, mint én a mazsolákkal jiu-jitsu edzésen. Hívtak már óraadónak, de úgy ítéltem meg, az már kilógna a filofaxomból. A kódok megfejtéséhez a paprikás chips-en keresztül vezet az út, a műszaki szaki le is csap az árura, hogy kényelmi faktorral serkentse az agyműködését. Én karba tett kézzel figyelem, de keselyűként állok lesben, hogy lecsaphassak a szagot árasztó dögre, azaz bármire, ami kapcsán elereszthetek egy jóféle hétmérföldes megnyilvánulást. - Az étvágytalanság gyötrő tényezőjének nélkülözése bizonyára örömteli tény, de közölném, hogy nem könnyű ebéd helyetti rágcsára hívtam, hanem a gépem életre keltésére. Mivel a semmittevés nem kenyerem, nem húsom, rosszallást hallhat a hangomban és sürgetést. Lehet, hogy nem kért nagy árat, de az én irodámban azt művelje, amire én megkértem és a parazitizmust hanyagolja. A kódok közt rejlő üzenet nagyon is izgatja a fantáziámat és az sem mellékes, ki talált meg pont engem egy ilyen játék kényszerített alanyaként. Mattnek ez olyan lehet, mint nekem egy kétkilós súlyzót felemelni, de épp ezért hívtam. - Olyanokból sincs hiány, hisz bizonyos diákok szerint egy tanárnak 5 ellensége van: a négy évszak és a nebulók. Valójában egy fairbanks-i terrorista sem vállalta még magára a digitális merényletet. Az itteni négyszögletes fejűek szerint rosszkor volt rossz helyen az IP-címem és a Fűrész bohócát idéző ötletességgel közölte valami unatkozó monitor elé nőtt fakó billentyűkoptató, hogy "Van ez a játék" Az egymondatos idézet a filmből biztosan be fog ugrani ennek a körme alatt is kódokat viselő hímnek, aki a neten él, hal és táplálkozik. - Ha a te legendás informatikai ismerethalmazodat adaptáljuk az én nyelvészi tapasztalatomhoz, az a bizonyos szándék talán mégiscsak feje tetejére állítható. Keressük meg azt a minimális láthatósági faktort és növeljük meg egy légypiszoknyival! Ezzel szemezni kezdek a kóddal. Már én is gondoltam arra, hogy ez egy szándéknyilvánítás, de ha nem hagyományos nyelvben kell gondolkodni, hanem professzorok helyett processzorok oldanák meg a helyzetet, akkor kell a hacker úr. No, lássuk, két aggyal mire megyünk ismeretlen számú támadó ellen? - Azt azért cölöpverő kalapáccsal szögezném le, hogy ha kiderül, miféle játékot kíván űzni velem az illető, inkább derítsük fel a tartózkodási helyét, hadd tegyem próbára a közelharci tudását! Kezdetnek mit szólnál, ha egy szövegként értelmeznénk ezt a numerikus katyvaszt és egy fél idézetet keresnénk benne, amit be kell fejezni? A másik kézen fekvő lehetőség egy kérdésre várt válasz, de ha egy kicsit is fantáziadús az az egérgörgető, akkor nem ezzel él. Amennyiben a választ bevisszük, gyanítom, az újabb üzenet már emberi nyelven fog szólni. És az is lehet, hogy mire ő egy adatbázisból kinyerné, honnan származik az idézet, én már folytatom is, hisz nap mint nap ilyenekkel dobálózom a pulpitus mögül. Persze bármi más is lehetséges és kívánom, hogy nekem is jusson babér, de ha nem nyelvi, csak matekos feladat áll előttünk, akkor a gépeknek kell megvívniuk harcukat egymással...
Módszereim sokfélék: ilyen a phreaking (hálózatokkal kapcsolatos manipulációk), hacking (számítógépes rendszerek sebezhetőségének kihasználása). Nem célom a magyarázkodás. Aki érti, megérti. A többiek nem számítanak. Sok információval rendelkezek, de kivárom a megfelelő pillanatot. Minden reprezentáció hamis. A hasonló szükségszerűen különbözik attól, amit reprezentál. Ha nem különbözne, akkor az lenne, amit reprezentál, és nem a reprezentációja. Az egyetlen igazán hamis reprezentáció az igaz reprezentáció lehetőségébe vetett hit. - Hmm - adok hangot fejtörésemnek, továbbra is megmaradva a trükkös praktikák vonalán. Hol máshol? Valahol igaza van a srácnak, ha mi ketten összefogunk amikben jók vagyunk, akkor hamarabb rendre rakható ez itt. - Mindent kiderítünk, hát persze. Még azt is, hogy eszik vagy épp isszák a hülye fejét. – vigyorodom el, miközben a kódolást nézem és közben gyors gépelek. Meg az ötletket hallgatom a másiktól. Általában szeretek odafigyelni a környezetemre, "mert miért ne?" alapon. Soha nem lehet elég felkészült még egy idős vérfarkas se, Az a legnagyobb gondom az olyan helyekkel mely tele van vérfarkasokkal, meg őrző csodabogarakkal, hogy a legtöbben próbálják bebizonyítani, hogy márpedig itt ők a legnagyobb kutyák. És bár tény, hogy van mikor egy-egy kóbor is megfordul itt, elég csekélynek lehet mondani ezt a mennyiséget, A vörös függöny hirtelen gyorsabban legördül a kelleténél, aztán kidob valamit. Fél siker. Nem mérheted időben… villog ennyi ott mintha muszáj volna. Oké a kódolás az megy szöveggé tételbe, de az idézetek nem az én asztalom… az oké, hogy vannak találós kérdéseim, de az se ugyanaz. Mert nem mindegy… honnan és hova teszed, vagy épp baszod azt az egészet a helyére. A rend a lelke mindennek. - Na még pár ilyen és egész jók leszünk. – pötyögőm is be végül Lester válaszát, ha adott, ha nem, akkor a magam feje után megyek…ahogy eddig mindig tettem. A forgatókönyv pörög tovább, a film is…itt még nincs vége semminek se, csak forog a film… Újabb adag félszöveg tér elő, csak jobban villog. A vakon született gyereknek fogalma sincs a fogyatékosságáról, amíg valaki fel nem világosítja, és... - Te is feladsz ehhez hasonló szörnyűségeket a nebulóknak? - pillantok a másik hímre, majd egy újabb zacskót szedek szét és túrok is bele a finom falatokért.
Ez a rappernek vagy legalábbis modernkori álvagány gyereknek öltözött kockafej fura egy sakkbábu. Ha visszaéléssel fog próbálkozni, engem nem érdekel, mennyivel erősebb nálam, kapni fog, ahova hagyja. Nem hangzik túl komolynak az ajánlata, a fotelben morzsázva inkább tűnik trehány szélhámosnak, mint igazi szakembernek. Pedig a kölyke valót szólt, mikor jó gépbűvölőt ajánlott. Én meg azt ajánlom, hogy legyen igaza... - "...az örökkévalóságot." Pont. A diákjaim jobban szeretik az efféle tévéidézeteket, mint a sokkal magvasabb mondanivalójú és háromszor terjedelmesebb költői sorokat. Mikor rohannak a buszhoz vagy késve érkeznek átbucskázva a küszöbön, valaki mindig elsüti, mintha hobbipisztoly lenne. A tippelési képességeim pedig lottónyertessé is tehetnének. Egy fotelhacker a nyálát veri arra, hogy no lám, a kódok mesterének van-e oly segítője, aki szépirodalmi vagy legalább ponyvaszintű műveltségét kreatívan használja. Csodaszámba megy, hogy egyáltalán a kérdés megjelent. Téves interpretáció még lehet, de valahogy kétlem. Matt az a fajta szakember lehet, aki már minden külsőségbe belefáradt és csak a mikrochipek szintjén lélegzik együtt a ketyeréivel. - Az illető élete a Góbi-sivataghoz hasonlóan sivár lehet, ha ilyen játszadozásra adja a fejét és ott gubbaszt, hátha megszólal a riasztó, hogy valamelyik rejtvényre helyes megfejtést küldtek be. Mert gondolom, nem csak engem tisztel meg, tekintve, hogy név szerint meg sem lettem szólítva. Ami nagyfokú tiszteletlenség a részéről. Mert zsarolni is lehet barokkos körmondatokkal, szépen kiművelt beszéddel. Minneapolis-ban megmutattam, hogy kell. Úgy látom, lassan a kockasrác előtt is megjelenik, hogy nem akárkihez jött chips-et zabálni. Persze ehhez még teljesíteni kell, amiben nem is lesz hiány! - Az én fejem sem káptalan, de a szörfözés legalább nem csak a hullámzó tengeren megy. Várj egy kvarcóracsippanásnyit, NASA-betörő! Telefonos segítséghez nyúlok és a világhálón rövid keresés után megjelenik a válasz. Az ilyen dolgokban már egészen kiműveltem magam és ha egy szövegrészlet után kutatok, hamar fel tudom keresni az oldalt, mely nyitja a titkok ajtaját. - Stephen King egyik komoly és komor kijelentése a meg nem tapasztaltak kevéssé csalogató mivoltáról. No, ezt tápláld be a masinába: "még akkor is legfeljebb elméletileg gyanítja, mit is jelent a vakság; ezt igazán csak az érti meg, aki korábban látott." Az újabb roppanóanyagok után nyúló hímmel azért közölném, hogy nem alacsonyíthat le egy ilyen hóbortos kütyükirály szintjére. Morcosabb és becsvágyó hangon szólok: - Nos, ha egyszer az én rejtvényeimet kellene megfejtened, akkor a kódok hatástalanok lennének és több réteget kellene lefejtened az elvont gondolkodással és az összefüggések meglátásának képességével mint amennyit egy vöröshagymáról ríva hámozhatsz le.
Szabadon engedem a perzselő tenni akaró tüzet. Égetőn és forrón fut a másik bőre alá, majd alább s alább, s eltöltött az erőmnek egy apró szikrája, mely megült bennem. A káosz nagyobb volt, mint amire számítottam. Mint ahogy a halott főnix hamvaiból új élet születik, úgy éled újra bennem is a meginoghatatlan akarat tüze, mely most fényesen ragyog mellkasomban s melegítette fel testemet. Egek… semmi rosszat nem mondtam, de ez már egyből a torkomnak szegezi mindent átvágó nyelvét. Komolyan mondom ebben a városban mindenki elvetemült. Bár lehet én indítottam rosszul. Nos, igazából mindegy is, a végkimenetel a lényeg. Persze az, hogy kapásból úgy nézett rám, mintha most mászott volna elő a kihalt apacs törzs minden tagja földből, nem éppen szívderítő dolog. Szóval vagy őrültnek néz vagy hülyének. Utóbbi lehet realisztikusabb, de előbbinek jobban örülnék. Elvégre senki sem lesz passzívan agresszív egy hörgő morgó nyáladzó élőholt láttán. Szimplán csak felsikít és elrohan… vagy felsikít és tökön rúg. Ismét van egy barátibb opció, de nem hiszem, hogy az részletezésre szorulna. Mindig van mit tanulni és mindig van egy nagyobb erő, aki pusztán egyetlen hüvelykujjal megmutatja, hogy ki a legény a gáton. Kihívás, szembeszállni, hogy megküzdj egy másik aggyal. - Te nagyon be vagy józanodva. – röhögöm el magam, miközben diktálja a válaszokat a mobilról…. A megkezdett zacskót visszatekerem és átpasszolom Micnek, aki elpakolja a rekesz mellé a többihez. - Ez épp olyan vicces, mint a rácsos ablak egy csatahajón. - megroppantom az ujjaim és a nyakam, ideje műsort villogtatni. Meg váltani egy csatornát. A hackerek oly régóta léteznek, mint az emberi kíváncsiság, bár a kifejezés maga modern. Galilei hacker volt. Madame Curie szintén. A komputer hackerek is ebbe a csoportba tartoznak. Ezúttal a számítógépek és a hálózatok a felfedezésre váró területek. A hálózatok jelentik azokat a labirintusokat, ahol egy új technika a kulcs a gépek egymás utáni felnyitásához. Belül található az ismeret, a megértés. A hozzáférés. Hogyan működnek a dolgok? Miért működnek? Minden ott van, és várja, hogy felfedezzék. Én felfedeztem. - Az ostobaságod, az egyetlen mentséged Tahókám! Táncoltál már az ördöggel, sápadt holdfénynél?! - mit gondolsz ki vagyok én? Kis tahó tarhonya! Mi állítja meg a zuhanó liftet? Hát az a rohadt pince. Munkamegosztás van. Aki amit tud, azt csinálja, mindenki nem tudhat mindent. - Kérdeznék valamit kapitány, mi a kényelmetlenebb, a zabszem a seggében vagy a sötétség a fejében? – hogy ezt az ellenfelemnek szánom e vagy a dr-nak, nos...újra gépelek, a vörös függöny a kódok halmaza miatt eltűnik és zöld „füstfüggöny” jelenik meg helyette. Eddig oké. - Kibaszott Trójai Falovak… szóval nem ismersz a környezetedben gépbuzit? - ismét pötyögök, ismét akadály gördül be… vérvörös függöny.
Az érzelmi radarom nem túl biztató jeleket fog. Pontosan nem látom az eredményt, csak annyi szent, hogy mi ketten csak azért nem vagyunk még egymás torkán, mert van egy közös ellenségünk. De ahogy kiiktatjuk... Nos, akkor kell majd fékezni a Bestiámat, nehogy szétrontsam az irodát. - Nem tudtam, hogy az alkoholmámorban pillangózó ügyfeleket jobban kedveled. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy taslit küldjek légipostával, a címzett pedig Matt tarkója lenne. A kritika gleccsere mindent el akar söpörni és én azt nem igazán kedvelem. Az ujjaiban csodakódok vannak, le a kalappal, elismerem, de mikor kinyitja a száját, nálam az a harang szólal meg, ami a ringből ismerős. Amikor végre egymásnak eshetünk azzal, akit le akarok verni a földre és az alá... - Mivégre hagyák el ezen ocsmány szavak fogadnak kerítését? Sima beszédű farkas, aki kihasználja, hogy krikszekből és krakszokból nem tudom kiolvasni, az én felmenőimet szidja-e vagy a gépemen garázdálkodóét, esetleg pusztán idézeteket olvas fel. Én sem ismerek fel mindent, de a második rész egyszerűen túl cizellált ahhoz, hogy egy burgonyaszirmon élő kódember találja ki. Be is ütöm a keresőbe, a Bestiámat közben egyre nehezebb visszafogni. Rángatja a láncot, ki akarja tépni a téglafalból, hogy hackervért ontson. Kispajtás, nyughass, segít a bácsi, akinek modora undorítóbb egy gőzölgő pöcegödörnél. A találat hamarosan olyat mutat, ami újabb lámpát kapcsol fel ebben a sötét zárkában, ahová digitális támadás miatt kerültünk. - Batman, hány éves vagy, hetven? Nos, abban a filmben egy örökké vigyori gonosztevő emlegette a jó öreg patást. Előrébb jutottunk, hogy a képernyőmről eltüntessük? A szimbólumok egymásba fonódnak, a jelképrendszer saját farkába harap, mint az Uroborosz-kígyó. A technikai megvalósítás legyen a korosabb hím feladata. A sértésnek is beillő mondat megint túl cifra, így inkább kutatásba kezdek és nem törődöm azzal, hogy szívből jött. Újra a világháló berkeiben végzek laposkúszást, hogy kikotorjam az ebek által elásott csontokat. Híres filmek nagy szövegekkel. Ez a játék az agyunkat tornáztatja meg, amit egyébiránt nem bánok, de a végén én adok másféle tornát a kvízmesternek. Lemehet hídba és soha nem jön fel többé... - John McClane, a fehértrikós akcióhősök királya tette fel a kérdést annak, aki nem szerepelt a Men In Blackben, mégis sötét zsaru. A színváltós képernyőt megcsodálom, de a türelmem a végefelé jár. Egyszerűbb lenne kalapácsvetőt játszani és innen az Esthajnalcsillagig felhajítani ezt a fémhulladékot, amit laptopnak neveznek. De ha már ennyi menetben győztünk, nem szabad a földön maradni. Rám aztán nem számolnak! - A műszaki részleg tele van olyanokkal, akik talán még nemi életet is élnek a konfigurációjukkal. Arra gondolsz, hogy a gépbe betelepülő ellenség természete hasonló egy kollégáméval, aki belülről próbálja bomlasztani a harmóniát? Hogy kössük ezt össze a függönyrojtokkal? Színház az egész világ, de jöhetne már a következő felvonás. A dühöm megint elszáll, ahogy a fogaskerekek vadul kattognak a megoldáson. Be kell vallanom, de szigorúan csak magamnak, hogy élvezem is ezt a rejtvényfejtős élet-halál harcot. Nem ismerek itt olyan ostobán gyűlölködő vagy túl bohém informatikust, aki ezzel kockáztatná az állását. A diákok között már inkább akadhatna, de még nyomra van szükségem. Digitális bűnténnyel van dolgunk és majd diszkréten kell eltussolni. Elég volt ide a tavalyi gyilkosság, mikor a vegyészek nem rendeltetésszerűen használták a kémia szertár anyagát és egy drogos autistát gázosítottak el inkább...
Lám-lám, mit se ér a nyers erő, ha körmönfont az ellenség. Kérdéseket újabb kódok váltakozása teszi csak nehezebbé, de Héé, én ezt élvezem. A helyzet így csak bonyolódik. Egyelőre nem tehettünk mást, mint hogy várunk. De az „ellenfelünk” nagyobb kutyaszorítóban volt, mint mi. Minden meggondolatlan lépés végzetes lehet, remélem, ezzel mindenki tisztában van. Addig nincs helye semmilyen magánakciónak, egyéni gondolatmenetnek - melynek nyoma is van -, amíg nem gyűjtöttünk erről legalább néhány morzsányi információt. Hírfoszlányokból következtetéseket levonni veszélyes dolog ugyebár. Én nem akarok olyanná válni, mint mindenki más. Nem akarok senkitől se függni, nem akarok senkire se felnézni, nem akarok senkit se isteníteni. Egyszerűen csak tisztelni akarom azokat, akik jobbak nálam. Egyenlő félként tisztelni őket. A farkasom unottan figyelte a másik ordas idegbaját, néha figyelmeztető morgást adott le neki, de meg se moccant. Kicsit hidegen hagyta a dolog, hogy amaz a ketrecét rázza idegbeteg módon. Van értelme? Nincs. Hamar megold vele bármit is? Nem. Akármennyire is óbégat, szemeim előtt még mindig a kódok pörögtek… A látványtól felpezsdült a vérem, és éreztem, ahogy egyre feljebb szökik az adrenalinszintem. De nyugalom! Egyelőre meg kellett őriznem a hidegvéremet, és tovább elemeznem a helyzetet. A tudás hatalom, ezt mindig is így gondoltam. Még a farkasok világában is az, hiszen ha ismerjük a múltat, közelebb kerülünk a jelenhez is, és könnyebben megértjük az ellenség indítékait, a stílusát és az erejének forrását is. Sokkal könnyebb úgy szembe nézni valakivel, hogy már van róla fogalmunk, mi vagy ki lehet ő. Ki szelet vet, vihart arat? Sikerülnie kell. Hiszen már kapcsolódtam a hálózatához. Én irányítok. A telefonom berregni kezdett… előkaptam és Michail-nek dobtam. - Mérd be a helyzetét! Az ip címet beírta egy sima szövegfájlba, tömörítette a szöveg fájlt úgy, hogy egy jelszót is megadott a titkosításhoz, végül törölte az eredeti fájlt. Így az ip szó szerint titkosítva volt, és csak az férhetett hozzá, aki tudja a jelszót... de mivel a kérdések elterelték az ürge figyelmét, nem figyelte, hogy közben kutakodik valaki a rendszerében, fájljaiban… sakk matt. Újabb gyors billentyűzet pötyögtetés, újabb színárnyalat a képernyőkön. Egy háborúban lehetetlen elkerülni kezeink bemocskolását… Akárhogy is, még mindig inkább más vérével legyek áztatott, mint a sajátommal. Az IP cím megvan, teljesen más, mint amin mi dolgozunk, szóval ez így már könnyű lesz…már nem kell a játékban részt venni, csak erre volt szükségem, hogy elterelődjön a figyelme a titkosításról, a rejtett címéről... Game Over. Egy újabb gombnyomás, rákapcsolódtam a mobilom állapotára, a képernyőn villogott a helyzet meghatározó... Az épületben? - Itt van az épületben… - egy újabb gombnyomás… Az internetszolgáltatója neve, a jelenlegi használt böngészője, operációs rendszere, képernyőfelbontása... - Legalább nem egy internetkávézót használt… a lényeg, hogy az épületben van. Mich keress rá a nevére… - így már azonosítható….A fiú visszadobta a kütyüm, a név ott villogott... a hím felé fordítottam. - Ismered?
Amikor közös ellenséggel szemközt vicsorogni, akkor képesek vagyunk a béke útján toporogni a farkasommal, de ez az út rövid és hamar véget ér. Még erőszakos szakadékban is végződhet, de egyelőre járjuk, tapossuk, tiporjuk és koptatjuk, mint vándor a vásott sarkát. Hogy miféle lélekmélyi erotikát lehet találni kódok és dekódok között, arra számomra nincs magyarázat, de ezt az informatikai perverziót komolyan megéli a digitális gáttörőművész. Döbbent csendben figyelem a jelenséget, míg a helymeghatározásig jut el. Kezem ökölbe szorulva örvendezik annak, hogy hamarost közeli kapcsolatot létesíthet az illető elkövető fogsorával és a kiskölyök is szerepet kap. Ő a pozíciót kiszaglászó vadászkopó, aki felhajtja a szilaj állatot kilövésre. Amíg az igazság ki nem mondatik, a villogó és őzgidaként ugrándozó nyilacskákból nem vagyok képes megállapítani, mi is történik, utána viszont a ködlámpával megvilágított Napnál is fényesebb a tény, mit felfedeztünk. - Az oroszlánt a barlangja sarkában lapulva dobálja a bátor árnyék, mmmm... A szövegekre egy pillantást vetek, hátha kirajzolnak egy bizonyos nebulót, kollégát vagy akár higiéniai menedzsert, magyarán szólva rongyokkal operáló tisztításért felelős illetőt, akik néha olyan hatalomittasak, hogy a rektor elbújhat mellettük. Némi pötyögést követően meglátom azt a nevet, amit sokan ismernek. Szürke szamár, aki a citromillatú ködben szokott eltűnni, miután felnyalta a lépcsőház szöszeit és möszeit. - Clarence Walkins most megmutatta, hogy nem csak a takarítószerek nyelvén ért, viszont önvédelemből még mindig elégtelenre kell osztályoznom. Az ott az első emeleti szolgálati szoba nyilacskája, igaz? Ha pedig így van, akkor Matt intézhet digitális támadást, én pedig test a test elleni viszonzással készülök a hipószagú fickó ellen, lábaim már indulnának is kifelé az ajtón.
Az emberek egyrészről tekintve kiismerhetetlenek, míg más szemszögből nézve tökéletesen megismerhetőek, hisz csupán egy kis logika kell, számítás, és hozzáértés. Mindig lesz, aki többre vágyik, ez ellen nem tehetsz semmit sem. De példát statuálhatsz velük. Jó…egy embert könnyen likvidálhatunk…kisujjból is ha kell. - Ha minden igaz, az! - adok választ kérdésére. Ő meg? Megy fejet ugrani a nyereményére. - Ha lehet ne törd az összes csontját, csak a szükségeseket…amivel menekülni tudna. - állok fel lassan egy vigyor kíséretében, közben még pár billentyűt nyomkodok innen is és onnan is. Az enyém küldi a vírusokat a takarító gépére, utána meg belibben neki a Matty üdvözlőfigura röhögve. Ez is elintézve. Az övéről meg minden külső tolvaj részt törlök, bejövő vírusokat szedálok le, ráteszek egy Mattys védelmi programot, aztán szétkapcsolom a kettő közti kapcsolatot. - Így. - sóhajtok, majd a hímre pillantok. - Teljes védelmet kapott a géped általam, ha bárki felpróbálná törni, vagy vírust dobni rá, vagy hasonlót elkövetni, az nálam jelez be, így otthon is tudok intézkedni. - felelem egyszerűen, minden bonyodalomtól mentesen, a gépem összecsukom, elteszem. Egy papírt keresek amelyre a telószámom írom le. szóval ja… S ha még itt van az ügyfél kezet nyújtok. - Doktor… - vigyorom is széles, aztán a pakkokat megragadva megyek dolgomra Michel "karöltve" hazafelé, neki még úgy is van csépelni valója. Ha kellek, tudja a számom…
A lottósorsolás nyertesének gólörömével bokszolok a levegőbe, majdnem úgy, mint amikor enyém lett a bajnoki cím, majd egy nappal később az első farkasom is. - Csupán megmutatom neki, hogy milyen hajlékony. Belegyömöszölöm a felmosóvödrébe, hadd akasszák a hóhért... Rendőri eljárás nem hiányzik, de az biztos, hogy ahogy rárúgom az ajtót, mint Clint Eastwood a vadnyugati kocsmába belépve, úgy megtaszajtom, hogy faliszőnyeget fog alakítani a legújabb bosszúfilmemben. Matt a digitális igazságszolgáltatás fegyvereit veti be, amiket én sosem alkalmaznék és nem is tanulnék ki, de most nem bánom, hogy ezzel is keseríti a túl merész takarító sorsát. Még látom, amint jóindulatú szoftverek települnek hozzám, legalábbis remélem, hogy nem mást kaptam ajándékba. Azért a helyi műszaki állományt majd megkérem, hogy vessen rá pár pillantást. - Farkaskoma, itt a kezem, nem disznóláb! Hálára nyújtom a markomat. Egy vérprofi vérfarkas rendszergazdát a seregemben tudni elég jó, kiegészíti az én egész másféle tudásomat és felkészültségemet. A dominanciaharc iránti vágy most elillan, a revans lila ködbe borít mindent és utoljára még a szekrény feláldozható tartalmára mutatok. - Az ellátmányt itt ne hagyd ebek harmincadjára! Kellemes falatozást, négyszögletes mikroprofesszor úr! Mert kockák között is van szögletes és szögletesebb. Aki pedig most megadta a vészhívó számát, az az egyik legsarkosabb, hála a szellemeknek. Én pedig hamarosan tényleg kezdem összecsomagolni a nyakát behúzó tisztítógép-kezelőt és most már tudja, milyen citromillatú vixolószeres vízzel töltött vödörben ücsörögve várni, hogy az egyetem illetékesei már hozzák is neki a közös megállapodást, ami egy tollvonással kitörli őt a munkavállalóink és a becsületes emberek sorából. A feljelentés nem az én műfajom, ahogy nem az övé a sikeres hackerkedés, szóval a történet itt ér véget. Hepiend a a javából!
Van most ez a nagy mozgás falka téren, ami már önmagában figyelemre méltó, de ezen felül a területen eddig békésen éldegélő kóborok helyzete különösképpen izgalmas. - Mindez pedig valahol igaz is, de nem egészen csupán ennyi az ittlétem oka, amiért szövegkabátos-inges-öltönynadrágos munkahelyi valómban az egyetem épületének folyosóját rovom célirányos léptekkel. De erről később. Vagy soha. Helyzete válogatja... Huhh, azért remélem nem durvul el a dolog, a békés megoldások híve vagyok! Épp csak kiemelem kezeimet a kabátzsebekből, ahogy kopogtatok az ajtón és bebocsátásra várok a mélyen tisztelthez, kinek esélyesen volt már dolga újságírókkal a Daily News-Minertől szakmájából kifolyóan, ha személyesen velem nem is. Hogy mindez helyzeti előnyt ad számomra vagy éppenséggel hátrányt jelent, mert pocsék véleménnyel van az egészről, hamarosan kiderül. Három határozott koppanás, ennyi jelzi érkezésemet, majd, ha bebocsátást nyerek, könnyed-üdén lépek beljebb, nem tartva tőle, hogy levágja elsőre kilétemet. Hacsak nem járatos máris a falka mélyebb ügyeiben, úgy jótékonyan rejt el előle tollas tetoválásom. - Üdv Mr. Edison! Remélem nem siet sehová, mert rabolnék egy fél órácskát a szabadidejéből. Prescott, Daily News-Miner. - Nyújtom felé kezemet a bemutatkozással együtt, belökve magam után az ajtót.
Úgy kellene kinéznem, mint Zsugás Jimmy-nek, amikor egy luxusyachtot nyert el a balszerencsés ellenfelétől. Az egekbe vetett tekintet, a fültől fülig szóló vigyor és a légboksz elengedhetetlen velejárója lenne az életörömnek, ami átjárhatna, amióta csatlakoztam. A szerelmem és én köztem már nem áll ott az a gát, átszakítottuk. Megszabadultam a bukott angyalkától is, tudtommal nem szagolja már a városunk levegőjét. Mégis úgy érzem, mintha múlt és jövő között rekedtem volna. Nincs folytatás, csak ez a poshadt állóvíz marja a torkomat. Élek, létezem, nem bírok nyugodni, egyfolytában tevékenykedhetnékem van, de mindez hiábavaló, ha egyszer elmúlik. Nem látom, miért ne múlna el. Angutáék áldozata se tart sehol. Nem láttam a dédit, már hosszú hónapok óta kerül. Arra kezdtem gondolni, hogy tévedek, valójában nagyon is itt van. Talán minden nap találkoztunk, minden nap új arccal látogatott meg. Kontrollálni akar, szemmel tart és a szivárvány gyökerénél elásott manókincshez hasonlóan felfedezhetetlenek a céljai. Van ilyen, lehetséges ilyen? Ezeken morfondírozva kopogtatom asztalom a golyóstollal, a felcsapott laptop előtt vakargatva a borostásra meghagyott államat, mikor érzek valakit közeledni. Nem ismerem a szagát, sem ezt a tripla jelzést. Senkivel nincs olyan egyezményem, hogy ilyen szokáshoz kell tartania magát és akkor tudom, ki kopog. Én is kopogok hármat a tollal, majd a férfi bemutatkozását követően felállok és az ajtóhoz közeledve kikiabálok: - Napfényesebb délutánt, Mr. Prescott! Kérem, hozza működésbe a billenő szerkezetű nyitóalkalmatosságot! Egy szaglász a sajtótól! Nem lenne indokolt a gyomorgörcs, mégis úgy húzódik össze, mint a sün, amikor védekező alakzatot akarna felvenni. Mi után kajtathat? Még az elgázosítós esetre akar lecsapni? Időnként megnyitnak döglött aktákat és a hullabűz csúnya dolgokat képes alkotni olyankor. Vagy a hackelős történet, esetleg az Angel-féle erőszakvád? Ott név szerint nem tudott megemlíteni és farkasként hamar eltűntem, de az ördögnek karikás a szeme. Gyanakodva fogadom, méregetem, mintha azt várnám, fegyvert ránt. Az ilyen típusú emberek fegyvere a toll és a billentyűzet, meg a hangrögzítő. Azért kezet nyújtok neki, ennyire nem tartok tőle. - Minek köszönhetem a sajtó érdeklődését? És miért érkezett előzetes bejelentés nélkül? Talán attól tart, nem fogadtam volna, ha előre közli az érkezési és talán az informálódási szándékát? Vád vád hátán. Egy kósza gondolattól csak még idegesebbé válok és a szemöldökömet is összehúzom. Súlyos fellegek gyülekeznek az arcomon. Megtermett fickó, erős alkatú, már-már megközelít. És ha nem is ő az, hanem Anguta egyik újabb trükkje? Ulfred lelepleződése óta tudom, hogy létezik igazi univerzális alakváltó. Egyetlenegy ilyen farkas él és nem sokon múlt, hogy farkastalanítani akart. Ha ő az, irtó nehéz lesz fogást találnom rajta és ha azt gondolom, nem ő az...ezt nem gondolhatom komolyan. Nincs bizonyíték. Idegesen megrázom a fejemet és visszamegyek az asztalom mögé, de nem ülök le. A fickó szemeibe nézek, mintha csak ugrásra készen állnék. A farkasomnak sem tetszik a helyzet. Álmok, álmok, rémes álmok. A valósághoz nem foghatóak...
A kikiabálásra kissé feljebb szökik homlokomra szemöldököm a párjával egyetemben. Nem is a hangoskodás lep meg, inkább a körülményes megfogalmazása a dolgoknak. Franc se gondolta, hogy a brit uralkodói család egy sarjához jövök! Remélem messze még az öt órai teája... - Akárhogy is, előzetes sejtéseim szerint nem lesz ez olyan egyszerű menet a tanár úrral, mint képzeltem elsőre. Könnyedén nyitok be, nem feszélyez a másik farkas volta, s - habár ő még nem tudja és talán sose jön rá, bár ettől meg eszesebbnek tartom - nyertes alkupozíciója velem szemben. Habár őrző voltomat nem érzékelheti tetoválásaim végett, ahogy belépek a hatalmas, nehéz ajtót kinyitva magam előtt, érzelmeim nem rejti el a természetfeletti tinta; könnyedén levághatja, ha akarja, hogy nem "fegyverrel" jöttem, békés minden szándék. (Már amennyire egy esszencia-szerzési szándék békés lehet, ugyebár.) Felém nyújtott kezét is könnyeden fogadom, egyre csak szélesedő vigyorral hallgatva a sztereotípiáktól túláradó kérdéseket. - Minden betévedőt ilyen kedvesen fogad? - Költői a kérdés, legyintek is kissé, lemondóan, mintha csak eloszlatni akarnám aggodalmait. - Magánügyben keresném Mr. Edison. Persze, ha nem alkalmas... - Tárom szét kissé kezeimet, nem vagyok én olyan tolakodó kérem, most, hogy már annak állítana be és még azt is felhozta, nem szóltam előre neki jöttömről. Nem tudtam, hogy kérvény kell a vele való társalgáshoz valamely felsőbb hivatalból, s titkárnő sem posztol Cerberusként az ajtó előtt. Shame on me.
Az érzések azt mutatják, hogy nem kíván a nadrágszára alól kiskést előhúzni, de biztos lehetek ebben? Ha ez nem csak egy mezei ember, hanem Anguta, akkor simán eljátszik bármit. A végén fogja magát elárulni vagy akkor sem, csak egyszer majd megemlíti, hogy járt nálam egy újságíró képében. Morcosan méregetem a pasast, mint hentes a negyven deka sonkát zárás előtt öt perccel. A vigyora csak olajat folyat a túlságosan is ébredező tűzre. - Az újságtól mindenki ilyen kedvesen szokott érkezni? Túl sok firkásszal nem volt itt dolgom. Régen imádtam őket, a szívem hevesen buzgott, mikor arra gondoltam, hogy megírják a győzelmemet, a Zöld Sárkány néven ismert jelenséget. Ma már inkább kerülném őket, de hát ezt az egyet ideette a fene. Nem dobott le elég nagy bombát az aggodalmaim lerombolásához. - Akkor miért hivatkozott a napilapra? Ha én most - teszem fel - halaszthatatlan beadandó-javításon szorgoskodom, akkor maga bizonyára napszaknak megfelelően elköszön és hátat fordít, mert az újságírók pont ilyenek... Erőszakosak, mint feketehasú muslica a húspiacon. A szívélyes fogadtatás nem adatik meg neki, de nem is üldözöm el. Beledőlök a székembe, sőt lassan a kardomba is. Az élet rövid, az a benyomásom, hogy több van már mögöttem, mint előttem. Egy tollforgató mit is árthatna nekem? Hátravetem a kezeimet, tarkóm mögött összekulcsolva fixírozom a pasast, hátha szemmel bele tudom préselni az iroda falába. - Hogy hívják a kedves leszármazottat, aki miatt érkezett? Előre szólok, olyan bankót még nem gyártottak, amit egy tudást nélkülöző feleletnél számításba vennék a karó leszúrása iránti szándék megszűnésének indokaként. Ilyennel bizony meg szoktak keresni és többnyire zöldhasúakat rántanak elő vagy csekkfüzetet. A válaszom mindig ugyanaz szokott lenni, akkor is az lesz, ha esetleg egy újságíró a nyilvánosság elé akarna tárni kompromittálóan valós vagy valótlan tényeket, cserébe a pedagógusi eltökéltségemért, amihez akkor is ragaszkodom, ha konkrétan a guillotine ezüstpengéjét eresztik rám.
Mekkora mázli, hogy nem érzékelem tévképzeteitől kétkedő energiáit a farkasnak...! Most egészen biztosan jót derülnék, márpedig nem vagyok én afféle, hogy kiröhögjek egy köztiszteletben álló egyetemi szakembert. - Sajnos akadnak kollégák, akiknek van hová fejlődniük modor terén. Ez egy kis város kis szerkesztősége, Mr. Edison... mondhatni, monopol helyzetbe vagyunk, nincs okunk a törtető rámenősségre. - Tártam szét kissé karjaimat, hisz vele ellentétben nekem (még) nem igazán volt okom idegeskedni. - Mert a város életében tájékozottabb emberek általában könnyebben azonosítanak be a lapról, mintha arra hivatkoznék, hogy kedden járt le a paintball bérletem. - Szusszantam, a továbbiakat pedig nem vettem fel, lévén hozzászoktam az emberi (haha) sztereotipizálás gyarlóságához már, épp az általa igencsak meglovagolt munkakörömből kifolyóan. Most kezdjem el én is magyarázni, hogy aki egyetemi tanár az csak ne nézzen ki úgy, mintha most mászott volna elő a konditeremből? Na ugye! Kérdése meglep, hirtelen értetlenül pislogok is kettőt, hogy végül széles vigyor költözzön ábrázatomra. - Rendezze a kölyköt az apja vagy az anyja, a nagyszülőket nem erre találták ki! - Legyintek és egyúttal közelebb lépve bátorkodom a másik asztalával szemközti szék háttámláját bebirtokolni, arra fogva rá, de helyet nem foglalva, hisz azzal nem kínált a kutya se. - Mondom mi van, Edison... - Szusszanva vakarom meg tarkómat, ahogy tekintetem a farkason pihen. - Ez most rohadtul eszelősen fog hangozni, de a segítségét szeretném kérni egy vizsgához. És nem igazán... professzori értelemben vett segítségre volna szükségem, sokkal inkább esszenciális dolgokban utazok. Ha érti, mire célzok ezzel. - Kerteltem és közben mégsem, tekintetem nyugodt szürkeségét a másik széles vállún nyugtatva.
Itt tényleg nem kell attól tartani, hogy ha a helyi újság képviselője nem jut be a karácsonyi vásár szervezőjének irodájába, akkor a Time magazin csap le rá. Ettől én még vallom, hogy a vérükben van, ahogy a szavakat ontják, úgy tankoskodnak is. Ha már nem kerülném a hírnevet, én is kedvet kapnék a zsurnalisztikához. - És meghosszabbítja a pacalövöldözős igazolványát? A lényegre tapintok. Néha kezembe kerül a fairbanks-i újság, de őszintén szólva az ismerősi körből sokkal több fontos vagy érdekes dologról értesülök. A paintball olyan móka, ami a valódi partizánkodást mímelné és én is beneveztem már rá korábban, vállalva, hogy homloktól bokáig átfestenek azok, akiket én is. A sportnak szinte minden formáját kedvelem, ezért is vetem magam a lejárt bérlet témakörére. Anguta pedig az ilyesmivel nem tud mit kezdeni, amennyire tapasztaltam. Szivatás, édes az ízed! - Papa, akkor eltévesztette a házszámot, mert ez nem az óvoda! Nagyon is tisztelem a fitt ráncosodókat, akik még 80 évesen is úgy felhúzzák magukat, hogy semmi stressz nem kell hozzá, de ha ez az ember egy elszabadult nagyfater, akkor igen korai kezdés esetén is legfeljebb a felvételi pontokat nézegetheti az unoka! Zavar, hogy itt szórakozik. Persze, ha... Ahogy toporog, mint kezdő buzi a gőzben és nem ül le, pont, ahogy illik, aztán kezdi ásni a folyómedret, amibe beleereszti a kérés áradó vizét, én kezdem unni. Diktátor, vizsgázó és... - Áhá, innen fújnak a szelek és megint nem jelentenek sok jót. Tudhattam volna... Hát persze, hogy a nagy mókamester saját magát szórakoztatja. Mivel végül elárulta az igazságot, illetve következtetni enged, elvigyorodom. Teljesítettem, amit kért, a három kívánság valóra vált. - Pontosan értem. Húst és vért az életért. Triplán. Soroljam a megajándékozottakat vagy már tudod, vénségesen vén zsarolóművész? Anguta kikényszerítette belőlem a vallomást, hogy nőket és gyerekeket is öltem. Nem kért életet az életért, a farkasom négy lábon távozhatott. Annyiszor kellett adakoznom, ahányszor ezt megtettem. És megtettem, ezért viselek ilyen nagy mellényt az ellenőrzéshez. Egy rusnya fülbemászó sántikál az agyam közepén. Ha mégsem, ha nem, akkor lerántom a leplet és belém fog állni az a masszív penge, ami az elhagyott ház ajtajában megörökítette a balul elsült könyvesbolti hőstettemet. Méregetem a pasast, vakargatom az államat és felállok, hogy közelebb kerüljek. Egészen elébe akarok állni, orrtól orrig látni. Nincs bizonyíték, nincs igazság. Soha nem lesz, míg ő él. És addig békére sem lelhetek, ahogy senki más sem a világon, amire Alignak szeme néz le. - Számtalan név illene magára, de mindenek esszenciája az, hogy a csemegepultból igényel-e valamit vagy a mészárszék csatornájában csordogáló bíbor folyó cseppjei érdekelnék? Szőrmentén avagy csupasz módon? Annyira mindegy, hogy kivel osztom meg, amivé én lettem. Teljesen hidegen hagy, mivel nem vagyok képes a meztelen valóságot megragadni, akkor se, ha széles mellkasból nyesek ki egy darabot. Teljesüljön a kérés és talán kiderül, kitől származott.
- Valószínűleg. Bár mostanában többet időzök a lőtéren, ami azt illeti. - Biccentek a kitekintő kérdésre, mintha mi sem lenne egyértelműbb, minthogy mellékesen időjárásról és fegyvertartásról csevegjünk, ahelyett, hogy előhozakodnék kapásból a farbával. Az igazság az, hogy a látszat ellenére esélyesen valahol mélyen belül élvezem a szócséplést, azt hiszem. A szakma mégiscsak kötelez, nem igaz? Az ovis megjegyzésére azért csak kibuggyan belőle egy nevetés. Oké, legyen egy-null oda felőlem! Inkább ténylegesen rátérek végre a tárgyra, amiért idáig fáradtam a méltóságos egyetemi prof elé. S talán ennek fényében az unoka téma is más megvilágítást ölt majd, ha utána gondol, ha meg nem... hát annak én csak örülni tudok, ami azt illeti. Ne foglalkozzon az én nyomorult kis életem részleteivel, elég, ha a lényegre koncentrál, ami ez esetben kérésem az esszencia kapcsán. - Ez egy kissé túlzó, nem gondolja? - Kaccanok, mikor jószerével zsarolással vádol, holott ott még azért nem tartok, a legvégső esetre tartogattam néhány ilyen kártyát az aktája kapcsán. Ahogy közelebb lép, nagyot nyelek, ádámcsutkám fel-le szalad, mégis megemelem kissé államat. Nagyra nőttem ugyan, nem maradok el a hím mellett, de ez nem jelenti azt, hogy ne ismerném fel az erőviszonyokat jelen helyzetben, én, a gyáva oroszlán. - Meglehet, hogy fellapoztam az aktáját Mr. Edison, de biztosan állítom, nem valamiféle megtorlásért kerestem fel. - Nem magyarázom túl, miért is tenném? Majd ha esetleg szükségét látom, addig meg állom a dúvad tekintetét a saját, kissé értetlenül csillogó kökényszemeimmel. LOL Arra, hogy kerek perec rááll látszólag a dologra, nagyokat pislogok felé. Komolyan ennyi lenne? Nem is tudok hirtelen többet kinyögni, minthogy: - Húst. Mindegy, hogyan. Kérem. - Toldom még hozzá, mert volt nekem gyerekszobám, meg egyetemre is jártam, tisztelem a látszat ellenére a pasast azért a munkáért, amit végez. A fiatalságot regulázni, fejükbe tudást tölteni kemény meló. Sose csinálnám, ami azt illeti.
// Boocsánat a váratásért. Sose fogok szintet lépni. T.T //
Olyan udvariasan elkötözködünk itt egymással, hogy ennek mindjárt véget vetek. A forró kásának borulnia kell. Meglepődöm, hogy a kormeghatározós módszerem ilyen sikert arat és nem sértem vérig az újságírót. Vagy hogy így reagálja le, ha ez utóbbi mégis bekövetkezett. Persze ha nem az, akinek mondja magát, hanem ismét a testrablók támadását nézem élő adásban, úgy egész más a helyzet. Anguta szeret ilyen apróságokkal fellépni. - Három életért egyet akartál, nem rémlik? Értem én, hogy akciós ajánlat, de azért... Ahogy a hozzám hasonlóan megtermett, de természetesen mégiscsak kisebb (milyen is lehetne?) ficsúr torkában az aggodalom játszik, én sem vagyok egy meditációtól leszedált tai-chi művelő. Ha egybehangzóan rosszak a sejtéseim, akkor felhúzom a függönyt még az előadás előtt és tényleg búcsút mondhatok a tarka-fekete szörnyetegnek. Magyarázat és érvelés itt nem segít, érzelmek annál inkább sem. Anguta úgy játszik azokkal, mint a szobrászkésével. Válasz nélkül nézek, hidegen és vérrel, olyan tekintettel, ami után egy mélyinterjú ugyanúgy elképzelhető, mint a szándékos őrzőölés kísérlete. A lehetetlentől most bizony visszariadok és inkább adakozom a rászorulónak, bárki is legyen az. Szó nélkül fordítok hátat, gyors mozdulattal megvillantva a deltáimat és az ablakhoz járulva besötétítek. Amint egyedül vagyunk a Nap átszűrődő sugaraival, akik ártatlanul néznek ránk, a jobb kezemet manccsá alakítom és majdnem belevágom a bal alkaromba. Egy fél ujjnyival előtte állok meg. - Ha fontos a saját kezű eljárás, jöhet a faragókés. Ha nem, akkor öncsonkítást valósítok meg. Addig pedig lehet gondolkodni, mert dunsztosüveggel nem készültem. Akárhogyan is lészen, a balomból nemsokára hiányozni fog egy kis adag. Be kell majd kötözni és egy jó vadászat fogja helyrehozni. Madárhúsra vágyom, röpködő kis rútságokra. Tollastól-bőröstől. Elfogadtam, hogy fogalmam sem lehet, ki az illető. Ha képes rám gyógyítást varázsolni, azzal meggyőz, hogy tévúton jártam. Megint csak olyan virágnyelvet használtam, amit érteni nem lehetett teljesen, úgyhogy tudok még nyugodtan aludni. Tudnék, ha nem álmodtam volna már legutóbb is olyat, amitől nem tudok. Most viszont már szavak nélkül álldogálok és Prescott láthatja a mehetnékemet materializálódni. - Legközelebb esetleg bővebben beszélhetünk. Jó lépegetést az evolúciós varázslétrán! Illedelmes köszönés után udvariatlanul mutatok az ajtó felé. Magamra kell hagynia, ahogy nekem is az egyetemet. Elvágtam valamivel a karomat, a mai programok már el fognak maradni és egy ideig hosszúujjúban, aztán sebtapaszt öltve járok. Járom az utam, míg még járhatom.
Hirtelen a tegeződésbe váltás, hirtelen gyűlnek hát homlokomra is redők - mintha csak koromhoz "ráncosodnék" hozzá néhány pillanat alatt - ahogy a hímre tekintek. Oké, hogy próbáltam a könnyebb végénél megfogni ezt az egész esszenciaszerzős murit és csak besétáltam ide, az egyetemi zughoz legközelebb eső bundás irodájába, de... azt nem gondoltam, hogy kissé ketyós a farkaskoma. Vajon a korral járhat vagy a vérvonallal náluk az ilyesmi? Nem sokat agyalok a kérdésen, mert máris karmot villant - jó, hogy nem mást! - a prof, én pedig széttárom megadóan karjaimat kérdése hallatán. - Csak tessék! A tárolás miatt pedig ne aggódjon. - Készültem ám, tanár úr kérem, tőrrel is, de ha meg tetszik oldani egymaga, ki vagyok én, hogy ellenkezzek? Gyógyítgatni mondjuk csak akkor fogok, ha igényli, de nem piskóta-farkas a csávókám, hogy megviselje némi husi hiánya, a szervezete gyorsan regenerálódik magától is. Önző dög vagyok, tudom-tudom. Meg keselyű is, az! Aha, szánom-bánom, majd küldök neki csokit meg virágot, ha megvan a vizsgám. Vagy nem. Kicsit úgy vagyok ezzel az egésszel, mint akinek alanyi jogon járna az elmúlt évek keservéért, mindazért, amit az április elvett. Nem a hímnek szól, jobbára csak eszköz, hát nem is forszírozom különösebben a dolgot. Azért a köszönöm és a "jövök egyel" kicsúszik, mielőtt még a távozás mezejére lépnék.
// Adj egy puszit Angutának a nevemben. Én is köszöntem! O.O //
Kezdőlap
/
:izé: //
Sose fogok szintet lépni. T.T //
//
