Kikapcsolódás néha nap még nekem is jár, bár persze nem túl gyakran művelek effélét, mert nincs rá igényem, de ha a dolgot egy kis mozgással, sporttal is egybe lehet kötni, akkr mégis csak sokkal kellemesebb egyből a dolog. Ezért vagyok most itt, hogy egy kicsit tényleg megmozgassam a tagjaimat, hiszen mint tudjuk az úszás kimondottan olyan sport, ami tényleg minden izmot jól átmozgat, főleg ha intenzíven teszed és nem csak úgy nagyjából. Rajtam van már a kék egybe részes fürdőruha, a hajam kissé vizes, de mivel nem merültem le és úszósapkám is volt, ezért csak az alja a nyakamnál éppenhogy, szinte alig látszik. Lenyomtam már pár hosszt. Kellett egy kis energialevezetésnek, no meg azért sem ártott, hogy egy kicsit elfelejtsek minden zűrt, amit mostanában tényleg nem ártott. Az új munka, a régi barátok felbukkanása és persze az apámba botlás... no ezek mind olyanok, amiket szívesen elpakoltam egy kicsit az agyam hátsó sarkába, hogy egy kicsit egyszerűen csak ne gondoljak rá, mert úgy kitisztulhat végre a fejem. Most tehát még nedves fürdőruciban, törölközővel a derekam körül huppanok le a büfében egy székre, miután kikértem magamnak egy könnyed tojásos-sonkás szendvicset és egy hűvös narancslevet. Lepakolok mindent magam elé, aztán majd úgyis a végén fizetem az egész cehhet, most nem hoztam magammal még plusz pénzt is, ahhoz meg végképp nem lett volna kedvem, hogy az öltözőbe is visszamenjek a tárcámért. Ezért is oldották ezt meg így, hogy ne kelljen feleslegesen ide-oda ingázni. Majd ha már minden meg van, akkor távozás előtt egyben az egészet intézni tudom. Most egyébként is csak annyi a cél,hogy kicsit pihenjek, megnyugodjanak a jó ideje nem terhelt izmaim és persze feltöltődjem újra energiával. A szendvics kiváló lesz hozzá. Persze időnként nem ártana egy rendes és kiadós meleg étkezés sem, de hát... az a nagy helyzet, hogy erre ritkán tudom rávenni magam. Én nem szoktam valami gyakran főzni, arra pedig nem szeretem rászánni a pénzt, hogy étterembe menjek. Jó persze kérdezhetnéd, hogy mi a fenére spórolok... de szoktam én utazni, amikor épp két város között vagyok átmeneti időszakban, akkor nem árt, ha van egy félretett tőke, amiből az ember kiereszti a gőzt és világot lát, hogy aztán egy új városban, egy új kórházban új életet kezdjen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A mai napom sem különbözik a többi sportos napomtól, eljövök az uszodába, hogy mozogjak egy kicsit és az úszás kiváló feszültség levezető is egyben, előtte persze egy kis szaunázást is beiktatok minden alkalommal. Már bérletem van, egy kártya amivel nem csak beléphetek hanem akár a büfében is fizethetek, és a végén egyenlítem ki a számlát. Nem szoktam elszállni, szóval nem a csillagos eget verdesi az összeg, csupán valamilyen forró italt szoktam kérni és egy salátát vagy egy szendvicset, a lehető legkisebbet. Szerencsére eseménytelenül teltek a napjaim azóta, hogy Egon beavatott a farkasok titkaiba, és ez jó, az eseménytelenség, a történések hiánya nagyon jó. még a főnökömmel sem volt semmi zűr, kicsike sem, sikerült nem úgy néznem rá mint egy farkasra és az első alkalom után a többi találkozás már olyan volt mint régen, amikor nem tudtam róla, hogy legbelül egy fenevadat dédelget. Azóta az este óta Egonnal, már mondhatni nyitott szemmel járok a világban, már tudom mit jelent a csokoládé íze a számban amikor a kesernyés édességnek még csak a közelében sem jártam, és rá kellett jönnöm, hogy Fairbanks tele van farkasokkal. Szinte lépte-nyomon összefutok velük. Először minden ilyen alkalommal megijedtem, de siettem nem feltűnően eltávolodni tőlük, később inkább a meglepetésem volt nagyobb, hogy „Nahát! Ő is?” aztán ez is elmúlt. Nem csak az én érdekem volt, hogy elrejtsem az érzéseimet hanem Egoné is, hiszen ha kitudódik, hogy majdnem mindent elmondott nekem a farkasokról, minden bizonnyal szétszedik és nekem már a megcsonkított kézfeje látványa is elég volt ahhoz, hogy rosszul legyek. Rendszerességet iktattam a napjaimba, az uszoda is ilyen volt, minden héten eljöttem ugyanazon a napon, és eltöltöttem két órát azzal, hogy kiürítsem a lelkemet a másik hat napon összeszedett szeméttől, feszültségtől. A büfé mindig a levezetés volt, túl voltam a forró zuhanyon és indulásra készen fel voltam öltözve egy púder színű nadrágba, mogyoróbarna ujjatlan felőbe, de a hajam még nedves volt és már vágytam egy gyümölcsteára amit majd lassan kortyolok majd el. Olyan volt ez mint egy szertartás. A sporttáskámat letettem egy üres asztal mellé a földre és a pulthoz léptem, hogy rendeljek. Némi cserebere után megkaptam a teámat és egy sonkás szendvicset és ráterhelték az összeget a kártyára én pedig végre leülhettem az asztalhoz. Mint mindig, most is félig vakon közlekedtem ami azt jelentette, hogy egyáltalán nem figyeltem kik vannak még körülöttem, ez a nap arról szólt, hogy lazítsak és egy kis időre elfelejtsem mindazt a felelősséget ami a vállaimat nyomta, épp csak annyira figyeltem az emberekre, hogy senkinek ne menjek neki, de talán még Egon mellett is elmentem volna. Nem, Egon mellett nem, de mindenki más arca a homályba veszett. Leültem az asztalomhoz és beleharaptam a szendvicsbe, míg a falattal „küzdöttem” a filtert lógáztam a forró vízben és néztem ahogy a gyümölcsök színe kiázik és lassan az egész csészényi víz sötétpiros lesz. A felszálló gőz eper és málna illatú volt némi áfonyás beütéssel és élveztem az orromba lassan bekúszó illatorgiát. *
Igen azt hiszem az úszás tényleg segít, segített és még pár hossz segíteni is fog. Levezeti a felesleges energiákat és közben kissé kikapcsolhatok minden zavaró gondolatot, azokból pedig épp elég van mostanában a fejemben. Kételyek és kérdések, az apámmal, az itteni falkával kapcsolatban, aztán persze az új munka, az új hely, annyi minden van, amivel foglalkozni kell, hogy néha azt sem tudom, hogyan tudok gondolatban ennyi felé szakadni. De legalább most egy kicsit fellélegezhetek és nem foglalkozom semmivel sem, aztán majd úgyis újra szépen vissza kell rázódnom az eddigi életvitelbe, még ha nem is igazán füllik hozzá a fogam. Ettől még nem maradhatok itt úszkálni napokat. Épp e miatt szoktam két város között beiktatni egy kis szabadságot, mielőtt új helyre költözött pár hét, ami csak utazással telik a spórolt pénzemből, amit amúgy se nagyon költök el általában semmire. Ez is meg volt még az előtt, hogy ide költöztem volna, csak hát itt most azért jóval több a nehézség, mint eddig bármikor. Még sem tehetem meg, hogy csak úgy elrohanok a városból és megint hátra hagyok mindent, csak mert az apám itt van a közelben, csak egyelőre még mindig nehéz eldöntenem, hogy mit is kellene kezdenem vele, hogy hogyan viszonyuljak egyáltalán hozzá. Már épp a narancslevemet kortyolgatom, amikor egy kósza felpillantás ismerős arcot mutat meg nekem. A szemben lévő asztalnál ül, láthatóan el van varázsolva. Ez nem kell, hogy meglepjen, tudom, hogy Rebecca milyen, úgy tud előre nézni, mintha ott sem lennél, ha épp olyan állapotban van, és most valami nagyon lefoglalhatja a gondolatait, mert észre sem vett. Tudom hirtelen távoztam New Yorkból, de elbúcsúztam és meg kellett tennem, hiszen sokáig nem maradhat egy magamfajta sehol sem, feltűnővé válik az, hogy nem öregszel, ha vérfarkas vagy, erre minden hozzám hasonlónak oda kell figyelnie, no meg az őrzőknek is, nem hiába ők is gyakorta költözködnek. Kissé megköszörülöm a torkomat, hátha arra felfigyel, de persze elsőre még az ég világon semmi reakció. Nem akarok rátörni, de tudom, hogy ha integetésbe kezdenék jó eséllyel még akkor se nagyon tűnne fel neki a jelenlétem, úgyhogy ez nem lenne a leghasznosabb lépés. Ezért végül felkapom a poharamat és a még meg nem kezdett szendvicset, és egyszerűen eltolom magamat az asztalomtól, hogy a kezemben a holmimmal szépen megálljak az asztala mellett. Annyira azért nem vagyok pofátlan, hogy egyből le is üljek, csak megállok előtte. Újabb halk torokköszörülés, hátha így már jobban feltűnök neki. - Szia Rebecca! Semmit sem változtál. - nem régen váltunk el, naná, hogy semmit sem változott azóta, és persze én sem, bár én a megismerkedésünk óta nem változtam egy rezzenésnyit sem, na pont e miatt voltam kénytelen eljönni, viszont ha most ő is itt él... na az már nagyban megnehezíti a dolgokat, hiszen régóta ismer már, majd tíz évet töltöttem el New Yorkban. Nem gondoltam volna, hogy pont egy régi barát okoz majd problémát és nehezíti meg a maradásomat. Az apám, a falka... na de pont Rebecca? - Nem bánod, ha leülök? - ha beleegyezik, akkor először még csak a dolgaimat teszem le, a tányért és persze a poharat. Nem akarom betámadni, hiszen eljöttem, nem kell öleléssel kezdeni, biztosan az ő élete is változott már, vannak új barátai nem de? Meg egyébként is, a kapcsolatok megfakulnak a hónapok alatt, amit távol töltesz a másiktól, bármilyen is volt a viszonyotok még előtte.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tényleg kicsit el voltam bambulva, sok minden foglalkoztatott azon kívül, hogy esetleg ismerőssel találkozom az uszodában. Azóta, hogy Egon beavatott a nagy titokba, összekötöttem a nem túl kellemeset a hasznossal. Már tudtam miért érzem mindig a csokoládé illatot és ízt a számban, már tudtam, hogy mit jelent és, hogy azok az emberek akik ezt kiváltják belőlem, nem is egészen emberek. Próbáltam levetkőzni magamról a félelmet, a távolságtartást, már csak azért is, hogy ne legyen feltűnő a hirtelen végbemenő változásom, de piszok nehéz volt. Azon a bizonyos estén is eléggé be voltam rezelve és nem tudtam hova tenni az egészet, azóta volt időm bőven, de valljuk be ilyesmit nem könnyen tesz helyre magában az ember lánya. Még mindig agyaltam rajta, pedig szinte minden nap, vagy héten találkoztunk Egonnal, persze vele nem volt semmilyen gondom, vele könnyű volt bármit elfogadni, de nélküle ebben a témában félkarú maradtam. Ha volt néhány üres percem, akkor a világ titkos oldalával foglalkoztam, megértettem, elfogadtam ugyan, hogy van ilyen, léteznek a mesék, mítoszok csak éppen egy kicsit más formában, de hiába láttam Egon karját átváltozni, az egésznek a működése még mindig felfoghatatlan volt a számomra. Szóval amikor magam voltam ezen túráztattam a gondolataimat, nem meglepő hogy bár észrevettem és nyugtáztam a körülöttem lévő embereket, az arcukat már nem jegyeztem meg, nem tudatosultak bennem a vonások. Arra kaptam fel a fejem, hogy valaki megszólít. A hang egyelőre nem volt ismerős, de kellemesnek és bársonyosnak hatott. Mielőtt felpillantottam volna, legalább annyit tudtam, hogy nő az illető. Mindezek után a döbbenet és az öröm volt az ami eltelített, két szívdobbanásnyi idő után már a csokoládé illata, íze lett a főszereplő és én csak néztem az ismerős arcot, társítottam az általam tudott dolgokat hozzá és teljesen lefagytam, még a teafilter is megállt a kezemmel együtt félúton a levegőben, a tea gyümölcsös illata elveszett. Pedig Egonnal rengetegszer átbeszéltük mindezt, de a gyakorlatban ez nem igazán működött. Csak néztem Gaëlle arcát, és tudtam, hogy a legutolsó találkozásunk óta nagyon sok minden változott. Hogy a fenébe fogom ezt áthidalni?!* -Gaël! Nahát micsoda meglepetés! *Na ebben legalább nem kellett hazudnom, tényleg bombasztikus meglepetésként ért a felbukkanása. Azt nem mondom, hogy kellemetlen, hiszen mindig is kedveltem és jóba is voltunk, de azért sok mindent kellett elrendeznem magamban ahhoz, hogy ne akarjon konkrétan rákérdezni miért tátom a számat.* - Dehogy, viccelsz? Örülök, hogy látlak, csak.....hűűű, nem pont itt az isten háta mögött számítottam rád. *Hogy is volt régen? Egymás nyakába estünk, na nem tizenéves fruskamód, sikítva és csiripelve. A számat teljesen elöntötte a csokoládé, tudtam, hogy Gaël vérfarkas, semmi kétség nem volt efelől, ám azért rengeteg kérdés felmerült. Mikor, hogyan, miért? Megvártam míg lepakol a kezeiből s aztán felálltam és hozzáléptem. Csak nem fog itt átváltozni nekem és felfalni, megharapni.* -Nem volt olyan rég, de mégis annak tűnik. Hogyhogy itt? Mi hozott ide? *Nekem is lesz mesélni valóm, ő sem tud rólam olyasmit ami az elmúlt fél évben történt velem, a nagyimról sem, hogy egyáltalán létezett. Hosszú beszélgetés lesz ez. ~Jóéééég! Fairbanks tényleg tele van vérfarkasokkal. Talán ez a központ.~
Ha nagyon elmerülök az eszegetésben lehet, hogy én sem szúrom ki őt. Ilyenkor még a szaglás sem az igazi, no meg azért nem marad meg az emberben minden szagnyom csak úgy, nem olyan ez, mint amikor valakinek megjegyzed az arcát. Esetleg csak ismerős, de nem leszel benne teljesen biztos. Az arcát viszont felismerem, nem sokat változott, mégis csak fél év telt el, az azért nem olyan vészesen sok idő. Csak abban nem vagyok biztos, hogy vajon nem vette-e zokon a hirtelen távozást. Jóban voltunk, barátnők és az ember nem szokta szeretni, ha valaki csak úgy eltűnik az életéből, még ha számomra nem is nagyon volt más választás. Idővel mégis csak feltűnt volna neki az, hogy nem öregszem, ezt pedig nem kockáztathattam meg, muszáj volt előbb lépnem, és neki is jobb volt ez így. Az emberek nagyobb része nem kezeli sajnos túlságosan könnyen azt, ha valakiről kiderül, hogy vérfarkas... nem véletlenül nem olyan információ ez, amit a bemutatkozásnál a neveddel együtt közölsz. - Ebben egyetértünk, sejtelmem sem volt róla, hogy majd pont itt futok össze veled, de... örülök. - már csak azt kellene kiderítenem, hogy meddig marad? Nem lenne jó, ha miatta kellene távoznom, mert ha itt él netán, akkor ugyanott vagyok, ahol a part szakad. Látni fogja, ha nem változom, ha nem öregszem, miközben kéne, nem jelennek meg azok a kis ráncok, amiket egy ember várna a másiktól és a végtelenségig még sem mondhatod, hogy állati jó arckrémed van és király az alapozód is. Nem akarok máris tovább menni, hiszen... talán van rá esély, hogy sikerül valahogy az apámmal... bár a jó ég tudja, egyáltalán nem biztos, akkor pedig úgyis távozom, de legalább esélyt akarok adni ennek a városnak arra, hogy esetleg mégis maradok. Találtam már régi ismerősöket és újakat is, nem lenne rossz, ha egy időre fix helyem lenne. - Tudod erre aztán én se nagyon számítottam. Mit keresel itt? És mi lett a bolttal? - pedig mennyit jártam oda! Nem csoda, ha hirtelen nem tudom, hogy mi történt, miért jött el onnan. Vajon költöztette mindenét magával és esetleg itt nyitott egy új boltot? Vajon tud róla, hogy ez a város nem túl biztonságos neki? Persze akadnak itt is őrzők, az a dolguk, hogy minden rendben menjen, de azért mégis csak aggódom kicsit érte. Remélem, hogy nem kerül bajba és nem szúrja majd ki senki, akinek nem kellene. Ha jól tudom nem én vagyok az egyetlen kóbor a városban. Ha végül bevállalja azt az ölelést, akkor viszonozom, még két puszit is kap, miután lepakoltam. Egyáltalán nem szándékozom átváltozni, sőt rá ijeszteni sem, régen sem tettem, pedig akkor is vérfarkas voltam, most is úgy festek egy külső szemlélő számára, mint egy fiatal nő, semmi extra. - Csupán a munka. Jó az itteni kórház és gondoltam nem árt ide egy jó orvos. Aztán kiderül képzeld, hogy Jackson is itt tanítja a fiatalokat. Emlékszel még rá? Én foglalkoztam a térdével, neki volt az a nagy sportsérülése, focista és most meg én lettem a kis csapata sportorvosa. Úgy tűnik egészen kicsi a világ. - mondom mosolyogva és immár leülve. Na igen, itt már sikerült nem egy régi ismerőssel összefutni, de ha az ember eleve sokáig él, akkor sok minden történik vele és sokakat is ismer meg. Azért óhatatlan, hogy időnként egy-egy arc felbukkanjon a múltból, maximum az a ritka, ha egy városban koncentrálódnak többen is.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Hazudnék ha azt mondanám nem örültem a találkozásnak, de igenis boldog voltam, mert mindig is kedveltem Gaël-t, csak épp az ahogyan kilépett az életemből, annak idején mélyen érintett. most annak is örülhettem – ez felemás érzés volt – hogy rájöttem mi volt az ami miatt olyan hirtelen eltűnt. Még most is emlékszem a könyvbe rejtett levél soraira, először nagyon megbántódtam, aztán arra gondoltam biztosan jó oka van rá, de még mindig bántott, hogy nem személyesen köszönt el. Ám belőlem mindig kibújik az ügyvéd és mentségeket keres más számára, akkor is ez történt, arra gondoltam, hogy talán pocsék a búcsúzásban vagy nem akar előttem könnyekben kitörni, számtalan más indokot is felhoztam magamban a mentségére, s végül megnyugodtam. Azért fohászkodtam, hogy megtalálja az életében azt ami miatt elment. Nos, ezt most egy kicsit át kellett írnom. Biztos voltam abban, hogy a farkassága miatt tűnt el olyan hirtelen. Nem utálhattam érte, elvégre Egont sem zavartam el az életemből, Gaël pedig jó barátom volt, talán még most is az lehet. Ám számos akadályozó tényező jelenléte lobbant fel bennem. Tudtam, hogy a vérfarkasok sokszor költöznek, ennek a jelentőségéről Egon már mesélt, Gaël is biztosan azért ment el annak idején, és talán most gondot okoz neki, hogy itt vagyok és látom őt, az azóta törvényszerűen érkező változást azonban nem. Én viszont nem mondhattam el, hogy tudom kicsoda, micsoda ő, mert akkor Egont is elárultam volna, az egyik szavammal megnyugtathatnám a másikkal elüldözném. Sehogy sem volt ez így jó.* -Én is örülök, hogy látlak. Ez egy hosszú történet, ha van időd elmesélem. Ide költöztem, de nem múló szeszély, jó okom volt rá. *Gaël kedves lány, a félelmeim alaptalannak bizonyulnak és el is múlnak. Átölelem és viszonozom a puszikat, elvégre barátok voltunk és remélem minden akadály ellenére azok is maradunk, vagy újra azok leszünk. Míg leülünk és ő beszél, azon merengek, hogy ha valóban a farkassága miatt ment el New Yorkból, hogyhogy nem éreztem rajta, miért nem volt csokoládé illat és íz a számban. Persze lehet, hogy Fairbanks hívta elő, létezik olyan, hogy egy képesség csak egy bizonyos helyen aktiválódik? Ezt majd meg kell kérdeznem Egontól. * -Szóval te is itt dolgozol Fairbanksben? Ez remek, akkor tudom kihez megyek vérvételre. Jackson? Jackson Carter? Persze, hogy emlékszem, rengeteget meséltél róla…..igen, ez a világ nagyon kicsi. Én is találkoztam kedves ismerősökkel New Yorkból, Naomi nagyszülei az én nagyim szomszédjai voltak. *Naomi bár nem volt olyan nagyon jó barátom mint Gaël, azért neki is ugyanannyira örültem mikor megláttam. Biztosan meséltem róla Gaëlnek, bár valószínűleg nem találkoztak egymással. A boltban biztosan nem. És el is érkeztem a történet elejéhez, a nagyimhoz, akiről sosem beszéltem senkinek mert úgy tudtam már a születésem előtt meghalt. * -Szóval a nagyim, akiről nem tudtam, két évvel ezelőtt halt meg és anyára hagyta az itteni házát, de én csak anya halála után szereztem róla tudomást amikor én örököltem meg. Sok titok lengi körbe a nagymamát, úgy döntöttem maradok és kiderítek mindent. Ha már van egy saját házam Fairbanksben…..Miriam nagyi mondhatni őslakos volt, az ő ősei voltak az első betelepülő indiánok. Most már tudom kitől örököltem a bőröm színét. *Belekortyoltam a teámba, nem volt jó döntés, vagy inkább választás amikor ezt rendeltem. Persze ha tudom előre mivel kell szembesülnöm, akkor forró csokit kérek, hogy ne legyen olyan zavaró ahogy a csoki íze és a teáé keveredik. Korábban azt gondoltam, hogy nem eszem több csokit, de egyrészt szerettem, másrészt ha már úgy is ott volt a számban az íze, legyen azért ott mert azt eszem és nem azért mert egy vérfarkassal diskurálok. Ez egyfajta becsapás volt a részemről, de bejött. A táskámban volt ugyan mindig csokoládé, de hülyén vette volna ki magát ha az uszoda büféjében ülve a táskámból falatozom.*
Sosem szerettem ilyen hirtelen eltűnni mások életéből, főleg akkor ha az illetőt tényleg kedveltem is és kétség sem férhet hozzá Beccát tényleg kedveltem, de ettől még nem sok választási lehetőségem volt. Mennem kellett, hiszen ha nem teszem idővel meglátja a változást rajtam, és akárhogy is ő egy ember, aki ki tudja, hogyan reagál arra, ha kiderül a másikról, hogy nem fog rajta az idő vasfoga, és még arra hogy egyébként vérfarkas. Az emberek az effélére nem reagálnak jól, aztán már nem törölhetem ki a fejéből az infot, ez nem olyan, mint a vámpíros filmekben, nekem nincs efféle képességem, no meg nem is vagyok vámpír ugye. Egyszerűbb mindig elmenni, így még ha a másiknak rosszul is esik, hogy cserben hagyod, de az idővel elmúlik, ahogyan éli tovább az életét. Ez már csak így megy, aki nincs melletted azt elfelejted, emlék marad és emlékként remélheted, hogy inkább a jó oldalad marad meg majd benne és nem az esetleges rossz. - Oh, hát időm az temérdek van, szabadnapos vagyok, azért is jöttem el úszni, és most már kíváncsi is lettem. - a mosolyom nem csökken, és tényleg örülök neki, hogy itt van. Az aggodalmamat ellenben nem nagyon mutatom ki, pedig azért abból is van bennem nem kevés. Nem múló szeszély, tehát sokáig marad, tehát... akkor mégis el kell mennem? Vagy talán ha ez így alakult, elmondjam neki, hátha el tudja fogadni? Ha pedig még sem, még mindig megtehetem, hogy segítséget kérek. Jackson segíthet, képesek rá talán. Nem tudok sokat a Őrzőkről, de elvehetik az emlékeit nem? Akkor pedig nem lesz gond, talán ha nincs más út, hát engem is törölhetnek a fejéből és maradhatok? Vagy ez egy égi jel, hogy ne próbálkozzam ezzel az apai új kapcsolatteremtéssel és inkább álljak tovább mert úgy sem fog sikerülni? Sosem hittem a sorsban, meg a jelekben, de a fene tudja... mi van, ha vannak, csak nem akarom észrevenni őket? - Veled akkor majd extra óvatosan fogok bánni, ha ilyesmire lesz szükség. - mosollyal bólintok. Na igen, azért jó őt látni és a kétségeket majd valahogy rendezem magamban. Most beszélgethetünk egy jót, aztán utána ráérek kitalálni, hogy mit kezdjek ezzel a vérfarkasos nem öregedés problémával is. - Igen ő, még mindig sportol, bár most edző, amíg nem jön teljesen endbe a lába. És persze most is ugyanolyan lehengerlő, mint régen, bár... azt hiszem kicsit komolyabb lett, egy kicsit. - nem is udvarolt olyan nagy hévvel, mint régen, de az is benne van a pakliban, amit mesélt, hogy talán van kilátásban valami a jövőben... az azért indokolja a változást is, bár nem akarok én elszólni semmit sem, hiszen ki tudja, hogy mi lesz majd, ha mégis visszamegy hivatalos játékosnak mondjuk. Egyelőre még a saját jövőm alakulása is nagyon ködös számomra, nem hogy más jövőjének alakulásának gondolkodjam. - Naomira is emlékszem halványan, de a nagyid? - ez már meglepőbb igen, és ráncolom is kissé a homlokomat, mert nem emlékszem rá, hogy mesélt volna róla. Ennyire nem lehet rossz az emlékezetem, csak nem én felejtettem el, vagy nem figyeltem eléggé. Szoktam. Ritka madár egy jó barát, nem hanyagolod el annyira. Ezért is figyelek most feszülten, és megnyugtat a tény, hogy nem tudott róla, akkor nem én voltam figyelmetlen és nem én felejtettem el a dolgot. - Oh, így már értem! - az első meglepett reakció, de legalább már kezd világos lenni számomra is a dolog. - Édesanyád meghalt? Én... sajnálom Rebecca. - erről nem tudtam, legalábbis nem tudhattam, ha egyszer utána tudott erről az ismeretlen nagyiról, akiről még nem mesélhetett nekem. De akkor neki is rendesen felfordult az élete annyi már biztos. Új város, új ház és persze új örökség, amire nem számíthatott. - Tehát ott hagytál mindent és most itt hogy alakul az életed? A bolt... szerettem azt a boltot, eladtad? - szerettem oda járni. A sok régi könyv illata, nagyon jó érzés volt beszippantani a múltat, de ki tudja, talán itt folytatja, vagy más tervei vannak az életével és annak a korszaknak vége? Lehet, hogy csak én ragaszkodom mindig ugyanahhoz, hogy orvos vagyok mióta csak dolgozom. Vannak, akik előszeretettel változtatnak, tanulnak valami újat, én valahogy földhöz ragadtabb vagyok.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tulajdonképpen az én részemről még mulatságos is lehetne az egész helyzet, hiszen én tudom, hogy mindketten titkolózunk a másik előtt majdnem egyforma okok miatt és ez olyan mint egy szépen megkoreografált tánc, ellibbenünk egymás mellett olykor, ha a téma nagyon kényes síkra terelődik. Pedig mennyivel egyszerűbb lehetne a társalgás is és az életünk is ha minderre nem lenne szükség. Ha elmondhatnám azt, hogy tudok mindenről, tudok a farkasokról és most már felőle is erős sejtéseim vannak, akkor valószínűleg nem agyalna azon, hogy mennyire jelentek rá veszélyt, hogy vajon elköltözzön-e azok után, hogy a hallottakból ítélve már megalapozta itt az életét. Sajnos nem segíthetek, csak remélem, hogy a jelenlétemmel nem fogom elüldözni. Jó lenne újra összejönni és úgy eltölteni néhány napot, hétvégét ahogy annak idején. Hazudnék ha azt mondanám nem hiányzott, végül is sok időt töltöttünk együtt és azt mind értékesen. Szeretett a boltba járni ahol dolgoztam, néha ha tudtuk, hogy üresjárat lesz, vagy zárás után hátramentünk az olvasósarokba, belevetettük magunkat a zsákfotelokba és megtárgyaltuk az utoljára olvasott könyveket. Ha ezekre az időkre gondolok egy kicsit elszomorodom, mert valószínűleg nem lesz már ugyanolyan soha, azok a percek, órák végleg elvesztek. Azért még maradt bőven mesélnivaló és nem csak az én részemről, kíváncsi vagyok én is akárcsak ő, hogyan alakult az élete azóta, hogy nem láttuk egymást. Persze tudom, hogy sok mindent ki fog hagyni, de legalább nem zavar majd ha érzem a bizonytalanságát amikor egy-egy történetet gondolatban félrerak. * -Remek. *Valóban örülök, hogy van ideje rám, én is nem rég végeztem és mára már nincs más dolgom igazán, szóval felőlem jöhet a csajos nap. Azért persze engem sem kerülnek el azok a gondolatok melyek a vérfarkasokhoz és az őrzőkhöz kapcsolódnak, Egon mesélt róluk, nekem meg Gaëlleről kell majd mesélnem, mert félő, hogy a végén nem megy el a városból, viszont ha jóban van valakivel az őrzők közül akkor hiába utasítottam el Egon emléktörésre tett ajánlatát, mindenképpen meg történni. Szóval az eredeti elképzelésem a keringőre kezd nem jó színezetet kapni, ám ha jól sejtem van még időm. Most csak a beszélgetésre kell koncentrálnom és arra, hogy élvezzem Gaël társaságát ha már így hozta a sors. Apropó sors, nem először fordít az életemen, talán most is igen nagy oka van, hiszem, hogy véletlenek márpedig nincsenek és most nem arra gondolok, hogy egy ismerős orvos került a városba aki ismeri a vérfóbiámat, de azért ez sem elvetendő szerencse. Gaël pontosan tudja, hogy rosszul leszek a vér látványától és minden egyes vérvétel egy kínszenvedés, macera és napok kellenek ahhoz, hogy felkészüljek rá. Hálás mosollyal köszönöm meg, hogy gondol rám.* -Igen, emlékszem, Carter tényleg jó pasi….szóval megkomolyodott. Akkor van remény arra, hogy esetleg megállapodik? *Tudom, hogy annak idején nagyon bejött neki, talán most több esélye lesz, a kérdésem sem véletlen és nem is félreérthető. Igen, kettejükre céloztam. Gaël aranyos lány, megérdemli, hogy boldog legyen, szívből drukkolok neki. Az én életem mondhatni remekül alakul, talán tényleg kellett ez a kis változás, vagyis elég nagy változás és váltás volt a részemről, de az alapindok sem kevésbé komoly. Csak kapkodtam a fejem olyan gyorsan történt velem egyszerre sok minden és azóta sem állt le a mókuskerék.* -Köszönöm, kedves tőled. Nos igazából, még most sem tértem magamhoz. Nem tudom, hogy anya miért titkolta el a nagyi létezését és, hogy a nagyim honnan tudott rólam olyan sok mindent és miért nyomoztatott utánam. szóval van titok rendesen. *Nem kell a szomszédba mennem titokért, bár a sors iróniája, hogy pont odamentem először, hiszen Naomi nagyszülei a nagyim szomszédai voltak és most már az enyémek.* -A bolt nem is az enyém volt, tudom, hogy úgy nézett ki, szinte odanőttem a végére, de még megvan. Eredetileg csak két hétre jöttem, hogy elrendezzem az örökségemet, eladjam a nagyi házát és úgy is egyeztem meg, hogy visszamegyek. Aztán minden olyan bonyolult lett és maradtam. Rendbe hoztam a házat és a tartalékaim kitartottak addig amíg munkát nem találtam itt. A Grandmore könyvkiadónál dolgozom és azt hiszem elmondhatom, hogy egyenesbe jöttem. *Egonról egyelőre nem ejtek szót, nem tudom, hogy ezen a téren mennyire bízhatok meg Gaëlben, eléggé a tűz közelében van. Persze a kapcsolatunk előbb vagy utóbb úgy is kiderül, de addig legalább van egy kis időnk, hogy megtervezzük azt a lépést is. * -Szóval mindketten gyökeret vertünk itt. Talán összejárhatnánk mint régen. Végül is sok közös érdeklődésünk van, és jó lenne egy kicsit beszélgetni néha olyasvalakivel akinek nem kell mindent elmagyaráznom amiről beszélek.
Vannak olyan helyzetek az életben, amik egyszerre kellemetlenek és egyszerre jók is és ez most tipikusan olyan. Örülök, hogy találkoztam Rebecával határozottan hiányzott nekem, csak hát nem sok választásom volt, mint menni és kész, szedni a sátorfámat, mielőtt még nyilvánvalóvá válik, hogy nem jelennek meg az elvárt ráncok az arcomon, amik minden embernek, ahogyan szép fokozatosan öregszik. Most viszont itt van és talán igen kellene olyan is az életembe, akivel meg tudom beszélni a dolgokat, ahogyan Jackson is mondta csak épp még most sem tudom, hogy ez hogyan lenne lehetséges egyáltalán, hiszen neki nem mondhatok el mindent az életemből, ha viszont itt van, ez talán újra ugyanazt jelenti, nekem tovább kell majd állnom, mert idővel feltűnik neki, hogy nem változom. Már miért is lenne végre egy kicsit nyugodtabb az élet igaz? Nem is tudom, reménykedtem én benne, de most mégis úgy fest, hogy semmi esély nincs rá, hogy itt végre letelepedem egy időre, pedig a falka sem tűnik problémásnak, vannak itt olyanok, akiket kedvelek, szívesen maradnék. - Nem is tudom, talán, de ez csak rajta múlik. - automatikus a válasz, csak pillanatokkal később esik le a nézéséből (nem a járásából), hogy ezzel valahol célozni is akart valamire, amire már kiszélesedik a mosolyom és meg is rázom a fejemet. - De mi nem... Jackson rendes fickó, de azt hiszem van valaki a láthatárom már neki és amúgy is sportoló, ők nehéz esetek. - na nem azt mondom, hogy ha nagyon nem hagyna élni, akkor idővel nem mondanék igent egy randira. Azért annyira én sem vagyok kemény nő, hogy soha ne adjam be a derekamat, de Jackson nem olyan. Anno is csupán inkább flört, játék volt ez, amivel kellemesebbé tette a vizsgálatokat saját maga számára is. Két ember között mindig kell, hogy legyen valami, ami összeköti őket, akármilyen apróság is legyen az, vagy ha más nem, hát a nagy ellentétek, amik segítik fejleszteni a másikat, de ha egyik sincs meg, akkor az csupán barátság lehet, ahogyan az esetünkben is van, de nekem így pont tökéletes. Talán tényleg benne van a pakliban, hogy nem is kell nekem senki... úgy. Meg vagyok. - Legalább biztos, hogy nem unatkozol, de gondolom nem lehet egyszerű kezelni ezt. Tudod, ha segítség kellene, akkor csak szólj nyugodtan. Nem mondom, hogy olyan sok mindennek utána tudok nézni, de az itteni kórház aktáihoz már gond nélkül. - legalábbis a legtöbbhöz és ez nem olyan, mint ha a rendőrségnél dolgoznál, hogy vannak top secret darabok is. Bár persze ott az orvosi titoktartás, de ha olyan betegről van szó, aki már nem él, azért más a helyzet, vagy ha rokoni szál köti őket össze, netán akár Rebecáról esetleg vannak infok a kórházban, vagy ki tudja. Ha ennyi mindent eltitkoltak elől, akkor ki tudja, hogy milyen titkok vannak még a háttérben nem igaz? - Ennek szívből örülök Becca és akkor már tudom, hogy honnan szerzem be az itteni könyveimet majd. Túl sokat nem hoztam el, csak a ritkább kincseket, úgyhogy fel kell töltenem az itteni lakás készleteit is. - mintha már most biztos lenne, hogy maradok, pedig ez még koránt sincs így. Egyelőre még minden bizonytalan, főleg azzal, hogy megjelent itt, csak még inkább nem tudom, hogy okos döntés-e, hogy itt legyek. Talán, ha... nem is tudom, ha megpróbálnám neki nyugodt körülmények között elmondani. Ha már rendeződött az itteni élete, és egyenesbe jött, hogy ne a mellé jöjjön be plusznak az is, amit én akarok vele közölni, de szívesen maradnék. Talán ez... ez lesz a megoldás. És ha nem menne, ha mégis baj lenne, megkérhetem Jacksont, talán tudna segíteni. - Örülnék neki, nekem is jól esne időnként összefutni és nagyokat beszélgetni, mint régen. Te biztosan ismered a legújabb könyveket is, adhatsz majd tanácsot mikbe vessem bele magamat, ez az újkori irodalom néha olyan bonyolultnak hat nekem. - mosolyodom el, miközben az italomba kortyolok. Na igen, nem is csak úgy értve, hogy a régi könyveket szeretem jobban. Ez is benne van, de ezekkel nőttem fel és az új... valahogy mindig nehezebben elfogadható számomra. Más a stílus, én valahogy leragadtam a régi romantikusoknál, az évtizedekkel ezelőtti drámáknál és részletes leírásoknál, amikor a főhős olyan lelki mélységeit is megismerhettük, amit manapság valahogy kevesebbet tapasztalni. Persze haladni kell a korral, én igyekszem is, de nem mindig megy könnyen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Amikor Egon színt vallott, már tudtam, hogy az életem nem lesz ugyanolyan mint rég, hogy a változás nem csak a kapcsolatomban megy végbe hanem az egész életemben, a hétköznapokon és az olyan jelentéktelennek tűnő beszélgetésekben is mint amilyen a mostani. Azon az estén túl sok minden történt meg egyszerre, épp csak összejöttünk Egonnal s aztán nem sokra rá újra fenekestül felfordult velem a világ és azóta szinte minden nap megteszi. Gaëllel való találkozásom is ilyen, már csak azért is mert az a fene ragyogás nem hagyott nyugodni, egyre csak ezen járt az eszem s mikor rájöttem miért ment el olyan hirtelen annak idején, az is eszembe jutott, hogy talán megint én lehetek az akadálya annak, hogy maradhasson. Persze előbb-utóbb úgyis költöznie kell, de egy régi ismerős felbukkanása és fürkésző tekintete több mint riasztó. Talán most is azon agyal hogyan rendezze az életét. Szívesen elmondtam volna neki, hogy tőlem nem kell tartania, hogy én nem fogok kérdéseket feltenni, hogy felőlem aztán nyugodtan maradhat addig amíg eredetileg tervezte, de egyrészt Egon miatt nem szólhattam, másrészt meg hiába ismertem őt és tudtam, hogy jó ember, azt nem tudhattam, hogy jó farkas is. Talán ha ő megemlítené, de abban biztos voltam, hogy nem teszi. A megjegyzésem önkéntelenül is helyénvaló volt, hiszen mindenki ezt mondta volna, én viszont tudtam, hogy kettejüknek semmi esélyük sincs, legfeljebb ha Jackson is vérfarkas. Ám azt hiszem mégis így volt jobb, elfedte Gaël elől a vérfarkasokról való ismereteimet. Egyelőre meg kell ennek maradnia.* -Ó, sajnálom. Mármint miattad. De ha nehéz eset akkor talán jobb is, küzdjön meg vele más. *Akkor ezt a témát hanyagoljuk. Nehéz volt kiválogatni azokat a dolgokat melyeket nyugodtan bedobhatok a közösbe anélkül, hogy elárulnám magamat vagy Egont, ezek után jobban odafigyeltem minden szavamra és gondolatomra. Már csak azért is mert nem tudtam Gaël mennyire képes megérezni a bennem zajló változásokat, Egon minden rezdülésemre ki volt hegyezve, megérezte ha szomorú vagyok, vagy bánt valami, azt is ha valami miatt ideges voltam, hiába is próbáltam előtte titkolni. Vigyáznom kell, hogy Gaël ne vegyen észre semmit amíg nem tudom biztosan, hogy nem képes rá. * -Köszönöm, kedves tőled de nem hiszem, hogy a kórházi aktákkal sokra mennék. Máshol kell keresnem a megoldást. a szembe szomszédom rendőr és még ő sem talált semmi kézzelfoghatót. De majd csak kiderül egyszer valami. Nem akarhatok mindent egyszerre, tudod ha túl sok lépcsőt kihagysz, valami biztosan kimarad és nem fogod érteni a végeredményt. valószínűleg nem én fogom megtalálni a megoldást hanem a megoldás engem. *Graham nagyi nem mondott semmi olyasmit az én nagyimmal kapcsolatban ami gyanakvásra adott volna okot, a halála természetes halál volt és Amanda sem tudott mást mondani. Szóval a kórházi aktákat kilőhetjük, velem kapcsolatban sem talált volna semmit, hiszen nem itt születtem, tavaly nyáron tettem be a lábaimat először Fairbanksbe, még az orvosi rendelőben sem jártam azóta. A másik ok amiért nem akartam, hogy Gaël segítsen, az a vérfarkassága volt. Gaëlben bíztam egykor, most még nem tudtam eldönteni, hogy megmaradhat-e ez a bizalom vagy dobhatom a szemétre. Kedveltem, jókat dumcsiztunk régen, de minden más lett, bár az is igaz, hogy sajnáltam volna ezt a barátságot újra elveszíteni. * -Bármikor szívesen látlak és körbevezetlek, van néhány ritkaság is ha érdekel……csak hívj fel, hogy számíthassak rád. *Na igen, ha nem lenne a „ragyogásom” a mondat másik fele nem hangzott volna el, ám még időben kapcsoltam és reméltem nem fog neki feltűnni a különös kérés. Nem akartam ugyanis, hogy találkozzon a főnökömmel aki szintén vérfarkas de Egon sem hallott róla, ahogy Killianről sem. Szóval nem akartam egy nagy farkas találkozót. Azzal, hogy felvetettem az újabb barátkozás lehetőségét, semmilyen hátsó szándékom nem volt, nem az jutott az eszembe, hogy a válaszából megtudjam mit tervez a közeljövőben és elijeszteni sem akartam, egyszerűen csak szerettem volna minden időt kihasználni ami még hátravan az újabb eltűnése előtt. Biztosra vettem ugyanis, hogy ez bekövetkezik, nem úgy ahogy eredetileg tervezte. Tényleg jó lett volna, ha felelevenítjük a régmúltat és megint barátok leszünk, néhány csajos este fagyival és borral, nem kellene egyedül idejárnom úszni, lenne még valaki Egonon kívül akivel megbeszélhetném az aktuális filmet és könyvet, a női lelki problémáimat, természetesen kihagyva az Egon farkasát érintő témákat. Láthatóan örült az ötletemnek, én legalábbis nem vettem észre semmilyen hezitálást és őszintén boldognak tűnt.* -Remek. Megadom a számomat és a címemet, hogy könnyebben el tudj érni és megbeszéljük. Annyira jó, hogy találkoztunk, tényleg. Majd kapsz tőlem egy rakat könyvet ha eljössz hozzám, a nagyi háza kicsi de aranyos és nagyon szép helyen van, egészen a város szélén az erdő közelében. *Megittam a maradék italomat bár m ég nem készültem menni, sosem voltam jó az elköszönésekben, jelenleg pedig annyi mindenről szerettem volna Gaëllel beszélgetni de persze lehet, hogy nem ér rá annyira mint mondta és dolga van vagy lesz hamarosan. Inkább rábíztam, hogy eldöntse mennyire mélyüljünk bele a beszélgetésbe.*