Egy szimpla bevásárlásra indultam a városba, de olyan élményben volt részem, amit a legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna. Anne teljes életnagyságban sétált tőlem úgy húsz méterre. Anne. A halottnak hitt Anne. Szellemet látok? Hallucinálni kezdtem? Lehet, hogy csak ez az első jele annak, hogy megőrültem. Pislogok párat, de a kislány még mindig teljes életnagyságban sétált egy fickó mellett, és a legkisebb jele sem volt annak, hogy halott. Mosolygott rá egy idős hölgy, kikerülte egy-egy járókelő, szóval egyértelműen észlelte a külvilág. Ennyire összetett hallucinációm nem lehet. Meg egyébként is; tudtommal még teljesen ép vagyok. Eltelt vagy három egész perc, mire össze tudtam kaparni magam. Akkorra már rég eltűntek a szemem elől, mire a szobor funkcióból feleszméltem, de odáig még mindig nem fajultam, hogy értelmes gondolatok fogalmazódjanak meg bennem. Reflexből, és szinte tudatalatti impulzusok hatására egyszer csak megindult a lábam előre, és csak akkor torpantam meg, mikor az elé a kirakat elé értem, ami mögött valahol feltételezhetően ott volt az eddig halottnak vélt kislány. Viszont mikor a tekintetem megtalálta, annyira tűnt halottnak, mint amennyire én voltam nyugodt. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, hogy megöleljem, elmondjam neki, hogy mennyire hiányzott és mennyire örülök neki, de nem volt hozzá bátorságom, vagy lélekjelenlétem, és ki tudja mi még. Még akkor is ott toporgok, amikor már rég hűlt helye a kislánynak. Két gondolat elképesztő sebességgel rohanta le az agyamat: az egyik, hogy azonnal szólnom kell Duncannek. A második: hogy a viharba lehetek ennyire naiv? Pont ő ne tudná? Valószínűleg már az elején tisztában volt mindennel, és csak azért csinált ekkora felhajtást, hogy biztonságban legyen Anne. És ez eddig rendben is van, de akik közel állnak hozzá, azoknak mi a francért nem lehet elmondani az igazságot? Élvezi, hogy mások szenvednek? Miután úgy ahogy lehiggadok, egyenesen az orfeumba megyek, még arra sem veszem a fáradságot, hogy felhívjam, hogy ott van. Ha nincs, akkor kénytelen leszek, de úgy érzem nem lennék képes türtőztetni magam telefonon keresztül. Naná, hogy itt van, és a változatosság kedvéért ramaty állapotban. Bár ez semmi, ahhoz képest, ahogy azután fog kinézni, miután megkapta tőlem ami kijár neki. - Gondoltam, hogy itt talállak ilyen későn is – szólalok meg köszönés helyett, és ahelyett, hogy kompenzálásképp legalább utólag üdvözöljem valamilyen formában, még ráteszek egy lapáttal, hátat fordítok neki, és érdektelenül szemügyre veszem a színpadon járkáló alakokat. – Ha Anne még élne, biztos nem itt lebzselnél. Nagyon nyúzottnak tűnsz, tudsz róla? Megfordulok, és együttérzően rámosolygok. Csak így egyszerűen. A hangom is nyugodt volt, semmi számonkérés. Érdeklődtem, de a válasz már nem is igazán érdekel. Úgyis csak hazudozni tud, akkor meg mit várok? - Tudod min gondolkoztam? – ránézek, de épphogy csak egy pillanatra. Nem folytatom rögtön, de inkább magamnak hagyok időt, mint neki a válaszra egy költőinek szánt kérdésre. – Azon, hogy te mennyire kezelsz engem kölyökként. És, hogy mennyire bízol meg bennem. Na meg, hogy mennyire nézed totálisan hülyének az embereket. Újra rá emelem a tekintetem; szelíden, de határozott távolságtartással. - És tudod mire jutottam? Válasz helyett ellököm magam a faltól és egy félkört leírva nagyon lassú léptekkel megkerülöm. De ahelyett, hogy válaszolnék az előbbi kérdésemre, újabbal állok elő: - Tudtad, hogy mindig megbíztam benned, és felnéztem rád? – kérdezem könnyedén, annak ellenére, hogy épp hogy csak egy hajszál választ el, hogy halálra ítélt akciót kíséreljek meg azzal, hogy nekirontok. Keresztbe fonom magam előtt a karjaimat, majd szinte rögtön le is eresztem őket.
- Szia! - Én azért köszöntem neki, mert sejtettem a nyitányból, hogy valamit megint elbarmoltam, így nem akartam még egy lapáttal rátenni a kakikupacra, amíg nem volt muszáj. Egyébiránt örültem neki, mert régen láttam, ki tudja mikor látom megint, szóval le nem vettem róla a szemem. Elismerem: szánalmas voltam. Kövezzenek meg érte! De én legalább nem enyelegtem nyilvánosan és kértem bocsánatot, nem úgy, mint a hotelben talált gerlepár hím tagja. Anne említésére egy pillanatra görcsbe rándult a gyomrom és egy szörnyű gyanú kezd megfogalmazódni bennem, mint általában minden hazudozónak, ha az egyik hazugságának "tárgya" kerül szóba. Egyre kevésbé dőltem be ennek a nyugodt, egyszerű hozzámállásnak, azt hiszem, kezdtem aggódni, így miután megjegyzést tett a nyúzottságomra, felálltam. Csak ennyi, nem mentem közelebb hozzá, mert habár gyengébb is, fiatalabb is nálam, egy fejletépést akkor sem kockáztatunk meg! - Amy, én nem... A pillantása elhallgattatott. Konkrétan még nem is tudtam - de már erőteljesen sejtetem -, hogy miről volt szó, mégis az utolsó pillanatig reméltem, hogy nem az az egy dolog, amivel egy bazi nagy éket verhetek közénk. Soha ilyen távolságtartónak, hidegnek nem láttam, pedig a gesztusai, a hanglejtése, az arca nem volt ellenséges, de sütött róla, hogy egyszerre haragszik és van totálisan megbántva. - Mi történt? - tettem fel az egyetlen, épkézláb kérdést, ami eszembe jutott, és amivel taszajthattam egyet a nem épp vidám startot vett beszélgetésünkön. Valami azt súgta, hogy utóbb még a kezdést fogom a legvidámabbnak látni.
//Ne haragudj, hogy megvárattalak, és hogy ilyen kis nyomi lett. //
Bizonyítékom nincs rá, hogy tud erről az egészről, de akármennyire is hülyének néz, valamennyire azért csak tudok következtetni. Ott van rögtön az a tény, hogy szinte minden fontosabb dologról tud, ami ebben a nyamvadt városban történik, és ha Anne itt kóricál néha napján, akkor azt megtudná még akkor is, ha az ő keze nem lenne benne. De benne van, ebben is majdnem teljesen biztos vagyok. Zsebre vágom a kezeimet, és merev tekintettel végigmérem. - Feszültnek tűnsz – állapítom meg egy keserű mosollyal a szám sarkában. Feszültségből bennem sincs hiány, de egyelőre még tartom magam, jobban mondva erősen próbálkozom. A kérdésére kipaszírozok magamból egy negédes félmosolyt. Még kérdezi? Mint ha nem sejtené. Valószínűleg nagyon is tudja. - Hogy mi történt? – visszhangzom csodálkozást mímelve. – Szerinted mégis mi történhetett, Duncan? Azon kívül, hogy rájöttem, hogy mekkora egy aljas szemétláda vagy? – kérdezem és csak annyi változik az arcomon, hogy felszalad a magasba a szemöldököm, de még mindig látszólagos nyugodtság uralkodik rajtam. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyomat, és úgy szaladgál a tekintetem a cipőm orra és Dun arca között, mintha pingpong meccset néznék. - És azon kívül, hogy azt is megtudtam, hogy egyre jobban átveszed ezt az alfa s3ggében vagyok stílust, és ott tiprod sárba az utadba kerülőket, ahol csak éred. Belőled egyszer remek Castor- utánpótlás lesz. Tényleg. Sőt, egy-két száz év múlva még profibbra fejlesztheted majd a gerinctelenségedet. Már ha addig nem nyír ki valaki. Fújok egyet. Ez még mindig semmi, ahhoz képest, amit jelen pillanatban érzek, de fél nap is kevés lenne, hogy minden jelzőt hozzávágjak, amit gondolok. Nagy levegőt veszek, azután hátat fordítva neki halkan kimondom: - Ma délután láttam egy kislányt. És képzeld, kiköpött Anne volt. Ha nem mondtad volna pár hónapja, hogy meghalt, még azt hittem volna, hogy tényleg ő. De nem csak valami nagyon pontos hasonmást láttam. Nem ám. Tényleg Anne volt. - Ismét megfordulok, hogy lássam a tekintetét. A gyomrom görcsbe rándul. – Nem is örülsz, hogy megtudtad, hogy él a lányod? Hirtelen leomlik rólam az eddigi maszk, és egyszerre érzem magam dühösnek, csalódottnak, vérig sértettnek, hülyének és tehetetlennek. Idegesen előkotrok a táskámból egy cigit, és rágyújtok, pedig nem is akartam cigizni, viszont valamivel le kell foglalni magamat. És pótcselekvésnek még mindig jobb, mint Dunt emberesen pofán vágni. Pedig az volt az első gondolatom, csak hát az erőviszonyok...
Kezdett kiborulni a bili. Sajnos semmit sem hozhattam fel a mentségemre, mert minden igaz volt, változtatni nem tudtam rajta, ezek berögzült dolgok voltak. Hé, nem az angyalszárnyaimnak köszönhettem, hogy még nem dobtam fel a bakancsom! Az indulat ott sűrűsödött benne, a feszültség épp csak nem robbant be közöttünk - ez többek között annak volt köszönhető, hogy rohadtul nem voltam olyan helyzetben, hogy replikázhassak. Az igazságra mit feleljek azon kívül, hogy hallgatok, mint a sült hal? - Hé! - horkantam fel az első utamba kerülő falatra, amit én is megrághattam. - Castor az alfám, a testőre vagyok, mégis mit vársz? Nem azért lettem az, ami, mert nem értek egyet vele és mert mást látnék legszívesebben a helyén. Különben sem vagyok a seggében, ha szerintem valami baromságot csinál, azt is megmondom neki, de nem mindenki előtt, nem a tekintélyét akarom akkor sem aláásni, csak a véleményemet megmondani, amit utána vagy elfogad, vagy leszarja. - Nem értem, miért akadtál fönn ezeken ennyire - mondtam csendesen. - Korábban is ilyen voltam, ezentúl is ilyen leszek, ez eddig nem zavart. Aztán előállt a farbával, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy mostanában nem épp szerencsés dolog a női ismerőseimmel találkozni. Az egyik örökbe fogad, a másik meglátja Anne-t, kíváncsi vagyok, mi jön még. De komolyan, most már érdekel! Mindjárt itt van december 21-e, lehet, hogy maja naptár nélkül is meghalódok, ha ilyen napjaim és estéim lesznek. - Tudtam, hogy él - mondtam, bár tudtam, hogy ő is tudja, hogy tudtam, de azért kimondva mindkettőnknek valóságosabb a rohadékságom. - De célpont volt, el kellett titkolnom mindenki elől a saját és mások biztonsága érdekében is. - Kissé hűvös voltam. - Azt hiszed, jókedvemből csináltam? Hogy nekem olyan nagy öröm volt? Ha lett volna más választásom, aszerint csinálom, de nem nagyon volt. - Sóhajtottam és lesütöttem a szemem. - Üss meg, úgyis erre készülsz, mióta idejöttél. Nem fogom se visszaadni, se megakadályozni, mert a te nézőpontodból megérdemlem. - Meg néha amúgy se árt, ha valaki lekever nekem egyet-kettőt.
Hajnali négy óra huszonhat perc. A város nagy része éppen az igazak álmát alussza. Tőlem nem szokatlan ez a korai ébredés. Ilyen tájban szoktam a reggeli teámat kortyolgatni az irodában, hogy felkészüljek az egész napi teendőkre az átlagos napokon. Ez azonban nem egy ilyen nap. Ma az elegáns kosztüm helyett egy kényelmes fekete nadrág és egy ugyanolyan színű hosszú ujjú pulóver alkotja az öltözetemet. A kezeimet precízen megmunkált gyűrűk és karkötő helyett most egy fekete kesztyű ékesíti. A hihetetlenül kényelmetlen, de annál szebb tűsarkú helyett egy sötét mindenféle márkajelzést nélkülöző cipő van lábaimon. Arcomat az ízléses smink helyett most egy sí maszk takarja mely elrejti a feltűzött hajamat is. A kényelmes irodai székben egyedül ücsörgés helyett, pedig ezúttal a csatornában sétálást választottam két jelenlegi és egy volt tarkommal. Egy kicsit nosztalgikus élmény volt ez a felállás, hiszen pár hónappal ezelőtt még én magam is a tarkok táborát erősítettem. - Még pár méter és ott vagyunk – Fordítottam hátra a fejemet a hátam mögött sétálókra pillantva, majd felemeltem a jobb kezemben lévő iPhonomat, aminek kijelzőjén a város csatornatérképe látható. A technika ténylegesen megkönnyíti az életet. Sokkal egyszerűbb így, mint egy nagy papírtérképet böngészni. Miután úgy véltem, innentől már nincs szükségem a tájékozódást segítő eszközre, egyszerűen behelyeztem a zsebembe, majd megigazítottam a hátamon lévő permetező flakont, benzinnel volt tele. A három társam hátán is ugyanilyen eszköz pihen. Ezeket az eszközöket a country klubból vettem kölcsön. Igaz, növényvédő szert még nagyon keveset láttak, mivel nem kártevő mentesítés céljából vettem őket, hanem hogy egy kis zöld ételfesték szétpermetezésével a gyep üdébbnek tűnjön. - Megérkeztünk – Jelentettem ki, mikor megálltam a csatornafedő alatt. Felemeltem a fejemet, így a fejlámpán tökéletesen megvilágította a külvilág felé vezető utat. A tekintetem kicsit elidőzött a fém tárgyon, majd a társaim felé fordultam. - Rendben, mielőtt elkezdjük, vegyük át még egyszer a tervet – Kezdtem bele a monológban, amit az utóbbi pár napban már milliószor meghallgathattak tőlem, de ismétlés a tudás anyja, ahogy a mondás is tartja – Jelenleg az Orfeum mögötti sikátor alatt vagyunk. Mikor feljutottunk, Darren a fővezetékhez megy, mi pedig a hátsó bejárathoz. Amint Darren áramtalanította az épületet lehetőség szerint anélkül, hogy ropogósra sült volna, jelt ad. Daniel, te ekkor és véletlenül se előbb, feltöröd az ajtót, majd mindannyian befáradunk. Miután bejutottunk, a színpad kulisszái mögé érkezünk. Bent kiderül, van-e őrség és ha igen, milyen létszámban, illetve ott fogom elmondani, ki merre kezdi a benzin permetezését. A kapcsolatot adóvevőkkel tartjuk – Mutattam fel a másik zsebemből előhúzott tárgyat. Ezúttal kicsit gyorsabban mondtam el az információkat a szokásosnál, hiszen az idő most mindennél többet ér. Az összes mozzanatot a lehető leggyorsabban kell végre hajtani. - Remélem, minden érthető. Bízok bennetek. Akkor kezdjünk is neki – Csaptam össze a tenyereimet, majd elkezdtem felfelé mászni a létrán a csatornafedő felé. Mikor felértem, az egyik kesztyűmet fogaim segítségével eltávolítottam. Az immár csupasz kezeim látványában azonban nem sokáig gyönyörködhettek a többiek ugyanis pár másodperc alatt vérfarkas mancs lett belőle, amivel kis erőlködés után eltávolítottam a fémből készült fedelet. Ettől a művelettől néhány betondarab is leszakadt, melyek a csatorna alján értek földet. A zavaró tényező eltávolításával a sikátor szagai erőteljesebben érvényesültek. Miután megállapítottam, hogy nincs ember a közelben, bal kezemmel feltoltam magam, aztán kimásztam felszínre. Rögtön a hátsó bejárat felé kezdtem futni, és vártam hogy Anna és Daniel kövessenek.
Koncentrál Darren, koncentrálj Darren, koncentrálj Darren, koncentrál Darren, az ég szerelmére, de a feladatra! Ehh, mondogathattam magamban egész nyugodtan, amíg Mili hátsója itt szambázik előttem, esélytelen, hogy normálisan eljusson a tudatomig: életveszélyes pakkot cipelek a hátamon és épp merényletre készülünk. Jó, persze, tudtam én, felfogtam, a tervet is ismertem... de... jobb-bal-jobb-bal-jobb-bal... és ennek a ritmusnak megfelelően emelkedett egyik-másik félteke. Áldás, hogy Milinek nincs hátul szeme! - Legalább sziporkáznék - ingattam a fejem, mikor a terv rám eső részét magyarázta, és somolyogtam mellé, de megláttam szigorú pillantását és lehervadtam. - Most komolyan azt mondod, hogy nincs se Télapó, se Jézuska? De… azért, ugye a Húsvéti Nyúl még igazi? - Azt hiszem most bánta meg, hogy elhozott. - Jól van, jól van, megjavulok, ígérem... Nos, ruházat terén nem volt rajtam semmi szokatlan, nadrág, póló, dzseki (egy rokkantabb), bakancs, mindegyik fekete, és símaszk. Tiszta egyenparádé, ettől pedig egy pillanatra kedvem támadt énekelni, hogy "here comes the men in black". Öcsém, nem tudom, mi van velem, pedig James még csak itt sincs! Általában ő vált ki ilyeneket. Inkább leellenőriztem, hogy az ezüst dobótőrök és a Ryantől kapott pisztoly a helyükön voltak-é. Ott voltak. Utóbbit legszívesebben kihagytam volna, de közölte, hogy vagy ez, vagy ő is jön. Tupilek irgalmazzon attól minket! Miután kikeveredtünk az eszményi aromáktól illatozó csatornából, csontropogtatóan nyújtóztam egyet, odalent azért elég szűkös volt, én meg a nagy terek barátja vagyok inkább. - Öregszem... - sopánkodtam, és megigazítottam az adóvevőt. - Régen röptében a legyet is.... ma már megvárom míg rám száll! Ma nagyon elememben vagyok, holott valami azt súgja, hogy ez az egész nem lesz egy sétagalopp. De a farkasomat teljesen hidegen hagyja, én pedig... nos a személyes véleményemet már kifejtettem Victornak, a többieket meg inkább nem traktáltam vele, ám summázva: jelenleg ez nekem olyan volt, mint mikor Ryannel először fosztottunk ki egy kúriát. Buli. Ami bármikor elfajulhat. Szóval búcsúzóul megmondtam Jennynek, hogy vigyázzon Ash-re, amiért akkora sallert kaptam, hogy még most is sajog az arcom. Szóval sajgó arccal egy időre megfosztottam ragyogó társaságomtól a másik három pirománt, hogy hazavágjam a fővezetéket, és szolid nőiességgel áramtalanítsam az egész kócerájt. Mit szépítsem? A fa megmunkálásához sokkal jobban értek, mint ehhez, szóval meglehetősen barbár módszerrel - mancsszerű kézzel - amortizáltam le a vezetéket, ami naná, hogy megrázott. Vicces érzés volt, tisztára, mint a Hangyák a gatyában! Kissé rángott utána a kezem, meg tikkeltem, de élek és virulok, ám amikor visszamentem, hogy jelentsem, ügyes kiscserkész voltam, az állkapcsom is berángott és a nyelvemre haraptam. - Megharaptam a nyelvem és "nyaldosnám a sebeimet", ha lenne mivel. - Panaszosan Anna felé fordultam. - Nem tudsz segíteni? - néztem rá eléggé kétértelmű pillantással, a helyzet minden komolyságát mellőzve. Eskü, bejutunk, még a végén asztaltáncot is lejtek. Lehet, hogy túl sok kávét ittam... Mindenesetre amint Daniel elintézte az ajtót, nem kevésbé barbár módszerekkel, mint én a vezetéket, behatoltunk (nem gondolok rosszra, nem gondolok rosszra!), és mehetett is a permetezés. A magam részéről tíz percen belül itt se akarok lenni. De a többieket se szeretném itt tudni. Jöttünk, láttunk, permeteztünk, gyújtottunk, köszöntük!
Igaz, hogy soha nem volt szokásom alantas módszerekkel ártani másoknak, de amit a másik falka művelt a kikötőben, az olyan mértékig felháborított, hogy nem lehetett megtorlás nélkül hagyni szerintem sem. Amikor az Atanerk bejelentette, hogy mit tervez, nem túl meglepő módon én egyből felajánlottam a segítségemet. Volt egy határ, amit illett betartani, és ők bőven átlépték, sőt, szó szerint felrobbantották azt maguk előtt. Legszívesebben az összesnek leszakítottam volna a fejét, ha nem éppen valami másik testrészétől szabadítom meg először. Szép gondolatok! A korán kelés nem okozott gondot, Milagroshoz hasonlóan én sem szerettem tétlenkedni, ám a reggeli futás helyett valami egészen másfajta elfoglaltság került bele a napirendembe. Ez pedig nem volt más, mint egy kis gyújtogatás. Korábban még nem csináltam ilyet, de nem volt ellenemre azok után, ami történt. Talán más esetben hangoztattam volna a rosszallásomat, de így nem volt értelme. Sőt, lehet, hogy én vetek fel valami egészen hasonló ötletet, ha az új vezetőnk nem agyalja ki előbb. Fintorogtam egyet, miközben Darrent követve mentem a csatornában, gázolva át minden undorító dolgon. Még szerencse, hogy évekkel ezelőtt beszereztem egy remekbe szabott bakancsot, természetesen acélbetéttel, ha netán valakit jól sípcsonton kellene rúgnom. Igaz, hogy méretre csináltattam, mert amilyen kicsi vagyok a lábam is ezzel a mérettel arányos, de ez most lényegtelen. Akárcsak a többiek, én is fekete ruhába bújtam, hogy ne legyek túl feltűnő. Ugyan a sí maszk ellen voltak ellenvetéseim, de végül beadtam a derekamat, és magamra húztam én is. Végül is, abszolút nem volt árulkodó, hogy nőből vagyok, áh dehogy! Ráadásul a falkában hozzám hasonlóan alacsony nőstények nem is akadtak, ami szintén elég egyértelművé tette a kilétemet. Ha a másik falka felderítői egy kicsit is nyitva tartották a szemüket, akkor bizony nem volt nehéz dolguk a leleplezést illetően, ami számomra nem tette túl szerencséssé ezt a vállalkozást, de erre nem gondoltam, amikor elvállaltam a feladatot. Pontosan tudtam a tervet, minden egyes részlete a fejemben volt, ott lebegett a lelki szemeim előtt, hogy mit és hogyan fogok csinálni, amint feljutunk a felszínre. Mivel átnéztem a csatornahálózat térképét én is, és elég jó a memóriám ahhoz, hogy könnyedén megjegyezzek apró részleteket is, ezért pontosan tudtam, hogy merre járunk. Ha Mili nem közölte volna, hogy megérkeztünk, akkor is tudtam volna. Az összes érzékem száztíz százalékon működött, csak ne lett volna ilyen rohadt büdös! Figyeltem, ahogyan az Atanerk először mászott fel, majd nyitotta ki a csatorna fedelét. Aztán a két férfi is követte, végül pedig én másztam ki utolsóként. Igazából nem akartam utolsónak maradni, de nem múlt ezen semmi. Nekik máris volt feladatuk, nekem azonban még csak annyi, hogy kövessem a másik nőstény. Gyorsan arrébb rúgtam a vasfedőt, majd legalább olyan gyorsan futottam a bejárathoz, mint a másik kettő előttem. Hátamat a falnak vetettem, amint odaértem, és figyeltem, hogy Darren hogyan áramtalanít. Amikor észrevettem, hogy megrázta az áram, akkor halványan elmosolyodtam, de a fejemet takaró anyag miatt ez egyáltalán nem látszott. Talán jobb is, még a végén megsértődne. - Darren… - ráztam meg a fejemet rosszallóan. Hihetetlen, hogy még ilyenkor sem képes elég komolyságot erőltetni magára. – Ha gondolod, akkor szívesen kitépem a nyelved és végigdörgölöm vele a tested ott, ahol bibis lett – ajkaimon bájos, ártatlan mosoly jelent meg, de ezt csak a szemeim csillogása árulhatta el, semmi más. Míg az Ikkumával bájologtam, addig reményeink szerint Daniel elintézte az ajtót, hogy végül behatolhassunk mind a négyen, a benzinnel töltött tartályokkal felpakolva. – A lehető leghamarabb csináljuk, ugye? – kérdeztem Milagrost, miközben az órámra pillantottam. Még időben voltunk, mielőtt felkelne az egész város. Gyorsan visszahúztam az ékszerre a felsőm ujját, és már mehetett is az akció.
Vicces. Ahhoz képest, hogy tegnap este óta alkoholizálással alapoztam a ma hajnalra és le sem feküdtem - aludni legalábbis - most mégis Darren az, aki olyan, mint egy beszívott és kiütött kiskamasz, pedig én vagyok durván másnapos. Én csak vigyorgok, mert persze olyan piaszagom van, hogy szerintem Mili-ig elhat, pedig leghátul megyek az alagútban. Így van szerencsém Annácska formás fenekét bámulni. Néha el is indul a kezem, hogy megfogjam, aztán mégsem teszem. Valahogy a vállaimat nyomó benzinnel teli permetezőpalackok épp a kellő pillanatban józanítanak ki annyira, hogy nem volna szerencsés most a falnak kenődni a nőci jobb horgától, amit kapnék a kis magánakciómért. Pedig megérné bepróbálkozni egyébként. Csak épp ezt a kis ajándékot a másik falkának tartogatjuk. Nem volna semmi, ha idő előtt magunk gyulladnánk meg és úgy állítanánk be a vendégségbe, mint valami megkésett égő karácsonyfa kollekció. - Te Dé, leöntselek előtte vízzel? Ha sziporkázni nem is fogsz, de maradandó élménnyel gazdagodhatsz. - Ajánlom fel segítő jobbomat az Ikkumának. Majd vigyorogva haladok el Annácska mellett, amikor megérkeztünk a csatornafedőhöz és feltorlódik a banda. Persze nem volt elég hely két embernek a szűk csatornában, így a falhoz préseltem "szegény" nőstényt kissé. Ha nem ismerne is tudhatná, hogy ez bizony direkt volt tőlem, leplezni sem próbáltam, hogy szándékosan szívatom a dologgal még így másnaposan is.
- Mondták már, hogy jól áll a fekete, te démoni nőszemély? - Érdeklődtem, mielőtt megindultam volna felfelé a létrán. - Mint valami harcias amazon, jobb lesz ha vigyázol haver, mert a végén még elfenekelnek! - Röhögtem az adóvevőbe Anna csípős nyelvén, mivel mindent hallottam a kis civódásukból, de a neveket inkább hanyagolni akartam. Még mindig röhögcsélve indultam meg a helyem felé, hogy aztán a kellő pillanatban az ajtót megszabadítsam örökre a szenvedéseitől. Igazából egész úton azzal voltam elfoglalva, hogy a magammal hozott piával javítsak a másnaposságomon, no meg élvezzem az Annácska nyújtotta formás panorámát, kb. már a felére sem emlékeztem annak, amit tegnap vagy az előbb megbeszéltünk. Úgy döntöttem Darrenhez hasonlóan én is inkább az erőmre és a karmos mancsomra hagyatkozom a műszereim helyett. Félreértés ne essék, komoly betörői múlttal büszkélkedhetek, szóval ha két hullámcsattal kéne az ajtón bejutni az se volna akkora gond. Csak tovább tartana és most időből van a legkevesebb számunkra, ha sikeres akciót akarunk kivitelezni.
Már pedig én látni akartam a döbbent képüket, amikor lángokba borul az épület. Hatalmas elégtétel lenne a kikötői kis akciójukért. A farkas mancsokat előkapva vártam Darrenre, aki hamarosan víz és az én hathatós segítségem nélkül is sikeresen megrázatta magát az árammal a művelet közben. Kifejezetten irigyeltem a dologért, mert ha peches vagyok, az ajtó túloldalán fogadóbizottságba futhatunk bele egyenesen. Leellenőriztem, hogy az ezüstözött pengéjű dobókések megvannak-e. Nem terveztem használni őket, de sose lehet tudni ugyebár. Az ajtó két nyikorgás után megadta magát nekem, így szabaddá vált az út befelé. - Készüljetek, indul a banzáj! - Adtam le a drótot, majd benyitottam az ajtón nagyot lökve. Egyenlőre nem láttam senkit a közelben, így a megkönnyebbülésre való tekintettel előkaptam a laposüvegemet a zsebemből, amibe az alkoholos utánpótlásomat készítettem. - Akkor csin-csin! - Emeltem a két nőstényre, majd pofátlanul meghúzom az Atanerk előtt a whiskey-vel töltött laposüveget. Rémesen lazára vettem a dolgot, mintha kirándulnánk valahová és épp most álltunk meg mert itt az uzsonnaidő. - Esetleg ti is kértek? Nem akarok bunkónak tűnni, hogy meg sem kínállak benneteket ebből a lélekerősítőből. - Az üveg megtörlése nélkül odatartom neki, ha kér ihasson belőle.
A csapat hímnemű egyedei láthatóan nagyon jól érzik magukat. Daniel teljesen érthető, hiszen már messziről érezni lehetett rajta az alkohol jellegzetes aromáját. Tőle teljesen megszokott az ilyesmi, és valószínűleg már az lenne feltűnő, ha egy akcióra teljesen józanul érkezne. Olyan sok ellenérzésem van ezzel az élvezeti szerrel kapcsolatban, hogy azzal Chenát lehetne rekeszteni, de ezt már úgy gondolom elégszer hangoztattam. Legutóbb James és a most is jelen lévő Darren kapott egy kis ízelítőt arról milyen összefüggést látok a szeszes ital és a falka bajba sodrása között. Mellesleg, ha már az Ikkumánál tartunk, ő is felettébb derűs állapotban van. Mi több, még Danielen is túltesz, ami valljuk be, nagy szó. Rajta azonban nem mutatkoznak az alkoholfogyasztás jelei, és az összes többi tudatmódosító használatát ki tudtam zárni, ezért ez a viselkedés még inkább meglep. Talán az adrenalin teszi. Mindenestre se a rangidős tarkom se az Ikkumám viselkedése nem zavar egészen addig, amíg nem veszélyeztetik az akciót. Addig néha jót mosolygok esetleg a szememet forgatom a hozzászólásaikon. - Én se mondhattam volna szebben – Néztem elismerősen Annára, mikor visszaszólt Darrennek. Neki még nem adtam feladatot, de abban a pillanatban éppen rá voltam a legbüszkébb. Azonban nem jutott több idő arra, hogy a nőstényt dicsérjem, hiszen már nyílt is az a bizonyos ajtó, amin közvetlenül Daniel után mentem be. Az első dolgom volt egy jó mély levegőt venni odabent, hogy felmérjem a fogadóbizottságot. Felettébb meglepőnek találtam azt a tényt, hogy nem éreztem az épületben más vérfarkas, de még ember jelenlétét sem. Semmilyen szag, semmilyen hang vagy rezgés nem utalt arra, hogy társaságunk lenne. Ez kicsit aggasztó volt. Ha magára hagynak egy ilyen épületet az nem lehet véletlen. - Természetesen. A lehető leggyorsabban – Válaszoltam Annának, aki mintha olvasott volna a gondolataimban, ami a gyorsaságot illeti. Még mielőtt kiadhattam volna az utasításokat, Daniel egy pár pillanatra elterelte a figyelmemet. Elkerekedett szemmel néztem, ahogy szájához emeli azt a kis flaskát és teljesen nyugodtan iszogat belőle. Ez után előzékenyen megkínált. - Köszönöm, kérek – Válaszoltam udvariasan, majd átvettem a kezéből a tárgyat és egy határozott mozdulattal a legközelebbi dobozra locsoltam. Ezzel magam részéről már meg is tettem az első lépést – Ez tényleg jól esett – Nyújtottam vissza a hímnek az immár üres flaskát, majd hátrébb léptem, a hátamról leemeltem a permetezőfejet és készenlétbe helyeztem. - Első emelet, rulett és pókerasztalok – Mutattam Annára – Földszint, nézőtér és bárpult – Néztem Darrenre – Emelet, páholyok és besegíthetsz felülről Darrennek a nézőtérrel – Zártam a sort Daniellel, majd hátrébb léptem – Induljatok! – Adtam a ki a vezényszót, majd vártam hogy a három alak elinduljon, lehetőleg a megbeszéltek szerint futólépésben a kijelölt helyre. A hely alaprajzát már napokkal ezelőtt megkapták, így elvártam, hogy mindnyájan tisztában legyenek azzal, mi hol van. Közben én a magam részéről megnyomtam a permetező gombját és elkezdtem benzinnel permetezni a kulisszák mögött lévő tárgyakat. A szabad kezemmel elővettem az adóvevőmet, majd a számhoz emeltem. - A lehető legtöbb lehetséges felületet permetezzétek le. Nem kell spórolni, benzin van elég a hátatokon. A kulcsszó a gyorsaság. Nyolc percet kaptok, hogy végrehajtsátok a feladatot – Tudattam a többiekkel immáron a kommunikátor segítségével a további információkat, miközben én magam is a lehető leggyorsabb tempóban haladtam a kulisszáktól egyenesen az öltözők felé, miközben a szórófejjel locsoltam a mellettem lévő tárgyakat. Így sokkal egyszerűbb dolgunk van, mintha csak szimplán kannával locsolnánk végig a terepet. Mellesleg így gyorsabb, és az idő most tényleg sokat számít.
// A játék továbbra is ebben a topicban zajlik, de mindenki az általa megadott helyszínen tartózkodik. A kommunikáció továbbra is lehetséges az adóvevők révén //
- Ha engem is meglocsolsz, nem leszünk jóban - pillantottam Dannyre, már-már figyelmeztetőn, s hálás voltam Milinek, hogy kiöntötte a piát. Én se vetettem meg az alkoholt - szerintem ez lassan köztudott lesz a falkában -, de munka közben nincs ivászat! Pláne, ha többen vagyunk, és nem csak a saját irhánk a tét. Márpedig rajtam kívül volt itt még három irha, amiket szeretettem volna egyben viszont látni tíz perc múlva is, és hiába a könnyedségem meg a szórakozottságom, tökéletesen tisztában voltam ennek az egésznek a veszélyeivel. Amint ki lettek osztva a permetezendő helyek, már indultam is, nem spóroltam a benzinnel, aminek a szaga - a többiek hathatós közreműködésének is köszönhetően - hamarosan émelyítően töménynek tűnt. Mintha egy benzinkúton lettünk volna, esküszöm... Ha ez most véletlenül belobbanna... A bárpultnál találtam még piát, nyilván nem pakolnak el mindent, ez most pech, mert én bizony elkaptam pár üveget és szétlocsoltam a tartalmukat. Sehol senki... Csak így is maradjon, bár ez inkább ábrándnak tűnt, mint szilárd alapokon nyugvó reménynek. - Kifogytam, megyek őrködni - adtam le a drótot a többieknek, és kislisszoltam az épületből. Túl nyugis volt minden, tuti beüt valami, ennyire sima ügy nem lehet! Vagy Shane ennyire telibe trafált volna a pénztárcájukat illetően, hogy egy porig rombolt, felső kategóriás szórakozóhely meg se kottyan nekik? Pillantásom a leamortizált fővezetékre siklott. Nagyot sóhajtottam, kiterjesztettem az energiáim, tapogatva, hogy ha a legkisebb rezdülést is érzem, más, idegen farkasok felől, akkor időben tudjak szólni. Leguggoltam a fal tövébe, hátamat a hideg téglának vetettem. Nesztelen dermedtségbe borult a pirkadat.
- Nem kell mondani, tudom én magamtól is! – feleltem nagy komolyan. Csípős a nyelvem, de ezt mindenki tudta jól. Éppen ezért nem volt ajánlatos húzgálni a nem létező bajszomat sem, mert nekem nem csak a szám volt nagy, de a kezem is elég gyorsan eljárt ahhoz, hogy könnyedén móresre tudjak tanítani egy-két szemtelenkedő alakot. Kezdve például a nekem magyarázó Tarkkal. – És neked mondták már, hogyha a tűzzel játszol, az sokszor meg is éget? – kérdeztem tőle, ajkaimon megjelent egy elbűvölő mosoly, még mielőtt eltűnt volna a felszínen. Ám épphogy megszabadultam az egyiktől, jött a másik. Bár az tény, hogy Darren még mindig jobb volt és könnyebben elviselhető, mint Danny. Ő legalább nem volt félrészeg és nem bűzlött az alkoholtól, amitől már most is szinte rosszul voltam. Nem vagyok sem prűd, sem karót nyelt merev nőszemély, de valahogy elég ritkán szoktam leinni magam a sárga földig. Nem is értettem, hogyan lehetett így eljönni egy ilyen fontos akcióra. Még mindig az eszem megállt kis híján, és reméltem, hogy azóta már Mili is bánja, amiért őt hozta el. Rendben, nem akartam előítéletes lenni, ha így is el tudja végezni a munkáját, de azért álljon már meg a menet! - Nem mint, hanem az vagyok, Daniel! – közöltem kellő komolysággal. – Elfenekelni pedig senkit nem szoktam csak úgy. Leginkább most te érdemelnéd meg, amiért képes voltál idejönni azzal a vacakkal! – böktem a laposüveg felé a fejemmel, mikor már végre behatoltunk az épületbe. Azért azon elmosolyodtam, hogy Milagrosnak tetszett a reakcióm Darren ökörségei hallatán, de semmi egyéb reakcióval nem jeleztem, hogy hallottam volna. Csupán vetettem felé egy pillantást és ez volt minden. Jelenleg sokkal inkább koncentráltam volna arra, hogy túl legyünk ezen az egészen, és megihassam a reggeli kávémat, ami után már birtokba is vehetem az irodámat. Kicsit korábban kezdődött ez a mai nap, mint a számomra megszokott. Egy pillanatra elkerekedtek a szemeim, amikor Danny megkérdezte, hogy kérünk-e inni. Ezt nem hiszem el! Nem akartam elhinni, hogy tényleg kimondta azt, amit hallani véltem, pedig engem aztán nem egyszerű meglepni. Hát, neki most sikerült, de nem is értem, hogy mit csodálkozok ezen. Ismertem már ennyire, és immár az én kezem alatt dolgozott a Síparadicsomban is. Ezen gondolataimat Mili szavai szakították félbe, mire felé is kaptam a fejemet. Szerencsére benne már nem kellett csalódnom, mert pontosan úgy tett, ahogyan én jártam volna el ebben a helyzetben. Ha nem előz meg, valószínűleg én is kiöntöm, vagy magammal viszem az üveget, hogy a tartalmának szétlocsolásával segítsem a tüzet táplálni. - Rendben! – biccentettem az Atanerk felé, ezzel is jelezve, hogy megértettem a feladatomat. Beizzítottam a permetezőfejeket, rápillantottam az órámra, és akkor már kezdődhetett is a móka! Gyors léptekkel szedtem a lépcsőfokokat, amíg fel nem jutottam az emeletre. Ott aztán módszeresen elkezdtem lepermetezni benzinnel az ott felsorakoztatott asztalokat. Igazából sajnáltam egy kicsit, és megfordult a fejemben, hogy talán hozzánk sem ártana néhány ilyen szépség. Végül azonban mindet sikerült eláztatnom annyira, hogy már csöpögött belőlük a jellegzetes szagú folyadék. Fintorogtam is egyet, de végül folytattam a műveletet. Jutott belőle a falakra is, a padlóra és a székekre is bőven. Mindenre, amit csak fel lehetett gyújtani. Idő közben azért hallottam, hogy Darren már kiért, és hálát adtam magamban, hogy legalább egyikünk már nincs ezen a puskaporos hordónak is nevezhető helyen. Már csak nekem és a többieknek kellett befejezni a feladatát, hogy aztán mi is leléphessünk. Aztán váratlanul megéreztem valamit. Fel is vontam a szemöldököm, és körbetekintettem a helyiségben, ahol éppen álltam. Sehol nem láttam semmit, de mégis éreztem, hogy valami megváltozott. Vagy eddig voltam figyelmetlen, vagy csak most keveredett elő valahonnan, de egy embert éreztem a környéken. - Mit szólnátok, ha azt mondanám, hogy nem vagyunk egyedül? – kérdeztem az adóvevőbe beszélve. Már körülbelül öt perc letelt a nyolcból, ha nem több. Szorított az idő, és muszáj volt kijutni, viszont felgyújtani sem szerettem volna senkit, főleg nem olyat, aki ártatlan és semmi köze ehhez az egész viszályhoz.
Kábé úgy érzem magam, mint mikor kölyök koromban mentem borsot törni bárki orra alá. Ennek megfelelően marhára lazára vettem a dolgot, s mint kiderült nem nagyon díjazták a dolgot. Annácska nyelve csípős, mint a csili; de nem én lennék, ha hagynám magam és nem olajat öntenék még a tűzre. - Tudod, szeretem a tüzes nőket! Mindenkinek kell valami hobbi. És némi veszély nélkül mit érne az élet?! - Kacsintok a nőre, majd egy "hú de megijedtem tőled" arckifejezéssel - amit persze elröhögök a végére - nézek a nőre, mikor közli ő bizony amazonnak érzi magát. Szeretném én látni akció közben, akkor talán elhiszem. Félreértés ne essék, nem vagyok soviniszta (annyira nem), csak valahogy nehezen hiszem el róla, amit állít. Száj karatézni akárki tud, de igazán harcolni már kevesek. Én már csak tudom. - Ez a vacak egy igen régi, nemes érlelésű whiskey, mert csak minőségi nedűt iszom drága Annácska. - Mondom a nőnek. Nem szándékoztam a meló rovására szórakozni, de a hangulatra alapozni kell. Nem gondoltam azt ugyanis naivan, hogy könnyű dolgunk lesz. Vagyis a harc elkerülhetetlen lesz, esetleg némi előnyt kovácsolhatunk a meglepetés erejével, no meg a hátamat nyomó benzines palackok tartalmának szétpermetezésével. Bár látszólag könnyedén vettem a behatolást is és hanyag, bár gyors munkát végeztem, azért mindenre készen indultam befelé elsőként a helyiségbe. Egyenlőre csend uralkodott, amitől borsozni kezdett a hátam. Túl nyugodt minden, ez pedig erősen aggodalomra ad okot. Másfelől viszont örülnöm kellene, hogy nem kell zajongva ártalmatlanítani az ellent egyelőre. Nem tehetek róla, de én örültem volna, ha néhány őr leszedésével kezdjük egyből. Nyughatatlan egy alak vagyok, voltam mindig is, szóval ezen meg sem kell lepődni.
- Nektek nem fura, hogy ennyire simán megy minden? - Érdeklődtem a többiektől. - Nem akarok vészmadárkodni, de ennek erősen csapda szaga van. - Adom elő az okosságomat. Lehet, hogy tévedek, de én alapjában véve ösztönlény vagyok és most az ösztönöm azt súgja várnak minket. Hogy kik és miféle módon, azt nem tudom csak érzem. A gyors intézkedésre bólintok és az itókámból húzva egyet próbálok rájönni arra, hogy miért vagyok ilyen veszettül ideges egyre jobban. Mintha a zsigereim is mozgolódnának. Elvigyorodom, amikor az Atanerkünk kér a piámból és átnyújtom neki a flaskát. Őszintén szólva nem néztem ki belőle, hogy ennyire laza lenne. A végén még tényleg megkedvelem Milit, mint vezetőt. Azonban hamarosan elkerekedett szemmel nézem, amint kiüríti a tartalmát. Még a számat is eltátom, ahogy kezembe adja vissza az üres üveget. - Ne már! Ezt most miért kellett?! - Kérdezem felháborodottan. Igencsak jóféle whiskeyt pocsékolt el a főnökasszony ugyanis az imént és nem két fillér volt.
A bajszom alatt morogva indulok meg ezután az emelet felé, amikor kiosztotta Mili, hogy ki hol fog ügyködni. Oda a jó hangulat, morcos vagyok. Szóval az ég irgalmazzon az ittenieknek, ha összefutnak velem mert részegen és elcseszett hangulatban nem állok jót magamért az tuti. Óvatosan indulok meg, ügyelve minden lépésemre. Hátha valami csapda, riasztó és egyéb kis meglepetés várna rám odafelé menet. Először a tetejére, a páholyokhoz megyek, fentről jobb kezdeni az egészet úgyis, aztán haladva egyre lejjebb. Mint ahogyan anyám a polcokról a port törölgette régen. Fő a sorrend fiam, mondogatta. Az alaprajzot a telefonomba elmentettem, mert gyanítottam, hogy a nem fogok rá emlékezni pontosan. Így most előkapva gyorsan lecsekkoltam mindent menet közben, majd elpakoltam és gyorsabb tempóban igyekeztem a lépcsőn felfelé. ~8 perc alatt a világot is megváltom, mit nekem néhány emelet!~ Gondoltam kissé talán önelégülten. Mondjuk voltak már öt perces akcióink is Alex-székkel, szóval nem fog problémát jelenteni.
A pontosság viszont annál inkább, elvégre az Alex asztala. Mindig is ő volt ebben a jobb, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogom odatenni magam a feladat kivitelezésekor. Sosem adtam alább, a lécet mindig minden körülmények között megugrottam eddig. Talán ezért se vágtak még ki a balhék ellenére a Tarkok közül, mint macskát sz@rni. Franc se tudja. Odafentről megcsodáltam a kilátást a színpadra, aztán hozzá is láttam a benzin szétfecskendezésének. Módszeresen, semmit sem sajnálva haladtam és magamat is sikerült meglepnem vele milyen gyorsan végeztem a helyjel. De egész végig rossz érzésem volt, ami lefelé, az emeletre érve egyre erősödött bennem. Már az emeleten voltam, amikor Darren szólt, hogy ő befejezte és megy őrködni. A benzin szaga csípte az orromat, de igyekeztem nem törődni vele. Hirtelen a szaglásom se működött úgy, ahogy kéne. Ennek tudom csakis tulajdonítani, hogy hamarosan már megéreztem a kis társaságomat. Az illető jelenlétét érzékeltem, de nem tudtam pontosan belőni merre lehet. Talán egy "eltévedt" ember az épületen kívülről. A biztonság kedvéért a pajzsom a fejem búbjáig felhúzva, hátha az ember után a szőrös barátaink is idetalálnának idő előtt. Nem szeretnék csúnya meglepetésben részesülni. Még gyorsan befejeztem a falak lepermetezését. Hamarosan azonban meghallottam Annácskát, aki közli ő nincs egyedül. Hát ez marha jó, mondhatom. - Akkor azt mondanám, hogy ideje megmutatni a titkos amazon trükkjeidet nekik. Azt hiszem nekem is hamarosan nézőközönségem akad, akit szórakoztatnom kell. - Jeleztem vissza, hogy valószínűleg valaki engem is megkörnyékezett bár még nem látom. Valószínűleg egyszerre próbálnak majd rajtunk ütni, de ebben nem lehettem biztos. Még maradt némi benzin, amit a színpadra szántam, úgy döntöttem ideje lesz bevetni azt is. Nem túl fair küzdelem lesz, de minek ütik bele az orrukat a dolgomba, nem igaz?! - Felőlem ráadhatjátok a gyújtást. - Közöltem, miközben kifelé vettem az irányt.
//Javítva és köszi a korrekciós infót Dé!
A hozzászólást Daniel Morton összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 07, 2013 7:24 pm-kor.
Egy hónappal ezelőtt a fél fülem még hiányzott, azaz a bal fülem, őslakos szuka letépte így zabos vagyok rá kellőleg, és minden vágyam, hogy szőnyegként taposhassak a bundáján. Arról nem beszélve, hogy egy nagy vörös csík szelte ketté a képemet, pontosabban a bal arc felemet, le egészen az államig, a szemem mellett. Állati formámban, kis híján a szemem is kivitte az a szuka, mikor a fül sebembe mart bele. Szóval a képem nem éppen volt bizalomgerjesztő, pláne, hogy még pár kisebb heges csík is volt rajta. Az oldalamon, mind a két oldalról volt még karmolás nyomom, de azok se olyan veszettül vészesek. Mostanra ezek már rendben vannak, a fülem is visszanőtt, a csíkok is eltűntek a képemről, és legalább olyan jól vagyok, mint új koromban. De ez azon nem változtatott, hogy az őslakosok nyomoronc szukáját ki akarom zsigerelni, apró kicsi cafatokra szedni. Fenem rá a fogam, de nem akadtam a nyomára, gondolom, a sebeit nyalogatja és emiatt nem nagyon mozgott. Amit nem is csodálok egy csont összeforrása nem kis idő, ahogy az inaké sem, hiszen majdnem letéptem a lábát. De csak majdnem, az átkozott emberek miatt, akik megjelentek a veszett hörgésre és verekedés hangjaira, ki akartak lőni minket. Így iszkolnom kellett nekem is onnan, de gyorsan. De ami késik, nem múlik, előbb utóbb enyém lesz a gereznája.
Rose-al alszom, az ágyunkban, szorosan ölelem őt és félig rá vagyok telepedve, mikor felrezzenek Castor energiáira, eléggé pipásnak tűnik. Parancsára azonnal pattantam is ki az ágyból, és öltözködni kezdtem, fekete farmer, szűkszabású, hozzá csizma, aminek vasalt az orra, mellé izompóló szintén fekete, arra egy fegyvertartó hám, amibe bekerült a két darab desert eaglem, ezüst golyókkal betárazva. Rá a bőrdzsekim, aminek a zsebeibe betettem a tartalék tárakat. Ezután futtában csókot leheltem Rose ajkaira, és az ajtót feltépve és magam után bevágva, már indultam is futva csatlakoztam az alfámhoz. A fegyverszekrényt nyitva hagytam, nem zártam vissza. Balázs mellé vágódtam be a kocsiba az anyósülésre, közben ellenőriztem a tárakat a fegyvereimben. Majd csőre is töltöttem őket. A biztonsági övvel nem tököltem, csak a majrévasba kapaszkodtam bele, és oda figyeltem a kommunikációra, Balázs megy elől, mivel az Orfeumot belül nem ismerem. Mi ketten törünk előre, és leterítjük azokat, akik illetéktelenek. Ezüstöt nekik, a sötétebb fegyveremben glaser safety rounds töltény volt a világosabban, ami a „balos” abban „csak” ezüst golyók voltak. A megbeszélteknek megfelelően várakozó és egyben startra kész állásban ülök a furgon anyósülésén. A fegyvereim még egyszer utoljára át nézem, és Balázsra villantom a tekintetem.
A hozzászólást Jesse Northfolk összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 11, 2013 7:14 pm-kor.
Mit keres egy kölyök ebben a csetepatéban, az olyan mindegy, ő ezt is játéknak fogja fel, csak veszélyes játéknak, amibe belevágott, azaz belerángatták egészen pontosan. A terve remélhetőleg beválik, ha nem, hát így járt, és akkor Castornak le van a gondja róla, úgy is csak megtűrte eddig is, az Alfának nem számít, de neki annál inkább. Ugyan nem érti a háborúskodást, de azért is meg fogja mutatni, hogy igenis rátermett, ha arról van szó. Nagy levegő, és mehet a menet. Vagyis jelez Ronynak és Rose-nak még jóval távolabbról, aztán útnak ered. Üzenni remélhetőleg tud, ha van valami, ha nem, akkor beütött a kraft, tudni fogják. Távolról szemléli az épületet az egyik sarokról, aztán futásnak ered, sűrűn a háta mögé tekintgetve, és sprintel egyenesen az az épület faláig, ott is bebújik a sarkon szorosan a falhoz tapadva. Kiles, mint aki azt nézi, követték e, vár egy kicsit, ismét kiles, aztán hatalmas vigyorral az arcán fordul vissza. Örül magának, sikerült letipliznie, és beljebb húzódik, nehogy kilógjon valamije. Gyorsan kezd kutatni a zsebeiben, egy cigit bányászik elő, és megpróbálja meggyújtani. És nem megy... most döglik be az öngyújtó? -Ne máááár, ne csináld ezt velem, lécci, lécci, lécci, lécci, lécci. Csak nem sikerül, szenved, és kezd kétségbeesni. Ismét kiles a sarkon, aztán forgolódni kezd, és kiszúr egy férfit a fal tövében ülve. Felragyog az arca, nem teketóriázik, hanem még egyszer kilesve egyenesen odaiszkol a másik oldalára, és lehuppan mellé. -Szia! Ne árulj el, hogy itt vagyok, jó? Nincs véletlenül tüzed? Suttog, mint aki azt sem akarja, hogy meghallják, hangot adott ki. A férfi jóval nagyobb nála, eltakarja, így bőven elég, ha csak néha kiles mögüle is, de nem jön senki, így hatalmasat sóhajt. Megkönnyebbült. Annyira ártatlanul képes előadni az egészet, hogy az hihetetlen, és a maximális izgalom benne tényleg úgy tűnik, mintha csak meglépett volna valaki elől, hogy végre békén hagyják. Csak egy lökött kölyöknek néz ki, aki nem kedveli a szabályokat, és ott hágja át őket, ahol tudja. Érzi, hogy a másik is farkas, de nem tőlük, ám ez cseppet sem zavarja, ahogy eddig sem érdekelte. Lassan több ismerőse van a falkán kívül, mint azon belül. Hogy van nála egy kis kaliberű fegyver? Hát istenem, kell az önvédelem, meg kell védenie magát, ha megtámadják, tiszta sor. Mégis ki nézné ki belőle, hogy tudja használni is? Ezzel az angyali, ártatlan képpel? Ütni is lehet vele. Amivel pedig bajlódik, az a pajzsa, hogy rejteni tudja magát, mert neki bizony az még megterhelő dolog, nem megy egyik pillanatról a másikra, csak akkor, ha végre nyugton van. Elméletileg hihetőnek látszik az egész, túl fiatal ő mindenhez, ha nem, akkor bajban van, nagyon nagy bajban, de nem fog kétségbe esni, ezzel is számolnia kellett.
Az Orfeum riasztója jelzett a Hotelben. Áramkimaradás. Lassan 352 éve taposom a földet, abból volt egy jó pár évtized, amiben már helyt kapott az elektromosság is, és még egyszer nem fordult elő, hogy olyan áramszünet lett volna, ami nem az egész környékre, hanem egyetlen épületre vonatkozik. Persze megeshet, nem vagyok villanyszerelő, hogy tudjam, de nem azért öltünk egy vagonnyi pénzt az Orfeumba, hogy ilyen hülyeségek miatt álljon le a rendszer, és jelezze, hogy baj van. Az ösztön, a Bestia, a tapasztalat és a férfilét... Ki tudja, melyik volt az, amelyik olthatatlan gyanút ültetett a lelkembe, de nem is ez a fontos. Menni kell. - Beriasztott a Golden. Utánanézünk, hogy csak a szél fúj, vagy ma este hegylakókat vacsorázunk. Miközben összeszedem a valamire való farkasaimat, és még Norinát is kirángatom az ágyból (Bradley legnagyobb örömére) kettős érzések kavarognak bennem ezzel az egésszel kapcsolatban. Az álom kipattant a szememből, nem kérdés, hogy fáradtságra nem hivatkozhatok. Az idegesség, hogy mégis mi a franc lehet, és hogy hogy merészelhet bárki is a tulajdonunkra törni, lassan eltörpülni látszik a Bestia heves izgalma mellett. Vért akar. És húst. Régen mozgott már úgy, mint amikor azt a jótét lélek Vincentet küldte a másvilágra. Neki szüksége van erre, ehhez szokott hozzá. De talán nem nagy ördöngösség rájönni arra, hogy az emberi felem is ugyan olyan mocskos "söpredék", mint a farkas, amit örököltem. Megtehetném, hogy kizavarom Calebéket körbeszaglászni, de abban számomra nem lenne sem öröm, sem izgalom. Brodericknek meghagyom a falkatagokat, a nyakába kapja a Testőrség néhány tagját, valamint Emilyt, hogy adott esetben meglegyen a Hotel védelme is. Borzasztó csalódott leszek, ha potyára megyünk... Akkor már fogom a csapatot, és felmászunk arra a tetves hegyre, hogy ott tegyünk rendet.
Egy termetes furgonba terelem a többieket. Balázs a sofőr, Jesse mehet az anyósülésre, mi pedig maradunk hátul. Közben mindenkinek kiosztom, hogy mit várok el kezdetben, a többit pedig improvizáljuk. - Itt állj meg! Adom ki az utasítást Balázsnak úgy két saroknyira az Orfeumtól. Ha csak nem süket, akkor meg fogja hallani, így eléggé távol maradunk a helytől, és nem kell zajt keltenünk. - Mindenki úgy kapaszkodik a pajzsába, mintha már attól azonnal meghalna, hogy elfeledkezett róla. Még Te is. - bökök rá Norinára, aki remélhetőleg pontosan azt fogja csinálni, amit menet közben megbeszéltünk. - Nem tudjuk kik ők, hányan vannak, ha egyáltalán itt vannak. De senkinek nem kell tudnia arról, hogy ki milyen pozícióban képviselteti magát ma este. Mivel többen is farkas alakban leszünk, így kétlem, hogy a pajzsunknak hála bárki felismerné, hogy melyikünk az Alfa, és ki milyen beosztásban részesül, beleértve a korunkat és az erőnket. Mondjuk fogadni mernék rá, hogy Caleb farkasként remek dublőröm lenne, de ezzel most nem akarok foglalkozni. - Az első kör a figyelemelterelés. Ha már megzavarjuk őket, ha már kapkodniuk kell, hát legalább használjuk ki az időt az állapotfelmérésre, valamint arra, hogy bejussunk. Mindenki tudja a dolgát. Nem fogok nagymonológot tartani, mert fogy az idő. Badarság lenne holmi szentbeszéddel húzni a dolgokat. Mielőtt Nori útnak indulna, még azért mondok egy kis üzenetet. - Bárhogy alakul, itt gyülekezünk. Mindenki. Élve. Avanti! Nem fogom hagyni, hogy bárki elvesszen közülünk, még akkor sem, ha egy utolsó kölyökről van szó. Ők az enyéim, én tartozom értük felelősséggel, és az én méltóságomon esne csorba, ha az ellenséges falka tagjai által halnának meg. Senkit nem ölhetnek meg az engedélyem nélkül, aki hozzám tartozik. Ahogy Norina és a követői egymás után elstartolnak, úgy tör előre bennem az óriás fekete bundás, tűzben égő, vörös szemeivel. Halk, recsegő morgással forgatom meg a hatalmas szörnypofát, és várom, hogy a társaim is csatlakozzanak hozzám. Aztán a fegyveresek mehetnek előre, ha pedig eldördülnek az első lövések, mi is bevetjük magunkat a fergetegbe. A pajzsom zár, így nem tudom, hogy a többiekben is munkálkodik-e a lázas izgalom és vágy a vérontásra, viszont ha csak száz évvel lennék fiatalabb, én már egészen biztosan képtelen lennék kivárni a rajtot.
//Remélem, mindenkinek minden világos. Tudtam, hogy nekem kellett volna kezdeni Ehhez mérten írja/javítsa mindenki a hozzászólását, aki nincs pontosan tisztában a feladataival, azok olvassák vissza a belsőt vagy ott tegyék fel a kérdéseiket. Sorrend perpill nincs, fejlécezünk, hogy később egyénileg tudják a triók/párosok vinni a saját szálaikat, a harcokat. Betolakodóknak adalékanyag//
Jött egy lány, hopp, szinte a semmiből. Ilyenkor. Hajnalban. Nem tudom, régen voltam már suhanc, de az engem körülvevő fiatalok zöme - hangsúlyozottan zöme, Ash nem ez a kategória - ki nem állhatja a koránkelést, önszántukból pláne nem mozdulnak ki az ágyból ilyen embertelen időpontban, de biztos vannak még Ashleyhez hasonló elvetemültek. Felvontam a szemöldököm, ahogy minden további nélkül lehuppant mellém és tüzet kér. Én tényleg nem tudom, hogyan szocializálódnak a maiak, max sejtem, de hogy ép ésszel egy se ülne egy símaszkos mellé egy sikátorba hajnali fél öt környékén, arra a fél... nem is, az egész karomat tenném! Egy vadidegen kölyök. Pont most. Kis sóhajtással veszem elő a zsebemből az öngyújtót, amit erre a szeánszra hoztam magammal. - Szia, és de, van. - Odatartottam neki, kapott lángot, de az öngyújtót nem tettem el. felálltam és a Daniel által leamortizált ajtóhoz léptem vissza, a lányt viszont továbbra is szemmel tartottam. - Gyújtom. Tipli van. Most! - mormoltam az adóvevőbe. Jobb félni, mint megijedni, nekem meg marhára böki a csőröm ez a semmiből felbukkant kölyök. - Szerintem lépj le innen - mondtam ezúttal a lánynak. Ha többiek megtették azt a szívességet, hogy hallgattak rám és kiiszkoltak, meg esetleg még a kezdő löketet is megadták a grillpartinak, aztán egymás után kirohantak, akkor felpattintottam az öngyújtó tetejét, mire egyből fellobbant a láng, és én is a legközelebbi olajtócsába dobtam. És innentől egy perccel se kívántam tovább maradni: leléptem. Ha nem jöttek... hát az k*rva szar, és eltűnődtem azon, hogy mi tarthat ennyi ideig. Ha Daniel részegsége hátráltatja őket, kiherélem a Tarkot, amilyen morcos tudok lenni mostanában, nem úszná meg.
Óóómár! Hát, Castor komolyan mostanában túlbogyozza magát ez már kurvaisten! Megint dörömböl, megint tolatja az éjszakai dejófelkelteni dolgot. Morrantam egyet, ahogy erőteljesen kilöktem magam az ágyból. Történetesen sikerült legurulnom róla oldalra, az egész takarót lerántva Emsről is, szóval... örült nekem. Persze, nem kellett magyarázkodnom, ő is hallotta Castor melodrámáját, így mihelyst visszakanyarítottam rá a takarót, némi gyors csókot követően, már a nadrágom egyik szárába ugrálva, félig magamra rángatva a pólómat kaptam a cipőim után. Az egyik félig rám került, a másik a számból lógott ki, ahogy kiviharzottam a szobából. Elég nyúzott volt még az arcom, szóval nem volt túl meglepő, hogy hunyorogva - főleg a lámpák dús fényétől - botorkáltam le a lépcsőn. Nos, mire leértem legalább minden ruhadarab normálisan rám került, így nem volt más hátra, mint a hotel parkolójában megvárni Castort. Pillantásom időközben felfutott az ablakra, a miénkre... igen. Mert, hát na.. mióta összebútoroztunk, a miénk. Na mindegy. A lényeg, hogy biztos voltam benne, hogy Ems marhára nem örül ennek az egésznek, mindattól függetlenül, hogy teljesen megérti. Főleg az zavarja, hogy nem jöhet... ennek pedig én örülök. A miért pedig nyilvánvaló. Mindenesetre sok időm már nem volt gondolkodni, és némi kezezést követően, és hátpaskolást - ez utóbbit Jessenek címezve - beugrottam a furgonba, Castor és Rony mellé. Kedvem lett volna dünnyögni arról pár sort, hogy elég kicsi a hely. Legalábbis nekem az... De persze nem tettem... egyszerűen csak kussoltam, és hallgattam a tervet, az előzményeket, és persze a további érveléseket. Persze, ahogy Castor Norit említette, akaratlanul is megráztam a fejem egy idétlen vigyor kíséretében. Kis makesz gyerek... Még a végén összepakolják. Na... nem mintha aggódnék! Mert nem... Csak, eljátszadoztam a gondolattal mit szerencsétlenkedhet az a hiperaktív kölyök... Végül megálltunk, és a bősz hallgatásomat követően még több követte. Természetesen a pajzsomat kérés nélkül is felrángattam, mert egyértelmű... Nem első bevetésen vagyok, és a tojáshéj is rég leesett a hátsófelemről. Elnéztem, ahogy mindenki az utasításnak eleget téve tette a dolgát, néhány pillanat erejéig még néztem is a távolodó kölyköt, meg a két jómadarat. Ám, ahogy Castor lassan átengedte magát a farkasának, én sem vártam tovább. Ahogy ő végzett, úgy kezdtem én is átvedleni, foszlányos emlékképet se hagyva emberi "mivoltomról". A testem gyorsan, ruganyosan engedte át magát a hatalmas szörnynek, ezzel együtt pedig pillanatok alatt borította el minden porcikámat a sötét, ébenfekete bunda, és villantak elő borostyános íriszeim. Karmaim erőteljesen nyúltak meg, miként pofám, és agyaraim is... Végül csak megráztam a hatalmas bestiát, füleimet hátracsapva görnyedtem le a földre, letámaszkodva egyik mancsomra. Most pedig... várunk... mint a jó gyerek...
A mai éjszakát végre valahára a pihenésre akartam szánni. Az elmúlt napokban a bázison is voltak gyakorlatok, és a farkasom is megtornáztattam egy kicsikét. Úgy hittem, forró nyomra akadtam, ezért bele is vetettem magam a vadászatba, de a nyom kihűlt, én pedig csak annak örülhettem, hogy nem szóltam róla Annabelle-nek előre. Majd elé hozom azt a férget, és megmutatom neki, hogy véget tudok vetni annak, ami másfél évszázada kínoz bennünket. Az ágyamon fekszem, és lassan álomba szenderülök. Álmodok is valamit, de a fene sem tudja, hogy mit, nem is érdekel már ekkor. Ugyanis az Alfám hangja ébreszt föl, és én azonnal pattanok ki az ágyból, rángatom magamra a ruhát, amit éppen csak pár órája vettem le, és már az alá rejtem a fegyvereimet. Nem sok, csupán két M9-es Beretta, négy-négy tár, amelyekbe tizenöt golyó fér darabonként. Egyik sem nőtt különösebben hozzá a kis szívemhez, bármikor szerezhetek újat a bázisról, csak kérvényeznem kell. Bár számot kellene adnom arról, miként vesztettem el őket, amihez meg nincs sok kedvem, szóval a legjobb az lenne, ha vagy nálam maradnának, vagy legalább vissza tudnám szerezni őket. De ha váltanom kell, hát váltok, nem fog belepusztulni a világom. Hallgatom a Főnök szavait, majd beszállok utána a furgonba. Az egyik sarokban gubbasztok, csöndesen, magamban, próbálok lelkiekben felkészülni az összecsapásra. Legalábbis remélem, hogy lesz mire felkészülni. Régen történt már, hogy igazi harcban vettem részt, és Isten a tanúm rá, már hiányzott. Vártam. Az érkezés után végighallgatom a következő eligazítást is, valahol az első sorban állva, majd elvigyorodok a zárszón. Avanti, avanti... Nem valami jó az olaszom, de ennek a jelentését már megtanultam. Még szélesebbre húzódik a vigyorom, amikor a Beretta a kezembe simul, és ekkor már indulok is, hogy fölzárkózzak Balázshoz és Northfolkhoz. Ez utóbbit nem ismerem nagyon, de annyi baj legyen, az Alfa megbízik benne, ahogy látom. Ennyi pedig nekem több, mint elég. Egyelőre csak az egyik fegyver van a kezemben, a másik még tartalék. Egy utolsó pillantást vetek Bellsre, aztán már minden figyelmem az akcióé. Tudom, mik a prioritások most, és ő biztonságban lesz idekint. Több esély van rá, hogy engem kinyírjanak, mint őt. Legyünk túl ezen profik módjára. majd akkor jön a mészárlás, amikor elvégeztük a fontos feladatokat. És azt biztos élvezni fogom, hiszen a lezárt pajzsom mögött a farkas már most vérre szomjazó vadállatként ficánkol. Ölni akar... És én is. Mindegy, melyik formában. Az átváltozástól is csak a parancs tart vissza. Még nem...
Kicsit liheg, de hogy minek, azt nem tudja, talán még a megszokása, vagy az izgalom hatása, hogy kicselezett valakit, és sikerrel járt. Elméletben. Teljesen belelapul a falba, és nem, nem rettenti el, hogy ül egy férfi mellett aki símaszkot visel. Mégis miért félne tőle? Ha neki ez a viselet a kedvence, elfogadja, neki is vannak extrém ruhái, mint például az építkezésről szerzett sisakja. Piheg a fickó mellett, még mindig kiles néha mögüle, aztán visszadől a falnak. Tudja, hogy meglepte ezzel őt, na de pont ez volt a cél, ha csak egy kicsit is ráfigyel, a többiek sikerrel járhatnak. Márpedig rá figyel, és tüzet is kap, de azt kiszúrja, hogy a férfi nem teszi el az öngyújtót. -Köszönöm, életet mentettél. Mosolyogva gyújt rá, ezt is gyakorolta, de ettől függetlenül nem kedvelte meg, és amint vége ennek az egésznek, abban a pillanatban el is felejti. De legalább nem köhög tőle, így nem tud lebukni. Mivel üzenni nem tud, de hallja, hogy a férfi mire készül, és többen vannak, erőteljes meglepődést produkál, miközben feláll, és csodálkozva kérdez. -Felgyújtod? De buli, nagy tűz legyen akkor, hatalmas. Ez az igazi csapatmóka. Vigyorog, a tűz látványát mindig is szerette, na de ezzel most egészen más a célja. Ezt a kérdést így a többiek is hallhatták, nem suttogott, mint aki tényleg megdöbbent az imént, és aztán lereagálta a történteket a saját stílusában. A csapat tagjai pontosan tudják, hol várható a távozás, és azt is, hogy nem egy farkasra kell számítaniuk, ha minden igaz. Ennél többet nem tudott tenni a cél érdekében, ami információt tudott, megpróbálta megosztani a többiekkel. Ha ebből nem értették, akkor sajnálja, de most mennie kell, mert hát azt mondták neki. -Jó szórakozást. Köszi a tüzet és szia! Elinal az ellenkező irányba, mint ahonnan jött, vígan szívva a cigarettát is... egészen a sarokig, ahol befordul, elnyomja, és ezerrel lő ki a furgon irányába, hogy minél előbb leadhassa a drótot a többieknek, ha még ott vannak, mindazt, amit már Ronyék tudnak. Azért néha hátrales, hogy tartsa magát a meséjéhez, de a cél, hogy késlekedés nélkül indulhassanak a nagyok. Ő elvégezte a feladat rá eső részét, innentől kezdve nem az ő dolga.
A hozzászólást Norina Stefanson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 07, 2013 7:07 pm-kor.
Ma este kivételesen édesdeden aludtam az ágyamban, azóta, mióta Ray és köztem minden rendben, nincsenek gondjaim az ilyesmivel. Mi tagadás, lehet jobban élvezném, ha hozzábújhatnék közben, de azt hiszem, még ahhoz is túlságosan nyuszi voltam. Meglehetősen vicces kedvében lehetett a sors, amikor úgy döntött, hogy farkast farag belőlem. Mindenesetre, én ezt már rég nem bántam, különösen most nem. Kipattantam az ágyból, mikor hírt kaptam az akcióról, és gyorsan összeszedtem mindent, amire szükségem lehet, hogy aztán bepakoljam őket a méretes fekete orvosi táskába. Én magam is sötét színbe öltöztem, mert azt nem volt nehéz kitalálnom, hogy az én dolgom inkább a feltűnés elkerülése lesz, legalábbis addig, amíg a többiek nem végeznek az akcióval. Egy kis részem persze azt remélte, hogy nincs ilyesmiről szó, csak valami hiba lehet a biztonsági rendszerben, és nincs szó semmi komolyról. Bár, talán egyeseknek jól jönne némi feszültség levezetés, ami vérontásban csúcsosodik ki, de én nem tartoztam közéjük.
A furgonba aztán igyekszem valahol hátul helyet találni, hogy senkinek ne legyek útban, ha kell, még a táskámra is ráülök helytartalékolás céljából. Mi tagadás, azért izgulok, egyrészt, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nekem még bizonyítanom kell, ami határozott elképzelésem is, elvégre, nem szeretem, ha mások felelnek az én tetteimért. Másrészt pedig tudom, hogy Ray be fog oda menni, és baja eshet. Nem bírnám elviselni, nem is akarok erre gondolni, így egyre csak azt sulykolom magamba, hogy minden rendben fog menni, senki nem hagyja ott a fogát, ilyenek. Ez engem megnyugtat, még ha tudom is, hogy önámítás. A pajzsom már fenn van egy ideje, nem akarom, hogy bárkinek azzal kelljen foglalkoznia, hogy én mit picsogok magamban. Tudom, hogy a rám bízott feladatot képes vagyok elvégezni, és most igyekszem csupán erre koncentrálni. Nori miatt is hogy bedobják a mély vízbe. Mindenki. Élve. Úgy legyen, bízom benne, hogy mindenkinek sikerül ehhez tartania magát. Rayre vetek pár kurta pillantást, inkább csak lopva, még véletlenül sem akarom a tekintetemmel visszatartani, de tudom, hogy megtenném, épp ezért a szemkontaktust nem veszem fel. Pillanatok múlva én már láthatatlan vagyok mindenkinek, ahogy a vérvonalbeli adottságomat kihasználva tűnök el a szem elől. Sosem árthat, ha nem tud pontos számot mondani az ellenfél… Figyelem, ahogy a hatalmas farkasok formát öltenek körülöttem, a lelkem másik fele csatlakozna hozzájuk, tudom, ő nem pont olyan, mint én, ám nem engedem ki a kezemből a gyeplőt, én ma ide sebeket ellátni jöttem, nem a harctéren próbálgatni a szárnyaimat.
A vészcsengő megszólal nálam, mely csak annyit jelent, hogy dolog van. Valami történt csak még azt nem tudom, hogy mi, de pattanok s magamra húzom a ruháimat. Az arcomat azért megmosom, mivel éppen aludtam. Megyek a főnökhöz. Könnyen találom meg, hiszen követem a szagát, ami nem nehéz. Nem kell kopogni, hiszen az ajtó nyitva van s még be sem lépek egészen, már is mondja, mi a helyzet. - Hozom a furgont. Ezzel be sem lépek, mert tudom mi a dolgom. A szobámba megyek, s a fiókból kiveszek két fegyvert, ami nem lehet más, mint P22-es. Magamra kapom a fekete kabátomat s megpakolom a zsebeit lőszerrel. Elgondolkodom azon, hogy vigyek e kézigránátot, de inkább nem pakolok be, mert azt könnyen ellenünk is lehet fordítani. Azonban a rugós bicskámat a farmerom zsebébe mélyesztem. A garázsba megyek, s bepattanok a furgonba. Mire a tagok leérnek, én már járatom a motort, hogy indulni tudjunk. Amint mindenki meg van, már taposok is a gázpedálra. Nekem aztán mindegy ki hol ül, csak egy kanyarba ki ne essenek, mert nem finomkodom most sem, ahogy máskor sem, ha sietek. Hallom az Alfa szavait s csak helyeselni tudnék, amit nem teszek meg. Mikor azt mondja álljak meg én engedelmeskedem. remélem nem lesz bajban, mert akkor mellé kell szegődnöm, hiszen az első feladatom a listán az Ő védelme. Mondjuk ott lesz Caleb, de végrehajtó, nem pedig testőr. Reménykedem benne, hogy nem esik baja és másnak sem. A kocsiból kiszállok s előveszem a fegyvereimet, amit csőre is töltök. Azonban még nem indulhatok el, pedig nagyon szeretnék már. Forr bennem az izgalom s a tenni akarás. Azonban most az a rész jön, hogy állunk egy helyben s várjuk a kölyköt. Remélem nem darabolják fel rögtön s a terv ezen része is sikerül.
A hozzászólást Bognár Balázs összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 07, 2013 8:55 pm-kor.
Mindenki jól tudja, milyen pompás véleménnyel vagyok a nem kért ébresztőkről, így hát nem is csoda, hogy míg kigurultam az ágyból, és eljutottam a szekrényemig, az összes felmenőjét végigszidtam az átkozott hegyieknek, akik ilyen lehetetlen időpontban készültek taccsra vágni a város legjobb helyét. Nem sül le a bőr a képükről, hogy hajnalok hajnalán randalíroznak, ráadásul ilyen nyomorult módon, hogy lebuknak? Ó öcsém, pazar szervezés állhat a hátuk mögött. Mindenesetre ilyen gyorsan is rég készültem el, az biztos. Egy fekete pókló meg egy bőrnadrág, hozzá a kedvenc bakancsom, na meg egy pisztoly, és indulhat a buli. Nem kell nekem hadseregnyi muníció, ezt is csak azért gyömöszölöm bele a derekamra erősített pisztolytáskába, mert hiányosnak érezném az öltözetemet odafelé. A furgon láttán csak elhúztam a számat, motorral szívesebben mentem volna, de hát akkor ugyebár oda a csapatszellem, amit ebben a pompás járműben szedünk magunkra egymáshoz dörgölőzve. Egy nagy nyújtózkodás után összefogtam lófarokba a hajamat és behuppantam én is. Figyelmesen raktároztam az információkat, és láncra vertem a Farkast, aki máris kaparni kezdte a falat, ahogy meghallotta, hogy kijöhet néhány perc múlva vért ontani. - Valaki nem hozott véletlenül egy kis kávét? - nyögtem bele a nagy csöndben, mikor épp mindenki emésztette a hallottakat, vagy épp felspannolta magát, hogy a legjobb formáját hozza - Induljon már jól a napunk... - Bár a választ tudtam, de utáltam ezt a nyomasztó csöndet.
Különösen örültem, hogy Nori mellé osztottak be, mivel valamilyen szinten féltettem a kis csaj sej-haját. Persze meg kell hagyni nem egy átlagos kölyök, az már fix, látszólag minden ódzkodás nélkül nyomorgott közöttünk, és egy csöppet sem akadékoskodott. Sajnálnám, ha valami baja esne annak ellenére, hogy nem az én mentoráltam. Ahogy megérkeztünk, a hölgyek után én is kipattantam, és amilyen gyorsan felöltöztem, most olyan gyorsan szabadultam meg minden gönctől, amiket a kocsi mellé dobáltam le. Még jó, hogy a cipőt nem fűztem be, mert most bajba lennék. - Tessék vigyázni a motyómra. - szóltam be azoknak, akik itt maradnak. Kedvem lett volna vonyítani egyet, de inkább újra ellenőriztem acélozott pajzsomat, aztán elvágtam a Szörnyet visszatartó láncokat, és széles vigyorral kezdtem bele az átváltozásba. Az élénkzöld szemek, az agyarak, a karmok... Pillanatokon belül már elő is állt a jól megtermett barna bundás, vérontásra készen.
Amilyen nagy, olyan halk voltam. Van pár év mögöttem, mialatt gyakorolhattam. Az árnyékokban megbújva igyekeztem a cél felé. Nagyokat szimatoltam, próbáltam felmérni a terepet, hányan lehetnek, mi az istent csinálnak, de a benzin átható szaga eléggé lekorlátozta a szimatomat. Na nehogy már felgyújtsák itt nekem a kócerájt, öcsém!! Hol a bánatba fogom én lógatni ezek után a lábamat, ha még ez se lesz?! Ó, hogy a vasmacska esne arra a szerencsétlen fejetekre, ti átokcsapásai...
Amint Nori odaért, én is kikapcsoltam minden gondolatomat, és ugrásra készen vártam, hogy rávethessem magam a fickóra, ha valami nem a terv szerint alakul. De ahogy teltek a másodpercek, úgy kezdtem kicsit megnyugodni, hogy egy együgyű fazont sikerült kifognunk, akinek le sem esik az egész szituáció, vagy ha mégis, akkor nem látja át nagy meglepetésében. Mindenesetre vettem Nori üzenetét, azonnal kell támadni, ha nem akarunk egy baromi nagy tábortüzet az Orfeum helyére. Biztos izgi lenne körbeállni, és régmúlt legendákat mesélni, de én inkább odabent művelném ezt egy üveg rum mellett, szóval hajrá többiek, itt az idő becsapódni.
Jessevel együtt én is felébredtem. Ő azonnal elkezdett felöltözni még egy búcsúcsókot is kapok tőle. Csakhogy. Én is megyek. Szóval magamra rántok egy passzos farmert, egy fekete felsőt, az övemre kerül egy fegyvertok. Belelépek a lapos csizmámba, aztán Jesse cuccaihoz libbenek és magamhoz kapom a Glock 30 SF-jét. Két okból esik rá a választásom, az egyik, hogy ezzel tudok a legjobban lőni és ezt a típusú fegyvert kedvelem a legjobban - oké a 17-es egy hajszálnyival közelebb áll hozzám -, ha már fegyverről van szó, a másik pedig, hogy 45-ös kaliberű. Ezután már csak lőszer kell, glaser safety, természetesen olyan, amiket Jesse szokott összerakni és ezüsttel "fűszerezi" meg. Két tárat teszek csak a magamévá, egyben tíz töltény van, húsz azt hiszem elég lesz. A fegyvertokot úgy igazítom, hogy a közben beletett fegyver hátul legyen a derekamnál. Magamra kapok egy Kevlár mellényt is - ezt kifejezetten Jesse miatt, mert tudom, hogy így is pipa lesz, amiért én is megyek, szóval muszáj ezt is magamra aggatnom -, erre veszem még a fekete bőrdzsekim, a zsebembe teszem a plusz tárat és már iszkolok is Jesse meg a többiek után. A furgon hátuljába szállok be én is a "heringklubba", tiszta szerencse, hogy ilyen mini vagyok, mint amekkora, így nem foglalok sok helyet. Aaron kérdésére eszembe jut, hogy nekem is marha jól jönne most egy kávé, de az ugyebár jelen pillanatban nincs nálam. Igyekszem nem komoly dolgokon gondolkodni, a pajzsomat a helyére illesztem és ahogy Castor beszélni kezd, ráfüggesztem a tekintetem és figyelek. Ahogy odaérünk, Nori után indulok én is, de kissé lemaradva tőle. Szedem a lábaimat és hangtalanul, feltűnés mentesen lapulok a legközelebbi épület falához. Közben hátranyúlok és a kezembe veszem a fegyverem, a ravaszra illesztem az ujjam. Mindkét kezemben tartom egyszerre a kis "drágát" és magam előtt lent a combom magasságában tartom egyelőre, amíg nem kell használnom. Lassan közelebb araszolok ahhoz a sarokhoz, ahol Nori eltűnik. Nem nézek utána, pár pillanat múlva meghallom a hangját, ahogy tüzet kér és beszédbe elegyedik. Átható benzinszag tölti be az orromat, és már biztos, hogy nem csak a technika játéka/tréfája volt, hogy beriasztott a Orfeum. Közben próbálom megkeresni Ronny merre van, és ekkor hallom meg Norina hangját újra. Furcsa egy őrszem a másik farkas, ha még csak fel sem tűnik neki, hogy mit keres itt ilyenkor egy kamasz, tűz után kajtatva... Az átható bűzből már sikerült rájönnöm, hogy valószínű felgyújtani készülnek a szórakozó helyet, és Nori szavai is csak ezt erősítik meg. Valahol megkönnyebbülök, mikor a lány eltiplizik az őrszem közeléből és gondolatban meg kell jegyezzem, Nori nagyon ügyes volt. Megint Ronnyt kezdem el kutatni. Egészen az épület sarkához megyek, hogy a kellő időben tudjak majd arrafelé fordulni, ahol az őrszemet sejtem, hogy van, a fegyveremet pedig most már magam elé emelem, készen arra, hogy bármelyik pillanatban meghúzzam a ravaszt.
A hozzászólást Rose Anne McGregor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 11, 2013 8:52 pm-kor.
Eléggé el voltam foglalva a feladatommal ahhoz, hogy ne hagyjam elterelődni a figyelmemet. Márpedig Daniel egyre inkább felidegesített a pimaszságával. Rosszabb volt, mint egy két hónapos kölyök. Igazából azt sem tudom, hogy miért nem rúgtam még ki a Síparadicsomból. Szerezhettem volna olyat, aki komolyabban veszi a rá bízott feladatokat. Mondjuk Olen húga, Yetta is rendezvényszervezéssel foglalkozott, simán felvehettem volna őt. Akkor legalább lenne állandó melója, és nem kellene együtt dolgoznom a Tarkkal. El is kezdtem megfontolni ezt a remek lehetőséget, közben pedig rezzenéstelen arccal permeteztem tovább a benzint, módszeresen az asztalokon és székeken át, haladva a helyiség vége felé. Amikor aztán megéreztem az embert, jobbnak látta, ha mindenkit értesítek a dologról. Csupán a szemöldökömet vontam fel, amikor Daniel javaslatát meghallottam, de először legszívesebben figyelmen kívül hagytam volna a hímet. Nem érdemelte ki a tiszteletemet semmivel, hiszen ő sem tanúsított felém egy szemernyit sem. Csak azért, mert nő vagyok? Azzal lehetett leginkább felhúzni és kikergetni a világból, azt azonban tudtam, hogy nem most van itt az ideje a falkán belüli konfliktusoknak. - Nem pont a te véleményedre voltam kíváncsi, Daniel! – közöltem érzelemmentes hangon. – Az pedig, akit te érzel, szerintem ugyanaz, akit én vettem észre – tettem még hozzá, és ha Darren hangját nem hallom meg, talán még mondtam volna valamit. De meghallottam szerencsére, és ezzel el is vágta a további szavaim útját. Talán nem is baj, mert a végén még olyat is mondani találtam volna, amit később megbánnék. Vagy nem… nem jellemző rám, hogy a levegőbe beszéljek csak úgy, ezt már mások is tudták rólam. - Oké! Máris indulok! – közöltem még az adóvevőbe, mielőtt megindultam volna a kijárat felé. Mertem remélni, hogy az ember nem éppen felém fog közelíteni, mert akkor kénytelen leszek leütni és még őt is kivonszolni magammal a palack súlyával együtt, mint hátráltató tényezőt. Nem vágytam rá különösebben, viszont felgyújtani sem lett volna bölcs döntés. Talán mégis az lenne a legjobb, ha beleakadnék valahol. – Daniel, húzzál lefelé a földszintre! – mondtam ellentmondást nem tűrően, miközben sebesen szedtem a lábaimat én is. Még hagytam valamennyi benzint a tartályban, de nem túl sokat. Csak épp annyit, amit még esetleg felhasználhattam volna később egy támadás során. Ahogy kifordultam a lépcső irányába, azt hittem, hogy már bele fogok ütközni a korábban érzékelt emberbe, de ez nem történt meg. Egy pillanatra meg is torpantam, és körülnéztem, hogy nem-e sétáltam el mellette, de nem láttam senkit és lépteket sem hallottam. Mikor jobban belegondoltam, kapcsoltam, hogy az ablak környékén voltam és valószínűleg csak kint sétált el valaki ilyen korán reggel. Máris szusszantam egyet megkönnyebbülésemben, mert nem szívesen öltem volna meg valakit csak azért, mert rosszkor volt rossz helyen, és csupán a munkáját végezte. - Gyújtom! – tájékoztattam a többieket, és előhalásztam az olcsó öngyújtót a zsebemből, még a lépcső alján, aztán egy jól irányzott dobással bedobtam az általam feláztatott helyiségbe. Nem kellett zseninek vagy vérfarkasnak lennem ahhoz, hogy halljam, amikor lángra kapott szép sorjában minden. Láttam a fényt, a jól ismert szagot is megéreztem, arról már nem is beszélve, hogy szépen lassan a hő elkezdett felém áramolni. Ez jó jel volt, a saját feladatomat sikerült teljesítenem, ez azt jelentette. Innentől kezdve bármikor elkezdhetett átterjedni a tűz a földszintre, úgyhogy nem volt ajánlatos tovább késlekednem idebent. Futásnak eredtem még azelőtt, hogy késő lenne, és mire kettőt számoltam, már kint is voltam a hajnali hűvös frissességben, Darren mellett. - Itt minden oké? – kérdeztem meg immár jóval nyugodtabban. Csak annyi volt, hogy kicsit szaporábban szedtem a levegőt, de ez minden, közben pedig felmértem, hogy ki van már idekint.
Kezdőlap
//
Ehhez mérten írja/javítsa mindenki a hozzászólását, aki nincs pontosan tisztában a feladataival, azok olvassák vissza a belsőt vagy ott tegyék fel a kérdéseiket. Sorrend perpill nincs, fejlécezünk, hogy később egyénileg tudják a triók/párosok vinni a saját szálaikat, a harcokat. Betolakodóknak adalékanyag//
